MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés"

Átírás

1 MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés DECEMBER

2 Összefoglaló Az amerikai vezetô részvényindex decemberi halvány, 0,8 százalékos emelkedése alig szépítette a nagy gazdasági világválság óta legnagyobb éves visszaesést: az S&P500 ugyanis 2008-ban 38,5 százalékkal alacsonyabb szinten fejezte be az évet a januári induláshoz képest. Az 1937-es év 38,6 százalékos hanyatlásával ennél csak minimálisan volt rosszabb. A New York-i börzemutató 11 éves minimumon járt november 20-án és a volatilitás annyira megnôtt, hogy 5 százalékos napon belüli árfolyam elmozdulásra 18-szor került sor. Az elmúlt 7 évtized legnagyobb pénzügyi válságát átélô Amerikában 2000 mrd dollár elköltését fontolgatják, bankmegmentésre, az autógyártók megsegítésére, a befagyott hitelpiacok felélesztésére, infrastrukturális beruházásokra és adócsökkentésre. A Fed csaknem 0 százalékig vitte le az irányadó kamatot, miközben a visszaesés már a fogyasztást is érintette az elmúlt 40 év legrosszabb karácsonyi szezonját eredményezve a tengeren túlon. Amerika, Európa és Japán hosszú évtizedek óta elôször néznek egyidejû recesszió elé. A gazdaság élénkítô csomagok átmeneti hangulatjavító hatására igaz, hogy a német Dax 3-, és a japán Nikkei 4,1 százalékkal emelkedett decemberben, az éves hanyatlás azonban mindkét vezetô részvénypiacon meghaladta a 40 százalékot. Az IMF prognózisa szerint a világgazdaság növekedése a 2008-as 3,7% után 2009-re 2,2 százalékra eshet vissza. A 3 vagy annál kisebb növekedés pedig már globális recessziónak számít. A recessziós aggodalmak nem kedveztek az olaj árának, amely decemberben újabb nagy hullámmal, egyharmadával zsugorodva 39 dolláron zárta az évet. A nemzetközi pénzek mozgását továbbra is a biztonságba menekülés jellemezte és az amerikai 10 éves kötvényhozam 70 bázispontos csökkenést követôen történelmi minimumra, 2,22 százalékra került. A 2 éves és a 10 éves amerikai kötvény hozamok közti eltérés 2,62 százalékról 1,46 százalékra mérséklôdött, jelezve, hogy az inflációs kilátások drasztikus javulása élénkítette a hosszabb lejáratú papírok iránti keresletet. Novemberben az amerikai infláció 1,1 százalékot, a legfrissebb adatok szerint decemberben az euró-zónás infláció alig 1,6 százalékot tett ki. Az elôzô hónapok dollárerôsödô trendjét megtörve, az utóbbi egy hónapban jelentôsen gyengült a zöldhasú, ami mögött a nyereség realizálás reményében végrehajtott dollár long pozíciók zárása állhatott. A zöldhasú egy hónap alatt az euróval szemben 10-, és a jennel szemben 5 százalékkal értékelôdött le. Az amerikaiaknál lényegesen rosszabb euró-zónás növekedési kilátások ugyanakkor 2009 elsô felére ismét az euró gyengülését vetítheti elôre, mivel az Európai Központi Bank kamatcsökkentési ciklusát akár az euró alapkamat 1 százalékos szintjéig folytathatja a jelenlegi 2,5 százalékról. A forint decemberben az euróval szemben közel 2 százalékot értékelôdött le és 263,50-es szinten zárta az évet. A dollár nemzetközi piacokon való megroggyanásának következtében ugyanakkor a dollárral szemben több mint 7 százalékkal erôsödött. Így a bankközi devizapiacon az év utolsó napján a zöldhasú egységéért 20 forinttal kevesebbet, mindössze 188 forintot adtak, mint egy hónappal azelôtt. Az MNB Monetáris Tanácsa decemberben kétszer is mérsékelte az irányadó kamatot, amely ezzel 10 százalékra került. A november 23-i 300 bázispontos kamatemelésnek ezzel a felét már visszaadta a jegybanki grémium. Simor András jegybank elnök szerint a monetáris enyhítés nagy léptekkel folytatódhat, mivel a meredek dezinfláció nyomán a jegybank nagy valószínûséggel a 3 százalékos inflációs cél alá lôhet, miközben a magyar gazdaság recessziós kilátásai is jelentôsen romlottak a novemberi inflációs jelentésben felvázoltakhoz képest. Pénzügyi stabilitási prioritása azonban továbbra is maradhat a jegybank kamatdöntô testületének. Egyik oldalról ugyanis az IMF/Világbank/EU 20 mrd dolláros hitelkerete a pénzügyi stabilitást erôsíti, amennyiben a teljes 2009-es költségvetési hiány és a lejáró államadósság megújítása finanszírozhatóvá vált ebbôl, másik oldalról azonban recessziós környezetben a GDP arányos adósság mutató növekedése az ország megítélésének árthat. A vártnál jobb, 5,1-rôl 4,2 százalékra csökkenô novemberi infláció segítette a hazai állampapír piaci hozamesés felgyorsulását. Az év utolsó havában a rövid lejáratú papírok referencia hozamai bázisponttal kerültek alacsonyabbra és 9 százalék közvetlen közelében zártak. A jegybanki kamatlépéseknél nagyobb mértékû hozamszakadás további jelentôs monetáris enyhítés beárazását jelzi. Egy enyhe külföldi vételi érdeklôdés december közepén 50 mrd Ft-os átmeneti emelkedést okozott a külföldiek forint kötvényállományában. A hazai részvény piaci index a drámai 40 százalékos zuhanást hozó ôszt követôen, decemberben már csupán 3,6 százalékot veszített értékébôl. Az éves teljesítmény a régió más börzéihez hasonlóan, az index felezôdését hozta. A BUX ponton zárta az évet az év eleji ponttal szemben. Decemberben azonban a kilengések szelídültek, az MTelekom közel 10 százalékos csökkenése mellett a MOL 6-, és az OTP alig 3 százalékot veszített értékébôl. A négy nagy közül egyedüli papírként a Richter 5 százalékkal tudott emelkedni. A gyógyszerpapír 30 ezer forint fölé került árfolyama, illetôleg a MOL és OTP jelentôs árfolyamvesztése miatt a Richter a BUX legnagyobb súlyú papírjává vált. Kockázat: 2 3

3 MKB Garantált Likviditási Alap MKB MOZAIK Likviditási Alap Ft 1, Ft Folyószámla, készpénz, repo ,12% Betét 0 0,00% Ft 11151, Ft Folyószámla, készpénz, repo ,11% Betét 0 0,00% Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását Kötelezettség 0 0,00% Költségek össz.: (ezer Ft) ,12% Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását Kötelezettség 0 0,00% Költségek össz.: (ezer Ft) ,11% ötvözze a lekötött betétek magasabb ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendel- MKB Garantált Likviditási Alap árfolyam változása* hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) rendel- MKB MOZAIK Likviditási Alap árfolyam változása* kezésre álló pénzeszközei számára 1,14 kezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. 1,12 rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson ,10 1, akár 1 naptól - 3 hónapig 1,06 akár 1 naptól - 3 hónapig 1, alacsony 1,02 alacsony 1, Az MKB Garantált Likviditási Alap portfóliójában csak fix kamatozású instrumentum volt az év végén. 3 hó 2,37% 6 hó 4,29% 1 év 7,88% Indulástól*** 7,40% Év Hozam** ,90% Az MKB MOZAIK Likviditási Alap portfóliójában csak fix kamatozású instrumentum volt Indulástól*** 1,32% év végén. 42 5

4 MKB EURO Likviditási Alap MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci ,18 EUR 1, EUR Portfólió összetétele Összeg (ezer EUR) A nettó eszközérték Folyószámla, készpénz, repo ,11% Betét 0 0,00% Ft 1, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,45% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,71% Az Alapkezelô az alap politikáját úgy határozta meg, hogy az alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetôknek rövid távon (3 hónapon belüli) ren- Kötelezettség 0 0,00% Költségek össz.: (ezer EUR) -34-0,11% MKB EURO Likviditási Alap árfolyam változása* Az Alap tôkéje az átlagosan egy évnél rövidebb hátralévô futamidejû, a piaci hozamok változásaira kisebb ingadozást mutató állampapírokba és vállalati kötvényekbe kerül befektetésre. Diszkontkincstárjegyek ,72% Magyar államkötvények ,26% Vállalati kötvények ,27% Jelzáloglevél ,45% Kötelezettség ,01% Költségek össz.: (ezer Ft) ,14% delkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetôséget nyújtson. akár 1 naptól - 3 hónapig alacsony Az augusztusban induló MKB Euró Likviditási Alap portfóliójában csak fix kamatozású instrumentum volt az év végén. 1,014 1,012 1,010 1,008 1,006 1,004 1,002 1, Indulástól*** 1,31% hét-1 év alacsony RMAX Az MKB Prémium a referencia hozamnál valamivel magasabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett december végén. MKB Prémium Pénzpiaci árfolyam változása* 1,6 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1, Referenciaindex hozama** 3 hó 2,20% 2,71% 6 hó 4,31% 4,91% Referenciaindex hozama** 1 év 6,45% 8,43% 3 év 6,19% 7,57% 5 év 7,36% 8,60% Év Hozam** Referenciaindex hozama** ,47% 8,45% ,57% 7,67% ,53% 6,62% ,14% 8,38% ,28% 12,16% ,59% 6,13% ,99% 9,83% 6 7

5 MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Alapok Alapja Nyíltvégû Ft Ft 4, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,67% 0, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,52% Az Alap tôkéje a hosszabb futamidejû, a piaci hozamok változásakor nagyobb árfolyam ingadozást mutató állampapírokba, valamint vállalati kötvényekbe kerül befektetésbe. 1-3 év Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,51% Magyar államkötvények ,15% Nemzetközi államkötvények ,38% Vállalati kötvények ,10% Jelzáloglevél ,89% Kötelezettség ,01% Fedezeti ügylet eredménye ,02% Költségek össz.: (ezer Ft) ,15% MKB Nyíltvégû Állampapír árfolyam változása* Az Alapkezelô a rendelkezésre álló befektetési alapok között a hazai és nemzetközi pénz és tôkepiaci folyamatok változékonyságát kihasználva, ahhoz alkalmazkodva folyamatosan elônyös szelekciók kiválasztására törekedik. Hazai nyíltvégû alap bef. jegye ,55% Külföldi nyíltvégû alap bef. jegye ,65% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok 0 0,00% Kötelezettség ,14% Követelés 701 0,19% Fedezeti ügylet eredménye ,46% Költségek össz.: (ezer Ft) ,22% MKB Alapok Alapja árfolyam változása* 1,15 közepes MAX 4,2 4,0 3,8 3,6 3,4 3,2 3,0 2, év közepes 1,10 1,05 1,00 0,95 0,90 0,85 0,80 0,75 0,70 0, Az MKB Állampapír Alap a referencia indexnél magasabb hátralévô átlagos futamidôvel rendelkezett. December elején MOL euróban denominált kötvényt vásárolt és teljes mértékben fedezte az alap devizakockázatát. 86 Referenciaindex hozama** 1 év 0,20% 2,58% 3 év 3,43% 5,19% 5 év 6,38% 7,63% Év Hozam** Referenciaindex hozama** ,20% 2,59% ,12% 6,11% ,07% 6,96% ,89% 8,89% ,30% 14,32% ,60% -0,68% ,35% 10,24% Az MKB Alapok Alapja portfóliója MKB Hozamvadász, MKB Állampapír Alap, amerikai ingatlan szektor ETF, amerikai technológiai illetve félvezetô index ETF, valamint FTSE Xinhua 25 indexkövetô tôzsdei alapot tartalmazott év végén. Az alap devizakitettsége a hónap végével teljes mértékben fedezve volt. 1 év -26,35% 3 év -7,25% Indulástól*** -7,17% Év Hozam** ,41% ,07% ,18% 9

6 MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Bonus Nyíltvégû Részvény Ft 0, Ft Az Alapkezelô az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az diverzifikált módon lehetôvé tegye, a hazai és nemzetközi ingatlanpiacon tevékenykedô alapok teljesítményébôl történô részesedést biztosítsa a befektetôk részére. 3 év mérsékelt Az MKB Ingatlan Alapok Alapja a hazai ingatlanalap-piacon kialakult helyzetre való tekintettel két lépésrôl döntött: egyrészt visszaváltási megbízást adott ki az Európa, az OTP és Erste Ingatlanalapokra, melyek pénzügyi teljesülése február illetve április elején fog megtörténni. Továbbá az alap csökkentette az európai és ázsiai ingatlanpiaci indexekhez kötött ETF kitettség arányát. Ennek következtében az alapban található likvid eszközök aránya 50% körül alakult az év végén és devizakitettsége teljes mértékben fedezve volt. Folyószámla, készpénz, betét, repo ,90% Hazai nyíltvégû alap bef. jegye ,56% Külföldi ingatlan bef ,29% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,61% Kötelezettség 0 0,00% Fedezeti ügylet eredménye ,20% Költségek össz.: (ezer Ft) ,15% MKB Ingatlan Alapok Alapja árfolyam változása* 1,10 1,08 1,06 1,04 1,02 1,00 0,98 0,96 0,94 0,92 0, év -12,26% Indulástól*** -4,13% Év Hozam** ,29% Ft 1, Ft Hosszú távon az Alap tôkéjének min. 50%-a hazai kibocsátású részvényekbe, a maradék hányad pedig hazai kibocsátású kötvényekbe kerül befektetésre. 3 év magas RAX Az MKB Bonus Részvény Befektetési Alap részvénykitettsége év végén enyhén bechmark alatt volt, a bluechip papírok súlya enyhén csökkent a hónapban. Folyószámla, készpénz, betét, repo ,16% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,05% Magyar államkötvények ,05% Vállalati kötvények 0 0,00% Hazai részvények ,02% Kötelezettség ,05% Költségek össz.: (ezer Ft) ,18% MKB Bonus Nyíltvégû Részvény árfolyam változása* 2,6 2,4 2,2 2,0 1,8 1,6 1,4 1,2 1, Referenciaindex hozama** 1 év -46,31% -49,57% 3 év -13,16% -10,65% 5 év 2,28% 7,42% Év Hozam** Referenciaindex hozama** ,40% -49,66% ,23% 13,33% ,91% 24,99% ,69% 42,03% ,35% 41,31% ,17% 8,58% ,59% 3,88%

7 MKB Hozamvadász Nyíltvégû MKB Európai Nyíltvégû Részvény Ft 0, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,16% Hazai értékpapírok 0 0,00% Ft 0, Ft Folyószámla, készpénz, betét, repo ,42% Hazai hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok ,81% Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét lehetôség szerint az OECD tagállamokban kibocsátott értékpapírokba fekteti. 3 év magas Vállalati kötvény 0 0,00% Külföldi befektetési jegy ,94% Külföldi részvények ,41% Hazai részvények 0 0,00% Kötelezettség ,12% Fedezeti ügylet eredménye ,85% Költségek össz.: (ezer Ft) ,23% Az Alapkezelô az Alap tôkéjének likvid hányadon felüli részét lehetôség szerint az OECD tagállamokban székhellyel rendelkezô szervezetek európai tôzsdékre bevezetett részvényekbe fekteti be. Államkötvények ,81% Vállalati kötvények 0 0,00% Külföldi részvények ,70% Kötelezettség ,03% Követelés 333 0,02% Fedezeti ügylet eredménye ,74% Költségek össz.: (ezer Ft) ,19% MKB Nyíltvégû Európai Részvény árfolyam változása* MKB Hozamvadász árfolyam változása* 1,15 1,05 0,95 0,85 0,75 3 év magas 1,0 0,9 0,8 0,7 0,6 0,5 0,65 DowStoxx50 0,4 Az MKB Hozamvadász Befektetési Alap deviza kitettsége teljes mértékben fedezve volt, az alap részvénykitettsége a hónap során 40% alá csökkent. A hónap során az alap tartotta azt a kétszeres tôkeáttételt leképezô ETF-et, ami az amerikai kötvénypiaci hozamok emelkedéséhez kötött. Az alap deviza kitettsége fedezve volt az év végén. 12 0,55 0, év -46,19% 3 év -18,84% Indulástól*** -14,57% Év Hozam** ,28% ,80% ,28% Az MKB Európai Nyíltvégû Részvény deviza kitettsége december végével teljesen fedezve volt, az alap a benchmark-hoz képest enyhén alul volt súlyozva a hónap során Referenciaindex hozama** 1 év -40,17% -42,33% 3 év -11,00% -10,83% 5 év -2,57% -1,68% Év Hozam** Referenciaindex hozama** ,25% -42,41% ,08% 6,91% ,86% 15,12% ,47% 21,27% ,58% 7,31% ,21% 16,28% ,36% -37,41% 13

8 MKB ok MKB ok Alap neve Alap Alap Futamidô Befektetési terület indulásának lejáratának idôpontja idôpontja Jelenleg futó tôkevédett származtatott alapok MKB Gránit ,5 év Európai (FTSE EPRA), japán (REIT), és magyar ingatlanpiacok (BNP Paribas magyar ingatlanpiaci index) és pénzpiac MKB Pagoda év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Tricollis ,5 év Ázsiai részvénypiac: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng), valamint európai és japán ingatlanpiacok: FTSE EPRA és Tokiói REIT és pénzpiac MKB Világszám ,5 év A világ blue chip vállalatai:15 egyedi Tôke- és Hozamgarantált részvény és pénzpiac MKB Pagoda II év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Hozam Expressz év, de Távol-keleti, európai és amerikai elôbb is részvénypiac (12 részvény) és pénzpiac megszûnhet MKB Kaleidoszkóp év Távol-keleti (Nikkei 225 és Hang Seng), európai (Eurostoxx 50) és amerikai (Nasdaq 100) részvénypiacok és pénzpiac MKB Hozam Expressz II év, de Távol-keleti, európai és amerikai részvénypiac elôbb is (12 egyedi részvény) és pénzpiac megszûnhet MKB Euro Top év 20 egyedi részvény (Európa, Japán, USA) és pénzpiac MKB Dollár Top év 20 egyedi részvény (Európa, Japán, USA) és pénzpiac MKB Hozam Expressz III év, de Távol-keleti, európai és amerikai részvénypiac elôbb is (12 egyedi részvény) és pénzpiac megszûnhet Alap neve Alap Alap Futamidô Befektetési terület indulásának lejáratának idôpontja idôpontja MKB Top 15 Luxus év 15 különbözô luxustermékeket elôállító vállalat részvényei és pénzpiac A sorozat MKB Top 15 Luxus év 15 különbözô luxustermékeket elôállító vállalat részvényei és pénzpiac B sorozat MKB Hozam Expressz IV év, de Hong-Kong, Japán, Taiwan és Dél-Koreai elôbb is részvények és pénzpiac megszûnhet MKB Pagoda III év Ázsiai részvénypiacok: Kína (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong (Hang Seng) és pénzpiac MKB Szakura ,5 év Japán (Tokyo REIT) index, Hong Kong-i ingatlanpiacok (HSP - Hang Seng Property index) és pénzpiac MKB Zöld Bolygó év Észak-Amerika, Európa, Japán környezettudatos vállalatai (15 egyedi részvény) és pénzpiac MKB Panoráma év Amerikai és Európai részvénypiac (S&P 500 Tôke- és Hozamvédett és Eurostoxx50) és pénzpiac MKB Gemini év Amerikai részvénypiac (15 Nasdaq-on Tôke- és Hozamvédett jegyzett technológiai részvény) és pénzpiac MKB Pagoda IV év Ázsiai részvénypiacok: Kínai (FTSE Xinhua China 25), Japán (Nikkei 225) és Hong Kong-i (Hang Seng) rv.piac MKB Panoráma II év Amerikai és Európai részvénypiac Tôke- és Hozamvédett (S&P 500 és Eurostoxx50) és pénzpiac MKB Mérleg Az Alap év Devizapiac: magyar forint, lengyel zloty, nyilvántartásba török líra és orosz rubel euróval szembeni vételének napja árfolyamalakulásától függô befektetés MKB Panoráma III Az Alap év Amerikai, európai és japán részvénypiac Tôke- és Hozamvédett nyilvántartásba (S&P 500, Eurostoxx 50 és Nikkei 225) vételének napja és pénzpiac 14 15

9 A múltbeli hozamok alakulása nem jelent garanciát az alapok jövôbeli teljesítményére. Az alapok hírlevelében az Alapkezelô saját véleménye is megtalálható, amely újabb információk megjelenése esetén természetesen változhat. A hírlevélben szereplô információk hitelesnek tartott információkon alapulnak, de azok valódiságáért az Alapkezelô nem vállal felelôsséget. Az Alapkezelô nem vállal felelôsséget a hírlevelek alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. A befektetési Alapokkal kapcsolatban felmerülô költségekrôl (forgalmazással kapcsolatos díjak, alapkezelési-, felügyeleti-, letétkezelési-, stb. díjak), a kockázatokról és a befektetési politikákról, az alapok tájékoztatójában, kezelési szabályzatában valamint a forgalmazási helyeken tájékozódjon. A nettó hozamokat szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. EUR PERFORMANCE INDEX OECD tagországok által kibocsátott kötvényekbôl összeállított értékpapírportfólióindex. DOWSTOXX50 Az európai OECD piacok részvényeibôl összeállított portfólió-index, amely kizárólag részvényeket tartalmaz. RAX A hazai részvényekbe fektetô elméleti befektetési alap törvényi korlátok figyelembe vételével kialakított portfóliójának teljesítményét mutató index. MAX Az egy év feletti hátralévô futamidejû, fix kamatozású Magyar Államkötvények találhatók. Az index a kosarában található egy évnél hosszabb futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait mutatja meg. RMAX A rövid futamidejû állampapírok árfolyamváltozásait jelzi, kosarában a MAX index kosarából kikerülô három hónap és egy év közötti hátralévô futamidejû államkötvények, valamint diszkontkincstárjegyek találhatók. * Alap árfolyama = egy jegyre jutó nettó eszközérték ** Forgalmazási költségek levonása elôtti egy jegyre jutó nettó eszközértékbôl számított nettó hozamok, továbbá ezen hozamokat szeptember 1. napjától 20%-os kamatadó terheli. Az éven belüli hozamok nem évesített adatok. *** MKB Hozamvadász Nyíltvégû indulása: ; MKB Alapok Alapja Nyíltvégû indulása ; MKB Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégû indulása ; MKB Garantált Likviditási Alap indulása ; MKB EURO Likviditási Alap indulása ; MKB MOZAIK Likviditási Alap indulása A L A P K E Z E L Ô : MKB Alapkezelô zrt Budapest, Váci utca 38. Tel.: , , , Fax: , mkbalapkezelo@mkb.hu L E T É T K E Z E L Ô : MKB Bank Zrt Budapest, Váci utca 38. I N F O R M Á C I Ó : MKB TeleBANKár:

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés N O V E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. N O V E M B E R Összefoglaló November folyamán igen pesszimista hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A hónap elején kedvezôtlenül

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. D E C E M B E R Összefoglaló Decemberben vegyes hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A novemberi mélypontok után volt egy kisebb korrekció,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. S Z E P T E M B E R Összefoglaló Szeptemberben folytatódott az augusztus második felében elindult optimista kereskedés a nemzetközi részvénypiacokon.

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú L I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú L I U S Összefoglaló Júliusban két teljesen eltérô két hetet láthattak a befektetôk a világ vezetô részvénypiacain. A hónap elsô felében még kedvezô

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú N I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J Ú N I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. J Ú N I U S Összefoglaló Júniusban vegyesen alakultak az árfolyamok a világ vezetô részvénypiacain. Az áprilisban indult áremelkedés júniusban megakadt,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R Összefoglaló Október folyamán igen érdekes folyamatok zajlottak a világ részvénypiacain. Egyrészt tovább folytatódott az augusztus óta

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. NOVEMBER Összefoglaló Három hetes hanyatlást követôen, 1974 óta nem látott nagyságú heti emelkedéssel fejezte be a novembert az amerikai S&P500. A havi

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés A U G U S Z T U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés A U G U S Z T U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. A U G U S Z T U S Összefoglaló Augusztus elején folytatódott a július második felében elindult korrekció a nemzetközi részvénypiacokon. Az amerikai másodlagos

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. JANUÁR Összefoglaló Az amerikai vezetô részvényindex négy egymást követô héten esett és 8,6%-os csökkenéssel minden idôk legrosszabb januárját zárta. Márpedig

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. AUGUSZTUS Összefoglaló A 2002 óta a legrosszabb elsô félévet záró S&P500 amerikai részvényindex a harmadik negyedévben 0,3 százalékos nyereséget könyvelhetett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. ÁPRILIS Összefoglaló Áprilisban a nemzetközi befektetôi hangulat kedvezôbbre fordult a vártnál kevésbé rossz amerikai gazdasági növekedési és munkaerô piaci

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J A N U Á R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés J A N U Á R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. J A N U Á R Összefoglaló Kedvezôtlenül indult az év a globális pénz- és tôkepiacokon. Csalódást keltô amerikai makro adatok recessziós félelmeket keltettek

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. SZEPTEMBER Összefoglaló Szeptemberben számottevô veszteséget szenvedtek el a részvény és az árupiacok a hitelpiaci válság mélyülése nyomán. A 23 fejlett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. JÚNIUS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. ÁPRILIS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. MÁJUS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés F E B R U Á R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés F E B R U Á R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. F E B R U Á R Összefoglaló Februárban a nemzetközi pénz és tôkepiacokon fokozódtak a recesszióba süllyedô amerikai gazdaság és ennek esetleges kedvezôtlen

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés M Á R C I U S

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés M Á R C I U S MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 8. M Á R C I U S Összefoglaló Márciusban az amerikai jelzálogpiaci válsághoz kapcsolódó pénzügyi veszteségekrôl szóló hírek és a recesszió képét festõ tengeren

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. JÚLIUS Összefoglaló Júliusban hullámzott a hangulat a globális pénz- és tôkepiacokon. Miközben a vártnál is jobban megugró infláció borzolta a kedélyeket

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. MÁJUS Összefoglaló Az S&P500 index májusban folyamatosan bôvült és a hónapot 1,1%-os nyereséggel zárta. Ezzel április után már a második hónapot fejezte

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2008. JÚNIUS Összefoglaló Júniusban a globális részvényindexek hat év óta a legrosszabb hónapot zárták, az MSCI World Index 8,4 százalékkal korrigált vissza,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J Ú N I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. O K T Ó B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J Ú L I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. J A N U Á R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Euro TOP20 Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 0 9. A U G U S Z T U S MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 0 9. D E C E M B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Euro TOP20 Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. M Á R C I U S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. Á P R I L I S MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. N O V E M B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált 2 0 1 0. S Z E P T E M B E R MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált MKB Gránit Tôkevédett MKB Mozaik Tôkevédett MKB Euro Tôkevédett MKB Dollár Tôkevédett MKB Hozam Expressz 3. Tôkevédett MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye

Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye Az MKB Alapkezelı zrt. hirdetménye Az MKB kezelı zártkörően mőködı Rt. tájékoztatása befektetési alapok 2011.évi CXCIII. törvénynek (Batv.) való megfelelésrıl, valamint Tájékoztató és Kezelési Szabályzat

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Investment Fund Harmonizáció ÁÉKBV

Részletesebben

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Money Market Capital Protected Investment Fund Budapest Pénzpiaci Alap Budapest

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2012. SZEPTEMBER MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Április hónapra 2017. április 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2019 Január hónapra 2019. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 Szeptember hónapra 2017. szeptember 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Absolute Return Derivative Investment Fund Budapest Abszolút Hozam Alap

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 December hónapra 2017. december 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2018 Január hónapra 2018. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Január hónapra 2017. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Május hónapra 2017. május 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Február hónapra 2017. február 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 November hónapra 2016.november 30. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés december Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Arany Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2016 - Budapest Arany Alapok Alapja A. Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012

GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012 GE Money Dollár Rövid Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme GE Money Dollar Short

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 1 3. M Á R C I U S MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 1 3. M Á J U S MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Energia Tôkevédett Likviditási Alap MKB Differencia Tôkevédett Likviditási Alap MKB 24 Karát 2. Tôkevédett Likviditási Alap MKB24 Karát 3. Tôkevédett Likviditási

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 1 3. F E B R U Á R MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest Aranytrió

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Irodaingatlan, Pénzeszközök. 1, Ft. Nyilvános, nyíltvégű, határozatlan idejű. Pénzpiaci eszközök. Irodaingatlan. Telek.

Irodaingatlan, Pénzeszközök. 1, Ft. Nyilvános, nyíltvégű, határozatlan idejű. Pénzpiaci eszközök. Irodaingatlan. Telek. DIÓFA INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP A SOROZAT HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS - 2017. AUGUSZTUS Alap bemutatása Az Alapkezelő az Alapot egy jól diverzifikált, magyarországi ingatlanokba fektető befektetési alapként

Részletesebben

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás

Havi jelentés. QUAESTOR Aranytallér Április 30. Aranytallér árfolyamalakulás QUAESTOR Aranytallér Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes kockázata miatt legalább egy éves időtávra befektetőknek ajánlott. Alap

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Dialóg Június

Dialóg Június www.dialoginvestment.hu Dialóg Likviditási Befektetési Alap Ingatlanfejlesztő Részvény Alap Konvergencia Részvény Alap Octopus Származtatott Alap Maracana Alap Származtatott Deviza Alap EURO Származtatott

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 1 3. J Ú N I U S MKB Forint Tôkevédett Likviditási Alap MKB Pagoda Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett

Részletesebben