2002. I-IV. negyedévi gyorsjelentés 1. Összefoglalás Örömmel számolunk be arról, hogy 2002-ben az értékesítés árbevétele rekord szintet, 99.048 -ot (388,1 M$) ért el, amely 11,6 %-os (dollárban mérve 25,4 %-os) növekedést jelent a 2001. évhez képest. Az emelkedés figyelemre méltó, hiszen az előző év forgalma is magas volt. A kiváló teljesítmény mindenekelőtt az USA-ba történő nőgyógyászati készítmény-kiszállítások jelentős növekedésének, valamint a belföldön elért kiemelkedő árbevételnek köszönhető. Ezek a kedvező tényezők ellensúlyozni tudták a Társaság egyes piacain bevezetett korlátozó intézkedések negatív hatását, illetve a Ft/$ árfolyam kedvezőtlen változásait. A Társaság növekedési stratégiájának egyik legfontosabb eleme nőgyógyászati termékpalettájának bővítése. E készítmények forgalma az összárbevétel emelkedésénél is gyorsabban nőtt: dollárban kifejezve jelentős mértékben, 50 %-kal volt magasabb 2002-ben az előző évhez képest, és egyúttal az egy évvel korábbi 23 %-kal szemben a Társaság eladásainak 28 %-át jelentette. Az export 2002-ben 270,7 M$ volt, amely számottevő, 46,2 M$-os, azaz 20,6 %-os emelkedést mutat 2001-hez képest. A növekedés elsődleges tényezője, hogy az EU, USA és egyéb piacok árbevétele 31,8 %-kal emelkedett, és rendkívül magas szintet ért el. A közép-kelet-európai országokba irányuló eladások jelentős mértékű, 22,0 %-os növekedése, illetve a FÁK tagköztársaságaiban megvalósult 8,0 %-os forgalombővülés szintén hozzájárultak a Társaság jó teljesítményéhez. A hazai piacon 2002-ben a Társaság nagymértékű, 22,9 %-os emelkedéssel 29.968 árbevételt ért el. A forgalom dollárban kifejezve 117,4 M$ volt, amely 38,0 %-kal magasabb, mint 2001-ben. A jó eredmények részben új készítményeink kiemelkedő teljesítményének, részben kibővített és specializált értékesítési hálózatunk hatékonyabb munkájának köszönhetően valósultak meg, miközben az év során kedvezőtlen és bizonytalan piaci feltételekkel kellett szembenéznünk. A forgalombővüléshez az is hozzájárult, hogy a támogatott termékek 2003. február 1-től várt áremelésére készülve a nagykereskedők megnövelték raktárkészleteiket. Az üzleti eredmény 2002-ben 22.105 (86,6 M$) volt, amely 106 -os (0,5 %) csökkenést jelent az előző évi értékkel összehasonlítva. Dollárban számítva 9,1 M$-os (11,7 %) növekedést értünk el. Az üzleti eredményhányad 2002-ben 22,3 % volt, a 2001-ben megvalósult 25,0 %-kal szemben. A forgalomnövekedés pozitív hatását a dollárárfolyam kedvezőtlen hatása és a megnövekedett működési költségek ellensúlyozták. Az adózott eredmény 2002-ben 28.140 (110,3 M$) volt, amely 13,5 %-os (dollárban számítva 27,5 %-os) emelkedést jelent éves összehasonlításban. Ez a jó eredmény elsősorban a fedezeti célú határidős ügyleteinkből származó pénzügyi bevételek egy évvel korábbinál lényegesen magasabb értékének köszönhető. A teljes részvényszámra vetített egy részvényre jutó eredmény a rendkívüli és az egyszeri tételek nélkül számítva 2002-ben 1.510 Ft/részvény (5,92 $/részvény), amely 13,5 %-os (dollárban számítva 27,5 %-os) növekedést jelent tavalyhoz képest. A mérlegfőösszeg 2002. december 31-én 167.265 volt, amely 24.965 -tal magasabb a 2001. december 31-i állománynál. A Társaság pénzeszközei továbbra is jelentősek maradtak. 1
2. Értékesítés 2.1. Az értékesítés régiónkénti megoszlása 2002. dec. 31. (12 hó) Nem auditált 2001. dec. 31. (12 hó) Auditált Változás 2001. december 31-hez képest Nem auditált M$ M$ Ft % M$ $ % Magyarország 29.968 117,4 24.381 85,1 5.587 22,9 32,3 38,0 EU, USA és egyéb piacok 30.102 118,0 25.657 89,5 4.445 17,3 28,5 31,8 FÁK 23.699 92,9 24.660 86,0-961 -3,9 6,9 8,0 Kelet-Európa 15.279 59,8 14.033 49,0 1.246 8,9 10,8 22,0 Export összesen 69.080 270,7 64.350 224,5 4.730 7,4 46,2 20,6 Összesen 99.048 388,1 88.731 309,6 10.317 11,6 78,5 25,4 Átlag árfolyam (Ft/$)* 255,2 286,6-31,4-11,0 *Megjegyzés: A dollárban mért árbevétel értéke a magyar valutának a dollárhoz képest történt felértékelődését tükrözi. 2002-ben a 255,2 Ft/$-os árfolyam 11,0 %-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. 2.2. Belföldi értékesítés A Társaság 2002-ben 29.968 árbevételt realizált, amely számottevően, 22,9 %-kal több mint 2001-ben. Az értékesítés dollárban számítva 117,4 M$ volt, amely jelentős mértékben 38,0 %-kal magasabb, mint az előző évben elért érték. A belföldi piacot 2002-ben összességében bizonytalan feltételek jellemezték, a 2002 áprilisában megválasztott kormány ugyanis mind a gyógyszerárak, mind a támogatási rendszer vonatkozásában egyoldalúan korlátozó magatartást tanúsított, amelynek következtében a támogatott termékek körében 2002-ben nem történt áremelés. A nem támogatott termékek, többek között az OTC készítmények ára 2002. július 1-től emelkedett. Átfogó tárgyalásokat követően az Egészségügyi Minisztérium 2003. február 1-től árváltoztatásokat hajtott végre a támogatott készítményekre vonatkozóan, valamint közzétette az Egészségügyi Közlönyt, amely lehetővé teszi új készítmények piaci bevezetését. A Társaság negyedéves teljesítményére kedvező hatást gyakorolt, hogy a nagykereskedők a várt áremelésre készülve 2002 negyedik negyedévében megnövelték raktárkészleteiket. Az elért forgalomemelkedés elsősorban a vérnyomáscsökkentő Normodipine kiváló teljesítményének köszönhető, amelynek árbevétele éves összehasonlításban csaknem kétszeresére emelkedett. A 2002. decemberi IMS statisztikák szerint a Normodipine 55 %-os részesedést szerzett a hazai amlodipine piacon, és egyúttal a vállalat vezető készítménye lett. A 2001 harmadik negyedévében bevezetett antidepresszáns Rexetin szintén kiemelkedő forgalomnövekedést ért el. Figyelemre méltó teljesítményével a készítmény jelentős mértékben hozzájárult a Társaság árbevételéhez és rövid idő alatt bekerült a 10 legnagyobb forgalmú terméke közé a hazai piacon. A 2001. július 1-jén bevezetett készítményeink közül a terbinafine-t tartalmazó gombaölő Terbisil és a licencbe vett aceclofenac hatóanyagú gyulladáscsökkentő Aflamin számottevő forgalomemelkedéssel segítette elő a Társaság eladásainak növekedését. Az orális fogamzásgátlók árbevétele szintén jelentős mértékben járult hozzá a jó teljesítményhez. A kiemelkedő forgalom a Cavintonnak is köszönhető, amelynek egy újabb kiszerelési formája került piacra. 2
A gombaölő Mycosyst, amelyet 1999 végén hoztunk forgalomba, ugyancsak figyelemre méltó árbevétellel járult hozzá a Társaság jó teljesítményéhez. A 2002. decemberi IMS statisztikák szerint a termék 55 %-os részesedést szerzett a magyarországi fluconazole piacon. Az elért nagyarányú növekedés egyik kulcsfontosságú tényezője kibővített és specializált értékesítési hálózatunk hatékonyabb munkája. Társaságunk egyik legfőbb célja továbbra is, hogy folyamatosan bővítse termékpalettáját. Az újonnan bevezetett termékek forgalmának növelésére irányuló erőfeszítéseinknek köszönhetően az 1990-es évek eleje óta piacra került készítmények 2002-ben a belföldön realizált árbevétel mintegy 64 %-át tették ki. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a piacelemzők (IMS) 2002. évi adatai alapján Társaságunk 9,1 %-os piaci részesedéssel megtartotta vezető helyét Magyarországon. 2.3. Export értékesítés 2.3.1. EU, USA és egyéb piacok 2002-ban 118,0 M$ árbevételt realizáltunk, amely jelentős mértékű, 28,5 M$-os, azaz 31,8 %-os növekedést jelent 2001-hez képest. Az elért rekord nagyságú export árbevételhez ez a régió, különösen az USA piaca jelentős mértékben járult hozzá. Az Egyesült Államokba irányuló eladásaink ugyanis, amelyek az EU, USA és egyéb piacok forgalmának mintegy felét tették ki, csaknem megduplázódtak 2002-ben. A Társaság kiemelt célkitűzései között szerepel a nőgyógyászati készítmények árbevételének növelése. Örömmel számolunk be arról, hogy e termékcsoport forgalma 52 %-át képviselte a teljes EU, USA és egyéb piacok régió értékesítésének, és éves összehasonlításban 74 %-kal növekedett. A hatóanyag és egyéb termékek forgalma 2002-ben 89,0 M$ volt, 42,2 %-kal több mint 2001-ben. Ez a kiváló teljesítmény a Társaság vezetősége által megtett jelentős erőfeszítések sikerét mutatja, amelyekkel piaci pozíciónkat kívántuk megerősíteni az USA-ban. Az Egyesült Államokba irányuló 56,4 M$-os hatóanyag forgalom a teljes hatóanyag-értékesítésnek 63 %-át adta 2002-ben, amely számottevő növekedést mutat az előző évhez képest, amikor ez az arány 47 % volt. Az elért árbevétel emelkedés mindenekelőtt az USA-ba irányuló jelentősen megnövekedett szteroid hatóanyagszállításoknak tudható be: ez a termékcsoport az Egyesült Államokban realizált hatóanyag árbevétel több, mint 80 %-át jelentette. A fenti kedvező folyamat mindenekelőtt a Társaság és a Barr Laboratories Inc. között fennálló stratégiai partneri kapcsolatnak köszönhető, amely a szerződés 2002-ben történt kiterjesztése következtében várhatóan tovább fog erősödni. A kibővített együttműködési megállapodás két olyan nem-szteroid generikus termékre vonatkozik, amelyek fejlesztését a Richter fogja végezni, míg az USA-ban való értékesítésért a Barr lesz a felelős. A felek megállapodtak abban is, hogy további tárgyalásokat folytatnak a Barr generikus orális fogamzásgátló portfoliójának nemzetközi forgalmazásáról, beleértve a Richter kelet-európai piacait is. Emellett a két cég megegyezett, hogy felmérik a további közös termékfejlesztési együttműködési lehetőségeket is. A Társaság jelenleg a Barr öt orális fogamzásgátlójához szállít szteroid hatóanyagot. A Johnson & Johnson fogamzásgátló tapaszának, amelyhez a Társaság hatóanyagot szállít, egyéb országokban is folyik a törzskönyvezése. Az ezt követő piaci bevezetések várhatóan 2003-ban tovább növelik a Társaság szteroid hatóanyag eladásait. Az elért kiváló eredményt az USA-ba irányuló lisinopril szállítások is elősegítették, ahol a termék szabadalma 2002 június végén járt le. A generikus famotidine-piac 2002-ben stabilizálódott az Egyesült Államokban, és ez a termék alacsonyabb forgalmát eredményezte a bázis időszakhoz képest, mivel a 2001 áprilisában bekövetkezett 3
szabadalom-lejáratot megelőzően jelentős mennyiségeket értékesítettünk partnereinknek. Számottevő famotidine kiszállítások történtek Japánba 2002 során a Yamanouchi Pharmaceutical Co. Ltd. és a Richter között korábban aláírt szerződés értelmében. Összességében véve a famotidine szállítások jelentős mértékben járultak hozzá az EU, USA és egyéb piacokon, többek között az EU-országokban elért magas árbevételhez. A késztermékek értékesítéséből 2002-ben 29,0 M$ árbevételt realizáltunk, amely 7,8 %-os növekedést jelent 2001-hez képest. Az elért forgalombővülés mindenekelőtt az EU-országokban (Levonelle-2), az USA-ban és Kanadában (Plan B), továbbá az egyéb piacokon forgalmazott sürgősségi fogamzásgátlónk figyelemre méltó teljesítményének tudható be. A második generációs orális fogamzásgátlók 2002 második felében Dániában és Franciaországban megkezdődött értékesítése szintén növelte az árbevételt. A jó eredményhez a vérnyomáscsökkentő generikus lisinopril és enalapril szállítások is hozzájárultak. 2.3.2. FÁK A FÁK-tagköztársaságokban a 2002-ben realizált forgalom 92,9 M$ volt, 8,0 %-kal magasabb, mint az előző évben. Az orális fogamzásgátlók eladásából származó árbevétel 20 %-os növekedésével a vizsgált időszakban is jelentős mértékben meghaladta a Társaság e régióban elért forgalombővülését, és a FÁK-országok értékesítésének 16 %-át képviselte 2002-ben. Örömmel adhatunk számot arról, hogy a kibővített és specializált értékesítési hálózat hatékony munkája eredményeként a kilencvenes évek közepe óta bevezetett termékeink aránya folyamatosan bővül: a térség összárbevételének csaknem 20 %-át tette ki a vizsgált időszakban. Oroszországban 2002-ben 66,9 M$-os árbevételről számolhatunk be, s ez 6,8 %-kal több, mint a 2001 során realizált érték. A valamennyi gyógyszeripari terméket érintő 10 %-os ÁFA 2002. január elsejei hatállyal történt bevezetése bizonytalanságot okozott és a gyógyszerpiac növekedésének lassulását eredményezte, amelynek következtében a gyógyszerpiac forgalma 2002-ben az előző évivel közel azonos szintet ért el. A 2002 decemberében bevezetett új minőségellenőrzési rendszer szintén kedvezőtlenül befolyásolta a piaci feltételeket, és az elkövetkező hónapok során várhatóan tovább fokozza a bizonytalanságot. A Társaság mérsékelt árbevétel emelkedése szinte a teljes termékportfoliót érintette. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a nemrégiben forgalomba hozott Diroton (lisinopril), Mycosyst (fluconazole) és Normodipine (amlodipine), amelyek árbevétele több mint kétszeresére nőtt 2002-ben, szintén jelentős mértékben segítették a jó eredmény elérését. A Társaság originális készítménye, a Curiosin, amely egy újabb kiszerelési formában került forgalomba, szintén hozzájárult az árbevétel növekedéséhez. A Társaság, fenntartva korábbi hitelpolitikáját, továbbra is kiemelt fontosságot tulajdonít a fizetési feltételek betartatásának. A Társaság - organikus növekedési stratégiájának fontos részeként - tovább fokozta promóciós tevékenységét, bővítette és specializálta értékesítési hálózatát 2002-ben. Ukrajnában 12,5 M$ árbevételt realizáltunk 2002-ben, amely 8,0 %-kal magasabb, mint egy évvel korábban, jóllehet a gazdasági körülmények kedvezőtlenek voltak 2002-ben. Az egyéb tagköztársaságokban elért 13,5 M$-os árbevétel figyelemre méltó, 14,1 %-os növekedést jelent 2001-hez képest. A legjelentősebb forgalmat és forgalomnövekedést Kazahsztánban, Fehéroroszországban és Moldáviában realizáltuk. 4
2.3.3. Közép-Kelet-Európa Közép-Kelet-Európában az euróban számlázott és dollárra átszámított árbevétel 2002-ben 59,8 M$ volt. A 22,0 %-os forgalomemelkedés a régió valamennyi országában, különösen Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban és Romániában elért jó teljesítménynek köszönhető. Kibővített és specializált értékesítési hálózatunk hatékonyabb munkája jelentős mértékben hozzájárult a jó eredményekhez. Az orális fogamzásgátló eladásokból származó árbevétel Közép-Kelet-Európában 30 %-kal nőtt a tavalyi évhez képest. E termékcsoport 23 %-ban részesedett a Társaság régióbeli értékesítéséből 2002 során. Az elmúlt évek során gyors ütemben bővült a kilencvenes évek közepe óta bevezetett termékeink aránya, ezek a készítmények a közép-kelet-európai árbevételnek 24 %-át adták 2002-ben. Elsősorban a harmadik generációs orális fogamzásgátlók, a Regulon és a Novynette, valamint a vérnyomáscsökkentő Diroton ért el kiemelkedő árbevételt az elmúlt években. Lengyelországban, amely a Társaság legnagyobb piaca a régióban, 2002-ben 21,1 M$ forgalmat realizáltunk, amely az előző év azonos időszakával összehasonlítva 15,5 %-os növekedést jelent. (Az elért árbevétel a GZF Polfa részére történt 0,5 M$-os szállítást is magában foglal.) A támogatott termékek körében véghezvitt módosítások és a helyi valutában kifejezett árakhoz kötött támogatások kedvezőtlen hatásai ellenére a Társaságnak figyelemre méltó árbevétel növekedést sikerült elérnie. A növekedés elsősorban az orális fogamzásgátlók és az izomlazító Mydocalm jó teljesítményének köszönhető. A Cavinton figyelemre méltó árbevétele szintén hozzájárult az elért eredményhez. A Társaság a Cseh Köztársaságban kiemelkedő, 36,5 %-os, azaz 2,5 M$-os árbevétel emelkedéssel 2002-ben is kiváló eredményt ért el. Az erőteljes forgalombővülés elsősorban az orális fogamzásgátlók és a Verospiron nagyarányú kiszállításainak tudható be. A Diroton és a Quamatel jó teljesítménye szintén nagymértékben hozzájárult a kiváló eredményhez. Romániában, a térség többi országához hasonlóan, az orális fogamzásgátlók magasabb árbevétele eredményezte a nagymértékű, 31,5 %-os emelkedést 2002-ben, noha a piacot kedvezőtlen gazdasági körülmények jellemezték. Az elért teljesítményhez az Ednyt és a Cavinton megnövekedett forgalma is hozzájárult. Az S.C. Armedica S.A. nem konszolidált árbevétele 5,4 M$-t tett ki 2002-ben, amely 15 %-os növekedést mutat 2001-hez képest. A Balti államokban a Társaság kis mértékű forgalomnövekedést ért el 2002-ben, jóllehet a gazdasági körülmények továbbra is kedvezőtlenek voltak. Szlovákiában, elsősorban a Cavinton és az orális fogamzásgátlók növekvő forgalmának köszönhetően, a Társaság számottevő, 28,0 %-os árbevétel emelkedést valósított meg. Bulgáriában a kormány új TB-támogatási rendszert vezetett be 2002 elején, amely a gyógyszeripari termékek forgalmának növekedését eredményezte. A Társaság, elsősorban a Cavinton és az orális fogamzásgátlók jó teljesítményének köszönhetően, kiemelkedő árbevétel emelkedést ért el. Vietnámban figyelemre méltó, 12,5 %-os forgalombővülést értünk el, noha az összehasonlítás alapjául szolgáló bázis időszak árbevétele a 2001-ben jelentkezett komoly gazdasági problémák miatt viszonylag alacsony volt. A Társaság organikus növekedési stratégiája részeként 2002 negyedik negyedévében folytattuk az új készítmények bevezetését a régióban. A hormonpótló Pausogestet Csehországban, a lisinopril tartalmú vérnyomáscsökkentő Dirotont Bulgáriában hoztuk forgalomba, a vérnyomáscsökkentő Diroton és Normodipine, a gombaölő Mycosyst és Terbisil, illetve a hormonpótló Pausogest értékesítése pedig Szlovákiában kezdődött meg. A Társaság 2002. január 1-től a régió valamennyi országában - Vietnám kivételével - átállt az euró alapú számlázásra. 5
3. Fontosabb pénzügyi mutatószámok 2002. dec. 31. (12 hó) Nem auditált 2001. dec. 31. (12 hó) Auditált Változás M$ M$ Ft % $ % Értékesítés nettó árbevétele 99.048 388,1 88.731 309,6 11,6 25,4 Bruttó fedezet 59.071 231,5 53.125 185,4 11,2 24,9 Fedezeti hányad 59,6 % 59,6 % 59,9 % 59,9 % - - Üzleti tevékenység 22.105 86,6 22.211 77,5-0,5 11,7 eredménye Üzleti eredményhányad 22,3 % 22,3 % 25,0 % 25,0 % - - Adózás előtti eredmény 29.712 116,4 26.420 92,2 12,5 26,2 Adózott eredmény 28.140 110,3 24.792 86,5 13,5 27,5 Adózott eredményhányad 28,4 % 28,4 % 27,9 % 27,9 % - - 4. Fedezeti összeg A fedezeti összeg 2002-ben 59.071 (231,5 M$) volt, szemben a 2001-ben elért 53.125 -tal (185,4 M$). 2002-ben a fedezeti hányad kis mértékben 59,6 %-ra csökkent a 2001-ben elért 59,9%-ról. Az USA-ba irányuló szteroid szállítások bővülését, illetve a Magyarországon nemrégiben bevezetett termékek megnövekedett piaci részesedésének pozitív hatását ellensúlyozta a dollárárfolyam kedvezőtlen alakulása, valamint a magasabb amortizációs költségek aránya. Ez utóbbi tényező értékének emelkedését elsősorban a szteroid hatóanyag gyártás folyamatban lévő Dorogra telepítése eredményezte. 5. Működési költségek A kereskedelmi és marketing költségek 16.007 -ot (62,7 M$) értek el 2002-ben, amely forintban mérve 13,1 %-os (dollárban számítva 26,9 %-os) növekedést jelent az előző évhez képest. A költségek magasabb szintje elsősorban annak a következménye, hogy bővítettük értékesítési hálózatunkat, valamint fokoztuk a promóciót hagyományos piacainkon, elsősorban Közép-Kelet-Európában és a FÁK-tagköztársaságokban. Az igazgatási és egyéb működési költségek értéke 2002-ben 12.920 (50,7 M$), amíg egy évvel korábban 10.249 (35,8 M$) volt. A dollárhoz képest jelentősen erősödő hazai valutaárfolyam számottevően járult hozzá az igazgatási és egyéb működési költségek emelkedéséhez. A vevő követeléseken 2002-ben 1.959 (7,7 M$) árfolyamveszteséget realizáltunk, míg 2001-ben ugyanezen tétel 83 (0,3 M$) árfolyamveszteséget mutatott, amely 1.876 -os (7,4 M$) különbséget eredményezett az igazgatási költségek szintjében. A devizában esedékes követelések és a szállító állomány fordulónapi átértékelése 2002. december 31-én 897 -tal (3,5 M$) növelte az igazgatási és egyéb működési költségeket, ez az érték 2001-ben 162 (0,6 M$) volt. Az árfolyamváltozások összességében 2.611 (10,3 M$) költségkülönbséget okoztak a két időszak összehasonlításában. A dollárárfolyam a 2002. december 31-ével záródó időszak végén 224,9 Ft/$ volt. Az igazgatási és egyéb működési költségeket az említett árfolyam-változási tételekkel és egyes egyszerinek tekinthető költségekkel (pl. centenáriumi költségek, ügyvédi költségek) kiigazítva megállapítható, hogy a növekedés az infláció ütemét kis mértékben meghaladó volt. A kutatás-fejlesztési költségek 2002-ben 8.039 -ot (31,5 M$) értek el, szemben az előző évben megvalósult 6.517 -tal (22,7 M$). A kutatás-fejlesztésre fordított kiadások a forgalom 8,1 %-át képviselték a vizsgált időszakban. 6
6. Üzleti tevékenység eredménye Üzleti eredményünk 2002-ben 22.105 (86,6 M$) volt, amely szinte megegyezik a 2001-ben elért 22.211 -tal. Dollárban számítva 9,1 M$-os (11,7 %) növekedést értünk el. Az üzleti eredményhányad 2002-ben 22,3 % volt, a 2001-ben megvalósult 25,0 %-kal szemben. A csökkenés abból adódik, hogy a forgalomnövekedés, valamint a termékösszetételben bekövetkezett kedvező változások pozitív hatását a megemelkedett működési költségek és a Ft/$ árfolyam kedvezőtlen alakulása ellensúlyozták. Az igazgatási és egyéb működési költségek magasabb értéke elsősorban a dollár árfolyam kedvezőtlen alakulásának tudható be. A Ft/$ árfolyam 2001-ben 286,6 Ft/$ volt, összehasonlítva a 2002-ben megvalósult 255,2 Ft/$-ral. A Ft/$ árfolyam 2001-ben kedvező hatással volt az üzleti eredményhányadra. Amint azt korábban jeleztük, a Társaság organikus növekedési stratégiájával összhangban a kereskedelmi és marketing költségek emelkedtek a vizsgált időszakban. 7. Pénzügyi és egyéb tételek 7.1. A royalty és egyéb szellemi tevékenység bevétele 2002-ben 265 (1,0 M$) volt, az egy évvel korábban elért 201 -tal (0,7 M$) összehasonlítva. 7.2. A pénzügyi műveletek eredményének összetevői az alábbi táblázatban kerülnek részletezésre: 2002. dec. 31. (12 hó) Nem auditált 2001. dec. 31. (12 hó) Auditált Változás M$ M$ M Ft M $ Realizált határidős devizaügyletek 5.816 22,8 534 1,9 5.282 20,9 Nem-realizált határidős devizaügyletek 1.241 4,9 1.670 5,8-429 -0,9 Nettó kamatbevétel 1.628 6,4 1.701 5,9-73 0,5 Kapott osztalék 221 0,9 139 0,5 82 0,4 Befektetések értékvesztése -987-3,9 - - -987-3,9 Devizakölcsönök év végi átértékelése -321-1,3 - - -321-1,3 Devizabetétek év végi átértékelésekor keletkezett árfolyamveszteség -140-0,5-39 -0,1-101 -0,4 Egyéb pénzügyi tételek -116-0,5 3 0,0-119 -0,5 Pénzügyi műveletek eredménye 7.342 28,8 4.008 14,0 3.334 14,8 A pénzügyi műveletek eredménye 2002-ben 7.342 (28,8 M$) volt, míg 2001-ben 4.008 -ot (14,0 M$) realizáltunk. A pénzügyi eredményben 2002-ben bekövetkezett jelentős emelkedés elsősorban a határidős devizaügyleteken elért bevételnek köszönhető. A Társaságnak 2002-ben a fedezeti célú határidős devizaügyleteken 5.816 (22,8 M$) pénzügyi nyeresége keletkezett, míg e címen 2001-ben 534 -ot (1,9 M$) értünk el. A 2001-ben bevezetett IAS 39-es standard szerint minden negyedév végén a fordulónapi piaci feltételekkel át kell értékelni a már megkötött, de még nem realizált határidős ügyleteket. A vizsgált időszak végén történt átértékelés alapján a határidős ügyletek piaci értéke 3.159 -ra (12,4 M$) növekedett a 2001 év végi 1.918 -ról (6,9 M$). Ezért 2002-ben 1.241 -tal (4,9 M$) nőtt a nem realizált pénzügyi bevétel, míg ez az értékelés 2001-ben 1.670 -ot (5,8 M$) mutatott. A dollárárfolyam a 2002. december 31-ével záródó időszak végén 224,9 Ft/$ volt, szemben a 2001. december 31-i 280,0 Ft/$-ral. 7
A Társaság az Igazgatóság által elfogadott elvek értelmében 2000-től folyamatosan határidős ügyleteket köt az árfolyam-ingadozásokból származó kockázatok kivédésére. A 2003-ra változatlan formában megkötött határidős ügyleteink egyrészt Ft/$ alapúak, másrészt a közép-kelet-európai reláció euróban történő számlázása miatt az euró nettó bevételeinkre is hasonló elvek alapján további határidős ügyletet kötöttünk Ft/EUR alapon. A Társaság jelenleg nyitott határidős ügyletei 2003 végéig futnak ki. A vezetőség folyamatosan figyelemmel kíséri a Ft/$ árfolyam változásait, és ennek megfelelően dönt további ügyletek kötéséről. A nettó kamatbevétel 2002-ben 1.628 (6,4 M$) volt, ami 73 -tal alacsonyabb, dollárban számítva 0,5 M$-ral magasabb a 2001. évinél. Az alacsonyabb forintbevételt a csökkenő kamatlábak okozták. A pénzügyi bevételeket a vizsgált időszakban 221 -tal (0,9 M$) növelte a kapott osztalék, szemben a 2001-ben realizált 139 -tal (0,5 M$). A devizabetétek év végi átértékelésekor 140 (0,5 M$) árfolyamveszteség keletkezett a 2001-ben megvalósult 39 (0,1 M$) árfolyamveszteséggel szemben. A Társaság nem pénzügyi befektetéseinek üzleti értékelése alapján egy befektetés (az RG RUS Rt.) esetében indokoltnak látjuk a befektetés jegyzett tőkéje és saját tőkéje közti különbözet értékvesztésként való elszámolását. Ez a 3,9 M$ a bekerülési értéken 987 -ot tesz ki, és egyúttal a vállalat megszerzését követő, 1999-től számított négy év veszteségeit is magában foglalja. Az RG RUS Rt-nél (amelynek forgalma a Richter Gedeon Rt. 2002. évi oroszországi árbevételének 3%-át képviseli) a termelőkapacitásokat kiépítő beruházási program lezárultával a vártnál lassúbb a termékértékesítés felfutása, és az árbevétel még nem fedezi a működési költségeket. Az elért forgalom elsősorban alacsony fedezetű Richter készítményekből, valamint néhány licencbe vett termékből származik. A Társaság intenzíven dolgozik az eredmények és a pénzügyi feltételek javításán, azonban javulás csak fokozatosan érhető el. A Társaság egyes külföldi leányvállalatainak kölcsönt nyújtott 2002-ben, amelyeknek bekerülési árfolyamon nyilvántartott forint értékei 2002 végén a december 31-i fordulónapi árfolyammal átértékelésre kerültek. Az átértékelésben felhasznált fordulónapi árfolyam 224,9 Ft/$, amellyel végrehajtva az átértékelést a devizás kölcsönök értékét 321 -tal (1,3 M$) kell csökkentenünk értékvesztés címén. 8. Társasági adó A Társaság 1999. január 1-jétől öt éven át 60 %-os adókedvezményt élvez. Figyelembe véve, hogy a jelenleg érvényben lévő társasági adó mértéke 18 %, ez a Társaság számára 7,2 %-os tényleges adófizetési kötelezettséget jelent. Ennek megfelelően a társasági adó mértéke 2002-ben 1.572 (6,1 M$) volt, amelyben az 1.707 (6,7 M$) számított adót csökkenti 135 (0,6 M$) halasztott adó. 9. Adózott eredmény Az adózott eredmény 2002-ben 28.140 (110,3 M$) volt, amely forintban számolva 13,5 %-kal, dollárban mérve 27,5 %-kal magasabb, mint a 2001-ben elért érték. Az adózott eredmény 2002-ben, az 1.241 -os (4,9 M$) nem realizált pénzügyi eredménnyel módosítva 26.899 Ft-ot (105,4 M$) tett ki, szemben a 2001. évi 1.670 (5,8 M$) nem realizált pénzügyi eredménnyel módosított 23.122 -tal (80,7 M$). 8
2002. december 31-én a 2003. évre kötött határidős ügyletek piaci értéke az év végi árfolyamokkal értékelve 3.159 (12,4 M$). 2003-ban az IAS 39 szerinti értékelésnél ezt az összeget nyitó egyenlegként kell figyelembe venni. 10. Egy részvényre jutó eredmény 11. Mérleg 2002. dec. 31. (12 hó) Nem auditált 2001. dec. 31. (12 hó) Auditált Változás Ft $ Ft $ Ft % $ % Alap 1.517 5,94 1.343 4,68 13,0 26,9 Korrigált 1.510 5,92 1.330 4,64 13,5 27,5 Az egy részvényre jutó eredmény "alap" formája 2002-ben 1.517 Ft/részvény (5,94 $/részvény) volt, amely az előző évhez viszonyítva forintban számolva 13,0 %-os, dollárban kifejezve 26,9 %-os növekedést jelent. A törzsrészvények saját részvények nélkül számított súlyozott átlaga 2002-ben 18.553.176, míg 2001-ben 18.370.675 darab részvény volt. A teljes részvényszámra vetített egy részvényre jutó eredmény a rendkívüli és az egyszeri tételek nélkül számítva 2002-ben 1.510 Ft/részvény (5,92 $/részvény) volt, amely az előző évben elért 1.330 Ft/részvényhez (4,64 $/részvény) képest forintban számolva 13,5 %-os, dollárban kifejezve 27,5 %-os növekedést mutat. A részvények számának súlyozott átlaga 2002-ben csakúgy, mint 2001-ben, 18.637.486 darab részvény volt. A Társaság mérlegfőösszege 2002. december 31-én 167.265 -os értéket mutatott, amely a 2001. évi záróállománynál 24.965 -tal magasabb. A befektetett eszközök értéke a 2001. december 31-i állapottal összevetve 20,1 %-kal nőtt, s elérte a 99.880 -ot. A növekedés annak tudható be, hogy az ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések, valamint a befektetett pénzügyi eszközök értéke emelkedett. Ez utóbbi mérlegtétel 27.052 -ra nőtt, a változás legfőbb oka, hogy a Társaság megvásárolta a GZF Polfa lengyel gyógyszergyártó vállalat 51 %-os részvénycsomagját. A forgóeszköz állomány 2002. december 31-i értéke 67.385 14,0 %-kal magasabb a 2001. december 31-i állapothoz képest, a növekedés elsősorban a pénzeszközök és az egyéb követelések állományában bekövetkezett emelkedésnek tudható be. A saját tőke állomány 23,1 %-kal nőtt 2002-ben, s elérte a 154.882 -ot, amely elsősorban annak a következménye, hogy az eredménytartalék tárgyidőszaki adózott eredményt tartalmaz. A saját tőke változása Jegyzett tőke Saját részvény Részvényázsió Tőketartalék Eredménytartalék Összesen Egyenleg 2001. december 31-én 18.638 15.190 3.475 (995) 89.534 125.842 Adózott eredmény 28.140 28.140 Kiadott saját részvények 899 899 Elsőbbségi részvények átváltása 3 3 Osztalék elsőbbségi részvényekre (2) (2) Egyenleg 2002. december 31-én 18.638 15.193 3.475 (96) 117.672 154.882 9
A rövid lejáratú kötelezettségek 2002. december 31-i értéke 12.363 volt, azaz 24,8 %-kal csökkent a 2001. december 31-i állományhoz képest, amely elsősorban az egyéb kötelezettségek és passzív időbeli elhatárolások alacsonyabb szintjének tudható be. Ez utóbbi mérlegtétel csökkenése az osztalék-kifizetés következménye. A 2002. évi eredményből a törzsrészvényekre nincs meghatározva osztalék, de a 2003. április 28-i közgyűlés várhatóan fog ilyen döntést hozni. 12. Alkalmazottak A Társaság alkalmazottainak teljes létszáma 2002 végén 5.124 fő volt, amely 117 fővel több, mint 2001-ben. A létszámemelkedés az értékesítési és marketing hálózat számottevő, elsősorban a Társaság külföldi irodáinál történt bővülésével magyarázható. A Társaság magyarországi alkalmazottainak összlétszáma 2002. december 31-én 4.492 fő volt, szemben a 2001. december 31-én foglalkoztatott 4.455 fővel. 13. Beruházás A Társaság beruházásainak összege 2002-ben 17.392 (68,2 M$) volt, szemben az előző évben elért 14.934 -os (52,1 M$) értékkel. 14. A Társasággal kapcsolatos egyéb információk 14.1. Részvényekkel kapcsolatos információk 14.1.1. A Társaság részvényeinek darabszáma 2002. december 31-én a 2002. szeptember 30-i állapothoz képest nem változott. A Társaság részvényei Darab 2002. december 31. 2002. szeptember 30. Névérték eft % Darab Névérték eft Törzsrészvény 18.626.081 18.626.081 99,9 18.626.081 18.626.081 99,9 Elsőbbségi részvény 11.405 11.405 0,1 11.405 11.405 0,1 Összesen 18.637.486 18.637.486 100,0 18.637.486 18.637.486 100,0 % 14.1.2. A Társaság saját törzsrészvényeinek száma 2002 negyedik negyedévében csökkent, mivel 66.584 db törzsrészvény került átadásra a bónusz-részvény program jogosultjai, az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjai, valamint a kimagasló teljesítményt nyújtó alkalmazottak számára. A Társaság 2002 októberében 15.000 db saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén. A Társaság tulajdonában Törzsrészvény lévő törzsrészvények 2002. december.30. 2002. szeptember.30. 2001. december 31. Darab 8.170 59.754 101.548 Névérték eft 8.170 59.754 101.548 Nyilvántartási érték eft 96.377 680.650 994.804 10
14.2. Egyéb információk 14.2.1. Változások a Társaság számviteli politikájában 2003. január 1-től: a) A termékek önköltségének elszámolásában és a készletértékelésben a 2000-ben megkezdett program folytatásaképpen a következő változtatást hajtjuk végre: - A Társaság készleteinek értékelése a termékek önköltségének a magyar számviteli törvény szerinti elszámolására alapozódik, és korábbi gyakorlatunk szerint a termékekre elszámolt költségek csak az üzemi költségek egy részét (alapvetően az anyag- és bérköltségeket) tartalmazták. Az informatikai fejlesztési programmal összhangban a Társaság 2000-től egy olyan számviteli politika módosítási programba kezdett, amelynek a célja az, hogy az összes üzemi költség termékekre elszámolásra kerüljön. Ennek keretében került sor a termékekre elszámolt költségek körének kibővítésére 2000-től a termelőgépek értékcsökkenésével, majd 2001-től a karbantartási költségekkel. Ennek a programnak a befejező lépéseként, amely részét képezi az SAP rendszert érintő változtatásoknak - 2003. január 1-től az összes további üzemi költség is termékekre elszámolásra kerül majd. Ez a számviteli politikai változtatás 2003-ban (és kisebb mértékben 2004-ben is) megnöveli a készletek értékét és ezen keresztül a Társaság bruttó fedezetét és üzleti eredményét is. A számviteli politikai változtatásnak betudható tényleges készletértékelési- és eredményhatásokat a tőzsdei gyorsjelentésekben bemutatjuk majd. b) 2003. január 1-jétől az Eredménykimutatás szerkezetében a következő változtatásokat hajtjuk végre: - A "Nettó royalty és jogdíj jellegű bevételek" c. tételt a Társaság árbevételei közé fogjuk átsorolni és az "Értékesítés nettó árbevételét" követően külön soron mutatjuk be. - A "Vevőköveteléseken és a szállítói kötelezettségeken realizált árfolyamnyereség/veszteség" c. tételt, továbbá az időszak végi devizás "Vevő és szállítóállomány (záróárfolyamon való) átértékelése" c. tételt az "Igazgatási és működési költségek" köréből a "Pénzügyi bevételek és kiadások" körébe soroljuk át. A felsorolt tételeket tőzsdei gyorsjelentéseinkben eddig is bemutattuk és ezt ezután is megtesszük. 14.2.2. A Társaság a 2002-es számviteli évre konszolidált éves beszámolót is készít, valamint 2003-tól a negyedéves gyorsjelentésekben a konszolidált adatokat is közzéteszi. 14.2.3. A magyar Kormány és az Európai Unió között a "versenyfejezet" lezárása érdekében a "Társasági adóról és az osztalékadóról" szóló törvényben meghatározott egyes adókedvezmények átalakításáról megszületett a megállapodás. Az adókedvezmény a 10 Mrd Ft értékű termék előállítást szolgáló beruházásokhoz kapcsolódik, mely követelménynek a Társaság tervei szerint 2003 végéig eleget tesz. A megállapodás megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a 2000-ben kezdődött, folyamatban lévő beruházási programunk eredményeképpen várhatóan 2004. január 1-től igénybe vehető új beruházási adókedvezményünk (a törvény 21. paragrafusa 11. bekezdése szerint 100 %-os mértékű) az uniós csatlakozást követően is igénybe vehető legyen. A megállapodás legfontosabb elemei 2002. végén a "Társasági adóról és az osztalék adóról" szóló törvény módosításaként törvényi szintû szabályozásra és kihirdetésre is kerültek. További két kapcsolódó kormányzati szabályozás is megjelent és még újabb végrehajtási rendelkezések is várhatók. 11
Mint ismeretes, a Richter Gedeon Rt. az 1994. évtől kezdődően öt évig 100 százalékos társasági adófizetési kedvezményben részesült, az azt követő öt évben pedig 60 százalékos mértékű adókedvezményt kap a mindenkori társasági adóból 2003 végéig. 1999. január 1-től ez a Társaság számára 7,2 százalékos tényleges adófizetési kötelezettséget jelent, figyelembe véve, hogy a jelenleg érvényben lévő társasági adó mértéke 18 százalék. 14.2.4. A lengyel Kincstárügyi Minisztérium 2002. augusztus 12-i döntésének értelmében a Richter Gedeon Rt. a Grodziskie Zaklady Farmaceutyczne POLFA (GZF Polfa) gyógyszergyár privatizációs tenderének győztese. A döntésnek megfelelően a Mazowiecki Vajdaság képviseletében Maria Antolak és Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója szerződéssel ratifikálta a megállapodást. A Társaság a tranzakcióval 51 %-os többségi tulajdon részesedést szerzett a GZF Polfa apportálásával megalakuló új lengyel gyógyszergyártó cégben. A privatizációs tranzakció során új társaság alapítására kerül sor, melyben a lengyel Államkincstár a GZF Polfa vagyonának és kötelezettségeinek beviteléért 120 millió PLN értékben 49 %-os, a Richter Gedeon Rt. pedig 125 millió PLN készpénz hozzájárulás ellenében 51 %-os tulajdonrészesedést szerez. A Richter Gedeon Rt, mint többségi tulajdonos kötelezettséget vállalt arra, hogy az új társaság 5 év alatt 70 millió PLN összegű beruházási programot teljesít. A lengyel állami kézben maradó csomagból a privatizációs törvények szerint maximum 15 %-os hányadot (az új társaság alaptőkéjének hozzávetőlegesen 7,35 %-át) az Államkincstár a munkavállalók részére térítésmentesen átad. A fennmaradó állami részvényhányadra a Richter Gedeon Rt.-nek elővásárlási joga van. A Richter Gedeon Rt. a lengyelországi privatizációs eljárási rendnek megfelelően a szakszervezetekkel megállapodást kötött a privatizációhoz kapcsolódó szociális csomagról, melynek értelmében a Társaság középtávon vállalta a foglalkoztatottak létszámának megőrzését. A Richter Gedeon Rt. a GZF Polfa részvényeinek 51 %-os többségéért vállalat-értékelésen alapuló árat fizetett, a tranzakció lebonyolításának módját a lengyel kormány határozta meg. A Richter Gedeon Rt. az akvizícióval közép-kelet európai piaci pozícióinak megerősítését, Lengyelországban 2 %-os együttes piaci részesedés megszerzését érte el. A Richter csoport értéknövelő befektetése a lengyel nemzetgazdaság számára is előnyös, hiszen a Polfa tovább fejlesztését, a vállalat versenyképességének és jövedelmezőségének magasabb szintre emelését jelenti. Az új társaságot a Varsói Cégbíróság KRS.0000138460 sz. alatt 2002. november 14. napján nyilvántartásba vette. 14.3. Folyamatban lévő peres ügyek 14.3.1. A Richter Gedeon Rt. szabadalom bitorlási pert indított a Gyma Laboratories of America Inc., a Fermentaciones Y Sintesis Espanolas S. A., az Ercros, az Ercros Industrial, a Cheminor Drugs Ltd., a Dr Reddy's Laboratories Ltd., a Reddy Cheminor Inc., az Andrx Corporation, az Andrx Pharmaceuticals Inc. és a Carlsbad Technology Inc. cégek ellen az Egyesült Államokban a New York-i Keleti Körzeti bíróság előtt. A per okát az képezi, hogy a fent nevezett cégek a Richter szabadalmába ütközően szállítanak famotidine hatóanyagot az USA-ba. A per eredményeképpen a Társaság azt kívánja elérni, hogy a fent említett cégeket a bíróság végleges jelleggel tiltsa el a famotidine gyártásától, használatától és forgalmazásától, továbbá kártérítési igényt is érvényesít. 12
14.3.2. A Társaság által indított nemleges megállapítási eljárásban a Magyar Szabadalmi Hivatal a 2000. június 14-én hozott határozatával megállapította, hogy a Richter Gedeon Rt. által a NORMODIPINE vérnyomáscsökkentő készítmény hatóanyagának (amlodipine-besilate) előállítására alkalmazott eljárás nem ütközik a Pfizer Ltd. szabadalmába, azaz a két eljárás különböző. A Fővárosi Bíróság 2001. május 16-án elutasította a Pfizer Ltd. által a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatása iránti kérelmét. A Fővárosi Bíróság végzése jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye. A Pfizer Ltd. által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján indult eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a 2002. május 14-én kézbesített végzésével a Fővárosi Bíróság jogerős végzését helybenhagyta, így a nemleges megállapítási eljárás véglegesen befejeződött. A Társaság által kezdeményezett nemleges megállapítási eljárás megindítását követően a Pfizer Ltd. által indított szabadalom bitorlási per is a Társaság NORMODIPINE termékét érinti. A felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét a Fővárosi Bíróság I. fokú határozatában, majd a Legfelsőbb Bíróság végzésével II. fokon is elutasította. A nemleges megállapítási eljárásra tekintettel felfüggesztett szabadalombitorlási per folytatódik, ugyanis a Pfizer Ltd. (bár ezt bizonyítékkal nem támasztotta alá) vitássá tette azt, hogy a Richter a nemleges megállapítási eljárásban bemutatott eljárás szerint gyártja a Normodipine hatóanyagát. A Fővárosi Bíróság nemleges megállapítási eljárásban hozott határozata a szabadalombitorlási per kimenetelét lényegesen befolyásolja, ugyanis a szabadalmi törvény alapján a nemleges megállapítást kimondó jogerős határozat kizárja azt, hogy a megjelölt szabadalom alapján ugyanarra a termékre vagy eljárásra vonatkozóan szabadalombitorlás miatt eljárást indítsanak. A Fővárosi Bíróság által elrendelt szakértői bizonyítás célja annak megállapítása, hogy a Richter az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél (OGYI) benyújtott és engedélyezett eljárás alapján, tehát saját a nemleges megállapítási eljárásban bemutatott - szabadalma szerint gyárt. Az OGYI korábban ezt már többször ellenőrizte és nem talált semmiféle eltérést. A szakértői bizonyítás folyamatban van. 14.3.3. A Magnezitipari Rt. "f.a."-tól felszámolási eljárás során megvásárolt ingatlannal kapcsolatban két per van folyamatban a Fővárosi Bíróság előtt. Az egyik pert az ingatlanon található bérlakások egyes bérlői, míg a másikat az ÁPV Rt. indították a Magnezitipari Rt. "f.a.", mint I. rendű alperes és a Társaság, mint II. rendű alperes ellen. Mindkét per felperesei keresetükben a Társaság és az I. rendű alperes között létrejött ingatlan adásvételi szerződés semmisségét kérik megállapítani, valamint az alpereseket az eredeti állapot helyreállítására kérik kötelezni. Az ÁPV Rt. által indított perben a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2002. április 23-án hozott részítéletével az adásvételi szerződés semmisségének megállapítása tekintetében elutasította a felperes keresetét. Az ÁPV Rt. a részítélet ellen fellebbezést nyújtott be, amelyet a Legfelsőbb Bíróság még nem bírált el. A Fővárosi Bíróság a per részítélettel el nem döntött része tekintetében az eljárást felfüggesztette a részítélettel érintett semmisség kérdésének jogerős elbírálásáig. A felfüggesztő végzés ellen a Richter fellebbezést jelentett be, ennek elbírálása még nem történt meg. A bérlők által indított perben a Fővárosi Bíróság a 2002. szeptember 13-án kelt ítéletében elutasította a felperesek keresetét, továbbá a Richter által az egyes lakások kiürítésére vonatkozó viszontkeresetét. Az I. fokú ítélet ellen a Richter fellebbezést nyújtott be. A Legfelsőbb Bíróság még nem tűzte ki a fellebbezési tárgyalást. 13
14.3.4. A Richter Gedeon Rt. 2002-ben szabadalombitorlási pert indított néhány japán generikus gyógyszertermék gyártására jogosult gyógyszergyár ellen a Famotidine morfológiai ( A és B kristálymódosulat) szabadalmainak megsértése miatt. A Richter a Famotidine A és B módosulatokra világszerte szabadalmi oltalmat szerzett, Japánban 1997-ben, illetve 1998-ban kapta meg a szabadalmat. Osakában és Tokióban az Elsőfokú Bíróság mindemellett a Richter által az ezen generikus gyártó cégek ellen benyújtott szabadalombitorlási keresetét elutasította. Jogi képviselőink jelenleg tanulmányozzák a határozatokat, azonban meggyőződésünk, hogy keresetünk megalapozott, ezért fellebbezést kívánunk benyújtani a Másodfokú Bírósághoz. Az említett bírósági döntésektől függetlenül a Richternek további, egyrészt a Famotidin B kristálymódosulat bitorlása miatti, másrészt pedig az eljárási szabadalom bitorlása miatti perei még folyamatban vannak Japánban. A bírósági döntésektől függetlenül a Yamanouchi és a Richter között megkötött Licenc Szerződés továbbra is érvényben van. A Richter ismeretei szerint az Egyesült Államok bíróságát nem kötik a más országok bíróságai által hozott határozatok (akár kedvező az a Richter számára, akár nem), és minden ügyben az ottani eljárás során beszerzett széleskörű bizonyítékok alapján dönt. A Richternek továbbra is szándékában áll a Famotidine-nel kapcsolatos szabadalmi jogait érvényesíteni, beleértve mind az eljárási, mind pedig az A és B kristálymódosulatokra vonatkozó eljárási- és termékszabadalmának védelmét az Egyesült Államokban. A gyorsjelentésben közölt változásokon felül a tulajdonosi szerkezettel, a részvényekhez fűződő jogokkal, a Társaság alkalmazottaival, valamint szervezetével kapcsolatban egyéb lényeges változások információink szerint nem következtek be. A gyorsjelentés a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmaz, nem hallgat el olyan tényt, amely a kibocsátó helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bír. Budapest, 2003. február 3. Bogsch Erik vezérigazgató A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. ( Társaság vagy "Richter Gedeon Rt.") pénzügyi beszámolói lefedik a Társaság tevékenységének egészét. Az évközi összefoglaló beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványok (IAS 34) figyelembevételével készültek. A dollárban számított értékek tájékoztató céllal kerültek átszámításra Ft/$ átlagárfolyamon. Az éves adatok 2001-ben auditálásra kerültek. A 2002. december 31-ével végződő időszakra vonatkozó pénzügyi beszámoló adatai nem auditáltak. 14
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Telefon: (36)-1-431-4000 Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Telefax: (36)-1-261-2158 Ágazati besorolás: Gyógyszeripar E-mail cím: international.finance@richter.hu Időszak: 2002. I-IV. negyedév Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált: Konszolidált: Számviteli elvek: nem nem IAS PK2. Konszolidációs körbe bevont társaságok A Társaság nem készít konszolidált beszámolót. 15
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Telefon: (36)-1-431-4000 Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Telefax: (36)-1-261-2158 Ágazati besorolás: Gyógyszeripar E-mail cím: international.finance@richter.hu Időszak: 2002. I-IV. negyedév Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin PK3. Mérleg 2002. december 31. Nem auditált 2001. december 31. Auditált Változás % ESZKÖZÖK Befektetett eszközök Ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések 69.823 63.053 10,7 Immateriális javak 1.401 1.006 39,3 Befektetett pénzügyi eszközök 27.052 18.048 49,9 Halasztott adó-eszközök 996 861 15,7 Adott kölcsönök 608 205 196,6 99.880 83.173 20,1 Forgóeszközök Készletek 17.191 16.444 4,5 Vevők 19.561 20.095-2,7 Egyéb követelések 8.014 5.485 46,1 Befektetett pénzügyi eszközök 11.969 12.336-3,0 Pénzeszközök 10.650 4.767 123,4 67.385 59.127 14,0 Eszközök összesen 167.265 142.300 17,5 FORRÁSOK Saját tőke Jegyzett tőke 18.638 18.638 0,0 Részvény ázsió 15.193 15.190 0,0 Tőketartalék 3.475 3.475 0,0 Saját részvények (96) (995) -90,4 Eredménytartalék (1) 117.672 89.534 31,4 154.882 125.842 23,1 Hosszú lejáratú kötelezettségek Hitel/kölcsön 20 15 33,3 Egyéb kötelezettségek - - - 20 15 33,3 Rövid lejáratú kötelezettségek Hitel/kölcsön 3 2 50,0 Szállítók 7.814 5.803 34,7 Egyéb kötelezettségek és passzív időbeli elhatárolás (1) 4.546 10.638-57,3 Céltartalék környezetvédelmi kötelezettségekre - - - 12.363 16.443-24,8 Források összesen 167.265 142.300 17,5 Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek. (1) A 2002. április 25-én megtartott éves rendes közgyűlés a törzsrészvényekre 5.751 osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalék és az eredménytartalék értékei ennek megfelelően kerültek átalakításra. 16
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Telefon: (36)-1-431-4000 Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Telefax: (36)-1-261-2158 Ágazati besorolás: Gyógyszeripar E-mail cím: international.finance@richter.hu Időszak: 2002. I-IV. negyedév Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin PK4. Eredménykimutatás január-december 12 hó 2002 2001 Változás % Nem auditált Auditált Értékesítés nettó árbevétele 99.048 88.731 11,6 Értékesítés költségei (39.977) (35.606) 12,3 Bruttó fedezet 59.071 53.125 11,2 Értékesítési és marketing költségek (16.007) (14.148) 13,1 Igazgatási és egyéb működési költségek (12.920) (10.249) 26,1 Kutatás-fejlesztés költsége (8.039) (6.517) 23,4 Üzleti tevékenység eredménye 22.105 22.211-0,5 Nettó royalty és jogdíj jellegű bevételek 265 201 31,8 Üzleti tevékenység nettó eredménye 22.370 22.412-0,2 Pénzügyi tevékenység nettó eredménye 7.342 4.008 83,2 Rendkívüli bevétel/(ráfordítás) - - - Adózás előtti eredmény 29.712 26.420 12,5 Társasági adó (1.572) (1.628) -3,4 Adózott eredmény 28.140 24.792 13,5 Eredménytartalék nyitó állománya 89.534 70.247 27,5 IAS 39 hatása a nyitó egyenlegre (1) - 248 - Osztalék (2) (2) (5.753) - Eredménytartalék záró állománya 117.672 89.534 31,4 Egy részvényre jutó eredmény (Ft) Ft Ft Alap 1.517 1.343 13,0 Korrigált 1.510 1.330 13,5 Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek. (1) A 2001. január 1-jén történt átértékelés hatása. (2) A 2002. április 25-én megtartott éves rendes közgyűlés a törzsrészvényekre 5.751 osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalék és az eredménytartalék értékei ennek megfelelően kerültek átalakításra. 17
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Telefon: (36)-1-431-4000 Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Telefax: (36)-1-261-2158 Ágazati besorolás: Gyógyszeripar E-mail cím: international.finance@richter.hu Időszak: 2002. I-IV. negyedév Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin PK4. Eredménykimutatás január-december 12 hó 2002 M$ 2001 M$ Változás % Nem auditált Auditált Értékesítés nettó árbevétele 388,1 309,6 25,4 Értékesítés költségei (156,6) (124,2) 26,1 Bruttó fedezet 231,5 185,4 24,9 Értékesítési és marketing költségek (62,7) (49,4) 26,9 Igazgatási és egyéb működési költségek (50,7) (35,8) 41,6 Kutatás-fejlesztés költsége (31,5) (22,7) 38,8 Üzleti tevékenység eredménye 86,6 77,5 11,7 Nettó royalty és jogdíj jellegű bevételek 1,0 0,7 42,9 Üzleti tevékenység nettó eredménye 87,6 78,2 12,0 Pénzügyi tevékenység nettó eredménye 28,8 14,0 105,7 Rendkívüli bevétel/(ráfordítás) - - - Adózás előtti eredmény 116,4 92,2 26,2 Társasági adó (6,1) (5,7) 7,0 Adózott eredmény 110,3 86,5 27,5 Eredménytartalék nyitó állománya 350,8 245,1 43,1 IAS 39 hatása a nyitó egyenlegre (1) - 0,9 - Osztalék (2) - (20,1) - Eredménytartalék záró állománya 461,1 312,4 47,6 Átlagárfolyam Ft/$ 255,2 286,6-11,0 Egy részvényre jutó eredmény ($) $ $ Alap 5,94 4,68 26,9 Korrigált 5,92 4,64 27,5 Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek. (1) A 2001. január 1-jén történt átértékelés hatása. (2) A 2002. április 25-én megtartott éves rendes közgyűlés a törzsrészvényekre 5.751 (20,1 M$) osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalék és az eredménytartalék értékei ennek megfelelően kerültek átalakításra. 18
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Telefon: (36)-1-431-4000 Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Telefax: (36)-1-261-2158 Ágazati besorolás: Gyógyszeripar E-mail cím: international.finance@richter.hu Időszak: 2001. I-IV. negyedév Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin PK4. Eredménykimutatás Nem auditált október december 3 hó Változás % Nem auditált Változás % 2002 2001 2002 2001 M$ M$ Értékesítés nettó árbevétele 26.978 25.196 7,1 113,5 89,6 26,7 Értékesítés költségei (10.610) (9.653) 9,9 (44,7) (34,3) 30,3 Bruttó fedezet 16.368 15.543 5,3 68,8 55,3 24,4 Értékesítési és marketing költségek (3.639) (3.616) 0,6 (15,6) (13,0) 20,0 Igazgatási és egyéb működési költségek (4.062) (3.404) 19,3 (17,0) (12,1) 40,5 Kutatás-fejlesztés költsége (1.827) (1.673) 9,2 (7,8) (5,9) 32,2 Üzleti tevékenység eredménye 6.840 6.850-0,1 28,4 24,3 16,9 Nettó royalty és jogdíj jellegű bevételek 10 66-84,8 0,1 0,2-50,0 Üzleti tevékenység nettó eredménye 6.850 6.916-1,0 28,5 24,5 16,3 Pénzügyi tevékenység nettó eredménye 1.766 1.314 34,4 7,5 4,7 59,6 Rendkívüli bevétel/(ráfordítás) - - - - - - Adózás előtti eredmény 8.616 8.230 4,7 36,0 29,2 23,3 Társasági adó (386) (455) -15,2 (1,5) (1,6) -6,2 Adózott eredmény 8.230 7.775 5,9 34,5 27,6 25,0 Eredménytartalék nyitó állománya 109.444 87.512 25,1 458,8 310,7 47,7 Osztalék (2) (5.753) - - (20,4) - Eredménytartalék záró állománya 117.672 89.534 31,4 493,3 317,8 55,2 Átlagárfolyam Ft/$ 238,6 281,7-15,3 Egy részvényre jutó eredmény (Ft) Ft Ft $ $ Alap 443 420 5,6 1,85 1,49 24,5 Korrigált 442 417 5,9 1,85 1,48 25,0 Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek. 19
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Telefon: (36)-1-431-4000 Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Telefax: (36)-1-261-2158 Ágazati besorolás: Gyógyszeripar E-mail cím: international.finance@richter.hu Időszak: 2002. I-IV. negyedév Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin PK5. Cash-flow kimutatás 2002. december 31. (12 hó) Nem auditált 2001. december 31. (12 hó) Auditált Üzleti tevékenység Üzleti tevékenység nettó eredménye 22.370 22.412 Értékcsökkenési leírás 9.800 8.532 Követelések (növekedése) (754) (4.223) Készletek (növekedése) (747) (2.569) Kötelezettségek és egyéb tételek növekedése/(csökkenése) 1.753 (118) Fizetett adó (1.775) (1.617) Ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések csökkenésének nettó eredmény hatása 132 89 Üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 30.779 22.506 Befektetési tevékenységből származó cash-flow Ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések beszerzése (16.629) (14.348) Immateriális javak beszerzése (726) (613) Ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések értékesítéséből származó bevételek 257 398 Befektetett pénzügyi eszközök (növekedése) (9.029) (6.304) Rövid lejáratú befektetések csökkenése (növekedése) 347 (600) Adott kölcsönök (403) 37 Kamatok és kamatjellegű bevételek 7.742 2.601 Befektetési tevékenységből származó nettó cash-flow (18.441) (18.829) Pénzügyi tevékenységből származó cash-flow Elsőbbségi részvény átváltás hozama 3 8 Saját részvények állományának változása 899 904 Egyéb pénzügyi tevékenység ráfordítása (1.621) (268) Fizetett osztalék (5.742) (4.603) Hosszú lejáratú hitelek nettó törlesztése 6 11 Pénzügyi tevékenységből származó nettó cash-flow (6.455) (3.948) Pénz- és pénz egyenértékű eszközök növekedése/(csökkenése) 5.883 (271) Készpénz és pénz egyenértékű eszközök változása év elején 4.767 5.038 Növekedés / (Csökkenés) 5.867 (287) Árfolyamváltozás hatása 16 16 Az időszak végén 10.650 4.767 Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek. 20