Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő
|
|
- Elvira Patakiné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A lelkesedés nagyon fontos a siker elérése érdekében, lelkesedni pedig csak olyan dolog iránt tud az ember, amit szeret is. Amikor hivatást választunk érdemes tehát figyelembe venni az érdeklődési területeinket, ami által olyan munkánk lehet, amelyet szeretünk is, és amivel hosszú távon is szívesen foglalkozunk. Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő
2 Pályaorientáció fogalma: nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat, segít összhangba hozni az egyéni készségeket a társadalmi igényekkel és a választott szakmával, megfelelő döntést készít elő.
3 12 éves kor után alakul ki a reális pályaorientáció, de a mintakeresés már 6 éves kortól megkezdődik- jelentős szerepe van a modellélménynek éves kor között az exploráció szakasza éves kor között a személyiségfejlődés és a pályafejlődés harmonikus kapcsolata (kísérleti fázis) életév stabilizáció szakasza éves kor a fenntartás szakasza 64. életévtől a hanyatlás következik
4 A helyes döntés: adottság+indíték+objektív tényezők vágyak+lehetőségek+követelmények egyeztetése igény-munka-siker-önbizalom A 14 éves fiatalok életében az első jelentős döntés. Nem egyszeri, hanem a legfontosabb!
5 A gyermek érdeklődése, amely bizonytalan még 14 éves korban. A gyermek képességei és felkészültsége. A szülői aspiráció. A pedagógus terelgető tevékenysége. Fontos a nevelés, hogy kialakuljon a gyermek választási érettsége. A pályaismeret széleskörű legyen.
6 A pályára nevelés Egyéni értékrendszer kialakítása Értékorientáció A pályák ismertetése Önismeret fejlesztése Személyiségjegyek kimunkálása A saját és a pályaadottságok összeegyeztetése Oktatófilmek bemutatása Munkahelyek látogatása
7 A gyermek Közvetlen környezet (család, kortársak) Köznevelési intézmények (osztályfőnök, szaktanárok) Pedagógiai Szakszolgálatok (pályaválasztási tanácsadó) Munkaügyi Központ (pályaválazstási kiállítások)
8 Gazdasági-társadalmi változások Az oktatás nem minden esetben igazodik a megváltozott elvárásokhoz Felsőoktatási keretszámok csökkenése Tankötelezettség 16 évre csökkentése Slágerszakmák telítettség A választás nem reális
9 A nemzeti köznevelésről szóló CXC.törvény alapján: Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola Híd I. Híd II.
10 Híd I.- alapfokú iskolai végzettség megléte, de a tanuló nem nyert felvételt középfokú iskolába. A tanuló középfokú iskolába történő felvételi vizsgát tesz, a program végén tanúsítványt kap. A nevelés-oktatás egyéni képességekre és szükségletekre épülő differenciált fejlődési utak biztosításával pótolja a továbbtanuláshoz szükséges, de hiányzó alapvető ismereteket, kompetenciákat. A Híd I. programban szervezett nevelés-oktatás felkészíti a tanulókat az egyéni képességeikhez igazodó tanulási módszerek elsajátítására, illetve pályaorientációs tevékenység keretében megismerteti a tanulókat a munkaerőpiacra történő belépéshez szükséges ismeretekkel. Köznevelési Hídprogramok szakiskolában az oktatásért felelős miniszter rendeletében meghatározott módon szervezhetők. A programokban közreműködő intézményeket az állami intézményfenntartó központ jelöli ki.
11 Híd II.- a tanulónak nincs alapfokú iskolai végzettsége, de legalább hat általános iskolai évfolyamot elvégzett és betöltötte a 15.életévét. A Híd II. programban nyújtott nevelés-oktatás tanulásra motivál, fejleszti a jogszabályban meghatározott egyes szakmák sikeres elsajátításához szükséges készségeket, szakmacsoporton belüli pályaorientációs feladatokat lát el, részszakképesítés megszerzésére készít fel. A Híd II. program záróvizsgával, ennek részeként komplex szakmai vizsgával zárul. A Híd II. program elvégzéséről a szervező iskola alapfokú végzettséget igazoló tanúsítványt, sikeres komplex szakmai vizsgáról pedig részszakképesítést igazoló szakmai bizonyítványt állít ki. A tanuló a Híd II. program keretében elsajátítja azokat az ismereteket, amelyek a szakképzés megkezdéséhez szükségesek, továbbá megszerzi a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemeket. A tanuló a Híd II. program sikeres befejezése után a szakiskolai szakképzési évfolyamon, évfolyamokon készülhet fel a szakmai vizsga letételére.
12 Beiskolázási kiadványok eljuttatása Szórólapok közzététele Honlapok listája Pályaválasztási kiállításokon való részvétel Nyílt napok látogatása osztályfőnökkel Pályaválasztási tanácsadó igénybevétele Osztályfőnöki órákon a téma jelenléte Szaktanárokkal való konzultálás Iskolapszcihológus segítsége
13 Témanapok (Mihály-napi forgatag, Luca-nap, Árpád-nap, a Föld-napja, Környezetvédelmi projekt nyolc ország részvételével) Színes szakköri kínálat (foltvarró, kézműves,színjátszó, mesemondó, matematika, természetjáró, madárfigyelő,idegennyelvi,ügyes kezez,origami, tűzzománc készítés, fazekas mesterségek, festészet, stb) Sportolási lehetőségek (foci, röplabda, tenisz, sakk, biliárd, ritmikus gimnasztika, mazsorett, atlétika, falmászás, torna, tollaslabda,kézilabda)
14 Eredményes általános iskolai bizonyítvány Jelentkezési lap kitöltése Felvételi eljárásban való részvétel Beiratkozás középfokú intézménybe Megjelenés a középiskolában
15 A 8. évfolyamos tanulók továbbtanulási adatai gimnázium 5 évfolyamos nyelvi előkészítő szakközépiskola szakiskola 3 54 (16%) 47 (14%) 143 (44%) 73 (22%) 0 44 (15,6%) 34 (12%) 119 (42,2%) 82 (28,7%) létszám évet ismétel nem nyert felvételt 2012/ / Tanév Továbbtanulás 2013/2014 gimnázium 16% szakiskola 29% szakközépiskola 43% 5 évfolya-mos nyelvi előkészítő 12%
16 Pályaválasztási napló vezetése: Hol jártam? Mennyi idő alatt érek oda? Milyen az épület állapota? Milyen egyéb szolgáltatások vannak (szakkör, étkezés, sport)? Milyen a felszereltsége a tantermeknek? Milyen versenyeredmények vannak? Milyen a honlapja?
17 Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás, és mindenekelőtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és ezt a valamit -kerül, amibe kerül -meg tudjuk valósítani. /Marie Curie/
Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei. Szeged, 2014. március 13.
Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei Szeged, 2014. március 13. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény egyik jelentős újításának tekinthetők a 2013 szeptemberétől indítható Köznevelési
A Köznevelési HÍD program bevezetésének tapasztalatai. A Bencs László Szakiskola és Általános Iskolában
A Köznevelési HÍD program bevezetésének tapasztalatai A Bencs László Szakiskola és Általános Iskolában A HÍD programok bevezetésének célja, előzménye Az EU 2020 szerinti irányelveknek megfelelően a korai
A HÍDON át, ha átjössz velem. MŰHELYFOGLALKOZÁS A BMSZC Than Károly Ökoiskolájában
A HÍDON át, ha átjössz velem MŰHELYFOGLALKOZÁS A BMSZC Than Károly Ökoiskolájában 2016. 11. 17. I.1. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 14. -a. 20/2012.(VIII. 31.)
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. HATÁLYBA LÉPÉS: - 2012. 09. 01. - 2013. 01. 01. - 2013. 09. 01. -2014. 09. 01. 2016. 01. 01. TANKÖTELEZETTSÉG az óvoda 3
FELVÉTELI, avagy hogyan jelentkezzünk sikeresen középiskolába 2014/2015 Információs és Tájékoztatási Osztály
FELVÉTELI, avagy hogyan jelentkezzünk sikeresen középiskolába 2014/2015 Törvényi változások 2012. szeptember 1. Törvény a nemzeti köznevelésről Törvény a szakképzésről Törvény a nemzeti felsőoktatásról
A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében
A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság
TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2012/2013 TANÉV. Az iskola megnevezése: Szent Benedek Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium
TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2012/2013 TANÉV Az iskola megnevezése: Szent Benedek Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium Székhelye: 9090 Pannonhalma, Vár 1. Telefonszám:46/530-340 OM azonosító: 201410
Pályaválasztás-beiskolázás
Pályaválasztás-beiskolázás Országos beiskolázási adatok a diákok 96,9 %-ának felvétele már az általános felvételi eljárásban (79 363 tanuló) az ekkor kimaradók részére (2 520 tanuló) 72 000 szabad férőhely
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
Az Vállalkozói Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. OM azonosító: 035497 www.adu-iskola.hu www.facebook.com/aduiskola iskola@adu-iskola.hu Telefonszám: 276-0512
QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból
QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Segítség a jó döntés meghozatalához A munka fontos része az életünknek: felnőtt életünk jelentős részét munkával töltjük, megélhetést biztosít, fontos része az önbecsülésünknek, társadalmi megítélésnek.
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2016 A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) a
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai
Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre
Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510
IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A
IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT Pályázat száma: A projekt címe: Irány a felsőoktatás A Petőfi Kollégium tehetséges diákjaiért Projekt helyszín: Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai
Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12
Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az
Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév
Továbbtanulási szülői értekezlet Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Törvényi háttér A középfokú felvételi eljárást meghatározó jogszabályok : 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Az iskola neve: Baltazár Dezső Református Általános Iskola Az iskola címe: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 10. Az iskola OM azonosítószáma: 031064 Tanév megnevezése: 2014/2015.
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
23.A közoktatás rendszere, a közoktatás igazgatása /Alkotmányos jogok/ Tanszabadság, tanítás szabadsága, tudomány/ tudományos kutatás szabadsága: X. cikk (1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás
Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató
Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu
Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések
Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző Iskola 6500 Baja, Szent Antal u. 96. OM azonosító: 027975 Honlap: www.bereczki-baja.hu Telefon: (79) 423-744 Igazgató: Horváth
TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar
Pályaorientáció vagy pályaválasztás? Pályaorientáció fogalma:
A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tevékenysége Előadó: Nagy Zsanett RFKB programkoordinátor 2012. 06. 22. Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2009 1 Pályaorientáció vagy pályaválasztás?
BEISKOLÁZÁS 2014/2015
BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása
Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage
A HHH-s tanulók továbbtanulásra felkészítő programja 2011-2012
Szepte mber A HHH-s tanulók továbbtanulásra felkészítő programja 2011-2012 IPR Első szülői értekezlet: szept.27. : 2011-2012-es tanév programjainak, feladatainak ismertetése. 7.-8. évfolyamon kiemelkedő
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános
felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre
Hordozd a gyertyát! A Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Intézményi adatok: Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus
Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális
Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:
Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre
Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008.
EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési
Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre
Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola OM: 202737 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 31. Tel.: 06 48 430035 Fax: 06 48 430035/27 E-mail: sbgmszk.putnok@gmail.com
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: wigner@wigner.sulinet.hu www.wignerkozepiskola.hu Igazgató:
TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK
TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK Miről lesz szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. A 2012/2013. tanévben középfokú tanulmányaikat megkezdőket
Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője
Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési
Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)
Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
Továbbtanulási tájékoztató
Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és
OM azonosító: 200951
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI
Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431
Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége
A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló pályaorientációs tevékenységről
Magyar Pedagógiai Társaság - Pályaorientációs Szakosztály A tanárok és a pályaorientáció - Életút-támogató pályaorientációra való felkészítés a tanárképzésben A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló
A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása
Az intézmény neve: OM azonosító: 203049 Az intézmény címe: 7623 Pécs, Rét utca 41-43. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája Telefon: 72/517-880
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról
A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 17. A pedagógiai-szakmai
Pályaválasztás. Pályaválasztás Suplicz Sándor 1
Pályaválasztás Pályaválasztás Suplicz Sándor 1 A pályaválasztás fejlodéslélektani összefüggései 12 éves kor után alakul ki a reális pályaorientáció, de az igények ébredése, a mintakeresés már 6 éves kortól
Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.
Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu
Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1.
Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. 2020/2021-es tanév Szakgimnáziumi osztályok TAGOZAT KÓD TANULMÁNYI TERÜLET ÁGAZAT AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL MEGSZEREZHETŐ
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei Singer Péter Hajdúszoboszló, 2013. 10. 09. Történeti visszatekintés Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2001-ben 4 iskolafokozatra készültek kerettantervek:
Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma
P ÁL Y AV ÁL AS Z T Á S, T O V ÁB B T AN U L Á S P I AC K É P E S S Z AK M A B I Z T O S J Ö V Ő 2 0 1 8 / 2 0 1 9 Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma OM azonosító:
Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre
Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre OM azonosító: 036391 Paks Dózsa György út 103. http://vakbottyangimnazium.hu Iskolánk felsőfokú tanulmányokra
Felnőttoktatási tájékoztató szeptember 04. péntek, 07:20 - Módosítás: február 03. péntek, 08:21
Tájékoztató a felnőttoktatási képzésekhez Kiknek kínáljuk a képzéseinket? - Azoknak a tanulóknak, akik nem kívánnak felsőoktatási intézményben továbbtanulni, - vagy nem nyertek felvételt felsőoktatási
Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések
Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:
Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév
Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási
Nemzeti alaptanterv MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. 1. Általános rendelkezések. A K O R M Á N Y 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelete
Nemzeti alaptanterv 23 MAGYARORSZÁG KORMÁNYA A K O R M Á N Y 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelete a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról A kormány a nemzeti köznevelésről szóló
Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!
OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási
Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496
Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
Szülői értekezlet. A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói szeptember 9.
Szülői értekezlet A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói 2014. szeptember 9. 18 óra Pályaválasztási rendezvények Pályaválasztási kiállítás: Vác Sportcsarnok?
Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742
Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz.sulinet.hu E-mail: akta@hbsz.sulinet.hu
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2018 19-es TANÉV Milyen képzésre jelentkezhetsz? Szakközépiskolai Szakgimnáziumi Képzési rendszerünk
KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program Felhasználói útmutató
KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program Felhasználói útmutató Szerkesztés lezárva: 2017.11.14. Általános ismertetés A KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program
Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele
I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret
TOLNA MEGYEI SZENT LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM JÓKAI MÓR SZAKKÉPZŐ ISKOLAI TAGINTÉZMÉNY
TOLNA MEGYEI SZENT LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM JÓKAI MÓR SZAKKÉPZŐ ISKOLAI TAGINTÉZMÉNY OM azonosító: 200914 Cím: 7150 Bonyhád, Jókai u 3. Telefon: 74 / 451-918 E-mail: info@jokai.szltiszk.hu
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium. közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Miről van szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról
Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi
13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag
Az emberi erőforrások miniszterének 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?
Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű
Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi
Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
Pályaorientáció az ágazatok metszéspontjában A Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat továbbtanulást, pályaválasztást segítő tevékenységei Bacsa Judit Szeged, 2016. február 18. Pedagógiai szakszolgálat
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu
A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL
A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK 2016.09.01-I HATÁLLYAL 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 6. (4) A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről
Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA
Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Cím: 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5 Telefon: 75/ 541-269,
Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!
Debreceni Vegyipari Szakközépiskola szakmai ágazati alapozás, szakképzés Kedves Érdeklődők! Miért éppen a Vegyipari? Miért jó itt tanulni? Sokakban vetődnek fel ezek a kérdések a pályaválasztáskor. A válaszokhoz
Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Kire vonatkozik. első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulókra ez a 2012/2013. tanévben 9. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti Milyen tevékenységre
A szakképzési stratégia és a tervezett OKJ módosítás
A szakképzési stratégia és a tervezett OKJ módosítás Wayda Imréné Igazgató VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Képzési Igazgatóság Koncepció a szakképzési rendszer átalakítására Reformintézkedések:
Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
FELNŐTTOKTATÁS 2016. AUGUSZTUS 5. BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ Iskolarendszerű felnőttoktatás (nem felsőfokú szakképzés!) A tanuló attól a tanévtől kezdve folytathatja
DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP
DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP-3.2.13-17-2017-00002 FEJLESZTÉSI ELŐZMÉNYEK, DETEKTÁLT IGÉNYEK Pedagógusképző Központ Pályatervezési Iroda
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf