A hallgató neve:. MENTORTANÁR SEGÉDANYAG ÉS FELADATMEGOLDÓ FÜZET SZERKESZTİ:



Hasonló dokumentumok
Verbális adatszerzési technikák. interjú

Kérdőív készítés írásbeli kikérdezés

A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0

ÁLTALÁNOS SZEMPONTÚ HOSPITÁLÁS PEDAGÓGIA GYAKORLAT TEMATIKA KÖVETELMÉNYEK, A KURZUS TELJESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI

A tanári mesterképzés portfóliója

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja.

Gyakornoki felkészítés programja

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

FİBB PONTOK PIACKUTATÁS (MARKETINGKUTATÁS) Kutatási terv október 20.

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

Közösségi kezdeményezéseket megalapozó szükségletfeltárás módszertana. Domokos Tamás, módszertani igazgató

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:

Dr. Piskóti István Marketing Intézet. Marketing 2.

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

KÉPZÉSI PROGRAM. Helység: BUDAPEST Irányítószám: Megye: - Helység: Budapest Irányítószám: Utca /

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató

SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3.

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Feladatok és kérdıívek szerkesztése, használata a könyvtári munkában. 1. A feladatok szerkesztése és használata

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X 2.4. Egyéb

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai

PEDAGÓGUS Idıpont: március Finanszírozók: OKM és PDSZ Kutatást végezte: TÁRKI-TUDOK Zrt. TÁRKI-TUDOK ZRT.

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar

Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ

Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolájának. 2010/2011. tanévi MUNKATERVE

A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere. Falus Iván TEMPUS november 7.

Útmutató szakmai gyakorlathoz

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

VERSENY KÖZIGAZGATÁS KÉRDİÍV szeptember

Than Károly Ökoiskola Budapest

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ 2019

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Követelmények. Pedagógiai tervezés és értékelés Tantárgy kódja. Dr. Szabó Antal főiskolai tanár A tantárgy oktatója

Míg a kérdıíves felérés elsısorban kvantitatív (statisztikai) elemzésre alkalmas adatokat szolgáltat, a terepkutatásból ezzel szemben inkább

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA A PEDAGÓGUSOK TEHETSÉGGONDOZÁSSAL KAPCSOLATOS ELŐZETES HIEDELMEI DR.SASS JUDIT - DR. BODNÁR ÉVA

Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév

késıbbi önértékelés forrása pedagógiai ars poetica, egyéni fejlesztési terv, kettéosztott napló: saját reflexiók 1. kettéosztott napló:

7. 1. A formatív értékelés és lehetséges módjai (szóbeli, feladatlapos, számítógépes) az oktatásban. - valamilyen jelenségről, ill.

PIACKUTATÁS (MARKETINGKUTATÁS)

Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához

A Jó gyakorlat mentori és adaptációs terve. Az átadás folyamata

ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA

Javítási-értékelési útmutató a középszintű írásbeli vizsgához. Minta. Íráskészség. Első feladat. Minta. Értékelési szempontok

K Ö R N Y E Z E T É S P I A C E L E M Z É S A M A R K E T I N G K U T A T Á S M Ó D S Z E R E I

KIEMELÉS A RÖVID FEJLŐDÉSI NAPLÓBÓL

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

Kvantitatív kutatás mire figyeljünk? Majláth Melinda PhD Tartalom. Kutatási kérdés kérdőív kérdés. Kutatási kérdés kérdőív kérdés

Gyakorlati képzési tájékoztató Tanító szak (BA)

Kérdőíves vizsgálatok

VERSENY MÉDIA KÉRDİÍV szeptember

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

MENTOROK. TÁMOP Szent István Gimnázium

Helyi tanterv a pedagógiai gyakorlat oktatásához

MENTORÁLÁSI TERV. Mentor neve: Csiki Paula A mentorált tanuló neve: Sz. Á. Évfolyam/életkor: 7. évfolyam, 13 éves

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához

Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól. Részlet az intézmény Helyi tantervéből

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

Pályaorientációs tevékenység bıvítése fejlesztése. a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X 2.4. Egyéb

A pedagógiai értékelés Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 A prezentációt összeállította: Marton Eszter

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Tantárgyi program 2010/2011. II. félév

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ augusztus 30.

Mérés és skálaképzés. Kovács István. BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Követelmények. A tanítás mestersége Tantárgy kódja. Dr. Szabó Antal főiskolai tanár A tantárgy oktatója

Új szemlélet az egészségügyi ellátásban? Dr. Gábor Katalin

Bevezető Mi a statisztika? Mérés Csoportosítás

Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

Útmutató. Óvodapedagógia szak, LEVELEZŐ tagozat gyakorlati záróvizsgához

Alulteljesítők felismerése a KATT kérdőív segítségével. Taskó Tünde Anna

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015

A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV

ÖSSZEFOGLALÁS március. Készítette: Forrai Erzsébet

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE

1987. Érettségi a monori József Attila Gimnáziumban (eredmény: jó);

Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen. Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Átírás:

A hallgató neve:. MENTORTANÁR SEGÉDANYAG ÉS FELADATMEGOLDÓ FÜZET SZERKESZTİ:

AZ ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI PEDAGÓGIAI TUDÁS FELTÁRÁSÁNAK NÉHÁNY MÓDSZERE 1. INTERJÚ Szóbeli kikérdezésen alapuló vizsgálati módszer. FAJTÁI: - strukturálatlan - dinamikus - strukturált (irányított beszélgetés) - félig strukturált (koncentrált beszélgetés) RÉSZTVEVİK SZÁMA SZERINT - egyéni - csoportos A KÉRDEZİ VISELKEDÉSE SZERINT - lágy - semleges - kemény KÉRDÉSTÍPUSOK A KIKÉRDEZÉSBEN BETÖLTÖTT SZEREP SZERINT - fı kérdések - kiegészítı kérdések - demográfiai kérdések - bemelegítı kérdések - levezetı kérdések A VÁLASZADÓ MOZGÁSTERE SZERINT - nyílt - rövid, tényszerő közlést igénylı - hosszú kifejtést igénylı - zárt - feleletválasztás - összehasonlító rangsorolás - kijelentések értékelése adott szempont szerint Alkalmazása a mentormunkában: pl. a hallgató által tartott óra önértékelése 2

2. KÉRDİÍVES VIZSGÁLAT (ANKÉT) Írásbeli kikérdezéses módszer. FÁZISAI - döntés az összegyőjtendı információkról - a kérdıív és a kérdések típusának meghatározása - a kérdıív elsı változatának elkészítése - az elsı változat kipróbálása - a kérdések felülvizsgálata - a végleges változat elkészítése - a felhasználási eljárás kidolgozása - adatfelvétel - adatfeldolgozás ÖSSZEGYŐJTHETİ INFORMÁCIÓK: - a válaszolóról - személytörténeti adatok - viselkedési adatok - a válaszoló által ismert személyrıl - személytörténeti adatok - viselkedési adatok - a vizsgált személy ismeretei - a vizsgált személy véleménye, attitődjei, érzelmei, hiedelmei KÉRDİÍVTÍPUSOK: - explicit - implicit KÉRDÉSTÍPUSOK: - zárt - nyílt - félig zárt - skálába soroló ÉRTÉKELÉSI SKÁLÁK - grafikus skála - numerikus skála - deskriptív skála Alkalmazása a mentormunkában: pl. a hallgató pedagógiai nézeteinek feltárása 3

Példa: tantestületi rangsor kérdıíves vizsgálata 4

3. MEGFIGYELÉS Jelenségek, folyamatok tudatos észlelése, nyomon követése. JEGYEI - céltudatosság - tervszerőség - rendszeresség - objektivitás LEHETSÉGES SZITUÁCIÓI: - a megfigyelı kívül van a helyzeten - a megfigyelı jelen van a megfigyelt eseményen - a megfigyelı résztvevıje a szituációnak napló, feljegyzés A MEGFIGYELT JELENSÉG OPERACIONALIZÁLT LEÍRÁSA Azon jegyek meghatározása, amelyekkel az adott jelenség definiálható. Alkalmazása a mentormunkában: pl. hospitálás, a hallgató által tartott óra megfigyelése Példa: óralátogatás-elemzı megfigyelési jegyzıkönyv kódolás nélküli teljes jegyzıkönyv becslési skála megfigyelési technikák szelektív jegyzıkönyv kódolásos jelrendszer természete s egység kategória rendszer idıegység 5

4. TARTALOMELEMZÉS Egy szöveg elemzése annak minden komponensének figyelembevételével. Dokumentumelemzés: kizárólag a szövegben lévı explicit tartalomra vonatkozik Tartalomelemzés: a szöveg mélyrétegeibe hatol, rejtett összefüggéseket tár fel Lépései: Alkalmazása a mentormunkában: pl. hallgatói dokumentumok (óravázlat) elemzése 6

KÉRDÉSTÍPUSOK (AZ INTERJÚ ÉS KÉRDİÍVES MÓDSZERÉHEZ): kérdéstípusok zárt kérdés nyílt kérdés félig zárt kérdés skálába sorolt válaszokat tartalmazó kérdés (értékelési skála) zárt kérdés: A válaszadónak elıre felkínált válaszlehetıségek közül kell megjelölnie egyet vagy többet. Néhány típusa: alternatív kérdés: Pl.: Egyetért Ön a magatartás osztályozásával? igen nem jegyzékkérdés: Pl.: A diploma megszerzése után milyen típusú iskolában szeretne leginkább tanítani? (1) általános iskolában (2) szakiskolában (3) szakközépiskolában (4) gimnáziumban anekdotikus kérdés: Pl.: A hallgató nem készíti el határidıre az óravázlatát, ezért mentora elmarasztalja. Ön szerint mit kellene tennie a hallgatónak? 1. Kimagyarázni a késés okát. 2. Elnézést kérni a mentortól. 3. A lehetı leggyorsabban pótolni a mulasztást. 4. Rámutatni arra, hogy a mentor is szokott hibázni. 7

nyílt kérdés: A kitöltı szabadon válaszolhat a kérdésre, a kérdezett spontán módon felel, saját szókincsét használja. Pl.: A hallgató nem készíti el határidıre az óravázlatát, ezért mentora elmarasztalja. Véleménye szerint mit tett a hallgató? félig zárt kérdés: A zárt és a nyílt kérdés ötvözete, a felkínált válaszlehetıségek mellett tartalmazza az egyéb, éspedig válaszlehetıséget. Pl.: Tapasztalata szerint milyen típusú a mi iskolánk? (1) ismeret központú (2) képesség központú (3) mindkettı (4) más, éspedig: értékelési skála: Egy dolog vagy jelenség meglétét vagy hiányát állapítja meg a vizsgált alanynál. grafikus skála: Egy folytonosságot szimbolizáló szakaszon az ítélet, vélemény intenzitását jelöli meg a válaszoló. Pl.: Ön mennyire tartja fontosnak az országos kompetenciamérést? Egyáltalán nem fontos. Nagyon fontos. numerikus skálák: Az értékelést a kérdezett számmal fejezi ki egy elıre megadott skálán. Pl.: 8

deskriptív skála (= táblázat) Pl.: A hallgató: mindig gyakran ritkán soha pontosan kezdi a tanórát. divergens kérdéseket használ Pl.: 9

FELADATOK Beküldési cím: Határidı: Az állomány neve: Neve: Munkahelye: toth.laszlo@pszk.nyme.hu a képzés utáni 3. hét elsı napja SAJÁTNÉV-MENTOR-PEDTUDÁS (Pl.: TÓTH-LÁSZLÓ-MENTOR-PEDTUDÁS) 1. FELADAT ÍRJON EGY-EGY KONKRÉT PÉLDÁT ARRA, HOGY MIKOR (= A MENTORI MUNKA MELY SZAKASZÁBAN), ÉS MILYEN CÉLLAL ALKALMAZNÁ MENTORI MUNKÁJÁBAN: AZ INTERJÚ MÓDSZERÉT: MIKOR:.. CÉL: A KÉRDİÍVES MÓDSZERT:.... MIKOR:.. CÉL:.... A MEGFIGYELÉS MÓDSZERÉT: MIKOR:.. CÉL:.... 2. FELADAT - INTERJÚ MENTORKÉNT ÖN ELSİ ALKALOMMAL TALÁKOZIK A HALLGATÓVAL. SOROLJA FEL AZT A HAT LEGFONTOSABB KÉRDÉST, AMELYET FELTÉTLENÜL FELTENNE HALLGATÓJÁNAK! 1) 2) 3) 4) 5) 6) 10

3. FELADAT - KÉRDİÍV ÖN KÉRDİÍVET SZERKESZT LEENDİ HALLGATÓI SZÁMÁRA AZZAL A CÉLLAL, HOGY A LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓKHOZ JUSSON MENTORI MUNKÁJÁHOZ. SOROLJA FEL AZT A HAT LEGFONTOSABB TERÜLETET, AMELYRİL FELTÉTLENÜL MEGKÉRDEZNÉ A HALLGATÓKAT! 1) 2) 3) 4) 5) 6) 4. FELADAT - MEGFIGYELÉS MENTORKÉNT ÖN HALLGATÓJA ELSİ TANÓRÁJÁT LÁTOGATJA. MI AZ, AMIT ÖN MEGFIGYEL, MAJD ÓRA UTÁN ELEMEZNI, ÉRTÉKELNI FOG? SOROLJA FEL KÖZÜLÜK A HAT LEGFONTOSABBAT! 1) 2) 3) 4) 5) 6).. 11

5. FELADAT - TUDÁSLISTA Készítsen 10-es toplistát azokról a konkrét tudástartalmakról, amelyekkel véleménye szerint a hallgatóknak rendelkezniük kell már az elsı önálló tanórájuk megtartásához! N o 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 6. FELADAT - TUDÁSLISTA Készítsen 10-es toplistát azokról a konkrét tudástartalmakról, amelyeket véleménye szerint a hallgató Öntıl fog megtanulni a gyakorlat (mentorálás) során! N o 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 12