Forgalmi menedzsment tervek, elmélettől a gyakorlatig az M0 példáján ITS Hungary Egyesület, 2018. december 3. Dr.-habil Lindenbach Ágnes egyetemi tanár
A forgalmi menedzsment fogalma Előre meghatározott intézkedések gyűjteménye a forgalom szabályozása, ill. az úthasználók valós időben történő tájékoztatása érdekében a forgalom / utazási körülmények különböző helyzeteire vonatkozóan. Az alaphelyzetek lehetnek előre nem láthatóak (vészhelyzet, baleset) vagy előre láthatóak (ismétlődő vagy nem ismétlődő események). A FMT - mint európai alap-szolgáltatás - célja növelni a közlekedési infrastruktúra teljesítményét több érdekelt fél közötti lehetséges együttműködés kialakításával (a határon átívelő, hálózati együttműködés hálózatüzemeltetők között). 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 2
Forgalmi menedzsment tervek osztályozása Regionális tervek: adott területeken/régiókon belüli hálózatokra. Régiókon átívelő tervek: a több régiót magába foglaló nemzeti közlekedési folyósokra és hálózatokra. Határokon átívelő tervek: a TERN részein, a határokon átívelő közlekedési hálózatokra és főbb közlekedési folyósokra. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 3
M0 autóút szerepe /jelentősége Jelenlegi hossza: 76, 7 km Transz-európai közlekedési folyosók része: M1 M5 között: C4 (Kelet Kelet- Mediterrán) és C9 Rajna Duna korridor M7 M3 között: C 3 Mediterrán korridor 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 4
M0 autóút funkciói /jelentősége Fő funkciója a főváros elkerülése, A sugár irányú autópályák (M1, M3, M5, M6 és M7), és az M2 autóút összekapcsolása. Az M0 autóút hálózati és forgalmi rendszeréhez tartozik az M3 autópálya felé második, rövidebb kapcsolatot adó M31 autópálya és az M5 autópálya felé második kapcsolatot adó M51 autóút. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 5
M0 térségének áttekintő helyszínrajza 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 6
M0 autópálya FMT előkészítő vizsgálatok Részletes forgalmi vizsgálatok 5 évre, forgalom előrebecslés 2020-ra, 2023-ra és 2030-ra; Balesetek és forgalmi zavarok vizsgálata 5 évre; Terelés esetére az alternatív utak részletes vizsgálata (kapacitástartalék). 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 7
M0 autóút vizsgált szektorai Hálózati kapcsolatok és a forgalom jellege alapján négy szektor vizsgálata: déli szektor: M1 és M5 között, 2x3x sáv, (forgalom jellege B1) délkeleti szektor: M5 és M31 között 2x 2 sáv, (forgalom jellege A2) északkeleti szektor: M31 és M3 között 2x2 sáv, (forgalom jellege A2) északi szektor: M3 és a 11. sz. főút között, 2x2 sáv (forgalom jellege részben A2, a Megyerihíd térségében B2). 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 8
Forgalmi elemzés 1. ÁNF (átlag): 82307 Ejmű/nap (2017.), 65065 jmű/nap Nehéztjmű arány: 15,7 % (1022 jmű/nap) Mértékadó óraforgalom: 9,9 %. A forgalom nagysága az évente átlagosan 11,2 %-kal növekedett. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 9
Forgalmi elemzés 2. Északi szektor (M1-M5) között: átlag: 104830 Ejmű/nap; 79203 jmű/nap Délkeleti szektor (M5 M31 között) átlag: 76605 Ejmű/nap 59679 jmű/nap Keleti szektor (M31 M3 között): átlag: 56532 Ejmű/nap; 48767 jmű/nap Északi szektor (M3-11. sz főút között): átlag: 62632 Ejmű/nap 57647 jmű/nap 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 10
Forgalmi elemzés 3. A forgalom nagysága és összetétele (déli szektor: 15685 ntgk/nap, 722 ntgk/óra!) M0 forgalom szektoronként 2017 db/nap 80000 60000 40000 20000 0 M1-M5 M5-M31 M31-M3 M3-11 nehéz egyéb 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 11
Forgalmi elemzés 4. M0 autóút 2017. évi mértékadó óraforgalmak alakulása (E/óra) 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 12
Forgalmi elemzés - kapacitás számítás 1. 2017-ben a teljes M0 autóúton az átlagos forgalmi terhelés már csak az eltűrhető szolgáltatási szinten bonyolódhat le, ahol nem maradt kapacitás tartalék (100 % a tényleges és megengedett forgalom aránya), ami kedvezőtlen egy TEN-T hálózati elemen. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 13
Forgalmi elemzés - kapacitás számítás 2. A 2017-ben a délkeleti szektorban a forgalom nagysága az eltűrhető szolgáltatási szintet meghaladja, ami a zavarokra különösen érzékennyé teszi ezt a szektort. Tényleges /megengedett forgalom aránya: megfelelő szinten: 169 % eltűrhető szinten: 119 % 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 14
Forgalomelemzés forgalom előrebecslés 1. M0 autóút évi átlagos napi forgalomfejlődés előrebecslése 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 15
Forgalomelemzés forgalom előrebecslés 2. M0 autóút nehéz jármű forgalomfejlődés előrebecslése 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 16
Forgalomelemzés forgalom előrebecslés 3. M0 forgalom 2013-2023 db/nap 90000 80000 70000 60000 50000 40000 30000 20000 10000 0 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 összes ONGJ 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 17
Forgalomelemzés forgalom előrebecslés 4. Várható forgalom (becsült) fejlődése: 2020-ig: 12,3 % 2023-ig: 24% 2030-ig: 52,1 % (országos átlag gyorsforgalmi hálózaton: 17,7%) 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 18
Forgalmi elemzés 5. A forgalmi menedzsmentbe bevont autópályaszakaszok, párhuzamos főutak: M31 autópálya, M51 autóút, M1, M2, M3, M4, M5, M6 és M7 autópályák, autóutak, 2, 3, 4, 31 és 51 sz. főutak Pest megyei szakaszai. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 19
Forgalmi elemzés 6. A regionális terelésben érintett gyorsforgalmi utak és főutak: M6 autópálya, M8 autópálya Pentele-híd, 51. sz. és 52. sz. főutak A forgalmi terelések szempontjából fontos összekötő utak: 2101, 2102, 2104, 3103, 4601, 4603, 5101, 5102, 8102, 31102 és 51104 j. összekötő utak 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 20
Forgalmi elemzés 7. M0 autóút térsége - kapacitás tartalékok 2017-ben 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 21
Forgalmi elemzés 8. Forgalomnagyság az eltűrhető szolgáltatási szinthez viszonyítva 2020 [forrás: KTI OCF 2016) 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 22
Forgalmi elemzés 9. A kivitelezés vagy előkészítés alatt álló fejlesztések várható forgalmi hatása M4 autóút Albertirsa és Cegléd között (58+821-67+000) átadva 2018.08.16. M4 autóút Üllő és Albertirsa között (28+856-58+821) és M4 autóút Cegléd külterület (67+000-73+325) kivitelezés alatt, 2019. októberig M0 északi szektor: tervezett 2x2 sávos Solymár- Budakalász szakasz (2030 m és 3345 m hosszú alagúttal) 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 23
Forgalmi elemzés 10. Az M4 autópálya aktuális fejlesztése a NIF térképén 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 24
Forgalmi elemzés 11. Az M0 autóút aktuális fejlesztése a NIF térképén 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 25
Baleseti elemzés 1. Az M0 autóút 0+000-76+708 kmsz közötti szakaszán a 2013 2017 közötti időszak személyi sérüléssel járó baleseti adatainak elemzése, csak a jelenlegi keresztmetszeti kiépítést figyelembe véve. Részletes baleseti vizsgálatok: a balesetek megoszlása balesettípusok szerint, a balesetek kimenetele szerint számított relatív baleseti mutatók, a balesetsűrűség és a balesetek gyakoriságának elemzése. A 2013-2017 között bekövetkezett halálos, ill. egyjárműves balesetek külön baleseti pont-térképen. 5 év alatt összesen 296 személyi sérüléses regisztrált baleset történt; ebből 20 halálos, 72 súlyos sérülést, 339 könnyű sérülést okozó. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 26
Baleseti elemzés 2. Az M0 autóút balesetei 2013 és 2017 között, a baleset típusa szerint 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 27
Baleseti elemzés 3. Relatív baleseti mutatók az M0 autóúton összehasonlítás az országos átlaggal Az összes feljegyzett baleset 15-18%-a járt személyi sérüléssel 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 28
Baleseti elemzés 4. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 29
Baleseti elemzés 5. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 30
Baleseti elemzés 6. Egyjárműves balesetek az M0 autóúton 2013 és 2017 között 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 31
Baleseti elemzés 7. Közlekedésbiztonsági szempontból mindenképp figyelmet kell fordítani az északi szektorra, mert ott mind a balesetek előfordulásának abszolút és relatív gyakorisága további elemzéseket, beavatkozási tervet igényel. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 32
Forgalmi zavarok elemzése 1. A közutakon előálló forgalmi zavarok könnyen torlódáshoz vezethetnek. A hatékony torlódáskezelésnek előfeltétele a torlódás mielőbbi felismerése, illetve a tudatos felkészülés a forgalom zavarásával járó eseményekre, azok kezelésére. Így nem csak a kedvezőtlen forgalmi hatások mérsékelhetők, hanem elkerülhetők további, forgalmi helyzet miatt bekövetkező, ún. másodlagos balesetek is. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 33
Forgalmi zavarok elemzése 2. A 2016. évi sávzárások listájából készített statisztikai elemzések, 2385 feljegyzés. Elemzések a keresztmetszeti kiterjedés, okok, időpont, időtartam és hossz szerint; a forgalomzavarás helye szerint. A forgalmi zavarások 56%-a fenntartási, üzemeltetési feladatok elvégzése miatt jelentkezik, 10,5% baleset következtében alakul ki, 27 %-a pedig műszaki hibás járművek miatt. Baleset és műszaki hibás járművek előfordulása véletlen esemény a tervezhető feladatoktól külön kezelendő, külön megjelenítendő. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 34
Forgalmi zavarok elemzése 3. Forgalmi zavarral járó események az M0 autóúton 2016-ban 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 35
Forgalmi zavarok elemzése 4. Forgalmi zavarral járó események az M0 autóúton 2016-ban 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 36
Forgalmi zavarok elemzése 5. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 37
Forgalmi zavarok elemzése 6. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 38
Forgalmi zavarok elemzése 7. 24h-nál rövidebb ideig tartó sávlezárások, forgalmi zavartatások átlagos időtartama: 2 óra 48 perc Baleset, vagy műszaki hibás jármű miatt bekövetkező korlátozások o átlagos időtartama: 3 óra 8 perc o áltagos hossza (ha nem pontszerű): 333 m 1-2 naptári napot érintő fix terelés hossza (ha nem pontszerű): 734 m 3 vagy több naptári napot érintő fix terelés hossza (19 eset): 1020 m 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 39
A balesetek és a torlódások közötti összefüggések vizsgálata a 2016. évben Baleset és műszaki hibás járművek előfordulása véletlen esemény külön megjeleníthető 356 feljegyzett balesetből: o 300 nem járt személyi sérüléssel o 251 esetben volt szükség sávzárásra, ebből - 155 esetben (44%) forgalmi sáv lezárása - 37 esetben (10,4%) több sáv lezárása 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 40
A balesetek és a torlódások közötti összefüggések vizsgálata 2016. évben 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 41
Parkolók, pihenők 1. Az M0 autóúton található pihenőhelyek, parkolók (KIRA) 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 42
Parkolók, pihenők 2. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 43
Parkolók, pihenők 3. Az M0 autóút csomópontjaitól max. 5 km távolságra lévő tehergépkocsi várakozóhelyek 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 44
Parkolók, pihenők 4. Az M autóút csomópontjaitól max. 5 km távolságra lévő tehergépkocsi várakozóhelyek 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 45
Monitoring rendszerek 1. Monitoring rendszerek és felirati jelzések: Forgalomszámláló állomások Forgalomfigyelő kamerák o o o PTZ (pan-tilt-zoom) Webkamera AID kamera Meteorológiai monitoring állomások Jelmagyarázat: Tehergépjármű parkoló foglaltság monitoring Változtatható felirati tartalmú jelzések Várható utazási idő kijelző C-ITS (együttműködő) rendszer - ETSI adók 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 46
Monitoring rendszerek 2. Jelmagyarázat: Az M0 autóút, ill. az M31 autópálya forgalomszámláló állomásai 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 47
Monitoring rendszerek 3. Jelmagyarázat: Az M0 autóút jobb pályáján található és tervezett forgalomfigyelő kamerák 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 48
Monitoring rendszerek 4. Az M0 autóút bal pályáján található és tervezett forgalomfigyelő kamerák 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 49
Kijelző rendszerek 1. Az M0 autóút jobb pályáján működő VJT-k 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 50
Kijelző rendszerek 2. Várható utazási időt kijelző rendszer elemei az M0 autóúton 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 51
Kijelző rendszerek 3. Tervezett C-ITS rendszer elemei az M0 autóúton 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 52
Forgalmi menedzsment különböző szcenáriói 1. szenárió: az M0 autóút forgalomterelési megoldásai a jobb pályán szakasz vagy csomópont kiesés (baleset vagy más ok miatt) esetén; 2. szenárió: az M0 autóút forgalomterelési megoldásai a bal pályán szakasz vagy csomópont kiesés (baleset vagy más ok miatt) esetén; 3. szenárió: az M0 autóút regionális forgalomterelési megoldásai információadással a csatlakozó úthálózaton torlódás esetén; 4. szenárió: az M0 autóút regionális forgalomterelési megoldásai információadással a budapesti úthálózaton torlódás esetén. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 53
A javasolt forgalmi menedzsment cselekvési terve: stratégiák intézkedési szintjei 1. Az M1 forgalmi menedzsmentje során az egyes szcenáriók esetében a beavatkozási szintek a következők: 0 szint: beavatkozás szintje: csak információadás: Esemény leírása: Torlódás vagy kedvezőtlen időjárás az autópályán; a torlódás fennállása nem éri el a rögzített küszöbértéket, és az időjárási viszonyok sem tesznek szükségessé terelést. Kommunikáció szintjei: Járművezető tájékoztatása (VJT, utazási információs rendszerek). Budapest Közút Zrt. tájékoztatása. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 54
A javasolt forgalmi menedzsment cselekvési terve: stratégiák intézkedési szintjei 2. 1 szint: beavatkozás szintje: lokális / regionális terelés + információadás Esemény leírása: A torlódás fennállása eléri a rögzített küszöbértéket, és az időjárási viszonyok lokális / regionális terelést tesznek szükségessé. Veszélyhelyzet (baleset, lezárás, egyéb ok) miatt egy-egy autóút-szakasz vagy csomópont kiesése, emiatt forgalomterelés szükséges egy-egy szakaszon / csomópontban Kommunikáció szintjei: Járművezető tájékoztatása (VJT, utazási információs rendszerek). Budapest Közút Zrt. tájékoztatása 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 55
Forgalmi menedzsmentbe bevonandó terelőutak 1. M0 autóút 2102 j. összekötő út csomópontja (példa) 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 56
Példa: Forgalmi menedzsmentbe bevonandó terelőutak 2. Az M3 autópálya csomópontja és a 2102. összekötő út csomópontja közötti szakasz kiesése esetén a forgalomterelés a fővárosi belső úthálózaton (Árpád hídon) keresztül lehetséges. A fővárosi úthálózat igénybe vétele M0 autóút - M3 autópálya csomópontjától az M3 autópálya fővárosi bevezető szakasza - Róbert Károly körút - Árpád híd - Szentendrei út - 11. főút fővárosi szakasza útvonalon történhet. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 57
Javaslat az M0 autóút részletes forgalmi menedzsment tervére 1. Alkalmazandó terelőtáblák 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 58
Javaslat az M0 autóút részletes forgalmi menedzsment tervére 2. FMT nyolc szakaszra: M1 autópálya (0) és 7 sz. főút (10) csomópontok között M6 autópálya (11) és 6 sz. főút (14) csomópontok között 6 sz. főút (14) és M5 autópálya (31) csomópontok között 5101 j. út (16) és 51101 j. út (19) csomópontok között M51 (24) és M5 autópálya (31) csomópontok között 4 sz. autóút (42) és 31110 j. út (45) csomópont között M31 autópálya (54) és M3 autópálya (69) csomópontok között M3 autópálya (69) és 11 sz. főút (78) csomópontok között 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 59
Javaslat az M0 autóút részletes forgalmi menedzsment tervére 3. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 60
Javaslat az M1 autópálya részletes forgalmi menedzsment tervére 4. 11. sz. főút Előjelzés: Javasolt Helyszín: Budakalász 11 sz. főúton M0 csp. előtt Típus: Új VJT 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 61
Egyszerűsített gazdaságossági vizsgálat A terelőút hosszának gazdaságossági vizsgálata: Az autópályán jelentős várakozási idő alakulhat ki - a terelés egy autópálya szakasz elkerülését szolgálja Tereléssel érintett autópálya hossz [km] és az autópályán töltött várakozási idő [óra] alapján számítható a terelőút legnagyobb gazdaságos úthossza Úthálózat adottságai alapján meghatározható, hogy hány perc torlódás után érdemes megkezdeni a terelést. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 62
Együttműködés a szomszédos országokkal (MoU: 2014) Eljárások és kommunikációs megoldások kidolgozása a forgalmi információk kölcsönös, manuális cseréjének valamint automatikus / elektronikus cseréjére. Minden fél által elfogadott forgalmi menedzsment tervek kidolgozása a határon átnyúló közlekedési folyosókon az események kezelésére. Törekvés a rendelkezésre álló közúti közlekedési infrastruktúrának az üzemeltetők / közlekedők szempontjából történő optimális kihasználására; Forgalmi információk nyújtása a közlekedők számára információs szolgáltatások formájában. 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 63
Adatcsere: DARS-tól (Szlovénia) kapott adatok Traffic Messages DATEX Roadworks DATEX 2 Webcams CSV Rest Areas (static) DATEX 2 Traffic Counters GeoJSON 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 64
Adatcsere: ASFINAG-tól (Ausztria) kapott adatok Traffic Messages DATEX 2 Roadworks DATEX 2 Webcams CSV Traffic Data DATEX 2 Rest Areas (static) DATEX 2 Rest Areas (Intelligent Truck Parking; Subset von RestAreas) DATEX 2 Network Management DATEX 2 Traffic Signs DATEX 2 Toll Information DATEX 2 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 65
Adatcsere: MK NZrt. által szolgáltatott adatok TrafficMessages DATEX 2 Roadworks DATEX 2 Webcams CSV Traffic Data DATEX 2 Rest Areas (static) DATEX 2 Rest Areas (Intelligent Truck Parking; Subset von RestAreas) DATEX 2 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 66
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Dr.-habil Lindenbach Ágnes e-mail: interut21@tvnetwork.hu itshungary@tvnetwork.hu 2018. december 3. ITS Hungary Egyesület 67