A Hévízi-tó, vagy a Nyirádi bauxitbányászat kálváriája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Hévízi-tó, vagy a Nyirádi bauxitbányászat kálváriája"

Átírás

1 A Hévízi-tó, vagy a Nyirádi bauxitbányászat kálváriája Amikor 2011 májusában megjelent a Mérnök újságban Holló Csabának Dr. Balogh Zoltán főorvossal készült interjúja, arra döbbentem rá, hogy 25 éve nem írta meg senki a Hévízi-tó 1986-ban kialakult vészhelyzetének igaz történetét. A főorvos első könyve A Hévízi-tó kálváriája és megmentése címmel akkor már megjelent. Ebben részletesen beszámolt ténykedéséről, amelynek hatására született meg Németh Miklós kormányának egyik de nem az egyetlen vitatható döntése április 20-án, mely elrendelte Nyirádon a bauxit termelés biztonságát szavatoló vízemelés azonnali hatályú megszüntetését. Az ma már egyértelműen megállapítható, hogy ez a döntés elhamarkodott volt és a vészhelyzet kialakulásában komoly felelősség terheli Dr. Strecker Ottó és Dr. Balogh Zoltán főorvost. Az egészségügyi kormányzat nagyot hibázott, amikor március 3-án a Hévízi- tó közepén leégett a fürdőház, és a probléma feltárása érdekében nem intézkedett időben. Dr. Strecker Ottó főigazgató a 27 éves működése alatt számtalan engedményt tett és már nem volt ura a helyzetnek. Dr. Balogh Zoltánt a katasztrófa után egy évvel nevezték ki miniszteri biztosként a Hévízi Gyógykórház vezetőjévé, állítása szerint ennek ellenére nem kapta meg a páncélszekrény kulcsát, amelyben a korábbi 30 év titkos aktái lehettek. Volt, aki tisztelte, volt, aki félt Dr. Strecker Ottó főigazgatótól, aki a II. világháború idején már katonaorvos volt, és az ellenforradalom idején a győri katonai kórház igazgatójaként teljesített szolgálatot. Helytállására való tekintettel Kádár János 1956 végén kinevezte a BM Büntetés-végrehajtó Intézet főorvosának és Dr. Balogh szerint innen helyezték át Hévízre ben az Állami Gyógyfürdőkórház élére. Az ö tudtával üzemeltek és létesültek a hévízi kutak az állami vállaltok üdülőiben, ahol gyógyító tevékenység is folyt. A II. világháború előtt csak a Gyógykórház és néhány családias jellegű apró üdülő kapott naponta néhány 10 m 3 -nyi termálvizet. A 60-as évektől kezdve azonban nagy szállodák és üdülők épültek (Hotel Termál, Hotel Aqua, a SZOT-, Bányász-, Honvéd-, Postás- stb. üdülők), amelyek szolgáltatásaikhoz egyre több vizet igényeltek. Új mélyebbre fúrt nagyobb átmérőjű hévízkutak épültek (Fontanális, B-18), de volt megfigyelő kút pl. az Attila u. 29 sz. ház, a főigazgató úr kertjében is. A régi kutak üzeme folyamatossá vált, a vételezett víz mennyiségét nem ellenőrizték, a Nyugat dunántúli Vízügyi Igazgatóság csak 1989-ben rendelte el a mérőórák felszerelését. A főigazgató a belügyi és politikai vezetőkkel jó kapcsolatokat ápolt és ben, amikor Hévíz városa Veszprém megyétől átkerült Zala megyébe nem tudott ellenállni a zalai párttitkár, Karvalits Ferenc kérésének és engedélyezte a fürdőházba egy szauna létesítését, amelyet csak párt- és a belügyi szervek vezetői használhattak nyitvatartási időn túl is. Előző este telefonon értesíteni kellett Bíró Csaba villanyszerelőt, aki parancsra bekapcsolta a fűtést. Azon a bizonyos éjszakán valami közbejött, nem jött fürödni senki. Az inkognitó miatt az áramtalanításról a fürdőzők gondoskodtak. Bíró Csaba értesítés, illetve parancs híján nem áramtalanított és a szauna a fél fürdőházzal együtt reggelre leégett. Dr. Gyarmathy Józsefet főigazgató-helyettest és a villanyszerelőt vád alá helyezték. Amikor Dr. Balogh Zoltánt egy évvel később kinevezték a páncélszekrényben őrzött iratokat nem ismerhette meg, a helyi problémákat nem tudta feltárni, megoldani, ezért orvosként karszt-hidrológiai, bauxitbányászati kérdésekkel, az alumíniumipar múltjával és gazdaságosságával, a szovjet-magyar kapcsolatokkal kezdett foglalkozni. Amikor 24 évvel később Holló Csaba a mérnöktársadalom nevében interjút készített, olyan kérdéseket tett fel a főorvosnak, amely a kérdező tájékozatlanságáról tanúskodott. A legsúlyosabb kritika a magyar alumíniumipar létjogosultságának, gazdaságosságának kétségbe vonása, amit az interjúban állítanak. Minden tájékozott műszaki és gazdasági szakember előtt 1

2 ismert, hogy a magyar alumíniumipar 1958 és 1989 között csak a trösztön belül, több mint embernek köztük több mint 1000 mérnöknek biztosított jól megfizethető munkát és az országnak jelentős keményvaluta bevételt jelentett, közvetve orosz piacot az élelmiszeripari és könnyűipari exportunknak, amivel a bérkohósítást ellentételeztük. Az iparág stabil alapját pedig a megkutatott bauxitkincs, a fejlett és gazdaságos bauxitbányászat biztosította, amire a fejlesztéseket alapozni lehetett. Voltak ugyan kísérletek jó minőségű bauxit importjára (Guinea (Bóké), Jugoszlávia, Vietnám), de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A hazai alumíniumipar múltja az 1920-as évekre nyúlik vissza, és a Gánti bauxit feldolgozásával kezdődött. A II. világháború előtt elkerülhetetlen volt a németek érdeklődése és a velük való együttműködés, ami a vesztes háború után nem folytatódott után a Szovjetunióba jóvátételként 1956-ig szállítottunk bauxitot és különböző alumíniumárukat ben megalakult a MASZOBAL, és 1955-ig az oroszok felügyelete alatt folyt a bauxitkutatás, a bányászat és a feldolgozóipar újjáépítése után energiaellátási gondok jelentkeztek, ennek ellenére folytatódott az alumíniumipar fejlesztése a termelés növelése, a feldolgozó kapacitások kiépítése, korszerűsítése. Felújítás alatt kohóink az 50-es évek végén nem tudták kohósítani a teljes timföldtermelést, amit átmenetileg Ausztriába exportáltuk. Importáramra alapozott új hazai kohó építése helyett kölcsönös egyezményeken nyugvó, táboron belüli együttműködést kerestek az iparág vezetői. Az első timföld-alumínium egyezményt a lengyelekkel írtuk alá 1960-ban, ebben a kiszállított 80 kt timföld fejében 17,5 kt fém alumíniumok kaptunk vissza. Ez gazdaságosabb volt, mint a timföldexport ban megalakult a Magyar Alumíniumipari Tröszt. Első feladata volt a KGST-én belül egy nagyobb volumenű és előnyösebb együttműködés előkészítése. Jelentős, kölcsönös előnyökön alapuló volt a szovjet-magyar timföld-alumínium egyezmény, melynek keretében 1967 és 1990 között kt bauxitból előállított kt timföldet szállítottunk ki részben a Bajkál-tó (6800 km) melletti Bratszkba (ahol 1961-ben 4500 MW áramtermelő kapacitás kihasználása gondot jelentett) és kt alumíniumtömböt kaptunk vissza. Ezzel az egyezménnyel elértük, hogy nem kellet kohót és egy 400 MW-os erőművet megépítenünk, ezt 23 évig pl. szénnel ellátni. Ez a szovjeteknek is előnyös volt, mert így hasznosítani tudták vízerőműveik áramát. A magyar timföld kohósítása elsősorban a Volga menti kohókban (2450 km) történt. Az igaz, hogy ez is tetemes szállítási költséget jelentett, de ezt akkor a szovjetek magukra vállalták. Nem a titántartalom miatt, amint azt Dr. Balogh állítja, hanem feltehetőleg a katonai repülőgépgyártásuk biztonsága érdekében, mert egy háború esetén le tudták volna állítani az alumínium visszaszállítását. Az igaz, hogy a magyar bauxit tartalmaz titánt és ez a timföldgyártás során feldúsul 5 %-ra, de ez a vörös-iszapban marad és most is ott van a hányókban, erre a szovjetek soha nem tartottak igényt. Ami egy nagyobb saját kohó létesítését illeti, megjegyzem a MAT 1980-ban tervezte is egy 104 kt-ás kohó építését, de még akkor sem tudott az iparág ebbe 400 M$-t befektetni. Dr. Balogh főorvost a szovjet-magyar egyezménnyel kapcsolatban az is zavarja, hogy az egyezményt magyar részről Apró Antal írta alá. Ebből akkor neki semmi haszna nem volt. Más kérdés, hogy unokája (Gyurcsány Ferenc felesége), 30 évvel később Apró Piroska bankvezér segítségével és hitelével, férje révén résztulajdont szerezhettek a Magyaróvári Timföldgyárban. Megállapíthatjuk, hogy az 1989-ig tartó 32 éves időszak volt a bauxitbányászat aranykora, amikor kitermeltünk 72 millió tonna bauxitot. A magyar timföldgyárak Bayer eljárással (lúgos technológiával) dolgoztak, illetve dolgoznak, ezért csak a jobb minőségű bauxitot dolgozták fel. A termelés 20 %-át kitevő, gyengébb (5 modul körüli) bauxitot a költségesebb pirogén technológiát alkalmazó szlovák és keletnémet gyárakba exportáltuk (évi 600 kt). 2

3 A műrevaló bauxit-előfordulások a Dunántúli Középhegységben, a mélyebben fekvő lencsék a hegységet képező triász korú dolomitkőzetekre települtek. Kitűnő minőségű bauxitot az egymástól 100 km-re lévő területen, a Fejér megyei Kincsesbányán és a Bakonyban, Nyirád körzetében bányásztak évtől kezdődően a bauxitlencsék zömét és javát már nem lehetett volna a bányászok életének kockáztatása nélkül lefejteni csak aktív vízvédelem mellett. Az Aluterv Pohl Károly irányításával 60- as években kidolgozta az aktív vízvédelem korszerű műszaki terveit és azt a Nehézipari Minisztérium egyeztette az Országos Vízügyi Hivatallal. A két főhatóság megállapodott a km 2 kiterjedésű Dunántúli Középhegység területén kiépítendő karsztvízszint észlelő hálózat kiépítéséről, az adatok éves kiértékeléséről, valamint a bányavízre építendő ivóvízellátó rendszerek építéséről, a térítési díjakról és a víz minőségének garantálásáról (19/1969.sz. NIM-OVH közös utasítás). Ez a megállapodás a szénbányákra nem, csak a Bakony hegység É-i és D-i részén működő bauxitbányákra vonatkozott, akik garantálták a kiemelt víz iható minőségét. Kincsesbányán az eredeti karsztvízszint a mbf. Nyirádon a +176 mbf. volt. Kincsesbányán a 60-as években már vízvágatokkal, bányabeli fúrásokkal csapolták a karsztvizet a fejtési szintek alá süllyesztve azt ben a Rákhegy II. bauxitbánya beruházása már egy független vízakna mélyítését és ivóvíz értékesítő rendszerek létesítését is tartalmazta. A bánya -133 m-es szintjén vízvágattal csapolt vizet búvárszivattyúkkal emelték a felszíni elosztóba, ahonnan 100 km hosszú vezetékrendszer szállította a vizet a fogyasztókhoz. Két vezeték ment Székesfehérvárra, ezeket 1973-ban helyezték üzembe. A Sőréd-Csókakő, az Isztimér-Bakonykúti községekig kiépített vezeték a feltételezett bányakárok preventív rendezését szolgálta. Az 1974-ben a Péti Nitrogénművekig kiépített vezeték Csór, Inota, Várpalota részére is szállított vizet. A vízszint a bányában a +30 mbf. szintig süllyedt, a közelben elapadt néhány kisebb forrás, de a vízhiányt mindig időben pótolták. Példaértékű volt a Közép Dunántúli Vízügyi Igazgatósággal az együttműködés. A bauxitbánya kezdetben 1,25 Ft/m 3 költségtérítést kapott a ivóvízért, amit később az infláció mértékével növeltek. A vízakna a bauxitbánya kimerülésekor 1999-ben a regionális vízmű kezelésébe került. A maximális vízemelés évi 45 millió m 3 volt (1981-ben), az értékesített ivóvíz 24 millió m 3, ami nem haladta meg a dinamikus víz után pótlódás mértékét ban a bányászat befejezése után hét évvel már az eredeti karsztvízszintet mérték a térségben. Nyirádon a 15 millió t kitűnő minőségű bauxit nem telepszerűem, hanem elszórtan lencsékben települt, ezért itt nem központi vízaknát, illetve aknákat telepítettek. Az aktív vízvédelem korszerű megoldását 1966-ban sikerült megtervezni és kezdték megvalósítani a bányaműveletektől független fúrt aknák létesítésével. Ehhez egy, majd 1969-ben még egy Wirth L 10-es aknafúrógéppel fúrtak le 42 db, 220 m mélységű aknát. 31 acél-béléscsővel és kavicsszűrővel létesített aknába 7,5 m 3 /perc teljesítményű búvárszivattyúkat építettek be. Dr. Balogh főorvos döbbenetesen drágának találta ennek költségeit, mert nem tudja, hogy pl. két 4000 m-es szénhidrogén-kutató fúrás, ennél többe kerül. Nyirádon a maximális vízemelés 1978-ban volt (160 millió m 3 ), ezután fokozatosan csökkent (1988-ban 120 mm 3 ). A NIM-OVH megállapodás a Nyirádi vízbázisról induló regionális ivóvízellátó rendszerekre is kiterjedt. Itt kezdetben 0,96 Ft/m 3 volt a térítési díj. A helyi vezetékek után 1972-ben először Ajkáig épült egy 19 km-es távvezeték, ami a timföldgyár és a város igényeit biztosította. Miután a Tapolcafői források hozama csökkeni kezdett a vezetéket 32 km-rel meghosszabbították, így és a két regionális rendszert összekötötték. A karsztvízszint először csak északnyugat felé kezdett süllyedni. A vízügyi és bányász szakemberek felmérték a Nyirád 21 km-es körzetén belül fekvő 60 település vízbázisát és a vízelvonás lehetőségét, veszélyét. Harminc település esetében ez nem volt kizárható, ezért a hatóságok közötti megállapodást úgy bővítették, hogy még a vízellátási gondok megjelenése előtt, ezek elhárítására vezetékes rendszereket építenek ki. Így létesült Sümeg- Csabrendek-Gyepükaján és Sümegtől délre a Lesence patak menti településeken, majd a Művészetek 3

4 völgyében is önálló kistérségi regionális vízmű nyírádi vízbázison. Ezek költségét részben (35%) a NIM, bányakár alapból fedezhette, ehhez az OT és a PM hozzájárult, mivel a beruházás az ivóvízeladásból megtérült ban megkezdték a Nyugat-balatoni Regionális rendszer építését. Ennek déli ága 115 km, Tapolca Keszthely-Fonyód (innen leágazás Kaposvárra)-Balatonöszöd (kormányüdülő). A másik 53 km-es északi ág szintén a parton halad Révfülöpig. Hévíz számára már 1974-ben adott volt Keszthelyről a rácsatlakozás lehetőssége, de árvita miatt inkább a helyi ivóvízbázisokat (Dobogói, Vadaskerti vízmű) üzemeltették, sőt bővítették. A statikus vízkészlet és a dinamikus utánpótlás több mint a fele nem került értékesítésre, ennek háromnegyede a Balatonba került és 20 év alatt a tó vize kicserélődött ivó-vízminőségűre. Mintegy félmilliárd m 3 vizet a vízügy rendelkezése szerint a Marcal vízgyűjtőjébe kellett átemelni. Célszerűbb lett volna, ha ezt a vizet a csapadékhiányos időszakban a Keszthelyi hegység fedetlen karsztjára, a Zalaszántói tározóba vezetni. Dr. Heinemann Zoltán okl. olajmérnök (NIM) nevéhez fűződik a Dunántúli Középhegység karsztvíz háztartásának matematikai modellje, amellyel először a Bányászati Kutatóintézetben, később a VITUKI-ban Csepregi András irányítása alatt végezték, illetve végzik az adatok feldolgozását, kiértékelését. Az adatsorok elemzése azt mutatja, hogy 1970 előtt a Dunántúlon csapadékbőség volt, ezt követően 20 éven keresztül csapadékhiány, ami 1980-tól fokozottan jelentkezett. Ez a vízhiány a Hévízi-tóban is jelentkezett a 80-as évek második felében. A Hévízi-tóban télen is lehet fürödni, úszni. A tó mellett már a XIX. században gyógykórház épült, de épült a tó partján és a közepén is fürdőház és a tó is gyógyfürdőként működött. Már akkor megállapították, hogy a fürdő vizének enyhe rádióaktivitása csúz gyógyítására alkalmas, hőmérséklete és hozama nem állandó, nagy különbség mutatkozik a csapadékos és a száraz időjárástól függően. Dr. Balogh Zoltánt nem kérdezték, de nem is szólt arról, hogy 1960 előtt csak a Gyógykórház és néhány családis kis üdülő vételezett néhány 10 m 3 termálvizet, ezt követően, - mint azt az előzőekben említettük - Dr. Strecker Ottó főigazgatóságának idején nagy szállodák (Thermál, Aqua) és üdülők (SZOT, Bányász, Postás, Honvéd, Belügy stb.) épültek, amelyek orvosi szolgáltatásaikhoz egyre több vizet igényeltek. Új mélyebbre fúrt hévízkutak épültek (Fontanális, B-18), de volt megfigyelő kút pl. az Attila u. 29. sz. ház, a főigazgató kertjében is. A régi kutak üzeme folyamatossá vált, a vételezett víz mennyiségét nem ellenőrizték és szinte hihetetlen, hogy erről a Tó gazdája ne tudott volna. A Hévízi-tó és a Nyirádi vízemelés hidrogeológiai összefüggéseivel a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben Dr. Böcker Tivadar és Sárváry István foglalkozott. A tó vízutánpótlási viszonyainak tisztázása a vízügynek nem volt érdeke, egyszerűbb volt azt állítani, hogy a mutatkozó vízhiányt teljes egészében a bauxitbánya okozza, mert akkor minden kutatást és kárelhárítást bányakár alapból lehetett igényelni. Dr. Böcker Tivadart magasabb fizetéssel átvette az Aluterv, hogy vízügyi tapasztalataival kutassa a bányászaton kívüli okokat. Ö először Zalában, később a tóban és közvetlen közelében szervezete és irányította a vizsgálatokat, amíg Sárváry István feltételezte, és publikálta, hogy a Hévízi-tó vízutánpótlása nem olyan messziről érkezik, hanem elsősorban a Keszthelyi hegységben lehulló és a karsztba ott beszivárgó csapadékból származik. Elfogadta a Vendel-Kisházi elmélet eredeti formáját, mely szerint a hideg és a meleg vizet szállító pályák egymás alatt, illetve felett helyezkednek el és nem kell feltételezni és kutatni a nagy távolságból induló, nyugat felől visszatérő íves áramlási pályákat. Sárváry szerint a tóforrásba érkező meleg ág és hideg ág a Keszthelyi Hegység felől, annak vízkészletéből táplálkozva áramlik, a hideg víz magasabb szinten, egyenes pályákon, a meleg ág is keletről, mélyebbre leszállva félkörívben, felmelegedve már Ny-i irányból érkezik. A Hévízi tóban 1988-ban mért 300 l/sec kritikus vízhozam okai: 4

5 1. a Keszthelyi Hegység területére hulló és a karsztba beszivárgó 20 éves csapadékhiány, aminek hatása 120 liter/sec (52%) hozamcsökkenés. 2. a helyi, termálvízkivételek becsült mennyisége 35 liter/perc (15,1%), 3. a dobogói és vadaskerti ivóvízművek vízkivétele 45 liter/sec (19,4%). 4. a Nyirádon kiemelt víz miatti hiány, ami abból származik, hogy Lesencetomaj-Bazsi között (a Tátika alatt) a Ny-Bakonyból kevesebb víz szivárogott át a Keszthelyi hegység ÉK-i peremébe, ennek hatása mindössze 32 liter/sec (13,8%) hozamcsökkenést okozott Hévízen. Ha ezek a negatív hatások nem léptek volna fel, akkor a tó vízhozama normális, 532 l/sec lett volna. Dr. Balogh ezzel szemben azt állítja, hogy a helyi termálvízkivétel 0,68%-ban, az ivóvízhasználat 11 %-ban felelős a tó vízhiányért, és figyelmen kívül hagyta a 20 éves, illetve az elmúlt 100 évben többször is megfigyelt csapadékhiányos periódus hatását. A hiányzó 88 %-ért a bauxitbányászokat tette felelőssé. A vízügyi szakemberek mulasztása, hogy 1.) Nem rendelték el a Hévízi ivóvízművek leállítását, amely a Balaton körüli ívó vízhálózatból, Nyirádról biztosítható volt, a leágazó vezeték meg is épült. 2.) Nem fogadták el Sárváry javaslatát, mely szerint a Zalaszántói tározót, illetve a Keszthelyi Hegység fedetlen karsztos kőzeteit kellett volna a Nyirádról a Marcalba átnyomott vízzel tölteni, ezzel a csapadékhiányt pótolni. Sárváry elméleti megfontolásait és számításait, amit akkor sokan vitattak, bizonyítva látja, aki áttanulmányozza a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének 2007-ben kiadott könyvét. Címe: Bányászati Karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli Középhegységben. Szerzői: Dr. Alföldi László bányamérnök, akadémikus, a VITUKI volt igazgatója és Csepregi András a szimulációs modell főszakértője. Szerzők bemutatják a Dunántúli karsztvíztárolók, ezen belül az egyes tárolók határait, az eredeti, a leszívás mélypontján (1990) és a visszatöltődés utáni állapotokat. Bizonyított tény, hogy a két bauxitterület vízszintsüllyesztése között nem volt átfedés, ilyen egymásra hatás csak a dorogi és a nagyegyházi szénbányák vízemelés között volt. Téves Dr. Balogh főorvos azon állítása is, hogy a magas Bakony középső (Pécsely 1. észlelőkút 280 mbf) részének vízkészlete 171 m vízoszlopnyomással áramlik a 109 mbf szinti Hévízitó felé. Amikor a karsztvíz a triász dolomiton, mészkövön átküzdi magát, a súrlódás felemészti a potenciális energiájának nagy részét és nem jut messzire. Nem véletlen, hogy Pécselyen, az elmúlt évtizedekben, a beszivárgástól függően pár méterrel csökkent, vagy emelkedett a vízszint, miközben a 26 km-re lévő Nyirádon a 176 mbf szintről a 60 mbf szintre csökkentették a víznívót. Ha itt is igaz lenne korrekció nélkül a közlekedő edények elmélete, a Balaton és a Hévízi-tó vize is a Nyirádi bányába folyt volna. A főorvos több esetben téves következtetésekre jutott akkor is, amikor Dr. Kapolyi László ipari miniszterrel, az eocénprogram menedzserével kezdett levelezni. A szénbányászok Nagyegyházán az instantán vízvédelem melletti termelést erőltették. A vízkizárásra költött milliárdok ellenére a Dunántúli Középhegység északi részén 250 m 3 /perc bányavizet emeltek. Az eredmény: Nagyegyházán az 51 millió tonna szénvagyonból 10 év alatt 5 millió tonnát tudtak csillagászati költségek mellett kitermelni, a többi bennmaradt és lehetetlenné vált az ott megkutatott 10 millió tonna kitűnő minőségű bauxit kitermelése. A bauxitbányászat pechjére e vízemelés hatására a Buda környéki langyos források hozama csökkenni kezdett és ez felerősítette a Hévízért aggódók félelmeit. Az ipari miniszter lemondott a nyírádi 1,5 millió t bauxitról, hogy Nagyegyházán a széntermelést és a vízemelést még két évig folytatni lehessen. A sikertelen instantán vízvédelem Dr. Kapolyi László szabadalma volt, a sikeres aktív vízvédelemért Pohl Károly állami díjat kapott. 5

6 Dr. Balogh Zoltán április 20-án a csatát megnyerte, a nyírádi készletek víz alá kerültek július 6-án meghalt Kádár János és ezekben a napokban halt meg Dr. Strecker Ottó is. A gyógykórház páncélszekrényének a kulcsa és a benne lévő titkos iratok ez után hova kerültek, milyen titkokat őriztek? Ezek publikálása, elemzése jobban érdekelte volna az társadalmat (különösen az orvosokat), mint a bauxitbányászok besározása. Dr. Balogh Zoltán, a 3 kötetes művében (A Hévízi-tó kálváriája egy orvos szemével) több olyan dologgal vádolta meg az alumíniumipart, és személy szerint néhány vezetőjét, ami egyszerűen nem igaz. Még szerencse, hogy könyvei érdeklődésre nem tartanak számot, mert az egy iratmásolatok és abból levont, legtöbb esetben téves következtetések halmaza, sok ismétléssel. A könyveket 2014-ben végigolvastam, kijegyzeteltem, de meg nem vettem. A orvosi Egyetem (SOTE) könyvtárából kértem kölcsön, de ott nem volt egyetlen példány sem. Egy orvosprofesszor barátom kérésére szereztek be akkor egy példányt ben kormány- és rendszerváltás. Dr. Balogh főigazgató kezdeményezte a Gyógykórház privatizálását, amelyben, lehet, hogy szeretett volna részt venni. Úgy gondolta a nyert csata erre feljogosítja. Mivel az MDF kormánynak ez nem állt szándékában fegyelmivel figyelmeztették, hogy erre ne számítson. Fegyelmijét egy évre rá visszavonták, állásába visszahelyezték, de rá egy évre július 15-én ő mondott fel és az időközben, a Hévízi tó vizét elvezető patak partján létesített Castrum Gyógycamping és Panzió kisszövetkezetben résztulajdonosként folytatta orvosi praxisát. A vízügyi hatóságnak felróható, hogy amíg a bauxitbányákkal a 70-es évek óta fizettettek vízkészlet-használati díjat, addig Hévízen a termál vízfogyasztás mérését is csak 1989-ben rendelték el. A Bakonyban a karsztvíz rendszer feltöltődött, Nyirádon rendelkezésre áll a dinamikus vízhozam és a Balaton északkeleti medencéjében, a nyári időszakban az ivóvíz zöme még ma is tisztított, de langyos tóvíz ben abban állapodtak meg a bauxitbányász és a vízellátást tervező szakemberek, hogy a nyírádi dinamikus vízkészletek erejéig kihasználják a vízbázist és a Balatoni Regionális rendszer tovább épül Balatonőszödtől északra, összekötik a part menti kis rendszereket Siófokon, Balatonaligán, Balatonfűzfőn keresztül Balatonfüredig. Felelőtlenség volt 1976-ban a vízjogi engedély kiadása a Nagyegyházi szénbányanyitás részére. Naivitás volt azt hinni, hogy a dolomit és mészkő rétegekből beáramló 250 m 3 /perc vizet a szénfejtések közelében fúrólyukon besajtolt tömítő anyagokkal ki lehet zárni m es körzeten belül itt működött a közlekedő edények törvénye. Sem a tatabányai szénbányászok, sem a vízügy ezt a kudarcot őszintén nem tárta fel. Erről csak e lap hasábjain lehetett 2012-ben és 2015-ben olvasni. A jelen írásban foglaltakkal a honlapon lehet vitába szállni. Ami a Mérnök újságot és Holló Csaba interjúját illeti, mindkettő helyreigazításra szorul. Sokunkat érdekelne, hogy milyen titkokat őriztek a Hévízi Gyógykórház páncélszekrényében, amit a balneológusok szaklapjában kellene leközölni. Budapest, október 28. Beke Imre aranyokleveles bányamérnök 6

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai

A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai Sok mindent el lehet érni szigorral, még többet szeretettel, de a legtöbbet belátással és pártatlan igazságossággal, amely nincs tekintettel egyes személyekre ( J.W. Goethe ) A Szombathelyi Közterület-felügyelet

Részletesebben

Karsztárvizek előrejelzési lehetőségei a Szinva-patak vízgyűjtőjén

Karsztárvizek előrejelzési lehetőségei a Szinva-patak vízgyűjtőjén Karsztárvizek előrejelzési lehetőségei a Szinva-patak vízgyűjtőjén Hernádi Béla*, Lénárt László**, Czesznak László***, Kovács Péter****,, Tóth Katalin*, Juhász Béla***** * MERT ZRt, Bükkábrány, hernadib@t-online.hu;

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, II. Gyorskocsi u. 52. 21.M.496/2004/10. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (üi.: dr. Csányi Éva jogtanácsos,

Részletesebben

MTA BALATONI LIMNOLÓGIAI K U T A T Ó I N T É Z E T E. Tihany. 2007. évi beszámolójelentés szöveges indokolása. II. Gazdálkodással kapcsolatos rész

MTA BALATONI LIMNOLÓGIAI K U T A T Ó I N T É Z E T E. Tihany. 2007. évi beszámolójelentés szöveges indokolása. II. Gazdálkodással kapcsolatos rész MTA BALATONI LIMNOLÓGIAI K U T A T Ó I N T É Z E T E Tihany 2007. évi beszámolójelentés szöveges indokolása II. Gazdálkodással kapcsolatos rész kivonat 1. Szervezeti változások: Az Intézet szervezetében

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k i j e l ö l ö m.

H A T Á R O Z A T. k i j e l ö l ö m. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 152-1/1/2009.I. Műszaki

Részletesebben

Mozaikok a nyugat-mátrai ércbányászat történetéből

Mozaikok a nyugat-mátrai ércbányászat történetéből Mozaikok a nyugat-mátrai ércbányászat történetéből DR. KUN BÉLA Az előttem szólók * Gyöngyösorosziról azt mondták el, amit valahol olvashattak. Én azt fogom előadni, amit láthattam, és főleg amit átéltem.

Részletesebben

KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK

KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK A Káloz-kút száraz gödre a peremartoni erdőben, az északi szélesség 47 fok 07' és a keleti hosszúság 18 fok 5' közelében található. A vilonyai dombokon felszínen lévő dolomit karszt

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi

Részletesebben

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény neve: Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Törzskönyvi azonosító szám: 308450 Honlap: WWW.TIKOVIZIG.HU

Részletesebben

Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu

Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu Polgármesteri beszámoló a két ülés között végzett munkáról (a képviselő-testület 2015.09.29-i ülésére) Tisztelt

Részletesebben

220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya

220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minısége védelmének szabályairól A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló

Részletesebben

Termál Üdülőszövetkezet

Termál Üdülőszövetkezet Termál Üdülőszövetkezet Apartman Hotel 9740 Bük, Termál krt. 41/A Tel./Fax.: 94/358-088 E-mail: titkarsag@apartmanhotel.hu Termál Üdülőszövetkezet Közérdekű tájékoztatója 2016. TAVASZI TAGTÁJÉKOZTATÓ 2

Részletesebben

2. számú előterjesztés Egyszerű többség

2. számú előterjesztés Egyszerű többség 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő, Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Dombóvári

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné

Részletesebben

AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. TEVÉKENYSÉGÉNEK BEMUTATÁSA

AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. TEVÉKENYSÉGÉNEK BEMUTATÁSA TARTALOM I. BEVEZETÉS... 1 II. A 4. SZÁMÚ TERÜLETI DIVÍZIÓ... 1 III. KAPCSOLAT MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁVAL... 2 IV. AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. ALAPTEVÉKENYSÉGEINEK BEMUTATÁSA... 2 IV./1. AZ IVÓVÍZ-SZOLGÁLTATÁS...

Részletesebben

Parti sétány, kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások kialakítása Balatonfűzfőn

Parti sétány, kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások kialakítása Balatonfűzfőn Parti sétány, kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások kialakítása Balatonfűzfőn A projekt azonosító száma: KDOP-2.1.1/D-12-2012-0005 A kivitelezés ideje: 2015. 06. 29. 2015. 10. 26. A kedvezményezett

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM BEVEZETÉSÉRİL

BESZÁMOLÓ AZ ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM BEVEZETÉSÉRİL BESZÁMOLÓ AZ ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM BEVEZETÉSÉRİL A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A parlament december 15-én fogadta el a szociális és foglalkoztatási törvények módosításait (2008. évi CVII. törvény), amelyek

Részletesebben

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32 Telefon: (96) 500-000 Fax: (96) 315-342 E-mail: titkarsag@eduvizig.hu Web: www.eduvizig.hu JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG 1-5

Részletesebben

K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK. 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL

K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK. 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

NAPIREND Ügyiratszám: 1/535/ 2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. szeptember 12-i nyilvános ülésére

NAPIREND Ügyiratszám: 1/535/ 2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. szeptember 12-i nyilvános ülésére NAPIREND Ügyiratszám: 1/535/ 2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. szeptember 12-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tájékoztató az Állami Számvevőszék

Részletesebben

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény 1 / 81 2016.03.25. 14:05 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

HÚSZÉVES A BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HÚSZÉVES A BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HÚSZÉVES A BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A SZÖVETSÉG ÉRDEKVÉDELMI TEVÉKENYSÉGE 20 ÉV TÜKRÉBEN A Szövetség érdekvédelmi tevékenysége 20 év tükrében A BEOSZ már megalakulásának pillanatában, 1990.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014.

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. Készült: 2010. január 31. Készítette: Oroszlány Város Önkormányzatának Polgármesteri

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl A Kormány a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi Éves ellenőrzési jelentése

Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi Éves ellenőrzési jelentése Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi Éves ellenőrzési jelentése Az éves ellenőrzési jelentés a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) kormányrendelet (továbbiakban: Ber.)

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 1. számú módosítása. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 1. számú módosítása. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 1. számú módosítása amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: levelezési címe: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. számlázási címe: 8184 Balatonfűzfő,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. V. Játékos Balaton projekt marketingkommunikációs terve... 5. VI. Mellékletek... 11

TARTALOMJEGYZÉK. V. Játékos Balaton projekt marketingkommunikációs terve... 5. VI. Mellékletek... 11 MARKETING TERV Az Interaktív Játéktér az NFGM és a BFT támogatásával, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. koordinációjával valósult meg. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. A projekt

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése I. Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

KÉRDÉSSOR. a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez

KÉRDÉSSOR. a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez KÉRDÉSSOR a 190/2009. Korm. rendelet a főépítészi tevékenységről szerinti főépítészi vizsga Építészeti különös követelményeihez (okl. településmérnökök számára) a jelű válaszok tesztkérdés helyes válaszai,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2013. január 1-jétıl) Tisztelt Érdeklıdı, Tisztelt Lakásépítı! A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011.

Részletesebben

Térségi problémák 1.: Hévíz

Térségi problémák 1.: Hévíz A Dunántúli-középhegységi és a kapcsolódó Budapest környéki hideg és termál karsztvizek kiemelt kérdései Térségi problémák 1.: Hévíz Tóth György Magyar Állami Földtani Intézet Budapest, 2009. szeptember

Részletesebben

f e l l e b b e z é s t

f e l l e b b e z é s t Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség részére A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség címén Tárgy: Auchan bevásárlóközpont (Solymár) környezetvédelmi engedélye

Részletesebben

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás:

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás: Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 91.480-2-74/2013. Ea: Hargitai Attila dr. Ruzsáli Pál Berényi Anita Balatonyi Zsolt Lovászi Péter Tárgy: Országos

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2011. május 5-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt Lakásépítő! A fiatalok, valamint a többes családok

Részletesebben

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS VÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód

Részletesebben

17/2010. sz. jegyzőkönyv

17/2010. sz. jegyzőkönyv 17/2010. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2010. november 2-án 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére. Dombóvár Város Önkormányzatának 2010.

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére. Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetése Előterjesztő: Patay Vilmos

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ot.

H A T Á R O Z A T ot. Ikt.sz.: D.869/ 14 /2010. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.

Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17. Jegyzıkönyv Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.35 órai kezdettel Jelen vannak: Szathmáry Gergely polgármester Petneházy Gábor alpolgármester

Részletesebben

BALATONALMÁDI KRISTÓF KEMPING YACHT KEMPING ÉS KÖRNYÉKE

BALATONALMÁDI KRISTÓF KEMPING YACHT KEMPING ÉS KÖRNYÉKE BALATONALMÁDI 1 EGYEZTETÉSI ANYAG BALATONALMÁDI (Balaton tó 2313/17 hrsz ú terület 2314 hrsz ú terület Véghelyi Dezső utca 2299 hrsz ú közpark Széchenyi sétány által határolt terület) SZABÁLYOZÁSI TERV

Részletesebben

9-1 melléklet: Kapcsolódó programok és tervek

9-1 melléklet: Kapcsolódó programok és tervek 9-1 melléklet: Kapcsolódó programok és tervek TARTALOM 1 Hazai stratégiai dokumentumok és programok... 3 1.1 Kvassay Jenő terv - A nemzeti Vízstratégia.... 3 1.2 Árvízi kockázatkezelés (ÁKK)... 9 1.3 Nagyvízi

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

Továbbtanulási ambíciók

Továbbtanulási ambíciók 222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete

Részletesebben

Ikt. szám: 6036-3/2009-0006 KTF. A XXI. FEJEZET Egészségügyi Minisztérium 2008. évi költségvetésének végrehajtása

Ikt. szám: 6036-3/2009-0006 KTF. A XXI. FEJEZET Egészségügyi Minisztérium 2008. évi költségvetésének végrehajtása Ikt. szám: 6036-3/2009-0006 KTF A XXI. FEJEZET Egészségügyi Minisztérium költségvetésének végrehajtása 2 T A R T A L O M J E G Y Z É K A. A FEJEZET 2008 ÉVI LEGFONTOSABB KÖLTSÉGVETÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ - FELADATAI...

Részletesebben

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz...

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz... A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. április TARTALOM

Részletesebben

2014. évi beszámoló. Tata Város részére. az autóbusszal végzett helyi személyszállítás közszolgáltatási tevékenységére vonatkozóan

2014. évi beszámoló. Tata Város részére. az autóbusszal végzett helyi személyszállítás közszolgáltatási tevékenységére vonatkozóan Az Alba Volán Zrt. és a Vértes Volán Zrt. jogutódja 2800 Tatabánya, Csaba u. 19. www.knykk.hu 2014. évi beszámoló Tata Város részére az autóbusszal végzett helyi személyszállítás közszolgáltatási tevékenységére

Részletesebben

HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI. 1. Bevezetés

HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI. 1. Bevezetés HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI 1. Bevezetés A 21. század katasztrófák egész sorozatával köszöntötte bolygónkat, részben a természet, részben az emberi

Részletesebben

104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet

104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet A jogszabály mai napon hatályos állapota 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól A

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95451-1-11/2013. Tárgy: Lakitelek Népf iskola Alapítvány Ügyintéz : dr. Joó Anikó / R.P. el zetes vizsgálat Lovrityné

Részletesebben

2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA

2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA HEVES MEGYEI RENDŐR FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLYA E G E R 3300 Eger, Eszterházy tér 2. T: 06-(36)-522-111/11-95 BM: 31/11-95 ===================================== A HEVES MEGYEI

Részletesebben

1993. évi LXXVIII. törvény. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról ELSİ RÉSZ.

1993. évi LXXVIII. törvény. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról ELSİ RÉSZ. 1993. évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról Az Országgyőlés a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó szabályok egységesítése,

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Ref. Ares(2012)790181-29/06/2012 EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG F. Igazgatóság Élelmiszerügyi és Állategészségügyi Hivatal DG(SANCO) 2012-6477 MR FINAL VÉGLEGES JELENTÉS A MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 E-mail:papj@bekescsaba.hu Ikt. sz.: VI.-2836/2004 NYILVÁNOS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PATAQUA KFT eddigi mőködésérıl

TÁJÉKOZTATÓ A PATAQUA KFT eddigi mőködésérıl PATAQUA KFT 3950 Sárospatak Határ u. 2/B TÁJÉKOZTATÓ A PATAQUA KFT eddigi mőködésérıl A Pataqua Kft mőködésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom: A Kft túl van egy olyan nyári szezonon, mely nagy

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben*

Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben* B é k é s c s a b a i L a k á s s z ö v e t k e z e t 5600 Békéscsaba, Hunyadi tér 6. sz. Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben* 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

NAPPALI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA

NAPPALI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA ESETTANULMÁNY/HEFOP-2004-4.2. A társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése NAPPALI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA HEFOP-2004-4.2. Projekt Esettanulmány Készült: 2006. október 29.

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. szeptember 10-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. szeptember 10-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Az Alapfokú Oktatási Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Szervezeti és Működési szabályzata módosításának

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésre később érkezett: Mollóné dr. Balog Éva (17,50) Szalkai István 17,25)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésre később érkezett: Mollóné dr. Balog Éva (17,50) Szalkai István 17,25) JEGYZŐKÖNYV Készült a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. május 18-án (kedd) 17.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal (Budapest, IV. ker. István út 14. II. em.)

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek)

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) Hatályos: 2009. május hó 1. 2009. március hó 30-i küldöttközgyőlési módosítások..számú biztosítási feltétel Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Helyzetkép és perspektíva a hazai nem mikroelektronikai alkatrészfejlesztésről

Helyzetkép és perspektíva a hazai nem mikroelektronikai alkatrészfejlesztésről Helyzetkép és perspektíva a hazai nem mikroelektronikai alkatrészfejlesztésről DR. MOLNÁR RUDOLF REMIX Rádiótechnikai Vállalat ÖSSZEFOGLALÁS A HTE rendezésében Pécsett tartott Alkatrész Szeminárium megnyitó

Részletesebben

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

b.) Kialakult utcasor esetén az épület homlokfala a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, és minimum:

b.) Kialakult utcasor esetén az épület homlokfala a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, és minimum: Vállus község Önkormányzata Képvisel -testületének a helyi építési szabályzatról szóló 16/2009.(XII.31.) számú r e n d e l e t e Vállus Község Önkormányzata Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 04-én, du. 15,00 órai kezdettel tartott nyílt testületi üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Rudabánya

Részletesebben

4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve

4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve 4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve Turai István tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a Szabályozási Tervet a TTKB és a JÜB tárgyalta. A JÜB elfogadásra, míg a TTKB elutasításra javasolta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA

A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA 634.0.116.7 A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA Papp Ferenc Az Erdő 1971. évi, Erdők a közjóért", külön számban. Botos Géza erdőmérnök Debrecen és a Nagyerdő" című cikkének sarkalatos mondanivalója,

Részletesebben

2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/41/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2009. február 13-i nyilvános ülésére

2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/41/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2009. február 13-i nyilvános ülésére 2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/41/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. február 13-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Tapolca város 2009.

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégiuma OM azonosító: 039237 Székhelye: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 33. Szervezeti és Működési Szabályzat Készítette:

Részletesebben

Távoktatási anyag a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján:

Távoktatási anyag a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján: Munkavédelmi, tűzvédelmi felszerelések kereskedelme, szaktanácsadás www.munkavedelmiwebbolt.hu tel.: +36-70-339-8341 Távoktatási anyag a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján: 2. Az A és B tűzveszélyességi

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat gazdasági program elfogadására Előterjesztő:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. A Békés Megyei Katas ztrófavédelmi Igazgatós ág. Szarvasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság. 2012. évben elvégzett feladatairól.

T Á J É K O Z T A T Ó. A Békés Megyei Katas ztrófavédelmi Igazgatós ág. Szarvasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság. 2012. évben elvégzett feladatairól. Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szarvasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság H-5540 Szarvas, Deák F. u. 7. Tel/Fax: 06/66 312-733 e-mail: szarvas.hot@katved.gov.hu

Részletesebben

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. )

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye 2013. évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége

Jász-Nagykun-Szolnok megye 2013. évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok megye 2013. évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége Elfogadta: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 57/2014. (IV.30.)

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Ikt.sz.: PBK/2102-31/2013. Üi: Kusz Lajos ( 72/314-952/225, lajos.kusz@mbfh.hu)

Részletesebben

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013.

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Székhely: 1118 Budapest, Rimaszombati út 2. Tel: 1/606-7250 Fax: 1/606-7249 e-mail: dfk@deak-koll.sulinet.hu

Részletesebben

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Résztvevő települések: Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany Projektidőszak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Söréd Községi Önkormányzat tárgyaló helyisége 8072 Söréd Rákóczi u. 59. Jelen

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 59/2014.(V.29.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 36.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S NYÍLT ÜLÉS AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 62. MELLÉKLET: - TÁRGY: Beszámoló a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás mőködésének 2009. évi tapasztalatairól E L İ T E R J E S Z

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak, 2016. március 31-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2016.

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. május 12- i rendkívüli ülésére Tárgy: Többcélú kistérségi társulási megállapodás jóváhagyása, hozzájárulás pályázat benyújtásához Előterjesztés

Részletesebben

Csapatnév:. (Összesen elérhető pontszám 60 pont)

Csapatnév:. (Összesen elérhető pontszám 60 pont) Csapatnév:. (Összesen elérhető pontszám 60 pont) 1. Egészítsétek ki a szövegeket! A szőlőhegyek környékén fekvő földeket az 1850-es években kezdték kiparcellázni. Kőbánya fejlődése új lendületet vett ebben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27 i nyilvános ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: 620-11 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben