Több időt a gyerekekre! Comenius Alapítványi Általános Iskola Szekszárd, Kálvin tér SZEKSZÁRD
|
|
- Judit Orbánné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Több időt a gyerekekre! Comenius Alapítványi Általános Iskola 7100 Szekszárd, Kálvin tér SZEKSZÁRD
2 Nyílt nap: Iskolánk bármely előre egyeztetett időpontban látogatható Téli- nyári táborok Ideális létszámú osztályok Lovas szakkör Művészetoktatás Erdei iskola Családi napok Egészségnevelés Családias, nyugodt légkör Több idő a nevelésre, tehetséggondozásra, fejlesztésre Cím: 7100 Szekszárd, Kálvin tér Telefon: 06-74/ , 06-20/
3 Igazgatói bemutatkozó Tisztelt Szülők! Előző munkahelyemen egy állami iskolában először kóstoltam bele a pedagógia szép és egyszerre jellempróbáló világába. Itt, amikor heti hat órában fős osztályokban tanítottam, és kiszámoltam, hogy aznap majdnem 180 gyermekkel találkoztam, megkérdeztem magamtól: Mennyit tudtam én tenni ezért a 180 gyermekért? Majd kiszámoltam, Morvai Szilveszter hogy a hat tanóra alatt, a szüneteket is beleszámítva egy gyermekre két percem maradt. igazgató Úgy éreztem magam, mint az az orvos, aki az állami egészségügyben dolgozik, és a temérdek betegét éppen hogy csak tünetileg tudja kezelni, de a probléma gyökeréig nincs ideje lehatolni. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy lennie kellene egy olyan intézménynek, ahol sokkal több időt tudunk fordítani a gyerekekre. Természetesen szeretném hangsúlyozni, hogy az állami iskolákban is mindent megtesznek a pedagógus kollégák a gyerekekért. Azonban még a legokosabb, legerősebb gyermeknek is szüksége van több időre, hogy mi felnőttek kalauzuk lehessünk ebben a farkastörvények uralta világban. Hiszen nemcsak kiművelt emberfőket, de a szó emelkedettebb értelmében embereket szeretnénk felnevelni. Nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy nyolc évvel ezelőtt elhívtak ide a Comenius Iskolába, ahol rátaláltam erre az általam már régóta vágyott intézményre. Mindhárom gyermekem ide jár, sőt közülük a legnagyobb már a megye egyik legerősebb gimnáziumában tanul. Így egyszerre két oldalról, pedagógusként és szülőként is volt alkalmam megtapasztalni ennek az ideálisan alacsony 10 fő körüli létszámnak az előnyeit.
4 Miért a Comeniust? Kedves Szülők! Címszavakban az alábbiakat kínáljuk Önnek és gyermekének: Ideális létszámú (10 fő körüli) osztályokat A nagy létszámú iskolákénál családiasabb, nyugodtabb légkört Személyesebb odafigyelést a gyermekére Személyesebb szülő-pedagógus kapcsolatot Több időt a tehetséggondozásra Több időt a fejlesztésre Több időt a nevelésre Egészséges életmódra nevelést Bibliai alapú etikaoktatást Délutáni napközit tartalmas programokkal Idegennyelv-oktatást első osztálytól Korszerű számítástechnikai ismerteket Művészeti iskolai képzést képzőművészeti és dráma tanszakon Szakköröket, mint például angol, sportkör, természetismereti, járműbarát Versenyfelkészítést bármely tantárgyból Érdekes és tartalmas iskolán kívüli, mindenki számára elérhető programokat, rendezvényeket, táborokat A gyermekek meggyőződésének (akár nem vallásos gondolkodásának) tiszteletben tartását.
5 Mit jelent az alapítványiság? Az alapítványi iskolák jellemzőit sokan ismerik, de talán nem mindenki. Érdemes tehát néhány szót ejteni róla. Nyugat- Európában, sőt nagyobb városainkban is az alapítványi iskola fogalma sokkal elterjedtebb. Az alapítványiság általában egyenlő a minőségi oktatás fogalmával. Alapítványi iskolát valamiért választ a szülő, nem pedig csak azért járatja oda gyermekét, mert az van legközelebb. Így az iskola által nyújtott szolgáltatások szoros szülői kontroll alatt vannak. Így van ez nálunk is. Az alapítványi iskolák nem állami fenntartásúak. Ez számos előnnyel is jár. Ilyen előny, hogy a nagy állami rendszerekhez képest rugalmasabb, jobban, gyorsabban tud alkalmazkodni a társadalom és a kor elvárásaihoz, igényeihez. Egyik legfontosabb ilyen igény, hogy személyre szabottabb tud lenni. Az egyedi igényeket is bizonyos határok közt jobban ki tudja elégíteni. Másik előny, hogy nincs kötelező felvételi körzete. Az iskolai felvételt a törvényi kötelmek betartásával bizonyos feltételekhez kötheti. Miért alacsony létszámúak az osztályok? A tehetséges gyermektől kezdve, az átlagos képességűn át a gyengébbekig mindenkinek szüksége van több odafigyelésre. Ezért is választottuk a több időt a gyerekekre mottót. A tehetséges gyermek is gyermek, azaz igényli a minél több személyes kontaktust. Pláne ha sok van belőle, akkor még kevésbé jut rá figyelem. Hogy a közepes vagy a gyengébb képességűeknek mennyire kell a figyelem, arról szinte szót sem kell ejtenünk annyira nyilvánvaló. Talán csak annyit róluk, hogy nem mindegy, hogy a tanulás számukra egy kudarcos tevékenység, ahol az órán úgy érzi egyedül marad a problémáival, vagy minden órán a tanító néni figyelmét és segítségét élvezi, hiszen jut rá idő.
6 Miért választanak minket a szülők? Van, aki megértette, hogy a minőségi oktatást nyújtására egyik legalkalmasabb iskolatípus az alapítványi iskola. Van, aki azért, mert a tehetséges gyermekét meg szeretné óvni a versenyistálló -szerű, lélekdaráló oktatástól. A jó képességű, de érzékenyebb gyermekeknek, egy bensőségesebb, elfogadóbb közeg, mely egyúttal elegendő differenciált tehetséggondozást nyújt, sokkal előnyösebb lehet, kiegyensúlyozottabbá teszi őket. Van, akinek gyermeke alapvetően művészlélek, azaz érzékenyebb és a kiscsoportos közeg jobban elősegíti személyisége kibontakozását. Van, aki mozgássérült, így a több odafigyelésre akár a szünetekbeli mozgatásban nálunk több segítségre számíthat. Van, akinek gyermeke több fejlesztést igényel, és szeretné, ha felnőttkorára a lehető legtöbb képességét csiszolnák ki ott, ahol eleve több idő jut egy gyerekre. Van, aki valamilyen érzékenységgel rendelkezik pl.: cukorbeteg, és számít, hogy akár naponta többször is tudjuk mérni cukorszintjét.
7 Mit jelent nálunk az egészséges életmódra nevelés? A természetismeret és a biológia órák részeként éppúgy beszélünk erről a korunk egyik legégetőbb problémájáról, mint külön rendezvényeinken. Karácsonyi bankettünk, farsangunk közös étkezései során olyan ételekkel ismertetjük meg a szülőket, melyek könnyen emészthetőek, finomak és kevéssé terhelik az érrendszert, és immunrendszerünk erősítését szolgálják. Számos mozgásos programunk, téli, nyári táboraink, erdei iskolánk pedig az életmód másik oldalára hívja fel a figyelmet. Büfénkben csak egészséges étel kerülhet eladásra, így csipsz, csoki helyett müzliszeletet, 1oo%-os gyümölcsleveket, félbarna péksüteményeket lehet vásárolni. Eredményeinkről Mint ahogy összefoglalónkból bizonyára kitűnik, számunkra a nevelő-oktató munka elsősorban nem az egymással való versengésre biztatást, inkább a tanulók saját lelki-szellemi gyarapodásukért, önmagukkal megvívott küzdelmét jelenti. Mégis úgy érezzük, kár lenne elhallgatnunk azokat a szép eredményeket, melyek tanulóink és felkészítő tanáraik szorgalmát dicsérik. Illyés Gyula Mesék vándorútján nemzetközi meseíró verseny 2. hely Nyelvész Országos Anyanyelvi tanulmányi verseny megyei 1. hely Apáczai Könyvkiadó Mesemondó versenye országos 2. hely Kaán Károly természet- és környezetismereti verseny megyei 1. és 3. hely, országos 11. hely Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny városi 2. hely Országos angol nyelvi verseny megyei 1. hely Angol Országismereti verseny városi 1. hely Angol Nyelvi verseny városi 2. hely Curie emlékverseny területi 1. hely Simonyi Zsigmond Helyesírási verseny 6. és 8. oszt. kategória megyei 1. hely 5. sz. Általános Iskola által rendezett számítástechnikai verseny 1. hely 5. sz. Általános Iskola által megszervezett fogalmazási verseny 2. hely Babits Mihály Művelődési központ által megrendezett versmondó verseny 1. hely Tájsebészeti Program megyei 1.hely
8 A napközi az alapos felkészülés színtere Családi napközi Napközinket együttműködve egy másik fenntartóval családi napközi formájában szervezzük. Ennek előnye, hogy finanszírozni tudjuk a délelőtti oktatásnak megfelelő délutáni, ideálisan alacsony létszámú csoportokat. A legfeljebb 7 fővel működő csoportjainkban igazán van lehetőség személyre szabott felkészítésre. Az alsósoknak semmi tananyagot nem kell hazavinniük, sőt naponta kézműves, játékos, mozgásfejlesztő foglalkozásra is lehetőségük nyílik. Persze az otthoni olvasásra azért nekik is szükségük van. A gyerekek akár este ig az iskolában maradhatnak, így munkatársaink egyenként ki tudják őket kérdezni az aznapi tananyagból.
9 Idegennyelv-oktatás Az idegennyelv-oktatást egyik legfontosabb feladataink közé soroljuk, ezért is tanítjuk első osztálytól az angol nyelvet. A magasabb óraszám iránt érdeklődőknek külön szakkört biztosítunk, és tavaly óta évente igyekszünk külföldi önkéntesre pályázni, aki csak angol nyelven kommunikálva segíti a nyelvi kifejezőkészség fejlesztését. Bár elsősorban az angol nyelvet részesítjük előnyben, de a németül tanulni kívánóknak is biztosítjuk a nyelvtanulás lehetőségét. Sőt kellő számú jelentkező esetén a francia nyelv oktatását is tudjuk biztosítani. Idegen nyelv Alsó tagozat Felső tagozat angol német francia (kellő számú igény esetén) első osztály: heti 4X 25 perc második, harmadik osztály: heti 2 óra plusz 1 óra szakkör, igény szerint negyedik évfolyam: heti 3 óra plusz 1 óra szakkör, igény szerint heti 3 óra plusz 1 óra szakkör, igény szerint Idegennyelvi önkéntes 2010/11-es tanévben egy angolul beszélő Finnországból érkezett önkéntes segítette a nyelvoktatást. Mivel ő nem tudott magyarul, a gyermekek kénytelenek voltak angolul megpróbálni kommunikálni vele. Természetesen ez nem ment könnyen, de jelenlétével kipróbálhatták, hogyan boldogulnának egy idegennyelvi közegben, és megtapasztalhatták, hogy nem baj, ha valaki nyelvtanilag téveszt, lényeg hogy igyekezzen megértetni magát. A most folyó tanévben is érkezik hozzánk önkéntes, aki szintén az angol esetleg a német nyelv használatával igyekszik gyermekeink nyelvkészségét növelni. Eeva Korhonen finn önkéntes
10 Etikaoktatás Alapítóink szándékával egyetértve mi is valljuk, hogy a gyermekeket nemcsak oktatni kell, de személyiségüket, mély gondolkodásukat fejleszteni is szükséges. Ha az élet sűrűjébe úgy kerülnek be, hogy nem rendelkeznek iránytűvel, könnyen eltévednek. Számos magánéleti kudarctól, lelki krízistől óvhatjuk meg gyermekünket, ha az élet alapkérdésire már gyermekkoruktól fogva igyekszünk velük közösen választ keresni. Iskolánk ezért nagy hangsúlyt fektet az etikaoktatásra. Bár államilag is előírt feladat a nyolc tanév egyikében ezzel foglalkozni, de mi úgy érezzük ez a téma kiemeltebb figyelmet érdemel, ezért ezt minden évfolyamon tesszük. Etikaóráinkon éppúgy nézünk, elemzünk mély gondolatokkal átszőtt filmeket, novellákat, meséket, mint ahogy fellapozzuk a Biblia lapjait. Igyekszünk a Könyvek könyvéből olyan örökérvényű történeteket megismerni, mint az újrakezdés és a megbocsátást szépen példázó József története vagy akár a megfontolt és a helyén megszólaló beszédre tanító Eszter királyné története. Fejlesztő- és gyógypedagógia Iskolánk alapvetően normál képességű gyermekek számára alapíttatott. Azonban bizonyos keretek között befogadunk fejlesztő vagy gyógypedagógiai fejlesztést igénylő gyermekeket is. Ez jó lehetőség tanulóinknak, hogy megtanulják, gyakorolják a toleranciát, segítőkészséget, beleérző képességet szerezzenek valamely területen (pl. mozgásban vagy enyhe fokban tanulásban) akadályozottabb társaik iránt. Igyekszünk arra, hogy az így felvett gyerekek aránya annyi legyen, hogy az átlagos képességű tanulók többségi húzóereje érvényesüljön. Az ilyen jellegű fejlesztő munkát egy főállású fejlesztő és egy főállású gyógypedagógus, valamint egy utazó gyógypedagógus és egy gyógytornász végzi,
11 valamint két további kollégánk gyógypedagógusi másoddiplomás képzésen vesz részt. A 2012-es tanév szeptemberétől állatterápiás foglakozások alapjait tesszük le, nyúlsimogató működtetésével. A későbbiekben további állatok pl. lovasterápia bevonását is tervezzük. Szakköreinkről: Természetesen, nálunk is különböző szakkörök közül választhatnak gyermekeink. Ilyenek például az angol, a természetismereti, a magyar, a matematika versenyfelkészítő, középiskola felvételire előkészítő. De hadd emeljünk ki néhány kevésbé szokványosat közülük. Lovagló szakkör: Az erre jelentkező gyermekekkel hetente a mórágyi lovardába járunk ki. Azért is választottuk ezt a helyet, mert a szakemberek egybehangzó véleménye szerint megyénk egyik legalaposabb, leginkább gyermekekre szabott lovasoktatását nyújtják. Járműbarát szakkör: A Gemenc TSE támogatásával olyan rendkívül érdekes és hasznos ismeretekhez juthatnak itt, mint a kerékpár- és kismotorszerelés, beállítás, kresz alapismeretek, sőt időközönként arra alkalmas helyen a mopedautóvezetést is gyakorolhatják. Gitár szakkör: Hatalmas érdeklődés övezi ezt a foglalkozást. Talán azért is, mert viszonylag kis anyagi befektetéssel nagy örömet szerezhetnek szüleiknek és maguknak is az erre vállalkozó gyermekeink.
12 Művészeti tagozatok: PROGRAMJAINKRÓL Családi nap A Garay Általános iskolával együttműködve művészeti képzésre van lehetőség. Ennek keretein belül képzőművészeti vagy drámatagozatra jelentkezhetnek a gyerekek. A művészeti iskolai bizonyítvány a zeneiskolaival azonos értékű dokumentum, mely a középiskolai felvételnél előnyt jelenthet, nem beszélve arról a sok plusz képességről, melyek a heti tanórán kívüli 4 óra foglalkozás során nyerhetnek. A foglalkozások eredménye az elmúlt években egy ezüstérem a drámatagozatosainknak Weöres Sándor színjátszó versenyen valamint számos díj rajz és festészet kategóriában. Évente két alkalommal egy őszi és egy tavaszi hétvégi napon szülők, pedagógusok, gyerekek felkerekedünk és lehetőség szerint mindig más természeti környzetben töltünk el egy-egy délelőttöt. A program célja, hogy szorosabbra fűzze a szülő-pedagógus-gyermek kapcsolatot. Annál is inkább fontos ez, mert a gyermeknek éreznie kell: A pedagógus és a szülő is egymást megbecsülve szorgoskodik az ő személyisége fejlesztésén.
13 Karácsonyi bankett A karácsony nemcsak a szeretet, de az együttlét ünnepe is. Mi ezt a szülőkkel közösen ünnepeljük. Egy ünnepélyes helyszínen, legutóbb a főiskola (Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola) feldíszített aulájában szerveztük meg, ahol a szülők kényelmesen helyet foglalhattak, s gyermekeik ünnepi előadását hallgathatták meg. A versek, dalok mellett egy hosszabb színdarabot is előadunk, mely valami módon kapcsolódik a szeretet ünnepéhez. Persze nem hiányozhat a hegedűszó vagy a zongora-előadás, melyet egy-egy tanulónk vagy éppen tanárunk varázsol elénk. A végén az iskola szellemiségének megfelelően egészséges ételekből készült svédasztalos vacsorával búcsúztatjuk a közösen eltöltött ünnepet. Angol-nyelvi találkozó Évente rendezzük meg angol nyelvi találkozónkat, ahol a városi iskolák tanulócsoportjait invitáljuk egy játékos vetélkedőre. A versengés helyett inkább az ötletes, kreatív feladatokat, szituációs játékokat helyezzük előtérbe, de azért a nyelvtudásra megcsillogtatására is lehetőség van. Életmód-találkozó Együk küldetésünknek tartjuk, hogy gyermekeink gondolkodásába elvessük az egészséges életmód elveit. Ezen belül is az egészséges gondolkodás, testmozgás, pihenés és táplálkozás alapjait igyekszünk átadni. Ennek egyik ünnepélyes pontja, amikor egészségeséletmód-találkozóra hívjuk a város iskolás csoportjait.
14 Nyári téli táborok Táborainkat úgy igyekszünk összeállítani, hogy azok egyszerre legyenek érdekesek a kicsiknek és a nagyoknak is, és egyszerre tartalmas feltöltődést jelenthessenek a szerényebb anyagi lehetőséggel élők számára is elérhető áron. Nyári táborunkban lovaglásra, kenuzásra, kerékpározásra, strandolásra, vitorlázásra, motorcsónakozásra, quadozásra, motorozásra is lehetőség kínálkozik csakúgy mint éjszakai túrázásra, számháborúra,. Téli táborainkat a két ünnep (karácsony és újév) között tartjuk. Egy erdei, romantikus, lehetőleg fával fűtött házikóban töltünk néhány napot, felfedezve a téli táj szépségeit, és azt is hogy tévé és számítógép nélkül is, tartalmas benti foglalkozásokkal is el lehet tölteni a hosszú téli estéket.
15 Comenius Club Tanulóink szorgalmát igyekszünk nyomon követni és díjazni a Comenius Club-os tagsággal. Azok a gyerekek akiknek jó vagy jeles magatartásuk vagy a szorgalmuk esetleg szakkörre, korrepetálásra járnak illetve tanév során valamilyen szép eredményt vagy akárcsak egy írásbeli dicséretet szereznek, pontot kapnak. Akiknek a 100 pont összejön a tanév végén, azok egy jutalomnapon vehetnek részt. Tapasztalatunk szerint a gyerekek döntő többségének ez sikerül, és akinek nem, az is igyekszik, hogy a következő tanévben ne maradjon ki belőle. E napon az íjászattól a lovagláson, quadozáson, légváron csúszkáláson át a mopedautó-vezetésig számos élményt nyújtó program várja az egész évben szorgalmasnak bizonyult diákjainkat. Erdei iskola Minden év májusában a meleg előnyári időjárást kihasználva kitörünk az iskola falai közül a természetbe. A sötétvölgyi táborba helyezzük ki az oktatást, és teljesen másképp tanulunk. Az erdei iskolában összetett képességeket igénybevevő feladatokat kell diákjainknak megoldani. Mondanunk sem kell, hogy kiszabadulva az iskola kötöttebb formáiból, a tág erdei tereken nyargalászva, szívük szerint az egész évet itt töltenék a kisebb és a nagyobb nebulók is.
16 Vélemények iskolánkról Interjú Szabó G. Tamással iskolánk volt tanulójával. Tamás jelenleg Budapesten a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének PhD hallgatója. Mi adott erőt ahhoz, hogy ilyen szép eredményeket elérj? Az új dolgok megismerése mindig is vonzott. Külön motivációt jelentett, hogy az általam kitűzött célokat hétről-hétre teljesítsem. A Comenius Iskola családias hangulatában nem is éreztem, hogy mindez nehézséget jelent, inkább izgalmas játék, új és új kihívás, teljesítendő feladat volt. Milyen szakmai céljaid vannak? Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen már az egyetemi évek alatt egy szakmailag rendkívül igényes, a kutatói életpálya és az emberi tartás nagyszerű példáit felmutató kutatócsoport egymást segítő, jó hangulatban végzett munkájának részesévé válhattam. Célomnak tekintem, hogy kutatási témámat mind alaposabban megismerhessem, a kutatócsoport kiemelkedő nemzetközi eredményeit magam is gazdagíthassam. A magánéleti terveidről is mondanál valamit? A szakmai siker nem képzelhető el magánéleti terveim megvalósulása nélkül, hiszen a család számomra mindig nagyon fontos volt. Hogyan emlékszel vissza a Comeniusban töltött éveidre? Hálás vagyok, hogy családias, szeretetteljes légkörben, folyamatosan motiváló környezetben tölthettem általános iskolai éveimet. A Comeniusban elsajátított nyelvtudást például később is sokféleképpen kamatoztattam. Középiskolásként Írországban egy tehetséggondozó diákprogramon vehettem részt, amelynek angol volt a munkanyelve, az orvosi terület szakirodalma is szinte kizárólag angol nyelvű. Mit üzennél a mai comeniusos diákoknak? Nagy előny, hogy egy olyan kis közösség tagjai lehetnek, ahol mindenki figyel a másikra, érezzék szerencsésnek magukat, hogy tanáraik számára megelőzhetetlenül fontosak. Éljenek az iskola biztosította lehetőségekkel és szívjanak magukba minél több tudást, mert az később sokszorosan megtérül. Szabó G. Tamás (Pocó) egykori comeniusos diák
17 Miért is szeretem a Comenius Iskolát? A Comenius Általános Iskolában töltött éveim alatt rengeteget gazdagodtam mind lelkileg, mind szellemileg. Az osztályok kis létszámúak voltak, ennek köszönhetően közvetlenebb, szorosabb kapcsolat alakulhatott ki tanár és diák között. Az iskola tanítói szemlélete mindig az önálló tanulásra és gondolkodásra ösztönzött bennünket, ebből kifolyólag a későbbi tanulmányaim során egy-egy elém gördülő akadályt könnyebben tudtam venni, és ami a legfontosabb: a gimnáziumi és főiskolai éveim alatt kamatoztatni tudtam mindazt a tudásanyagot, amit az itteni tanáraimtól elsajátíthattam. Bartis Anett angol szakos végzős hallgató, Pannon Egyetem Hálás szívvel gondolok tanáraimra. Nem csupán a tananyagot adták át számunkra, hanem szorgalmat, kitartást, a tanulás iránti tiszteletet is megtanultuk tőlük. Lelki útravalóval láttak el bennünket. Halász Kristóf tanuló, Budapesti Gazdasági Főiskola Szeretettel emlékezem vissza a Comeniusra, ahol a családias légkörben igaz barátokra találtam. A tanításon kívüli programok, mint pl. a családi napok, nyári és téli táborok életre szóló élményt nyújtottak nekem. A természetjárás iránti szeretetemet is itt szereztem, mely azóta is tart. Ratinland Zsófia 10. évfolyamos tanuló, Garay Gimnázium Szívesen és szeretettel gondolok volt iskolámra, ahol a tanítási időn kívül is szívesen segítettek tanáraim a tanulásban. Közös kirándulások és az iskolai családi napok felejthetetlenek, melyek során tanárok, diákok, szülők jobban megismerték egymást. Bármilyen problémával fordulhattunk tanárainkhoz, mindenre volt megoldás. Schwébl Alexandra 11. évfolyamos tanuló, Kelemen Endre Szakközépiskola és Gimnázium Gyermekem 4. osztályos a Comenius Általános Iskolában. Nagyon szereti az iskoláját és a tanárait, minden reggel örömmel indul útnak. Jó érzés, hogy nyugodtan végezhetem a munkámat, mert tudom, hogy a kisfiam egész nap jó helyen van, olyan emberek között, akik nemcsak az oktatásban, hanem a nevelésben és a gyermekek szeretetében is élen járnak! Tóth-Máté Anita és Dr. Tóth János
18 Fontos volt a családunk számára, hogy az iskola választásnál, ne csak a tanítás legyen kiváló színvonalú, hanem a jó erkölcsi nevelés is igen hangsúlyos legyen. Nagyon örülünk, hogy a kis létszámú osztályokban családias hangulatban folyik a tanítás. Nagyon jó a pedagógus-szülő és a pedagógus-tanuló viszony. Nem csak szülői értekezleteken, fogadó órán állnak készséggel a szülők rendelkezésére, hanem bármikor fordulhatunk a tanárokhoz segítségért, tanácsért. 3 gyermekes szülőkként úgy érezzük, hogy jó döntést hoztunk, amikor ezt az iskolát választattuk. Kern Ferenc és Kernné Pesti Anikó Nagy öröm számomra, hogy a Comenius Általános Iskola vezetése, tanárai fontosnak tartják és napi tanítási munkába beépítik az egészséges életmód oktatását és évről-évre megrendezik az Életmód Találkozót is, ahova környékbeli általános iskolák tanulóit, tanárait hívják meg. A rendezvény kreatív feladatokkal, kvízekkel igyekszik kedvet csinálni az egészségesebb életmódhoz. Megtiszteltetésnek tartom, hogy a rendezvény értékelő, segítő tanárai közé már évek óta engem is meghívnak. Farkas Szabolcs szaktanár, I.Béla Gimnázium Kiváló lehetőségem ebben az iskolában, hogy az etika tantárgy keretében a Biblia örökérvényű tanításaira támaszkodhatom. Utat mutatva az értékes életre, segíthetem a tanítványaimat, hogy lelkiekben gazdag, megelégedett, boldog felnőttekké váljanak. Simon Judit ny. tanár Élelmiszertudományi szakemberként az a tapasztalatom, hogy nehéz az "ár ellen evezni" a mai világban, azonban ez az iskola mégis felvállalja az általános - és egészségtelen - étrendi modellek megváltoztatását, mind szemléleti, mind gyakorlati téren. Az Iskola e téren is példát ad. Mindez jelentős értékeket ad hozzá az amúgy is meglévő eszmei-lelki pozitívumokhoz. Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök
19 Kedves Szülők! Az alábbi, örök érvényű sorokkal kívánunk Önöknek sok örömet a gyermeknevelésben. Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még amikor megvénhedik is, el nem távozik attól. Salamon király Példabeszédek könyve 22. fejezet, 6. vers (i.e i.e.928-ig) Az ifjúságot előrelátóan nevelni annyit tesz, mint gondoskodni arról, hogy megőrizzük lelkét a világ romlottságaitól, hogy elvessük belé a becsületesség magvait, állandóan buzdítva őket tisztességes szavakkal és példákkal Johannes Amos Comenius ( ) Kiadványunk megjelenését támogatták:
20 Kérjük, ne feledjék: nyílt napot bármely előre egyeztetett időpontban tartunk. Elérhetőségeink: Cím: 7100 Szekszárd, Kálvin tér Telefon : 06-74/ , 06-20/ Web: comenius@terrasoft.hu
A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Óvodájának Pedagógiai Programja 2016.
A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Óvodájának Pedagógiai Programja 2016. 2 Tartalomjegyzék Bevezető 1. Óvodánk sajátossága, pedagógusképünk, kapcsolatrendszerünk 1.1 Küldetésünk 1.2
OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint
Szerb Antal Gimnázium Az iskola székhelye: 1164 Budapest, Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ugyanaz. (telefonszáma: 400-1814, 400-1662, 401-0550; fax: 401-0549) OM: 035249 Készült: A 2011.évi
Fóti Fáy András Általános Iskola
Fóti Fáy András Általános Iskola 2151 Fót, Vásár tér 1. Telefon: 06-27-537-620 Telefax: 06-27-537-629 E-mail: info@faysuli.hu www.faysuli.hu Igazgató: Kakuk Zsolt OM azonosító: 032347 Pedagógiai Program
Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program
Neumann János Általános Iskola Pedagógiai Program Tartalomjegyzék I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 1. Az iskolában folyó nevelő - oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 4
TARTALOMJEGYZÉK. 1. Bevezető 1.1. Az óvoda adatai
TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető 1.1. Az óvoda adatai 2. Helyzetkép 2. 1. Gyermekképünk 2. 2. Óvodaképünk, jövőképünk 2. 3. Pedagógusképünk, küldetésünk 2. 4. Az óvoda személyi feltételei 2. 5. Az óvoda tárgyi
CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév
CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2015/2016-os tanév Összeállította: Nagy Zsolt intézményvezető Debrecen, 2015. augusztus 25. Tartalom 1. A 2015/2016-os tanévet meghatározó jogszabályok, dokumentumok...4
KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A
KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Beszámolót készítette: Boros Imréné intézményvezető
A GREGOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GREGOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. Kevésbé fontos az, hogy mit tanulnak az iskolában, mint az, hogy hogyan tanulják Mert az iskola ne nyújtson szakszerű rutint, hanem következetes,
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb
Csány László Általános Iskola Zalacsány, Csány László u. 6. Pedagógiai program
Csány László Általános Iskola Zalacsány, Csány László u. 6. Pedagógiai program Összeállította: Kópicz Csaba igazgató Tóth Istvánné igazgatóhelyettes Az Általános Iskola nevelőtestülete Zalacsány, 2013.
Pedagógiai Program (Nevelési Program)
Mecsekaljai Iskola Testnevelési Általános és Középiskolája Pedagógiai Program (Nevelési Program) BEVEZETŐ AZ ISKOLA MOTTÓJA: A sport megtanít arra, hogyan lehet győzni és emelt fővel veszíteni. A sport
Pedagógiai Program Budapest, 2013.
S Z A K K A Y J Ó Z S E F S Z A K K Ö Z É P I S K O L A Pedagógiai Program Budapest, 2013. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 NEVELÉSI PROGRAM... 5 A nevelő oktató munka pedagógia alapelvei, értékei, céljai,
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSŐ ÁLLAPOTA,
OM 037007 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ PEDAGÓGIAI PROGRAM
1 Erkel Ferenc Ének-Zenei : 06-89/313-201 Általános Iskola és Egységes fax: 06-89/324-007 Pedagógia Szakszolgálat : erkelsuli@yahoo.com 8500 Pápa, Korona u.29. : www.erkelsuli.hu OM 037007 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...
A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka
Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.
Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 TARTALOM ISKOLÁNKRÓL... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. ISKOLÁNKBAN FOLYÓ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,
MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924
MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Az iskolai munkatervet 2012. augusztus
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű
II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola
II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 4 1.2. A személyiségfejlesztéssel
Különös Közzétételi Lista
KLIK KUNSZENTMIKLÓSI TANKERÜLETE FÖLDVÁRY GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 6098 Tass, Dunai út 24. Telefonszám: 76/536-210 Fax: 76/536-211 Szervezeti egységkód: 030003, OM: 027936 Különös Közzétételi
Módszertani sokféleség
Módszertani sokféleség Egyéni anyanyelvi fejlesztés a Hallássérültek Tanintézetében A gyermeki személyiség egyénre szabott fejlesztése a korszerű pedagógia egyik legfontosabb követelménye. Fel kell mérni,
Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja
A Csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja (kiegészített, átdolgozott változat) 2008. A képviselőtestület jóváhagyta: 2008. jan. 21-én határozat száma: 9/2008 (01.21.) 1 II. Az intézmény
A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március
A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Készült: 2013. március 1 1 NEVELÉSI PROGRAM... 4 2 A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK... 29
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u.
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. 2 Tel/fax: (54) 430-084 e-mail:bocskai@bocskai-bker.sulinet.hu web. www.bocskaigimnazium.hu
A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA - 2004. MÁJUS - SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ... 5 2. TELEPÜLÉSÜNKRŐL, ISKOLÁNKRÓL...
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó
B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A
B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A Á L T A L Á N O S I S K O L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A AZOKÉRT ÉLÜNK, AKIKET SZERETÜNK, AZOKÉRT AKIK IGAZNAK TARTANAK. A
1.2. A program általános értékelése szakmai és szervezési szempontból egyaránt
Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Farkasné Bozorádi Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 1.1 Szakmai egyeztetések a tanulmányutat megelőző időszakban
Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium
Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Pedagógiai program 2016 PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék Előszó 1 Nevelési program 1. Pedagógiai célkitűzések; az oktató-nevelő tevékenység legfontosabb tartalmi és szerkezeti
PEDAGÓGIAI PROGRAM. Óbudai Nagy László Általános Iskola. 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b.
PEDAGÓGIAI PROGRAM Óbudai Nagy László Általános Iskola 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b. (telephely) Nevelőtestületi elfogadás dátuma: 2013. március 25. Fenntartói
Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola. Pedagógiai program
Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola 2013 Tartalomjegyzék Az intézmény bemutatása... 4 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,
Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998.
Pedagógiai program A nevelőtestület elfogadta: 1998. február 10-én Módosította: 2001. április 27-én, 2001. november 26-án, 2004. május 28-án és 2005. augusztus 30-án 2007. február 2-án 2007. november 30-án.
Pedagógiai program. Rumi Rajki István Általános Iskola 9766 Rum Béke utca 20.
2013 Pedagógiai program Rumi Rajki István Általános Iskola 9766 Rum Béke utca 20. Tartalom 1. A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 4 1.1. Az iskolai nevelő-oktató munka pedagógiai
Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló
68. Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló 2006-2011. Készítette: Egyházi Viktorné sk. igazgató 1 Tartalom I. Iskolánkról... 2 II. Személyi feltételek... 2 III. Iskolánk felszereltségének alakulása...
A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Nagykálló, 2013.08.30.
A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Nagykálló, 2013.08.30. Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai,
Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014.
Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. HELYZETELEMZÉS... 10 2. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, ÉRTÉKEI, CÉLJAI, FELADATAI,
Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való
Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha
MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 HELYZETELEMZÉS... 4 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 6 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei,
GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
A A GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. A 2 TARTALOM GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási
Idegen nyelvoktatás iskolánkban
Idegen nyelvoktatás iskolánkban Iskolánk profiljában az informatika emelt szintű oktatása mellett az idegen nyelv oktatása is hangsúlyozottan szerepel. Amit kínálunk: a Helyi Kerettanterv alapján megvalósuló
Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302
2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai
PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014.
PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. Pályázat kiírója: Emberi Erőforrások Minisztere KLIK Kisbéri Tankerület 2870 Kisbér, Széchenyi utca 2.
Pedagógiai Programja
Benedek Elek Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium Pedagógiai Programja 2013 Oroszlány,2013.03.26. Jóváhagyta: Vecserdi Jenőné igazgató
BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM I. AZ ISKOLA TÖMÖR BEMUTATÁSA I./1. Hivatalos adatok Az intézmény elnevezése: Batsányi János Gimnázium és Kollégium székhelye: Tapolca, Liszt F.
MI A BAJ AZ ISKOLAI NYELVOKTATÁSSAL? A Nyelvtudásért Egyesület. 2016. március 5-i konferenciájának. összefoglalója
MI A BAJ AZ ISKOLAI NYELVOKTATÁSSAL? A Nyelvtudásért Egyesület 2016. március 5-i konferenciájának összefoglalója Szerkesztette: Kuti Zsuzsa és Öveges Enikő 2016 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 3 Te mit gondolsz
1. Felvételi lehetőség
1. Felvételi lehetőség Az iskolaváltás valamint a tanuló átvételének szabályai Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételénél- az 1. évfolyamot kivéve- az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:
PEDAGÓGIAI PROGRAM Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
PEDAGÓGIAI PROGRAM Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 3630 Putnok, Gárdonyi Géza út 1 Tel: (48) 430-189 Tel/Fax: 531-014 E-mail:
A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja
A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja Nevelési terv Miskolc, 2013. 1 1. Küldetésnyilatkozat Iskolánk, a Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc város és környékének elismert, népszerű és eredményesen működő
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,
Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90
2013 Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,
SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM
SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2004. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSİ ÁLLAPOTA,
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat ARANY FOKOZAT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4090 Polgár, Zólyom út 14. Tartalom Preambulum 2. oldal Nevelési Program 9. oldal I. Az iskolában folyó nevelő-oktató
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Tantárgyfelosztásban szereplő feladat: 11 iskolaotthonos osztály (2 osztálytanító) Magyar tanítása
A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve
A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium 2013/2014-es tanév munkaterve Készítette: Herczegné Varga Ilona igazgató Érvényessége: 2013.09.01-jétől 2014.08.31-ig Nevelőtestület
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó
Tisztelt Képviselő Testület! Személyi feltételek: Pályázatok: Beszámoló a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház tevékenységéről 2013.
Tisztelt Képviselő Testület! 2012. szeptember 01-től önálló intézményként működik a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház, melynek feladat ellátási helye: a Könyvtár és a Tájház. Személyi feltételek:
CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1 Preambulum A Csertán Sándor Általános Iskola személyiségközpontú és gyermekközpontú intézménynek vallja magát, nagy súlyt helyez a gyermekek
Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán
Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola beiskolázási tájékoztató a pedagógiai programunk alapján Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán 2 Iskolánk adatai: Neve: Bálint Márton Általános Iskola és
Helyi tanterv. Osztályfőnöki
Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban
Pedagógiai Program 2013
Pedagógiai Program 2013 Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hatályos: 2013. szeptember 1-től, 2018. augusztus 31-ig 1 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai
A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre
1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a
TARTALOMJEGYZÉK Helyzetkép II. A program felépítése
TARTALOMJEGYZÉK sorszám Megnevezés Oldalszám Bevezető 5 I. Helyzetkép 6 1. Óvodánk bemutatása 6 2. Az óvoda személyi és tárgyi feltételei 7 II. A program felépítése 8 1. Gyermekképünk 8 2. Óvodaképünk
Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M
Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M 2013. Darányi Általános Iskola 1 NEVELÉSI PROGRAM 1 1. KÜLDETÉSNYILATKOZAT - PREAMBULUM 3 2. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA, HELYZETELEMZÉS 3 2.1 PEDAGÓGIAI
Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)
Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája
INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA
INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA 2007 T A R T A L O M J E G Y Z É K oldal Az intézményi minőségirányítási program
Pedagógiai program. Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola 2014.
Pedagógiai program Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola 2014. Tartalomjegyzék Előszó... 5 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai,
Sarkadi Általános Iskola
Sarkadi Általános Iskola Pedagógiai Programja 2015. 0 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei... 3 1.1.1. Az nevelő-oktató munkánk sajátos pedagógiai
I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS
I. INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Baross Gábor Általános Iskola Székhelye: Budapest, XXII. Dózsa György út 84-94. Fenntartó: Budapest, XXII. kerület Önkormányzata Működési terület: általános iskola
www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi
VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink
PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354
DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 Debrecen-Pallag 2015 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám (52) 450-306, Fax:
A Rákosmenti Mákvirág Óvoda Pedagógiai Programja 2015
A Rákosmenti Mákvirág Óvoda Pedagógiai Programja 2015 Személyiségfejlesztés, sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése a művészetek pedagógiai eszközeivel, az egészséges életmód alakításával
A RÉTSÁGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A RÉTSÁGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010 Mottó: "A szellem és a tehetség az emberben mindig vágyainak és sajátos társadalmi helyzetének terméke. Lehetséges, hogy a neveléstudomány feladata
PEDAGÓGIAI PROGRAM. Olaszi Általános Iskola
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014 Olaszi Általános Iskola TARTALOMJEGYZÉK PEDAGÓGIAI PROGRAM... 1 NEVELÉSI PROGRAM... 6 I. AZ ISKOLA JOGÁLLÁSA... 7 1.1 intézményi szakmai alapdokumentuma... 7 1.2 Iskolai alapítvány...
A DUNAÚJVÁROSI SZC SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUMÁNAK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK M U N K A T E R V E 2015-2016-os tanévre
A DUNAÚJVÁROSI SZC SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUMÁNAK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK M U N K A T E R V E 2015-2016-os tanévre Pusztaszabolcs, 2015.08.31 Készítette: Mátyás Julianna igazgató 1 B E V E Z E T É S A munkaterv
ESÉLYEGYENLŐSÉG, EGYENLŐ BÁNÁSMÓD PROGRAM A 2003. évi CXXV. törvény alapján
MALOMVÖLGY ÁLT. ISK. PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK Kiegészítése Felsőörs, 2007. jan. 30. ESÉLYEGYENLŐSÉG, EGYENLŐ BÁNÁSMÓD PROGRAM A 2003. évi CXXV. törvény alapján A Malomvölgy Általános Iskola nagy gondot
2015. Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája 2015.01.01.
2015. Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája 2015.01.01. Tartalomjegyzék Az intézmény alapadatai... 3 Bevezetés... 4 Az esélyegyenlőségi
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2066 Szár Rákóczi u. 41. Év végi beszámoló 2013-2014-es tanév
Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2066 Szár Rákóczi u. 41. Év végi beszámoló 2013-2014-es tanév 1. Működési feltételek rendkívüli események 2013. szeptember 1-jén életbe
JELENTÉS. a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi partneri igény -, elégedettség, elégedetlenség mérésének eredményeiről. 2014.
Mackós Óvoda 1126 Budapest Németvölgyi út 46. tel/fax:35-60-528 e-mail: postmaster@mackosovoda.axelero.net honlap: www.mackosovoda.hu OM azonosító: 034482 JELENTÉS a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi
INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM
1 Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Cegléd INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2 T a r t a l o m j e g y z é k 3 4 11. MELLÉKLETEK 1. számú melléklet: Iskolai
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Készítette:Győri Borbála
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Készítette:Győri Borbála 1 Tartalom I. BEVEZETŐ 4 1. Nevelőtestületünk választott mottója: 4 2. Az óvoda jellemző adatai: 4 3. Törvényi szabályozás 4 4. Óvodánk rövid bemutatása
PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola
2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7
PEDAGÓGIAI PROGRAM KERTVÁROSI ÓVODA 2015. Intézmény OM azonosítója:027000. Készítette: Kertvárosi Óvoda Nevelőtestülete
Intézmény OM azonosítója:027000 2015. Készítette: Kertvárosi Óvoda Nevelőtestülete TARTALOM A PEDAGÓGIAI PROGRAM JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 3 1. AZ INTÉZMÉNY ADATAI... 4 2. AZ INTÉZMÉNYÜNK KÖRNYEZETI SAJÁTOSSÁGAI
Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA
Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és
Beszámoló a CSODA-VÁR Bölcsőde működéséről
Beszámoló a CSODA-VÁR Bölcsőde működéséről A közoktatási megállapodás értelmében a CSODA VÁR Gyermekcentrum Közhasznú Alapítvány által fenntartott Bölcsőde évente egy alkalommal köteles beszámolni működéséről.
Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium igazgatója
VALÓSÁG 279 2005-től az Oktatási Minisztérium ismét igen jelentős változtatást vezet be a közoktatásba, nevezetesen a kétszintű érettségit, amely nemcsak a középfokú oktatást zárja le, hanem a felsőfokú
A PESTHIDEGKÚTI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A PESTHIDEGKÚTI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola képviselője: Kulcsár Gábor Az iskola címe: 1028 Budapest, Kossuth L. u. 15-17. Tel.:(061) 3974468,
A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI. 1. A mesterképzési szak megnevezése: a Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakmegnevezés
KÖNYVTÁROSTANÁR OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSI SZAK (8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS
HILD JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
HILD JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Pedagógiai programja 2013. szeptember 1. Szerkesztette: Kolics Gábor Előszó Az iskola 1955-ben kezdte meg működését a 26. sz.
A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2009/2010. tanév ÓVODÁK ARÉNA ÓVODA
1.sz. melléklet A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2009/2010. tanév ÓVODÁK ARÉNA ÓVODA A szervezeti felépítés átalakítását nem terveztük. ÖMIP célok A fenntartó minden intézményre érvényes
Nagy Imre Általános Művelődési Központ Óvoda Pedagógiai Program
Nagy Imre Általános Művelődési Központ Óvoda Pedagógiai Program Tartalom Bevezető..3.old. 1. Gyermekkép...4.old. 2. Óvodakép 5.old. 3. Nevelési cél.7.old. 4. Az óvodai nevelés általános feladatai.8.old.
MUNKATERV. a 2013/2014 es tanévre
2652 Tereske Telefon: +35 559002 Honlapcím: http://www.tereske.net OM: 032281 MUNKATERV a 2013/2014 es tanévre Az iskolai munkatervet 2013. szeptember 3 án a nevelőtestület egyhangúan elfogadta. jegyzőkönyv
Pedagógiai program. Nevelési program. Szabolcs Vezér. Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Pusztaszabolcs. Mátyás király u. 16-20.
1 Pedagógiai program Nevelési program 2014 Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 1 Pusztaszabolcs Mátyás király u. 16-20. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1... 1 3 AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 5 3.1 Az iskola
Görgetegi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.
Görgetegi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. 2014 Tartalomjegyzék Oldal Iskolánkról 2 Az iskola nevelési programja 3 1.Küldetésnyilatkozat 3 2.Pedagógiai alapelvek 3 3.Az iskolában folyó nevelő
PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat 2014.09.15.
PEDAGÓGIAI PROGRAM Nevelési program helyi tanterv Átdolgozott változat 2014.09.15. Készült és átdolgozásra került a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet,
Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja
Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...
ESÉLYEGYENLŐSÉG PEDAGÓGUS KÉRDŐÍV 2002.
iskola sorszáma ESÉLYEGYENLŐSÉG PEDAGÓGUS KÉRDŐÍV 2002. Tisztelt Pedagógus! Az Oktatási Minisztérium megbízásából a Társadalomkutatási Intézet Rt. olyan kutatást végez, ahol azt szeretnénk megtudni, hogy