Emberi Erőforrások Minisztériuma 55 725 17 Intervenciós szakasszisztens Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat megnevezése: Angiográfiás és intervenciós radiológiai eljárásokkal kapcsolatos A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 % A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodul témaköreit komplex módon tartalmazzák. A feladatsor első részében találhatóak az 1-30-ig számozott feladatot tartalmazó vizsgakérdések. Ezek lesznek a húzótételek. A második részben található a tanári példány, mely az értékelést segíti. A tételsor az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendeletben foglalt szakképesítés 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
1. Ismertesse a radiológiai gyakorlatban vascularis intervenció során használt stentek két alapvető típusát, működési elvét! Említse meg a jelenleg elérhető speciális stent típusokat is! Sorolja fel ezek alkalmazási területeit! a stent típusok a stent behelyezés indikációi és intravascularis felhasználási területei Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
2. Ismertesse egy, a jobb oldali arteria femoralis superficialist érintő, 4 cm hosszú, krónikus occlusio vascularis intervenciós megoldásának lehetőségét! Térjen ki a lehetséges punkciós helyekre és a beavatkozás során használt eszközökre is! occlusio - recanalisatio behatolási lehetőségek az occlusio megközelítéséhez a PTA folyamatának ismertetése eszköz igény Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
3. Ismertesse a radiológiai gyakorlatban egyre szélesebb körben elterjedő rádiófrekvenciás ablatio lényegét és a beavatkozás kivitelezésének menetét! RFA elve alkalmazási területek, indikációk kisegítő képalkotó eljárások RFA kivitelezése Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
4. Sorolja fel, melyek azok a betegre vonatkozó információk, amelyekről feltétlenül tájékozódni kell az angiográfiás vizsgálat megkezdése előtt! Említse meg, milyen veszélyekkel jár figyelmen kívül hagyásuk! labor értékek diabetes hypertonia allergia vese és pajzsmirigyműködés terhesség fertőző betegségek (HIV, Hepatitis, MRSA stb.) Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
5. Mondja el a tartós dializáló centrális kanül beültetésének indikációit! Ismertesse a beültetés menetét! indikáció punkciós helyek beültetés menete szövődmények Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
6. Foglalja össze a Flat panel technológia jelentőségét a modern és a hagyományos DSA berendezések összehasonlításával! hagyományos DSA fő jellemzői Flat panel DSA jellemzői Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
7. Jellemezze a myoma daganatot! Ismertesse az elváltozás intravascularis terápiás megoldását! a daganat rövid jellemzése embolisatio jelentősége arteria uterina embolisatios kezelés ismertetése Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
8. Ismertesse a transarterialis katéteres chemoembolisatio (TACE) jelentőségét hepatocellularis carcinoma kezelésben! Beszéljen a beavatkozás menetről! Tegyen említést a gyógyszerkibocsátó gyöngyök (DEB) alkalmazásáról is! TACE, indikáció kontraindikáció TACE menete DEB-TACE ismertetése Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
9. Részletezze a letokolt testüregi folyadékgyülemek kezelésének percutan intervenciós lehetőségeit! Ismertesse a kivitelezéshez általában használt képalkotó technikákat! ciszták, tályogok, mintavétel, drenázs katéter képalkotó technikák előkészítés, sterilitás, monitorozás minta kezelése Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
10. Ismertesse artériás szúrás esetében, az eszközök eltávolítása után, a vérzés ellátásának lehetőségeit! Foglalja össze, mire figyeljen a beteg, a punkcióból eredő szövődmények kivédésére, észlelésére! nyomókötés felhelyezésének módja, helye, javasolt ideje érzáró eszközök előnye, működési elve, felhasználási területe mire hívjuk fel a beteg figyelmét artériás punkciót követően Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
11. Ismertesse a katéteres embolisatio módszerét! Sorolja fel, hogy milyen embolisatios anyagokkal lehet a beavatkozást elvégezni! az embolisatios technika ismertetése indikációk embolisatios anyagok Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
12. Foglalja össze az intravascularis neurointervenciós lehetőségeket akut stroke ellátásban! Röviden ismertesse az alkalmazható módszereket is! stroke meghatározása subarachnoidealis vérzés és ischaemiás stroke terápiás lehetőségek Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
13. Ismertesse a transjugularis intrahepaticus portosystemas stent (TIPS) indikációját és a beavatkozás menetét! Beszéljen az oesophagus varixok terápiás kezeléséről is! portalis hypertonia oka, következménye a TIPS beültetésének indikációja és menete oesophagus varixok terápiája Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
14. Ismertesse a nagydózisú ionizáló sugárzás biológiai hatásait! Csoportosítsa a szöveteket sugárérzékenység szempontjából! Mondja el milyen sugárvédelmi előírások betartása és munkavédelmi eszközök használata kötelező az angiográfiás laboratóriumban! az ionizáló sugárzás szervezetre gyakorolt káros hatása a szövetek sugárérzékenysége sugárvédelmi szabályok védőfelszerelések Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
15. Sorolja fel, milyen intervenciós onkoradiológiai eljárásokat ismer! Ismertesse az eljárások lényegét! katéteres módszerek ablatiós eljárások kombinált tisztán palliatív beavatkozások (pl. biliáris) Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
16. Ismertesse az arteria carotis interna stenosisának stent behelyezéssel történő kezelését! Térjen ki a beteg előkészítésére és vizsgálat közbeni monitorozására! Ismertesse a protektív módszereket és eszközöket! indikáció a beteg előkészítése punkciós helyek beültetés menete monitorozás protektív módszerek protektív eszközök Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
17. Jellemezze az angiográfiához használt kontrasztanyagokat! Ismertesse a kontrasztanyagok által okozott szövődményeket, és azok elhárítását! a kontrasztanyag tartalma tulajdonságai fajtái felhasználható mennyiség szövődmények szövődmények elhárítása Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
18. Sorolja fel, melyek azok a szövődmények, amelyek leggyakrabban előfordulnak angiográfiás vizsgálatok, és vascularis intervenciók alkalmával! Említse meg a rizikófaktorokat is, amelyek elősegítik a szövődmények kialakulását, vagy azokat súlyosbítják! Mondja el, mi a teendő vasovagal-szindróma esetén! szövődmények felsorolása rizikófaktorok felsorolása vasovagal-szindróma tünetei szövődmény elhárítása Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
19. Ismertesse a subclavian-steal-szindróma következtében megváltozott keringési viszonyokat, a kórkép tüneteit! Mondja el az arteria subclavia PTA menetét! Térjen ki a lehetséges punkciós helyekre és a beavatkozás során használt eszközökre! kórkép leírása tünetek PTA menetének ismertetése punkciós helyek eszközök, vezetődrótok Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
20. Ismertesse a vénás rendszer vizsgálatát! Beszéljen a vena cava filter beültetésének indikációjáról és a beavatkozás menetéről! Mondja el a vena cava superior szindróma intravascularis terápiás megoldását! vénás rendszer vizsgálata indikáció, tünet beavatkozás menete eszközök terápia lényege Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
21. Foglalja össze az epeút rendszer percután végezhető terápiás beavatkozásait, fontosabb eszközeit! Ismertesse a vizsgálat menetét! PTC (Percutan Transhepaticus Cholangiographia) PTD (Percutan Transhepaticus Drainage) indikáció kontraindikáció punkciós hely beavatkozás menete szövődmények Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
22. Foglalja össze az érbetegségek közül az aneurysmák jellemzőit! Ismertesse az aorta aneurysmák endovascularis ellátásának lehetőségeit! aneurysma jelentése fajtái anatómiai felosztás lehetséges szövődményei stent graft fajtái stent graft beültetés előkészítése Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
23. Ismertesse a betegtájékoztatással szembeni követelményeket! Eütv. 13., 134-135. önrendelkezési jog beleegyező nyilatkozat támogatott döntéshozatal Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
24. Ismertesse a billentyűbetegségeket! Mondja el, milyen katéter-terápiás eljárásokat ismer az aorta stenosis okozta szívelégtelenség kezelésére! szívbillentyűk szerepe szívbillentyűk fajtái a szívbillentyűk megbetegedése katéter terápiás eljárások ismertetése Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
25. Ismertesse a szívkatéterezés lehetséges formáit és az invazív beavatkozások célját! Beszéljen a mitrális billentyű katéter-terápiás lehetőségeiről! jobbszívfél katéterezés balszívfél katéterezés Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
26. Ismertesse a diagnosztikus koronarográfia menetét! Jellemezze a vizsgálat során alkalmazott eszközöket! Térjen ki a beteg előkészítésére, és a sugárvédelemre is! beteg előkészítése sugárvédelem introducer (sheat) drótok katéterek speciális eszközök záró eszközök Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
27. Ismertesse, milyen speciális intervenciós eljárást alkalmazna a súlyosan meszes koronária szűkületének ellátására! Mondja el a beavatkozás menetét, eszköz igényét! plakk modifikációs lehetőségek eszközök fajtái, jellemzői beavatkozás menete Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
28. Ismertesse a modern intravascularis képalkotási eljárásokat! Mondja el az intracoronarias nyomásmérés jelentőségét a szűkületek meghatározásában! IVUS OCT Pressure wire Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
29. Ismertesse a pacemaker kezelés lényegét! Mondja el a műtétre kerülő beteg előkészítését, a műtét menetét, és a beavatkozás utáni betegmegfigyelést! kezelés lényege, beültetés módja elektródák készülékek beteg előkészítés beavatkozás menete a beavatkozás utáni megfigyelés Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
30. Ismertesse a szív ritmuszavarainak diagnosztikájában és terápiájában alkalmazott katéteres eljárás lényegét! Sorolja fel a műtőben alkalmazott eszközöket! diagnosztikus vizsgálatok katéterterápia katéterek ablatios energiaforrások Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
AZ ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI Tanári példány 1. Ismertesse a radiológiai gyakorlatban vascularis intervenció során használt stentek két alapvető típusát, működési elvét! Említse meg a jelenleg elérhető speciális stent típusokat is! Sorolja fel ezek alkalmazási területeit! a stent típusok a stent behelyezés indikációi és intravascularis felhasználási területei Kulcsszavak, fogalmak: keringés helyreállítás PTA- hoz, PTCA- hoz kapcsolódó ballonra helyezett stent: pontosabb pozicionálás, rövid érszakasz befogása, nagyobb radialis erő, rozsdamentes acél (coronariák, zsigeri ágak) öntáguló stent: nehezebb pozicionálás, hosszabb érszakasz befogása, lumenkülönbség a stentelni kívánt érszakaszon, nitinol (végtagok, supraaorticus erek, vénák) gyógyszerkibocsátó stent (PTCA, PTA) felszívódó stent (PTCA) fedett stent (rupturált érszakasz lefedése) flexibilis stent (megtöretés veszély arteria poplitea) stentgraft (aorta aneurysma)
2. Ismertesse egy, a jobb oldali arteria femoralis superficialist érintő, 4 cm hosszú, krónikus occlusio vascularis intervenciós megoldásának lehetőségét! Térjen ki a lehetséges punkciós helyekre és a beavatkozás során használt eszközökre is! occlusio - recanalisatio behatolási lehetőségek az occlusio megközelítéséhez a PTA folyamatának ismertetése eszköz igény Kulcsszavak, fogalmak: PTA, szükség esetén stent azonos oldali, anterograd punctio, - ellenoldali, retrograd punctio (crossover technika) esetleg szükség esetén stent, indeflator arteria brachialis punkció dezinficiálás, izolálás, lokális érzéstelenítés, punkció, Seldinger technika, sheat behelyezés szelektív katéter, elzáródás átfúrása (speciális vezetődrótok), ballon katéteres tágítás kontroll, szükség esetén stent, komprimálás, nyomókötés Seldinger-tű, vezetődrótok (hydrophil), sheat-ek, szelektív katéterek, ballon katéter,
3. Ismertesse a radiológiai gyakorlatban egyre szélesebb körben elterjedő rádiófrekvenciás ablatio lényegét és a beavatkozás kivitelezésének menetét! RFA elve alkalmazási területek, indikációk kisegítő képalkotó eljárások RFA kivitelezése Kulcsszavak, fogalmak: percutan tumorroncsoló eljárás, hőablatio hepatocelluralis carcinoma, májmetasztázis, - elvileg bárhol (emlő, gyomor, pajzsmirigy, hasnyálmirigy, tüdő, vese, csont, colorectalis, primer tumorok és áttétek) UH, CT, MR (a behatolás tervezése, kivitelezése, kontrollálása) betegtájékoztatás, többnyire UH vagy CT vezérelt, bőrfertőtlenítés, izolálás, lokális anesztézia, vagy rövid narkózis, bőrmetszés, elektróda bevezetése, fizikai paraméterek beállítása, ablatio, elektróda eltávolítása, fedőkötés, 24 órás obszerváció
4. Sorolja fel, melyek azok a betegre vonatkozó információk, amelyekről feltétlenül tájékozódni kell az angiográfiás vizsgálat megkezdése előtt! Említse meg, milyen veszélyekkel jár figyelmen kívül hagyásuk! labor értékek diabetes hypertonia allergia vese és pajzsmirigy működés terhesség fertőző betegségek (HIV, Hepatitis, MRSA stb.) Kulcsszavak, fogalmak: alvadási paraméterek (INR), - vesefunkció (karbamid, Se kreatinin, GFR) ACC adása vesevédelem Metformin tartalmú gyógyszerek elhagyása vérnyomás rendezése Jód tartalmú kontrasztanyag és egyéb gyógyszer érzékenység kontrasztanyag indukált nephropathia, kezeletlen hyperthyreosis- thyreotoxicus krízis terhesség: haszon kockázat elve fertőző betegségek: fokozott körültekintés, textíliák elkülönített kezelése, munkavédelmi szabályzatban leírtaknak megfelelően
5. Mondja el a tartós dializáló centrális kanül beültetésének indikációit! Ismertesse a beültetés menetét! indikáció punkciós helyek beültetés menete szövődmények Kulcsszavak, fogalmak: végső stádiumú veseelégtelenség, haemodialysis kezelés, natív A-V fistula elégtelensége vena jugularis, vena subclavia, vena femoralis, VCI Seldinger technika, tunelizálás, pozicionálás, kanül rögzítése, kanül feltöltés (Heparin vagy citrát), fedőkötés beavatkozás közben és utána fellépő vérzés, punkciós nyílás és tunelinfekció
6. Foglalja össze a Flat panel technológia jelentőségét a modern és a hagyományos DSA berendezések összehasonlításával! hagyományos DSA fő jellemzői Flat panel DSA jellemzői Kulcsszavak, fogalmak: Hagyományos: képerősítő - analóg kép, digitalizálás (jelvesztés) szubtrakció (kivonás) Flat paneles: direkt digitális képalkotás jóval magasabb térbeli felbontás jóval alacsonyabb sugárterhelés rotációs angiográfiából 3D, + keresztmetszeti képalkotás
7. Jellemezze a myoma daganatot! Ismertesse az elváltozás intravascularis terápiás megoldását! a daganat rövid jellemzése embolisatio jelentősége arteria uterina embolisatios kezelés ismertetése Kulcsszavak, fogalmak: benignus méh-izom daganat mindkét oldali a. uterina embolisatioja - hysterectomia elkerülhető Seldinger-technika o punkciós helyek: a. femoralis, a. brachialis o embolizációs anyag: polyvinilalkohol szemcsék, mikrogyöngyök
8. Ismertesse a transarterialis katéteres chemoembolisatio (TACE) jelentőségét hepatocellularis carcinoma kezelésben! Beszéljen a beavatkozás menetről! Tegyen említést a gyógyszerkibocsátó gyöngyök (DEB) alkalmazásáról is! TACE, indikáció kontraindikáció TACE menete DEB-TACE ismertetése Kulcsszavak, fogalmak: kemoterápiás szer tumort ellátó artériába juttatása szelektíven, kombinálva embolisatioval o cél: a tumor nekrotizálása o csak jó állapotú betegeknél, megfelelő májfunkcióval o abszolút kontraindikáció: dekompenzált cirrhosis o relatív kontraindikáció: 10 cm-nél nagyobb tumor méret Seldinger-technika, Lipiodol Doxorubicin bejuttatása az arteria hepatica ágába DEB-TACE: mikrokapszula, a tumoros artériák szelektív elzárására hosszú idejű citosztatikum kibocsátással
9. Részletezze a letokolt testüregi folyadékgyülemek kezelésének percutan intervenciós lehetőségeit! Ismertesse a kivitelezéshez általában használt képalkotó technikákat! ciszták, tályogok, mintavétel, drenázs katéter képalkotó technikák előkészítés, sterilitás, monitorozás minta kezelése Kulcsszavak, fogalmak: folyadékgyülem tartalmának meghatározása, eliminálás drenázs katéterrel ultrahangvezérlés: olcsó, ionizáló sugárzás mentes, (tömör hasi zsigerek, emlő) CT vezérlés: mélyebben elhelyezkedő (hasi, kismedencei, retroperitonealis elváltozások, pontos tervezést igénylő punkció nagy előkészítést nem igényel, helyi érzéstelenítés, kisműtői sterilitás, monitorozás jelentősége (szeptikus sokk) citológia (vékonytű aspirációs), szövettani mintavétel (core biopszia)
10. Ismertesse artériás szúrás esetében, az eszközök eltávolítása után, a vérzés ellátásának lehetőségeit! Foglalja össze, mire figyeljen a beteg, a punkcióból eredő szövődmények kivédésére, észlelésére! nyomókötés felhelyezésének módja, helye, javasolt ideje érzáró eszközök előnye, működési elve, felhasználási területe mire hívjuk fel a beteg figyelmét artériás punkciót követően Kulcsszavak, fogalmak: kompresszió, a vérzés megszűnéséig (kézzel vagy kompressziós eszközzel) fedő és nyomókötés a punkciós nyílás fölé, nyomókötés eltávolítható: arteria radialis punkció: minimum.6 óra után, brachialis punkció: minimum 8 óra után, femoralis punkció minimum 12 óra után érzáró eszközök: 1-2 óra ágynyugalom után a beteg felkelhet, csak arteria femoralis punkciót követően, 5F-től, nincs kompresszió, varrat, kapocs, felszívódó szivacs végtag kímélete, punkció helyétől függően ágynyugalom, vérzés, végtag elszíneződése, zsibbadás, fájdalom észlelése
11. Ismertesse a katéteres embolisatio módszerét! Sorolja fel, hogy milyen embolisatios anyagokkal lehet a beavatkozást elvégezni! az embolisatios technika ismertetése indikációk embolisatios anyagok Kulcsszavak, fogalmak: Seldinger-technika, embolisatios anyag bejuttatása katéteren keresztül, vénás, artériás, gastrointestinalis vérzések, inoperabilis tumorok, A-V shunt spirálok, szivacsok, folyékony anyagok, PVA szemcsék, gyöngyök
12. Foglalja össze az intravascularis neurointervenciós lehetőségeket akut stroke ellátásban! Röviden ismertesse az alkalmazható módszereket is! stroke meghatározása subarachnoidealis vérzés és ischaemiás stroke terápiás lehetőségek Kulcsszavak, fogalmak: stroke: az agyműködés zavarával jellemezhető, gyorsan kialakuló tünetegyüttes subarachnoidalis vérzés > aneurysmaembolisatio koaxialis katéter-technika > aneurysma-zsák kitöltése mikrospirálokkal, flow-diverter ischaemiás stroke > acut agyi érelzáródás megoldása localis thrombolysis > thrombolythicus szer (urokinase, rtpa) adása a vérrögbe, 4,5 órán belül (napjainkban önállóan nem alkalmazott) stent-thrombectomia > a ventralis Willisi ágak esetében, mikrokatéteren keresztül bevezetett speciális stent mikro-stenttel a vérrög mechanikus eltávolítása, lehetőleg 6 órán belül
13. Ismertesse a transjugularis intrahepaticus portosystemas stent (TIPS) indikációját és a beavatkozás menetét! Beszéljen az oesophagus varixok terápiás kezeléséről is! portalis hypertonia oka, következménye a TIPS beültetésének indikációja és menete oesophagus varixok terápiája Kulcsszavak, fogalmak: májcirrhosis (alkoholos, krónikus hepatitis) portalis nyomásemelkedés, oesophagus varixok rupturája vena jugularis behatolás vena hepatica ágából szúrás a v.portae ágába, ballonos tágítás és stent behelyezése (összeköttetés a v.hepatica és v. portae között) cél: portosystemas nyomásgrádiens 12 Hgmm alá csökkentése oesophagus varixok embolizációja spirállal, ragasztóval, pluggal, stb.
14. Ismertesse a nagydózisú ionizáló sugárzás biológiai hatásait! Csoportosítsa a szöveteket sugárérzékenység szempontjából! Mondja el milyen sugárvédelmi előírások betartása és munkavédelmi eszközök használata kötelező az angiográfiás laboratóriumban! az ionizáló sugárzás szervezetre gyakorolt káros hatása a szövetek sugárérzékenysége sugárvédelmi szabályok védőfelszerelések Kulcsszavak, fogalmak: megnövekedett sejtproliferáció, gyulladás, apoptosis, DNS károsodás, kromoszómaaberrációk, mutációk, gén-instabilitás, sejttranszformáció, daganat 1. nyirokszövet, csontvelő, csírasejtek (petefészek, here) 2. szemlencse, bőrszövet, nyálkahártya 3. kötőszövet, érett porc- és csontszövet, idegszövet távolságvédelem, csak a legszükségesebb tárgyak és személyek, blende, röntgencső - beteg - képerősítő távolság 0,5 mm Pb egyenértékű körkötények, pajzsmirigyvédő, ólomszemüveg
15. Sorolja fel, milyen intervenciós onkoradiológiai eljárásokat ismer! Ismertesse az eljárások lényegét! katéteres módszerek ablatiós eljárások kombinált tisztán palliatív beavatkozások (pl. biliáris) Kulcsszavak, fogalmak: katéteres módszerek: o transarterialis embolisatio, o intraarterialis citosztatikus kezelés, o chemoembolisatio o transarterialis sugárterápia ablatiós eljárások: o kémiai: alkohol, ecetsav o hő: rádiófrekvenciás, lézer, fókuszált ultrahang cryoablatio (fagyasztás) o egyebek: fókuszált ultrahang, elektroporáció a fentiek kombinációi
16. Ismertesse az arteria carotis interna stenosisának stent behelyezéssel történő kezelését! Térjen ki a beteg előkészítésére és vizsgálat közbeni monitorozására! Ismertesse a protektív módszereket és eszközöket! indikáció a beteg előkészítése punkciós helyek beültetés menete monitorozás protektív módszerek protektív eszközök Kulcsszavak, fogalmak: tünetes, 70%-ot meghaladó primer szűkület, endarteriectomia utáni szűkület acetilszalicilsav- clopidogrel, labor: INR, BUN, EKG, ellenoldali kézbe csipogó, vena biztosítás, vérnyomásmérő mandzsetta, arteria radialis, arteria femoralis Seldinger technika, introducer (sheat), 6F guidekatéter, túlnyomásos infúzió, filter felhelyezése, stent implantáció, utótágítás ballonnal, filter eltávolítás, kontrol felvételek, nyomókötés monitoron bradycardia észlelése, illetve kezelése atropinnal, vérnyomás ellenőrzése distalis embolia védelem: filterwire, stb. proximalis embolia védelem: occlusios ballon az arteria carotis communisban és az arteria carotis externában
17. Jellemezze az angiográfiához használt kontrasztanyagokat! Ismertesse a kontrasztanyagok által okozott szövődményeket, és azok elhárítását! a kontrasztanyag tartalma tulajdonságai fajtái felhasználható mennyiség szövődmények szövődmények elhárítása Kulcsszavak, fogalmak: negatív kontrasztanyag: széndioxid pozitív kontrasztanyagok jódtartalmú kontrasztanyag: trijodált benzolgyűrűben 3 jód atom van szerves kötésben kifejezett hydrophilia minimális kemotoxicitás jó sugárfogó képességű stabil a vesén keresztül választódik ki alacsony viszkozitás alacsony ozmolaritás fajtái: ozmolalitás szerint: hypotonias, hypertonias; elektromos töltés szerint: nem ionos, ionos a felhasználható mennyiség függ a testsúlytól szövődmények: urticaria, bőrviszketés, bronchospasmus, nyálkahártya duzzanat, gége oedema, anafilaxiás sokk mellékhatás: hányinger, hányás kontrasztanyag indukált nephropathia vesevédelem, labor ellenőrzés thyreotoxicus krízis kezeletlen betegnél várandósság ideje alatt kapott kontrasztanyagnál, az újszülött pajzsmirigy funkcióját az első héten ellenőrizni kell elhárításuk: készenléti gyógyszerek, lélegeztetéshez, újraélesztéshez szükséges eszközök
18. Sorolja fel, melyek azok a szövődmények, amelyek leggyakrabban előfordulnak angiográfiás vizsgálatok, és vascularis intervenciók alkalmával! Említse meg a rizikófaktorokat is, amelyek elősegítik a szövődmények kialakulását, vagy azokat súlyosbítják! Mondja el, mi a teendő vasovagal-szindróma esetén! szövődmények felsorolása rizikófaktorok felsorolása vasovagal-szindróma tünetei szövődmény elhárítása Kulcsszavak, fogalmak: haematoma pseudoaneurysma arterio-venosus fitula dissectio spasmus embolisatio occlusio ruptura vérzés csomó kialakulása a katéteren vasovagal syndroma: hypotonia, bradycardia, hányinger, hányás, szorongás i.v. infúzió, Atropin, láb felemelése, a beteg nyugtatása kontrasztanyag allergia Rizikófaktorok: szívbetegségek érbetegségek vesebetegség az anamnézisben már szerepelt kontrasztanyag allergia pszichológiai problémák koagulációs defektus
19. Ismertesse a subclavian-steal-szindróma következtében megváltozott keringési viszonyokat, a kórkép tüneteit! Mondja el az arteria subclavia PTA menetét! Térjen ki a lehetséges punkciós helyekre és a beavatkozás során használt eszközökre! kórkép leírása tünetek PTA menetének ismertetése punkciós helyek eszközök, vezetődrótok Kulcsszavak, fogalmak: az agy extracranialis keringési zavara steal-szindróma kar fájdalom, eszméletvesztés véna biztosítás, EKG, vérnyomásmérés az ép karon, dezinficiálás, izolálás, lokális érzéstelenítés, Seldinger-technika, introducer (sheat) behelyezés, szelektív katéter, vezetődrótok, ballon katéteres tágítás, stent behelyezés, komprimálás, nyomókötés arteria brachialis, arteria femoralis Seldinger-tű, vezetőrótok (150,260, 300 cm, hydrophil, 0,035 inch, 0,018 inch, 0,014 inch), introducer (sheat), sheatguide, selectiv katéterek, ballon katéterek, stent, indeflator komprimálás, nyomókötés
20. Ismertesse a vénás rendszer vizsgálatát! Beszéljen a vena cava filter beültetésének indikációjáról és a beavatkozás menetéről! Mondja el a vena cava superior szindróma intravascularis terápiás megoldását! vénás rendszer vizsgálata indikáció, tünet beavatkozás menete eszközök terápia lényege Kulcsszavak, fogalmak: phlebográfia cavográfia vena cava filter: thrombus- embolia elfogó eszköz pulmonalis embolia mechanikus és kémiai thrombus-embolus roncsolás vena cava filter behelyezésének indikáció kontraindikáció Seldinger-technika, cavográfia, vesevénák, thrombus szintjének meghatározása, a katéter pozícionálása, patronbehelyezés orientációja kontroll eszköz eltávolítása Vena cava superior szindróma: VCS obstrukciója oka: tüdődaganat, mediastinalis áttét, lymphoma cianosis, oedema kezelés: sugár, stent beültetés a beteg speciális előkészítése Seldinger-technika, vena femoralis vagy vena cubitalis punkció, introducer (sheat) behelyezés, hydrophil vezetődrót, szelektív katéter, 260 cm-es Amplatz-drót, stentkatéter, ballonkatéter, indeflátor kontroll, eszközök eltávolítása, punkciós nyílás ellátása
21. Foglalja össze az epeút rendszer percután végezhető terápiás beavatkozásait, fontosabb eszközeit! Ismertesse a vizsgálat menetét! PTC (Percutan Transhepaticus Cholangiographia) PTD (Percutan Transhepaticus Drainage) indikáció kontraindikáció punkciós hely beavatkozás menete szövődmények Kulcsszavak, fogalmak: az epeutak percutan, májon keresztüli punkciója és kontrasztanyaggal történő feltöltése epeút kövesség, szűkület, kompresszió az epehólyag kővel telt és nincs lehetőség a drén biztonságos elhelyezésére jobboldalt a középső hónaljvonalban általában a IX. borda magasságában Rtg vezérelt, UH vezérelt, CT vezérelt Seldinger (extrém ritkán trokár módszer, elavult, traumatikus) tájékoztatás, beleegyező nyilatkozat, dezinficiálás, izolálás, érzéstelenítés, punkció - vékony tű 0,018, vezetődrót, katéter, a nyert anyag mintavétele, drenázs, rögzítés, kötés fém vagy műanyag stent ballonos epeúti tágítás komplikációk: epecsorgás, peritonitis, vagus-tónus fokozódás, haemophilia, vérzés, pancreatitis, pneumothorax, hemothorax posztoperatív teendők: katéter átmosása, megfelelő táplálkozás kialakítása, antibiotikus terápia
22. Foglalja össze az érbetegségek közül az aneurysmák jellemzőit! Ismertesse az aorta aneurysmák endovascularis ellátásának lehetőségeit! aneurysma jelentése fajtái anatómiai felosztás lehetséges szövődményei stent graft fajtái stent graft beültetés előkészítése Kulcsszavak, fogalmak: a verőér falának körülírt zsákszerű, vért vagy vérrögöt tartalmazó kitágulása valódi aneurysma álaneurysma aneurysma dissecans arterio-venosus aneurysma deceleratios aorta aneurysma aorta scendens, aortaív, thoracalis, thoraco-abdominalis infrarenalis szövődmények: kompresszió, thrombosis- embolizáció fedett vagy nyílt ruptura aorto- cavalis fistula képződés csigolya usuratio fedett, fenesztrált stent graft a beteg speciális előkészítése, mint nagy műtét előtt, diagnosztikus drótok katéterek, introducer (sheat), Amplatz super stiff drót 260 cm, Lunderquist extra stiff 260 cm, 0,035 drót, stent graft pozicionálás, beültetés, kontroll, záró eszköz
23. Ismertesse a betegtájékoztatással szembeni követelményeket! Eütv. 13., 134-135. önrendelkezési jog beleegyező nyilatkozat támogatott döntéshozatal Kulcsszavak, fogalmak: a beteg megfelelő tájékoztatása o beteg egészségi állapota, várható eredmény, alternatívák, beavatkozás menete tájékozott beleegyezés, nincs szükség rá, ha a beteg közvetlen életveszélyben van, vagy ha másokat veszélyeztet törvényes képviselő támogatott döntéshozatal beleegyezés szóban, írásban vagy ráutaló magatartással, tanúk jelenléte visszavonható aláírás, időpont
24. Ismertesse a billentyűbetegségeket! Mondja el, milyen katéter-terápiás eljárásokat ismer az aorta stenosis okozta szívelégtelenség kezelésére! szívbillentyűk szerepe szívbillentyűk fajtái a szívbillentyűk megbetegedése katéter terápiás eljárások ismertetése Kulcsszavak, fogalmak: egy irányba terelik a vért atrioventricularis billentyűk: mitralis, tricuspidalis semilunaris: aorta, pulmonalis betegségek: aorta insufficientia aorta stenosis mitralis insufficientia mitralis stenosis mitralis prolapsus syndroma tricuspidalis insufficiencia tricuspidalis stenosis ballon valvuloplastica TAVI beültetés (transzkután billentyű beültetés)
25. Ismertesse a szívkatéterezés lehetséges formáit és az invazív beavatkozások célját! Beszéljen a mitrális billentyű katéter-terápiás lehetőségeiről! jobbszívfél katéterezés balszívfél katéterezés Kulcsszavak, fogalmak: jobbszívfél katéterezés: vena cava inferior, vena cava superior, jobb pitvar, jobb kamra, arteria pulmonalis, pulmonalis capillaris wedge (PCW) transseptalis katéterezés: vena femoralis, vena cava inferior, jobb pitvar, foramen ovale, bal pitvar coronarográfia: az aorta gyökből eredő coronáriák szelektív vizsgálata szívizom biopszia: a jobb kamrából nyert szívizom retrográd balszívfél katéterezés: aorta, bal kamra (Seldinger technika) elektrofiziológiai vizsgálatok: a szív ingervezető rendszerének vizsgálata szimultán katéterezés diagnózis felállítása anatómiai és funkcionális eltérések súlyosságának megállapítása kísérő rendellenességek kiderítése MitraClip behelyzés percután módon mitralis valvuloplastica transseptalis katéterezés: Brachenbraught-tű, Paulin-tű, Ross-tű, görbített teflon katéterek, szelektív katéter
26. Ismertesse a diagnosztikus koronarográfia menetét! Jellemezze a vizsgálat során alkalmazott eszközöket! Térjen ki a beteg előkészítésére, és a sugárvédelemre is! beteg előkészítése sugárvédelem introducer (sheat) drótok katéterek speciális eszközök záró eszközök Kulcsszavak, fogalmak: arteria radialis punkció esetén a kart borotváljuk és a lágyékhajlatot is arteria femoralis felől csak a lágyékhajlatot borotváljuk labor, gyógyszerérzékenységről tájékozódni vénabiztosítás EKG, pulzoximéter, vérnyomásmérő sugárvédelem: RADPAD használata, beteg és személyzet dezinficiálás, izolálás, lokális anesztézia, Seldinger-technika punkció introducer (sheat) 4-5-6-7F Judkins-katéterek, TIG, Pigtail 4-5-6F drótok 0,0,35 J végű különböző összekötők kontrasztanyag befecskendező rendszerek nyomókötés vagy záró eszköz
27. Ismertesse, milyen speciális intervenciós eljárást alkalmazna a súlyosan meszes koronária szűkületének ellátására! Mondja el a beavatkozás menetét, eszköz igényét! plakk modifikációs lehetőségek eszközök fajtái, jellemzői beavatkozás menete Kulcsszavak, fogalmak: vágóballonok rotabláció: gyémánt fúrófej beteg előkészítés: EKG, pulzoximéter, vérnyomásmérő, véna biztosítás műtő előkészítés: készenléti gyógyszerek, újra élesztéshez eszközök, ballonpumpa eszközök előkészítése: nitrogén palack, túlnyomásos infúzió, RotaWire drót, rotablációs rendszer, introducer(sheat), katéterek, ballonok: over-the-wire, monorail, semi complaint, non-complaint stentek: bare metal stent, drug-eluting stent, stentgraft o öntáguló, ballonra applikált, felszívódó
28. Ismertesse a modern intravascularis képalkotási eljárásokat! Mondja el az intracoronarias nyomásmérés jelentőségét a szűkületek meghatározásában! IVUS OCT Pressure wire Kulcsszavak, fogalmak: IVUS: intravascularis ultrasound o katéter + számítógép rendszer o intraluminalis viszonyok o jól ábrázolja az intima, media és adventitia határát o kiszámolható az ér átmérője és területe o plakk nagyság kiterjedtsége, pontos helyzet, vulnerabilitása o elkülöníthető a meszes, vagy lágy plakk o area stenosis o plakk minőségi elemzése virtuális hisztológia o stent expanzió, intima flap, malpozíció OCT: optikai koherencia tomográf o koherens fénysugarak segítségével végez képalkotást katéter + számítógép rendszer o endoluminalis státusz o a plakkon lévő fibrosus sapkának a vastagsága is mérhető o hosszanti coronaria rekonstrukcio végezhető o stentrácsok helyzete is meghatározható, stentexpanzió Pressure wire: optikai nyomásszenzorral ellátott vezetődrót o direkt nyomásmérés o adenozin maximalis hyperaemia, áramlásfokozódás és nyomáskülönbség o FFR: egy adott szűkület mennyire csökkenti a hozzátartozó myocardium perfúzióját o hatérérték 0,75
29. Ismertesse a pacemaker kezelés lényegét! Mondja el a műtétre kerülő beteg előkészítését, a műtét menetét, és a beavatkozás utáni betegmegfigyelést! kezelés lényege, beültetés módja elektródák készülékek beteg előkészítés beavatkozás menete a beavatkozás utáni megfigyelés Kulcsszavak, fogalmak: életveszély elhárítása életminőség javítása preventív célzatú végleges beültetés ideiglenes pacemaker kezelés ICD műtéti eljárás, vena cephalica preparálás, vena subclavia punkció unipolaris, bipolaris passzív fixáció, aktív fixáció rateresponsive pitvari ingerlés kamrai ingerlés kamrák ingerlése a pitvari ritmusok alapján pitvarkamrai szekvencionális ingerlés univerzális ingerlés labor, műtéti előkészítés dezinficiálás, izolálás, lokális anesztézia, bőrmetszés, zseb elkészítése a generátornak, véna preparálás, véna bemetszése, elektróda bevezetése, pozícionálás, ingerküszöb mérése, elektróda rögzítése, telep csatlakoztatása, zsebbe elhelyezése, varrás, sebellátás beteg észlelése, haematoma kialakulásának veszélye, vena szúrás esetén mellkas felvétel
30. Ismertesse a szív ritmuszavarainak diagnosztikájában és terápiájában alkalmazott katéteres eljárás lényegét! Sorolja fel a műtőben alkalmazott eszközöket! diagnosztikus vizsgálatok katéterterápia katéterek ablatios energiaforrások Kulcsszavak, fogalmak: jobb pitvari fülcse, jobb kamracsúcs, HIS köteg, bal oldali kötegek: sinus coronarius vena femoralis felől, Seldinger technika, több introducer (sheat), ablatio WPW (Wolf-Parkinson-White szindróma) AV csomó ablatio pitvari és kamrai gócok rádiófrekvenciás ablatio hőt termel 50-60fok Cryoballonkatéter-dinitrogén-oxid áramlásával fagyasztásos technika -70fok diagnosztikus, terápiás katéterek
ÉRTÉKELÉS Sorszám NÉV FELADAT sorszáma Osztályzat