Idegen nyelvoktatás iskolánkban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Idegen nyelvoktatás iskolánkban"

Átírás

1 Idegen nyelvoktatás iskolánkban Iskolánk profiljában az informatika emelt szintű oktatása mellett az idegen nyelv oktatása is hangsúlyozottan szerepel. Amit kínálunk: a Helyi Kerettanterv alapján megvalósuló emelt szintű idegen nyelvoktatás angol-német nyelvi profillal induló elsős osztályok angol nyelvi tagozat 6 osztálytól, Junior nyelvvizsga lehetőségével német nyelv oktatása második idegen nyelvként első osztálytól 1-4 osztály ANGOL NYELV Első osztályban kezdődik az idegen nyelv oktatásának előkészítő, szóbeli szakasza, amelynek elsősorban az a célja és egyben feladata is, hogy a gyerekek megismerjék az anyanyelvüktől eltérő angol nyelvnek, mint első idegen nyelvnek a sajátosságait. Ez a megismerési folyamat könnyebben megy, ha a gyerekek kedvvel vesznek részt a tanórákon a különböző tevékenységekben. Ezért használjuk fel a játékok, dalok, mondókák és a különböző kompetenciákat fejlesztő feladatok jótékony erejét. Az előbb említett módon olyan nyelvi egységeket sajátítanak el, amelyeket a későbbi nyelvtanulásukban tudnak majd hasznosítani, esetlegesen egy második idegen nyelv felvétele után is. Az órák tematikája a kiejtésre, a szókincsbővítésre és a szóbeli szövegértésre helyezi a hangsúlyt. A gyermekek szöveges értékelést kapnak negyedévente. A második osztályos angolórák tematikája a beszéd, a szókincsbővítés és a szóbeli szövegértésen kívül az írott szöveg olvasására is fordít figyelmet (szó-, mondat- és szövegszint). Megjelenik a tanulás-tanítás folyamatában az írásbeli szövegértés fontossága. A tanulók a tanév folyamán kapnak osztályzatokat, de a félévi szöveges értékelés után csak a tanév végén kapnak érdemjegyes értékelést. Harmadik évfolyamon a tanórákon fokozatosan szerepet kap az írásbeliség, hiszen 4. osztályban már az értékelés a helyesírásra is kiterjed (másolás, tollbamondás, önálló írás). Főbb feladataink: szókincsbővítés, az olvasási készség-, a beszédkészség-, a szóbeli és írásbeli szövegértés- és az íráskészség fejlesztése. A diákokat félévkor is és a tanév végén is érdemjeggyel értékeljük. Negyedik évfolyamon az idegen nyelv oktatása főleg módszereiben tér el az előtte lévő három évfolyamétól. A negyedikesek értő olvasása és írása idegen nyelven követelmény úgy, mint az önkifejezés egyszerű mondatokban, köznapi helyzetekben, s az, hogy tudjon cselekvéssel válaszolni, szövegből információt kiemelni, néhány szóból álló mondatot elolvasni, lényegét megérteni, és hallás után leírni. A tanév osztályzattal és szintfelméréssel zárul. A tanulók 5. évfolyamtól kezdve lehetőség szerint csoportbontásban (8-15 fős nyelvi csoportokban) folytatják tanulmányikat. A tanulók csoportba sorolása a 4. osztályos tanév végi érdemjegy, a szintfelmérő és az idegen nyelvi szaktanító szóbeli értékelésének eredménye. A tanórákon különböző munkaformákat használva folyik a tanulás-tanítás az egész tagozaton: frontális, páros, csoport- és egyéni.

2 A differenciálás nemcsak a tanítási óra anyagának elsajátítása-átadása során szükséges, hanem a számonkérés módjában és az értékelésben is. Csak így tudunk egyéni adottságokat figyelembe venni és integrációt véghezvinni. A tanórákon használt módszerek fokozatos bevezetése folyik: a kommunikáció különböző fajtái (beszélgetés, szituációs játékok, drámajáték), kooperálás a tanulásban és projekt-oktatás. A tanórákon kívül is találkoznak a tanulók az idegen nyelvvel. Iskolai és kerületi szintű tanulmányi versenyek, angol nyelvi klubok, szakkör és tehetséggondozás, illetve a célnyelv kiválasztott országaival való ismerkedést célzó tematikus hetek színesítik munkánkat. Helyi tantervünk az iskola honlapján megtekinthető. Az idegen nyelv megjelenik a potenciális tanítványaink előkészítő foglalkozásain is és az úgynevezett ovis angol/német foglalkozáson is. Tematika: -köszönés, bemutatkozás, ismerkedés -hangulatok -állatnevek -utasítások -tárgynevek -színek -számok étel- és italnevek, kínálás -társasjátékok -tulajdonságok, rácsodálkozások -családtagok -testrészek -ruházat, vásárlás 5-8 osztály Felső tagozaton 8-16 fős nyelvi csoportokban heti 3 illetve 5 órában, modern eszközökkel és szemlélettel oktatjuk diákjainkat, kiemelt figyelmet fordítva a differenciálásra és tehetséggondozásra. Módszereink és céljaink a helyi tantervben bővebben kifejtve olvashatóak az iskola honlapján. A kiscsoportos foglalkozások keretében a tanulóknak lehetőségük nyílik a tananyag alapos elsajátítására és a használható nyelvtudáshoz elengedhetetlen sok szóbeli gyakorlásra. Tantermeink projektorral és interaktív táblával felszereltek, a szemléletes, sokszínű megközelítést, multimédiás oktatócsomagok segítik. Az önálló tanulást motiváló feladatokkal, projektmunkákkal ösztönözzük. A jelenleg használt To The Top sorozat fiatal tanulóknak készült, mely eljuttatja a tanulókat a kezdő szinttől az A2 es illetve B1-es szintig. A sorozat első három kötetét tanulják diákjaink a 8. év végéig.

3 A sorozat a moduláris tantervet követi. Jellemzői a multi-dimenziós tanmenet nyelvtani szerkezetek egymásra épülő tanítása sokszínű nyelvi és készségfejlesztő feladatok a helyes kiejtés célzó gyakorlatok életszerű dialógusok, a fiatalok környezetének megfelelően motiváló és kortárs témák, információt adnak a tanulóknak más kultúrákról nyelvtani gyakorló feladatok íráskészség fejlesztése gyakorlatok útján kulturális oldalak dalok Iskolánkban a diákok olyan idegen nyelvi alapokat szereznek, mely megalapozza a középiskolai nyelvtanulást, ennek során a sikeres közép vagy felsőfokú nyelvvizsga szint elérését. Ötödik évfolyamon az alsó évfolyamokon játékos formában megszerzett tudást rendszerezzük és életkornak megfelelő módszerekkel építjük tovább. Nyolcadik évfolyam végén junior alapfokú nyelvvizsga tehető iskolánkban. Angol nyelvi tagozat A 2014/15-ős tanévtől az érdeklődő és tehetséges tanulók számára lehetőség nyílik, hogy 6. évfolyamtól heti 5 órában, angol nyelvi tagozaton folytassák tanulmányaikat. A tagozatválasztást megelőzően szintfelmérőt írnak, melynek eredménye nagyban befolyásolja az angol nyelvi tagozatra kerülés lehetőségét. Az évfolyamszintű tanórákon a tanulók minden nap találkoznak az idegen nyelvvel, számukra intenzívebb tanulást, elmélyültebb ismeretszerzést jelent. Célunk az élményszerű tanulás, nyelvi kompetenciák összehangolt fejlesztése, az idegen nyelvek tanulása iránti nyitottság és érdeklődés felkeltése, az életszerű, használható nyelvtudás biztosítása. Minden tanév végén iskolai írásbeli és szóbeli kisvizsgával mérjük munkánk hatékonyságát, mely vizsga a diákok számára is jelzi befektetett munkájuk eredményességét és sikerét. A tanulók előmeneteléről rendszeres tájékoztatást nyújtunk a szülőknek, célunk, hogy 8. év végére minden tagozatos diák sikeres Junior nyelvvizsgát tegyen. A kihelyezett nyelvvizsgára természetesen a nem tagozatos diákok is jelentkezhetnek, hiszen az itt elvárt A2-es szint egyéni előmenetel alapján teljesíthető. A tanulmányaik befejezésével angol tagozatos diákjaink a KER (Közös Európai Referenciakeret) által a nyelvtudás Európa-szerte egységes meghatározására kidolgozott besorolás szerinti B1-es vagy ún. küszöbszintre (a középfokú nyelvtudás szintjét megelőző tudásszintre) jutnak el melynek összefoglalója itt olvasható: B1 szintű nyelvtudás (alapfok) Beszédértés: Megérti a leggyakrabban előforduló szókincset, ill. a rövid világos üzenetek és bejelentések lényegét; megérti azon rádió és televízió műsorok lényegét, ahol aránylag lassan és érthetően beszélnek az aktuális hírekről, mindennapi témákról.

4 Olvasásértés: El tud olvasni nagyon egyszerű, rövid szöveget. Egyszerű, hétköznapi szövegekben megtalálja a keresett információt, megérti a rövid egyszerű magánleveleket, amikor eseményekről, érzésekről vagy kívánságokról írnak. Beszéd, társalgás: Egyszerű módon képes összekapcsolni a mondatait, hogy az élményeiről, bizonyos eseményekről, reményeiről, terveiről beszéljen. Röviden indokolni és magyarázni tudja véleményét, terveit. Egyszerűen el tud mesélni egy történetet, egy könyv vagy film cselekményét. Íráskészség: Röviden, egyszerűen összekapcsolt elemekből álló szöveget tud írni az ismert vagy számára érdekes témákról. Élményekről, benyomásokról szóló magánlevelet meg tud írni, ki tud tölteni nyomtatványokat. Nyelvhelyesség: A kiszámíthatóbb helyzetekkel kapcsolatos begyakorolt" szerkezetek és mondatfajták gyakran használt körét viszonylag helyesen használja. A nyelvtanulást ösztönző tevékenységek a tanórákon túl is meghatározzák iskolánk mindennapjait: a célnyelvi civilizációkkal való ismerkedés jegyében szervezett tematikus hetek házi és kerületi versenyek iskolai művészeti gálákon, rendezvényeken való szereplések angol nyelvű színdarabokkal, dalokkal

5 NÉMET NYELV Bár a német nyelv oktatásának még nincsenek évtizedes hagyományai iskolánkban, délutáni szakkörök formájában már évek óta lehetőséget kapnak gyermekeink a német nyelvvel való ismerkedésre. Német nyelvi előkészítés az óvodában A ös tanévben először német-angol tagozatos osztályt indítunk, és szoros kapcsolatot készülünk kiépíteni a szomszédos óvodával nyelvi területen is. Szeptembertől ugyanis 1-1 óvodai csoport angol-, ill. német nyelvoktatásban részesül. Az óvodai idegen nyelvi foglalkozásokkal játékosan, életkori sajátosságokhoz alkalmazkodva, gyermekközpontúan kívánjuk megalapozni és előkészíteni a későbbi, iskolai nyelvoktatást. Tapasztalatok szerint az óvodás korosztály nagyon jól "tanítható". A nyelvtudósok úgy sejtik, hogy nyelvtanuláshoz a harmadik és ötödik életév között van a legjobb időablak. Agyunk ekkor még intenzíven fejlődik, az idegek között ekkor épül ki a hálózat. A sokoldalú ösztönzés ebben az életkorban segíti a szinapszisok létrejöttét és szellemi lehetőségeink kiaknázását. A többnyelvűen felnövekvő gyerekek így bizonyíthatóan rugalmasabbak és befogadóképesebbek. Így pedig további nyelveket is sokkal könnyebben tanulnak meg. A gyerekek ebben az életkorban nyitottak, könnyen elfogadják a tanult nyelv szabályait, minimális erőfeszítéssel sajátítják el a koruknak megfelelő beszélt nyelvet. Egy gyermek, ha az óvodában játékosan kezd nyelvet tanulni, az számára szinte játék. Később, amikor már tudatosan tanul nyelvet, "beugorhatnak" az óvodában tanult mondókapanelek, énekek, számok, szavak, és a kiejtés sem lesz idegen. Bár a tanulás az óvodában intuitíven és játékosan zajlik, nyelvtani vagy mondattani tréning nélkül, mégis remekül serkentheti a nyelvérzéket: játékosan és teljesítménykényszer nélkül.

6 A korai idegennyelv-tanulás világos előnyt jelent. Az idegen nyelvi fejlesztés kisgyermekkorban az anyanyelv elsajátításához hasonló, nem tudatos folyamat, fő célja a nyelvhasználat, nem pedig a helyes, nyelvtanilag is pontos kifejezés. A korai nyelvfejlesztés előnyös gyermekünk későbbi boldogulása során is. A hetvenes évektől úgy tartják, hogy a kétnyelvűség általános emberi tulajdonság, agyunk lehetséges és különleges állapota. "Az emberi agyban végtelen hely áll rendelkezésre nyelvek számára. Az egyik nyelvből megtanult szavak nem szorítják ki a másik nyelv szavait. "- tájékoztat Dr. Kovács Judit docens, korai nyelvoktatási és kétnyelvűségi szakértő. "Sőt, a kétnyelvű gyermekek vizsgálata során kiderült, hogy azok, akik több nyelvet használnak, nem csupán nyelvi készségeiket tekintve fejlettebbek egynyelvű társaiknál. Ha a gyermek korán megtapasztalja, hogy egy fogalomra több szóval, kifejezéssel is utalhat (asztal - der Tisch), gondolkodása rugalmasabb, asszociatívabb jellegű lesz. Változatosabb tanulási stratégiákat alkotnak, több csatornát használnak, ezáltal célirányosabbak is lesznek. A korán elsajátított idegen nyelv révén a gyermek kulturális horizontja is tágul és minden bizonnyal pozitív kép alakul ki benne mind a nyelv, mind az azt beszélők iránt." Német tagozat alsó és felső tagozaton Fontosnak tartjuk, hogy az angol nyelv tanulása mellett a tanulók lehetőséget kapjanak a német nyelvvel való ismerkedésre is. A ös tanévtől erre szakköri formában, hatékony, kisebb létszámú csoportokban kerül sor. Ezeken a kötetlen, vidám, játékos foglalkozásokon a gyerekek megismerkedhetnek a szomszédos, német nyelvű országok kultúrájával, hagyományaival, ünnepeivel. Jó hangulatú dalokat, kiszámolókat, verseket, mondókákat tanulnak, jeleneteket, meséket játszhatnak el, természetesen az életkori sajátosságuknak megfelelő formában és tempóban. Ezekkel a nyelvi foglalkozásokkal az a legfontosabb célunk, hogy a tanulóink motiváltak és nyitottak legyenek más népek nyelve és kultúrája iránt, miközben személyiségük alakul, formálódik. Minden évfolyamon végzünk a tanulóknál kéthavonta tudáspróbát : 1. osztályban szóbeli tudáspróba: versek, mondókák, dalok, kiszámolók 2. osztályban az első évfolyamon tanultak mellett a szavak 1-1 betűvel, szótaggal történő kiegészítése emlékezet után; 3. osztályban a helyes olvasást és írást mérő, illetve hallás utáni szövegértési feladatok versés prózamondó versenyre történő felkészítés; 4. osztályban párbeszédek, szituációs játékok, kommunikáció stb. helyességének felmérése; dialógus / kérdés - válasz / helyes kiegészítésük; önálló szövegalkotás megadott témán belül / főnevek, igék, melléknevek biztos használatának ellenőrzése; 5. osztályban módbeli segédigék helyes használatát ellenőrző feladatok; a felszólító mód használata /szövegkörnyezetben; szövegről képalkotás; képről szövegalkotás; Célunk a hallott és olvasott szöveg értésének, a beszéd- és íráskészségnek a fejlesztése, illetve a szövegalkotás egységének megteremtése. A tanév folyamán indulunk még a Német kisebbségi önkormányzat által megrendezett versés prózamondó versenyen a évfolyamon. A 2014/15-ös tanévben a hetedik évfolyamtól második idegen nyelv (német) is választható lesz, fakultatív formában, délutáni szakköri foglalkozások keretében. Ez heti 2 német órát jelent az idegen nyelvek iránt érdeklődő diákok számára.

INFORMATIKA OKTATÁS ISKOLÁNKBAN

INFORMATIKA OKTATÁS ISKOLÁNKBAN INFORMATIKA OKTATÁS ISKOLÁNKBAN Iskolánkban az idegen nyelv emelt szintű oktatása mellett az informatika oktatása is emelt szinten történik. Amit kínálunk: a Helyi Kerettanterv alapján megvalósuló emelt

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 8.

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 8. Projekt azonosító: TÁMOP-3.1.4-08/2-2008- 0082 Feladatellátási hely: SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája SZTE Juhász Gyula Gyakorló

Részletesebben

4. évfolyam, 8. évfolyam, 12. évfolyam, minimumszint. minimumszint. minimumszint. KER-szintben nem megadható. Első idegen nyelv. Második idegen nyelv

4. évfolyam, 8. évfolyam, 12. évfolyam, minimumszint. minimumszint. minimumszint. KER-szintben nem megadható. Első idegen nyelv. Második idegen nyelv IDEGEN NYELV Német Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve

III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve Tartalomjegyzék 1. Az iskola 1-4 évfolyamain tanított tantárgyak, kötelező és szabadon választható tanórai foglalkozások, az előírt tananyag és követelményei...

Részletesebben

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Képzéseink: A tagozatok kódszámai általános tantervű 01 matematika 02 angol 03 német 04 biológia 05 informatika 06 magyar 07 történelem 08 Arany János

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK.

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK. 1-4. OSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4 ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS SZAKASZA, ALSÓ TAGOZAT, 1 4. ÉVFOLYAM... 4 AZ 1-4. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI RENDSZERE ÉS ÓRASZÁMAI... 9 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 10

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény pedagógiai programmal kapcsolatos rendelkezései, A nevelési-oktatási

Részletesebben

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam 3. melléklet a /2014. ( ) EMMI rendelethez 1. A kerettantervi rendelet 1. melléklet Kerettanterv az általános iskola 1-4. évfolyamára cím Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1-4. évfolyam

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Budapest, 2009. szeptember 1 A M A G Y A R A N G O L K É T T A N Í T Á S I N Y E L V Ű O K T A T Á S S A J Á T O S S Á G A I B E V

Részletesebben

Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret

Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret Helyi tanterv Szakiskolát végzettek középiskolája Közismeret Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV A SZAKISKOLÁT VÉGZETTEK KÖZÉPISKOLÁJA SZÁMÁRA... 4 Célok és feladatok... 4 Tantárgyak és óraszámok

Részletesebben

Pedagógiai program. VII. kötet

Pedagógiai program. VII. kötet Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógia és Módszertani Intézmény Egységes szerkezetbe foglalt módosított Pedagógiai program VII. kötet

Részletesebben

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola. Pedagógiai Programja

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Kolozsvár Utcai Általános Iskola Pedagógiai Programja Seléyiné Stier Márta igazgató sk Budapest, 2013. március 28. Módosítva: 2015.09.04. függelékben összegezve Seléyiné Stier Márta igazgató sk Budapest,

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4... ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE

Részletesebben

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola beiskolázási tájékoztató a pedagógiai programunk alapján Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán 2 Iskolánk adatai: Neve: Bálint Márton Általános Iskola és

Részletesebben

A NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA (1148 Budapest, Lengyel utca 23.) NEVELÉSI PROGRAMJA 2011.

A NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA (1148 Budapest, Lengyel utca 23.) NEVELÉSI PROGRAMJA 2011. A NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA (1148 Budapest, Lengyel utca 23.) NEVELÉSI PROGRAMJA 2011. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Az iskolában folyó nevelı-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai,

Részletesebben

AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX.

AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX. AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX. fejezet) Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával kapcsolatosan

Részletesebben

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XX. Kerületi Tankerület Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI Pedagógiai program Helyi tanterv az enyhe értelmi fogyatékos

Részletesebben

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O

Részletesebben

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv 1 IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

BECSEHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

BECSEHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A BECSEHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A nevelőtestület által elfogadva: 2015. március 10. Módosítva: 2015. augusztus 4-én és 2015. augusztus 24-én. Jóváhagyta: 1 Simonné Benkő Edit intézményvezető

Részletesebben

Könyvtárpedagógiai-program

Könyvtárpedagógiai-program Könyvtárpedagógiai program Általános könyvtárpedagógiai rész. Az iskolai könyvtár rövid bemutatása, helye az iskola pedagógiai programjában Az iskolai könyvtár a Vajda János Gimnázium szerves része, az

Részletesebben

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV OM azonosító: 038551 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI

Részletesebben

4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam

4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 66. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 4., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 66. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 4., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 4., hétfõ 66. szám Tartalomjegyzék 2012. évi LXIV. törvény A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, valamint

Részletesebben

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert /

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert / PEDAGÓGIAI PROGRAM Küldetésnyilatkozat óvárosában mőködı iskolánk nagy hagyományokra, jeles elıdökre tekinthet vissza. Büszkék vagyunk elıdeink munkájára, akik tevékenységükkel megalapozták és fenntartották

Részletesebben

Informatika. Célok és feladatok. Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük.

Informatika. Célok és feladatok. Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük. Informatika Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük. Célok és feladatok Napjainkban még a felnőtteknek sem könnyű eligazodni az információk özönében, és megfelelően

Részletesebben

GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1

GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1 1. félévi óraszá m 2. félévi óraszá Éves m óraszá m 1. félévi óraszám 2. félévi óraszám Éves óraszám 1. félévi óraszá 2. félévi m óraszá Éves m óraszá m 1. félévi óraszá 2. félévi m óraszá Éves m óraszá

Részletesebben

Kerettanterv a két tanítási gimnáziumi német célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához

Kerettanterv a két tanítási gimnáziumi német célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához Kerettanterv a két tanítási gimnáziumi német célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához I. Bevezetés Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy

Részletesebben

A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján

A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete a Pedagógiai Program alapján a 2016/2017-es tanévre Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Jogszabályi háttér A kerettantervek

Részletesebben

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalom BEKÖSZÖNŐ... 4 I.AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 Pedagógiai alapelveink...

Részletesebben

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,

Részletesebben

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

Tanulj meg angolul 6 hónap alatt az IMPREVO-val! Essentials

Tanulj meg angolul 6 hónap alatt az IMPREVO-val! Essentials Tanulj meg angolul 6 hó alatt az IMPREVOval! Essentials Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék 2. Miért született meg ez az Ebook? 3. Miért éppen 6 hó? 5. hogyan használjam az IMPREVOt? 11. 200 os ütemterv

Részletesebben

ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSÁNAK TANTERVE Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 2015./2010/

ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSÁNAK TANTERVE Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 2015./2010/ EGRI SZALAPARTI EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÉRTELMILEG AKADÁLYOZOTT TANULÓK KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSÁNAK TANTERVE

Részletesebben

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 1 1.1. A pedagógiai program elkészítésére vonatkozó fontosabb új jogszabályok... 1 1.2. A pedagógiai

Részletesebben

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE 2013. Tartalomjegyzék: 2. A VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE... 3 2.1. A választott kerettanterv... 3 2.1.1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások

Részletesebben

HELYI TANTERV. ANGOL NYELV Tantárgy 2013. 3-3 - 3-3. óraszámokra. Érvényes: 2013/2014 tanévtől. Készítette:

HELYI TANTERV. ANGOL NYELV Tantárgy 2013. 3-3 - 3-3. óraszámokra. Érvényes: 2013/2014 tanévtől. Készítette: HELYI TANTERV ANGOL NYELV Tantárgy 3-3 - 3-3 óraszámokra Készítette: Steinbachné Horváth Mária munkaközösség-vezető Ellenőrizte: Csajági Sándor közismereti igazgatóhelyettes Jóváhagyta: Szabó Béla igazgató

Részletesebben

Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal

Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal Az intézmény 2009. szeptember 1.-i dátummal egyesítéssel jött létre a Speciális Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon, valamint a Margaréta Óvoda Igal és Tagóvodái,

Részletesebben

Helyi tanterv a nyelvi előkészítő évfolyamos képzés számára

Helyi tanterv a nyelvi előkészítő évfolyamos képzés számára Helyi tanterv a nyelvi előkészítő évfolyamos képzés számára Második idegen nyelv 9/NY évfolyam Óraszám: heti 5 óra Célkitűzés: olyan nyelvi alapok megteremtése, melyek a későbbiek során lehetővé teszi

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NÉMET KÉT TANNYELVŰ NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM

TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NÉMET KÉT TANNYELVŰ NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NÉMET KÉT TANNYELVŰ NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 Iskolánk neve: TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NÉMET KÉT TANNYELVŰ NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM Mottója: Minden gyerek

Részletesebben

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit

Részletesebben

9. A tanulók tanulmányi munkájának, magatartásának és szorgalmának ellenőrzése és értékelése

9. A tanulók tanulmányi munkájának, magatartásának és szorgalmának ellenőrzése és értékelése 9. A tanulók tanulmányi munkájának, magatartásának és szorgalmának ellenőrzése és értékelése Az iskolai nevelés és oktatás hatékonysága érdekében folyamatosan és rendszeresen ellenőrizni és értékelni kell:

Részletesebben

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A MÚLTAT TISZTELD, S A JELENT VELE KÖSD A JÖVŐHÖZ Vörösmarty Mihály AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA EGER, KERTÉSZ ÚT 128. +36/36-312-166 OM AZONOSÍTÓ:

Részletesebben

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17.

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és GIMNÁZIUM NEVELÉSI TERV 2011. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. 1 JANKÓ JÁNOS

Részletesebben

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai Program 2013 Tartalomjegyzék I PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. Helyzetértékelés

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 1-4. ÉVFOLYAM. Székesfehérvár, 2004.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 1-4. ÉVFOLYAM. Székesfehérvár, 2004. KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 1-4. ÉVFOLYAM Székesfehérvár, 2004. KÉSZÍTETTÉK: 2, 3, fejezet Virágné Sziládi Judit 1, 5, 7, fejezet Nagy Sándorné 6, 11, fejezet Árkiné Tóth Judit 7.7, fejezet

Részletesebben

Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv

Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv 2013.10. 1 Tartalom Helyzetelemzés 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munkaalapelvei, értékei,

Részletesebben

Helyi tanterv Német nyelv

Helyi tanterv Német nyelv Helyi tanterv Német nyelv 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és tartalma összhangban állnak a Nemzeti

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom 9-10. b /humán tagozat Helyi tanterv 9-10. évfolyam A tantárgyról általánosságban: A humán tagozat heti 4 magyarórán (9. évfolyamon heti 2 nyelvtan és 2 irodalom, 10. évfolyamon

Részletesebben

Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola 1. KÜLDETÉS...5 2. BEVEZETÉS...6. 2.1. Az intézmény adatai... 6

Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola 1. KÜLDETÉS...5 2. BEVEZETÉS...6. 2.1. Az intézmény adatai... 6 Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Baross Gábor Zweisprachige Fachmittelschule für Wirtschaft Baross Gábor

Részletesebben

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja 2013. Mottó: ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre, ha ellenben baj van a nevelés körül,

Részletesebben

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 TARTALOMJEGYZÉK A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára vonatkozó jogszabályi előírások...

Részletesebben

Kézikönyv a Wir lernen Deutsch 6. tanításához

Kézikönyv a Wir lernen Deutsch 6. tanításához ANGELI ÉVA Kézikönyv a Wir lernen Deutsch 6. tanításához Nemet kk 6.indd 1 2014.07.15. 7:35:40 Szerző ANGELI ÉVA Szerkesztette HORVÁTH KORNÉLIA Kapcsolódó kerettanterv EMMI kerettanterv 51/2012.(XII.21.)

Részletesebben

HARGITAI LAJOS A BELÜGYI RENDÉSZETI PÁLYÁKRA ELİKÉSZÍTİ KÉPZÉS. 1. Bevezetés

HARGITAI LAJOS A BELÜGYI RENDÉSZETI PÁLYÁKRA ELİKÉSZÍTİ KÉPZÉS. 1. Bevezetés HARGITAI LAJOS A BELÜGYI RENDÉSZETI PÁLYÁKRA ELİKÉSZÍTİ KÉPZÉS KÖZÉPISKOLAI PROGRAMJÁRÓL 1. Bevezetés A Belügyminisztérium Oktatási Fıigazgatósága közremőködésével és támogatásával 2005-tıl választható

Részletesebben

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. Az intézmény bemutatása... 3 1.1. Az iskola története... 3 1.2.

Részletesebben

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó INFORMATIKA 5-8. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan

Részletesebben

Az informatika tárgy oktatásának folyamata. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az informatika tárgy oktatásának folyamata. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az informatika tárgy oktatásának folyamata Dr. Nyéki Lajos 2015 Az oktatási folyamat fogalma Oktatási folyamat - az a folyamat, amelynek során az egyes tantárgyak éves vagy több éves tananyagának feldolgozására

Részletesebben

A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. AZ INTÉZMÉNY Páneurópa Általános Iskola Paneuropa Grundschule székhelye: 1238 Budapest Táncsics M. u. 25-33. fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS DRÁMA... 43

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS DRÁMA... 43 ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM V. kötet HELYI TANTERV FELSŐ TAGOZAT 5-8. 2009. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS

Részletesebben

A FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ZICHYÚJFALU, 2004. Összesen: 101 oldal 1 TARTALOMJEGYZÉK Iskolánkról 3. Nevelési program 4. I. Pedagógiai alapelveink 4. II. Az iskolában folyó nevelő

Részletesebben

SAKK-LOGIKA 1 4. évfolyam

SAKK-LOGIKA 1 4. évfolyam SAKK-LOGIKA 1 4. évfolyam A Sakk-logika oktatási program célja, hogy tanulási-tanítási tervet kínáljon az általános iskola alsó tagozatán tanító pedagógusok számára. A tanterv tantárgyi határokon is átívelő

Részletesebben

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M m ó d o s í t á s o k k a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M m ó d o s í t á s o k k a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t 1074 Budapest, Alsóerdősor u. 14 16. OM: 100566 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M m ó d o s í t á s o k k a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t Hatálya: A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 6. 7. 8. Heti 1 1 1 óraszám

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ BEVEZETŐ Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

Pedagógiai Program 2015

Pedagógiai Program 2015 Pedagógiai Program 2015 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 6 1.1.1. Pedagógiai alapelveink, értékeink,

Részletesebben

Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV

Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV az enyhén értelmi fogyatékos tanulók számára 1-4. évfolyam TARTALOM A MISKOLCI ÉLTES MÁTYÁS

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM 2013

NEVELÉSI PROGRAM 2013 1 2 NEVELÉSI PROGRAM 2013 3 4 5 A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÉRVÉNYESSÉGÉVEL, MÓDOSÍTÁSÁVAL, NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS EGYÉB INTÉZKEDÉSEK A pedagógiai program érvényességi ideje 1. Az iskola 2013. szeptember

Részletesebben

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 3/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nevelőtestületi

Részletesebben

Kedves Szülők! Tisztelettel és szeretettel várjuk Önöket és leendő 1. osztályos gyermeküket. intézményünk nyílt napjaira, szülői értekezletére.

Kedves Szülők! Tisztelettel és szeretettel várjuk Önöket és leendő 1. osztályos gyermeküket. intézményünk nyílt napjaira, szülői értekezletére. Kedves Szülők! Tisztelettel és szeretettel várjuk Önöket és leendő 1. osztályos gyermeküket intézményünk nyílt napjaira, szülői értekezletére. Az elsős tanító nénik: Babics Zoltánné és Szilveszter Eszter

Részletesebben

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1 Bevezető Az iskola jogi státusa TARTALOM I. Nevelési program 1. Alapelveink 7.o. 2. Képzési szakaszok,

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Környezetismeret. készült

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Környezetismeret. készült 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Környezetismeret készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.5. alapján 1-4. évfolyam 2 KÖRNYEZETISMERET Ahogyan a gyermek

Részletesebben

Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola. Helyi nevelési program

Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola. Helyi nevelési program Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Helyi nevelési program 2. oldal Az iskola bemutatása Az iskola megnevezése: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Székhelye: 1165 Budapest,

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a hat évfolyamos gimnáziumok számára készült. A tanterv két fő részre osztható: a 7 8. évfolyam tematikai egységeiben elsősorban a fejlesztési célok és követelmények

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014.

A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014. A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014. 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés...3. 1.1. Az iskola bemutatása...6. 1.2. Alapfeladatok 7. 1.3.

Részletesebben

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41.

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola 8630 HELYI TANTERV Esti gimnázium ÉRVÉNYES: 2011. szeptember 1-től 1 Célok és feladatok A felnőttoktatás 9-12. évfolyamának feladata az általános műveltség kiterjesztése

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROG- RAMJA

PEDAGÓGIAI PROG- RAMJA A Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROG- RAMJA Készült: 2010. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 I. BEVEZETÉS... 6 Az összevont intézmény létrejötte:...

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6 A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3 1.1. Az iskola adatai 3 1.2. Az iskola rövid története 4 1.3. Az oktató-nevelő munka személyi feltételei a 2008/2009. tanévben 5 1.4. Az oktató-nevelő munka

Részletesebben

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Pedagógiai hitvallásunk 2. Tartalomjegyzék Pedagógiai hitvallásunk 2. I. Nevelési program 4. 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. A köznevelés feladata

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Német nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. A német nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,

Részletesebben

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA A SZÉCHENYI ISTVÁN KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZİ ISKOLA NEVELİTESTÜLETE 2004.

Részletesebben

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 T ú r k e v e PEDAGÓGIAI PROGRAM Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid (Péld. 16,3) Hatályos: 2016. január.1-jétől 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42.

3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42. 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42. 2013 2 Pedagógiai Program Tartalom 1. Bevezetés... 5 1.1. Az iskola rövid története... 5 1.2. Az iskola arculata, öndefiníciója... 6 2. Az iskola nevelési programja...

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2 I. Nevelési program 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei 7 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV MÓDOSÍTÁSA

PEDAGÓGIAI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV MÓDOSÍTÁSA PEDAGÓGIAI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV MÓDOSÍTÁSA Kiegészítés a NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS követelményeivel István Király Általános Iskola és Tagintézményei 1. Nevelési program 2. Helyi tantervek Szentistván,

Részletesebben

A Nemesszalóki Általános Iskola közzétételi listája a 2015/16. tanévre

A Nemesszalóki Általános Iskola közzétételi listája a 2015/16. tanévre A Nemesszalóki Általános Iskola közzétételi listája a 2015/16. tanévre I. Felvételi lehetőségek 1. Iskolánk a kötelező beiskolázási körzetéből melyet az iskola fenntartója határoz meg minden jelentkező

Részletesebben

Pedagógiai Program Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 2015.

Pedagógiai Program Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 2015. Pedagógiai Program Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 2015. 0 Tartalom Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai,

Részletesebben

A szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Pedagógiai Programja

A szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Pedagógiai Programja A szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Pedagógiai Programja Szolnok, 203. március 27. Töreki András igazgató Tartalomjegyzék A pedagógiai programmal kapcsolatos intézkedések... 3. A pedagógiai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV Jogszabályi alapja 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) bekezdés. Az iskola neve: Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Az iskola címe: 8300

Részletesebben