Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára"

Átírás

1 Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Január hónapra január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló évi XVI. törvény ( Kbftv. )alapján készítette el és teszi közzé. A Törvény XX. fejezetének 50. pontja A nyilvános befektetési alap rendszeres tájékoztatási, jelentési kötelezettségeiről szóló 133 -a következőképpen rendelkezik: A havi portfóliójelentés tartalmazza a hónap utolsó nettó eszközértéke alapján. a) a portfólió bemutatását a befektetési politikában megfogalmazott befektetési célok és limitek szerinti főbb kategóriáknak megfelelően (főbb eszközfajták, földrajzi diverzifikáció, devizális megoszlás) illetve, ha a befektetési politikában ilyen limitek nincsenek megállapítva, a főbb eszközfajták szerint (részvény, kötvény, befektetési jegy, betét, egyéb eszközök), b) a származtatott ügyletek figyelembe vételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség (tőkeáttétel) mértékét, c) a portfólióban tíz százaléknál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók) felsorolását, d) a befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértékét. A következőkben a fentiekben részletezett szempontok szerint mutatjuk be az egyes befektetési alapok hó végi állapotát.

2 I. Hazai tőke és pénzpiac Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap Hazai állampapírok Ft Kamatkockázat kezelésére irányuló származékos eszközök Pénzpiaci betét Ft Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazói Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU , Ft HU , Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök *A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 2

3 Pioneer Magyar Kötvény Alap Egyéb hazai hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Kamatkockázat kezelésére irányuló származékos eszköz Külföldi állampapír, egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vagy azokba fektető nyíltvégű befektetési alap Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege Ft Ft Ft Ft Ft Ft Óvadékba adott értékpapír I. Összesen eszközök Vezető forgalmazói jutalék Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU ,04311 A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 3

4 Pioneer Rövid Kötvény Alap Hazai egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Ft Ft Külföldi állampapír, egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vagy azokba fektető nyíltvégű befektetési alap Pénzpiaci eszközök Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege Ft Ft Ft Ft I. Összesen eszközök Ft Vezető forgalmazói jutalék Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU , Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 4

5 Pioneer Magyar Indexkövető Részvény Alap Magyar részvények Ft Ft Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazói díj Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU HU , Ft 3, Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók): MOL részvény HU ,87 OTP részvény HU ,91 Richter részvény HU ,88 *A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: * A Pioneer Magyar Indexkövető Részvény Alap portfóliójában i értéknappal származtatott ügylet nem volt 5

6 II. Regionális piacok Pioneer Közép-Európai Részvény Alap Magyar részvények Cseh részvények Ft Lengyel részvények Ft Egyéb Kelet - közép európai részvények Ft Pénzpiaci betét Nyíltvégű alap befektetési jegye Határidős pozíciók nettó értéke Ft Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazói jutalék Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , HU , HU , A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók): A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: * A Pioneer Közép-Európai Részvény Alap portfóliójában i értéknappal származtatott ügylet nem volt 6

7 III. A fejlett OECD országok tőkepiacai Pioneer USA Devizarészvény Alapok Alapja Ft Külföldi részvények ( elsősorban USA ) Régióba fektető nyíltvégű alap befektetési jegye Ft Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF ) Ft Ft Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Vezetőforgalmazói díj Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , HU , HU , A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók): Pioneer Funds - U.S. Fundamental Growth I SOROZAT LU ,47% PIONEER US MID CAP VALUE I SOROZAT LU ,22% PIONEER US RESEARCH I SOROZAT LU ,23% *A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: * A Pioneer USA Devizarészvény Alap portfóliójában i értéknappal származtatott ügylet nem volt 7

8 Pioneer Selecta Európai Részvény Alapok Alapja Ft Nyugat-európai részvények Külföldi vállalati kötvény Régióba fektető nyíltvégű alap befektetési jegye Ft Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF ) Ft Pénzpiaci betét Határidős pozíciók nettó értéke Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Vezetőforgalmazói díj Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU HU , Ft 1, Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók): PIONEER CORE EUROPEAN EQUITY I SOROZAT LU ,30% PIONEER EUROPEAN POTENTIAL I SOROZAT LU ,88% PIONEER EUROPEAN RESEARCH I SOROZAT LU ,04% PIONEER TOP EUROPEAN PLAYERS I SOROZAT LU ,11% *A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 8

9 IV. Ázsiai tőkepiacok Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja Külföldi részvény ( távol-keleti és csendes óceáni térség ) Régióba fektető nyíltvégű alap befektetési jegye Ázsia Ft Japán Ft Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF) Fejlett Ázsia Fejlődő Ázsia Ft Ft Pénzpiaci betét Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege Ft Határidős pozíciók nettó értéke I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Vezetőforgalmazói díj Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU , Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók): MSCI South Korea ETF US ,97% PIONEER ASIA (EXJAPAN) EQUTIY I sorozat LU ,06% PIONEER FUNDS CHINA EQUITY I sorozat LU ,45% PIONEER JAPANESE EQUITY I sorozat LU ,38% *A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: * A Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja portfóliójában i értéknappal származtatott ügylet nem volt 9

10 V. Globális alap Pioneer Nemzetközi Vegyes Alapok Alapja Nyíltvégű részvény alapok befektetési jegye Globális Európa Ft Kelet-Közép Európa Japán Amerika Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF ) Ft Nyíltvégű kötvény alapok befektetési jegye Ft Nyíltvégű pénzpiaci alapok befektetési jegye Magyar részvények Külföldi részvények Pénzpiaci betét Határidős pozíciók nettó értéke Ft Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Vezetőforgalmazói jutalék Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU HU , Ft 3, Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók): PIONEER FUNDS - GLOBAL SELECT I SOROZAT LU ,76% PIONEER KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP I S. HU ,98% PIONEER MAGYAR KÖTVÉNY ALAP I SOROZAT HU ,50% *A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: * A Pioneer Nemzetközi Vegyes Alap portfóliójában i értéknappal származtatott ügylet nem volt 10

11 Pioneer Konzervatív Vegyes Alap Ft Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Nyíltvégű alap befektetési jegye Ft Pénzpiaci betét Magyar részvény Tőzsdei határidős pozíciók Ft Ft Úton lévő tételek egyenlege Óvadékba adott értékpapír Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazói díj Ft Sikerdíj Ft ,0 IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 114,03% 2

12 Pioneer Horizont 2020 Alap Ft Külföldi állampapír Ft Pénzpiaci betét Magyar részvény Nyíltvégű részvény alapok befektetési jegye Amerikai részvényekbe fektető befektetési lap Ft Nyugat Európai részvényekbe fektető befektetési alap Ft Közép-Kelet Európai részvényekbe fektető befektetési alap Ft Árupiac Ft Ft Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF ) Fejlődő Piacok Ft Nyugat-Európa Ft Japán Pacific Ft Óvadékba adott értékpapír Ft Úton lévő tételek egyenlege Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazói jutalék Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU , Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 117,74% 3

13 Pioneer Horizont 2025 Alap Ft Külföldi állampapír Ft Pénzpiaci betét Magyar részvény Nyíltvégű részvény alapok befektetési jegye Amerikai részvényekbe fektető befektetési alap Ft Nyugat Európai részvényekbe fektető befektetési alap Ft Közép-Kelet Európai részvényekbe fektető befektetési alap Ft Árupiac Ft Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF ) Japán Nyugat Európa Ft Fejlődő Piacok Ft Pacific Ft Óvadékba adott értékpapír Ft Úton lévő tételek egyenlege Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Vezető Forgalmazói jutalék Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók): PIONEER KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP I S. HU ,34% A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 120,04% 4

14 Pioneer Horizont 2030 Alap Ft Külföldi állampapír Ft Pénzpiaci betét Magyar részvény Nyíltvégű részvény alapok befektetési jegye Amerikai részvényekbe fektető befektetési lap Ft Nyugat Európai részvényekbe fektető befektetési alap Ft Közép-Kelet Európai részvényekbe fektető befektetési alap Ft Árupiac Ft Ft Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF ) Fejlődő Piacok Ft Nyugat Európa Japán Pacific Ft Óvadékba adott értékpapír Ft Úton lévő tételek egyenlege Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazó díja Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselő eszközök (kibocsátók): PIONEER KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP I S. HU ,35% A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 112,50% 5

15 Pioneer My Portfolio Alapok Alapja Hazai állampapírok és pénzpiaci eszközök Kollektív befektetési eszközök Pénz -és kötvénypiaci fókuszú befektetési alapok Ft Nemzetközi részvény fókuszú befektetési alapok Árupiaci befektetési alapok Abszolút hozam stratégiájú befektetési alapok Ft Ingatlan befektetési alapok Ft Úton lévő tételek egyenlege Ft Óvadékba adott értékpapír I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazói díj Ft Sikerdíj Ft ,0 IV. Befektetési jegyek száma HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft 0 A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 6

16 Pioneer IDEA Alap Hazai és külföldi állampapírok és pénzpiaci eszközök Ft Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Ft Bankbetét Repo ill inverz repo megállapodások Részvények Ft Származtatott eszközök Kollektív befektetési értékpapírok Ft Ft Úton lévő tételek egyenlege Ft Óvadékba adott értékpapír Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazói díj Ft Sikerdíj Ft ,0 IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU , Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 7

17 VI. Abszolút hozam alapok Pioneer Regatta Származtatott Alap Ft Külföldi állampapír Ft Vállalati kötvény és jelzáloglevél Tőzsei határidős pozíció Részvény Ft Nyíltvégű részvény alapok befektetési jegye Árupiac Ft Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF ) Ft Óvadékba adott értékpapír Ft Úton lévő tételek egyenlege Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Ft Vezető forgalmazói díj Ft Sikerdíj Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU , Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 8

18 Kamra Abszolút Hozamú Alap Ft Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Ft Kamatkockázat kezelésére irányuló származékos eszköz Pénzpiaci eszközök Tőzsdén kereskedett Indexalapok ( ETF ) Részvény Ft Tőzsdei határidős pozíciók Árupiac Óvadékba helyezett értékpapír Ft Úton lévő és napi forgalmazás egyenlege Ft Ft I. Összesen eszközök Ft Ft Ft Ft Ft Befektetési jegy forgalmazói jutalék Ft Ft Ft Ft Ft IV. Befektetési jegyek száma HU HU V. Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték HU , Ft HU , Ft A portfólióban 10%-nál magasabb részarányt képviselnek az Államadósság Kezelő Központ Zrt által kibocsátott eszközök A származtatott ügyletek figyelembevételével számított, a befektetési eszközökben meglévő nettó összesített kockázati kitettség: 9

19 1. Az Alapkezelő Pioneer Alapkezelő Zrt Budapest, Fő utca 14. Telefon: Fax:

20 2. Forgalmazók és forgalmazási helyek 1 Az UniCredit Bank Fiókhálózata 1 Az egyes alap forgalmazóját és a forgalmazási helyeit az adott alap, mindenkor hatályos Kezelési szabályzata tartalmazza. 11

21 Erste Befektetési Zrt. az alábbi forgalmazási helyeken: ERSTE Bank Hungary Zrt. fiókhálózatába tartozó azon fiókok, amelyeket az Erste Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának mellékletét képező mindenkori ügynöklistája tartalmaz, amely elérhető a weboldalon. Erste Befektetési Zrt. internetes kereskedési rendszere (Hozamplaza / Erste Befektetési Zrt. székhelye (1138 Budapest, Népfürdő u ) SPB Befektetési Zrt. az alábbi forgalmazási helyen: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. Concorde Értékpapír Zrt. az alábbi forgalmazási helyen 1123 Budapest Alkotás utca 50. Raiffeisen Bank Zrt. az alábbi forgalmazási helyen 12

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Április hónapra 2017. április 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Május hónapra 2017. május 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Február hónapra 2017. február 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 November hónapra 2016.november 30. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 December hónapra 2017. december 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2018 Január hónapra 2018. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 Szeptember hónapra 2017. szeptember 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2019 Január hónapra 2019. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 Október hónapra. 2016.október 28. Az Alapkezelő ezen jelentést a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 Szeptember hónapra. 2016.szeptember 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 Június hónapra. 2016.június 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 Május hónapra. 2016.május 31. Az Alapkezelő ezen jelentést a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2015. November hónapra. 2015.november 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2014. Szeptember hónapra. 2014.szeptember 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2013. Augusztus hónapra. 2013.augusztus.30. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2011. évi CXCIII Törvény a befektetési alapkezelőkről és a kollektív

Részletesebben

Féléves jelentés 2016 DIALÓG USD Befektetési Alap (régi nevén DIALÓG USD Származtatott Befektetési Alap) Általános adatok:

Féléves jelentés 2016 DIALÓG USD Befektetési Alap (régi nevén DIALÓG USD Származtatott Befektetési Alap) Általános adatok: Féléves jelentés 2016 DIALÓG USD Befektetési Alap (régi nevén DIALÓG USD Származtatott Befektetési Alap) MNB lajstromszám: 1111-574 MNB engedélyszám: H-KE-III-383/2014 ISIN kód: HU0000713771 A Féléves

Részletesebben

Féléves jelentés 2015 DIALÓG EURO Származtatott Befektetési Alap Általános adatok:

Féléves jelentés 2015 DIALÓG EURO Származtatott Befektetési Alap Általános adatok: Féléves jelentés 2015 DIALÓG EURO Származtatott Befektetési Alap MNB lajstromszám: 1111-380 MNB engedélyszám: EN-III/TTE-142/2010 ISIN kód: HU0000708714 A Féléves jelentés a kollektív befektetési formákról

Részletesebben

Általános adatok: Az I sorozat forgalmazása kizárólag a Concorde Értékpapír Zrt.-nél történik

Általános adatok: Az I sorozat forgalmazása kizárólag a Concorde Értékpapír Zrt.-nél történik Féléves jelentés 2014 DIALÓG Likviditási Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1111-267 PSZÁF engedélyszám: E-III/110.628-2/2008 ISIN kód: HU0000706494 A sorozat ISIN kód: HU0000713367 I sorozat A Féléves

Részletesebben

Féléves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap

Féléves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap Féléves jelentés 2016 DIALÓG Octopus Származtatott Befektetési Alap MNB lajstromszám: 1111-395 MNB engedélyszám: EN-III/TTE-339/2010 ISIN kód: HU0000709241 A sorozat ISIN kód: HU0000713375 EUR sorozat

Részletesebben

Féléves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap

Féléves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap Féléves jelentés 2015 DIALÓG Octopus Származtatott Befektetési Alap MNB lajstromszám: 1111-395 MNB engedélyszám: EN-III/TTE-339/2010 ISIN kód: HU0000709241 A sorozat ISIN kód: HU0000713375 EUR sorozat

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2014. GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2 Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2010. szeptember

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI FŐNIX TÁVOL-KELETI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI FŐNIX TÁVOL-KELETI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2014. GENERALI FŐNIX TÁVOL-KELETI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2 Generali Főnix Távol-Kelet Keleti i Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel

Részletesebben

Éves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap

Éves jelentés DIALÓG Octopus Származtatott Deviza Befektetési Alap Éves jelentés 2013 DIALÓG Octopus Származtatott Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1111-395 PSZÁF engedélyszám: EN-III/TTE-339/2010 ISIN kód: HU0000709241 A sorozat ISIN kód: HU0000713375 EUR sorozat

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2015. GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2 Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel dátuma 2010. szeptember 24.

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2016. GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap

Részletesebben

MARKETPROG ESERNYŐALAP TECHNICS ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP

MARKETPROG ESERNYŐALAP TECHNICS ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP ESERNYŐALAP TECHNICS ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP FÉLÉVES JELENTÉS 017 KÉSZÜLT: 017 AUGUSZTUS 8 ASSET MANAGEMENT BEFKETETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT A féléves jelentés a kollektív befektetési formákról

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP

Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP 2 Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2010. szeptember 24. Lajstromszáma

Részletesebben

Féléves Jelentés 2015.06.30.

Féléves Jelentés 2015.06.30. Féléves Jelentés 2015.06.30. MARKETPROG Esernyőalap Technics Abszolút Hozamú Származtatott MNB Lajstromszám: 1111-607-3 MNB Engedélyszám: H-KE-III-397/2015 ISIN kód: HU0000714571 Féléves jelentés a kollektív

Részletesebben

Féléves Jelentés 2015.06.30.

Féléves Jelentés 2015.06.30. Féléves Jelentés 2015.06.30. Esernyőalap MNB Lajstromszám: 1111-607-2 MNB Engedélyszám: H-KE-III-397/2015 ISIN kód: HU0000714555 Féléves jelentés a kollektív befektetési formákról és kezelőikről szóló

Részletesebben

MARKETPROG ESERNYŐALAP BOND DERIVATÍV KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP

MARKETPROG ESERNYŐALAP BOND DERIVATÍV KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP G ESERNYŐALAP BOND DERIVATÍV KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2017 KÉSZÜLT: 2017. AUGUSZTUS 28. G ASSET MANAGEMENT BEFKETETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A féléves jelentés a kollektív befektetési

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP

Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP 2 Generali Infrastrukturális Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Generali Platinum Abszolút Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2013. GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA 2 Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283 Típusa

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI GREENERGY ABSZOLÚT HOZAM ALAP

Féléves jelentés GENERALI GREENERGY ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves jelentés 2016. GENERALI GREENERGY ABSZOLÚT HOZAM ALAP Generali Greenergy Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának típusa:

Részletesebben

CLAREO ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP

CLAREO ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP CLAREO ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2017 KÉSZÜLT: 2017. AUGUSZTUS 28. MARKETPROG ASSET MANAGEMENT BEFKETETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A féléves jelentés a kollektív befektetési formákról

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP

Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves jelentés 2016. GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP Generali Infrastrukturális Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

1. sz. melléklet. Postás Kiegészitő Nyugdiioénzlár

1. sz. melléklet. Postás Kiegészitő Nyugdiioénzlár Postás Kiegészitő Nyugdiioénzlár 1. sz. melléklet A vagyonkezelők által a pénztári portfolióban tartható eszközök minimum - maximum arányai Diófa Pioneer Fedezeti Concorde Saját Eszközcsoportok Fedezeti

Részletesebben

75%CMAX 50%: RMAX 50%: RM, X 10% MSCI World 75% RMAX, 100% 100% 50%: MAX 50%: MAX 80% EMAX 5% CETOP 20 100% 100% 20% CMAX

75%CMAX 50%: RMAX 50%: RM, X 10% MSCI World 75% RMAX, 100% 100% 50%: MAX 50%: MAX 80% EMAX 5% CETOP 20 100% 100% 20% CMAX A 2015. évi Befektetési PolitIka összefoglalása A vagyonkezelők által a pénztári portfolióban tartható eszközök minimum - maximum arányai Diófa Pioneer Fedezeti i Concorde I. sz. melléklet EszközcsopOrtak

Részletesebben

Tovabbi befektetesi befektetés I max. 30% (ingatlanalappal szabályok max 40Y Ertékpapír- együtt). kölcsönzés: max. max. 30%

Tovabbi befektetesi befektetés I max. 30% (ingatlanalappal szabályok max 40Y Ertékpapír- együtt). kölcsönzés: max. max. 30% befektetés: Saját bef. alapok Postás Kiegészítő Nyugdijoénztár A 2014. évi Befektetési Politika A vagyonkezelők által 2014. évben a pénztári portfolióban tartható eszközök minimum - maximum arányai ERSTE

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI IPO ABSZOLÚT HOZAM ALAP

Féléves jelentés GENERALI IPO ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI IPO ABSZOLÚT HOZAM ALAP 2 Generali IPO Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/282 Típusa Nyilvános, nyíltvégű

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI FŐNIX TÁVOL-KELETI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI FŐNIX TÁVOL-KELETI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2016. GENERALI FŐNIX TÁVOL-KELETI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Generali Főnix Távol-Keleti Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap

Részletesebben

ERSTE ABSZOLÚT HOZAMÚ VÁLOGATOTT ALAPOK ALAPJA féléves jelentése

ERSTE ABSZOLÚT HOZAMÚ VÁLOGATOTT ALAPOK ALAPJA féléves jelentése Az ERSTE ABSZOLÚT HOZAMÚ VÁLOGATOTT ALAPOK ALAPJA Erste Abszolút Hozamú Válogatott ok ja 1. Az Erste Abszolút Hozamú Válogatott ok ja (továbbiakban: ) rövid bemutatása Az neve Az neve Erste Kiegyensúlyozott

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP

Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés 2017. GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Generali Triumph Euró Abszolút Származtatott Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2007. március hónapra 2007. március 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2011. December hónapra 2011. december 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi

Részletesebben

AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP FÉLÉVI JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP FÉLÉVI JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az AEGON Belföldi Kötvény (továbbiakban:

Részletesebben

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt.

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2013 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI IPO ABSZOLÚT HOZAM ALAP

Féléves jelentés GENERALI IPO ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves jelentés 2017. GENERALI IPO ABSZOLÚT HOZAM ALAP Generali IPO Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának típusa: nyilvános

Részletesebben

AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az Aegon Moneymaxx Expressz Abszolút

Részletesebben

Féléves jelentés 2014.

Féléves jelentés 2014. Féléves jelentés 2014. GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET KELET- EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP 2 Generali Gold Közép-kelet kelet-európai európai Részvény Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2001. június 8.

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP

Féléves jelentés GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP 2 Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283 Típusa

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI CASH PÉNZPIACI ALAP

Féléves jelentés GENERALI CASH PÉNZPIACI ALAP Féléves jelentés 2016. GENERALI CASH PÉNZPIACI ALAP Generali Cash Pénzpiaci Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának típusa: nyilvános nyíltvégű

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP

Féléves jelentés GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP Féléves jelentés 2017. GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP Generali Hazai Kötvény Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának típusa: nyilvános nyíltvégű

Részletesebben

Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára

Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára 2006. július hónapra 2006. július 31. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé A Törvény

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2014.

FÉLÉVES JELENTÉS 2014. FÉLÉVES JELENTÉS 2014. REÁLSZISZTÉMA MARCO POLO NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés a 2014 év I. félévéről ALAPADATOK Alap neve: Reálszisztéma-Marco Polo Nemzetközi Részvény Származtatott

Részletesebben

AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az Aegon Alfa Abszolút Hozamú Befektetési

Részletesebben

AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az Aegon Moneymaxx

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Féléves jelentés 2017. GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

ERSTE MEGTAKARÍTÁSI ALAPOK ALAPJA féléves jelentése

ERSTE MEGTAKARÍTÁSI ALAPOK ALAPJA féléves jelentése Az ERSTE MEGTAKARÍTÁSI ALAPOK ALAPJA Erste Megtakarítási ok ja 1. Az Erste Megtakarítási ok ja (továbbiakban: ) rövid bemutatása Az neve Erste Megtakarítási ok ja Korábban: Erste Konzervatív ok ja Névváltozás

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Féléves jelentés 2016. GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Generali Közép-kelet-európai Részvény Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP

Féléves jelentés GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP Féléves jelentés 2014. GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP 2 Generali Hazai Kötvény Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2001. június 8. Lajstromszáma Átalakulás előtt: 1121-6, Átalakulás után: 1111-240

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid név Rövid név angolul Budapest Euró Pénzpiaci Alap* Budapest Euro Money Market Investment Fund Budapest Euró Pénzpiaci Alap Budapest Euro Money

Részletesebben

AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az Aegon Alfa Abszolút Hozamú Befektetési

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET- EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET- EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET- EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP 2 Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2001. június 8. Lajstromszáma Átalakulás

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI TITANIUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI TITANIUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. GENERALI TITANIUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Generali Titanium Abszolút Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP

Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés 2016. GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Generali Triumph Euró Abszolút Származtatott Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP

Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés 2018. GENERALI TRIUMPH ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Generali Triumph Abszolút Származtatott Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának

Részletesebben

AEGON ALFA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ALFA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ALFA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az AEGON Alfa Származtatott (továbbiakban: az Alap)

Részletesebben

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON

Részletesebben

3. Pénztári hozamok, valamint a referenciaindexek hozamrátájának alakulása. hozamrátája

3. Pénztári hozamok, valamint a referenciaindexek hozamrátájának alakulása. hozamrátája Danubius Nyugdíjpénztár 2017. év 1. A pénztár 2017. év eleji és végi taglétszáma Megnevezés 2017. január 1. 2017. december 31. Taglétszám (fő) 3 450 3 671 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti

Részletesebben

AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MONEYMAXX EXPRESSZ ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az AEGON Moneymaxx Expressz Abszolút

Részletesebben

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési

Részletesebben

Az eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök.

Az eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök. ABERDEEN LIQUIDITY FUND (LUX) US DOLLAR PÉNZPIACI ESZKÖZALAP (USD) Érvényes: 2019. augusztus 9-től Az eszközalap kizárólag az Aberdeen Standard Liquidity Fund (Lux) US Dollar Fund befektetési jegyeit tartalmazza,

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 1. Az Erste Nyíltvégű Rövid Kötvény Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Nyíltvégű Rövid Kötvény Befektetési Alap

Részletesebben

Az ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA

Az ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA Az ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA korábban: ALPOK VÁLOGATOTT ALAP 1. Az Erste Megtakarítási Plusz Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Az Alap neve Magyar Posta Válogatott

Részletesebben

AEGON MARATON AKTÍV VEGYES BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON MARATON AKTÍV VEGYES BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MARATON AKTÍV VEGYES BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az Aegon Maraton Aktív Vegyes Befektetési

Részletesebben

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Vision Származtatott Befektetési

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.03.04-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 03.04.. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték

Részletesebben

AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az Aegon BondMaxx Abszolút Hozamú Kötvény

Részletesebben

AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az Aegon BondMaxx Abszolút Hozamú Kötvény

Részletesebben

ERSTE KORVETT KÖTVÉNY ALAPOK ALAPJA féléves jelentése

ERSTE KORVETT KÖTVÉNY ALAPOK ALAPJA féléves jelentése Az ERSTE KORVETT KÖTVÉNY ALAPOK ALAPJA Erste Korvett Kötvény ok ja 1. Az Erste Korvett Kötvény ok ja (továbbiakban: ) rövid bemutatása Az neve Az neve Erste Korvett ok járól 2009. október 15-ével Erste

Részletesebben

AEGON LENGYEL RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON LENGYEL RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Lengyel Részvény AlapBefektetési Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a kollektív

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2013. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2013. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap Az Alap rövidített

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP

Féléves jelentés GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP 2 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2010.

Részletesebben

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15

Részletesebben

Éves jelentés 2011 DIALÓG Likviditási Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: PSZÁF engedélyszám: E-III/ /2008

Éves jelentés 2011 DIALÓG Likviditási Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: PSZÁF engedélyszám: E-III/ /2008 Éves jelentés 2011 DIALÓG Likviditási Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1111-267 PSZÁF engedélyszám: E-III/110.628-2/2008 Általános adatok: Az Alap megnevezése: Az Alap típusa: Az Alap futamideje: Besorolása:

Részletesebben

AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP 2008. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az

Részletesebben

ERSTE TŐKEVÉDETT KAMATOPTIMUM NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése

ERSTE TŐKEVÉDETT KAMATOPTIMUM NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése Az ERSTE TŐKEVÉDETT KAMATOPTIMUM NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP 1. Az (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Az Alap korábbi neve: Erste Tőkevédett Nyugdíj Nyíltvégű Befektetési Alap A névváltozást

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP 2013. féléves jelentése 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban:

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI AMAZONAS LATIN-AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP

Féléves jelentés GENERALI AMAZONAS LATIN-AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. GENERALI AMAZONAS LATIN-AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája:

Részletesebben

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára 2016. év 1. A pénztár 2016. év eleji és végi taglétszáma Megnevezés 2016. január 1. 2016. december 31. Taglétszám (fő) 3 257 3 450 2.

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP

Féléves jelentés GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2014. GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP 2 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2010.

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP

Féléves jelentés GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2015. GENERALI AMAZONAS LATIN- AMERIKAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAP 2 Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény V/E Befektetési Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel dátuma 2010.

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2012. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2012. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap Az Alap rövidített

Részletesebben