A BGF KVIK kulturális tudományos folyóirata 2010/6
Az Az az Alma Mater folyóirat jogutódjaként jött létre. a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült. Főszerkesztő: Dr. Hamar Farkas PhD Szerkesztőbizottság: Dr. Gundel János CSc Dr. Hámori Antal PhD Dr. Kéri András Dr. Kovácsné Dr. Székely Ilona Somogyiné Förgeteg Katalin Dr. Szőllős Péter PhD Dr. Török Hilda CSc Szerkesztőség: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. Tel: +36-1/374-62-40 Felelős kiadó: Dr. Zimányi Krisztina PhD BGF-KVIK dékán Borító és lapterv: Czeizel Balázs Tördelés: Tóth Katalin Nyomda: BGF-KKK Házinyomdája Felelős vezető: Tóth Imre Példányszám: 500 pld Ívszám: 16,2 a/5 ív ISSN: 1789-2643
Tartalomjegyzék Tudományos eredmények Dr. Aszódi Ilona CSc: Operálunk vagy boncolunk? Felszámolás vagy reorganizáció? 7 Csongrádi Gyöngyi: A válság hatása a nonprofit szektorra 14 Dr. Jármai Erzsébet Mária PhD: Az oktatás potenciális perspektívái a munkaerő-piac versenyképességének javításában és a humán erőforrás értéknövelése terén 24 Szontagh Istvánné: A kompetenciaalapú képzéshez vezető út 33 Hallgatói kutatások Ebaugh Anna: Jól bevált szállodai tréningmódszerek az Egyesült Államokból 43 Panka Zoltán: Áruhamisítás fogyasztóvédelem történeti megközelítésben 56 ÉRZÉK-VILÁG Mai maja költők: Indián költemények (Kéri András fordításai) 67 NÉZŐPONT Medvéné dr. Szabad Katalin CSc: A BGF 2010. évi felvételi eredményei a számok tükrében 72 Dr. Hámori Antal PhD: A hivatás-választás etikai jelentősége 87 CIVILIZÁCIÓ Dr. Kéri András: Az ismeretlen új olajhatalom: Egyenlítői-Guinea I. 93
Szerzőink Dr. Aszódi Ilona CSc, főiskolai docens BGF KKK Közgazdasági Intézeti Tanszéki Osztály, osztályvezető Csongrádi Gyöngyi adjunktus BGF PSZK Közgazdasági Intézeti Tanszéki Osztály Ebaugh Anna BGF KVIK Idegenforgalmi- és Szálloda szakirány volt hallgatója Dr. Hámori Antal PhD, főiskolai docens BGF KVIK Vendéglátás Intézeti Tanszék Az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának köztestületi tagja Dr. Jármai Erzsébet Mária PhD, főiskolai docens BGF KVIK Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszék Dr. Kéri András főiskolai docens BGF KVIK Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszék Medvéné dr. Szabad Katalin CSc, főiskolai tanár BGF rektorhelyettes Dr. Panka Zoltán Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalának kiemelt főnyomozója, megbízott csoportvezető BGF KVIF újabb diplomás képzésének volt hallgatója Szontagh Istvánné adjunktus, PhD hallgató BGF KVIK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály
Aszódi Ilona OPERÁLUNK VAGY BONCOLUNK? Felszámolás vagy reorganizáció? v Történeti áttekintés Az árutermelő társadalmak kialakulása természetesen magában hordozza a csődjog kialakulásának csíráit is. Már a római jogban jelentkeznek azok az elvek, amelyek később az egységes csődjogi rendszer kialakulásához vezetnek, de az adós fizess! elvnél a döntő momentum még a büntetés volt, és nem az, hogy a hitelező valamilyen módon visszakapja a pénzét. A hitelezői érdek kielégítése a XVI. században, a német jogban került előtérbe. Ennek oka a liberálkapitalizmus kibontakozása és a tengeri kereskedelem megindítása. A XIX. századtól pedig mind a mai napig az elsőrendű cél az, hogy a hitelezőt hozzájuttassa a jogos követeléséhez. A kialakulás időszakában az egyes országok jogrendjében eltérések mutatkoznak. A francia típusú jogrendszerekben a csődeljárás alanyává csak kereskedő válhatott, a német jogban mindenki lehet alany, de a kereskedőre szigorúbb jogszabály vonatkozik. Így például köteles volt csődöt kérni a kereskedő maga ellen, ha tartozásainak nem tudott eleget tenni. Az úgynevezett csalárd csőd pedig mindenhol büntetőjogi konzekvenciát vont maga után. Aki könyvét, vagyonmérlegét meghamisította, nem lehetett tagja a részvénytársaságnak sem. A liberálkapitalizmusban találkozunk először a hitelezőknek különféle szempontok szerinti osztályokra való bontásával. A Magyarországon megjelent első magyar nyelven publikált törvények között említhető éppen a csődeljárást szabályozó 1840: XXII. tv. is. Az 1825-1848 közötti reformkorszakot megelőzően a törvények nyelve a latin volt. Az ezt követő 1881. évi XVII. tc., amely már a kiegyezés után jött létre, hosszú életűnek bizonyult. Nem mondhatjuk tehát azt, hogy hazánk minden előzmény nélkül alkotta meg a kelet-közép-európai országok közül a felszámolási eljárás szabályozását. Bár Magyarországon is elterjedt az a nézet, hogy a csőd az értékmegsemmisítés legroszszabb fajtája, és ráadásul a legdrágább adósságtörlesztő eljárás, mert veszendőbe megy a gazdálkodó szervezet kapcsolatrendszere, ismeretei (Apáthy István), a XIX. század első felében hazánkban is kialakult, és tért kapott az osztrák mintán alapuló csődeljárás. Hazánk a liberálkapitalista modellt vette át, amelyben a csődeljárás főszereplői az adós és a hitelezők voltak, és a csőd megnyitása bármilyen összegű követelésnél lehetséges volt. Ez azt jelentette, hogy az adós elvesztette rendelkezési és kezelési jogát a csődtömeggel 7
TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK szemben, viszont joga volt az eljárásban részt venni. A vagyonfelügyelőt a bíróság nevezte ki, és a hitelezők igénybejelentéseiket 90 napon belül voltak kötelesek megtenni. A vagyonfelügyelő vagyonfelosztási javaslatot készített, amelyben a követeléseket jogcím és összeg tekintetében megrostálták, és a peren kívüli egyezség létrehozására törekedtek. A II. világháborút követően kialakult direkt tervutasításos gazdaságirányítási rendszernek a csőd intézményére nem volt szüksége, hiszen a gazdálkodó szerveknek nem volt élő kapcsolatuk a piaccal. Eredményességük nem a tényleges üzleti sikereiken, hanem központilag előírt mutatók el-, vagy el nem érésén múlik. Az úgynevezett új gazdaságirányítási mechanizmus 1968-as bevezetésével megváltozott a közgazdasági kép, és ma már egyre inkább kialakul az az álláspont, hogy ha az 1968-as reform elképzeléseit konzekvensen végrehajtjuk, elengedhetetlen lett volna a fizetésképtelenségi eljárás jogszabállyal történő rendezése. Ez azonban elmaradt. Azt viszont el lehet mondani, hogy a pénzügyi nehézségek rendezésére történtek kísérletek, hiszen először az állami vállalatok veszteségének rendezéséről jelent meg rendelet, majd a termelőszövetkezetek vonatkozásában is megjelent egy hasonló tartalmú és célú jogszabály. Ezeknek az volt a közös jellemzője, hogy a gazdálkodó szervek felszámolását szanálás előzte meg, amely lényegében egy pénzügyi-gazdasági rendezési kísérletnek volt tekinthető. Természetesen ezek a rendeletek a szanálás kérdésével foglalkoztak elsődlegesen. Ez lényegében azt jelentette, hogy a vállalatokról magának a gazdálkodó szervezetnek a megkérdezése nélkül, mintegy a feje felett született meg a döntés. Így nem volt csoda, hogy formailag minden szanálás sikeresen végződött, a megmenthetetlen cégeket pedig egyszerűen más vállalatokkal vonták össze. A termelőszövetkezetek esetén kényszerfelszámolás elvileg is csak akkor jöhetett szóba, ha a törvényességi felügyeleti szerv a veszteséges gazdálkodás miatt a szövetkezetet feloszlatta. A szanálás is lehetőséget adott volna átszervezésre, hiszen már maga a neve is vérátömlesztést jelent szabad fordításban. A hozzá fűzött reményeket azonban nem tölthette be, részben a szabályozás, részben a tapasztalat hiánya miatt. Ez előrevetítette egy új, egységes, magas szintű jogszabály létrehozását, kibocsátásra került egy törvényerejű rendelet. Az 1986. évi 11. tvr. hatálya valamennyi gazdálkodó szervezetre kiterjedt, és csak a felszámolási eljárás megindítását megelőző kötelező egyeztetési eljárást, az állami szanálási eljárást és a felszámolási eljárást foglalta magában. Legfontosabb elvének a kiegyensúlyozott gazdálkodás biztonságának elősegítését, illetőleg a tartós fizetésképtelenség bekövetkezésének megelőzését tartotta. Alapvető szempontként emelte ki a hitelezők érdekeinek védelmét és a döntés pártatlanságának biztosítását. Nem engedte meg azonban azt, hogy a gazdálkodó szervezet maga kísérelje meg önmaga megmentését, csődeljárás útján. A csődeljárást is magában foglaló szabályozásra csak a rendszerváltoztatás után került sor. Az 1991. évi IL. (helyesen: XLIX.) törvény a címében foglaltak szerint a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szól. Egyértelmű, hogy egyetlen ország esetén is mennyi jogalkalmazási probléma merül fel, és milyen nehéz olyan jogszabály megalkotása, amely nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével készül, és a felmerülő számtalan gyakorlati probléma megoldásához nyújt segítséget. 8
Aszódi Ilona OPERÁLUNK VAGY BONCOLUNK? felszámolás vagy reorganizáció? Az UNCITRAL, az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Szervezete több mint egy évtizedes ülésezés után megalkotta azt a Model Law-t, amely eljárási kérdéseket szabályoz azokban az esetekben, amikor a fizetésképtelen adós vagyona több ország területén található. Az Európai Unió Tanácsa pedig 2000. május 29-én 1346/2000 EK rendeletével megkísérelte a több államra kiterjedő fizetésképtelenségi eljárások egységes, megfelelő és hatékony működésének szabályozását. Az itt felsorolt jogszabályok eljárásjogi jellegűek, a felszámoló és a bíróság eljárása a hitelezők érdekeit védi. A 70 ország részvételével működő, az ENSZ és az EU jogalkotó szerveiben tanácskozó, véleményező státusszal rendelkező INSOL International (és európai szerve az INSOLEurope) viszont Apáthy István fent idézett elvét vallva több ajánlást dolgozott ki. Ezek az anyagi jog terén kínálnak lehetőségeket bármilyen szabályozású és fejlettségű ország számára ahhoz, hogy a bajba került cégek fizetésképtelensége elkerülhető legyen, illetve, ha már azzá váltak, úgy lehessen a válságot kezelni, hogy abból reorganizáció, restruktúrálás vagy egyéb értékmentő megoldás útján életképes és a gazdasági életet élénkítő vállalkozássá váljanak. Mi a különbség a felszámolás és a reorganizáció között? A felszámolási eljárást az adós fizetésképtelensége esetén a bíróság állapítja meg, és az erről szóló, a fizetésképtelenség tényét megállapító végzésében felszámolót rendel ki. Ezzel egyidejűleg az adós gazdálkodó szervezet vezetőjének a vagyonnal kapcsolatos minden rendelkezési joga megszűnik és azzal kapcsolatosan minden intézkedés megtételére a felszámoló jogosult. A szervezet volt vezetőjének jogköre a felszámolási eljárás során egyszer újul meg: ha az adós a felszámolási eljárás során egyezséget kíván kötni a hitelezőkkel és az egyezség körében vonandó vagyon meghatározására, illetve a különböző hitelezői csoportok kielégítésére tehet javaslatot. Az egyezségi tárgyaláson a felszámoló ugyan részt vesz, de ott az egyezség a bíróság előtt a volt vezető és a hitelezők között jöhet létre. Természetesen, ez az egyik formája lehet a reorganizációnak, bár az esetek legnagyobb részében csak fizetési halasztást, átütemezést vagy részletfizetést jelent. A felszámoló elláthatja a törvényben előírt boncnoki feladatot, felméri az adós vagyonát, a lehető legmagasabb piaci áron értékesíti azt pályázat vagy árverés útján, a dolgozókat pedig szélnek ereszti, erejéhez mérten kifizeti a végkielégítést vagy sem. Ma még ritka eset, de azért előfordul a reorganizáció: azaz az átszervezés. Több formáját alkalmazzák a gyakorlatban: legtöbbször az történik, hogy a nyereséges tevékenységet kiszervezik a vagyonból. A megvalósítás egyszerű: gazdasági társaságo(ka)t alapítanak ezekre a tevékenységre, ellátják őket minimális vagyonnal és sorsukra hagyják őket, ússzanak, ha tudnak. Lehetséges a karcsúsítás: ekkor fennmarad a teljes entitás és csak csekély módosításokat végeznek a gyógyítására, mint orvosok. Remélik, hogy a konzervatív kezelés is elegendő, de ha nem, akkor felnyitják a beteg testét és kioperálják a beteg gócot. Ennek nagy az előnye, de fennállnak a veszélyei is: részben kevés dolgozót és egzisztenciát érint, de könnyen hozhat halálos eredményt és korboncnoki feladatot. 9
TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK Mit ajánl a nemzetközi tapasztalat? Az INSOLEurope (korábban European Insolvency Practitioners Association EIPA) azokat az európai szakembereket tömöríti, akik a fizetésképtelenségre, csődeljárásra és vállalkozások talpra állítására és reorganizációjára szakosodtak. A szervezetet 1981-ben alapították. Az INSOLEurope céljai és stratégiája: a fizetésképtelenséggel, csődeljárással és a vállalkozások talpra állításával foglalkozó törvények és gyakorlat tanulmányozásának és értékelésének irányítása Európában, a fizetésképtelenséggel, csődeljárással és a vállalkozások talpra állításával kapcsolatos technikai módszerek és információk terjesztése. Az INSOLEurope 8 alapelve Az elmúlt 30 év során a pénzügyi intézmények egyre inkább felismerték, hogy mint hitelezők nagyobb mértékben számíthatnak kihelyezett pénzeik megtérülésére, ha a pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozásokat tervezett módon támogatják, és megfelelő intézkedésekkel igyekeznek megmenteni, ahelyett, hogy a hivatalos csődeljárásba kényszerítenék őket. Ez a felismerés egybeesett egyes szabályozó és hatósági szervek erőfeszítéseivel, amelyekkel arra kívánták ösztönözni a pénzügyi intézményeket, hogy működjenek együtt egymással, amikor olyan adósokkal foglalkoznak, amelyek mindannyiuknak tartoznak, különösen, amikor nagy összegű adósságokról van szó. A világ egyes részein a jogi szabályozások szívesen támogatták azokat a kezdeményezéseket, amelyeket abból a célból vezettek be, hogy bátorítsák a hitelezőket a nehézségekkel küszködő adósok közös támogatására. Ezek kiterjednek amennyiben életképes alternatívák is lehetségesek a súlyos üzleti kudarcok társadalmi és gazdasági hatásainak elkerülésére, a pénzintézetek olyan kárainak csökkentésére, amelyeket az adósok váratlan és jelentős kudarcai okoznak, valamint a még szélesebb körű gazdasági károk elkerülésére. Bár a pénzügyi nehézségekkel küzdő adósokkal való összehangolt foglalkozásból származó előnyök a gazdasági recessziók idején a leginkább szembetűnőek, az alkalmazott módszerek általánosabban is elfogadást nyertek. Az összehangolt reakció, ha semmi mást nem, legalább időt biztosít az adós mulasztásainak kezeléséhez, de legfőképpen arról van szó, hogy az ilyen megközelítések lehetővé teszik azoknak a lehetőségeknek a feltárását és értékelését, amelyek biztosíthatják a formális fizetésképtelenségi eljárás lebonyolítása helyett a konszenzuson alapuló megállapodások megkötését. Első alapelv: minden jelentős hitelező számbavétele és igényének kielégítése Amikor az adós nehéz pénzügyi helyzetbe kerül, minden jelentős hitelezőnek fel kell készülnie a többiekkel való együttműködésre, hogy elegendő időt biztosítsanak az adósra vonatkozó információk beszerzéséhez, értékeléséhez és a pénzügyi problémák leküzdésére vonatkozó ajánlatok elkészítéséhez, értékeléséhez. Kivéve persze azt az esetet, amikor az események ilyen lefolyása nem biztosítható. Bár a fő érdek és mozgatóerő a több hitelező segítségével történő átszervezések globális megközelítésére a pénzügyi szakma és más hivatalos testületek felől indult ki, az alapelvek által hangsúlyozott megközelítés megfe- 10
Aszódi Ilona OPERÁLUNK VAGY BONCOLUNK? felszámolás vagy reorganizáció? lelő esetekben olyan hitelezőkre is alkalmazható, amelyek nem pénzintézetek, hanem fontosabb vevők vagy beszállítók. Második alapelv: a fizetési haladék kezdete Az egyik problematikus terület az időszak kezdetének meghatározása, amikor az alapelvek és a fizetési haladék időszakra vonatkozó intézkedések életbe lépnek, vagyis a fizetési haladék kezdete. Általános gyakorlat, hogy a hitelezők azt a napot választják a fizetési haladék kezdetéül, amikor őket együttesen az adós vagy egy másik pénzügyi hitelező először értesíti arról, hogy gyűlést hívott össze. A fizetési haladék ideje alatt minden fontos hitelezőnek vállalnia kell, hogy az adóstól való függés csökkentése érdekében tartózkodik attól, hogy intézkedéseket tegyen követelései érvényesítésére. Joggal várja el viszont, hogy a fizetési haladék ideje alatt más hitelezőkhöz képest ő se kerüljön hátrányos helyzetbe. Harmadik alapelv: Az adósi magatartás A fizetési haladék időszaka alatt az adós nem tehet semmi olyat, ami kedvezőtlenül érintheti a fő hitelezők várható kielégítését a haladék időszak kezdő időpontjában fennálló állapothoz képest. Negyedik alapelv: a jelentős hitelezők A jelentős hitelezők érdekeit az szolgálja legjobban, ha a pénzügyi nehézségekkel küszködő adósnak összehangolt választ adnak. Ezt a koordinációt egy vagy több kiválasztott koordinációs bizottság felállításával és olyan szakmai tanácsadók megbízásával lehet megkönnyíteni, akik támogatják és tanáccsal látják el a bizottságokat, valamint az egész folyamat alatt a jelentős hitelezőket. Ötödik alapelv: hozzáférés biztosítása A fizetési haladék időszakában az adósnak időben és az ésszerűen szükséges mértékben biztosítania kell a jelentős hitelezők, illetve szakmai tanácsadóik számára a hozzáférést minden, az adós eszközeire, forrásaira, üzleti tevékenységére és kilátásaira vonatkozó szükséges információhoz, hogy lehetővé tegye a hitelezők számára pénzügyi helyzetük megfelelő értékelését, az adós számára pedig ajánlatok tételét a fő hitelezők számára. Hatodik alapelv: a jogszabályok betartása Az adós pénzügyi problémáinak megoldására vonatkozó ajánlatoknak, és amenynyire lehetséges, a fizetési haladékot biztosító egyezségeknek a jelentős hitelezők között meg kell felelniük a vonatkozó jogszabályoknak és a jelentős hitelezők között a fizetési haladék kezdetekor fennálló relatív pozíciónak is. Hetedik alapelv: a bizalmi elv Az adós eszközeire, forrásaira és üzleti tevékenységére nézve a beszerzett információkat és az adós pénzügyi problémáinak megoldására vonatkozó ajánlatokat minden jelentős hitelező rendelkezésére kell bocsátani, azt azonban nekik hacsak már nem nyilvánosan hozzáférhetőek bizalmasan kell kezelniük. Nyolcadik alapelv: új pénz Ha a fizetési haladék ideje alatt vagy valamilyen szanálási vagy átszervezési ajánlat 11
TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK keretében kiegészítő pénzösszegeket folyósítanak az adósnak, akkor az ilyen összegek visszafizetésének amennyire ez kivitelezhető, elsőbbséget kell biztosítani a jelentős hitelezőkkel szembeni egyéb adósságok, illetve követelések kiegyenlítésével szemben. A nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével hogyan kell eredményesen végrehajtani a reorganizációt? A rendszerváltónak nevezett 1990-es év hatalmas gazdasági változásai, a privatizáció, a gazdaságtalanul működő egységek gyors tönkremenetele, a tartósan veszteséget termelő formációk gazdasági életből történő mielőbbi kiiktatása érdekében új szabályozás született: az 1991. évi IL. tv. (helyesen XLIX. tv) A parlament alkotta törvény címe A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról. E jogszabály vonatkozásában ismét elsők lettünk nemcsak Európában, hanem az egész világon, hiszen ez a törvény az évek során több mint 40 módosításon ment keresztül. A törvény első helyen említette a csődeljárást, azaz a lehetőséget az adós részére, hogy hitelezőivel a 90 napos fizetési moratórium idején egyezséget köthessen: fizetési haladékkal, átütemezéssel, a kötelezettség csökkentésével. Alapvető hibája volt, hogy az adóssal szemben előírta a kötelező csődbejelentést hosszabb ideje fennálló tartozás esetén. A jogszabály hibáját kihasználva sok-sok cég tett eleget kötelezettségének, és élvezte a 90, esetleg 120 napos fizetési moratóriumot. A körbetartozások miatt rengeteg hitelező került önhibáján kívül adósi pozícióba, és az ország teljes gazdasági csődje fenyegetett. 1993-ban a kötelező csődbejelentés intézményét törölték a jogszabályból, és egyúttal a vagyonfelügyelő intézményét vezették be. Ugyanakkor az önkéntes csődök száma az előző évihez képest drasztikusan csökkent, s mind a mai napig nem éri el a kívánt számot. A felszámolási eljárás során bár a sok-sok módosítás egyike lehetőséget adott a vagyonfelügyelő alkalmazására az adósnak minden lehetősége megvan a vagyon kimentésére. A felszámolónak az elveszett vagyon visszaszerzésére szinte semmi lehetősége nincs. A felszámolási eljárásban kötendő egyezség csaknem megoldhatatlan. Szinte mindenki ellenzi: a hitelezők, a felszámoló és kellő tapasztalat híján gyakran a bíróság is. A hitelező által indított felszámolási eljárásokban az adósok gyakran meg sem találhatóak, sem a cég, sem a cégvezetés. Segítséget a felszámoló nem kaphat: a cégnyilvántartás nem naprakész, a rendőrség nem foglalkozik a feljelentésekkel. A felszámoló vagyon hiányában az esetek legalább 70%-ában nem jut hozzá a díjához, a vagyon még erre sem elegendő. Magyarországon a sikeres reorganizációkat a felszámolási eljáráson kívül, bírósági közreműködés nélkül hajtják végre. A válságba került vállalkozás négy alapvetően meghatározó termelési tényezővel, a termékkel, a piaccal, a termelési kultúrával és a managementtel kell rendelkezzen. Ezek azok az alapvető tényezők, amitől egy gyár, egy cég, egy vállalkozás híres vagy sikeres lehet. A minimális követelmény, hogy ebből legalább hárommal rendelkezzék a cég ahhoz, hogy érdemes legyen egyáltalán foglalkozni vele. Ha mondjuk nincs a cégnek megfelelő managementje, az pótolható, illetve segíthető ezen a téren. 12
Aszódi Ilona OPERÁLUNK VAGY BONCOLUNK? felszámolás vagy reorganizáció? Ha nincs piaca, akkor megnézzük, hogy létezik-e olyan stratégia, amivel egyértelműen jövedelemtermelő képessé, tehát forgalomnövelővé tehetjük a cég stratégiáját. Ha nincs a cégnek piacképes terméke, akkor gyakorlatilag nem érdemes egy zöldmezős beruházásba kezdeni. Elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag két elégséges és három szükséges feltétele van a tényleges reorganizáció potenciális meglétének. A következő nagyon fontos szempont a kiválasztásnál, hogy a cégnél a reorganizátor számára megszerezhető tulajdonrész legalább 51% legyen. Ez teljesen egyértelmű mindenki számára, hiszen a reorganizáció egy olyan tulajdonos által irányított lépéssorozat, ami általában a management érdekeivel ellentétes, és olyan hatalmi pozícióban lehet csak ezt végezni, amivel igazából egyszemélyi irányítást kell betölteni. Az előre meghatározható kilépési lehetőség az ilyen jellegű vállalkozásokból döntő fontosságú a pénzügyi befektetők számára. Nem szakmai befektetőkről van szó, akik évekig, évtizedekig a saját meglévő szakmai, illetve termelési kapacitásukat egymást követően, vállalkozások sokaságával, új cégekkel kibővítik, hanem a rendbetételt követően egy viszonylag gyors átfutási idővel, tehát a cég életében gyors reorganizáció után értékesíteni kívánják a rendbetett, prosperáló cégeket, természetesen az elérhető legnagyobb árfolyamnyereséggel. Ez utóbbi akciót a sajátos szakmai nyelven a reorganizációs exit fogalomnak nevezzük. Az elhatározott reorganizációs stratégia általában egy három éves reorganizációs terv, amelynek fő megállapítása az, hogy a vállalkozás összességében egy életképes cég és megvan a lehetősége arra, hogy egy nyereséges és pénzügyileg erős vállalkozássá váljék. Erősségei között említhető meg a reorgpotenciál: a különleges szakértelem, a termelési kultúra, a piacon való megfelelő jelenlét és a magas reputációjú márkaneves termékek. A gyengeségek egy részéből úgyszintén reorganizációs potenciálok lehetnek, hiszen ha ezeket kijavítják, akkor előbb-utóbb ezek is profitot termelhetnek. Helyenként a termelési szűk keresztmetszet, az ingatlanon történő terjeszkedés, a magas termelési költségszint, a logisztikai rendszer nem megfelelő volta, a termékfejlesztés és a marketing módszerek átalakításának hiánya, a vezetési információs rendszerek hiánya tekinthetők ilyennek. A reorganizációs tapasztalatok fontosabb vezérelveként az fogalmazható meg, hogy folyamatosan felül kell vizsgálni azt a stratégiát, amely elfogadható a tulajdonos számára is, aminek érdekében az eszközöket alárendelik és adott esetben végre kell hajtani a szükséges változtatásokat. Lehet, hogy a második év végén szükségessé válik az eredeti koncepció felülvizsgálata, módosítása. A stratégia kivitelezhetőségének időhorizontja mindig arányban kell álljon a kitűzött célokkal és az elhatározott feladatokkal. Ez azt jelenti, hogyha az adott fejlesztésnél kétéves stratégiát határoznak meg, és a második év végén kívánnak a vállalkozásból kiszállni, akkor ténylegesen olyan feladatokat kell kitűzni, amelyek két év alatt teljesíthetők és hozzák az elvárt eredményeket. A harmadik sarkalatos pont az emberi tényező kérdésköre, amely az egyik legkényesebb, leglassabban változtatható termelési erőforrás. A menedzsment tapasztalatai és tudása hozzájárulhat ahhoz, hogy az operáció ne váljon boncolássá, hanem állítsa helyre a cég egészséges működését. 13
Csongrádi Gyöngyi A VÁLSÁG HATÁSA A NONPROFIT SZEKTORRA v A nonprofit szektor vizsgálata, ennek is elsősorban a marketing és menedzsment oldala, egyre népszerűbb a közgazdasági kutatás témakörében. Nem is kérdés, hogy miért. Ezek a szervezetek bevételeiket elsősorban támogatásokból, szponzoroktól szerzik, de ma már egyre jellemzőbb a saját tevékenységből származó bevételi források megjelenése is. Elsődlegesen azonban az állam az, ami meghatározza a nonprofitok működését, mind jogalkotóként, mind pedig legfőbb támogatóként. A jelen gazdasági helyzetben, amikor a túlélés érdekében a profitorientált szféra is állami támogatásra szorul, és a gazdaság minden rétege érzi a visszaesést, a nonprofit szektor különlegesen nehéz helyzetbe kerül. Itt elsősorban az Egyesült Államokban végzett felmérések eredményeire támaszkodva próbálom bemutatni, hogy hogyan is érzékelhető mind a keresleti, mind pedig a kínálati oldalon a gazdasági válság, és milyen következményei lehetnek, illetve hogyan birkóznak meg ezekkel a feladatokkal az amerikai szervezetek. Majd az amerikai példából kiindulva a magyar helyzetet is megvizsgálva a megpróbálom összefoglalni, hogy a nonprofit szféra működését meghatározó különféle tényezőkre hogyan hat a válság. Végül pedig bemutatom, hogy milyen kilábalást segítő stratégiákat alkalmaztak már sikerrel, illetve lehet alkalmazni a nehéz helyzetbe került szervezeteknek. Az amerikai minta bizonyára tanulságként szolgálhat számunkra is, bár azt tudni kell, hogy a két ország nonprofit szektora eltér egymástól. 1 Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a nonprofit menedzsmentnek az óceán túlpartján sokkal nagyobb hagyománya és presztízse van, mint hazánkban. A gazdasági válság és az azzal összefüggő gazdasági változások A gazdasági visszaesésnek kettős hatása van a nonprofitokra. Egyszerre csökken jelentősen a bevételi oldal és növekszik a közösség igénye. Az alábbiakban bemutatok néhány felmérést, amelyeket az Egyesült Államokban végeztek. Ezen kérdőívezések egyike sem fedi le teljesen a nonprofit szférát, sőt legtöbbjük nem is reprezentatív, de egybehangzóságuk miatt úgy tűnik, eredményeik nem állnak messze a valóságtól, legfeljebb a százalékos arányok nem tükrözik azt hűen. A GiudeStar felmérése szerint az adományok csökkenése a szervezetek 35%-ánál volt megfigyelhető 2008 első 9 hónapjában, 14
Csongrádi GyöNgyi A VÁLSÁG HATÁSA A NONPROFIT SZEKTORRA míg egy évvel korábban ez az arány mindössze 19% volt. Ezzel egyidejűleg a családok részéről megnőtt az igény a nonprofit szervezetek által nyújtott támogatásokra, amelynek oka a munkanélküliség, az alulfoglalkoztatottság, valamint a megtakarítások értékvesztése volt. A felmérés szerint a kereslet növekedéséről a nonprofitok 64%-a számolt be 2008-ban. Egy másik szervezet, a Nonprofit Finance Fund 2 felmérése szerint csak a szervezetek kis hányada (12%) tudta pozitív egyenleggel zárni a 2008-as évet, és ennél nem sokkal többen (16%) vannak azok, akik nem vártak veszteséget a 2009 és 2010-es évre. Ezen felül az is kiderült, hogy a nonprofitok 31%- nak még annyi pénze sincs, hogy egynél több hónapot fedezni tudjon belőle, és ezt azért is tartják aggasztónak, mert a válaszadók 52%-a szerint a recesszió 2 évnél tovább fog tartani. Ez ma már szinte biztosra vehető, hiszen a felmérés óta már több mint 1 év telt el. Bár 2009 harmadik negyedévében az amerikai GDP növekedése meghaladta a várakozásokat, sőt az elmúlt 2 év legmagasabb értékének számít, az elemzők óva intenek a túlzott optimizmustól, mivel ezt az ütemet a gazdaság jelenlegi állapotában nem tekintik fenntarthatónak. Magyarországon több tényezőt is figyelembe kell venni a szektor helyzetének elemzésekor. Az 1%-os bevételeket illetően pozitív, hogy tovább egyszerűsödött a felajánlás módja, valamint a nyilatkozatokat azonos időben kell leadni, amely könnyít a szervezetek helyzetén, hiszen nem kell hónapokig kampányolniuk az esetleges bevételek megszerzése érdekében. Továbbá lépéseket tett a kormány a Nemzeti Civil Alapprogram átláthatóvá tétele érdekében azzal, hogy bevezették a kifogás lehetőségét a törvénysértőnek vélt határozatok ellen. Ezzel egyidejűleg azonban tovább szigorodtak a közcélú adományozás után járó adókedvezmények, amely tovább csökkentheti a szektor finanszírozásában a lakossági arányt. Azaz a szektor bevételeinek egyre nagyobb részét az állami támogatások jelentik, amelyek egy gazdasági recesszió és a költségvetési megszorítások együttes hatásaként kiszámíthatatlanná válhatnak, főleg úgy, hogy az összes állami támogatás közel fele nem normatív módon lett meghatározva. 3 1. ábra A GDP és az adományok alakulása az USA-ban Forrás: www.bea.gov (Bureau of Economic Analysis), és The Foundation Center, Foundation Yearbook, 2008 és 2009. 15
TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK Az 1. ábrán az Egyesült Államok GDPjének alakulása látható az előző évekhez viszonyítva, valamint az adományok alakulása, szintén az előző évekhez viszonyítva. A grafikonon látható, hogy egy válság hatására, mint az megfigyelhető a 2001-es évben, az adományozás növekedési üteme is csökken, sőt a későbbi években nominális értéken is csökkenő tendenciát is mutat (2002-ben és 2003-ban). Ugyanakkor az is kivehető, hogy az adományok nagysága sokkal érzékenyebben reagál a gazdasági hatásokra, mint a GDP. 4 Ráadásul a negatív sokk nem is feltétlenül azonnal érezteti hatását, hanem sokkal tovább, akár 2-3 évig is eltarthat, mire egy gazdasági sokk után az adományozási kedv ismét helyreáll. A Nonprofit Finance Found korábbi felmérése 5 amelyben a 2001-es recesszió során 6500 közepes méretű nonprofit szervezetet vizsgált hasonló következtetésre jutott, mint az ábrából leolvasható. Elemzésükben azt is kimutatták, hogy a szervezetek már a kérdéses időszak előtt is deficitről számoltak be, ami később is fennmaradt. Még 2005- ben is több volt a veszteségesen működő szervezet, mint 2001 előtt. Ezen felül összefoglalták, hogy a jelenlegi válságnak milyen hatása van a szervezetekre: az állami-, jótékonysági-, valamint alkalomszerű magánbevételek azonnal csökkennek; a hitelek drágulnak és korlátozottak; az alap- és kritikus humán szolgáltatások iránti igény megnövekszik. Az amerikai adatokat bemutató ábrán nem szerepeltek az állami támogatások, amelyek a két ország közti szerkezeti eltérésekből adódóan kisebb arányt képviselnek a szektor bevételi szerkezetében. Ugyanakkor a válság hatását jobban érzékelteti az adományok nagyságának változása, mert mint azt később látni fogjuk, a kormányzati intézkedéseknek ilyenkor anticiklikus hatás elérése a célja. Másik különbségként azt is meg kell említeni, hogy a bevételi szerkezet eltérése abból is adódik, hogy az Egyesült Államokban inkább a szociális szervezetek vannak túlsúlyban, nálunk inkább az európai szerkezet a jellemző, azaz nagy, és egyre növekszik a szolgáltató és érdekképviseleti szervezetek súlya a szektoron belül. A következő ábrán látható, hogy a magyar idősor nem mutatja ki a gazdasági visszaesés elhúzódó hatását a nonprofit bevételekre vonatkozóan. Ennek oka többek közt az, hogy 2001-ben itt nem volt gazdasági visszaesés, mint az USA-ban (a GDP alakulását irányadónak véve). Másrészt befolyással bírhat az is, hogy az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal nem azonos módon vette. Míg 2001 előtt teljes mintán alapultak a vizsgálatai, 2001 és 2002-re vonatkozóan csak becslések állnak rendelkezésre. A tendenciát az is befolyásolhatja, hogy 2000 és 2003 között az állami támogatások részaránya megnőtt, ami nominálértéken nézve jelentős tényező. De ami talán a leglényegesebb a kérdés tekintetében az az, hogy a 2000-2002 közötti időszakban a jogi szabályozásnak köszönhetően megváltozott a hazai szervezetek környezete. Ide tartozik a támogatók adókedvezményének megváltoztatása, mind a vállalatok, mind pedig a magánszemélyek esetében. De azt a tényezőt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarországon a harmadik szektor még mindig viszonylag fiatal tényező a gazdaságban, és ezért a külső hatások befolyása a szektor működésére jelentősen eltérhet a várakozásoktól. Ezért is lesz érdekes megfigyelni, hogy a jelenlegi válság milyen hatással bír. 16