Modern iacelmélet Modern iacelmélet Mi is az a iacelmélet? ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Selei Adrienn ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Készítette: Hidi János A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Közontja és a Tudás-Ökonómia Alaítvány támogatásával készült az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékének közreműködésével A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Közontja és a Tudás-Ökonómia Alaítvány támogatásával készült az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékének közreműködésével A Modern iacelmélet tárgya A iacelmélet a vállalatokat és a iacokat tanulmányozza Elsősorban a vállalatok magatartását nem tökéletesen versenyző iacokon, a köztük zajló stratégiai interakciókat (Továbbá lesznek utalások a versenyszabályozásra is, de az egy külön tantárgy Célkitűzések A kurzus végére értsük meg az oligool jellegű modellek elméletét, Azt, hogy milyen eszközökkel, illetve milyen körülményeknek köszönhetően tudnak a vállalatok iaci erőre szert tenni, Ismerjük fel ezeket a fogalmakat és tényezőket a valós iaci helyzetekben A iacelmélet fontos? Néhány élda a sajtóból A iacok közonti szereet játszanak a javak/erőforrások elosztásában, a termelési döntésekben A iacelméletekhez kacsolódó témák szerteágazóak A vállalatok ezernyi stratégiai döntést hoznak Egymásra vagy bizonyos iaci körülményekre reagálva Ezzel hatással vannak minden érintett jólétére Magatartásuk jobb megértése tehát hasznos és érdekes Horizontális vállalategyesülés Termékdifferenciálás Árazási stratégiák
A iacok sokfélék, érdemes őket rendszerezni Vevők és eladók között koordinálnak, énzbeli tranzakciókon keresztül Mi elsősorban olyan iacokkal foglalkozunk, ahol kisszámú eladó dönt árakról, mennyiségekről, minőségről és még sok másról stratégiai szemontok alaján Nagyszámú vevő reagál nem stratégiai módon a kínálati fejleményekre A iaci erő közonti elem lesz A tökéletes versenyzői esetben a iac mindkét oldala árelfogadó Olyan iarágakban ad jó közelítést, ahol sok kisvállalat van, és alacsonyak a beléési korlátok Mi azonban olyan iacokkal foglalkozunk, ahol a vállalatoknak van iaci ereje: Egy kismértékű áremelés miatt a vállalat még nem veszíti el összes vevőjét A iaci erő forrása lesz a Modern iacelmélet tantárgy közonti kérdése A vállalatok száma egy iarágon belül Természetes oligoóliumok Olyanok a kínálati és keresleti viszonyok, hogy csak korlátozott számú vállalatnak lehet ozitív rofitja A ozitív rofitok nem tűnnek el teljesen a versenyben Kormányzat által fenntartott oligoóliumok A versenyszabályozás arra törekszik, hogy elkerülje a monoolhelyzetet A kormányzat néha mégis korlátozza a iacra való beléést. Miért? Igyekszik elkerülni egyes beruházások társadalmi szemontból fölösleges többszörözését Lásd éldául szabályozott monoóliumok Frekvenciahasználati jog árverése a mobiltelefon iacán Szabadalmak védelme az innováció serkentése érdekében Nemzeti nagyvállalatok létrehozása Példa Nemzeti olajtársaságok Kelet-Euróában Állami tulajdonú örökség a szocialista rendszerből, majd rivatizáció Nemzetgazdaságok működéséhez kulcsfontosságú termék ( stratégiai jelentőségű Gazdaságolitikai (sőt, akár szociálolitikai eszköz az üzemanyagár Jelentős adótétel, jelentős foglalkoztatás A iac méretéhez kéest nagy üzemméret Az olajfinomítás csak viszonylag nagy méretekben gazdaságos A szállítási infrastruktúra kiéítése költséges Jelentős beléési korlátok Mi is a iac? Filctoll, golyóstoll, ceruza Egy iac? Ha írószerekről van szó, akkor igen Akkor viszont a kréta is ide tartozik? Ha jegyzeteléshez szükséges eszközökről van szó, akkor nem De a lato viszont idetartozik? Azzal is lehet jegyzetelni. Ha (radírozható műszaki rajzhoz kell Mivel helyettesíthető? Töltőceruzával? A iacmeghatározás egyik (legnészerűbb módszere alaján ez a kulcskérdés: mik a kellően közeli helyettesítők? Ezek mind egy iacot alkotnak Csakhogy különböző vizsgálati célokra más-más iacokat határoznánk meg, de ezzel nincs semmi gond Mi az, hogy stratégia? Döntéselmélet és játékelmélet Döntéselmélet egymástól független választások l. monoólium esetén Játékelmélet stratégiai interakció l. oligoólium esetén Nash egyensúly fogalma Segít előrejelezni a iaci kimenetelt olyan helyzetekben, amikor a vállalatok egymás döntéseire reagálnak (stratégiai interakcióban vannak Fontos fogalmak: Legjobb válasz függvény Tiszta és kevert stratégiás Nash-egyensúly
Mi a vállalat? Modern iacelmélet Vállalatelmélet, költségfüggvények A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Közontja és a Tudás-Ökonómia Alaítvány támogatásával készült az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékének közreműködésével A vállalatok számunkra rofitmaximalizáló fekete dobozok Profit Bevétel - Költségek A bevétel függ a fogyasztói referenciáktól......és a iacon zajló vállalati interakciók jellegétől A költségek a vállalat által használt technológiától függnek (nem csak műszaki, hanem tágabban vett technológia A vállalaton belüli struktúra, a fekete doboz felnyitása a Vállalatelmélet tárgya Piacelméletben: Költség struktúrát, rofitmaximalizálást vizsgálunk Költségfogalmak Gazdasági költségek: lehetőség költségek (szemben a számviteli költségekkel Költségfüggvény: C(q Minimalizáljuk a költséget, amivel q mennyiségű terméket tudunk előállítani, adott inut árak és termelési technológia mellett Méretgazdaságosság: az átlagköltség q-ban csökken Koncentráltabb iarági szerkezethez vezet (lásd nemzeti olajtársaságok Kelet- Euróában Határköltség: C (q Gyakran konstansnak tekintjük Fix költségek + konstans határköltség méretgazdaságosság Választékgazdaságosság: egy adott termék átlagköltsége csökken, ha a termékskála bővül Fix és elsüllyedt költségek Fix (állandó költségek Független a termelési mennyiségtől Csak a rofit szintjét érinti, de az árazási döntéseket l. nem Elsüllyedt költségek A fix költségek azon része, amit már nem lehet visszakani Gyakran exogén a vállalat számára, de gyakran befolyásolják a már iacon lévő vállalatok döntései A nem tökéletesen versenyzői iacok kialakulásában, fennmaradásában jelentős szeree lehet Átlagos költség Átlagos költség: egy termelési egységre jutó költség (q C(q/q Határköltség: az a költségnövekmény, amelyet a termelés marginális növelése idéz elő (q dc(q/dq A határköltség és az átlagköltség viszonya A határköltséggörbe az átlagköltséggörbét annak minimumában metszi
Technológia és iacméret D D Méretgazdaságosság < 0 q A technológia, azaz a költségfüggvény meghatározó jelentőségű abban, hogy hány vállalat számára van hely a iacon Méretgazdaságosság létezik, ha < Mérőszáma: s > Profitmaximalizáló feltevés A vállalat határai Feltevés: A vállalatok rofitot maximalizálnak Egytermékes vállalat rofitfüggvénye: π(q qp(q C(q P(q: a vállalat egyéni (reziduális keresleti függvénye C(q: a vállalat (gazdasági költségfüggvénye Ebben a formájában csak a vállalat saját termelési szintjétől függ, és nem vesz figyelembe olyan további tényezőket, mint éldául: reklám kiadások, kutatás-fejlesztés más vállalatok mennyiségi, reklámozási, kutatás-fejlesztési döntései A vállalat rofitmaximalizására vonatkozó feltevés A tulajdonos szemontjából magától értetődő Viszont a legtöbb vállalatot nem a tulajdonosok irányítják Ezért érdemes kinyitni a fekete dobozt Hogy olcsóbb: vállalaton belül előállítani valamit, vagy kívülről beszerezni? Ez a kérdés határozza meg a vállalatok határait Tudunk-e a vállalaton belül költségeket hozzárendelni a különböző tevékenységekhez? Ha igen, hatékonyan oszthatók el az erőforrások Ha nem, könnyen válik belőle azarlás Vannak-e a külső beszerzéshez transzarens iaci árak? Ha nincsenek, nehéz összehasonlítani a belső előállítást és a külső beszerzést Lehet, hogy külső beszerzéshez bonyolult szerződéseket kell kötni és kikényszeríteni, átverhet az üzlettárs Többtermékes vállalatok A legtöbb vállalat többtermékes. Miért? Választékgazdaságosság Ár és nem ár jellegű stratégiák Kulcsfontosságú termelési eszköz használata Miért nem még több termékes egy adott vállalat? Korlátozott vállalatvezetői kaacitás, figyelem, idő, hozzáértés Az intézményi költségek gyorsan nőnek a vállalat bővülésével Gyakran a vállalaton belül kifejlődő üzletágat kiszervezik önálló vállalatba Kéttermékes vállalat költsége Teljes költség: C(q, q Határköltség:
Átlagköltség két termék esetén Bár a teljes költség egyértelmű, az átlagköltség kiszámításához ezt el kell osztani valamivel, ami nem egyértelmű, hogy mi legyen: q vagy q vagy q + q? Definiáljuk a sugármenti átlagköltséget: Legyen q λ q, q λ q, ahol q az össztermelés (λ + λ Ekkor a sugármenti átlagköltség a következő: C( λ q, q R( q λ q Ekkor a méretgazdaságosság mérőszáma: C( q s q + q Választékgazdaságosság A közös termelésből eredő költségmegtakarítás Egyes vállalatok azért termelnek egyszerre több terméket, mert olcsóbb együtt termelni őket, mint külön-külön Választékgazdaságosság forrása: közös inutok, szaktudás használata Egyes termelési eszközök oszthatatlansága Továbbá több termék együttes termelése méretgazdaságossághoz is vezethet Választékgazdaságosság mérése Azt akarjuk megmérni, hogy mennyivel kerülne többe külön-külön termelni a két terméket, mint együtt: C(q, 0 + C( 0,q C(q,q SC C(q,q Kéttermékes élda Teljes költség: C(q, q 00 + q + q Határköltség: dc ( q, q d q d C(, q d qq Példa: sugármenti átlagköltség C ( 0,5q,0,5q 00 +,5q 00 +,5 q 00 R +,5 q q A méretgazdaságosság mérőszáma: s q ( q,q C C + q q 00 q + q + C q Példa: választékgazdaságosság Ha a q -et külön termelnénk, akkor a költség a következő lenne: C(q, 0 00 + q Ha edig a q -t termelnénk külön, akkor: C(0, q 00 + q q és q külön-külön való előállításának költsége tehát: C(q, 0 + C(0, q 00 + q + q
Példa: a választékgazdaságosság mértéke C SC ( q, 0 + C( 0, q C( q,q C( q,q 00 00 + q + q > 0 Fogyasztói magatartás A fogyasztókról feltesszük, hogy racionálisak Azt választják, ami számukra a legjobb Bár időnként hibázhatnak is, vagy lehet, hogy kevés információ alaján kell dönteniük, de ezek modellezhetők Előretekintők A jövőre vonatkozóan vannak várakozásaik A várakozások kialakítása függ a iaci körülményektől Bizonytalanság esetén a várható hasznosságot maximalizálják Lehetnek stratégiai elemei a magatartásuknak Például hálózati javak fogyasztásakor Jóléti vizsgálat A iaci kimeneteleket jóléti szemontból vizsgáljuk Parciális egyensúly: csak az adott iacon belül vizsgálódunk Jóléti mérőszámok: Vállalatok: az összes vállalat termelői többletének összege Fogyasztók: a fogyasztói többlet Egy termék vagy szolgáltatás megvásárlásának lehetőségéből eredő nettó haszon A fizetési határhajlandóság és a kifizetett ár különbsége Felmerülő nehézségek Jövedelemhatások Fogyasztók közötti összehasonlíthatóság Termékek közötti összehasonlíthatóság Példa: víz iránti kereslet