Than Károly Ökoiskola Budapest

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Than Károly Ökoiskola Budapest"

Átírás

1 Than Károly Ökoiskola Budapest Adaptációs terv

2 Az adaptáció fogalma Az a folyamat, amelyben egy oktatási-nevelési intézmény valamely másik oktatásinevelési intézmény által készített innovatív oktatási/pedagógiai tartalmak/módszerek/ programok között válogatva azt magáévá teszi, befogadja. Az innováció átadás, átvétel - oktatási adaptáció fogalom azt a nézetet fejezi ki, hogy a pedagógiai javak befogadása komplex jelenség. A befogadást egyrészt az határozza meg, hogy az adott jó gyakorlat önmagában mennyi újszerűséget hordoz magában; másrészt az hat rá, hogy a befogadó, adaptáló közösség milyen magatartást tanúsít az új jelenséggel szemben. Az adaptáció tárgya: A jó gyakorlat A jó gyakorlat fogalma A jó gyakorlat a szakmai kritériumoknak (NKTV, NAT, Kerettanterveknek) megfelelő innovatív folyamat, módszer, cselekvés és eszközhasználat együttese, amelyet a közoktatási intézményben több éve tudatosan, sikeresen és hatékonyan alkalmaznak. A fejlesztő pedagógusok, az intézményi szakmai munkaközösségek az innovációt a gyakorlatban alkalmazzák. A jó gyakorlat tartalmát, módszereit, eljárási menetét írásos formában rögzítették., ezért más intézmények által is eredményesen adaptálható, alkalmazható és továbbfejleszthető program/módszer. A jó gyakorlat más szempontból szolgáltatás, mert mérhető, értékelhető minőségi elemekkel rendelkezik. Az intézményi, osztálytermi és egyéni pedagógiai fejlesztéseket, a kompetenciaalapú oktatás elterjesztését pozitívan befolyásolja. Adaptáció célja: Az új módszerek alkalmazása a mindennapi pedagógiai gyakorlatban. A módszerek az iskola oktatásszervezési eljárásaiban, tanórai folyamataiban, értékelési rendszerében fenntartható módon honosodjanak meg Intézményünk szakmai munkaközösségeiben folyó munka bemutatása,népszerűsítése. Az iskola jó hírnevének növelése. Cél továbbá, hogy a jó gyakorlatból mind az iskola és mind az innovációban és adaptációban részt vevő pedagógusok anyagi bevételhez jussanak.

3 Az adaptációtól várható változások: módszertani újítások: kooperatív tanulás, projekt módszer, differenciálás tanulói foglalkoztatás tartalomban új témák feldolgozása vagy már ismert témák újszerű megközelítése személyes kompetenciák bővülése: attitűd, magatartás, kommunikáció, feladatvállalás bővülése, team-munka a tanulóközösség nevelésében: normák megerősítése, új értékek megismertetése, kooperatív közösségi tevékenységek intézményi szinten belső fejlődés: tanári együttműködésben, iskolavezetés és a pedagógusok újszerű partneri kapcsolata, nyitottabb kapcsolat a környezettel: a szülőkkel, civil szervezetekkel, hálózati kapcsolat kiépülése más oktatási intézményekkel, Ajánlott adaptációs terv a befogadó fél számára 1. Alapja: a befogadó iskola intézményi helyzetelemzése a helyzetelemzés módszerének kiválasztása (listázás, SWOT) a helyzetelemzés elkészítése az önértékelés során kapott feltárt eredmények számbavétele 2.A helyzetfeltárás során kapott eredmények számbavétele, elemzése 3.Intézményi jövőképalkotás, fő prioritások meghatározása Javasolt lépések az adaptáció előkészítésére 1.Helyzetelemzés, jövőkép-alkotás 2.Pedagógusok egyéni módszertani fejlesztési tervének elkészítése Módszere k SWOTanalízis listázás, súlyozás, erőforrásleltár Határid ők Érintettek köre/ Felelőse nevelőtestület bevont pedagógusok Cél/Elvárt eredmény Az intézményről derüljön ki, hogy milyen a meglévő szakmai gyakorlata. Összevetésre kerül a régi szakmai gyakorlat a választandó új jó gyakorlattal. Fejlesztési irány kijelölésére. A kooperatív továbbképzéseke n tanultak beépítésének lehetőségeinek tervezése

4 saját tantárgyak tanmenetébe, óravázlatokba, a napi gyakorlatba. 3.Belső képzések rendszernek tervezése, működtetése. 4.Módszertani team kialakítása, Működtetése: munkaterv készítése 5.Az intézmény alapdokumentuma inak vizsgálata. Az intézményi PP, SZMSZ, IMIP kiegészítése értekezlet, teammunka teammunka dokumentu m-elemzés munkaközösség/sza kmai vezető, módszertani team Iskolavezetés A hospitálások alkalmával a horizontális tanulás, a közös értelmezés megvalósítása, színes módszertani gyűjtemény készítése. A módszertani elemek kipróbálására ajánlások készítése mellett az osztálytermi megvalósulás ellenőrzése, értékelés a hatékonyság érdekében. Az intézmény módszertani gyűjteményének szerkesztése. Az intézmény PePojában megfogalmazott szellemiségnek megfelelő tartalmak kiválasztása, Nevelőtestületi tapasztalatok átvezetése az alapdokumentumo kba. A módszerek fenntarthatóságán ak biztosítása.

5 5. Az adaptáció sarokpontjai a befogadó partner számára: Az adaptáció folyamatába pedagógusok vállalják, hogy aktívan részt vesznek a kölcsönös tanulási folyamatban, a célok elérése érdekében. Elvégzik a saját (befogadó) intézményük kiinduló helyzetének felmérését. Meghatározzák az elérendő célokat, és értékelik a változás mértékét a kiinduló állapothoz képest. Megtervezik az adaptációs időszakra a rájuk váró feladatokat és tennivalókat. Belső adaptációs/álási munkatervet készítenek. Jó gyakorlat átadása az adaptációs folyamat pipalistája az átadó fél számára 1. Szerződéskötés - a keretek tisztázása 2. A jó gyakorlat szakmai, intézményi környezetének bemutatása pedagógiai alapvetések intézményi környezet, jellemzők eszközök humán erőforrások szervezeti keretek (egyéni, team munka, projekt, stb.) 3. A jó gyakorlat bemutatása - gyakorlati prezentáció, ismertetés tevékenységben, működés közben - hospitálás 4. A jó gyakorlat folyamatba ágyazott értékelésének bemutatása: folyamata, terméke, hasznosíthatósága, hozzáadott értéke - kimeneti indikátorok 5. A kapcsolódó dokumentumrendszer bemutatása, értelmezése, alkalmazásszabályzói, keretei (ki, mit, mikor, kivel, hogyan, stb.) 6. Az adaptáció helyének (intézmény, szakmai működés, stb.) helyzetelemzése - (hová adaptálok, milyen szempontok szerint kell elkészítenem a helyzetelemzést?, stb.) 7. A helyzetelemzés értékelése - az adaptálandó jó gyakorlat szempontjából 8. Team létrehozása - dokumentumelemzés, az adaptációs elemek, sorrendiség, ki kivel dolgozik, hogyan lehet beépíteni az intézményi működésbe, tervkészítés a kipróblásra - közösen, a facilitál 9. Kipróbálás - közben előre kialakított megfigyelési szempontok; külsősök (a team tagjai) - megfigyelés vagy egyénileg az adaptáló

6 vagy az adaptáló a ral együtt 10. Elemzés, visszacsatolás, korrekció, módosítás 11. Működtetés 12. Utókövetés - támogatás, álás 13. A tapasztalatok összegzése - az eredmények feltárása, összehasonlítása 14. A továbbfejlesztés lehetőségeinek feltárása

1 óra Team vezető Intézményvezető. Intézményvezető Mentoráltak

1 óra Team vezető Intézményvezető. Intézményvezető Mentoráltak ADAPTÁCIÓS TERV: "Öröm a tanulás" Projektmunka a Kék Madár Programban 1. ELŐKÉSZÍTÉS, FELKÉSZÜLÉS Átadó Átvevő Dokumentumai 1.1. Kapcsolatfelvételkapcsolati adatok rögzítése 1.2.Igényfelmérés, bemutatás,

Részletesebben

Team vezető Intézményvezető. Intézményvezető Mentoráltak

Team vezető Intézményvezető. Intézményvezető Mentoráltak ADAPTÁCIÓS TERV: "Mesés hármas" Gyerek-szülő-pedagógus együttműködés gyakorlata a Kék Madár Programban 1. ELŐKÉSZÍTÉS, FELKÉSZÜLÉS Átadó Átvevő Indikátor Sikerkritérium dokumentumai 1.1. Kapcsolatfelvételkapcsolati

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI

REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI (96) 516-050 Fax: (96) 516-054 E-mail: vuksuli@vuksuli.sulinet.hu Weblap: http://www.vuksuli.sulinet.hu Németh Péter projektmenedzser REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI CÉLJAINK SIKERKRITÉRIUM ÉRTÉKELÉS PERIÓDUSA

Részletesebben

A Jó gyakorlat mentori és adaptációs terve. Az átadás folyamata

A Jó gyakorlat mentori és adaptációs terve. Az átadás folyamata Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény SZÉKHELY: 1172 Budapest XVII., Naplás u. 60. SZÉKHELY: és FAX 257-0562, IGAZGATÓ: 253-6733 E-mail:

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063 TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 A TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 Horizontális háló a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Megvalósítás: 2012. április 1. 2012. november 0 Az elnyert

Részletesebben

AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLAI INNOVÁCIÓK TÁMOGATÁSA

AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLAI INNOVÁCIÓK TÁMOGATÁSA Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLAI INNOVÁCIÓK TÁMOGATÁSA VARGA ZOLTÁN Mit nevezünk egész napos iskolának? Iskolaszervezési mód A 16 óráig tartó

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.04.01 2012.11.30. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához m á j u s A projekt végrehajtásának előkészítése. Támogató

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók 1 A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.03.01 2012.10.31. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. A projekt végrehajtásának előkészítése, szakmai megvalósítók

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők

Részletesebben

TÁMOP / Felkészülés a referencia-intézményi feladatokra a Than Károly Ökoiskolában. Mentorálási eljárásrend

TÁMOP / Felkészülés a referencia-intézményi feladatokra a Than Károly Ökoiskolában. Mentorálási eljárásrend Mentorálási eljárásrend Than Károly Ökoiskola, Budapest A REFI mentori szolgáltatás eljárásrendje Mentorálási tevékenységek Módszerek/ szükséges eszközök Időintervallum Felelősök Célok/Elvárt eredmény

Részletesebben

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

INNOVÁCIÓK A TARTALMI ÉS A MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSBEN (A TÁMOP 3.1.15-14 projekt)

INNOVÁCIÓK A TARTALMI ÉS A MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSBEN (A TÁMOP 3.1.15-14 projekt) INNOVÁCIÓK A TARTALMI ÉS A MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSBEN (A TÁMOP 3.1.15-14 projekt) dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2014-0001

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV 2018-2022 Intézmény neve: Szederkényi Általános Iskola OM azonosító: 027312 Intézményvezető: Beck László Intézkedési terv kezdő dátuma: 2018.02.03. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022.02.03. Készítette:

Részletesebben

A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok. Készítette: Varga Attila Budapest május 31.

A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok. Készítette: Varga Attila Budapest május 31. A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok Készítette: Varga Attila Budapest 2013. május 31. XXI. századi közoktatás a TÁMOP-3.1.1. projekt Konzorciumvezető: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Részletesebben

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 2017-2022 Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Tervezés: Az intézmény vezetése irányítja az intézmény

Részletesebben

Háry László Általános Iskola 9124 Gyömöre, Rákóczi u

Háry László Általános Iskola 9124 Gyömöre, Rákóczi u 2012 Háry László Általános Iskola 9124 Gyömöre, Rákóczi u. 5. 2012.06.01. A projekt címe: Mintaadó és szolgáltató referencia-intézmény Gyömörén Intézmény: Háry László Általános Iskola, 9124 Gyömöre, Rákóczi

Részletesebben

A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ

A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ Módszerek A sportiskolai rendszer témafeldolgozása és kutatása során két fő módszert alkalmaztunk: az egyik a dokumentumelemzés,

Részletesebben

TÁMOP / Felkészülés a referencia-intézményi feladatokra a Than Károly Ökoiskolában. Mentorálás, mint tanácsadói tevékenység

TÁMOP / Felkészülés a referencia-intézményi feladatokra a Than Károly Ökoiskolában. Mentorálás, mint tanácsadói tevékenység Mentorálás, mint tanácsadói tevékenység I. Előkészítés: 1. Munkaterv készítése/ generális terv aktualizálása feladatok ütemezése módszer cél várható eredmény résztvevők 2. Kapcsolatfelvétel a Partnerintézmény

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT Az adaptáló intézmény neve: Tasner Antal Általános Iskola Az adaptáló intézmény címe: 8191 Öskü Mecset utca 3. ADAPTÁLÁSI NAPLÓ A mentoráló intézmény neve: Veszprémi Báthory István Általános Iskola és

Részletesebben

Gyakornoki felkészítés programja

Gyakornoki felkészítés programja Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában

Részletesebben

OM azonosító: A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018 szeptember 01. A fejlesztési terv befejező dátuma: augusztus 31.

OM azonosító: A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018 szeptember 01. A fejlesztési terv befejező dátuma: augusztus 31. Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Pöttyös Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Osváth Viktória OM azonosító: 200911 Oktatási azonosítója:78646091381 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018

Részletesebben

TÁMOP / Felkészülés a referencia-intézményi feladatokra a Than Károly Ökoiskolában. Kritériumrendszer

TÁMOP / Felkészülés a referencia-intézményi feladatokra a Than Károly Ökoiskolában. Kritériumrendszer Kritériumrendszer Minőségbiztosítási feladatok meghatározása Az elégedettség mérés folyamata: Az igény és elégedettség mérés előkészítése, munkaterv, módszerek megbeszélése Adatgyűjtés megtervezése Kérdőívek

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése

TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése TÁMOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése A sikeres közoktatás-fejlesztés érdekében kulcsszerep hárul a hálózati, horizontális tanulás mintaadó tartalmait

Részletesebben

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT Az adaptáló intézmény neve: Csóthi Géza Általános Iskola Az adaptáló intézmény címe: 8558 Csót, Rákóczi u. 29. ADAPTÁLÁSI NAPLÓ A mentoráló intézmény neve: Veszprémi Báthory István Általános Iskola és

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése

Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0582 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Új horizont projekt A projekt összegző adatai: - A projekt megvalósításának kezdete: 2012. május 1. -

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524 Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra Projekt kezdete: 2012 aug. 1 Projekt vége 2012. május 31. Továbbképzési emlékeztető: 1. Változásmenedzselés

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben C S E L E K V É S I T E R V A célhoz rendelt feladatok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Projektmenedzser: Varga András Projektasszisztens:

Részletesebben

Intézményvezetői Tanfelügyelet értékelése

Intézményvezetői Tanfelügyelet értékelése Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézményvezetői Tanfelügyelet értékelése Indikátorok értékelése 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában

Részletesebben

Intézkedési terv javaslat

Intézkedési terv javaslat Intézkedési terv javaslat Az intézkedési terv javasolt sablonja: Intézmény neve: Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési terv neve/azonosítója:

Részletesebben

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8)

A ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A 2015. ÉVI TANFELÜGYELETI LÁTOGATÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE (TÁMOP-3.1.8) A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet Pedagógus, vezető, intézmény KÜLSŐ értékelése saját célok mentén.

Részletesebben

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület:

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: A referencia-intézményi szolgáltatói szerep ellátásához szükséges fejlesztéseket

Részletesebben

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Tárgy: Intézkedési terv Ikt. sz.: 97/2018. Intézkedési terv Intézmény neve: Bárdos László Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 038115 neve: Pleier Tamás oktatási azonosítója: 76196440222 Intézkedési terv

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

A teljeskörű önértékelés célja

A teljeskörű önértékelés célja 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. Levélcím: 2440 Százhalombatta, Pf.:23. Telefon/fax:23/354-192, 23/359-845 E-mail: egyesisk@freemail.hu TELJESKÖRŰ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy

Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0045 A referencia-intézmény definíciója

Részletesebben

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés 4. MEGVALÓSÍTÁSI TERV 4.1. OKM matematika 6. és 8. évfolyam Feltárt probléma A 6. és 8. évfolyamos tanulók OKM matematika teljesítménye szignifikánsan az országos átlag alatt van. Elérendő cél Az Országos

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. TANÁCSADÓI FELADATOK

A TÁMOP 3.1.4. TANÁCSADÓI FELADATOK A TÁMOP 3.1.4. TANÁCSADÓI FELADATOK Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben 2009.Budapest Dr. Csontos Jánosné Szabó Gyuláné közoktatási szakértők 1 MOTTÓ Ha egy ország

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE Patay István Általános Iskola Nyírmada BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (ÉVES TERVEZÉS) 2017/18-AS TANÉV BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (1. félév) Helye: Patay István Általános Iskola Nyírmada Honvéd út 36-38. Ütemezés

Részletesebben

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383

Részletesebben

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje.

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. 2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. Az oktatási folyamat tervezése a központi kerettanterv alapján a helyi tanterv elkészítésével kezdődik. A szakmai munkaközösség tagjai

Részletesebben

OM azonosító: Oktatási azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv)

OM azonosító: Oktatási azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Madarász Viktor Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Juráncsik Tünde A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018. 04.09 Iktatószám: 33/2/2018 OM azonosító: 200911

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. Tanulási eredmények a tanítás

Részletesebben

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról Pompor Zoltán szakmai vezető Megvan az ideje az ültetésnek (Préd 3,2) Pénz Szakember Új tartalmi keretek 21. századi tanulási környezet Létezik

Részletesebben

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM október 20. A mentorrá válás útja

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM október 20. A mentorrá válás útja MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 2015. október 20. A mentorrá válás útja A tanulási eredmény alapú mentorképzés-fejlesztés eredményei www.jgypk.hu Dr. Farkas Éva

Részletesebben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben Projekt címe: A körmendi Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

A i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Kiemelkedő területek. Értékelési terület

A i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Kiemelkedő területek. Értékelési terület A 2018.03.09-i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Értékelési terület Kiemelkedő területek 1. Pedagógiai folyamatok Az éves munkaterv összhangban

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

A HATÉKONY PEDAGÓGIAI FEJLESZTÉSEK JELLEMZŐI

A HATÉKONY PEDAGÓGIAI FEJLESZTÉSEK JELLEMZŐI A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A HATÉKONY PEDAGÓGIAI FEJLESZTÉSEK JELLEMZŐI Varga Attila

Részletesebben

Kodolányi János Főiskola Budapest

Kodolányi János Főiskola Budapest Kodolányi János Főiskola Budapest PEDAGÓGUS PÁLYA AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY TÜKRÉBEN Bella Tibor 2013. Június 7. Jogszabályok A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény Pedagógusképzés Nemzeti

Részletesebben

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK Török József intézményfejlesztési referens Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ - KIR feladatellátási helyenként, - a

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban SZVÓ Szakmai Nap 2017.03.28. Készítette: Bencsik Mária tagintézmény vezető Az integráció integrálás, fogadás : a Magyar értelmező kéziszótár

Részletesebben

Magyarmecskei KARÖLTVE Program adaptálása

Magyarmecskei KARÖLTVE Program adaptálása Magyarmecskei KARÖLTVE Program adaptálása A TÁMOP 3.3.3 pályázat keretében 2010. márciusától elindult a Magyarmecskei Általános Iskola és Óvoda KARÖLTVE programjának adaptálása. A munkában feladatot vállaló

Részletesebben

Óvodai kutatás-fejlesztés az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft-ben

Óvodai kutatás-fejlesztés az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft-ben Óvodai kutatás-fejlesztés az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft-ben Módszertani kultúrában az óvodapedagógia ma verhetetlen Magyarországon. (Kutatási program az eredményes óvoda-iskola átmenet

Részletesebben

Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Tagintézményvezetői-tanfelügyelet eredménye

Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Tagintézményvezetői-tanfelügyelet eredménye Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tagintézményvezetőitanfelügyelet eredménye PÉM Eredmények Indikátorok értékelése 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA Dr. Kaposi József XXI. századi közoktatás, a

Részletesebben

TÁMOP3.1.7-11/2-2011-0401. A ''Babus Jolán Középiskolai Kollégium'' felkészülésének segítése a referencia értékű gyakorlatok átadására

TÁMOP3.1.7-11/2-2011-0401. A ''Babus Jolán Középiskolai Kollégium'' felkészülésének segítése a referencia értékű gyakorlatok átadására A '''' felkészülésének JÓ GYAKORLAT LEÍRÁSA A '''' felkészülésének AZ INTÉZMÉNY JÓ GYAKORLATÁNAK BEMUTATÁSA Egyéni fejlesztési terv készítése A "Jó gyakorlat" célja (folyamatban és eredményben) Az intézményünkben

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FOLYAMATSZABÁLYOZÁS

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FOLYAMATSZABÁLYOZÁS E példány sorszáma :... MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FOLYAMATSZABÁLYOZÁS REFERENCIAINTÉZMÉNYKÉNT TÖRTÉNŐ MŰKÖDÉS MF Készítette: Jóváhagyó: Csótár András igazgató Török Iván Dátum: 2012. 09. 01. Oldalszám: 1 1.0

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Angyalkert Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Terkovics Ildikó OM azonosító: 200911 Oktatási azonosítója:76924504407 A fejlesztési terv kezdő dátuma:

Részletesebben

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001

Részletesebben

Önértékelés Pedagógiai módszertani felkészültség Elvárások. Alkalmazott módszerei a tanítás-tanulás eredményességét segítetik.

Önértékelés Pedagógiai módszertani felkészültség Elvárások. Alkalmazott módszerei a tanítás-tanulás eredményességét segítetik. I. Pedagógusra vonatkozó elvárások 1. Pedagógiai módszertani felkészültség Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. A szaktárgynak és a tanítási helyzetnek megfelelő,

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2015. 09.24-től A szabályzat és az önértékelés jogi alapja 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (64-65., 86-87 ) 2. A nevelési- oktatási intézmények

Részletesebben

TÁMOP : ÁTFOGÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉS A KÖZOKTATÁSBAN

TÁMOP : ÁTFOGÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉS A KÖZOKTATÁSBAN TÁMOP-3.1.8 : ÁTFOGÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉS A KÖZOKTATÁSBAN TÁMOP-3.1.8 Az intézményi külső és belső értékelési rendszerek fejlesztése A tanulói teljesítménymérés rendszerének fejlesztése A Magyar Képesítési

Részletesebben

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz Eljárásrend a TÁMOP-3.3.8-2/12-2012-0092 számú pályázathoz Tartalom: I. Az eljárásrend hatálya II. A projekt általános jellemzői III. A projektmenedzsment tagjai, feladatai, felelősségek, IV. A projektben

Részletesebben

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése

Részletesebben

Az értékelési rendszerek minőségbiztosítása. Elkészült egy rendszer és kézikönyv

Az értékelési rendszerek minőségbiztosítása. Elkészült egy rendszer és kézikönyv Az értékelési rendszerek minőségbiztosítása Elkészült egy rendszer és kézikönyv és már próbaüzemben van 450 szakértő, tapasztalat, képzés A tanfelügyeleti eljárás és minősítés kritikus pontjain A folyamatok

Részletesebben

Tevékenység Dokumentum Megjegyzés. partnerlista, elérhetőségek tájékoztató levél ( ), kapcsolatfelvétel

Tevékenység Dokumentum Megjegyzés. partnerlista, elérhetőségek tájékoztató levél ( ), kapcsolatfelvétel A MESÉS HÁRMAS GYERMEK-SZÜLŐ-PEDAGÓGUS JÓ GYAKORLAT ÁTADÁS FOLYAMATA Tevékenység Megjegyzés Lehetséges partnerek felmérése Tájékoztatás Igényfelmérő lap Szándéknyilatkozat partnerlista, elérhetőségek tájékoztató

Részletesebben