Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar Gazdaságdiplomácia és Nemzetközi Menedzsment Szak Levelező tagozat Nemzetközi Menedzsment szakirány A MAGYARORSZÁGI ACÉLPIACI SZEREPLŐK HELYZETE A 2004 ES EU CSATLAKOZÁS UTÁN Készítette: Fábián Tibor Neptun kód: ky336b Budapest, 2008.05.10. 1
Tartalomjegyzék Bevezető....3 1.Acéltermékek osztályozása, termék főcsoportok, mint a statisztikák alapjai...4 2. A világ vaskohászata az utóbbi 3 évtizedben 2.1. Történeti kitekintés hazai és globális téren. 8 2.2. Az acél, mint globális termék..... 14 2.3. A vaskohászat 2000-2005-ben, kohászati nagyhatalmak térhódításai... 16 1. Acéltermékek szerepe a nemzetgazdaságban és a világgazdaság körforgásában, acélértékesítés sajátosságai, acél multik. 3.1 Acéltermelés, acéltermékek gazdasági szerepe, Szén és Acél Közösség.. 22 3.2. Acélértékesítés sajátosságai, marketing-reklám, steel sales, acél multik...24 4. A magyarországi acélpiaci szereplők helyzete az EU csatlakozás után, acélpiaci körkép 4.1. A magyar acélpiac felosztása és jellemzői..33 4.2. Az EU csatlakozás közvetlen és közvetett hatásai, stratégiai elemzések....41 Összefoglaló.61 Melléklet 1 Ábrák és diagramok.. 63 Melléklet 2. Kohászati vertikumok. Vas vagy acél?...71 Irodalomjegyzék..78 2
Bevezető Alapdiplomámat tekintve kohómérnöki végzettséggel rendelkezem, ezért ill. munkahelyi tapasztalatom alapján döntöttem, úgy hogy az acéliparral kapcsolatban írom meg szakdolgozatomat. Klasszikus közhellyel élve a hich-tech korszakát éljük, mindent átfog a számítástechnika, a csúcsteljesítményű és mindig megújulni képes távközlés és automatizálás, ennek fényében jogosan merül fel a kérdés, mért választottam egy elavultnak tartott és alul értékelt iparág elemzését fontosnak szakdolgozatomban. A vas és ötvözetei a kezdetektől fogva meghatározó szerepet játszottak az emberiség életében, sokan nem tudják, de többek között ma is a vas és acéltermelés határozza meg egy ország nemzetbiztonsági tényezőinek egyikét. Gondoljunk csak bele, vas és acél nélkül hogyan épülhetnének, fel a hidak, miből lenne a kocsi karosszériája, mibe vezetnénk a nagynyomású gázt stb. Be kell látnunk, acél nélkül nincs ipari élet, az acél mindenhol ott van, szerepet játszik az építőiparban, a gépiparban, a vegyiparban és a mi életünkben is. Úgy gondoltam egy ilyen kiemelt jelentőségű alapanyag megérdemel egy gazdasági elemzést, mind globális mind hazai viszonylatban. Dolgozatom első felében a vas és acél termékek általános és rövid bemutatása mellet, az acéltermelési volumenek bemutatását céloztam meg a hozzá kapcsolódó gazdasági folyamatok mentén, majd a hazai és nemzetközi termelési adatok összehasonlítása, ill. az acél alkalmazási területeinek felhasználásának módozatainak bemutatása következik. A második részben az acéltermékek értékesítésének specifikumait kívánom elemezni, figyelembe véve az alkalmazható marketing eszközöket, értékesítési csatornákat valamint a hazai és külföldi nagyvállalatok értékesítési stratégiáit. Végezetül a már említett gazdasági adatok és szakmai ismeretek fényében kívánom bemutatni a magyar acélpiac jellemzőit, termelő, kereskedő és szolgáltató vállalatok piaci struktúráját, az egyes acélpiaci szereplők szerepét, egy pontos körkép felvázolásához SWOT elemzést és Porter féle értéklánc elemzést használok. Igyekszem a rendelkezésre álló adatok segítségével, az egyes piaci szereplők alkalmazott stratégiai menedzsmentjét bemutatni, továbbá rávilágítani a jelen és a jövő kihívásaira, a szükséges feladatokra, az esetleges fejlődési irányokra és a mai hazai trendekre. Célom a magyar piacon jelenlevő vállalatok menedzsment szemléletű bemutatása, az üzleti tevékenységeik és szolgáltatásaik összehasonlítása, piaci részesedésük becslése. Dolgozatom utolsó részében kutatási eredményeimre és tapasztalataimra alapozva összegzem milyen végkövetkeztetésekre jutottam. 3
1. Acéltermékek osztályozása, termék főcsoportok, mint a statisztikák alapjai. A vas és acél kohászat produktuma a különböző acélipari félkész, ill. végtermék. Mielőtt azonban rátérnék az egyes termékkategóriák osztályozására meg kell említenem, hogy az acéltermékek felhasználása bizonyos mértékben korlátozódik. Következik ez abból, hogy egyre több és egyre jobb technológia és új anyagok vannak kialakulóban az acéltermékek kiváltására. A folyamatosan bővülő technológiák mellet, máris sok területen kiszorították az acélt, ha vesszük az egyszerű háztartási fűtéscsöveket, könnyen beláthatjuk, milyen sok helyen használnak manapság réz vagy inkább műanyagcsövet. Másik példával élve az autóiparban, vegyiparban szintén sok helyes kezdik nagyszilárdságú műanyagok és kerámiák felváltani az acélokat. Ezeknek a kiváltásoknak természetesen nem az acélhiány sokkal inkább gazdaságossági okai vannak, nem mindegy egy autó fogyasztásánál, hogy mennyi az önsúlya, az alkatrészek fajsúlyának lecsökkentésével ezt jelentősen befolyásolni lehet. Természetesen az ipari felhasználásnak számtalan olyan területe van, ahol az acélokat belátható időn belül nem fogja más termék kiváltani. Egész egyszerűen az acélok minőségi és mechanikai tulajdonságai olyan széles spektrumba befolyásolhatók és igazíthatók a felhasználáshoz, hogy nincs ennél sokoldalúbb anyag. A technika fejlődésével lesznek még területek ahol felhasználása csökken vagy kiszorul, de drasztikus visszaeséssel nem számolhatunk a 21 század folyamán. Mindezek mellet leszögezhető, hogy az acélok gyártásának technológiája sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, bár sokaknak még mindig a füstős vaskohók jutna0k eszébe mikor egy acélműre gondolnak, az előző fejezetekben elírtakból jól látható, az acélipar igenis sokat tett és tesz mai is az érvényesülésért és a természetet nem károsító fenntartható fejlődésért. Az acéltermékeket számos jelző alapján osztályozhatjuk. Legáltalánosabban kiválasztás-felhasználás szempontjai szerint: általános fizikai tulajdonságok, mechanikai tulajdonságok, gyártási-előállítási jellemzők és gazdaságossági tényezők alapján. Általánosságban elmondható, hogy az egyes termék kategóriákon belül is számtalan alcsoport létezik a felhasználást illetően, ezért mikor egy szalagról vagy profilvasról, vagy akár milyen acéltermékről beszélünk nem elég a termék nevét megadni, mint pl. cső, hanem a szakszerűség és beazonosíthatóság érdekében a legfontosabbak alcsoporti kategóriát is meg kell nevezni. Mint pl.: szerkezeti acélok (általános, építőipari és gépipari célokra pl. korlátok), betonacélok (vasbeton szerkezetekhez), automata acélok melyek több elemmel ötvözött forgácsoló berendezésekben megmunkálható acélfajták tömegtermékek gyártásához. 4
Pl.: csavarok, rögzítő elemek,, felületen kérgesíthető acélok nagy kopássálóságú termékekhez (pl.: őrlők, darálok, zúzó gépek stb.), betétből edzhető acélok-betétacélok pl.: vasúti kerekekhez, tengelyekhez, nemesíthető acélok összetett és nagy igénybevételnek kitett termékek előállítására min pl.: hídszerkezetek, gépkocsi alkatrészek. Csapágy acélok csapágyakhoz, csőacélok csövekhez, rugóacélok rugókhoz. Az említett cső példánál maradva, pontosabb megnevezés szerkezeti acélcső vagy még inkább hegesztett szerkezeti acélcső. A felosztások további alapja lehet a kémiai összetétel (melyből a felhasználásra is lehet következtetni) mint pl. szénacélok és rozsdamentes termékek, vagy ötvözött és ötvözetlen acélok, meleg és hidegalakító acélok stb. a szénacélokat általános rendeltetéssel használják, ott ahol nem okozz gondot, ha az anyag rozsdásodik, vagy nem szükséges, hogy saválló legyen. Míg a rozsdamentes vagy saválló acélokat elsősorban az élelmiszeriparban (az élelmiszer direkt érintkezik a fémmel, de nem alakul ki semmilyen kémiai reakció), vegyiparban, kőolaj iparban használják. Az általam legcélszerűbbnek ítélt felosztás az, amiből a termékek csoportosítása is következik, az alap gyártástechnológiák és az adott gyártástechnológia során keletkező végtermékek bemutatása. Szakmai körökben és a statisztikák készítésekor sem mélyülnek el minden termék alkategóriában csupán az általam itt felsorolt termék főkategóriákra vonatkoztatnak. Másrészről a termékek egzakt megnevezésére, felhasználhatóságára és termékjellemzőkre vonatkozó adatokat a szabványok és anyagminőségi kódok tartalmazzák, szabványok és anyagminőségi kódok segítségével egyértelműen beazonosítható az adott termék. A műszaki értékesítés során mindig szabványra és anyagminőségre hivatkozva adják-veszik a terméket. Például: varrat nélküli acélcsövek nyomástartó berendezésekhez, szobahőmérsékleten szavatolt tulajdonságú ötvözetlen acélcső, azaz az EN 10216-1 szabvány, minőség P235TR1. Kivétel nélkül minden acélipari terméknek megvan a maga szabványa és minőségi kódja (különböző minőségi kódok vannak, mert pl. egy ugyanazon eljárással gyártott - ezáltal egy szabványhoz tartozó acélcsőnek - felhasználását tekintve számos mechanikai/kémiai tulajdonsága lehet, ezek a tulajdonságok az anyagminőségi kódokban foglaltatnak össze). Visszatérve a gyártási folyamatokhoz, mint az előző fejezetben kifejtettem, készacél az mely a kikerül a konverterből buga vagy bramma formájában, ez tulajdonképpen egy a már kellő fizikai/kémiai tulajdonságokkal rendelkező legyártott acél tömb vagy tuskó. 5
Ebből a félkész termékből kerül sor az egyes acéltermékek legyártására. A termék felosztás említett statisztikai, gazdasági struktúrája az alábbiak szerint épül fel, elsődleges gyártási folyamatban: Legelső lépcső a meleg hengerlés, meleg hengerlés során rúd és idomacélokat, ill. lapos termékeket állítanak elő. Ezen termékfőcsoport jellemzője a durva nem méretpontos gyártás, nagy vastagságú lemezek és nehézipari felhasználás, vasúti sínek vasutak számára, gerendák- EURO profilok pl. felhőkarcolók irodaházak szerkezetének felépítésére, betonvasak építkezésekhez a beton szerkezeti tulajdonságaink megerősítéséhez. Meleg hengerlés termékei: Rúd és idomacélok: kör, hatszög, négyzet és téglalap formájú rudak, betonvasak, különböző profilok, gerendák pl. U, L, T, I, H alakban (EURO profilok). Ide tartozik még a vasúti és bányasínek, drótok, abroncsok. Külön kiemelném a drót termékeket, melyekből igen széles termékválaszték kerül legyártásra. Lapos termékek: különböző vastagságú lemezek, úgy. durvalemezek, finomlemezek. Ne tévesszen meg senkit a lemez szó, e lemez termékek vastagsága még a 100 mm is meghaladhatja. Sematikusan haladva a gyártási eljárásban a hideg hengerlés következik. Hideg hengerléssel a melegen hengerelt lemezeket dolgozzák fel tovább, egyenletes vastagságú, akár tükörfényes kiváló minőségű lemezeket és szalagokat állítanak így elő pl. az autóipar számára a karosszériákhoz, mély húzható acélok pl. flakonok számára, a hidegen hengerelt termékből kerülnek gyártásra a különböző bevonatos, festett, krómozott, horganyzott lemezek is. Gondoljunk csak a Lindab termékekre. Hideg hengerlés termékei: hidegen hengerelt lemezek, lemez táblák, hidegen hengerelt hasított szalagok, pácolt lemezek, bevonatos lemezek stb. A teljesség kedvéért meg kell említenem a klasszikus értelemben vett kovácsolást és kovácsoltvas termékeket. Manapság nagyon népszerűek a szakáruházakban, vastelepeken kapható kovácsoltvas termékek, ezeknek azonban sajnos semmi köze a kovácsoltvashoz, ezek csupán a már fent említett gyártási eljárások valamelyikéhez tartozó végtermékek speciálisan géppel (nem kézzel) megformázva. A kovácsolás mai eljárása a sűllyesztékes (formában történő) eljárás. Kovácsoltvas termékek: rudak, tengelyek, egyéb kisméretű gépalkatrészek. Acélipari késztermékeket előállítanak a fent felsorolt elsődleges termékekből is úgy. másodlagos, de az acéliparhoz közvetlenül kapcsolódó módón. Az ilyen másodlagos termékek (eljárások): 6
Csőgyártás, úgy gondolom, nem kell különösebben bemutatni a csövek felhasználási területét, viszont a mindenki által ismert felhasználás mellet még szinte megszámlálhatatlan területen használnak acélcsöveket, a gépipar ágazataitól egészen a bútoriparig. Az egyik legnagyobb felhasználó meglepő módón az autóipar, ahol egy autóban akár 30-80 méternyi cső is található, típustól, márkától függetlenül! Gondoljunk csak a nagy szériás évekig gyártott és gyártásra kerülő gépkocsikra, beláthatjuk, hogy milliárdos üzletről van szó, pedig ez csak egy acélpiaci termék a sok közül. Megemlíteném még az úgy. olajbányászati csöveket, egy olajkút, gázkút, termálvízkút mélysége több km is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy nem egy szál csövet telepítenek egy ilyen kútba, hanem egy bevezető úgy. bélés, ill. egy termelő csövet melyen keresztül kitermelik a gázt, vagy olajat valamint azt, hogy hány ezer kút található csak hazánkban, könnyen érthetővé válik miért ipar az iparban a csőgyártás és forgalmazás. A csöveket hideg vagy meleg szalagokból hegesztéssel, ill. acélbugákból közvetlenül gyártják, előbbi a varrat nélküli tehát egy anyagból készült acélcső, míg utóbbi a lemezből összehegesztett varratos acélcső, (vannak még spirál alakban hegesztett acélcsövek is). Maga a cső akárcsak a többi acéltermék nagyon széles termékpalettával rendelkezik, a cső kategóriába soroljuk a téglalap, oval, háromszög stb. alakú zárt profilokat is, ilyen profilokat azonban csak varratos kivitelben gyártanak, széles körben elterjedt nevük a zártszelvény. Másodlagos eljárások közé tartozik még a szalag és lemezfelületek bevonására alkalmas eljárások. Ezek a már említett bevonatos, horganyzott, krómozott szalagok és lemezek. A bevonatos szalagok készítésére, ha nem a teljes szortimentet kielégítően is, de szinte minden hengerműben vannak berendezések, így a Dunaferrben is, ahol horganyzott és felületkezelt szalagokat is gyártanak. Vannak egyéb osztályozási módok is, pl. a kombinált nomeklatura azaz az EU egységes vámtarifa rendszere szerinti besorolások (TARIC) más alapokon nyugszanak, de ugyanolyan formában visszahivatkoznak a termék főkategóriákra és minőségekre. Példaként említeném meg a 73 főcsoport az acélcsövek főcsoportja, vagy 74 a lemezeké. Ez az osztályozás az EU vámpolitikáján alapozva korlátozza vagy engedi az egyes termékek import-export forgalmát. A továbbiakban a piaci szereplők, statisztikai adatok és grafikonok elemzésénél leginkább az elsődleges és másodlagos gyártási folyamatban gyártott főtermékek kerülnek elemzésre. 7
2. A világ vaskohászata az utóbbi három évtizedben. 2.2. Történeti kitekintés hazai és globális téren. Az acél a XX. század folyamán uralkodó szerkezeti és szerszámanyag volt, és a XXI. század is az acél fölényével köszöntött be. Az elmúlt században a világ acéltermelő teljesítménye több mint 20 szorosára emelkedett: az 1900. évi 37 millió tonnáról a 2000. évi 847 millió tonnára. Közben alapvetően megváltozott az acélgyártás és képlékenyalakítás technológiája. A változások a szárad második felében ugrásszerűen következtek be: 2000-ben már másként gyártották az acélt, mint ahogy 1950-ben, és tömegegységre vonatkoztatva kevesebb nyersanyag és energia felhasználásával, huszadrésznyi élőmunka ráfordítással, jobb teljesítőképességű acélokat kap a társadalom, miközben a vaskohászat termelő, gazdálkodó és fejlesztő tevékenységében egyaránt kiemelt szerepet kap a környezetgazdálkodás. A következők a múlt század egészét tekintik át, a súlyt azonban a század második felének változásaira helyezik, hiszen a világ vaskohászata mai is ezeken alapszik és ezeken fejlődik technológiáival és termékeivel egyaránt. Az 1. ábra felső görbéje a teljes 20. száradra mutatja a világ összesített acéltermelésének alakulását. Jól szemmel követhető rajta a század elejének egyenletes fejlődése, az első világháború, az 1930-as évek nagy gazdasági válsága, a második világháború, valamint a háborút követő 20 év gyors gazdasági fejlődése (a tudományos és technikai forradalom eredménye). Láthatók az utóbbi negyed század energiaválságai, a technológiaváltásokkal, szerkezetváltásokkal járó nehézségek (a 70-es és 80-as években), a szocialista országok gazdasági összeomlása (a 90-es évek elején), végül az ázsiai országok gyors fejlődése (a 90-es évek második felében). 8
a. ábra A világ acéltermelése. Forrás: Dr. Sziklavári János: Vaskohászati alapismeretek. (4 oldal) Az 1-es ábra alsó görbéje az EU-12 acéltermelését követi. A 80-as évek végéig ez is magán viseli mindazon események nyomait, amelyek a világ termelését is alakították. A két görbe összehasonlítása azonban azt is tükrözi, hogy míg a 20. szárak első felében nyugat-európa egynegyedét adta a világ termelésének a század végén már az 5-ét sem. A nyugat-európai acéltermelés üteme a 2. világháborút követő 20-25 esztendőben csak mérsékelten követte a világ gyors fejlődését, az század utolsó negyedében pedig kisebb hullámzással - változatlan az acéltermelés volumene. A század eleji Magyarország acéltermelése is egyenletesen fejlődött. Ezt a töretlen fejlődést az első világháború majd Trianon megtörte, de súlyos veszteségei ellenére 1929-ben már több mint 500 ezer tonna acél termelésével hazánk megelőzte Hollandiát, a Dél Amerikai országokat, Kínát, Ausztráliát, s kereken 2-szer annyit állított elő, mint Norvégia, Románia, Finnország és Jugoszlávia együttvéve. Ezt követően a magyar acéltermelés görbéjén is megjelenik a 30-as évek válsága, a II. Világháború, az azt követő tartós fejlődés (benne az 1956-57-es kismértékű megtorpanással). Feltűnő a két görbe futása közti különbség a 70-es és a 80-as években és természetesen a 90-es években is. Az EU-12 vaskohászata előbb megszenvedte a két súlyos energiaválságot (a 70-es és a 80-as évek elején), majd jórészt végrehajtotta az arra reagáló, mélyreható - a gazdaságosságot és versenyképességet javító - szerkezetváltást. (Dr. Sziklavári János: Vaskohászati Alapismeretek, 2005). 9
A magyar gazdaságban az energiaválság nem indított el hasonló reakciót, ezért vaskohászatunk - noha indokolt lett volna - anyagi forrás hiányába nem vállalkozhatott alapvető szerkezetváltásra. Ez a kényszerű mulasztás a 90-es években megnehezítette a belső gazdasági problémák miatt amúgy is válságban jutott hazai vaskohászat helyzetét. Az 1950 és 1975 között az acéltermelés gyors növekedése jórészt annak volt köszönhető, hogy a világ vaskohászatában alapvető technológiai változások következtek be: az acélgyártásban martinkemencék helyett áttérés a 8-10-esen nagyobb termelőképességű oxigénes konverterekre. a kokillás tuskóöntés helyett áttérés a 15-20 %-al jobb anyag kihozatalú folyamatos bugaöntő - kristályosító gépekre, melyek fölöslegessé tették a meleg hengerművek gigantikus blokkhengersorait is mikro ötvöző elemek felhasználásával megalapozták az acélok szövetszerkezetinek célszerű módosításait, s ezzel a növelt folyáshatárú acélok gyártását, melyek összességében a gépek és szerkezetek súlyának lényeges csökkentését tették lehetővé. e változások - technológiaváltások - ugrásszerű fejlődést és igen jelentős gazdasági hasznot eredményeztek, igaz, hogy hatalmas beruházásokkal is jártak, és rendkívüli körülmények között mentek végbe: hagyományos, termelőképes berendezések selejtezésével, fejlődésre alkalmatlan acélgyárak százainak bezárásával, egyesülésévek, több millió munkahely megszűnésével és a termelés hullámzásával. Mindezek természetesen országonként és régiónként nem egyidejűleg, nem egyformán és nem azonos következményekkel játszódtak le. Az Egyesül Államok az 1950-es évek elején, jól hasznosítva acéliparában a haditechnika adta műszaki lehetőségeket, gyorsan növelte termelését és nagyban hozzájárult a nyugat-európai vaskohászat újjáépítéséhez is: Nyugat- Európa a háborúban megmaradt (1945/46 évi) 20-25 millió tonna termelési szintjét 1960-ig megnégyszerezte. Ezekben az évtizedekben mind az amerikai, mind a nyugat-európai vaskohászat a háború előtti technológiák nagyobb befogadóképességű berendezéseivel fejlődött. Az USA acéltermelésének nagyarányú - 1973-82 között a felére - csökkenése az acélipar átrendeződésének és szerkezet átalakításának a következménye, miközben kevésbé siettették a leállított acélművek pótlását. Az acéltermelés még 2000-ben is csupán 3/4 ezen az 1973. évinek, és alig több mint 50 évvel korábban volt. 10
Nagyobb súly helyeztek az acélimportra: mely évről évre nőtt, 1978-ban már csaknem 19, 1985-ben 22, 1998-ban 38 millió tonna. Az EU-12 acéltermelése is csak 25 év multán érte el a korábbi termelési szintjét, de már korszerű technológiákkal, feleannyi nagyolvasztóval és konverterre, nagyteljesítményű öntőgépekkel és hengersorokkal.. Azután pedig új technológiákkal építette ki vaskohászatát. A progresszív technológiákkal és termelésének az élvonalba való gyors felzárkóztatásával bámulatba ejtette a világot. 1965 és 1975 között acéltermelését évi 41 millió tonnáról 93 millió tonnára növelte. Az energiaválságot azonban a Japán acélipar is megérezte, de ez elsősorban külső körülményekkel függött össze. A Szovjetunió acélipara az 1960-as években Japánét megközelítő intenzitással fejlődött, de technológiáit zömmel a háború előtti eljárásokra (martinkemencékre és tuskóöntésekre) alapozta. Az energiaválság sem kényszerítette ki a technológiaváltást. A SZU-t a másodi olajválság is megkímélte, acéltermelése 1989-ig - a gazdasági rendszer összeomlásáig - még növekedett. Majd 4 év leforgása alatt a felére csökkent. Hasonló sorsra jutottak az európai KGST országok is. A FÁK közösségének (elsősorban Oroszországnak) vaskohászata a 90-es évek közepétől viszont intenzív technológiaváltással fejlődik. Időközben Kína vaskohászati világhatalommá nőtte ki magát. 1996 óta a világ első számú acéltermelője: Kína a század utolsó 10 évében csaknem 80 millió tonna teljesítményű modern konverter és ugyanannyi folyamatos öntő és hengerlő kapacitást épített ki. Elsősorban Kínának köszönhető, hogy ez idő alatt Ázsia részaránya a világ acéltermelésében 30 %-ról 40%-ra, acélfelhasználásában 34 %-ról 44 %-ra nőtt. Az 1960-70-es években Japán vaskohászata az oxigénes konverter, a folyamatos öntés és a mikro ötvözés terén egyaránt maximumra törekedett. A Szovjetunió - a maga nyersanyag - és energiabőségében, jórészt a megszokott technológiai úton haladt tovább. Ugyanebben az időszakban a Japán vaskohászat átlagos évi acéltermelése 104 millió tonna volt, s ebből 91 millió tonna melegen hengerelt termék lett. Meglepő a hagyományos szovjet technológia hátránya. A végtermékben mutatkozó különbség meg egyenesen megdöbbentő. A szovjet vaskohászat, mely számos műszaki és technológiai vonatkozásban a világ élvonalába tartozott, a martinkemencéről az oxigénes konverterre való áttérés, a tuskóöntésről a folyamatos öntésre való áttérés és az acéltulajdonságok javításával járó súlycsökkentésben elmaradt, noha a fejlesztésekhez minden adottsága megvolt. Késlekedett a fejlesztésekkel a többi KGST ország, India, Észak-Korea és az akkor még tömegtermelő szemlélettel bíró Kína is, a világ többi országa viszont kisebb-nagyobb sietséggel a fejlődés útját követte. 11
1987-ben Japánban már nem dolgoztak martinkemencék, míg a Szovjetunióban még több mint 70 millió tonna martinacélt gyártottak. Japánban az acél 93 %-át folyamatosan öntötték és közvetlenül bugát kristályosítottak, a Szovjetunióban az összes megtermelt acélnak csupán 16 %-át, és 136 millió tonnából még tuskókat öntöttek, s azokat blokkhenger sorokon hengerelték bugává. A korabeli számítások szerint 18 év alatt korszerű technológiával a szovjet vaskohászat összesen 540 millió tonna acélt takaríthatott volna meg. A világtermelés 1927-ben érte le a 100 millió, 200-ben a 800 millió tonnát. Az első 100 milliós ugrás 1927 és 1950 között 23 évet, az utolsó 1975és 200 között 25 évet igényelt. Köztük 25 év alatt ötször ugrott 100 millióval a termelés. Az utolsó negyedszázadot már a technológiai megújulás folyamata jellemzi. Ha csupán a folyamatos öntés eredményességét vesszük számításba, azt a kihozatali nyereséget (nyersacél megtakarítás) amit a tuskóöntéshez képest a világ acélművei együttesen elértek, az 1985-ben 75-80 Mt. 1998-ban 130 Mt. megtakarítás volt. Ha ez nincs, akkor 1985-ben már 800, 1998-ban pedig már 900 millió tonna acélt kellett volna gyártani a megtermelt melegen hengerelt acélhoz. Folyamatos öntés nélkül a világnak már 2000-ben közel 1 Mrd tonna acéltuskót kellet volna gyártania. A következményeket nem vették számításba. Végső soron azonban ezek az átalakulások a társadalom előnyére szolgáltak, hiszen pl. ma már 1000 kg folyékony acélból 900 kg készárut hengerelnek a korábbi 700kg-al szemben. 1000 kg készáru gyártására ma 15-20GJ energiát kell fordítani, korábban 25-30GJt. Noha egzakt mérőszámmal nem mérhető, de egyértelmű hogy az acél használati tulajdonságainak javulása, pl. a szilárdság, a folyáshatár, a kifáradási határ, a dinamikus erőhatásokkal és korrózióval szembeni ellenálló képessége, a kopásállóság és a hőállóság növelése tették és teszik lehetővé könnyebb, kevesebb acélt igénylő, nagyobb teljesítményű vagy tartósabb gépek, járművek, épületek, berendezések, szerszámok és eszközök gyártását. Eközben a vaskohászat közeledik ahhoz a célhoz is, hogy természetbarát technológia legyen. Jellemzője a technológia erősége az anyagok körforgása. A társadalommal közös körforgásban újra feldolgozza az elhasznált vas-és acéltermékeket, évenként 350-400 millió tonnát, s ezzel megtakarít 500-600 millió tonna vasércet, 150-200 millió tonna fűtőanyagot (szenet, kokszot, olajat), 400-500 millió tonnával kevesebb CO 2 kibocsátása mellet. Belső korforgásban használja fel a vizet. Míg 1960-ban 1 tonna acél gyártásához 150 m 3 vízre volt szükség, ma csak 30 m 3 re, de ennek is 85-95%-a körforgásban visszajár. 12
A mettalurgiai folyamatokban keletkező éghető gázokat, felfogják, tisztítják és fűtőanyagként adják körforgásba. A természettel közös körforgás a salakokkal való gazdálkodás: a salak, mint szabványos ipari kőzet és ipari ásvány szolgál utak, gátak, autópályák, vasutak építéséhez, cementgyártáshoz, betonkészítéshez és termőtalajok javításához, megkímélvén a természetet évenként 250-300 millió tonna kőzet és ásvány kitermelésétől. A magyar vaskohászat az 1980-as években a diósgyőri kombináltacélmű és a dunaújvárosi konverteres acélmű beruházásával megkezdte ugyan a technológiaváltást, de ez Diósgyőrben megrekedt, a képlékenyalakítás korszerűsítésére és az általános szerkezetátalakításra (termelési, termelékenységi és termékszerkezeti racionalizálásra) nem került sor. elmaradt a technológiaváltás a csepeli acélműben és csőgyárban, elmaradt Diósgyőr és Ózd összehangolt szerkezetátalakítása. Profilmegosztása, hengersoraik korszerűsítése és a tovább feldolgozás fejlesztése. A kohászati üzemek drágán termeltek, és a termékek minőségi választéka a nyugat-európai színvonalhoz képest meglehetősen szegényes volt. S mivel az országnak nem volt szükséges a termelt évi 3,6 millió tonna acélra, ennek mintegy 40%-át exportálni kellet. Egyrészről az energia és anyagfelhasználás terén még meglévő elmaradottság, másrészről az a folyamat, hogy a hazai anyag és energiaárak időközben meghaladták a nemzetközi szintet, együttesen oda vezettek, hogy a melegen hengerelt termékek hazai önköltsége és eladási ára nem a nemzetközi trendet követi, emiatt konvertibilis exportjuk éveken át veszteséges volt. Az exportból származó veszteséget vagy annak bizonyos részét a költségvetés átvállalta, mert szüksége volt az acélexport devizabevételeire. 1986-ban a vaskohóipar konvertibilis exportja kereke 235 millió USD bevételt jelentett. Nemcsak az exportban okozott gondot a technológia korszerűtlensége. Idézet az Akadémiai Kiadó 1989-ben megjelent Sorskérdéseink c. tanulmányból: Hivatalos felmérések készültek arról, hogy egyes gépgyáraknak szállított kohászati termékekből 1985-ben hány százalék nem felelt meg a szabványos követelményeknek ráhagyás, alakhűség, egyenesség, síkfekvés, lyukacsosság, porozitás, a felület épsége vagy mechanikai tulajdonságok tekintetében. Mindez persze nem selejt, de a feldolgozás közben többlet ráfordítást okoz. A tételek súlyosságára, jellemző, hogy nem megfelelő minőségű kohászati termékekre fordított többletköltség évenként sok tíz millió forint. A 90-es években Dunaújváros, ha lassan is, de továbblépett a szerkezetátalakításban: a tovább feldolgozás (hideghengerlés, acélszerkezet gyártás, radiátorgyártás) fokozatos bővítésével és jól szervezet marketinggel külső piacon tudta értékesíteni a belső piacon feleslegessé vált termékeit, s így talpon tudott maradni. 13
A csepeli és a két borsodi üzemnek ilyen adottságai nem voltak. Csepel vaskohászata elsorvadt. A borsodi gyárak veszteségeinek pótlására az egymást követő, kormányok sok 10 milliárd forintot fordítottak, de a veszteségeket megszüntető fejlesztésekre és szerkezetátalakításra gyakorlatilag semmit, ez utóbbit privatizációtól várták. A keserves (és részben titkosított) privatizációk azonban nemhogy javítottak volna valamit is a műszakitechnológiai állapotokon, sőt a két borsodi gyárat hamarosan működésképtelenné tették. (Dr. Sziklavári János: Vaskohászati Alapismeretek, 2005). 2.2. Az acél, mint globális termék. Az International Iron and Steel Institute kiadványa a világ acéliparát az alábbi régiókba osztja: EU-15, egyéb Európa, volt SZU, Észak-Amerika, Latin-Amerika, Afrika, Közép- Kelet, Kína, Japán, egyéb Ázsia, és Óceánia. 2002-ben az összes 329 millió tonna acél kereskedelmi forgalmának 62,5%-az az egyes régiók között bonyolódott le. Pl. az EU-15 24 millió tonnát importált unión kívüli régiókból, Észak-Amerika 38 Mt. összes importjából 31- et vásárolt régión kívülről: 8-at Európából, 8-at Ázsiából, 10-et Latin- Amerikából vásárolt. Más példát említve: a volt Szovjet országok összesen 57Mt exportjából 53Mt (93%) ment más régiókba, 23 Ázsiába, 14 Európába, 11 Afrikába és Közép-Keletre, 4 az USA-ba. Itt érdemes megjegyezni, hogy (nyilvánvalóan kereskedelempolitikai megfontolásból) az EU tagállamok manapság a világ valamennyi régiójából importálnak és valamennyibe exportálnak, Észak-Amerika valamennyi régióból importál, a volt SZU viszont minden régióba exportál. Kell e ennél több bizonyíték arra, hogy az acél tökéletes globális termék? Igaz, hogy az acélkereskedelem gyakran régiókon belül is, de főként régiók között rendkívül éles feszültségeket okoz, de ettől függetlenül még globális termék marad. Az acéltermékek elméletileg bárhol gyárthatók, ahol a gyártáshoz szükséges nyersanyagokat megfelelő módon be lehet szerezni kellően kiépített logisztikával, bárhol piacra vihetők, eladhatók, vásárolhatók, itt, is mint más termékeknél is az alapfeltétel, hogy feleljen meg a piac által felvetett minimális elvárásoknak és legyen megfelelő árszínvonalon. A helyzet persze nem ilyen egyszerű, acélgyárat nem lehet egyik napról a másikra beüzemelni és felépíteni, mint mondjuk egy cukrászdát, elsősorban hatalmas tőkére van szükség a dollár milliókba kerülő gépek, berendezések és technológia adaptálásához, nem is beszélve a roppant helyigényről. 14
A megfelelő adottságokkal rendelkező gyártási terület megválasztása is létkérdés, egy valamire való acélmű elképzelhetetlen olyan területen ahol nincs bőséges vízforrás, a nyersvas és acélgyártáshoz is rengeteg vízre van szükség, ez komoly gazdasági tényezőnek számít. Másrészről a megfelelő logisztikai környezet is alapvető követelmény, az acélművek anyagigénye óriási. Ha a naponta legyártásra kerülő acél tonnában kifejezett mennyiségére gondolunk, könnyen belátjuk micsoda óriási mennyiségű kokszra, vasércre, ill. salakképző anyagokra van szükség, az óriási anyagigény ellátását csak hajón vagy vasúton szállított nyersanyagokkal lehet ellátni. Csak ez a két szállítóeszköz képes gazdaságosan és nagymennyiségben ellátni a gyáregységeket, pl. a Dunai Vasművet megvizsgálva uszályokon a Duna- Rajna-Majna csatornán a tengerről érkezik az indiai és svéd vasérc. Természetesen nemcsak a vasművek importjához szükséges a jól kiépített logisztika, bár a megtermelt végtermékek már közúton teherautókban is jól szállíthatóak gazdaságosság szempontjából mégis csak a vasúti szállítás a legolcsóbb a tonnára vetített szállítási költséget tekintve. A nagyobb vevők kiszolgálása túlnyomórészt vasúton vagy esetlegesen a még olcsóbb (de lassúbb) szállítást jelenő vízi úton történik. Acélmű nem épül túl gyakran, óriás beruházásról lévén szó a magántőke mellet jelentős kormányzati beruházásra is szükség van, a nagy acélművekben akár több tíz ezer ember is dolgozhat egyidejűleg, ezek a gyárak jelentősen hozzájárulnak egy ország nemzetgazdaságához, mindennemű beavatkozás a gyár életébe komoly társadalmi és gazdasági problémákat vethet fel. Akárcsak a bányászatban a rendszerváltás utáni létszámleépítések jelentős társadalmi feszültségeket indukáltak, a nagy létszámú munkanélkülivé vált szakmunkás át kellet, képezze magát, hogy más területeken is el tudjon helyezkedni, az alacsony iskolázottság és beszűkült munkatapasztalat ezt jelentősen megnehezítette. Manapság is társadalmi problémákkal jár világ bármely táján egy acélmű bezárása vagy létszámleépítése. Az acéltermékek piacra dobásáról, minőségi követelményekről és eladhatóságról a következő fejezetben kívánok bővebben szólni. Visszakanyarodva az acéltermékek globális voltára, tény, hogy a termékek gyártástechnológiája, a technológiák fejlesztése, új technológiák, új acéltermékek előállítási módja gyorsan továbbadható, azok megvásárolhatóak, bevezethetőek. 15
Ezen technológiai know-how nem olcsó, minden ország igyekszik megtalálni a saját leggazdaságosabb és legjobb kihozatalú gyártási eljárást és csak a legszükségszerűbb licenszeket vagy berendezéseket vásárolják meg, amit maguktól nem vagy csak gazdaságtalanul tudnának beszerezni. Mindezek következményeképpen növekszik az új acéltermelők által meghódított terület, növekszik az acéltermelő és exportáló nemzetek száma. Egyidejűleg egyre-másra alakulnak a 10-20-25 millió tonna őszkapacitásra régikon belül és kívül - egyesülő nagyvállalatok. Az acélok határtalan globalitása formálja az egyes országok acélkereskedelmi stratégiáit is. a nyersvasban és energiában szűkölködő országok az anyag- és energia intenzív kereskedelmi acélokat általában importálják és fejlesztik, a tovább feldolgozott és nemesebb termékek választékát. 1999-ben pl. az acél világkereskedelmi forgalmában a termék fele (115 Mt.) öntecs, buga és alacsony feldolgozottságú melegen hengerelt szalag, rúd és huzal volt, ami főként a fejlett vaskohászattal rendelkező országok importáltak, és ők dolgoztak rá értéknövelő technikát. (Dr. Sziklavári János: Vaskohászati Alapismeretek, 2005). 2.3. A vaskohászat 2000-2005-ben, kohászati nagyhatalmak térhódításai. A 2000 év nem csak zárta a XX. századot az egyetemes vaskohászat történetének nagyon változatos 100 esztendejét hanem egyidejűleg a vaskohászat számára megnyitott egy a korábbiaktól eltérő- ez idő szerint azonban még nem áttekinthető és nem minősíthető új fejlődéstörténeti szakaszt. Az új szakasz technikai, technológiai, termékválasztéki és minőségi, valamint környezetvédelmi előzményei a múlt században gyökereznek, s mint láttuk, a múlt század utolsó évtizedei a vaskohászatot úgy adták át a jövőnek, hogy a konverteres és elektroacél gyártással, folyamatos öntés-kristályosítással és a szövetszerkezet orientált meleg hengerléssel biztos nem késlekedik, azt nem csupán a piacokért folytatott versenyek motiválják, hanem a globálisra szélesedő fejlesztési együttműködések eredményességei is. A vaskohászat mai modern technológiai gyakorlatát mélyebben vizsgálva, ugyanis kitűnik, hogy a gyártási módszerek, az acéltulajdonságok és természetvédelem terén egyaránt bőven van tennivaló, közelebbi és távolabbi jövőre nézve egyaránt. Pl. a vasércből vasat kinyerő nagyolvasztó viszonylag elfogadható anyag és energiafelhasználása (kis veszteség) a közeli jövőben még eltűrhető, távlatban már aligha, de a darabos elegy és a pótolhatatlan koksz iránti igényének a teljesítése már közeli jövőben is problémák forrásának mutatkozik. 16
A nagyolvasztót kiváltó - kokszot és darabos betétet nem igénylő- alternatív olvadékredukciós technológiák több millió tonnás kapacitásra azonban még csak kutatási fázisban vannak. Más példa: az oxigénes konverterek kiegészítő technológiák (nyersvas kéntelenítő, salakvisszatartó, üstkemence, vákuumozó) nélkül csak az alsó minőségi kategóriába sorolható acélok gyártására képesek, az öntő kristályosító gépek nagy részét mielőbb be kell integrálni a meleg hengersorokba: anyag-, energia és költségcsökkentés, valamint minőségjavítás és választékbővítés céljából. A melegszalag-hengersorokon ki kell alakítani a közbenső (állványok közti) hőmérsékletszabályozást (hűtést), lapos termékeknél a síkfekvés biztosítását és a tekercselés változtatható hőmérsékleti tartományát. általános követelmény az elektronika bevezetése valamennyi technológiai folyamatba. A vaskohászatra leginkább a fokozódó világméretű nyomás az úgy. fenntartható fejlődés vaskohászati feltételeinek teljesítésére irányul, ezek a CO 2 és káros anyag kibocsátás, az energiafelhasználás, valamint a hulladékkeletkezés csökkentése. A fenntartható fejlődés Földünk globalitásában ez idő szerint még együtt jár az acél intenzíven növekvő felhasználásával (lehet, hogy ez helyenként vagy régionként átmenetileg lelassul, sőt meg is torpan, de tendenciájában növekvő). Kérdés azonban, hogy a fenntartható fejlődést szolgáló acél az emberiség és a természet hosszú távú kapcsolatát hogyan befolyásolja, a vaskohászat ugyanis rohamos fejlődése ellenére e kapcsolatot ma még a bányászat természetromboló hatásától a technológiák káros gázainak kibocsátásán, az anyag és energia veszteséges felhasználásán át, a természetet terhelő hulladék anyagokig, helyenként az elhasznált acélanyagok ócskavas halmazáig terheli. Mindezeket a globálisan fenntartható fejlődés érdekében a vaskohászatnak hosszabb távlatban meg kell szüntetnie, az évenként kibocsátott 2 milliárd tonna CO 2 radikálisan csökkentenie. A vaskohászatnak az egyetemes fenntartható fejlődés terén halaszthatatlan teendői közé sorolandók: erőforrásokkal való gazdálkodás, az acélok használati tulajdonságainak javítása, hulladék csökkentése és kiemelten a CO 2 emisszió és egyéb gázok emissziójának csökkentése. A CO 2 csökkentése részben a meglevő technológiák fejlesztésével lehetséges, de áttörést csak új technológiai megoldások hozhatnak. Mivel az energiafogyasztás és a CO 2 kibocsátás egymással szoros összefüggésben van, elsősorban a nyersvasgyártás terén kell változásokat kieszközölni, hiszen az acélgyártás energiaszükségletének 75%-a a nyersvasgyártásra koncentrálódik. 17
Itt jegyezném meg, az acélművekben végrehajtandó környezetvédelmi beruházások hatalmas összegeket emésztenek fel, a költségek kompenzálása természetesen beépítésre kerül a termékek áraiba. Ami a 2004 évi acéltermelést illeti, mint már évek óta úgy ezúttal is Kína acéltermelésének fejlődése a legfőbb eredmény. Kína termelte az acél 26,3%-át, 10 évvel korábban még csak 12,6%-al részesült a világ acéltermeléséből. Kína nélkül 1994-ben a világ 632 millió tonna acélt, 2004-ben 763 millió tonnát termelt. A világ Kína nélküli termelése 10 év alatt 20,7%-al, Kínával együtt 43,1%-al fejlődött. Kína termelése kerekes háromszorosára nőtt. Több jelentős acéliparral rendelkező ország dicsekedhet a 10 év alatt elért viszonylag nagy, a világátlagot meghaladó arányú fejlődésével. Ha ezeknek az országoknak a fejlődését acéltermelés, technológia, acélforgalom és acélgyártás tekintetében vizsgáljuk, áttekintő keresztmetszetet kaphatunk a vaskohászat mai helyzetéről. Kína vaskohászata modern úton halad, vele az őt követő négy nagy vaskohászati hatalom, Japán, USA. Oroszország és Németország együttesen sem vehetik fel a versenyt, legalább is rövid távlatban nem. Készacélfogyasztását még jelentős több mint 20 Mt. importtal egészítette ki. A világ utolsó 5 esztendőben elért acéltermelés növekményéből 70% Kínára, 11% Ázsia egyéb országaira jut, sőt 2005 első félévének statisztikai adatai szerint a további növekménynek több mint 90% jut Kínára. Természetes, hogy a világ globális, nagy acélipari vállalkozásai Kínában törekszenek együttműködésre. Kína gazdasági potenciálja megengedi az évek óta folyamatos sok milliárd dolláros fejlesztéseket. Ennek egyik eredménye is bemutatható: 2000-2001 22 Mt. több mint Franciaország évi termelése 2001-2002 33 Mt. annyi, mint Ukrajna évi termelése 2002-2003 42 Mt. közel annyi, mint Németország évi termelése 2003-2004 52 Mt. annyi, mint Olaszország+Spanyolország, +Csehország évi termelése együttvéve 2004-2005 65 Mt. annyi, mint, Oroszország termelése Kína acéltermelése 2005-ben elérte egész Európa (benne az EU-25 és egyéb európai országok, valamint FÁK országok) acéltermelési szintjét. 18
Ehhez nem csak érc és szénbányákat kell nyitni, kokszolókat, nagyolvasztókat, konvertereket, elektrokemencéket, öntőgépeket, meleg hengersorokat és tovább feldolgozó berendezéseket kellet megépíteni, a szükséges infrastruktúrahálózat kiépítésével együtt, hanem a termelésbe állításhoz több százezer szakmunkást, technikust, mérnököt, kémikust, fizikust, laboránst és elektronikához értő szakembert is ki kellet képezni, be kellet tanítani. Folytatva a gondolatmenetet, az acéltermékeket a feldolgozóhoz eljutatni, kereskedelmet raktározást megszervezni és lebonyolítani mind-mind legalább annyira csodálni való tevékenység, mint a példa nélküli nagy építkezés. Irán vaskohászatának fejlődése is töretlen és megalapozott. Konvertereit saját nyersvassal, elektrokemencéit saját vasszivaccsal járatja. évi 6,4 millió tonna vasszivacs termelésével India és Venezuela után a világ harmadik helyezettje. Nyersanyag forrásához jól illesztett vékonybrammás melegszalagsorral és szalagbevonóval a legigényesebb autóipar kiszolgálására is alkalmas lehet. A maga nagyságrendjével és földrajzi helyzetével nem csak Közép-Kelet acélhatalma, hanem technikai fejlődésével, annak gyorsaságával már közép-keleti kis-tigris jelzőt is kiérdemli. Az európai acélhatalmakkal (köztük Oroszországgal) bővülő acélipari együttműködés és Pakisztánnal a nyersanyag terén alakuló együttmükődés tovább növelheti a belső fejlődést is. A 10 év alatt csaknem megháromszorozódott acélfelhasználása és 7 millió tonna körüli nettó acélimportja ehhez igen jó ajánlólevél. Fejlesztési terve: közép távlatban 20 Mt. hengerelt áru. Törökország vaskohászatát modern acélgyártás és korszerűtlen hengereltacél választék jellemzi, 70% lapos termék, 100% folyamatos öntés, de 83% hosszútermék és csupán 17% lapos termék. Ez természetesen arányban van a kereken 15 millió tonnát kitevő ócskavas felhasználásával, amiből 13 millió tonna import, 5 millió tonna az EU-15, 4 millió tonna a FÁK országaiból, 4 millió tonna a világ más tájairól. A most épülő melegszalagsorát, azonban ócskavas acéllal nem célszerű táplálni. Nyersvasat kell beszereznie (pl. Oroszországból), vagy vasszivacsot importálnia pl. Iránból. Törökország fejlődését mutatja, hogy 10 év alatt acéltermelése meghaladta az Egyesült Királyságét és jelenleg annyi, mint Franciaországé. Egyébként Törökország az európai acélhatalmak rangsorában Németország és Olaszország utáni helyre pályázik, megelőzve a franciákat is. India acéltermelése közel 70%-al, acélgyártása több mint 80%-al nőtt, s közben technológiája is fejlődött, de mérsékeltebben, mint az elvárható volt. 19
Igaz, hogy a fontosabb fejlesztések folyamatban vannak. India 2011-ig a jelenleginek kétszeresére 60-65% Mt-ra tervezi megnövelni évi acélfelhasználását, elsősorban saját termékeivel és főként saját nyersanyagbázisára alapozva. Vasérce 61%-os vastartalmú, s évi termelése meghaladja a 100 millió tonnát, ennek felét exportálja. Vasszivacs termelése az évi 10 millió tonnát is megközelíti. Folyamatban levő egyik nagy fejlesztése a 240 m (3x80 m) hosszú sínek gyártása. A legnagyobb jelentőségű program a dél-koreai Poscoval kötött megállapodás, amely 12 Mrd USD-s szerződés keretében évi 12 Mt. brammát gyártó, új modern acélmű építését tartalmazza. A világ nagy acélvállalatai Kína mellet elsősorban Indiában terveznek befektetéseket. Itt kell megemlítenem a világ jelenleg legnagyobb acélipari mamut vállalatát a Mittal Steelt mely indiai tulajdonban van, szerepe olyan súlyos a piacokon, hogy napjainkban a Mittal határozza meg az acélpiaci árakat. Bővebben erről a III. fejezetben szólok. Mexikó fejlett vaskohászata kitűnő minőségű (65%-os) ércre és 6 millió tonnát meghaladó vasszivacs termelésre alapozza elektroacél gyártását, melynek aránya már meghaladja a 70%-ot. Ócskavas forrása is eléri az évi 10 millió tonnát. Kitűzött cél az évi 20 millió tonna acéltermelés és acélfogyasztás. Legújabb fejlesztése a rozsdamentes acélok gyártásának korszerűsítése. Ukrajna az utóbbi 10 esztendőben acéltermelését kereken évi 15 millió tonnával, acélexportját évi 18 millió tonnával növelte. Az acélfelhasználás elárulja, hogy az ország gazdasága súlyos nehézségekkel küzdött, emiatt a vaskohászatról látványos technikai fejlődés volt várható. Az ukrán vaskohászat a 10 év termelésnövekedése tekintetében, 6-ik a világranglistán, de acélgyártásnak technológiája tekintetében a legelmaradottabbnak mutatkozik. Igaz, hogy a maritancélművek kiváltása és öntőgépek kiépítése csak nagyon költséges beruházások révén lehetséges, amihez Ukrajnának külföldi részvételre is szüksége van. Fejlesztések azonban folyamatban vannak, és maga az állam is erőfeszítéseket tesz a modernizáció érdekében. A nemzeti fejlesztési program 2010-ig ütemezett feladata mégis nemzetközi meglepetést keltett, mert abban az acéltermelő berendezések aránya: 72% konverter + 17% martinkemence+11% elektrokemence. Eszerint a világon még 2010-ben is termelni fognak martinacélt Ukrajnában, másutt már aligha. Az ukrán vaskohászat technikai fejlesztése úgy tűnik-, azért marad el a nemzetközi szinttől, mert beruházásait mindenáron kapacitásbővítéssel törekszik összekötni. Nem titkolt célja az ugyanis, hogy hosszabb távon is a legerősebb acélexportáló országok között maradhasson. (Dr. Sziklavári János: Vaskohászati Alapismeretek, 2005). 20