TA MOP-3.3.2/-08/ Esélyegyenlőségi programok megvalósítása Tatabányán

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TA MOP-3.3.2/-08/ Esélyegyenlőségi programok megvalósítása Tatabányán"

Átírás

1 TA MOP-3.3.2/-08/ Esélyegyenlőségi programok megvalósítása Tatabányán A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

2 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2800 Tatabánya, Fő tér 6. Szerkesztette: Bacsó Ágnes Tatabánya, 2011.

3 A PROJEKT ELŐZMÉNYEI Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2007-ben elkészített Tatabányai Közoktatási Esélyegyenlőségi Helyzetelemzés és Intézkedési Tervben megjelenő intézkedések végrehajtásának érdekében pályázatot nyújtott be a TÁMOP-3.3.2/08/2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása című pályázati felhívásra. A pályázat november végén készült el és került benyújtásra az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságához. A támogató döntés augusztus 26-án történt, amely során a pályázatban tervezett célkitűzések, tevékenységek 100 %-os igényelt támogatással, azaz Ft-tal megvalósíthatóvá váltak. A támogató szerződés december 8-án lépett hatályba. Ennek megfelelően a projekt megvalósítási időszaka , 21 hónap. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata olyan társadalmi környezet támogatását célozta meg, amely tiszteletben tartja a sokszínűséget, mentes a hátrányos megkülönböztetéstől, a zaklatástól, jogellenes elkülönítéstől, a megtorlástól, valamint biztosítja a közoktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférést és a hátrányos helyzetű csoportok pozitív diszkriminációját (esélyteremtő lépések). Emiatt az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében szükség esetén előnyben részesít egyéneket, társadalmi csoportokat, ha az az esélyegyenlőtlenség felszámolására irányul. Kiemelt figyelmet fordít az alábbi csoportok közoktatási esélyegyenlőségének biztosítására: halmozottan hátrányos helyzetű tanulók sajátos nevelési igényű tanulók hátrányos helyzetű tanulók roma kisebbséghez tartozó tanulók. Tatabányán már valósultak meg olyan projektek, amelyek a hátrányos helyzetű, roma kisebbséghez tartozó, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók csoportjait célozták meg. Az első program a HEFOP/2004/2.1.3 A hátrányos helyzetű tanulók integrációs felkészítésének támogatása intézményi együttműködés keretében című pályázati felhívásra megvalósuló Integráció az integrációban című projekt. A projekt fő pályázója a tatabányai Kossuth Lajos Általános Iskola (jogutódja az összevonás után a Fellner Jakab Általános Iskola Szakközépiskola és Szakiskola). A pályázat konzorciumi együttműködésben valósult meg. Konzorciumi tagok: Éltes Mátyás Általános Iskola és Speciális Szakiskola Tárkányi Általános Iskola Simor János Ált. Isk. Bajna Nagysándor József Ált. Isk. Debrecen Mésztelepi Óvoda és Hatostelepi tagóvodája Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Intézet A pályázat megvalósításában partnerként részt vett a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ. A projekt időtartama: október augusztus 18., 10 hónap A projekt a következő célkitűzéseket valósította meg: A hátrányos helyzetű és/vagy roma gyerekek sikeres iskolai integrációját segítő pedagógiai programok megvalósítása. A szegregált oktatásban részesülő tanulók számának csökkentése. A roma tanulók felülreprezentáltságának csökkentése a sajátos nevelési igényű intézményekben adekvát, szakszerű beiskolázással. Felkészítés az iskolaérettségre az óvodák gyerekközpontú programjaival.

4 A második program a HEFOP-2.1.6/05/1 A sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése pályázati felhívásra megvalósuló Másként-ugyanoda, az inkuzív oktatás megvalósítása Tatabányán a munkaerő-piaci esélyegyenlőség megteremtéséért című projekt. A pályázó Éltes Mátyás Általános Iskola és Speciális Szakiskola (jelenleg új néven: Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat) a következő konzorciumi partnerekkel valósította meg a projektet: Tatabánya Megye Jogú Város Önkormányzata Sárberki Óvoda Sárberki Általános Iskola Jókai Mór Általános Iskola Herman Ottó Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Fellner Jakab Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai Szakszolgálati Intézmények A projekt időtartama: A projekt támogatása: április május 31., 26 hónap Ft. 2 A pályázat az inkluzív oktatási rendszer feltételrendszerének kialakítását célozta meg Tatabánya Megyei Jogú Város 6 általános iskolájában, 1 óvodájában a pedagógiai szakszolgálat intézményeinek és a város önkormányzatának együttműködésével. A projekt hosszú távú célkitűzése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók inkluzív (befogadó) ellátó rendszerének megteremtése volt Tatabányán. Az inkluzív pedagógiai rendszer megteremtésével segítettük a sajátos nevelési igényű tanulók esélyeinek kibontakozását, hogy a társadalmi beilleszkedésük teljesebbé váljon, életkörülményeik javuljanak, a munkaerőpiacon versenyképessé váljanak többi társaik mellett. A rövid távú célkitűzések a sajátos nevelési igényű gyermekeket, tanulókat fogadó egy óvodában és hat általános iskolában jelentek meg. A befogadó intézmények pedagógiai munkáját a projekt keretében létrehozott módszertani tanácsadó csoport segítette, akiknek tagjai speciális szakképesítéssel rendelkező gyógypedagógusok voltak. Ők segítették a különböző fogyatékossággal rendelkező gyermekek fejlesztését, nevelését, oktatását. A célkitűzések között kiemelt helyen szerepelt a társadalmi szemléletváltás alakítása, a társadalom érzékenyítése az elfogadás, befogadás, empátia irányába. Mindezen célok permanenssé tételéhez szükséges volt egy olyan intézmény létrehozása, amely a vállalt célkitűzéseket, és a megvalósításhoz szükséges feladatokat tovább viszi a pályázat lezárását követően. Ez az intézmény az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ, amely augusztus 01- én létre jött. A harmadik program a TÁMOP-3.1.6/08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében pályázati felhívásra megvalósuló EGY-MIndenkiért, mindenki együtt - az együttneveléshez szükséges szolgáltatások fejlesztéséért című projekt. A pályázó Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat többcélú közoktatási intézmény az esztergomi Montagh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola konzorciumi partnerrel valósította meg a projektet.

5 A projekt időtartama: A projekt támogatása: február január 31., 24 hónap Ft A projekt hosszú távú célkitűzései: Az SNI gyermekek minél teljesebb társadalmi integrációjához szükséges szolgáltatások kidolgozása, a már meglévő szolgáltatások minőségi fejlesztése az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. A projekt közvetlen célkitűzései: Az együttnevelés módszertani gyakorlatának kiterjesztése megyei, regionális szintre a szakmai együttműködő hálózat kialakítása. Felkészülés az együttneveléshez szükséges módszertani képzések oktatására, az ismeretek továbbadására. Szakmai, módszertani anyagok kidolgozása. A projekt tevékenységei: A HEFOP keretében kidolgozott, az SNI gyerekek együttnevelését támogató programok biztosítása. Kidolgozott egységes szakmai módszertani standardok adaptációja. Az együttnevelésben részt vevő intézmények felkészítése az együttnevelési gyakorlat kialakítására, fejlesztésére. Az SNI tanulók tanulócsoportba, osztályba való befogadásának támogatása, a résztvevők felkészítése a támogatásra. Az együttnevelés megvalósításához szükséges továbbképzési programok. Az intézményirányítás szereplői számára továbbképzési programok szervezése, megvalósítása. Pedagógiai szakszolgálati és szakmai szolgáltatói tevékenységek fejlesztése, továbbfejlesztése. Az együttnevelésben érintett szereplők bevonása. Szakemberek felkészítése a tartósan beteg tanulók oktatásnak megszervezése érdekében. Az utazó pedagógiai szolgáltatás mechanizmusának és feltételrendszerének kidolgozása, továbbfejlesztése. 3 A projekt lehetőséget teremtett arra, hogy megvalósuljon Tatabánya Megyei Jogú Város valamennyi közoktatási intézményében az inkluzív nevelés egységes módszertani és dokumentációs rendszerének a bevezetése és gyakorlati alkalmazása, az ehhez szükséges tárgyi feltételek kialakítása és biztosítása, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók hatékony nevelése-oktatása érdekében a gyógypedagógia és a pedagógia területén dolgozó szakemberek együttműködésének, együttgondolkodásának fejlesztése. A fent ismertetett programok megvalósítására Tatabányán az elmúlt 5 évben Ft támogatási összeg kerülhetett felhasználásra a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű csoportok társadalmi integrációjának biztosítása érdekében. A PROJEKT INDOKOLTSÁGA Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007-ben elkészítette Tatabánya Települési Közoktatási Esélyegyenlőségi Helyzetelemzését, amelyben a következők kerültek megfogalmazásra: A helyzetelemzésben megadott adatok alapján az óvodáskorú gyermekek megközelítőleg 10%-a nem jár óvodába. Az érintett adat pontos számbavétele szükséges, majd ezt követően a státuszuk meghatározása a hátrányos helyzetük, halmozottan hátrányos helyzetükre vonatkozóan. A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű óvodás korú gyermekek óvodai beiratkozásának ösztönzésére intézkedési terv

6 4 készül az óvodák, védőnői hálózat, családsegítők, és a cigány kisebbségi önkormányzat bevonásával. A város településein lévő közoktatási intézményekben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókra vonatkozóan jelenleg rendelkezésre álló adatok nem tekinthetők megbízhatónak. A szülői nyilatkoztatás megszervezése kiemelt feladat: a szülőket tájékoztatni szükséges az intézkedés jelentőségéről, értelméről az intézmények bevonásával, majd az adatszolgáltatást követően az intézmények rendelkezésére kell bocsátani az adatgyűjtés eredményeit. Az általános iskolák közül a Fellner Jakab Általános Iskolában 58,1% a hátrányos helyzetű tanulók aránya, ezért az iskola szegregálódásának megakadályozása érdekében intézkedési terv kidolgozása és megvalósítása történik. Az Éltes Mátyás EGYMI, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EPSZ általános iskolai intézményegységében 249 sajátos nevelési igényű tanulónak legalább a 34%-a roma (86-an vesznek részt cigány kisebbségi oktatásban), amely a népességarányuk többszöröse, ezért szükséges a tanulók független felülvizsgálatának megszervezése, valamint a többségi általános iskolák 1-3. évfolyamon tanuló értelmi fogyatékos tanulók felülvizsgálata, majd normál tantervű intézményekbe integrálási lehetőségük biztosítása a szegregáció elkerülése érdekében. Az általános iskolák közül több iskolában a hátrányos helyzetű tanulók továbbtanulási mutatói az országos átlagtól elmaradnak. Alacsony a gimnáziumban, szakközépiskolában, magas a szakiskolai, speciális szakiskolai képzésben továbbtanulók aránya. A hátrányos helyzetű tanulók érettségit adó képzésben való továbbtanulásának ösztönzése érdekében a következő intézményekben szükséges továbbtanulásra való felkészítő programok indítása: Kölcsey Ferenc Általános Iskola Fellner Jakab Általános Iskola József Attila Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Jókai Mór Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola A kompetencia mérés eredményei azt mutatják, hogy a tanulói teljesítményekben jelentős szórás van a város iskolái között, amely beavatkozást igényel. A Fellner Jakab Általános Iskola tanulóinak átlag eredménye pedig a többi intézmény eredményeinek átlagától is legalább 26%-kal elmarad mindkét kompetencia-területen, ami (a továbbtanulási mutatókkal együtt) különösen indokolttá teszi, hogy az intézményre vonatkozóan átfogó fejlesztési stratégia készüljön. Iskola szövegértés matematika országos átlag Fellner Ságvári Jókai József Attila Kölcsey Kőrösi Sárberki Ezekben az iskolákban a pedagógiai munka fejlesztésének fókuszába kell helyezni a kompetencia- alapú oktatást és beavatkozásokat kell tervezni a pedagógiai munka eredményességének javítása érdekében.

7 Az iskolákban a tanórán kívüli programokban a tanulók 50%-a vesz részt. A helyzetfelmérésben a napközis foglalkozásokon részt vevő hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulókra vonatkozó adatok felülvizsgálata szükséges, mivel az esélyegyenlőség szempontjából kiemelt jelentősége van ennek a kérdésnek. Különösen fontos ezt megvizsgálni azokban az intézményekben, ahol a hh tanulók továbbtanulási mutatói az intézményi átlagoktól, ill. az országos mutatóktól elmaradnak. A HHH tanulóknak, és a köztük is jelentős számban lévő roma tanulóknak az iskolai sikerességét, eredményes továbbtanulását, és a gyerekek, családjaik, és az intézmények közötti kapcsolat, kommunikáció minőségének fejlesztését, amely megalapozza az iskolai és tágabb értelemben vett társadalmi integrációjukat is. Az együttműködés keretében valós, tevőleges munkaterv elkészítése célok elérése érdekében, kiemelt feladat. A 2007-es helyzetelemzés felülvizsgálata októberében megtörtént, amely a következő változásokat hozta: óvodák általános iskolák középiskolák összesen 2007 összlétszám HH létszám HH arány 21,13% 17,30% 8,28% 14,90% HHH létszám HHH arány 0,68% 0,76% 1,49% 1,05% SNI létszám SNI arány 1,15% 7,60% 2,21% 4,30% 2008 összlétszám HH létszám HH arány 22,78% 21,98% 9,91% 17% HHH létszám HHH arány 3,49% 2,80% 0,50% 1,96% SNI létszám SNI arány 1,34% 6,65% 2,77% 4,13% 5 A halmozottan hátrányos helyzetű és a hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók aránya növekedést mutat az óvodák és az általános iskolák tekintetében, a középfokú intézményekben csak a hátrányos helyzetű tanulók esetében. Ennek oka az adat nyilvántartási rendszer javulása, valamint a törvényi szabályozás hatásainak köszönhető. Az SNI tanulók aránya a 2007/2008-as tanévben a város általános iskoláiban meghaladta az országos átlagot (7%). A 2008/2009-es tanév felülvizsgálata alapján az SNI tanulók aránya már csak 6,65%, amelynek oka az időközben elvégzett pszichés zavarokkal küzdő sajátos nevelési igényű tanulók felülvizsgálata, amely csökkentette az SNI tanulók számát. Az általános iskolák közül SNI tanulók aránya a következő iskolákban meghaladja a 7%- ot: - Jókai Általános Iskola 9,29% - Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 7,12% - Móra Ferenc Általános Iskola 7,51% - Sárberki Általános Iskola 7,26% A középfokú intézményekben az SNI tanulók aránya nem haladja meg a 7%-ot, a következő intézmények fogadják nagyobb arányban az SNI tanulókat:

8 - Fellner Jakab Szakközépiskola és Szakiskola 3,51% - Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépisk. és Szakiskola 1,56% - Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakiskola 2,64% A helyzetelemzésben megjelent problémák megoldására 2008-ban Akció Terv készült, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium részéről esélyegyenlőségi szakértő támogatta és véleményezte. Tatabánya település Közoktatási Esélyegyenlőségi Helyzetelemzés és Intézkedési Tervét Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselőtestülete november 27-én megvitatta, és elfogadta. Az intézkedési tervben meghatározott tevékenységek végrehajtásának érdekében határozott úgy a város önkormányzata, hogy pályázatot nyújt be az esélyegyenlőségi programok megvalósításának támogatására. A PROJEKT CÉLJA 6 A város önkormányzata az elkészített esélyegyenlőségi intézkedési tervben meghatározottak alapján a projektben a következő hosszú távú célokat jelölte meg: A településen érvényesüljenek az egyenlő bánásmódra és esélyegyenlőségre vonatkozó rendelkezések, kötelezettségek. A folyamatos visszacsatolással és értékeléssel az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség elveinek folyamatos érvényesülése megvalósuljon. A program eredményesen szolgálja az érintett célcsoportba tartozó emberek sokoldalú személyiség fejlődését, esélyt teremtsen az egész életen át tartó tanulásra és a társadalmi életben való aktív részvételre. A célcsoport tagjai számára egyéni képességeihez igazodóan valósuljon meg az esélyegyenlőség, a továbbtanulás, a munkaerőpiacon való elhelyezkedés érdekében. A projekt Közvetlen célkitűzései: 1. A HH, HHH, sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számának, helyzetének pontos mérése, az ágazatok közötti nyilvántartások naprakész megszervezése. A HH gyermekek, tanulók szüleinek nyilatkoztatásának megszervezése. 2. Tatabánya közoktatási intézményei közötti szegregáció csökkentése: a hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók arányainak oldása. 3. A HHH, SNI gyermekek korai fejlesztése, óvodáztatásának támogatása az egészségügyi, szociális, oktatási ágazatok együttműködésével, valamint komplex megelőzési, felülvizsgálati és visszahelyezési programok működtetésével: 4. A HHH gyermekek korai óvodáztatását biztosító szakmai programok működtetése A 0-3 éves gyermeket, valamint a 3-5 éves óvodába nem járó gyermeket nevelő családok támogatása, mentorálása, a gyermekek korai fejlesztésébe, nevelésébe való segítségnyújtás, az óvodai nevelés szolgáltatásainak vonzóvá tétele az érintett családok számára, az óvoda-iskola közötti átmenet segítése, szakmai együttműködés fejlesztése az egészségügyi-szociális-oktatási szolgáltatók között a HHH gyermekek felkutatása, nyomonkövetése érdekében. 4. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók továbbtanulási esélyeinek javítása az érettségit adó képzési formákban, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók továbbtanulási esélyeinek javítása a minőségi szakképzést biztosító intézményekben: továbbtanulásra felkészítő fejlesztő foglalkozások szervezése azokban az általános iskolákban, ahol magas hátrányos helyzetű illetve sajátos nevelési igényű tanulók száma, illetve a továbbtanulási eredmények elmaradnak az országos átlagtól: Kölcsey, Fellner, József, Kőrösi, Jókai, Móra, Remídium általános iskolákban. 5. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelését támogató módszertanok alkalmazása Tatabánya közoktatási intézményeiben, kiemelten azon intézményekben

9 ahol a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű tanulók aránya magas, a kompetenciamérés eredményei az országos átlag alattiak, a továbbtanulási mutatók alacsonyak az érettségit adó képzés képzési formák választásában. A projekt célkitűzései koherensek Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Oktatási és Kulturális Minisztérium által közvetített esélyegyenlőségi szakértő által elfogadott Intézkedési terv akciótervében megjelölt konkrét rövid-, közép-, és hosszú távú célkitűzéseivel: 1. A HHH-s gyermekek naprakész nyilvántartása, a nyilvántartás számadatainak ismeretében intézkedések meghozatala, a hátrány-kompenzáció érdekében Rövid távú Indikátorok Középtávú Indikátorok Hosszú távú Indikátorok célkitűzés célkitűzés célkitűzés A HHH gyermekek számának pontos nyilvántartás, az információ biztosítása az önkormányzat és az intézmények között. Intézményi nyilvántartások, jegyzői nyilvántartás A nyilvántartás folyamatos karbantartása, naprakész információk alapján a támogatások igényelhetősége Intézményi nyilvántartáso k, jegyzői nyilvántartás, igényelt támogatások száma, összege A nyilvántartás folyamatos karbantartás, naprakész információk alapján a támogatások igényelhetősége Intézményi nyilvántartáso k, jegyzői nyilvántartás, igényelt támogatások száma, összege 2. Az intézmények közötti szegregáció csökkentése Az Arany János Óvoda, a Gyermekkert Óvoda, a Lila Óvoda, az Éltes Mátyás Általános Iskola, a Fellner Jakab Általános Iskola és a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HH tanulói arányainak javítása. A HH tanulók aránya intézményen belül és intézmények között A HH gyermekek aránya közel azonos az óvodák, iskolák között Intézményi dokumentumo k, jegyzői nyilvántartáso k A HH gyermekek aránya közel azonos az óvodák, iskolák között Intézményi dokumentumo, jegyzői nyilvántartáso k 3. A hátrányos helyzetű (köztük a halmozottan hátrányos helyzetű) tanulók tanulmányi sikerességének a javítása, a tanórán, iskolán kívüli programokban a HH, HHH tanulók részvételének növelése A tanórán kívüli napközis foglalkozásokon, szakkörökön a HH/HHH tanulók számának növelése, aktivitásuk nyilvántartási rendszerének vezetése valamennyi általános iskolában. Az évfolyamismétlő k számának csökkentése érdekében fejlesztő foglalkozások szervezése a Kölcsey Ferenc és József Attila Általános Intézményi dokumentáció: a foglalkozásokon részt vett HH/HHH tanulók aránya Az iskolán kívüli segítő Útravaló programban, Tanodai programban a tanulók számának növelése Intézményi dokumentáció: a foglalkozásoko n részt vett HH/HHH tanulók aránya A tanórán kívüli, iskolán kívüli programokban a HH/HHH tanulói arány emelkedik Intézményi dokumentáció: a foglalkozásoko n részt vett HH/HHH tanulók aránya 4. A lemorzsolódási arány javítása, az évfolyamismétlők számának csökkentése Intézményi A HH/HHH A megfelelő A HH/HHH dokumentumok, tanulók számára szint elérése tanulók számára iskolai fejlesztő mellett az fejlesztő statisztikai foglalkozások évfolyamismét foglalkozások adatok, az szervezése a -lők számának szervezése a évfolyamismétlő lemorzsolódás országos átlag lemorzsolódás k arányának megelőzése alatt tartása. megelőzése országos átlag érdekében. érdekében. (2,11%) alá csökkentése. A megfelelő szint elérése mellett az évfolyamismét -lők számának országos átlag alatt tartása. 7

10 8 Iskolákban A tanulók, és köztük a HH/HHH tanulók mérési eredményeinek javítása kompetencia alapú oktatás módszereinek alkalmazásával minden általános iskolában, kiemelten következő intézményekben : Fellner, Ságvári, Jókai, József, Kölcsey, Kőrösi, Sárberki általános iskolákban 5. A kompetencia mérések eredményeinek javítása A tanulók, és Kompetencia köztük a HH/HHH mérések tanulók minél eredményei eredményesebbe n szerepeljenek a kompetencia méréseken, az átlag az országos átlag felett legyen. Intézményi intézkedési tervek, kompetencia mérések eredményei A tanulók, és köztük a HH/HHH tanulók minél eredményesebb en szerepeljenek a kompetencia méréseken, az átlag az országos átlag felett legyen. Kompetencia mérések eredményei 6. A továbbtanulás eredményeinek javítása A tanulók, köztük a HH/HHH tanulók körében emelkedjen az érettségit adó iskolatípusokba jelentkezők aránya, valamint az SNI tanulók körében a minőségi szakképzésbe jelentkezők aránya a következő intézményekben : József, Kőrösi, Kölcsey, Fellner, Jókai, Móra, Remídium általános iskolákban Intézményi intézkedési terv készítése: a továbbtanulásra felkészítő programok, egyéni fejlesztési tervek A HH/HHH, valamint az SNI tanulók továbbtanulási esélyeinek javítása a többségi tantervű középfokú intézményekben Intézményi intézkedési terv készítése: a továbbtanulás ra felkészítő programok, egyéni fejlesztési tervek A továbbtanulási eredmények valamennyi intézményi szinten és célcsoport tekintetében javulást mutatnak. A továbbtanulók aránya az egyes iskolatípusokb an az országos átlag közeliek, illetve felettiek. 7. Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók helyzetének felmérése, felülvizsgálati program tervezése Az SNI tanulók magas aránya miatt a Jókai, Kőrösi, Móra, Sárberki iskolákban az SNI tanulók együttnevelésén ek megsegítése. Az Éltes Mátyás Általános Iskolában a cigány tanulók magas aránya miatt (34%) független felülvizsgálatuk kezdeményezése ; a tevékenység koordinációjára esetkezelői csoport szakértői vélemények, felülvizsgálatok eredményei Az SNI gyermekek/tanul ók számának csökkentése, a többségi tantervű iskolai oktatásba való visszahelyezésük érdekében mentor programok kidolgozása Stratégiai terv készítése a mentorálási tevékenységre. Minden gyermek/tanuló a szakértői véleménynek megfelelő ellátásban részesül. A gyógypedagógia i tagozat integrálható tanulói visszahelyezésre kerülnek a többségi intézményekbe. Az integráltanszegregáltan oktatott tanulók száma.

11 létrehozása. 8. A hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók társadalmi integrációjának segítése Pontos szociális helyzetkép elkészítése a halmozottan hátrányos helyzetű családokról, problémáikról, szükségleteikről. A cigány kisebbségi önkormányzattal, civil szervezetekkel együttműködési terv elkészítése, egyeztető fórum létrehozása. Az intézményi fejlesztések felmérése, a fejlesztés tervezése, szükséges források megpályázása, a beruházások elindítása. A halmozottan hátrányos helyzet, hátrányos helyzet feltárását célzó környezettanulmányok, nyilatkozatok száma, szükségletfelmér és eredményei A hátrányos helyzetű családok segítésének módszertanának kidolgozása. Módszertani dokumentum Felnőttképzési programok szervezése 9. A társadalmi környezettel az együttműködés javítása Együttműködési A cigány Támogató A hátrányos/ terv kisebbsé-gi programok halmozottan önkormányzat-tal kidolgozott hátrányos közösen a civil munkaterve tanulók iskolai szervezetek aktív sikeressége eléri tevékenységeket, a többségi programokat dolgoznak társaikét. ki az esélyegyenlőség támogatása érdekében 10. A nevelés, oktatás infrastrukturális feltételeinek javítása Infrastukturális fejlesztési terv, a megírt pályázatok száma, a támogatott pályázatok száma A PROJEKT CÉLCSOPORTJA Az intézményekben a rendeletben meghatározott eszközök és infrastruktúra rendelkezésre áll. Leltári naplók, eszköz és felszerelés jegyzékek, önkormányzati vagyonnyilván -tartás Korszerű, XXI. századi iskolai feltételek adottá válnak a városban Felnőtt továbbképzési programok száma, tematikája, részt vevők száma A hátrányos/ halmozottan hátrányos helyzetű tanulók és többségi tanulók tanulmányi eredményei. Korszerű intézmények száma A projekt célcsoportja az elkészült települési közoktatási helyzetelemzés alapján került meghatározásra. Mivel a helyzetelemzésben tett megállapítások többségében valamennyi óvodát, általános iskolát és középfokú intézményt érintett, ezért az önkormányzat igazgatói értekezletet szervezett az esélyegyenlőségi intézkedések megvalósítását segítő pályázati kiírás ismertetése, a pályázati elképzelések, tevékenységek meghatározására. A projekt tervezésébe bevonásra kerültek az óvodák, iskolák, középiskolák részéről egyegy fő, akik az intézményekben zajló projekttevékenységek megvalósíthatóságának tervezésébe, valamint az érintett intézmények szükségleteinek közvetítésébe nyújtottak szakmai segítséget. 9 A projekt célcsoportja: Tatabánya város óvodáiban, általános iskoláiban, középfokú intézményeiben dolgozó pedagógusok, gyermekjóléti szolgálat munkatársai, helyi cigány kisebbségi önkormányzat, gyermekvédelemben dolgozó munkatársak, védőnői hálózat, az önkormányzat oktatási irodájának referensei, helyi döntéshozók. A 2007-ben elkészített települési közoktatási esélyegyenlőségi helyzetelemzés elfogadását követően a városi igazgatói értekezleten intézkedés született a terv későbbi felülvizsgálatára vonatkozóan.

12 A hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók adatgyűjtésének megszervezésében az önkormányzat és a közoktatási intézmények együttműködése volt szükséges. Az együttműködés területei: szülői tájékoztatók az intézményekben (nyilatkozat megismertetése, értelmezése, a nyilatkozat tétel előnyeinek ismertetése, a szülőkben személyes érdekeltség felkeltése a nyilatkozat megtételére) az intézmények közreműködnek a szülői nyilatkozatok összegyűjtésében, az önkormányzatba való eljuttatásában az önkormányzat felelős munkatársai egyeztetik a HH/HHH gyermekek, tanulók számát az intézményekkel. A 2008/2009-es tanévben a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számának felülvizsgálata már a fent leírtak alapján történt. A PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA, SZAKMAI TARTALMA, EREDMÉNYEI 10 A projektben tervezett feladatok, tevékenységek megvalósítása a projektmenedzsment koordinációjával, valamint munkacsoportok létrehozásával történt. A projektmenedzsment tagjai: Projektmenedzser: Payer Eszter TÁISZIK Füzet Úti Általános Iskola telephely vezetője Szakmai vezető: Mózes Gáborné Kertvárosi ÁMK igazgatója Pénzügyi vezető: Szurominé Szentmiklósi Dóra Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Pályázati asszisztens: Dr. Jávorkáné Király Zsuzsanna Kodály Zoltán Általános Iskola Herman Ottó Általános Iskola telephely vezetője Pályázati asszisztens: Tromposch Róbert A projekttevékenységek végrehajtására a következő munkacsoportok alakultak: Deszegregációs munkacsoport vezetője Bacsó Ágnes, Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója Beóvodázási munkacsoport vezetője Hetzmanné Begala Anna, Sárberki Fejlesztő Óvoda vezetője Egészségügyi, szociális, közoktatási beavatkozások munkacsoportja vezetője Dr. Jávorkáné Király Zsuzsanna, Herman Ottó Általános Iskola Telephely vezetője IPR munkacsoport vezetője Payer Eszter, TÁISZIK Füzet Úti Általános Iskola telephely vezetője Inkluzív nevelés munkacsoport vezetője Csák Ágnes, Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani intézmény tagintézmény vezetője Mentori munkacsoport vezetője Mózes Gáborné, Kertvárosi ÁMK igazgatója; Polyóka Tamás, Árpád Gimnázium igazgató helyettese Tanulási sikerességet támogató munkacsoport vezetője Tromposch Róbert, Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola pedagógusa

13 A projektben szakmai tartalma és eredményei: A. Iskolai szegregáció csökkentése Kiinduló helyzet Feladat/tevékenység Módszer/ Résztvevők/ technológia megvalósítók A településen nincs olyan általános iskola, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya eléri, vagy meghaladja a 15%-ot, viszont a hátrányos helyzetű tanulók aránya meghaladta a 40%-ot a 2006/07-es tanévben: Fellner Jakab Általános Iskola (58,1%), 2007/08-as tanévben: Éltes Mátyás EGYMI 84,65%, Fellner Jakab Általános Iskola 58,06%, 2008/09-es tanévben: Éltes Mátyás Általános Iskola 57,22% Fellner 80,92%, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 41,02%. A HH tanulók arány meghaladja a 20%-ot a következő általános iskolákban: Dózsa György 26,89%, Kölcsey Ferenc 26,91%, Móra Ferenc 32,41%, Ságvári Endre 35,27%. A város általános iskoláiban a HH tanulók aránya átlagosan 21,99%. Az általános iskolák közül a Fellner Jakab Általános Iskolában a HEFOP Integráció az integrációban pályázat keretében az IPR bevezetésre került 2004/2005-ös tanévben. Az iskola szegregációjának csökkentése érdekében az önkormányzat 2007-ben módosította a beiskolázási körzethatárokat. Ez az intézkedés önmagában nem oldotta meg az iskola szegregációját ezért további beavatkozások szükségesek. 11 A helyzetelemzésre épülő projekttevékenységek Feladat/tevékenység Módszer/ technológia Résztvevők/ megvalósítók Az alapfokú intézményekben a HH/HHH tanulók számának mérése, nyilvántartási folyamat kidolgozása (szülőönkormányzat-iskola együttműködésben); a mérés eredményeinek értékelése éves felülvizsgálat keretében. A Fellner Jakab Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakiskola általános iskolai tagintézmény szegregáltságának megszűntetésének kidolgozása. - Az intézményekben szülői tájékoztatók kerültek megrendezésre a hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet felmérésének céljáról évente két alkalommal a tanév elején és a tanév végén tartandó szülői értekezleteken. - A HH/HHH gyermekek, tanulók adatgyűjtése a projekt időtartama alatt két alkalommal történt meg a projekt keretében kidolgozott adatgyűjtő táblázat segítségével. - Társadalmi fórum megrendezése történt a szegregációs intézkedési szándék egyeztetése érdekében az érintettek körében. A fórum a közben intézménynév változás miatt a TÁISZIKK Füzes úti Általános Iskola telephelyén, Mésztelepen zajlott. szülők, pedagógusok, intézményvezetők, Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal munkatársai, deszegregációs munkacsoport - A társadalmi fórumon az érintett lakosság, a cigány kisebbségi önkormányzat képviselői, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő, az Educatio Regionális Esélyegyenlőségi Irodájának képviselője, valamint az intézmény vezetői, pedagógusai

14 Intézkedési és kommunikációs terv készítése a Fellner Jakab Általános Iskola (TÁISZIKK Füzes úti Általános Iskola) intézményi átszervezésének lehetősége érdekében: - az iskola beiskolázási körzetében élő tanulók városszövetben lévő iskoláiba való integrálásának előkészítése - Intézkedési és kommunikációs terv került kidolgozásra a társadalmi fórumon elhangzottak, valamint a város Integrált Városfejlesztési Stratégia dokumentumban leírtak figyelembe vételével. vettek részt a deszegregációs munkacsoport koordinációjával. - Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői, deszegregációs munkacsoport, az intézmény vezetősége, a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. 12 Az elkészült Intézkedési és kommunikációs terv ismertetése, véleményeztetése az érintettekkel. - Társadalmi fórumon került ismertetésre az Intézkedési és kommunikációs terv 2011 júniusában, amelyben megjelentek a társadalmi fórumon elhangzott felhasználói igények, fenntartói elképzelések. A társadalmi fórum a TÁISZIKK Füzes úti Általános Iskola telephelyén, Mésztelepen zajlott. - Az érintett lakosság, cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, az intézmény vezetősége, deszegregációs munkacsoport. Társadalmi környezet érzékenyítése, a civil szervezetek, cigány kisebbségi önkormányzat és a helyi döntéshozók együttműködésének fejlesztése érdekében. - Az érzékenyítő program 2 alkalommal került megrendezésre a helyi lakosság, civil szervezetek, önkormányzati képviselők számára. Eredmények Az érintett lakosság, civil szervezetek, cigány kisebbségi önkormányzat, önkormányzati képviselők. Naprakész nyilvántartási rendszerrel rendelkeznek Tatabánya közoktatási intézményei, amelyből nyomon követhető a gyermekek, tanulók köztük a HH/HHH gyermekek, tanulók száma, évfolyamismétlésük, hiányzásaik gyakorisága, milyen oktatásszervezési formában tanulnak (magántanuló), milyen tanórán kívüli tevékenységekben vesznek részt, valamint a továbbtanulási mutatóik. A településen három olyan általános iskola van, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya meghaladja a 15%-ot: Éltes Mátyás Általános Iskola (24,12%), TÁISZIKK Füzet Úti Általános Iskolai telephely (21,91%), Kertvárosi ÁMK Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (16,91%). Az intézmények Tatabánya város szegregált területein működnek (Mésztelep, Hatostelep), illetve szegregált területekről fogadnak tanulókat (gyógypedagógiai intézményként működő Éltes Mátyás Általános Iskola).

15 A hátrányos helyzetű tanulók aránya négy intézményben haladja meg a 40%-ot: Éltes Mátyás Általános Iskola (53,07%), TÁISZIKK Füzet Úti Általános Iskolai telephely (62,36%), Kertvárosi ÁMK Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola telephelye (48,90%), Dózsa György Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola telephelye (52,94%). A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat fogadó intézményekben IPR program került bevezetésre a projekt időtartama alatt (kivéve a gyógypedagógiai Éltes Mátyás Általános Iskolát), amely segítségével hatékonyan támogatják a diákokat. A város intézményeiben nincs olyan évfolyam, ahol az évfolyamok közötti HHH arány meghaladja a 25%-ot. Tatabánya város Mésztelep területén működő TÁISZIKK Füzet Úti Általános Iskolai telephely megszűntetésére vonatkozóan a gyerekeket nevelő családok kérésére nem született intézkedés. Az intézmény a roma nemzetiségi oktatás bevezetésével kívánja növelni az ide járó diákok esélyeit a társadalmi beilleszkedés területén. C komponens Komplex megelőzési, felülvizsgálati és visszahelyezési programok Kiinduló helyzet Az esélyegyenlőségi helyzetelemzés adatai alapján Tatabánya gyógypedagógiai intézményében 249 sajátos nevelési igényű tanulók legalább a 34%-a roma (86-an vesznek részt cigány kisebbségi oktatásban), amely a népességarányuk többszöröse, ezért szükséges a tanulók független felülvizsgálatának megszervezése és normál tantervű intézményekbe integrálásuk lehetőségének vizsgálata a szegregáció elkerülése érdekében, valamint a többségi általános iskolába járó 1-3. évfolyamon tanuló enyhe értelmi fogyatékos tanulók felülvizsgálata (45 fő). A többségi általános iskolákban integráltan oktatott SNI tanulók aránya átlagosan 6,66%. A következő iskolákban az SNI tanulók aránya meghaladja az országos átlagot (7%): - Jókai Általános Iskola 9,29% - Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 7,12% - Móra Ferenc Általános Iskola 7,51% - Sárberki Általános Iskola 7,26% 13 Ezekben az iskolákban emelt szinten szükséges a gyógypedagógusok alkalmazása (két tanáros tanítás, utazó gyógypedagógus alkalmazása). Az SNI gyermekek, tanulók ellátása a HEFP projekt keretében létrehozott Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat EGYMI tagintézmény tevékenységei, szolgáltatásai által biztosítottak: korai fejlesztés, a többségi iskolákban integráltan oktatott SNI tanulók számára utazó gyógypedagógusi szolgáltatás, szakmai tanácsadás, tanulók, szülők tájékoztatása, tanácsadása. A helyzetelemzés megállapítja, hogy a HH/HHH gyermekek és családjaik megsegítéséhez szükséges az ágazatok (egészségügyi, szociális, oktatási) közötti meglévő együttműködésének permanens, hatékony működtetése. A védőnői hálózat felmérése alapján Tatabányán jelenleg a 0-3 éves gyermekek száma 2040 fő, közülük 133 fő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek (6,5%). Feladat/tevékenység Egészségügyi, szociális célzott beavatkozások kidolgozása a korai Módszer/ technológia - A védőnők, a családsegítő és gyermekjóléti központ munkatársainak Résztvevők/ megvalósítók A tevékenységet 3 fős egészségügyi-szociális team csoport koordinálta:

16 14 fejlesztés érdekében. közreműködésével felmérésre kerültek a 0-3 éves gyermekek körében a hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetű családok száma. A mérési adatok gyűjtése helyszíni látogatás módszerével történt, amelyet követően helyzetelemzés készült családok szociális, egészségügyi helyzetéről. A tevékenység A helyzetelemzés alapján kerültek kiválasztásra azok a halmozottan hátrányos helyzetű családok, amelyek mentori támogatást kaptak a projekt keretében. Azon gyermekek, akiknél egészségügyi probléma tárult fel, bevonásra kerültek a korai fejlesztést, tanácsadást nyújtó Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény ellátásába. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek (0-3 év alatti) és szüleik számára óvodai befogadó programok megrendezése történt havonta egy alkalommal a város óvodáiban 12 hónapon keresztül. védőnők, családsegítő. A mentori tevékenységet a védőnők/gyermekjóléti szolgálat munkatársai végezték. A korai fejlesztésben az Éltes Mátyás EGYMI munkatársai tevékenykedtek. Az óvodai befogadó programok minden alkalommal más-más óvodában kerültek megrendezésre, amelynek résztvevői a HHH gyermekek és szüleik, valamint az óvodák munkatársai. Eszközfejlesztés a tevékenységek megvalósításához, illetve a gyermekek fejlesztéséhez. Az óvodákban, az általános iskolákban az SNI gyermekek, tanulók számának, állapotának mérése, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek SNI-vé minősítésének vizsgálata. - 1,5 millió forint összegben vált lehetővé az eszközök beszerzése. - A projekt során helyzetelemzés készült az SNI gyermekek, tanulók települési ellátásáról óvodától középiskoláig; a fejlesztésükhöz szükséges szolgáltatások feladatellátási/intézkedési tervének elkészítéséhez minden tanév szeptember 30-ig. - Az SNI-nek minősített és egyben halmozottan hátrányos helyzetű - Projektmenedzsment, munkacsoport vezetők. Inkluzív munkacsoport, intézményvezetők, megyei szakértői bizottság.

17 gyermekek számának mérése kérdőív módszerével történt. Az adatgyűjtést követően kezdeményeztük a független szakértő közreműködését a tanulók számára tervezett felülvizsgálaton a megyei szakértői bizottság közreműködésével. Az Éltes Mátyás Általános Iskola, valamint a többségi általános iskola 1-3. évfolyamon tanuló enyhe értelmi fogyatékos tanulók független szakértői vizsgálatának megszervezése szülők, szakemberek bevonásával. Normál tantervű osztályba visszahelyezett korábban SNI tanulók mentorálása, fejlesztő programok működtetése. Intézményi mentori szolgáltatások biztosítása az SNI gyermekeket integráló intézményekben. Segítő szakemberek alkalmazása (gyógypedagósus, logopédus, pszichológus) emelt óraszámban azokban az intézményekben, ahol az SNI arány a helyzetelemzés alapján magasnak mutatkozott (7% felett). - A tevékenység nem valósult meg, mert a központi program keretében biztosított független szakértőket az Educatio nem biztosította. A független szakértő hiányában az SNI tanulók felülvizsgálata nem történt meg. Ennek ellenére a megyei szakértői bizottság kontrollvizsgálatai alapján normál tantervű osztályba visszahelyezett tanulókat, valamint a velük foglalkozó pedagógusokat az Éltes Mátyás EGYMI utazó gyógypedagógusai mentorálják. - Tatabánya valamennyi közoktatási intézményében mentor gyógypedagógusi tevékenységek ellátása az Éltes EGYMI koordinációjában. Rehabilitációs, habilitációs fejlesztő foglalkozások tartása szakspecifikus gyógypedagógusok közreműködésével a következő intézményekben: Kertvárosi ÁMK Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Bánhidai Szlovák ÁMK - Jókai, Mór Általános Iskola, Sárberki Általános Iskola, Dózsa György Általános Iskola- Móra Ferenc Általános Iskolai Inkluzív munkacsoport, intézményvezetők, megyei szakértői bizottság. Éltes Mátyás EGYMI szakspecifikus gyógypedagógusai. integráló intézmények pedagógusai, mentor gyógypedagógusok/ óvodai, általános iskola, középfokú intézményi 4 szakspecifikus gyógypedagógus és 18 SNI diák 15

18 16 Egészségügyi-szociális szolgáltatók-óvodák szakmai együttműködésének megteremtése, munkaprogram kidolgozása (kiemelten a Gyermekkert, Lila, és Arany óvodák közreműködésében). telephely - Az együttműködés formai tartalmi elemeinek kidolgozása éves munkaterv formájában történt. A munkatervben meghatározott feladatok végrehajtása a következő tevékenységekkel történt: minden tanév okt. 30-ig a HHH gyermeket nevelő családok helyzetének elemzése, beavatkozások megfogalmazása; 5 szakmai fórum tartása; 5 egészségneveléssel kapcsolatos tájékoztató nap tartása az óvodákban, ahová a 0-3 éves gyermeket nevelő családok is meghívást kapnak. Eredmények Egészségügyi, szociális, közoktatási munkacsoport, Beóvodázási munkacsoport, óvodavezetők, pedagógusok, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat munkatársai, védőnők. A korai intervenció érdekében feltérképezésre kerültek a 0-3 éves gyermeket nevelő családok körében a hátrányos helyzettel és egészségügyi problémával küzdő családok száma. A mérési adatok alapján Tatabánya településen a 0-3 éves gyermeket nevelő hátrányos helyzetű családok száma 21. A családok számára mentori segítségnyújtás történt 12 hónapon keresztül. A beóvodázást támogató programok keretében..alkalommal kerültek meghívásra a családok, amelynek következtében a korai óvodába beíratás, az óvodai nevelés előnyei kerültek feltárásra a családok számára. Azok a családok, akik sajátos nevelési igényű 0-3 éves gyermeket nevelnek a védőnői hálózaton keresztül tájékoztatást kaptak az Éltes Mátyás EGYMI intézményegységben igénybe vehető korai fejlesztésről, tanácsadásról. Tatabánya város közoktatási intézményeiben integráltan nevelkedő gyermekek, tanulók szakspecifikus ellátását, valamint mentorálását szintén az Éltes Mátyás EGYMI végzi utazó gyógypedagógiai szolgáltatás biztosításával. Az utazó gyógypedagógiai szolgáltatás magában foglalja az SNI gyerekek, tanulók rehabilitációs, habilitációs foglalkozásinak megtartását, az integráló pedagógusok, valamint a szülők számára nyújtott szakmai tanácsadást, felkészítést. Az EGYMI koordinációjában ellátott SNI gyermekek, tanulók száma a 2009/2010-es tanévben 170 fő, a 2010/2011-es tanévben 206 fő volt. Az Éltes Mátyás Általános Iskola, valamint a többségi általános iskola 1-3. évfolyamon tanuló enyhe értelmi fogyatékos tanulók független szakértői vizsgálatának megszervezése szülők, szakemberek bevonásával tevékenység nem valósult meg a független szakértők biztosításának hiánya végett. Segítő szakemberek alkalmazása (gyógypedagósus, logopédus, pszichológus) emelt óraszámban azokban az intézményekben, ahol az SNI arány a helyzetelemzés alapján magasnak mutatkozott (7% felett) projektfeladat négy általános iskolában valósult meg 590 órában. A különböző ágazatok koordinációja az Egészségügyi-Szociális szolgáltatók-óvodák szakmai együttműködésének megteremtésével valósult meg. Az együttműködés munkaprogram alapján történt, amely során 5 szakmai fórum, 5 egészségneveléssel kapcsolatos tájékoztató nap került megtartásra az óvodákban, ahová a 0-3 éves gyermeket nevelő családok is meghívást kaptak (kiemelten a Gyermekkert, Lila, és Arany óvodák közreműködésében).

19 D komponens a HHH gyermekek korai óvodáztatását biztosító szakmai program működtetése Kiinduló helyzet A közoktatási helyzetelemzésben a 3. év alatti, illetve az óvodába nem járó 3-5 éves HHH gyermekeket nevelő családok helyzetének felmérése nem mutat reális képet. A 0-3 éves és a 3-5 éves óvodába nem járó HHH gyermeket nevelő családok megsegítése, a korai beavatkozások tervezése szükséges ahhoz, hogy az iskolába lépő gyermekek hátrányait csökkenteni lehessen. Az egészségügyi, szociális, oktatási területek tevékenységeinek hatékonyabb koordinációja szükséges a HHH családok sikeres megsegítéséhez, az intézményesített szolgáltatások házhoz vitelével, személyessé tételével. Az óvodába járó halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek koncentrációja 40% feletti a Gyermekkert Óvoda tagintézményeiben, az Arany János Óvoda Jókai telephelyén, a Lila Óvodában, 20% feletti a Móra, Felsőgallai, Micimackó óvodákban. A helyzetelemzésre épülő projekttevékenységek Feladat/tevékenység Módszer/ Résztvevők/ technológia megvalósítók Beóvodázási felelős kijelölése minden óvodában; óvodai nevelés feladatellátás helyzetelemzésének elkészítése: az óvodai feltételek vizsgálata, fenntartói intézkedések előkészítése, segítése (férőhely, szakember, eszközök). - Szükségletek és szolgáltatási igények elemzése: helyzetfelmérés - intézkedési terv alapján beavatkozások megfogalmazása: körzethatárok módosítása, férőhelyek emelése, humánerőforrás és fejlesztő eszközök biztosítása a hátrányos helyzetű, valamint sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodák számára. Beóvódázási munkacsoport, óvodavezetők/beóvodázási felelős 17 Eszközfejlesztés a tevékenységek megvalósításához, illetve a gyermekek fejlesztéséhez. Aktív szociális támogató program kidolgozása a beóvodáztatást hátráló tényezők elhárítása érdekében (minden év március, április). - 1,5 millió forint összegben a tevékenységekhez, valamint a gyermekek fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése. - Helyzetfelmérés készítése 3. év alatti és az óvodába nem járó 3-5 éves gyermeket nevelő családok számáról, szociális helyzetéről (minden év december 31-ig) együttműködve az egészségügyi ágazattal. - A tevékenység a szociális team munkacsoport (3 fő) koordinációjában valósult meg. A munkacsoport támogató programokat dolgozott ki a hátrányos helyzetű családok számára családlátogatások, egyéni - Projektmenedzsment, munkacsoport vezetők. 0-6 éves gyermeket nevelő hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű családok, CKÖ, szociális team, Egészségügyi, szociális, közoktatási valamint Beóvodázási munkacsoport

20 Nyitott óvodai programok kidolgozása és megvalósítása interjúk, esetmegbeszélések formájában. A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családok számára a következő programok kerültek megvalósításra: - szülőklub foglalkozás 5 alkalommal, - játszóházak 5 alkalommal, - kulturális programok 5 alkalommal. HH/HHH gyermekek és szüleik, óvodavezetők, óvodapedagógusok, Egészségügyi, szociális, közoktatási valamint Beóvodázási munkacsoport 18 Óvodai programkínálat, szolgáltatás bővítése Az óvodába járó gyermekek felmérése sajátos nevelési igény, illetve hátrányos helyzetükre vonatkozóan, számukra fejlesztő foglalkozások biztosítása fejlesztési tervek alapján. - Szülőklub szervezése a 0-3 éves gyermeket nevelő és a 3-5 éves óvodába nem járó gyermekek szüleinek a számára 12 alkalommal az egészségügyi és gyermekneveléssel kapcsolatos témákban - Óvodánként 1 fő fejlesztő szakember került foglalkoztatásra, akinek a feladatai a következők voltak: - pedagógiai mérések koordinációja (DIFER), - egyéni fejlesztési tervek készítésének koordinációja, értékelési rendszerének kidolgozása. HH/HHH gyermekek és szüleik, óvodavezetők, óvodapedagógusok, Egészségügyi, szociális, közoktatási valamint Beóvodázási munkacsoport HH/HHH/SNI gyermekek és szüleik, óvodavezetők, óvodapedagógusok, Beóvodázási munkacsoport, óvodánként 1 fő fejlesztő szakember (15 fő) Preventív, korai fejlesztést biztosító szolgáltatáshoz való hozzáférés javítása Óvoda-iskola átmenetet támogató szakmai együttműködés kidolgozása, éves munkaprogram készítése, programok megvalósítása, A tevékenységet az egészségügyi team csoport valósította meg 20 hónapos munkaprogram alapján, amelynek főbb elemei: - egészségkultúra fejlesztése, - személyre szabott tanácsadás, - gondozási tervek készítése, - családok egyéni segítése, mentorálása. Nevelési tanácsadó munkacsoportjának szakmai műhelyfoglalkozásai szülők, pedagógusok számára a sikeres iskolaválasztás támogatásának érdekében: - iskolaérettségi vizsgálatok Érintett családok, egészségügyi team csoport, óvodavezetők, óvodapedagógusok. HH/HHH/SNI gyermekek és szüleik, óvodavezetők, óvodapedagógusok, Beóvodázási munkacsoport, Egészségügyi-szociálisközoktatási munkacsoport, Inkluzív nevelés munkacsoport

21 kiemelten 6 óvoda: Arany, Gyermekkert, Lila, Móra, Sárberki, Micimackó óvodák Szakmai együttműködés fejlesztése az egészségügyi-szociálisoktatási szolgáltatók között a HHH valamint veszélyeztetett gyermekek felkutatása és korai beóvodázása érdekében eredményeinek elemzése, - sikeres iskolaválasztás előkészítése a HH/HHH/SNI gyermekek esetében. A tevékenység 20 hónapon keresztül 1 alkalommal valósult meg. - Ágazatspecifikus szakmai koordinációs teamek munkamegbeszélése történt 5 alkalommal a preventív intézkedések, beavatkozások megfogalmazása érdekében. Eredmények - Beóvodázási munkacsoport, Egészségügyi-szociálisközoktatási munkacsoport, vezető védőnő, gyermekorvosok, szociális, oktatási iroda vezető, gyermekjóléti szolgálat munkatársai Tatabányán az óvodai nevelés feladatellátás az igényekhez igazodva került megszervezésre. Az óvodák szakmai segítséget kaptak a beóvodázási felelősök biztosításával az óvodai felvételek lebonyolításához, a hátrányos/halmozottan hátrányos, SNI gyermekek fogadásának felkészüléséhez, a valamilyen hátránnyal rendelkező gyermekek szakszerű pedagógiai fejlesztéséhez, valamint a fejlesztéshez szükséges eszközök beszerzéséhez. Felmérésre került a 3-5 év közötti óvodába nem járó hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családok száma. Így teljes képet kaptunk a 0-6 év közötti hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családok számáról. A befogadó, nyitott óvoda programok megrendezésével lehetőség nyílt a 3. év alatti, illetve a 3-5 év közötti óvodába nem járó hátrányos helyzetű családok bevonására. A programba bevont családok száma: A preventív, korai fejlesztést biztosító szolgáltatáshoz való hozzáférés javítása céljából tervezett program keretében 26 család kapott mentori támogatást. Az óvoda-iskola átmenetet támogató szakmai együttműködés 6 alkalommal valósult meg, 86 résztvevővel. A korai intervenció az ágazat-specifikus együttműködés során vált sikeressé, ahol az egészségügyi, szociális, közoktatási ágazatokat képviselő szakemberek közös munkaprogram alapján végezték tevékenységeiket. 19 E komponens Érettségit adó középiskolába, illetve minőségi szakképzést biztosító szakiskolában történő továbbtanulási utak megerősítése Kiinduló helyzet Az általános iskolák közül több iskolában a hátrányos helyzetű tanulók továbbtanulási mutatói az országos átlagtól elmaradnak. Alacsony a gimnáziumban, szakközépiskolában, magas a szakiskolai, speciális szakiskolai képzésben továbbtanulók aránya. A hátrányos helyzetű tanulók érettségit adó képzésben való továbbtanulási esélyeinek javítása érdekében a helyzetelemzés alapján következő intézményekben kiemelten szükséges továbbtanulásra való felkészítő programok indítása: Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Fellner Jakab Általános Iskola, József Attila Általános Iskola, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Jókai Mór Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola, Remídium Általános Iskola.

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Kedvezményezett: Szarvas Város Önkormányzata TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban ****** Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredményesebb

Részletesebben

Esélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető

Esélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető Esélyegyenlőség a közoktatásban Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban Budapest Intézet 2009. év végi jelentéséből A magyar közoktatási

Részletesebben

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma év Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma Ebből tartósan beteg fogyatékos gyermekek száma Kiegészítő

Részletesebben

Felülvizsgálva: 2012. március 31.

Felülvizsgálva: 2012. március 31. Felülvizsgálva: 2012. március 31. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék,..,...,.,.,,...,...,...,.,,,.,...,,,.,,,...,...,.,..,..,,,,..,.,.,..,,.,,.,,...,,,,, 2 1. Törvényi háttér,,.,...,...,,...,,,.,...,.,,...,,.,,,.,.,.,.,...,,,,..,...,,,,..,.,,,...

Részletesebben

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül 4.1.1. számú táblázat - Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú gyermekek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyer év védelembe vett 18 év alattiak száma Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti

Részletesebben

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2.

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2. Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben SZEMINÁRIUM 2014. December 2. Helyzetelemzés - NTFS következtetései Oktatás Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben csökkenteni

Részletesebben

HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján)

HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján) 1. sz. melléklet HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján) 1. Intézményi adatok OM azonosító: 032842 Intézmény neve: Fenntartó neve: Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP /

ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP / ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP 3.3.2 08/2 2008-0034 Beszámoló a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményfenntartó Társulás Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terve megvalósításáról

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE BÁNYAI JÚLIA KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE 2008. Esélyegyenlőségi terv A gyermekek személyiség fejlesztésében, nevelésben jelentős szocializációs színtér a középiskola,

Részletesebben

A projekt szakmai megvalósítása

A projekt szakmai megvalósítása A projekt szakmai megvalósítása sa Előad adó: : Szabó Istvánn nné szakmai vezető A magyar közoktatási rendszerből az egyes korosztályok közel harmada kerül ki úgy,hogy nem rendelkezik a foglalkoztathatóságukhoz

Részletesebben

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

1. számú intézményi adatlap

1. számú intézményi adatlap 1. számú intézményi adatlap 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: Intézmény neve, címe: Fenntartó neve, címe: Főállású pedagógusok : Az intézménybe járó óvodás gyermekek Sajátos nevelési igényű (SNI)

Részletesebben

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma Pályázati program: TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása A projekt címe: ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP-3.3.2-08/2-2008-0034 Továbbtanulási munkacsoport

Részletesebben

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B.

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A pedagógiai szakszolgálati tevékenységek (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Köszöntjük Vendégeinket!

Köszöntjük Vendégeinket! Köszöntjük Vendégeinket!. MEIXNER EGYMI Gyógypedagógiai óvoda Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Kórház-pedagógiai ellátás Oldi tagintézmény Általános iskola Készségfejlesztő spec. szakisk

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben Projekt címe: A körmendi Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda

Részletesebben

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz Eljárásrend a TÁMOP-3.3.8-2/12-2012-0092 számú pályázathoz Tartalom: I. Az eljárásrend hatálya II. A projekt általános jellemzői III. A projektmenedzsment tagjai, feladatai, felelősségek, IV. A projektben

Részletesebben

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13. Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatására.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatására. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatására Kódszám: TAMOP-3.3.2./08/1 KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ A projektek az Európai

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV

ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV IV. KÖTET Békéscsaba, 2012. 2 2008-2013 2013 Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT SZENTANNAI SÁMUEL KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási Óvodában

Részletesebben

Esélyegyenlőségi Terve

Esélyegyenlőségi Terve Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Bolyai János Tagintézményének Esélyegyenlőségi Terve 2017. A terv célja: A közoktatási intézmény esélyegyenlőségi tervének alapvető célja, hogy biztosítsa az

Részletesebben

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése A GINOP-6.2.2 kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP-6.2.3 projektekhez Előadó: Szilágyi János GINOP-6.2.2

Részletesebben

Az intézményegység alapító okiratban meghatározott feladatai: Pedagógiai szakszolgálati feladatok

Az intézményegység alapító okiratban meghatározott feladatai: Pedagógiai szakszolgálati feladatok Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye MUNKATERV Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2010-2011.

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

Komplex felhasználói útmutató a TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása c. pályázati felhíváshoz Kódszám: TAMOP-3.3.

Komplex felhasználói útmutató a TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása c. pályázati felhíváshoz Kódszám: TAMOP-3.3. Komplex felhasználói útmutató a TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása c. pályázati felhíváshoz Kódszám: TAMOP-3.3.2/08/2 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai

Részletesebben

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság Az IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó, valamint az IKT mentor szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia fejlesztés támogatására Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning

Részletesebben

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek oktatásában Budapest, 2015. március 24. Stratégiai keretek - helyzetkép Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2010/2011 TANÉV

ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2010/2011 TANÉV ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2010/2011 TANÉV Készítette: intézményegység-vezető 1. Helyzetelemzés Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény,

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

Szatmári Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat. Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv

Szatmári Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat. Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv Szatmári Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv 2008 1. A dokumentum jogszabályi háttere A Magyar Köztársaság Alkotmánya 4. (1) bek., 70/a. A közoktatásról szóló

Részletesebben

A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében

A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében VIII. OTK, 2009. május 29 Hátrányok eredete,

Részletesebben

Szerződéskötéshez szükséges adatok

Szerződéskötéshez szükséges adatok Szerződéskötéshez szükséges adatok TÁMOP 3.1.4./08/2. projekt összefoglalása Cég neve Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Adószám 15384481-2-11 Közép-Magyarországi régió Fenntartóra vonatkozó adatok

Részletesebben

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai

Részletesebben

Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv. Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat

Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv. Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat 2012 1 Tartalom I. A helyzetelemzésből következő lépések...3 II. A szükséges beavatkozások Intézkedési Terv

Részletesebben

Körkép oktatási fejlesztések jelene és jövője

Körkép oktatási fejlesztések jelene és jövője Körkép oktatási fejlesztések jelene és jövője Kapcsáné Németi Júlia szakmai vezető SNI program EDUCATIO Kft. HEFOP 2.1.2 HEFOP 2.1.6 TÁMOP 3.1.6. Óvoda HEFOP 3.1.4 Iskola HEFOP 3.1.3 TÁMOP 3.4.2. TÁMOP

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT Pályázat száma: A projekt címe: Irány a felsőoktatás A Petőfi Kollégium tehetséges diákjaiért Projekt helyszín: Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya A tanulói lemorzsolódással

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÜSPÖKLADÁNY, BOCSKAI U. 2. TELEPÜLÉSI KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA A képviselő-testület jóváhagyási határozatának száma: Hatálybalépés

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063 TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 A TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 Horizontális háló a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Megvalósítás: 2012. április 1. 2012. november 0 Az elnyert

Részletesebben

Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda. Esélyegyenlőségi Program

Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda. Esélyegyenlőségi Program Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda Esélyegyenlőségi Program 1. Helyzetelemzés Jakabszállás Az óvoda tanulóinak összlétszáma: 70 fő Halmozottan

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése GINOP-6.2.3-17 - A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA SZAKMAI SZEMPONTOK Előadó: Ütőné dr. Visi Judit Szakmai

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN

AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Marosi-Rácz Julianna Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Intézményfelügyeleti Osztály Kisgyermekkori nevelés támogatása

Részletesebben

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról 2017.02.09. Előadók Köszöntő: Dr. Maruzsa Zoltán Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Brassói Sándor Egységes

Részletesebben

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14.

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14. TÁMOP 3.1.4 Pályázat iskolai tájékoztató 2009. szeptember 14. 1 A pályázat Szeged megye jogú város Önkormányzata a TÁMOP-3.1.4-08/2 pályázaton, amely a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív

Részletesebben

A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP Helyzetelemzés

A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP Helyzetelemzés A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP 3.1.5-16 Iskolai Lemorzsolódás Megakadályozásának Támogatása fókuszú Helyzetelemzés Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs

Részletesebben

Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról

Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról kék cella: számadatokkal; zöld cella: szövegesen kitöltendő 1.1. Személyi feltételek engedélyezett álláshelyek száma 204 engedélyezett pedagógus álláshelyek száma 135 ebből könyvtáros 1 engedélyezett technikai

Részletesebben

Esélyegyenlőségi Terv. Mátyás Király Általános Iskola Csömör

Esélyegyenlőségi Terv. Mátyás Király Általános Iskola Csömör Esélyegyenlőségi Terv Mátyás Király Általános Iskola Csömör 2 Amit az esélyegyenlőségről tudni kell Az Országgyűlés 2003-ban elfogadta az Európai Unió és a hazai társadalom elvárásait tükröző 2003. évi

Részletesebben

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea tanácsadás intézményi folyamat szaktanácsadó IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadó Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó Szent László Általános Iskola Óraszám Pedagógusok 90 60 98 szövegértés-szövegalkotás

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzat

Újhartyán Község Önkormányzat Közoktatási esélyegyenlőségi program Újhartyán Község Önkormányzat Tartalomjegyzék I. A helyzetelemzés összegzése: hogyan érvényesül az esélyegyenlőség a a településen?... 3 II. A helyzetelemzésből következő

Részletesebben

Ferencvárosi Napfény Óvoda 2016/17 évi munkaterv függeléke FÜGGELÉK

Ferencvárosi Napfény Óvoda 2016/17 évi munkaterv függeléke FÜGGELÉK FÜGGELÉK Gyermekvédelmi feladatok ellátásának terve Gyermekvédelmi felelős: 2 Az óvodában a gyermekvédelmi feladatok koordinálására gyermekvédelmi felelős tevékenykedik, aki munkáját a gyermekvédelmi törvényben

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN Selmeczi Zoltán FŐOSZTÁLYVEZETŐ SALGÓTARJÁNI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT OKTATÁSI HIVATAL PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK MIÉRT ÉPPEN A POK-ok? A nemzeti

Részletesebben

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév 2012. 2013. TEVÉKENYSÉG I I II I II III IV V VI VII VIII EREDMÉNYESSÉGI KRITÉRIUM ÉRINTETT ÉVFOLYAM(OK) Kapcsolatfelvétel a programban

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Surányiné Palkó Eleonóra Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda Szombathely, 2017. szeptember 19. EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN

GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN Darvas Ágnes (ELTE TáTK-MTA GYEP) Helyzet és válaszok Gyerekszegénység, gyerekjólét elmúlt évtizedek kiemelt témája miért? Beavatkozás

Részletesebben

HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI SZAKISKOLAI PROGRAMJA

HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI SZAKISKOLAI PROGRAMJA HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI SZAKISKOLAI PROGRAMJA Bevezető A Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi - Szakiskolai Programjába (a továbbiakban: AJKSZP)

Részletesebben

Kertai Általános Iskola KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai. 3. Az intézmény működő feladatellátási helyei

Kertai Általános Iskola KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Intézmény adatai. 2. Fenntartó adatai. 3. Az intézmény működő feladatellátási helyei 037059 Kertai Általános Iskola 8492 Kerta, Kossuth Lajos utca 6. KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett köznevelési információs rendszerben (KIR) a nemzeti köznevelésről szóló törvény

Részletesebben

INTÉZMÉNYI KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI MINITORING JELENTÉS 2011/2012. TANÉV

INTÉZMÉNYI KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI MINITORING JELENTÉS 2011/2012. TANÉV 9. PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI MINITORING JELENTÉS 2011/2012. TANÉV Atkár, 2012. június 15. Készítette: Bartókné Lukács Irén igazgató Nagy Mónika GYIV felelős

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt 2004-2011. Csibi Enikő szakszolgálati igazgatóhelyettes 2011.12.12 Változó törvényesség, állandó szakmaiság! Rövid történeti

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1778-3/2017. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN

A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN BRASSÓI SÁNDOR KÖZNEVELÉSI ELNÖKHELYETTES OKTATÁSI HIVATAL FOGALMAK ÉS AZ ÉRTELMEZÉSI KERETEK VÁLTOZÁSA Lemorzsolódás Korai vagy végzettség nélküli iskolaelhagyás

Részletesebben

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN Dr. Kaposi József 2014 A szaktanácsadó a köznevelési törvényben 61. A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM... Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ

Részletesebben

Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek

Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Forrás: www.pwc.com/hu A Z generáció jellemző tulajdonságainak egyike a

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában Mile Anikó Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 A SZAKSZOLGÁLAT HELYE, SZEREPE A KÖZNEVELÉS

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után Szatmáriné Mályi Nóra 2010.11.13. Logopédia Feladata: (Kt. 36.) a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvikommunikációs zavarok javítása,

Részletesebben

EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért!

EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért! EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért! Az együttmőködés civil gyakorlata az EGYMI egyesület munkájában Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök 2010. március 29. Miért jött létre az

Részletesebben