MINDMÁIG IGAZ az a megállapítás, hogy pedagógiai irodalmunk nem fordított olyan figyelmet Szegedi Kis István munkásságára, mint amilyet ez az európai hírű XVI. századi magyar tudós megérdemelne. Holott a magyar nevelés története nem tárgyalható a reformáció e téren bekövetkezett eredményeinek feldolgozása nélkül, e munkában pedig az iskolai szolgálat során is oly sokat szenvedett magyar reformátor pedagógiai tevékenysége, pontosabban annak elméleti lecsapódása nem kerülhető meg. 1 Szegedi Kis István tanulmányait követően mintegy tíz esztendőt töltött tanári tevékenységben. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy Nyugat-Európában öt kiadást megért rendszeres teológiai művében két fejezetet szentelt a tanulás, tanítás ügyének. 2 Erről a művéről munkásságának tudós kutatója megállapította, hogy nem önálló alkotás, hanem szándékoltan teológiai szaktekintélyek műveiből válogatott és rendszerezett gyűjtemény. 3 Pedagógiai nézeteit sem tekinthetjük eredeti állásfoglalásnak, a rendkívül széles tudományos tájékozottsággal rendelkező Szegedi ezekben is egyrészt a helvét reformáció reprezentánsainak műveiből, másrészt világi és egyházi klasszikusok tételeiből válogatott. Melanchthon tanítványként pedig bizonyára nem csekély hatást hordozott saját pedagógiai gyakorlatában wittenbergi mestere szellemi örökségéből. Talán nem tévedünk azonban, ha feltételezzük, hogy tanári tevékenységének tapasztalatai szintén befolyásolták a válogatás szempontjait, sőt talán iskolai gyakorlata során meggyőződésévé is ért, amit később papírra vetett. Először a tanulás mivoltát határozza meg. Ez alatt összpontosított figyelmet, az ember benső énjének egy bizonyos cselekvésre való odaszánását, elkötelezését érti. Tömör megfogalmazásából kiolvasható, hogy a tanulás kemény munka, amit csak teljes szívvel lehet végezni. Ez a tevékenység irányulhat a szép vagy nemes tudományokra, mint a filozófia vagy a teológia és a közönséges, gyakorlati mesterségekre. A kemény munkának megvan a jutalma, mert a tanulás eredménye a nemesség, a hírnév, tisztesség, boldogság, a szenvedés enyhítése, vagyis a személyiség harmóniája. A tanulás lehetőségei és akadályai egyaránt objektív és szubjektív elemekből tevődnek össze. Első helyen áll a tehetség, amit kiegészít a gyakorlás és a fegyelem, mely utóbbi azért fontos, mert a tudás és az erkölcs között teremt élő kapcsolatot. Tehetségünket a hanyagság kiműveletlenül hagyja, a bölcstelenség pedig a tanulni valók rendjének összezavarása, s a következménye az eredménytelenség. Arról már nem tehetünk, ha a sors (Fortuna) kegyeiből nem tanulhatunk, mert vagy szegények vagyunk, vagy tehetségtelenek, esetleg betegség vagy tudós tanítók hiánya miatt esünk el ettől a lehetőségtől. Szegedi Kis István nem vonja le a következtetést, hiszen soraiból magától értetődik, hogy a tanulás lehetősége kiváltság. Aki viszont ezt elnyerte, használja ki az alkalmas időt, hiszen a tehetség önmagában értéktelen. Mert olyan az ifjúság, mint a termőföld, amelyet ha nem művelnek, csak gyomot terem. Az ember tehát nem csupán művelhető, de arra rá is szorul. 1 2 3 BARCZA JÓZSEF: A reformáció kibontakozása és progresszív hatása nemzetünk életében. Theologiai Szemle 1989, 155 p. Tóth Béla idézendő munkája mellett tudtunkkal Gál Lajos tanulmánya tárgyalta Szegedi pedagógiai nézeteit. GÁL LAJOS: Szegedi Kis István Pedagógiai tételei. Református Egyház 1972, 73-75 p. Az 1997-ben kiadott Pedagógiai Lexikon felvette címszavai közé. SZEGEDI KIS ISTVÁN: Theologiae Sincerae Loci communes de Deo et Trinitate. Bázel, 1588. 298 p. Magyarul TÓTH BÉLA: Első pedagógiai írónk, Szegedi Kis István. In Tanulmányok Ráckeve múltjából. Ráckeve-Szentendre, 1986, 90 p. KATHONA GÉZA: Svájci theologiai elemek Szegedi Kis István hittani nézeteiben. In BARTHA TIBOR (szerk.): Studia et acta ecclesiastica. III. Bp. 1973. 16 p. Szegedi életére KATHONA GÉZA: Fejezetek a török hódoltsági reformáció történetéből. Budapest, 1974, Akadémiai Kiadó. / Humanizmus és reformáció /. 1
A tanulás feltételeinek megteremtése elsősorban a magisztrátus feladata. Bár elismerjük, hogy az iskolázás szekularizációja útnak indul a reformációban, mégsem beszélhetünk azért valamiféle államosításról ebben a tekintetben. Ne felejtsük el, hogy az a magisztrátus, amelynek feladata a tanítók választása, megbecsülése s a szegény diákok támogatása, keresztyén felsőbbség, amely az anyaszentegyház dajkája. Miskolczi Csulyak István esperes írta 1633-ban a sárospataki tanácsnak: az Szent Lélek az magistratust híja az Ecclesiának dajkájának, az olyan dajkát fogadjuk penig, az kinek teje és haszna vagyon. 4 A magyarországi reformáció során a községi önkormányzat egyszerre volt egy-egy helység és a helyi gyülekezet elöljárója. A kettő tulajdonképpen nem vált el egymástól, politikai község és szakrális közösség határai egybe estek. A keresztyén társadalomban a világi hatalmasság az egyház támasza, benne az iskolák gondviselője. Érdemes ezt Bornemisza Péter megfogalmazásában elolvasnunk. Az fejedelemség Istentől arra rendeltetett tiszt, hogy éltetője lévén az ő anyaszentegyházának, azaz: az örök életre való híveknek, és az oskoláknak, azaz: azféle tanuló gyermekeknek és ifjaknak, kik idvösséges tudománt tanulnak és sokféle haszonra való tudományokat. 5 A magisztrátus mellett egyenrangú félként ott vannak a szülők is az iskolázás feltételeinek megteremtésében. Amíg az előbbi a külső feltételeket biztosítja, addig a szülők az ösztönzésben nélkülözhetetlenek. A szülők előkészítik gyermekeiket a tanulásra azzal, hogy felkeltik bennük a tudás iránti vágyat s a tanítók iránti tiszteletet, és helyes erkölcsi magatartásra nevelik őket. Fegyelmezésüket megengedik, otthoni munkával nem vonják el őket a tanulástól. A feltételrendszer harmadik elemeként a tanítók jelennek meg. Legyenek becsületesek és tanult emberek, járatosak a keresztyén hitben, szelídek, türelmesek, szorgalmasak, őszinték, igazságosak, belátóak. Egyszóval így foglalhatnánk össze a velük szembeni elvárást: felkészültek. A felkészültségük azonban kettős, amennyiben intellektuális és pszichikus összetevőkből áll. Szegedi korának tanár ideálját rajzolta meg. Ezt olyan fontosnak tartotta, hogy az itt előadottakat újabb fejezetben, magyarázatokkal kibővítve, megismételte. Tételeiben Ciceróra, Hieronimusra és Beda Venerabilis munkájára hivatkozik. Az alkalmas tanítónak amint a hivatkozott tekintélyek műveiből kitetszik aki a legderekabb és a tudományban legjártasabb (probatissimi ac doctissimi). A tanító ugyanis a teljes személyiségével hat, s annak hiányosságai is meghatározhatják egy életen át tanítványait. A nagy hatalmú Nagy Sándor sem tudott soha megszabadulni pedagógusának rossz hatása nyomán szerzett hibáitól. Ebben az a bibliai gyökerű meggyőződés kap hangot, hogy a tanuló pontosan olyanná válik, mint amilyen a tanítója volt: Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél, hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere (Lk 6,40). Ezért a pedagógus felelőssége rendkívüli. A tanítók tudományos felkészültségének nélkülözhetetlen iránytűje a keresztyén hitben való jártasság. A türelem és szelídség olyan fő erénye a tanítónak, hogy Szegedi részletesen leírja a magából kikelt tanárt, mint elrettentő példát. Nincs ugyanis rútabb dolog írja a dühöngő, verekedő tanítónál. Olyan élénken festi le bizonyára maga is látott ilyet hogy szinte a szemünk elé képzeljük, amint mogorva képpel, remegő ajakkal, ráncos homlokkal, sápadtból vörösbe váltó színnel és viszont, fékevesztetten szidja diákjait. Az ilyen pedagógus csak negatív eredményt érhet el, mert a megjavítandókat nem egyszerű- 4 5 Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár 1927, 189-190 p. NEMESKÜRTY ISTVÁN (vál. sat.): Heltai Gáspár és Bornemisza Péter művei. Budapest, 1980, Szépirodalmi Kiadó, /Magyar Remekírók/, 1203 p. 2
en elriasztja a jótól, hanem egyenesen a rossz felé taszítja. A türelmes és szelíd tanár ugyanakkor szigorú, aki az iskolában zűrzavart nem tűr. A jó tanító egyszerre nevel és tanít. Sőt a nevelésre még nagyobb hangsúly esik, mert a helyes élet tudomány nélkül is kedves, de a tudomány helyes élet nélkül tökéletlen. Olyan, mint a szőlővessző a bozótban, mint a mirha fű a tövisek között. Amikor gyümölcsöt keres rajta az ember, összeszurkálja a kezét. A tanítás folyamatában a pedagógus tulajdonképpen a háttérben marad. Mellőznie kell azokat a módokat, amelyek által önmagára irányítja a figyelmet. Ne ékesszóló legyen, hanem érthető, inkább hasznos, mint fölényes. A leghelyesebb módszert válassza meg, hogy ne csak értelmesen, de készségesen és szívesen hallgassák. Végül ne terhelje agyon tanítványait, nem kell mindent tanítani, amit lehetne, csak a hasznos és szükséges dolgokat. Vegye figyelembe a tanuló képességeit. Négy-öt óránál tovább ne vegye igénybe tanítványai figyelmét. 6 Szegedi Kis István a tanulóknak is ad tanácsot a Loci communes-ben közreadott tételeiben. Megkívánja, hogy tiszteljék tanítóikat, legyenek engedelmesek, készségesek. Viselkedésükkel, külső megjelenésükkel harmóniát sugározzanak. Ne csak tanuljanak, hanem lássák annak igazi értelmét is. Tartsák olyan fontosnak azt, amire elszánták magukat, hogy minden időt veszteségnek tekintsenek, amelyben úgy tapasztalták, hogy nem lettek jobbak és tanultabbak. Általában szoktassák önmagukat a rendre. Legyen pontos napi beosztásuk, üres időtöltést ne engedjenek meg maguknak. Készítsenek jegyzeteket, kivonatokat az egyes előadások anyagából, amelyek mindig kéznél legyenek az ismétlésre. A nyelvtant is amit nem lehet kivonatosan tanulni megfelelő beosztásban sajátítsák el, egyáltalán értsék és ne csak tanulják azt. Méltatlan, haszontalan könyvek olvasására ne pazarolják az időt. A nap korai óráit, amelyek alkalmasabbak a tanulásra, a nehezebb, a későbbieket a könnyebb leckékre fordítsák. Szegedi művében a diákoknak adott tanácsok között a nyelvi retorikai képzésre tesz utalást. Stílusgyakorlatok, költemények, szónoklatok, vitatételek kifejtése teszi teljesebbé a (latin) nyelvi ismereteket. Grammatika, dialektika, retorika az a tanulmányi váz, amelyre ráfonódik a filozófia tanulmányozása. Feltehető, hogy a hazai iskolai helyzetet vette figyelembe, amikor összeállította pedagógiai tételeit. Itthon pedig a XVI. században ennél följebb jogi, orvosi ismeretek nem lehetett jutni, legfeljebb a teológiára terjedt ki a felsőfokú tanulmányok lehetősége. Igen fontos kérdés, hogy Szegedi Kis István tételei hatottak-e a hazai pedagógiai gyakorlatra. Két nevet kell válaszként említenem. Az egyik Szilvásújfalvi Anderko Imre, aki 1597- ben adott ki pedagógiai munkát. 7 Ebben ő is felsorolja a tanulás lehetőségének az alapténye- 6 7 Miskolczi Csulyak István esperes aki korábban maga is tanítóskodott 1629-ben így foglalt állást az egyik egyházközség iskolai ügyében: Rector ad captum puerorum se accommodet, satis est illos tribus horis et ante et post meridiem esse in schola. (A tanító a gyermekek képességéhez alkalmazkodjon, elég, ha délelőtt is, délután is három órát vannak az iskolában). DIENES DÉNES: Minthogy immár schola mestert tartanak Református iskolák Felső-Magyarországon 1596-1672. Sárospatak, 2000. 157 p. Admonitiones de ratione discendi atque docendi in ultima seu tertia classe. (RMK II. 309/a.) Intelmek a tanulás és tanítás módjáról az utolsó, azaz a harmadik osztályban. Legfontosabb fejezeteit magyar fordításban közli NAGY KÁLOZI BALÁZS: Szilvásújfalvi Imre pedagógiai intelmei. In Bartha Tibor (szerk.): Studia et acta ecclesiastica. III. Bp. 1973. 879-887 p. 3
zőit, melyek lényegében a Loci-ban olvashatókra emlékeztetnek. Kiemelkedően fontos a gyermek hajlama, képessége, valamint a tanár személyisége. A nevelő, oktató munka sikere főként ezen áll vagy bukik. Egyéb kedvező és kedvezőtlen tényezők játszhatnak ugyan szerepet az iskolázás alakulásában, de azok általában átmenetiek, hosszútávon nem meghatározók. Akadály lehet a kedvezőtlen társadalmi megítélése az iskolaügynek, a mostoha körülmények, a haza nyomorúságos sorsa. A másik név, amelyet említek, a szelídség pedagógusa -ként is jellemezhető Keresztúri Bíró Pál. Ő ugyan azok közé tartozott, akik nem alkottak elméleti pedagógiai rendszert, módszerüket nem tették közzé, de Bethlen Miklós által eléggé pontosan megismerhetjük hasznos és előremutató gyakorlatát. 8 Az bizonyos, hogy mindhárman különféle forrásokból, tapasztalatokból merítettek és alkalmazták annak szintézisét saját területükön. A közös forrás, ami az egymást követő nemzedéket is reprezentáló Szegedi és Újfalvi elméletében, valamint Keresztúri gyakorlatában világosan megragadható, a reformációval nemesített humanizmus, kiemelkedő európai iskolaszervező pedagógusokra, úgymint Melanchthonra, Sturmra és Trotzendorfra egyaránt jellemző tudós kegyesség eszménye. A septem artes liberales evangéliumi tartalommal való megtöltése, kiegészítve az iskolaszervezés új szempontjaival. Az arányok természetesen mindegyiküknél másként érvényesültek. Melanchthon a humanizmus és a hitvallásos jelleg egyensúlyára törekedett, Sturm rendszerében a humanista, Trotzendorféban a konfesszionális jelleg volt hangsúlyosabb. 9 Nálunk a református reformáció nem tisztán, hanem szintézisként terjedt el, s hasonlóan ezeknek az iskolaügyet irányító áramlatoknak a sajátos ötvözete jelent meg. Ez épült tovább, finomodott is, ha úgy tetszik, az újabb szellemi áramlatok hatása alatt. Eleink, miközben újat alkottak, nem tagadták meg mindenestől a múltat. Végül is azt mondhatjuk, hogy a reformáció évtizedei során az új szellemi áramlatok folyamatosan megjelentek nálunk is. Ezeknek megszülettek a hazai szintézisei, s egy-egy életpálya gyakorlatában egyszerre lehetett befolyásoló tényező a nyugati egyetemeken és itthon szerzett közvetlen tapasztalat, illetve a külföldi és hazai irodalom. BARCZA JÓZSEF (szerk): A Debreceni Református Kollégium története. Budapest, 1988. BARCZA JÓZSEF: A reformáció kibontakozása és progresszív hatása nemzetünk életében. Theologiai Szemle, 1989. BETHLEN MIKLÓS Önéletírása I-II. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta V. WINDISCH ÉVA. Az előszót írta TOLNAI GÁBOR. Budapest, 1955, Szépirodalmi Könyvkiadó. DIENES DÉNES: Minthogy immár schola mestert tartanak Református iskolák Felső-Magyarországon 1596-1672. Sárospatak, 2000. FINÁCZY ERNŐ: A renaissancekori nevelés története. Budapest, 1919. GÁL LAJOS: Szegedi Kis István Pedagógiai tételei. Református Egyház 1972, 73-75. KATHONA GÉZA: Fejezetek a török hódoltsági reformáció történetéből. Budapest, 1974, Akadémiai Kiadó. / Humanizmus és reformáció /. KATHONA GÉZA: Svájci theologiai elemek Szegedi Kis István hittani nézeteiben. In BARTHA TIBOR (szerk.): Studia et acta ecclesiastica. III. Bp. 1973. 8 9 BETHLEN MIKLÓS Önéletírása I-II. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta V. WINDISCH ÉVA. Az előszót írta TOLNAI GÁBOR. Budapest, 1955, Szépirodalmi Könyvkiadó. Mindhárom rendszer rövid jellemzése: BARCZA JÓZSEF (szerk): A Debreceni Református Kollégium története. Budapest, 1988, 25 p. Részletesebben FINÁCZY ERNŐ: A renaissancekori nevelés története. Budapest, 1919, passim. 4
Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár 1927, 189-190 p. NAGY KÁLOZI BALÁZS: Szilvásújfalvi Imre pedagógiai intelmei. In Bartha Tibor (szerk.): Studia et acta ecclesiastica. III. Bp. 1973. 879-887. NEMESKÜRTY ISTVÁN (vál. sat.): Heltai Gáspár és Bornemisza Péter művei. Budapest, 1980, Szépirodalmi Kiadó, /Magyar Remekírók/, 1203 p. SZEGEDI KIS ISTVÁN: Theologiae Sincerae Loci communes de Deo et Trinitate. Bázel, 1588. TÓTH BÉLA: Első pedagógiai írónk, Szegedi Kis István. In Tanulmányok Ráckeve múltjából. Ráckeve-Szentendre, 1986. [Megjelent a CONFESSIO 2012. évi 6. számában.] 5