BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 01. 29.-02. 02. 2018. 01. 31. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 521. tárgyalóterem 16.B.100/2017 K. B. előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette 2018. 01. 31. 8.30. A vádlott a középiskola elvégzése után szüleivel lakott Kakucson, a hét minden napján nagyapja tehenészetében dolgozott hajnaltól reggelig, majd néhány óra pihenő után reggeltől kora délutánig. Szeszes italt nem fogyasztott, heti több alkalommal azonban biofüvet szívott. A bűncselekmény elszenvedője az akkor 20 éves sértett, akivel a vádlott még az általános iskolából ismerték egymást. A vádlottnak tetszett, a sértett, szeretett volna járni vele, de a lány ezt elutasította. A sértett miután 2015-ben leérettségizett, édesanyjának segített a boltban, illetve kisebb testvéreire vigyázott és különórákra járt Budapestre, ahonnan a vádlott, akivel továbbra is kapcsolatban maradt, alkalmanként hazahozta. A vádlott előzőleg az ipad készülékére letöltött 6 videót, melyeken fedetlen hasú fiatal nőket kínoztak és öltek meg nagy pengehosszússágú késekkel több szúrást és vágást ejtve főként a hasukon. A vádlottban kialakult a szándék, hogy kipróbálja a videó felvételen látottakat. 2016. március 4-ről 5-ére virradóra a sértett egy budapesti klubban ünnepelt, közepesen alkoholos befolyásoltság alatt. Ugyanezen időben a vádlott, barátnője születésnapi bulija után, még hajnalban, a megszokott rendben elindult a tanyára dolgozni, közben a sértett és a vádlott SMS váltást követően megbeszélték, hogy a vádlott a munka után elmegy a sértettért pestre. A vádlott magával vitt egy 9 cm pengehosszúságú vadásztőrt és eldöntötte, hogy megvalósítja a videó felvételeken látottakat. Hajnali 5 óra körüli időben a vádlott és a sértett hazaértek Kakucsra. A vádlott ekkor egy erdős részen az autót leállította, a sértett ülését hátradöntötte, a ruházatát felhúzta és sokszor nagyobb erővel megszúrta a lány mellkasát, aki perceken belül az életét vesztette. A vádlott a bűncselekmény után a holttestet egy aljnövényzettel benőtt területen, a kést pedig a garázs kéményében rejtette el. Megjegyzés: Első tárgyalás vádlotti meghallgatás várható
BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG földszint 9. tárgyalóterem A tárgyalás helyszíne: 2040 Budaörs, Koszorú u. 2. 12.B.220/2016 F. L. + 3. társa azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények 2018. 01. 31. 13.00. A sértett egy kolumbiai állampolgárságú, egyetemi tanulmányait Németországban folytató nő, aki egynapos városnézésre érkezett Budapestre. A sértettet idegenrendészeti ellenőrzést követően 2010. április 10. napján az idegenrendészeti őrizetből szabadon bocsátották, majd ezt követően a Budapest Népligeti Autóbusz-állomásról Pozsonyba akart visszautazni, azonban aznap már buszjárat nem indult. Ezért a sértett autóstoppal akart elindulni Pozsonyba. Az autóstoppoló sértettet a vádlottak a gépkocsijukba felvették azzal, hogy 50 Euroért elviszik Pozsonyba. A sértett a gépkocsiba beszállt, majd a vádlottak a gépkocsival elindultak, azonban a sértettet Érdre vitték. Érden a vádlottak a sértettel furcsa kávét akartak megitatni, aminek a sértett nem tett eleget, a gépkocsiból kiszállva segítséget próbált kérni, azonban a vádlottak őt a gépkocsiba visszatuszkolták. A vádlottak a sértettel altató-kábító hatású anyagot tartalmazó szénsavas italt itattak meg, aki ettől elkábult. Ezt követően a vádlottak a gépkocsival a sértettet Érd külterületére vitték azzal a céllal, hogy a sértett elkábított, akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva, vele szexuális kapcsolatot létesítsenek. A vádlottak a sértettet levetkőztették, a sértettel az egyik vádlott a gépkocsiban közösült, miközben a többi vádlott a sértett mellét fogdosták. Az aktus közben a sértett magához tért, próbált segítséget kérni, de az egyik vádlott azt mondta a sértettnek, hogy akkor adják vissza a telefonját, ha őt orálisan kielégíti. A vádlott az ellenkező sértett fejét a hajánál fogva a nemi szervéhez húzta. A sértett félelmében a vádlottat orálisan kielégítette. Ezt követően a másik vádlott a sértettet az autótól elvitte, térdre kényszerítette, a nemi szervét az előtte térdeplő sértett szájába gyömöszölte, miközben erősen fogta a sértett fejét. A sértett öklendezni kezdett, levegő után kapkodott, majd sikerült eltolnia magától a vádlottat.
Ezt követően a vádlottak a gépkocsiba visszaültek, a sértettet magukkal vitték, majd Budapest XI. kerületében magára hagyták. Megjegyzés: Ítélet várható GÖDÖLLŐI JÁRÁSBÍRÓSÁG II. emelet 2. tárgyalóterem A tárgyalás helyszíne: 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. 3.B.472/2017 Sz. L. halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények 2018. 01. 31. 9.00. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított rendszeresen fogyasztott bódulási célból nyugtatókat és kábítószert, melyekre alkoholt ivott. A cselekmény elkövetésének időpontjában is ezen szerektől befolyásolt állapotban volt, mikor meglátta a sértettet, aki a járó autóban hagyva a slusszkulcsot éppen a kaput nyitotta ki. A gyanúsított a gépkocsihoz ment, beült a vezetőülésbe, és hátramenetben visszakanyarodott az utcára. A sértett ezt észrevéve odarohant az autójához és belekapaszkodott az ablakba. A férfi a cselekmény ellenére nagy sebességgel megindult az autóval, majd behajtott az árokba és maga alá gyűrte a sértettet, aki a ránehezedő kocsi súlyától fulladásos halált szenvedett. A gyanúsított segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, ezért vele szemben elfogatóparancsot adtak ki. Elfogására egy isaszegi kocsmában került sor. Megjegyzés: Folytatólagos tárgyalás perbeszédekkel
2018. 02. 01. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 15.B.65/2017 H. T. nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette 2018. 02. 01. 8.30 A vádlott édesanyjával, élettársával, három közös gyermekükkel, valamint élettársa édesanyjával lakott Érden. A család nehéz anyagi körülmények között élt, annak ellenére, hogy a vádbeli időszakban a vádlott és élettársa is rendszeres havi jövedelemmel rendelkezett. 2003-ban a vádlottnál gyógyszeres kezelést rendeltek el betegsége miatt. A folyamatos anyagi gondok, a több pénzintézet felé fennálló sokmillió forintos adósság, valamint a kisebb tartozások az ismerősök és magánszemélyek felé dühössé és elkeseredetté tették a vádlottat. 2015 októberére a család minden anyagi tartalékát fölélte. A vádlott élettársán keresztül ismerte meg a 81 és 83 éves idős nyugdíjas pedagógus házaspárt, a későbbi sértetteket úgy, hogy a sértettek 2001-ben felhagytak a méhészkedéssel és a méhcsaládokat, illetve a méhészkedéshez szükséges felszereléseket eladták a vádlott élettársának, aki kiskora óta ismerte az idős embereket és eltanulta tőlük a méhészkedés fortélyait. A vádlott tisztában volt a sértettek jónak mondható jövedelemviszonyával és azzal is, hogy a házaspár már évek óta anyagilag külön gazdálkodott, mert az asszony nem nézte jó szemmel a férje jótékonykodásait. A vádlott arról is tudomással bírt, hogy a sértetteknek barátaik nem igazán voltak, zárkózott életet éltek, idegeneket nem engedtek be a házukba, kutyát tartottak és a kapujukat lakattal zárták. A vádlott 2015. október 30-át megelőzően többszöri telefonos egyeztetés után - mely egyeztetések során nyilvánvalóvá vált számára, hogy a sértettek nem fogják a vádlottat és családját anyagilag kisegíteni a vádlott utoljára megpróbálta őket meggyőzni, bement a sértettekkel a házukba azzal a céllal, hogy pénzt kérjen az idős emberektől. Az asszony határozottan elutasította a kérést, mire a vádlott dühbe gurult és kifelé menet felkapott egy diótörő kalapácsot, majd azzal lesújtott az idős nő fejére, ezt követően még kilenc alkalommal, aki öt percen belül életét vesztette. Ezután visszament a konyhába négyszer fejbe verte az idős férfit, aki a bántalmazás következtében 10-20 percen belül belehalt sérüléseibe. Ekkor a vádlott rablógyilkosság látszatát keltve, felforgatott mindent a lakásban, majd a diótörő kalapácsot, a lakatot és pár ezer forintot magával víve, a tett színhelyéről távozott. Az idős emberek holttestét másnap este fedezték föl.
Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás pszichológus szakértők meghallgatásával 2018. 02. 02. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 4. emelet 408. tárgyalóterem 10.B.96/2017 N. K. tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette 2018. 02. 02. 9.00. N. K. vádlott élettársával és közös gyermekükkel, valamint élettársa rokonaival, a vádbeli cselekményt megelőzően, már kb. 9 éve együtt éltek egy érdi ingatlanban. Az élettársak kapcsolata 2015 évben megromlott, a férfinak ebben az időszakban volt más kapcsolata is, azonban az év vége környékén a viszony rendeződött. 2015 évben a vádlott észlelte, hogy állapotos, terhességét azonban eltitkolta családja előtt, orvosi ellátást nem vett igénybe a terhesség alatt. A vádlottnak a terhesség alatti súlygyarapodását a család a vádlott pajzsmirigy problémájának tulajdonította. 2015 év végén pontosabban meg nem határozható időpontban a vádlott 2042 gramm súlyú, 48-50 cm hosszúságú leánygyermeket szült a lakhelye előtti bokros részen. A szülést követően a gyermek felsírt, ezért a vádlott két db 12x19 cm nagyságú, popsitörlő kendőszerű anyagot, kisközepes erővel tömött a síró gyermek szájába és azokat egészen addig ott tartotta, míg a gyermek el nem hallgatott. Ezt követően a gyermek lábait ún. maszkoló szalaggal összekötötte, majd a gyermeket nylon zacskóba és kb. 20 db szemeteszsákba tette, melyeknek a száját egyenként leragasztotta és mindezt vászontáskába helyezte. A gyermek földi maradványait először egy szekrénybe, majd az udvaron levő használaton kívüli kutyaólba rejtette. A gyermek maradványait L. L.-né találta meg, azonban fia, a vádlott élettársa bontotta ki a holttestet rejtő csomagolást 2017. január 12-én, majd értesítették a rendőrséget. Megjegyzés: az utolsó szó jogán és ítélet várható
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 521. tárgyalóterem 7.B.66/2017 U. R. + 2. társa emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények 2018. 02. 02. 8.30. A vádlottak közül 2016-ban I. r. U. R. és III. r. L. B. V. vádlottak élettársi kapcsolatban álltak, II. r. F. L. vádlottal pedig baráti viszonyban voltak. I. r. és II. r. vádlottak állandó munkahellyel rendelkeztek, míg III. r. vádlott munkanélküli volt. A vádlottak 2016 év elején, megbeszélték, hogy ok és cél nélkül járműveket fognak megdobálni. Ebből a célból Tárnokon köveket gyűjtöttek, amelyeket részben maguknál tartottak, részben az I. r. vádlott tulajdonában álló személygépkocsiban helyeztek el. A vádlottak 2016. február 04. és március 03. napja közötti időszakban a közös döntésüknek megfelelően a következő bűncselekményeket követték el: 2016. február 04. napján 22 óra körüli időben Érden, a Velencei úton közlekedtek. I. r. vádlott a vezető oldali ablakon kinyúlva egy ebből a célból a gépkocsiban tartott követ dobott a Velencei úton vele ellentétes irányból érkező - utasokat nem szállító - autóbusz irányába. A kő az autóbusz első szélvédőjét eltalálta és betörte azt, aminek következtében a Volánbusz Zrt. tulajdonában álló autóbuszban 288.266 Ft kár keletkezett. A sértett az esetet jelentette a Volánbusz diszpécserének, majd a járművel a telephelyre ment, ahol a kárt dokumentálták. A vádlottak a cselekményük elkövetése után továbbhajtottak. A vádlottak 2016. február 08. napján 21 óra 47 perckor Tárnokon I. r. vádlott ismét követ dobott a menetrendszerűen közlekedő, azonban utasokat nem szállító autóbusz szélvédőjére. A dobás következtében a Volánbusz Zrt. tulajdonában álló autóbusz szélvédője betört, abban 335.623 Ft kár keletkezett. A vádlottak a cselekményük elkövetése után továbbhajtottak. A vád szerinti időszakban a vádlottak több hasonló cselekményt követtek el. A vádlottak 2016. február 23. napján az esti órákban bementek egy diósdi bekerítetlen ingatlanra és onnan egy 25 kg súlyú, bontatlan állapotban lévő cementes-zsákot hoztak ki. A zsákot az I. és a II. r. vádlottak azért tették a személygépkocsiba, hogy azzal később más járművet dobjanak meg.
A vádlottak a személygépkocsival 22 óra 15 perc körüli időben Tárnok lakott területén kívül, az M7 autópálya 23. kilométerében található, az autópálya felett átívelő felüljáróra hajtottak és a korláttól nem messze megálltak. A felüljáró korlátján a zsákot átemelték, és szemből a sértett által vezetett járműszerelvény szélvédője irányába ledobták. A vádlottak által a felüljáróról ledobott cementes zsák a M. L. sértett által vezetett vontató szélvédőjének közepének ütközött, beszakította azt, és a vezetőfülke belsejébe zuhant, miközben a szétszakadt zsákból a cementpor mind a vezetőfülke belsejét, mind a járműszerelvényt vezető sértettet beterítette. A cementes zsák súlya a vezetőfülke szélvédőjének csapódáskor mintegy 20-23 kg tömegű volt. A szélvédő beszakadását követően a sértett fékezett, az út szélére félre állt, majd telefonon értesítette a rendőrséget. Megjegyzés: Ítélet várható