TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!
|
|
- Enikő Balázs
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! Az általános iskola február 18-ig továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. A jelentkezési laphoz kérjük, csatoljanak felbélyegzett, a tanuló nevére megcímzett borítékot! 1
2 A felvételi vizsga a négyosztályos gimnáziumba jelentkezők számára három fő részből áll: 1. Az általános iskolai tanulmányi eredmények. 2. A központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett általános írásbeli vizsga matematika és magyar nyelv tantárgyakból. 3. A szóbeli meghallgatás emelt szintű képzésre jelentkező tanulók esetében. 2
3 A sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkezőre vonatkozó speciális elbírálási szabályok A középfokú beiskolázásban részt vevő intézmények az SNI tanulókra vonatkozó speciális felvételi követelményeket egyedileg határozzák meg. Az SNI tanulóknak és szüleiknek a felvételi eljárás megkezdése előtt tájékozódniuk kell, hogy az iskola, ahová a tanuló februárban majd be kívánja adni a jelentkezését (továbbtanulásra kiválasztott középfokú iskola), milyen az SNI tanulókra vonatkozó speciális elbírálási szabályokat határoz meg. Ezen ismeretek birtokában tudják eredményesen megtervezni a tanuló felvételi stratégiáját. 3
4 A sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló az általános tagozat (0001) tanulmányi területünk esetén kapcsolódhat be a teljes felvételi eljárásrendbe. AZ EGYÉNI VIZSGABEOSZTÁS MEGTEKINTHETŐ FEBRUÁR 22-TŐLA HONLAPON ÉS AZ INTÉZMÉNY PORTÁJÁN. EGYÉNI KIÉRTESÍTÉSREA RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ IDŐ RÖVIDSÉGE MIATT NINCS MÓD. 4
5 A SZÓBELI MEGHALLGATÁSRA ATÁJÉKOZTATÓ FÜZETÉT, TOLLTARTÓJÁT, VALAMINTMATEMATIKA ÉS KÉMIA EMELT SZINTŰKÉPZÉSRE VALÓ JELENTKEZÉS ESETÉNSZÁMOLÓGÉPÉT MINDEN TANULÓ HOZZA MAGÁVAL. 5
6 A SZÓBELI VIZSGÁK TEMATIKÁJA MEGTALÁLHATÓ: A vizsgázók teljesítményének értékelése, a jelentkezők rangsorolásának módja: AZ Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium által szervezett általános iskolásoknak szóló történelem, matematika-fizika, biológia és kémia tanulmányi versenyek, és a Bolyai János Általános Iskola körzeti angol és német nyelvi versenyének első 4-4 helyezettje az emelt szintű szóbeli meghallgatás alól felmentés kap, pontszáma 50 pont. Az általános tantervű csoportban szóbeli elbeszélgetés nincs. Az általános tantervű tanuló-csoportban maximum 150 pont, a tagozatokon 200 maximum pont érhető el. A tagozat jellegének megfelelően vesszük figyelembe a hozott természettudományos tantárgyat. 6
7 Pontozás HOZOTT OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN Tantárgy 7. év végi osztályzat 8. félévi osztályzat Magyar nyelv és irodalom 5 5 Történelem 5 5 Tanult nyelv 5 5 Matematika 5 5 Fizika, kémia, biológia, földrajz (természettudomány) Összesen pont 7
8 ÍRÁSBELI VIZSGA Matematika Magyar Összesen 50 pont 50 pont 100 pont SZÓBELI MEGHALLGATÁS Emelt szintű képzés tantárgya Összesen 50 pont 50 pont Megszerezhető pontok száma Tagozat Hozott pont Írásbeli v. Szóbeli m. Összesen Általános pont Emelt szint pont 8
9 A jelentkezési lapok kitöltéséhez szükséges intézményi adatok: Az intézmény neve Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium Intézmény azonosító,om kód Intézményi telephely kód 001 Címe 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Telefon, fax száma 06/ vagy 06/ címe Weblap címe Intézményvezető Szilasné Mészáros Judit címe Beiskolázásért felelős Geri Csaba címe: 9
10 A jelentkezési lapok kitöltéséhez szükséges tagozat kódok: Tagozat kód Tanulmányi terület 0001 ÁLTALÁNOS kerettanterv / 4 évfolyamos 0002 emelt szintű oktatás ANGOL nyelv tantárgyból / 4 évfolyamos 0003 emelt szintű oktatás NÉMET nyelv tantárgyból / 4 évfolyamos 0004 emelt szintű oktatás MATEMATIKAtantárgyból / 4 évfolyamos 0005 emelt szintű oktatás BIOLÓGIAtantárgyból / 4 évfolyamos 0006 HUMÁN TAGOZAT, emelt szintű oktatás TÖRTÉNELEM tantárgyból / 4 évfolyamos 0007 NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI TAGOZAT 0008 emelt szintű oktatás KÉMIAtantárgyból / 4 évfolyamos 10
11 SZÓBELI FELVÉTELI VIZSGANAPOK AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUMBAN 2019 FEBRUÁR 26. KEDD TÓL FEBRUÁR 27. SZERDA TÓL FEBRUÁR 28. CSÜTÖRTÖK TÓL ANGOL ANGOL ANGOL NÉMET NÉMET NÉMET MATEMATIKA MATEMATIKA MATEMATIKA BIOLÓGIA BIOLÓGIA BIOLÓGIA KÉMIA KÉMIA KÉMIA TÖRTÉNELEM TÖRTÉNELEM TÖRTÉNELEM A SZÓBELI VIZSGÁK TEMATIKÁJA MEGTALÁLHATÓ: ELJ%C3%81R%C3%81S-RENDJE RA.pdf 11
TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!
TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty
A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:
1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22.
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi
Kedves Nyolcadikos Felvételizők!
Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
OM azonosító: 200951
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:
Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20.
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2016. szeptember 20. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
Arany János Általános Iskola és Gimnázium
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben
Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban
Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Új tagozatok a as tanévben!
1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv
Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2018. december 7. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
OKTATOTT IDEGEN NYELV
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
1. Iskolánk OM azonosítója:
BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2016/2017.
Szegedi Baptista Középiskola
Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu
TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:
OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad:
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20.
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2017. szeptember 20. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási
TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369
TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369 Honlap: frankaegom.hu E-mail: franka@frankaegom.hu OM azonosító:
Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint
A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint 1.) Négyosztályos gimnázium (általános tantervő) Kód: 01 a) Oktatott idegen nyelvek:
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM
2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu
A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE
A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata 2017/2018. tanévi beiskolázáshoz A felvételi eljárásban a jelentkezők pontszámát a 9. évfolyamra történő beiskolázás során alapvetően a magyar nyelvből és matematikából
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes
1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400
TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018.
TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 1. TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. ALAPVETŐ CÉLJAINK: 1. biztos nyelvtudás legalább egy nyelvből; 2. diákjaink olyan egyetemekre jussanak be, amely megfelel
Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018
Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Elérhetőségeink OM kód: 032286 Igazgató: Pálfalvai Zoltán Telephely kód: 001 Pályaválasztási felelős: Szabóné Básti Csilla Iskola címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó
CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989
ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
Szerb Antal Gimnázium
Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327
Gödöllői Református Líceum Gimnázium
Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. : 28/410-298; 30-638-7480 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója
Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára
Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium JELENTKEZÉS Iskolánkról: A Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézménye 2009. szeptember 1-jén nyitotta
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI
Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben
Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben A felvételi eljárás 2 szakasza: 1. Általános felvételi eljárás: 2016. január 16-ától 2016. április 26-áig tart. 2. Rendkívüli felvételi eljárás: 2016.
OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév
SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
Miskolci SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma
Felvételi tájékoztatója a 2019/2020. tanévre Általános tájékoztató adatok: Tagintézmény-vezető: Kovács János A tagintézmény OM azonosító száma: 203060 Cím: 3532 Miskolc, Rácz Ádám út 54-56. Telefonszámok:
Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu
Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakgimnáziuma OM kód:
Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakgimnáziuma OM kód: 203060 2017/2018. tanévi Beiskolázási Tájékoztatója 1. oldal Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők!