T/360/67. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlása

Hasonló dokumentumok
2010. évi CIII. törvény. a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés

2010. évi LXXXII. törvény a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról

JOGSZABÁLY. Telefon: , fax: II. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM Ára: 1335 Ft SZEPTEMBER 27.

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 10., kedd. Tartalomjegyzék

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

kiegészít ő ajánlás a

kiegészít ő ajánlás a

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat

Érintett jogszabály szövege

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

Az Országgyűlés /2010. ( ) OGY. határozat a

T/1745/39. Az Országgyűlé s. az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáró l szóló T/1745. számú törvényjavasla t

Orszk: Yi c~ i7 z111 V,i' 3 i73 : 1\T-d' /f/ '::L 0 6. I3akqct : Tisztelt Elnök Úr!

EGYSÉGES JA VASLA T. zárószavazásához

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat.

Érkezett : 2010 JUN évi... törvény a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról

(3) A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló ügyben a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság el őadója,

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

2003. évi C. törvény. az elektronikus hírközlésrõl ELSÕ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet A TÖRVÉNY HATÁLYA, CÉLJAI ÉS ALAPELVEI

1010i3V24e. T/ számú. törvényjavasla t

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t

részlete s vitájához

2012. évi... törvény. tiszteletdíjáról szóló évi LXIV. törvény módosítása

2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló


A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény alapján

NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG ALAPÍTÓ OKIRATA

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

T/11105/31. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a. záró vitájához

T/10979/17. Az Országgy űlé s. a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/ sz. törvényjavaslat.

Érkezett: 2019 JUN 1. Az Országgy űlés.../2010. (...) OGY HATÁROZAT A. A Közszolgálati Közalapítvány felállításáró l

T/7417/23. Az Országgyűlés

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről

ajánlás a kiegészít ő vitájához URSZÁGGYUL-- T/8099/28. szám Érkezett : 2012 SLtri 2 6. Az Országgyűlés Gazdasági és informatika i bizottságának

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

Az Országgy űlés. Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának. vitájához

ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól

Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr!

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/6353.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Frissítve: július 6. 2:22 Netjogtár Hatály: közlönyállapot (2000.VI.2.) Magyar joganyagok évi XLIV. törvény - a polgármesteri tisztség e

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z

részlete s vitájához

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

EGYSÉGES JA VASLA T. Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló T/5070. sz. törvényjavaslat.

A Költségvetési bizottság jelentése

Az Országgyűlés. Fogyasztóvédelmi. bizottságának

T /7417/3. ::']fllll: '-'-!a!yxs_sym WUF! n ta Az Országgyűlés. ajánlás a

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

T/3358/21. Az Országgyűlés. ajánlás a. szabályairól szóló évi XCIX. törvény módosításáról szóló T/3358. számú törvényjavaslat.

2010. évi... törvény a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáró l

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

T/10047/31. szám. Az Országgyűlés. Ifjúsági, szociális, családügy i és lakhatási bizottságának

Budapest, március

Érkezet i')v évi... törvény

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.


2014. évi... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B.

Budapest, február

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

2013. évi CLXXXI. törvény. a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság évi egységes költségvetéséről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2009.(XII.15.) KGY. r e n d e l e t e

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Heves Megye Önkormányzatának 17/2003. (X. 31.) HMÖ rendelete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Alapító Okirat. (egységes szerkezet) Az Országgyűlés a Magyar Televízió Közalapítvány átalakításával határozatlan időre KÖZALAPÍTVÁNY

a kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

Módosítópont sorszáma: 1. Törvényjavaslat érintett rendelkezése: 1. (3) bekezdés - Mktv pont Módosítás jellege: módosítás

Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr!

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

2014. évi törvény. (2) A magyar jelnyelvtudást a magyar jelnyelv vizsga eredményét igazoló tanúsítvánnyal (a továbbiakban: tanúsítvány) kell igazolni.

2011. évi... törvény

Összegző módosító javaslat

T/16302/27.szám. i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés. Alkotmány- és igazságügyi bizottságának. ajánlása

T/6768/9. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA

T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök választásáról

bizottsági módosító javaslato t

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA

T/17968/10. szám. Az Országgyűlés. a j á n l á s a

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

T Á J É K O Z T A T Ó a bírósági ülnökök évi soron kívüli választásáról

Az Országgyűlés. Számvevőszéki és költségvetés i bizottságána k. ajánlás a

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24.

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G

2012. évi... törvény

Prs ggyulés Hivatal a

Átírás:

T/360/67. ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A Az Országgyűlé s Érkezett: 2010 J U L 2 2. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlása a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáró l benyújtott T/360. számú törvényjavaslat záró vitájáho z (Együtt kezelendő a T/360/56 sz. egységes javaslattal! ) Tisztelt Országgy űlés! Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága (továbbiakban : Alkotmányügyi bizottság) megvitatta a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló, T/360/56. számon beterjesztett egységes javaslatot, továbbá az ahho z benyújtott T/360/57-66. számú zárószavazás előtti módosító javaslatokat. Az ajánlásban használt rövidítések : Eht. : az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény Hatóság : a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Rttv. : a Médiatanács összetételét, feladatát és hatáskörét a rádiózásról és televíziózásról szól ó 1996. évi I. törvény Biztos: Hírközlési és Média Biztos Kódex : Közszolgálati Kódex MR Zrt. : Magyar Rádió Részvénytársaság MTV Zrt. Magyar Televízió Részvénytársasá g Duna TV Zrt. : Duna Televízió Részvénytársasá g MTI Zrt. : Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság Nhtv. : a nemzeti hírügynökségr ől szóló 1996. évi CXXVII. törvény Dtv. : a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény Tiz 1.zar

2 1. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 1. - ának a következő módosítását javasolja: 1. (1) Az elektronikus hírközlésr ől szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban : Eht.) 5. (1) bekezdésének s) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : /5. (1) Azelektronikus hírközlésért felel ős miniszter (a továbbiakban: miniszter)e törvény, továbbá a feladat- és hatáskörét megállapító jogszabály alapján :/ s) a frekvenciasávok nemzeti felosztása keretei között rendeletben állapítja meg a z egyes kijelölhető polgári, nem polgári és közös célú frekvenciasávok felhasználásár a vonatkozó szabályokat, amelyeknek tartalmazniuk kell a rádiórendszerek frekvenciagazdálkodási követelményeit a rádióberendezések frekvenciagazdálkodás i követelményeit, a frekvenciaengedélyezéssel és -használattal kapcsolatos sávhasználat i feltételeket: [(1)] (2) Az [elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény ( a továbbiakban :] Eht.[)] III. Fejezetének címe és els ő alcíme helyébe a következő cím és alcím lép : III. Fejezet A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG FELADATAI ÉS FELÉPÍTÉSE A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság " [(2)] (3)Az Eht. 9. -a helyébe a következő rendelkezés lép : 9. (1) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) autonóm államigazgatási szerv. A Hatóság a frekvenciagazdálkodás és a hírközlés területén részt vesz a Kormány - jogszabályokban meghatározott - politikájának végrehajtásában. A Hatóságnak az Országgyűlés által választott tagokból álló, önálló jogi személyiségű autonóm szerve a Médiatanács. (2) A Hatóság önálló hatáskörrel rendelkező szervei: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke (a továbbiakban: Elnök), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság önálló jog i személyiségű Médiatanácsa (a továbbiakban : Médiatanács) és a Nemzeti Média- és Hírközlés i Hatóság Hivatala (a továbbiakban : Hivatal). (3) A Médiatanács összetételét, feladatát és hatáskörét a rádiózásról és televíziózásró l szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban : Rttv.) szabályozza. (4) A Hatóság évente beszámol tevékenységér ől az Országgy űlésnek. (5) A Hatóság feladata - különösen a 2-3. -okban meghatározott céloknak é s alapelveknek megfelel ően - az elektronikus hírközlési piac zavartalan, eredménye s működésének és fejl ődésének, az elektronikus hírközlési tevékenységet végz ők és a felhasználók érdekei védelmének, továbbá a tisztességes, hatékony verseny kialakulásának, illetve fenntartásának el ősegítése az elektronikus hírközlési ágazatban, valamint a z elektronikus hírközlési tevékenységet végz ő szervezetek és személyek jogszabályoknak megfelelő magatartásának felügyelete.

3 (6) A Hatóság feladatát és hatáskörét önállóan, a jogszabályoknak megfelel ően gyakorolja. (7) A Hatóság önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv, amely a feladatai ellátásával összefügg ő kiadásokat saját bevételéb ől fedezi. A Médiatanács gazdálkodási autonómiáját az Rttv. szabályozza. (8) A Hatóság bevételét képezik a frekvencia díjak mindenkori költségvetés i törvényben meghatározott része, az azonosítók lekötéséért és használatáért, továbbá a hatósági eljárásért fizetett díjak, valamint a felügyeleti díj, amelyeket a Hatóság hatékony, magas szakmai színvonalú m űködtetésére kell felhasználni. A befolyt bevételekr ől és azok felhasználásáról készült kimutatást a külön jogszabályban meghatározott tartalommal a Hatóság évente közzéteszi. A Médiatanács bevételeire vonatkozó szabályokat az Rttv. tartalmazza. (9) A Hatóság tevékenységével összefüggésben felmerült költségek fedezése érdekében az elektronikus hírközlési szolgáltatók felügyeleti díjat kötelesek fizetni. A díj mértéke az elektronikus hírközlési szolgáltató elektronikus hírközlési szolgáltatásaibó l származó el őző évi nettó árbevételének legfeljebb 0,35%-a, el őző évi árbevétel hiányában a tárgyévi árbevétel egész évre vetített id őarányos része. A felügyeleti díj mértékét a törvén y által megengedett határokon belül évente a miniszter rendeletben határozza meg. (10) A felügyeleti díjat negyedévente - a negyedév végéig - kell a Hatóság részér e befizetni. (11) Amennyiben a Hatóság e törvényben meghatározott bevételei egy költségvetési évben meghaladják a jogszabályban meghatározott feladatai ellátásához kapcsolódó kiadáso k összegét, a többletet a Hatóság éves beszámolójának elfogadását követ ően - a tárgyévbe n teljesített felügyeleti díjbefizetések arányában és legfeljebb azok mértékéig - a tárgyévet követő évben fizetend ő felügyeleti díjban jóvá kell írni. (12) A Kormány nem polgári célú frekvenciagazdálkodással kapcsolatos közigazgatás i feladatait a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hatóság (a továbbiakban : KFGH) látja el_ (13) A KFGH a Hivatal szervezetében és a főigazgató irányítása alatt önálló hatáskörű szervezeti egységként működik. " Indokolás : Lásd a T/360/64/1. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz. 2. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 2. -át új (1)-(3) bekezdéssel javasolja kiegészíteni : {1) Az Eht. 10. -a kiegészül az alábbi v) ponttal : /10. A hatóság/

4 veljár a nem polgári célú frekvenciagazdálkodással kapcsolatos hatósági ügyekben. (2) Az Elit. 11. (1) bekezdésének felvezető mondata helyébe a következ ő rendelkezés lép : (1) A rádiótávközlési és rádióspektrum-politika érvényesítése érdekében a hatóság és a KFGH (a továbbiakban együtt : frekvenciagazdálkodó hatóságok) műszaki tervet készít a szabályozás el őkészítése érdekében : (3) Az Eht. 11. (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (4) A hírközlés védelme, a frekvenciahasználat hatékonysága és káros zavaroktó l való mentessége, valamint az elektromágneses összeférhetőség_(emc) biztosítása céljábóla frekvenciagazdálkodó hatóságok rádiómérő és rádió-zavarelhárító szolgálatot tartanak fenn. Indokolás : Lásd a T/360/64/2. számú módosító javaslat támogatj a - a Kormány képvisel ője egyetért 3. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 2. (2) bekezdésében az Eht. 14. (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (3) Az Elnök olyan személy lehet, aki az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkezik, büntetlen el őéletű, nem áll a tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint fels őfokú végzettséggel és legalább három év, a műsorszórással, vagy a médiaszolgáltatással, vagy a média hatósági felügyeletével, vagy a z elektronikus hírközléssel, vagy a hírközlési hatósági felügyelettel összefügg ő közgazdasági, társadalomtudományi, jogi, műszaki vagy vezetői (vezető testületben tagsági), illetve igazgatási gyakorlattal rendelkezik. Indokolás : Lásd a T/360/65/1. számú módosító javaslat 4. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 2. (2 ) bekezdésében az Eht. 14. (5) bekezdés a) pontjának a következő módosítását javasolja : /(S) Az Elnök nem lehet/

5 a) a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a kormány tagja, a Hivatalt vezet ő főigazgató, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, a főpolgármester, főpolgármesterhelyettes, polgármester, alpolgármester, megyei közgy űlés elnöke és alelnöke, országgy űlési képviselő vagy fizetett alkalmazottja, az Európai Parlament tagja, köztisztvisel ő, kormánytisztviselő, helyi önkormányzati képviselő, párt országos vagy területi szervezetének tisztségvisel ője, költségvetési szervvel vagy politikai párttal foglalkoztatásra irányul ó jogviszonyban álló személy, Indokolás : Lásd a T/360/62/1. számú módosító javaslat 5. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 2. (2) bekezdésében az Eht. 14. (9) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (9) Elnökhelyettes olyan személy lehet, aki az országgy űlési képvisel ők választásá n választójoggal rendelkezik, büntetlen előéletű, nem áll a tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint felsőfokú végzettséggel és legalább három év, a műsorszórással, vagy a médiaszolgáltatással, vagy a média hatósági felügyeletével, vagy az elektronikus hírközléssel, vagy a hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő közgazdasági, társadalomtudományi, jogi, műszaki vagy vezetői (vezet ő testületben tagsági), illetv e igazgatási gyakorlattal rendelkezik. Indokolás : Lásd a T/360/65/2. számú módosító javaslat 6. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 2. (2) bekezdésében az Eht. 14. -át új (15) bekezdéssel javasolja kiegészíteni : (15) A központi államigazgatási szervekr ől, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvénynek a) a miniszter jogállására vonatkozó rendelkezéseit az Elnök jogállására, és b) az államtitkár jogállására vonatkozó rendelkezéseit az elnökhelyettes jogállásár a alkalmazni kell az e törvényben nem szabályozott kérdésekben.

6 Indokolás : Lásd a T/360/62/2. számú módosító javaslat 7. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 2. - ában az Eht.14/A. -al javasolja kiegészíteni : 14/A. (1) Az Elnök a kinevezését követ ően haladéktalanul hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a ténytl hogy büntetlen előéletű és nem áll a tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. (2) Ha az Elnök az (1) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének önhibájából adódóan nem tesz eleget, az összeférhetetlenség jogkövetkezményeit kel l alkalmazni. (3) A miniszterelnök az Elnöknek az (1) bekezdés alapján megismert személye s adatait az Elnök megbízatásának megszűnéséig kezeli. (4) Az elnökhelyettes tekintetében az (1)-(3) bekezdésben meghatározottakat kell alkalmazni azzal az eltéréssehhogy a (3) bekezdésben meghatározott jogosultságot az Elnö k gyakorolja. Indokolás : Lásd a T/360/65/3. számú módosító javaslat - a Kormány képvisel ője egyetért 8. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 2. (2 ) bekezdésében az Eht. 15. (3) és (4) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (3) A miniszterelnök felmenti az Elnököt, h a a) a 14. (5) bekezdés szerinti összeférhetetlenséget a kinevezését, illetve a z összeférhetetlenség okának felmerülését követ ő 30 napon belül nem szünteti meg, b) ha az Elnökkel szemben lefolytatott büntetőeljárás eredményeként az Elnök bűnösségét a bíróság - szabadságvesztés [kiszabást] vagy az Elnök tevékenységének megfelelő foglalkozástól eltiltás büntetést tartalmazó - jogerős ítélete állapította meg, c) cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezték, d) ha neki felróható okból több mint 6 hónapon át nem tesz eleget megbízatásábó l ered ő feladatainak.

7 (4) Az Elnök felmenti az elnökhelyettest, ha a) a 14. (10) bekezdése szerinti összeférhetetlenséget a kinevezését, illetve az összeférhetetlenség okának felmerülését követ ő 30 napon belül nem szünteti meg, b) ha az elnökhelyettessel szemben lefolytatott büntetőeljárás eredményeként az elnökhelyettes bűnösségét a bíróság szabadságvesztés [kiszabást] vagy az elnökhelyette s tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás büntetést tartalmazó joger ős ítélet e állapította meg." Indokolás : Lásd a T/360/65/4. számú módosító javaslat 9. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 2. (2) bekezdésében az Eht. 16. (1) bekezdését új o) ponttal javasolja kiegészíteni o) a főigazgató javaslatára kinevezi, felmenti, illetve visszahívja a KFGH igazgatóját. Indokolás : Lásd a T/360/64/3. számú módosító javaslat indokolását. 10. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 3. -ának felvezető szövegének a következő módosítását javasolja : 3. Az Eht. 17-18. -ai helyébe a következ ő rendelkezések lépnek, kiegészülvea 18/A. szerinti rendelkezésekkel : Indokolás : Lásd a T/360/60. számú módosító javaslat indokolását.

8 11. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 17. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) A Hivatal eljár a 10. a), k) és m)-u) pontjaiban meghatározott ügyekben, továbbá ellátja a jogszabály illetve az Elnök) által e törvény, az Rttv. és más jogszabályok keretei között ráruházott feladatokat. T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/1. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet - a Kormány képviselője nem ért egye t 12. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 17/A. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) A főigazgató olyan személy lehet, aki az országgy űlési képviselők választásán választójoggal rendelkezik, büntetlen előéletű, nem áll a tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint fels őfokú végzettséggel és legalább három év, a műsorszórással, vagy a médiaszolgáltatással, vagy a média hatósági felügyeletével, vagy a z elektronikus hírközléssel, vagy a hírközlési hatósági felügyelettel összefügg ő közgazdasági, társadalomtudományi, jogi, műszaki vagy vezet ői (vezet ő testületben tagsági), illetv e igazgatási gyakorlattal rendelkezik. Indokolás : Lásd a T/360/65/5. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 13. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 17. -át új (4)-(5) bekezdéssel javasolja kiegészíteni : (4) A KFGH élén az Elnök által a főigazgató javaslatára kinevezett igazgató áll, felette a munkáltatói jogokat a kinevezés és a felmentés, illetve a visszahívás kivételével a főigazgató gyakorolja. A KFGH igazgatója kinevezésének, felmentésének, illetve visszahívásának feltételeit a Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg,

9 (5) A 10. v) pontjában meghatározott ügyekben a KFGH jár el." Indokolás : Lásd a T/360/64/4. számú módosító javaslat 14. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 17/A. (4) bekezdés a) pontjának a következő módosítását javasolja : /(4) A főigazgató nem lehet/ a) a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a kormány tagja, az e törvény szerint i Elnök, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, a f őpolgármester, főpolgármester:helyettes, polgármester, alpolgármester, megyei közgy űlés elnöke és alelnöke, országgy űlési képviselő vagy fizetett alkalmazottja, az Európai Parlament tagja, kormánytisztvisel ő,helyi önkormányzati képvisel ő, párt országos vagy területi szervezetének tisztségvisel ője, költségvetési szervvel vagy politikai párttal foglalkoztatásra irányul ó jogviszonyban álló személy, Indokolás : Lásd a T/360/62/3. számú módosító javaslat 15. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 1'7/A. (8) bekezdés b) pontjának a következő módosítását javasolja : (8) Az Elnök felmenti a főigazgatót, ha a) a (4) bekezdés szerinti összeférhetetlenséget a kinevezését, illetve az összeférhetetlenség okának felmerülését követ ő 30 napon belül nem szünteti meg, b) ha a főigazgatóval szemben lefolytatott büntet őeljárás eredményeként a főigazgató bűnösségét a bíróság szabadságvesztés [kiszabást] vagy a főigazgató tevékenységének megfelelő foglalkozástól eltiltás büntetést tartalmazó joger ős ítélete állapította meg. Indokolás : Lásd a T/360/65/6. számú módosító javaslat

1 0 16. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 17/A. -át új (12) bekezdéssel javasolja kiegészíteni : (12) A főigazgató tekintetében a 14/A. (1)-(3) bekezdésében meghatározottakat kel l alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a 14/A. (3) bekezdésében meghatározott jogosultságo t az Elnök gyakorolja. Indokolás : Lásd a T/360/65/7. számú módosító javaslat 17. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 18. g) pontjának a következő módosítását javasolja : (A főigazgató feladatai) g) biztosítja, hogy a Hivatal az Elnök, az elnökhelyettesek, a Médiatanács, illetve a Médiatanács tagjai részére feladataik ellátásához [az Elnök által a Médiatanács és tagja i esetében a Médiatanács elnökeként meghatározott mértékben és módon] szakma i támogatást nyújtson, T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefiiggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/2. számú módosító javaslat indokolását. egyharmada sem támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet - a Kormány képvisel ője nem ért egyet 18. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 18/A. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) A főigazgató-helyettes olyan személy lehet, aki az országgy űlési képvisel ők választásán választójoggal rendelkezik, büntetlen el őéletű, nem áll a tevékenységének megfelelő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint fels őfokú végzettséggel és legaláb b három év, a műsorszórással, vagy a médiaszolgáltatással, vagy a média hatóság i felügyeletével, vagy az elektronikus hírközléssel, vagy a hírközlési hatósági felügyelettel összefügg ő közgazdasági, társadalomtudományi, jogi, m űszaki vagy vezet ői (vezető testületben tagsági), illetve igazgatási gyakorlattal rendelkezik.

Indokolás : 1 1 Lásd a T/360/65/8. számú módosító javaslat 19. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 18/A. (4) bekezdés a) pontjának a következő módosítását javasolja : /(4) A főigazgató-helyettes nem lehet/ a) a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a kormány tagja, államtitkár, közigazgatás i államtitkár, helyettes államtitkár, a főpolgármester, főpolgármester-helyettes, polgármester, alpolgármester, megyei közgy űlés elnöke és alelnöke, országgyűlési képviselő vagy fizetett alkalmazottja, az Európai Parlament tagja, helyi önkormányzati képvisel ő, kormánytisztviselő,párt országos vagy területi szervezetének tisztségvisel ője, költségvetési szervvel vagy politikai párttal foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban álló személy, Indokolás : Lásd a T1360/62/4. számú módosító javaslat 20. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 18/A. (7) bekezdés b) pontjának a következő módosítását javasolja : (7) Az Elnök felmenti a főigazgató-helyettest, ha a) a (4) bekezdés szerinti összeférhetetlenséget a kinevezését, illetve az összeférhetetlenség okának felmerülését követ ő 30 napon belül nem szünteti meg, b) ha a főigazgató-helyettessel szemben lefolytatott büntetőeljárás eredményeként a főigazgató-helyettes bűnösségét a bíróság szabadságvesztés [kiszabást] vagy a főigazgató - helyettes tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás büntetést tartalmazó jogerő s ítélete állapította meg. Indokolás : Lásd a T1360/65/9. számú módosító javaslat támogatj a

1 2 21. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 3. -ában az Eht. 18/A. -át új (11) bekezdéssel javasolja kiegészíteni : (11) A főigazgató-helyettes tekintetében a 14/A. (1)-(3) bekezdésében meghatározottakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a 14/A. (3) bekezdésében meghatározott jogosultságot az Elnök gyakorolja. Indokolás : Lásd a T/360/65/10. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 22. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 4. -ában az Eht. 19. (1) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (1) [A Hatóság alkalmazottai közszolgálati jogviszonyban állnak, akikre az e törvényben meghatározott eltérésekkel a Ktv. rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hog y - az Elnök és az elnökhelyettesek kivételével - a Ktv. 30/A. -ának (1) bekezdésében megállapított arány 35%, továbbá a 44. -ának (1) bekezdésében a középiskola i végzettségű köztisztvisel ők részére megállapított illetménykiegészítés mértéke 35%.] A Hatóság esetében a) a Ktv. 30/A. (2) bekezdése szerint adományozható szakmai tanácsadói és szakma i főtanácsadói címmel rendelkezők aránya együttesen a Hatósom fels őfokú iskolai végzettségű köztisztvisel ői létszámának 35%-át nem haladhatja meg, é s b) a Ktv. 44. (1) bekezdését ől eltér ően a középiskolai végzettségű köztisztvisel ő illetménykiegészítésének mértéke az alapilletményének 35%-a. Indokolás : Lásd a T/360/62/5 számú módosító javaslat indokolását. 23. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 6. -ában az Eht. 37. -t új (4) bekezdéssel javasolja akiegészíteni : (4) A KFGH határozata ellen nincs helye fellebbezésnek. Akinek jogát, vagy jogo s érdekét a KFGH-nak az ügy érdemében hozott határozata sérti, keresettel kérheti a F őváros i Bíróságtól annak felülvizsgálatát. A bírósági felülvizsgálattal kapcsolatban, egyebekben a 46-47 -okban és a 48. (3), (4) és (7) bekezdéseiben foglaltak megfelel ően irányadók.

1 3 Indokolás : Lásd a T/360/64/5. számú módosító javaslat 24. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 9. -át új (3) bekezdéssel javasolja kiegészíteni : (3) Az Eht. 69. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : 69. ~ (11 Rádiófrekvenciák használati jogát - jogszabályban meghatározott esetekben - a Hatóság döntése (frekvenciakijelölés, valamint rádióengedély) alapján lehet megszerezni. A polgári célú frekvenciák használatára vonatkozó frekvenciakijelölést, illetve rádióengedélyt, valamint árverés, illetve pályázat esetén frekvenciahasználati jogosultságot a Hatóság, a nem polgári célú frekvenciakijelölést, illetve rádióengedélyt a KFGH adja ki.a KFGH eljárásaira - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - az e törvényben meghatározott szabályokat kell alkalmazni. Indokolás : Lásd a T/360/64/6. számú módosító javaslat 25. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 11. -ában az Eht. 73/A. (8) bekezdés b) pontjának a következő módosítását javasolja : /(8) Az NHIT-re és tagjaira az Rttv. 35. -ában és a 37. (1) bekezdésében foglaltaka t megfelelően alkalmazni kell, az alábbi eltérésekkel :/ b) az NHIT elnöke és alelnöke lehet köztisztvisel ő vagy kormánytisztvisel ő, Indokolás : Lásd a T/360/62/6. számú módosító javaslat

14 26. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 15. -ának a következő módosítását javasolja : 15. (1) Az Eht. 167. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép : 167, (1) A Hatóság a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Hírközlési Felügyele t jogutódja. (2) Az Eht. 182. (3) bekezdése kiegészül az alábbi i) és k) pontokkal : /(3) Felhatalmazást kap a miniszter arra, hogy rendelettel állapítsa meg a frekvenciagazdálkodással kapcsolatban:/ i) a nem polgári célú frekvenciát használó rádióberendezésekre vonatkozó, a 80. (1) bekezdésében és az annak alapján alkotott jogszabályokban foglalt megfelelőségigazolás és az alapvető követelmények alkalmazásának módját, illetve az attól való eltéréseket ; k) a frekvenciakijelölési, rádióengedélyezési eliárás, az ellen őrzés, a mérőszolgálati és zavarelhárítási tevékenység és az adatszolgáltatás rendjét a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás területén. Indokolás : Lásd a T/360/64/7. számú módosító javaslat támogatj a 27. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 16. -át megel őző címnek a következő módosítását javasolja : A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosítása Indokolás : Lásd a T/360/62/7. számú módosító javaslat 28. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 16. (2) bekezdésében az Rttv. 32. -ának a következ ő módosítását javasolja : 32. (1) A Médiatanács az Országgyűlés felügyelete alatt álló[,] önálló jogi személy, amely a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó jogszabályok értelemszer ű alkalmazásával gazdálkodik, ideértve, hogy számláit a kincstár vezeti. A Médiatanács költségvetését az Országgyűlés önálló törvényben, a 77. (4) bekezdésében meghatározott

1 5 források terhére, a 84. szerinti keretek között hagyja jóvá. A Médiatanács jogosult a jóváhagyott költségvetés kiadási előirányzatai közötti átcsoportosításra. A törvényjavaslato t az Országgyűlés költségvetési ügyekben illetékes bizottsága a tárgyévet megel őző év október 31-éig a Médiatanács augusztus 31-ig megküldött javaslata, ennek hiányában a bizottsá g által felkért szakértő(k) szakértői véleménye alapján nyújtja be az Országgyűlésnek. A Médiatanács gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellen őrzi. (2) A Médiatanács az új költségvetés jóváhagyásáig a korábbi jóváhagyott költségvetése alapján működik. (3) Az Országgyűlés az (1) bekezdésben leírt eljárás szerint el őterjesztett zárszámadási törvényjavaslat elfogadásával dönt az (1) bekezdésben meghatározott önáll ó törvény végrehajtásáról, ideértve a 77. (11) bekezdése szerinti mellékletet is. E törvén y esetében a benyújtási határid ők minden év május 31., illetve augusztus 31. (4) A Médiatanács székhelye Budapest. (5) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban : Hivatal) a Médiatanács hivatali szerve. (6) A Hivatalra vonatkozó szabályokat e törvényen kívül az Eht. tartalmazza. 1(7) A Hivatal alkalmazottai közszolgálati jogviszonyban állnak, akikre az e törvényben meghatározott eltérésekkel a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. év i XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) rendelkezéseit kell alkalmazni. (8) A Hivatalt vezet ő főigazgatót (a továbbiakban: főigazgató) a Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság Elnöke nevezi ki, és ő gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Kinevezésére, felmentésére, illetve visszahívására, továbbá jogállására vonatkozóan a z Eht. rendelkezései az irányadók. (9) A Hivatal alkalmazottaira vonatkozóan a Ktv. 30/A. -ának (1) bekezdésében megállapított arány 35%, továbbá a 44. -ának (1) bekezdésében a középiskola i végzettségű köztisztviselő k részére megállapított illetménykiegészítés mértéke 35%.] [(10)] (7) A Médiatanács, illetve a Médiatanács tagja[i] a Hivatalon keresztül adot t megbízás alapján küls ő szakértő[ke]t is alkalmazhat[nak]. " Indokolás : Lásd a T/360/62/8. számú módosító javaslat

1 6 29. Karácsony Gergely képvisel ő az egységes javaslat 16. (3) bekezdésében az Rttv. 33. (1) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (1) A Médiatanács elnökét és négy tagját az Országgy űlés a jelenlév ő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával 9 évre választja [egyidejű, listás szavazással]. T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/3. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet - a Kormány képviselője nem ért egyet 30. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 16. (3) bekezdésének az Rttv. 33. (2) bekezdését új a)-c) pontokkal javasolja kiegészíteni : a) A Médiatanács egy tagjára a kormánypárti képvisel őcsoportok egy tagfára az ellenzéki képviselőcsoportok, egy tagjára a magyarországi székhellyel rendelkező műsorszolgáltatók, egy tagjára pedig a Gazdasági Versenyhivatal elnöke tesz javaslatot a bizottság számára. b) Amennyiben a kormánypárti vagy az ellenzéki képvisel őcsoportok a (2) bekezdésben meghatározott id őpontot megelőző harmadik munkanapig nem tudnak közösen jelöltet javasolni, a bizottság számára valamennyi, az adott oldalhoz tartozó képvisel őcsoport javaslatot tehet. c) A magyarországi székhellyel rendelkez ő műsorszolgáltatók többségi szavazással tesznek javaslatot a bizottság számárat amelynek során az egyes műsorszolgáltatókat azono s mértékű szavazat illeti meg. T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/4. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egye t - a Kormány képviselője nem ért egyet

17 31. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 16. (3) bekezdésében az Rttv. 33. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) A Médiatanács elnöke és tagja olyan személy lehet, aki az országgy űlés i képvisel ők választásán választójoggal rendelkezik, büntetlen előéletű, nem áll a tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint felsőfokú végzettséggel és legalább három év, a műsorterjesztéssel, vagy a médiaszolgáltatással, vagy a média hatósági felügyeletével, vagy az elektronikus hírközléssel, vagy a hírközlési hatóság i felügyelettel összefüggő közgazdasági, társadalomtudományi, jogi, műszaki vagy vezet ői (vezető testületben tagsági), illetve igazgatási gyakorlattal rendelkezik. Indokolás : Lásd a T/360/65/11. számú módosító javaslat 32. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 16. (3) bekezdésében az Rttv. új 34/A. -al javasolja kiegészíteni : 34/A. (1) A Médiatanács tagja a megválasztását követ ően haladéktalanula Médiatanács elnöke részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetle n el őéletű és nem áll a tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. (2) A Médiatanács elnöke a Médiatanács tagjának az (1) bekezdés alapján megismer t személyes adatait a Médiatanács tagja megbízatásának megsz űnéséig kezeli. (3) A Médiatanács elnöke tekintetében az (1)-(2) bekezdésben meghatározottakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az (1) bekezdésben meghatározott igazolás i kötelezettséget a Médiatanács elnöke a Médiatanács részére teljesíti, a (2) bekezdésbe n meghatározott jogosultságot a Médiatanács gyakorolja. A Médiatanács e bekezdésbe n meghatározott hatáskörének gyakorlásában a Médiatanács elnöke nem vesz részt. Indokolás : Lásd a T/360/65/12. számú módosító javaslat - a Kormány képviselőjen egyetért 33. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 16. (5) bekezdésében az Rttv. 37. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) Összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni a Médiatanács elnökének vag y tagjának megbízatását, ha az elnökkel vagy a taggal szemben a 35. szerint i összeférhetetlenségi ok merül fel, illetve ha az elnök vagy a tag vagyonnyilatkozat-tétel i kötelezettségének teljesítését megtagadja, a teljesítést elmulasztja, vagy

1 8 vagyonnyilatkozatában lényeges adatot, tényt valótlanul közöl, továbbá, ha a 34/A. (1 ) bekezdésében foglalt igazolási kötelezettségének önhibájából adódóan nem tesz eleget." Indokolás : Lásd a T/360/65/13. számú módosító javaslat 34. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 16. (5) bekezdésében a z Rttv. 37. (4) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (4) A Médiatanács tagja megbízatásának megsz űnését az (1) bekezdés b), valamint f) pontja esetében a Médiatanács elnöke, az (1) bekezdés c), d) és e) pontja esetében a Médiatanács teljes ülése állapítja meg és hirdeti ki. [A Médiatanács elnöke megbízatásána k megsz űnését a Médiatanács teljes ülése állapítja meg és hirdeti ki.] T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/5. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az El őterjesztő képvisel ője nem ért egyet - a Kormány képvisel ője nem ért egyet 35. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 16. (5) bekezdésében az Rttv. 37. (6) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (6) Kizárással szűnik meg a megbízatás, a) ha a Médiatanács elnöke vagy tagja neki felróható okból több mint 6 hónapon á t nem tesz eleget megbízatásából ered ő feladatainak, b) ha a Médiatanács elnökével vagy tagjával szemben lefolytatott büntet őeljárás eredményeként az elnök vagy a tag bűnösségét a bíróság szabadságvesztés [kiszabást] vagy a Médiatanács elnöke vagy tagja tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás büntetést tartalmazó joger ős ítélete állapította meg. Indokolás : Lásd a T/360/65/14. számú módosító javaslat

1 9 36. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 17. (2) bekezdésében az Rttv. 39. (2) bekezdésének a következő módosításátjavasolja : (2) A Médiatanács tagja a[z] közigazgatásiállamtitkár illetménye 75%-ának megfelelő mértékű tiszteletdíjban részesül. Indokolás : A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatj a Lásd a T/360/62/9. számú módosító javaslat 37. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 54. - (1) és (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : 54. [(1)] A Közalapítvány induló vagyonát az Országgy űlés az e törvény 1498. - ában szabályozott országgyűlési határozatban állapítja meg. [(2) Az e törvény 149/C. -ában szabályozott országgyűlési határozatban kell meghatározni a Közalapítvány vagyonának azt a részét, amely állami tulajdonba é s egyidej űleg a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezel ő Alap kezelésébe kerül. A Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezel ő Alap a Műsorszolgáltató Ala p átalakulásával jön létre e törvény rendelkezéseinek megfelel ően.] T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/6. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egye t - a Kormány képviselője nem ért egyet 38. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 21. -ábvan az Rttv. 54. (2) bekezdésének a módosítását és új (3)-(4)-(5) bekezdéssel történ ő kiegészítését javasolja : (2) [Az e] E törvény 149/C. -ában szabályozott országgy űlési határozatban kel l meghatározni a Közalapítvány, a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Dun a Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. vagyonának azt a részét, amely térítésmentesen állami tulajdonba kerül, melynek vonatkozásában a tulajdonosi jogok és kötelezettsége k összességét [és egyúttal] a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap [kezelésébe kerül] gyakorolja. A Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap a Műsorszolgáltatási Alap átalakulásával jön létre e törvény rendelkezéseinek megfelel ően.

20 (3) A Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alapnak átadott, illetvea Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezel ő Alap által egyéb jogcímen szerzett vagyo n tulajdonosi jogainak és kötelezettségeinek a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezel ő Alap által történ ő gyakorlása, az átadott, illetve az egyéb jogcímen szerzett vagyo n hasznosítása, a vagyonnal történő gazdálkodás nem tartozik az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény hatálya alá. (4) A (2) bekezdés szerinti ország. yűlési határozatban kell rendelkezni az átadott vagyon hasznosításának, a vagyonnal történ ő gazdálkodásnak a Médiatanács részére el őírt szabályozási irányelveiről. Az irányelvek alapján a Médiatanács határozza meg az átadot t vagyon hasznosításának, a vagyonnal történő.azdálkodásnak a részletes szabályait, ideértve, hogy az egyes vagyonelemeket, vagyontárgyakat eszközöket - közszolgálati feladataik teljesítése céljából - milyen feltételekkel veheti igénybe a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. (5) A Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezel ő Alap, a Magyar Rádió Zrt.,a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. egymás közötti jogviszonyaiban történő beszerzések nem tartoznak a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. számú törvény hatálya alá. " Indokolás : Lásd a T/360/59/1. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. - a Kormány képvisel ője egyetért 39. Karácsony Gergely képvisel ő az egységes javaslat 21. -ávan az Rttv. 56. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) Az Országgyűlés által a Kuratóriumba választható tagok felét a kormánypárti, másik felét az ellenzéki képvisel őcsoportok jelölik. A kormány-, illetve az ellenzéki oldalho z tartozó képvisel őcsoportok egymás között állapodnak meg az adott oldal által jelölhet ő személyekr ől. Amennyiben a kormánypárti vagy az ellenzéki képvisel őcsoportok a (3 ) bekezdésben meghatározott jelöltállítási határid őig nem tudnak megállapodni, valamennyi, az adott oldalhoz tartozó képviselőcsoport jelöltet állíthat. T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefiiggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/7. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az El őterjeszt ő képviselője nem ért egyet - a Kormány képvisel ője nem ért egyet

2 1 40. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 56. (11) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (11) Ha a 1(8)1(9) bekezdés szerinti id őtartam lejárta el őtt valamelyik tag megbízatása megszűnik, akkor az új tag jelölése és megválasztása a következők szerint történik : Indokolás : Lásd a T/360/61. számú módosító javaslat 41. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 57. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) Összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni a Kuratórium elnökének vagy tagjának megbízatását, ha az elnökkel vagy a taggal szemben a 35. szerinti összeférhetetlenségi ok merül fel, továbbá, ha az elnök vagy a tag az 57/A. (1) bekezdésében meghatározott felhívásra igazolási kötelezettségének önhibájából adódóan nem tesz eleget. Indokolás : Lásd a T/360/65/15. számú módosító javaslat 42. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 57. (5) bekezdés b) pontjának a következő módosítását javasolja : (5) Kizárással szűnik meg a megbízatás, a) ha a Kuratórium elnöke vagy tagja neki felróható okból több mint 6 hónapon át ne m tesz eleget megbízatásából ered ő feladatainak, b) ha a Kuratórium elnökével vagy tagjával szemben lefolytatott büntetőeljárás eredményeként az elnök vagy a tag bűnösségét a bíróság szabadságvesztés [kiszabást] vagy a Kuratórium elnöke vagy tagfa tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás büntetést tartalmazó jogerős ítélete állapította meg. Indokolás : Lásd a T/360/65/16. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz.

22 43. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv-t új 57/A. -sal javasolja kiegészíteni : 57/A. (1) Ha arra utaló adat merül fel, hogy a Kuratórium tagfával szemben az 57. (5) bekezdés b) pontjában meghatározott iogkövetkezménv alkalmazásának van helye, a Kuratórium elnöke írásban, határidő megjelölésével, valamint a mulasztá s jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívja a Kuratórium tagját annak igazolására, hog y büntetlen el őéletű és nem áll a tevékenységének megfelel ő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. (2) A Kuratórium elnöke a Kuratórium tagjának az (1) bekezdés alapján megismer t személyes adatait a Kuratórium tagja megbízatásának megsz űnéséig kezeli. (3) A Kuratórium elnöke tekintetében az (1)-(2) bekezdésben meghatározottakat kel l alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az (1) bekezdésben meghatározott igazolás i kötelezettséget a Kuratórium elnöke a Kuratórium részére teljesíti, a (2) bekezdésben meghatározott jogosultságot a Kuratórium gyakorolja. A Kuratórium e bekezdésbe n meghatározott hatáskörének gyakorlásában a Kuratórium elnöke nem vesz részt. Indokolás : Lásd a T/360/65/17. számú módosító javaslat - a Kormány képvisel ője egyetért 44. Karácsony Gergely képvisel ő az egységes javaslat 21. -ában a az Rttv. 62. (1) bekezdését új a) ponttal javasolja kiegészíteni : a) A Kódex elfogadása, illetve módosítása el őtt annak tervezetét a Közszolgálati Tanác s honlapján közzé kell tennila közzétételtől számított legalább hatvan napra társadalmi vitára kel l bocsátani, amelynek során a tervezetre bárki észrevételt tehet. A Közszolgálati Testületa beérkezett észrevételeket összesítj, az összesítést a honlapján közzéteszi, és a közzétételt ől számított legalább tizenöt nap elteltével a tervezetről és az ahhoz érkezett észrevételekrő l nyilvános közmeghallgatást tart. T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/8. számú módosító javaslat egyharmada sem támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet - a Kormány képvisel ője nem ért egyet

23 45. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 62. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) Az els ő Kódexet [az Országgyűlés] a Médiatanács fogadja el [a jelenlev ő képviselők kétharmados többségével, ezt követ ően a Közszolgálati Testület feladata a módosítás] a Közszolgálati Testület els ő alkalommal történ ő felállítását követ ő 6 hónapon belül. Indokolás : Lásd a T/360/57/1. számú módosító javaslat - az El őterjeszt ő képviselője egyetért 46. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 62. (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (3) A Közszolgálati Testület [az els ő, parlament általi megalkotását követ ően ] évente módosíthatja a Kódexet. A Kódex Közszolgálati Testület általi módosítása a Kuratórium jóváhagyásával válik hatályossá. Indokolás : Lásd a T/360/57/2. számú módosító javaslat támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet - a Kormány képvisel ője nem ért egye t 47. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 62. (5) bekezdésének a következő módosítását javasolja: (5) [A Kódexben rögzített szabályok kiegészítik, pontosítják a törvény tartalomszabályozásra vonatkozó rendelkezéseit.] A Kódexben szerepelnek az egye s közszolgálati műsorszolgáltatók részletesen meghatározott közszolgálati kötelezettségei. T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/9. számú módosító javaslat

24 egyharmada sem támogatj a - az El őterjesztő képvisel ője nem ért egyet - a Kormány képvisel ője nem ért egyet 48. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 63. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) A Közszolgálati Testület tagjait az e törvény mellékletében meghatározott Jelöl ő Szervezetek javaslata alapján az Országgy űlés [delegálják] 3 évre választja a mellékletbe n meghatározott módon]. A tagok nem választhatóak újra [többször is delegálhatók]. Nem akadálya a Közszolgálati Testület működésének, ha valamelyik szervezet nem él a jelölési. [delegálási] jogával. T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/10. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az El őterjeszt ő képviselője nem ért egye t - a Kormány képviselője nem ért egyet 49. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 66/A. (1)-(2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (1) A közszolgálati részvénytársaságok vezérigazgatói feletti munkáltatói jogkört a Kuratórium gyakorolja. A vezérigazgatók jelölése és kinevezése a következ ő lépések szerint i sorrendben történik : a) a Kuratórium nyilvános pályázatot ír ki a vezérigazgatók kinevezésére, b) a pályázati kiírást, illetve a benyújtott pályázatokat a Közalapítvány honlapján közz é kell tenni, c) a Kuratórium a benyújtott pályázatokról nyilvános közmeghallgatást tart, d) a Kuratórium az összes tagja több mint felének szavazatával dönt a kinevezésr ől. [- a Médiatanács elnöke közszolgálati részvénytársaságonként 2-2 vezérigazgató jelöltre tesz javaslatot a Médiatanácsnak ; - a Médiatanács elfogadja a jelölteket és javasolja a Kuratóriumnak, hog y válasszon ki egyet-egyet a jelöltek közül ; - ha a Médiatanács nem fogadja el a Médiatanács elnöke által javasolt valamelyi k jelöltet, akkor a Médiatanács elnöke új jelöltre tesz javaslatot; A Médiatanács csak akko r tehet javaslatot a kuratóriumnak, ha mind a két jelöltet elfogadta ; - az els ő szavazási körben a Kuratórium összes tagjának, ideértve az elnököt is, kétharmados többségével dönt a vezérigazgató kinevezéséről ;

2 5 - ha a két jelöltb ől a Médiatanács jelölését ől számított 30 napon belül nem tu d választani a Kuratórium, akkor új jelölési eljárást kell lefolytatni ; - az új jelölés során közszolgálati részvénytársaságonként két új jelöltre kell javaslatot tenni; - az új jelölést követő szavazás során a Kuratórium összes tagjának ideértve a z elnököt is egyszer ű többségével dönt a vezérigazgató kinevezésér ől.] (2) A [vezérigazgató munkaszerződésének feltételeire a Médiatanács tes z javaslatot, a] Kuratórium a vezérigazgató kinevezéséről és a munkaszerz ődésről egyidej ű szavazással dönt." T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/11. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. moharmada sem támogatj a - az El őterjesztő képvisel ője nem ért egye t - a Kormány képvisel ője nem ért egye t 50. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselő az egységes javaslat 21. -ában az Rttv. 69-át új (4) bekezdéssel javasolja kiegészíteni : (4) A közszolgálati részvénytársaság vezérigazgatója büntetlen el őélete igazolásának rendjére és az alkalmazandó jogḵövetkezményekre a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 77/A. -ában meghatározottakat kell alkalmazni. Indokolás : Lásd a T/360/65/18. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 51. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 22. -ában az Rttv. 77. (8) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (8) Az Alap igazgatój[a]ának [feletti teljes munkáltatói jogkört, ideértve a kinevezést, a munkabér és juttatások megállapítását, továbbá a munkáltatói felmondást is, a Médiatanács elnöke gyakorolja].kinevezése érdekében a Médiatanács nyilvános pályázatot ír ki. A pályázati kiírást, illetve a benyújtott pályázatokat a Hatóság honlapján közzé kell tenni. A Médiatanács a benyújtott pályázatokról nyilvános közmeghallgatást tart. Az Alap igazgatójának kinevezéséről és felmentéséről, valamint az egyéb munkáltatói jogkörö k gyakorlásáról a Médiatanács dönt

26 a) Az Alap igazgatójának a Médiatanács által adott utasítást a Hatóság honlapjá n haladéktalanul közzé kell tenni, ennek megtörténtéim az Alap igazgatója az utasítást nem hajtj a végre." T/360/66/1-21. sz. Megjegyzés: Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 11., 17., 29., 30., 34., 37., 39., 44., 47., 48., 49., 51., 53., 54., 55., 58., 60., 66., 72., 75., 82. Indokolás : Lásd a T/360/66/12. számú módosító javaslat egyharmada sem támogatj a - az El őterjeszt ő képviselője nem ért egyet - a Kormány képvisel ője nem ért egyet 52. Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képvisel ő az egységes javaslat 22. -ában az Rttv. 77. (8)-(9) bekezdéseinek a következő módosítását javasolja : (8) Az Alap vezérigazgatója feletti teljes munkáltatói jogkört, ideértve a kinevezést, a munkabér és juttatások megállapítását, továbbá a munkáltatói felmondást is, a Médiatanác s elnöke gyakorolja. (9) Az Alap vezérigazgató :helyetteseinek kinevezésére és a munkáltatói felmondásr a a[z] vezérigazgató tesz javaslatot a Médiatanács elnökének, aki dönt a kinevezésr ől, a munkabérr ől és juttatásokról, továbbá a munkáltatói felmondásról. Egyebekben a[z] vezérigazgató gyakorolja a[z] vezérigazgató=helyettesek feletti munkáltatói jogkört. Indokolás : Lásd a T/360/58/1. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatj a 53. Karácsony Gergely képviselő az egységes javaslat 22. -ában az Rttv. 77. (10) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (10) Az Alap Felügyelő Bizottságának elnökét és 4 tagját a Médiatanács [elnöke] bízza meg és hívja vissza. Tiszteletdíjukat a Médiatanács [elnöke] állapítja meg. A Felügyel ő Bizottság elnökére a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, két tagiára a magyarországi székhellye l rendelkező műsorszolgáltatók, két tagjára a Magyar Mozgókép Közala ítván kuratóriuma tesz javaslatot.