Az igazgatóság jelentése A NABI Csoport számára 2003. egy rendkívül nehéz év volt. A pénzügyi eredmény jelentős visszaesésének ellenére, a Társaság 2003. során jelentős előrelépéseket tett a termékfejlesztési, termelési hatékonyságnövelési és diverzifikációs céljai tekintetében. A NABI, mint az iparág egyik technológiai vezetője, eredményesen ösztönözte a magas szintű konstrukcióival a városi autóbusz üzemeltető vállalatokat új típusú járatok bevezetésére, mint például a gyorsforgalmi buszközlekedés (BRT), azzal a céllal, hogy a tömegközlekedés népszerűségét és kihasználtságát javítsák. A NABI olyan erősen versenyző környezetben működik, amely megköveteli a vevők növekvő üzleti elvárásainak kielégítését a termelési hatékonyság növelése és a reál-költségek csökkentése mellett. A Csoport hosszú távú kilátásai kedvezőek. A NABI előnyös helyzetben van ahhoz, hogy a világon és a közlekedési szokásokban megfigyelhető változásokból profitáljon. Ezek a nem megújuló energiaforrások növekvő hiánya, a levegő szennyezettségének növekedése és az egyre súlyosbodó forgalmi zsúfoltság. A iparág legfontosabb trendje a gyorsforgalmi buszközlekedés iránt növekvő érdeklődés, elsősorban Amerikában, a NABI fő piacán, valamint az egyre általánosabb igény az autóbuszok súlyának csökkentése, amely egyben az üzemeltetési költségek mérséklését is eredményezi. A NABI által kifejlesztett egyedi buszok megfelelnek ezeknek az elvárásoknak, így egyre népszerűbbé válnak az üzemeltetők körében. A következő fejezetekben részletes információ található a Csoport pénzügyi eredményére vonatkozóan és az egyes piacain (USA, Anglia és Magyarország) elért pozícióival, teljesítményével kapcsolatosan, illetve a Társaság és az iparág jövőjét befolyásoló trendekről. Pénzügyi áttekintés A csoport 2003-as konszolidált árbevétele 320 millió USD-t ért el, ami 40,6 millió dolláros, azaz 11%-os visszaesést jelent a 2002-ben realizát bevételhez képest. Ez a csökkenés főként az angliai és amerikai új autóbusz sorozatok kiszállításainál jelentkező problémáknak tulajdonítható és kedvezőtlen makrogazdasági körülményekkel magyarázható, melyek az egyes piacokat tárgyaló bekezdésekben kerülnek részletes kifejtésre. 1
Minden adat ezer USD-ban, kivéve, ahol másként van jelölve 2000 2001 2002 2003 Általános összefoglaló adatok Autóbusz értékesítés (darab) 960 1 319 1 375 1 149 Nettó árbevétel 247 602 344 034 359 121 318 600 Mérleg szerinti eredmény 1 744 7 952 7 090 (16 526) Egy részvényre jutó eredmény (USD) 0,39 1,73 1,53 (3,57) Működési eredménymutatók Bruttó fedezet 33 233 44 832 41 947 9 426 EBITDA 14 761 21 825 18 045 (8 169) Üzemi eredmény 10 430 14 221 11 801 (22 689) EBIDTA fedezeti hányad (%) 5,96 6,34 5,02 (2,56) Üzemi eredmény hányad(%) 4,21 4,13 3,29 (7,12) Nettó fedezeti hányad (%) 0,7 2,08 1,97 (5,19) Pénzügyi pozíció Pénzeszközök 2 648 1 988 29 753 21 603 Eszközök 190 975 221 180 259 051 272 602 Hosszú lejáratú kötelezettségek 29 417 30 831 28 255 - Saját tőke 62 779 70 666 78 538 62 743 Eladósodottság (kötelezettségek/saját tőke) 1,28 0,93 0,86 1,75 A bruttó fedezetet és az üzemi eredményt is kedvezőtlenül befolyásolta a devizaárfolyamok hatása, amelyek jelentősen megnövelték a magyarországi gyártási költségeket dollárban számolva. Az elmúlt két évben a forint közel 30%-al erősödött a dollárhoz képest. A devizaárfolyamok hatásának mérséklésére a NABI számos határidős fedezeti ügyletet kötött. A NABI eredménye nem okozott minden tekintetben csalódást. A pótalkatrész értékesítés és szerviz tevékenységek konszolidált árbevétele továbbra is rendületlen, két számjegyű növekedést mutatott. Ez a növekedés azonban nem tudta ellensúlyozni az autóbusz értékesítés csökkenéséből származó árbevétel kiesést. Egy kedvezőbb finanszírozási szerkezet kialakítása érdekében a NABI a közelmúltban tárgyalásokat folytatott hitelezőivel, melynek során, többek között a rövidtávú hitelek kiváltását kívánta elérni hosszútávú hitelekkel. A Csoport számos területen sikeresen csökkentette az általános és adminisztratív költségeit az év során, ennek ellenére, konszolidált szinten ezek a költségek 6,6%-os növekedést mutattak 2002-höz képest. A növekedés oka egyrészt a korábban említett kedvezőtlen valutaárfolyamok hatása, másrészt 2
a kaposvári CompoBus gyár bővítésének és éves folyamatos működtetésének költsége. A gyártásoptimalizálás érdekében indított projektek szintén erőforrásokat emésztettek föl. Az annistoni gyárban egy egyszerűsített gyártófolyamat kialakítását kezdték el, melyet 2004. februárjában fejezték be. Emellett bizonyos munkafolyamatok a budapesti gyárból átkerültek Annistonba. A változtatások hatása 2004-ben és az azt követő években lesz kimutatható a Csoport pénzügyi eredményében. Autóbusz értékesítés (kiszállítva) piac és típus szerint Piac Autóbusz típus 2003. dec. 31. 2002. dec. 31. 2001. dec. 31. USA 35-45 láb hosszú (heavy duty) 540** 774* 844 60 láb hosszú (heavy duty) 76 54 27 30 láb hosszú (medium duty) 72 12 76 USA piac összesen: 688** 840* 947 UK 7,5t alatti egyszintes 125 117 79 7,5t feletti egyszintes 308 374 277 emeletes (7,5t feletti) 9 41 16 UK összesen: 442 532 372 Magyarország 7,5t feletti egyszintes 19 7 - ÖSSZESEN 1149** 1379* 1319 * Ebből 3 db CompoBus típusú autóbusz ** Ebből 57 db CompoBus típusú autóbusz USA piaci összefoglaló Az amerikai leányvállalat összesen 688 autóbuszt szállított ki, ami 18%-al marad el az előző évihez képest. Ennek az oka az új, magas technológiai szintű termékek amerikai piacon való bemutatásának nehézségeire vezethető vissza. A NABI új típusai az Egyesült Államokban: a 45C LFW CompoBus amelyet Phoenix részére készítettek és az új, alacsony padlós, csuklós 60LFW típusú autóbusz Chicago megrendelésére. Ezekkel a termékekkel számos gyártási nehézség merült fel az év során, melyek bár már előfordultak a hasonló komplexitású új típusoknál, az előzetes termelési tervekhez képest hosszabb gyártási ciklusokat eredményeztek. Emellett a CompoBus kezdeti gyártási 3
problémái nem várt kiadásokat okoztak, elsősorban az eredeti gyártótechnológia kifejlesztője miatt késedelmes és hiányos technológia átadás következtében. A NABI CompoBus termékcsaládja a világ egyetlen hosszú élettartalmú városi autóbusz sorozata, amely egy darabból álló üvegszál erősítésű kompozit karosszériával készül. Az ilyen forradalmian új termékek üzembe állítása (45C- LFW autóbuszok Phoenixben, 40C-LFW típus Los Angeles és Lancaster városában) egy új kor kezdetét jelölik a városi autóbusz közlekedésben. Az év második felében a Csoport 70db, az Optare sikeres Solo modelljén alapuló, 30LFN típusú buszt szállított a Miami-Dade Közlekedési Vállalatnak. Az Egyesült Királyságban gyártott buszokat a cég amerikai leányvállalata értékesítette és ők fogják a szervizelési feladatokat is ellátni. Várhatóan ennek típusnak a sikeres forgalomba állítása más amerikai vevők érdeklődését is fel fogja kelteni az egyedi formatervezésnek és az alacsony üzemeltetési költségeinek köszönhetően. Az autóbusz piac új lehetőségeinek kihasználása érdekében a NABI világszínvonalú mérnökei a chicagoi sorozatot túlszárnyaló feladatokkal megbirkózva egy új generációs csuklós busz fejlesztését kezdték meg. 2003. elején a NABI bejelentette, hogy egy 138,9 millió USD értékű megrendelést nyert el Los Angeles város közlekedési vállalatától 200 darab egyedi megjelenésű, 60 láb hosszú, csuklós, sűrített földgázhajtású autóbuszra. Ez az új típus a 60BRT, amely három ajtós, vonatszerű megjelenésű lesz. Ezekkel az autóbuszokkal Los Angeles városa a gyorsforgalmi buszközlekedés szolgáltatását kívánja kiterjeszteni, összesen 400 mérföldes úthálózatra és 28 járatra. A 200 darab járműre szóló alapmegrendelés teljesítése 2005. közepén kezdődik majd, és 2006-ban fog befejeződni. Az első 30 kiszállított jármű a város új San Fernando Valley Rapid Transit Way elnevezésű 329,5 millió dollárért kialakított útvonalán fog üzemelni, melyet a városi közlekedési társaság Narancs Vonalnak nevezett el. A NABI költségeit jelentősen megnövelték, illetve a bruttó fedezetet csökkentették a 60BRT típus és egy új megjelenésű, 40 láb hosszúságú CompoBus típus fejlesztési költségei és a vártnál több garanciális javítás. Angliai autóbusz piac A folytatódó gyengülés a brit egyszintes autóbusz kategóriában a lassuló gazdaságnak és a brit tömegközlekedési beruházások vasúti megoldások felé fordulásának köszönhető, amely tendencia az Optare számára alacsonyabb járműértékesítésben nyilvánult meg. Az angol leányvállalat üzemi eredménye 253,000 USD volt 2003-ban. A nyereség csökkenésnek oka részben a gyártási költségek megugrása és az Alero meghosszabbított gyártásához kapcsolódó 4
jótállási költségek. Az Alero az Optare alacsony padlószintű, modern formatervezésű, kompozit karosszériás minibusz modellje. Az Optare több új típust vezetett be 2003-ban. Ezek egyike a díj-nyertes Solo modell 8,5 méteres változata hat-hengeres motorral, és az Alero automata váltós változata, amely 2004. elejétől került sorozatgyártásra. A társaság bemutatott továbbá egy új, 22 üléses, luxus kivitelű midibuszt, az Optare Soroco Plus-t. Ez a modell a Mercedes Benz Sprinter 616-os alvázára épül. Az Optare elkezdte a Solera Midibusz 9méteres, 31 üléses modelljének forgalmazását is. A sikeres 39 üléses modell, erős versenytársak mellett, elnyerte a nagybecsű UK Midicoach of the Year 2003 díjat. A Solera is, hasonlóan a többi típushoz, az Optare szigorú rendszerében, a spanyol Ferqui cég specifikációi szerint készülnek. Az Optare két balkormányos autóbusszal vett részt a belgiumi Kortrijk-ban megrendezett Busworld kiállításon. Az egyik modell a díjnyertes Solo továbbfejlesztett változata, a másik pedig az Alero volt. Az Optare ismertette egy új autóbuszra vonatkozó 2004-es terveit, amelyet az Excel utódjának szánnak. Az új jármű kódneve IRB4 (a modellnevet a busz hivatalos bemutatásakor fogják bejelenteni). A termék elsősorban az utas kényelem és az üzemeltetői elégedettség magas szintű kielégítésével kíván a brit piac egyik legélesebben versenyző szegmensében babérokat aratni. Az új egyszintű modell remélhetőleg növelni fogja az utas számot a modern külső megjelenésének köszönhetően, amely megfelel a divatos stílus marketing követelményeknek. A kedvező súly/teljesítmény aránnyal tervezik az üzemanyag takarékosság érdekében és a meghajtó rendszer rugalmasan változtatható lesz. Az új modell 10.6m-től 12.7m hosszúságig négy különböző méretben lesz kapható, lehetővé téve akár 70 utas szállítását. Az Optare jelentős fejlődést ért el a két gyáregységében a környezetvédelem terén. A környezetvédelmi programjának 2002. októberi beindítása óta a cég csökkentette fahulladék kibocsátását azáltal, hogy az egész hulladékmennyiséget egy újrahasznosító telepre szállítja. Az általános hulladékkibocsátást 40%-kal mérsékelte újrafelhasználás révén. Ez a szám 50% fölé emelkedhet, amint az újrahasznosító telep tevékenységét kiszelesíti. A cég üzembe helyezett egy hatékonyabb vízvezeték rendszert, amellyel mintegy fél millió gallon vizet takaríthatnak meg. Emellett egy számítógép-vezérelt klímaellenőrző rendszert építtettek ki minden gyáregységükbe. Az Optare 2003-ban megkapta a minden tevékenységi körét átfogó legújabb ISO9001-2000 minőség irányítási rendszer működését hitelesítő bizonyítványt. 5
Magyar piaci összegzés A NABI megkezdte a létszám leépítését a hatékonyabb munkaerő-szerkezet érdekében és csökkentette a karosszériagyártást a kereslet visszaesésével összhangban. A 2003-ban 100 alkalmazott, 2004. első negyedévében további 50 fő került elbocsátásra. Ezek a lépések elsősorban a budapesti gyárat érintik. A létszámleépítésen túlmenően, a Csoport más termelékenység növelő lépéseket is bevezetett és folyamatosan törekszik a hatékonyság további javítására. Ezen lépések nem mentek az innováció vagy az értékesítés rovására. A NABI például új modellt, a 700SE-t vezette be a magyar és más európai országokban történő felhasználásra. A modell hagyományos formatervezésű, a magyar üzemeltetők körében népszerű Scania alvázra épül és a NABI Excel kocsiszekrényt adaptálja. Maximum 90 utas szállítására alkalmas és 41 ülőhellyel rendelkezik. Az autóbusz Euro3 normának megfelelő 239 LE (169KW) teljesítményű motorral van felszerelve és hét sebességes manuális sebességváltóval rendelkezik. A folyamatos termékfejlesztés bizakodásra okot adó eredményeket hozott. 2003-ban a NABI 19 buszt értékesített Magyarországon, közel háromszorosát a megelőző évi darabszámnak. A hosszútávon javuló gazdaság és a szükséges tömegközlekedési beruházások mind Magyarországon, mind Kelet-Európa más térségeiben azt jelentik, hogy a cég kilátásai hosszútávon ígéretesek. Pótalkatrész üzletág eredménye A NABI alkatrész és szerviz tevékenysége újabb sikeres évvel folytatta fejlődését. 2003-ban a részleg 47 millió dolláros konszolidált értékesítést ért el, ami 10,3%-os növekedést jelent a 2002-es évben elért eredményhez képest. Az Optare új szerviz központot nyitott Londonban 2003 elején, amely kiszélesíti értékesítési lehetőségeit a jövedelmező londoni városi és távolsági busz alkatrész és szerviz piacokkal. A londoni központ segíti az új buszok értékesítését is az értékesítés utáni szolgáltatások nyújtásával. A Csoport jó úton halad a függőben lévő ügyek tisztázásával kapcsolatban mind új a termékeket illetően, mind a jótállási kampányok befejezését illetően. A magyar piacon elért előrelépés, csakúgy, mint a pótalkatrész-értékesítési tevékenységek sikerei következtében, sikerült megvalósítani azt a célkitűzést, hogy az árbevétel ne csak egy forrásból származzon. Az Egyesül Államokba történő új autóbusz értékesítés a teljes árbevétel 66%-a körül alakült a cég történetében először. 6
Az elmúlt három évben jelentős beruházásokkal célirányosan kiépített gyártóegységek létrehozása, új termékek kifejlesztése és a gyártási folyamatok átalakítása után a csoport legfőbb célkitűzése, hogy a működést ismét nyereségessé tegye az eljövendő években. Az Igazgatótanács nevében szeretnénk tiszteletünket kifejezni munkatársaink kontinenseket összekötő, folyamatos és elkötelezett munkájáért. Csak az ő motivációjukkal és lelkesedésükkel juthatunk előbbre. Szeretnénk megragadni ezt az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk nekik. Róna Péter Alapító Elnök Rácz András Vezérigazgató 7