VERSENY KÖZIGAZGATÁS KÉRDİÍV szeptember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VERSENY KÖZIGAZGATÁS KÉRDİÍV 2010. szeptember"

Átírás

1 VERSENY KÖZIGAZGATÁS KÉRDİÍV szeptember Jó napot kívánok. A MASMI Hungary munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek. Körülbelül 10 percre venném igénybe a türelmét. 1. KIT HÍVTÁL? (KÉRDEZÉS NÉLKÜL JELÖLD) 1 Önkormányzati szakember 2 Központi közigazgatási szakember 2. Kérem, mondja meg, mi az Ön beosztása! 99 NV 3. Foglalkozik Ön a következı területek valamelyikével a munkája során? IGEN NEM a. gazdasági döntések elıkészítése 1 2 b. döntéshozatal gazdasági ügyekben 1 2 c. vállalkozások gazdasági tevékenységével kapcsolatos szabályozás 1 2 d. közbeszerzések 1 2 e. jogszabálytervezet elıkészítése 1 2 f. közszolgáltatókkal kapcsolatos ügyek 1 2 HA A 3a- 3f-IG MINDENHOL 2-ES (NEM) KÓD SZEREPEL, AKKOR VÉGE AZ INTERJÚNAK! 4. Vannak, akik úgy vélik, hogy az állam feladata szabályozni az árakat, béreket, általában a gazdasági folyamatokat. Mások szerint jobb az, ha a kereskedık, termelık versenyeznek egymással, azaz a piaci verseny dominál. Ön szerint melyik a kívánatos változat a következık közül? 1 Ha kizárólag az állam szabályoz, 2 ha döntıen az állam szabályoz, 3 ha azonos mértékő az állam és a piaci verseny szerepe, 4 ha döntı a piaci verseny szerepe, vagy 5 vagy ha kizárólagos a piaci verseny szerepe? Vásárlóként Ön személy szerint hogy érzi, milyen mértékő a gazdasági verseny a mai Magyarországon az ideálishoz képest.? (OLVASD FEL A VÁLASZLEHETİSÉGEKET!) sokkal gyengébb az ideálisnál valamivel gyengébb az ideálisnál éppen ideális valamivel erısebb az ideálisnál sokkal erısebb az ideálisnál 1. összességében 2. a különféle szolgáltatások terén 3. az élelmiszerek tekintetében 4. a mőszaki cikkek / háztartási cikkek tekintetében NT/NV

2 GVH VKK 2 6. El szokta Ön olvasni az apró betős részeket is, amikor magánszemélyként pénzügyi-, közüzemi-, vagy mobil-szolgáltatóval szerzıdést köt? (OLVASD FEL A VÁLASZ- LEHETİSÉGEKET!) 1 minden alkalommal figyelmesen elolvassa, 2 a legtöbb esetben elolvassa, 3 a legtöbb esetben nem olvassa el vagy 4 soha nem szokta elolvasni? 6b. Tegyük fel, hogy fel szeretné újítani az otthonát és ehhez szakemberre van szüksége. Melyik állítás jellemzı Önre inkább: 1 ha van egy korábban már bevált, vagy egy ismerıs által ajánlott szakember, akkor ıt kérné fel, vagy 2 több ismerıst is megkérdezne tapasztalatairól, esetleg több ajánlatot is kérne, mielıtt szakembert választ? 7. Hallott már Ön a Versenytörvényrıl? 2 nem (UGRÁS 12-RE) 8. Ön szerint tartalmaz-e elıírásokat a Versenytörvény? IGEN NEM NT/NV 1 vállalkozások, cégek gazdasági ügyeire 2 a politikusok politikai ügyeire 3 a jogászok, ügyvédek etikai ügyeire 4 sportolók, sportversenyzık sportolói magatartására 5 az állampolgárok ügyeire általában 9. Ön szerint mi volt a törvényhozók szándéka a Versenytörvény megalkotásával? (NYITOTT, UTÓLAGOS KÓDOLÁS) Ön szerint célja-e a Versenytörvénynek.? IGEN NEM NT/NV 1 a gazdasági verseny fenntartása a különbözı piacokon 2 a fogyasztók tájékozottságának biztosítása 3 a magyar gazdaság védelme a külföldi vállalkozásokkal szemben 4 a vállalkozások védelme a versenytársakkal szemben 5 a kis- és közepes vállalkozások támogatása 6 a multinacionális cégek támogatása 7 a sportrendezvények rendjének fenntartása

3 3 Közigazgatási kérdıív 11. Véleménye szerint a jelenlegi versenyszabályozás... 1 megfelel az aktuális jogi és gazdasági követelményeknek, 2 túl szigorú a vállalkozásokkal szemben, vagy 3 túl megengedı velük szemben? 4 bizonyos területeken túl szigorú, más területeken túl megengedı 12. Hallott már Ön a Gazdasági Versenyhivatalról, azaz a GVH-ról? 2 nem (UGRÁS 17-RE) 13. Az Ön megítélése szerint hogyan végzi a GVH a munkáját? Kérem, értékeljen egy ötfokú skálán, ahol az 1 azt jelenti, hogy nagyon rosszul, az 5 pedig azt, hogy kiválóan. Véleményét természetesen árnyalhatja a köztes kategóriákkal is. 1 Nagyon rosszul Kiválóan, nem ismeri eléggé 14. Kérem, értékelje egy ötfokú skálán azt, hogy Ön szerint mennyire jellemzık a következı állítások a a GVH-ra. Az 1-es azt jelenti, hogy egyáltalán nem jellemzı a GVH-ra az adott állítás, az 5-ös pedig azt jelenti, hogy nagyon jellemzı. Véleményét természetesen a köztes értékekkel is árnyalhatja. Egyáltalán nem jellemzı Nagyon jellemzı 1. gyors ügyintézés/ döntéshozatal 2. igazságos döntések 3. átlátható mőködés 4. politikai függetlenség 5. függetlenség gazdasági érdekcsoportoktól 6. részletes tájékoztatás NT/NV 15. Kérem, értékelje a GVH-t a megbüntetett vállalatok száma és a büntetések mértéke alapján. Ön szerint a GVH 1 túl enyhén, 2 viszonylag enyhén, 3 megfelelı mértékben, 4 viszonylag erısen vagy 5 túl erısen lép fel?

4 GVH VKK Mennyire érzi Ön tájékozottnak magát a GVH munkájával, hatáskörével, feladataival kapcsolatban? Kérem, az értékeléshez használjon egy ötfokú skálát, ahol az 1 azt jelenti, hogy egyáltalán nem érzi magát tájékozottnak, az 5 pedig azt jelenti, hogy teljes mértékben tájékozottnak érzi magát. Véleményét árnyalhatja a köztes értékekkel is. 1 Egyáltalán nem érzi magát tájékozottnak Teljes mértékben tájékozottnak érzi magát MINDENKITİL! 17. A Versenytörvény célja a gazdasági verseny védelme. A GVH feladata pedig, hogy ırködjön a gazdasági verseny szabadsága és tisztasága felett, ellenırizze azt, hogy a cégek betartják-e a Versenytörvény elıírásait. Ön szerint eljárhat-e a GVH, IGEN NEM NT/NV a. ha versenytársak összebeszélnek" egymással és egyeztetik az áraikat? b. ha a közbeszerzési eljárás szabályait nem tartják be? c. ha a sportolók doppingolnak egy versenyen? d. ha egy vállalkozás kihasználva gazdasági erıfölényét, termékeit költségeinél alacsonyabb áron kínálva kiszorítja versenytársait a piacról? e. ha egy vállalkozás rossz minıségő terméket gyárt vagy ad el? f. ha a kis és középvállalkozók anyagi támogatásért folyamodnak? g. a hazai vállalkozást nehéz helyzetbe hozó külföldi vállalkozás féken tartása érdekében? h. ha egy vállalkozás úgy jut elınyhöz a piacon, hogy nem informálja megfelelıen a fogyasztókat termékeirıl? i. ha egy vállalkozás azáltal jut elınyhöz a piacon, hogy megtévesztı módon reklámozza termékét? 18. Vizsgálatok lefolytatásán kívül milyen más eszközei vannak a GVH-nak a gazdasági verseny elısegítésére? (NYITOTT, UTÓLAGOS KÓDOLÁS. TÖBB VÁLASZ LEHET!) Ön szerint vonatkozik a Versenytörvény az állami és az önkormányzati vállalatokra is? 2 nem 20. Ön szerint tartalmaz elıírásokat a Versenytörvény az állami szervekre vonatkozóan is? 2 nem (UGRÁS 22-RE) (UGRÁS 22-RE)

5 5 Közigazgatási kérdıív 21. Milyen elıírásokat tartalmaz Ön szerint a Versenytörvény az állami szervekre vonatkozóan? (NYITOTT, UTÓLAGOS KÓDOLÁS) 9 A KÉRDÉST CSAK AZOKTÓL, AKIKNÉL A 3d-NÉL 1-ES KÓD SZEREPEL! 22. A munkája során milyen gyakran szokott Ön közbeszerzéssel kapcsolatos ügyekkel foglalkozni? Rendszeresen 2 Alkalmanként 9 NV 24. Mit tenne Ön olyan esetben, ha azt tapasztalná, hogy a közbeszerzésen résztvevı ajánlattevı cégek összebeszéltek egymással, és egyeztették az ajánlatuk egy vagy több elemét? (NYITOTT, KÉRDEZİI KÓDOLÁS) 1 A GVH-hoz fordulna 2 A Közbeszerzési Döntıbizottsághoz fordulna 3 A feletteséhez fordulna 4 Megkérdezne egy jogászt / a jogi részleget 5 Közbeszerzési szakértıhöz fordulna 6 Kérdıre vonná a cégeket 7 Egyéb, éspedig: A KÉRDÉST CSAK AZOKTÓL, AKIKNÉL A 3e-NÉL 1-ES KÓD SZEREPEL! 25. A munkája során milyen gyakran szokott Ön jogszabálytervezet elıkészítésével foglalkozni? Rendszeresen 2 Alkalmanként 9 NV 27. Ön szerint elıfordulhat-e, hogy a GVH-val véleményeztetnie kell bizonyos jogszabályok vagy intézkedések tervezeteit? 1 Igen 2 Nem 28. Ön szerint milyen jellegő jogszabály és intézkedés-tervezetet kell a GVH-nak véleményeznie? (NYITOTT, UTÓLAGOS KÓDOLÁS) Mikor született Ön? 19 évben 9999 NV

6 GVH VKK A KÉRDEZETT NEME: 1 férfi 2 nı Köszönjük, hogy válaszaival segítette munkánkat!

VERSENY LAKOSSÁG KÉRDİÍV 2010. szeptember

VERSENY LAKOSSÁG KÉRDİÍV 2010. szeptember VERSENY LAKOSSÁG KÉRDİÍV 2010. szeptember Jó napot kívánok. A MASMI Hungary munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek. Körülbelül 10 percre venném

Részletesebben

Gazdasági Versenyhivatal Közigazgatás JÚNIUS

Gazdasági Versenyhivatal Közigazgatás JÚNIUS Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Közigazgatás 2018. JÚNIUS Üdvözlöm!... vagyok, a MASMI Hungary piackutató cég megbízásából keresem önt, és a piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék

Részletesebben

VERSENY MÉDIA KÉRDİÍV szeptember

VERSENY MÉDIA KÉRDİÍV szeptember VERSENY MÉDIA KÉRDİÍV 2010. szeptember Jó napot kívánok. A MASMI Hungary munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek. Körülbelül 10-15 percre venném

Részletesebben

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság 2015. SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Üdvözlöm!... vagyok, a TNS Hoffmann piackutató cég megbízásából keresem önt, mert a piaci szabályozással

Részletesebben

Gazdasági Versenyhivatal Lakosság JÚNIUS

Gazdasági Versenyhivatal Lakosság JÚNIUS Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság 2018. JÚNIUS Üdvözlöm!... vagyok, a MASMI Hungary piackutató cég megbízásából keresem önt, és a piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék

Részletesebben

A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! VÁLLALATI KÉRDŐÍV 2012. MÁJUS

A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! VÁLLALATI KÉRDŐÍV 2012. MÁJUS A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! VÁLLALATI KÉRDŐÍV 2012. MÁJUS Jó napot kívánok. A TNS Hoffmann munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni. Azzal a személlyel szeretnék

Részletesebben

KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 1. hullám) 2014. június

KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 1. hullám) 2014. június KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 1. hullám) 2014. június Jó napot kívánok. A MASMI Hungary közvélemény-kutató cég munkatársa,. vagyok. XY-nal szeretnék beszélni, illetve azzal, aki az

Részletesebben

A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! KAMARAI KÉRDŐÍV MÁJUS

A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! KAMARAI KÉRDŐÍV MÁJUS A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! KAMARAI KÉRDŐÍV 2012. MÁJUS Jó napot kívánok. A TNS Hoffmann munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni. Azzal a személlyel szeretnék

Részletesebben

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Jogászok SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Jogászok SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉES! Gazdasági Versenyhivatal Jogászok 2015. SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Üdvözlöm!... vagyok, a TNS Hoffmann piackutató cég megbízásából keresem önt, mert a versenyjogi szabályozással

Részletesebben

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV október

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV október sorszám VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2004. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

Gazdasági Versenyhivatal Vállalkozások JÚNIUS

Gazdasági Versenyhivatal Vállalkozások JÚNIUS Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Vállalkozások 2018. JÚNIUS Üdvözlöm!... vagyok, a MASMI Hungary piackutató cég megbízásából keresem önt, és a piaci szabályozással kapcsolatban

Részletesebben

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2007. február

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2007. február sorszám VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2007. február Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2004. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

36. Véleménye szerint mennyire erőteljes a gazdasági verseny, vagyis a piaci szereplők vetélkedése a vevőkért a mai Magyarországon?

36. Véleménye szerint mennyire erőteljes a gazdasági verseny, vagyis a piaci szereplők vetélkedése a vevőkért a mai Magyarországon? TÁRKI Rt. 1 35. Vannak, akik úgy vélik, hogy az állam feladata, hogy szabályozza az árakat, béreket, általában a gazdasági folyamatokat. Mások szerint jobb az, ha kereskedők, termelők versenyeznek egymással.

Részletesebben

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek.

Részletesebben

36. Véleménye szerint mennyire erőteljes a gazdasági verseny, vagyis a piaci szereplők vetélkedése a vevőkért a mai Magyarországon?

36. Véleménye szerint mennyire erőteljes a gazdasági verseny, vagyis a piaci szereplők vetélkedése a vevőkért a mai Magyarországon? 35. Vannak, akik úgy vélik, hogy az állam feladata, hogy szabályozza az árakat, béreket, általában a gazdasági folyamatokat. Mások szerint jobb az, ha kereskedők, termelők versenyeznek egymással. Ön szerint

Részletesebben

KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) november

KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) november KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) 2014. november Jó napot kívánok. A MASMI Hungary közvélemény-kutató cég munkatársa,. vagyok. XY-nal szeretnék beszélni, illetve azzal, aki

Részletesebben

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV február

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV február sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2007. február Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS H-11 Budapest, Ilka u. 8. (+6 1) 70-70-0; 70-70-60; 70-0-70 fax: (+6 1) 70--07 e-mail: masmi@masmi.hu honlap: www.masmi.com 010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A I SZAKEMBEREK KÖRÉBEN Budapest, 010.

Részletesebben

BANKI KARTELL LAKOSSÁG KÉRDŐÍV január

BANKI KARTELL LAKOSSÁG KÉRDŐÍV január BANKI KARTELL LAKOSSÁG KÉRDŐÍV 2014. január Jó napot kívánok. A MASMI Hungary munkatársa,. vagyok. A piaci versennyel kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek. A kapott adatokat csak statisztikai

Részletesebben

GVH - MASTER I. DEMOGRÁFIA. 1. Megmondaná, hogy az a település, ahol Ön él az Budapest, megyeszékhely, más város, vagy község? 2. Mikor született Ön?

GVH - MASTER I. DEMOGRÁFIA. 1. Megmondaná, hogy az a település, ahol Ön él az Budapest, megyeszékhely, más város, vagy község? 2. Mikor született Ön? 1 GVH - MASTER sorszám 2009. A kérdezı aláírása:...... KÉRDEZÉS KEZDETE: 2009.... hó... nap... óra... perctıl Igazolvány szám Jó napot kívánok,. vagyok a Társadalomkutatási Intézet munkatársa. Egy nemrégiben

Részletesebben

A lakosság ismeretei és véleménye a Versenyhivatal munkájáról

A lakosság ismeretei és véleménye a Versenyhivatal munkájáról sorszám A háztartásban lakó 18 éves és idősebb személyek száma: Ebből a férfiak száma: fő fő A lakosság ismeretei és véleménye a Versenyhivatal munkájáról OMNIBUSZ 2003/08 A válaszadás önkéntes! Kijelentem,

Részletesebben

GVH 2. 2009. július. 1. Megmondaná, hogy az a település, ahol Ön él az Budapest, megyeszékhely, más város, vagy község? 2. Mikor született Ön?

GVH 2. 2009. július. 1. Megmondaná, hogy az a település, ahol Ön él az Budapest, megyeszékhely, más város, vagy község? 2. Mikor született Ön? sorszám GVH 2. 2009. július A kérdezı aláírása:...... KÉRDEZÉS KEZDETE: 2009.... hó... nap... óra... perctıl igazolványszám Jó napot kívánok. vagyok a Társadalomkutatási Intézet munkatársa. Egy nemrégiben

Részletesebben

GVH VKK Ügyismertségi kérıív 2.

GVH VKK Ügyismertségi kérıív 2. sorszám 2010. A kérdezı aláírása:...... KÉRDEZÉS KEZDETE: 2010.... hó... nap... óra... perctıl 1 Igazolványszám Jó napot kívánok, A Synovate piackutató cég munkatársa vagyok, xy. Egy nemrégiben megjelent

Részletesebben

GVH VKK Ügyismertségi kérıív

GVH VKK Ügyismertségi kérıív sorszám 2010. A kérdezı aláírása:...... KÉRDEZÉS KEZDETE: 2010.... hó... nap... óra... perctıl 1 Igazolványszám Jó napot kívánok, A Synovate piackutató cég munkatársa vagyok, xy. Egy nemrégiben megjelent

Részletesebben

2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS H-1036 Budapest, Lajos utca 74-76. (+36 1) 470-70-30; 470-70-60; 470-40-70 e-mail: masmi-hungary@masmi.com honlap: www.masmi.com 2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A KÖRÉBEN Budapest, 2018. július-augusztus

Részletesebben

BANKI KARTELL LAKOSSÁGI BOOSTER KÉRDŐÍV 2014. január

BANKI KARTELL LAKOSSÁGI BOOSTER KÉRDŐÍV 2014. január BANKI KARTELL LAKOSSÁGI BOOSTER KÉRDŐÍV 2014. január Jó napot kívánok. A MASMI Hungary munkatársa,. vagyok. A piaci versennyel kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek. A kapott adatokat csak

Részletesebben

2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS H-1036 Budapest, Lajos utca 74-76. (+36 1) 470-70-30; 470-70-60; 470-40-70 e-mail: masmi-hungary@masmi.com honlap: www.masmi.com 2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A KÖRÉBEN Budapest, 2018. július

Részletesebben

2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS H-1036 Budapest, Lajos utca 74-76. (+36 1) 470-70-30; 470-70-60; 470-40-70 e-mail: masmi-hungary@masmi.com honlap: www.masmi.com 2018-AS KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A KÖRÉBEN Budapest, 2018. június

Részletesebben

2012 KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2012 KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS TNS Hoffmann 1052 Budapest, Vitkovics Mihály u. 9 Tel.: +36 1 267 4744 e-mail: info@tns-hoffmann.hu 2012 KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A VEZETŐINEK KÖRÉBEN Budapest, 2012. május 31. Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

NEWS. A kérdıív leírása: a GVH ismertsége egy vonatkozó médiahír kapcsán.

NEWS. A kérdıív leírása: a GVH ismertsége egy vonatkozó médiahír kapcsán. NEWS A kérdıív leírása: a GVH ismertsége egy vonatkozó médiahír kapcsán. Üdvözlıszöveg: Üdvözlöm, XY vagyok a Kft.-tıl telefonálok a BellResearch nevében. Jelenleg a hazai lakosság körében végzünk országos

Részletesebben

AZOK KÖRÉBEN, AKIK HALLOTTAK MÁR A GAZDASÁGI VERSENYHIVATALRÓL! (1. KÉRDÉS 2-ES KÓD) 2. Honnan hallott a Gazdasági Versenyhivatalról?

AZOK KÖRÉBEN, AKIK HALLOTTAK MÁR A GAZDASÁGI VERSENYHIVATALRÓL! (1. KÉRDÉS 2-ES KÓD) 2. Honnan hallott a Gazdasági Versenyhivatalról? 09 1 1. Most más témával kapcsolatban teszek fel kérdéseket. Hallott-e Ön a Gazdasági Versenyhivatalról? 6. kérdés Nem tudja 6. kérdés Válaszmegtagadás 6. kérdés 9 AZOK KÖRÉBEN, AKIK HALLOTTAK MÁR A GAZDASÁGI

Részletesebben

Komplex versenykultúra-felmérés Lakosság

Komplex versenykultúra-felmérés Lakosság Komplex versenykultúra-felmérés 2015 Lakosság Dátum: 2015. október 15. Témaszám: 15S5195 1 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Bevezető... 5 2.1 A kutatás módszere... 5 2.2 A minta összetétele...

Részletesebben

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS H-1143 Budapest, Ilka u. 48. (+36 1) 470-70-30; 470-70-60; 470-40-70 fax: (+36 1) 470-4-074 e-mail: masmi@masmi.hu honlap: www.masmi.com 2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A KÖRÉBEN Budapest, 2010.

Részletesebben

Unfair Offers GVH CAPI QNR v3 UNFAIR OFFERS CAPI V3

Unfair Offers GVH CAPI QNR v3 UNFAIR OFFERS CAPI V3 UNFAIR OFFERS CAPI V3 1 SZEMÉLYI ADATOK, SZŰRÉS Először néhány alapadatot kérdezek meg Önről, melyek a válaszok statisztikai feldolgozásához lesznek szükségesek. q1 Melyik évben született Ön? DP: nyitott

Részletesebben

Komplex versenykultúra-felmérés 2015

Komplex versenykultúra-felmérés 2015 Komplex versenykultúra-felmérés 2015 GAZDASÁGI ÚJSÁGÍRÓK Dátum: 2015. október 15. Témaszám: 15S5195 1 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Bevezető... 5 3. Versenyattitűd, gyakorlati piactudatosság...

Részletesebben

SORSZÁM BLOKKSZÁM 0 8

SORSZÁM BLOKKSZÁM 0 8 SORSZÁM 1 2 3 4 5 6 BLOKKSZÁM 0 8 7 8 1. Most más témával kapcsolatban teszek fel kérdéseket. Hallott-e Ön a Gazdasági Versenyhivatalról? 6. kérdés Nem tudja 6. kérdés Válaszmegtagadás 6. kérdés 9 AZOK

Részletesebben

Komplex versenykultúra-felmérés 2015

Komplex versenykultúra-felmérés 2015 Komplex versenykultúra-felmérés 2015 A jogászok körében Dátum: 2015. október 15. Témaszám: 15S5195 1 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Bevezető... 6 2.1 A kutatás módszere... 6 2.2 A minta megbízhatósága...

Részletesebben

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS H-1143 Budapest, Ilka u. 48. (+36 1) 470-70-30; 470-70-60; 470-40-70 fax: (+36 1) 470-4-074 e-mail: masmi@masmi.hu honlap: www.masmi.com 2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A KÖRÉBEN Budapest, 2010.

Részletesebben

Komplex versenykultúra-felmérés 2015

Komplex versenykultúra-felmérés 2015 Komplex versenykultúra-felmérés 2015 VÁLLALKOZÁSOK Dátum: 2015. október 15. Témaszám: 15S5195 1 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Bevezetés... 5 2.1 A kutatás módszere... 5 2.2 A minta megbízhatósága...

Részletesebben

VERSENYJOGI MEGFELELÉSI KAMPÁNY FELMÉRÉS

VERSENYJOGI MEGFELELÉSI KAMPÁNY FELMÉRÉS H-1133 Budapest, Váci út 76. (+36 1) 470-70-30; 470-70-60; 470-40-70 fax: (+36 1) 470-4-074 e-mail: masmi@masmi.hu honlap: www.masmi.com VERSENYJOGI MEGFELELÉSI KAMPÁNY FELMÉRÉS KKV-K VEZETŐINEK KÖRÉBEN

Részletesebben

Unfair Offers GVH KKV CAPI QNR v2. UNFAIR OFFERS - ÜZLETI telefonos kérdőív - v2

Unfair Offers GVH KKV CAPI QNR v2. UNFAIR OFFERS - ÜZLETI telefonos kérdőív - v2 Unfair Offers GVH KKV CAPI 16075 QNR v2 UNFAIR OFFERS - ÜZLETI telefonos kérdőív - v2 1 VÁLASZADÓ KIVÁLASZTÁSA ATTÓL, AKI FELVESZI A TELEFONT Jó napot/estét kívánok. XY vagyok, a budapesti BellResearch

Részletesebben

GVH Versenykultúra felmérés

GVH Versenykultúra felmérés GVH Versenykultúra felmérés Készítette: Dencső Blanka TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. 1112, Budapest, Budaörsi út 45. e-mail: dencso@tarki.hu Budapest, 27. május 8. 1 Agenda 1. A kutatásról 2. Általános

Részletesebben

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS H- Budapest, Ilka u.. (+ ) 70-70-0; 70-70-0; 70-0-70 fax: (+ ) 70--07 e-mail: masmi@masmi.hu honlap: www.masmi.com 00-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A KÖRÉBEN Budapest, 00. október. KOMPLEX VERSENYKULTÚRA

Részletesebben

Interjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc

Interjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! 2013. március Gondozás 2013 P2 Intézmény sorszáma: Intézmény neve: Kérdező neve:.. Kérdező száma: Instruktor neve:.. Instruktor száma: Interjú kezdete:

Részletesebben

KKV KÖRKÉP 2010. október A Figyelı MKIK GVI Volksbank közös kutatása

KKV KÖRKÉP 2010. október A Figyelı MKIK GVI Volksbank közös kutatása s o r s z á m Milyen telefonszámon érted el a válaszolót? / körzetszám / telefonszám Kérdezés kezdete: 2010.... hó... nap... óra... perc A kérdezı aláírása:... igazolványszáma: KKV KÖRKÉP 2010. október

Részletesebben

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2010-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS H- Budapest, Ilka u.. (+6 ) 0-0-0; 0-0-60; 0-0-0 fax: (+6 ) 0--0 e-mail: masmi@masmi.hu honlap: www.masmi.com 00-ES KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A VÁLLALKOZÁSOK VEZETŐINEK KÖRÉBEN Budapest, 00. október.

Részletesebben

2012 KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS

2012 KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS TNS Hoffmann 1052 Budapest, Vitkovics Mihály u. 9 Tel.: +36 1 267 4744 e-mail: info@tns-hoffmann.hu 2012 KOMPLEX VERSENYKULTÚRA FELMÉRÉS A VEZETŐINEK KÖRÉBEN Budapest, 2012. május 31. Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

FIATAL KORCSOPORTOK Közvélemény-kutatás Budapest, április

FIATAL KORCSOPORTOK Közvélemény-kutatás Budapest, április H-1133 Budapest, Váci út 76. (+36 1) 470-70-30; 470-70-60; 470-40-70 e-mail: masmi@masmi.hu honlap: www.masmi.com FIATAL KORCSOPORTOK Közvélemény-kutatás Budapest, 2017. április Tartalomjegyzék Vezetői

Részletesebben

Tvr-hét. A Tvr-hét és a Színes Kéthetes fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos októberében végzett kutatása alapján

Tvr-hét. A Tvr-hét és a Színes Kéthetes fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos októberében végzett kutatása alapján Tvr-hét A Tvr-hét és a Színes Kéthetes fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos 2007. októberében végzett kutatása alapján A kutatás háttere A Szonda Ipsos piackutató cég 2007. októberében fókuszcsoportos

Részletesebben

A fogyasztó megtévesztése és a versenyjog

A fogyasztó megtévesztése és a versenyjog A fogyasztó megtévesztése és a versenyjog A fogyasztóvédelmet érintı bőncselekmények Magyar Bíróképzı Akadémia 2009. március 3. Dr. Szántó Tibor Gazdasági Versenyhivatal, a Versenytanács tagja Áttekintés

Részletesebben

A magyarországi elektronikus közbeszerzés terjedésének feltételei a piaci szektorban című kutatási program

A magyarországi elektronikus közbeszerzés terjedésének feltételei a piaci szektorban című kutatási program A magyarországi elektronikus közbeszerzés terjedésének feltételei a piaci szektorban című kutatási program A kutatás a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatásával jött létre (GVH

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ munkaterve a 2006. és 2007. évekre

A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ munkaterve a 2006. és 2007. évekre A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ munkaterve a 2006. és 2007. évekre 1.) Idegen nyelvő szakkönyv fordítása magyar nyelvre, valamint megjelentetése 2006-ban elkezdtük Massimo Motta Competition

Részletesebben

PÁLYAKEZDİ SZAKMUNKÁSOK A MUNKAERİPIACON

PÁLYAKEZDİ SZAKMUNKÁSOK A MUNKAERİPIACON s o r s z á m PÁLYAKEZDİ SZAKMUNKÁSOK A MUNKAERİPIACON SZAKISKOLA_2009 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy a kérdezés szabályainak megfelelıen jártam el. Az általam

Részletesebben

reusearch Gyorselemzés Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatása a határon átnyúló kapcsolatokra, agráriumra és kereskedelemre I.

reusearch Gyorselemzés Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatása a határon átnyúló kapcsolatokra, agráriumra és kereskedelemre I. reusearch Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatása a határon átnyúló kapcsolatokra, agráriumra és kereskedelemre I. kutatási szakasz Gyorselemzés Csongrád megye Jelen gyorselemzés a Magyarország-Románia

Részletesebben

Versenyjogi megfelelés

Versenyjogi megfelelés Versenyjogi megfelelés Versenykorlátozó megállapodások Martinovic Boris Vizsgáló Főtanácsos, GVH Székesfehérvár, 2013.05.23. Disclaimer Az elhangzottak az előadó személyes véleményét tükrözik, és nem tekintendők

Részletesebben

Kiskegyed Otthona. A Kiskegyed Otthona magazin fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos szeptemberében végzett kutatása alapján

Kiskegyed Otthona. A Kiskegyed Otthona magazin fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos szeptemberében végzett kutatása alapján Kiskegyed Otthona A Kiskegyed Otthona magazin fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos 2007. szeptemberében végzett kutatása alapján A kutatás háttere A Szonda Ipsos piackutató cég 2007. szeptemberében

Részletesebben

A szolgáltat tapasztalatairól

A szolgáltat tapasztalatairól A szolgáltat ltatás s kultúra hazai tapasztalatairól Dr. Heidrich Balázs habil.. egyetemi docens Szeged, 2008. november 19. A szolgáltatások és termelés láthatóságának összehasonlítása TERMELÉS SZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a gazdasági újságírók körében

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a gazdasági újságírók körében A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a gazdasági újságírók körében Kutatási jelentés A kutatást a Gazdasági Versenyhivatal megbízásából

Részletesebben

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/3/2009. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/3/2009. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/3/2009. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Nyílt pályázat versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti, valamint a fogyasztói döntéshozatallal

Részletesebben

Lapszemle. 2009. 32. hét

Lapszemle. 2009. 32. hét Lapszemle 2009. 32. hét Él a banki önkorlátozás Augusztus elsejétıl jelentısen szőkül a bankok mozgástere az ügyfelekkel kötött szerzıdések egyoldalú módosításában. A honi hitelintézeti szektor és a miniszterelnök

Részletesebben

Közbeszerzés és Versenyjog

Közbeszerzés és Versenyjog Szöveg Közbeszerzés és Versenyjog Füzesi Géza Gazdasági Versenyhivatal Közbeszerzés és Versenyjog A közbeszerzésekrıl szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 2. -ának (2) bekezdése szerint

Részletesebben

1. A versenykultúra (a fogyasztói döntéshozatal kultúrájának) fejlesztése körébe tartozó tevékenységek

1. A versenykultúra (a fogyasztói döntéshozatal kultúrájának) fejlesztése körébe tartozó tevékenységek Jelen beszámoló a Gazdasági Versenyhivatal (GVH, hivatal) Versenykultúra Központ (GVH VKK) nevő szervezeti egységének 2008. évi tevékenységét ismerteti. A GVH VKK egyrészt a GVH versenykultúra fejlesztése

Részletesebben

Professzionális közösségi energia beszerzés az állami szektorban

Professzionális közösségi energia beszerzés az állami szektorban Professzionális közösségi energia beszerzés az állami szektorban Eszközök, módszerek, szolgáltatások az állami szektor számára Sourcing Hungary Kft. 1138 Budapest, Meder utca 8. Telefon: 06-1-769-1392

Részletesebben

ZA5889. Flash Eurobarometer 373 (Europeans Engagement in Participatory Democracy) Country Questionnaire Hungary

ZA5889. Flash Eurobarometer 373 (Europeans Engagement in Participatory Democracy) Country Questionnaire Hungary ZA889 Flash Eurobarometer 7 (Europeans Engagement in Participatory Democracy) Country Questionnaire Hungary FL 7 Participatory Democracy - HU D Hány éves Ön? (ÍRJA LE - HA "VISSZAUTASÍTJA", KÓDOLJON '99'-ET)

Részletesebben

Kérdıív képviselık számára

Kérdıív képviselık számára Kérdıív képviselık számára Politikai részvétel és képviselet" c. társadalomtudományi kutatási program (HU 0089 EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében) Magyar Választáskutatási Program 2003-2011

Részletesebben

A hallgató neve:. MENTORTANÁR SEGÉDANYAG ÉS FELADATMEGOLDÓ FÜZET SZERKESZTİ:

A hallgató neve:. MENTORTANÁR SEGÉDANYAG ÉS FELADATMEGOLDÓ FÜZET SZERKESZTİ: A hallgató neve:. MENTORTANÁR SEGÉDANYAG ÉS FELADATMEGOLDÓ FÜZET SZERKESZTİ: AZ ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI PEDAGÓGIAI TUDÁS FELTÁRÁSÁNAK NÉHÁNY MÓDSZERE 1. INTERJÚ Szóbeli kikérdezésen alapuló vizsgálati módszer.

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t V E R S E N Y T A N Á C S Vj-104/2007/063. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Microsoft Magyarország Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt indult

Részletesebben

8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI

8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRİKÉNT SZERZİDİ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Lajosmizse

Részletesebben

Telefonos lekérdezés kérdései

Telefonos lekérdezés kérdései Telefonos lekérdezés kérdései ETR-es azonosítás alapján háttéradatok Lakhely Jelenlegi munkahelyi státusz, munkával való elégedettség Karriertervezés, munkavállalást elısegítı tényezık Az ELTE megítélése

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BESZERZÉSI SZABÁLYZAT NYUGATMAGYARORSZÁGI EGYETEM BESZERZÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2015 H ATÁLY OS: 2015. VII. 22TŐL 1 Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések... 3 1. A szabályzat célja... 4 2. Alapelvek... 4 3. A szabályzat

Részletesebben

GVH VKK Ügyismertségi kérdőív 1. 2012

GVH VKK Ügyismertségi kérdőív 1. 2012 GVH VKK Ügyismertségi kérdőív 1. 2012 Jó napot kívánok, vagyok a Scale Research-től. Közvélemény kutatást végzünk a gazdasággal, kereskedelemmel, vásárlással kapcsolatos, aktuális kérdésekről. Lenne 10

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló. gyakorlatában

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló. gyakorlatában A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló törvény alkalmazása az NFH gyakorlatában dr. Szöll llısy András Hatósági és s Jogi FıosztF osztály UCP és s KözérdekK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. év március 27.-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzati képviselők részére a 2005. november 28-ai képviselőtestületi ülés

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-12/2006/84. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) (a továbbiakban: OTP Bank) ellen fogyasztói döntések

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

Részletesebben

V É G Z É S - t. INDOKOLÁS

V É G Z É S - t. INDOKOLÁS Ikt. sz.: D.243/9/2013. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési

Részletesebben

SZERVEZETFEJLESZTÉS. 2. sz. melléklet

SZERVEZETFEJLESZTÉS. 2. sz. melléklet SZABADSZÁLLÁS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 6080 Szabadszállás, Kálvin tér 1. Tel.: (06) 76-558-006; Fax: (06) 76-558-146 E-mail: szabadszallas@szabadszallas.hu www.szabadszallas.hu SZERVEZETFEJLESZTÉS

Részletesebben

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a részajánlattétel lehetıségének az ajánlatkérı általi kötelezı biztosításával kapcsolatos kérdésekrıl (KÉ 2012. évi 58. szám; 2012. május 23.) A Közbeszerzési Hatóság

Részletesebben

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK III.

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK III. KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK III. A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÁLTALÁNOS JELLEMZİI Magyarországon évente közel 104 millió tonna hulladék képzıdik, melybıl kb. 4 millió tonna a települési szilárd hulladék, és kb. 20

Részletesebben

A fejezet tartalma. Marketing 5. fejezet: A termékfogalom. A termékkoncepció eltérı szintek. Termék és márka. Bauer András Berács József

A fejezet tartalma. Marketing 5. fejezet: A termékfogalom. A termékkoncepció eltérı szintek. Termék és márka. Bauer András Berács József A fejezet tartalma Marketing 5. fejezet: Termék és márka Bauer András Berács József A termékfogalom fejlıdése A szolgáltatások sajátosságai Márkázás és márkatípusok A márkaérték és a márkahőség Nemzetközi

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sátoraljaújhely Város Önkormányzata valamint Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - mint ajánlatkérı - közbeszerzési eljárásai elıkészítésének, lefolytatásának

Részletesebben

Gyermekeket célzó reklámok

Gyermekeket célzó reklámok s o r s z á m Gyermekeket célzó reklámok A válaszadás önkéntes! 1. A település neve:... 2. A kérdezett neme:..... 3. A kérdezett születési éve: 1 9 4. Mi az Ön legmagasabb iskolai végzettsége? 1 kevesebb,

Részletesebben

BKIK Tagcsoport Kollégiumi Elnök Budapest Fıvárosi Önkormányzati képviselı

BKIK Tagcsoport Kollégiumi Elnök Budapest Fıvárosi Önkormányzati képviselı Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara A Fıváros Önkormányzata és a kerületi Önkormányzatok együttmőködése a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával SZATMÁRYN RYNÉ JÄHL ANGÉLA BKIK Tagcsoport Kollégiumi

Részletesebben

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Projekt (EMIR) azonosító száma: ÁROP-1.A.2/A-2008-0097 Kézikönyv eredményességi mutatószámok bevezetéséhez

Részletesebben

ZA6287 Flash Eurobarometer 418 (Introduction of the Euro in the Member States That Have Not Yet Adopted the Common Currency)

ZA6287 Flash Eurobarometer 418 (Introduction of the Euro in the Member States That Have Not Yet Adopted the Common Currency) ZA687 Flash Eurobarometer 8 (Introduction of the Euro in the Member States That Have Not Yet Adopted the Common Currency) Country Questionnaire Hungary Q Látott-e már Ön? (OLVASD FEL - SORONKÉNT EGY VÁLASZ

Részletesebben

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL ÉS

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL ÉS A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL ÉS MUNKÁJÁNAK ISMERTSÉGE, MEGÍTÉLÉSE, VALAMINT A VERSENYTÖRVÉNYRŐL ALKOTOTT VÉLEMÉNYEK A JOGÁSZTÁRSADALOM KÖRÉBEN Kutatási jelentés A kutatást a Gazdasági Versenyhivatal megbízásából

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/124-79/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Lehoczki Balázs és Pál Norbert ügyvezetık által képviselt E.ON Energiaszolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá vont

Részletesebben

A 2001/2002. évi tanév. rendje

A 2001/2002. évi tanév. rendje TÁRKI ADATFELVÉTELI ÉS ADATBANK OSZTÁLYA A 2001/2002. évi tanév rendje SPSS állomány neve: E44 Budapest, 2001. február A 2000/2001. évi tanév rendje 2 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETÉS 3 A KUTATÁS

Részletesebben

Felmérés az infrastruktúrával való hallgatói elégedettségrıl SZTE BTK 2006

Felmérés az infrastruktúrával való hallgatói elégedettségrıl SZTE BTK 2006 Felmérés az infrastruktúrával való hallgatói elégedettségrıl SZTE BTK 26 I. Bevezetı A 26-os év tavaszi szemeszterének végén próba jelleggel adatokat győjtöttünk - egy elektronikus alapú kérdıív segítségével

Részletesebben

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

Közintézmények szakképzı iskolát végzettek iránti keresletének várható alakulása SZAKISKOLA_2009

Közintézmények szakképzı iskolát végzettek iránti keresletének várható alakulása SZAKISKOLA_2009 SORSZÁM*: A kérdezést végzı szervezet kódja*: FOGLALÁS DÁTUMA*: RÖGZÍTÉS HATÁRIDEJE* Közintézmények szakképzı iskolát végzettek iránti keresletének várható alakulása SZAKISKOLA_2009 ALMINTA: 1 önkormányzatok

Részletesebben

Biztosítás. Szint: általános iskola alsó tagozat

Biztosítás. Szint: általános iskola alsó tagozat Biztosítás Rövid leírás: az elsı rész megismerteti a tanulókat a biztosítás fogalmával, a második rész bemutatja a piacon elérhetı biztosítási típusokat és felhasználási módjukat. Szint: általános iskola

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, eljárások, ügyek ismerete a lakosság körében. A 2008. évi felmérések eredményeinek összefoglalása

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, eljárások, ügyek ismerete a lakosság körében. A 2008. évi felmérések eredményeinek összefoglalása A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, eljárások, ügyek ismerete a lakosság körében A 2008. évi felmérések eredményeinek összefoglalása Hallott-e Ön a Gazdasági Versenyhivatalról? (százalékos

Részletesebben

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/2/2010. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/2/2010. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/2/2010. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Meghatározott versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti, valamint a fogyasztói döntéshozatallal

Részletesebben

KIEMELÉSEK A MAGYAR VILLAMOSENERGIA RENDSZER

KIEMELÉSEK A MAGYAR VILLAMOSENERGIA RENDSZER FÜGGELÉK KIEMELÉSEK A MAGYAR VILLAMOSENERGIA RENDSZER TÖRVÉNYI SZABÁLOYOZÁSÁT, MŐKÖDÉSÉT ELİSEGÍTİ VDSZSZ ÁLLÁSFOGLAKÁSOKBÓL, JAVASLATOKBÓL, SZAKÉRTİI ANYAGOKBÓL. 2005-2008. 2008. augusztus 1 2005 január

Részletesebben

Európai visszaélési és korrupciós felmérés. magyarországi eredmények május. Page 1

Európai visszaélési és korrupciós felmérés. magyarországi eredmények május. Page 1 i visszaélési és korrupciós felmérés magyarországi eredmények 2009 2009. május Page 1 A felmérésről és résztvevőkről 2009 január-februárban a kutatóink egy 2246 interjúból álló, telefonon vagy interneten

Részletesebben

A tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény 58. -a elıírja a Gazdasági Versenyhivatal elnökének évenkénti

A tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény 58. -a elıírja a Gazdasági Versenyhivatal elnökének évenkénti A tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény 58. -a elıírja a Gazdasági Versenyhivatal elnökének évenkénti beszámolási kötelezettségét. E beszámoló a Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben