0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t"

Átírás

1 0 gyűlés Hivatala Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 46. (5) bekezdése alapján az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/ számú törvényjavaslathoz az alábbi összegző módosító javaslatot terjeszti elő. 1. A bizottság a törvényjavaslat 1. (2) bekezdésének a következ ő módosítását javasolja : (2) Állami projektértékel ői jogviszony létesíthet ő azzal, aki a) [a] központi államigazgatási szervnél, illetve [ennek] annak területi és helyi szervénél [ideértve a fővárosi és megyei kormányhivatalt, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalt] kormánytisztviselőként vagy köztisztviselőként, b) [a helyi önkormányzat képvisel ő-testületének hivatalánál (ideértve a közö s önkormányzati hivatalt) köztisztviselőként, c)] az a) pontba nem sorolt központi költségvetési [és helyi önkormányzati költségvetési] szervnél közalkalmazottként, [d)] az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestületnél köztisztvisel őként vagy közalkalmazottként, vagy

2 2 [e)] d) [a] többségi állami befolyás alatt álló gazdasági társaságnál munkavállalókén t [az a)-[e)] cl) pont továbbiakban együtt : állami alkalmazott] foglalkoztatott és projektértékelés i feladatok ellátására sikeres pályázóként kiválasztásra került [(a továbbiakban : értékel ő)]. 2. A bizottság a törvényjavaslat 1. (4) bekezdésének a következ ő módosítását javasolja : (4) E törvényt a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a helyi és területi önkormányzato k számára [is] nyitva álló, kormányrendeletben meghatározott kiválasztási eljárásrenddel érintet t felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek tartalmi értékelésére kell alkalmazni. 3. A bizottság a törvényjavaslat 1. -át új (6) bekezdéssel kiegészíteni javasolja : (6) A (4) bekezdésben foglaltakon túl a törvény kötelez ő alkalmazásának további esetköreit ideértve a felhívások kiválasztási eljárásrendjének meghatározását is és feltételeit kormányrendelet meghatározhatja. 4. A bizottság a törvényjavaslat 1. -át új (7) bekezdéssel kiegészíteni javasolja: (7) E törvényt az alkalmazott kiválasztási eljárástól függetlenül nem kell alkalmaznia tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló évi LXXVI. törvényben (a továbbiakban: KFItv.) meghatározott, továbbá a KFItv. alapján kötött megállapodásban foglalt, kutatás-fejlesztési és innovációs projektekkel kapcsolatos, illetve támogatási kérelmekr e vonatkozó értékelési feladatokra és eljárásokra. 5. A bizottság a törvényjavaslat pontjának a következő módosításátjavasolja : 2. állami projektértékel ői jogviszony: közfeladat ellátása céljából létrehozott, munkavégzésr e irányuló különös jogviszony, amelyben az érintett alapjogviszonnyal rendelkezik, és amelyre a munka törvénykönyvér ől szóló évi I. törvény (a továbbiakban : Mt.) rendelkezéseit nem kell alkalmazni ; 6. A bizottság a törvényjavaslat 3. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) Értékel ő az leheti aki

3 3 a) büntetlen előéletű, b) cselekv őképes, c) alapjogviszonyban áll[,] és d) megfelel a pályázatban meghatározott feltételeknek és az el őírt biztonság i követelményeknek. 7. A bizottság a törvényjavaslat 4. -ának a következő módosítását javasolja : 4. (1) A jogviszony pályázati eljárás alapján létesíthet ő. (2) A miniszter projektértékelői pályázatot (a továbbiakban: pályázat) ír ki, amelynek tartalmaznia kel l a) a pályázóval szemben támasztott feltételeket, b) a pályázat benyújtására nyitva álló határid ő megjelölését, c) a pályázat elbírálásának várható id őpontját, továbbá d) mindazokat az egyéb tartalmi és formai elemeket, amelyeket jogszabály ír el ő. [(3) A jogviszony büntetlen előéletű személlyel létesíthet ő. ] (3 [4]) A benyújtott pályázathoz mellékelni kell a pályázó büntetlen el őéletét igazoló hatóság i bizonyítványt, ha a büntetlen előélet az alapjogviszony létesítésekor nem volt feltétel. (4 [5]) A miniszter gondoskodik arról, hogy a pályázati eljárás során megfelelt és kiválasztot t személyt a szakértői névsorba bejegyezzék. (5 [6]) Az értékel őre az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény rendelkezéseit megfelel ően alkalmazni kell. (6 [7]) A pályázat tartalmával, benyújtásával és elbírálásának rendjével kapcsolatos részlete s szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg. 8. A bizottság a törvényjavaslat 10. -ának a következő módosítását javasolja : 10. (1) A munkáltató a 3[4]. (2[3]) bekezdés[ben] a) pontjában foglalt feltételnek val ó megfelelés ellenőrzése céljából kezeli a) az értékelőként jogviszonyt létesíteni szándékozó személy,

4 4 b) az értékel ő azon személyes adatait, amelyeket a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján megismert személyes adatokat a munkáltató a jogviszony létesítéséről meghozott döntés id őpontjáig vagy jogviszony létesítése é s fennállása esetén a jogviszony megsz űnéséig (megszüntetéséig) kezeli. (3) A munkáltató a jogviszonyból származó jogok gyakorlásának és kötelezettségek teljesítésének el ősegítése céljából kezeli az értékel ő munkaszerz ődésben és a szakértői névsorban szereplő személyes adatait. (4) A szakért ői névsorba bejegyzett adatok közül az értékel ő neve és tématerülete közérdekből nyilvános adatnak minősül. (5) A szakértői névsorral kapcsolatos adatkezelés jogszer űségéért és az adatszolgáltatásért a miniszter a felelő s. (6) A munkáltató köteles az értékel őt tájékoztatni személyes adatainak kezelésér ő l. A munkáltató az értékelőre vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy az értékel ő hozzájárulásával közölhet. (7) A jogviszonyból származó kötelezettségek teljesítése céljából a munkáltató az értékel ő személyes adatait az adatszolgáltatás céljának megjelölésével, törvényben meghatározotta k szerint az adatfeldolgozó számára átadhatja. Erről az értékel őt el őzetesen tájékoztatni kell. (8) Az értékel őre vonatkozó adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai cél ú felhasználásra hozzájárulása nélkül, személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók. (9) A Kormány rendeletben állapítja meg a szakért ői névsor összeállítására, a névsorban szerepl ő adatok és tények nyilvántartásának eljárási rendjére vonatkozó e törvényben ne m szabályozott részletes szabályokat. 9. A bizottság a törvényjavaslat 11. -ának a következő módosítását javasolja : 11. Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg a) a projektértékel ői pályázat tartalmára, kiírására, benyújtására, valamint a pályázat elbírálásának rendjére vonatkozó részletes szabályokat, b) a szakértői névsor összeállítására, a névsorban szerepl ő adatok és tények nyilvántartásának eljárási rendjére vonatkozó részletes szabályokat, c) az értékelő eseti feladatellátásával kapcsolatos részletes szabályokat1

5 5 d) a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a helyi és területi önkormányzatok számár a nyitva álló felhívások esetén a kiválasztási eljárásrendek körét, e) e törvény kötelező alkalmazásának további esetköreit és a kötelez ő alkalmazás további feltételeit és azok részletes szabályait. 10. A bizottság a törvényjavaslat 14. -ának a következ ő módosítását javasolja : 14. A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 44. (1) bekezdésében a szerkesztői, valamint [a] jogi oltalom alá es ő szellemi tevékenység, továbbá a közérdek ű önkéntes tevékenység szövegrész helyébe a szerkeszt ői, a jogi oltalom alá es ő szellemi tevékenység, a közérdekű önkéntes tevékenység, valamint az állami projektértékel ői jogviszony szöveg lép. 11. A bizottság az alábbi nyelvhelyességi korrekciók elvégzését javasolja : A törvényjavasla t érintett rendelkezése : Szövegrész a javaslatban : pontja bekezdésének bekezdé s pontja hét éves hétéve s 5. (2) bekezdése eltérően eltér ően, Javasolt szövegrész : 13. feladat-ellátási feladatellátási INDOKOLÁ S 1. Lásd a T/10092/2. számú képvisel ői és a T/10092/4/1. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 2. A törvényjavaslat szerint létrejöv ő új jogviszony alapján az állami projektértékel ők álta l történik mindazon felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek kiválasztása, amelye k nyitva állnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a helyi és területi önkormányzatok számára, ezáltal biztosítva e körben a kiválasztási eljárás objektivitását, és egységes szakmai színvonalát. A módosító javaslat biztosítja, hogy a projektértékel ők általi közfeladat ellátás keretében történő kiválasztási eljárás más a törvényben meghatározottakon túli felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek kiválasztása,

6 6 értékelése esetében is alkalmazható legyen, az ezzel kapcsolatos feltételrendszer és a részletszabályok meghatározására a Kormány kap felhatalmazást. 3. A törvényjavaslat szerint létrejövő új jogviszony alapján az állami projektértékel ők által történik mindazon felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek kiválasztása, amelye k nyitva állnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a helyi és terület i önkormányzatok számára, ezáltal biztosítva e körben a kiválasztási eljárás objektivitását, és egységes szakmai színvonalát. A módosító javaslat biztosítja, hogy a projektértékel ők általi közfeladat ellátás keretében történő kiválasztási eljárás más a törvényben meghatározottakon túli felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek kiválasztása, értékelése esetében is alkalmazható legyen, az ezzel kapcsolatos feltételrendszer és részletszabályok meghatározására a Kormány kap felhatalmazást. a 4. Lásd a T/10092/3. számú képvisel ői és a T/10092/4/2. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 5. Indokolt a törvényjavaslat technikai és nyelvhelyességi pontosítása. 6. Indokolt a törvényjavaslat technikai és nyelvhelyességi pontosítása. 7. Szükséges a törvényjavaslat 4. (3) bekezdésének elhagyása, és ezzel összefüggésben a 10. (1) bekezdésben történ ő hivatkozás módosítása, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat két rendelkezése is 3. (2) bekezdés a) pontja és 4. (3) bekezdése ugyanazon tárgykört szabályoz. A törvényjavaslat belső összhangjának megteremtés e érdekében indokolt a 10. kiegészítése [11. b) pontban szerepl ő felhatalmazó rendelkezés miatt]. 8. Szükséges a törvényjavaslat 4. (3) bekezdésének elhagyása, és ezzel összefüggésben a 10. (1) bekezdésben történ ő hivatkozás módosítása, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat két rendelkezése is 3. (2) bekezdés a) pontja és 4. (3) bekezdése ugyanazon tárgykört szabályoz. A törvényjavaslat belső összhangjának megteremtés e érdekében indokolt a 10. kiegészítése [11. b) pontban szerepl ő felhatalmazó rendelkezés miatt]. 9. A törvényjavaslat szerint létrejöv ő új jogviszony alapján az állami projektértékel ők által történik mindazon felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek kiválasztása, amelye k nyitva állnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a helyi és terület i önkormányzatok számára, ezáltal biztosítva e körben a kiválasztási eljárás objektivitását, és egységes szakmai színvonalát. A módosító javaslat biztosítja, hogy a projektértékel ők általi közfeladat ellátás keretében történő kiválasztási eljárás más a törvénybe n meghatározottakon túli felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek kiválasztása, értékelése esetében is alkalmazható legyen, az ezzel kapcsolatos feltételrendszer és a részletszabályok meghatározására a Kormány kap felhatalmazást. 10. Indokolt a törvényjavaslat technikai és nyelvhelyességi pontosítása.

7 7 11. Indokolt a törvényjavaslat technikai és nyelvhelyességi pontosítása. Budapest, április 21. Tisztelettel : Gulyás Gergely elnök

T/ számú törvényjavaslat. az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról

T/ számú törvényjavaslat. az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10092. számú törvényjavaslat az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról Előterjesztő: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter

Részletesebben

A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A AS IDŐSZAKBAN

A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A AS IDŐSZAKBAN A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A 2014 2020-AS IDŐSZAKBAN Töklincz Piroska Főosztályvezető Miniszterelnökség Projektértékelői Koordinációs Főosztály TARTALOM A projektértékelői rendszer

Részletesebben

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A AS IDŐSZAKBAN

A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A AS IDŐSZAKBAN A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A 2014 2020-AS IDŐSZAKBAN Töklincz Piroska Főosztályvezető Miniszterelnökség Projektértékelői Koordinációs Főosztály CÉLOK, JOGSZABÁLYI HÁTTÉR Célok: - Transzparens

Részletesebben

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr! ürszdggyiíles Mívatale Irományszám : Tl5Wt ~ 'C" Érkezte 2015 JúN 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegz ő módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A AS IDŐSZAKBAN

A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A AS IDŐSZAKBAN A PROJEKTÉRTÉKELÉS ÚJ RENDSZERE ÉS LEHETŐSÉGEI A 2014 2020-AS IDŐSZAKBAN Hajcser Csaba főosztályvezető-helyettes Miniszterelnökség Projektértékelői Koordinációs Főosztály CÉLOK, JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A rendszer

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : T/ÁO53S/G Érkezett: 2016 MÁJ 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/12720/11. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 7I2H7HC40003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Az Országgyűlé s Fenntartható fejl ődés bizottsága 2016 ÁPR 19. Kapcsolódó bizottság enntarthato fejl des biz ttsaga jelentes a villamos energiáról szóló

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-22 14:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 12:23 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/6353.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/6353.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/6353.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr!

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr! uiés Hivatala Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási

Részletesebben

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003 Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1KF52J470003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére y, db, 1 n ala a Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám- T I L, gs'5 I Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben

Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003

Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 15:38 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24.

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24. CRvZ -ívgy i L ti 1.. L Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : 2016. november 24. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Irományszám A Q 51 d I Érkezett 2016 MÁJ 12. Módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Módosítópont sorszáma: 2. Törvényjavaslat érintett rendelkezése: 2. (2) bekezdés - Szftv. 5/A. (6) bekezdés Módosítás jellege: módosítás

Módosítópont sorszáma: 2. Törvényjavaslat érintett rendelkezése: 2. (2) bekezdés - Szftv. 5/A. (6) bekezdés Módosítás jellege: módosítás Iromány száma: T/17957/5. Benyújtás dátuma: 2017-11-07 13:58 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 6AEK2USL0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2.

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2. Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: 2016. december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága r\- SI, GG Y 1JL k ;:, Érkezctr 201E DEC v 2. Címzett: Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat. T/6960/69. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JÚN 06. Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának második kiegészít ő ajánlás a az egyes egészségügyi

Részletesebben

Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005

Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005 Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 19:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: JBW6ABOB0006

Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: JBW6ABOB0006 Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: JBW6ABOB0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/1794/5. Érkezett : 2010 NOV 2 9. Az Országgy űlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának aj ánlás a az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/3633/5. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 17:59 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: TBTIZFUQ0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Iromány száma : T/12339/.. Benyújtás dátuma : október 20. Országgy űlés Hivatala

Iromány száma : T/12339/.. Benyújtás dátuma : október 20. Országgy űlés Hivatala Iromány száma : T/12339/.. Benyújtás dátuma : 2016. október 20. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Irományszám : 1 / VS59 g Érkezett : 2016 OKT 20. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/45/15. szám Érkezett : 2010 MÁJ 2 O. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának ajánlás a a kormánytisztviselők

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. február 27-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetői állására

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/3628/6. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 20:09 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: UVJXJB4W0007 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet).

ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet). i r-. --- -- -- -- Iromány száma: T/2938/.::f. ~enyújtás dátuma: 2018. november _'1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett 201 OV 2 "', Címzett: Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr!

Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr! kl LE't 'v'tt ; ;: f livatala Itortts,~rrtn : 30/9 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2 X35 a' 2.7 Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

Orszk: Yi c~ i7 z111 V,i' 3 i73 : 1\T-d' /f/ '::L 0 6. I3akqct : Tisztelt Elnök Úr!

Orszk: Yi c~ i7 z111 V,i' 3 i73 : 1\T-d' /f/ '::L 0 6. I3akqct : Tisztelt Elnök Úr! Orszk: is Hivatal a Yi c~ i7 z111 V,i' 3 i73 : 1\T-d' /f/4 4 0 I3akqct : 2010 '::L 0 6. Országgy űlés képviselő Módosító javaslat! Dr. Schmitt Pál úrna k az Országgyűlés elnöke részére Helyben Tisztelt

Részletesebben

2. (i) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao. tv.) 4. -a a következő I. ponttal egészül ki:

2. (i) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao. tv.) 4. -a a következő I. ponttal egészül ki: 'A G 8 I..Ri 1 {, {, Az Országgy űlés Költségvetési bizottsága Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Költségvetési bizottság

Részletesebben

Prs ggyulés Hivatal a

Prs ggyulés Hivatal a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Prs ggyulés Hivatal a tí, Yiyti. an : '96`311,,211 Módosító javasla t Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részér e kétastts 2009 MÁJ 1 8. Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A

Részletesebben

21. (1) A Kjtv. Átmeneti rendelkezések alcíme a következő sal egészül ki:

21. (1) A Kjtv. Átmeneti rendelkezések alcíme a következő sal egészül ki: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/17563.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1# +atala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Érkoett : 2010OKT22 Képvisel ői önálló indítvány 2010. évi... törvény a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra

Részletesebben

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

2013. évi... törvény. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény módosításáró l

2013. évi... törvény. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény módosításáró l (r«:ráczg'?,-'ii!cs Hivatala IX t y'..irn : 2013. évi... törvény 1050h Érkezett : 2C13 APR 2 C. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáró

Részletesebben

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k,

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k, Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága ORSLFk(J J r ul,..: : k, Érkezett : 2016 EJOV 18. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

Lrltivzett : 2,2441 T, Q 7. m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t. 1. A törvényjavaslat 29. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul :

Lrltivzett : 2,2441 T, Q 7. m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t. 1. A törvényjavaslat 29. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul : 1 CO,0 Az Országgyűlé s Egészségügyi bizottsága Lrltivzett : 2,2441 T, Q 7. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Bizottsági módosító iavasla t Helybe n Tisztelt Elnök Úr! A megváltozott munkaképesség

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : I. Érkezett 2015 ún 0 8. Tisztelt Elnök Úr!

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : I. Érkezett 2015 ún 0 8. Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatala Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Irományszám : I %ívi ~~~ 9 Érkezett 2015 ún 0 8. Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

lromány szárn : É,ixezött 1015 J űn 1 t Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

lromány szárn : É,ixezött 1015 J űn 1 t Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t stavv%ii,u ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség lromány szárn : É,ixezött 1015 J űn 1 t ` Módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma : T/14/ 3 Benyújtás dátuma : 2018. május 10. Az Országgyű lé s Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett: 2018 MÁJ 1 0. Címzett : Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : 16623 14 d Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága Érkezett 2015 NOV o 5. Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

2014. évi törvény. (2) A magyar jelnyelvtudást a magyar jelnyelv vizsga eredményét igazoló tanúsítvánnyal (a továbbiakban: tanúsítvány) kell igazolni.

2014. évi törvény. (2) A magyar jelnyelvtudást a magyar jelnyelv vizsga eredményét igazoló tanúsítvánnyal (a továbbiakban: tanúsítvány) kell igazolni. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Fidesz- Magyar Polgári Szövetség 2014 Érkezett 2 7. Képviselői önálló indítvány 2014. évi törvény a közszolgálati tisztvisel őkr ől szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a közalkalmazottak

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat Fidesz Magyar Polgári Szövetsé g Képvisel őcsoportj a ORMgiy is tr~irlácsy

Részletesebben

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/3373/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-29 15:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: MFN4Y1J20005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t Az Országgyűlési képvisel ő Dr. Kövér László az Országgy űlés Elnöke részére Helyben É :-;.ozefi : 2 1 29. Bizottsági módosító javaslat! Tisztelt Elnök Úr! Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi

Részletesebben

Iromány száma: T/406/3. Benyújtás dátuma: :14. Parlex azonosító: 1249U5DM0002

Iromány száma: T/406/3. Benyújtás dátuma: :14. Parlex azonosító: 1249U5DM0002 Iromány száma: T/406/3. Benyújtás dátuma: 2018-06-18 16:14 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1249U5DM0002 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Tuzson Bence (Fidesz) Jogszabályi

Részletesebben

I. Rész 25. (3) A különadó alapjának 9. szerint meghatározott összegé t

I. Rész 25. (3) A különadó alapjának 9. szerint meghatározott összegé t Iromány száma : T/13159J Benyújtás dátuma : 2016. december 7. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés elnöke Lrkezett : 2016 ö. 0 ' Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

ú ü ú ü ú

ú ü ú ü ú ü Ö É ÓÍ Ó É Ó ú ű Ő ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ú ú ü ü ú ű ű ű ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ü ü ú ú ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ú ü ü ú ú ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ü ü ú ű ű ü ú ü Ű ú ű ü ú ü ü ü ü ü ú ű ű ü ú ü ü ű ü ú

Részletesebben

20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr!

20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottsága. 11-4k /1 (0(24 20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT ORSZÁGGY Ű LÉS HIVATAL A MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett : 2013 MÁJ 2 a enjegyezte. Pintér Sándor belügyminiszter T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT az egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történ

Részletesebben

2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosításáró l

2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosításáró l Ly n sm.wj ;iyaiitla rn a... M Irumányszáml S ^ ' Érkezett: 2015 JÚN 0 9. 2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáró l 1. (1) A Magyarország

Részletesebben

T/5145. számú törvényjavaslat. az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról

T/5145. számú törvényjavaslat. az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/5145. számú törvényjavaslat az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest,

Részletesebben

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához ORSZÁGGYÜLI3S 1 11VATAL A T/10332/5. szám Érkezett : 1013 MARC 13. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés

Részletesebben

T/13049/... Tisztelt Elnök Úr!

T/13049/... Tisztelt Elnök Úr! ;`fá'41`& léd"~ 1n3ṙ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő NCV 2.O. T/13049/... Módosító javaslat Dr. Kövér László az Országgy űlés Elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ :T / sű; 1 Ország gyitic Nivala k, Irományszám Érkezett 2015 JÚN 2, 9. Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t ?fi'szw ülés Hivatal a Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottságai; 2010 OKT 18. Bizottsági módosító javaslat Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények

Részletesebben

Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a. Érkezett : Z01 FEER 1 7.

Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a. Érkezett : Z01 FEER 1 7. Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: 2017. február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Érkezett : Z01 FEER 1 7. Tárgy : Egységes javaslat

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

2016. évi... törvény

2016. évi... törvény Országgy űlés Hivatala irományszám : -~ ^ OSA & Érkezett : 2016 MAJ 0 3. 1 2016. évi... törvény a mez őgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyé b intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Iromány száma: T/3628/8. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: 1MVU7ZRY0004

Iromány száma: T/3628/8. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: 1MVU7ZRY0004 Iromány száma: T/3628/8. Benyújtás dátuma: 2018-12-07 12:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1MVU7ZRY0004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

Cszái( 2011. évi... törvény a közösségi közlekedés finanszírozásával összefügg ő egyes törvények módosításáról

Cszái( 2011. évi... törvény a közösségi közlekedés finanszírozásával összefügg ő egyes törvények módosításáról Cszái(,ra v Hivatat a Érkezett : 2011 DEC 0 9-2011. évi.... törvény a közösségi közlekedés finanszírozásával összefügg ő egyes törvények módosításáról Az Országgy űlés a helyi közösségi közlekedés színvonalának

Részletesebben

Érkezett. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat benyújtása

Érkezett. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat benyújtása Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Érkezett 1 ~1 f 6 2018 NOV O 6. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik elnök Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat benyújtása

Részletesebben

2016. évi... törvény

2016. évi... törvény Országgyűlés Hivatal a Irományszám : I A O 53 S Érkezett : 2016 MÁJ 0 3. 2016. évi... törvény a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához

Részletesebben

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes

Részletesebben

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l lren ányszárnj ' 8 "3 Érkezet : 2011 ro ' 0 3.: ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáró l 1. A villamos

Részletesebben

+. ~r~ y~.,~~ь -i ь e:.sc dwátа1а. Ё rlc вzett: 2014 :! ^,~ 1 1. Tisztelt Elnök Úr!

+. ~r~ y~.,~~ь -i ь e:.sc dwátа1а. Ё rlc вzett: 2014 :! ^,~ 1 1. Tisztelt Elnök Úr! +. ~r~ y~.,~~ь -i ь e:.sc dwátа1а Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága í лt1ѝ~rcysú3il:~/ Ё rlc вzett: 2014 :! ^,~ 1 1. ) Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

Részletesebben

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról VrsZa99YU'es nlvawi a Irományszám : I A A $ Érkezett ' 2016 AUG 2 9. 2016. évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról 1. Az Országos Magyar Vadászkamaráról

Részletesebben

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Iromány száma: T/3353/24. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 10:13 Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Parlex azonosító: 7WGTUASH0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Vejkey Imre,

Részletesebben

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ;, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O>* Tisztelt Elnök Úr! b n vidlca{d Az Országgy űlés Népjóléti bizottsága irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. C Kijelöli bizottság ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* a gyermekek védelméről

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

2014. évi... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B.

2014. évi... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B. lrr in}}t Oí'ezággyiilés Hivatnia 11 / m 2014. évi.... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B. Országgy űlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelez ő vagyongyarapodási vizsgálatáró l 1. Az

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr! ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben xszkgayűlés Hiиatzta i г iэmcnytizг*m, з ~ л Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr! Módosító iavaslat Az egyes házszabályi

Részletesebben

A Költségvetési bizottság jelentése

A Költségvetési bizottság jelentése Érkezett : J. Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Kapcsolódó bizottság A Költségvetési bizottság jelentése az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése , Ii ianyszám : 16 A ' L G Az Országgyűlés Érkezett : 2015 OKT 0 1. Törvényalkotási bizottsága A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t. Muzeális intézmények szakmai besorolás a. Múzeumo k

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t. Muzeális intézmények szakmai besorolás a. Múzeumo k Országgyűlési képvisel ő I i OITta inys7.:t 1.:?] ', k Érkezett : 2012 CT 1 O. Módosító javaslat Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:46 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a T/6217/13. szám Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Honvédelmi és rendészeti bizottságának ajánlás a egyes büntetőjogi

Részletesebben

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: 2018-12-21 13:58 Miniszterelnökség Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/8374/55. szám Érkezett 2009 MARC 1 8. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának Gazdasági és informatikai

Részletesebben

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: 2018-07-16 09:34 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4.

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. mccf (á) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.

Részletesebben