A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése"

Átírás

1 , Ii ianyszám : 16 A ' L G Az Országgyűlés Érkezett : 2015 OKT 0 1. Törvényalkotási bizottsága A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai álta l magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a b űnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló évi XLVII. törvény é s azzal összefüggésben más törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz (T/6134. szám) benyújtott, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat vitájáró l Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban : HHSZ) 46. -a szerinti eljárásában (2015. október 1-i ülésén) értékelte a törvényjavaslathoz benyújtott részletes vitát lezár ó bizottsági módosító javaslatot és arról állást foglalt. A Törvényalkotási bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot és az összegz ő jelentés mellékletében szerepl ő módosító javaslatokat, megvizsgálva egyben azt is, hogy azo k megfelelnek-e a HHSZ 42. -ában, illetve 44. (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A Törvényalkotási bizottság a HHSZ 46. (5) bekezdése alapján az általa támogatott részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot tartalmazó összegző módosító javaslatot nyújt be.

2 2 A Törvényalkotási bizottság a törvényjavaslathoz benyújtott, részletes vitát lezáró bizottság i módosító javaslat tárgyalását október 1-jén lezárta. Budapest, október 1. Dr. Gulyás Gergely elnök

3 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága MELLÉKLE T ÁLLÁSFOGLALÁ S a bűnügyi nyilvántartási rendszerr ől, az Európai Unió tagállamainak bíróságai álta l magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló évi XLVIL törvény és azzal összefüggésben más törvények módosításáról szóló T/6134. számú törvényjavaslatho z benyújtott, T/6134/2. számú részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatról A dokumentumban használt rövidítések : Bnytv. : a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bírósága i által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamin t a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló évi Bv. tv. : XLVII. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértés i elzárás végrehajtásáról szóló évi CCXL. törvény A dokumentum készítésének elvei : A törvényjavaslat szövegéből elhagyni javasolt szöveget [ ] záróje l közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ett ől eltérő jelölési mó d szerepel az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottu k annak szó szerinti tartalmára figyelemmel. Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat -ainak, illetve a -ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerűen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történő külön utalás nélkül is. A módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket a dokumentum érintett pontjaihoz fűzött keretes megjegyzések tartalmazzák. A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha a módosító javaslat az összefüggés t megjelöli, illetve ha ugyanazon bizottság által benyújtott módosító javaslatokról vagy több bizottság által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszerű dönteni. A dokumentum felhívja a figyelmet az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OG Y határozat (a továbbiakban : HHSZ) 42. a) és b) pontja szerinti módosító javaslatokra. A bizottság megvizsgálja, hogy a HHSZ 42. a) pontja szerinti, a törvényjavaslat által nem érintet t törvény rendelkezésére vonatkozó módosító javaslat (a továbbiakban : túlterjeszked ő módosító javaslat)

4 4 megfelel-e a házszabályi rendelkezéseknek. Ha a bizottság szerint a túlterjeszkedő módosító javaslat megfelel a házszabályi rendelkezéseknek, dönt a túlterjeszkedő módosító javaslat benyújtásáról. Ha a bizottság saját módosító javaslatként fogalmaz meg túlterjeszked ő módosító javaslatot, azt az összefüggésekre is tekintettel a HHSZ 71. (2) bekezdése alapján az összegz ő módosító javaslattól elkülönítv e kell benyújtania. Ha az Országgyűlés azt állapítja meg, hogy a túlterjeszked ő módosító javaslat szabályszer ű, akkor arra a HHSZ 71. (4) (6) bekezdése alapján az általános vita újra megnyílik és kiegészítő részletes vita lefolytatására kerül sor. Az Országgyülés a túlterjeszkedő módosító javaslatot akkor min ősíti szabályszerűnek, ha az valamel y szabályszerű módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a HHSZ 44. (1) bekezdésében meghatározott szempontok érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges. A HHSZ 72. -a alapján, ha a bizottság a HHSZ 44. (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek való megfelelés érdekében túlterjeszked ő módosító javaslatot nyújt be, a bizottság kérheti a z Országgy űlés hozzájárulását, hogy a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatra ne nyíljon meg újból a z általános vita és ne kerüljön sor kiegészítő részletes vita lefolytatására. Az Országgyűlés a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával a hozzájárulását akkor adj a meg, ha a HHSZ 44. (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek való megfelelés érdekében benyújtot t szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat a törvényjavaslat céljára és tartalmára tekintettel kizárólag arr a irányul, hogy a törvényjavaslat által nem érintett törvény rendelkezését a törvényjavaslattal összhangba hozza. 1. Az Igazságügyi bizottság a törvényjavaslat 23. -ának a következő módosítását 23. A Bnytv. a következő 61/A. -sal egészül ki : 61/A. Ha a büntet őeljárás alá vont személynek már szerepel kett ő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel ő DNS-profilja a DNS-profil - nyilvántartásban, akkor valamennyi DNS-profilját nyilván kell tartani a büntet őeljárás alá vont személyek[ ujj- és tenyérnyomatainak] DNS-profiljainak nyilvántartásában. Indokolás : Lásd a T/6134/2/1. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatj a 2. Az Igazságügyi bizottság a törvényjavaslat 33. -ának a következ ő módosítását 33. A Bnytv. 80/A. -a helyébe a következ ő rendelkezés lép : 80/A. Ha a megkereső tagállamban vagy Magyarországon lakóhellyel rendelkez ő vagy korábban lakóhellyel rendelkez ő személy, illetve a megkereső tagállam vagy Magyarország állampolgára vagy volt állampolgára a b űnügyi nyilvántartási rendszerben kezelt, rá vonatkozó adatok kiadására irányuló kérelmet nyújt be a megkeres ő tagállam központi hatóságához, az ilyen megkeresésre a b űnügyi nyilvántartó szerv a kézhezvételt ő l számított húsz munkanapon belül továbbítja az adatokat. Indokolás : Lásd a T/6134/2/2. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatja

5 5 3. Az Igazságügyi bizottság a törvényjavaslat 35. (2) bekezdésének a következ ő módosítását (2) A Bnytv. 93. (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (3) A nyomozó hatóság vagy az ügyészség, illetve a büntetés-végrehajtási intézet[, ] az ujj- és tenyérnyomat levételét követ ően, a mintavételhez kapcsolódó bels ő azonosító kódot haladéktalanul megküldi a b űnügyi nyilvántartó szervnek. Indokolás : Lásd a T/6134/2/3. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a 4. Az Igazságügyi bizottság a törvényjavaslat 43. -ának a következő módosítását 43. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárá s végrehajtásáról szóló évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 89. -át megelőző alcím címe és a 89. -a helyébe a következő alcím cím és rendelkezés lép : Az elítélt személyazonosságának megállapítása 89. (1) A befogadás során a bv. intézet az elítélt személyazonosságát ellen őrzi. (2) A bv. intézet az ellenőrzés során a befogadás alapjául szolgáló iratokban szerepl ő adatok alapján átveszi az elítéltnek a b űnügyi nyilvántartási rendszer személyazonosító adato k és fényképek nyilvántartásában kezelt adatait és azokat összeveti a befogadás alapjáu l szolgáló iratokban szerepl ő adatokkal. (3) Ha az átvett adatok tartalmaznak az elítélt ujj- és tenyérnyomatához tartózó szakrendszeri azonosító kódot, a bv. intézet az elítélt azonosítása érdekében rögzíti az elítélt ujjnyomatát és kezdeményezi a szakért ői nyilvántartó szervnél a Bnytv. 82. (5) bekezdés b) pontja szerinti összehasonlítást. Az összehasonlítást elektronikus úton, az erre a célra szolgál ó elektronikus berendezés révén történ ő beolvasással kell elvégezni. Az ujj[- és tenyérnyomat [rögzítése]kezelése az összehasonlítás elvégzéséig tarthat. (4) Ha a (2) és (3) bekezdés alapján elvégzett ellen őrzés eredményeként az elítélt személyazonosságával kapcsolatban kétség merült fel, a bv. intézet a személyazonossá g ellenőrzése céljából az elítélt személyazonosság igazolására alkalmas hatóság i igazolványában vagy tartózkodásra jogosító okmányában, ezek hiányában a befogadá s alapjául szolgáló iratokban szerepl ő adatok alapján elektronikus úton, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével adatot igényel a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból, a közúti közlekedési nyilvántartás engedély-nyilvántartásából, az útiokmány-nyilvántartásbó l vagy az idegenrendészeti nyilvántartásokból. (5) A (4) bekezdés alapján a bv. intézet az idegenrendészeti nyilvántartásokból az érintett következő adatait veheti át : a) természetes személyazonosító adatait,

6 6 b) állampolgárságára vonatkozó adatokat, c) arcképmását, d) aláírását, valamint e) a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa vagy tartózkodásra jogosító okmánya okmányazonosítóját és az érvényességére vonatkozó adatokat. (6) Ha a (2)-(4) bekezdésben foglalt intézkedések nem jártak eredménnyel, az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetéke s rendőri szervet keresi meg. (7) A (2)-(4) bekezdés alapján átvett személyes adatokat a személyazonosság tisztázását követően haladéktalanul törölni kell." Indokolás : Lásd a T/6134/2/4. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a 5. Az Igazságügyi bizottság a törvényjavaslat 45. -ának a következ ő módosítását javasolja: 45. A Bv. tv a helyébe a következ ő rendelkezés lép : 347. (1) A befogadás során a javítóintézet a fiatalkorú személyazonosságá t ellenőrzi. (2) Ha a személyazonossággal kapcsolatban kétség merült fel, az érintet t személyazonosságának megállapítása érdekében a javítóintézet a székhelye szerint illetéke s rendőri szervet keresi meg. (3) A javítóintézet a befogadáskor a) a fiatalkorú adatait a gyermekek védelméről szóló törvény rendelkezései szerint nyilvántartásba veszi (a továbbiakban: fiatalkorúak nyilvántartása) és személyi adatlapot állít ki róla, b) a fiatalkorúról arcképmást készít, ami a ki- és belépés ellenőrzése érdekében kiállítandó javítóintézeti azonosító kártyán használható. (4) A javítóintézeti azonosítókártya igazolja a fiatalkorú személyazonosságát. (5) A fiatalkorú a javítóintézetben nem tarthat magánál olyan tárgyat, a) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti vagy jogszabályba ütközik,

7 7 b) amely a javítóintézet rendjét, biztonságát, valamint ezek fenntartását és ellen őrzését, saját vagy mások életét, testi épségét és egészségét veszélyezteti, c) amely alkalmas arra, hogy használatával a fiatalkorú - önállóan vagy másokkal közösen - bűncselekményt kövessen el, vagy - amennyiben ellene büntet őeljárást folytatnak - a büntetőeljárás eredményességét veszélyeztesse." Indokolás : Lásd a T/6134/2/5. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a 6. Az Igazságügyi bizottság a törvényjavaslat 48. -ának a következő módosítását 48. A Bv. tv a a következő (1 b) és (1 c) bekezdéssel egészül ki : (1 b) A befogadás során az elkövető személyazonosságát ellenőrizni kell. (1c) Ha a személyazonossággal kapcsolatban kétség merült fel, az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetéke s rendőri szervet keresi meg. Indokolás : Lásd a T/6134/2/6. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatja

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : 16623 14 d Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága Érkezett 2015 NOV o 5. Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4.

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. mccf (á) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.

Részletesebben

T/6134. számú törvényjavaslat

T/6134. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6134. számú törvényjavaslat a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról,

Részletesebben

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z ORSZÁGGYULES HIVATALA T/10749/15. Érkezett : 2013 StEPT 1 6. Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi

Részletesebben

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a T/6217/13. szám Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Honvédelmi és rendészeti bizottságának ajánlás a egyes büntetőjogi

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése :b, :m- 'l/f~'w4~&fid stijnié~inrry3 `il : ~1 1 4~ő / r. :.... mmium.reri; -~~ _Illf$ m i~ 11111 '.1 : ;, 2014 SZEL 1 18. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága A Törvényalkotási bizottság összegz

Részletesebben

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24.

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24. CRvZ -ívgy i L ti 1.. L Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : 2016. november 24. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

T/17968/10. szám. Az Országgyűlés. a j á n l á s a

T/17968/10. szám. Az Országgyűlés. a j á n l á s a T/17968/10. szám Az Országgyűlés Kulturális és sajtó bizottságának Alkotmány- és igazságügyi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának Önkormányzati bizottságának a j á n l á s

Részletesebben

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/1794/5. Érkezett : 2010 NOV 2 9. Az Országgy űlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának aj ánlás a az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: KSI0C

Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: KSI0C Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: 2019-06-25 12:09 Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Parlex azonosító: KSI0C3490001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Varju László,

Részletesebben

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-22 14:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: ETGFLTA10001

Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: ETGFLTA10001 Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: 2018-11-20 12:06 Az Országgyűlés Kulturális bizottsága Parlex azonosító: ETGFLTA10001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Pósán László,

Részletesebben

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003 Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1KF52J470003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegző jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegző jelentése Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegző jelentése az egyes ingatlan-nyilvántartással és földméréssel összefügg ő törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz

Részletesebben

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:46 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához ORSZÁGGYÜLI3S 1 11VATAL A T/10332/5. szám Érkezett : 1013 MARC 13. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése ..r,,~.h y}'-egyes Hivatala Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága IrományszArn: 1-4 3~ 2 Érkezett: 2015 NOV 16. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi

Részletesebben

A Költségvetési bizottság jelentése

A Költségvetési bizottság jelentése Érkezett : J. Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Kapcsolódó bizottság A Költségvetési bizottság jelentése az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Részletesebben

a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló T13660. számú törvényjavaslat

a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló T13660. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3660/10.szám 1007 SZER 2 0. Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának Európai ügyek bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Költségvetési,

Részletesebben

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Iromány száma: T/708/J Benyújtás dátuma: 2018. július ~ 2) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Érkezett: 2018 JúL 1 3, Tárgy:

Részletesebben

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes

Részletesebben

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

T/12720/19. szám. Az Országgyűlés. Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának. a j á n l á s a

T/12720/19. szám. Az Országgyűlés. Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának. a j á n l á s a T/12720/19. szám Az Országgyűlés Önkormányzati bizottságának Egészségügyi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának a j á n l á s a a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 3. (T/4479.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 3. (T/4479.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 3. (T/4479.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes j avaslattervezet).

Tisztelt Elnök Úr! egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes j avaslattervezet). Urszaggyulés Hivatal a lrornfinyszám' 9 / '10 t(9 s' 4 Étkezett: 2015 MÁJ 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr! ürszdggyiíles Mívatale Irományszám : Tl5Wt ~ 'C" Érkezte 2015 JúN 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegz ő módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta.

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta. Iromány száma : T/13159/ g Benyújtás dátuma : 2016: december 7. ORSZÁGG úll, Az Országgyű lés Törvényalkotási bizottsága Érkezett. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett -

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - 2016 ÁPR 2 0. Kijelölt bizottság fit +»í,t"~iú.k`~ r~, A Napjóléti bizottság jelentésé egyes egészségügyet

Részletesebben

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k,

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k, Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága ORSLFk(J J r ul,..: : k, Érkezett : 2016 EJOV 18. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

T/7417/23. Az Országgyűlés

T/7417/23. Az Országgyűlés T/7417/23 ORSZÁGGYÜLÉS I IVATALA Érkezett : 2012 JÓN 1 1 Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának kiegészít ő Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának ajánlás a a nemzeti vagyonról

Részletesebben

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére irumanyszóm- 71 Sti $ C. (^ O Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 NOV 3 0. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ttomá űy8 c(sp : Érkezett : T) 2015 NOV 2 7 ó 4o 6 [ 2 Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

а sportról szóló évi I. tőrvény módosításáró l

а sportról szóló évi I. tőrvény módosításáró l iтbidtáлy szаm; О csz аggyйlí Hivatal a аkmn: 2014JuN 09. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel őiönálló indítvány 2014. évi... tőrvény а sportról szóló 2004. évi I. tőrvény módosításáró l 1. (1) А sportról

Részletesebben

16%'81Áo évi...törvény Érkezett: 2015 DEC O Ó.

16%'81Áo évi...törvény Érkezett: 2015 DEC O Ó. Országgyűlés Hivatala Irományszám : 16%'81Áo 2015. évi....törvény Érkezett: 2015 DEC O Ó. egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetésér ől * I. Az illetékekróz

Részletesebben

T/7394. számú. törvényjavaslat. a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról

T/7394. számú. törvényjavaslat. a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/7394. számú törvényjavaslat a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter

Részletesebben

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1 Országgyűlés Hivatala Iromán, : TI (-108 i 8 ~AH11n M 111 ~~ riní uu _ á k 2015 AP1 Z 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

(_.6~ alelnök. : Iromány száma: T/4821/ 4- ~enyújtás dátuma: márciu~--~;,-- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága

(_.6~ alelnök. : Iromány száma: T/4821/ 4- ~enyújtás dátuma: márciu~--~;,-- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ,- : Iromány száma: T/4821/ 4- ~enyújtás dátuma: 2019. márciu~--~;,-- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁ/]GYŰLÉ'.:' HIVP{fALA Érkezett 2 19 MARt 1 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke

Részletesebben

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ;, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O>* Tisztelt Elnök Úr! b n vidlca{d Az Országgy űlés Népjóléti bizottsága irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. C Kijelöli bizottság ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* a gyermekek védelméről

Részletesebben

Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a. Érkezett : Z01 FEER 1 7.

Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a. Érkezett : Z01 FEER 1 7. Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: 2017. február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Érkezett : Z01 FEER 1 7. Tárgy : Egységes javaslat

Részletesebben

2012. évi... törvény. Etnikai jellegek

2012. évi... törvény. Etnikai jellegek iakt 2012. évi... törvény Éi-kezettz 1ZfPGQ1. A bűncselekmények és szabálysértések elkövet őinek, valamint áldozatainak könnyebb azonosíthatósága érdekében szükséges egyes törvénymódosításokró l 1. (1)

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS 12-13-I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. május 12. 14 30 órai állapot szerint MÁJUS 12. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra ülés befejezése: kb. 21 00 óra,

Részletesebben

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr!

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr! Y ~5w! v.it klivatala 5 a,s: H 1AAI4./ /t 0 Érkezett : 2O11& DEC 0 g. Az Országgy űlés Nemzeti összetartozás bizottsága Kijelölt bizottsáj' A Nemzeti összetartozás bizottsága jelentése A magyar zászló

Részletesebben

Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr!

Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr! kl LE't 'v'tt ; ;: f livatala Itortts,~rrtn : 30/9 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2 X35 a' 2.7 Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : T/ÁO53S/G Érkezett: 2016 MÁJ 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 09:55 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

H/5854/4. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

H/5854/4. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a H/5854/4. szám URSZÁGGYL -` l i ívata A Érkezett: 2012 FEBR 14 Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a az Egyházkénti elismerés elutasításáról szóló H/5854. számú

Részletesebben

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a

Részletesebben

20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr!

20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottsága. 11-4k /1 (0(24 20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Az Országgyűlés. vitájáho z

Az Országgyűlés. vitájáho z ORSZÁGGY JLÉS HIVATALA T/7858/8. Érkezett: 2012» L 0 4. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának Gazdasági és informatikai

Részletesebben

Iromány száma: T/3373/8. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: R6K2FXUW0005

Iromány száma: T/3373/8. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: R6K2FXUW0005 Iromány száma: T/3373/8. Benyújtás dátuma: 2018-11-29 15:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: R6K2FXUW0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

rk z dc: Tisztelt Elnök Úr!

rk z dc: Tisztelt Elnök Úr! rk z dc: lj rj Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II.

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám :  TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t 0 gyűlés Hivatala Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

T/6768/9. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/6768/9. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a ORSZÁGGrYÜLÉS HIVATALA T/6768/9. szám Érkezett : 2008 NOV 2 7. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának Költségvetési, pénzügy i és

Részletesebben

2015. évi törvény a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról

2015. évi törvény a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról 2015. évi törvény a választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról 1. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Az Országgyűlé s Fenntartható fejl ődés bizottsága 2016 ÁPR 19. Kapcsolódó bizottság enntarthato fejl des biz ttsaga jelentes a villamos energiáról szóló

Részletesebben

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT ORSZÁGGY Ű LÉS HIVATAL A MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett : 2013 MÁJ 2 a enjegyezte. Pintér Sándor belügyminiszter T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT az egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történ

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ :T / sű; 1 Ország gyitic Nivala k, Irományszám Érkezett 2015 JÚN 2, 9. Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat ORBZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/1247/18. Érkezett : 2010 OKT 1 8. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának a

Részletesebben

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete. a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete. a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról A belügyminiszter /2014. ( ) BM rendelete a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési

Részletesebben

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr!

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr! uiés Hivatala Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté om~iés Hivatala iwm nyszi rn :-q4 a+i. sti. Érkezett: 2005 JúN 13. i~üi4!~lpp?#?iepáa eeee..epbeóó Ebóbeel éi~i' ` :? ;srnrrrru mü~~prr,~iriiüüinsrsl ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ T/16127/ képviselői módosító

Részletesebben

9F~ a Wivatal a. " :d3v~z T % A Gazdasági bizottság jelentés e. a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/ szám ) részletes vitájáról

9F~ a Wivatal a.  :d3v~z T % A Gazdasági bizottság jelentés e. a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/ szám ) részletes vitájáról 9F~ a Wivatal a Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága " :d3v~z T % 2016 Mb12 Q Kijelölt bizottság A Gazdasági bizottság jelentés e a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/10539. szám ) részletes vitájáról

Részletesebben

Iromány száma: T/3626/9. Benyújtás dátuma: :16. Parlex azonosító: BV22T

Iromány száma: T/3626/9. Benyújtás dátuma: :16. Parlex azonosító: BV22T Iromány száma: T/3626/9. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:16 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: BV22T2900003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/12720/11. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 7I2H7HC40003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a nemzetközi magánjogról szóló T/ számú törvényjavaslathoz

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a nemzetközi magánjogról szóló T/ számú törvényjavaslathoz Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/14237) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése Országgy ű lés Hivatal a imrnányszám : T "/Áos23 /) Érkezett : 2016 MÁ12 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése az energetikai tárgyú törvények jogharmonizációs

Részletesebben

Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003

Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 15:38 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr!

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr! r -,- ű F~.~ iva la MAGYARORSZÁG KORMÁNYA,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Zárószavazás el őtti módosító javasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Budapest Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 5b 8 Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY

Részletesebben

Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001

Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001 Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: 2018-06-26 19:58 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a Zrornánysa á,n. (ft-9 L Az Országgy űlé s Gazdasági és informatikai bizottsága Érkezett : 2012 OK]. 0. Bizottsági módosító javaslat Kövér Lászl ó az Országgyűlés elnöke részére

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t Az Országgy űlés Gazdasági és informatikai bizottsága 2009 OKT 21. Bizottságimódosító javaslat Dr. Katona Béla úrnak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Gazdasági és informatikai bizottság

Részletesebben

T/9449/14. Az Országgyűlés. Számvevőszéki bizottságának. a j á n l á s a. a Magyar Nemzeti Bankról szóló T/9449. számú törvényjavaslat

T/9449/14. Az Országgyűlés. Számvevőszéki bizottságának. a j á n l á s a. a Magyar Nemzeti Bankról szóló T/9449. számú törvényjavaslat T/9449/14. Az Országgyűlés Költségvetési és pénzügyi bizottságának Gazdasági bizottságának Számvevőszéki bizottságának a j á n l á s a a Magyar Nemzeti Bankról szóló T/9449. számú törvényjavaslat Tisztelt

Részletesebben

[A központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelemnek tartalmaznia kell]

[A központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelemnek tartalmaznia kell] vrszaggyures rnvatai a irományszám : &kezek 2016 AUG 0 $ Á t 6 c:s A külföldön tartózkodó, magyarországi állandó lakóhellyel rendelkez ő állampolgáro k szavazati joga gyakorlásának megkönnyítése érdekében

Részletesebben

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére y, db, 1 n ala a Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám- T I L, gs'5 I Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben

Érsaeẓ t : M3 1 L:. Tisztelt Elnök Úr!

Érsaeẓ t : M3 1 L:. Tisztelt Elnök Úr! Íl~ogo,zl n 0 ALKOTMÁNYÜGYI, IGAZSÁGÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG Érsaeẓ t : M3 1 L:. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Bizottsági módosító javaslat Tisztelt Elnök Úr! Az Alkotmányügyi,

Részletesebben

1. A bizottság a törvényjavaslat 38. -ának a következő módosítását javasolja: 38. Az Nbjt a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. A bizottság a törvényjavaslat 38. -ának a következő módosítását javasolja: 38. Az Nbjt a helyébe a következő rendelkezés lép: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/11232) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Iromány száma: T/2941/7. Benyújtás dátuma: :03. Parlex azonosító: 4VBFIO8B0006

Iromány száma: T/2941/7. Benyújtás dátuma: :03. Parlex azonosító: 4VBFIO8B0006 Iromány száma: T/2941/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-22 15:03 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 4VBFIO8B0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 12:23 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ (hszaggyiilés Htvarat a románysz^ gin : ( S-a() Érkezett : 2015 JuN 1 1. Módosító javaslat Kövér László úrna k az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001 Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: 2019-03-27 10:08 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 67H8YO9X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

2015. évi... törvény

2015. évi... törvény 2015. évi... törvény a b űncselekmények sértettjeinek és a sértettek hozzátartozóinak hathatósabb védelm e érdekében szükséges egyes törvények módosításáró l 1. A büntet őeljárásról szóló 1998. évi XIX.

Részletesebben

KÜLFÖLDI ÍTÉLET ELISMERÉSE

KÜLFÖLDI ÍTÉLET ELISMERÉSE Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/14683) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Az Országgyűlé s Egészségügyi bizottságának. ajánlása

Az Országgyűlé s Egészségügyi bizottságának. ajánlása ~AGGXÜLi ;S s 1VATALA T/5994/4. Érkezett : 2012 MARC 1 O. Az Országgyűlé s Egészségügyi bizottságának ajánlása a nem dohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól

Részletesebben

T/1762. számú törvényjavaslat

T/1762. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ORSZÁGA 1 L L Érkezett : 2014 OKT 2 7. T/1762. számú törvényjavaslat az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint

Részletesebben

t' sála tata Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Tisztelt Elnök Úr!

t' sála tata Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Tisztelt Elnök Úr! ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő t' sála tata zag 4 Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Zo Módosító iavasla t Dr. Kövér László úrna k az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr

Részletesebben