Intézet a Demokratikus Alternatíváért 1 Ismertté vált a bűvös szám, 97 ezren szerződtek ki a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerből. Ezek az emberek vélhetően inkább a jövedelmi skála legfelső tartományaihoz tartoznak, azaz ők azok, akik bíznak abban, hogy nyugdíjas korukra lesz harminc-ötven millió forint a pénztári megtakarítási számlájukon. Ebből a pénzből minden egymillió forint után a még nem létező versengő járadékpiacon hatezer forint nyugdíjat kaphatnak majd havonta. Ők következetesen bíznak az öngondoskodásban, ellenszenvesnek találják az állami tb-nyugdíjrendszert, esetleg nem hisznek abban, hogy a járulékfizetéseikkel közel arányos időskori nyugdíjra számíthatnak. A feltételezésnek van racionális alapja, legalábbis a múltbeli szabályozásváltozásokból kiindulva elég az 1990- es évekre jellemző, a frissen megállapított nyugdíjak nivellálására gondolni, vagy a nyugdíjígérvények leértékelésére. 1 Az is elképzelhető, hogy ezek az emberek inkább a fenntartható nyugdíjrendszerrel kapcsolatos pesszimista várakozásaik miatt maradtak a magán-nyugdíjpénztárban. Ezzel azt is vállalják, hogy hajlandóak akár huszonnégy százaléknyi nyugdíjjárulékot is adóként befizetni a költségvetésbe, lemondva ezzel bármiféle jövőbeli tb-nyugdíjszolgáltatásról. Mindezek pusztán hipotézisek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy valójában nem is az állampolgárok ezen csoportja a legérdekesebb. Tényleg csak 97 ezer állampolgár szerződött ki? A kérdés megválaszolásához induljunk ki abból, hogy a kutatások szerint 2 500-750 ezerre tehető a feketén foglalkoztatottak száma a munkaerőpiacon. Többeket minimálbérre jelentenek be, bár létszámuk jelentősen csökkent a 2006-tól szigorodó szabályozás (például a dupla minimálbér utáni járulékfizetés vagy a garantált bérminimum bevezetése) következtében. Számításba kell venni azt is, hogy a vállalkozók az alkalmazottaknál általában kisebb (munka)jövedelmet vallanak be. Az adóeltitkolás legjellemzőbb formája, amikor a munkajövedelmet tőkejövedelemként mutatják ki például színlelt szerződéssel, de nem ritka az alkalmazottak zsebbe fizetésének gyakorlata sem. Nagyságrendileg az eltitkolás miatt kieső munkajövedelmek után fizetett adók és járulékok évente a GDP négy-öt százalékának feleltek meg, ezen összeg legnagyobb része természetesen a nyugdíjjárulékból származik. 1 http://www.stabilitas.hu/dynamic/stabilitas_tarki_tanulmany_osszefoglalo.pdf 2 http://www.atlathatoallam.hu/2009/05/minimalberesek-orszaga
2 Mi változhat a nyugdíjultimátum után? Úgy tűnik, hogy a feketén dolgozóknak vagy a járulékfizetést minimalizáló vállalkozóknak indifferens, hogy melyik bizonytalan nyugdíjsémába fizetnek kötelezően. Ez a megállapítás annál inkább helytálló, minél magasabb a valós jövedelem járulékfizetést nem teljesítő hányada. Ez önmagában nem is lenne probléma, hiszen meg is takaríthatnak, azaz időskori megélhetésük forrását is képezhetik. Azt a feltételezést azonban vélhetően senki nem fogadja el, mármint hogy e csoportok nagy részénél a megtakarítás lenne a legfontosabb. Jövedelmük sokkal inkább a jelenbeli fogyasztást szolgálja. Valójában tehát a 97 ezer fő többszöröse szerződhetett ki korábban a nyugdíjrendszerből. A pontos számot nehéz lenne meghatározni, mivel nem tudjuk, hogy a pénztártagok között milyen számban vannak jelen szürkén- vagy feketén foglalkoztatottak. Akár az önkéntes (vállalkozók), akár a részben kényszerű (fekete vagy szürke jövedelemben részesülők) kiszerződésről beszélünk, a lényeg, hogy az állami rendszer járulékként automatikusan biztosan nem részesedik eltitkolt jövedelmük egy részéből. A megtakarítást kezelő intézményeknek juthat valami ezen összegből, mégis valószínűbb, hogy azt fogyasztásra használják fel, és így az áfa-bevételt jelent az államnak. Természetesen ezt vissza kell juttatni a rendszerbe a keletkező hiány pótlására, ahogyan ez egészen mostanáig rendszeres gyakorlat is volt. Az adóelkerülés azért is súlyos probléma, mert automatikusan jövedelemátcsoportosítást eredményez a társadalom adófizető és adót nem vagy nem teherviselési képességének megfelelően fizető tagjai között. Az eredmény így jelentős jóléti veszteség és az adómorál további romlása. Ráadásul azzal sem haladunk egy igazságosabb elosztás felé, hogy most választhattunk a rendszerek között: a magasabb társadalmi státuszúak (és jövedelműek) inkább kiszerződtek, az alacsonyabbak pedig inkább visszaléptek. Emellett még nem beszéltünk arról a közel sem elhanyagolható létszámú csoportról, amely nem lesz jogosult saját jogán öregségi nyugdíjra a tb-ben, mert nem éri el az előírt minimum szolgálati időt (jelenleg 15 év). Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a társadalom öregedésével a medián életkor is elkerülhetetlenül emelkedik. Azok a tb-nyugdíjrendszerben maradók, akik átlag alatti nyugdíjra számíthatnak vagy jó eséllyel nem teljesítik az öregségi nyugdíjjogosultság
Intézet a Demokratikus Alternatíváért 3 feltételeit, érthetően azokra fognak szavazni különösen a nyugdíjkorhatárhoz közeledve, akik majd azt ígérik, hogy mindenki megfelelő nyugdíjat kap. Mindez az alapnyugdíj bevezetését jelentheti, ami a bejelentett állandó magyarországi lakcímmel rendelkezőknek, bizonyos életkor elérése után arányos jogosultságot jelent valamilyen összegű nyugdíjra. A minimum azonban csak csekély összegű lehet, ha az állam nem vagy alig egészíti ki a befizetett járulékot adóforintokkal. Azaz: az alapnyugdíj csak abban segítene, hogy senkit se hagyjunk hátra. Több forrás a rendszerben ettől nem lesz, ahhoz be kellene vonni az eltitkolt jövedelmeket is. A fentieket összefoglalva: a kiszerződés mértéke már régen eldőlt, hiszen tömeges formát öltött a Magyarországon. A hárommillió volt nyugdíjpénztártag egy nem elhanyagolható részét ezért vélhetően nem zaklatta fel a kormány nyugdíjultimátuma. A jelenlegi tb-nyugdíjrendszerről sok mindent el lehet mondani, a kormány által előszeretettel használt szolidaritási jelzőt azonban el lehet hagyni és nem az átlépésátléptetés mizériája miatt. A járulék hiányozni fog a rendszerből, és ezt nem a 97 ezer polgár okozza. Ellenkezőleg, ők éppen kiegészítik a többiek nyugdíját, bár nem önkéntesen és nem is szolidaritásból. E gesztus ellenére a tb-nyugdíjrendszer nem fenntarthatósága nem javult érdemben. A maradók annyiban szívességet is tesznek a visszalépőknek, hogy előbbiek már nem terhelik a később rendelkezésre álló forrásokat. Ráadásul ezek után azt sem várhatjuk tőlük, hogy ne minimalizálják járulékfizetésüket: ők már magukról gondoskodnak. Előbb-utóbb mindenki számára evidens lesz, hogy a 65-70-75 éves kor feletti, dologtalannak képzelt évei alatt nem az lesz a legnagyobb dilemmája, hogy a Balatonra vagy az Adriára menjen-e nyaralni, mint volt az a 80-as és 90-es évek német friss nyugdíjasainak, mivel csekély nyugdíját a munkaerőpiacról kell majd kiegészítenie. A probléma korántsem magyar tendencia: a tb-nyugdíjrendszerek a kilencvenes és kétezres években hozott intézkedések az állandósult korhatáremelés vagy a magánnyugdíjsémák bevezetése ellenére a fenntarthatatlanság felé tartanak. Mindez pedig az élethossziglan tartó aktív életszakasz rémképét vetíti előre azok számára, akik nem képesek/akarnak önmagukról gondoskodni.
4 Mi változhat a nyugdíjultimátum után?