Itthon Erdélyben, otthon Európában Politikai program a es európai parlamenti mandátumra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Itthon Erdélyben, otthon Európában Politikai program a 2014 2019 es európai parlamenti mandátumra"

Átírás

1 Winkler Gyula európai parlamenti képviselő RMDSZ, EPP Itthon Erdélyben, otthon Európában Politikai program a es európai parlamenti mandátumra Hét esztendeje vagyunk az Európai Unió tagjai, hét év telt el mióta megvalósult nemzeti közösségünk egyik legfontosabb célkitűzése, országunk Uniós csatlakozása. A célt, a romániai politikai szereplők közül talán elsőként, már megalakulásakor, az 1989 es rendszerváltást követően, éppen az RMDSZ fogalmazta meg. Elsők voltunk, akik az európai értékeket tettük tevékenységünk alapjává, azokat az értékeket, amelyekre az Európai Unió is épül: az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállam és az emberi jogok tiszteletben tartása. Azt láthattuk, hogy az elmúlt hétéves időszak túlnyomó részében elsősorban a globális válság hatására az EU ban a sokszínűség, a párbeszéd, az egymás tisztelete és a tolerancia, talán túl gyakran, csupán üres szólam marad. A világválság éveiben megrendült az európai polgárok bizalma az Unióban, meginogni látszik a közös európai építkezés. Az európai közvéleményben és itthon, Erdélyben egyaránt őszinte párbeszédet kell folytatni, és válaszokat kell találni az EU jövőjére vonatkozóan. Európának vissza kell térnie az alapító atyák eredeti elgondolásához, amely szerint az Európai Unió nem az államok, hanem az állampolgárok uniója. Nekünk, erdélyi magyaroknak ismét ki kell nyilvánítanunk bizalmunkat és hitünket abban, hogy a kontinens és az Unió jövőjét mi is alakítani tudjuk és akarjuk, hogy a régiók és a közösségek Európája a mi Európánk. Az RMDSZ 11. csíkszeredai kongresszusa 2013 májusában az Erős Európa, gyarapodó Erdély! Szövetségük az Európai Parlamentben című kongresszusi dokumentuma megjelölte azt az utat, amelyen a következő években haladni fogunk. Az erdélyi magyar nemzeti közösség érdeke a régiók és a közösségek Európájának építése, egy olyan Európai Unióé, amelyben az őshonos nemzeti közösségek és a nyelvi kisebbségek szülőföldjükön egyenjogú közösségként tudnak jövőt építeni. A kongresszus nem csupán az utat jelölte ki, hiszen meg is neveztük a jövőképünk megvalósításához szükséges eszközöket. Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének programja nem lehet más, mint az RMDSZ kongresszusi dokumentumaira épülő célok és az erdélyi magyar emberektől kapott mandátum. Az elmúlt hét esztendőben 2007 és 2014 között az erdélyi magyar érdeket Brüsszelben, az Európai Parlamentben a tulipán jegyében képviseltem. Tevékenységem számos összetevőjét az EP átfogó döntéshozatali rendszerében és itthon, Erdélyben többféle kritérium szerint is rendszerezni lehet. 1

2 Munkámat elsősorban a kisebbségvédelem, nemzeti közösségünk célkitűzéseinek megvalósítása határozza meg, ezzel párhuzamosan viszont az autonómia gazdasági alapjaival is hangsúlyosan foglalkozok, hiszen egy gazdaságilag erős, fejlődő közösség a szülőföldön való megmaradás és gyarapodás egyik alapfeltétele. Tevékenységem egy további rendező elve, hogy a szülőföldet, Erdélyt, a Székelyföldet, a Bánságot és a Partiumot meg kell jeleníteni Európában: az európai politikusokat újból és újból tájékoztatni kell arról, hogy a közel húszmilliós Románia egy földrajzilag jól behatárolt részében Erdély, Transilvania, Siebenbürgen egy közel másfél milliós közösség él szülőföldjén. Ez a közösség nagyobb, mint sok EU s tagállam lakossága és önálló, sajátos célkitűzései vannak. Ugyanakkor Európát haza kell hozni Erdélybe, a szülőföldre, az európai felzárkózás megvalósítása érdekében tájékoztatni kell közösségünk tagjait, az erdélyi magyar embereket, a vállalkozókat, a gazdákat, az önkormányzati képviselőket az Unió által biztosított lehetőségekről. Mi, erdélyi magyarok fővárosként tekintünk Bukarestre, országunk fővárosára, ahol jelen kell lennünk a Parlamentben és a kormányban amikor az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának feltételei teljesülnek azért, hogy közösségünk érdekei szerint alakítsuk azokat a döntéseket, amelyek befolyásolják mindennapjainkat. Fővárosként tekintünk Budapestre, nemzetünk fővárosára, abban bízva, hogy romániai magyar nemzeti közösségünk céljai: a szülőföldön való megmaradás, a kulturális autonómia kialakítása Erdélyben és a területi autonómia felépítése Székelyföldön, magyarországi támogatást kap itthon, Erdélyben, az európai uniós valamint a nemzetközi porondon. De nekünk, erdélyi magyaroknak fővárosként kell tekintenünk Brüsszelre, az EU informális fővárosára, az európai intézmények székhelyére is, hiszen az Unió legfontosabb intézményében, az Európai Parlamentben olyan döntések születnek, amelyek szintén meghatározó módon befolyásolják életünket és jövőnket. A 2014 ben kezdődő új európai parlamenti mandátum magába foglalja a 2020 ig terjedő időszak javarészét. Miután megalkottuk az Erdély 2020 fejlesztési tervet, most annak életbe ültetését kell sürgetnünk és összehangolt módon kell követnünk európai felzárkózási célkitűzésünket is. Az EU új agrárpolitikáját hozzájárulásunkkal sikerült érdekeinknek megfelelő módon alakítani, ezen a területen a következő öt évben célkitűzésünk nem lehet más, mint, hogy az erdélyi magyar gazdák, a vállalkozók és önkormányzataink minél nagyobb mértékben használják ki a számukra kedvező változásokat. Az EU kohéziós politikájában tartalmas megújulás történt, a regionális fejlesztési politika új lehetőségeket hoz önkormányzataink és közösségeink számára. A következő időszak kihívása az új lehetőségek hatékony kihasználása az erdélyi magyar emberek javára. Egyelőre nem valósult meg legfontosabb közösségi célkitűzésünk az európai kisebbségi keretszabályozás létrehozása, de az elmúlt három esztendő alatt az RMDSZ felépítette az európai kisebbségi szolidaritást. Ez önmagában fontos üzenetet hordoz az európai színtéren és jelentős lépést jelent a kérdésben várt áttörés felé. 2

3 A nemzeti közösségek és a régiók Európájának megvalósítása még várat magára, de a válság utáni Európa nem kerülheti el az Unió jövőjéről szóló vitát, amely nagy valószínűséggel az EU alapszerződéseink újratárgyalása alkalmával fog fellángolni. Ez a fejlemény lehetőséget nyithat a kisebbségi közösségek jogainak uniós szintű elismerésére. Képviselői irodám az Európai Parlamentben az RMDSZ brüsszeli nagykövetsége. Egy újabb mandátum megszerzése esetében az európai építkezést folytatni akarom, hozzájárulva a Szövetség, és ily módon közösségünk minél hatékonyabb képviseletéhez. A továbbiakban is fel kívánom emelni hangomat minden olyan ügyben, amely közösségem számára fontos, és megragadok minden olyan eszközt, amely a szülőföldön való gyarapodáshoz, az erdélyi magyar érdekek legjobb és leghatékonyabb képviseletéhez, az autonómia gazdasági alapjainak megerősítéséhez járul hozzá. Őshonos közösségek, nemzeti kisebbségek jogállása az EU ban Az RMDSZ az Európai Néppárt (EPP) tagja, amely az EU legnagyobb politikai pártcsaládja. Az elmúlt időszakban az alakulat hozzáállását a nemzeti kisebbségi kérdéshez sikerült kedvező módon alakítani. Az EPP március elején elfogadásra kerülő Európai Parlamenti választási programja kimondja majd: Az EPP meggyőződése, hogy a nemzeti kisebbségeknek jogi biztosítékokra van szükségük, hogy megőrizzék és védelmezzék nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat. Az Európai Uniónak keretszabályozást kellene kidolgoznia a nemzeti közösségekhez tartozó személyek és közösségek védelme érdekében. Az Európai Néppárt alapprogramját is oly módon sikerült alakítani, hogy az kisebbségi fejezetet tartalmaz: Hisszük, hogy az Európai Unió fokozatosan kidolgozza a kisebbségekhez tartozó személyek és közösségek védelmére szolgáló, jogilag kötelező közösségi elvek és normák készletét, emellett ösztönözve a pozitív intézkedéseket és politikai eszközöket a kisebbséghez tartozó személyek és csoportok védelme céljából. A legjobb gyakorlatok megosztásának elve az őslakos nemzeti kisebbségek és hagyományos kisebbségek kérdésére vonatkozó konkrét és hatékony EU stratégia alapját képezi. Kétéves erőfeszítés és munka eredményeképpen az RMDSZ javaslatára, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, az európai kisebbségek ernyőszervezetének égisze alatt felépült az európai kisebbségi szolidaritás. Növekedett az RMDSZ súlya a FUEN ben: a legutóbbi, 2013 as, Brixenben megtartott kongresszuson a szervezet első ízben választott erdélyi magyar alelnököt. Európai Parlamenti képviselőként hatékonyan tudtam hozzájárulni ezekhez az eredményekhez. Célkitűzésem elérni, hogy a FUEN nyerjen konzultatív státust az Európai Parlament mellett. Mindezeken a területeken a következő időszakban az elkezdett munkát, összehangolt módon, csapatmunkában folytatni kívánom. 3

4 Az EU alapszerződései értelmében a nemzeti kisebbségek, őshonos közösségek kérdésköre nem uniós, hanem tagállami kompetencia, ezért szakbizottsági szinten az EP nem foglalkozik a kisebbségi kérdéssel, de ezúttal is létrejöhetett az EP ben a Minority Intergroup frakcióközi munkacsoport, amelynek munkájához az elmúlt években az RMDSZ egyre hatékonyabban járult hozzá. Az új mandátumban célkitűzésem részt venni a Minority Intergoup újraalakításában és megerősítésében, fenntartva ugyanakkor az RMDSZ aktív szerepét, szorosabbra fűzve az európai kisebbségi szervezetek, a Minority Intergroup, valamint a FUEN közötti együttműködést. Meggyőződésem, hogy az EU intézményeinek a kisebbségi kérdésben tanúsított elutasító magatartását, akkor lehet megváltoztatni, ha összehangoltan hasznosítjuk a közösségi eszközöket és a politikai képviseletből adódó eszközöket. Kiemelt szerepet tulajdonítok erdélyi magyar nemzeti közösségünk európai szintű intézményes képviseletének, célkitűzésem megerősíteni és hatékonyabbá tenni jelenlétünket, nagyobb európai elismerést nyerve ezáltal nemzeti közösségünknek. Az RMDSZ néppárti tagsága; az RMDSZ EP képviselőinek munkája az Európai Néppárt Képviselőcsoportjában; az RMDSZ ben újonnan megalakult Nőszervezet európai szintű szerepvállalása; a MIÉRT aktív tagsága a YEPP néppárti ifjúsági szervezetben; a Kós Károly Akadémia Alapítvány közös programjai a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központtal; az RMDSZ jelenléte az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében és a Régiók Bizottságában; szerepünk az SME Europe az EPP kis és közepes vállalkozásokat tömörítő lobbi szervezetben mind olyan eszközök, amelyeknek összehangolt használata európai fellépésünk hatékonyságát növeli. Az autonómia gazdasági alapjai Az EU gazdasági fejlődésének legfőbb irányvonalait az EU 2020 stratégia rögzíti, a stratégia erdélyi szintű megvalósítása pedig az Erdély 2020 fejlesztési tervben jelenik meg. Az elmúlt években Erdély minden részében: a Székelyföldön, Partiumban, a magyarok által lakott vidékeken pozitív folyamatok indultak be. A helyi és megyei szintű fejlesztési tervek és elképzelések, egyre jobban össze vannak hangolva, be kell viszont ismerni azt, hogy távol állunk attól, hogy hatékonyan tudjuk felhasználni az EU által rendelkezésre bocsátott forrásokat. A következő évek, az Erdély 2020 fejlesztési terv életbe ültetésének időszakát jelentik, ehhez nyújthat fontos támpontot az Európai Parlament. Folytatni kívánom tevékenységemet a gazdasági területen, azokban a szakbizottságokban, ahol az erdélyi magyarság számára fontos kérdések dőlnek el. EP képviselőként továbbra is aktívan akarom támogatni Erdély gazdasági felemelkedését, régióink fejlődését, a magyar emberek életszínvonalának emelkedését. A közép és kelet európai térségben gondjaink közösek, mindannyiinknak számos oka van elégedetlennek lenni az EU val. Továbbra is világosan látszik az a vonal, amely elválaszt bennünket, közép és kelet európaiakat az úgynevezett régi tagállamoktól. Az EU közös piacának kiteljesítése, a gazdasági diszkrimináció elleni határozott fellépés, a vállalkozók és a kisgazdák esélyegyenlőségének biztosítása, mind olyan célkitűzések, amelyek egyelőre csak részben valósultak meg, ezért elengedhetetlen, hogy az RMDSZ EP tevékenysége a gazdasági területet is átölelje. 4

5 Gazdaságpolitikai munkám kiemelt célkitűzése a fenntartható növekedés újraindításának, új munkahelyek teremtésének, valamint a kiszámítható és vállalkozásbarát üzleti környezet megteremtésének brüsszeli támogatása. Az EU integráció fontos része a gazdasági integráció és felzárkózás. A gazdasági növekedés húzóágazatait következetesen prioritásként fogom kezelni. Ilyen ágazatok középtávon Erdélyben a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, az infrastruktúra fejlesztése és az energiaszektor. Elengedhetetlen, hogy a versenyképesség növelését támogató programok több finanszírozást kapjanak az állami költségvetésből, de Brüsszelből is. Szorgalmazom az exportra termelő cégek támogatásának emelését és az Unió közös kereskedelempolitikai eszközeinek jobb kihasználását. Támogatom az innovációt serkentő, 21. századi újraiparosítási stratégiák megvalósítását. EP képviselőként aktívan szorgalmazom országunk csatlakozását a schengeni övezethez, valamint továbbra is kiemelt jelentőséget tulajdonítok az euró övezethez való csatlakozásnak. A kohéziós és regionális fejlesztési EU alapok felhasználásának tekintetében Románia még mindig sereghajtó Európában. A következő, közötti uniós költségvetési keret több forrást irányoz elő országunk számára. Részt fogok venni az RMDSZ munkájában, hatékony intézkedéseket szorgalmazva az uniós források minél hatékonyabb felhasználására, közösségeink gyarapodásának érdekében. Erdély Európában Az RMDSZ érdekvédelmi tevékenységének európai dimenziója azáltal teljesedik ki, hogy bemutatjuk Európában közösségünk kulturális értékeit, hagyományait, Erdély transzszilván szellemiségét. Ennek a tevékenységnek eddig is fontos helyszínei voltak az EP brüsszeli és strasbourgi székhelyei. Folytatni szeretném a népszerűsítő, ismertető, bemutató, európai identitásépítő jellegű kezdeményezéseket, hatékonyabban kihasználva a megyei és helyi önkormányzatokkal való együttműködés lehetőségeit, hiszen az EP által biztosított anyagi háttér nem elegendő arra, hogy nagyobb szabású vagy évente megismétlődő rendezvényeket, kezdeményezéseket valósíthassunk meg. A népi kultúra, a képzőművészet, a tánc és zeneművészet, a gasztronómia, a székely termékek, a transzilvanikumok mindmind elemei Erdély európai identitásának, ezeket közkinccsé kell tenni. Az elmúlt években fontos és értékes kezdeményezések indultak be mind regionális szinten, a Székelyföldön, a Bánságban a Partiumban, mint pedig az RMDSZ főtitkárságának kezdeményezésére összerdélyi szinten. Az erőforrások összehangolása és az együttes fellépés növelni fogja az eddig megvalósított kezdeményezések hatékonyságát. Támogatom az RMDSZ közösségszervező és közképviseleti kezdeményezései, valamint a Főtitkárság által koordinált programok esetében ezek európai dimenziójának kidolgozását és megvalósítását, ebben EP képviselőként aktív szerepet vállalok. 5

6 A Magyar Ifjúsági Értekezlettel kiváló munkakapcsolatban, jól működő partnerségben vagyok, EP képviselőként a magyar ifjúsági szervezetekkel kialakított partneri kapcsolatomat, a közös programokat, az együttműködés minden területét bővíteni szeretném. Az RMDSZ tavaly megalakult Nőszervezetével már elindítottuk az együttműködést, célkitűzésem, hogy az RMDSZ Nőszervezetével rendszeres, intézményes együttműködést alakítsak ki, hozzájárulva ezáltal a Nőszervezet hatékony fellépéséhez az európai porondon. Erdélyi látogatócsoportok brüsszeli és strasbourgi munkalátogatásának megszervezése fontos szerepet játszik abban, hogy megismertessük munkánkat közösségünk tagjaival. A látogatócsoportok az RMDSZ különböző testületei, önkormányzati vezetők, fiatalok, művészek, vállalkozók, mezőgazdasági szakemberek, pedagógusok, újságírók, szakértők egyedi élményt szerezhetnek: megismerhetik az európai intézmények fővárosának nevezett Brüsszelt vagy a német francia megbékélés szimbólumát, Strasbourgot. A látogatás során betekintést nyernek az EP munkájába, előadás keretében ismerik meg az európai intézmények működését. Meghívásomra vagy támogatásommal öt év alatt közel ezer erdélyi magyar látogatott az Európai Parlamentbe, ezt a kezdeményezést folytatni és bővíteni szeretném. Az új Európát Erdélyben is építeni kell Az erdélyi jelenlét hangsúlyos szerepet kap európai parlamenti képviselői munkámban. Szakpolitikai tevékenységem során fontosnak tartom a kapcsolattartást és konzultációt az erdélyi vállalkozókkal, az európai gazdasági fejleményekről rendszeresen egyeztetettem az üzleti szféra képviselőivel. Évente az európai gazdasági folyamatok, tendenciák legfontosabb témáját kiválasztva, gazdasági konferenciákon, szakmai megbeszéléseken vettem részt Erdély szerte, ezt a kezdeményezést folytatni és bővíteni kívánom. Munkám során folyamatosan kapcsolatban vagyok az RMDSZ parlamenti csoportjával, a Főtitkársággal, az erdélyi önkormányzatokkal, a területi és társszervezetekkel. Kiemelt partnereim a fiatalok és a MIÉRT tagszervezetei, Rendszeresen egyeztetek az SZKT ban képviselt platformokkal, valamint a Nők Szervezetével. Ezen testületek jó része meghívásomra Brüsszelben kihelyezett ülést tartott. A jövőre nézve, az RMDSZ testületei által megszervezett brüsszeli kihelyezett ülések rendszeressé tétele gazdagítja az RMDSZ politikai szerepvállalását és magas szakmai hozzáadott értéket jelent. Aktívan támogatni fogok minden hasonló kezdeményezést. Vajdahunyadon, a dél erdélyi szórványban születtem, ott élek ma is családommal, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke vagyok. A szórványban élő közösségek jövője, a szülőföldön való gyarapodása mindennapi munkám egyik fontos célkitűzése. Az Összetartozunk székelyföld szórvány partnerség sikere, az Erdélyben már három alkalommal megünnepelt Magyar Szórvány Napja, az Örökségünk Őrei Fogadj örökbe egy műemléket program népszerűsége a közösségépítés eredményességét, az összetartás és az egység erejét példázzák. Folytatni kívánom aktív szerepvállalásomat az RMDSZ, a szórvány támogatását célzó erőfeszítéseiben. 6

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.25. COM(2015) 81 final AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Párizsi Jegyzőkönyv terv a globális éghajlatváltozás

Részletesebben

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 161. cikkére, tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 161. cikkére, tekintettel a Bizottság javaslatára, 2006.7.31. L 210/25 A TANÁCS 1083/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról

Részletesebben

Eingereicht am 15.07.2013. Submitted 15 July 2013

Eingereicht am 15.07.2013. Submitted 15 July 2013 Eingereicht am 15.07.2013 Submitted 15 July 2013 MINORITY SAFEPACK Cím Minority SafePack egy millió aláírás a sokszínű Európáért Tárgy Fölkérjük az Európai Uniót: növelje a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA w w Brüsszel, 14.07.2004 COM(2004) 470 végleges 2004/0151 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az európai audiovizuális iparágat támogató program

Részletesebben

Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1 Tartalomjegyzék Preambulum... 2 I. Politika... 4 II. Nevelés-oktatás... 8 III.

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. Áldott, békés karácsonyi

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.4.12. COM(2016) 221 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jelenlegi állás és a lehetséges további lépések a vízumpolitika területén egyes

Részletesebben

a Nemzeti Erdőprogram - vidék- és területfejlesztés, - erdőtelepítés, - erdőszerkezet-átalakítás célprogram 2014-2020 közötti fejlesztésére

a Nemzeti Erdőprogram - vidék- és területfejlesztés, - erdőtelepítés, - erdőszerkezet-átalakítás célprogram 2014-2020 közötti fejlesztésére TERVEZET Nemzeti Erdészeti Stratégia a Nemzeti Erdőprogram - vidék- és területfejlesztés, - erdőtelepítés, - erdőszerkezet-átalakítás célprogram 2014-2020 közötti fejlesztésére Vidékfejlesztési Minisztérium

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Miskolc Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Programja MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Miskolc 2006. BEVEZETÉS...3 A PROGRAM ÉRVÉNYESSÉGE...3 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSI

Részletesebben

A nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek első értékelésének nyomon követése

A nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek első értékelésének nyomon követése C 76 E/30 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.3.25. A megbélyegzés és a társadalmi kirekesztés leküzdése 44. a médiában, az interneten, az iskolákban és a munkahelyeken megszervezendő, a nyilvánosság

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012. Május 6.-Május 27. Tartalom

HÍRLEVÉL 2012. Május 6.-Május 27. Tartalom HÍRLEVÉL 2012. Május 6.-Május 27. Tartalom Kiemelt hírek Tabajdi Csaba: Orbán csekkadója sanyargatás; Semmi köze az uniós tranzakciós adóhoz - Strasbourg, 2012. május 23. Az EU jövője, EU-intézmények MSZP

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.3.26. COM(2015) 141 final 2015/0070 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2015-ös

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

Plenárisülés-dokumentum

Plenárisülés-dokumentum EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0120/2015 8.4.2015 ***I JELENTÉS az értékpapír-finanszírozási ügyletek bejelentésérıl és átláthatóságáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre

Részletesebben

Plenárisülés-dokumenum

Plenárisülés-dokumenum EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumenum 15.6.2010 A7-0196/2010 ***I JELENTÉS egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló európai

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA

AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA frey mária Az Európai Unió foglalkoztatási stratégiája 1. Az előzményekről 2. Az Európai Foglalkoztatási Stratégia kialakulása 3. Az új foglalkoztatási

Részletesebben

I. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA új időszámítás Erdélyben!

I. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA új időszámítás Erdélyben! AZ ÚJ LEHETŐSÉG - a Magyar Polgári Párt politikai keretprogramja - I. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA új időszámítás Erdélyben! A MAGYAR POLGÁRI PÁRT közel tíz éve formálódó erdélyi magyar közakarat eredménye,

Részletesebben

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004. A Hevesi Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programja A legjobb terv is csak terv, vagyis jó szándék. Elkötelezettség nélkül arra, hogy ezt végre is akarod hajtani csak ígéreteid és reményeid vannak,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA. az Állami Foglalkoztatási Szolgálatok (ÁFSz-ek) közötti fokozott együttműködésről

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA. az Állami Foglalkoztatási Szolgálatok (ÁFSz-ek) közötti fokozott együttműködésről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.17. COM(2013) 430 final 2013/0202 (COD) C7-0177/13 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Állami Foglalkoztatási Szolgálatok (ÁFSz-ek) közötti fokozott

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2013. Március 18.-Április 7. Tartalom

HÍRLEVÉL 2013. Március 18.-Április 7. Tartalom HÍRLEVÉL 2013. Március 18.-Április 7. Tartalom Kiemelt hírek MSZP EP delegáció: a lakosságot védő válságkezelést! Ciprus és az európai intézmények közös kudarca és felelőssége a válságkezelés - Brüsszel,

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-6/64-4/2009. TÁRGY: A PÉCSI ROMA INTEGRÁCIÓS TANÁCS HELYZETELEMZÉSE ÉS JAVASLATAI A PÉCSETT ÉLŐ ROMÁK/CIGÁNYOK ÉLETESÉLYEINEK JAVÍTÁSÁRA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június MUNKAANYAG, KÉRELMEZŐ ELSŐ INTERJÚ ÚTMUTATÓ A HU2004/IB/SO01-TL számú Egyenlő bánásmód elvének érvényesítése és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtásának elősegítése Twinning Light projekt összesített

Részletesebben

A DÉLI PARTNEREK JOGALAP ESZKÖZÖK

A DÉLI PARTNEREK JOGALAP ESZKÖZÖK A DÉLI PARTNEREK Az európai szomszédságpolitikába a Földközi-tenger keleti és déli partjainál fekvő, az Unióval szomszédos tíz ország Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanonra, Líbia, Marokkó, Palesztina,

Részletesebben

Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek

Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek 5. Bognár Zoltán Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek A trianoni határmódosításokat követően kisebbségbe került erdélyi magyar etnikum 1 elitje meghatározóan

Részletesebben

Európai Unió. A Régiók Bizottsága. Szakmai anyag. A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK 72. PLENÁRIS ÜLÉS-ére

Európai Unió. A Régiók Bizottsága. Szakmai anyag. A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK 72. PLENÁRIS ÜLÉS-ére Európai Unió A Régiók Bizottsága Szakmai anyag A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK 72. PLENÁRIS ÜLÉS-ére Törölt: 0 Törölt: 68 2007. november 28., szerda 15.00-21.00 2007. november 29., csütörtök, 9.30-12.30 Charlemagne

Részletesebben

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Pedagógiai hitvallásunk 2. Tartalomjegyzék Pedagógiai hitvallásunk 2. I. Nevelési program 4. 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. A köznevelés feladata

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

- Új esély Debrecennek!

- Új esély Debrecennek! DEBRECEN - Várospolitikai program a korszakváltás jegyében. A város kreatív emberek gyűjtőhelye, ahol növelik és serkentik egymás produktivitását. (Richard Florida) Debrecen, az ország második legnagyobb

Részletesebben

Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. Az intézmény bemutatása... 3 1.1. Az iskola története... 3 1.2.

Részletesebben

A pedagógusszerep változása

A pedagógusszerep változása CZIKE BERNADETT A pedagógusszerep változása Alternatív és nem alternatív iskolák összehasonlító elemzése 2005. 1 Tartalomjegyzék Előszó és köszönetnyilvánítás..6 A táblázatok jegyzéke 9 Ábrák jegyzéke

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.16. COM(2016) 49 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A cseppfolyósított

Részletesebben

A járási hivatalok működése megyénkben

A járási hivatalok működése megyénkben Előterjesztés a Vas Megyei Közgyűlés 2015. december 11-i ülésére A járási hivatalok működése megyénkben I. A járási hivatalok kialakítása A magyar Országgyűlés a járások kialakításáról, valamint egyes

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.20. COM(2010) 777 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA 1 A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA PREAMBULUM Az Európa Tanácsnak a jelen Chartát aláíró tagállamai

Részletesebben

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program. Nagy Zoltán igazgató Tartalomjegyzék Bevezető... 6 1. Az iskola jogállása... 7 2. A nevelő munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai... 8 2.1.

Részletesebben

Konfrontációs levelek

Konfrontációs levelek Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2011L0065 HU 29.01.2014 002.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2011/65/EU IRÁNYELVE

Részletesebben

A SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

A SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Szélfútta levél a világ. De hol az ág? de Ki az ág?" /Zelk Zoltán/ A SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben Előadó: dr. Haidegger Marianna dr. Lux Ágnes Az eljárás megindulása 2011 júliusában a 1257/2011. Korm.határozat fogadta el a Kormány

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 2016. február I. Bevezetés Összhangban az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény,

Részletesebben

A SZERENCSI KISTÉRSÉG

A SZERENCSI KISTÉRSÉG A SZERENCSI KISTÉRSÉG FELZÁRKÓZTATÁSI FEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2010. ÁPRILIS MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. - 1 - A Szerencsi kistérség felzárkóztatási fejlesztési programja A fejlesztési program

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.12.14. COM(2015) 639 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Munkahelyteremtést és növekedést támogató beruházások Az európai strukturális és beruházási alapok hozzájárulásának maximalizálása

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A MAGYAR LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS ÉS TRANSZNEMŰ SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ A MAGYAR LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS ÉS TRANSZNEMŰ SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ A MAGYAR LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS ÉS TRANSZNEMŰ SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL (Az éves beszámoló kiegészítő melléklete) Elfogadva: 5/2014 (V.27.) közgyűlési határozat www.lmbtszovetseg.hu

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. a halászati és akvakultúra-termékek uniós ökocímkerendszerére vonatkozó lehetőségekről

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. a halászati és akvakultúra-termékek uniós ökocímkerendszerére vonatkozó lehetőségekről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.18. COM(2016) 263 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a halászati és akvakultúra-termékek uniós ökocímkerendszerére vonatkozó lehetőségekről

Részletesebben

GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 AZ ÓVODA ADATAI Név: GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA OM-azonosító: Székhelye: Százszorszép Óvoda

Részletesebben

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók NGYE-NSZ. (szolgáltatási standardok) VITAANYAG. Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók NGYE-NSZ. (szolgáltatási standardok) VITAANYAG. Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna NGYE-NSZ A nevelőszülői ellátás standard-leírása (szolgáltatási standardok) VITAANYAG Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna NGYE-NSZ Létrehozás dátuma: 2006. november 2007. február 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015. BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma Kollégiumi Pedagógiai Program 2015. Tartalom 1. Az intézmény meghatározása... 4 2. Bevezető... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1.2 Értékeink...

Részletesebben

Európai Unió. A Régiók Bizottsága. Szakmai anyag. A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK 70. PLENÁRIS ÜLÉS-ére

Európai Unió. A Régiók Bizottsága. Szakmai anyag. A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK 70. PLENÁRIS ÜLÉS-ére Európai Unió A Régiók Bizottsága Szakmai anyag A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK 70. PLENÁRIS ÜLÉS-ére 2007. június 6., szerda 15.00-21.00 2007. június 7., csütörtök 9.30-13.30 Charlemagne épület Európai Bizottság

Részletesebben

A kutatás vezetője: Dr. Vissy Beatrix. A kutatás résztvevői: Dr. Navratil Szonja Dr. Simon Éva Dr. Szabó Máté Dániel Dr.

A kutatás vezetője: Dr. Vissy Beatrix. A kutatás résztvevői: Dr. Navratil Szonja Dr. Simon Éva Dr. Szabó Máté Dániel Dr. 1 A kutatás vezetője: Dr. Vissy Beatrix A kutatás résztvevői: Dr. Navratil Szonja Dr. Simon Éva Dr. Szabó Máté Dániel Dr. Székely Iván 2 TARTALOM AZ ELŐZETES ANYAGRÓL... 4 BEVEZETÉS... 5 I. A KUTATÁS CÉLJA,

Részletesebben

ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében

ZÁRÓ TANULMÁNY a FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében Készítette: Civil Support Nonprofit Kft 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 11. II. 19. 96

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2004. november 22. (OR. en) 15074/04 CORDROGUE 77 SAN 187 ENFOPOL 178 RELEX 564

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2004. november 22. (OR. en) 15074/04 CORDROGUE 77 SAN 187 ENFOPOL 178 RELEX 564 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2004. november 22. (OR. en) 15074/04 CORDROGUE 77 SAN 187 ENFOPOL 178 RELEX 564 FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: az Európai Tanács Tárgy: Az EU drogstratégiája

Részletesebben

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján Autonómia Alapítvány Közösségfejlesztők Egyesülete Lechner Lajos Tudásközpont Szociális Szakmai Szövetség

Részletesebben

Éghajlatvédelmi kerettörvény. tervezet. 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum

Éghajlatvédelmi kerettörvény. tervezet. 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum Éghajlatvédelmi kerettörvény tervezet 2010. évi törvény az éghajlat védelmérıl Preambulum Az Országgyőlés az éghajlatvédelmi kerettörvény elıkészítésérıl szóló 60/2009. (VI. 24.) OGY határozatnak megfelelıen;

Részletesebben

STABILIZÁCIÓS ÉS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Szerb Köztársaság között

STABILIZÁCIÓS ÉS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Szerb Köztársaság között L 278/16 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2013.10.18. STABILIZÁCIÓS ÉS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Szerb Köztársaság között A BELGA KIRÁLYSÁG, A

Részletesebben

EuropeAid/119520/D/SV/HU TASK 5. EQUAL TAPASZTALATÁTADÁSI / MAINSTREAMING STRATÉGIA

EuropeAid/119520/D/SV/HU TASK 5. EQUAL TAPASZTALATÁTADÁSI / MAINSTREAMING STRATÉGIA Ministry of Employment and Labour Preparation for the Implementation of Community Initiative EQUAL 2004-2006 in Hungary EuropeAid/119520/D/SV/HU TASK 5. EQUAL TAPASZTALATÁTADÁSI / MAINSTREAMING STRATÉGIA

Részletesebben

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás A főtitkár 09/01/2009 D(2009)143 Feljegyzés az Elnökség tagjai részére Tárgy: Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások Összefoglalás A 2010-es év intézményünk tevékenységét illetően

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM SZÉKESFEHÉRVÁRI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM Készítette: Közép-Pannon Regionális Fejlesztési ZRT Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. április

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 10.11.2009 2008/0028(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi

Részletesebben

29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok

29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok 29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok Keller László felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy egyel re a rendeletet fogadták el. Az el terjesztést a JÜB,

Részletesebben

HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma

HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma Az akcióterv neve TIOP-1_Az oktatási infrastruktúra fejlesztése Készítette HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma Verziószám TIOP_OIF_V_7.5 1. Az akcióterv ismertetése és a kontextusát

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉVKÖNYV 2007

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉVKÖNYV 2007 ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉVKÖNYV 2007 Kiadja: a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1015 Budapest, Donáti utca 35-45. Felelős kiadó: Bihari Mihály elnök Szerkesztő: Sereg András sajtófőnök Nyomás: Printer Art

Részletesebben

J/4723. számú JELENTÉS

J/4723. számú JELENTÉS MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/4723. számú JELENTÉS a géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014.

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. Készült: 2010. január 31. Készítette: Oroszlány Város Önkormányzatának Polgármesteri

Részletesebben

AKADÁLYMENTES EURÓPA FELÉ? (Európa akadálymentessége a jogi szabályozás tükrében)

AKADÁLYMENTES EURÓPA FELÉ? (Európa akadálymentessége a jogi szabályozás tükrében) AKADÁLYMENTES EURÓPA FELÉ? (Európa akadálymentessége a jogi szabályozás tükrében) BEVEZETÉS vagy ELŐSZÓ E kiadvány fő célja az, hogy széles körben ismertté tegye az akadálymentesítésre vonatkozó európai

Részletesebben

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK 1. A VIZSGÁLAT KIINDULÓPONTJA, A PROBLÉMA FELVETÉSE A jelenlegi magyar oktatási rendszerben

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., IV. emelet, 439/A. tárgyaló Időpont: 2013. november 14.

Részletesebben

2008 a tömeges bedőlések éve volt, újabb válságos évre számít a Coface

2008 a tömeges bedőlések éve volt, újabb válságos évre számít a Coface SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnal közölhető Budapest, 2009. január 14. Kapcsolattartó: Bellon Julianna Marketing vezető (36-1) 299 2066 vagy (36-30) 914 4042 E-mail: julianna.bellon@coface.hu 2008 a tömeges bedőlések

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA

BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA vázlat 2010 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. Az önkormányzatok ifjúságpolitikai feladatai... 4 1.1.1. Európai Ifjúságpolitika... 4 1.1.2. Nemzeti

Részletesebben

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1 1. oldal 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1 Az Országgyűlés a közösség és az egyén érdekeinek felismeréséből, a társadalom integritásának előmozdítása, a demokratikus

Részletesebben

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6.

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6. Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6. PHARE, SAPARD, AVOP, NVT Dr. Udvardy, Péter Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6.: PHARE, SAPARD, AVOP, NVT Dr.

Részletesebben

2006.9.2. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság második olvasatra adott ajánlására (A6-0076/2005),

2006.9.2. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság második olvasatra adott ajánlására (A6-0076/2005), 2006.9.2. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 33 E/425 tekintettel az EK-Szerződés 251. cikkének (2) bekezdésére, tekintettel eljárási szabályzata 62. cikkére, tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi

Részletesebben

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015.

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék Ellátandó célcsoport és ellátandó terület jellemzői... 6 A BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS CÉLJA, FELADATAI...

Részletesebben

A TERÜLETFEJLESZTÉS 10 ÉVE BÉKÉS MEGYÉBEN

A TERÜLETFEJLESZTÉS 10 ÉVE BÉKÉS MEGYÉBEN A TERÜLETFEJLESZTÉS 10 ÉVE BÉKÉS MEGYÉBEN 1996-2006. Békéscsaba, 2006. március 21. A területfejlesztés 10 éve Békés megyében 1996-2006 Készült a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács megbízásából a Területfejlesztésr

Részletesebben

Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 2. oldal A koncepció célja 3. oldal A település múltjának rövid történeti áttekintése 3. oldal Földrajzi elhelyezkedés

Részletesebben

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987 A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja OM azonosító: 035987 A szabályzat érvényes 20. szeptember -jét l Majkutné Tóth Emma igazgató -- Tartalomjegyzék:

Részletesebben

Magyarország Kormánya

Magyarország Kormánya Magyarország Kormánya T/10377. számú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 2017. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL FEJEZETI INDOKOLÁSOK II. kötet Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2016. május

Részletesebben

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

KERTVÁROS GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA 3. sz. melléklet A Gyáli kistérség társult önkormányzatai a helyi önkormányzatok társulásáról és együttmőködésérıl szóló

Részletesebben

Pedagógiai Program Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 2015.

Pedagógiai Program Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 2015. Pedagógiai Program Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 2015. 0 Tartalom Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai,

Részletesebben

Éghajlatvédelmi kerettörvény. - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum

Éghajlatvédelmi kerettörvény. - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum Éghajlatvédelmi kerettörvény - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény az éghajlat védelmérıl Preambulum Az Országgyőlés az éghajlatvédelmi kerettörvény elıkészítésérıl szóló 60/2009. (VI. 24.) OGY határozatnak

Részletesebben

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O

Részletesebben

2006.11.23. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Jogi Bizottság jogalapról szóló, 2005. november 29-i véleményére,

2006.11.23. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Jogi Bizottság jogalapról szóló, 2005. november 29-i véleményére, C 286 E/155 tekintettel az EK-Szerződés 251. cikkének (2) bekezdésére, tekintettel a Jogi Bizottság jogalapról szóló, 2005. november 29-i véleményére, tekintettel eljárási szabályzata 62. cikke és 35.

Részletesebben

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II. Melyik gondolkodási mód elıtt áll történelmi lehetıség? I. Vértes András, a GKI (Gazdaságkutató Intézet) elnöke kedden (2010. június 29-én) Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kormány 29 pontos

Részletesebben

PENTA UNIÓ Zrt. A nemzetközi munkaerő-kölcsönzés személyi jövedelemadó kérdésének vizsgálata Magyarországon és egyes tagállamokban NÉV: SZABADOS ÉVA

PENTA UNIÓ Zrt. A nemzetközi munkaerő-kölcsönzés személyi jövedelemadó kérdésének vizsgálata Magyarországon és egyes tagállamokban NÉV: SZABADOS ÉVA PENTA UNIÓ Zrt. A nemzetközi munkaerő-kölcsönzés személyi jövedelemadó kérdésének vizsgálata Magyarországon és egyes tagállamokban NÉV: SZABADOS ÉVA Szak: Okleveles nemzetköziadó-szakértő Konzulens: Horváth

Részletesebben

Sótlan vidék. 1. oldal

Sótlan vidék. 1. oldal Sótlan vidék http://wififalu.blog.hu/2009/06/30/sótlan_vidék.pdf Jelentős problémahegyet sikerült húsz év alatt kitermelni vidéken. Nem csoda, ha a kormányzó pártok kerülték a válaszadást, illetve csak

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2013. Május 13.-Május 29. Tartalom

HÍRLEVÉL 2013. Május 13.-Május 29. Tartalom HÍRLEVÉL 2013. Május 13.-Május 29. Tartalom Kiemelt hírek MSZP EP-delegáció: A magyar nép áldozatvállalása eredményes volt; Az Európai Bizottság pozitív döntése cáfolja az Orbán kormány hazug rágalmait

Részletesebben

J/ 185. számú. jelentés. a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről

J/ 185. számú. jelentés. a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/ 185. számú jelentés a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről Budapest, 2006. június TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés

Részletesebben

A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.)

A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság közképviseleti és

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről ,20 ÓZDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 3601 Ózd, Jászi Oszkár út 2. Pf.: 112 Tel: (48) 570-070, BM tel:(31) 52-40, Fax.: (48) 570-070/52-85 e-mail: drvargal@borsod.police.hu Szám: 05070-13690/2013. ált. B

Részletesebben

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. ÉVI 2/3. SZÁM A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2013. május 8. PEST MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ JAVASLATTEVŐ FÁZIS II. kötet 1 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére 8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Polgármesterének beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.1.22. COM(2014) 21 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Energiaárak

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Részletesebben

EURÓPAI TA ÁCS Brüsszel, 2013. február 8. (OR. en)

EURÓPAI TA ÁCS Brüsszel, 2013. február 8. (OR. en) EURÓPAI TA ÁCS Brüsszel, 2013. február 8. (OR. en) EUCO 37/13 CO EUR 5 CO CL 3 FEDŐLAP Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EURÓPAI TA ÁCS 2013. FEBRUÁR 7 8. KÖVETKEZTETÉSEK (TÖBBÉVES

Részletesebben