A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ munkaterve a és évekre
|
|
- Lilla Kozmané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ munkaterve a és évekre 1.) Idegen nyelvő szakkönyv fordítása magyar nyelvre, valamint megjelentetése 2006-ban elkezdtük Massimo Motta Competition Policy (Theory and Practice) címő munkájának fordítását magyar nyelvre, a könyv kiadására valószínőleg elsı negyedévében kerül sor. A szakkönyvek kiválasztásakor elsısorban azt tartottuk szem elıtt, hogy a magyar nyelven kiadásra kerülı mővek áttekintı képet adjanak a versenyjog és versenypolitika jelenleg aktuális kérdéseirıl jogi és közgazdasági szempontból is, valamint tartalmazzák azokat a fontos jogesetek is, amelyek alapjait jelentik a nemzetközi gyakorlatnak, hiszen pillanatnyilag ilyen jellegő szakkönyv magyar nyelven nem áll a felhasználók és érdeklıdık rendelkezésére. Fontos szempont volt, hogy VKK által megcélzott felhasználói célcsoportok számára hasznosítható kiadvány nemzetközileg is elismert legyen és ott is hasonló felhasználói körök forgassák. A magyar nyelvő kiadást eljuttatjuk könyvtárakba, versenyjoggal a gyakorlatban is kapcsolatba kerülı bíróknak, egyetemi oktatóknak stb. A évre vonatkozóan ismét lefordítunk egy mővet, majd megjelentetjük magyar nyelven. Az általunk eddig szóba hozott, lefordításra érdemesnek tartott mővek listáját az alábbi táblázat tartalmazza. Szerzı(k) Cím Kiadó, eddig ismert utolsó kiadás idıpontja J. Faull, A. Nikpay The EC Law of Competition Oxford University Press, 2006 L. Ritter, F. Rawlinson European Competition Law Kluwer Law Int., 2004 (harmadik kiadás) C. Bellamy and EC Law of Competition Sweet&Maxwell, 2001 Child R. Whish Competition Law LexisNexis Butterworths, 2003 (ötödik kiadás), új kiadást várunk 2007-ben Bishop & Walker Economics of EC Competition Law Sweet & Maxwell, ) Ismeretterjesztı kiadványok készítése
2 2 A GVH munkatársai által elkészített kiadványok, amelyek bemutatják és körbejárják azokat a kérdéseket, problémákat, amelyeket a GVH az utóbbi idıszakban fontosnak és szükségesnek talált. Az alább felsorolt témákat megjelentetı kiadványok elkészítésén már megkezdıdött, így azok megjelentetésre folyamatosan lehet számítani. A megújított honlapon ezek a kiadványok elérhetıek lesznek. magánjogi jogérvényesítés lehetıségei, jogi alapjai a versenytörvény szövegének megjelentetése egy kétnyelvő kiadványban (magyar angol nyelven) a közbeszerzési kartellek gyanút keltı jelei (korábbi kiadvány aktualizálása) a GVH-ról szóló tájékoztató kiadvány fogyasztó megtévesztés az ügytípus jellemzıi erıfölénnyel való visszaélés az ügytípus jellemzıi versenykorlátozó megállapodások az ügytípus jellemzıi bejelentés, panasz jogintézmény elkülönítésének jellemzıi elektronikai hírközlési terület piacelemzése a fogyasztói csoportokkal kapcsolatban kialakult hivatali álláspont, figyelemfelhívás engedékenységi politikáról szóló kiadvány a versenyfelügyeleti eljárásokban alkalmazott kábeltelevíziós módszertan összefoglalása (a kialakított szabályozás tükrében) a tagállamok közötti kereskedelem érintettségérıl szóló jogalkalmazási gyakorlat összefoglalása, jogesetek ismertetése élelmiszergazdaság helyzetérıl szóló elemzés élelmiszer-, gyógyhatású készítményekkel, gyógyszerekkel kapcsolatos fogyasztó megtévesztéses ügyek tapasztalatai az infokommunikációs piacon elkövetett megtévesztések jellemzıi az EKSz 82. cikkével kapcsolatos jogesetek összefoglalása a postai piac elemzése az aktuális nemzetközi jogesetek ismertetése 3.) Szakmai rendezvények szervezése, mások által szervezett rendezvények támogatása, valamint mások által szervezett rendezvényeken való részvétel támogatása A támogatás célja, a versenyjogi és a versenypolitikai, illetve a piacelméleti (industrial organisation) kérdésekkel foglalkozó magyarországi tudományos élet és közélet mőködésének és fejlıdésének elısegítése, az e kérdésekkel foglalkozó kutatóknak a hazai és a nemzetközi tudományos vérkeringésbe történı bekapcsolódásának és így a témakörrel kapcsolatos gondolatok, valamint trendek magyarországi megjelenésének megkönnyítésén keresztül. Ezen feladatkörbe a GVH VKK által saját finanszírozással és saját szervezéssel létrehozott rendezvények tartoznak egyik részrıl, a másik részrıl pedig az érdeklıdık és pályázók által szervezett, de társfinanszírozásra igényt tartó rendezvények tartoznak, ideértve azt az esetet is, amikor a pályázó egy szakmai rendezvényen részt kíván venni hallgatóként, résztvevıként és a költségeinek egy részére kér támogatást a VKK-tól.
3 3 A GVH a korábbi években is szervezett olyan konferenciákat, szemináriumokat, amelyek témája egy-egy aktuális versenyjogi vagy versenypolitikai kérdés részletes bemutatása, megvitatása volt. A célközönséget szélesen határoztuk meg kifejezett azért, hogy minél több szempontból megközelíthessük az adott kérdést. Az ilyen jellegő rendezvényeket rendszeressé kívánjuk tenni, hiszen ezeken a fórumokon ismertethetjük meg álláspontunkat a résztvevıkkel, valamint itt vitathatjuk meg a felmerülı szakmai kérdéseket hivatalon kívüli szakértıkkel. A támogatás a konferencián, illetve a szakmai rendezvényen történı részvétel díjához, valamint az oda- és visszaút és szükség esetén a szállás a GVH VKK által a rendezvényen történı részvétel szempontjából ésszerőnek és indokoltnak tekintett költségeihez - való részleges hozzájárulást jelent. A GVH munkatársainak részvétele szakmai rendezvényeken. 4.) Szakmai pályázatok meghirdetése Meghatározott versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti kérdésekkel foglalkozó kutatások támogatása, melynek keretében nyílna lehetıség arra, hogy a GVH által meghatározott szakmai kérdésekben kutatási pályázatokat jelentessen meg. A támogatás célja, a versenyjog és a versenypolitika, illetve a piacelmélet kérdésekkel foglalkozó magyarországi tudományos élet és közélet mőködésének és fejlıdésének elısegítése, azáltal, hogy támogat egyes e téren folytatott tudományos kutatásokat, illetve keresletet támaszt azokkal szemben. A támogatás célja az is, hogy hozzájáruljon a versenyjoggal, a versenypolitikával, illetve a piacelmélettel kapcsolatos magyarországi elméleti és empirikus ismeretek gyarapodásához, javulásához és finomodásához. A támogatásnak nem célja folyamatban lévı versenyfelügyeleti vagy egyéb GVH eljárásokhoz (pl. ágazati vizsgálatok) közvetlenül kapcsolódó kutatások, illetve szakértıi munka finanszírozása. A támogatás a GVH VKK által elızetesen megjelölt témákban kutatás lefolytatásához (ideértve az esetleges adatgyőjtést, valamint értékelést is), és eredményeinek nyilvánosságra hozatalához, illetve a tudományos közéletben történı megjelenítéséhez szükséges költségek fedezését jelenti. Ezen támogatások odaítélésének és felhasználásának végsı határideje: november ) Más támogatások odaítélése Nyílt pályázat piacelméleti kérdésekkel foglalkozó és más GVH VKK pályázati formában nem támogatott tudományos és oktatási projektek (különösen tudományos kutatások, konferenciák és szakmai rendezvények, valamint alap-, közép- és felsıfokú iskolai rendszerő oktatási programok), kiadványok támogatására. A támogatás célja, a versenyjog és a versenypolitika, illetve a piacelmélet kérdéseivel foglalkozó magyarországi tudományos élet és közélet mőködésének és fejlıdésének elısegítése azáltal, hogy támogat egyes e téren folytatott tudományos projekteket, illetve keresletet támaszt azokkal szemben. A támogatás célja az is, hogy hozzájáruljon a versenyjoggal, a versenypolitikával, illetve a piacelmélettel kapcsolatos magyarországi elméleti és empirikus ismeretek gyarapodásához,
4 4 javulásához és finomodásához. A támogatás célja az is, hogy felszínre hozzon a GVH VKK-n kívüli forrásból származó ötleteket és elképzeléseket is. A támogatásnak nem célja folyamatban lévı versenyfelügyeleti vagy egyéb GVH eljárásokhoz (pl. ágazati vizsgálatok) közvetlenül kapcsolódó kutatások, illetve szakértıi munka finanszírozása. A támogatás célja továbbá, hogy az alap-és középfokú intézmények is foglalkozzanak ilyen jellegő oktatási programok kialakításával, fejlesztésével. Ezen támogatások odaítélésének és felhasználásának végsı határideje: november ) Megjelenés a tömegkommunikáció különbözı csatornáin A GVH VKK által szervezett szakmai eseményeken túl a tömegkommunikációs csatornák használhatók fel a leghatékonyabban arra, hogy széles társadalmi csoportokat tájékoztassunk tevékenységeinkrıl és cselekvési lehetıségeinkrıl, valamint a gyakran felmerülı és széles társadalmi rétegeket érintı kérdésekrıl. Az eddigi gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják (hiszen az eddigiek során is számtalan esetben került sor ilyen jellegő megkeresésre), hogy sok esetben van arra igény, hogy egyes versenyfelügyeleti döntésünket vagy ágazati vizsgálatban tett megállapításunkat részletesen elemezzük, másokkal megvitassuk vagy arra mutassunk rá, hogy a versenyszempontú jogszabály-véleményezı munkánk során milyen szempontok motiválják a GVH-t. 7.) Fogyasztóvédı civil szervezetek munkájának támogatása, valamint együttmőködés a versenykultúrát terjesztı és fejlesztı más szervezetekkel 8.) Könyvtárak versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti szakkönyvi részének fejlesztése 9.) A bírák számára felhasználható pénzösszeg elkülönítése A bírák két területen kerülhetnek kapcsolatba a versenytörvénnyel, egyrészt a GVH versenyfelügyeleti eljárásaiban hozott közigazgatási határozatok felülvizsgálata során, másrészt a magánjogi jogérvényesítés alkalmazásakor. A versenytörvény legutóbbi módosításával új feladatként jelent meg a GVH, valamint a bíróságok számára a magánjogi jogérvényesítés lehetısége. A polgárjogi úton érvényesíthetı sérelmek elbírálását helyi szintő polgári bíróságok végzik, a GVH a bíróság barátjaként (amicus curiae) jelenhet meg az eljárásban. Ezzel a jogintézménnyel új tér nyílik a vélhetıen sérelmet szenvedettek számára, azonban az ezzel kapcsolatos jogosultságaikra fel kell hívni a figyelmet, valamint a jogi keretekrıl tájékoztatni kell ıket. Ide tartozik a közigazgatási és polgári bírók továbbképzésére rendelkezésre álló- OITH anyagi keret kiegészítése. Az e körbe tartozó munkák lebonyolítása és megvalósítása az OITH keretében létrehozott Bíróképzı Akadémián keresztül történik. A Bíróképzı Akadémia támogatása elsı lépésben a dokumentációs központ és könyvtár fejlesztésével valósul meg, a VKK versenyjogi, versenypolitikai szakkönyveket és folyóiratokat juttat a Bíróképzı Akadémiának. 10.) A VKK infrastruktúrájának megteremtése
5 5 A VKK-hoz legkönnyebben vezetı út egy jól használható, naprakész és informatív honlap megteremtésével lehetséges. Ehhez azonban szükséges a GVH jelenlegi honlapjának reformja, kiegészítése. Ezen kívül a VKK más megjelenési formában is megpróbál a legszélesebb célközönséghez eljutni (pl. Versenytükör), melyhez azonban bizonyos beruházások megteremtése szükséges. Ide tartozik a GVH szakkönyvtárának fejlesztése is, melyet egyidejőleg még inkább hasznosíthatóvá kíván tenni a GVH a külsı érdeklıdık számára. 11.) A verseny napja koncepciójának kidolgozása és az elsı program megszervezése, továbbá a hazai versenykultúra fejlesztéséért díj megalapítása, az ahhoz tartozó mővészeti alkotás elkészíttetése 12.) Az Országgyőlés érintett képviselıi, valamint tanácsadóik, továbbá a kormányzat szakértıi és tisztségviselıi, valamint az önkormányzatok számára versenyjogi és piacelméleti tájékoztatás megvalósítása 13.) A VKK mőködéséhez szükséges anyagi fedezet biztosítása, melynek maximális összege az adott évben rendelkezésre álló anyagi keret 15%-a Budapest, szeptember 27.
A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/3/2009. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/3/2009. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Nyílt pályázat versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti, valamint a fogyasztói döntéshozatallal
Amit a Gazdasági Versenyhivatalról és annak Versenykultúra Központjáról tudni kell. dr. Tölgyes Katinka
Amit a Gazdasági Versenyhivatalról és annak Versenykultúra Központjáról tudni kell dr. Tölgyes Katinka A GVH jogállása, szervezete Létrehozása 1990. évi LXXXVI. tv. hatálybalépésével 1991. jan. 1. Jelenleg
1. A versenykultúra (a fogyasztói döntéshozatal kultúrájának) fejlesztése körébe tartozó tevékenységek
Jelen beszámoló a Gazdasági Versenyhivatal (GVH, hivatal) Versenykultúra Központ (GVH VKK) nevő szervezeti egységének 2008. évi tevékenységét ismerteti. A GVH VKK egyrészt a GVH versenykultúra fejlesztése
A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve
A Gazdasági Versenyhivatal 2018. évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (versenytörvény) 33. (4) bekezdése
A VKK VERSENYKULTÚRA FEJLESZTÉSE ÉS TERJESZTÉSE KÖRÉBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGE. 1.1. Mit értünk a versenykultúra fejlesztésén?
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH, hivatal) 2006. évi tevékenységérôl szóló beszámoló mellékleteként külön beszámoló ismerteti a GVH Versenykultúra Központ (VKK) nevû szervezeti egységének tevékenységét.
A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL GVH VKK/2013. SZ. ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL GVH VKK/2013. SZ. ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Meghatározott versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti, valamint a tudatos fogyasztói döntéshozatallal és védelmével
A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának 2012. évi munkaterve
A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának 2012. évi munkaterve A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (versenytörvény) rendelkezései
- Szervezeti felépítés, hatáskörök és felelısségek (beleértve az irányító- és a kis projekt
3. Melléklet: A Svájci-Magyar Együttmőködési Program keretében mőködı Pályázati Alapok, a Projekt Elıkészítési Alap, a Technikai Segítségnyújtás Alap, és az Ösztöndíj Alap Szabályzata és Eljárásrendje
A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/2/2010. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYKULTÚRA KÖZPONTJÁNAK GVH VKK/2/2010. SZ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Meghatározott versenyjogi és versenypolitikai, illetve piacelméleti, valamint a fogyasztói döntéshozatallal
XXX. Gazdasági Versenyhivatal
XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal ) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás
XXX. Gazdasági Versenyhivatal
XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal ) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci
A Web-alapú tudásbázis a logisztika és kereskedelem területén (WebLogTrade) projekt bemutatása
A Web-alapú tudásbázis a logisztika és kereskedelem területén (WebLogTrade) projekt bemutatása Típus: Leonardo da Vinci projekt Innovációtranszfer Fıpályázó: TÜV Rheinland Akademie GmbH, Berlin, Németország
EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erıforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által magyarországi felsıoktatási nappali tagozatos képzésre jelentkezett és a felsıoktatási intézmény rangsorolása alapján a költségtérítéses
FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES
A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése
XXX. Gazdasági Versenyhivatal
XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci
VERSENY KÖZIGAZGATÁS KÉRDİÍV 2010. szeptember
VERSENY KÖZIGAZGATÁS KÉRDİÍV 2010. szeptember Jó napot kívánok. A MASMI Hungary munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek. Körülbelül 10 percre venném
Elméleti alapvetések A versenyjog szabályozási területei
Az előadás vázlata I. Elméleti alapvetések II. Versenykorlátozó megállapodások (101. cikk) III. Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés (102. cikk) IV. Fúziókontroll (139/2004/EK rendelet) V. Kereskedelmi
Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként
2016 év Értékhatár: 5.000.000,- Ft tó Partner: 500943 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Szerződés azonosító: SZ/2016/000054 Szerződés tárgya: üzemeltetési tevékenységek Szerződés típusa: üzemeltetési
Szociális és Egészségügyi Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85. Tel.: 06 (32) 311-057 Ikt.szám: 47246/2005. J a v a s l a t a három éves szociális
Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként
2016 év Értékhatár: 5.000.000,- Ft tól Partner: 500943 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Szerződés azonosító: SZ/2016/000054 Szerződés tárgya: üzemeltetési tevékenységek Szerződés típusa: üzemeltetési
Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT
Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT A doktori iskola (DI) minıségbiztosítási tevékenységét a SZIE Doktori és Habilitációs Tanácsa által kidolgozott
KÉPZİI FELHÍVÁS. Tárgy Ifjúsággal és ifjúságszakmában foglalkozó képzık szemináriuma
KÉPZİI FELHÍVÁS Tárgy Ifjúsággal és ifjúságszakmában foglalkozó képzık szemináriuma Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és M. S Concord Tanácsadó és Szolgáltató Bt. Határidı 2013. április 15.
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsıoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Földrajz kar 1.3 Intézet Magyar Földrajzi Intézet 1.4 Szakterület Földrajz 1.5 Képzési
Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként
2015 év Értékhatár: 5.000.000,- Ft tó Partner: 000395 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Szerződés azonosító: 20140000000006 Szerződés tárgya: üzemeltetési tevékenységek Szerződés típusa: üzemeltetési
Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként
2015 év Értékhatár: 5.000.000,- Ft tó Partner: 000395 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Szerződés azonosító: 20140000000006 Szerződés tárgya: üzemeltetési tevékenységek Szerződés típusa: üzemeltetési
RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú
Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK Tájékoztató a ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar neveléstudományi MA szak felsıoktatás-pedagógia szakirányán induló Felsıoktatás-pedagógia,
gfejlesztési si Konferencia
Szerb-magyar Regionális Gazdaságfejleszt gfejlesztési si Konferencia Innovációt t segítı eszközök k a Dél-alfD alföldi ldi RégiR gióban Dr. Molnár István Igazgató Szeged, 2009. 10. 20. BEMUTATKOZIK A DA-RIÜ
SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT
Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és
Könyvtári kölcsönzések kezelése
Könyvtári kölcsönzések kezelése Célkitőzés Feladatunk egy egyetemi könyvtár kölcsönzéseit nyilvántartó rendszert elkészítése, amely lehetıséget nyújt a könyvtár tagjainak, illetve könyveinek nyilvántartása.
Fejér Megye Közgyőlése 30/2003. (XI.27.) K.r.sz. rendelete. (módosította és szövegét egységes szerkezetbe foglalta a 13/2005. (VII.1.) K.r.sz.
Fejér Megye Közgyőlése 30/2003. (XI.27.) K.r.sz. rendelete a közmővelıdési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásokról (módosította és szövegét egységes szerkezetbe foglalta a 13/2005. (VII.1.) K.r.sz.)
T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY
ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 99. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Beszámoló a "Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának mőködésének átvilágítása és szervezetfejlesztésének megvalósítása" c.
Projektgazda: Dr. Pulay Gyula Zoltán, felügyeleti vezetı. Krüzselyi Attila, számvevı tanácsos. dr. Timár Balázs, számvevı
Projektgazda: Dr. Pulay Gyula Zoltán, felügyeleti vezetı Készítette: Krüzselyi Attila, számvevı tanácsos dr. Timár Balázs, számvevı Minıségbiztosítást végezte: Balázs Melinda, számvevı tanácsos 2 TARTALOMJEGYZÉK
Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra,
Projektmenedzsment a nemzetközi ifjúsági projektekben 90 órás képzés fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára nemzetközi projektmenedzsment témakörben A képzés szervezıje: NCSSZI Mobilitás Országos Ifjúsági
Nyilvánossági Útmutató
Nyilvánossági Útmutató Készült az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi
MultiMédia az oktatásban Zsigmond Király Fıiskola Budapest, 2008. szeptember 25 26.
DÉZSI ZSOLT A virtuális tanulási környezet alkalmazása a pénzügyırök képzésében a tapasztalatok bemutatása az Adobe Captivate multimédiás eszköz használatával Vám- és Pénzügyıri Iskola dezsi.zsolt@mail.vpop.hu
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/. (II. 17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Nyirád Község Önkormányzatának a költségvetési finanszírozásból
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar
Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach. Megnyit. MI Almanach projektismertetı rendezvény április 29., BME, I. ép., IB.017., 9h-12h.
Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Megnyit itó - Célkitőzések 1 Elızetes program I. Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach: a projekt és a résztvevık 9.00-9.10 Megnyitó. A projekt
Közhasznúsági jelentés. az Indra Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédı Egyesület kiemelkedıen közhasznú szervezet
Közhasznúsági jelentés az Indra Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédı Egyesület kiemelkedıen közhasznú szervezet 2009. évi gazdálkodásáról A közhasznúsági jelentés tartalmazza a: 1.
A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata
A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. A Fizikai Intézet 1.1. Az Intézet neve: Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézete Angolul: Institute of Physics of Pécs 1.2. Az Intézet
TÁMOGATÁSI SZERZİDÉS
Iktatószám: AL TÁMOGATÁSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl: másrészrıl: a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja székhelye: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. képviseli: dr. Belényi Andrea fıtitkár;
sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október
sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2004. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni
Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében
Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében A TÁMOP 2. prioritás tartalma A gazdaság és a munkaerıpiac változása folyamatos alkalmazkodást kíván meg, melynek legfontosabb eszköze a képzés.
KEDVEZMÉNYEZETTEK ALAPVETİ TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEI. Új Magyarország Fejlesztési Terv
KEDVEZMÉNYEZETTEK ALAPVETİ TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEI Új Magyarország Fejlesztési Terv A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak
Önéletrajz. Személyi adatok. Cím 1061 Budapest, Andrassy u. 11. E-mail mail@andrastoth.hu. Szakmai tapasztalat
Dr. Tóth András PhD egyetemi adjunktus ügyvéd Önéletrajz Személyi adatok Cím 1061 Budapest, Andrassy u. 11. E-mail mail@andrastoth.hu Web Állampolgárság www.andrastoth.hu Magyar Születési dátum 1979.03.11
Vajdasági Vállalkozói Projekt
Vajdasági Vállalkozói Projekt (KKC 2008 V 080868) Elıadó: Tardos János Program igazgató Hogyan leszünk a délkelet-európai térség gazdaságfejlesztési motorja REevolutio konferencia - 2009. Október 20. Szeged
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE 1. A szervezet alapadatai, bemutatkozása Tejes név: Munkanélkülieket Segítı Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége Rövid név: MSKSZMSZ Székhely: 4025. Debrecen,
Közbeszerzés és Versenyjog
Szöveg Közbeszerzés és Versenyjog Füzesi Géza Gazdasági Versenyhivatal Közbeszerzés és Versenyjog A közbeszerzésekrıl szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 2. -ának (2) bekezdése szerint
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Békéscsabai Elıre Centenáriumi Bizottsága pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Békéscsabai Elıre Centenáriumi Bizottsága pályázatot hirdet A Békéscsabai Elıre centenáriumához kapcsolódó könyvek megjelenésének támogatására I. A pályázatok célja: A Békéscsabai
VERSENY LAKOSSÁG KÉRDİÍV 2010. szeptember
VERSENY LAKOSSÁG KÉRDİÍV 2010. szeptember Jó napot kívánok. A MASMI Hungary munkatársa,. vagyok. A piaci szabályozással kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni Önnek. Körülbelül 10 percre venném
Projektszerzıdés. és a..
Projektszerzıdés Mely létrejött egyrészrıl a Zalai Falvakért Egyesület, 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10., adószám: 19269830-1-20, képviseli Guitprechtné Molnár Erzsébet, a továbbiakban szolgáltató
1. blokk. 30 perc. 2. blokk. 30 perc. 3. blokk. 90 perc. 4. blokk. 90 perc. Beiktatott szünetek. ( open space ): 60 perc
A Revita Alapítvány szakmai mőhelysorozatának tematikája A program címe: DISKURZUS A tartósan munka nélkül lévı emberek foglalkoztathatóságának fejlesztését célzó komplex szolgáltatástervezés és -fejlesztés
INFORMATION IN COMMERCIAL PRACTICES ACCORDING TO THE HUNGARIAN LAW
INFORMATION IN COMMERCIAL PRACTICES ACCORDING TO THE HUNGARIAN LAW PÉTER JÁRMAI University of Miskolc, Faculty of Law, Hungary Abstract in original language: Ebben a tanulmányban arra vállalkoztam, hogy
hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci
Salgótarján Megyei Jogú Város A l p o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 314-668 Szám: 14945/2009. Javaslat a Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központot mőködtetı Mozgáskorlátozottak
BKIK Tagcsoport Kollégiumi Elnök Budapest Fıvárosi Önkormányzati képviselı
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara A Fıváros Önkormányzata és a kerületi Önkormányzatok együttmőködése a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával SZATMÁRYN RYNÉ JÄHL ANGÉLA BKIK Tagcsoport Kollégiumi
TERVEZET. 1. A pályázat célja. 2. A pályázók köre
TERVEZET Kisújszállás Város Önkormányzata Humán Erıforrás Bizottságának pályázati felhívása helyi szabaidısport-programok. évi támogatására Kisújszállás Város Önkormányzatának Humán Erıforrás Bizottsága
SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért
SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért SZTMK Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány (SZTMK) szolgáltatóipari
3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ
3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ Kiadja: Záhony-Port Zrt. Marketing és kommunikáció Záhony, 2010. május 7. Bemutatkozott a Záhony-Port Zrt. a Transrussián Sikeres megjelenés, reménykeltı tárgyalások A Záhony-Port
Az Állami Számvevőszék elnökének felszólalása a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás
Ülésnap Napirend Felszólaló 2013. október 30. Az Állami Számvevőszék elnökének felszólalása a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint
./.. (...) 10/1999. (III.31.)
SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK./.. (...) számú rendelete a helyi közmővelıdés szabályozására címő a 10/1999. (III.31.) számú rendelet módosításáról Sárospatak Város Képviselı-testülete a muzeális
A TIOP kiemelt projekt
Az integrált munkaügyi és szociális szolgáltató rendszer kereteinek megteremtése az Állami Foglalkoztatási Szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével HÍRLEVÉL 2012. IV. évfolyam 12. szám A TIOP 3.2.1.
Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok
Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2012. február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok 2/2012. (II. 14.) határozata Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata
ŐRLAP ÖSSZEFONÓDÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ
Gazdasági Versenyhivatal ŐRLAP ÖSSZEFONÓDÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ Őrlap a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló többször módosított 1996. évi LVII.
VICTOR VASARELY NEMZETKÖZI PÁLYÁZAT A KÖZTÉRI MŰVÉSZETÉRT (VVNP) MŰKÖDTETÉSÉNEK SZABÁLYAI
2.sz. melléklet VICTOR VASARELY NEMZETKÖZI PÁLYÁZAT A KÖZTÉRI MŰVÉSZETÉRT (VVNP) MŰKÖDTETÉSÉNEK SZABÁLYAI A VVNP Szervezıje a Janus Pannonius Múzeum, mely ellátja a Pályázat mőködtetésével kapcsolatos
Beszámoló. az EVDSZ VI. Kongresszusának 2. számú határozata. alapján létrehozott pénzügyi alapról
Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók i Szövetsége Beszámoló az EVDSZ VI. Kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról 2009. november 20. Beszámoló az EVDSZ VI. kongresszusának
Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog AQUIS COMMUNITAIRE = KÖZÖSSÉGI VÍVMÁNYOK az EU egységes joganyaga Közösségi jogforrások Nem kötelezı jogforrások: elıírások, amelyek betartására
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Pannon Fejlesztési Alapítvány 2006 évi tevékenységérıl TARTALOM: 1. Bevezetés 2. Fenntartható gazdálkodás 3. Közhasznú tevékenység Az alapítvány éves pénzügyi beszámolójának, mérlegének
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására Az Egészségügyi és Szociális Bizottság (továbbiakban: Bizottság) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2016-os évre Tartalom A PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 IDŐPONT, IDŐTARTAM... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE... 4 PÁLYÁZAT
SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a salgótarjáni kistérség társadalmi-gazdasági fejlıdésének támogatását a humánerıforrás fejlesztésével
KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés
V. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása c. kiemelt projekt kiegészítı tervezési
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Magyar Vasúti Hivatal (a továbbiakban: az MVH ; 1088 Budapest, Múzeum u. 11.; képviseli: Antal Dániel elnök), másrészről a Gazdasági Versenyhivatal
PÁLYÁZATI ŰRLAP 1. Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók 2 kiegészítő támogatása (2011/2012-es tanév)
PÁLYÁZATI ŰRLAP 1 Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók 2 kiegészítő támogatása (2011/2012-es tanév) A pályázó neve (teljes hivatalos név!) Állandó lakcím Postai levelezési cím Telefonszám
Kedves Olvasó, hogy a jövıbeni felhasználók befolyásolhassák
Kedves Olvasó, Ön most az Intercultool projektünk elsı magyar nyelvő hírlevelét olvassa, A projekt célja egy olyan értékelési módszertan valamint mérıeszköz kifejlesztése, amely valós visszajelzést ad
Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra. Háttéranyag
Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra Háttéranyag EUREKA Programban való magyar részvétel támogatása Cél: a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások
Közhasznúsági jelentés 2007.
Adószám: 18714210-1-13 Bejegyzı szerv: Pest Megyei Bíróság 4.Pk.60.077/2005/.szám Regisztrációs szám: 4225 Országos Közgyőjtemények Szövetsége 2000 Szentendre, Sztaravodai út Postafiók 63. 2007. Fordulónap:
Jean Monnet tevékenységek
Jean Monnet tevékenységek Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Koós-Herold Zsuzsa A Jean Monnet tevékenységek fő célja az oktatás
Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól
A 36/2013. (IV. 23.) önkormányzati határozat melléklete Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap
A tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény 58. -a elıírja a Gazdasági Versenyhivatal elnökének évenkénti
A tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény 58. -a elıírja a Gazdasági Versenyhivatal elnökének évenkénti beszámolási kötelezettségét. E beszámoló a Gazdasági Versenyhivatal
KÉPZİI FELHÍVÁS. Cím: 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Tel.: +36 (1) 237-6700 Fax: +36 (1) 237-6760 www.yia.hu www.eurodesk.hu
KÉPZİI FELHÍVÁS Tárgy Megérkezés utáni képzés (4 alkalom) Félidıs értékelı találkozó (4 alkalom) (6 hónapnál hosszabb önkéntes szolgálat esetében) Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus
Marie Curie egyéni ösztöndíjak. Márkus Eszter, People NCP 2012. június 06., Budapest
Marie Curie egyéni ösztöndíjak Márkus Eszter, People NCP 2012. június 06., Budapest A 7. keretprogram felépítése Négy specifikus program Együttmőködés 32.413 MRD EUR Ötletek 7.510 MRD EUR Emberek 4.75
A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról
GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények
Közhasznúsági Beszámoló 2007
Közhasznúsági Beszámoló 2007 Adószám: 18187128-1-42 Az Alapítvány jellege Az Alapítvány nyitott, valamennyi hazai és külföldi magán- és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezı szervezet
Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére
Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.
I. FOR-PROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁG II. NON-PROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁG
2. számú melléklet Az átadásra kerülı gazdasági társaságok, társasági üzletrészek, alapítványok, közalapítványok I. FOR-PROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁG ZÖLD FENYİ ÉPÍTİIPARI, INGATLANFORGALMAZÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ
Elıterjesztés. Tárgy: A képviselı-testület évi munkaterve. Tisztelt Képviselı-testület!
Elıterjesztés Tárgy: A képviselı-testület 2015. évi munkaterve Tisztelt Képviselı-testület! Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testületének az önkormányzat és szervei szervezeti és mőködési szabályzatáról
Területi tervezés, programozás és monitoring
Területi tervezés, programozás és monitoring 8. elıadás Regionális politika egyetemi tanár A területi tervezés fogalma, jellemzıi Területi tervezés: a közösségi beavatkozás azon módja, amikor egy területrendszer
I N T É Z K E D É S I T E R V ig
I N T É Z K E D É S I T E R V 2016-2018-ig Rövid távú intézkedési terv az 52/2017. (II. 22.) számú Képviselı-testületi Határozattal elfogadott Hajdúnánás Város Közmővelıdési Koncepciójához Irányelvek Tárgyi,
XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL
XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL A költségvetés fejezetrendjében a XXX. fejezet a Gazdasági Versenyhivatal, melynek legfontosabb szerkezeti sajátossága, hogy egyetlen intézménnyel rendelkezik, költségvetését
Jean Monnet támogatás egyesületeknek
Jean Monnet támogatás egyesületeknek Ez a Jean Monnet tevékenységtípus olyan egyesületeket támogat, amelyek kifejezett hozzá kívánnak járulni az európai integrációs folyamatra vonatkozó tanulmányokhoz.
Újabb versenyjogi követelmények magyar és európai fejlemények, valamint azok gyakorlati jelentősége a vállalatok számára
Újabb versenyjogi követelmények magyar és európai fejlemények, valamint azok gyakorlati jelentősége a vállalatok számára New antitrust challenges for companies recent Hungarian and European developments
(Local Dimensions of a Wider European Neighbourhood: Developing Political Community
A szélesebb európai szomszédság helyi dimenziói: politikai közösség kialakítása a határon átnyúló együttmőködések gyakorlata és párbeszéd révén (Local Dimensions of a Wider European Neighbourhood: Developing
Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az EBRD közbeszerzési politikával kapcsolatos tevékenységei. Jan Jackholt Igazgató Közbeszerzés
Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank Az EBRD közbeszerzési politikával kapcsolatos tevékenységei Budapest, 2011. november Jan Jackholt Igazgató Közbeszerzés European Bank for Reconstruction and Development
PÁLYÁZATI ADATLAP. Ifjúsági Keretre
PÁLYÁZATI ADATLAP Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Sport-, Ifjúsági és Civil Szervezetek Bizottsága által 2008. évre kiírt Ifjúsági Keretre benyújtandó pályázathoz Kérjük olvashatóan, nyomtatott
LEADER TUDOMKA Bükk Térségi Ismereteket Terjesztı és Értékesítı Hálózat Kiépítése
I. Célkitőzés LEADER TUDOMKA Bükk Térségi Ismereteket Terjesztı és Értékesítı Hálózat Kiépítése 1. Intézkedés LEADER TUDOMKA PONT a Bükk Térségi Ismeretterjesztés és Értékesítés Komplex, Innovatív, Integrált
NFM: szemléletváltás történik a fogyasztóvédelemben MTI 2014. november 12., szerda 12:03
NFM: szemléletváltás történik a fogyasztóvédelemben MTI 2014. november 12., szerda 12:03 A fogyasztóvédelemben szemléletváltás történik, ezt tükrözi a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) fogyasztóbarát
H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I
B U D A P E S T FİVÁROS ÖNKORMÁNYZATA H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I FİPOLGÁRMESTER-HELYETTES Szám: 14/943/10/2009 Egyeztetésre megküldve a Fıvárosi Közgyőlés állandó bizottságai és tanácsnokai
Gondolatok a postai hálózathoz való hozzáférés egyes kérdéseirıl
Gazdasági Versenyhivatal MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2010. január 13. dr. Urbán Péter Gondolatok a postai hálózathoz való hozzáférés egyes kérdéseirıl 1. Mi a (nyilvános) postai hálózat? Mi a hozzáférési
A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA (KIVONAT)
A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA (KIVONAT) 2008. Elfogadta az Egyetemi Tanács 371/2007. számú határozatával 1 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi szabályzata (Külön szedve