Az állami vagyonból ingyenesen önkormányzati tulajdonba kerülő Manci-villa ügye és önkormányzati hasznosítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az állami vagyonból ingyenesen önkormányzati tulajdonba kerülő Manci-villa ügye és önkormányzati hasznosítása"

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Az állami vagyonból ingyenesen önkormányzati tulajdonba kerülő Manci-villa ügye és önkormányzati hasznosítása Belső konzulens: Dr. Halász Imre Külső konzulens: Wolf Viktória Tóth Csilla Nappali tagozat Pénzügy szak Pénzügy szakirány

2 Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A Telefon: FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Könyvtárának online szakdolgozat-archívumából származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik. Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a dokumentum szövegében a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait, jogviszonyát vagy érdekeit. Az archívum üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének jogszerűségét illetően, akkor töröljék azt az online szakdolgozattár állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A szakdolgozat szerzője a dokumentumra vonatkozóan az alábbi felhasználási engedélynyilatkozatot tette: Hozzájárulok, hogy nem titkosított szakdolgozatomat a főiskola könyvtára az interneten a nyilvánosság számára közzétegye. Hozzájárulásom - szerzői jogaim maradéktalan tiszteletben tartása mellett egy nem kizárólagos, időtartamra nem korlátozott felhasználási engedély. Az Interneten történő megjelenítés (közzététel) feltételei: - a közzététel oktatási és tudományos, nonprofit célra történt, - a szerző hozzájárulása a hatályos szerzői jogszabályok értelmében nem kizárólagos, időtartamra nem korlátozott felhasználási engedély, - a felhasználás, terjesztés a kutatást végző felhasználók számára, magáncélra ideértve a másolatkészítés lehetőségét is csak úgy történhet, hogy az a felhasználó(k) jövedelemszerzése vagy jövedelemfokozása célját közvetve sem szolgálhatja és nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz is csak változtatások nélkül, valamint a forrásra való megfelelő hivatkozással használható, - a szerzői és tulajdonosi jogok, valamint az üzleti célú felhasználási lehetőségek továbbra is a szerzőt illetik.

3 GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG A hallgató neve:tóth Csilla NYILATKOZAT a szakdolgozat digitális formátumának benyújtásáról Szak/szakirány: Pénzügy és számvitel szak, Pénzügy szakirány Neptun kód : WDVD4F A szakdolgozat megvédésének dátuma (év): 2013 A szakdolgozat pontos címe: Az állami vagyonból ingyenesen önkormányzati tulajdonba kerülő Manci- villa ügye és önkormányzati hasznosítása Belső konzu lens neve: Dr. Halász Imre Kü l ső konzulens neve: Wolf Viktória Legalább 5 kulcsszó a dolgozat t artalmára vonatkozóan: körjegyző, hasznosítás, pályázat, költségvetés, önkormányzat Benyújtott szakdolgozatom nem titkosított / titkosított. (Kérjük a megfelelőt aláhúzni' Titkosított dolgozat esetén kérjük a titkosítási kérelem egy példányát csatolni vagy az eredetit másolatkészítés céljára átadni.) Hozzájárulok / nem járulok hozzá, hogy nem titkosított szakdolgozatomat a főiskola könyvtára az interneten a nyilvánosság számára közzétegye. (Kérjük a m egfe le lőt aláhúzni') Hozzájárulásom - szerző i jogaim maradéktalan tiszteletben tartása mellett - egy nem kizárólagos, id ő t artamra nem korlátozott fe lhasználási engedély. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy szakdolgozatom digitális adatállománya mindenben eleget tesz a vonatkozó és hatályos intézményi előírásoknak, tartalma megegyezik a nyomtatott formában benyújtott szakdolgozatommal. Dátum: Zalaegerszeg, 2m3. január 4. ~ l ~ /J() k-:'....g.\.1{j(.q-, hallgató aláírása A digitális szakdolgozat könyvtári benyújtását és átvételét igazolom. BGF GazdalkodaSl Kar zalaegersze9ll1'b900-z~la egerszeg,'g'i;jlp!!l lcb~ ur.!~.,... ilfl Ga~di!sá~J I Föiskol "J..,., Gazoittkod:lsi Ka r Zalaegerszeg konyvtarl munkatars Kp''M/tár 8900 Lalaegerszeg Ga.sp~iich Mark u. lb/a.,,. _I~('jorr _..1S/A. 1 Telefon, (+36'92) 5 9'9 0 Fax, (+36 '92) 509'930 I

4 Tartalomjegyzék Bevezetés Helyi önkormányzat felépítése és feladatai Települési önkormányzat Jegyző, körjegyző Velem Községi Önkormányzat körjegyzősége A körjegyzőség szervezeti felépítése Velem Községi Önkormányzat évi költségvetésének elemzése Bevételek tervezése Központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételek Átengedett adóbevételek Saját bevételek Kiadások tervezése Működési kiadások Felhalmozási kiadások Manci-villa Az állami tulajdonú vagyonelemek tulajdonjogának helyi önkormányzatok részére történő ingyenes átruházása Ingatlan ingyenes átruházásával kapcsolatos tájékoztató Átadás-átvétel folyamat előzményei Jövőkép Hasznosítás Pályázat: Egészségcentrum kialakítása Pályázat: Orvosi rendelő és fogászati ellátással létrehozása Bozsok Közösségi Egészségcentrum

5 6. Vas Megyei Önkormányzati tulajdonba került ingatlanok Interjú Velem Község polgármesterével Összegzés Felhasznált irodalom Melléletek

6 NYILATKOZAT Alulírott Tóth Csilla büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a szakdolgozatomban foglalt tények és adatok a valóságnak megfelelnek, és az abban leírtak a saját, önálló munkám eredményei. A szakdolgozatban felhasznált adatokat a szerzői jogvédelem figyelembevételével alkalmaztam. Ezen szakdolgozat semmilyen része nem került felhasználásra korábban oktatási intézmény más képzésén diplomaszerzés során. Zalaegerszeg,2012.december 28 Tóth Csilla s.k. hallgató aláírása 4

7 Bevezetés Napjainkban számtalan épület áll gazdátlanul, elhagyatottan régi katonai épületek, raktárházak, irodaépületek vagy egykoron jól működő húsfeldolgozók. A magyar állam sajnos nem mindegyiket tudta újra hasznosítani, némelyikük helyére bevásárló központokat, hipermarketeket építenek, de ez a nagyobb városokban illetve a fővárosban bevett gyakorlat. De nem lehet minden volt gyár helyén plázát nyitni! január 1-től állami tulajdonba kerültek a megyei önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi, oktatási, szociális, ifjúságvédelmi, közművelődési intézmények, gazdasági társaságok és az állam átvállalja a megyei önkormányzatok mintegy 180 milliárdos adósságállományát is, valamint a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi intézmények vagyonát is és a hozzájuk kapcsolódó közfeladatokat és közszolgáltatásokat is. A szakdolgozatban szereplő Manci-villa, jelenleg a Velemi Községi Önkormányzat tulajdonát képzi november 30-i szerződés aláírása után. A villában egy egészségügyi célt szolgáló egészségcentrumot szeretnének létrehozni. A Központi Statisztikai Hivatal internetes oldalán található kimutatás 1 alapján, 6 féle csoportosításban vizsgálták meg az ingatlanokat a közötti időintervallumban. Amit a diagramból láthatunk, ez elmúlt 11 év alatt az önkormányzati tulajdonba került ingatlanok száma jelentősen megnőtt (842,786-ról 972,532-re), viszont a forgalomképes ingatlanok száma 11,1%-kal csökkent (45,8%-ról 34,7%-ra). Meg kell említeni, hogy jelentősen csökkent a kereskedelmi, szolgáltató, igazgatási és szálló jellegű ingatlanok száma is, de ez leginkább a lakóingatlanok és az otthonházak esetében figyelhető meg. Közel hasonló számban kerültek kimutatásba a szociális és egészségügyi célt szolgáló ingatlanok számuk 8036-ról 8066-ra emelkedett. Az oktatási célt szolgáló intézmények is hasonló tendenciát mutatnak, de január 1-től a települési önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények az állam fenntartásába fognak kerülni így azok száma meg fog emelkedni. A sportlétesítmények és a kulturális jellegű ingatlanok számában jelentős eltérés nem mutatkozott a vizsgált 11 év alatt l1.14.) 5

8 1. ábra. INGATLAN TÍPUSOK KÖZÖTTI MEGOSZLÁSA Forrás: KSH (Önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanok alapján) saját szerkesztés 1. A helyi önkormányzat felépítése és feladatai Az önkormányzat kötelező és vállalt feladatokat lát el a helyi önkormányzatokról szóló évi LXI. törvény előírásainak megfelelően Települési önkormányzat A helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében két típusát különböztetjük meg: területi és települési önkormányzatokat. A települési önkormányzatok körébe tartoznak a fővárosi, fővárosi kerületi, városi és a községi önkormányzatok. Területi szinten a megyei önkormányzatok helyezkednek el. A megyei és települési önkormányzatok kölcsönös érdekek alapján működnek együtt. A helyi önkormányzat rendeleteket alkot, határozatokat hoz, önállóan igazgat, 2 Koháriné Papp Edit: Államháztartási ismeretek. Perfekt Zrt. Kiadó, Budapest, old. 6

9 meghatározza a költségvetését és az alapján önállóan gazdálkodik, dönt a helyi adók fajtájáról és azok mértékéről. Ezeket mind törvényi keretek között intézi. A települési önkormányzata köteles gondoskodni: az egészséges vízellátásról, az egészségügyi- és szociális alapellátásról, az óvodai és általános iskolai nevelésről oktatásról, a közvilágításról, a helyi közutak és köztemetők fenntartásáról, köztisztaságról, településtisztaságról, közösségi tár biztosításáról, gondoskodás óvodai, alapfokú nevelés oktatás ellátásáról, szociális és egészségügyi ellátásról. A települési önkormányzat önként vállalt feladatai közül néhány: településfejlesztés, településrendezés, lakásgazdálkodás, csatornázás, csapadékvíz elvezetés, helyi tűz- és katasztrófavédelem, közművelődés fenntartása, helyi közbiztonság feltételeinek megteremtése. A települési önkormányzatok szervei a polgármester, a képviselőtestület és bizottságai, a részönkormányzat testülete és a képviselőtestület hivatala. Az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselőtestületet illetik meg. A képviselő testület egyes hatásköreit a polgármester gyakorolja. A polgármester tagja a képviselő testületnek, a polgármester a megválasztását követően esküt tesz a képviselőtestület előtt. Főállású a polgármester ha annak választják meg, munkájában a helyi képviselőtestület által az ő javaslatára megválasztott egy vagy több alpolgármester segíti. Az alpolgármester helyettesíti a polgármestert, segíti a munkájában. Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait. A polgármester felelős az önkormányzat gazdálkodásának szabályszerűségéért. 7

10 1.2 Jegyző, körjegyző A jegyző vezeti a képviselőtestület hivatalát. Pályázat alapján nevezik ki, meg kell felelnie a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek. A jegyző vagy főjegyző javaslatára aljegyzőt is nevezhetnek ki. Az aljegyző helyettesíti a jegyzőt, ellátja a jegyző által meghatározott feladatokat. Az ezer főnél kevesebb lakosú község képviselő-testülete önálló hivatalt hozhat létre, ha annak vezetésével a képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevezhet ki. Amennyiben a feltétel nem teljesülhet, a megyén belül egymással határos községek igazgatási feladatainak ellátására megállapodással körjegyzőséget alakíthatnak ki és tarthatnak fenn. A községi körjegyzőség ellátja a jogszabályban meghatározott feladatokat, előkészítő, szervező, végrehajtó, ellenőrző és szolgáltató tevékenységet folytat, a körjegyző gyakorolja a munkáltatói jogokat, a polgármesterek egyetértésével nevezi ki, menti fel, jutalmazza a hivatal dolgozóit és gyakorolja a munkáltatói jogokat. A körjegyző feladata: az önkormányzat működésének segítése, az államigazgatási ügyek döntésre való szakszerű előkészítése és a döntések végrehajtásával kapcsolatos feladatot ellátása, vezeti a körjegyzőséget, felelős a körjegyzőség működéséért és gazdálkodásáért, szervezi, irányítja és ellenőrzi a körjegyzőség szakmai és gazdasági működésének valamennyi területét, gyakorolja a munkáltatói jogokat, előkészíti döntésre az államigazgatási ügyeket és gondoskodik a döntések végrehajtásának megszervezéséről Velem Községi Önkormányzat körjegyzősége A szakmai gyakorlatomat a Velemi Községi Önkormányzaton töltöttem, pontosabban a Bozsok és Velem Községek Körjegyzőségénél. A körjegyzőségek a helyi önkormányzatokról szóló évi LXI. törvény alapján (továbbiakban: Ötv.), ben alakultak meg, Vas megyében jelenleg 65 körjegyzőség működik. A velemi körjegyzőségen 4 fő dolgozik, 3 fő felsőfokú szakirányú végzettséggel és 1 fő középfokú végzettséggel rendelkezik. A körjegyző a munkáltatói jogok gyakorlója, ő végzi az adó- és értékbizonyítványok, hagyaték, szabálysértés, birtokvédelmi ügyek, anyakönyvi ügyek intézését és a helyi választási iroda vezetését 8

11 is. Minden héten ügyfélfogadást tart mindkét településen és ilyenkor bármilyen kérdésben fel lehet keresni. A körjegyző munkáját 3 alkalmazott segíti, két ügyintéző és az ügykezelő. Mind három beosztott az államháztartási szabályok 2 betartása mellett tölti be munkakörét, munkájuk ügyelnek a gyors és hatékony ügyintézésre és a jó kapcsolatot igyekszik fenn tartani az ügyfelekkel. A pénzügyi ügyintéző 3 pénzügyi és gazdasági feladatok mellett az anyakönyvvezetői feladatokat is ellátja. Feladatkörébe tartoznak: féléves- háromnegyed- és éves beszámolási feladatok végrehajtása, a közvetlen felettes irányítása alapján. Gondoskodik arról, hogy a beszámolók könyvvitelileg alátámasztottak legyenek, a főkönyvi kivonattal és főkönyvi számlaforgalommal az egyezőségek fennálljanak. A beszámolókat köteles a jogszabályban meghatározott határidőre elkészíteni; ellátja a bérkontírozással és a béranalitikával kapcsolatos feladatokat, gondoskodik a pénzbeli ellátások - ápolási díj, rendszeres szociális segély, rendszeres gyermekvédelmi támogatások - leigényléséről; jelentési kötelezettsége van Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv felé; ellátja a házi pénztár vezetését, gondoskodik a pénzfelvételről és arról hogy, a házi pénztárban mindig megfelelő mennyiségű és címletű pénzeszköz álljon rendelkezése; meghatározott időközönként elvégzi a pénztár zártatot és arról pénztárjelentést vezet; a pénztári bevételekről bevételi pénztárbizonylatot állít ki, a pénz átvételt aláírással igazolja; a kifizetésekről is pénztárbizonylatot állít ki, ha általános forgalmi adót is tartalmaz azt külön kell feltüntetni; a pénz átvételét és kiadását aláírásával igazolja; anyakönyvvezetőként ellátja az állampolgársági ügyekkel kapcsolatos feladatokat, vezeti az anyakönyveket, anyakönyvezi a születést, a halálesetet és a házasságkötéseket; kezeli az anyakönyvi irattárat, személyi adat- és lakcímnyilvántartással kapcsolatos ügyek intézése is az ő feladatkörébe tartozik, hatósági igazolványokat adhat ki az adatok nyilvántartásba vételéről, gondoskodik a személyes adatok védelméről és adatszolgáltatási nyilvántartást vezet. 3 Velem Községi Önkormányzat munkaköri leírása. Velem, március 19. 9

12 Az igazgatási - adóügyi ügyintéző 4 általános igazgatási és adóügyi igazgatási feladatokat mellett helyettes anyakönyvvezetőként is tevékenykedik. Feladatkörébe tartoznak: a helyi adókról szóló évi C. törvény, illetve a képviselőtestület adózással kapcsolatos rendeleteinek végrehajtása, intézi a helyi és központi adókkal kapcsolatos bejelentéseket, kérelmeket; a helyi adókra vonatkozó adatszolgáltatást határidőre teljesíti; ellátja a gépjármű adóval kapcsolatos adóztatási feladatokat, a talajterhelési díj bevallási és beszedési tevékenységét; ellátja az adók és díjak nyilvántartására és elszámolására vonatkozó feladatokat; adóztatási tevékenysége során maradéktalanul érvényesíti az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvényben meghatározott jogszabályokat; az adótitkot is a jogszabályokban meghatározottak alapján megtartja és eljár az adótitkokkal kapcsolatos ügyekben; részt vesz a hatósági eljárásban, a hatósági adó megállapításában; részletfizetést, fizetési halasztást engedélyezhet a jogszabály keretein belül; hatósági igazolásokat ad ki szerencsejáték-szervező tevékenység folytatásához; szervezi a végrehajtási eljárásokat, gondoskodik az adótartozások behajtási eljárásának megindításáról, fizetési felszólítást küld az adótartozással érintett személyeknek; gondoskodik az adótartozás beszedéséről, ha az behajthatatlan akkor annak törléséről; helyettes anyakönyvvezetőként ellátja az állampolgári ügyekkel, állampolgárság vizsgálatával és az általános anyakönyvvezetéssel (születés, halálesetek, házasságkötés) kapcsolatos feladatokat. A harmadik alkalmazott munkaköre, feladata az ügykezelői 5 feladatok végrehajtása. Az irattározás egész évben folyamatos, évekre visszamenőleg ellenőrizhető, semmilyen elmaradás, határidőn túli ügyirat irattárazása nem tapasztalható az ügykezelő munkájában. Feladatköré a következő tartoznak: 4 Velem Községi Önkormányzat munkaköri leírása. Velem, március Velem Községi Önkormányzat munkaköri leírása, Velem, március

13 a képviselőtestület zavartalan működéséhez kapcsolódó feladatokat ellátása, a testületi ülésekről jegyzőkönyvet vezet, és az elkészített jegyzőkönyvet elküldi a Vas Megyei Kormányhivatalnak; kapcsolatot tart a civil szervezetekkel, pályázatokat készít elő, ha a körjegyző kijelöli köteles részt venni a Körjegyzőségen zajló tárgyalásokon, megbeszéléseken jegyzőkönyv készítése céljából; titkársági feladatai közé tartozik a beérkező ügyiratok iktatórendszerbe való feltöltése, gondoskodik az ügyiratok átadásáról, kiadásáról illetve az irattárat is ő vezeti; felelős a postakönyve szabályszerű vezetéséért és a postai küldemények feladatásáért, kezeli a telefonközpontot, ellátja a titkári teendőket. Az ügykezelő által használt iktatóprogram online működik, az E-iktat alapján évben db irat került főszámra illetve db alszámra. Az iktatott ügyiratok különböző csoportosításban oszlanak meg, a szemléltetett diagramból kiderül milyen jellegű ügyekkel fordultak a Bozsok és Velem Községek Körjegyzőségéhez. 2. ábra. IKTATOTT ÜGYEK MEGOSZLÁSA ÉVBEN Forrás: Bozsok és Velem Községek Körjegyzősége Beszámoló, Velem, november

14 Szakmai ismereteiket folyamatosan bővítik a továbbképzésben vesznek részt. Mindhármuk közvetlen felettese a körjegyző. Munkájuk elvégzéséhez különböző elektronikus programokat (CD jogtár, internet, belső levelezőrendszer, ONKADO) használnak. A körjegyzőség szervezeti felépítését lásd a 3. számú ábrán. A körjegyzőségek működése jelentősen megváltozik a január 1-ével ismételt bevezetésre kerülő járási hivatalok létrehozásával. Vas megyében 7 járás létrehozását tervezi a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A járási hivatalok legfontosabb feladata a községek államigazgatási feladatainak ellátása lesz. Velem és Bozsok községek a kőszegi járási hivatalhoz fognak tartozni. 1.4 A körjegyzőség szervezeti felépítése 3. számú ábra. Organogram Bozsok és Velem községek körjegyzősége Bozsok és Velem községek körjegyzője Pénzügyi ügyintéző Igazgatási - adóügyi ügyintéző Ügykezelő Forrás: Bozsok és Velem községek Körjegyzőségének Szervezeti és Működési Szabályzata. 12

15 2 Velem Község Önkormányzat évi költségvetésének elemzése Az önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai előirányzatát évben ezer Ft-ban állapította meg, se bevételi se kiadási hiánya nem volt. A képviselőtestület a körjegyzőség évben megállapított költségvetési főösszege: ezer Ft. Az önkormányzat évi bevételeinek és kiadásainak főösszege ezer Ft, ez a főösszeg a évi bevételeihez és kiadásaihoz viszonyítva ezer Ft-os növekedést mutat, ez a helyi adók beszedésénél jelentkezik leginkább ben ezer Ft volt 2012-ben ezer Ft összegű adót szedett be az önkormányzat Bevételek tervezése A költségvetés tervezésekor az elsődleges feladat a bevételek tervezése, hiszen csak ezután kerülhet sor az ellátandó feladatok módjának és mértékének meghatározására. Az önkormányzat bevételei három nagy csoportra bonthatók: központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételek, átengedett adóbevételek, saját bevételek Központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételek A központi költségvetésből a helyi önkormányzatok részükre átengedett személyi jövedelemadó, valamint a normatív állami hozzájárulást az éves költségvetési törvényben meghatározott összegben nettó módon kapják meg. A nettó finanszírozás az esedékes támogatás kiutalt összegének csökkenését jelenti az önkormányzat és intézményeik által kifizetett személyi juttatások és egyéb kifizetéseket terhelő állami adóhatóság felé teljesítendő kötelezettségekkel. A nettósítás során figyelembe kell venni a csökkentő tételeket az adott hónapban, ilyenek a járulékok, a fizetendő adók, tagdíjak és hozzájárulások. Ezek végrehajtásáról a Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága az önkormányzatok és intézményeik részére végzett illetményszámfejtés során endelkeznek. A fennmaradó összeget pedig az önkormányzatok számláját kezelő pénzintézeten keresztül a Kincstár utalja ki rendelet évi költségvetésről (Velem, ) 2. számú melléklet évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 13

16 1) Normatív állami hozzájárulások a népesség számhoz kapcsolódik, ezek megtervezése fajlagos összegben történik illetve, a feladatmutatókhoz kötött normatív hozzájárulások, a támogatás meghatározásához el kell végezni a mutatószámok felmérését, mely az önkormányzati intézmények statisztikai adatszolgáltatásán, továbbá az óvodák, iskolák tárgyévi tény és a következő évi becsült gyermeklétszáma, étkezők létszáma stb. lehet meghatározni. Velem esetében a normatív hozzájárulásokon belül a település önkormányzatok feladatai, a körjegyzőség működése, a lakott külterülettel kapcsolatos feladatok, az üdülőhelyi feladatok és a pénzbeli szociális hozzájárulások tartoznak ben az önkormányzatot megillető támogatást forintban határozta meg, ezt az összeget szétosztotta a velemi önkormányzat fent említett kategóriák között. A megillető támogatást a települési önkormányzatok feladatait és a pénzbeli szociális juttatások összegét a fajlagos összeg és lakosságszámának szorzásával határozta meg. 1. számú táblázat. Velem községi Önkormányzat Normatív és Kötött felhasználású Állami támogatásai évben Megnevezés fajlagos összeg mértékegysége év lakosságszám (fő) 2012.év megillető támogatás I. Normatív hozzájárulások település önkormányzatok Ft/fő feladatai körjegyzőség működése a.) alaphozzájárulás Ft/hó a lakott külterülettel kapcsolatos Ft/fő feladatok üdülőhelyi feladatok 1,5 Ft/ifaft pénzbeli szociális Ft/fő hozzájárulások Forrás: Költségvetési tervezet Velem, normatívák december 11 saját szerkesztés.

17 Normatív állami támogatások keretén belül részesülhet még: pénzbeli szociális feladatok, közoktatási alap-hozzájárulások, közoktatási kiegészítő hozzájárulások, szociális juttatások, egyéb szolgáltatások: ezen bevételeket év elején nem tervezi meg az önkormányzat, csak módosíthatja év közben. Ilyen juttatás például az átmeneti segély, Velemben ilyen juttatást az elmúlt 5 évben nem osztott ki, rendszeres szociális segélyben részesülő személy 1 fő, ennek összege Ft, ápolási díjban szintén 1 fő részesül összege: Ft. 2) Normatív kötött támogatások Ide tartoznak a közoktatási feladatok, a jövedelempótló támogatások. Ilyen például a pedagógus szakvizsga és továbbképzés, diáksporttal kapcsolatos feladatok. 3) Központosított előirányzatok működési kiadásokhoz és fejlesztési kiadásokhoz lehet igényelni. Azoknak a feladatok ellátásának finanszírozására irányul, melyekhez az önkormányzatnak más forrás nem áll rendelkezésre, központosított előirányzatokat igényelhetnek. E támogatási forma azért központosított, mert a költségvetés tervezési időszakában a felhasználók köre vagy az igénybevétel feltételei még nem ismertek évtől támogatási működési bevételként részesül az önkormányzat az állami támogatásból ben ezer Ft míg 2012-ben ezer Ft bevételben részesült az önkormányzat, ez 603 ezer Ft-tal több, mint előző évben Átengedett adóbevételek Ide soroljuk a személyi jövedelem adó (továbbiakban: SZJA) helyben maradó részét, a SZJA kiegészítését, a gépjárműadót és a termőföld bérbeadásából származó bevételt. Az utóbbi kettő bevételre jellemző, hogy 100%-ban az önkormányzat bevétele marad től jelent meg a SZJA helyben maradó része, az SZJA átengedés eredménye pedig az önkormányzatok közti egyenlőtlenségek növekedéséhez vezetett. E 15

18 probléma megoldása érdekében az önkormányzatok a központi költségvetésből SZJA kiegészítésben részesülnek. Az SZJA kiegészítést az adó-erőképesség meghatározásával számolják ki, ami pedig nem más, mint az önkormányzatonként elérhető, átlagos mértékkel számított bevétel. Az SZJA helyben maradó része évtől évig 10% volt, majd a évtől egészen mostanáig 8%. Az egyenes arány után fennmaradó rész differenciáltan, feltételekhez kötötten kerül az önkormányzatokhoz, az utóbbi években ez teremt forrást a jövedelemkülönbség mérséklésére. Az önkormányzatokat 2002-ig a gépjárműadó bevételéből csak 50% illette meg, évtől pedig már 100%-a illeti meg a bevétel Saját bevételek A saját bevételek az önkormányzat rendeltetésszerű működéséhez kapcsolónak. Az önkormányzati feladatok ellátásában jelentős szerepe van ezen bevételeknek, amelyek egy része állandó bevételi forrást jelent, míg a másik rész az önkormányzat döntésétől függően vethető ki és szedhető be. A saját bevételek közé tartozik: helyi adó kivetéséből származó bevételek (építményadó, magánszemélyek kommunális adója, iparűzési adó, idegenforgalmi adó), intézményi bevételek, különböző térítési díjak, támogatásértékű bevételek, bérleti díjak, eladásból származó bevételek, vállalkozási tevékenységből származó bevételek. A helyi adókból, pótlékokból és bírságokból származó bevételei a Velemi Községi Önkormányzatnak magánszemélyek kommunális adójából, idegenforgalmi adóból, iparűzési adóból, gépjárműadóból, pótlékból és talajterhelésből származik. magánszemélyek kommunális adója: 8 "az éves adómértékből 4000 Ft/év adókedvezményre jogosult az önkormányzat illetékes területén állandó lakóhellyel rendelkező adóalany magánszemély, amennyiben a lakcímnyilvántartás szerint az adóévet megelőző év legalább hat hónapjában életvitelszerűen a településen élt." Mértékét adótárgyanként, illetőleg évi C. törvény a helyi adókról

19 lakásbérleti jogonként Ft, évben Ft bevétel folyt be ilyen jogcímen az Önkormányzathoz. Idegenforgalmi adó 9 : "Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt." Az adó személyenként és vendégéjszakánként 300 Ft, évben Ft bevétel folyt be ilyen jogcímen az Önkormányzathoz. Iparűzési adó 10 : "Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység. Az adó alanya a vállalkozó. Adóköteles iparűzési tevékenység: a vállalkozó e minőségben végzett nyereség-, illetőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenysége." Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó évi mértéke az adóalap 1,0%-a, ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke naptári naponként Ft évben Ft bevétel folyt be ilyen jogcímen az Önkormányzathoz. Gépjárműadó 11 : "Az adó alanya az a személy, aki/amely a közúti közlekedés nyilvántartásáról szóló évi LXXXIV. törvény alapján vezetett járműnyilvántartásban az év első napján üzemben tartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Amennyiben a hatósági nyilvántartás szerint egy gépjárműnek több tulajdonosa vagy több üzemben tartója van, akkor közülük az adó alanya az, akinek /amelynek a nevére a forgalmi engedélyt kiállították." A gépjárműadó mértéke évben: gyártási évében és az azt követő 3 naptári ében 345 Ft/kW, gyártási évet követő 4-7. naptári évben 300 Ft/kW, gyártási évet követő naptári évben 230Ft/kW, gyártási évet követő naptári évben 185 Ft/kW, gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő naptári években 140 Ft/kW. Velem Községi Önkormányzatához évben Ft bevétel folyt be ilyen jogcímen évi C. törvény a helyi adókról 30..(1) bekezdés évi C. törvény a helyi adókról 35..(1) és (2) bekezdés évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról 2. (1) bekezdés 17

20 Talajterhelési díj 12 : "a talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és helyi vízgazdálkodási hatóság, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést, ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is, alkalmaz." A talajterhelési díj egységdíjának mértéke 120 Ft/ m 3 összegről FT/ m 3 -re emelkedett évben. Mértékét a fogyasztott víz mennyisége arányában a meghatározott egységdíj valamint a település közigazgatási területére vonatkozó területérzékenységi szorzó határozza meg. Velem Községi Önkormányzatához évben Ft bevétel folyt be ilyen jellegű jogcímen További bevételi források Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson belülről Ide soroljuk a társközségtől átvett pénzeszközöket az iskolára, az óvodára, a védőnői szolgálatra és a körjegyzőség támogatására. Ezen összeget a létszámadatok alapján kerülnek megállapításra. Hitelfelvétel Tervezését valamennyi bevételi lehetőség és kiadási szükséglet számbavétele után kell elvégezni. El kell különíteni a működési és fejlesztési célú hitelfelvételt, és figyelemmel kell lenni az Önkormányzati törvény hitelfelvételre vonatkozó korlátozására. Az önkormányzat olyan szerencsés helyzetben van, hogy évek óta nem kellett hitel felvennie igyekezett és igyekszik arra törekedni hogy erre ne is kerüljön sor, semmilyen költségvetési hiánya nem volt, így évben Velem Község Önkormányzatának hitelfelvétellel nem rendelkezik ahogy nem rendelkezett évben sem. Várható pénzmaradvány Tervezésénél figyelembe kell venni, hogy a költségvetés tervezésekor még nem áll rendelkezésre a testület által jóváhagyott előző évi pénzmaradvány összege. Ilyenkor évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról 11. (1) bekezdés 18

21 a záró pénzkészletből kell kiindulni, ezt kell módosítani a szabályok szerinti korrekciós tényezőkkel. Az előző évi pénzmaradvány jóváhagyása után módosítani szükséges a költségvetést. 2.2 Kiadások tervezése Az önkormányzat a bevételi források és lehetőségek mérlegelése után készíti elő a kiadásokat érintő feladatokat, mérlegeli és rangsorolja a megtervezendő kiadásokat. Az év során biztosítani kell a működési kiadásokat, az intézményeket az elfogadott költségvetésük alapján havonta finanszírozni szükséges, majd ezek után kerülnek megtervezésre a beruházási és felújítási kiadások, és persze ha marad akkora a szabad tartalékot is fel lehet használni a tervezéskor. A kiadásoknak két csoportját különböztetjük meg: működési kiadások, és felhalmozási kiadások Működési kiadások között elsődlegesen: a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő juttatások és szociális hozzájárulási adó, a dologi és dologi jellegű kiadások, irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított működési kiadás, a támogatásértékű kiadások, a működési célú pénzeszközök átadása államháztartáson kívülre, és a társadalom- és szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás szerepel. I. Személyi juttatásokon belül meg kell különböztetni a rendszeres személyi juttatást, melybe az önkormányzat által foglalkoztatott munkavállaló alapilletménye tartozik. Velem Községi Önkormányzata rendszeres személyi juttatások címen évben a tervezett főösszeg Ft. Az önkormányzat ben 1 fő alkalmazottat foglalkoztatott, mely az előző évhez képest nem változott és a járulék változás hasonlóan alakult. II. Nem rendszeres személyi juttatásokon belül szerepel az étkezési hozzájárulás, ezt a típusú béren kívüli juttatást kedveli leginkább a munkavállalók és munkáltatók. 19

22 2012. évben az étkezési utalvány 25%-os adóval terhelt, havi Ft-ig évben tervezett főösszeg Ft. III. Külső személyi juttatások: itt kerül kimutatásra a polgármester, alpolgármester és a képviselők tiszteletdíjai, a polgármester költségátalánya, az alpolgármester költségátalánya valamint a könyvtáros bére. A külső juttatásokra Velem Községi Önkormányzata évben forintnyi összeget tervezett. A honorárium megoszlása különböző, a polgármesteré a legmagasabb Ft/ hó, az alpolgármesteré Ft/hó és a képviselők tiszteletdíja Ft/hó. IV. Munkaadókat terhelő járulékok: Velem Községi Önkormányzat a évi költségvetési tervezetében a járulékok között szerepelteti a város és községgazdálkodás TB 27%-át, az ápolási díj járulékát TB 24%, a könyvtáros béréből számított egészségügyi hozzájárulás (EHO) 27%-át, valamint a TB köteles tiszteletdíjakból 27%os Tb levonás és Tb mentes tiszteletdíjakból a 27%-os EHO levonást. A évi járulékokra forintnyi összeget tervezett be az Önkormányzat. V. Dologi kiadások: kiinduló pontja az előző évi teljesítés, az előző évhez képest kerülnek kidolgozásra a tervek. Dologi kiadásokra a Velem Községi Önkormányzata Ft-ot tervezett be a évi költésvetésébe. Ide tartoznak: készletbeszerzések: hajtó- és kenő anyagok, tüzelőanyagok, gyógyszer, vegyszer beszerzése, irodaszerek, nyomtatványok, anyagbeszerzés (alkatrészek), szolgálati kiadások: bérleti és lízing díjak, szállítási kiadások (kiküldetési költségek), közüzemi díjak (villamos energia, gáz, víz- és csatornadíjak) ezek közül a legkiemelkedőbb a Ft-ra tervezett villamos energia. általános forgalmi adó, dologi jellegű kiadások. VI. Pénzeszközátadás, egyéb támogatás Felügyelet alá tartozó költségvetési szervnek folyósított összeg évi tervezetben Ft. Ezen belül:a működési célú pénzátadás címen

23 Ft-ot oszt szét az óvodának, iskolának és napközinek, Volán Zrt társaságnak, fogászatnak, zeneiskolának könyvtárnak, civil szervezeteknek, szociális gondozó központnak illetve Tűzoltóságnak folyósít Velem Községi Önkormányzata. A legtöbb pénzt az iskolának és a napközinek folyósítja Ft-ot, majd az óvoda Ft-tal és a zeneiskola Ft-tal követi. VII. Önkormányzat által folyósított ellátások Rászorultságtól függő ellátásokra 2012-ben Ft-ot tervezett az önkormányzat, ez az összeg a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az időskorúak támogatása, lakásfenntartási támogatás, ápolási díj és átmeneti segély formában kerül kiutalásra. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás évben még bérpótló juttatásként szerepelt az önkormányzat költségvetésében, évben a támogatás összege Ft, amiből a forrást az önkormányzat költségvetésise biztosítja, és melyhez a központi költségvetés 80%-os mértékben hozzájárul. Az önkormányzat körjegyzője állapítja meg ezt a támogatást. Ilyen címen a Velem Községi Önkormányzat Ft-ot tervezett be a évi költségvetésébe. Lakásfenntartási támogatásra normatív alapon jogosul az a személy akinek a háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkor legkisebb összegének a 250%-át, 2012-ben a Ft-ot és a háztartás tagjai egyikének sincs vagyona. Az ehhez szükséges forrást szintén az önkormányzat költségvetése biztosítja és amelyhez a központi költségvetés is hozzájárul 90%-os mértékben. Szintén az Önkormányzat körjegyzője állapítja meg ezt a támogatást. Ilyen jogcímen a Velem Községi Önkormányzat Ft-ot tervezett be a évi költségvetésébe. Ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személyek otthoni ápolását vállaló nagykorú hozzátartozó ellátása. Az ápolási díj összege évben Ft amihez a forrást szintén az Önkormányzat biztosítja, de a központi költségvetési is hozzájárul 75%-os mértékben, a település körjegyzője felelőssége ezt megállapítani. Ápolási díj jogcímen Velem Községi Önkormányzat Ft-ot tervezett be a évi költségvetésébe Felhalmozási kiadások között: felújítás, 21

24 intézményi beruházási kiadások szerepelnek ben az önkormányzat beruházási kiadása összesen ezer Ft, azon belül a Gesztenyés utca kivezetése (1 500 ezer Ft), a könyvtár, kultúrotthon felújítás (1 200 ezer Ft) és a Hegyi utca áteresztőjének kijavítása (250 ezer Ft) szerepel ben az Önkormányzat felújítási kiadása összesen 600 ezer Ft, ezt a pénzt a köztéri szobrok restaurálására fordították. Miután az önkormányzat megtervezte a évi kiadásait és bevételeit, azután következik a két oldal összehasonlítása, az Önkormányzat költségvetési egyensúlyának megteremtése. A költségvetés hiánnyal nem tervezhető, ha a tervezett összegben mégis hiány jelentkezne a pótlólagos források feltárásával vagy a kiadási igények átütemezésével korrigál az Önkormányzat. A hiány állapotán hitelfelvétellel is lehet javítani, így a betervezett felújítások teljesítése hitelből történik. A hitelfelvétel azonban a bevételek kedvező alakulása vagy a kiadások megtakarítása révén év közben csökkenthető, optimális esetben teljesen kiváltható. A fent említett összegek pontosan megtalálhatók a 3.számú táblázatban. 3. "Manci"- villa Saját felvétel a bejárásakor ( ) 22

25 A Manci-villa Velem községben található, ez az ingatlan nem a szó szoros értelemben vett villa, hanem az épület egy 2456 m 2 alapterületű "kivett" 13 lakóház udvarral. Művelés alól kivett területként kell nyilvántartani a mező- vagy erdőgazdasági művelés alatt nem álló illetve az arra alkalmatlan területeket. Településsel kapcsolatos művelés alól kivett területek a beépített és beépítetlen építési telkek és a hozzájuk tartozó udvarok. A Manci-villa története az 1960-as évek elejére nyúlik vissza, pontos adatot sajnos nem találni az építkezés kezdetére. Annyit lehet tudni, hogy az első tulajdonos egy óvónő volt, ő saját céljára használta fel, majd a halálát követően az állam vette át. Az államosítást követően 1974-ban a FALCO tulajdonában került ben a FALCO alegysége lett Szombathelyi Erdőgazdaság, az évek folyamán számtalan névváltoztatás következett be a Szombathelyi Erdészeti Zrt történetében-, megtörténtek az első felújítások az ingatlanon, majd üdülőként üzemelt 1999-ig. A nyugodt és csendes körülmények miatt főleg vadászok és vállalat szakszervezeti tagjai látogatták, üdültek. Az épület egy emeletes, a felső szinten 3 szoba található, amit vaskályhával fűtöttek és 9 fő számára biztosította a kényelmet. A földszinten volt a fürdőszoba, a konyha és a társalgó, itt is cserépkályha biztosította a kellemes hőérzetet. A villán belül egy szolgálati lakás is volt ki volt alakítva, melyben egy házaspár lakott hosszú évtizedekig, a házaspár hölgytagja intézte az étkeztetést, szervírozást, és ő tartotta rendben a villát,míg a férj erdész volt és az ehhez kapcsolódó feladatokat látta el, erdőjárás, vadhajtás, vadászatok vezetése. Az épület leginkább szálláshelyként szolgált az odalátogató vadászok számára, mielőtt azonban vadászlak lett volna belőle, munkásszállásként üzemelt nagyon hosszú ideig, az erdőn dolgozó favágók, erdészek számára. Ha a villa építési szerkezetét nézzük akkor az földszintet kőből, az emeletet viszont téglából építették, az emeletre fa lépcső vezet. Szigetelve nincs az épület, a földszintet lambériával burkolták be az építés kezdetekor, az emeletet náddal vakolták be majd festették ki. A felújítást az akkori Szombathelyi Erdőgazdaság szakszervezete finanszírozta 1978-ban. Majd 25 év után 1999-ben végérvényesen bezárta kapuit, és azóta is ott áll gazdátlanul kitéve minden környezeti tényezőnek és az enyészetnek. Mivel nincs gondozva, az épület nagyon rossz állapotba került, a falak elkezdtek 13 Az E-hiteles tulajdoni lapon megjelölt hivatalos kifejezés, a tulajdoni lapot ld. 5. számú mellékletben. 23

26 vizesedni, a mennyezet minden darabja szépen lassan leomlik, azonban mindebből kívülről egy látogató nem sok mindent lát, mivel az épület egész éven szépen zöldellő fenyők kitakarják az épület nagy részét. Most a MNV Zrt. és a magyar állam tulajdonában van, munkatársai évente kétszer kijönnek, hogy a folyamatosan romló felmérjék ingatlan állapotát felmérjék. Sajnos ott jártamkor nem tudtam az épületet belülről megtekinteni. Az interjú alany 14 Molnár Andrásné 69 éves velemi lakos, ő lakott a szolgálati lakásban a férjével együtt. 4. Az állami tulajdonú vagyonelemek tulajdonjogának helyi önkormányzatok részére történő ingyenes átruházása Szombathely Földhivatal által kiadott térképmásolat 15 (Részlet, ) 4.1 Ingatlan ingyenes átruházásával kapcsolatos tájékoztató Az olyan ingatlanok esetében ahol a földhivatali ingatlan nyilvántartási adatok szerint az ingatlan tulajdonosa a Magyar Állam, vagyonkezelő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt, illetve vagyonkezelési szerződés alapján valamelyik másik vagyonkezelő jogszabály alapján az ingatlan fekvése szerinti önkormányzat a Magyar 14 Az interjú teljes szövege a 4. számú mellékletben szerepeltetve. 15 A teljes térképmásolat a 6. számú mellékletben szerepeltetve. 24

27 Államtól ingyenesen tulajdonába kérheti az ingatlant. A jogszabályoknak az a célja, hogy az alulfinanszírozott önkormányzatokat támogassa. Az önkormányzat általában a földhivatali nyilvántartásból kiindulva a helyi igényeket ismerve közgyűlési határozat alapján és a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 13. -a és az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. (2) bekezdésének c) pontja alapján az állami vagyon tulajdonjoga helyi önkormányzat javára törvényben törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban foglalt feladatai elősegítése érdekében ingyenesen átruházható. A tulajdonjog átruházásának részletes szabályait az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) tartalmazza. A közgyűlési határozatban mindig szerepelnie kell, itt tüntetik fel az állami vagyon igényléséről hozott döntést. A Vhr. 50. (2) bekezdése értelmében az ingyenes önkormányzati tulajdonba adási kérelemnek az alábbiakat kell tartalmaznia, illetve azokhoz csatolni szükséges: a) a tulajdonba adásra vonatkozó igény megnevezését, helyrajzi számot, művelési ága, művelési ág lehet szántó, rét, legelő, szőlő, kert, gyümölcsös, nádas, erdő, fásított terület, halastó illetve művelés alól kivett terület ( kivett), mint a Manci-villa. Ha tulajdoni lapon "műemlék" van feltüntetve akkor ezek az ingatlanok a Nvt. 2. melléklete a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon köre, ezen belül a III. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékek és műemlékegyüttesek. Ez a melléklet budapesti szinten kerületenként, megye szinten pedig megyénként válogatja ki az ilyen típusú ingatlanokat, Vas megyében szép számmal fordulnak elő ilyen épületek, mint például Bozsokon a Sibrik-kastélyegyüttes és parkja, Kőszegen a Jurisics-vár teljes együttese vagy a sárvári Nádasdy-várkastély és kertje. Ide tartoznak még a természetvédelmi területek is. A tulajdoni lap alapján a Manci-villa esetében mindez a következő: Velem helység, belterület, HRSZ: 791, művelési ág kivett lakóház udvar. A tulajdonba adásra konkrétan meg kell jelölni felhasználási célt: az adott ingatlanra vonatkozó egyedileg meghatározott pontos célkitűzések megnevezése, amely nem egyenlő a segítendő feladat fogalmával és mindenféleképpen hivatkozni kell a Ötv 8. -ára. A részletesen segítendő feladatoknál kifejteni, nevesíteni, hogy melyik kategóriában is tartozik: például lakásgazdálkodás esetén szükséglakás létrehozása vagy 25

28 ha esetleg egy tűzoltó raktárt akarnak kialakítani az már a helyi tűzvédelmi gondoskodásához fog tartozni. Az említett ingatlannál elsődlegesen az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése került középpontba, mivel egy egészségcentrumot szeretnének majd létrehozni. b) Az önkormányzat vállalja a tulajdonba adás esetében felmerülő költségeket, ide értve a művelési ág szükséges megváltoztatásának költségét, de saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését is. c) Védettség (természetvédelmi, örökségvédelmi illetve Natura 2000) fennállása esetén annak megjelölését és az ahhoz kapcsolódó kötelezettség vállalását. A képviselőtestület felhatalmazta a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának az önkormányzat részére történő megszerzése érdekében. Az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonban maradása esetén minden év december 31-éig tájékoztatja az MNV Zrt-t a hasznosítási cél megvalósításáról. Az Ntv. 13. figyelembevételével az ingyenes tulajdonba adott ingatlan 15 évig elidegenítési tilalom áll fenn. A közgyűlés a határozat meghozatala utána egy kísérő levelet írt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt budapesti központjába. A kísérő levélnek tartalmaznia kell mindazt ami a közgyűlési határozat tartalmaz, minden jogszabályi hivatkozásnak szerepelni kell és mellékletben fel kell tüntetni a hiteles térképmásolatot és az E-hiteles tulajdoni lap másolatát. Miután az MNV Zrt. budapesti központja megkapta levelet a Vtv. VIII. fejezet 50. és 51. alapján elkezdi vizsgálni, és szintén az MNV Zrt. budapesti központja rendeli meg az ingatlan becsült forgalmi értékének megállapítását is. 242/2009. (X.29.) Korm. rendelet alapján a vagyonadó-köteles ingatlan forgalmi értéknek megállapításához a lakóingatlan tulajdonosa vagy a lakóingatlanon fennálló vagyoni értékű jog jogosítottja kérelmére közli az adatbázisában szereplő adatokat és összehasonlító forgalmiérték-adatok alapján a lakóingatlan becsült forgalmi értékét. Az Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján elérhető online adatlap kitöltésével közli a NAV-val, egyúttal nyilatkozik arról, hogy hozzájárul a közölt adatok nyilvántartásához, kezeléséhez. A formanyomtatványon meg kell adni a következő adatokat: 26

29 d) lakóingatlan címét (irányítószám, település, házszám vagy helyrajzi szám), e) kérelmező nevét vagy cégnevét, adóazonosító számát, adatkérés jogcímét (tulajdonos vagy vagyoni értékű jog jogosítottja), f) lakóingatlan hasznos alapterületét, vagy üdülőhöz tartozó telek vagy telekhányadát, g) lakóingatlan illetve a lakóingatlant tartalmazó épület korát, h) lakóingatlan komfortfokozatát, i) lakóépületen belüli megközelíthetőséget (a lakóingatlan elhelyezkedése). Az MNV Zrt. budapesti központ minden évben meghatározza az éves keret összegét (2012-ben ez 5 milliárd forint), és ezt az összes igénylésre benyújtott ingatlanok összesített forgalmi értéke nem lépheti túl. Azok az ingatlanok amelyek nem fértek be a keret összegbe, későbbi időben kerülnek elbírálásra. Az ilyen ingatlanok esetében a következő lehetőség. Ha az épületben előzőleg közigazgatási tevékenység folyt, közfeladatot láttak el abban az épületben, az elbírálásnál felmerül az a lehetőség is hogy nem kívánják-e tovább működtetni az épületet korábbihoz hasonló funkcióval, így tovább fenntartható lenne az épület. A döntéshozatal előtt az önkormányzatnak is lehetősége van, hogy egy független szakértővel értékbecslést végeztessen, amit MNV Zrt.-nek felül kell vizsgálnia. Amennyiben mindent rendben találtak a dokumentumokon, alaki és tartalmi követelményeknek megfeleltek, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megvizsgálta az országos igényéket, az MNV Zrt.-t negyedévente ingyenes tulajdonba adásra tesz javaslatot a kormány felé. Amennyiben bármilyen jogszabályi feltételnek nem felel meg a kérelmező, akkor az önkormányzatot értesítik és hiánypótlásra szólítják fel. Ha az MNV Zrt. javaslatát a kormány elfogadja, határozatot hoz, amit a Magyar Közlönyben megjelentett, és meghatározza, hogy a tulajdonba adási szerződést mely időpontig kell megkötni - jelen esetben november 30-ig - és a földhivatalhoz benyújtani. A "MEGÁLLAPODÁS" 16 állami vagyonba tartozó ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló dokumentumot a MNV Zrt. előkészíti, amit egyéb pontokkal 16 MEGÁLLAPODÁS állami vagyonba tartozó ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról. 13. számú melléklet 27

30 ki lehet egészíteni, de a már meglévőkön nem lehet változtatni. Az ingyenes tulajdonba adásnál előforduló speciális esetek: nem adható tulajdonba az a vagyonelem, amelyre nézve az MNV Zrt. és más személy között az állami vagyon használatát biztosító szerződés van hatályban, és a szerződő partner a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez nem járul hozzá. Például egy adott ingatlannal bérleti szerződése van, bérleti díjat fizet, nem fog lemondani a használatáról, hiszen az bevétel kiesést jelent neki. Ha földeladásáról vagy vételéről van szó, akkor ezt a szándékot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez kell eljuttatni, bár szeptember 1-től már a meghirdetett adásvételek az magyarorszag.hu webhelyen is megtekinthetők. A villa ezen speciális esetek egyikébe sem tartozik bele, mivel semmilyen bérleti szerződést nem kötöttek a használatáról és nem is föld adásvételéről van szó. 4.2 Átadás- átvétel folyamata előzményei: A Velem Községi Önkormányzata október 29-én kezdeményezte először a 791 hrsz.-ú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. Az Ötv. 8. (1) bekezdésében meghatározott feladatok - a településfejlesztés, közösségi tér, tudományos tevékenység, valamint az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése - ellátására kívánta volna felhasználni az ingatlant. Mivel Velem rendkívül jó klímával rendelkezik, így ideális öltetnek tűnt egy egészségcentrum létrehozása, ahol az odalátogatók az aktív pihenés mellett szűrővizsgálatokon, egészséges életmóddal kapcsolatos tudományos előadásokon vehetnek rész és szakemberek segítenek a tájékoztatásban. Testi, lelki felfrissülést és megnyugvást jelentene az odalátogató turistáknak. Az önkormányzat évekre megfogalmazott gazdasági programjában hangsúlyosan szerepelt, hogy ki kell használni a település adta rendkívül kedvező földrajzi és klimatikus adottságokat. "Velem páratlan klimatikus adottságának köszönhetően a XIX. század végétől ismert nyaraló és kirándulóhely, teljes infrastruktúrával ellátott, tiszta levegője a légúti betegségek kiváló gyógyítója. " Velem Községi Önkormányzat október 29. kezdeményezése a Kincstári Vagyoni Igazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság Vas Megyei Irodája irányába. 28

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016.(III. 04.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyakfeletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról /egységes

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester

Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója. Horváth Miklós polgármester E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 13-ai testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállította: Melléklet: Velem községi Önkormányzat 2011. évi költségvetési

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban

Részletesebben

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı 5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Elıterjesztés a járásokról, a járási hivatalok kialakításáról, valamint a polgármesteri hivatalok,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. I. Általános rendelkezések 3. II. Szervezeti szabályok 6. III. Működési szabályok 7. IV. Záró rendelkezések 10.

TARTALOMJEGYZÉK. I. Általános rendelkezések 3. II. Szervezeti szabályok 6. III. Működési szabályok 7. IV. Záró rendelkezések 10. VERESEGYHÁZI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HATÁLYOS: 2016. március 1-től TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3. II. Szervezeti szabályok 6. III. Működési szabályok 7.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 281. MELLÉKLET: db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Mőködési Szabályzat (Ügyrend és munkarend) módosítása E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok

A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok Készítette: Berényiné Bosch Cecília OFA Hálózat PERTU projekt pénzügyi szakértője Budapest, 2009. december Tartalomjegyzék: Bevezetés...

Részletesebben

Szekszárdi Önkormányzat 8/2006.(III.1.) rendelete a 2006. évi költségvetésrıl * a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárdi Önkormányzat 8/2006.(III.1.) rendelete a 2006. évi költségvetésrıl * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárdi Önkormányzat 8/2006.(III.1.) rendelete a 2006. évi költségvetésrıl * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Magyar Távirati Iroda Zrt.

Magyar Távirati Iroda Zrt. A Magyar Távirati Iroda Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzata 2009. július 1. 2009. július 1. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Magyar Távirati Iroda Zártkörűen működő Részvénytársaság adatai Név: Magyar

Részletesebben

A költségvetési tervezés megalapozása

A költségvetési tervezés megalapozása Ö CS KÖZSÉG ÖNKORMÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8292 ÖCS, Béke u. 35. (88) 263-001 fax:(88) 263-001 Ügyszám: 11/198/2015. Az előterjesztést összeállította: Sárfi Józsefné Tárgy: Öcs község Önkormányzatának

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 75. (3) bekezdésében, valamint az államháztartásról

Részletesebben

Bevezetés A szabályzatot a kapcsolódó a szabályzat hatályba lépésének időpontjában, azaz 2016. 03.08-án

Bevezetés A szabályzatot a kapcsolódó a szabályzat hatályba lépésének időpontjában, azaz 2016. 03.08-án Bevezetés A számvitelről szóló, módosított 2000. évi C. törvényben foglalt előírás értelmében a törvény hatálya alá tartozó vállalkozásoknak a törvényben rögzített alapelvek alapján a számviteli politika

Részletesebben

Ügymenetleírások melléklete. Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatala számára

Ügymenetleírások melléklete. Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatala számára Ügymenetleírások melléklete Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatala számára I ADÓÜGYEK... 6 I.1 ÉPÍTMÉNYADÓ ÜGYINTÉZÉS... 6 I.2 TELEKADÓ ÜGYINTÉZÉS... 9 I.3 TARTÓZKODÁS UTÁNI IDEGENFORGALMI ADÓ ÜGYINTÉZÉS...

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat

Részletesebben

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2014. K i v o n a t a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/ Kiskunmajsa

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére Beszámoló az adóhatósági tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület! Az alábbiakban szeretnék számot adni és beszámolni az önkormányzati

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.20.) számú rendelete a 7/2015. (III.13.)

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Munkaszervezete Szervezeti és Működési Szabályzat Jóváhagyva a 24/2009. (V. 22.) számú DTÖKT határozattal. Dr. Bóth János elnök Dunakanyar Többcélú

Részletesebben

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e. - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1..

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e. - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.. Ibrány Város Képviselő Testülete a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Városi Önkormányzat Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.évi

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I. Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról 1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete. Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete. Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete (a

Részletesebben

BÉLA MÚZEUM. .. /2013.( ) határozatával Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

BÉLA MÚZEUM. .. /2013.( ) határozatával Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 4. melléklet A DORNYAYD BÉLA MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Dr. Szirácsik Éva igazgató Elfogadta: Jóváhagyta: Érvényes:.. /2013.( ) határozatával Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA 2013 Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 4 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) célja,

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. I. Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, 2013. február 5.

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, 2013. február 5. ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. FEBRUÁR 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM: MELLÉKLETEK: 20 DB TÁRGY: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.

Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola. Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Szám: 02/134-21/2016. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/1994.(V.5.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (A módosításokkal

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Page 1 of 98 CompLex (http://www.complex.hu/) Jogtár (http://www.jogtar.hu/) Céginfo (http://www.complex.hu/ceginfo.php) Termékeink (http://www.complex.hu/termekek.php) Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. Alapelvek

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. Alapelvek Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. ( II. 27.) önkormányzati rendelete Zugló szociális és gyermekvédelmi pénzbeli, természetbeni támogatásainak és szociális

Részletesebben

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A PMI BUDAPEST, MAGYAR TAGOZATNAK

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A PMI BUDAPEST, MAGYAR TAGOZATNAK Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A PMI BUDAPEST, MAGYAR TAGOZATNAK amely abból a célból készült, hogy a tagok a Polgári Törvénykönyvr l szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg A szociális ellátások formái Kéthely és Balatonújlak Községi Önkormányzatoknál 2007 2012. években Belső konzulens: Némethné Czaller Zsuzsanna Külső

Részletesebben

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése 1. oldal Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság út 10. Telefon: 56/583-400. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

Részletesebben

Kartal Nagyközségi Önkormányzat 2011. évi költségvetési zárszámadása (szöveges beszámoló) I. Az önkormányzati feladat általános értékelése

Kartal Nagyközségi Önkormányzat 2011. évi költségvetési zárszámadása (szöveges beszámoló) I. Az önkormányzati feladat általános értékelése I. Az önkormányzati feladat általános értékelése A kötelezően ellátandó feladatait az Önkormányzat 2011. évben is az előző évekhez hasonlóan az egyre szűkölő forrás lehetőségek kiaknázása révén a minimális

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. november 24-ei testületi ülésére

Velem községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. november 24-ei testületi ülésére Velem községi Önkormányzat 9726 Velem, Rákóczi u. 73. Tel.: +36(94) 563-380 E L İ T E R J E S Z T É S Velem községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. november 24-ei testületi ülésére Tárgy: Elıterjesztı:

Részletesebben

Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2005 novemberében.

Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2005 novemberében. Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2005 novemberében. BEVEZETŐ Az önkormányzatok gazdálkodásának lehetőségeit több tényező befolyásolja, melyek együttes

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Óvoda neve: Szent Erzsébet Óvoda Óvoda címe: 8300 Tapolca, Templomdomb 2. OM azonosító: 036 793 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kelt: Tapolca, 2015. 12. 31. Készítette: Zöldy Andrásné óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS közös önkormányzati hivatal létrehozásáról

MEGÁLLAPODÁS közös önkormányzati hivatal létrehozásáról MEGÁLLAPODÁS közös önkormányzati hivatal létrehozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (5471 Tiszakürt, Hősök tere 1.; képviseli: Tálas László polgármester) és Nagyrév Község Önkormányzatának

Részletesebben

Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Egervár Község Önkormányzati Képviselőtestülete 2012. március hónap 29. napján tartott ülésén 30/2012.(III.29.) számú határozatával. 1

Részletesebben

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről.

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Határozat száma Tárgy 30/2008.(02.14.) Átmeneti gazdálkodásról szóló beszámoló 31/2008.(02.14.)

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2015. évi 2. szám 2015. február KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyűlés 2015. február 26 -ai ülése RENDELETEK

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzatának Sorszám: III/5 2010. évi költségvetési koncepciója Döntéshozatal módja: Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Véleményezı bizottság:

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2012. (IV. 25.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete az

Részletesebben

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.)

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Tel/ Fax: 06-66/441-351 Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2014. év január hó 1. naptól Jóváhagyta:..

Részletesebben

Üzemeltetési Szabályzat

Üzemeltetési Szabályzat Üzemeltetési Szabályzat Tartalomjegyzék I. Az elektronikus árverések közös szabályai... 3 1. Részvételi feltételek... 3 1.1 Regisztráció... 4 1.2 Bejelentkezés... 4 1.3 Engedélyhez kötött tulajdonszerzés...

Részletesebben

II. modul Civil szervezetek gazdálkodása, könyvvezetési, beszámolási és adózási szabályok

II. modul Civil szervezetek gazdálkodása, könyvvezetési, beszámolási és adózási szabályok CIVIL SZERVEZETEK MEGÚJULÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETE TANANYAG kézirat II. modul Civil szervezetek gazdálkodása, könyvvezetési, beszámolási és adózási szabályok Írta: Gottgeisl Rita Láng Noémi Készült az Emberi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1..

ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1.. Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testület 1/2007. (I. 31.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Szalkszentmárton

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 30.-i ülésén

Részletesebben

Tájékoztató A Hercegszántó Község Önkormányzata aktuális vagyoni és pénzügyi helyzetér l

Tájékoztató A Hercegszántó Község Önkormányzata aktuális vagyoni és pénzügyi helyzetér l Hercegszántó Község Polgármestere Tájékoztató A Hercegszántó Község Önkormányzata aktuális vagyoni és pénzügyi helyzetér l Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény 50/A (1) bek. 4. pontja

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

/ r / ^ / 0 0 -U > Q. Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI. Vagyonkezelési szerződés. Budapest, 2012.

/ r / ^ / 0 0 -U > Q. Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI. Vagyonkezelési szerződés. Budapest, 2012. / r / ^ / 0 0 -U > Q Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI Vagyonkezelési szerződés Budapest, 2012. december VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Budakeszi Város Önkormányzata

Részletesebben

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. kiadás 2. módosítás 1 (35). oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa 31-2010/2011. (2011.06.07). sz. határozatával 2011.06.07-én módosította, hatályos 2011.06.08-tól A szabályzat

Részletesebben

A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE

A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE 1. Általános rész A Certus Önkéntes Nyugdíjpénztár 1996. évben alakult az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S 1 SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL E L İ T E R J E S Z T É S - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetési koncepciójára Tisztelt Képviselı-testület! Az államháztartásról

Részletesebben

Az egyszerűsített vállalkozói adó 2011. évi legfontosabb szabályai

Az egyszerűsített vállalkozói adó 2011. évi legfontosabb szabályai Az egyszerűsített vállalkozói adó 2011. évi legfontosabb szabályai Az egyszerűsített vállalkozói adó (továbbiakban: eva) az általános forgalmi adóval együtt számítva 25 millió forintot meg nem haladó éves

Részletesebben

Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata

Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata 0 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 3 1.2 A szervezeti

Részletesebben

Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról

Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testületének 6/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Hunya Község Önkormányzata Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról

Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról /2006. ELİTERJESZTÉS Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról Nádudvar, 2006. április 2 Tisztelt Képviselı-testület! A helyi önkormányzatoktól szóló módosított 1990.

Részletesebben

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.03.19. Módosítás: ÉRD, 2014. november 12., 2015.február 25., 2015. december 8. Összeállította és jóváhagyásra benyújtja:

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd

Részletesebben

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.)

Részletesebben

Tisztelt Közgyűlés! I. A megyei önkormányzat megváltozott feladatköre II. A megyei önkormányzat megmaradt vagyona

Tisztelt Közgyűlés! I. A megyei önkormányzat megváltozott feladatköre II. A megyei önkormányzat megmaradt vagyona 2. Tisztelt Közgyűlés! A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat hatályos vagyonrendelete az elmúlt évek tapasztalatai szerint megfelelően szabályozta és segítette a megyei önkormányzat vagyongazdálkodási

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi Program

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére. Dombóvár Város Önkormányzatának 2010.

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére. Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetése Előterjesztő: Patay Vilmos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Budakeszi Város Önkormányzatától JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A jelenlévő 9 f ő képviselő 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás

Részletesebben

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.),

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 215. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletérıl, elidegenítésük szabályairól

Részletesebben

2. Jogi és Szervezési Iroda 3. Pénzügyi Gazdasági Iroda 4. Szociális és Gyámügyi Iroda 5. Városfejlesztési és Mőszaki Iroda

2. Jogi és Szervezési Iroda 3. Pénzügyi Gazdasági Iroda 4. Szociális és Gyámügyi Iroda 5. Városfejlesztési és Mőszaki Iroda SZERVEZETI EGYSÉGEK ÉS AZOK FELADATKÖRE: 1. Igazgatási és Hatósági Iroda A Polgármesteri Hivatal szervezeti egységei: 1. Igazgatási és Hatósági Iroda 2. Jogi és Szervezési Iroda 3. Pénzügyi Gazdasági Iroda

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel,

Részletesebben

SONKÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (I. 30.) SKKT. r e n d e l e t e. A rendelet hatálya. A költségvetés címrendje

SONKÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (I. 30.) SKKT. r e n d e l e t e. A rendelet hatálya. A költségvetés címrendje SONKÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (I. 30.) SKKT. r e n d e l e t e Az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 3/2008.(II.21.) SKKT rendelete módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról Az

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1 Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Balatonlelle Város Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

2013.03.13.Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült napirendek.

2013.03.13.Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült napirendek. 2013.03.13.Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült napirendek. 6/ Napirendi pont A Sárvári Járási Hivatal üzemeltetésére vonatkozó megállapodás módosítása. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS. BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS cégnév BKV Zrt. 15/V-84/13

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS. BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS cégnév BKV Zrt. 15/V-84/13 BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS A jelen vállalkozási keretszerzıdés (a továbbiakban: Keretszerzıdés) létrejött egyrészrıl a Budapesti Közlekedési Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás indítása Dombóvár, Arany János tér

Részletesebben

Csengele Községi Önkormányzat házipénztári pénzkezelési szabályzata

Csengele Községi Önkormányzat házipénztári pénzkezelési szabályzata Csengele Községi Önkormányzat házipénztári pénzkezelési szabályzata Az Önkormányzat a Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 14. (5) és (8) bekezdése alapján jelen szabályzatban határozza meg a pénzkezelési

Részletesebben

Herendi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Herendi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Herendi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Herend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat működésével, valamint a polgármester és a jegyző feladat- és hatáskörébe

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. október 18-án 14.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. október 18-án 14.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

Mezõberény Város Önkormányzata Polgármesteri HivatalaSzervezeti és Mûködési Szabályzata. I. fejezet Általános rendelkezések

Mezõberény Város Önkormányzata Polgármesteri HivatalaSzervezeti és Mûködési Szabályzata. I. fejezet Általános rendelkezések Mezõberény Város Önkormányzata Polgármesteri HivatalaSzervezeti és Mûködési Szabályzata I. fejezet Általános rendelkezések 1. A Hivatal megnevezése: Mezőberény Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére 3. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzat

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat 2119 Pécel, Kossuth tér 1.

Pécel Város Önkormányzat 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Pécel Város Önkormányzat 2119 Pécel, Kossuth tér 1. PÉCEL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA - jóváhagyva a 363/2008. (XI. 27.) sz. Kt. határozattal 1 Preambulum A közpénzek ésszerű felhasználása,

Részletesebben

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA hatályos: 2014. január március 10-jétől A Horizontz AXA Magánnyugdíjpénztár (korábbi nevén: AXA Magánnyugdíjpénztár, a továbbiakban:

Részletesebben

Petőfi Sándor Általános Iskola. Komárom. Szervezeti és Működési Szabályzat

Petőfi Sándor Általános Iskola. Komárom. Szervezeti és Működési Szabályzat Komárom Jóváhagyta: Komárom, 2013. Szabó Tamásné igazgató 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK... 1 2. Általános rendelkezések... 5 2.1. A szervezeti működési szabályzat célja, tartalma, jogszabályi alapja...

Részletesebben

2008. április 30. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA

2008. április 30. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA 2008. április 30. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT HATÁLYA... 9 1.1 Az Üzletszabályzat alapját képezı

Részletesebben

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium Szervezeti és működési szabályzat 2013 1 1. Általános rendelkezések 1.1. A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapjai

Részletesebben

DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Dévaványa, 2014. június. Valánszki Róbert polgármester Kovács Mária polgármester Balogh Csilla jegyző DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

A rendelet hatálya. 1. A rendelet hatálya Fajsz Község Önkormányzatának ( a továbbiakban: önkormányzat ) vagyonára terjed ki. Az önkormányzat vagyona

A rendelet hatálya. 1. A rendelet hatálya Fajsz Község Önkormányzatának ( a továbbiakban: önkormányzat ) vagyonára terjed ki. Az önkormányzat vagyona Fajsz Község Önkormányzata Képviselő- testületének 6/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

A Kollektív Szerződés hatálya 1. 2. Nem terjed ki a Kollektív Szerződés hatálya az Mt. 208. (1) (2) bekezdései szerinti vezető állású munkavállalóra.

A Kollektív Szerződés hatálya 1. 2. Nem terjed ki a Kollektív Szerződés hatálya az Mt. 208. (1) (2) bekezdései szerinti vezető állású munkavállalóra. A MÁV Zrt. határozatlan időtartamra szóló, Kollektív Szerződése (egységes szerkezetben a 2013. július 1. napjától hatályos módosításokkal) 2 A felek megállapodnak abban, hogy a Kollektív Szerződés időbeli

Részletesebben

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. április 24 -i ülésére. Az Önkormányzat 2005. évi költségvetésének teljesítése.

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. április 24 -i ülésére. Az Önkormányzat 2005. évi költségvetésének teljesítése. ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. április 24 -i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2005. évi költségvetésének teljesítése. Előadó: Horváth László polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. április 20-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. április 20-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. április 20-i ülésére 10. Tárgy: Lajosmizse, Szabadság tér 13. szám alatti 700 hrsz-ú ingatlanon található víztorony meghatározott

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben