Munka törvénykönyve I.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Munka törvénykönyve I."

Átírás

1 Munka törvénykönyve I évi 7. szám június 21. Tartalom Méltányos mérlegelés. A munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni. A munkáltatónak figyelembe kell vennie, hogy intézkedése a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat, például a rendkívüli elrendelésével sem. Munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme a munkavállaló a munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, jogos gazdasági érdekének, a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. Személyhez fűződő jogok védelme. A munkavállaló személyhez fűződő joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos. A személyhez fűződő jog korlátozásról a munkavállalót előzetesen tájékoztatni kell. Erről a jogról általános jelleggel előre nem mondhat le. A munkáltató köteles a munkavállalót tájékoztatni személyes adatainak kezeléséről, és az ellenőrzését szolgáló technikákról. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a személyes adatokra vonatkozó szabályok megsértése esetén 100 ezer Ft-tól 10 millió Ft-ig terjedő bírságot szabhat ki. Tájékoztatási kötelezettség. A törvény hatálya alá kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről, vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint a törvény meghatározott jogok gyakorlása és a k teljesítése szempontjából lényeges. Rendeltetésellenes joggyakorlás tilalma rendeltetésellenes a jog gyakorlása akkor, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására, vélemény-nyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet. Például, ha a munkáltató ténylegesen nem a felmondásban szereplő indok miatt szüntette meg a munkaviszony, hanem más ok miatt. További alapelvek Adott helyzetben általában elvárható magatartás elve. Jóhiszeműség és a tisztesség elve. Egyenlő bánásmód követelménye. A munka egyenlő értékének megállapításánál többek között az elvégzett munka jellemzőit, a szükséges képzettséget, erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, és a munkaerő-piaci viszonyokat kell figyelembe venni. 1

2 Munkaszerződést kötni, illetve módosítani továbbra is csak a két fél megállapodásával lehet. Munkaszerződést csak írásban lehet kötni. Írásbelinek kell tekinteni a jognyilatkozatot, ha annak közlése a jognyilatkozatban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas, tehát a megfelelő elektronikus aláírással, időbélyegzővel ellátott eket is. Az írásbeli jognyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt a címzettnek vagy az átvételre jogosult más személynek átadják, vagy az elektronikus dokumentum részükre hozzáférhetővé válik. A közlés akkor is hatályos, ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy az átvételt megtagadja vagy szándékosan megakadályozza. A munkakörben való megállapodás a munkaszerződés kötelező tartalmi eleme, de ez csak általánosan rögzíti az ellátandó feladatokat, a munkakörbe tartozó teendők részletes kifejtését a munkaköri leírás tartalmazza. A törvény előírja, hogy a munkavállalót a munkakörébe tartozó feladatokról legkésőbb a munkaviszony kezdetétől számított 15 napon belül kell írásban tájékoztatni. A munkaköri leírás nem része a munkaszerződésnek, ezért annak tartalmát a munkakör keretei között a munkáltató egyoldalúan módosíthatja. Az alapbér a munkaszerződés kötelező tartalmi eleme. Az alapbért mindig időbérként kell megadni, akkor is, ha egyébként teljesítménybérként kapja díjazását a munkavállaló. A munkavállaló alapbérének kötelezően el kell érnie legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) mértékét. Pótlékok Az új Mt. megszünteti a délutáni pótlékot, a több műszakos munkarend esetén, vagy ha a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja rendszeresen változik a 18 és 6 óra közötti ért 30% műszakpótlék jár. Az éjszakai esetén 15% bérpótlék jár kivéve, műszakpótlékra jogosult. A rendkívüli ért, a munkaidőkereten vagy az elszámolási időszakon felül végzett munkáért csak akkor adható a pénzbeli 50%-os bérpótlék helyett szabadidő, ha a felek így állapodnak meg, külön írásos megállapodás hiányában a pótlékot pénzben kell kifizetni. A munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkaidőben történő esetén 100% bérpótlék jár. A bérpótlék mértéke ötven százalék, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít. Készenlét esetén 20%, ügyelet esetén 40% bérpótlék jár. A bérpótlékok számítási alapja a munkavállaló alapbére, vagy amiben a felek megállapodnak. A munkaszerződésben a vasárnapi, munkaszüneti, éjszakai és/vagy műszakpótlék beépíthető a munkavállaló alapbérébe, illetve eseti elszámolás helyett alkalmazható havi pótlékátalány is. Az átalányt bérpótlékonként kell meghatározni. 2

3 Levonás munkabérből Előlegnek nem csak a hagyományos értelemben vett munkabérelőleg minősül, hanem több olyan eset is amikor a munkavállaló a neki járó munkabérnél többet kap. Ilyen például a munkaviszony munkaidőkeret lejárta előtti megszüntetése vagy órabéres díjazása esetén átalány fizetése. Nem munkáltatótól kapott díjazás a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül mástól díjazást nem fogadhat el, vagy nem köthet ki. Ilyen díjazás például a borravaló. A munkavállalót megillető munkabért csökkenteni nem lehet, ha a munkáltató előzetes hozzájárulásával 3. személytől díjazásban részesült. Nem lesz kötelező a munkahelyet feltüntetni a munkaszerződésben. Ha a felek a munkaszerződésben kifejezetten nem rögzítik a helyét, úgy a szokásos i helyet kell majd munkahelynek tekinteni. A szerződésben meghatározott munkahelytől eltérő helyen a munkavállaló csak beleegyezésével foglalkoztatható, de átmeneti jelleggel a munkáltató jogosult a munkavállalót a munkaszerződéstől eltérő munkahelyen, munkakörben foglalkoztatni. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás időtartama naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem haladhatja meg. A munkaviszony határozatlan időre jön létre, hacsak a felek másképp nem állapodnak meg a munkaszerződésben. Megszűnik az a szabály, miszerint a határozott idejű munkaviszony határozatlan idejűvé alakul át, ha a munkavállaló a határozott időtartam lejártát követően 1 napot a közvetlen vezető tudtával tovább dolgozik. A munkáltató legkésőbb a munkaviszony kezdetétől számított 15 napon belül írásban tájékoztatja a munkavállalót a napi munkaidőről, az alapbéren túli munkabérről és egyéb juttatásokról, a munkabérről való elszámolás módjáról, a munkabérfizetés gyakoriságáról, a kifizetés napjáról, a munkakörbe tartozó feladatokról, a szabadság mértékéről, számításáról és kiadásáról, a felmondási idő megállapításának szabályairól, tovább a munkáltatói jogkör gyakorlójáról. A munkáltató megnevezésének, lényeges adatainak, továbbá az fentiek változásáról a munkavállalót a változást követő 15 napon belül írásban tájékoztatni kell. A 15 napot meghaladó külföldön történő esetén a munkavállalót legkésőbb a külföldre való kiutazást megelőző 7 nappal írásban tájékoztatni kell. A munkaviszony kezdetének napját a munkaszerződésben kell meghatározni. Ennek hiányában a munkaviszony kezdete a munkaszerződés megkötését követő nap. A felek a munkaszerződés megkötése és a munkaviszony kezdetének napja közötti időszakban nem tanúsíthatnak olyan magatartást, amely a munkaviszony létrejöttét meghiúsítaná. Elállási jog, melyet a másik féllel nyilatkozatban kell közölni, és amivel a megállapodást a megkötés időpontjára visszamenőleges hatállyal botja fel. Elállási jog illeti meg a feleket a munkaszerződés rögzítése és a munkaviszony kezdete között, ha lényeges, a munkaviszony teljesítését lehetetlenné tévő változás következett be annak körülményeiben, illetve ha teljesítése aránytalan sérelemmel járna. Hasonló lényeges változás esetén a kötelezettségvállalásoktól is el lehet állni, azokat módosítani lehet. 3

4 Munkaközi szünet A munkavállaló részére, ha beosztás szerinti napi munkaidő vagy rendkívüli munkaidő tartalma a 6 órát meghaladja, továbbra is 20 perc, ha a 9 órát meghaladja, további 25 perc munkaközi szünetet kell biztosítani. A munkaközi szünet nem része a munkaidőnek így erre az időre számára semmilyen nem rendelhető el és úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló a t megszakíthassa, és i helyét elhagyhassa. A munkaközi szünet a felek megegyezése alapján hosszabb is lehet, de legfeljebb 60 perc. Napi pihenőidő Főszabály továbbra is a 11 órás egybefüggő napi pihenőidő. Viszont az a megszakítás nélküli, több műszakos, idényjellegű vagy készenléti jellegű esetén lehetséges a 11 órás napi pihenőidő helyett 8 órát alkalmazni. Heti pihenőnap Az általános munkarendben foglalkozatott munkavállalók számára a heti pihenőnapot szombaton vagy vasárnap kell biztosítani. Az általánostól eltérő munkarend esetén, ha vasárnapra rendes munkaidő nem osztható be, a munkáltatónak erre a napra kell a beosztania a pihenőnapot. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló számára hat munkanap után egy pihenőnapot kell beosztani (kivéve a megszakítás nélküli, a több műszakos vagy az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalót). Ha a munkavállaló számára vasárnap rendes munkaidő rendelhető el, akkor a pihenőnapnak nem kell adott héten belül vasárnapra esnie, csak havonta egyszer. A pihenő- illetve munkaszüneti napon 7 és 22 óra közötti idő mindenképpen pihenő-, illetve munkaszüneti napnak minősül. Heti pihenőidő Fontos új szabály, hogy a pihenőnap helyett hetenként legalább 48 órát kitevő, megszakítás nélkül heti pihenőidő is alkalmazható, nem csak munkaidőkeret esetében. A heti pihenőidőt havonta egyszer vasárnapra kell beosztani. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőidőnek beosztható egy legalább 40 órás, megszakítás nélküli időszak, amely magában foglal egy naptári napot. Vasárnapra rendes munkaidő csak a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben, az idényjellegű és a készenléti jellegű munkakörben, a megszakítás nélküli és a több műszakos tevékenység keretében, a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben, társadalmi közszükségletet kielégítő, vagy külföldre történő szolgáltatás nyújtásához - a szolgáltatás jellegéből eredően - e napon szükséges esetén, illetve a külföldön történő során a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló számára osztható be. Munkaszüneti napra rendes munkaidő csak a fenti esetekben osztható be, kivéve a több műszakos tevékenységet, a készenléti jellegű munkakört, illetve a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben történő foglalkoztatást. 4

5 Több műszakos munkarend csak a munkáltató legalább heti 80 órás működése esetén alkalmazható. A munkaidőkeret a felek megállapodása alapján akár 6 hónap is lehet. Kötetlen a munkarend, ha a munkáltató heti átlagban legalább a napi munkaidő fele beosztásának jogát a munkakör sajátos jellegére, a önálló megszervezésére tekintettel a munkavállaló számára írásban átengedi. Ekkor nem kell alkalmaznia a munkáltatónak a munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó jogszabályi előírásokat és mentesül a munka- és pihenőidő nyilvántartási kötelezettség és bizonyos esetekben a rendkívüli ért járó túlóradíj fizetése alól. A kötetlen munkarend alkalmazása nem eredményezheti - különösen a rendkívüli munkaidőre vonatkozó - jogszabályok megkerülését. A munkakör sajátos jellegére példa: egy biztosítási ügynöknek lehet kötetlen munkaideje. Részmunkaidős foglalkoztatás és kismamák Az új szabályok szerint a munkavállaló számára egészségi állapotának megfelelő munkakört kell felajánlani, ha várandóssága megállapításától gyermeke 1 éves koráig a munkakörében nem foglalkoztatható. A felmentés idejére alapbére illeti meg, kivéve, ha a felajánlott munkakört alapos ok nélkül nem fogadja el. A alól fel kell menteni, ha az egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatása nem lehetséges. A munkavállaló kérelmére kötelező részmunkaidős foglalkoztatásra áttérni, feltéve, hogy a munkavállaló gyermeke még nincs 3 éves, a részmunkaidős foglalkoztatás a gyermek 3 éves koráig fog tartani, és a munkaidő az eredeti mérték felére csökken. Ilyenkor kötelező a munkaszerződést ennek megfelelően módosítani. Ha a munkavállaló kérelme bármely elemében eltér a fentiektől, az már a munkáltató beleegyezését is megkívánja. Például az eredeti 8 órás munkaidőt nem 4, hanem napi 6 órára szeretné csökkenteni. Ha a korábbi munkakörben a részmunkaidős foglalkoztatás nem lehetséges, úgy egy másik munkakörben is megegyezhetnek. A rendkívüli munkaidő a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő, továbbá az ügyelet. A rendkívüli munkaidőt a munkavállaló kérésére írásban kell elrendelni. Maximális éves mértéke 200 óra helyett 250 óra, ezt arányosítani kell részmunkaidő, határozott időtartamú munkaviszony esetén. Felelősség kizárása A Taxcontor Hírlevelet a lehető legnagyobb gondossággal készítjük, ugyanakkor tekintetbe kell venni, hogy egy ügylet jogi megítélését számtalan egyedi, specifikus információ és körülmény befolyásolja. Ezért konkrét esetben kérjük, mindig konzultáljon velünk! A Taxcontor Hírlevélben leírtak a hírlevél jellegéből adódóan csupán általános tájékoztatásul szolgálnak. Így ezen információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást, konzultációt és nem szolgálnak bármely üzleti döntés alapjául. Amennyiben a jövőben nem szeretné a Taxcontor Hírlevél számait megkapni, kérjük, írjon az címre. 5

1992. évi XXII. tv. Az új Munka Törvénykönyve A törvény hatálya Területi hatály: Tekintettel a nemzetközi magánjog szabályaira az Mt.

1992. évi XXII. tv. Az új Munka Törvénykönyve A törvény hatálya Területi hatály: Tekintettel a nemzetközi magánjog szabályaira az Mt. 1992. évi XXII. tv. Az új Munka Törvénykönyve A törvény hatálya Területi hatály: Tekintettel a nemzetközi magánjog szabályaira az Mt. hatálya kiterjed Területi hatály: E törvény rendelkezéseit a nemzetközi

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag

Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag I. A tervezet és a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodások viszonya (Dőlt betűvel a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodások

Részletesebben

Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban. Dr. Kovács László

Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban. Dr. Kovács László Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban Dr. Kovács László Munkavégzési viszonyok tipizálása Munkavégzési viszonyok Munkaviszonyok alkalmazásban állók Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok

Részletesebben

Szabályos foglalkoztatás MUNKAÜGY 2015

Szabályos foglalkoztatás MUNKAÜGY 2015 Szabályos foglalkoztatás MUNKAÜGY 2015 Munkaügyi kapcsolatok Rendezett munkaügyi kapcsolatok [2011. évi CXCV. tv. (Áht.)] Nem felel meg: Bejelentési kötelezettség elmulasztása Munkavállalói jogalanyisággal

Részletesebben

A Kjt. változásai háttérben az új Mt. és egy törvényjavaslat

A Kjt. változásai háttérben az új Mt. és egy törvényjavaslat A Kjt. változásai háttérben az új Mt. és egy törvényjavaslat Lurdy Ház 2012.XI.15. Dr. Horváth István ügyvéd, P. Horváth Ügyvédi Iroda c. egyetemi docens PhD ELTE ÁJK Forrásaink Az új Mt. a 2012. évi I.

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSE BUDAPEST 2010 (2016. március 18. napjától hatályos változat) PREAMBULUM A Budapesti Gazdasági Egyetem (a továbbiakban: Egyetem), mint munkáltató és a

Részletesebben

I. Fejezet. a) Ezt a Kollektív Szerződést határozatlan időre kötötték a felek. b) A Kollektív Szerződés 2012. 07. hó 01. napján lép hatályba.

I. Fejezet. a) Ezt a Kollektív Szerződést határozatlan időre kötötték a felek. b) A Kollektív Szerződés 2012. 07. hó 01. napján lép hatályba. I. Fejezet 1. A Kollektív Szerződésre vonatkozó szabályok Kollektív Szerződés valamint mellékletei, kiegészítései szabályozzák a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket, ezek gyakorlásának,

Részletesebben

E-Munkajog. Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! 2013. április XIV. évfolyam 4. szám. 1 A hónap témája. 4 Olvasói kérdések

E-Munkajog. Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! 2013. április XIV. évfolyam 4. szám. 1 A hónap témája. 4 Olvasói kérdések E-Munkajog Szakmai folyóirat 2013. április XIV. évfolyam 4. szám In-house szeminárium! Szeretne közvetlenül munkahelyén tájékozódni a legújabb jogszabályváltozásokról a munkajog elismert szakértőitől?

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén)

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén) amely létrejött, egyrészről a Szent István Egyetem EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén) Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Részletesebben

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 1

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2012. évi I. törvény 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 1 2016.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

DTM Hungary Payroll Intelligence

DTM Hungary Payroll Intelligence MUNKA TÖRVÉNYKÖNYV LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI Kedves Ügyfelünk! Jelen hírlevelünkben a Munka Törvénykönyvének változásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat foglaljuk össze. 1. Hatálybalépés, átmeneti

Részletesebben

Tudnivalók a nyári diákmunkáról (2016)

Tudnivalók a nyári diákmunkáról (2016) Tudnivalók a nyári diákmunkáról (2016) A nyári szünidőben sok középiskolai diák, egyetemi, főiskolai hallgató vállal rövidebbhosszabb ideig munkát annak érdekében, hogy a nyaraláshoz nem ritkán a tanulmányok

Részletesebben

MUNKAIDŐ, ÜGYELET, KÉSZENLÉT 2016.01.20.

MUNKAIDŐ, ÜGYELET, KÉSZENLÉT 2016.01.20. MUNKAIDŐ, ÜGYELET, KÉSZENLÉT R e z i d e n s o k t a t á s D r. H o r v á t h G y ö r g y S E I g a z s á g ü g y i é s B i z t o s í t á s - O r v o s t a n i I n t é z e t JOGSZABÁLYOK Mt. (2012. évi

Részletesebben

Közalkalmazotti Szabályzata

Közalkalmazotti Szabályzata Veszprém Megyei Önkormányzat Turisztikai Hivatal Közalkalmazotti Szabályzata A Veszprém Megyei Önkormányzat Turisztikai Hivatal (a továbbiakban: Munkáltató ) közalkalmazottainak jogviszonyára vonatkozó

Részletesebben

OMMF 2009. JÚLIUSI HÍRLEVÉL. Jelen számunkban a fiatalok nyári munkavégzésének lehetőségeiről, valamint az idénymunka szabályairól adunk tájékoztatást

OMMF 2009. JÚLIUSI HÍRLEVÉL. Jelen számunkban a fiatalok nyári munkavégzésének lehetőségeiről, valamint az idénymunka szabályairól adunk tájékoztatást OMMF 2009. JÚLIUSI HÍRLEVÉL Jelen számunkban a fiatalok nyári munkavégzésének lehetőségeiről, valamint az idénymunka szabályairól adunk tájékoztatást A nyári iskolaszünetben egyre több diák vállal rövidebb-hosszabb

Részletesebben

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE PREAMBULUM I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A FOGLALKOZTATÁSI JOGVISZONY ALANYAI

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE PREAMBULUM I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A FOGLALKOZTATÁSI JOGVISZONY ALANYAI A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE PREAMBULUM A Károli Gáspár Református Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV.

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. fejezet Bevezető rendelkezések 1. A törvény célja 1. E törvény a tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályait állapítja

Részletesebben

2015.01.2. Munkaidő, ügyelet, készenlét. Rezidens oktatás. Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet

2015.01.2. Munkaidő, ügyelet, készenlét. Rezidens oktatás. Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet Munkaidő, ügyelet, készenlét Rezidens oktatás Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet 200 évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről 1997. évi

Részletesebben

2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről

2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről Az erős, de az indokoltnál nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes a nemzeti érdekeket előtérbe helyező állam olyan

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal ÜGYRENDJE

A Polgármesteri Hivatal ÜGYRENDJE A Polgármesteri Hivatal Melléklet ÜGYRENDJE A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 35. (2) bekezdés c. pontja alapján a polgármester a jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a képviselő-testületnek

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ.3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ.3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...4 1. A törvény célja...4 2. A törvény hatálya...4

Részletesebben

T/2937. számú. törvényjavaslat. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról

T/2937. számú. törvényjavaslat. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2937. számú törvényjavaslat az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról Előadó: dr. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter

Részletesebben

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS (egységes szerkezetben az 1 53. számú módosítással)

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS (egységes szerkezetben az 1 53. számú módosítással) Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS (egységes szerkezetben az 1 53. számú módosítással) 2012. február 1-től hatályos 1 27. számú módosítás hatályos: 2004. március 1-től

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 260 000 Ft, azaz Kétszázhatvanezer forint; 130 000 Ft, azaz Százharmincezer forint;

H A T Á R O Z A T. 260 000 Ft, azaz Kétszázhatvanezer forint; 130 000 Ft, azaz Százharmincezer forint; BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/366-4/2011. Üi.: Kovács Lajos Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály Tel.: 373-1808 lajos.kovacs@mbfh.hu Tárgy: munkaügyi bírság LASSELSBERGER Hungária Kft. 1239 Budapest,

Részletesebben

Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetség

Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetség Csóti András bv. altábornagy úr büntetés-végrehajtási főtanácsos országos parancsnok Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Budapest Tárgy: A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának../2015.

Részletesebben

A NŐKRE ÉS FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS MUNKAJOGI SZABÁLYOK

A NŐKRE ÉS FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS MUNKAJOGI SZABÁLYOK TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A NŐKRE ÉS FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS MUNKAJOGI SZABÁLYOK Előadó: Dr. Csigi Imre Ferenc

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere Pécs 2006 Preambulum * A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

TERVEZET! 2011. évi törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról

TERVEZET! 2011. évi törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról TERVEZET! 2011. évi törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény

Részletesebben

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 2006.

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 2006. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 2006. Ezen dokumentum mindenkor érvényes, ellenőrzött példánya az MVM Rt. számítógépes hálózatának MINOSEG/KULSO könyvtárában található. A korábban kinyomtatott példányok érvényességét

Részletesebben

az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseivel

az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseivel az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseivel Összeállította: Szabó Imre, HÖOK elnökségi tag, egyetemi hallgató, PPKE JÁK HÖOK KIOSZ Közreműködtek: Dr. Czuglerné Dr. Ivány Judit ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális

Részletesebben

ILPEA PROFEXT Kft. TÁMOP-2.4.5-12/7-2012-0062 pályázat elemeinek összefoglalása

ILPEA PROFEXT Kft. TÁMOP-2.4.5-12/7-2012-0062 pályázat elemeinek összefoglalása ILPEA PROFEXT Kft. TÁMOP-2.4.5-12/7-2012-0062 pályázat elemeinek összefoglalása 1. Projekt előkészítés: munkavállalói interjúk készítése Csatolt dokumentumok: munkavállalói és munkáltatói kérdőívek Az

Részletesebben

E-Munkajog. Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! 2013. november XIV. évfolyam 11. szám. 1 A hónap témája. 2 Így döntött a Kúria

E-Munkajog. Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! 2013. november XIV. évfolyam 11. szám. 1 A hónap témája. 2 Így döntött a Kúria E-Munkajog Szakmai folyóirat 2013. november XIV. évfolyam 11. szám In-house szeminárium! Szeretne közvetlenül munkahelyén tájékozódni a legújabb jogszabályváltozásokról a munkajog elismert szakértőitől?

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslatokat. 1. A törvényjavaslat 235. helyébe a következő rendelkezést javasoljuk:

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslatokat. 1. A törvényjavaslat 235. helyébe a következő rendelkezést javasoljuk: Módosító javaslat Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 94. (1) bekezdése és a 102. (1) bekezdése alapján a Munka Törvénykönyvéről szóló, 4786. számú törvényjavaslathoz

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM CAFETÉRIA SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM CAFETÉRIA SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM CAFETÉRIA SZABÁLYZATA BUDAPEST 2016. (Hatályos: 2016. március 18. napjától) Bevezetés A Budapesti Gazdasági Egyetem (továbbiakban: Egyetem) a Magyarország 2016. évi központi

Részletesebben

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Tájékoztató

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Tájékoztató Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Tájékoztató a foglalkoztatás fontosabb szabályairól, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról, a korhatár

Részletesebben

I. Kereset kiegészítés támogatása képzéssel (ACS_KERESET_2015)

I. Kereset kiegészítés támogatása képzéssel (ACS_KERESET_2015) Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetésre kerülő Azonnal cselekszünk c. program keretében meghirdetésre kerülő pályázati konstrukciók bemutatása I. Kereset kiegészítés támogatása

Részletesebben

VBK/1543-3/2013. Jogerős: 2013. 07.09. Ügyintéző: dr. Káldi Zoltán H A T Á R O Z A T

VBK/1543-3/2013. Jogerős: 2013. 07.09. Ügyintéző: dr. Káldi Zoltán H A T Á R O Z A T MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG VBK/1543-3/2013. Jogerős: 2013. 07.09. Ügyintéző: dr. Káldi Zoltán Tárgy: munkaügyi bírság ISD POWER Kft. 2400 Dunaújváros Vasmű tér 1-3.

Részletesebben

T/3404. számú törvényjavaslat. egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról

T/3404. számú törvényjavaslat. egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3404. számú törvényjavaslat egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest,

Részletesebben

A munkaviszony megszüntetése valamelyik (esetleg mindkét) fél részéről tett jognyilatkozattal történik. Ennek négy esete a következő:

A munkaviszony megszüntetése valamelyik (esetleg mindkét) fél részéről tett jognyilatkozattal történik. Ennek négy esete a következő: 14. Foglalja össze, hogy a munkaviszony megszüntetésének milyen módjait ismeri, különös tekintettel a speciális esetekre! Beszéljen a mellékelt nyomtatványok szerepéről, főbb tartalmi elemeiről! A munkaviszony

Részletesebben

A MUNKA DÍJAZÁSA (MUNKABÉR)

A MUNKA DÍJAZÁSA (MUNKABÉR) A MUNKA DÍJAZÁSA (MUNKABÉR) I. A MUNKABÉR FUNKCIÓJA 1. Gazdasági funkció: a munkaviszonyban végzett munkáért járó ellenszolgáltatás 2. Szociális funkció: a munkavállaló megélhetésének biztosítása A munkabér

Részletesebben

Tájékoztató a munkaidő beosztás, a munkaidő, a pihenőidő és a munkaidőnyilvántartás szabályairól a közfoglalkoztatásban

Tájékoztató a munkaidő beosztás, a munkaidő, a pihenőidő és a munkaidőnyilvántartás szabályairól a közfoglalkoztatásban Tájékoztató a munkaidő beosztás, a munkaidő, a pihenőidő és a munkaidőnyilvántartás szabályairól a közfoglalkoztatásban 1. A munkaidő beosztás szabályai Munkarend A munkaidő megszervezésének (beosztásának)

Részletesebben

Az atipikus munkaviszonyok hazai szabályozásának megjelenése

Az atipikus munkaviszonyok hazai szabályozásának megjelenése Az atipikus munkaviszonyok hazai szabályozásának megjelenése Szerző: Czinkné dr. Arató Zita bírósági titkár Pécs, 2015. október 20. A 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.) is szabályozott atipikus

Részletesebben

A Munka Törvénykönyvét érintő legfontosabb változások Jogi hírlevél

A Munka Törvénykönyvét érintő legfontosabb változások Jogi hírlevél Ember és Szarvas Ügyvédi Iroda A Deloitte Magyarország együttműködő partnere A Munka Törvénykönyvét érintő legfontosabb változások Jogi hírlevél 2011. június 9. A Munka Törvénykönyvét érintő legfontosabb

Részletesebben

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév. Előadások tematikája

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév. Előadások tematikája Tantárgy neve Munkajog 1. Neptun kódja: J3:MUJ (1) Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJÉNEK 15.629/2010.XIII. számú u t a s í t á s a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJÉNEK 15.629/2010.XIII. számú u t a s í t á s a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS C Í M Z E T E S FŐJEGYZŐJE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-530; Fax: (42) 524-531 E-mail: nyhjegyz@nyirhalo.hu; szemansandordr@nyirhalo.hu NYÍREGYHÁZA

Részletesebben

Magyarbánhegyes Község Önkormányzatának Jegyzőjének 1/2010. (III.18.) sz. intézkedése

Magyarbánhegyes Község Önkormányzatának Jegyzőjének 1/2010. (III.18.) sz. intézkedése Magyarbánhegyes Község Önkormányzatának Jegyzőjének 1/2010. (III.18.) sz. intézkedése A KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYZATRÓL A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (továbbiakban Ktv.), valamint

Részletesebben

MUNKAHELYI KOLLEKTÍV SZERŐDÉS

MUNKAHELYI KOLLEKTÍV SZERŐDÉS MUNKAHELYI KOLLEKTÍV SZERŐDÉS amely egyrészről a MEDOSZ Hegyhát Munkahelyi Alapszervezete, mint a munkavállalók érdekképviseleti szerve, másrészről az egymással kapcsolt vállalkozásban lévő: - 9761 Táplánszentkereszt,

Részletesebben

2013/28. SZÁM TARTALOM

2013/28. SZÁM TARTALOM 2013/28. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 35/2013. (VIII. 29. MÁV-START Ért. 28.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt.-nél foglalkoztatott munkavállalók szabadságának kiadásáról és elszámolásáról...

Részletesebben

www.allianz.hu Allianz Gondoskodás Programok Élet- és személybiztosítás Ügyfél-tájékoztató AHE-21230/ÜT2 1/16

www.allianz.hu Allianz Gondoskodás Programok Élet- és személybiztosítás Ügyfél-tájékoztató AHE-21230/ÜT2 1/16 www.allianz.hu Allianz Gondoskodás Élet- és személybiztosítás Programok Ügyfél-tájékoztató 1/16 Ügyfél-tájékoztató az Allianz Gondoskodás Programokról Tisztelt leendő Partnerünk! Ez az ügyfél-tájékoztató,

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések 5. 2. Az intézmény szervezeti felépítése 6. 3. Az intézmény működési rendjét meghatározó dokumentumok 12

Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések 5. 2. Az intézmény szervezeti felépítése 6. 3. Az intézmény működési rendjét meghatározó dokumentumok 12 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT S U G O V I C A S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések 5 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA KOMLÓ, TEMPLOM TÉR 2. TEL / FAX: 72/481-272 E-mail: komlo.kodaly@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...6

Részletesebben

AZ ATIPIKUS MUNKAVISZONYOK

AZ ATIPIKUS MUNKAVISZONYOK AZ ATIPIKUS MUNKAVISZONYOK I. BEVEZETÉS MUNKAVISZONY Alárendeltség, függő munkavégzés, munkajog hatálya alatt Menekülés a munkajog hatálya alól ATIPIKUS MUNKAVISZONYOK Egy-egy ismérvében eltér, rugalmasabb

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2010/6. SZÁM

ÉRTESÍTŐ 2010/6. SZÁM ÉRTESÍTŐ 2010/6. SZÁM TARTALOM Oldal Utasítások 12/2010. (V. 31. MÁV-START Ért. 6.) VIG. sz. vezérigazgatói utasítás az üzletpolitikai kedvezmények nyújtásának szabályozásáról... 2 13/2010. (V. 31. MÁV-START

Részletesebben

Távolléti díj - játékai

Távolléti díj - játékai Távolléti díj - játékai Havidíjas munkavállaló: Ha nincs beosztva munkaszüneti napra nincs díjazás Ha be van osztva munkaszüneti napra száz százalék bérpótlék (havi alapbér mellett) Ha nincs beosztva munkaszüneti

Részletesebben

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.11.25

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.11.25 OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.11.25 Munkaviszonyok Tipikus Határozatlan időre Napi 8 órára Munkáltató telephelyén, irodájában Munkáltatómunkavállaló kapcsolatban 1 munkáltató

Részletesebben

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A MUNKAJOGBAN

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A MUNKAJOGBAN IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A MUNKAJOGBAN HVG-Orac Budapest, 2015. október 20. dr. Pál Lajos ügyvéd pal.lajos@paleskozma.hu www.paleskozma.hu Miről lesz szó? 2 A munkaidő és díjazásának egyes kérdései a napi munkaidő

Részletesebben

P Parragi és Társa Ügyvédi Iroda

P Parragi és Társa Ügyvédi Iroda Hírlevél 2014/1 Tisztelt Ügyfeleink! Kedves Olvasók! Irodánk Hírlevelének idei első száma többek között a hatályos Ptk. pénztartozás teljesítésére és a késedelmi kamatra vonatkozó szabályaival, a Munka

Részletesebben

Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz

Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz Érvényesség kezdetének időpontja: 2015. 01. 01. A 2013. december 31-ig érvényes Útmutató és annak módosítása, kiegészítése a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL TÁJÉKOZTATÓ

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL TÁJÉKOZTATÓ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL 2013. FEBRUÁR TÁJÉKOZTATÓ a közfoglalkoztatási jogviszony alapvető szabályairól, valamint a hátrányos megkülönböztetés esetén

Részletesebben

M U N K A J O G A munkajog, a munkavállaló és a munkáltató fogalma Munkajog: munkajogi jogszabályok egyéni munkajog kollektív munkajog

M U N K A J O G A munkajog, a munkavállaló és a munkáltató fogalma Munkajog: munkajogi jogszabályok egyéni munkajog kollektív munkajog M U N K A J O G A munkajog, a munkavállaló és a munkáltató fogalma Munkajog: a munkáltató és a gazdaságilag nem önálló, ennélfogva alárendelt - különös védelemre szoruló - munkavállaló között munkaszerződés

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere 2015. április 01. napjától hatályos változat Preambulum *

Részletesebben

Igaz-hamis, felelet-választós tesztsor III. forduló

Igaz-hamis, felelet-választós tesztsor III. forduló Igaz-hamis, felelet-választós tesztsor III. forduló 2015. szeptember 21. Előadó: Sümegi Nóra A munkaviszony megszűnése és megszüntetése A munkaviszony megszűnésének esetei (Mt. 63. ): a) a munkavállaló

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere 2013. november 14. napjától hatályos változat Preambulum *

Részletesebben

A 2013. év végi munkaidő-beosztás elkészítéséhez kapcsolódó tudnivalók

A 2013. év végi munkaidő-beosztás elkészítéséhez kapcsolódó tudnivalók A 2013. év végi munkaidő-beosztás elkészítéséhez kapcsolódó tudnivalók 1 Az év vége sikeréhez, célkitűzéseink eléréséhez, áruházaink hatékony és jövedelmező működéséhez elengedhetetlen, hogy a 2013. év

Részletesebben

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG SZIGORLATI MINIMUMKÉRDÉSEK 2013/2014. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG SZIGORLATI MINIMUMKÉRDÉSEK 2013/2014. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG SZIGORLATI MINIMUMKÉRDÉSEK 2013/2014. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV I. félév 1. A munkajogi szabályozás kialakulásának fő állomásai 2. A munkajogviszony fogalma 3. A megbízás fogalma 4. A

Részletesebben

2015. HR Protokoll. Dr. Kovács-Szilágyi Eszter Szentiné Bosnyák Zsuzsanna 2015.09.22.

2015. HR Protokoll. Dr. Kovács-Szilágyi Eszter Szentiné Bosnyák Zsuzsanna 2015.09.22. 2015. HR Protokoll Dr. Kovács-Szilágyi Eszter Szentiné Bosnyák Zsuzsanna 2015.09.22. Tartalomjegyzék ÖSSZEFOGLALÁS... 4 I. TEENDŐK MUNKAVISZONY LÉTREJÖTTE ESETÉN... 5 1. Toborzás... 5 2. Első találkozás...

Részletesebben

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozott támogatási formák álláskeresők és vállalkozások részére

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozott támogatási formák álláskeresők és vállalkozások részére CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozott támogatási formák álláskeresők és vállalkozások részére Szeged, 2013. május 15. Előadó: Bakos László

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2016. június. Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata

MKTB (MA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2016. június. Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata 1. A kollektív tárgyalásra, a kollektív alku szereplőire vonatkozó nemzetközi normák 2. A kollektív tárgyalás alapelvei, alapvető feltételei

Részletesebben

A szociális foglalkoztatás jogi szabályozásának tervezett új irányai

A szociális foglalkoztatás jogi szabályozásának tervezett új irányai A szociális foglalkoztatás jogi szabályozásának tervezett új irányai Benedek István Zsolt főigazgató-helyettes Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejlesztő foglalkoztatás, mint új szolgáltatási

Részletesebben

DALLAM ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:040258 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

DALLAM ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:040258 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT DALLAM ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:040258 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./ A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési Szabályzat célja,hogy

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 3. számú melléklete AZ ÓBUDAI EGYETEMEN A KÖZALKALMAZOTTAK RÉSZÉRE

AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 3. számú melléklete AZ ÓBUDAI EGYETEMEN A KÖZALKALMAZOTTAK RÉSZÉRE AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. KÖTET AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 3. számú melléklete AZ ÓBUDAI EGYETEMEN A KÖZALKALMAZOTTAK RÉSZÉRE ADHATÓ JUTTATÁSOKRÓL

Részletesebben

Közalkalmazotti Szabályzat

Közalkalmazotti Szabályzat Közalkalmazotti Szabályzat Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Várpalota, Dankó u. 16/V. 2016. Vázlat 1. A szabályzat hatálya 3.

Részletesebben

A munka világa. HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36

A munka világa. HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36 A munka világa HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36 Készítették: Kovácsné Kemény Gyöngyi I. fejezet Frecska Zoltánné II. fejezet Kapás Zsolt III. fejezet Dr. Jászka Ernő IV.

Részletesebben

Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2010. augusztus 1-jétől

Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2010. augusztus 1-jétől Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2010. augusztus 1-jétől Egyszerűsített foglalkoztatásra 2010. augusztus 1-jétől a 2010. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Efo.tv.) rendelkezései szerint létesíthető

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Iktatószám: 2013-27/266. Komáromi Jókai Mór Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Szabóné dr. Mühlenkampf Erika igazgató Komárom, 2013. szeptember 10. Érvényes: 2013. szeptember 17-től

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. február 9-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. február 9-i rendes ülésére 18. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Művelődési Ház NKft. javadalmazási szabályzata,

Részletesebben

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni.

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. MUNKAJOGI ALAPOK A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. Mit kell tartalmaznia a munkaszerződésnek? A munkaszerződésnek vannak kötelező

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat

Szervezeti és működési szabályzat 33. Szervezeti és működési szabályzat A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola SzMSz-e tartalmazza az intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket

Részletesebben

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt évi takarítási óradíj

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt évi takarítási óradíj A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt 2017. évi takarítási óradíj A 2017. évi takarítási óradíj költségelemei % Betanított takarító alkalmazottként, heti 5 munkanap, állandó 1 műszak

Részletesebben

Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21.

Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21. Pest Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21. Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

Részletesebben

Egyszerűsített foglalkoztatás a non profit szektorban

Egyszerűsített foglalkoztatás a non profit szektorban HALASI CIVIL KONFERENCIA Egyszerűsített foglalkoztatás a non profit szektorban 2016. január 20. Halasi Civil Konferencia, Közösségek Háza MÁRIÁS ATTILA BDO Magyarország, vezető munkaügyi tanácsadó, partner

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Kiszombor Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzat 2015. TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rendelkezések 1.1 A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi

Részletesebben

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS. Pápa 2006.

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS. Pápa 2006. Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő 8500 Pápa, Jókai u. 5-9 (89) 514-000, Fax: (89) 313-653, e-mail: hospital@mail.geksz.hu KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Pápa 2006. Tartalom: I. fejezet Általános

Részletesebben

AZ AKTÍV FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK FONTOSABB LÉTSZÁMADATAI 2013-BAN

AZ AKTÍV FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK FONTOSABB LÉTSZÁMADATAI 2013-BAN AZ AKTÍV FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK FONTOSABB LÉTSZÁMADATAI 2013-BAN Nemzeti Munkaügyi Hivatal Készült A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Kutatási és Elemzési Főosztályán Főosztályvezető: Tajti József Készítette:

Részletesebben

T/10267. számú törvényjavaslat. az állami tisztviselőkről

T/10267. számú törvényjavaslat. az állami tisztviselőkről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10267. számú törvényjavaslat az állami tisztviselőkről Előterjesztő: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest, 2016. április 2016. évi törvény az állami tisztviselőkről

Részletesebben

Tájékoztató a szakszervezeti vezetők részére a munkajogi védelem, és a munkaidő-kedvezmény megváltozott szabályairól

Tájékoztató a szakszervezeti vezetők részére a munkajogi védelem, és a munkaidő-kedvezmény megváltozott szabályairól PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. * 1417 Budapest, Pf.: 11. Központi telefon: 322-8452, 322-8453, 322-8454, 322-8455, 322-8456 Elnök, alelnökök tel/fax: 322-2249

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 2310 Szigetszentmiklós, Csonka János u. 5. KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT 2013 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A közalkalmazotti szabályzatot

Részletesebben

Jogszerű? Legyen!- JOGPONT+ Mini Szakmai Konferencia

Jogszerű? Legyen!- JOGPONT+ Mini Szakmai Konferencia Jogszerű? Legyen!- JOGPONT+ Mini Szakmai Konferencia Előadó: Antalikné Szabó Mária Munkaügyi felügyelő BFKH MMSZSZ E-mail cím: antalikneszm@ommf.gov.hu Telefonszám: +36 1 3233-600 Munkaidő- és pihenőidő

Részletesebben

munkavédelem és munkaügy ellenőrzés

munkavédelem és munkaügy ellenőrzés MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI ELLENŐRZÉS II. évfolyam 1. szám 2008. január munkavédelem és munkaügy ellenőrzés Aktuális Jogszabályváltozások A hónap témája Az ügyelet és készenlét szabályainak változása Előírások

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A VIADUKT SPORT Nonprofit Kft. alapításáról

ELŐTERJESZTÉS. A VIADUKT SPORT Nonprofit Kft. alapításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Téli-tavaszi közmunkaprogram Új Szöveges dokumentum Határidő: 2007. november 19. 14 óra A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Pályázati Felhívása 2007/10 Téli-tavaszi közmunkaprogram 1. A pályázat

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSE

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSE DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSE 3. kiadás 0. módosítás 2 (24). oldal Dunaújváros 2015 3. kiadás 0. módosítás 3 (24). oldal Tartalomjegyzék 1. A Kollektív Szerződés célja

Részletesebben

Gödöllői Tankerület. Szabados Lajosné. Szakmai nap, 2014. március 18., Gödöllő. - Szabadság -

Gödöllői Tankerület. Szabados Lajosné. Szakmai nap, 2014. március 18., Gödöllő. - Szabadság - Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerület Gödöllői Tankerület Szabados Lajosné Szakmai nap, 2014. március 18., Gödöllő - Szabadság - Irányadó jogszabályok A 2012. évi I. törvény a munka

Részletesebben

SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉS SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Létrehozás dátuma: Budapest, 2008.12.09. Módosítás dátuma: 2012.02.22 Hatálybalépés

Részletesebben

A munka- és pihenőidő szabályai

A munka- és pihenőidő szabályai 2012. évi I. törvény (Mt.) XI. Fejezet A munka- és pihenőidő szabályai Előadó: Dr. Végh Lajos Fogalmak 86. Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő, kezdettől befejezéséig tart valamint a munkavégzéshez kapcsolódó

Részletesebben

A 2012. évi I. Tv és az Mth. hatása a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésére, helyi függelékeire. MÁV-TRAKCIÓ anyaga

A 2012. évi I. Tv és az Mth. hatása a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésére, helyi függelékeire. MÁV-TRAKCIÓ anyaga 1 A 2012. évi I. Tv és az Mth. hatása a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésére, helyi függelékeire. MÁV-TRAKCIÓ anyaga Ahol a KSZ. személyi alapbér fogalmat használ azon alapbért kell érteni, ahol átlagkeresetet

Részletesebben

Miskolci Bányakapitányság 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf.: 31) Tel: 46/503-740; Fax: 46/503-741 E-mail: mbk@mbfh.

Miskolci Bányakapitányság 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf.: 31) Tel: 46/503-740; Fax: 46/503-741 E-mail: mbk@mbfh. Miskolci Bányakapitányság 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf.: 31) Tel: 46/503-740; Fax: 46/503-741 E-mail: mbk@mbfh.hu ikt.sz.: MBk/635-4/2012. A határozat jogerős: 2013. 04. 02. Üi.: dr.

Részletesebben

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2013. ÉVI

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2013. ÉVI COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2013. ÉVI VERZIÓINAK VÁLTOZÁSAI. Tartalomjegyzék: Tartalom MUN v13.0101... 2 MUN v13.0107... 10 MUN v13.0128... 18 MUN v13.0204... 21 MUN v13.0208... 27 MUN v13.0304...

Részletesebben

Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak. érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól

Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak. érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól 30083/2013-5440 Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól [2013. október 2 - október 18.] A munkaügyi hatóság a 2013. évi munkaterv szerint - a

Részletesebben

Ügytípus megnevezése: Mobilitási támogatások (lakhatási támogatás) Ügytípus rövid leírása:

Ügytípus megnevezése: Mobilitási támogatások (lakhatási támogatás) Ügytípus rövid leírása: Ügytípus megnevezése: Mobilitási támogatások (lakhatási támogatás) Ügytípus rövid leírása: A mobilitási támogatások: - helyközi utazás támogatása - csoportos személyszállítás - lakhatási támogatás A mobilitási

Részletesebben