Pócsi Gabriella 1 dr. Bajmócy Péter 2 Józsa Klára 3 A majorságok településföldrajzi fejlıdése és jelenlegi differenciálódása Somogy megye példáján

Átírás

1 Pócsi Gabriella 1 dr. Bajmócy Péter 2 Józsa Klára 3 A majorságok településföldrajzi fejlıdése és jelenlegi differenciálódása Somogy megye példáján Bevezetés A településföldrajzi kutatások során az településekre ható és azokat átalakító aktuális folyamatok vizsgálata mellett különbözı településtípusok fejlıdéstörténetével kapcsolatban is számos tanulmány jelent meg napjainkig. Kifejezetten széles körben vizsgálták a tanya településfejlıdési történetét. A tanya mellett azonban más külterületi egységgel is találkozhatunk Magyarországon: majorok, kertségek, üdülıtelepek, erdészházak, cigánytelepek stb. Ezek a kevésbé vizsgált településtípusok közé tartoznak, mind fejlıdéstörténetüket, mind aktuális sajátosságaikat tekintve. Így kutatásunk tárgyának ezen, külterületi egységek egyikét, a majort választottuk. A majorok vizsgálatának létjogosultságát az adja, hogy a tanya mellett az egyik legnagyobb külterületi népességgel rendelkeznek, valamint az 1990-es évektıl kezdve a majoroknál a falusias településeinkhez hasonló differenciálódás figyelhetı meg. A tanulmány célja a majorságok településfejlıdésének feltárása, mellyel adalékul kíván szolgálni szórványtelepüléseink kutatásához. A tanulmány célja továbbá a differenciálódási folyamat eredményeinek feltérképezése az egyik legtöbb majorral rendelkezı megyénkben, Somogyban. A majorság A majort, mint fogalmat a sokrétőség jellemzi. Már az 1200-as évekbıl fennmaradt írásos emlékekben találkozhatunk vele, ám jelentése az évszázadok folyamán bıvült, átalakult valamint egyes elemei megszőntek az új gazdasági-társadalmi folyamatok hatására. Jelentıségébıl (az elmúlt évtizedeket leszámítva) azonban mit sem vesztett. Sokrétőségét és fontosságát alátámasztja, hogy más tudományágak (néprajz, szociográfia, történelem, közgazdaságtan, földrajz) által is széles körben vizsgált a majorság, valamint definiálása és elnevezése is többféle (major, allódium, uradalom, uradalmi birtok, puszta, urbárium), mely a különbözı értelmezéseknek köszönhetı. (ILLYÉS GY. 1936, MENDÖL T. 1963, BEREND T. I. RÁNKI GY. 1976, 1987, ORTUTAY GY. 1977; ERDEI F. 1973, 1974; SÁRKÁNY M. SZILÁGYI M. 2000, SZILÁGYI M. 2001) Az eltérı nézıpontok és egyben elnevezések is két okra vezethetık vissza: egyrészt a különbözı tudományok más-más nézıpontból vizsgálják a majorokat, ami természetesen eltérı definícióhoz vezet. Másrészt a vizsgálatok különbözı idıszakokra vonatkoznak, mely a majorok átalakulása miatt szintén hozzájárul a meghatározás és az elnevezés különbözıségéhez. Ezen definíciók és tanulmányok összevetése során megállapítható, hogy a településföldrajz szemszögébıl tekintve a major definíciója és fejlıdéstörténete szorosan összekapcsolódik. A major morfológiai és funkcionális átalakulásával párhuzamosan fogalma is módosult, átalakult, és bıvült. A major fejlıdése alapján kettıs fogalom. Egyrészt egyfajta földterületet jelent, ami a földesúri nagybirtokhoz kapcsolódik, másodrészt, egy településformát. A XII-XIII. század fordulóján jelennek meg elsıként a majorok, a prédiumok helyén, mint földterületek. A 1 PhD-hallgató SZTE-TTIK Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszék 2 Egyetemi docens SZTE-TTIK Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszék 3 PhD-hallgató SZTE-TTIK Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszék

2 majort ekkor jobbágyok és bérmunkások mővelték. A földesúri gazdaságok helyén jöttek létre a majorok, ezért több forrásban is prédiumként találkozhatunk velük. (FRISNYÁK S. 1999; MENDÖL T. 1963) Azonban ebben az idıszakban a prédium, a majorral egyetemben már földterületet jelent, és nem a földesúri gazdaságot, mint a megelızı évszázadokban. A feudalizmusban ezen elnevezése fokozatosan háttérbe szorul és a major / majorság terjed el, ami a földesúri birtok egy földterületét jelentette, melyet gyakran allódiumként is emlegettek. A földterület részei: szántó, rét, legelı és erdı. Ekkoriban a földeket a jobbágyok mővelték robot fejében. (MENDÖL T ) A kapitalizmus éveiben jelentıs átalakulás figyelhetı meg a majorságokon. Az 1700/1800-as években az növekvı élelmiszerkereslet során a földesurak elsıként extenzív fejlesztéseket végeztek földjeiken: a majorsági földeket fokozatosan növelték a jobbágytelkekkel és a parlagon hagyott területekkel, valamint egyre nagyobb terheket róttak jobbágyaikra. A jobbágyfelszabadítás és az igények további növekedése hatására új megoldást kellett találni a földek hatékony megmővelésére. A megoldást a majorsági gazdálkodás jelentette. A földesurak a majorsági földjeiken letelepítették a felszabadított jobbágyaikat (gazdasági cselédek) és ık mővelték tovább a földjeiket. (BEREND T. I. RÁNKI GY. 1976, 1987, KÖVÉR GY. 1982) Ekkor jött létre a majorság, mint település. Tehát az as évek második felétıl a majorság fogalma bıvül. Egyrészt azt a földterületet jelenti, mely a földesúr tulajdonában van és a felszabadult jobbágyok utódai és a környezı falvak bérszámosai mővelnek. Másrészt a majorság települést is jelent, amely átmenetet képez a szórvány és csoportos települések között, sajátos társadalommal és gazdasággal rendelkezik, ami szorosan kapcsolódik a mezıgazdasági tevékenyéghez. Így egészen az 1945-ös földosztásig a major, mint földterület és település együttesen van jelen a földesúri birtokon. Gyakran használt elnevezések ebben az idıszakban: major, majorság, puszta, uradalmi birtok. (MENDÖL T. 1963, ERDEI F. 1973, 1974; BALASSA I. ORTUTAY GY. 1979, HANÁK P. 1978; BEREND T. I. RÁNKI GY. 1976, 1987; KOVÁCS E. 1979; MÉREI GY. 1980, BELUSZKY P. 2003, 2005) A II. világháborút követıen az 1945-ös földosztás nyomán a major, mint földterület elveszti létjogosultságát, és mint településforma marad fenn. (SZERENCSÉS K. 1990) Az es évektıl kisebb differenciálódás figyelhetı meg a majoroknál, mely az 1990-es években felerısödik népességszámukat és funkciójukat tekintve. Így napjainkban a majoroknál még erısebben megfigyelhetı magános és csoportos (- falusias) települések közötti átmenet, azonban funkciójában erıs eltérés figyelhetı meg a XIX. század majorjaihoz képest. Somogy megyei majorságok napjainkban A majorságok jelenlegi differenciálódásának vizsgálatára Somogy megyét választottuk. A kiválasztott megyének mindenképp dunántúlinak kellett lennie, mivel, ahogy a tanyák elsısorban az Alföldön jellemzıek, úgy majorok a Dunántúl megyéiben találhatók magas számban. (KOVÁCS E. 1979) Ezen belül azért Somogy megyére esett a választásunk, mert az egyik legnagyobb külterületi egységgel rendelkezı megyénk a Dunántúlon, valamint számos szakirodalom emeli ki, a majorságok magas létszáma miatt. A vizsgálat során részletesebben foglalkoztunk Somogy megye és az ország külterületi népességszámának alakulásával az 1950-es évektıl napjainkig, valamint az általunk kiválasztott és terepbejárás során vizsgált majorságok funkcionális és morfológiai tulajdonságaival.

3 Majorságok demográfiája A majorságok napjainkban a külterületi egységek részét képezik. Azonban nemcsak a majorságokat, hanem a kertségeket, az üdülıtelepeket, az erdészházakat, a cigánytelepeket, stb. is ide soroljuk. A statisztika azonban nem különíti el ezeket a típusokat. A rendelkezésünkre álló statisztikai adatok (lakások és a lakónépesség száma), a külterületek nevei és terepbejárás segítségével határoztuk meg a Somogy megyei majorságok számát. Ezen lehatárolás alapján 1941-ben Somogy megye 888 külterületi lakott helyébıl megközelítıleg 530 tekinthetı majornak. Ebben az 530 majorban mintegy ember élt. A majorok átlagos népessége 74 fı, de találhatunk 200 fı feletti majort is. A terepbejárás során külön is vizsgált majorok közül (29 db) ekkor mindösszesen csak 8 népességszáma volt 100 fı alatt, és 4 majoré pedig meghaladta a 300-as népességszámot. (1. táblázat) Rendszerváltozásra, ahogy a külterületi népességszám csökkent, úgy a majorok száma is. Tehát e külterületi egységünknél is hasonló folyamatok figyelhetık meg a rendszerváltozás elıtti évtizedekben, mint a tanyáknál. (BECSEI J. 1995) Hisz nemcsak Somogy megyében, de a Dunántúl más megyéiben is megfigyelhetı a külterületi népességszám csökkenése ebben az idıszakban. Igaz vannak kivételek is: Kaposvár-Dénesmajor, Balatonfenyves-Imremajor, Somogyvár-Vityapuszta és Somogyzsitfa-Szıcsénypuszta népességszáma a megyei tendenciákkal ellentétben növekedett. Utóbbi esetében a cigány lakosság betelepülése ( 60-as évek, cigánytelepek felszámolása) növelte a népességszámot, míg Kaposvár-Dénesmajornál és Balatonfenyves-Imremajornál, a helyi mezıgazdasági üzem fejlıdése hatott pozitívan a lakosságszámra. Település Major Jelleg 1941 (fı) 2001 (fı) Település Major Jelleg 1941 (fı) 2001 (fı) Alsóbogát BT Kéthely Sáripuszta KT Andocs Németsőrőpuszta EB Kutas Kozmapuszta KT Balatonfenyves Imremajor KT Libickozma BT Bonnya Bonnyapuszta EB Magyaratád Rácegrespuszta EB Buzsák Csisztapuszta KT Nagybajom Terebezdpuszta KT - 37 Gölle Inámpuszta KT Pálmajor BT Gölle Cserepespuszta KT 24 0 Segesd Felsıbogátpuszta KT Inke Jolántapuszta KT Segesd Bertalanpuszta KT Kapoly Kapolypuszta KT Somogyjád Galambospuszta KT Kaposvár Dénesmajor EB Somogyvár Vityapuszta EB Kaposvár Fészeklakpuszta KT Somogyzsitfa Szıcsénypuszta EB Kaposvár Répáspuszta EB Szántód Szántódpuszta KT Kaszó BT Vése Tátompuszta KT Kaszó Kanizsaberek KT Zamárdi Tóközpuszta KT Kaszó Darvaspuszta KT táblázat A vizsgált majorok népességszáma 1941-ben és 2001-ben Az 1990-es népszámlálási adatok alapján a majorok száma Somogy megyében 150 alá csökkent. A pusztulás igen drasztikus, a majoroknak mintegy 70 %-a megsemmisült ben valamivel kevesebb, mint 140 majort találhatunk Somogyban. számuk még nagyobb mértékben, %-al csökkent, ha kisebb mértékben is, de meghaladva az alföldi

4 tanyák népességszám csökkenésének arányát (78-79%). (BECSEI J. 1995) Jelenleg közel 7200 fı lakosaik száma. Tehát ahogy a tanyák esetében folytatódott a pusztulás a rendszerváltozást követıen, úgy a majorok esetében is megfigyelhetı ez a tendencia. Egyes puszták ekkor válnak lakatlanná (Somogyjád-Galambospuszta). Azonban az is megfigyelhetı mindkét szórványtelepülésünknél, hogy a fı tendencia mellett találkozhatunk olyan esetekkel is, ahol népességszám növekedés, ill. a megújulás jellemzi a települést. (Kaposvár-Dénesmajor, Pálmajor, Kutas-Kozmapuszta) A majorságok differenciáltsága A majorságok népességszámának változása mellett a differenciáltságukat is vizsgáltuk. Somogy megye mintegy 140 majorja közül 29-et választottunk. A vizsgált majorok Somogy megye szinte egész területét lefedik, a megye déli részeit leszámítva minden területrıl legalább egy major bekerült a vizsgáltak közé. Ezek között találhatunk fıbb közlekedési utak mentén fekvı majorokat (Szántód-Szántódpuszta, Magyaratád- Rácegrespusza), valamint mellékutakon megközelíthetıeket (Kaszó-Darvaspuszta, Segesd- Felsıbogátpuszta) is. A majorok létét, fejlettségét a tanyákhoz hasonlóan, jelentısen meghatározza, hogy fı- vagy mellékút mellett fekszenek. Jó példa erre Segesd- Felsıbogátpuszta és Véséhez tartozó Terebezdpuszta. Míg ez utóbb a 61 fıút mellett található egy fejlett mezıgazdasági üzemmel rendelkezik, addig Segesd-Felsıbogátpuszta egy mellékút mellett fekvı szemmel láthatóan egy szegényes mezıgazdasági üzem központja. A mellékutak mellett fekvık a megye fı útjaitól távol esı, zárt részein találhatók, elzártság (néhány puszta még ma is csak földúton közelíthetı meg Segesd-Bertalanpuszta), szegénység és rossz életkörülmények között élı lakosság jellemzi ıket. A megszőnt majorok zöme sohase jutott bekötı úthoz, így ez okozhatta pusztulásukat. Igaz ellenpéldát is lehet hozni. Kutas-Kozmapuszta a Segesd-Felsıbogátpusztára vezetı út mentén található, nagyobb településektıl távol. Mégis a hozzá hasonló fekvéső majorokhoz képest virágzik, itt található Magyarország egyik vidéki ötcsillagos szállodája. Valamint szintén a 61-es út mellett fekszik Pálmajor, amely a legalacsonyabb jövedelmőek által lakott települése között a második. (SZILÁGYI Y. 2008) Terepbejárás során célunk volt többek között eltérések és hasonlóságok keresése napjaink és a múlt század majorjai között; a majorokra jellemzı fı morfológiai jegyek és funkciók meghatározása valamint a vizsgált majorok összehasonlító elemzése és esetleges típusok lehatárolás is. A major a szórvány és a csoportos települések közti átmeneti település. Ez napjainkban is így van. A vizsgált területek 55%-a mindössze néhány házból álló szórvány település képét mutatja, míg a másik 45%-a falusias képet. (2. táblázat) Ez utóbbi csoportba tartozók egy része ma már közigazgatásilag is önálló (Alsóbogát). A falusiasság azonban az esetek többségében csak a major arculatára vonatkozik. A fontosabb intézmények (posta, bolt, templom, iskola) néhány kivétellel, nincsenek. Az morfológia mellett funkciók alapján további csoportokat alakítottunk ki. (2. táblázat) Mind a szórvány, mind a falusias majorok között hasonló alcsoportokat különítettünk el. A majorok egy részénél továbbra is megmaradt a mezıgazdasági funkció. Azonban míg a szórvány településeknél régi TSZ központ maradványai található meg, addig a falusias majoroknál a mezıgazdaság több ágazata is kiemelkedik (Kaszó-erdıgazdálkodás). Szintén mindkét típusnál találhatunk idegenforgalmi központtá átalakított majort. (Szántód- Szántódpuszta, Kutas-Kozmpauszta, Balatonfenyves-Imremajor) Az idegenforgalmi funkció Libickozma esetében igen speciális, mivel a többi majornál a látogatókra épül az idegenforgalom, addig Libickozmánál a rekreációs idegenforgalom jellemzı, annak is az a válfaja, amikor külföldi vendégek vásárolják meg a házakat (elsısorban németek), és nyaraló

5 vagy hétvégi házként üzemel késıbbiekben. Szintén mindkét morfológiai típusnál találkozhatunk olyan majorral, ahol cigány lakosság túlsúlya jellemzı. A majorokban az 1960-es években, a cigánytelepek felszámolása során költöztek be. Ezzel a major létét megmentették, hiszen népességszámuk stabilitása, és esetenként növekedése nekik köszönhetı. Azonban komoly társadalmi problémát vet a megélhetésük, életkörülményeik. Az egyik ilyen legrosszabb helyzetben lévı település Pálmajor. Az itt lakó mintegy 300 fı közül mintegy 30 fı dolgozik, ık sem mind állandó jelleggel. Szintén egy külön csoportba sorolhatók azon majorok, amelyekbe legtöbb esetben az ott lévı elhagyott kastélyba valamilyen intézmény (iskola, szociális otthon) költözött. A vizsgált majorok közül Kaposvár- Dénesmajor, Somogyzsitfa-Szıcsénypuszta és Kéthely-Sáripuszta tartozik ide. Elıbbiben egy erdıgazdálkodási szakközépiskola van, ahol a kastély maga az iskola épülete, míg a gazdasági épületek gyakorlati mőhelyek, a cselédlakásokban pedig az iskolához tartozó vadaspark alkalmazottai élnek. Kéthely-Sáripusztán pedig az elmúlt években egy szociális otthon mőködött. SZÓRVÁNY Cserepespuszta GÖLLE Jolántapuszta INKE Kozmapuszta KUTAS Csisztapuszta BUZSÁK Szántódpuszta SZÁNTÓD Bertalanpuszta SEGESD Fészeklakpuszta KAPOSVÁR Sáripuszta KÉTHELY Tóközpuszta ZAMÁRDI Felsıbogátpuszta SEGESD Galambospuszta SOMOGYJÁD Tátompuszta MAGYARATÁD Dénesmajor KAPOSVÁR Kanizsaberek KASZÓ Darvaspuszta KASZÓ Terebezdpuszta NAGYBAJOM Lakatlan Idegenforgalmi Általános Mezıgazdaság Intézmény Cigány FALUSIAS KASZÓ LIBICKOZMA Inámpuszta GÖLLE Szıcsénypuszta SOMOGYZSITFA Imremajor BALATONFENYVES Vityapuszta SOMOGYVÁR ALSÓBOGÁT Répáspuszta KAPOSVÁR Rácegrespuszta MAGYARATÁD Bonnyapuszta BONNYA Németsőrőpuszta ANDOCS Kapolypuszta KAPOLY PÁLMAJOR Idegenforgalmi Cigány Intézmény M G Általános Erdıgazdálkodás TSZ maradvány Állattartás táblázat A vizsgált majorok típusai morfológia, funkció és jelleg szerint A funkciók közül a mezıgazdasági funkció arány ma is kiemelkedı (a vizsgált majorok 69%-ban domináns), azonban míg a szórvány települések esetében csak a növénytermesztés jellemzı, addig a falusias majoroknál a mezıgazdaság más ágazatai is megtalálhatók. (KULCSÁR B. 2008) Szintén eltérés figyelhetı meg a falusias- és szórványmajorok között abban a tekintetben, hogy ez utóbbi esetében néhány kivételtıl

6 eltekintve egy funkció dominál, míg a falusiasnál több funkcióval is rendelkezik a település. A majorságok ezen sajátosságai azonban nemcsak Somogy megyében, hanem Tolna megye is megfigyelhetık. Hasonló differenciáltság található Tolna megye majorságai, melyet a fıbb közlekedési útvonalaktól való távolság erısen determinál. (NAGYVÁRADI L. SZABÓ-KOVÁCS B. 2008) Összegzés A majorságok a szórvány és falusias települések közötti átmenet tipikus példái; elsısorban a Dunántúlon. A szórványtelepüléseinkhez hasonlóan számuk és egyben népességszámuk is jelentısen lecsökkent az elmúlt 60 év során. Az 1990-es évektıl kezdve a népességszám-csökkenés mellett erıs differenciálódás is megfigyelhetı esetükben, falvainkhoz hasonlóan. Közlekedésföldrajzi elhelyezkedésük igen különbözı, ami jelentısen meghatározza fejlıdési lehetıségeiket, mind Somogy, mind Tolna megyében. Somogy megye majorjai igen differenciált képet mutatnak, nemcsak morfológiai szempontból, hanem jellegüket és funkciójukat tekintve is. Mivel a majorok klasszikusan mezıgazdasági funkcióval rendelkeztek, ezért ez a funkció napjainkban is kiemelkedik. Emellett jelentıs még az idegenforgalmi funkció, valamint egyéb intézményeknek (iskola, szociális otthon) is helyt adnak. Ezen funkciók egy része stabilizálja a majorságok helyzetét, fennmaradásukat hosszú távon biztosítja, míg bizonyos funkciók csak rövidebb távra szólnak. Így a majorok esetében további differenciálódás ill. pusztulásuk folytatása várható. Irodalomjegyzék BALASSA I. ORTUTAY GY. (1979.): Magyar néprajz, Budapest, Corvin Kiadó, BECSEI J. (1995): Az alföldi város és a külterületi népesség. Budapest. MTA FKI. 113 p BEREND T. I. RÁNKI GY. (1976): Közép-Kelet Európa gazdasági fejlıdése a században, 1976, 691.p. BEREND T. I. RÁNKI GY. (1987): Közép-Kelet Európa gazdasági fejlıdése a 19. században, Budapest, Gondolat Kiadó, 1987, 704. p. BELUSZKY P. (2005): Magyarország történeti földrajza I. kötet, Budapest-Pécs, Dialog Campus, 2005, 462. p. BELUSZKY P. (2003): Magyarország településföldrajza, Budapest Pécs, Dialóg Campus Kiadó, p. ERDEI F. (1973): Parasztok, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973, 235. p. ERDEI F. (1974): A magyar falu, Budapest Akadémiai Kiadó, 1974, 246. p. FRISNYÁK S. (1999): Magyarország történeti földrajza, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999, 213 p. HANÁK P. [szerk.] (1978): Magyarország története 7/1, Akadémiai Kiadó, Budapest 1978 ILLYÉS GY. (1936): A puszták népe, Budapest, 1936 KOVÁCS E. [szerk.] (1979): Magyarország története 6/1; 6/2 Budapest, Akadémiai Kiadó, KÖVÉR GY. (1982): Iparosodás agrárországban, Budapest, Gondolat Kiadó, 1982, 124, 142 pp. KULCSÁR B (2008): Agrár rozsdaövezetek hasznosítása az Észak-alföldi Régióban (A nagyüzemi mezıgazdasági telephelyek számának alakulása In: II. Terület- és vidékfejlesztési konferencia. Kaposvár, pp. MENDÖL T. (1963): Általános településföldrajz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963, 568p MÉREI GY. [szerk.] (1980): Magyarország története 5/1, Budapest, Akadémiai Kiadó, NAGYVÁRADI L SZABÓ-KOVÁCS B. (2008): Tolna megye külterületi lakott helyeinek szociálökonómiai vizsgálata és tipizálása, In.: LÁSZLÓ M.: Területfejlesztés és Innováció, Pécs, II. évf. 1. szám ORTUTAY GY. [szerk.] (1977): Magyar Néprajzi Lexikon, Budapest, Akadémiai Kiadó, SÁRKÁNY M. SZILÁGYI M. [szerk.] (2000): Magyar néprajz nyolc kötetben VIII. kötet / Társadalom, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1152 p. SZILÁGYI M. [szerk.] (2001): Magyar néprajz nyolc kötetben II. kötet / Gazdálkodás, Budapest, Akadémiai Kiadó 1170 p. SZILÁGYI Y. (2008): Faluja válogatja Települések rangsora pp. In: HVG / 10. szám SZERENCSÉS K. (1990): Magyarország története a II. világháború után ( ), IKVA Kiadó, Budapest 30.p