Kardos Gábor Műszaki igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.



Hasonló dokumentumok
Az MO útgyűrű jelentősége és fejlesztési programja

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak

A 8. sz. főút és térségének fejlesztési elképzelései Veszprém megye vonatkozásában április 18.

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.

Alapadatok. Érintett települések: Tiszakürt, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd

HAZAI MEGÉPÜLT HIDAK AZ UVATERV TERVEI ALAPJÁN

M0 déli szektor kapacitásbővítő rekonstrukciójának előkészítése Előadók: Mayer András koordinációs főmérnök Pelsőci Géza projektiroda-vezető

Megyei Jogú városok elérhetősége összesen: 183. Országhatár gyorsforgalmi kapcsolatai összesen: 213

M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák ( km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza

MOHÁCSI DUNA HÍD Megvalósíthatósági tanulmányterv Hidász Napok Balatonfüred, június Gilyén Elemér Pont-TERV Zrt.

8. számú főút fejlesztésének bemutatása Veszprém megyében, valamint a fejlesztéshez kapcsolódó projektek ismertetése. Veszprém, március 13.

8. számú főúti fejlesztések. Veszprém, november 25

FEJLESZTÉSE. Pápa Győr M1 autópálya csomópont között BERUHÁZÓ: TERVEZŐ: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. UNITEF 83 Zrt.

SPECIÁLTERV Építőmérnöki Kft.

1656/2017. (IX. 13.) Korm. határozat Magyarország rövidés középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásával és

AZ M0 DÉLI SZEKTOR KAPACITÁSBŐVÍTŐ REKONSTRUKCIÓJÁNAK TERVEZÉSE

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/164. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 14377/2018 CPV Kód:

I. Magyar Közlekedési Konferencia

Építőmérnöki Kft. A SPECIÁLTERV KFT. HÍD TERVEZÉSI MUNKÁI A KÖZELMÚLTBAN. 49. HÍDMÉRNÖKI KONFERENCIA Balatonfüred, október 8.

AZ M0 DÉLI SZEKTORA AUTÓPÁLYÁVÁ FEJLESZTÉSÉNEK TERVEZÉSI SAJÁTOSSÁGAI

Az elmúlt időszakban megvalósult és előkészítés alatt álló határmenti közúti fejlesztések

MISKOLC NYÍREGYHÁZA VASÚTVONAL TOKAJ TISZA ÁRTÉRI HIDAK

Megrendelő: Budakalászi völgyhíd tervezése az M0 autóút északi szektorának továbbépítése kapcsán

A.D.U. Építész Iroda Kft

Vas megyei és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása július 29.

Az M0 útgyűrű keleti szektor M5 autópálya új 4. sz. főút közötti szakaszának tervezése beton burkolattal

Ikt.sz.: F-5825/2008. Tárgy: Tájékoztató az M44-es út nyomvonalának kijelöléséről Mell.: térképszelvények, státusjelentés

Gyorsutak jellemzői, tervezése, előnyök-hátrányok

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/4 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/138

A Közútkezelő Társaság időszakósan felülvizsgálatot végez a kezelésében lévő utakon forgalmi rend szempontjából. Tárgyi út felülvizsgálata évben

KÓPHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

DRÁVASZABOLCSI DRÁVA-HATÁRHÍD FELÚJÍTÁSA

Szolnok Sz gyalog gy os alog Tisz Tis a z híd építése épít

sávos utak forgalomlefolyása

Gyorsutak Közlekedésfejlesztés Magyarországon Konferencia Balatonföldvár, május

HIDAK A JÖVŐ PROJEKTJEIBEN

MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban

2006. Május 3. Fenntartható Jövő Konferencia. A M8 dunaújv km szelvényt km szelvényig

Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól

AKTUÁLIS HÍDBERUHÁZÁSOK MAGYARORSZÁGON. A hídépítés aranykorát éljük

Autópályahidak mélyalapozásának fejlődése Varsányi Tamás főmérnök. Visegrád, június 11.

Dr. Keleti Imre: Tervezés alatt álló alagutak az országos közúthálózaton és alagútépítési gondolatok a vasúthálózaton

Tartalom. I. Magyar Közút NZrt. 100 Mrd. Ft-os felújítási. projektek. NIF Zrt. Felújítási projektek. III. Közhasznú feladatterv - Nagyfelületi

JEGYZŐKÖNYV KÖZPONTI TERVTANÁCS (JKV-13)

Az M0 keleti szektora és útépítési engedélyezési eljárása

A Magyar Közút Nonprofit Zrt évi felújítási tervei

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak

sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon

Zádori Gyöngyi MODERN VASÚTI HIDAK TERVEZÉSE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÁPRILIS 22-EI ÜLÉSÉRE. dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke

Kiskörei közös közúti-vasúti Tisza-híd tervezett felújítása

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények

ALAGÚTÉPÍTÉS NIF PROJEKTJEIBEN november

A MAGYAR KÖZÚTHÁLÓZAT MINŐSÉGI TENDENCIÁI HESZ GÁBOR FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI IGAZGATÓ

A gyorsutak bevezetése és kivezetése, az új autóúti keresztmetszet

NAGYCENK NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

HAZAI ÚTFEJLESZTÉSI TERVEK (2022) KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás április 21.

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT április 20. MISKOLC

KAPUVÁR VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

VÁSÁROSNAMÉNY. M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény Záhony közötti szakasz településrendezési tervekbe történő beillesztése. Partnerségi dokumentáció

A budapesti közúthálózat rendszer üzemeltetése és fejlesztési lehetőségei

közötti időszak EU-s finanszírozása. Közúti közlekedési és híd projektjei

MELLÉKLET. A szerződés TED-hirdetmény szerinti címe (TED-hirdetmény hiányában a szerződés Közbeszerzési Értesítő szerinti címe)

1108. J. ÖSSZEKÖTŐ ÚT BUDAKALÁSZ ELKERÜLŐ SZAKASZ tárgyú tervhez kapcsolódó kiegészítő forgalmi mérések és vizsgálat

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

Az M0 autópálya km közötti szakaszának betonburkolata Tapasztalatok és tanulságok Dr Keleti Imre

Vállalkozási szerződés az M25 autóút Déli ütem ( ,88 km sz. közötti szakasz) kivitelezési munkáinak elvégzésére

8. Külön szintű csomópontok

A gazdasági és közlekedési miniszter./2006. ( ) GKM rendelete az M6 autóút Szekszárd - Bóly közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről

Keresztmetszeti kialakítás, átmeneti szakaszok, fizikai elválasztás

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV

HIDÁSZ NAPOK Balatonfüred, június A Pozsonyt délről elkerülő autópálya hídjai

FEJLESZTÉSEK AZ AUTÓPÁLYA ÜZEMELTETÉSBEN

Új hidak tervezése a Miskolc-Nyíregyháza vasútvonalon

Önkormányzat tapasztalatai állami vagyonról

Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a között elvégzett felújításokról.

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében

Város Polgármestere. A Szabadság úti forgalomtechnikai tervvel összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A 1. sz. főúton lévő ötágú körforgalommal összefüggő kérdésekről

KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÓ

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Hídfenntartás tervezése rész. Gyomai Hármas-Körös közúti híd felújítása

Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből. Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt.

Öszvérhidak korszerű alkalmazási formái. Gilyén Elemér, Stefanik Péter Pont-TERV Zrt.

Az autópályák fenntartásának tervezése

REGIOPLAN FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/150. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 11126/2017 CPV Kód:

M0 autóút déli szektor M6 autópálya és 51. sz. főút közötti szakaszának ( km sz.) jobb pálya építésével autópályává fejlesztése

A mérnökségi telepek és az üzemeltetett hálózat

Közúti hidak Magyarországon

HAZAI ÚTFEJLESZTÉSI TERVEK KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium


3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK Előzmények

Magyar joganyagok /2013. (IV. 30.) Korm. határozat - a Közlekedés Operatív Pr 2. oldal KÖZOP KÖZOP Az M30-26-os

Budakalászt északról elkerülő sz. út ADATOK és TÉNYEK

ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT

Átírás:

M0 útgyűrű Múlt, jelen, jövő Kardos Gábor Műszaki igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2014. Október 29.

M0 - A kezdetek Az M0 útgyűrű gondolata Göd Dr. Vásárhelyi Boldizsár 1942 Szentendre Dunakeszi Solymár Rákosszentmihály Budakeszi Elvetett gondolat: 1960-as évek Hungária krt. vonalában tervezett városi magasvezetésű autópálya Törökbálint Soroksár Pestszentlőrinc

M0 Kezdetek M0 körgyűrű szükségessége: Az 1950-ben Budapesthez csatolt településekkel felduzzasztott főváros közúthálózata kapacitási gondokkal küzd. A domborzati viszonyok által meghatározott ősi római és a középkori természetes útvonalak, és dunai átkelési helyeken, mérnöki munka eredményeként városárok szabályozással kialakított helyeken, a sugárirányú és körirányú útvonalak hálózatán folyik a forgalom, mely napjainkig sem épült ki teljesen. M0 körgyűrű feladata: 1, Az országon belüli és nemzetközi ÁTMENŐ FORGALOM LEVEZETÉSE, távoltartása a főváros belső kerületeitől, ahol a városi Duna-hidakat terheli, melyek eloszlása a budapesti Dunaszakasz 8,5 km-es középső szakaszát érinti. 2, A fővároson kívülről érkező FORGALOM GYÜJTÉSE-ELOSZTÁSA 3, A VÁROSKÖRNYÉKI TELEPÜLÉSEK EGYMÁS KÖZÖTTI KAPCSOLATÁNAK ELŐSEGÍTÉSE 4, A sugár irányú GYORSFORGALMI UTAK HÁLLÓZATTÁ SZERVEZÉSE

M0 Kezdetek Magyarország autópályáinak nagytöbbsége Budapestről indul, gyűrűirányú összeköttetéseik kiépítettsége hiányos. Az országot érintő nemzetközi úthálózat elemei is átvezetnek a fővároson.

M0 Déli szektor I. ütem 1986-94 között megépül az M0 déli szektor az 1. számú főút és M5 autópálya között, a végleges autópálya egyik félpályája. A déli szektor 2 szakaszából a budai oldalon a jobbpálya míg a pesti oldalon a bal pálya készült el, melyet autóútként 2x2 forgalmi sávval helyeztek forgalomba.

M0 Déli szektor I. ütem 1/B szakasz 13,9 28,8 km szelvényig (6. sz. főút M5 autópálya között. Forgalomba helyezés: 1990 Tervező: UVATERV- UTIBER Lebonyolító: UTIBER Kivitelező: Aszfaltútépítő Vállalat (útépítés), Hídépítő Vállalat (Duna-híd) Burkolata: Aszfalt

M0 Déli szektor I. ütem 1/A szakasz 0,0 13,9 km szelvényig (M1 autópálya 6. sz. főút között (Forgalomba helyezés: 1994) Tervező: UVATERV- UTIBER Lebonyolító: UTIBER Kivitelező: Magyar Aszfalt Kft, Betonútépítő Vállalat, Hídépítő Vállalat Kivitelezésre 3 olasz, 3 török, 2 jugoszláv, 1 magyar, 1 osztrák, 1 osztrák-magyar, 1 olasz-magyar, 1 német-osztrák cég adott be ajánlatot. I. ütem II. ütem

M0 Készültség 1994-ben

M0 Északi szektor (M3 ap 2. sz. főút) 2 2 sávos, középső fizikai elválasztással és leállósávval ellátott autóút, ami megépülésekor az M2 autóút hálózatba történő bekapcsolását látta el (2/b), később az M0 útgyűrű része lett. Szakaszhossz 5,7 km. Tervezési sebesség 100 km/h, sávszélesség 3,5m. A rövid szakaszon 4 db külön szintű csomópont található, amelyből 3 trombita típusú 2. sz. főúthoz való csatlakozást 1,3 km-es, szintén 2 2 sávos (leállósáv nélküli) összekötő út biztosítja. Forgalomba helyezés: 1999. Burkolata: Aszfalt Térség gazdasági fejlődésére gyakorolt hatásai a beruházás megvalósításával egy időben már jelentkeztek: Kereskedelmi területek Fóton és Dunakeszin; idegenforgalom (szálloda) 2 M0 M2 M3

M0 Keleti szektor Eredeti tervek szerint a Keleti szektor nyomvonala a Liszt Ferenc repülőtér Budapest felőli oldalán vezethetett volna, de a területbiztosítás hiánya miatt a tervezett gyűrű egyes szakaszai ellehetetlenültek. M0 Keleti szektor Hossz Csomó- pontok Műtárgyak M5 ap - 4. főút 12,6 4 21 4. főút - 31. főút 6,9 2 9 31. főút - M31 ap 5,7 2 5 M31 ap - 3. főút 5,2 3 7 3. főút - M3 ap 11,1 2 18 Összesen 41,5 13 60

M0 Keleti szektor M5 ap M31 ap közötti szakasz 2 2 sáv + leállósávval épült autópálya keresztmetszetű (sávszélesség 3,75 m), mely a középső elválasztó sáv felhasználásával 2 3 sáv + leállósávra bővíthető. M31 ap M3 ap közötti szakasz 2 2 sáv + leállósávval épült autóút keresztmetszetű (sávszélesség 3,5 m). Forgalomba helyezve: 2005, 2008

M0 Készültség 2008-ban

M0 M6 csomópont A Budapestet elkerülő M0-s útgyűrűhöz 2008. szeptemberében utolsó autópályaként csatlakozott az M6-os. A csatlakozással kibővítésre, és átépítésre került az M0 útgyűrű ~3 km-es szakasza, irányonként 3 3,75m+ leállósávval. Burkolata: 26 cm vtg. hézagaiban vasalt bazaltbeton (56ezer m 2 )

M0 M6 csomópont Az M0 M6 autópálya csomópontja M0 M6

M0 Északi szektor 2. 11. főút (Megyeri híd) Több éves engedélyezési procedúra - Környezetvédelmi engedély 1998 2004 - Építési engedély 2004 (első körben elutasítva, majd fellebbezést követően másodfokon jogerőre emelkedett)

M0 Északi szektor 2. 11. főút (Megyeri híd) Szakasz hossza 3,0 km, ebből 1861 m hídon halad. A Duna főági híd 591 m hosszú, háromnyílású, ferdekábeles felszerkezetű. Legnagyobb szabad nyílása: 300,0 m Pillérek magassága: 99,68 m 2 2 sáv + leállósáv, aszfalt burkolatú Forgalomba helyezve: 2008

M0 M3 átkötés (M31) 12,4 km hosszú, 2 2 sáv + leállósávos hézagaiban vasalt bazaltbeton burkolatú autópálya. M0 Keleti szektor 54+200 szelvénytől M3 autópálya 26+400 szelvényig Forgalomba helyezés: 2010 Úthossz rövidülés az M0-M3 útvonalhoz képest: 15 km! M3 M3 27,5 km M0 M31 12,4 km M0

M0 Készültség 2010-ben

2007 48 353 14 569 30,1% 70 002 18 563 26,5% 63 045 13 994 22,2% Magyarország 2. legforgalmasabb útszakasza A Déli szektor 90-es években történő kiépítésekor tudható volt, hogy az I. ütem során elkészült pálya nem lesz képes hosszútávon biztosítani a forgalom biztonságos lefolyását. Év 7+400 15+450 27+900 km sz. km sz. km sz. Össz.forg. Össz. tgk. Tgk. Össz.forg. Össz. tgk. Tgk. Össz.forg. Össz. tgk. Tgk. ÁNF[J/nap] ÁNF[J/na p] [%] ÁNF[J/nap] ÁNF[J/nap] [%] ÁNF[J/nap] ÁNF[J/nap] [%] 1995 16 963 5 666 33,4% 32 238 8 226 25,5% 23 019 5 662 24,6% 2001 27 279 8 467 31,0% 41 817 10 357 24,8% 28 543 5 758 20,2%

Magyarország 2. legforgalmasabb útszakasza A megháromszorozódott forgalom sűrű balesetekhez, és rendszeres torlódásokhoz vezetett. A Déli szektor II. ütemének kiépítése nem tűrt további halogatást.

M0 Déli szektor II. ütem - BŐVÍTÉS Bővítés új bal pálya építéssel M7 M6 közötti szakaszon 6,6 km hosszú új 3 3,75 m sáv + leállósáv Meglévő jobb pálya aszfalt felújítása Épülő bal pálya beton burkolattal Meglévő jobb pálya aszfalt burkolattal

M0 Déli szektor II. ütem - BŐVÍTÉS Magyarországon itt épült először monolit folyóka, és MSZ EN 1317 szerint minősített biztonsági korlátként, monolit beton terelőelem

M0 Déli szektor II. ütem - BŐVÍTÉS Épült gabion támfal és vasbeton gerendás támfal is.

M0 Déli szektor II. ütem - BŐVÍTÉS M6 ap. 51. sz. főút közötti szakasz (12,5-23,2 km sz) új jobb pálya építés Építtető: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2x3 forgalmi sáv+leálló sáv 3 csomópont bővítés, 10 új híd építés, melyből 2 db Duna-híd, 3 db támfal Tervező: UNITEF 83 Rt. Mérnök: M0 Déli Szektor mérnöki konzorcium Kivitelező: M0 déli ág II Konzorcium

M0 Déli szektor II. ütem - BŐVÍTÉS Deák Ferenc (Hárosi) Duna-híd: 770 m hosszú, 21 m széles 10 támaszú A meder, ortotróp acél pályalemezes szekrénytartós, háromnyílású gerendatartói, dilatációs szerkezettel csatlakoznak az árterek acél szekrénytartós, vasbeton pályalemezes öszvér felszerkezetéhez.

M0 Déli szektor II. ütem - BŐVÍTÉS Hossz: 499m Szélesség: 21 m Támasz: 18 db Felszerkezet: ártér előre gyártott vb gerenda, meder feszített vb gerenda Soroksári Dunaág-híd Hordógurítás

M0 Déli szektor II. ütem ÚJ NYOMVONAL 51. sz. főút M5 közötti szakasz a Keleti szektor nyomvonalának kijjebb tolódása miatt vált szükségessé. Eredeti tervek szerint az 51. főút nyomvonala az M0 részét képezte volna. 2 3 sáv+leállósávos, bazaltbeton burkolatú, új nyomvonalon épített autópálya, ami az 51-es főút M5 szakaszon korábban rendszeresedett torlódások egyetlen lehetséges ellenszere. Forgalomba helyezés: 2013 Szakaszhossz: 6,3 km Úthossz rövidülés: 4,2 km Megtételhez szükséges idő: KISZÁMÍTATÓBB! M0 51 10,5 km M5 M0 6,3 km M0

M0 Déli szektor II. ütem - BŐVÍTÉS Napjainkban az M0 forgalmának fenntartása mellett az M1-M7 (0,115-2,8 km sz.) közötti szakaszon épül az új bal pálya! 2x3 forgalmi sáv + leálló sáv gyűjtő-elosztó pályával 2 db csomópont, 1 db új felüljáró építés és 2 db aluljáró átépítés 1 db támfal építés

M0 Déli szektor II. ütem - BŐVÍTÉS Az M1-M7 közötti új bal pálya támfala épül! Építtető: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Tervező: UNITEF 83 Rt., UVATERV-UNITEF konzorcium Mérnök: ECO-TEC UTIBER konzorcium Kivitelező: Betonútépítő Zrt

Zajvédelem M0 útgyűrű elhelyezkedéséből és funkciójából kifolyólag többnyire lakott területek közvetlen közelében halad. A forgalom okozta káros hatások csökkentése kiemelt fontosságú. Kiemelt figyelmet szentelünk a zajmérésre, előzetes állapotfelvételre, és a forgalomba helyezett útszakasz utólagos ellenőrzésére Jelenleg futó zajvédelmi beavatkozások: Keleti szektor pótlólagos zajvédelem M7 M6 közötti szakasz rekonstrukció - előrehozott zajfal építés

M0 Készültség napjainkban

M0 Déli szektor rekonstrukció 0+115 23+200 km szelvény közötti szakasz A déli szektor 1986 és 2013 között több lépcsőben (hossz és keresztirányú ütemezett kiépítéssel) nyert formájának, egységes szolgáltatási szintet nyújtó 2 3 sávos, osztott pályás, homogén műszaki megjelenésű, teljes értékű úthálózati elemmé történő fejlesztése. Fentiek az aszfaltburkolattal üzemelő félpálya betonburkolatra történő kiépítését, valamint az érintett szakaszon megjelenő forgalomtechnikai, környezetvédelmi és egyéb elemek egységes fejlesztését jelentik.

M0 Északi szektor 11. 10. főút között Tervezett autóút 8,1 km 2x2 forgalmi sávos beton pályaszerkezetű Összesen 5,2 km kétjáratú zárt építési módú alagút 3 db külön szintű csomópont 3,2 km 2,0 km

M0 Északi szektor 11. 10. sz. főút között Jogerős környezetvédelmi engedély 2010 óta rendelkezésre áll. Az építési engedélyes-, és tendertervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzés folyamatban van. Kivitelezés várhatóan 2018-ban kezdődhet.

M0 Nyugati szektor Az M1 ap-10 sz. főút között, az M0 18 km hosszú, 2x2 forgalmisávú, beton pályaszerkezetű, kétjáratú, zárt építési módú alagúttal és 3db csomóponttal tervezendő. Folyamatban van a környezetvédelmi engedélyhez szükséges tervek elkészítésére a tervezői közbeszerzés. M1 10 fő út M1 10 fő út

M0 Várható készültség 2030?-ban

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Kardos Gábor Műszaki igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt