MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. FEBRUÁR
Összefoglaló NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY: Vártnál nagyobb GDP visszaesés, a fogyasztói bizalom zuhanása és a vártnál gyorsabban romló munkaerô piaci helyzet húzta le az árfolyamokat az amerikai, európai és ázsiai részvénypiacokon egyaránt. Az amerikai S&P februári 11%-os zuhanással új mélypontra került, amelyen utoljára 1996.decemberében tartózkodott. Az ingatlan piac, ahonnan a válság eredeztethetô, továbbra is a visszaesés jegyeit mutatta és a banki veszteségek megállíthatatlanul terebélyesedtek. A bankok államosításától való félelmek fokozódása pedig a bankpapírok eladási hullámát generálta. Az egyik legnagyobb amerikai bank, a Citigroup árfolyama 58%-kal zuhant egy hónap alatt, miután nyilván valóvá vált, hogy a 25 mrd dolláros állami tôkejutatás a bankon belüli állami tulajdonrész 36%-ra való növekedésével jár. Az S&P idén már 18%-ot adott vissza, ami egyértelmûen minden idôk legrosszabb évkezdetét jelentette. Az európai részvények a globális recesszió profitcsökkentô hatása nyomán hat egymást követô hónapon keresztül estek. Miután a siralmas autó eladási statisztikák elérhetô közelségbe hozták egyes autógyártók csôdjét, a német Dax hanyatlása gyorsult, a januári 8,6% után februárban 11,4%-kal került alacsonyabbra. Az eladási hullám Ázsiát kevésbé érintette, a japán Nikkei mindössze 5,3%-kal csökkent. Az energia és alapanyaggyártó túlsúlyos feltörekvô részvény piacok pedig felülteljesítôvé váltak. A brazil Bovespa alig 2,8%-kal gyengült, sôt az orosz RTS 1,8%-kal emelkedett, ami többek között annak volt köszönhetô, hogy a túladottá vált olaj ára 6%-kal 44 dollárig nôtt. Messze a legjobb teljesítményt idén a kínai részvénypiac nyújtotta, amely idei 14,4%-os bôvülésébôl februárban 4,6%-ot produkált. NEMZETKÖZI KÖTVÉNY: Az amerikai gazdaság élénkítô programok növekvô finanszírozási igénye emelte az amerikai államkötvény kibocsátások volumenét, a kínálat bôvülése pedig leszorította a kötvények árfolyamát. A 10 éves dollár hozam 17 bp-tal emelkedett és újra a 3% fölé került. Tekintve, hogy az euró hozamok továbbra is lefelé tartottak, ezért az euró és a dollár hozamok közti eltérés szûkült. A 10 éves euró hozam 19 bp-tal 3,11%-ig mérséklôdött. A gyors ütemû inflációcsökkenés fokozta a dezinflációs félelmeket, ami a gyakorlatilag 0%-os irányadó kamatot tartó Fed-et inflációs cél meghatározására késztette. Az EKB bár februárban nem lépett, a jelenlegi 2%-os euró alapkamat március eleji 50 bp-os mérséklését helyezte kilátásba. A borús befektetôi hangulat kedvezett a dollárnak, mint menedék devizának. A zöldhasú 1,4%-kal erôsödött az euró, és 7,9%-kal a jen ellenében. HAZAI RÉSZVÉNY: Nem menekült meg az eladási hullámtól a hazai részvénypiac sem. A BUX értékvesztése, a hónap elején tapasztalható relatív jó teljesítménye ellenére, februárban 11,5%-ot tett ki. A legnagyobb vesztes több mint 31%-os gyengüléssel az OTP lett, ugyanis az ukrán leánybankkal rendelkezô hazai bank árfolyamára kedvezôtlenül hatott Ukrajna leminôsítése. A papírok érintették az 1420 Ft-ot is, ahol utoljára 2001 októberében jártak. 7,7%-ot esett a Richter, 5,3%-kal csökkent a MOL és még a 74 Ft-os osztalékot meghatározó MTelekom is 4,7%-ot veszített értékébôl. HAZAI KÖTVÉNY: A közép-európai bankok stabilitásával szembeni aggodalmak erôteljes devizaleértékelôdést okoztak. A forint történelmi mélypontra a 300-as szint fölé csúszott az euróval szemben, és ott is maradt. A nagyobb leértékelôdés ugyanakkor a dollárral szemben következett be és február végén egy dollárért már 10 forinttal többet 242 forintot adtak, mit egy hónappal elôtte. Az állampapírpiacon elsôsorban a gyenge kereslet miatt a hozamok a tavaly októberi, extrém magas szintjükre ugrottak. A hozamgörbe teljes szakasza 10% fölé került, a 10 éves lejáraton 119 bp-tal 10,85%-ig emelkedett. A legnagyobb felugrást a 3 éves referencia hozam mutatta, amely 227 bp-os bôvülést követôen 13% közelébe került. A rendszeres kötvénykibocsátás továbbra is szünetelt. A volatilissá vált forintárfolyam az MNB-t a kamatcsökkentés elhalasztására késztette, az irányadó kamat 9,5%-on maradt. A forint gyengülés fékezésére a jegybank március 1-jétôl euró likviditást bôvítô, forint-euró devizacsere ügyletet hirdetett meg. Kockázat: Hozamvadász Alap Bonus Alap Európai részvény Alap Ingatlan Alapok Alapja Alapok Alapja MKB Zártvégû Alapok Állampapír Alap Prémium Alap Garantált Likviditási Alap Euro Tôkevégett Likviditási Alap 2 3
MKB Garantált Likviditási Alap MKB Mozaik Likviditási Alap 38 403 352 822 Ft 1 395 978 410 Ft 1,1444070 Ft Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. akár 1 naptól - 3 hónapig nagyon alacsony Az MKB Garantált Likviditási Alap portfóliójába februárban három hónapos diszkont kincstárjegyet vásárolt az alapkezelô. Az alapban lévô látra szóló és lekötött kamatozású instrumentumok mellé hitelviszonyt megtestesítô értékpapír is került. 27 485 953 880 Betét 7 548 886 805 Diszkontkincstárjegy 3 407 141 500 Költség -38 629 363 MKB Garantált Likviditási Alap árfolyam változása* 1,16 1,14 1,12 1,10 1,08 1,06 1,04 1,02 1,00 2007.04.26. 2007.06.26. 2007.08.26. 3 hó 2,24% 6 hó 4,46% 1 év 8,21% Indulástól*** 7,53% 2007.10.26. 2007.12.26. 2008.02.26. Betét 2008.04.26. 2008.06.26. Diszkontkincstárjegy 2008.08.26. Év Hozam** 2008 7,90% 2008.10.26. 2008.12.26. 11 310,9790000 Ft Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. akár 1 naptól - 3 hónapig nagyon alacsony Az MKB Mozaik Likviditási Alap portfóliójában látra szóló és lekötött kamatozású instrumentum volt a hónap végén. 1 397 248 334 Költség -1 269 924 MKB Mozaik Likviditási Alap árfolyam változása* 11 350 11 300 11 250 11 200 11 150 11 100 11 050 11 000 2008.11.04. 2008.11.11. 2008.11.18. 2008.11.25. 2008.12.02. Indulástól*** 2,77% 2008.12.09. 2008.12.16. 2008.12.23. 2008.12.30. 2009.01.06. 2009.01.13. 2009.01.20. 2009.01.27. 2009.02.03. 2009.02.10. 2009.02.17. 42 5
MKB Gránit Likviditási Alap MKB Euro Likviditási Alap 1 715 517 692 Ft 23 094 537 EUR Összeg (ezer EUR) 10 074,8644000 Ft 1 716 979 446 Költség -1 461 754 1,0162500 EUR 15 605 606 Betét 7 509 069 Betét Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. akár 1 naptól - 3 hónapig MKB Gránit Likviditási Alap árfolyam változása* 10 200 10 175 10 150 10 125 10 100 10 075 10 050 10 025 Az Alapkezelô az alap politikáját úgy határozta meg, hogy az alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. akár 1 naptól - 3 hónapig Költség -20 139 MKB Euro Likviditási Alap árfolyam változása* 1,018 1,016 1,014 1,012 1,010 10 000 1,008 nagyon alacsony Az MKB Gránit Likviditási Alap portfoliójában látra szóló és lekötött kamatozású instrumentum volt a hónap végén. 2009.01.27. 2009.02.03. Indulástól*** 0,80% 2009.02.10. 2009.02.17. nagyon alacsony Az MKB Euro Likviditási Alap portfoliójában csak fix kamatozású instrumentum volt a hónap végén. 1,006 1,004 1,002 1,000 2008.08.13. 2008.08.20. 2008.08.27. 2008.09.03. 2008.09.10. 2008.09.17. 2008.09.24. 2008.10.01. 2008.10.08. 2008.10.15. 2008.10.22. 2008.10.29. 2008.11.05. 2008.11.12. 2008.11.19. 2008.11.26. 2008.12.03. 2008.12.10. 2008.12.17. 2008.12.24. 2008.12.31. 2009.01.07. 2009.01.14. 2009.01.21. 2009.01.28. 2009.02.04. 2009.02.11. 2009.02.18. 3 hó 0,48% Indulástól*** 1,57% 6 7
MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír 8 003 191 473 Ft 1,5451450 Ft Az Alap tôkéje az átlagosan egy évnél rövidebb hátralévô futamidejû, a piaci hozamok változásaira kisebb ingadozást mutató állampapírokba és vállalati kötvényekbe kerül befektetésre. 3 hónap-1 év alacsony RMAX Az MKB Prémium a referencia indexhez képest valamivel hosszabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett a hónap végén. MKB Prémium Pénzpiaci árfolyam változása* 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1,0 62 780 808 Kötvény 6 544 371 470 Vállalati kotvény 772 092 159 Jelzálog kötvény 632 769 300 Költség -8 822 264 2003.08.29. 2004.02.27. 2004.08.27. 2005.02.27. 2005.08.27. Referenciaindex hozama** 3 hó 0,98% 2,33% 6 hó 1,08% 3,54% Referenciaindex hozama** 1 év 4,16% 7,95% 3 év 5,44% 7,34% 5 év 6,79% 8,46% 1 és fél év - 2 év 2006.02.27. 1 év - 1 és fél év 2006.08.27. 2007.02.27. 2007.08.27. 0 nap - 30 nap 2008.02.27. 90 nap - 180 nap 180 nap - 1 év 2008.08.27. Év Hozam** Referenciaindex hozama** 2008 6,47% 8,45% 2007 6,57% 7,67% 2006 5,53% 6,62% 2005 7,14% 8,38% 2004 11,28% 12,16% 2003 7,59% 6,13% 2002 7,99% 9,83% 4 286 993 213 Ft 3,6781440 Ft Az Alap tôkéje a hosszabb futamidejû, a piaci hozamok változásakor nagyobb árfolyam ingadozást mutató állampapírokba, valamint vállalati kötvényekbe kerül befektetésbe. 1-3 év közepes MAX Az MKB Nyíltvégû Állampapír a referencia indexnél magasabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett február végén, az alap egész hónapban tartotta pozícióiját. Deviza kitettségét teljes mértékben fedezte. 666 751 Kötvény 2 632 075 557 Vállalati kotvény 1 482 037 801 Jelzálog kötvény 175 713 800 Fedezés 1 454 900 Költség -4 955 596 MKB Nyíltvégû Állampapír árfolyam változása* 4,2 4,0 3,8 3,6 3,4 3,2 3,0 2,8 2003.08.29. 2004.08.27. 2005.02.27. 2005.08.27. Referenciaindex hozama** 1 év -9,42% -2,68% 3 év -0,74% 1,80% 5 év 4,13% 6,18% 2006.02.27. 7 év - 3 és fél év - 7 év 2006.08.27. 2007.02.27. 2007.08.27. 0-1 év 2008.02.27. 1 év - 3 és fél év 2008.08.27. Év Hozam** Referenciaindex hozama** 2008 0,20% 2,59% 2007 5,12% 6,11% 2006 5,07% 6,96% 2005 8,89% 8,89% 2004 13,30% 14,32% 2003-0,60% -0,68% 2002 6,35% 10,24% 86 9
956 565 136 Ft 0,8877140 Ft Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az diverzifikált módon lehetôvé tegye, a hazai és nemzetközi ingatlanpiacon tevékenykedô alapok teljesítményébôl történô részesedést biztosítsa a befektetôk részére. 3 év közepes MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Ingatlan Alapok Alapja árfolyam változása* 1,10 1,08 1,06 1,04 1,02 1,00 0,98 0,96 0,94 0,92 0,90 +likvid befektetés 275 597 912 Hazai alapok 399 640 438 Külföldi alapok 281 169 314 fedezet eredménye 1 070 000 Költségek -912 528 Külföldi alapok + likvid befektetés Hazai alapok 2007.01.31. 2007.03.08. 2007.04.13. 2007.05.19. 2007.06.24. 2007.07.30. 2007.09.04. 2007.10.10. 2007.11.15. 2007.12.21. 2008.01.26. 2008.03.02. 2008.04.07. 2008.05.13. 2008.06.18. 2008.07.24. 2008.08.29. 2008.10.04. 2008.11.09. 2008.12.15. 2009.01.20. 341 559 617 Ft 0,7431210 Ft Az Alapkezelô a rendelkezésre álló befektetési alapok között a hazai és nemzetközi pénz és tôkepiaci folyamatok változékonyságát kihasználva, ahhoz alkalmazkodva folyamatosan elônyös szelekciók kiválasztására törekedik. 3 év számottevô MKB Alapok Alapja Nyíltvégû MKB Alapok Alapja árfolyam változása* 0,65 Az MKB Ingatlan Alapok Alapja Év Hozam** februárban portfolióján nem változtatott, tartotta az elôzô hónapban Az MKB Alapok Alapja portfóliója 2008-26,41% Év Hozam** 2008-12,29% 1 év -17,30% kiépített külföldi kitettségét az európai MKB Hozamvadász, MKB Állampapír 1 év -31,34% 2007 3,07% és ázsiai ingatlanpiacokon. Az alap Indulástól*** -5,63% Alap, amerikai ingatlan szektor ETF, 3 év -9,56% 2006 5,18% devizakitettsége a hónapban teljes amerikai technológiai illetve félvezetô index ETF, valamint FTSE Indulástól*** -8,77% mértékben fedezve volt.. Xinhua 25 indexkövetô tôzsdei alapot tartalmazott február végén. Az alap devizakitettsége a hónap végével teljes mértékben fedezve volt. 10 8 11 1,15 1,10 1,05 1,00 0,95 0,90 0,85 0,80 0,75 0,70 47 222 655 Hazai alapok 139 776 269 Külföldi alapok 154 202 594 fedezet eredménye 784 000 Költségek -425 901 Külföldi alapok Hazai alapok 2005.12.19. 2006.02.12. 2006.04.08. 2006.06.02. 2006.07.27. 2006.09.20. 2006.11.14. 2007.01.08. 2007.03.04. 2007.04.28. 2007.06.22. 2007.08.16. 2007.10.10. 2007.12.04. 2008.01.28. 2008.03.23. 2008.05.17. 2008.07.11. 2008.09.04. 2008.10.29. 2008.12.23.
MKB Bonus Közép-Európai Részvény MKB Európai Nyíltvégû Részvény 795 011 102 Ft 1 516 242 260 Ft 1,0992180 Ft Hosszú távon az Alap tôkéjének min. 50%-a hazai kibocsátású részvényekbe, a maradék hányad pedig hazai kibocsátású kötvényekbe kerül befektetésre. 5 év magas cetop20 (2009.02.23. elõtt RAX index) 125 040 010 Részvény 670 997 249 Költségek -1 026 157 MKB Bonus Közép-európai Részvény árfolyam változása* 2,6 2,4 2,2 2,0 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 Részvény 0,4416110 Ft Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét lehetôség szerint az OECD tagállamokban székhellyel rendelkezô szervezetek európai tôzsdékre bevezetett részvényekbe fekteti be. 5 év magas 10 252 068 Kötvény 187 941 400 Részvény 1 313 894 368 fedezet eredménye 6 420 000 Költségek -2 265 576 MKB Nyíltvégû Európai Részvény árfolyam változása* 1,0 0,9 0,8 0,7 0,6 0,5 0,4 Kötvény Részvény 2003.08.29. 2004.08.27. 2005.02.27. 2005.08.27. 2006.02.27. 2006.08.27. 2007.02.27. 2007.08.27. 2008.02.27. 2008.08.27. DowStoxx50 2003.08.29. 2004.07.29. 2005.01.29. 2005.07.29. 2006.01.29. 2006.07.29. 2007.01.29. 2007.07.29. 2008.01.29. 2008.07.29. Az MKB Bonus Közép-európai Részvény részvénykitettsége február 23-tól átalakításra került az új benchmark szerint, amelyet követve vezetô lengyel, cseh és magyar részvényekbe fektetett az alapkezelô. Referenciaindex hozama** 1 év -49,84% -50,92% 3 év -18,77% -18,06% 5 év -1,18% 3,81% Év Hozam** Referenciaindex hozama** 2008-46,40% -49,66% 2007 7,23% 13,33% 2006 13,91% 24,99% 2005 28,69% 42,03% 2004 33,35% 41,31% 2003 9,17% 8,58% 2002 0,59% 3,88% Az MKB Nyíltvégû Európai Részvény a hónap folyamán átlagosan 85%-os részvény kitettséggel bírt. Deviza kitettsége február végén teljesen fedezve volt. Referenciaindex hozama** 1 év -47,22% -39,98% 3 év -17,51% -14,77% 5 év -6,62% -4,42% Év Hozam** Referenciaindex hozama** 2008-40,25% -42,41% 2007 2,08% 6,91% 2006 15,86% 15,12% 2005 19,47% 21,27% 2004 4,58% 7,31% 2003 19,21% 16,28% 2002-28,36% -37,41% 12 13
396 554 395 Ft 0,5385130 Ft Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét lehetôség szerint az OECD tagállamokban kibocsátott értékpapírokba fekteti. 5 év magas Az MKB Hozamvadász Befektetési Alap részvény kitettségét folyamatosan növelte és tartotta 80-85% közötti kitettségen. Deviza kitettsége teljes mértékben fedezve volt február végén. MKB Hozamvadász Nyíltvégû MKB Hozamvadász árfolyam változása* 1,15 1,05 0,95 0,85 0,75 0,65 0,55 0,45 2005.05.12. 2005.08.11. 2005.11.11. 2006.02.11. 1 év -48,00% 3 év -20,08% Indulástól*** -15,01% 61 687 059 Befektetési alap 76 615 468 Részvény 257 183 491 fedezet eredménye 1 577 000 Költségek -508 623 2006.05.11. 2006.08.11. 2006.11.11. 2007.02.11. Részvény 2007.05.11. 2007.08.11. 2007.11.11. 2008.02.11. 2008.05.11. Év Hozam** 2008-46,28% 2007-2,80% 2006 2,28% Befektetési alap 2008.08.11. 2008.11.11. A múltbeli hozamok alakulása nem jelent garanciát az alapok jövôbeli teljesítményére. Az alapok hírlevelében az Alapkezelô saját véleménye is megtalálható, amely újabb információk megjelenése esetén természetesen változhat. A hírlevélben szereplô információk hitelesnek tartott információkon alapulnak, de azok valódiságáért az Alapkezelô nem vállal felelôsséget. Az Alapkezelô nem vállal felelôsséget a hírlevelek alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. A befektetési Alapokkal kapcsolatban felmerülô költségekrôl (forgalmazással kapcsolatos díjak, alapkezelési-, felügyeleti-, letétkezelési-, stb. díjak), a kockázatokról és a befektetési politikákról, az alapok tájékoztatójában, kezelési szabályzatában valamint a forgalmazási helyeken tájékozódjon. A nettó hozamokat 2006. szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. EUR PERFORMANCE INDEX OECD tagországok által kibocsátott kötvényekbôl összeállított értékpapírportfólióindex. Dow Jones EURO Stoxx 50 Az Európai Monetáris Unió 50 meghatározó tôzsdére bevezetett cégének teljesítményét jeleníti meg. RAX A hazai részvényekbe fektetô elméleti befektetési alap törvényi korlátok figyelembe vételével kialakított portfóliójának teljesítményét mutató index. MAX Az egy év feletti hátralévô futamidejû, fix kamatozású Magyar Államkötvények találhatók. Az index a kosarában található egy évnél hosszabb futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait mutatja meg. RMAX A rövid futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait jelzi, kosarában a MAX index kosarából kikerülô három hónap és egy év közötti hátralévô futamidejû államkötvények, valamint diszkontkincstárjegyek találhatók. cetop20 Az indexet Közép-európai Blue Chip indexnek is nevezik. A kosarába 20 meghatározó cég részvényei kerülnek be a budapesti, prágai, varsói, zágrábi, ljubljanai és pozsonyi tôzsdékrôl. * Alap árfolyama = egy jegyre jutó nettó eszközérték ** Forgalmazási költségek levonása elôtti egy jegyre jutó nettó eszközértékbôl számított nettó hozamok, továbbá ezen hozamokat 2006. szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. Az éven belüli hozamok nem évesített adatok. *** MKB Hozamvadász Nyíltvégû indulása: 2005.05.12.; MKB Alapok Alapja Nyíltvégû indulása 2005.12.19.; MKB Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégû indulása 2007.01.31.; MKB Garantált Likviditási Alap indulása 2007.04.26.; MKB Euro Likviditási Alap indulása 2008.08.13.; MKB Mozaik Likviditási Alap indulása 2008.11.04.; MKB Gránit Likviditási Alap indulása 2009.01.27. MKB Bonus Közép-európai Részvény új referencia indexe: cetop20. 14 15
MKB Zártvégû Alapok MKB Zártvégû Alapok Alap neve Alap Alap Futamidô Befektetési terület indulásának lejáratának idôpontja idôpontja Jelenleg futó tôkevédett származtatott alapok MKB Pagoda 2006.09.05. 2009.09.09. 3 év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua Tôkegarantált China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Tricollis 2006.12.20. 2009.06.22. 2,5 év Ázsiai részvénypiac: Kína (FTSE Xinhua China 25), Tôkegarantált Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng), valamint európai és japán ingatlanpiacok: FTSE EPRA és Tokiói REIT és pénzpiac MKB Világszám 2007.02.19. 2009.08.21. 2,5 év A világ blue chip vállalatai:15 egyedi Tôke- és Hozamgarantált részvény és pénzpiac MKB Pagoda II 2007.03.29. 2010.03.29. 3 év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua Tôkegarantált China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Hozam Expressz 2007.05.14. 2010.05.14. 3 év, de Távol-keleti, európai és amerikai Tôkegarantált elôbb is részvénypiac (12 részvény) és pénzpiac megszûnhet MKB Kaleidoszkóp 2007.06.29. 2010.06.29. 3 év Távol-keleti (Nikkei 225 és Hang Seng), Tôkegarantált európai (Eurostoxx 50) és amerikai (Nasdaq 100) részvénypiacok és pénzpiac MKB Hozam Expressz II 2007.09.14. 2010.09.14. 3 év, de Távol-keleti, európai és amerikai részvénypiac elôbb is (12 egyedi részvény) és pénzpiac megszûnhet MKB Euro Top 20 2007.09.18. 2009.09.21. 2 év 20 egyedi részvény (Európa, Japán, USA) és pénzpiac MKB Dollár Top 20 2007.09.18. 2009.09.21. 2 év 20 egyedi részvény (Európa, Japán, USA) és pénzpiac MKB Hozam Expressz III 2007.11.23. 2010.11.23. 3 év, de Távol-keleti, európai és amerikai részvénypiac elôbb is (12 egyedi részvény) és pénzpiac megszûnhet Alap neve Alap Alap Futamidô Befektetési terület indulásának lejáratának idôpontja idôpontja MKB Top 15 Luxus 2007.12.21. 2009.12.21. 2 év 15 különbözô luxustermékeket elôállító vállalat részvényei és pénzpiac A sorozat MKB Top 15 Luxus 2007.12.21. 2009.12.21. 2 év 15 különbözô luxustermékeket elôállító vállalat részvényei és pénzpiac B sorozat MKB Hozam Expressz IV 2008.01.18. 2011.01.18. 3 év, de Hong-Kong, Japán, Taiwan és Dél-Koreai elôbb is részvények és pénzpiac megszûnhet MKB Pagoda III 2008.03.07. 2011.03.07. 3 év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Szakura 2008.04.11. 2010.10.11. 2,5 év Japán (Tokyo REIT) index, Hong Kong-i ingatlanpiacok (HSP - Hang Seng Property index) és pénzpiac MKB Zöld Bolygó 2008.06.03. 2011.06.06. 3 év Észak-Amerika, Európa, Japán környezettudatos vállalatai (15 egyedi részvény) és pénzpiac MKB Panoráma 2008.06.09. 2011.06.06. 3 év Amerikai és Európai részvénypiac (S&P 500 Tôke- és Hozamvédett és Eurostoxx50) és pénzpiac MKB Gemini 2008.07.16. 2011.07.11. 3 év Amerikai részvénypiac (15 Nasdaq-on Tôke- és Hozamvédett jegyzett technológiai részvény) és pénzpiac MKB Pagoda IV 2008.08.21. 2011.08.22. 3 év Ázsiai részvénypiacok: Kínai (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong-i (Hang Seng) rv.piac MKB Panoráma II 2008.09.25. 2011.09.26. 3 év Amerikai és Európai részvénypiac Tôke- és Hozamvédett (S&P 500 és Eurostoxx50) és pénzpiac MKB Mérleg Az Alap 2011.10.10. 3 év Devizapiac: magyar forint, lengyel zloty, nyilvántartásba török líra és orosz rubel euróval szembeni vételének napja árfolyamalakulásától függô befektetés MKB Panoráma III Az Alap 2011.11.07. 3 év Amerikai, európai és japán részvénypiac Tôke- és Hozamvédett nyilvántartásba (S&P 500, Eurostoxx 50 és Nikkei 225) vételének napja és pénzpiac 16 17
Jegyzetek Jegyzetek 18 19
A L A P K E Z E L Ô : MKB Alapkezelô zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. Tel.: 268-7834, 268-8492, 268-8284, 268-8184 Fax: 268-7509, 268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu L E T É T K E Z E L Ô : MKB Bank Zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. I N F O R M Á C I Ó : MKB TeleBANKár: 06 40 333 666 www.mkb.hu www.mkbalapkezelo.hu