UNESCO ASP VETÉSI ALBERT GIMNÁZIUM Arculata, szellemisége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "UNESCO ASP VETÉSI ALBERT GIMNÁZIUM Arculata, szellemisége"

Átírás

1

2 Az 1989-ben alapított Vetési Albert Gimnázium fiatal intézmény, de már vannak szép és megszilárduló tradíciói. Színvonalas, eredményekben megnyilvánuló egyre igényesebb munkájával rugalmasan képes lépést tartani az igényekben bekövetkező változásokkal, megfelelni a külső elvárásoknak. Az iskolai program kialakítása során igyekeztünk megtalálni az igények és a lehetőségek olyan összhangját, mely a gimnázium karakteres, más intézményektől jól megkülönböztethető vonásait az identitását - adhatja. Gimnáziumunk bemutatása címszavakban Gimnáziumunk névadója Vetési Albert veszprémi püspök, Mátyás Király diplomatája 1410 körül született, középnemesi család tagja Tanulmányait Bécsben és Itáliában folytatta 1458-tól veszprémi püspök, titkos kancellár Leghíresebb diplomáciai küldetéseként Mátyás nevében, Nápolyban eljegyezte Beatrix királylányt, amit 1476-ban házasság követett Veszprémi püspökként a város számára iskolát létesített, ispotályt tartott fent 1486-os halála után a Szent György kápolnában temették el Események az iskola történetéből 1989 Iskolánk alapításának éve 1996 Nemzetközi Informatikai Diákolimpia megrendezése 1998 Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett Országos Vers- és Prózamondó Verseny megrendezése 1998 Középiskolai Sportműhely országos kitüntetés 1999 a francia-magyar két tanítási nyelvű tagozat indulása 2004 Ökoiskola cím elnyerése 2005 Európa szoborpark avatása : Comenius 1.3, francia nyelvű iskolafejlesztési projekt 6 ország részvételével 2008 a spanyol-magyar két tanítási nyelvű tagozat indulása : Comenius (francia nyelvű) multilaterális projekt 5 ország részvételével 2

3 Eredmények, melyek büszkeséggel töltenek el Tanulóink több mint 90%-a legalább egy közép vagy felsőfokú nyelvvizsgával hagyja el a Gimnáziumot Immár több esztendeje végzős tanulóink több mint 90 %-a bejut elsőre valamilyen felsőoktatási intézménybe 2008-ban iskolánk tehetséggondozó középiskola címet nyert el 2009-ben a Gimnázium kiváló érettségi vizsgahely kitüntető címet kapott Az elmúlt 3 esztendőben mindig volt az Országos Tanulmányi Verseny döntőjének dobogós helyezettjei között diákunk Kiemelkedő sporteredményességünknek köszönhetően minden évben az ország 10 legeredményesebb iskolája között szerepelünk Rendszeres külföldi diákcserékkel, európai projektekben való részvétellel évente szervezünk nyelvterületi tartózkodásokat a projektpedagógia eszközeivel kilenc külföldi iskolában, melyek közül öt partnerintézmény Személyi feltételek 52 tanár munkáját 27 alkalmazott segíti tantestületünk 20%-a rendszeresen közreműködik az emelt szintű érettségi vizsgabizottságok munkájában a szakos ellátottság, az érettségire felkészítés a kis óraszámú tárgyak esetében is biztosított az oktató-nevelő munkát az ifjúságvédelmi felelős mellett főállású iskolapszichológus is segíti Tárgyi feltételek az intézmény minden pontján van internetes hozzáférés, a tanulók munkáját 3 számítógépterem segíti a szaktárgyak tanítására további 6 szaktanterem áll rendelkezésre könyvtárunk jelentős számú idegen nyelvű állománnyal rendelkezik sportlétesítményeink (sportcsarnok, kondicionáló terem, edzőterem) egyedülállóak belső termeink, tantermeink emberléptékűek, korszerűek 3

4 Az intézmény nevelési elvei Tanulóink számára életre szóló útravalót kívánunk adni, mert valljuk, hogy léteznek egyetemes emberi értékek, melyekre stabil tudás építhető. Ezeket iskolánk a klasszikus európai polgári értékrend elemeiben találta meg. Közösségünk működésének középpontjába a humanista emberszeretet, a munka és felelősség, a szabadság, a tolerancia, a szolidaritás alapértékeit állítottuk. A szeretet az az út, melyben közelebb kerülhetünk minden diákhoz. A szeretetre épül a másik tisztelte, megbecsülése. Gimnáziumunk nem a pedagógus, a tanterv és az eszközök iskolája, hanem a tanár és a diák iskolája, ahol a résztvevők egyenrangú emberek. Felelősség, munka a diákért érzett felelősségből fakad, a személyre szóló fejlesztés. Bár nem tudhat mindenki mindent azonos szinten, szeretnénk elérni, hogy mindenki személyes sikerén keresztül találja meg azt a szakterületet, tevékenységet, amit tehetséggel és örömmel végez. A siker az az ösztönző melynek révén a napi rendszeres munka belső szükségletté válhat. Személyiségideálunk olyan diák, aki egészséges, kitartó, teljesítő képes, aki nemcsak önmagában, hanem társaiban is képes megbízni, képes kapcsolatokat építeni és fenntartani, aki képes a megújulásra, önművelésre, az élethosszig tartó tanulásra. Tolerancia a másság elviselése és megbecsülése. Számunkra nem elsősorban a szélsőségek elfogadását jelenti, hanem életmód, szilárd magatartás, ami a kis dolgokban is megmutatkozik. Az egyén részéről kreatív, türelmes, kíváncsi magatartás, a közösség részéről az egyéni képesség kibontakozását segíti, az együttműködést biztosítja. Szabadság értelmezésünkben a humanizmus, a tolerancia eszméje nem érvényesülhet ott, ahol nincs szabadság. A szabadság a demokratikusan működő iskolát jelenti, ahol az őszinte vélemény, a tiszteletteljes és nyílt légkör a közösség építésének fontos feltétele. Szolidaritás egy közösség erejét az mutatja meg, hogy felfigyel és igyekszik gondoskodni az arra rászorulókon. Segíteni szeretnénk a szociális eredetű, valamint a tudásbeli, kulturális, magatartásbeli hátrányokkal küzdő diákjainkon. 4

5 Képzési rendszerünk Kínálatunkban minden képzés ötéves : az előkészítő évfolyam után következő 2 esztendő az általános műveltség megalapozására szolgál, melynek során az anyanyelvi, matematikai képességek fejlesztésén túl az idegen nyelvi, a szociális, az érzelmi intelligenciát erősítő képességek fejlesztése is hangsúlyos. Az utolsó 2 évfolyamon a továbbtanulásé a főszerep. Minden tanulónk 2 emelt szintű érettségire felkészítő képzésből választhat. Heti 5-6 órában, csoportos formában lehet tanulni a továbbtanulásoz szükséges tantárgyakat. Két tanítási nyelvű képzés A képzések általános jellemzői Az 5 éves képzések nyelvi előképzettséget nem igényelnek A 9. évfolyamon a nyelvoktatás heti 19 órában kiscsoportokban (10 fő) kezdődik, majd a következő években emelt szinten történik A nyelvtanári munkát anyanyelvi lektorok segítik A második idegen nyelv oktatása emelt szintű, a diákok választhatnak másik 4 idegen nyelvből A képzések sajátossága, hogy 4 tantárgyat idegen nyelven oktatunk Az oktatás két tanítási nyelvű érettségivel zárul, ami azt jelenti, hogy a célnyelvből emelt szinten kell számot adni a megszerzett tudásról, további 2 tantárgyból idegen nyelven (közép szinten) kell érettségi vizsgát tenni A két tanítási nyelvű érettségi felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű A követelményeket az ide felvettek az átlagosnál nagyobb terhelés mellett tudják teljesíteni (+3 óra /hét) A tanulók a évfolyamon 2 tantárgyból választhatnak emelt szintű érettségi felkészítést 5

6 Francia-magyar két tanítási nyelvű képzés A képzést a Francia Nagykövetség Kulturális Intézete, valamint a Belga Nagykövetség támogatja diákcserék támogatásával, anyanyelvi lektorok toborzásával, tanári továbbképzések biztosításával Az 5 esztendő során a földrajz, a történelem, a matematika és a célnyelvi civilizáció oktatása történik idegen nyelven A választható második idegen nyelv: angol, német, olasz, spanyol A tanulók számára széleskörű tanórán kívüli francia nyelvű tevékenységeket kínálunk (francia nyelvű színjátszó-kör, újságírás, filmklub, európai projektekben való részvétel) A képzés jellemzője a hagyományostól eltérő oktatási formák nagy aránya (pl. projektmunka, prezentáció) A évfolyamon évente diákcserét szervezünk. Partneriskoláink Saumurben (Loire-völgy), Aix-Les Bains-ben (Savoya) és Lille-ben találhatók A évfolyamon félévente 5 tanuló tanulhat 3-3 hónapot Saumur-ben Spanyol-magyar két tanítási nyelvű képzés A képzést a Spanyol Nagykövetség a spanyol-magyar oktatási és kulturális együttműködési megállapodás alapján támogatja anyanyelvi lektor biztosításával, könyvtárfejlesztési támogatással, tanulmányi ösztöndíjjal, a jól teljesítő tanulók spanyolországi utaztatásával A 2008 óta működő képzés a szép szakmai sikereket elért francia két tanítási nyelvű képzésének adaptálásával működik Az 5 esztendő során a történelem, a földrajz, a társadalomismeret és a célnyelvi civilizáció oktatása idegen célnyelvű A választható második idegen nyelv: angol, német, olasz, francia A tanulók számára 9-11 évfolyamon évente Spanyolországi tanulmányutat szervezünk, más-más területre. 6

7 1+4 évfolyamos nyelvi előkészítő képzés A képzés célja: A tanulók felkészítése akár 2 középfokú állami nyelvvizsga megszerzésére Az informatikai ismeretek oktatásával magas szintű informatikai jártasság megszerzése (ECDL vizsgaközpontunkban akár a 7 modulos úgynevezett Full jogosítvány megszerzése) A kommunikációs kompetenciák magas szintű fejlesztése A képzés általános jellemzői: A tanulók 5 éven keresztül emelt szinten tanulják első idegen nyelvüket amely angol vagy német, attól függően, hogy mit tanultak az általános iskolában A második élő idegen nyelv oktatása az 5 esztendő során meghaladja a középfokú állami nyelvvizsga eléréséhez szükséges 600 órát. Az informatika oktatás a 9. évfolyamon zajlik, menet közben a tanulók számára ECDL vizsgákat szervezünk. A tanulók a évfolyamon 2 további tantárgyból választhatnak nagyobb óraszámú oktatást. Emelt szintű érettségire (magyarból, történelemből, matematikából, fizikából, kémiából és biológiából) vagy középszintű érettségire (földrajzból, társadalomismeretből) készítünk fel. 5 éves angol nyelvi előkészítő évfolyamos képzés emelt szintű 2. nyelvvel 5 éves német nyelvi előkészítő évfolyamos képzés emelt szintű 2. nyelvvel A képzés célja a 2 középfokú állami nyelvvizsga letétele A képzésekre jelentkező tanulók esetében az előkészítő évfolyam a hozott nyelv ismeretére épít, középhaladó szintről indul. Emiatt a felvételi során a jelentkezőknek előzetes nyelvtudását mérjük A második nyelvet a diákok az első nyelvhez hasonlóan emelt szinten tanulják. A második idegen nyelv a tanulók számára választható az angol, a német, a spanyol, a francia valamint az olasz nyelvek közül. 7

8 Az első idegen nyelvből az utolsó két esztendőben angol illetve német célnyelvi civilizáció (országismeret) tantárgyat oktatunk, melyből érettségi vizsga tehető. A képzésben résztvevő tanulók számára a 9. évfolyam során Amstettenbe (Ausztria), a 10. évfolyamon Burgdorfba (Németország) valamint a 11. évfolyamon Groningenbe (Hollandia) diákcserét szervezünk. 1+4 évfolyamos emelt szintű biológia, nyelvi előkészítő évfolyamos képzés A képzés célja a magas szintű biológia tudás kialakítása, sikeres jeles szintű emelt érettségire való felkészülés A biológia tárgyat a képzés ideje alatt emelt szinten oktatjuk központi tehetséggondozó tantárgyi program alapján A tanulók számára 9. és 10. évfolyamon belföldi terepgyakorlatot szervezünk Azok a tanulók, akik nem akarnak a biológiával tovább tanulni az utolsó 2 évfolyamon más irányba is orientálódhatnak A képzésre jelentkező tanulók tantárgyi felkészültségét biológia tantárgyból mérjük A képzésen a nyelvtanulás célja legalább 1, vagy akár 2 középfokú állami nyelvvizsga letétele A képzésre jelentkező tanulók számára a nyelvtanulás kezdő szintről indul A második nyelv nem választható az angol mögött német, a német mögött angol nyelv oktatása történik 5 esztendőn keresztül 8

9 1+4 évfolyamos német nyelvi előkészítő évfolyamos általános képzés 1+4 évfolyamos angol nyelvi előkészítő évfolyamos általános képzés Az általános nyelvi előkészítő évfolyamos képzés nem igényel nyelvi előképzettséget. A felvételt nyert tanulók tudásszintjéről akár kezdő szint indul a képzés A tanulók a magyar, a történelem valamint a matematika tárgyakat magasabb óraszámban tanulják a gimnáziumi évek alatt. A második nyelv nem választható az angol mögött német, a német mögött angol nyelv oktatása történik 5 esztendőn keresztül 9

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.diosgyorigimnazium.hu A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Részletesebben

LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM

LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM A LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓJA A 2005. ÉVI FELVÉTELIKRŐL Leövey Klára Gimnázium OM azonosító: 035235 Budapest, IX. Vendel u. 1. Tel: 215-9590, Fax: 215-6258 E-mail: naptitkar@leovey.hu Honlap:

Részletesebben

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA 2016 / 2017 TANÉV Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági

Részletesebben

Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV

Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV Magyarázatok: A nyelvi előkészítő képzés tantárgyi rendszere (óraterv) a 2007/2008. tanévtől tantárgy óraszám Idegen

Részletesebben

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint Szerb Antal Gimnázium Az iskola székhelye: 1164 Budapest, Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ugyanaz. (telefonszáma: 400-1814, 400-1662, 401-0550; fax: 401-0549) OM: 035249 Készült: A 2011.évi

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Igazgató: Dr. Sipos Mihály Pályaválasztási felelős: Dr. Liptainé Reszegi Ágnes, általános igazgatóhelyettes Az Arany János

Részletesebben

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Beiskolázási tájékoztató 2016/2017-es tanév Általános információk Az iskola neve: SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Az iskola címe: 6722 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM I. AZ ISKOLA TÖMÖR BEMUTATÁSA I./1. Hivatalos adatok Az intézmény elnevezése: Batsányi János Gimnázium és Kollégium székhelye: Tapolca, Liszt F.

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54. 2013 Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54. TARTALOM I. INTÉZMÉNYÜNK BEMUTATÁSA... 3 A.) NEVELÉSI PROGRAM... 6 I. PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK... 6 II. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Fóti Fáy András Általános Iskola

Fóti Fáy András Általános Iskola Fóti Fáy András Általános Iskola 2151 Fót, Vásár tér 1. Telefon: 06-27-537-620 Telefax: 06-27-537-629 E-mail: info@faysuli.hu www.faysuli.hu Igazgató: Kakuk Zsolt OM azonosító: 032347 Pedagógiai Program

Részletesebben

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Képzéseink: A tagozatok kódszámai általános tantervű 01 matematika 02 angol 03 német 04 biológia 05 informatika 06 magyar 07 történelem 08 Arany János

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Orosháza Városi Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolája A VERSENYKÉPES TUDÁS ISKOLÁJA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM REZIDENS ISKOLÁJA OROSHÁZA, Táncsics u. 2-4. Tel.: 68/ 411-362 Beiskolázási

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. ( Johann Wolfgang Goethe ) 2 AZ INTÉZMÉNY ADATAI Név: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2013 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI

Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA Több mint 130 éve az érték a mérték! Bemutatkozás Azért a Petrik, mert 2 133 éves iskola lévén fontosnak tartjuk

Részletesebben

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Készült: 2013. március 1 1 NEVELÉSI PROGRAM... 4 2 A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK... 29

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert. Módosítás: 2015. december 21. 2/97

Szent-Györgyi Albert. Módosítás: 2015. december 21. 2/97 Kaposvári SZC Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskolája Pedagógiai program 2015. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Békéscsaba, 2012. Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény bemutatása...2 1.1. Az intézmény adatai...2 1.2. Az iskola

Részletesebben

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve Általános rész Tartalom 1. AZ EGYES ÉVFOLYAMOKON TANÍTOTT TANTÁRGYAK, KÖTELEZŐ ÉS VÁLASZTHATÓ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK, EZEK ÓRASZÁMAI... 3 2. A TANKÖNYVEK ÉS MÁS

Részletesebben

I. N E V E L É S I P R O G R A M

I. N E V E L É S I P R O G R A M I. N E V E L É S I P R O G R A M H E L Y ZE T E L E M ZÉ S Intézményünk a 2003-2004-es tanévtől két iskola összevonásával alakult eggyé. A Dohány utcai, és a Kertész utcai iskola is több mint száz éves

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szarvas, 2013.

GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szarvas, 2013. GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM Szarvas, 2013. T A R T A L O M Tartalomjegyzék T A R T A L O M... 2 1. BEVEZETÉS... 6 1.1 Az intézmény

Részletesebben

55 213 01 0010 55 01 Idegen nyelvi kommunikátor Kommunikátor

55 213 01 0010 55 01 Idegen nyelvi kommunikátor Kommunikátor z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézmény Címe: 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Telefon/Fax: 06-36/341-131, 06-36/343-320 Igazgató neve: Dr. Molnár

Részletesebben

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 Tartalomjegyzék NEVELÉSI PROGRAM... 5 I. Helyzetelemzés... 7 II. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 2. Nevelési program 3. A gimnázium környezeti nevelési programja

Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 2. Nevelési program 3. A gimnázium környezeti nevelési programja A CEGLÉDI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2 0 1 3 Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 1.1. Az iskola adatai 2. Nevelési program 2.1. Pedagógiai alapelvek 2.2. A gimnáziumban folyó

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSŐ ÁLLAPOTA,

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Pedagógiai Programja

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Pedagógiai Programja Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Pedagógiai Programja OM azonosító: 037802 1146 Budapest, Cházár András u. 10. Budapest, 2013. március 27. dr. Molnár Katalin igazgató

Részletesebben

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szabadalmi Főosztály Villamossági Osztályára. szabadalmi elbíráló

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szabadalmi Főosztály Villamossági Osztályára. szabadalmi elbíráló A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 45. (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási

Részletesebben

Dobó István Gimnázium. Eger

Dobó István Gimnázium. Eger Dobó István Gimnázium Eger az ifjúságnak a jó erkölcsökben és tudományokban való képzésére emeltetett 1754-ben. Az iskola története A jezsuiták építtették 1754-ben Különböző funkciók: kaszárnya, kórház,

Részletesebben

is ko la kul tú ra 2009/12 tanulmány konferencia kritika melléklet Fehérvári Anikó Intenzív felzárkózás? 3

is ko la kul tú ra 2009/12 tanulmány konferencia kritika melléklet Fehérvári Anikó Intenzív felzárkózás? 3 tanulmány Fehérvári Anikó Intenzív felzárkózás? 3 Kende Anna Túlkorosság és esélyegyenlőtlenség az iskola kezdő szakaszában 18 Tomasz Gábor A sokszínű magániskolák 35 Monoriné Papp Sarolta A reflektív

Részletesebben

2013/2014 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS

2013/2014 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE 213/214 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS KÉSZÍTETTE: Bíró Gyula igazgató Huszár Istvánné igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja Vezessétek elméinket a szép tudományoknak és a bölcsességek fényes napjára, hadd lássuk meg ott: Micsoda az ember! (Bessenyei György) A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Minő ségirányítási Programja

Részletesebben

Két projekt - Két év. etrik TISZK

Két projekt - Két év. etrik TISZK Két projekt - Két év PETRIK etrik A 133 éves Petrik 1 fennállása óta Budapest és környezete iparoktatásának jelentős intézménye. Az elmúlt húsz év folyamatos fejlesztésének eredménye, hogy ma már a vegyipari

Részletesebben

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Pedagógiai Programja

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Pedagógiai Programja Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Pedagógiai Programja OM azonosító: 037802 1146 Budapest, Cházár András u. 10. Budapest, 2015. október 21. dr. Molnár Katalin igazgató

Részletesebben

A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Szabóné dr. Mühlenkampf Erika igazgató Aktualizálva: 2013. március TARTALOMJEGYZÉK: 1. PRAEAMBULUM... 3 2. SZEMÉLYI FELTÉTELEK... 6 2. 1.

Részletesebben

Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361

Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361 2010. Az iskola címe: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium 8200, Veszprém Cserhát ltp. 11. Az iskola telefonszáma: 88-566-360 88-566-361 Az iskola fax-száma: 88-566-350 Az iskola Internet

Részletesebben

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Igazgatói pályázat Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár 2011. május 6. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 2 1. SZEMÉLYES ADATOK Név: Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Születési név: Sajtos

Részletesebben

243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról. Általános rendelkezések

243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról. Általános rendelkezések 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról A közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról

Részletesebben

A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve

A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium 2013/2014-es tanév munkaterve Készítette: Herczegné Varga Ilona igazgató Érvényessége: 2013.09.01-jétől 2014.08.31-ig Nevelőtestület

Részletesebben

AZ ÖRKÉ YI PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM MI ŐSÉGIRÁ YÍTÁSI PROGRAMJA

AZ ÖRKÉ YI PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM MI ŐSÉGIRÁ YÍTÁSI PROGRAMJA AZ ÖRKÉ YI PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM MI ŐSÉGIRÁ YÍTÁSI PROGRAMJA A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyereknek valóra váltani a lehetőségeit. / Erich Fromm / TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014.

A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014. A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014. 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés...3. 1.1. Az iskola bemutatása...6. 1.2. Alapfeladatok 7. 1.3.

Részletesebben

A GREGOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A GREGOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GREGOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. Kevésbé fontos az, hogy mit tanulnak az iskolában, mint az, hogy hogyan tanulják Mert az iskola ne nyújtson szakszerű rutint, hanem következetes,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM és KSZKI 2013.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM és KSZKI 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM és KSZKI 2013. Pedagógiai program 2 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 5 2. AZ INTÉZMÉNY JOGI HELYZETE... 5 2.1. Az intézmény alapító okirata... 5 (lásd mellékletben)...

Részletesebben

HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GÖDÖLLŐ 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezető... 2 A gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola bemutatása... 3 Nevelési program... 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató

Részletesebben

Képzések kódszámai: Pályaválasztási tájékoztatók időpontjai:

Képzések kódszámai: Pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: VETÉSI ALBERT GIMNÁZIUM 8200 Veszprém, Kemecse u. 1. Tel: 88/560-680, 560-681, 560-790 Tel/fax: 88/560-791 E-mail: igazgato@vetesi.hu vetesigimnazium.hu Igazgató: Szántai Erzsébet Pályaválasztási felelős:

Részletesebben

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998. Pedagógiai program A nevelőtestület elfogadta: 1998. február 10-én Módosította: 2001. április 27-én, 2001. november 26-án, 2004. május 28-án és 2005. augusztus 30-án 2007. február 2-án 2007. november 30-án.

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Nagykálló, 2013.08.30.

A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Nagykálló, 2013.08.30. A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Nagykálló, 2013.08.30. Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai,

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

Készítette: A Báthory István Általános Iskola nevelőtestülete. Nevelőtestület elfogadta: 2013. március 22-én. Jóváhagyta:.. Barták Péterné igazgató

Készítette: A Báthory István Általános Iskola nevelőtestülete. Nevelőtestület elfogadta: 2013. március 22-én. Jóváhagyta:.. Barták Péterné igazgató BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 8200. Veszprém, Halle u. 10. Tel./Fax.: 88/561-915, 561-916 E-mail: bathory@vpbathory.sulinet.hu www.vpbathory.sulinet.hu OM azonosító: 037034 B Á T H O R Y I S T V Á N

Részletesebben

A Szinyei Merse Pál Gimnázium Pedagógiai Programja

A Szinyei Merse Pál Gimnázium Pedagógiai Programja Ikt. sz.:19/2009 A Szinyei Merse Pál Gimnázium Pedagógiai Programja 2009. 2 Tartalomjegyzék Bevezetés: a dokumentum forrásai és hatálya 5. o. I. Az iskola pedagógusainak küldetésnyilatkozata 5. o. 1. Hagyományaink

Részletesebben

UNESCO ASP VETÉSI ALBERT GIMNÁZIUM Európa nincs messze Kulturális párbeszéd Európa nincs messze: Európa a Vetésiben a Vetési Európában

UNESCO ASP VETÉSI ALBERT GIMNÁZIUM Európa nincs messze Kulturális párbeszéd Európa nincs messze: Európa a Vetésiben a Vetési Európában Európa nincs messze: Európa a Vetésiben a Vetési Európában Az iskola életében megalapítása óta látványos szerepet játszott/játszik a külföldi oktatási intézményekkel való kapcsolat, kezdetektől fogva először

Részletesebben

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja Baja, 2010. Átdolgozva: 2012. szeptember BEVEZETŐ Az iskola ünnepélyes megnyitására 1904. február 24-én került sor, a várostól e célra kapott

Részletesebben

Pályázat. Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium. Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására (azonosító szám: 2016-02-20)

Pályázat. Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium. Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására (azonosító szám: 2016-02-20) Pályázat Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására (azonosító szám: 2016-02-20) 2015 Tartalomjegyzék Pályázati nyilatkozat 3 I. Bevezetés

Részletesebben

MI A BAJ AZ ISKOLAI NYELVOKTATÁSSAL? A Nyelvtudásért Egyesület. 2016. március 5-i konferenciájának. összefoglalója

MI A BAJ AZ ISKOLAI NYELVOKTATÁSSAL? A Nyelvtudásért Egyesület. 2016. március 5-i konferenciájának. összefoglalója MI A BAJ AZ ISKOLAI NYELVOKTATÁSSAL? A Nyelvtudásért Egyesület 2016. március 5-i konferenciájának összefoglalója Szerkesztette: Kuti Zsuzsa és Öveges Enikő 2016 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 3 Te mit gondolsz

Részletesebben

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2004. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSİ ÁLLAPOTA,

Részletesebben

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 3/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nevelőtestületi

Részletesebben

KAPOSVÁRI KLEBELSBERG KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM OM 040652 PEDAGÓGIAI PROGRAM

KAPOSVÁRI KLEBELSBERG KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM OM 040652 PEDAGÓGIAI PROGRAM o l d a l 1 KAPOSVÁRI KLEBELSBERG KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM OM 040652 7400 Kaposvár, Álmos vezér u.1. PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Gálovics Edit szakmai igh. vezetésével a nevelőtestület o l d a l 2 A magyar

Részletesebben

Kertvárosi Általános Iskola. 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001. Pályázat

Kertvárosi Általános Iskola. 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001. Pályázat Kertvárosi Általános Iskola 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001 Pályázat intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályázó: Petroviczné Gál Ibolya Tatabánya, 2016.01.20.

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A HELYI TANTERV ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI Érvényes 2014. március 31-től 1 Tartalom A választott kerettanterv:... 3 A négyosztályos és a nyolcosztályos gimnázium

Részletesebben

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2008. szeptember 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2015 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

A diákéletet sok tanórán kívüli program színesíti, ezek közül is kiemelkedik a Gólyaest, a Rákóczi Kincsestár és a Rákóczi nap.

A diákéletet sok tanórán kívüli program színesíti, ezek közül is kiemelkedik a Gólyaest, a Rákóczi Kincsestár és a Rákóczi nap. BUDAPEST II. KERÜLETI II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 Felvételi tájékoztató szülői értekezlet: 2015. november 26. csütörtök 17.00 VÁLTOZOTT!! 2015. november 25. szerda 17.00

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat)

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat) PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Alapképzések (nappali, levelező és távoktatási tagozat) Budapest, 2012. július Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK ALAPKÉPZÉS (BA/BSC) NAPPALI TAGOZAT...

Részletesebben

Pályaválasztási tájékoztatója

Pályaválasztási tájékoztatója A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!

Részletesebben

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára 5.26 Óraterv Évfolyam 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 Éves óraszám 37 37 37 Bevezetés A helyi tanterv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 2.

Részletesebben

Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?.

Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?. B E V E ZE T Ő Tisztelt Szülők! Kedves Pályaválasztó Fiatalok! Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?. Győr

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM 2013.

NEVELÉSI PROGRAM 2013. NEVELÉSI PROGRAM 2013. A Gyermekekről...Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok éreznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 1-8. évfolyam Módosítva Székesfehérvár 2015. TARTALOMJEGYZÉK 1. A helyi tanterv célja, koncepciója... 3 2. Tantárgyi rendszer és óraszámok...

Részletesebben

BUJI II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE

BUJI II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT IBRÁNYI TANKERÜLET 147004 I II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE 2015. BEVEZETÉS Buji II.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1.

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Érvényessége: 2013/2014 tanévtől Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...

Részletesebben

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Belvárosi I. István Középiskola Belvárosi I. István Középiskola középiskolai angol szakos nyelvtanár határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Fejér megye, 8000 Székesfehérvár, Várkörút 35. angol nyelv

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u.

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. 2 Tel/fax: (54) 430-084 e-mail:bocskai@bocskai-bker.sulinet.hu web. www.bocskaigimnazium.hu

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2013 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990)

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola Ózd, Petőfi út 20. Az iskola Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Az Ózdi Bródy

Részletesebben

Igazgatói beszámoló. a tatabányai Árpád Gimnázium. 2007 2012 között végzett munkájáról

Igazgatói beszámoló. a tatabányai Árpád Gimnázium. 2007 2012 között végzett munkájáról Igazgatói beszámoló a tatabányai Árpád Gimnázium 2007 2012 között végzett munkájáról 2012. május - június Ezt az igazgatói beszámolót a tatabányai Árpád Gimnázium nevelőtestülete 2012. június 6-ai értekezletén

Részletesebben

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja A Bajai III. Béla Gimnázium pedagógiai nevelési programja 1 TARTALOMJEGYZÉK A) NEVELÉSI TERV 1. BEVEZETŐ... 4 2. AZ ISKOLA JOGÁLLÁSA... 4 3. ALAPELVEINK, KIEMELTEN KEZELT ÉRTÉKEINK... 9 4. AZ ISKOLA CÉL-

Részletesebben

Műszaki szakoktató alapszak

Műszaki szakoktató alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki szakoktató alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 10.sz. FÜGGELÉKE OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2009. szeptember

Részletesebben

Pontszámítás alapjai:

Pontszámítás alapjai: Pontszámítás alapjai: 1. tanulmányi pontok (maximum 200 pont), a. A tanulmányi pontokat a jelentkező 9 12. (nyelvi előkészítő esetén 9 13.) évfolyamos középiskolai érdemjegyeiből (100 pont) 1. magyar nyelv

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6724 Szeged, Bálint S. u. 14. Telefon: 62-549-091 Honlapcím: www.szepi.hu Bemutatkozó oldal Beiskolázási tájékoztató 1720-ban

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM (5500. Gyomaendrőd, Selyem út 109/2.) OM: 028300 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 11. o. Az intézmény küldetésnyilatkozata

Részletesebben

Élet az 50 éves gimnáziumban. Szikszó, 2015

Élet az 50 éves gimnáziumban. Szikszó, 2015 Élet az 50 éves gimnáziumban Szikszó, 2015 Köszöntünk mindenkit! Alapelvek Szabad iskolaválasztás a tanuló részéről A középfokú iskolák igazgatói törvényben biztosított döntési jogának érvényesülése Informatikai

Részletesebben

Sokorópátkai Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Sokorópátkai Általános Iskola. Pedagógiai Programja Sokorópátkai Általános Iskola Pedagógiai Programja "Meg kell tanítanunk mindenkit a látásra, hogy jobban örüljön a hársfa kibontakozásának. Meg kell tanítanunk az embert a világ végtelen gazdagságának

Részletesebben

Tájékoztató a kétszintű érettségi vizsgáról, a felsőoktatási felvételiről és a szakképzésről. Szeged, 2016. január 12.

Tájékoztató a kétszintű érettségi vizsgáról, a felsőoktatási felvételiről és a szakképzésről. Szeged, 2016. január 12. Tájékoztató a kétszintű érettségi vizsgáról, a felsőoktatási felvételiről és a szakképzésről Szeged, 2016. január 12. Igazgató: Siposné Gyuris Valéria Érettségi vizsgáért felelős igazgatóhelyettes: Sutka

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM

NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM azonosító: 203045 004 E-mail: iskola@inczedy.sulinet.hu Honlap: www.inczedy.hu NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY

Részletesebben

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű

Részletesebben

Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664

Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664 Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664 Pedagógiai program Tartalomjegyzék 1. HELYZETELEMZÉS... 6 1.1 Az intézmény adatai...

Részletesebben

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014 Az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola 2011. július 2-ával

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA 2007 T A R T A L O M J E G Y Z É K oldal Az intézményi minőségirányítási program

Részletesebben

TIÉD A VILÁG, HA MEGÉRTED!

TIÉD A VILÁG, HA MEGÉRTED! TIÉD A VILÁG, HA MEGÉRTED! Nyelvoktatás a BME-n Tempus Közalapítvány Konferencia Budapest, 2011. november 21. Sárvári Judit sarvari@nyi.bme.hu Idegennyelvi Központ Hallgatói Nyelvoktatási Központ Tolmács-

Részletesebben

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógus önértékelés Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik

Részletesebben