6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE
|
|
- Donát Hajdu
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE
2 I szeptemberétől egy év szünet után újraindult a hat évfolyamos képzés az Óbudai Gimnáziumban. A képzési forma eredményes: az elmúlt évben diákjaink mintegy 95%-át vették fel egyetemre, főiskolára; nyelvvizsgát tett a diákok 85-90%-a. A 6 évfolyamos képzésben a diákok a korosztályi sajátosságokhoz igazodva az első négy év során általános képzést kapnak, az utolsó két évben pedig érdeklődésüknek, pályaválasztási elképzeléseiknek megfelelően választhatnak a kötelezően előírt órák mellé további órákat, amelyeken felkészülhetnek az emelt szintű érettségire és a továbbtanulásra is. Az első idegen nyelvet a évfolyamon, a második idegen nyelvet a évfolyamon magasabb óraszámban tanítjuk; a nyelvek mellett bontjuk a matematikát, az informatikát és a testnevelést is. A biztos alapon álló tudás érdekében a természettudományos tárgyak 7-8. évfolyamon összesen 4-4 órát kapnak a kötelező minimumként előírt 3-3 helyett. Szakkör, önképző kör választására már a 7. osztálytól van lehetőség. Ha a jogszabályi háttér változik, az eddigiek alapján tervezett óraszámok is változhatnak! Két általános képzésű, a 6 évfolyamos gimnáziumi kerettanterven alapuló helyi tanterv szerint haladó osztály indul. A túljelentkezés több év átlagában két osztályra vetítve - mintegy 4-5-szörös. Az osztály első idegen nyelve az angol. A nyelvi csoportok szintje az általános iskolai tanulmányokra épül. Második idegen nyelvet (francia, német, olasz vagy orosz) a 9. évfolyamtól kezdve tanulhatnak a gyerekek választásuk, illetve az iskola lehetőségeinek figyelembe vételével. A tervezett osztálylétszám fő. Az Óbudai Gimnáziumba általános felvételi eljárással, a tanulmányi eredmények és a központilag kiadott egységes feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga (a továbbiakban: központi írásbeli vizsga) eredményei alapján lehet bekerülni, melynek során a tanulóknak központi írásbeli vizsgán kell részt venniük matematika és magyar nyelv tantárgyakból. A jelen tanévben hatodik osztályos tanulók jelentkezhetnek. A más évfolyamba járó tanulók jelentkezése érvénytelen. Igazgatói tájékoztató az érdeklődő tanulóknak és szüleiknek az Óbudai Gimnáziumban november 4-én (szerdán) 17:00 órakor. 2
3 II. A FELVÉTELI ELJÁRÁS MENETE A felvételi eljárás rendjét a 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a szabályozza. E mellett az eljárás minden mozzanatáról részletes tájékoztatást találhatnak az Oktatási Hivatal honapján: A) Az írásbeli vizsga Az Óbudai Gimnázium a hat évfolyamos képzésére jelentkező tanulók számára központi írásbeli vizsgát szervez mindkét tantárgyból, azaz magyar nyelvből és matematikából. A tanulóknak az Oktatási Hivatal (OH) által kiadott, kizárólag a központi írásbeli vizsgán való részvételre vonatkozó TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP benyújtásával kell jelentkezniük az írásbeli vizsgára. A jelentkezési lap letölthető a honlapról. (Ez a jelentkezési lap nem tévesztendő össze azzal a jelentkezési lappal, amelyet a középfokú iskolákba való jelentkezésre kell majd használni.) Egy tanuló csak egy intézménybe jelentkezhet központi írásbeli vizsgára; az elért eredményt minden, ezt az írásbeli felvételi vizsgát előíró iskola köteles elfogadni. Ha a tanuló a felvételi időszakban várhatóan több olyan hatévfolyamos gimnáziumba fog jelentkezni, amelyik előírja a központi írásbeli vizsgán való részvételt, akkor maga dönti el, melyikbe nyújtja be az írásbeli vizsgára való jelentkezési lapját, függetlenül attól, hogy a későbbiekben hova adja majd be jelentkezését, és milyen jelentkezési sorrendet jelöl majd meg. A tanuló teljesítményének megítélését az írásbeli vizsga választott helyszíne nem befolyásolhatja. Azoknak a gimnáziumoknak a jegyzékét, amelyek a hat évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát szerveznek, az OH november 13-áig teszi közzé. Az írásbeli vizsgára jelentkezés határideje december 8. A jelentkezési határidő elmulasztása jogvesztő! A jelentkezési lap elküldhető postán ajánlott levélben, vagy leadható december 7-8-án munkaidőben a titkárságon. Azok számára, akik az írásbelit iskolánkban szeretnék megírni, tájékoztatónkhoz mellékelünk egy, az Óbudai Gimnázium adataival kitöltött jelentkezési lapot. Sajátos nevelési igényű tanuló, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanuló esetében amennyiben a vizsgaszervezést érintő speciális igénye van szükséges a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleményének, valamint a speciális körülmények, illetve eszközök igénylésére vonatkozó szülői kérelemnek a csatolása a jelentkezési laphoz. A kérelmet a központi írásbeli vizsgát szervező intézmény 3
4 igazgatója bírálja el, döntését határozatba foglalja, amelyet a központi írásbeli vizsga előtt eljuttat a kérelmet benyújtó szülőhöz. Ez a döntés kizárólag a központi írásbeli vizsga letételének körülményeire (pl. időhosszabbítás, segédeszköz használata, az értékelési rendszer egy részlete alóli felmentés stb.) vonatkozhat. Minderről részletesen is olvashatnak az OH honlapján: reszvetele. Az írásbeli vizsga időpontja: január 16. (SZOMBAT) 10:00 óra. Azok a tanulók, akik az Óbudai Gimnáziumba jelentkeztek vizsgára, 9:30-kor jelenjenek meg iskolánkban! Az írásbeli vizsga során körzőn, vonalzón és szögmérőn kívül semmiféle segédeszköz (pl. számológép) nem használható. A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete tintával kell elkészíteni. A szükséges eszközökről minden vizsgázó maga gondoskodik. FIGYELEM! Az írásbeli vizsgára a jelentkezők hozzák el személyazonosító- vagy diákigazolványukat! Pótló írásbeli január 21-én (CSÜTÖRTÖK) 14:00 órától. Ekkor csak azok a tanulók írhatnak felvételit, akik az előző alkalommal, nekik fel nem róható ok (pl. orvos által igazolt betegség) miatt nem tudtak részt venni az írásbelin. Az előre látható hiányzást kérjük minél előbb, de legkésőbb az írásbeli megkezdéséig bejelenteni az Óbudai Gimnázium titkárságán. Hiányzás esetén az igazolást kérjük a pótló írásbeli kezdetéig bemutatni. A pótló írásbelit író tanulók 13:30-kor jelenjenek meg iskolánkban. Pótló írásbeli vizsgát csak abban az intézményben írhat a tanuló, ahová az írásbeli vizsgára jelentkezett. FIGYELEM! Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet írásbeli vizsgát! Az írásbeli, illetve a pótló írásbeli időpontjáról KÜLÖN ÉRTESÍTÉST NEM KÜLDÜNK! 4
5 Az írásbeli tematikájáról, feladatairól szóló részletes tájékoztató, továbbá előző tanévek feladatlapjai és megoldásai megtekinthetők az Oktatási Hivatal honlapján. Az írásbeli vizsga feladatlapjait és javítókulcsait az Oktatási Hivatal a vizsgát követően közzéteszi a honlapján. A kiértékelt dolgozatokat megtekinthetik január 27-én 8:00-12:00 és 14:00-18:00 óra között; ekkor lehetőséget biztosítunk a szaktanárokkal való konzultációra. A hivatalos javítókulcstól való eltérés esetén észrevétel tehető, melynek benyújtási határideje január 28-án 16:00. A határidő elmulasztása jogvesztő! Az írásbeli vizsga eredményéről szóló Értékelő lap -ot a tanuló, a szülő vagy az általa írásban meghatalmazott személy február 4-én 8:00-16:00 óra között veheti át az Óbudai Gimnáziumban. B) Jelentkezés az Óbudai Gimnáziumba A központi írásbeli vizsgára való jelentkezéstől teljesen független a középiskolákba való jelentkezés. A 7. évfolyamra jelentkező tanulók esetében a jelentkezési lapokat a szülő is kitöltheti, és megküldheti a kiválasztott középiskolákba, ill. a Felvételi Központba. A jelentkezéshez csak az OH honlapján elérhető központi nyomtatványok használhatók, ezeket azonban az általános iskolával nem kell hitelesíttetni. (A letölthető dokumentumcsomag részei: jelentkezési lapok; tanulói adatlap; módosító tanulói adatlap; kitöltési útmutató). Természetesen az általános iskola is vállalhatja a lapok kitöltését és továbbítását ebben az esetben ők állítják elő a szükséges dokumentumokat. A tanuló több JELENTKEZÉSI LAP-ot állíthat ki. Minden jelentkezési lapon egy iskola tüntethető fel, valamint meg kell jelölni a választott tanulmányi területet, az Óbudai Gimnázium esetében a hat évfolyamos képzést. A jelentkezési laphoz kérjük mellékelni a központi írásbeli eredményéről szóló Értékelő lap másolatát. Kérjük, hogy az értesítési cím rovatot minden esetben a szülő/gondviselő adataival töltsék ki, mivel a felvételi eredményéről szóló értesítést kizárólag nekik küldhetjük ki! Kérjük, hogy a jelentkezési lapon tüntessék fel napközbeni elérhetőségüket is! 5
6 FIGYELEM! Kérjük, hogy a jelentkezési lapra a jelentkező minden 5. év végi, illetve 6. félévi osztályzatát írják rá! Gyermekük érdekében gondosan töltsék ki a jelentkezési lapokat, mert az adatok hiányos vagy téves tehát valótlan megadása esetén az Óbudai Gimnázium igazgatója érvénytelenítheti a felvételi döntést a beiratkozáskor. A jelentkezési lapon a középiskola kódszámát fel kell tüntetni! Az Óbudai Gimnázium OM azonosító kódja: ; telephely kódja: 001 (amennyiben valamelyik jelentkezési lapon fel kell tüntetni); a tanulmányi terület (a hat évfolyamos képzés) kódja: 010 Jelentkezési határidő: február 12. (a szülő továbbítja a jelentkezési lapokat a középiskolának) Figyelem! A határidő elmulasztása jogvesztő! A jelentkezési lapokat elküldhetik postán, ajánlott levélben, vagy személyesen leadhatják az Óbudai Gimnázium titkárságán február én munkaidőben. A jelentkezési lap aláírásával a szülő hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkező személyes adatait az erre felhatalmazott intézmények kezeljék. A felvételi eljárás eredményét tartalmazó, az eljárás során nyilvánosságra kerülő listákon a tanulók oktatási azonosító számukkal szerepelnek, egyéb személyes adat nélkül. A szülő a jelentkezési lapon kérheti, hogy az általuk megadott egyéni adat (pl. jelige) felhasználásával tegyék közzé az elért eredményeket. A tanulónak a jelentkezési lapon kívül, azok számától függetlenül külön TANULÓI ADATLAPot is ki kell állítania két példányban. Ezen az adatlapon kell rangsorolni a felvételi jelentkezéseket. A rangsorolást nem iskolánként, hanem tanulmányi területenként kell elvégezni. A tanulói adatlap egyik példányát a szülő továbbítja a Felvételi Központnak, a másik példányt megőrzi. A rangsorolásnak a felvételi eljárás végén van szerepe, amikor a középiskolák megküldik az ideiglenes felvételi jegyzéket az Oktatási Hivatalnak. Ezeken a listákon azoknak a tanulóknak a neve szerepel rangsorolva, akik teljesítették a felvételi követelményeket; e diákok száma általában meghaladja a férőhelyek számát. A Felvételi Központ számítógépes program segítségével 6
7 összeveti az egyes iskolák jegyzékeit és a tanulói adatlapon megjelölt sorrendet, így alakítva ki az egyes iskolákba felvettek végleges jegyzékét. Kérjük, hogy a jelentkezési lapokat a rajtuk olvasható utasításnak megfelelően töltsék ki, mivel a számítógépes rendszer hiányzó adatokkal nem tud dolgozni! Az esetlegesen felmerülő problémák gyorsabb megoldása érdekében kérjük, amennyiben van, adjanak meg címet is. C) A felvételi eredmények megállapítása Az Óbudai Gimnáziumba való jelentkezés előfeltétele a központi írásbeli vizsga teljesítése. A jelentkezőket az általános iskolai bizonyítványból megállapított pontszám (hozott pont) és a központi írásbelin elért pontszám (szerzett pont) alapján rangsoroljuk. A hozott pontok megállapításánál figyelembe vesszük a jelentkező 5. év végi és 6. félévi magyar irodalom, magyar nyelv, matematika, történelem, idegen nyelv (több idegen nyelv esetén a jelentkező számára kedvezőbb) és természetismeret (vagy az ennek megfelelő tárgyak: biológia, földrajz; amelyik a jelentkező számára kedvezőbb) osztályzatát úgy, hogy a magyar irodalom és a történelem osztályzatait kétszeres szorzóval számítjuk. Ezt az eredményt a felvételi során pontszámként viszik tovább a tanulók. Ha a jelentkező más program szerint, más tantárgyakat tanult, a felsorolt tárgyaknak megfelelő eredményeit vesszük figyelembe, ill. arányosítással határozzuk meg a pontszámot. [Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint a központi írásbelin a két tantárgyból 50 50, összesen tehát maximum 100 pontot lehet elérni. A bizonyítványért maximum 80 hozott pont kapható.] Pontegyenlőség esetén előnyt élveznek 1. a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók (A jogosultságot bizonyító önkormányzati igazolást kérjük csatolni a jelentkezési laphoz!), ezt követően 2. a III. kerületi jelentkezők (a jelentkezési lap beadásakor érvényes lakcím alapján) majd 3. a matematika írásbelin elért eredmény, ennek egyenlősége esetén 4. az anyanyelvi írásbelin elért eredmény, 5. ezek egyenlősége esetén az egyes tantárgyakból hozott pontok összege dönt matematika, magyar nyelv, magyar irodalom, idegen nyelv, történelem sorrendben, egészen addig, ameddig valamelyik jelentkező javára eltérés nem mutatkozik Azon, beilleszkedési, tanulási stb. nehézségekkel küzdő tanulóknál, akik az írásbeli vizsga egyes részei alól felmentést kaptak és az Értékelő lapon ez fel van tüntetve az írásbeli vizsgán általuk elérhető maximális ponthoz törtszám esetében a kerekítés szabályai szerint - arányosítjuk az elért pontszámot, és az így kapott eredményt vesszük figyelembe a rangsorolásnál a felvételi 7
8 eljárás során. Amennyiben például egy 40 pontos dolgozatnál a tanuló által elérhető maximális pontszám pl. 45 (ez 88%-os teljesítmény), akkor a 40 dolgozatpontot 44 vizsgaponttá számoljuk át. Az ideiglenes felvételi jegyzéket kifüggesztjük március 9-én 16:00 az Óbudai Gimnázium hirdetőtáblájára, illetve megtekinthető az iskola honlapján. A tanuló és a szülő közösen módosíthatja a tanulói adatlapot. A módosítás új módosító tanulói adatlap kitöltésével történik. A módosítás során az eredetileg benyújtott tanulói adatlapon beírt rangsor megváltoztatható, a beírt jelentkezések azonban nem törölhetők. Az új tanulói adatlap kitöltésével a korábban kitöltött tanulói adatlap érvényét veszti. A szülő a módosító tanulói adatlapot március 18-ig megküldi a Felvételi Központnak. A végső felvételi döntést a felvettek illetve elutasítottak jegyzékét kifüggesztjük, illetve nyilvánosságra hozzuk a gimnázium honlapján április 26-án 16:00 Az értesítést megküldjük a jelentkező szülőjének és az elutasító határozat kivételével általános iskolájának. * * * Iskolánk honlapja: címünk: iroda@obudaigimnazium.hu titkarsag@obudaigimnazium.hu Esetlegesen felmerülő kérdéseikre ben öt munkanapon belül válaszolunk. Budapest, október 15. / Szűcs József / igazgató 8
9 FELVÉTELI NAPTÁR 2015 Nov. 4. (Sze) 17:00 Dec (H-K) 8:00-16:00 Dec.8. (K) Igazgatói tájékoztató. Jelentkezési lap a központi írásbeli vizsgára személyesen leadható az Óbudai Gimnázium titkárságán. A központi írásbeli vizsgára jelentkezés határideje Január :00 (SZOMBAT) Jan. 21. (Cs) 14:00 Jan. 27. (Sze) 8:00-12:00; 14:00-18:00 Jan. 28. (Cs) 16:00-ig Febr. 4. (Cs) 8:00-16:00 Febr (Cs-P) 8:00-16:00 Febr. 12-ig (P) Márc. 9. (Sze) 16:00 Márc. 18-ig (P) Ápr. 26. (K) 16:00 Központi írásbeli vizsga, megjelenés 9:30-kor Pótló írásbeli vizsga, megjelenés 13:30-kor A kiértékelt dolgozatok megtekintése. Az írásbeli dolgozatokkal kapcsolatos észrevételek benyújtási határideje. Az írásbeli vizsga eredményéről szóló Értékelő lap átvétele az Óbudai Gimnáziumban. Jelentkezési lapok személyesen leadhatók az Óbudai Gimnázium titkárságán. A jelentkezési lapokat a szülők megküldik a középfokú iskoláknak, egyidejűleg a tanulói adatlapokat továbbítják a Felvételi Központnak. Az ideiglenes felvételi jegyzék közzététele az Óbudai Gimnázium hirdetőtábláján és megtekinthető az iskola honlapján. A szülők továbbítják a módosított tanulói adatlapokat a Felvételi Központnak. A felvettek, ill. elutasítottak jegyzékének közzététele. 9
Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium
Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium Cím: 1024 Budapest, Ady E. u. 3. Tel.: (1)316-38-18, Fax: (1)336-06-12 E-mail: titkarsag@szentangela.hu felveteli@szentangela.hu Honlap: www.szentangela.hu
A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775
TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben
Felvételi eljárásrend
Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa, Fő u. 10. Postacím: 8500 Pápa, Pf. 101. Tel/fax: 89/324-394 Igazgató: Németh Zsolt E-mail: igazgato@turrgimnazium.hu Felvételi eljárásrend a Türr István Gimnázium
Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597
Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel.: 0 27 359 607 Fax.: 06 27 359 597 Iskola kódja: 032600 // KLIK 122007 A felvételi eljárás általános rendje Tájékoztató a
A kétszintű érettségi vizsga. 2014/2015. tanév május- júniusi vizsgaidőszak
A kétszintű érettségi vizsga 2014/2015. tanév május- júniusi vizsgaidőszak MÉG MIELŐTT JELENTKEZNÉL Átgondolásra javasoljuk: A pályaválasztás a 4 lábú szék: Mi az ami érdekel? Mitől csillan fel a szem?
Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium
Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium OM azonosító: 201526 Beiskolázási Szabályzat 2015/2016. tanév (a 2016/2017. tanévre felvételizők számára) 1 Iskolánk OM azonosítója: 201526 A felvételi eljárás
A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók az alábbi nappali tagozatos középfokú iskolákba jelentkezhetnek:
A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók az alábbi nappali tagozatos középfokú iskolákba jelentkezhetnek: a 9. évfolyamra beiskolázó gimnáziumokba, szakgimnáziumokba, szakközépiskolákba, vagy
A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján
A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete a Pedagógiai Program alapján a 2016/2017-es tanévre Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Jogszabályi háttér A kerettantervek
2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
714/ ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/2018-AS TANÉVRE
714/2016 6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/2018-AS TANÉVRE I. 2014 szeptemberétől újraindult a hat évfolyamos képzés az Óbudai Gimnáziumban. A képzési forma eredményes: az elmúlt évben diákjaink
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
VARGA KATALIN GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. Varga Katalin Gimnázium 5000 Szolnok, Szabadság tér 6. OM azonosító: 035990 (www.varga-szolnok.sulinet.hu)
2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com
Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév
DIENES LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM: 031230 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. www.dienes-eu.sulinet.hu Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév Pályaválasztási felelős: Páles Hajnalka
Felvételi tájékoztató 2016/2017-es tanév
Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 512-340 http://www.sipkay.hu E-mail:
6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRE
6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRE I. 2014 szeptemberétől egy év szünet után újraindult a hat évfolyamos képzés az Óbudai Gimnáziumban. A képzési forma eredményes: az elmúlt évben
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta
Beiskolázási tájékoztató
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6724 Szeged, Bálint S. u. 14. Telefon: 62-549-091 Honlapcím: www.szepi.hu Bemutatkozó oldal Beiskolázási tájékoztató 1720-ban
4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE
4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/17-ES TANÉVRE I. Régóta népszerű és sikeres képzési formánk a négyévfolyamos. Az elmúlt évben diákjaink 90%- át vették fel egyetemre, főiskolára; nyelvvizsgát
Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések
Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.diosgyorigimnazium.hu A 2016/2017-es tanévben induló képzések
Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?.
B E V E ZE T Ő Tisztelt Szülők! Kedves Pályaválasztó Fiatalok! Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?. Győr
TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19.
TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19. 1. Jelentkezés az érettségi vizsgára 1. Ki tehet érettségi vizsgát, milyen feltételekkel? Érettségi vizsga abból a vizsgatárgyból
Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM r e n d e l e t e a 2008/2009. tanév rendjéről A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) 94. -a
A JASCHIK ÁLMOS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA /OM: 035384/
A JASCHIK ÁLMOS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA /OM: 035384/ A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi tájékoztató kötelező tartalmi elemeire vonatkozó információkat
Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV
Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium III. HELYI TANTERV Magyarázatok: A nyelvi előkészítő képzés tantárgyi rendszere (óraterv) a 2007/2008. tanévtől tantárgy óraszám Idegen
Tanulmányi területek:
Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola 9300 Csorna, Kórház u. 28. Tel: 96/261-255, 96/593-253 E-mail: titkarsag@csukas.eu Honlap: http://www.csukas.sulinet.hu Igazgató: Perlaki Sándor Pályaválasztási
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet. a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról Az általános iskolai beiratkozásra vonatkozó jogszabályok 10. A tankötelezettség
Beiskolázási tájékoztató
Orosháza Városi Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolája A VERSENYKÉPES TUDÁS ISKOLÁJA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM REZIDENS ISKOLÁJA OROSHÁZA, Táncsics u. 2-4. Tel.: 68/ 411-362 Beiskolázási
ISKOLA UTÁN ISKOLA ELŐTT
ISKOLA UTÁN ISKOLA ELŐTT 2014-2015 ISKOLA UTÁN ISKOLA ELŐTT A Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és a Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet PÁLYAVÁLASZTÁSI KIADVÁNYA A 2014/2015.
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Szeged, 2006. 1 A Felvételi Szabályzat a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv), és a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános
Felve teli tá je koztáto
Felve teli tá je koztáto Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola 2013 Pomáz, Iskola utca 2. OM azonosító: 032402 sashegyi.hu Bemutátkozá s Iskolánk több mint 115 éves
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének
FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY
FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 10.sz. FÜGGELÉKE OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2009. szeptember
4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020-AS TANÉVRE
4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020-AS TANÉVRE I. Régóta népszerű és sikeres képzési formánk a négy évfolyamos. Az elmúlt évben diákjaink mintegy 90%-át vették fel egyetemre, főiskolára; nyelvvizsgát
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola felvételi tájékoztatója a 2015/2016.
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola felvételi tájékoztatója a 2015/2016. tanévre A Hit Gyülekezete által fenntartott Bornemisza Péter Gimnázium felvételt
A FELNŐTTOKTATÁSI INTÉZMÉNYEGYSÉG TÁJÉKOZTATÓJA ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA
TARTALOM: A FELNŐTTOKTATÁSI INTÉZMÉNYEGYSÉG TÁJÉKOZTATÓJA ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA 1. Jelentkezés az érettségi vizsgára 2. Az érettségi vizsgára bocsátás feltételei 2.1. Ki bocsátható érettségi vizsgára 2.2.
EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT
ZRÍNYI MIKLÓS 5. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...
Szent László Digitális Középiskola VIZSGASZABÁLYZAT
Szent László Digitális Középiskola VIZSGASZABÁLYZAT A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásával valósul meg a TÁMOP-3.2.1/B-09/2-2010-0006 Új tanulási formák
A diákéletet sok tanórán kívüli program színesíti, ezek közül is kiemelkedik a Gólyaest, a Rákóczi Kincsestár és a Rákóczi nap.
BUDAPEST II. KERÜLETI II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 Felvételi tájékoztató szülői értekezlet: 2015. november 26. csütörtök 17.00 VÁLTOZOTT!! 2015. november 25. szerda 17.00
Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium HÁZIREND 2014. 2 Tartalomjegyzék: 1. A Házirend jelentősége 4.o. 1.1. Mi a Házirend? 4.o. 1.2. A Házirend célja 4.o. 2. A Házirend hatálya
Jelentkezés. Határidő: február 15.
2016.01.19. Jelentkezés Határidő: február 15. Érettségi vizsga abból a vizsgatárgyból tehető, amelynek a helyi tantervben meghatározott követelményeit az érettségi vizsgára jelentkező teljesítette, tudását
6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2018/2019-ES TANÉVRE
6 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2018/2019-ES TANÉVRE I. Régi hagyománnyal és magas eredményességgel jövőre is indítunk hatévfolyamos osztályokat. Az elmúlt évben a hatévfolyamos képzésben végzett
Tudnivalók az érettségi vizsgákról 2016.
Tudnivalók az érettségi vizsgákról 2016. Készült: a többször módosított 100/1997. (VI.13.) Kormányrendelet és az Oktatási Hivatal által kiadott szabályzatok alapján A vizsgakövetelmények tartalma és a
I. Az érettségi vizsga számokban + tapasztalatok
I. Az érettségi vizsga számokban + tapasztalatok 2016. május-június - 3834 fő érettségiző (várhatóan biz-t kap: 2889), 46 vizsgaszervező intézmény (OM azonosító szerint 27) + KH -122 érettségi vizsgabizottság
2010/2011 TÁJÉKOZTATÓ. 12. évfolyam tanulói részére
2010/2011 027953 TÁJÉKOZTATÓ a 12. évfolyam tanulói részére A tájékoztató és az érettségi-felvételi pontok számítása olvasható és letölthető: www.crescit.hu/gimnázium A tanulók tájékoztatása az érettségi
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
AZ ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TÁJÉKOZTATÓJA A 2015. ÉVI FELVÉTELIR L Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola OM-azonosító: 035472 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Telephely kódja:
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Képzéseink: A tagozatok kódszámai általános tantervű 01 matematika 02 angol 03 német 04 biológia 05 informatika 06 magyar 07 történelem 08 Arany János
A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 2011-2012 évi érettségi vizsgaszabályzata
A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 20112012 évi érettségi vizsgaszabályzata 1. A vizsgaszabályzat célja, hatálya Vizsgaszabályzatunk célja a 100/1997. (VI.13.) Korm.
LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM
A LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓJA A 2005. ÉVI FELVÉTELIKRŐL Leövey Klára Gimnázium OM azonosító: 035235 Budapest, IX. Vendel u. 1. Tel: 215-9590, Fax: 215-6258 E-mail: naptitkar@leovey.hu Honlap:
20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 -
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - I. fejezet 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 Alapképzés...3
Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola felvételi tájékoztatója 2015/2016-os tanév
Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola felvételi tájékoztatója 2015/2016-os tanév 1. Iskola címe: 1047 Budapest, Langlet V. u. 3-5. OM azonosító: 034866 Telefonszám: 06/1-3694917 Intézményvezető:
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV Jogszabályi alapja 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) bekezdés. Az iskola neve: Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Az iskola címe: 8300
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok!
Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Előszó A Vas megyei pályaválasztási tájékoztató részletesen bemutatja, hogy a megyében milyen továbbtanulási lehetőségek közül választhatnak a tanulók,
A Nemesszalóki Általános Iskola közzétételi listája a 2015/16. tanévre
A Nemesszalóki Általános Iskola közzétételi listája a 2015/16. tanévre I. Felvételi lehetőségek 1. Iskolánk a kötelező beiskolázási körzetéből melyet az iskola fenntartója határoz meg minden jelentkező
DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM
HÁZIREND DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12. OM azonosító: 031197 Hatályos: 2015. szeptember 7-től I. Az intézmény adatai; a házirend hatálya, elfogadásának menete
SZEGEDI MŰSZAKI KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E
SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E P r o g r a m : A U G U S Z T U S 23 9.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00
TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A 2015. ÉVI MÁJUS-JÚNIUSI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA
TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A 2015. ÉVI MÁJUS-JÚNIUSI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA 1. Az érettségi vizsgák vizsgaszabályzatát a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet tartalmazza. A kormányrendelet
A L O V A S S Y L Á S Z L Ó G I M N Á Z I U M
A L O V A S S Y L Á S Z L Ó G I M N Á Z I U M T A N K Ö N Y V E L L Á T Á S I S Z A B Á L Y Z A T A A tankönyvellátási rendje a következő törvényi szabályozások figyelembevételével készült el: a nemzeti
A PÁTERDOMBI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A PÁTERDOMBI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. Tartalomjegyzék 1. Az SZMSZ alapjául szolgáló jogszabályok... 3 2. Az intézmény működésének rendje:... 4 2.1 Általános szabályok:...
ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI 2016.
ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI 2016. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOK SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉRE Tálas Valéria igazgatóhelyettes vali@begart.hu 20/3393740 JOGSZABÁLYOK 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet érettségi 2011. évi
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990)
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola Ózd, Petőfi út 20. Az iskola Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Az Ózdi Bródy
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel egységes szövegbe foglalva (2014. november 11. napjától
budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László SzakközépiskolÁJA és SzakiskolÁJA
budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László SzakközépiskolÁJA és SzakiskolÁJA Felvételi tájékoztató füzet 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051411 Cím: 1139 Budapest, Üteg utca 15. Tel.:
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A 2009/2010. tanév rendjéről szóló /2009. ( ) OKM rendelet tervezete Budapest, 2009. március 20. ÖSSZEFOGLALÓ 1. Jogszabályi felhatalmazás: Az előterjesztés
Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre
Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre I. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 2014 1 Tartalom 1. Általános rendelkezések... 5 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi
SZF/.../2011 S z o l n o k i F ő i s k o l a F e l v é t e l i é s Á t v é t e l i S z a b á l y z a t E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n
SZF/.../2011 S z o l n o k i F ő i s k o l a F e l v é t e l i é s Á t v é t e l i S z a b á l y z a t E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n Utolsó módosítás: 2011. június 16-án A Szolnoki Főiskola (a
2013. AUGUSZTUS. Mk-i értekezletek Igh. Tantestület. DÖK patr. ped. vizsgáztató tanárok 9. évf. osztálymegbeszélések igazgató
2013. AUGUSZTUS Naptári Feladat, rendezvény, esemény Felelős Résztvevők 22. Cs. Előzetes tantestületi értekezlet tantestület 23. P. Munkaközösségek megalakulása tantestület 24. Szo. 25. V. Javítóvizsgák
MUNKATERV 2015/2016-OS TANÉV
MUNKATERV 2015/2016-OS TANÉV TANÉV HELYI RENDJE ESEMÉNY MEGNEVEE hó Tanévnyitó alakuló értekezlet 19. szerda 11:00 Javítóvizsgák - írásbeli 24. hétfő Javítóvizsgák - szóbeli 25-27. kedd-csütörtök augusztus
A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM IDEGEN NYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK NYELVI ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZATA
A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM IDEGEN NYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK NYELVI ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZATA a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 107. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján
2015. AUGUSZTUS. 2015. SZEPTEMBER Felelős
2015. AUGUSZTUS Feladat, rendezvény, esemény Résztvevők Tanítási nap Aug. 24. H. Tájékoztató értekezlet, Munka- és balesetvédelmi oktatás, Tantestület, vizsgáztató javítóvizsgák előkészítése, Javítóvizsgák.
SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye
PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Pedagógiai program PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 Tartalomjegyzék Az iskola legfontosabb adatai... 4 Az iskola története...
ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 24-én ELŐTERJESZTÉS a 2013/2014. tanév rendjéről 1 Ö S S Z E F O G L A L Ó A 2013/2014. tanév rendjéről szóló rendelet meghatározza: - a tanítási év
Pályaválasztási tájékoztatója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!
G i m n á z i u m A 2012/2013. tanév helyi rendje 30/2011.(VI. 7.) NEFMI rendelet és a helyi rendre vonatkozó határozatok alapján
G i m n á z i u m A 2012/2013. tanév helyi rendje 30/2011.(VI. 7.) NEFMI rendelet és a helyi rendre vonatkozó határozatok alapján I. A tanév, szorgalmi idő Tanév: 2012. szeptember 1-jétől 2013. augusztus
A Szent László ÁMK vizsgaszabályzata
A Szent László ÁMK vizsgaszabályzata 1 Tanulmányok alatti vizsgák és helyi tantervi vizsgák A vizsgaszabályzat jogi kerete az 1993. évi LXXIX. törvény, a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, valamint 1993.
Tartalomjegyzék - 2 -
Tartalomjegyzék 1 Általános rendelkezések...4 1.1 A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja...4 1.2 A szervezeti és működési szabályzat elfogadása, jóváhagyása, megtekintése...4 2 Az
Tantestületi értekezlet
ESEMÉNY Tanítási ok ás (esti) 2013/14 tanév Kós J A Kollégium Pótbeírás aug. 28. aug.27. aug. 28. aug. 28. Javítóvizsga aug.26. aug.26-27. aug.26. aug.26. Osztályozó vizsga aug.26-27. első tanítási első
WEINER NYILT NAPOK- WEINER SZÓLAMAI: 2014. NOVEMBER 10-11. Helyszín: Neszmélyi út 30. (a részletes program már letölthető a honlapunkról)
Szakközépiskolai felvételi tájékoztató a 2015/2016-ös tanévre A WEINER LEÓ ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ORSZÁG EGYETLEN PRÍMA PRIMISSIMA DÍJAS ISKOLÁJA! 2011. december
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,
Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491
Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 TARTALOMJEGYZÉK Jogszabályi háttér:... 3 A házirend célja és
A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE
A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE Sorszám:1. Módosítási szám: 1. Készítette: Jóváhagyta:...... Dévényi Györgyné Dr. Vas Rezső igazgatóhelyettes igazgató
BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK
BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN EGHIRDETETT KÉPZÉSEK INTÉZÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. Telefon: (1) 374-6205; (1) 374-6206 Fax: (1) 374-6224 E-mail: tanhiv@kvifk.bgf.hu; schmogner.gabriella@kvifk.bgf.hu
ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ
ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A vizsgát érintő tartalmi és eljárásbeli tudnivalók A tájékoztatót a 40/2002. (V. 24.) OM rendelet 1/A - nak megfelelően tesszük közé. A dokumentum terjedelménél fogva sem térhet
100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról. Általános rendelkezések
100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról A Kormány a közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló
Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere
Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere JELENTKEZÉSI LAP A 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumokba egyénileg jelentkezők, és a magyarországi általános iskolával tanulói jogviszonyban nem lévő,
ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016
ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016 08.24. hétfő Az első munkanap 08.25. kedd Pótvizsgák 08. 26. szerda Munkaközösségi értekezlet 08. 27. csütörtök Tagozatos értekezlet 08. 28. péntek 08. 29. szombat 08. 30 vasárnap
Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium
Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium OM azonosító: 201526 MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1. Az iskolában folyó oktató-nevelő munka az alábbi alapdokumentumokra épül: - Az 1993. évi LXXIX. törvény
ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV
ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2012/2013 TARTALOM I. A TANÉVI FELADATOKAT MEGHATÁROZÓ DOKUMENTUMOK II. A 2012/2013-OS TANÉV FELADATTERVE III. RENDEZVÉNYTERV IV. KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK 1. ÓRAKERETSZÁMÍTÁS
MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924
MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Az iskolai munkatervet 2012. augusztus
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
A felvétellel kapcsolatos információk
A felvétellel kapcsolatos információk A jelentkezés módja, és ideje: A 47/2013. sz. EMMI rendelet 3. sz melléklete szerint: a tanulók által kitöltött, az iskola által továbbított jelentkezési lapon 2016.
Különös közzétételi lista. 2015/2016. tanév
Különös közzétételi lista 2015/2016. tanév Tartalom A felvétel lehetőségei... 1 Térítési díj, tandíj mértéke... 2 Fenntartói értékelés, megállapítás:... 2 Nyitva tartás:... 2 Tanévi eseménynaptár:... 3
A 2015/2016. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)
IDŐPONTOK 2015. augusztus 24. hétfő 8 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2015. augusztus 24. 11 00-13 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás tanulók)
BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015
BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015 OM azonosító: 203078 Feladatellátási hely kód: 006 Felvilágosítás és ügyintézés: 280-6810, 280-6820/127, 128 titkarsag@gundeliskola.hu
Pannon Nyelvvizsga. Vizsgaszabályzat
Pannon Nyelvvizsga Vizsgaszabályzat A jelen vizsgaszabályzat a Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti és Nyelvoktatási Intézet keretein belül működő Pannon Nyelvvizsgaközpont 2012. évre meghirdetendő vizsgáinak