Kötelező tantárgyak TANTÁRGYLEÍRÁS Informatika AIB1001 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 G Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Nagy Mihály főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja MI A hallgató az alapszintről elindulva sajátítsa el a minimális informatikai és számítógép kezelési alapismereteket, szerezzen jártasságot néhány gyakran használt felhasználói program alkalmazásában. Információtechnológiai alapismeretek. Operációs rendszerek, a Windows és a Linux. Számítógép hálózatok. Az Internet. Elektronikus levelezés. Szövegszerkesztési alapismeretek és prezentációkészítés. Táblázatkezelés. Adatbázis-kezelés alapjai. A gyakorlati foglalkozásokon feladatlapok feldolgozása történik, illetve egy vázlatosan megfogalmazott feladat (pl. adott témában prezentációkészítés) önálló, kreatív megvalósítása. Az órák látogatása kötelező. Gyakorlati jegy. Három számonkérő feladat várható és ezek átlaga adja a félévi jegyet. Egy-egy feladat a felhasználói programok foglalkozásokon begyakorolt alapismereteit összegzi, vagy önállóan kell elkészíteni egy dokumentumot adott elvárások szerint. segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Bártfai Barnabás: Hogyan használjam? (8. kiadás) BBS-Info Kft., Budapest, 2004. Iszáj-Kató-Nagy: Számítástechnika: Az alapoktól az Internetig. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 1999. Kovácsné-Nagy-Ozsváth: Office XP. Computerbooks Kft., Budapest, 2003. Lengyel Veronika: Az Internet világa. Computerbooks Kft., Budapest, 1995.
Filozófiatörténet AIB1002 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 K Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Trembeczki István PhD, főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja FT A tantárgy célja a hallgatók filozófiai szemléletének kialakítása és filozófiai tartalmú gondolkodásának megalapozása. A hallgatók ismerkedjenek meg a filozófiatörténet legfontosabb irányzataival, képviselőivel és problémafelvetéseivel a klasszikus görögségtől a XIX. század végéig. A kurzus részét képezik továbbá azok az általános filozófiai problémák is, amelyek összefüggésben vannak a mindennapi élet kérdéseivel. A kurzus elvégzése során a hallgatók megismerkednek a filozófiatörténet klasszikus szövegeivel, és elsajátítják azok önálló értelmezését. Ezen kívül legyen lehetőségük arra, hogy esetlegesen a kurzuson szerzett teoretikus ismereteket a saját személyes életükben is alkotó módon használhassák fel. Kollokvium Szóbeli vizsga segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Fürst, Maria: Bevezetés a filozófiába. Ikon Kiadó, Budapest, 1994. Gilson, Etienne: A középkori filozófia szelleme. Paulus Hungarus-Kairosz, Budapest, 2000. Hársing László: Filozófia gondolkodás Thalésztól Gadamerig. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999. Stead, Christopher: Filozófia a keresztény ókorban. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. Steiger Kornél (szerk.): Bevezetés a filozófiába. Szöveggyűjtemény. Holnap Kiadó, Budapest, 2002.
Kommunikáció AIB1003 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2 +0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Szabó Ferenc főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja MY A hallgatókat megismertesse a kommunikáció elemi módszereivel, a hatékony kommunikáció formáival. A tantárgy célja a kommunikáció alapfogalmainak, fajtáinak, rendszerének megismertetése. A kommunikáció fogalma, kutatásának története; kommunikációs modellek; a kommunikáció mint jelműködés; az emberi és az állati kommunikáció; a metakommunikáció; a nem verbális kommunikáció; a verbális kommunikáció; az akusztikai és a vizuális csatorna; a kommunikációs alaphelyzetek; a kommunikáció zavarai. : : vizsgajegy : írásbeli, szóbeli segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök, segédanyag 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Allan Pease: Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Park Könyvkiadó. Budapest, 2005. Fercsik Erzsébet Raátz Judit: Kommunikáció szóban és írásban. Korona Nova Kiadó. Budapest, 1997. H. Varga Gyula: Kommunikációs ismeretek. Hungarosse Kiadó. Budapest, 2001. Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon. Kossuth Kiadó. Budapest, 2001. Terestyéni Tamás: Kommunikációelmélet. A testbeszédtől az internetig. Akti-Typotex. Budapest, 2006.
Könyvtárismeret AIB1009 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 2+0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tóthné dr. Bordé Katalin PhD, könyvtáros Tantárgyfelelős tanszék kódja MI : A bölcsész szakos hallgatók képesítési követelményeinek megfelelően a tárgy keretén belül a hallgatók megismerkednek a könyvtárak használati alapismereteivel, a korszerű információhordozókkal és az információ visszakeresés lehetőségeivel, valamint a diplomakészítés technikájával. : A könyvtári gyűjtőkör. Dokumentumtípusok. A katalógusok fajtái. A könyvtári szolgáltatások. Az egyes tudományok nyomtatott és elektronikus információforrásai. Az információ visszakeresés módszerei. Az Internet által kínált lehetőségek. Számítógépes adatbázisok. Kutatásmódszertani alapismeretek. A hivatkozás módjai. A szakdolgozat elkészítésének lépései, formai és tartalmi követelményei. : Információ visszakeresési feladatok megoldása és beadása írásban. Irodalomjegyzékek készítése egy megadott kutatási témában. Hivatkozási gyakorlatok végzése. : Az elméleti ismeretek elsajátításának ellenőrzése évközben egy zárthelyi dolgozat írásával történik. A gyakorlati tudnivalók elsajátításának ellenőrzése évközben három írásban beadandó feladat megoldásával történik. Összesen négy félévközi jegy szerezhető. A félév lezárása A félévközi jegyek és a félévet záró kollokvium eredménye alapján. segédanyagok: A Központi Könyvtár katalógusai, tájékoztató apparátusa és felhasználói termináljain található könyvtári programok. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.) Horváth Tibor Papp István: Könyvtárosok kézikönyve, 1 5. Bp.: Osiris, 1999 2003. Balázs Sándor: Az információk használata, hasznosítása és haszna. Bp.: OMIKK, 1993. Majoros Pál: Kutatásmódszertan avagy: Hogyan írjunk könnyen, gyorsan jó diplomamunkát? Bp., 1999. Voit Pál. A diploma-készítés módszertana. Tatabánya, 2004.
Társadalmi ismeretek AIB1010 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Óraszám 2+0 Követelmény Kollokvium - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Aszalós Éva főiskolai docens Tanszék kódja TR : A hallgatók ismerjék meg a társadalom és a hatalom viszonyát. Alapvető célkitűzésünk, hogy a rendszerváltozástól nyomon kövessék a társadalom fontosabb jellemzőit: rétegződését, mobilitását és negatív jelenségeit. E mellett bemutatásra kerül a politikai intézményrendszer szerkezete és működése, illetve a civil társadalom is. A korszerű társadalmi ismeretek nyelvi fogalmi rendszerét és a hallgatók kifejező készségének fejlesztését is fontosnak tartjuk. : A magyar társadalom rétegződése és mobilitása 1945-től napjainkig. A társadalmi szolidaritás rendszere: szociálpolitika napjainkban. A gazdaság jellemzői 1990 után. Az alkotmány megismerése és értelmezése. Az Alkotmánybíróság feladata és működése. A demokratikus intézményrendszer pillérei napjainkban: pártok és parlament illetve kormány és önkormányzatok. A civil társadalom jellemzői. Magyarország az Európai Unióban. : - 4. A megszerzett ismeretek értékelése: kollokvium : írásbeli segédanyagok: Társadalomismeret (szerk.: Albert József) Möbius Kiadó, Nyíregyháza, 2004. 5-213. 7. Kötelező, ajánlott irodalom Bőhm Antal: A XX. századi magyar társadalom. Korona Kiadó Bp., 1993. 5-250. Bayer József Jávor István Utasi József: Társadalomismeret, Dinasztia Kiadó Bp., 2000. 3-168. Mi a politika? Bevezetés a politika világába. Szerkesztette: Gyurgyák János. Osiris Kiadó. Bp., 2004. 61-78., 164-182. Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-től napjainkig. Válogatta és szerkesztette: Valuch Tibor. Osiris Kiadó Bp., 2004. 416-434, 751-776.
Bevezetés az irodalomtudományba AIB1020 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja MY A tantárgy megismerteti a hallgatókat az irodalomtudomány történetileg változó fogalmával, elméletével és alapvető módszereivel. Képet ad a diszciplína főbb ágairól, érinti az irodalomtörténet, az irodalomtörténet-írás és az irodalomelmélet problémaköreit, egymáshoz való viszonyát. Gondot fordít az alapvető textológiai, filológiai, poétikai ismeretek átadására, nem hagyva figyelmen kívül a könyv- és folyóirat-kiadás, az irodalomkritika, a verstan, valamint az irodalmi kánon- és kultuszképződés kérdéskörét sem. : : vizsgajegy : írásbeli, szóbeli segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Bókay Antal: Irodalomtudomány a modern és posztmodern korban. Osiris Kiadó. Budapest, 1997. Hima Gabriella: Az irodalomtudomány jelenkori irányzatai. Eötvös Kiadó. Budapest, 1999. Rohonyi Zoltán (szerk.): Irodalmi kánon és kanonizáció. Osiris Kiadó. Budapest, 2001. Szili József: Az irodalomfogalmak rendszere. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, 1993. Szili József: A poétikai műnemek interkulturális elmélete. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, 1997.
Bevezetés a nyelvtudományba AIB1021 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Peténé dr. Csige Katalin főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja OR A hallgatók ismerjék meg a nyelvtudomány legfontosabb kérdéseit, alapfogalmait, ágazatainak feladatait, a nyelvrokonság tudományos értelmezését. A nyelv alapvető funkcióinak elemzése. A nyelv és a beszéd sajátosságának feltárása. Az írott és a beszélt nyelv különbségei, és azonos funkciói. A szemantika alapfogalmai. A frazeológia és parömiologia mint a világ nyelvi képének tükrözője. A világ nyelvei, a nyelvcsaládok jellemző vonásai. Az indoeurópai nyelvek kutatása és a nyelvtudomány fejlődése, szakaszai. A hallgatók folyamatosan tanulmányozzák az ajánlott irodalmat. Szerezzenek a vizsgált témakörben önálló ismereteket. A hallgatók ismeretszerzéséről folyamatos tájékozódás. Zárthelyi dolgozatok segítségével visszajelzés szerzése a hallgatók tevékenységéről. Félév végi kollokvium. A hallgatók dialektikus nyelvszemléletére, a lényeg kiemelésére alkalmat biztosító feladatok adása. A nyert információ motiváló hatásának biztosítása. segédanyagok A hazai és nemzetközi szakirodalom, amit a főiskola könyvtárának igen gazdag anyaga biztosít: könyvek, folyóiratok, konferenciakötetek. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Horányi Özséb: Kommunikáció I-II.. Budapest: General Press Kiadó, 2002. Crystal, David: A nyelv enciklopédiája. Budapest: Osiris, 2003. Cs. Jónás Erzsébet: Ismerkedjük a szemiotikával! Nyíregyháza: Krúdy Kiadó, 2005. Kiefer Ferenc: Jelentéselmélet. Budapest: Corvina, 2000. Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002.
Nyelvi ismeretek I. Nyelv és stílusgyakorlat I. NEB1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+3 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Riskó Enikő PhD adjunktus A nyelvi alapozó szakasz általános célja a lexikális és kommunikatív nyelvismeret elmélyítése, valamint a hallgatók felkészítése az idegen nyelven folyó előadások megértésére. A tantárgyi elem magában foglalja az adott hétköznapi társalgási témakörök szókincsének elsajátítását 1. család, családi kapcsolatok, 2. lakás, lakáshelyzet, a lakás felszerelése 3. tanulás, iskolarendszer, tanulási módszerek - valamint írott vagy hangosított szövegek olvasás, illetve hallás utáni megértését. Nagy szerepet kapnak az írásbeli és szóbeli kommunikációs gyakorlatok, a beszédkészség fejlesztése (érvelés szóban, gyakorlatok referátum tartásához). A szemináriumok látogatása kötelező. A megengedett hiányzások száma a kontakt óraszám háromszorosa. Elmaradt zárthelyi dolgozat csak abban az esetben pótolható, ha a hallgató hivatalosan tudja igazolni (pl. orvosi igazolás) a hiányzást. A tantárgyi elem gyakorlati jegy megszerzésével zárul. A gyakorlati jegy magában foglalja a zárthelyi dolgozatok, a félév végi beszámoló, a szódolgozatok, valamint az órai munka (beleértve a házi feladatok rendszeres elkészítését) eredményét. A gyakorlati jegy a félév során megszerzett érdemjegyek átlagából születik meg. segédanyagok 1. Deutsche Welle- Radio Transkription. Blickpunkt Europa. (Hangkazetta). Köln, 1994, 1998. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Kiss Judit - Papp László - Csatlós Judit: Lerne gerne Deutsch! 1-2. Panoráma Nyelvstúdió. Debrecen, 1999. 2. Péntek Békési: Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok. Székesfehérvár, 1999. 3. Eichheim. H/Storch G.: Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch. Klett Verlag:Stuttgart, 2000.
Nyelvi ismeretek II. Nyelv és stílusgyakorlat II. NEB1002 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+3 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Riskó Enikő PhD adjunktus A nyelv- és stílusgyakorlat órák célja az előző félévben megszerzett nyelvi készségek és alapvető lexikai, stilisztikai ismeretek továbbfejlesztése. Folytatja a Nyelv- és stílusgyakorlat I. tanegységgel megkezdett tantárgy témaköreinek feldolgozását: 1. bevásárlás, 2. étkezés, egészséges táplálkozás, 3. szolgáltatások. Magában foglalja az adott társalgási témakörök szókincsének elsajátítását, valamint írott vagy hangosított szövegek olvasás, illetve hallás utáni megértését. Nagy szerepet kapnak az írásbeli és szóbeli kommunikációs gyakorlatok, a beszédkészség fejlesztése (érvelés szóban, gyakorlatok referátum tartásához). A tantárgyi elem gyakorlati jegy megszerzésével zárul. A szemináriumok látogatása kötelező. A megengedett hiányzások száma a kontakt óraszám háromszorosa. Elmaradt zárthelyi dolgozat csak abban az esetben pótolható, ha a hallgató hivatalosan tudja igazolni (pl. orvosi igazolás) a hiányzást. A tantárgyi elem gyakorlati jegy megszerzésével zárul. A gyakorlati jegy magában foglalja a zárthelyi dolgozatok, a félév végi beszámoló, a szódolgozatok, valamint az órai munka (beleértve a házi feladatok rendszeres elkészítését) eredményét. A gyakorlati jegy a félév során megszerzett érdemjegyek átlagából születik meg. segédanyagok Német nyelvű folyóiratok, számítógépes programok, internetes honlapok. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Kiss Judit - Papp László - Csatlós Judit: Lerne gerne Deutsch! 1-2. Panoráma Nyelvstúdió. Debrecen, 1999. 2. Péntek Békési: Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok. Székesfehérvár, 1999.
Nyelvi ismeretek III. Nyelv és stílusgyakorlat III. NEB1003 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+3 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Riskó Enikő PhD adjunktus A nyelv- és stílusgyakorlat órák célja az előző félévben megszerzett nyelvi készségek és alapvető lexikai, stilisztikai ismeretek továbbfejlesztése. A tanegység folytatja a Nyelv- és stílusgyakorlat I-II.-ben megkezdett témakörök feldolgozását. Továbbra is cél a szókincs tematikus bővítése meghatározott témakörökön belül. A félév során három témakörben folytatunk komplex feldolgozást: 1. egészség, egészséges életmód, 2. sport, extrém sportok, élsport, 3. környezetünk, környezetvédelem. A szeminárium szem előtt tartja a fogalmazási készség fejlesztését, egy témakör kifejtésének, idegen nyelvi előadásának képességét és a nyelvi készségek alakítását. A szemináriumok látogatása kötelező. A megengedett hiányzások száma a kontakt óraszám háromszorosa. Elmaradt zárthelyi dolgozat csak abban az esetben pótolható, ha a hallgató hivatalosan tudja igazolni (pl. orvosi igazolás) a hiányzást. A tantárgyi elem gyakorlati jegy megszerzésével zárul. A gyakorlati jegy magában foglalja a zárthelyi dolgozatok, a félév végi beszámoló, a szódolgozatok, valamint az órai munka (beleértve a házi feladatok rendszeres elkészítését) eredményét. A gyakorlati jegy a félév során megszerzett érdemjegyek átlagából születik meg. segédanyagok Német nyelvű folyóiratok, számítógépes programok, internetes honlapok. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Kiss Judit - Papp László - Csatlós Judit: Lerne gerne Deutsch! 1-2. Panoráma Nyelvstúdió. Debrecen, 1999. 2. Péntek Békési: Német szóbeli nyelvvizsgafeladatok. Székesfehérvár, 1999. 3. Hasenkamp, Günter: Leselandschaften. Verlag für Deutsch: Ismaning/München, 2000.
Nyelvi ismeretek IV. Nyelv és stílusgyakorlat IV. NEB1004 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr.Riskó Enikő PhD adjunktus A szemináriumi feladatokon kívül szintetizáló szerepet is kap a tárgy, amennyiben hozzásegíti a hallgatót az alapvizsga letételéhez, amely vizsga számon kéri a többféle nyelvi készségeket fejlesztő egymásra épülő tanegységeket. A tanegység folytatja a Nyelv- és stílusgyakorlat III.-at és ebben a félévben lezárja a négy tanegységből álló összefüggő tárgyat. A tantárgy e félévi témakörei: 1. Utazás, a német nyelvű országok, 2. Szabadidő, annak tartalmas eltöltése; 3. Közlekedés, közlekedési eszközök, a közlekedései szabályok és betartásuk. A munkaformák közül hangsúlyozottabb szerepet kapnak az esszészerű feladatok és a társalgás. A szemináriumok látogatása kötelező. A megengedett hiányzások száma a kontakt óraszám háromszorosa. Elmaradt zárthelyi dolgozat csak abban az esetben pótolható, ha a hallgató hivatalosan tudja igazolni (pl. orvosi igazolás) a hiányzást. A tantárgyi elem gyakorlati jegy megszerzésével zárul. A gyakorlati jegy magában foglalja a zárthelyi dolgozatok, a félév végi beszámoló, a szódolgozatok, valamint az órai munka (beleértve a házi feladatok rendszeres elkészítését) eredményét. A gyakorlati jegy a félév során megszerzett érdemjegyek átlagából születik meg. segédanyagok Német nyelvű folyóiratok, számítógépes programok, internetes honlapok. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Kiss Judit - Papp László - Csatlós Judit: Lerne gerne Deutsch! 1-2. Panoráma Nyelvstúdió. Debrecen, 1999. 2. Péntek Bernadett, Gárvány Hajnalka, Marcus Hammerstein: Szóbeli témakörök és szituációk a német középszintű érettségire és a nemzetközi nyelvvizsgákra Győr:Nordwest 2002 3. Eichheim. H/Storch G.: Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch. Klett Verlag:Stuttgart, 2000
Nyelvi ismeretek V. Szövegértés (Hallás utáni) NEB1005 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor PhD adjunktus A szeminárium célja az idegennyelvű hallott szöveg megértésének fejlesztése, különböző szövegtípusokhoz tartozó szövegek hallás utáni szelektív/részletes vagy globális megértése és a hallottak alkalmazása. A szeminárium lehetőséget nyújt mindhárom megértési típus gyakorlására autentikus szövegek segítségével. A szemináriumok látogatása kötelező. A megengedett hiányzások száma a kontakt óraszám háromszorosa. Elmaradt zárthelyi dolgozat csak abban az esetben pótolható, ha a hallgató hivatalosan tudja igazolni (pl. orvosi igazolás) a hiányzást. A gyakorlati jegy megszerzéséhez a zárthelyi dolgozatok legalább 60%-os teljesítése szükséges. A tantárgyi elem gyakorlati jegy megszerzésével zárul. A gyakorlati jegy magában foglalja a zárthelyi dolgozatok, az órai munka (beleértve a házi feladatok rendszeres elkészítését) eredményét. segédanyagok Német nyelvű hangkazetták, letölthető irodalmi szövegek, videofilmek. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Eichheim H/Storch G.: Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch. Klett Verlag:Stuttgart 2000 2. Deutsche Welle- Radio Transkription. Blickpunkt Europa. Köln
Nyelvi ismeretek VI. Írott szöveg értése NEB1006 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor PhD adjunktus A szeminárium célja az olvasás és megértés készségének általános fejlesztése, különböző szövegtípushoz tartozó szövegek megértése, az olvasottak alkalmazása, továbbfejlesztése, újrafogalmazása, beillesztése korábbi tudáskeretbe. A szeminárium célja az idegennyelvű írott szöveg megértésének fejlesztése, különböző szövegtípusokhoz tartozó szövegek szelektív/részletes vagy globális megértése és az olvasottak alkalmazása. A szemináriumok látogatása kötelező. A megengedett hiányzások száma a kontakt óraszám háromszorosa. Elmaradt zárthelyi dolgozat csak abban az esetben pótolható, ha a hallgató hivatalosan tudja igazolni (pl. orvosi igazolás) a hiányzást. A gyakorlati jegy megszerzéséhez a zárthelyi dolgozatok legalább 60%-os teljesítése szükséges A gyakorlati jegy a félév során megszerzett érdemjegyek átlagából születik meg. segédanyagok Német nyelvű folyóiratok, prospektusok, a különböző szövegtípusoknak megfelelő szövegek 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Eichheim H/Storch G.: Mit Erfolg zum Zertifikat Deutsch. Klett Verlag:Stuttgart 2000 2. Kiss Judit/Papp László: Lerne gerne Deutsch 2. Panoráma Nyelvstúdió:Debrecen 2001
Nyelvi ismeretek VII. Szövegalkotás NEB1007 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor PhD adjunktus : A fogalmazási készség elmélyítése magyar és német nyelven, a különböző szövegfajták konvencióinak megismerése és gyakorlása. A hallgatók a következő szövegfajták elkészítését gyakorolják: Önéletrajz, pályázat, kérelem, köszönetnyilvánítás, kérvény, panasz, üzleti levél, irodalmi formák (mese, fabula, elbeszélés). A hallgatóknak különböző írásműveket kell a félév során beadniuk, illetve egy dolgozatot kell írniuk. zárthelyi Az írásbeli számonkérések és a zárthelyi dolgozat alapján gyakorlati jegyet szereznek a hallgatók. A jegyek egyszerű átlagszámítással keletkeznek, 6 tizedtől felfelé kerekítünk. segédanyagok: ---- 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Szikszainé Nagy Irma: Szövegértés, szövegelemzés, szövegalkotás. Szövegtani gyakorlatok. Budatest, Osiris, 2003. Jav. Kiadás. 2. Böth, W.: Bewußter schreiben: Prozessorientierte Aufsatzdidaktik. Ffm: Diesterweg, 1995 3. Praxis Deutsch 126. 1994 4. Schneider, W.: Deutsch für Kenner. Die neue Stilkunde. Hamburg, Gruner + Jahr, 1986
Nyelvészeti ismeretek I. Gyakorlati német nyelvtan I. NEB1008 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor PhD adjunktus A tantárgyi elem célja a hallgatók nyelvtani ismereteinek továbbfejlesztése és a hallgatók felkészítése a nyelvi alapvizsgára, különös tekintettel az írásbeli vizsgarész nyelvtan részfeladatára. Ezen kívül a tantárgyi elem alapozó tárgyként szolgál a Német leíró nyelvtan szem. I. és II. tárgyakhoz. Témakörök: Az igék ragozása kijelentő mód jelen, elbeszélő múlt és befejezett múlt időben, az igék vonzata, a visszaható igék, a főnevek ragozása, a melléknevek ragozása, a számnév. A félév során folyamatos szóbeli és írásbeli számonkérés zajlik. Ezen kívül a témakörök után zárthelyi dolgozatok írására kerül sor. A megszerzett ismeretek értékelése az írásbeli és a szóbeli számonkérések, valamint a zárthelyi dolgozatok eredményei alapján történik. A megszerzett írásbeli és szóbeli jegyek átlaga alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok - 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Dreyer, Hilke & Schmitt, Richard: Lehr- und Übungsbuch der deutschen Grammatik. Neubearbeitung. Ismaning: Hueber 2000. Hall, Karin & Scheiner, Barbara: Übungsgrammatik DaF für Fortgeschrittene. Ismaning: Hueber 2002. Földeak, Hans: Sag s besser! Teil 1 und 2. Ismaning: Hueber. 2001. Schmitt, Richard: Weg mit den typischen Fehlern! Teil 1 und 2. Ismaning: Hueber. 2001. Bassola, Péter: Német nyelvtan és gyakorlatok 18 fejezetben. Szeged: Grimm 1997. Rug, Wolfgang & Tomaszewski, Andreas: Grammatik mit Sinn und Verstand. Neufassung. Stuttgart: Klett 2004.
Nyelvészeti ismeretek II. Gyakorlati német nyelvtan II. NEB1009 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Csiky Nándor PhD adjunktus A tantárgyi elem célja a hallgatók nyelvtani ismereteinek továbbfejlesztése és a hallgatók felkészítése az alapvizsgára, a nyelvi alapvizsgára, különös tekintettel az írásbeli vizsgarész nyelvtan részfeladatára. Ezen kívül a tantárgy alapozó tárgyként szolgál a Német leíró nyelvtan szem. III. tárgyhoz. Témakörök: Az egyes igeidők funkciói, az egy-, az elő- és az utóidejűség, a módbeli segédigék objektív és szubjektív használata, a cselekvő és szenvedő alakok, a függő beszéd, a kötőmóddal képzett szintaktikai szerkezetek és a kötőmód egyéb funkciói. A félév során folyamatos szóbeli és írásbeli számonkérés zajlik. Ezen kívül a témakörök után zárthelyi dolgozatok írására kerül sor. A megszerzett ismeretek értékelése az írásbeli és a szóbeli számonkérések, valamint a zárthelyi dolgozatok eredményei alapján történik. A megszerzett írásbeli és szóbeli jegyek átlaga alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok - 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Dreyer, Hilke & Schmitt, Richard: Lehr- und Übungsbuch der deutschen Grammatik. Neubearbeitung. Ismaning: Hueber 2000. Hall, Karin & Scheiner, Barbara: Übungsgrammatik DaF für Fortgeschrittene. Ismaning: Hueber 2002. Kocsány, Piroska & László, Sarolta: Die Wortklassen des Deutschen. Budapest: Tankönyvkiadó. Földeak, Hans: Sag s besser! Teil 1 und 2. Ismaning: Hueber. 2001. Rug, Wolfgang & Tomaszewski, Andreas: Grammatik mit Sinn und Verstand. Neufassung. Stuttgart: Klett 2004.
Nyelvészeti ismeretek III. Fonetika ea. NEB1010 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 K Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A hallgatók megismertetése a fonetika legfontosabb fogalmaival, valamint a német nyelv alapvető standard kiejtési szabályaival. Az előadás keretei között a fonetika mint nyelvészeti diszciplína mellett bemutatásra kerül a fonetikai gyakorlatok jelentősége az idegennyelv-oktatásban, a fonetikai kompetencia szintjei, valamint a fonetikai interferencia jelensége is. Súlyponti témák továbbá: a fonetika alapfogalmai, a beszédszervek felépítése és működése, a nemzetközi átírási jelek rendszere, a kiejtési szótár használata, az intonáció (szó- és mondathangsúlyok, a beszéd ritmusa, dallama, a szünetek szerepe), a magánhangzók rendszere, a diftongusok és a mássalhangzók rendszere. --- A kurzus a vizsgaidőszakban leteendő írásbeli vizsgával zárul. Az írásbeli vizsgán legalább a kérdések ötven százalékát kell helyesen megválaszolni az elégséges jegyért. segédanyagok --- 7. Kötelező, ajánlott irodalom 1. Aussprachewörterbuch. DUDEN Band 6. Dudenverlag, 1990. 2. Pilarsky, Jirí: Deutsche Phonetik. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1996. 3. Valaczkai, László Brenner, Koloman: Abriss einer deutschen Phonetik. Handbuch für das Germanistikstudium mit deutsch-ungarischen Materialien. Veszprémi Egyetemi Kiadó: Veszprém, 1999.
Nyelvészeti ismeretek IV. Fonetikai gyakorlatok I. NEB1011 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A kurzus célja, hogy a hallgatók a fonetika alapvető fogalmainak megismerése mellett tudatosítsák azokat a kiejtési problémákat, melyek a német nyelvben - különösen a magyar anyanyelvűek számára - nehézséget okoznak. A kiejtési gyakorlatokon keresztül a résztvevőknek lehetősége nyílik kiejtésük csiszolására, tökéletesítésére; ezek a gyakorlatok hozzájárulnak továbbá a hallásértés fejlesztéséhez is. A félév főbb témái: Diphthonge; Aspiration von p, t, k; Auslautverhärtung; Vokalneueinsatz; Stimmlosigkeitsassimilation; vokalisches R; Unterschied Ich- und Ach-Laute. Az alapvető kiejtési szabályok ismerete és alkalmazása, valamint a nemzetközi átírási jelek passzív ismerete (átírási jelekkel megjelenített szavak felismerése). Önálló feladatként a kijelölt kiejtési gyakorlatok rögzítése hangkazettára és felkészülés a szóbeli beszámolóra. Zárthelyi dolgozatok a kiejtési szabályok aktív ismeretének és az átírási jelek passzív ismeretének ellenőrzésére. A szóbeli feladatok beszámoló formájában történő értékelése. A félév végén gyakorlati jegy. A zárthelyi dolgozatokon és a beszámolón is legalább ötven százalékos teljesítményt kell elérni. segédanyagok --- 7. Kötelező irodalom: 1. Eberhard Stock und Ursula Hirschfeld (Hrsg): Phonothek Deutsch als Fremdsprache. Langenscheidt, 1996. Ajánlott irodalom: 1. Dieling, Helga und Hirschfeld, Ursula: Phonetik lehren und lernen (Erprobungsfassung) Goethe-Institut. München, 1995. 2. H. Göbel, H. Graffmann, E. Heumann: Ausspracheschulung Deutsch. Inter Nationes,1985. 3. Wolf Dieter Ortmann und Erika Qasim: Phonotek. Goethe-Institut. München,1989.
Nyelvészeti ismeretek V. Fonetikai gyakorlatok II. NEB1012 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A Fonetikai gyakorlatok I. kurzus keretében gyakorolt kiejtési problémák további korrigálása, az intonáció javítása. A kurzus keretében az intonációs gyakorlatok kerülnek előtérbe (Wortakzentuierung, Satzakzentuierung und Pausierung, Rhythmisierung, Melodisierung). A tipikus hibaforrások kiküszöbölését célzó konkrét gyakorlatokon kívül a hallgatóknak képesnek kell lenniük a megszerzett ismereteket rövidebb szövegek felolvasása során is alkalmazni. Az alapvető intonációs szabályok ismerete és alkalmazása, valamint a nemzetközi átírási jelrendszer diakritikus jeleinek ismerete. Önálló feladatként a kijelölt kiejtési gyakorlatok rögzítése hangkazettára és felkészülés a szóbeli beszámolóra. Zárthelyi dolgozatok a kiejtési szabályok ismeretének ellenőrzésére. Hallás utáni tesztek egyes hangok és intonációs minták felismerésének és megkülönböztetésének ellenőrzésére. A szóbeli feladatok beszámoló formájában történő értékelése. A félév végén gyakorlati jegy. A zárthelyi dolgozatokon és a beszámolón is legalább ötven százalékos teljesítményt kell elérni. segédanyagok --- 7. Kötelező irodalom: 1. Eberhard Stock und Ursula Hirschfeld (Hrsg): Phonothek Deutsch als Fremdsprache. Langenscheidt, 1996. Ajánlott irodalom: 1. Dieling, Helga und Hirschfeld, Ursula: Phonetik lehren und lernen (Erprobungsfassung) Goethe-Institut: München, 1995. 2. H. Göbel, H. Graffmann, E. Heumann: Ausspracheschulung Deutsch.Inter Nationes,1985. 3. Wolf Dieter Ortmann und Erika Qasim: Phonotek. Goethe-Institut, München,1989.
Nyelvészeti ismeretek VI. Bevezetés a germanisztikai nyelvészetbe NEB 1013 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr.Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A Bevezetés a nyelvtudományba c. tantárgy keretei között szerzett általános ismeretekre támaszkodva meg kell ismertetni a hallgatókat a germanisztikának, illetve a germanisztikai nyelvészetnek speciális feladataival, részterületeivel. Nyelv, nyelvi jel. A nyelvi jel motiválatlansága és relatív motiváltsága. A nyelvrokonság, nyelvváltozatok. A nyelvcsaládokkal és az indoeurópai nyelvcsaláddal kapcsolatos általános ismeretek felelevenítése, illetve ezen ismeretek bővítése. A germanisztika feladata. A germán nyelvcsaládhoz tartozó nyelvek áttekintése. A ma élő germán nyelvek áttekintése, közös jellemzőinek bemutatása. A déli germán nyelvek, különös tekintettel a német és a hollandflamand nyelvre. A német nyelv kialakulásának szakaszai. A német irodalmi nyelv, nyelvjárások. A német nyelv szintjei (fonológia, morfonológia, morfológia, morfoszintaxis, mondattan, szövegtan). A szemantikai háttér, a világ nyelvi képe a német nyelv, a germán nyelvek ismerete alapján. Lehetőség van az előadások anyagának írásbeli dolgozat formájában történő számonkérésére. Kollokvium: szóbeli felelés kiadott tematika alapján. Vizsgajegy. Szóbeli felelés előzetesen közreadott tételsor alapján segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Kálmán L. Trón T.: Bevezetés a nyelvtudományba. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2005 2. Hutterer M.: A germán nyelvek. Budapest: Gondolat, 1986 3. Geschichte der deutschen Sprache. (Autorenkollektiv unter der Leitung von Wilhelm Schmidt). Volk und Wissen, Berlin, 1984
Nyelvészeti ismeretek VII. Német leíró nyelvtan I. NEB1014 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A tantárgy általános célkitűzése a német igével kapcsolatos legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdések tárgyalása. Az előadás keretei között tisztázandó a nyelv, a nyelvtudomány, a grammatika, a szófaj fogalma, az igei kategóriák meghatározása. Az előadás tematikája: az igék osztályozása, ragozása kijelentő módban, az igeidők, a kötőmód használata, a függőbeszéd, a felszólító mód, a módbeli segédigék, a modalitás, a főnévi igenév, a melléknévi igenév, igevonzatok. Az előadásnak biztosítani kell az alapvető nyelvtani ismeretek elsajátítását, és segítenie kell a kommunikatív, gyakorlatorientált nyelvtudás fejlődését. Az előadás módszertani szempontból a leíró nyelvtanok hagyományait követi, de indokolt utalásszerűen foglalkozni a descriptív nyelvészettől eltérő nyelvészeti irányzatok, illetve a kontrasztív nyelvészet megállapításaira is. Az előadások anyaga írásbeli dolgozatok révén évközben is számon kérhető. Az előadás anyagának elsajátítását kollokvium keretei közötti kell értékelni. A kollokviumon a hallgatók vizsgajegyet kapnak. Kollokvium: szóbeli felelés kiadott tematika alapján. segédanyagok Leíró nyelvtanok, egyetemi jegyzetek. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Helbig, G. Buscha, J.: Deutsche Grammatik. Ein Handbuch für den Ausländerunterricht. Langenscheidt. Berlin; München; Wien; Zürich 2001. 2. Engel, U.: Deutsche Grammatik I., Heidelberg Budapest, 1991, 1992 3. Uzonyi P.: Rendszeres német nyelvtan. AULA Kiadó. Budapest 1996.
Nyelvészeti ismeretek VIII. Német leíró nyelvtan ea. II. NEB1015 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) NEB1014 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr.Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A tantárgyi elem a névszói szófajokkal foglalkozik, célja ennek megfelelően a névszói szófajokkal kapcsolatos ismeretek elsajátítása. Témakörök: a főnév, a névelő, a melléknév, a névmás, a határozószó, a módosítószó, az elöljárószó, a kötőszó, a mondatértékű szavak. - A kurzus szóbeli vizsgával zárul a vizsgaidőszakban. A szóbeli vizsgán a kihúzott vizsgatételből nyújtott önálló szóbeli teljesítmény, továbbá a vizsgatételre vonatkozó, valamint az egész tananyag elsajátítását ellenőrző szúrópróbaszerű kérdésekre adott válaszok alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok - 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Helbig, Gerhard & Buscha, Joachim: Deutsche Grammatik. Ein Handbuch für den Ausländerunterricht. Berlin u. a.: Langenscheidt 2001. Uzonyi, Pál: Rendszeres német nyelvtan. Budapest: AULA Kiadó 1996. Duden. Grammatik der deutschen Gegenwartssprache. (DUDEN Band 4) 6. Aufl. Mannheim u. a.: Dudenverlag 1998. Hentschel, Elke & Weydt, Harald: Handbuch der deutschen Grammatik. Berlin New York: de Gruyter 1990. Glück, Helmut Sauer, Wolfgang Werner: Gegenwartsdeutsch. 2., überarb. u. erw. Aufl. Stuttgart Weimar: Metzler 1997. Sick, Bastian: Der Dativ ist dem Genitiv sein Tod. Folge 1: Ein Wegweiser durch den Irrgarten der deutschen Sprache. Folge 2: Neues aus dem Irrgarten der deutschen Sprache. Köln: Kiepenheuer & Witsch u. a. 2005.
Nyelvészeti ismeretek IX. Német leíró nyelvtan ea. III. NEB1016 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) NEB 1015 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A tantárgyi elem a mondattannal foglalkozik, célja ennek megfelelően a német mondattan fejezeteinek elsajátítása sok gyakorlati példa segítségével. Témakörök: I. A mondattan alapfogalmai. 1. A szavak vagy a szónál nagyobb egységek közötti szintagmatikus kapcsolatok fajtái. 1.1. Az alárendelés. 1.2. A mellérendelés. 2. A szintagmatikus kapcsolat formai jegyei. 3. A mondat. 3.1. A mondat és a nyilatkozat viszonya. 3.2. A mondat szerkezeti meghatározása. 4. A mondat elemeinek osztályozása. 5. A mondat fajtái. II. Az egyszerű mondat és részei. 1. Az állítmány. 2. Az alany. 3. A kiegészítők. 4. A határozók. 5. A jelzők. III. Az összetett mondat. 1.Mellérendelő összetételek. 2. Alárendelő összetételek. IV. Többszörösen összetett mondatok. V. A német mondat szórendje. VI. A legjelentősebb nyelvészeti iskolák kutatási módszerei és eredményei a mondattan területén. - A kurzus szóbeli vizsgával zárul a vizsgaidőszakban. A szóbeli vizsgán a kihúzott vizsgatételből nyújtott önálló szóbeli teljesítmény, továbbá a vizsgatételre vonatkozó, valamint az egész tananyag elsajátítását ellenőrző szúrópróbaszerű kérdésekre adott válaszok alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok - 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Helbig, Gerhard & Buscha, Joachim: Deutsche Grammatik. Ein Handbuch für den Ausländerunterricht. Berlin u. a.: Langenscheidt 2001. Erben, Johannes: Grundzüge der deutschen Syntax. 2. überarb. Aufl. Berlin: Weidler 1998. Eroms, Hans-Werner: Syntax der deutschen Sprache. Berlin u. a.: de Gruyter 2000. Eisenberg, Peter: Grundriss der deutschen Grammatik. Der Satz. 2. überarb. und aktualisierte Aufl. Stuttgart: Metzler 2004. Uzonyi, Pál: Rendszeres német nyelvtan. Budapest: AULA Kiadó 1996.
Nyelvészeti ismeretek X. Német leíró nyelvtan szem. I. NEB1017 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A tantárgyi elem az ige szófajával foglalkozik, célja ennek megfelelően a német igével kapcsolatos ismeretek gyakorlása és elsajátítása. Témakörök: Az ige meghatározása, az igék osztályozása, az osztályozás alapelvei, az ige ragozása kijelentő mód jelen, elbeszélő múlt és befejezett múlt időben, a haben ill. a sein segédige kiválasztásának szabályai a befejezett múltban, elváló és nem elváló igekötős igék, visszaható igék, személytelen igék, az igeidők, a módbeli segédigék objektív és szubjektív használata, Genus Verbi, az igemódok, a főnévi igenevek és a melléknévi igenevek. A félév során folyamatos szóbeli és írásbeli számonkérés zajlik. Ezen kívül a témakörök után zárthelyi dolgozatok írására kerül sor. A megszerzett ismeretek értékelése az írásbeli és a szóbeli számonkérések, valamint a zárthelyi dolgozatok eredményei alapján történik. A megszerzett írásbeli és szóbeli jegyek átlaga alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok - 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Hall, Karin & Scheiner, Barbara: Übungsgrammatik DaF für Fortgeschrittene. Ismaning: Hueber 2002. Helbig, Gerhard & Buscha, Joachim: Übungsgrammatik Deutsch. Berlin u. a.: Langenscheidt 2002. Kocsány, Piroska & László, Sarolta: Die Wortklassen des Deutschen. Budapest: Tankönyvkiadó. Dreyer, Hilke & Schmitt, Richard: Lehr- und Übungsbuch der deutschen Grammatik. Neubearbeitung. Ismaning: Hueber 2000. Bassola, Péter: Német nyelvtan és gyakorlatok 18 fejezetben. Szeged: Grimm 1997. Földeak, Hans: Sag s besser! Teil 1 und 2. Ismaning: Hueber. 2001.
Nyelvészeti ismeretek XI. Német leíró nyelvtan szem. II. NEB1018 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati nyelv Előfeltétel (tantárgyi kód) NEB1017 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A tantárgyi elem a névszói szófajokkal foglalkozik, célja ennek megfelelően a névszói szófajokkal kapcsolatos ismeretek gyakorlása és elsajátítása. Témakörök: a főnév, a névelő, a melléknév, a névmás, a határozószó, a módosítószó, az elöljárószó, a kötőszó, a mondatértékű szavak. A félév során folyamatos szóbeli és írásbeli számonkérés zajlik. Ezen kívül a témakörök után zárthelyi dolgozatok írására kerül sor. A megszerzett ismeretek értékelése az írásbeli és a szóbeli számonkérések, valamint a zárthelyi dolgozatok eredményei alapján történik. A megszerzett írásbeli és szóbeli jegyek átlaga alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok - 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Helbig, Gerhard & Buscha, Joachim: Übungsgrammatik Deutsch. Berlin u. a.: Langenscheidt 2002. Kocsány, Piroska & László, Sarolta: Die Wortklassen des Deutschen. Budapest: Tankönyvkiadó. Graigg, Leopoldine: Diese verflixten Artikel. Ismaning: Hueber 1997. Dreyer, Hilke & Schmitt, Richard: Lehr- und Übungsbuch der deutschen Grammatik. Neubearbeitung. Ismaning: Hueber 2000. Földeak, Hans: Sag s besser! Teil 1 und 2. Ismaning: Hueber. 2001.
Nyelvészeti ismeretek XII. Német leíró nyelvtan szem. III. NEB1019 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) NEB1018 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A tantárgyi elem a mondattannal foglalkozik, célja ennek megfelelően a német mondattannal kapcsolatos ismeretek gyakorlása és elsajátítása. Témakörök: mondatelemzés, az összetett mondat, mellérendelő összetételek (kapcsolatos, ellentétes, megszorító, választó, magyarázó, következtető és megengedő viszony), alárendelő összetételek (alanyi, tárgyi, határozói és jelzői mellékmondatok), mellékmondatok és főnévi igeneves szerkezetek, ritkábban használt német kötőszavak, a német mondat szórendje. A félév során folyamatos szóbeli és írásbeli számonkérés zajlik. Ezen kívül a témakörök után zárthelyi dolgozatok írására kerül sor. A megszerzett ismeretek értékelése az írásbeli és a szóbeli számonkérések, valamint a zárthelyi dolgozatok eredményei alapján történik. A megszerzett írásbeli és szóbeli jegyek átlaga alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok - 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Hall, Karin & Scheiner, Barbara: Übungsgrammatik DaF für Fortgeschrittene. Ismaning: Hueber 2002. Helbig, Gerhard & Buscha, Joachim: Übungsgrammatik Deutsch. Berlin u. a.: Langenscheidt 2002. Kocsány, Piroska & László, Sarolta: Die Wortklassen des Deutschen. Budapest: Tankönyvkiadó. Dreyer, Hilke & Schmitt, Richard: Lehr- und Übungsbuch der deutschen Grammatik. Neubearbeitung. Ismaning: Hueber 2000. Földeak, Hans: Sag s besser! Teil 1 und 2. Ismaning: Hueber. 2001.
Nyelvészeti ismeretek XIII. Lexikológia és frazeológia ea. NEB1020 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár Annak tisztázása, hol helyezkedik el a lexikológia a nyelvtudomány diszciplínái között, mi a lexikológia tárgya, melyek az e tudományágban alkalmazott vizsgálati eljárások. A szóalkotástan, a frazeológia alapfogalmainak tárgyalása. A német szókincs változásának bemutatása. A lexikológia és a lexikográfia elhatárolása. A szó és a lexikális jelentés fogalma. A lexikológiai alapfogalmak. A poliszémia, homonímia, szinonímia, antonímia fogalmának tisztázása. Az onomasziológia és az onomasztika fogalmának tárgyalása. A szóalkotástan általános kérdései. Az igék, a főnevek és a melléknevek képzésének legfontosabb változatai. Bevezetés a frazeológiába. A frazeologizmusok, a közmondások és a szállóigék. Neologizmusok és archaikus kifejezések. A német szókincs változása a történelem során. Szó- és jelentésátvétel. A német szókincs rétegei. A szótárírás, szótártípusok. A szócsaládok. Frazeológiai egységek a szövegekben. Kontrasztív vizsgálatuk. A lexikológiai ismeretek alkalmazási lehetőségei a nyelvtanítás, a nyelvtanulás folyamatában. Lehetőség van az előadások anyagának írásbeli dolgozat formájában történő számonkérésére. Kollokvium, vizsgajegy. Szóbeli felelés előzetesen közreadott tételsor alapján segédanyagok Szakkönyvek 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Schippan, Th.: Lexikologie der deutschen Gegenwartssprache. Tübingen: Max Niemeyer Verlag, 1992. 2. Hessky R. Knipf E.: Lexikologie I.-II. Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998. 3. Hessky R.: Durch die Blumen = Virágnyelven. Bp.: Tankönyvkiadó, 1993. 4. Székely, G.: Kalandozások a német szókincs birodalmában. Bp.: Scholastica, 1998.
Nyelvészeti ismeretek XIV. Lexikológia és frazeológia szem. NEB1021 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A szemináriumokon a hallgatók megismerik a lexikológia (alkalmazott) nyelvészeten belüli szerepét, a határ- illetve résztudományait. Bővítik szókincsüket, tudatosítják és alkalmazzák a német nyelv szóképzési szabályait, megismerkednek a különböző szótártípusokkal. A tantárgy felöleli a szorosabban vett szókészlettan, a szóalkotástan és a frazeológia teljes tematikáját. Ennek megfelelően e tárgy keretei között kerül sor a lexikológia alapfogalmainak (a szó, a szó jelentése, poliszémia, homonimia, stb.), a szókészlet rendszerjellegét bizonyító összefüggéseknek (például szinonímia, antonímia), továbbá a szóalkotástan és a frazeológia tematikájának, valamint a szókészlet változását előidéző folyamatoknak a teljes körű bemutatására. A tárgy magában foglalja a lexikográfiai stúdiumokat is. A hallgatók elolvasnak (egy nem szépirodalmi) kötelező olvasmányt (legalább 150 oldal terjedelemben) és arról referátumot tartanak. A megszerzett ismeretek értékelése az írásbeli számonkérések, a zárthelyi dolgozatok és a referátum eredményei, valamint az évközi órai közreműködés alapján történik. A megszerzett írásbeli és szóbeli jegyek átlaga alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok Egynyelvű és kétnyelvű szótárak. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Schippan, Th.: Lexikologie der deutschen Gegenwartssprache. Tübingen: Max Niemeyer Verlag, 1992. 2. Hessky, R.: Durch die Blume = Virágnyelven. Bp.: Tankönyvkiadó, 1993. 3. Hessky, R. Knipf E.: Lexikologie I.-II. Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998.
Nyelvészeti ismeretek XV. Német nyelvtörténet NEB1022 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A hallgatók ismerkedjenek a germán nyelvek rokonsági kapcsolataival, valamint a német nyelvnek a lutheri reformáció korával bezáródó fejlődéstörténetével. Tartalmilag az alábbi témakörök kerülnek bemutatásra: az indoeurópai nyelvcsalád kialakulása, az indoeurópai alapnyelv jellemzése, a germánság kialakulása. A germán nyelv jellemzése, a germán hangrendszer változása, az I. mássalhangzó-eltolódás. A germán nyelvek csoportosítása. A német nyelv történeti előzményei, korszakai: ófelnémet, középfelnémet, újfelnémet szakasz. Az egyes nyelvtörténeti korszakok legfontosabb változásainak bemutatása a hangrendszer, a morfológia és a szintakszis szintjén. Az utolsó előadás egy részében a féléves kötelező olvasmány írásbeli számonkérésére kerül sor, amelynek sikeres megírása a vizsgára bocsátás előfeltétele. 4. A megszerzett ismeretek értékelése A kurzus a vizsgaidőszakban leteendő írásbeli vizsgával zárul. Az írásbeli vizsgán a kérdések legalább ötven százalékát kell helyesen megválaszolni az elégséges jegyért. segédanyagok - 7. Kötelező irodalom: Hutterer Miklós: A germán nyelvek. Budapest, 1988. 45-115. Ajánlott irodalom: Wilhelm Schmidt: Geschichte der deutschen Sprache. Berlin, 1980.
Nyelvészeti ismeretek XVI. Stilisztika I. ea. NEB1023 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár : A tantárgy célja, hogy a német nyelv nyelvtani és lexikai jegyeit figyelembe véve a stilisztikai finomságokra is ráhangoltassa a hallgatókat. A Stilisztika I. tantárgy elsősorban a nyelvészet felől közelíti meg a stilisztikát. : A stílus és a stilisztika fogalma. A stílus fogalmának történeti aspektusai. A stilisztika mint az irodalom- és a nyelvtudomány részterülete. A stíluselemzés különböző aspektusai: mikro- és makrostilisztika, szintaktikai stílusjegyek, stílusrétegek, lexikai stíluselemek. : Az utolsó előadás egy részében egy ún. beugró írásbeli számonkérésére kerül sor, amelynek sikeres megírása a vizsgára bocsátás előfeltétele. A kurzus a vizsgaidőszakban leteendő írásbeli vizsgával zárul. Az írásbeli vizsgán a kérdések legalább ötven százalékát kell helyesen megválaszolni az elégséges jegyért. segédanyagok: - 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Sowinski, B. Stilistik. Stuttgart: Metzler, 1999 ( = Sammlung Metzler, Band 272) 2. Loós, Monika. Hilfe! Stilistik ( = Wissenschaft und Unterricht. Reihe für Studienmaterialien Bd. 2). Nyíregyháza: Hét Nyelv Kiadó, 1996 3. Duden, Band 2. Das Stilwörterbuch. Mannheim: Bibliographisches Institut, 2002
Nyelvészeti ismeretek XVII. Szövegtan ea. NEB1024 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Székely Gábor CSc habil. egyetemi tanár A leíró nyelvtan szövegtani részterületének bemutatása. Az előadások keretében sor kerül a szövegtan általános kérdéseinek a tárgyalására. A hallgatók megismerik a szövegalkotás szabályait, valamint a különböző szövegfajták jellemző vonásait. A hallgatók megismerkednek a szövegtan alapvető kategóriáival, konfrontálódnak különféle szövegtípusokkal, és feltárják azok legfontosabb típusjegyeit. Konkrét szövegek elemzése révén fejlesztik receptív (auditív és vizuális) készségeiket. Alkalmassá válnak a szövegek tartalmi, formális, valamint funkcionális elemzésére. A félév során folyamatos szóbeli és írásbeli számonkérés zajlik. A témakörök után zárthelyi dolgozatok írására kerül sor. A megszerzett ismeretek értékelése az írásbeli zárthelyi dolgozatok, valamint a félév végi kollokvium alapján történik. A megszerzett írásbeli jegyek átlaga alapján kerül kialakításra a végső osztályzat. segédanyagok Saját készítésű szöveggyűjtemény. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Uzonyi, Pál: Rendszeres német nyelvtan. AULA Kiadó. Budapest 1996. 2. Duden: Grammatik der deutschen Gegenwartssprache (DUDEN Band 4) 6. Aufl. Dudenverlag. Mannheim; Leipzig; Wien; Zürich 1998. 3. Engel, Ulrich: Deutsche Grammatik. Julius Groos Verlag. Heidelberg 1988