Margitics Ferenc PÁLYALÉLEKTAN - PÁLYATERVEZÉS

Margitics Ferenc PÁLYALÉLEKTAN - PÁLYATERVEZÉS Nyíregyházi Főiskola, 2015

Margitics Ferenc PÁLYALÉLEKTAN PÁLYATERVEZÉS 1

2

Margitics Ferenc PÁLYALÉLEKTAN PÁLYATERVEZÉS Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza, 2015 3

Margitics Ferenc, 2015 Lektorálta: Pauwlik Zsuzsa Minden jog fenntartva! Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásához van kötve. ISBN 978-615-5545-53-5 Kiadja a Nyíregyházi Főiskola Könyvkiadója 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B www.nyfjegyzetbolt.hu 4

Tartalom 1. Pályalélektani alapfogalmak... 7 2. Pályaválasztási elméletek...14 3. Pályafejlődési modellek...20 4. A pályatanácsadás formái...28 5. Pályafejlődés és pályatanácsadás Magyarországon...35 6. A pályaválasztást meghatározó tényezők...40 7. A serdülő és ifjúkor jellemzői...45 8. A pályaismeret...51 9. Önismeret...56 10. Érdeklődés, képességek, munkamód...62 11. Életpálya-építés...68 12. Életút típusok...75 13. Pályaorientációs foglalkozások vezetése...82 14. Andragógus pályatükör...86 Hallgatói munkafüzet...89 1. feladat: Andragógus pályatükör készítése DACUM módszerrel...90 2. feladat: Munkaértékek vizsgálata...92 3. feladat: Pályaérdeklődés vizsgálata...93 5

4. feladat. Hiányos önismereti sémák feltárása...94 5. feladat. Az énkép vizsgálata...97 6. feladat. Az énkép (SWOT elemzés)...99 7. feladat. Az önértékelés vizsgálata...100 8. feladat. A személyiségvonások vizsgálata...101 9. feladat. A személyiségvonások (SWOT elemzés)...105 10. feladat. A személyiségtípus vizsgálata...107 11. feladat. A személyiségtípus (SWOT elemzés)...109 12. feladat. Agyféltekei dominancia vizsgálata...111 13. feladat. Metamorfózis teszt...112 14. feladat. Aspirációs kérdőív...115 15. feladat. Szükségletteszt...116 16. feladat. Interperszonális orientációs kérdőív...118 17. feladat. A személyiség motivációi (SWOT elemzés)...122 18. feladat. Coping stratégiák vizsgálata...124 19. feladat. Szubjektív jóllét vizsgálata...125 20. feladat. Diszfunkcionális attitűdök vizsgálata...126 21. feladat. A személyiség mentális egészsége (SWOT elemzés)...127 22. feladat. Andragógus pályaalkalmasság vizsgálata...132 6

1. Pályalélektani alapfogalmak 1 Pályalélektan Pályának a társadalmilag elfogadott és az egyén létfenntartásához szükséges tevékenységet tekintjük (Mérei, 1942). A pályalélektan az ember-munka kapcsolatban a pszichológiai törvényszerűségeket az életpálya szempontjából vizsgálja (Csirszka, 1987). A pályaválasztás olyan folyamat, amelynek eredményeként a személy olyan foglakozást, tevékenységet választ, amely megfelel egyéni adottságainak és lehetőségeinek. Pályaszocializáció A pályaszocializáció a szocializáció azon része, amelynek során azokat a viselkedési módokat, technikákat, értékeket, szerepeket, viszonyulási módokat sajátítjuk el, amelyekre egy adott pálya gyakorlása során szükségünk van. Pályaszocializáció az a folyamat, amely során a személy bekapcsolódik a társadalmi munkamegosztásba, a munkavégző társadalmi környezetéhez alkalmazkodik, annak elismert, hatékony tagjává válik. Szabó István (1994) négy főszakaszra osztotta a pályaszocializációt: Az első szakaszt a pályaorientációval azonosította. Az első szakaszban alakul ki az elköteleződés, az adott pálya iránt. A második szakaszban a szakmai képzés során a megfelelő elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása történik. A szakmai képzés végére ideális esetben az egyén eljut a potenciális pályaérettség szintjére, ami azt jelenti, hogy képessé válik a tanult szakmában helyt állni. A harmadik, a pályakezdés szakasza. Ebben a szakaszban kiderül tényleg felkészült-e az adott pálya, jelen esetben a tanári pálya vitelére a fiatal, tényleg neki való-e az, amit választott. Ha a pályakezdőt sikerek érik, akkor várhatjuk, hogy kialakul benne a hivatásérzet, a vágy a pályán maradáshoz. A negyedik a pályavitel szakasza. Ebben a szakaszban már nem kezdő az ember, tisztában van az adott pálya előnyös és hátrányos oldalaival. 1 Margitics Ferenc (2010): Pályatervezés. Élmény 96 Bt, Nyíregyháza, 16 22. Dr. Hatvani Andrea, Budaházy-Mester Dolli, Dr. Héjja-Nagy Katalin: Tanári személyiségfejlesztés és attitűdformálás (http://www.ektf.hu/hefoppalyazat/tanszemfejl/index.html). 7

Ezek a szakaszok kétségtelenül érvényesek, Szabó azonban nem veszi figyelembe, a későbbi változás változtatás lehetőségét a pályafejlődés során. Hiszen lehetséges, hogy valaki a későbbiek során, akár egy sikeres pálya után is kénytelen változtatni, akár a személyisége, az érdeklődése, akár a külső körülmények változása miatt. Daheim mutatott rá, hogy a pályaszocializáció különböző szakaszaiban más - más személyek befolyása a legjelentősebb. A folyamat elején a család, a szülők szerepe a leglényegesebb, később a tanárok és a kortársak befolyásoló hatása is egyre erősebb lesz, míg a pályakezdés és a pályavitel során a szakmai és munkacsoportok, kollégák és felettesek szocializációs hatása válik a legerősebbé (Szilágyi, 1993). Pályaorientáció A pályaorientáció összetett szó, aminek az előtagja közismert kifejezés. Az utótag az Idegen szavak és kifejezések szótára alapján tájékozódást, eligazodást jelent (Bakos, 1986). Ezek szerint a pályaorientáció során a különböző szakmákkal kapcsolatos tájékozódás, keresgélés, a különböző szakmák közötti eligazodás történik. A fogalom jelentése ennél azonban tágabb: tulajdonképpen azoknak a személyes kompetenciáknak, készségeknek a megszerzését jelenti, amely előkészíti az ember pálya környezet megfeleltetését (R. Bögös, V. Dávid, 2003). Ebből következik, hogy nem csupán a különböző szakmákról, de önmagunkról, és a minket körülvevő társadalmi környezetről szerzett ismereteket is magába foglalja.. Így a pályaorientáció segít összhangba hozni az egyéni készségeket, a társadalmi igényekkel és a választott szakmával. A pályaorientáció nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat és, mint minden tájékozódó jellegű folyamat a megfelelő döntést készíti elő. Ahhoz, hogy jó döntést hozhassunk a pályaválasztás fontos kérdésében öt dolog szükséges (Bögös és Dávid, 2003): Nagyjából reális kép önmagunkról. Ebben különösen azoknak a tulajdonságoknak és képességeknek a feltérképezése fontos, melyek a későbbi pálya betöltéséhez szükségesek. Széleskörű ismeretek a választható szakmákról A munkaerő piaci környezet ismerete. Nyilván érdemes figyelembe venni például azt, hogy milyen szintű a túlképzés, milyenek az elhelyezkedési lehetőségek az adott területen. A képzési lehetőségekre vonatkozó ismeretek. Vajon elég elkötelezettek vagyunk akkor is, ha az adott pálya speciális képzettséget igényel, és csak otthonunktól több száz kilométerre oktatják. És ha így van meg tudjuk-e hozni az ehhez szükséges anyagi és egyéb áldozatot? A pályaorientáció folyamata Szilágyi Klára (1976) szerint három nagy szakaszra bomlik: Az első megismerő szakaszban az egyén személyes tulajdonságait, mint érdeklődés, képesség, értékek stb. ismeri meg. A második fejlesztő szakaszban azoknak a tulajdonságoknak a megerősítése, fejlesztése történik, amelyek a szakmai célok elérését segíthetik. Így olyan tevékenységek végzése, ami hasznos lehet a cél érdekében, mint például a nyelvtanulás. Eb- 8

ben a szakaszban már időtávlatban gondolkodik a személy: a leendő pályát, mint élet perspektívát látja maga előtt. A harmadik szintetizáló szakaszban történik egy olyan kép kialakítása önmagunkról, amely centrumában az elővételezett pályakép áll, és amihez a személynek a pályaorientáció során tudatosított valódi (rá ténylegesen is jellemző) tulajdonságai kapcsolódnak. A pályaorientációs folyamat eredménye a pályaválasztási érettség kialakulása lesz. Fontos látnunk, hogy napjainkban a pályaválasztás nem egy egyszeri döntést jelent. Életpályánk során számtalanszor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy akár személyes fejlődésünk, akár a külső körülmények változása miatt változtatni kényszerülünk, esetleg új szakmát kell elsajátítanunk. Hiszen lehetséges, hogy tíz vagy húsz év múlva az, ami most érdekel, ami most fontos nekünk, jelentőségét veszti, és más válik lényegessé számunkra. Másrészt külső okok is közbejöhetnek, hiszen a gazdasági és a munkaerő piaci helyzet változásai pályánkat is érinthetik. A pályaválasztás nem egy életre szóló választás, hanem egy irány, ami érdeklődésüknek, képességüknek jelenleg megfelel, és ami életpályánk alakulása során változhat. Ebben az életkornak is szerepe van: gondoljunk például arra, hogy a serdülők érdeklődése változik még, több pálya között is hezitálhatnak, míg valamelyik mellett elköteleződnek. (Szecsődi, 2003). Pályaérdeklődés A pályaérdeklődés a munkával kapcsolatos preferenciát jelenti, hogy a személy milyen munkatevékenységet végez szívesebben. Super (id. Klein és Klein, 2006) a pályaérdeklődés hat faktorát különböztette meg: Tudományos érdeklődés: a tárgyak, folyamatok és eszmék megértésére irányul Altruista érdeklődés: mások jóllétét, érdekét tartja szem előtt Művészeti érdeklődés: lehet irodalmi, zenei, képzőművészeti Rendszerező érdeklődés: az ügyintézés, könyvelés, irodai adminisztrációs munkák iránti érdeklődés Szociális érdeklődés: az emberi kapcsolatokra, cselekvésekre irányul Anyagi érdeklődés: tárgyakra, mechanikai jelenségekre, kézzel fogható folyamatokra irányul Csirszka (id. Klein és Klein, 2006) hét pályaérdeklődési irányt és két jellegzetes munkamagatartást írt le. Pályaérdeklődési irányok: Technikai Kereskedői Elméleti Gazdasági Közlekedési Humán Adminisztratív 9

Jellegzetes munkamagatartások: Vezetői Minimalista A pályaérdeklődés sok embernél már gyermekkorban megszülethet, másoknál viszont hosszabb időszakot igényel a kialakulása. A sikeres életpálya két fontos összetevője: Eredményesség Harmónia Az eredményesség előfeltétele a beválás, melynek az alapja a személy adott munkára való alkalmassága. A harmónia előfeltétele a munkával való elégedettség, amelynek az alapja a megfelelő pályaérdeklődés. A pályakezdés és a pályavitel első éveiben a pályaérdeklődés elmélyülése jelzi, hogy az adott szakma élethivatássá kezd válni az azt művelő számára. A pályaérdeklődés változása, új tárgyra irányulása jelzi, hogy a pályavitel során nehézségek merülhetnek fel. Az eredményes munka előfeltétele tehát a pályaérdeklődés ébrentartása, az érdeklődésbeszűkülés megelőzése. A helyes pályaérdeklődés kritériumai a következők: Realitás: a pálya lényegének és lehetőségeinek a figyelembevétele Életszerűség: nem engedi elszürkülni a pályafejlődést elősegítő témákat Előretekintő és fejlődőképes: a jövő lehetőségeit is vegye figyelembe az adott pályavitele során Jól szelektál: a világ felől a személy felé áramló sokféle hatást jól szűri Jól strukturált, de plasztikus: egyes témák határozottabbak, élénkebbek, elmélyültebbek lesznek, mások viszont elszíntelenednek, a perifériára kerülnek Ember-pálya megfelelés A pálya sikeres megvalósításának alapvető feltétele a személyiség és pálya megfelelés. Holland (id. Kiss és Balogh, 2004) empirikus vizsgálatai alapján szakmai környezetmodelleket és nekik megfelelő személyiségtípusokat ír le. Ezeket mutatja be az 1. táblázat. Szakmai környezet Motorikus Intellektuális Segítő-támogató Konform viselkedést igénylő Környezeti hatékonyságra ösztönző Esztétikumra törekvő Személyiségtípus Realista Intellektuális Szociális Konvencionális Vállalkozó szellemű Esztétikai-művészi orientációjú 1. táblázat Holland modellje az ember-pálya megfelelésre 10

A motorikus szakmai környezetben a mozgásos tevékenységek vannak túlsúlyban. Ez a realista személyiségtípusnak felel meg a legjobban. E típusba tartozó a kézzelfogható problémákat részesíti előnyben az elvontakkal szemben. A világos, konkrét feladatokat, a fizikai erőt igénylő, jó mozgáskoordinációt és ügyességet igénylő feladatokat kedveli. Különféle élethelyzetekben a problémák gyakorlati megoldását keresi. Az intellektuális szakmai környezet túlnyomórészt elméleti feladatok végzését igényli. Ebben a környezetben az intellektuális személyiségtípus érzi jól magát. E típusba tartozó szívesebben gondol át valamit ahelyett, hogy gyakorlatban megoldjon egy problémát. Előnyben részesíti az absztrakt feladatokat a konkrétakkal szemben. Élvezi a nehezen megoldható problémák elméleti megoldását. Szociális kapcsolatkezelő képessége alacsonyabb szintű, introvertált. Segítő-támogató szakmai környezet lényege a másik embernek nyújtott segítség, támogatás, tanítás, fejlesztés. Ez a szociális személyiségtípusnak felel meg a legjobban. Őt a mások iránti felelősségérzet, fejlett szociabilitás jellemzi. Jól tud bánni az emberekkel, jó a kapcsolatkezelő, verbális képessége. Szívesen vállal oktató, segítő és gyógyító szerepeket. Elkerülik a tisztán intellektuális módszereket igénylő feladatokat és megoldásokat. Általában kevésbé erős oldala a fizikai erő és ügyesség. Konform viselkedést igénylő szakmai környezet nagyfokú alkalmazkodást, szabálytudatot és szabálykövetést igényel. Személyiségtípusa a konvencionális típus. Jellemzője, hogy kedveli a pontosan körülhatárolt feladatokat. Alkalmazkodó, extravertált, kerüli a bizonytalan megoldásokat és problémákat. A jól strukturált feladatokban hatékony. Elfogadja helyzetét, céljait és igényei kielégítését alkalmazkodással, az adott körülményeknek való alárendelődéssel éri el. Előnyben részesíti a számszerű és verbális területen való aktivitást. Erős az önkontrollja, kerüli a konfliktushelyzeteket. Környezeti hatékonyságra ösztönző szakmai környezetet a teljesítményre, aktivitásra való ösztönzés jellemzi. Megfelelője a vállalkozó szellemű személyiségtípus. Jó verbális képességekkel rendelkezik, extravertált. Kerüli a hosszabb idejű intellektuális erőfeszítést igénylő feladatokat. Kiválóan old meg olyan feladatokat, amelyek rögtönzést, váratlan helyzethez való gyors alkalmazkodást igényelnek. Nagy meggyőzőerővel rendelkezik. Vonzza a hatalom, a magas státus, a vezetői pozíció. Esztétikumra törekvő szakmai környezet az esztétikum valamilyen megnyilvánulási formáját helyezi a középpontba. Ez az esztétikai-művészeti orientációjú személyiségtípusnak felel meg a legjobban. Erre a típusra az jellemző, hogy introvertált, szociális aktivitása visszafogott. Érzékeny, emocionálisan nyugtalan, erős benne az individuális és emocionális kifejezés igénye. Önkontrollja kevésbé fejlett. Szívesen foglalkozik a szociális környezet problémáival művészi kifejezésen keresztül. A fenti személyiségtípusok tisztán a valóságban ritkán fordulnak elő. Minden ember magában hordozza bizonyos fokig valamennyi típus lehetőségét, csupán a típusjegyek dominanciájában különböznek. Életpálya építés/karrierépítés Az életpálya építés/karrierépítés olyan tevékenységet jelent, amelynek eredményeként a személy ambícióinak és lehetőségeinek megfelelően, tudatosan tervszerűen alakítsa sorsát. E tevékenység keretében a személy életpálya célokat tűz ki, stratégiákat készít a célok elérésére és megvalósítja azokat. Az életpálya építés élethosszig tartó folyamat, amelyben 11

a tanulásnak meghatározó szerepe van. Az életpálya építés akkor sikeres, ha (Kiss és Balogh, 2004): A célkitűzés reális, szükség esetén módosítható A megvalósításhoz vagy módosításhoz szükséges feltételrendszer adott A célok eléréséhez vezető utak és stratégiák alkalmasak a célok elérésére A stratégiák alkalmazásához a feltételrendszer rendelkezésre áll, illetve megteremthető Az utakat a személy ténylegesen végigjárja, azokat kontrollálni, szükség esetén módosítani képes Az életpálya építés/karrierépítés összetevői (Kiss és Balogh, 2004): Egy adott foglalkozási terület kiválasztása Értékstruktúra és jövőkép folyamatos átdolgozása Foglalkozási szerep és további életszerepek egyeztetése Az életpálya építés /karrierépítés során a következő tényezők járulnak hozzá az adott környezeti lehetőséghez való sikeres alkalmazkodáshoz: Megfelelő szakmai képzettség Konvertálható tudás Élethosszig tartó tanulásra való elköteleződés Az életpálya építést/ karrierépítést meghatározó alapelvek a következők (Kiss és Balogh, 2004): Folyamatelv: az életpálya folyamatként jelenik meg a személy életútján Fejlődéselv: az életpálya építés során személyi jellemzőkre vonatkozó minőségi változások sorozata történik Szakaszosság elve: az életpálya építés során megjelenik az ismétlődés, ismétlődhetnek ugyanazon élmények, események, körülmények, csak más minőségben. Ezek az ismétlődések egymással szorosan összefüggő, vagy élesen elkülönülő szakaszokként jelentkezhetnek. Megszilárdítás elve: az életpálya építés során fokozatosan megszilárdulnak azok a személyiségjellemzők, amelyek az adott pályán való sikeres előrejutást meghatározzák, biztosítják. Pályakorrekció A pályakorrekció az eredeti pályaválasztási döntés, szakmai elképzelés megváltoztatását, és a pályaválasztási érdeklődés új irányba fordulását jelenti. A pályakorrekció történhet: A személy egyéni elhatározása alapján (más szakma felé fordul az érdeklődése) Társadalmi hatások eredményére (munkahely bezárása, a cég profilváltása, kényszerű létszámcsökkenés, a munkabérrel való elégedetlenség, családi körülményekben bekövetkezett változások, a személy súlyos betegsége stb.) 12

Összefoglalva a pályakorrekció a személy érdeklődésének a változása vagy a körülmények (munka, családi, személyi) hatására, a közvetlen megélhetés érdekében végrehajtott életpálya módosítást jelenti. 13

2. Pályaválasztási elméletek 2 A pályafejlődési elméletek azt magyarázzák, hogy milyen okok miatt választanak az egyének pályát, valamint azokkal a módosításokkal is foglalkoznak, amelyek az egyének élete során pályájukkal kapcsolatban bekövetkeznek (Fonyó és Pajor, 2000). A pályaválasztás és munkavállalási tanácsadás a XX. században válik fontossá, mert az emberek, gyerekek és munkát keresők egyre kevésbé tudnak eligazodni a szakmák világában. Ma a világon kb. 10 000 féle foglalkozást tartanak számon és több ezerre tehető a szakmai felkészülést és végzettséget igénylő foglalkozások száma. A pályák világában történő tájékozódás támogatása, az egyén pálya az orientáció vezetése, szervezése különböző elméleti megközelítésen alapulhat. Az elméleteket öt fő csoportba sorolhatjuk: pályaalkalmasságra alapozó megközelítés a személyiség pszichológiai mozgására épülő elméletek a döntést, mint centrális mozzanatot kezelő elméletek a fejlődéselvet hangsúlyozó elméletek szociokulturális meghatározottságra épülő elméletek Pályaalkalmasságra alapozó megközelítés Ez az elmélet a pályaválasztást úgy fogja, fel, mint egy lehetőséget arra, hogy a pályát választókat összerendezze a pálya világával, konkrétan: a szakmai követelmények és a pályát választók személyiségjegyeinek összekapcsolása útján. Klasszikus formájában ez a koncepció a következő feltételezéseken alapszik: minden ember személyiségjegyei egyéni fejlettségének megfelelően alkalmassá teszik őt egy pályára az egy azonos pályán tevékenykedőket meghatározott, a pályára jellemző képességek és személyiségjegyek jellemzik az egyéni pályasikert és a szakmai elégedettséget, a pályaalkalmassági követelmények és az egyéni alkalmassági jegyek megegyezőségének mértéke határozza meg a pályaválasztás meghatározott időpontra korlátozott egyszeri esemény egy pálya választása lényegében tudatos, racionális problémamegoldási és döntési folyamat (itt vagy maga a személy, vagy a pályalélektani szakember választja ki a legmegfelelőbb pályát) 2 Szilágyi Klára és Völgyesy Pál (1996): Pályaorientáció. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, 7-32. 14

Az itt megfogalmazott öt feltevést 1909-ben Parsons fogalmazta meg szintetizált formában (Frank Parsons volt, USA-ban a pályaválasztást megalapítója, és az egyik legalapvetőbb pályaválasztási könyv szerzője) Az ő gondolatmenetében az alkalmasság-lélektani megközelítés az alábbi módon fejeződik ki: világos ismerete önmaga adottságainak, képességeinek, érdeklődési köreinek, törekvéseinek, erőforrásainak, korlátainak és azok okának; a sikerek, előnyök, hátrányok, kompenzációlehetőségek és különböző foglalkozási ága kon belüli kilátások követelményeinek ismerete; a tények két csoportja közötti összefüggésekre vonatkozó jó érvelés A kutatások során a fenti gondolatok tovább differenciálódtak. Elsősorban a pszichotechnika és az ennek a talaján kialakult tesztdiagnosztikai módszerek segítségével. Felvetették, hogy egy egyén több pályára is alkalmas. Rájöttek arra is, hogy egy adott pályán való sikerességhez pedig több képesség együttállására, vagyis egy bizonyos képességstruktúrára van szükség. A személyiség pszichológiai mozgására épülő elméletek A személyiség pszichológiai mozgására épülő elméletekben a hangsúly az egyén motivációján, igényein, érdekeken és értékeken van. A pályakeresést és a pályán tanúsított magatartást irányító tényezők jelentőségére azok az elméletek világítanak rá, amelyeket összefoglalóan pszichodinamikai elméleteknek nevezünk. Ezek általában a kora gyermekkori élmények, az élet minőségét meghatározó igények és a hajlamok együttes értelmezése jellemzi, amelyeknek kölcsönhatása a személyiség egész kognitív felépítését kialakítják és szabályozzák. A pszichodinamikus elméletekben együtt tárgyaljuk a pszichoanalitikus szemléletű elméleteket és az igényszinttel kapcsolatos nézeteket. A pálya és munkaválasztás pszichoanalitikus koncepcióinak kiindulási pontját Freudnak a korai gyermekkori ösztönökről vallott nézetei, illetve az ösztönök által vezérelt energiáknak a szakmai és emberi kapcsolatokban való megjelenésére vezethetjük vissza. Ez lényegében azt jelenti, hogy a személyiségben működő energiák, akár agresszió, akár önszeretet, akár erotikus energiák áttolhatók a munka, illetve az emberi kapcsolatok területére. Ezt szublimációnak nevezik (alacsonyabb rendű ösztönös indítékok szellemi vagy alkotó tevékenységben való kiélése). Jelentős alakja Ann Roe a pszichoanalitikus elméleteknek. Roe elmélete (1979) pszichoanalitikus alapozású és fejlődéspszichológiai, személyiségpszichológiai és családszociológiai elméleteket is tartalmaz. Roe abból a feltevésből indul ki, hogy az a mód, ahogy a gyermek szükségleteit kielégítik, felelős azért az alapvető beállítódásokért, képességekért és érdekekért, amelyek élete folyamán kifejeződnek. Ennek során feltételezi, hogy a szükséglet kielégítés minősége korai gyermekkorban a későbbi életre is kihatással van a szakmai orientálódások formájában. A szükségletek kielégítése a korai gyermekkorban a szülők magatartásától függ. Roe így feltételezi, hogy a szülők nevelési stílusa és a gyermekek szakmai orientációja között összefüggés van. 15

Roe hat nevelési stílust különböztet meg: Túlságos óvatos. Ekkor a gyermek igényeinek és szükségleteinek (fiziológisi és biztonsági szükségletek, szeretet és elismerés utáni szükséglet) a messzemenő kielégítése történik. A gyermek megnyilvánulásai azonban erősen korlátozzák, azaz a gyermeket sok tapasztalat elől elzárják, keveset követelnek tőle és elkényeztetik Túlkövetelés. Ugyancsak megtörténik a gyermek szükségleteinek a messzemenő kielégítése, ez azonban túlnyomóan célirányos, azaz teljesítményre vonatkozó törekvés fokozását és a szülők normáival való konform módon való azonosulást szolgálja. A teljesítményi és magatartásnormák a gyermek fejlődési állapotához mérten általában túlságosan magasak. Szeretetteljes elfogadás. A szükségletek méltányos kielégítése mellett erre a nevelési stílusra az jellemző, hogy bátorítja a gyermek önállóságra való törekvését, és hogy a nevelési beavatkozások egy meleg nevelési atmoszférába beágyazva, a gyermek fejlődési lehetőségeihez igazodnak Alkalmi elfogadás. A szülői magatartás alaptendenciája nem különbözik a szeretetteljes elfogadástól. Persze a gyermek felé való fordulás alkalmi és véletlenszerű jelleggel történik, függően a szülők gyakori távollététől, illetve leterheltségétől Visszautasítás. A gyermek fiziológiai szükségleteit ugyan rendszerint kielégítik, a gyermek mégsem tapasztal védettséget, szeretetet és elismerést, általában elutasítják Elhanyagolás. A szülők még a gyermek fiziológiai szükségleteit sem elégítik ki elégséges módon, a gyermeket azonban nem utasítják el. Roe szerint a túlságos óvás, a túlkövetelés és a szeretetteljes elfogadás a gyermeknél személyorientációhoz, az alkalmi elfogadás, visszautasítás és elhanyagolás dologi, tárgyorientációhoz vezet. Ezt a két alaporientációt Roe szakmai területekkel hozza összefüggésbe. Szerinte a személyorientáció dominanciájú egyének főként szolgáltatási pályákra, valamint kulturális és művészi pályákra, részben azonban kereskedelmi pályákra is, valamint szervezési és igazgatási pályákra törekszenek. A tárgyorientációjú emberek ezzel szemben technikai és természettudományos pályákat, valamint szabadban való tevékenységet választanak. Roe modellje kevésbé terjedt el a pályaválasztási gyakorlatban, ennek egyik okát abban látjuk, hogy a nevelési stílus illetve a gyermek családi helyzete és a későbbi szakmai orientáltság, valamint a pályaválasztás közötti összefüggéseket túlságosan leegyszerűsítette. A pszicho dinamikai elméletekhez sorolhatjuk Holland tipológiai elméletét is, amelyről már volt szó az előző fejezetben. A döntést, mint centrális mozzanatot kezelő elméletek A döntést, mint centrális mozzanatot kezelő elméletek, amely megközelítés megpróbálja a pályaválasztást választási és döntési folyamatokkal magyarázni, megvilágítani. Ezekben az esetekben a szakmai fejlődés egyéni életrajzi feltételeiből indulnak ki, és ezeket, valamint a társadalmi determinánsokat csupán a folyamat módosító tényezőiként értékelik. 16

Ha a döntéselméletet meg akarjuk érteni, akkor el kell fogadnunk Thomae 1960-ban, illetve Ries 1970-ben megfogalmazott választási, illetve a döntési folyamat jellemzőit: külső és belső okokból kifolyólag az egyéni élmény folyamatában törés áll be, azaz létrejön egy nem világos helyzet. a nem világos helyzet megoldására való törekvéskor várhatóan különféle alternatívákat vesznek szemügyre az egyén megpróbál információkat gyűjteni a különböző alternatívákról. A nyert információk alapján megvizsgálja és értékeli az alternatívákat, és a kitűzött célhoz rendeli. az előzetes és informatív tevékenységek közötti kölcsönhatás következtében a helyzet összegző értékelésére kerül sor. Itt azután az alternatívák száma végül is egyre redukálódik. A lehetőségre vonatkozó kiválasztás vezet a választási vagy döntési folyamat lezárásához. A döntéselméleti modell feltevéseit lényegében két kiindulási alapból dolgozták ki. Vagy a gazdasági döntéselmélet alapján, vagy az igényszint és teljesítmény motivációelmélete alapján. A döntéselméleti modelleknek két nagy csoportját különböztethetjük meg: a zárt és nyitott döntési modellt: Zártnak nevezzük azt a döntési modellt, amely azon a feltevésen alapszik, hogy a döntési szituáció világosan strukturált. Világos szerkezetről akkor beszélünk, ha a döntés alanya számára ismert a cél eléréséhez szükséges nyitva álló minden cselekvési alternatíva, és annak következményei. Ha céljának szubjektív fontosság szerint rendezett rangsorával rendelkezik, és végül ismer és alkalmaz olyan döntési szabályokat, amelyek biztosítják az optimális cselekvési alternatíva megválasztását. Nyitott döntési modellek esetén abból indulunk ki, hogy a döntési alany a számára objektíve nyitva álló cselekvési alternatívák és azok következményein túl a cél eléréséhez szük séges összes információval nem rendelkezik. Eleve a céloknak szubjektíven irányított rang sorával és az alkalmas döntési szabályokkal sincs tisztában. A döntési szituációt ily módon mint egy valódi problémaszituációt ragadja meg, s a döntési magatartási helyzetet probléma megoldó magatartásként fogja fel. Ezen kívül az alany a döntést szubjektíven, a kielégítőnek érzett döntési alapelvekre támaszkodva hozza meg, és nem ideális szabványok szerint. (A korláto zott racionalitás elfogadása.) A fejlődéselvet hangsúlyozó elméletek A fejlődéselvet hangsúlyozó elméletek a pályaválasztást, annak az időbeni kiterjedésében és életszakaszok szerinti tagolásban elemzi. Kérdésük, hogy az egyes személyiségjegyek az élet melyik szakaszában jelennek meg, és ennek során a környezet milyen befolyást gyakorol. Képviselői Ginzberg és D. E. Super. Elképzeléseikkel a következő fejezetben (Pályafejlődési modellek) fogunk részletesen is foglalkozni. 17

Szociokulturális meghatározottságra épülő elméletek Képviselője, Kohli, az életpálya fogalmát pozíciók élettörténeti egymásutánjaként érti, akár rendezett, akár nem. Életpályája ebben az értelemben, azaz objektíven megállapítható egyéni magatartása, mindenkinek van, aki munkát vállal, tevékeny. Kohli elméletében központi jelentősége van az objektív és szubjektív életpálya közötti megkülönböztetésnek: az objektív életpálya a különböző pozíciók időbeli egymásutánja, a tényleges foglalkozási magatartás a szubjektív életpálya pedig az egyik pozícióból a másikba való átkerüléssel kapcsolatos tapasztalatok szubjektív értelmezése és kialakulása, mely által az egyén újra és újra dönt különböző pályalehetőségek között. A pályaválasztásnak és a szakmai fejlődésnek az életpálya koncepcióból következő felfogása a következőképpen körvonalazható: A kiindulási pontot képezik az objektív életpályanormák, amelyek társadalmilag előre adottak, és amelyek szabályozzák azt az időbeni egymásutánt, ahogyan a különböző pozíciók egymáshoz kapcsolódnak. Kohli ezeket a normákat társadalmi elvárások kristályosodási pontjaiként, illetve vonalaiként is értelmezi, rendszerezés útján ezek olyan fix adottságok jellegét nyerik el, amelyek, mindenféle konkrét cselekvéstől elkülönítve, a társadalom tagjai számára külső valóságként jelennek meg, és mint ilyenek irányítják azok cselekedeteit. Szerinte pályaválasztás csak azáltal lehetséges és szükséges, hogy az objektív életpályák struktúrája és a bennfoglalt pozíciók egymásutánja rendszerint nincs egészen a részletekig normative megszabva, továbbá azáltal, hogy az életpályák részben versengésben vannak egy mással, és ezért alternatív életpályaminták vagy pozíciók egymásutánja közötti eltérések vagy ellentmondások keletkezhetnek. A pályaválasztás folyamata tehát olyan egymástól eltérő életpályaminták közötti döntések egymásutánjaként fogható föl, amely a választó egyén részé re mindenkori helyzetében nyitva áll. Az életpályán tanúsított egyéni magatartás átfogó megértéséhez Kohli koncepciója szerint azonban szükség van még az objektív pályafutási normák szubjektív felfogásának és kialakításának, azaz a szubjektív pályafutásnak, valamint a ren delkezésre álló szakmai fejlődési lehetőségek bevonására is. Véleménye szerint a pályaválasztás folyamata olyan egymástól eltérő életpályaminták közötti döntések egymásutánjaként fogható föl, amely a választó egyén részére mindenkori helyzetében nyitva áll. Kohlinak a pályafutásról szóló koncepciója használhatónak tűnik, mert a pályaválasztást és a szakmai fejlődést az életpálya-fejlődés keretében összefüggően nézi, éspedig olyan társadalmi folyamatként, amely egyrészt társadalmilag vezérelt és strukturált, másrészt azonban egyidejűleg függ az objektív pályafutásnormáktól való eltérésektől illetve ennek szubjektív értelmezésétől. Daheim pályaválasztási elméletében az iskolai és szakmai fejlődés szociokulturálisan determinált fordulópontjai felé fordult. E folyamat valamennyi általa feltételezett lépcsője esetében megvizsgálja az itt ható társadalmi befolyásokat, különösen a viszonyítási sze- 18

mélyek, illetve csoportok hatását, amelyek az orientáltság átalakulásánál szerepet játszanak. Az első lépcsőben bizonyos iskolai képzés melletti döntésről van szó, amely feltétel arra, hogy bizonyos szakképző szervezetekhez és ezáltal bizonyos foglalkozási pozíciókhoz el lehessen jutni. Ezt a döntést általában a család hozza meg, vagy legalábbis döntően befolyásolja a fiatalt. Második lépcső a szakképzési vagy foglalkozási pozíció melletti döntést érinti. itt a családot egyre inkább felváltják a tanárok, kortársak, a célul választott fogalakozások betöltői és a pályaválasztási tanácsadók. A pályaorientáltságot itt a szakképzés három dimenziója jellemzi: az átadott tudás rendszerezettségi foka, azaz, hogy elsődlegesen a rendszerezett, azaz elméleti tudás, vagy a kevésbé rendszerezett gyakorlati tudás kerül-e továbbadásra a szakképzést adó szervezet típusa (iskolai vagy munkaszervezet) a szakképzésnek a pályarendszer változásához való alkalmazkodása A harmadik lépcső a munkában eltöltött élet folyamán a foglalkozások közötti választáskor a szakmai orientáltság alakulását befolyásoló szakmai és munkacsoportok és a személy által alapított család. A döntést itt ennek megfelelően determinálják: az orientáltság és a szerepelvárások közötti erős vagy gyenge affinitás a pozícióváltoztatás lehetőségei a releváns viszonyítási csoportoknak a pozícióváltoztatás tekintetében gyakorolt társadalmi nyomásának az intenzitása 19

3. Pályafejlődési modellek 3 A fejlődéselvet hangsúlyozó elméletek a pályaválasztást, annak az időbeni kiterjedésében és életszakaszok szerinti tagolásban elemzi. Kérdésük, hogy az egyes személyiségjegyek az élet melyik szakaszában jelennek meg, és ennek során a környezet milyen befolyást gyakorol. Ezek az elméletek a pályaviselkedés fejlődését és időbeni változásait tekintve rendszerint folyamatorientáltak. Ginzberg kognitív szociális növekedés elmélete Egy közgazdászokból, pszichiáterből, szociológusból és pszichológusból álló team (Ginzberg, Ginsburg, Axelrad és Herma, 1951) egyik korai képviselője volt annak nézetnek, amely a pályafejlődést a korai húszas életévek táján történő foglalkozásválasztásban kicsúcsosodó folyamatnak tekintette. Ginzbergék szerint a foglalkozásválasztás nem egyetlen döntés, hanem évek hosszú során át érlelt döntéssorozat eredménye. E folyamat minden egyes lépése szorosan összefügg az előző és a rákövetkező lépéssel. Ginzberg és munkatársai négy olyan tényezőcsoportot azonosítottak, amelyek együttesen befolyásolják a pályaválasztást: az egyéni értékek az emocionális faktorok az iskolázottság mennyisége és minősége a realitásnak a környezeti kényszereken keresztül érvényesülő hatása Ezek a faktorok alakítják ki az attitűdöket, amelyek együttes hatása vezet a konkrét foglalkozás megválasztásához. Ginzbergék tehát úgy tekintették a pályaválasztást, mint egy életszakaszok által behatárolt folyamatot, amelyben az egyénnek bizonyos feladatokkal már kisiskolás, illetve serdülőkorban is szembe kell néznie. E feladatok megoldásakor a vágyak és a lehetőségek közötti kompromisszumok az idő előrehaladtával egyre irreverzibilisebbé teszik a folyamatot. 3 Ritoók Magda (Szerk) (1994): Pályalélektan. Pályafejlődés elméletek. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 326-399. Szilágyi Klára és Völgyesy Pál (1996): Pályaorientáció. Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, 17-24. 20

Ginzberg és munkatársai három nagy fázisra osztották a pályaválasztási fejlődési folyamatot: a fantázia korára (születéstől a 11. életévig) a tentatív periódusra (11-től 17 éves korig) a realisztikus szakaszra (17 évtől a húszas életévek elejéig). A fantázia szakaszát kivéve, ezeknek a fázisoknak további alszakaszai vannak. Így a tentatív periódus az érdeklődés, a kapacitás, az értékek és az átmenet szakaszaiból áll, az ezt követő realisztikus időszak részei pedig az exploráció, a kikristályosodás és a specializáció. Ginzbergék hangsúlyozták, hogy a pályaválasztás folyamata már a kora gyermekkorban kezdetét veszi, és az idő előrehaladtával fejlődik ki. Rámutattak, hogy a foglalkozási viselkedés és a pályaválasztás a konkrét döntés közeledtével egyre valóság-orientáltabbá és specifikusabbá válik. Húsz évvel első állításainak megfogalmazása után Ginzberg (1972) bizonyos módosításokat javasolt az elmélet számára: először is kimondta, hogy a pályaválasztás nem fejeződik be a fiatal felnőttkorban, hanem végighúzódik az egyén aktív életén, és ezenközben állandó döntéseket igénylő változások következnek be a célok és a munkahelyzetek terén másodszor, Ginzberg enyhítette a foglalkozásválasztás irreverzibilis mivoltával kapcsolatos állításait harmadszor, a korábbi kompromisszum terminust az optimizáció fogalmával váltotta fel, rámutatva, hogy az egyén folytonosan törekszik a változó selfje és a körülmények közötti foglalkozási megfelelés javítására. Ahogyan egyre nagyobb eltolódások következnek be a munka és az élet más aspektusai között, az egyénnek egyre újabb döntéseket kell hoznia a gazdasági és pszichológiai költségek kiegyenlítése érdekében. A pályaválasztás olyan folyamat, amely mindig nyitott marad, amíg az egyén döntéseket képes hozni a munkájával és a foglalkozásával kapcsolatban. A pályaválasztás és az aktív munkával töltött élet lényegében azonos ideig tart. Az előkészületi periódusban (az iskolaévek és a serdülőkor során) meghozott döntések nagy hatással vannak ugyan a pályaválasztásra, de a munka és az élet későbbi változásai ugyancsak befolyásolják azt. A munkával és a foglalkozással kapcsolatos döntéseket úgy kell tekinteni, mint az elsőrendű személyes szükségletek és vágyak, valamint a munkalehetőségek és korlátozások összehangolására irányuló egyéni kísérleteket. 1984-ben Ginzberg újra áttekintette 1951-es és 1972-es elméleti konstruktumait, és újabb módosításokat eszközölt. Ekkor három eredeti munkatársa már nem élt, így az elmélet 1984-es változata már úgy tekinthető, mint Ginzberg saját összefoglalása arról a három és fél évtizedes munkáról, amelyet az általa vezetett Institute for the Conservation of Human Resources-ben, a Columbia Egyetemen folytatott. Az elmélet eredeti, 1951-es változatában Ginzberg és munkatársai három fogalmat helyeztek a középpontba: a folyamatot, az irreverzibilitást és a kompromisszumot. Kezdetben kevés figyelmet fordítottak arra, hogy a huszadik életév után is lehetőség a pályaválasztással kapcsolatos döntések felülvizsgálatára és megváltoztatására. 1984-re azonban 21

Ginzberg már módosította az eredeti elképzeléseket, és azt mondta, hogy a huszadik életév elérése előtti történések nagy hatással vannak ugyan az életpályára, de a döntéshozatalnak tág tere marad a későbbi életkorokban is (1984, p. 179). 1972-ben, valamint 1984-ben Ginzberg azt javasolta, hogy újra kell fogalmazni az egész életen át tartó pályaválasztási folyamatban szerepet játszó tényezőket, ideértve az eredeti választást (vagyis azt, amely re az eredeti, 1951-es elmélet irányult), továbbá az eredeti választás és a későbbi munkatapasztalat közötti kapcsolatokat és hatásokat, és a gazdasági és családi körülményeket. Ginzberg rámutat, hogy ha az eredeti választás nem vezet az anticipált kielégülésekhez, akkor az egyén nagy valószínűséggel újra megindítja a pályaválasztási folyamatot, amely viszont a családi és gazdasági körülmények által megengedett szabadságfok függvényében alakul (1984, p. 179.). Ez a perspektíva vezetett el az elmélet alapkoncepciójának harmadik és egyben végső átfogalmazásához: A foglalkozásválasztás egy egész életen át tartó döntési folyamat azok számára, akik fő kielégülésüket a munkájuktól várják. Ez arra készteti az ilyen személyeket, hogy újra és újra keressék a pályacéljaik és a munkájuk valósága közötti meg nem felelések kiküszöbölésének módja it (1984., p. 180). Továbbmenve Ginzberg azt is mondja, hogy eredeti, 1951-es elméletünknek ezek a módosításai, jobbításai és korrekciói még mindig olyan folyamatként tételezik a pályaválasztást, amelyben az egyén korai döntései korlátozzák a későbbi cselekvés lehetőségeit. Elméletünk bejósolja, hogy az egyén olyan pályát fog választani, amely egyensúlyba hozza egymással versengő érdekeit és értékeit, és számításba veszi az elérhető lehetőségeket és ezek kiaknázásának költségeit (1984, p. 180). Super fejlődésszempontú megközelítése Talán a Super és számos munkatársa által a longitudinális career Pattern Sutdy ( Pályamintázati Vizsgálat ) során körvonalazódó elmélet az a fejlődészempontú megközelítés, amely a legtöbb figyelmet kapta, a legtöbb kutatást stimulálta, a legáthatóbb módon befolyásolta a pályalélektant, és amely a legátfogóbb mindkettő között. Ez az integratív jellegű megközelítés a pályafejlődés személyi és környezeti váltói közötti interakcióra helyezi a fő hangsúlyt. Super korai munkásságára nagy hatással volt Ginzberg, de ő már akkor úgy vélte, hogy a ginzbergi elmélet több szempontból hiányos (Super, 1953). Nézete szerint a ginzbergi álláspont figyelmen kívül hagyta a témában történő előzetes kutatásokat (pl. a pályaválasztásban szerepet játszó érdekek természetével kapcsolatos vizsgálódásokat); nem adott operacionális meghatározást a választás fogalmára; élesen elhatárolta egymástól a választás és az alkalmazkodás fogalmakat, holott a kettő már serdülőkorban egybeolvad, felnőttkorban pedig egyenesen elválaszthatatlan egymástól; ezen kívül nem kellőképpen körvonalazta a kompromisszum fogalmát. Ezen a háttéren Super kialakította saját, tíz fő propozícióból álló elméletét: e tíz tétel mindegyike tesztelhetőnek bizonyult, és valódi keretet adott a longitudinális kutatások számára. Az eredeti tíz tételt 1953-ban tette közzé, majd később kibővítette, először 12-re 1957-ben (Super és Bachrach, 1957), majd 14-re a hetvenes és nyolcvanas években. 1990- ben a 14 tétel a következőket tartalmazta (Super, 1990): 22

1. Az emberek különböznek egymástól képességeik, személyiségük, szükségleteik, értékeik, érdeklődési területeik, személyiségvonásaik és önértékelésük terén. 2. Ezen jellemzők mentén minden ember többfajta foglalkozásra alkalmas 3. Minden foglalkozás a képességek és személyiségvonások jellegzetes mintázatát kívánja meg; az egyes foglalkozások eléggé tág tűréshatárokkal rendelkeznek ahhoz, hogy valamely személy több foglalkozást választhasson, illetve, hogy valamely foglalkozásra többféle személyiségtípus is alkalmas legyen. 4. A foglalkozási preferenciák és kompetenciák, az emberi munka- és életkörnyezetek, így következésképpen az emberek énképe is az idő és a tapasztalat függvényében változik, bár az énkép, mint a szociális tanulás terméke a késői serdülőkortól a késői érett életkorig egyre stabilabbá válik, amennyiben a választás és az alkalmazkodás terén bizonyos folyamatosság van jelen. 5. A változás folyamatát a növekedés, a keresés, a realizálás, a fenntartás és a hanyatlás fázisaival jellemzett életszakasz-sorozatban (a maxi-ciklusban ) összegezhetjük, és ezeket a szakaszokat tovább oszthatjuk (a) a keresési szakasz fantázia-, tentatív- és realisztikus fázisaira, valamint (b) a realizálás szakaszának kísérleti és stabil fázisaira. A kisebb ( mini ) ciklusok az egyes szakaszok közötti átmenetek során jelentkeznek, illetve olyan esetekben, amikor az egyén erejének csökkenése, a munkaerő-szükséglet típusának változásai, betegség vagy sérülés, vagy más szociökonómiai vagy személyes esemény folytán destabilizálódik. Az ilyen instabil vagy többszörös próbálkozással járó életpályák magukban foglalják az új növekedést, az újrakeresést és a recirkulációt ( recycling ). 6. Az életpálya-mintázat természetét vagyis az elért foglalkozási szintet, illetve a kísérleti és stabil munkák sorrendjét, gyakoriságát és időtartamát az egyén szüleinek szocioökonómiai szintje, szellemi képességei, iskoláztatása, készségei, személyiségjellemzői (szükségletei, értékei, érdeklődési területei, személyiségvonásai és énképe), pályaérettsége, valamint a számára kínálkozó lehetőségek határozzák meg. 7. A környezeti és személyi kihívásoknak való megfelelés ebben a kontektusban minden életpálya-szakaszban attól függ, hogy az egyén mennyire kész arra, hogy megfeleljen ezeknek a kihívásoknak (vagyis az egyén pályaérettségétől). A pályaérettség nem más, mint bizonyos fizikai, pszichológiai és szociális jellemzők meghatározott konstellációja, amely pszichológiai szempontból kognitív és affektív összetevőket egyaránt tartalmaz. E konstelláció magában foglalja a pályafejlődés korábbi szakaszai és alszakaszai, de legfőképpen a legutóbbi szakasz által támasztott követelményeknek való sikeres megfelelést. 8. A pályaérettség hipotetikus konstruktum. Éppen olyan nehéz operatív meghatározást adni rá, mint pl. az intelligencia fogalmára, bár történetileg behatárolhatóbb, és eredményei, ha lehet, még kevésbé definitívek. Néhány szerző javaslatával ellentétben, a pályaérettség nem monoton módon növekszik, és nem tekinthető egységes személyiségvonásnak. 9. Az egyes életszakaszok fejlődési üteme irányítható, részben a képességek és érdeklődési területek kibontakoztatásával, részben pedig a válságvizsgálat és az énkép fejlesztésének útján. 10. A pályafejlődés folyamata lényegében a foglalkozási énkép fejlődésének és kialakításának folyamata. Egy olyan szintetizáló és kompromisszumokkal teli folyamat, amelyben az énkép az öröklött hajlamokból, a fizikai adottságokból, a különféle 23

szerepek megfigyelésének és eljátszásának lehetőségeiből tevődik össze, valamint abból, hogy az egyén mennyire képes felméri azt, hogy szerepjátszásának eredménye milyen mértékben találkozik feletteseinek és munkatársainak jóváhagyásával (interaktív tanulás). 11. A szintézis folyamata lényegében az individuális és társadalmi tényezők, az énkép és a valóság közötti kompromisszum, a szerepjáték és a visszacsatolásos tanulás eredménye, történjen ez a szerepjáték akár fantáziaszinten, pályatanácsadási interjú során, vagy olyan valódi élethelyzeteken, mint pl. az osztályteremben, a klubban, részmunkaidőben vagy teljes foglalkoztatottság keretében végzett tevékenység során. 12. A munka és az élet során nyert kielégülés mértéke attól függ, hogy az egyén megtalálja-e a képességeinek, szükségleteinek, értékeinek, személyiségvonásainak és énképének megfelelő cselekvési módokat. A kielégülés mértékének tényezői a megfelelő munkatípusok és munkakörülmények realizálása, valamint olya n életmód kialakítása, amelyben az egyén eljátszhatja mindazokat a szerepeket, amelyeket a növekedés és a keresési tapasztalatok során a maga számára kielégítőnek és megfelelőnek talál. 13. A munkából nyert kielégülés mértéke annak mértékével arányos, amennyiben megfelel az egyén énképének. 14. A munka és a foglalkozás a legtöbb férfi és nő számára a személyiségszerveződés fókuszpontját jelenti, bár ez a fókusz bizonyos személyek esetében periferális, incidentális is lehet, vagy akár nem is létezhet. Ekkor más fókuszok, mint például a szabadidő tevékenységek, az otthonteremtés, stb. kerülhetnek a középpontba. (A társadalmi hagyományok, mint például a nemi szerepek sztereotípiája és modelleződése, a rasszokkal és etnikumokkal kapcsolatos előítéletek, a lehetőségek struktúrája és az egyéni különbségek mind igen fontos determinánsai az olyan szerepek preferálásának, mint a munkás, az egyetemi hallgatóm, a magánzó, az otthonteremtő és a polgár). Super (1990) egyre növekvőnek folyamatosnak és általában véve irreverzibilisnek jellemezte a pályafejlődés folyamatát; a pályafejlődést olyan kompromisszumos és szintetikus folyamatként tételezte, amelyet az általa felállított alapvető konstruktumok, vagyis az énkép fejlődése és realizálása határoznak meg. Az alapgondolat az, hogy az egyén, mint tapasztalatainak szocializált szervezője mindig olyan foglalkozásokat választ, amelyek lehetővé teszik számára, hogy énképével konzisztens módon funkcionálhasson, az énkép pedig a fejlődéstörténet függvényében alakul ki. Super elmélete elsősorban a férfiakkal foglalkozik, bár más szerzők kiterjesztették megállapításának érvényességét a nőkre is. Későbbi elméleti munkásságában és empirikus vizsgálatai során Super (1990) már mindkét nemre kiterjesztette elméletének alkalmazhatóságát. Továbbá, az egyéni képességek széles skálája és az egyes foglalkozások által megengedett különböző személyiségvonás-konstellációk alapján rámutatott, hogy a legtöbb emberben sokféle lehetőség rejtőzik. A pályán való fejlődést Super a következőképpen határozza meg: a növekedés és a tanulás folyamata, amely magában foglalja a pályán való viselkedés minden pillanatát. 24

A szakmai fejlődés fogalmával összefüggésben áll a pályaérettség fogalma. Pályaérett, akinek a pályán tanúsított magatartása megfelel a kérdéses életkorra jellemző szakmai fejlődési folyamatnak. A szakmai-, ill. pályaérettség definíciója alapja a Super elméletének. A szakmai pályaérettség (életpálya-érettség) fogalmát, öt elemből építette fel: 1. tervezési készség, amely azt jelenti, hogy az egyén fokozódó szakmai informáltságra törekszik és átfogóbb, részletezett pályatervezést végez; 2. aktivitás, ami azt jelenti, hogy a személyiség egyre inkább törekszik aktívan részt ven ni a pályaválasztáshoz és a pályafutáshoz kapcsolódó kérdések tisztázásában; 3. informáltság, ami azt jelenti, hogy mindazokra az információkra szert tesz, amelyek a későbbi folyamatot befolyásolhatják; 4. döntési kompetencia, amely az ismeret, készség és képesség szempontjából megkönnyíti a döntési folyamatot 5. a realitásorientáció, amely a szakmai igényeknek a valósághoz való alkalmazkodási folyamatát foglalja magában. Super (1990) bevezeti a szakmai feladat fogalmát is. Ez alatt azok a cselekvések értendők, amiket a társadalmi elvárások definiálnak, s az egyénnek a meghatározott életszakaszokban meg kell azokkal birkóznia. Super elméletének lényeges részét képzi a szakmai fejlődésnek a modellje. Super öt fő stádiumot különbözetet meg, amelyek további kettő vagy három alfázisra oszlanak: 1. Növekedés stádiuma (születéstől 14 éves korig): Az önmegfogalmazás fejlesztése a családban és az iskolában, illetve azokon a személyeken keresztül, akikkel a gyermek fo lyamatosan érintkezik, és a velük való azonosulás által fejlődik az önmegfogalmazása. A korai stádiumban a szükségletek és a fantázia elképzelések dominálnak, ezután je len tő seb bé válnak az érdekek és a képességek, egyidejűleg az egyén fokozottabban integrálódik a társadalomban, és reális lehetőségekkel is találkozik. Alfázisok: fantázia fázisa (4-10 éves kor): Jellemző, hogy a szükséglet kielégítése a fontos, és fantázia elkép ze lé sek alapján a gyermek különbö ző szerepeket játszik. érdeklődés (érdek) fázisa (11-12 éves kor): A gyermekben kialakuló hajlamok, a fokozott kíváncsiság határozzák meg elsősorban a tetteket és a tevékenységeket. képességek fázisa (13-14 éves kor): A képességeknek egyre nagyobb jelentősége lesz azokban a ter vekben, amelyek a szakmai, illetve pá lya elképzeléseket jelentik. Tájékozódás történik a szakmai és szak képzési követelményekről. 2. A felfedezés stádiuma (15-24 éves kor): A fiatal kipróbálja önmagát az iskolában, a szabadidőben és a részidős elfoglaltságokban, illetve az itt megjelenő szerepekben. Egyre tudatosabban reális elemeket is számításba vesz. Ez az az időszak, amikor megismerkedik a különböző szakmai lehetőségekkel. Fontossá válik az önvizsgálat, az önismeret, meg ha tározzák a szakmát az iskolai tapasztalatok és a szünidős tevékenységek, valamint a kü lönböző munkavállalási, pl. nyári munkavállalási élmények. Alfázisok: a puhatolódzás fázisa (15-17 éves kor) Ezt a szakaszt kísérleti jellegűnek is definiálhatjuk, ahol nem tartós választásokra kerül sor, és ezeket kipróbálja vagy a fantáziában vagy a valóságban a fiatal. A va lóságos szerepeket itt a tanfolya- 25