Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium
|
|
- Aurél Sipos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kedves Szülők! Kedves Felvételizők! Tájékoztatjuk Önöket, a 2019-es középiskolai ideiglenes felvételi jegyzék összeállításának szempontjairól és néhány fontos időpontról a végleges jegyzék kialakításáig. Az általános iskolából hozott jegyek (4 tantárgy: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, és a tanult idegen nyelv), a központi írásbeli eredmények és a szóbeli felvételi elbeszélgetésen elért pontszámok alapján készítettük el az ideiglenes felvételi jegyzéket a Szakgimnáziumba és a Gimnáziumba. A Szakközépiskolai képzésekre (szakmára) 3+2 évfolyamra a központi írásbeli nem volt kötelező, ezért a hozott pontok és a felvételi elbeszélgetésen szerzett pontok alapján készült el az ideiglenes felvételi jegyzék. Azok a tanulók, akik az ideiglenes felvételi jegyzékre felkerültek, Ők ingyenes képzésben vehetnek részt. Az ideiglenes felvételi rangsorban a diákok Oktatási azonosítójukkal szerepelnek. Azok a jelentkezők, akik a felvételi jelentkezési lapjukon intézményünknek több tanulmányi területét is megjelölték több rangsorolásban is megtalálhatók. A felvételi eljárásban egy tanulmányi területre nyernek felvételt. Azok a diákok, akik másik terület rangsorában mögöttük állnak előbbre kerülnek ebben a rangsorban. A felvételi eljárás ezen szakaszában nem tudjuk, hogy a több tanulmányi területet is megjelölő tanulók miként rangsoroltak, ezért még nem tudjuk megmondani, hogy mely képzésünkre nyertek felvételt. Az iskolák (közép) felvételi rangsorán az általános iskolákban lehet módosítani március Mindezek alapján a végleges Felvételi jegyzék az április 30-án közzétett győri Felvételi Központ által összeállított Egyeztetett felvételi jegyzékből fog kiderülni.
2 Felvételi jegyzék gimnáziumi, szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzéseinkre 0001, 0003 Gimnázium Létszámkeret: 34 fő 0002 Nyelvi előkészítő Létszámkeret: 34 fő 0006 Szakgimnázium Létszámkeret: 85 fő 0007 Szakközépiskola; szakács Létszámkeret: 70 fő 0008 Szakközépiskola; cukrász Létszámkeret: 70 fő 0009 Szakközépiskola; pincér Létszámkeret: 35 fő Gimnázium 0001, 0003 Oktatási azonosító 1) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
3 25) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
4 Gimnázium nyelvi előkészítő Oktatási azonosító 1) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
5 Szakgimnázium 0006 Oktatási azonosító 1) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
6 61) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
7 Szakközép 0007 szakács Oktatási azonosító 1) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
8 61) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
9 Szakközép 0008 cukrász Oktatási azonosító 1) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
10 64) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
11 Szakközép 0009 pincér Oktatási azonosító 1) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
12
2. Felvételi jegyzék - nyolc évfolyamos képzés - német nyelv es kód Létszámkeret: 32 fő. Tisztelt Szülők! Kedves Felvételizők!
2. Felvételi jegyzék - nyolc évfolyamos képzés - német nyelv - 002-es kód Létszámkeret: 32 fő Tisztelt Szülők! Kedves Felvételizők! Az alábbiakban a 2017-es középiskolai felvételi eljárás eredményét ismertetjük.
64 fő. Tisztelt Szülők! Kedves Felvételizők! OM azonosító
1. Felvételi jegyzék - nyolc évfolyamos képzés - angol nyelv - 001-es kód Létszámkeret: 64 fő Tisztelt Szülők! Kedves Felvételizők! Az alábbiakban a 2017-es középiskolai felvételi eljárás eredményét ismertetjük.
A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE
A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2012/13. tanévben a következő tagozatok indítását tervezi a 9. és a 7. évfolyamon
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2012/13. tanévben a következő tagozatok indítását tervezi a 9. és a 7. évfolyamon Idegen nyelv tantárgyakból emelt óraszámú osztály (01-es kód) Nyelvi előkészítő
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi
Középfokú iskolai felvételi tájékoztató A felvételi eljárás rendje, intézményi szabályai
Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola cím: 2400 Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 10/A. OM azonosító: 201471 Telefon/fax: 06/25/402-192 Email: igazgato@keri-duj.sulinet.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás
Felvételi a GUNDEL-ben
Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános
2018. március 20. Az alábbiakban a 2018-as középiskolai felvételi eljárás eredményét ismertetjük. Szívből gratulálunk a sikeresen felvételizőknek!
Tisztelt Szülők! Egy adminisztrációs hiba miatt a négy évfolyamos képzés matematika rangsora korábban hibásan került kihirdetésre. Az eltérést korrigáltuk, az alábbiakban a javított rangsort láthatják.
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma:
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-242 Fax: 62/547-242 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi
Felvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
Szerb Antal Gimnázium
Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Tanulmányi terület kódja:21 való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett
Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:
Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.
Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek
TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!
TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott
FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu
A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai
A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai ágazati képzéseinkre jelentkezhetnek iskolánkba. A 2017/2018
FONTOS TUDNIVALÓK AZ IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSORHOZ
FONTOS TUDNIVALÓK AZ IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSORHOZ A mellékelt táblázatban csak a szóbelire behívott és szóbeli vizsgát tett tanulók szerepelnek. A táblázat a tanulók szóbeli pontszámát és a rangsorban
2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet
2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján 2018. augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet 2018. augusztus 24-28. péntek ½ 9:00 15:00 hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9 10:00 13:00
FELVÉTELIZŐK IDEIGLENES RANGSORA MÁRCIUS 13. NÉMET NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY
0002 FELVÉTELIZŐK IDEIGLENES RANGSORA 2019. MÁRCIUS 13. NÉMET NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY Kedves Szülők, 8. évfolyamos ző Diákok! Az ideiglenes rangsorban az iskolánkba jelentkezési lapot beadott tanulók
Beiskolázás a Gundel -ben
Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata 2017/2018. tanévi beiskolázáshoz A felvételi eljárásban a jelentkezők pontszámát a 9. évfolyamra történő beiskolázás során alapvetően a magyar nyelvből és matematikából
Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431
Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
Az Vállalkozói Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. OM azonosító: 035497 www.adu-iskola.hu www.facebook.com/aduiskola iskola@adu-iskola.hu Telefonszám: 276-0512
Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/
Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu
TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar
Szegedi Baptista Középiskola
Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu
Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes
1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400
A 2015-16. tanévre felvett jelentkez k
01 gimnázium: 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi el készít angol a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) olasz nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szint oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból;
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám: 62/540-272
Ideiglenes felvételi jegyzék a tanévben induló emelt szintű képzéseinkre
Ideiglenes felvételi jegyzék a 2018-2019. tanévben induló emelt szintű képzéseinkre Tisztelt Szülők, kedves felvételiző Diákok! Az intézményünkbe jelentkező tanulók ideiglenes felvételi rangsorának jegyzékét
Gödöllői Református Líceum Gimnázium
Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. : 28/410-298; 30-638-7480 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója
FELVÉTELIZŐK IDEIGLENES RANGSORA MÁRCIUS 13. ANGOL NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY. felvételi összpontszám
0001 FELVÉTELIZŐK IDEIGLENES RANGSORA 2019. MÁRCIUS 13. ANGOL NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY Kedves Szülők, 8. évfolyamos ző Diákok! Az ideiglenes rangsorban az iskolánkba jelentkezési lapot beadott tanulók
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink:
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán
Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Levelezési cím: H - 4400 Nyíregyháza, Gomba utca 7. Telefon és Fax: +36(42)406-079/18; E-mail: info@bethleniskola.hu
Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium JELENTKEZÉS Iskolánkról: A Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézménye 2009. szeptember 1-jén nyitotta
Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:
Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
A tanév rendje 2016/2017
MISKOLCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MEZŐKÖVESDI SZENT LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 146. Telefon/fax: 49/500-033; 500-034 Web: www.szlgimi.t-online.hu E-mail:
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 S Z A K G I M N Á Z I U M I O S Z T Á L Y O K Általános képzés (9-12. évfolyam) Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9.
Augusztus 2019/2020. tanév rendjéről a 11/2019. EMMI rendelete alapján 2019. augusztus 26. hétfő 16:00 Gólyatáboros szülői értekezlet 2019. augusztus 26-29. hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9:00 15:00 szerda
Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára
Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI
FIGYELEM VÁLTOZÁS!!! Tisztelt Szülők!
Tisztelt Szülők! Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy gyermekük számára továbbtanulási céllal valamely ünket választották. Iskolánk iránti töretlen és növekvő népszerűségét jelzi, hogy a tavalyi 600
Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
Fodor József Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma:
Fodor József i Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu
Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az
Beiskolázás Pályaválasztási szülői értekezlet Előadó: Dányi Márta
Beiskolázás 2017-2018 Pályaválasztási szülői értekezlet Előadó: Dányi Márta Középfokú felvételi eljárás résztvevői 8. évfolyamot befejező tanulók gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola 9. évfolyamára
Ideiglenes felvételi rangsor a tanévben induló osztályainkba
Ideiglenes felvételi rangsor a 2016-2017. tanévben induló osztályainkba Kedves felvételiző Diákok, kedves Szülők! Az alábbiakban ismertetjük a 2015-2016. tanévre felvételizettek ideiglenes rangsorát. A
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/15. tanévben a következő tagozatok indítását tervezi a 9. és a 7. évfolyamon
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/15. tanévben a következő tagozatok indítását tervezi a 9. és a 7. évfolyamon Idegen nyelv tantárgyakból emelt óraszámú osztály (idegen nyelvi tagozat, 01-es
Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre
Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai
Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496
Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM
A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM Választható tanulmányi területek, ágazatok: 001 gimnázium emelt óraszámú angollal (1 osztály 28 fő) 006 dekoratőr (0,5 osztály 14 fő) 007 divat-
Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:
Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.
TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!
TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! Az általános iskola 2019. február 18-ig továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben
Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:
Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
12. Az érettségi vizsgák és szakmai vizsgák átlageredményei. Érettségi vizsgák átlageredményei
12. Az érettségi vizsgák és vizsgák átlageredményei Érettségi vizsgák átlageredményei 2014 2015 2016 2017 2018 Átlag Tantárgy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy Magyar nyelv és irodalom 50,54 3,13