1 TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŰLÉSE Az alábbiakban megküldöm tájékoztatásul, illetve mint végrehajtásért felelősnek Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2018. május 30-i ülésének határozatait: Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 68/2018. (V.30.) határozata Sürgősségi indítvány napirendre vétele Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyetért A Nemzeti Sportközpontokkal kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyása című sürgősségi indítvány napirendre vételével. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 69/2018. (V.30.) határozata Sürgősségi indítvány napirendre vétele Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyetért a Támogatás nyújtása Székhelyudvarhely számára az augusztus 20-i ünnepséghez című sürgősségi indítvány napirendre vételével. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 70/2018. (V.30.) határozata Sürgősségi indítvány napirendre vétele Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyetért A Tatabányai Szakképzési Centrum és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás a GINOP 6.2.3.-17 pályázat keretében című sürgősségi indítvány napirendre vételével. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 71/2018. (V.30.) határozata Napirend elfogadása Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2018. május 30-i ülésének napirendjét a levezető elnök által elmondottak szerint elfogadja.
2 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 72/2018. (V.30.) határozata Beszámoló Tatabánya Megyei Jogú Város közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Tatabányai Rendőrkapitányság 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. Határidő: 2018. május 30. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 73/2018. (V.30.) határozata Forrás biztosítása Az egykori MÁV szálló épületének középfokú kollégiumi célokra történő felhasználása című projekt kiadásainak finanszírozására Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2019. évi költségvetésének terhére a Modern Városok Program keretében végrehajtásra kerülő Az egykori MÁV szálló épületének középfokú kollégiumi célokra történő felhasználása című projekt kiadásainak finanszírozására 35.000.000,- forrást biztosít. Határidő: 2019. március 15. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Gál Csaba gazdálkodási irodavezető Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 74/2018. (V.30.) határozata A nyári napközis tábor igénybevételének feltételeiről és a szolgáltatás térítési díjának meghatározása 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2018. évben az Éltes Mátyás EGYMI-ben megszervezésre kerülő Nyári Napközis Tábor szolgáltatási térítési díját a nevelési-oktatási intézmények és a bölcsődék intézményi térítési díjának meghatározásáról szóló 1/2013. (II.1.) étkeztetési térítési díj 50 %-ában, azaz bruttó 550 /nap/fő összegben határozza meg. A szolgáltatási díj tartalmazza a napi háromszori étkezést, a busszal történő utazás biztosítását, a tematikus szakmai programokon való részvétel lehetőségét, valamint a szakképzett pedagógusokból, egészségügyi szakemberekből álló személyzet biztosítását. 2. A Nyári Napközis Tábort ingyenesen azon gyermekek vehetik igénybe, akik rendelkeznek érvényes hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetet igazoló határozattal, valamint írásban igényelték a Szünidei Szociális Gyermekétkeztetést a nyári szünidőre. Határidő: 2018. május 30. Felelős: Dr. Berkovics Gergely jegyző Humán Iroda
3 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 75/2018. (V.30.) határozata Eszközök térítésmentes átvétele a Tatabányai Futball Club Egyesülettől Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Tatabánya Futball Club Egyesület tulajdonában álló, az előterjesztés mellékletében található tárgyi eszköz leltárban felsorolt eszközöket térítésmentesen átveszi. Az átadás-átvételi szerződés aláírására akkor kerülhet sor, ha az eszközök elidegenítéséhez a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. (11) bekezdése szerint szükséges engedélyt a Tatabánya Futball Club Egyesület megszerzi. A feltételek teljesülése esetén a szerződés aláírására felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert. Határidő: Az engedély TFCE általi megszerzését követő 60. nap, de legkésőbb 2018. december 31. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Gazdálkodási Iroda Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 76/2018. (V.30.) határozata Vagyonkezelői szerződés megkötése a Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzattal 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzattal megkötendő vagyonkezelési szerződést az előterjesztés 1. számú melléklete szerint jóváhagyja és felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert a szerződés aláírására. 2. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyetért a Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola 2018. évi költségvetésének megállapítására vonatkozó javaslattal az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti formában. 3. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert arra, hogy a Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola évközi költségvetési előirányzatainak módosításával kapcsolatosan az önkormányzat egyetértési jogát gyakorolja. Határidő: 2018. június 21. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Gazdálkodási Iroda Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 77/2018. (V.30.) határozata T-BUSZ Kft.-vel kötött helyi járati közszolgáltatási szerződés menetrendjének módosítása Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja az előterjesztés mellékletében szereplő, 2018. év július 1-től életbelépő autóbuszos helyi közösségi közlekedés menetrendjét és a T-
4 BUSZ Tatabányai Közlekedési Kft.-vel kötött Éves megállapodás 1. sz. módosítását, és felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: 2018. június 20. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Városüzemeltetési Iroda Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 78/2018. (V.30.) határozata Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság között, a térfigyelő kamerarendszer képeinek a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányító Központjába továbbításával kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötése Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Komárom- Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysággal a térfigyelő kamerarendszer képeinek a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányító Központjába történő közvetítése tárgyában háromoldalú együttműködési megállapodás megkötését, egyben felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert a dokumentumok aláírására. Határidő: 2018. június 30. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Szabó Attila városrendészeti irodavezető Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 79/2018. (V.30.) határozata Döntés Tatabánya Megyei Jogú Város 11. számú gyermek háziorvosi körzet feladat-ellátási szerződésének módosításáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése jóváhagyja a 11. számú gyermekorvosi körzet Feladat-ellátási szerződés módosítását a melléklet szerinti tartalommal. Határidő: 2018. június 15. Felelős: Humán Iroda Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 80/2018. (V.30.) határozata Tatabányai Foglalkoztatási paktum - TOP-6.8.2-15-TB1-2016-00001 projekt támogatási kérelem módosítása keretemelés kapcsán 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése összhangban a város Integrált Területi Programjával támogatja a Széchenyi 2020 TOP-6.8.2-15-os kódszámú pályázat keret és időtartam emelését, a támogatási szerződés módosítási igény benyújtását. A projekt során megemelt keretösszeg maximum bruttó 449 millió, melytől eltérni csak negatív irányban lehetséges. Ebből elszámolható költség 449 millió
5. A keretemeléssel a projekt teljes költségvetése 749 millió -ra növekszik, időtartama maximum 2021. szeptember 30-ig módosul. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja a TOP-6.8.2-16 pályázat beadási határidejének előrehozatalát. Határidő: 2018. június 29. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Stratégiai és Pályázati Iroda GFSZ 2. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert a támogatási szerződés módosítás benyújtására, aláírására, az előkészítéséhez kapcsolódó dokumentumok, megállapodások (így a Komárom- Esztergom Megyei Kormányhivatallal és a Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Gazdaságfejlesztő Szervezete Nonprofit Kft.-vel kötött konzorciumi megállapodás szükség esetén történő módosítására, vagy a pályázati előírások alapján esetlegesen kötendő új konzorciumi megállapodás) aláírására, nyilatkozatok megtételére. Sikeres támogatási szerződés módosítási igény esetén a megvalósításhoz kapcsolódó dokumentumok, megállapodások aláírására, nyilatkozatok megtételére. Határidő: Felelős: 2018. május 30-tól a projekt záró beszámolójának elfogadásáig folyamatosan Schmidt Csaba polgármester Stratégiai és Pályázati Iroda 3. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza a Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Gazdaságfejlesztő Szervezete Nonprofit Kft.-t, hogy sikeres támogatási szerződés módosítás esetén, a projekt megvalósítás szakaszában a projektmenedzsment feladatokat ellássa és működtesse a paktum irodát. Határidő: Felelős: támogatási szerződés módosítás megkötésének időpontja Schmidt Csaba polgármester GFSZ Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 81/2018. (V.30.) határozata Környezeti nevelési pályázatok jóváhagyása Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, az előterjesztés javaslatokkal kiegészített 3. mellékleteként táblázatba foglalt felbontás szerint, a 2018-ban beérkezett környezeti nevelési pályázatok finanszírozását a költségvetés 201 130-as Környezeti Nevelés és Klímaprogram soráról 3.500e támogatással biztosítja és felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert a pályázatokhoz kapcsolódó támogatási szerződések aláírására. Határidő: 2018. december 31. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Városüzemeltetési Iroda
6 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2018. (V.30.) határozata Döntés a bánhidai földművesekre emlékező szoborcsoport felállításáról 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése támogatja, hogy Kanalas Sándor fafaragó mester által elkészített fa szoborcsoport Polacsek köz Kossuth Lajos utca Bajcsy-Zsilinszky Endre utca kereszteződésében kiépítendő körfogalomtól nyugatra lévő zöld sávban felállításra kerüljön. 2. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) szakvéleményének elkészítéséhez szükséges összeg fedezetéül az önkormányzat 2018. évi költségvetésének 205 010 Köztéri szobrok műemlékek fenntartásának és eredeti állapotának visszaállítása sorát jelöli meg. Határidő: 2018. szeptember 30. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Főépítészi Iroda Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 83/2018. (V.30.) határozata Tatabánya Megyei Jogú Város Tatabányai Múzeuma igazgatójának beszámolója az elmúlt vezetői ciklus alatt végzett szakmai munkáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Tatabánya Megyei Jogú Város Tatabányai Múzeuma igazgatója, Altdorferné Pál Gabriella által benyújtott, az elmúlt vezetői ciklus alatt végzett munkáról szóló beszámolót elfogadja és egyben köszönetét fejezi a vezetői ciklus alatt végzett kiváló szakmai munkáért. Határidő: 2018. június 15. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Humán Iroda Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 84/2018. (V.30.) határozata Döntés Tatabánya Megyei Jogú Város Tatabányai Múzeuma igazgatói állásának betöltéséről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Tatabánya Megyei Jogú Város Tatabányai Múzeuma intézményvezetői munkakörének betöltésére Altdorferné Pál Gabriella pályázatát fogadja el és 2018. július 1. napjától 2023. június 30-ig megbízza az intézményvezetői feladatok ellátásával. Az intézményvezető illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint az ágazati jogszabályok rendelkezései szerint kell megállapítani. Határidő: 2018. július 15. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Humán Iroda
7 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 85/2018. (V.30.) határozata Az Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért kérése néptánc ösztöndíjas támogatása érdekében 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése támogatja az Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért kérését és 2018. szeptember 1-jétől hozzájárul Boldozsár Piroskának, a TSZC Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakgimnáziumában, a gyakorló ápolói képzésben való részvétele támogatásához. A támogatás összege havonta 40.000,-, amelyet az önkormányzat a tanuló tanulmányainak befejezéséig, de legkésőbb 2020. június 15-ig, az adott tanév ideje alatt (évente 10 hónap) biztosít. A támogatás fedezete az idei évben 160.000,- összegben a költségvetési Általános tartalék sorában rendelkezésre áll. Határidő: 2018. június 30. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Humán Iroda 2. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a támogatás folyósítása érdekében az Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért szervezettel támogatási megállapodást köt a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal, melynek aláírására felkéri a polgármestert. Határidő: 2018. június 30. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Humán Iroda Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 86/2018. (V.30.) határozata Alapítványi támogatás 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2018. évi költségvetésének Egyéb városi körzeti feladatok előirányzata terhére a Szülők a Kodály Zoltán Általános Iskoláért Alapítvány részére az iskolai mazsorett csoport működési költségeinek támogatása céljából 120.000,- támogatást biztosít. 2. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2018. évi költségvetésének Polgármesteri keret előirányzata terhére a Tatabányai Bányász Öregtáncos Egyesület Alapítvány részére az együttes edzőtábori felkészülésének támogatása céljából 50.000,- támogatást biztosít. 3. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert az 1-2. pontok szerinti támogatások nyújtása céljából létrejövő támogatási megállapodások aláírására. Határidő: 2018. június 30. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Pénzügyi Iroda
8 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 87/2018. (V.30.) határozata Tatabánya vasútállomás akadálymentesítése 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Újvárosi Tatabányai Vasútállomás akadálymentesítésének megvalósíthatóságának megvizsgálása és megvalósításának elősegítése érdekében háromtagú ideiglenes bizottságot hoz létre. 2. A bizottság vezetője Fekete Miklós képviselő, tagjai: Salló Győző és Turza Károly képviselő. 3. A bizottság feladatai: a) alternatív akadálymentesítési javaslat kidolgozása az újvárosi vasútállomás akadálymentesítésének mielőbbi elősegítése érdekében az állomás intermodális csomóponttá alakításáig, b) előkészíti és külön felhatalmazás alapján előzetes műszaki egyeztetést folytat a Magyar Államvasutakkal, c) megvizsgálja az akadálymentesítés finanszírozás lehetőségeit az állami partnerek bevonásával. Határidő: 2018. június 1. Felelős: Fekete Miklós Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 88/2018. (V.30.) határozata Éves ellenőrzési jelentés, valamint éves összefoglaló ellenőrzési jelentés a 2017. évben végzett belső ellenőrzésekről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az éves ellenőrzési jelentést, valamint az éves összefoglaló ellenőrzési jelentést a 2017. évben végzett belső ellenőrzésekről jóváhagyja. Határidő: 2018. május 31. Felelős: Vörös Béla belső ellenőrzési vezető Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 89/2018. (V.30.) határozata Tájékoztató a két ülés közötti eseményekről 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése tudomásul veszi a Tájékoztató a két ülés közötti eseményekről készült előterjesztést. Határidő: 2018. május 30. Felelős: Dr. Berkovics Gergely jegyző
9 2. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, a társasházak részére 2018. 04. 30-i beadási határidővel, zárt hulladéktárolók kiépítésének támogatására kiírt felhívásra beérkezett pályázatok elbírálására felhatalmazza a Gazdasági, Lakásügyi és Turisztikai Bizottságot. Határidő: 2018. 06. 30. Felelős: Gazdasági, Lakásügyi és Turisztikai Bizottság Gazdálkodási Iroda Városüzemeltetési Iroda 3. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Komárom -Esztergom Megyei Kormányhivatal KE/3/234-1/2018. sz. alatt tett közmeghallgatás elmaradása miatti törvényességi felhívást megvitatta, azt tudomásul veszi. A Közgyűlés 2018. II. féléves munkatervében a 2018. évben esedékes közmeghallgatás időpontját kitűzi. Határidő: 2018. június 30. Felelős: Schmidt Csaba polgármester 4. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 7. (3) bekezdése alapján mobil képfelvevővel megfigyelt közterületként kijelöli az 1. sz. mellékletben felsorolt közterületeket. Határidő: 2018. május 30. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Városrendészeti Iroda 1. sz. melléklet a 89/2018. (V.30.) határozathoz Mobil térfigyelő kamerával megfigyelt közterületek Kossuth utca Árpád utca Fürdő utca Réti utca Erdész utca Bakony utca Hadsereg utca Szent György utca Dr. Vitális utca Orgonás utca Kerék utca Búzavirág utca Fő tér Szent Borbála tér Nagy Imre tér
10 Reguly Antal tér Komáromi utca Kós Károly utca Kőrösi Csoma Sándor tér Győri út Jedlik Ányos utca Töhötöm Vezér utca Huba Vezér utca Aradi Vértanúk tere Piac tér Kond Vezér utca Ond Vezér utca Fellner Jakab tér Esztergomi utca Előd Vezér utca Álmos Vezér utca Béla Király körtér Mártírok útja Köztársaság útja Ifjúság utca Sárberki lakótelep Összekötő út Károlyi Mihály utca Vágóhíd utca Mészáros utca Réhling Konrád út Gál István lakótelep Bárdos lakópark Paletta Lakópark Aradi utca Olimpikon utca Cseri utca Dr. Mohi Rezső utca Liget sor Fatelepi bekötő út Tatai út Hosszú sor Mikoviny Sámuel utca
11 Szőlőhegy utca Panoráma utca Hegyalja út Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 90/2018. (V.30.) határozata Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése tudomásul veszi a Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról készült előterjesztést. Határidő: 2018. május 30. Felelős: Dr. Berkovics Gergely jegyző Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 91/2018. (V.30.) határozata A Tatabányai Szakképzési Centrum és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás a GINOP 6.2.3.-17 pályázat keretében Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Tatabányai Szakképzési Centrummal GINOP-6.2.3.-17-00008 azonosítószámú, A Te szakmád a Te jövőd A Tatabányai Szakképzési Centrum átfogó fejlesztése elnevezésű projekt sikeres megvalósítása érdekében kötendő, az előterjesztést mellékletét képező megállapodást és felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert annak aláírására. Határidő: 2018. június 01. Felelős: John Katalin alpolgármester GFSZ Nonprofit Kft. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 92/2018. (V.30.) határozata Támogatás nyújtása Székhelyudvarhely számára az augusztus 20-i ünnepséghez Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 1 millió forint összegű anyagi támogatást ad a Székhelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által megjelölt Asociatia Tinerilor Csibész (Csibész Ifjúsági Egyesület cím: Kájoni János utca 1. 530204 Csíkszereda Hargita megye, Románia) civil egyesület részére az augusztus 20-i nemzeti ünnepség alkalmából szervezett rendezvény díszítőelemeinek beszerzése céljából, és felhatalmazza Schmidt Csaba polgármester urat a vonatkozó támogatási szerződés aláírására. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata a támogatás forrásaként a 2018. évi költségvetésének általános tartalék előirányzatát jelöli meg. Határidő: 2018. május 31. Felelős: Társadalmi Kapcsolatok Irodája
12 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 93/2018. (V.30.) határozata A Nemzeti Sportközpontokkal kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyása Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése támogatja a Nemzeti Sportközpontokkal kötendő Együttműködési megállapodás megkötését és felhatalmazza Schmidt Csaba polgármestert a megállapodás, valamint a megvalósításhoz kapcsolódó dokumentumok aláírására Határidő: 2018. május 30. Felelős: Schmidt Csaba polgármester Stratégiai és Pályázati Iroda Városüzemeltetési Iroda Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 94/2018. (V.30.) határozata A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Komárom-Esztergom Megyei Elnökségének helyi földbizottsági feladatkörben kiadott állásfoglalásai ellen benyújtott kifogás elbírálása Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 95/2018. (V.30.) határozata A Gazdasági, Lakásügyi és Turisztikai Bizottság 331/2018. (03.28.) számú határozatának felülvizsgálatára vonatkozó kérelem elbírálása Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 96/2018. (V.30.) határozata Döntés városérdekből történő elhelyezésről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tatabányai Tagintézménye tagintézmény-vezetője, Hortobágyiné Lendvai Virág városérdekű elhelyezésre irányuló kérelmét Varga Lászlóné gyógytestnevelő részére támogatja, és a Tatabánya, Töhötöm v. u. 11. 1/8. (1 szoba, összkomfortos, 36m 2 ) szám alatti tulajdonú bérlakás bérlőjének jelöli ki. A bérleti díj a lakások bérletéről szóló 52/2012. (XI.23.) 10. (5) bekezdésében foglaltak alapján a 1. melléklete szerinti szociális lakbér összegének 70%-a. A bérleti szerződést 2023. május 31. napjáig lehet megkötni. Határidő: 2018. 08. 31. Felelős: John Katalin alpolgármester Ingatlangazdálkodási Iroda A határozatokat a mai nappal az önkormányzat hirdetőtábláján közzétettem. Tatabánya, 2018. május 31. Dr. Berkovics Gergely s.k. jegyző
1. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Működési bevételek Felhalmozási bevételek Bevételi előirányzatok Működési támogatások államháztartáson belülről Eredeti előirányzat 2/2017. (II.03.) Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Teljesülés Eredeti előirányzat 2/2017. (II.03.) Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Teljesülés 2 927 628 265 4 614 150 724 4 620 867 032 Személyi juttatások 2 942 984 648 3 090 065 180 2 978 228 813 Közhatalmi bevételek 7 016 300 000 8 203 364 843 8 203 364 843 Működési bevételek 1 180 659 525 1 376 657 790 1 376 657 790 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 723 773 985 771 751 117 714 508 240 Dologi 3 527 087 278 4 347 523 862 3 485 907 518 Ellátottak pénzbeli 110 655 040 93 209 459 51 905 181 Működési átvett pénzeszközök 25 686 000 62 436 908 62 436 908 2 931 825 263 3 443 154 306 3 342 443 189 EGYENLEG (Bevételek - Kiadások) ("+" egyenleg többlet; "-" egyenleg hiány) Működési bevételek összesen 11 150 273 790 14 256 610 265 14 263 326 573 Működési összesen 10 236 326 214 11 745 703 924 10 572 992 941 3 690 333 632 Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről 2 962 201 210 7 562 692 336 7 555 976 028 7 345 425 525 10 237 509 215 2 340 672 700 Felhalmozási bevételek 155 500 000 75 292 568 75 292 568 3 329 927 070 3 790 588 981 1 878 851 678 Felhalmozási átvett pénzeszközök 27 000 000 81 291 611 81 291 611 330 749 799 6 181 297 160 5 573 433 219 Felhalmozási bevételek összesen 3 144 701 210 7 719 276 515 7 712 560 207 Felhalmozási összesen 11 006 102 394 20 209 395 356 9 792 957 597-2 080 397 390 Költségvetési bevételek összesen Szabad pénzeszköz betétből való visszavonása Teljesülés 14 294 975 000 21 975 886 780 21 975 886 780 Költségvetési összesen 21 242 428 608 31 955 099 280 20 365 950 538 1 609 936 242 KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY BELSŐ FINANSZÍROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK: KÖLTSÉGVETÉSI MARADVÁNY, SZABAD PÉNZESZKÖZ BETÉTBŐL VALÓ VISSZAVONÁSA Költségvetési maradvány Maradvánnyal és szabad pénzeszköz betétből való visszavonásával korrigált költségvetési bevételek összesen 6 558 168 816 10 095 987 708 10 095 987 708 10 095 987 708 0 0 0 0 20 853 143 816 32 071 874 488 32 071 874 488 Költségvetési összesen 21 242 428 608 31 955 099 280 20 365 950 538 11 705 923 950 KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY KÜLSŐ FINANSZÍROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Megelőlegezett állami támogatás Hitelfelvétel Állampapírok visszaváltása Külső finanszírozási bevételek összesen: 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ZÁRSZÁMADÁSÁNAK ÖSSZESÍTŐ KIMUTATÁSA BEVÉTELEK KIADÁSOK 0 96 029 232 96 029 232 500 000 000 0 0 Működési Felhalmozási 2017. ÉV Kiadási előirányzatok FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 5 000 000 000 8 000 000 000 8 000 000 000 Állampapírok vásárlása 5 000 000 000 8 000 000 000 8 000 000 000 5 500 000 000 8 096 029 232 8 096 029 232 összesen 5 110 715 208 8 212 804 440 8 110 715 208-14 685 976 BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN : hiteltörlesztés és egyéb kiadás 110 715 208 212 804 440 110 715 208 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 26 353 143 816 40 167 903 720 40 167 903 720 26 353 143 816 40 167 903 720 28 476 665 746-11 691 237 974 1. oldal
TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE 2017. ÉV 1.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez BEVÉTELEK KIADÁSOK Bevételi előirányzatok 2015. évi tény 2016. évi tény 2017. évi tény Kiadási előirányzatok 2015. évi tény 2016. évi tény 2017. évi tény Működési bevételek Felhalmozási bevételek KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK Működési támogatások államháztartáson belülről 3 463 975 000 3 454 228 291 4 620 867 032 Személyi juttatások 2 786 166 000 2 898 388 618 2 978 228 813 Közhatalmi bevételek 6 761 303 000 7 149 601 089 8 203 364 843 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 759 521 000 805 388 367 714 508 240 Működési bevételek 1 336 289 000 1 291 151 600 1 376 657 790 Dologi 3 736 476 000 3 601 804 529 3 485 907 518 Ellátottak pénzbeli 185 363 000 80 005 906 51 905 181 Működési átvett pénzeszközök 38 135 000 53 480 010 62 436 908 2 417 858 000 2 604 943 021 3 342 443 189 Működési Működési bevételek összesen 11 599 702 000 11 948 460 990 14 263 326 573 Működési összesen 9 885 384 000 9 990 530 441 10 572 992 941 Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről 1 683 145 000 7 728 739 331 7 555 976 028 1 933 666 000 1 037 983 653 2 340 672 700 Felhalmozási bevételek 24 845 000 175 724 349 75 292 568 946 397 000 869 338 451 1 878 851 678 Felhalmozási átvett pénzeszközök 40 413 000 131 705 717 81 291 611 200 955 000 260 568 511 5 573 433 219 Felhalmozási KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK Felhalmozási bevételek összesen 1 748 403 000 8 036 169 397 7 712 560 207 Felhalmozási összesen 3 081 018 000 2 167 890 615 9 792 957 597 Költségvetési bevételek összesen 13 348 105 000 19 984 630 387 21 975 886 780 Költségvetési összesen 12 966 402 000 12 158 421 056 20 365 950 538 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK Költségvetési maradvány Szabad pénzeszköz betétből való visszavonása Hitelfelvétel Egyéb finanszírozási bevételek Állampapírok visszaváltása bevételek összesen 1 706 622 000 988 406 496 10 095 987 708 6 300 000 000 10 803 200 000 Szabad pénzeszköz betétbe való 0 elhelyezése 7 600 000 000 9 503 200 000 0 193 402 000 0 0 Hiteltörlesztés 6 080 000 18 180 000 24 240 000 86 923 000 86 475 208 96 029 232 Egyéb finanszírozási kiadás 74 163 000 86 923 327 86 475 208 0 3 600 000 000 8 000 000 000 Állampapírok vásárlása 0 3 600 000 000 8 000 000 000 8 286 947 000 15 478 081 704 18 192 016 940 összesen 7 680 243 000 13 208 303 327 8 110 715 208 BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 21 635 052 000 35 462 712 091 40 167 903 720 20 646 645 000 25 366 724 383 28 476 665 746 1. oldal
Kötelező feladatok Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Működési támogatások államháztartáson belülről Működési bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök Költségvetési maradvány és szabad pénz-eszközök betétből való visszavonása bevételek Hitelfelvétel, Kamatozó Kincstárjegy visszaváltás és állami támogatás megelőlegezés 1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ 2017. ÉV Irányító szervi támogatások 2.1 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Önkormányzat 12 780 128 564 4 037 810 414 8 197 353 400 460 806 548 817 366 6 696 281 251 0 0 3 000 384 638 96 029 232 0 22 489 482 849 4 037 810 414 8 197 353 400 460 806 548 817 366 6 696 281 251 0 0 3 000 384 638 96 029 232 0 22 489 482 849 0 Polgármesteri Hivatal 1 506 158 492 11 518 613 981 292 4 416 859 0 0 0 0 200 943 111 0 1 506 335 452 1 724 195 327 11 791 853 981 292 10 092 061 0 0 0 0 200 943 111 0 1 500 387 010 1 724 195 327 0 Egyéb költségvetési szervek 3 543 557 158 150 511 640 0 401 062 446 258 042 2 298 404 27 000 500 000 139 165 023 0 3 163 858 189 3 857 680 744 150 511 640 0 401 062 446 258 042 2 298 404 27 000 500 000 139 165 023 0 3 163 858 189 3 857 680 744 0 Kötelező feladatok 17 829 844 214 4 199 840 667 8 198 334 692 866 285 853 1 075 408 6 698 579 655 27 000 500 000 3 340 492 772 96 029 232 4 670 193 641 28 071 358 920 4 200 113 907 8 198 334 692 871 961 055 1 075 408 6 698 579 655 27 000 500 000 3 340 492 772 96 029 232 4 664 245 199 28 071 358 920 0 összesen: Működési támogatások államháztartáson belülről Teljesülés Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök Költségvetési maradvány és szabad pénz-eszközök betétből való visszavonása Hitelfelvétel, Kamatozó Kincstárjegy visszaváltás és állami támogatás megelőlegezés Irányító szervi támogatások Maradvány Önként vállalt feladatok Önkormányzat 12 988 809 069 381 628 746 5 030 151 344 633 953 0 863 762 681 75 251 233 78 291 611 6 684 321 954 8 000 000 000 0 16 432 920 329 388 345 054 5 030 151 344 633 953 0 857 046 373 75 251 233 78 291 611 6 684 321 954 8 000 000 000 0 16 432 920 329 0 Polgármesteri Hivatal 40 282 638 11 438 791 0 19 113 233 0 0 14 335 0 7 910 841 0 44 189 747 82 666 947 11 165 551 0 13 438 031 0 0 14 335 0 7 910 841 0 50 138 189 82 666 947 0 Egyéb költségvetési szervek 568 770 239 21 242 520 0 146 624 751 61 361 500 350 000 0 2 500 000 63 262 141 0 467 801 837 763 142 749 21 242 520 0 146 624 751 61 361 500 350 000 0 2 500 000 63 262 141 0 467 801 837 763 142 749 0 Önként vállalt feladatok 13 597 861 946 414 310 057 5 030 151 510 371 937 61 361 500 864 112 681 75 265 568 80 791 611 6 755 494 936 8 000 000 000 511 991 584 17 278 730 025 420 753 125 5 030 151 504 696 735 61 361 500 857 396 373 75 265 568 80 791 611 6 755 494 936 8 000 000 000 517 940 026 17 278 730 025 0 összesen: Államigazgatási feladatok Önkormányzat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Polgármesteri Hivatal 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb költségvetési szervek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ÖSSZESEN Önkormányzat 25 768 937 633 4 419 439 160 8 202 383 551 805 440 501 817 366 7 560 043 932 75 251 233 78 291 611 9 684 706 592 8 096 029 232 0 38 922 403 178 4 426 155 468 8 202 383 551 805 440 501 817 366 7 553 327 624 75 251 233 78 291 611 9 684 706 592 8 096 029 232 0 38 922 403 178 0 Polgármesteri Hivatal 1 546 441 130 22 957 404 981 292 23 530 092 0 0 14 335 0 208 853 952 0 1 550 525 199 1 806 862 274 22 957 404 981 292 23 530 092 0 0 14 335 0 208 853 952 0 1 550 525 199 1 806 862 274 0 Egyéb költségvetési szervek 4 112 327 397 171 754 160 0 547 687 197 61 619 542 2 648 404 27 000 3 000 000 202 427 164 0 3 631 660 026 4 620 823 493 171 754 160 0 547 687 197 61 619 542 2 648 404 27 000 3 000 000 202 427 164 0 3 631 660 026 4 620 823 493 0 : 31 427 706 160 4 614 150 724 8 203 364 843 1 376 657 790 62 436 908 7 562 692 336 75 292 568 81 291 611 10 095 987 708 8 096 029 232 5 182 185 225 45 350 088 945 4 620 867 032 8 203 364 843 1 376 657 790 62 436 908 7 555 976 028 75 292 568 81 291 611 10 095 987 708 8 096 029 232 5 182 185 225 45 350 088 945 0 korrekció (irányítószervi támogatás) -5 074 562 344-5 182 185 225-5 182 185 225-5 182 185 225-5 182 185 225 0 BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 26 353 143 816 4 614 150 724 8 203 364 843 1 376 657 790 62 436 908 7 562 692 336 75 292 568 81 291 611 10 095 987 708 8 096 029 232 0 40 167 903 720 4 620 867 032 8 203 364 843 1 376 657 790 62 436 908 7 555 976 028 75 292 568 81 291 611 10 095 987 708 8 096 029 232 0 40 167 903 720 0 1. oldal
2.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) 27/2017. (XII.20.) Működési támogatások államháztartáson belülről 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2017. ÉV Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Hitelfelvétel, Költségvetési Működési Felhalmozási Kamatozó Felhalmozási maradvány és Közhatalmi Működési átvett támogatások Felhalmozási Kincstárjegy átvett szabad pénzeszközök betétből bevételek bevételek pénzeszközök belülről állami támogatás államháztartáson bevételek visszaváltás és pénzeszközök való visszavonása megelőlegezés ÖNKORMÁNYZATI SAJÁT BEVÉTELEK 101 Kötelező feladatok 101 010 ÁFA visszatérülések 7 221 420 13 877 136 0 0 0 0 101 020 Nyári napközis tábor térítési díj bevétele 0 1 232 028 0 1 158 103 1 158 103 0 1 158 103 1 158 103 0 Kötelező feladatok összesen 7 221 420 15 109 164 0 0 1 158 103 0 0 0 0 0 0 0 1 158 103 0 0 1 158 103 0 0 0 0 0 0 0 1 158 103 0 102 Önként vállalt feladatok 102 010 Kamatok és egyéb kamatjellegű bevételek 20 000 000 150 000 000 143 740 733 143 740 733 143 740 733 143 740 733 0 102 020 Továbbszámlázott szolgáltatás 27 106 037 27 106 037 0 0 28 573 343 0 0 0 0 0 0 0 28 573 343 0 0 28 573 343 0 0 0 0 0 0 0 28 573 343 0 Alap bevétel 21 343 336 21 343 336 23 286 461 23 286 461 23 286 461 23 286 461 0 ÁFA bevétel 5 762 701 5 762 701 5 286 882 5 286 882 5 286 882 5 286 882 0 102 030 Egyéb bevételek 6 350 000 11 140 226 360 000 0 15 570 532 0 0 0 0 0 0 0 15 930 532 360 000 0 15 570 532 0 0 0 0 0 0 0 15 930 532 0 Alap bevétel 5 000 000 9 757 418 360 000 15 101 767 15 461 767 360 000 15 101 767 15 461 767 0 ÁFA bevétel 1 350 000 1 382 808 468 765 468 765 468 765 468 765 0 102 040 ÁFA visszatérülések 11 162 701 11 989 056 12 240 530 12 240 530 12 240 530 12 240 530 0 Önként vállalt feladatok összesen: 64 618 738 200 235 319 360 000 0 200 125 138 0 0 0 0 0 0 0 200 485 138 360 000 0 200 125 138 0 0 0 0 0 0 0 200 485 138 0 ÖNKORMÁNYZATI SAJÁT BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 71 840 158 215 344 483 360 000 0 201 283 241 0 0 0 0 0 0 0 201 643 241 360 000 0 201 283 241 0 0 0 0 0 0 0 201 643 241 0 VAGYONHASZNOSÍTÁSSAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK 103 Kötelező feladatok 103 010 Földterület bérlet (Kőbányával együtt) 57 150 000 57 150 000 0 0 14 743 534 0 0 0 0 0 0 0 14 743 534 0 0 14 743 534 0 0 0 0 0 0 0 14 743 534 0 Alap bevétel 45 000 000 45 000 000 14 227 094 14 227 094 14 227 094 14 227 094 0 ÁFA bevétel 12 150 000 12 150 000 516 440 516 440 516 440 516 440 0 103 020 Hulladéktároló használati díj (nem tatabányai) 7 620 000 7 620 000 0 0 4 388 380 0 0 0 0 0 0 0 4 388 380 0 0 4 388 380 0 0 0 0 0 0 0 4 388 380 0 Alap bevétel 6 000 000 6 000 000 3 455 417 3 455 417 3 455 417 3 455 417 0 ÁFA bevétel 1 620 000 1 620 000 932 963 932 963 932 963 932 963 0 103 030 Önkormányzati bértelkek bérleti díja 6 000 000 6 000 000 6 347 445 6 347 445 6 347 445 6 347 445 0 103 040 Nem lakás helyiségek bérleti díja 22 860 000 22 860 000 0 0 19 542 633 0 0 0 0 0 0 0 19 542 633 0 0 19 542 633 0 0 0 0 0 0 0 19 542 633 0 Alap bevétel 18 000 000 18 000 000 15 431 753 15 431 753 15 431 753 15 431 753 0 ÁFA bevétel 4 860 000 4 860 000 4 110 880 4 110 880 4 110 880 4 110 880 0 103 05 Önkormányzati tulajdonú lakások lakbér- és vízdíjbevétele 330 500 000 348 900 000 0 0 357 209 170 0 0 0 0 0 0 0 357 209 170 0 0 357 209 170 0 0 0 0 0 0 0 357 209 170 0 103 051 Önkormányzati tulajdonú lakások lakbérbevétele 317 500 000 335 900 000 347 135 806 347 135 806 347 135 806 347 135 806 0 103 052 Önkormányzati tulajdonú lakások vízdíjbevétele 13 000 000 13 000 000 10 073 364 10 073 364 10 073 364 10 073 364 0 103 060 Millenniumi lakópark Réti úti bérlakások lakbérbevétele 22 900 000 22 900 000 27 357 280 27 357 280 27 357 280 27 357 280 0 103 070 Szent Flórián utca 4/C bérlakások lakbérbevétele 2 600 000 2 600 000 3 825 036 3 825 036 3 825 036 3 825 036 0 103 080 Víz- és csatornavezeték használati díja 33 967 420 45 564 394 0 0 26 234 967 0 0 0 0 0 0 0 26 234 967 0 0 26 234 967 0 0 0 0 0 0 0 26 234 967 0 Alap bevétel 26 746 000 35 877 476 20 657 454 20 657 454 20 657 454 20 657 454 0 ÁFA bevétel 7 221 420 9 686 918 5 577 513 5 577 513 5 577 513 5 577 513 0 Kötelező feladatok összesen 483 597 420 513 594 394 0 0 459 648 445 0 0 0 0 0 0 0 459 648 445 0 0 459 648 445 0 0 0 0 0 0 0 459 648 445 0 104 Önként vállalt feladatok 104 010 Hamvasztókemence használati díj 10 160 000 10 160 000 0 0 7 978 140 0 0 0 0 0 0 0 7 978 140 0 0 7 978 140 0 0 0 0 0 0 0 7 978 140 0 Alap bevétel 8 000 000 8 000 000 6 282 000 6 282 000 6 282 000 6 282 000 0 ÁFA bevétel 2 160 000 2 160 000 1 696 140 1 696 140 1 696 140 1 696 140 0 104 020 Strand és élményfürdő bérleti díj 25 400 000 45 400 000 0 0 20 000 000 0 0 0 0 0 0 0 20 000 000 0 0 20 000 000 0 0 0 0 0 0 0 20 000 000 0 Alap bevétel 20 000 000 40 000 000 15 748 031 15 748 031 15 748 031 15 748 031 0 ÁFA bevétel 5 400 000 5 400 000 4 251 969 4 251 969 4 251 969 4 251 969 0 104 030 Piac bevételei 8 255 000 8 255 000 0 0 9 355 671 0 0 0 0 0 0 0 9 355 671 0 0 9 355 671 0 0 0 0 0 0 0 9 355 671 0 Alap bevétel 6 500 000 6 500 000 7 366 671 7 366 671 7 366 671 7 366 671 0 ÁFA bevétel 1 755 000 1 755 000 1 989 000 1 989 000 1 989 000 1 989 000 0 104 040 Közterület használati díj 22 225 000 22 225 000 0 0 23 010 681 0 0 0 0 0 0 0 23 010 681 0 0 23 010 681 0 0 0 0 0 0 0 23 010 681 0 Alap bevétel 17 500 000 17 500 000 18 118 653 18 118 653 18 118 653 18 118 653 0 ÁFA bevétel 4 725 000 4 725 000 4 892 028 4 892 028 4 892 028 4 892 028 0 104 050 Fizető parkolók díjbevétele 54 610 000 59 690 000 0 0 69 801 088 0 0 0 0 0 0 0 69 801 088 0 0 69 801 088 0 0 0 0 0 0 0 69 801 088 0 Alap bevétel 43 000 000 47 000 000 57 735 985 57 735 985 57 735 985 57 735 985 0 ÁFA bevétel 11 610 000 12 690 000 12 065 103 12 065 103 12 065 103 12 065 103 0 104 060 Tatabánya kártya díjbevétele 15 240 000 15 240 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Alap bevétel 12 000 000 12 000 000 0 0 0 0 ÁFA bevétel 3 240 000 3 240 000 0 0 0 0 104 070 Nagyobb értékű telkek 76 200 000 76 200 000 0 0 10 547 013 0 0 39 063 015 0 0 0 0 49 610 028 0 0 10 547 013 0 0 39 063 015 0 0 0 0 49 610 028 0 Alap bevétel 60 000 000 60 000 000 39 063 015 39 063 015 39 063 015 39 063 015 0 ÁFA bevétel 16 200 000 16 200 000 10 547 013 10 547 013 10 547 013 10 547 013 0 104 080 Lakásépítési telkek értékesítése 50 800 000 50 800 000 0 0 641 425 0 0 3 206 961 0 0 0 0 3 848 386 0 0 641 425 0 0 3 206 961 0 0 0 0 3 848 386 0 Alap bevétel 40 000 000 40 000 000 3 206 961 3 206 961 3 206 961 3 206 961 0 ÁFA bevétel 10 800 000 10 800 000 641 425 641 425 641 425 641 425 0 104 090 Kisebb telkek értékesítése 3 175 000 3 175 000 0 0 396 225 0 0 2 986 402 0 0 0 0 3 382 627 0 0 396 225 0 0 2 986 402 0 0 0 0 3 382 627 0 Alap bevétel 2 500 000 2 500 000 2 986 402 2 986 402 2 986 402 2 986 402 0 ÁFA bevétel 675 000 675 000 396 225 396 225 396 225 396 225 0 104 100 Nem lakás helyiségek értékesítése 63 500 000 63 500 000 0 0 217 970 0 0 18 088 268 0 0 0 0 18 306 238 0 0 217 970 0 0 18 088 268 0 0 0 0 18 306 238 0 Alap bevétel 50 000 000 50 000 000 18 088 268 18 088 268 18 088 268 18 088 268 0 ÁFA bevétel 13 500 000 13 500 000 217 970 217 970 217 970 217 970 0 104 110 Önkormányzati tulajdonú lakások értékesítése 3 000 000 3 000 000 0 0 10 500 0 0 3 310 341 0 0 0 0 3 320 841 0 0 10 500 0 0 3 310 341 0 0 0 0 3 320 841 0 Alap bevétel 3 000 000 3 000 000 3 310 341 3 310 341 3 310 341 3 310 341 0 ÁFA bevétel 0 0 10 500 10 500 10 500 10 500 0 104 120 Részesedések, hozambevétel 40 000 000 40 000 000 0 0 0 0 0 104 130 Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. részvényeinek értékesítése 0 151 246 151 246 151 246 151 246 151 246 0 104 140 Győri ÉPFU Zrt. részvényeinek értékesítése 0 8 445 000 8 445 000 8 445 000 8 445 000 8 445 000 0 104 150 A Tatabányai Erőmű Kft. közérdekű kötelezettség-vállalásából származó bevétel 0 50 000 000 50 000 000 50 000 000 50 000 000 50 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 372 565 000 456 241 246 0 0 141 958 713 0 0 75 251 233 50 000 000 0 0 0 267 209 946 0 0 141 958 713 0 0 75 251 233 50 000 000 0 0 0 267 209 946 0 VAGYONHASZNOSÍTÁSSAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN Irányító szervi támoga-tások 856 162 420 969 835 640 0 0 601 607 158 0 0 75 251 233 50 000 000 0 0 0 726 858 391 0 0 601 607 158 0 0 75 251 233 50 000 000 0 0 0 726 858 391 0 Működési támogatások államháztartáson belülről 91 Teljesülés Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Hitelfelvétel, Működési Felhalmozási Költségvetési Felhalmozási Kamatozó Közhatalmi Működési átvett támogatások Felhalmozási maradvány és átvett Kincstárjegy bevételek bevételek pénzeszközök belülről 95 eszközök betétből államháztartáson bevételek szabad pénz- pénzeszközök visszaváltás és 93 94 97 állami támogatás 96 92 való visszavonása megelőlegezés Irányító szervi támoga-tások Maradvány 1. oldal
2.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) 27/2017. (XII.20.) Működési támogatások államháztartáson belülről 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2017. ÉV Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Hitelfelvétel, Költségvetési Működési Felhalmozási Kamatozó Felhalmozási maradvány és Közhatalmi Működési átvett támogatások Felhalmozási Kincstárjegy Irányító szervi átvett szabad pénzeszközök betétből bevételek bevételek pénzeszközök belülről állami támogatás államháztartáson bevételek visszaváltás és támoga-tások pénzeszközök való visszavonása megelőlegezés Működési támogatások államháztartáson belülről 91 Teljesülés Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Hitelfelvétel, Működési Felhalmozási Költségvetési Felhalmozási Kamatozó Közhatalmi Működési átvett támogatások Felhalmozási maradvány és átvett Kincstárjegy Irányító szervi bevételek bevételek pénzeszközök belülről 95 eszközök betétből államháztartáson bevételek szabad pénz- pénzeszközök visszaváltás és támoga-tások 93 94 97 állami támogatás 96 92 való visszavonása megelőlegezés Maradvány HELYI ADÓK ÉS ÁTENGEDETT BEVÉTELEK 105 Kötelező feladatok 105 010 Helyi iparűzési adó 4 303 600 000 4 610 000 000 4 928 306 638 4 928 306 638 4 928 306 638 4 928 306 638 0 105 020 Építményadó 1 250 000 000 1 310 000 000 1 343 683 513 1 343 683 513 1 343 683 513 1 343 683 513 0 105 030 Telekadó 230 000 000 230 000 000 289 812 798 289 812 798 289 812 798 289 812 798 0 105 040 Környei ipari területet érintő adó 1 020 000 000 1 020 000 000 1 226 250 245 1 226 250 245 1 226 250 245 1 226 250 245 0 105 050 Gépjárműadó 40 %-a 170 000 000 170 000 000 194 902 723 194 902 723 194 902 723 194 902 723 0 105 060 Talajterhelési díj 500 000 500 000 396 838 396 838 396 838 396 838 0 105 070 Adó pótlék, bírság 30 000 000 170 000 000 203 253 345 203 253 345 203 253 345 203 253 345 0 105 080 Helyszíni és közigazgatási bírság 8 000 000 8 000 000 10 716 571 10 716 571 10 716 571 10 716 571 0 105 090 Termőföld bérbeadásából származó jövedelem 0 22 782 28 045 28 045 28 045 28 045 0 105 110 Környezetvédelmi bírság 0 2 684 2 684 2 684 2 684 2 684 0 Kötelező feladatok összesen 7 012 100 000 7 518 525 466 0 8 197 353 400 0 0 0 0 0 0 0 0 8 197 353 400 0 8 197 353 400 0 0 0 0 0 0 0 0 8 197 353 400 0 106 Önként vállalt feladatok 106 010 Idegenforgalmi adó 3 000 000 3 000 000 4 012 998 4 012 998 4 012 998 4 012 998 0 106 020 Vállalkozások kommunális adója 0 2 400 0 0 0 0 0 106 030 Magánszemélyek kommunális adója 0 79 860 1 017 153 1 017 153 1 017 153 1 017 153 0 Önként vállalt feladatok összesen: 3 000 000 3 082 260 0 5 030 151 0 0 0 0 0 0 0 0 5 030 151 0 5 030 151 0 0 0 0 0 0 0 0 5 030 151 0 HELYI ADÓK ÉS ÁTENGEDETT BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 7 015 100 000 7 521 607 726 0 8 202 383 551 0 0 0 0 0 0 0 0 8 202 383 551 0 8 202 383 551 0 0 0 0 0 0 0 0 8 202 383 551 0 ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása 107 Kötelező feladatok 107 01 A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA 5 485 617 5 460 617 5 460 617 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 460 617 5 460 617 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 460 617 0 107 011 Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása 110 000 85 000 85 000 85 000 85 000 85 000 0 107 012 A 2016. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása 5 375 617 5 375 617 5 375 617 5 375 617 5 375 617 5 375 617 0 107 02 A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 1 240 051 500 1 246 979 573 1 246 979 573 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 246 979 573 1 246 979 573 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 246 979 573 0 107 021 Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 1 036 145 647 1 040 202 050 1 040 202 050 1 040 202 050 1 040 202 050 1 040 202 050 0 107 022 Óvodaműködtetési támogatás 170 453 433 171 379 367 171 379 367 171 379 367 171 379 367 171 379 367 0 107 023 Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többlethoz 33 452 420 35 398 156 35 398 156 35 398 156 35 398 156 35 398 156 0 107 03-107 A TELEPÜLÉSI ÖNKROMÁNYZATOK SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI ÉS 09 GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 1 071 820 589 1 192 958 918 1 201 263 754 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 201 263 754 1 201 263 754 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 201 263 754 0 107 030 Szociális ágazati összevont pótlék 10 905 968 128 116 150 139 298 444 139 298 444 139 298 444 139 298 444 0 107 040 Bölcsődei ellátás 155 048 580 152 182 800 152 182 800 152 182 800 152 182 800 152 182 800 0 107 05-107 06 Szociális feladatok támogatása (TJ ESZI támogatás) 559 864 059 571 564 793 571 564 793 0 0 0 0 0 0 0 0 0 571 564 793 571 564 793 0 0 0 0 0 0 0 0 0 571 564 793 0 107 051 Család- és gyermekjóléti szolgálat 44 400 000 44 400 000 44 400 000 44 400 000 44 400 000 44 400 000 0 107 052 Család- és gyermekjóléti központ 33 000 000 33 000 000 33 000 000 33 000 000 33 000 000 33 000 000 0 107 053 Szociális étkeztetés 41 348 384 38 547 168 38 547 168 38 547 168 38 547 168 38 547 168 0 107 054 Házi segítségnyújtás 14 004 000 22 067 000 22 067 000 22 067 000 22 067 000 22 067 000 0 107 055 Időskorúak nappali intézményi ellátása 30 901 500 29 757 000 29 757 000 29 757 000 29 757 000 29 757 000 0 107 056 Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása 10 450 000 9 350 000 9 350 000 9 350 000 9 350 000 9 350 000 0 107 057 Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása 7 068 000 7 068 000 7 068 000 7 068 000 7 068 000 7 068 000 0 107 058 Hajléktalanok nappali intézményi ellátása 20 774 880 20 774 880 20 774 880 20 774 880 20 774 880 20 774 880 0 107 059 Hajléktalanok átmeneti intézményei 32 456 655 33 487 025 33 487 025 33 487 025 33 487 025 33 487 025 0 107 060 A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása 237 149 640 242 361 720 242 361 720 242 361 720 242 361 720 242 361 720 0 107 061 Intézmény - üzemeltetési támogatás 88 311 000 90 752 000 90 752 000 90 752 000 90 752 000 90 752 000 0 107 07 Gyermekétkeztetés támogatása 332 423 142 326 309 327 323 431 869 0 0 0 0 0 0 0 0 0 323 431 869 323 431 869 0 0 0 0 0 0 0 0 0 323 431 869 0 107 071 Az étkeztetési feladatot ellátók után járó bértámogatás 149 948 160 146 928 960 146 928 960 146 928 960 146 928 960 146 928 960 0 107 072 Az intézményi gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása 178 341 912 175 328 807 172 451 349 172 451 349 172 451 349 172 451 349 0 107 073 A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésésnek támogatása 4 133 070 4 051 560 4 051 560 4 051 560 4 051 560 4 051 560 0 107 080 Kiegészítő támogatás a bölcsődében, mini bölcsődében foglalkoztatott, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és szakemberek béréhez 13 578 840 14 785 848 14 785 848 14 785 848 14 785 848 14 785 848 0 A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 206 181 880 207 139 119 207 139 119 0 0 0 0 0 0 0 0 0 207 139 119 207 139 119 0 0 0 0 0 0 0 0 0 207 139 119 0 107 10 Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása 206 181 880 207 139 119 207 139 119 0 0 0 0 0 0 0 0 0 207 139 119 207 139 119 0 0 0 0 0 0 0 0 0 207 139 119 0 107 101 Megyei könyvtárak feladatainak támogatása 125 500 000 125 500 000 125 500 000 125 500 000 125 500 000 125 500 000 0 107 102 Megyeszékhely megyei jogú városok közművelődési feladatainak támogatása 27 912 800 27 912 800 27 912 800 27 912 800 27 912 800 27 912 800 0 107 103 Megyei könyvtár kistelepülési könyvtári kiegészítő támogatása 52 769 080 52 769 080 52 769 080 52 769 080 52 769 080 52 769 080 0 107 104 A települési önkormányzatok könyvtári érdekeltségnövelő támogatása 0 957 239 957 239 957 239 957 239 957 239 0 Kötelező feladatok összesen 2 523 539 586 2 652 538 227 2 660 843 063 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 660 843 063 2 660 843 063 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 660 843 063 0 108 Önként vállalt feladatok A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 160 000 000 160 000 000 160 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 000 000 160 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 000 000 0 A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 160 000 000 160 000 000 160 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 000 000 160 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 000 000 0 108 01 A kiemelt minősítésű színházművészeti szervezetek támogatása 160 000 000 160 000 000 160 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 000 000 160 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 000 000 0 108 011 ~művészeti támogatás 96 000 000 96 000 000 96 000 000 96 000 000 96 000 000 96 000 000 0 108 012 ~ létesítmény-gazdálkodási működési támogatás 64 000 000 64 000 000 64 000 000 64 000 000 64 000 000 64 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen 160 000 000 160 000 000 160 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 000 000 160 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 160 000 000 0 Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása mindösszesen 2 683 539 586 2 812 538 227 2 820 843 063 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 820 843 063 2 820 843 063 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 820 843 063 0 2. oldal
2.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) 27/2017. (XII.20.) Működési támogatások államháztartáson belülről 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2017. ÉV Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Hitelfelvétel, Költségvetési Működési Felhalmozási Kamatozó Felhalmozási maradvány és Közhatalmi Működési átvett támogatások Felhalmozási Kincstárjegy Irányító szervi átvett szabad pénzeszközök betétből bevételek bevételek pénzeszközök belülről állami támogatás államháztartáson bevételek visszaváltás és támoga-tások pénzeszközök való visszavonása megelőlegezés Működési támogatások államháztartáson belülről 91 Teljesülés Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Hitelfelvétel, Működési Felhalmozási Költségvetési Felhalmozási Kamatozó Közhatalmi Működési átvett támogatások Felhalmozási maradvány és átvett Kincstárjegy Irányító szervi bevételek bevételek pénzeszközök belülről 95 eszközök betétből államháztartáson bevételek szabad pénz- pénzeszközök visszaváltás és támoga-tások 93 94 97 állami támogatás 96 92 való visszavonása megelőlegezés Kiegészítő támogatások 109 Kötelező feladatok 109 010 Személyes szabadság korlátozása 100 000 100 000 0 0 0 0 109 020 2017. évi bérkompenzáció 0 39 263 508 39 263 508 39 263 508 39 263 508 39 263 508 0 109 030 Bölcsődében foglalkoztatott, középfokú végzettséggel rendelkező kisgyermeknevelőt megillető bölcsődei pótlék 0 35 097 611 38 523 538 38 523 538 38 523 538 38 523 538 0 109 040 Kulturális illetmény pótlék 0 26 666 533 29 325 876 29 325 876 29 325 876 29 325 876 0 109 050 Adósságcsökkentési támogatás 0 115 070 115 070 115 070 115 070 115 070 0 109 060 Vis maior támogatás - Dália utca 0 1 438 000 0 0 0 0 0 109 070 Vis maior támogatás - Kálvária utca 0 2 396 951 2 396 951 2 396 951 2 396 951 2 396 951 0 109 080 Vis maior támogatás - Kertalja utca 0 7 639 101 7 639 101 7 639 101 7 639 101 7 639 101 0 109 090 A minimálbér és garantált bérminimum emelése, valamint a szociális hozzájárulási adó csökkentése hatásának kompenzációjának támogatása 0 28 481 524 28 481 524 28 481 524 28 481 524 28 481 524 0 109 100 Óvodapedagógusok munkáját segítők kiegészítő támogatása 0 44 040 000 44 040 000 44 040 000 44 040 000 44 040 000 0 109 110 A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedési támogatása 0 43 017 000 43 017 000 43 017 000 43 017 000 43 017 000 0 Kötelező feladatok összesen 100 000 228 255 298 222 766 516 0 0 0 10 036 052 0 0 0 0 0 232 802 568 222 766 516 0 0 0 10 036 052 0 0 0 0 0 232 802 568 0 110 Önként vállalt feladatok 110 010 Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása 0 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 Önként vállalt feladatok összesen 0 1 500 000 1 500 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 500 000 1 500 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 500 000 0 Kiegészítő és egyéb kötött felhasználású támogatások mindösszesen 100 000 229 755 298 224 266 516 0 0 0 10 036 052 0 0 0 0 0 234 302 568 224 266 516 0 0 0 10 036 052 0 0 0 0 0 234 302 568 0 KÖTELEZŐ FELADATOK MINDÖSSZESEN 2 523 639 586 2 880 793 525 2 883 609 579 0 0 0 10 036 052 0 0 0 0 0 2 893 645 631 2 883 609 579 0 0 0 10 036 052 0 0 0 0 0 2 893 645 631 0 ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK MINDÖSSZESEN 160 000 000 161 500 000 161 500 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 161 500 000 161 500 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 161 500 000 0 ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK MINDÖSSZESEN 2 683 639 586 3 042 293 525 3 045 109 579 0 0 0 10 036 052 0 0 0 0 0 3 055 145 631 3 045 109 579 0 0 0 10 036 052 0 0 0 0 0 3 055 145 631 0 EURÓPAI UNIÓBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK 111 Kötelező feladatok Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények Szent Teréz Idősek Otthona 111 010 III. pavilon épületének energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016- 00008) Tatabánya szociális alapellátó intézményeinek fejlesztése (TOP-6.6.2-15-TB1-111 020 2016-00001) 3 571 740 0 0 0 0 0 0 2 902 702 2 902 702 0 0 0 0 0 111 030 Az Üveggyári út 2. ütemének kialakítása (TOP-6.1.5-16) 0 451 147 442 0 0 0 0 0 111 040 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása (KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2017-01291) 0 9 000 000 6 840 000 2 160 000 9 000 000 6 840 000 2 160 000 9 000 000 0 111 050 Egészségügyi alapellátás infrastruktúrális fejlesztése Dózsakertben (TOP-6.6.1-16-2017-0001) 0 186 139 753 186 132 970 186 132 970 186 132 970 186 132 970 0 111 060 Egészségügyi alapellátás infrastruktúrális fejlesztése Újvárosban (TOP-6.6.1-16- 2017-0002) 0 115 160 246 115 160 246 115 160 246 115 160 246 115 160 246 0 111 070 A Szarkaláb utcai átkötő szakasz és a Kerék utca korszerűsítse az Ipari Parkban (TOP-6.1.1-16-TB1-2017-00001) 0 308 465 000 308 465 000 308 465 000 308 465 000 308 465 000 0 Kötelező feladatok összesen 6 474 442 1 072 815 143 6 840 000 0 0 0 611 918 216 0 0 0 0 0 618 758 216 6 840 000 0 0 0 611 918 216 0 0 0 0 0 618 758 216 0 112 Önként vállalt feladatok 112 010 A Tulipános ház turisztikai felújítása (TOP-6.1.4-15-TB1-2016-00002) 1 435 553 184 0 0 0 0 0 0 112 020 A városközpont és Dózsakert közösségi tereinek rekonstrukciója (TOP-6.3.2-15- TB1-2016-00001) 8 883 683 8 883 683 0 0 0 0 0 112 030 Gerecse kapuja turisztikai látogatóközpont kialakítása (TOP-6.1.4-15-TB1-2016- 00001) 470 115 396 0 0 0 0 0 0 112 040 Főtér és városközpont rehabilitációja (KDOP-3.1.1/D-09-2f-2010-0002) 0 64 196 580 64 196 580 64 196 580 6 716 308 57 480 272 64 196 580 0 Önként vállalt feladatok összesen 1 914 552 263 73 080 263 0 0 0 0 64 196 580 0 0 0 0 0 64 196 580 6 716 308 0 0 0 57 480 272 0 0 0 0 0 64 196 580 0 EURÓPAI UNIÓBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 1 921 026 705 1 145 895 406 6 840 000 0 0 0 676 114 796 0 0 0 0 0 682 954 796 13 556 308 0 0 0 669 398 488 0 0 0 0 0 682 954 796 0 ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLI EGYÉB TÁMOGATÁSOK 113 Kötelező feladatok 113 01 Egészségügyi Alapellátás 19 000 000 19 000 000 20 198 500 0 0 0 0 0 0 0 0 0 20 198 500 20 198 500 0 0 0 0 0 0 0 0 0 20 198 500 0 113 011 Ifjúság-egészségügyi ellátás 7 000 000 7 000 000 6 409 200 6 409 200 6 409 200 6 409 200 0 113 012 Fogorvosi ellátás 4 500 000 4 500 000 4 748 600 4 748 600 4 748 600 4 748 600 0 113 013 13. sz. házi gyermekorvosi körzet 7 500 000 7 500 000 9 040 700 9 040 700 9 040 700 9 040 700 0 113 020 Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 31 000 000 31 000 000 17 220 000 17 220 000 17 220 000 17 220 000 0 113 030 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 500 000 500 000 12 540 12 540 12 540 12 540 0 113 040 Önkormányzatok által megtérített köztemetés 500 000 1 000 000 2 755 263 2 755 263 2 755 263 2 755 263 0 113 050 Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények támogatásának visszatérülése 30 000 000 30 000 000 0 0 0 0 0 113 060 Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2016. évi szabad maradványának elvonása 0 160 998 527 160 998 527 160 998 527 160 998 527 160 998 527 0 113 070 2016. évi állami támogatások elszámolása alapján járó támogatás 0 7 478 533 7 478 533 7 478 533 7 478 533 7 478 533 0 113 080 Modern Városk Program: A tatabányai tömegközlekedés színvonalának és hatékonyságának javítása projekt (T-Szol Zrt. - T-BUSZ kft.) 0 5 641 200 000 647 300 000 4 993 900 000 5 641 200 000 647 300 000 4 993 900 000 5 641 200 000 0 113 090 Modern Városok Program keretében Tatabánya Megyei Jogú Város József Attila Megyei és Városi Könyvtár fejlesztése 0 398 000 000 84 610 000 313 390 000 398 000 000 84 610 000 313 390 000 398 000 000 0 113 100 Ebrendészeti telep korszerűsítése Tatabányán 0 1 157 455 1 157 455 1 157 455 1 157 455 1 157 455 0 113 110 Modern Városok Program keretében a Tatabányai Árpád Gimnázium reálgimnáziummá történő fejlesztése 0 0 206 787 472 765 879 528 972 667 000 206 787 472 765 879 528 972 667 000 0 113 120 2018. évi állami támogatás megelőlegezése 0 0 96 029 232 96 029 232 96 029 232 96 029 232 0 Kötelező feladatok összesen 81 000 000 6 290 334 515 1 147 360 835 0 0 0 6 074 326 983 0 0 0 0 96 029 232 7 317 717 050 1 147 360 835 0 0 0 6 074 326 983 0 0 0 96 029 232 0 7 317 717 050 0 Maradvány 3. oldal
2.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) 27/2017. (XII.20.) Működési támogatások államháztartáson belülről 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2017. ÉV Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Hitelfelvétel, Költségvetési Működési Felhalmozási Kamatozó Felhalmozási maradvány és Közhatalmi Működési átvett támogatások Felhalmozási Kincstárjegy Irányító szervi átvett szabad pénzeszközök betétből bevételek bevételek pénzeszközök belülről állami támogatás államháztartáson bevételek visszaváltás és támoga-tások pénzeszközök való visszavonása megelőlegezés Működési támogatások államháztartáson belülről 91 Teljesülés Működési bevételek Felhalmozási bevételek bevételek Hitelfelvétel, Működési Felhalmozási Költségvetési Felhalmozási Kamatozó Közhatalmi Működési átvett támogatások Felhalmozási maradvány és átvett Kincstárjegy Irányító szervi bevételek bevételek pénzeszközök belülről 95 eszközök betétből államháztartáson bevételek szabad pénz- pénzeszközök visszaváltás és támoga-tások 93 94 97 állami támogatás 96 92 való visszavonása megelőlegezés 114 Önként vállalt feladatok 114 010 Tata Város Önkormányzat hozzájárulása Által-ér völgyi kerékpárút üzemeltetéséhez és fenntartásához 3 000 000 3 000 000 0 2 550 042 2 550 042 0 2 550 042 2 550 042 0 114 020 Települési fogászati ügyeleti ellátás támogatása támogatási szerződés alapján 4 500 000 4 500 000 4 153 830 4 153 830 4 153 830 4 153 830 0 114 030 Ipari Parkban működő cégekkel kötött megállapodásokkal kapcsolatos bevételek Környe Községi Önkormányzattól 7 500 550 7 500 550 0 0 0 0 0 0 0 114 040 Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása 40 000 000 40 000 000 0 0 0 0 0 114 050 Modern Városok Program támogatása: út felújítás 999 999 398 999 999 398 212 598 297 787 401 101 999 999 398 212 598 297 787 401 101 999 999 398 0 Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjalap 2016/2017. I. félévi 114 060 0 850 000 850 000 850 000 850 000 850 000 0 támogatásából visszajáró támogatás 114 070 Felsőgallai I. világháborús emlékmű felújításának támogatása 0 2 000 000 0 2 000 000 2 000 000 0 2 000 000 2 000 000 0 114 080 Jedlik Ányos Terv Elektromos töltőállomások alprogram támogatása 0 6 852 000 6 852 000 6 852 000 6 852 000 6 852 000 0 114 090 Tatabányai Több Kistérségi Társulás rendezvény támogatás 0 500 000 500 000 500 000 500 000 500 000 0 114 100 Nyári diákmunka támogatása Tatabányai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 0 1 516 619 1 516 619 1 516 619 1 516 619 1 516 619 0 114 110 Kábítószer-ellenes Világnapi rendezvények támogatása 0 150 000 150 000 150 000 150 000 150 000 0 114 120 Járásszékhely Múzeumok szakmai támogatása 0 0 5 313 000 5 313 000 5 313 000 5 313 000 0 Önként vállalt feladatok összesen 1 054 999 948 1 066 868 567 219 768 746 0 2 550 042 0 799 566 101 0 2 000 000 0 0 0 1 023 884 889 219 768 746 0 2 550 042 0 799 566 101 0 2 000 000 0 0 0 1 023 884 889 0 ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLI EGYÉB TÁMOGATÁSOK MINDÖSSZESEN 1 135 999 948 7 357 203 082 1 367 129 581 0 2 550 042 0 6 873 893 084 0 2 000 000 0 0 96 029 232 8 341 601 939 1 367 129 581 0 2 550 042 0 6 873 893 084 0 2 000 000 0 96 029 232 0 8 341 601 939 0 ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK 115 Kötelező feladatok: 115 010 Egyes jövedelempótló támogatások lakossági visszafizetései 0 740 042 817 366 817 366 817 366 817 366 0 Kötelező feladatok összesen: 0 740 042 0 0 0 817 366 0 0 0 0 0 0 817 366 0 0 0 817 366 0 0 0 0 0 0 817 366 0 116 Önként vállalt feladatok 116 010 Magyar Atlétikai Szövetség támogatása Grosics Gyula stadionhoz 0 150 000 000 0 0 0 0 0 116 020 Lakossági közműfejlesztési hozzájárulás 0 65 000 65 000 65 000 65 000 65 000 0 116 030 AGC Glass Hungary Kft. támgoatása 0 0 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 0 150 065 000 0 0 0 0 0 0 5 065 000 0 0 0 5 065 000 0 0 0 0 0 0 5 065 000 0 0 0 5 065 000 0 ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK MINDÖSSZESEN 0 150 805 042 0 0 0 817 366 0 0 5 065 000 0 0 0 5 882 366 0 0 0 817 366 0 0 5 065 000 0 0 0 5 882 366 0 TÁMOGATÁSI KÖLCSÖNÖK VISSZATÉRÜLÉSE 117 Kötelező feladatok Kötelező feladatok összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 118 Önként vállalt feladatok 118 010 Lakossági kölcsön visszatérülés 10 000 000 10 655 000 60 19 582 859 19 582 919 60 19 582 859 19 582 919 0 118 020 Dolgozói lakásépítési kölcsön visszatérülés 2 000 000 2 000 000 1 639 552 1 639 552 1 639 552 1 639 552 0 118 030 Fűtéskorszerűsítési keretből nyújtott kölcsönök visszatérülése 15 000 000 15 000 000 4 200 4 200 4 200 4 200 0 Önként vállalt feladatok összesen 27 000 000 27 655 000 0 0 60 0 0 0 21 226 611 0 0 0 21 226 671 0 0 60 0 0 0 21 226 611 0 0 0 21 226 671 0 TÁMOGATÁSI KÖLCSÖNÖK VISSZATÉRÜLÉSE MINDÖSSZESEN 27 000 000 27 655 000 0 0 60 0 0 0 21 226 611 0 0 0 21 226 671 0 0 60 0 0 0 21 226 611 0 0 0 21 226 671 0 ELŐZŐ ÉVEK KÖLTSÉGVETÉSI MARADVÁNYA, SZABAD PÉNZESZKÖZÖK BETÉTBŐL VALÓ VISSZAVONÁSA 119 Kötelező feladatok 119 010 Előző évek költségvetési maradványa kötelező feladatok 2 666 095 696 3 000 384 638 3 000 384 638 3 000 384 638 3 000 384 638 3 000 384 638 0 Kötelező feladatok összesen 2 666 095 696 3 000 384 638 0 0 0 0 0 0 0 3 000 384 638 0 0 3 000 384 638 0 0 0 0 0 0 0 3 000 384 638 0 0 3 000 384 638 0 120 Önként vállalt feladatok 120 010 Előző évek költségvetési maradványa önként vállalt feladatok 3 892 073 120 6 684 321 954 6 684 321 954 6 684 321 954 6 684 321 954 6 684 321 954 0 Önként vállalt feladatok összesen 3 892 073 120 6 684 321 954 0 0 0 0 0 0 0 6 684 321 954 0 0 6 684 321 954 0 0 0 0 0 0 0 6 684 321 954 0 0 6 684 321 954 0 ELŐZŐ ÉVEK KÖLTSÉGVETÉSI MARADVÁNYA, SZABAD PÉNZESZKÖZÖK BETÉTBŐL VALÓ VISSZAVONÁSA MINDÖSSZESEN 6 558 168 816 9 684 706 592 0 0 0 0 0 0 0 9 684 706 592 0 0 9 684 706 592 0 0 0 0 0 0 0 9 684 706 592 0 0 9 684 706 592 0 KÜLSŐ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 121 Kötelező feladatok Kötelező feladatok összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 122 Önként vállalt feladatok 122 010 Állampapírok visszaváltása 5 000 000 000 10 000 000 000 8 000 000 000 8 000 000 000 8 000 000 000 8 000 000 000 0 122 020 Fejlesztési hitelfelvétel 500 000 000 500 000 000 0 0 0 0 0 Önként vállalt feladatok összesen 5 500 000 000 10 500 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 8 000 000 000 0 8 000 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 8 000 000 000 0 8 000 000 000 0 KÜLSŐ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 5 500 000 000 10 500 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 8 000 000 000 0 8 000 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 8 000 000 000 0 8 000 000 000 0 Maradvány 123 Államigazgatási feladatok Államigazgatási feladatok összesen KÖTELEZŐ FELADATOK MINDÖSSZESEN ÖNKÉNTVÁLLALT FELADATOK MINDÖSSZESEN ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 780 128 564 21 292 296 887 4 037 810 414 8 197 353 400 460 806 548 817 366 6 696 281 251 0 0 3 000 384 638 0 96 029 232 22 489 482 849 4 037 810 414 8 197 353 400 460 806 548 817 366 6 696 281 251 0 0 3 000 384 638 96 029 232 0 22 489 482 849 0 12 988 809 069 19 323 049 609 381 628 746 5 030 151 344 633 953 0 863 762 681 75 251 233 78 291 611 6 684 321 954 8 000 000 000 0 16 432 920 329 388 345 054 5 030 151 344 633 953 0 857 046 373 75 251 233 78 291 611 6 684 321 954 8 000 000 000 0 16 432 920 329 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 768 937 633 40 615 346 496 4 419 439 160 8 202 383 551 805 440 501 817 366 7 560 043 932 75 251 233 78 291 611 9 684 706 592 8 000 000 000 96 029 232 38 922 403 178 4 426 155 468 8 202 383 551 805 440 501 817 366 7 553 327 624 75 251 233 78 291 611 9 684 706 592 8 096 029 232 0 38 922 403 178 0 4. oldal
2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 3. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL IRÁNYÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK BEVÉTELEI 2017. ÉV POLGÁRMESTERI HIVATAL Kötelező feladatok Jegyzői hatáskör 1 500 970 804 11 518 613 0 146 437 025 1 506 335 452 1 664 291 090 11 791 853 0 5 675 202 0 0 0 0 146 437 025 1 500 387 010 1 664 291 090 0 Jogi Iroda 0 1 000 000 0 1 000 000 0 0 0 0 0 0 0 1 000 000 0 1 000 000 0 Hatósági Iroda 4 200 000 981 292 2 908 800 1 338 391 0 5 228 483 0 981 292 2 908 800 0 0 0 0 1 338 391 0 5 228 483 0 Titkárság 0 34 547 596 0 34 547 596 34 547 596 0 34 547 596 0 Városrendészeti Iroda 200 000 576 030 4 203 878 0 4 779 908 576 030 4 203 878 4 779 908 0 Informatikai Iroda 787 688 932 029 13 416 221 0 14 348 250 932 029 13 416 221 14 348 250 0 Európai Uniós Forrásból megvalósuló projektek, programok: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása (KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-0 0 0 0 2017-01291) Kötelező feladatok összesen: 1 506 158 492 11 518 613 981 292 4 416 859 0 0 0 0 200 943 111 1 506 335 452 1 724 195 327 11 791 853 981 292 10 092 061 0 0 0 0 200 943 111 1 500 387 010 1 724 195 327 0 Önként vállalt feladatok Jegyzői hatáskör 18 658 403 273 240 5 675 202 12 760 44 189 747 50 150 949 0 0 0 0 0 12 760 0 0 50 138 189 50 150 949 0 Titkárság 21 624 235 11 165 551 13 438 031 1 575 3 752 780 0 28 357 937 11 165 551 0 13 438 031 0 0 1 575 0 3 752 780 0 28 357 937 0 Városrendészeti Iroda 0 4 158 061 0 4 158 061 0 0 0 0 0 0 0 4 158 061 0 4 158 061 0 Önként vállalt feladatok összesen: 40 282 638 11 438 791 0 19 113 233 0 0 14 335 0 7 910 841 44 189 747 82 666 947 11 165 551 0 13 438 031 0 0 14 335 0 7 910 841 50 138 189 82 666 947 0 Államigazgatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN: 1 546 441 130 22 957 404 981 292 23 530 092 0 0 14 335 0 208 853 952 1 550 525 199 1 806 862 274 22 957 404 981 292 23 530 092 0 0 14 335 0 208 853 952 1 550 525 199 1 806 862 274 0 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Kötelező feladatok Tatabányai Gazdasági és Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet 1 216 844 568 140 951 460 0 294 641 743 0 0 27 000 0 61 262 910 839 211 896 1 336 095 009 140 951 460 0 294 641 743 0 0 27 000 0 61 262 910 839 211 896 1 336 095 009 0 Tatabányai Egyesített Bölcsődék 417 182 970 50 000 0 24 187 272 0 250 000 0 0 10 709 166 446 428 535 481 624 973 50 000 0 24 187 272 0 250 000 0 0 10 709 166 446 428 535 481 624 973 0 Tatabányai Benedek Elek Óvoda 224 553 564 1 119 280 0 11 008 294 32 872 0 0 0 6 766 971 217 794 536 236 721 953 1 119 280 0 11 008 294 32 872 0 0 0 6 766 971 217 794 536 236 721 953 0 Kodály Zoltán Óvoda 235 724 503 791 880 0 9 775 891 0 535 686 0 0 4 843 647 233 302 407 249 249 511 791 880 0 9 775 891 0 535 686 0 0 4 843 647 233 302 407 249 249 511 0 Kertvárosi Óvoda 211 748 360 550 800 0 7 134 576 0 330 000 0 0 5 899 223 207 344 091 221 258 690 550 800 0 7 134 576 0 330 000 0 0 5 899 223 207 344 091 221 258 690 0 Tatabányai Turul Óvoda 208 302 262 259 200 0 8 380 574 0 430 000 0 500 000 6 154 620 203 780 673 219 505 067 259 200 0 8 380 574 0 430 000 0 500 000 6 154 620 203 780 673 219 505 067 0 Tatabányai Sárberki Óvoda 320 495 770 297 120 0 11 301 989 0 100 000 0 0 10 740 791 313 167 968 335 607 868 297 120 0 11 301 989 0 100 000 0 0 10 740 791 313 167 968 335 607 868 0 Tatabányai Gyermekkert Óvoda 213 352 681 433 800 0 4 476 226 0 0 0 0 3 245 984 209 732 055 217 888 065 433 800 0 4 476 226 0 0 0 0 3 245 984 209 732 055 217 888 065 0 Német Nemzetiségi Óvoda 129 652 215 323 440 0 5 287 894 141 410 476 718 0 0 6 197 641 121 154 260 133 581 363 323 440 0 5 287 894 141 410 476 718 0 0 6 197 641 121 154 260 133 581 363 0 Arany János Óvoda 152 172 102 717 560 0 8 260 609 0 176 000 0 0 9 660 403 146 877 986 165 692 558 717 560 0 8 260 609 0 176 000 0 0 9 660 403 146 877 986 165 692 558 0 Tatabánya MJV József Attila Megyei és Városi Könyvtár 213 528 163 5 017 100 0 16 607 378 83 760 0 0 0 13 683 667 225 063 782 260 455 687 5 017 100 0 16 607 378 83 760 0 0 0 13 683 667 225 063 782 260 455 687 0 Kötelező feladatok összesen: 3 543 557 158 150 511 640 0 401 062 446 258 042 2 298 404 27 000 500 000 139 165 023 3 163 858 189 3 857 680 744 150 511 640 0 401 062 446 258 042 2 298 404 27 000 500 000 139 165 023 3 163 858 189 3 857 680 744 0 Önként vállalt feladatok Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Működési támogatások államház-tartáson belülről Működési bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Működési átvett pénzeszközök Felhalmozási támogatások államház-tartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök bevételek Költségvetési maradvány Felhalmozási bevételek Tatabánya MJV Tatabányai Múzeum 85 741 656 4 039 600 0 12 316 686 0 0 0 0 17 124 287 92 285 769 125 766 342 4 039 600 0 12 316 686 0 0 0 0 17 124 287 92 285 769 125 766 342 0 Tatabánya MJV Városi Levéltár 18 326 692 0 0 102 964 0 0 0 2 500 000 2 353 397 18 732 316 23 688 677 0 0 102 964 0 0 0 2 500 000 2 353 397 18 732 316 23 688 677 0 Tatabánya MJV Jászai Mari Színház, Népház 464 701 891 17 202 920 0 134 205 101 61 361 500 350 000 0 0 43 784 457 356 783 752 613 687 730 17 202 920 0 134 205 101 61 361 500 350 000 0 0 43 784 457 356 783 752 613 687 730 0 - Színházi üzemeltetés 246 120 368 0 0 44 501 517 0 0 0 0 14 203 322 219 226 103 277 930 942 0 0 44 501 517 0 0 0 0 14 203 322 219 226 103 277 930 942 0 - Színházi produkciós bevétel 212 078 161 15 202 920 0 88 544 114 61 147 095 350 000 0 0 29 581 135 132 637 146 327 462 410 15 202 920 0 88 544 114 61 147 095 350 000 0 0 29 581 135 132 637 146 327 462 410 0 - Egyéb művészeti tevékenység 6 503 362 2 000 000 0 1 159 470 214 405 0 0 0 0 4 920 503 8 294 378 2 000 000 0 1 159 470 214 405 0 0 0 0 4 920 503 8 294 378 0 Önként vállalt feladatok összesen: 568 770 239 21 242 520 0 146 624 751 61 361 500 350 000 0 2 500 000 63 262 141 467 801 837 763 142 749 21 242 520 0 146 624 751 61 361 500 350 000 0 2 500 000 63 262 141 467 801 837 763 142 749 0 Irányító szervi támogatások Működési támogatások államháztartáson belülről Működési bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Teljesülés Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök bevételek Költségvetési maradvány Irányító szervi támogatások Maradvány Államigazgatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÖSSZESEN: 4 112 327 397 171 754 160 0 547 687 197 61 619 542 2 648 404 27 000 3 000 000 202 427 164 3 631 660 026 4 620 823 493 171 754 160 0 547 687 197 61 619 542 2 648 404 27 000 3 000 000 202 427 164 3 631 660 026 4 620 823 493 0 KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK MINDÖSSZESEN: 5 658 768 527 194 711 564 981 292 571 217 289 61 619 542 2 648 404 41 335 3 000 000 411 281 116 5 182 185 225 6 427 685 767 194 711 564 981 292 571 217 289 61 619 542 2 648 404 41 335 3 000 000 411 281 116 5 182 185 225 6 427 685 767 0 1. oldal
3.1 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. KIADÁSI ÖSSZESÍTŐ Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) 2017. ÉV Teljesülés Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli Felhalmozási Egyéb felhal-mozási Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli Felhalmozási Maradvány Kötelező feladatok Önkormányzat 11 181 189 844 99 264 112 23 273 710 1 611 818 205 24 380 740 2 392 681 977 5 011 591 128 667 679 791 5 716 454 360 4 882 998 081 20 430 142 104 97 943 629 20 484 247 1 156 034 065 18 145 133 2 347 600 055 1 291 351 353 344 474 614 5 397 316 835 4 780 908 849 15 454 258 780 4 975 883 324 Polgármesteri Hivatal 1 506 158 492 961 300 126 243 071 105 293 028 225 0 104 914 852 78 715 484 43 165 535 0 0 1 724 195 327 912 023 251 217 877 653 216 163 386 0 104 914 852 51 001 277 33 162 949 0 0 1 535 143 368 189 051 959 Egyéb költségvetési szervek 3 543 557 158 1 694 239 053 418 345 408 1 426 005 131 1 855 040 46 341 008 115 585 676 155 309 428 0 0 3 857 680 744 1 667 220 922 406 788 690 1 354 463 479 268 805 46 341 008 102 548 549 136 084 523 0 0 3 713 715 976 143 964 768 Kötelező feladatok összesen: 16 230 905 494 2 754 803 291 684 690 223 3 330 851 561 26 235 780 2 543 937 837 5 205 892 288 866 154 754 5 716 454 360 4 882 998 081 26 012 018 175 2 677 187 802 645 150 590 2 726 660 930 18 413 938 2 498 855 915 1 444 901 179 513 722 086 5 397 316 835 4 780 908 849 20 703 118 124 5 308 900 051 Önként vállalt feladatok Önkormányzat 14 587 747 789 28 987 509 8 389 795 609 834 281 66 973 679 889 113 802 5 017 252 395 2 894 875 229 464 842 800 8 511 991 584 18 492 261 074 23 576 093 6 775 743 406 028 176 33 491 243 833 484 607 881 624 649 1 335 570 594 176 116 384 8 511 991 584 12 208 659 073 6 283 602 001 Polgármesteri Hivatal 40 282 638 40 533 868 8 435 063 25 278 705 0 6 280 211 2 139 100 0 0 0 82 666 947 30 175 247 7 334 121 17 716 940 0 6 280 211 1 930 465 0 0 0 63 436 984 19 229 963 Egyéb költségvetési szervek 568 770 239 265 740 512 70 236 036 381 559 315 0 3 822 456 12 225 432 29 558 998 0 0 763 142 749 247 289 671 55 247 786 335 501 472 0 3 822 456 12 216 407 29 558 998 0 0 683 636 790 79 505 959 Önként vállalt feladatok összesen: 15 196 800 666 335 261 889 87 060 894 1 016 672 301 66 973 679 899 216 469 5 031 616 927 2 924 434 227 464 842 800 8 511 991 584 19 338 070 770 301 041 011 69 357 650 759 246 588 33 491 243 843 587 274 895 771 521 1 365 129 592 176 116 384 8 511 991 584 12 955 732 847 6 382 337 923 Államigazgatási feladatok Önkormányzat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Polgármesteri Hivatal 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb költségvetési szervek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ÖSSZESEN Önkormányzat 25 768 937 633 128 251 621 31 663 505 2 221 652 486 91 354 419 3 281 795 779 10 028 843 523 3 562 555 020 6 181 297 160 13 394 989 665 38 922 403 178 121 519 722 27 259 990 1 562 062 241 51 636 376 3 181 084 662 2 172 976 002 1 680 045 208 5 573 433 219 13 292 900 433 27 662 917 853 11 259 485 325 Polgármesteri Hivatal 1 546 441 130 1 001 833 994 251 506 168 318 306 930 0 111 195 063 80 854 584 43 165 535 0 0 1 806 862 274 942 198 498 225 211 774 233 880 326 0 111 195 063 52 931 742 33 162 949 0 0 1 598 580 352 208 281 922 Egyéb költségvetési szervek 4 112 327 397 1 959 979 565 488 581 444 1 807 564 446 1 855 040 50 163 464 127 811 108 184 868 426 0 0 4 620 823 493 1 914 510 593 462 036 476 1 689 964 951 268 805 50 163 464 114 764 956 165 643 521 0 0 4 397 352 766 223 470 727 : 31 427 706 160 3 090 065 180 771 751 117 4 347 523 862 93 209 459 3 443 154 306 10 237 509 215 3 790 588 981 6 181 297 160 13 394 989 665 45 350 088 945 2 978 228 813 714 508 240 3 485 907 518 51 905 181 3 342 443 189 2 340 672 700 1 878 851 678 5 573 433 219 13 292 900 433 33 658 850 971 11 691 237 974 korrekció (irányítószervi támogatás) -5 074 562 344-5 182 185 225-5 182 185 225-5 182 185 225-5 182 185 225 0 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 26 353 143 816 3 090 065 180 771 751 117 4 347 523 862 93 209 459 3 443 154 306 10 237 509 215 3 790 588 981 6 181 297 160 8 212 804 440 40 167 903 720 2 978 228 813 714 508 240 3 485 907 518 51 905 181 3 342 443 189 2 340 672 700 1 878 851 678 5 573 433 219 8 110 715 208 28 476 665 746 11 691 237 974 1. oldal
Témaszám VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV 3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 201 Kötelező feladatok: 201 010 Köztisztasági feladatok 97 000 000 38 254 970 69 750 000 108 004 970 36 318 146 69 750 000 106 068 146 1 936 824 201 020 Illegális lerakóhelyek megszüntetése 7 000 000 9 520 190 9 520 190 8 450 295 8 450 295 1 069 895 201 030 Parkok, zöldterületek fenntartása 215 000 000 224 767 380 140 000 3 568 952 994 969 229 471 301 138 541 500 140 000 2 471 881 994 969 142 148 350 87 322 951 201 040 Parlagterület-rendezés 19 000 000 19 000 000 19 000 000 18 937 044 18 937 044 62 956 201 050 Temető fenntartás 5 000 000 2 171 450 1 333 500 3 504 950 993 585 1 333 500 2 327 085 1 177 865 201 060 Csapadékcsatornák fenntartása, vízelvezetés 18 000 000 26 071 451 400 000 3 259 560 1 351 280 31 082 291 25 067 749 399 653 3 083 560 1 351 280 29 902 242 1 180 049 201 070 Közvilágítási díj 165 000 000 231 297 559 453 103 704 883 232 455 545 178 782 185 178 782 185 53 673 360 201 080 Téli útüzemeltetés 160 000 000 185 948 294 185 948 294 158 803 067 158 803 067 27 145 227 201 09 Út-, hídüzemeltetési feladatok 128 000 000 0 0 141 774 803 0 0 2 039 954 2 018 193 0 0 145 832 950 0 0 102 281 863 0 0 1 801 879 2 018 193 0 0 106 101 935 39 731 015 201 091 Útfelügyelet azonnali hibaelhárítás 28 000 000 28 762 395 28 762 395 19 722 674 19 722 674 9 039 721 201 092 Forgalomtechnika 33 000 000 44 814 621 44 814 621 39 450 800 39 450 800 5 363 821 201 093 Útburkolat és hídfenntartás 58 000 000 58 927 827 1 295 709 2 018 193 62 241 729 36 583 763 1 057 634 2 018 193 39 659 590 22 582 139 201 094 Egyéb fenntartási munkák 8 000 000 8 269 960 744 245 9 014 205 6 524 626 744 245 7 268 871 1 745 334 201 095 Taxiállomások üzemeltetése 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 1 000 000 201 100 Díszvilágítás, aluljáró-világítás, javítási munkái 2 000 000 2 140 221 133 845 2 274 066 1 553 319 133 845 1 687 164 586 902 201 110 Csapadékcsatornák és közterületek rágcsáló és féregirtása 4 100 000 4 100 000 4 100 000 4 100 000 4 100 000 0 201 120 Környezetvédelmi Alapból Környezetvédelmi feladatok 6 500 000 6 420 000 80 000 6 500 000 3 793 751 80 000 3 873 751 2 626 249 201 130 Környezetvédelmi Alapból Környezeti nevelés és Klímaprogram 4 500 000 420 105 171 685 279 728 3 750 000 4 621 518 364 805 171 685 165 212 3 700 000 4 401 702 219 816 201 140 Csónakázó tó fenntartása 2 500 000 2 500 000 2 500 000 1 130 558 1 130 558 1 369 442 201 150 Csónakázó tó, Ligeti tó vízpótlása 1 500 000 1 573 217 1 573 217 1 544 923 1 544 923 28 294 201 160 Lakossági veszélyes hulladékártalmatlanítás és lomtalanítás 1 000 000 31 182 717 31 182 717 182 717 182 717 31 000 000 201 170 Játszóterek fenntartása, felülvizsgálata, elbontása, intézményi játszóeszközök felülvizsgálata és javítása 10 000 000 8 847 884 6 503 781 15 351 665 8 027 991 4 645 724 12 673 715 2 677 950 201 180 Út, híd fenntartás havaria keret 15 000 000 17 952 727 0 17 952 727 15 434 560 15 434 560 2 518 167 201 190 Kiemelt területek fenntartása 20 000 000 5 587 412 14 603 206 20 190 618 4 901 176 14 603 206 19 504 382 686 236 Kötelező feladatok összesen: 881 100 000 420 105 171 685 959 390 003 0 74 120 000 31 895 901 5 069 325 0 0 1 071 067 019 364 805 171 685 709 009 641 0 74 069 653 28 073 595 4 364 442 0 0 816 053 821 255 013 198 202 Önként vállalt feladatok 202 010 Millennium park, Jubileum park és Május 1. park őrzése 15 000 000 19 097 518 19 097 518 12 996 567 12 996 567 6 100 951 202 020 Térinformatikai szolgáltatás 3 020 000 3 020 000 0 3 020 000 2 766 025 2 766 025 253 975 202 030 Térfigyelő kamerarendszerek üzemeltetése és áthelyezése 21 320 000 8 138 327 286 000 21 074 406 29 498 733 7 710 103 286 000 11 300 192 19 296 295 10 202 438 202 040 Által-ér völgyi kerékpárút üzemeltetése és fenntartása 6 000 000 7 226 846 7 226 846 7 226 846 7 226 846 0 202 050 Karácsonyi díszkivilágítás 20 000 000 7 923 530 12 076 470 20 000 000 10 626 090 10 626 090 9 373 910 202 060 Brikettáló működtetése 3 500 000 3 873 888 3 873 888 2 974 123 2 974 123 899 765 202 070 Ligeti-tó és környezetének felújítása koncepcióterv 0 1 508 760 1 508 760 1 508 760 1 508 760 0 Önként vállalt feladatok összesen: 68 840 000 0 0 49 280 109 0 286 000 34 659 636 0 0 0 84 225 745 0 0 33 673 664 0 286 000 23 435 042 0 0 0 57 394 706 26 831 039 VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 949 940 000 420 105 171 685 1 008 670 112 0 74 406 000 66 555 537 5 069 325 0 0 1 155 292 764 364 805 171 685 742 683 305 0 74 355 653 51 508 637 4 364 442 0 0 873 448 527 281 844 237 INTÉZMÉNYÜZEMELTETÉSI FELADATOK 203 Kötelező feladatok: 203 01 Intézmények fenntartási Havaria keret 24 000 000 0 0 10 922 799 0 0 2 626 949 3 326 556 0 0 16 876 304 0 0 7 502 169 0 0 0 0 0 0 7 502 169 9 374 135 203 011 Azonnali hibaelhárítás 15 000 000 6 852 354 2 126 949 3 326 556 12 305 859 5 730 197 5 730 197 6 575 662 203 012 Érintésvédelem, tűzoltó készülékek 3 000 000 2 623 455 2 623 455 1 771 972 1 771 972 851 483 203 013 Távfűtött intézmények szekunder oldalának kezelése 5 000 000 1 000 000 0 0 1 000 000 0 1 000 000 203 014 Gázkészülékek és vezetékek hatósági felülvizsgálata 1 000 000 446 990 500 000 946 990 0 946 990 Kötelező feladatok összesen: 24 000 000 0 0 10 922 799 0 0 2 626 949 3 326 556 0 0 16 876 304 0 0 7 502 169 0 0 0 0 0 0 7 502 169 9 374 135 204 Önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 INTÉZMÉNYÜZEMELTETÉSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 24 000 000 0 0 10 922 799 0 0 2 626 949 3 326 556 0 0 16 876 304 0 0 7 502 169 0 0 0 0 0 0 7 502 169 9 374 135 FŐÉPÍTÉSZI IRODA 205 Kötelező feladatok: 205 010 Köztéri szobrok, műemlékek fenntartásának és eredeti állapotának visszaállítása 3 600 000 157 000 31 080 3 481 770 3 669 850 157 000 31 080 1 803 362 1 991 442 1 678 408 Településrendezési eszközök készítése, tervpályázatok, 205 020 tanulmány-, engedélyezési-, tender- vagy kiviteli tervek készítése 10 000 000 72 232 000 6 032 500 78 264 500 24 333 200 24 333 200 53 931 300 205 030 Építészeti-műszaki Tervtanács felállítása, működtetése 2 200 000 1 119 000 397 000 684 000 2 200 000 542 541 99 203 468 000 1 109 744 1 090 256 Kötelező feladatok összesen: 15 800 000 1 276 000 428 080 76 397 770 0 0 6 032 500 0 0 0 84 134 350 699 541 130 283 26 604 562 0 0 0 0 0 0 27 434 386 56 699 964 206 Önként vállalt feladatok Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 FŐÉPÍTÉSZI IRODA MINDÖSSZESEN: 15 800 000 1 276 000 428 080 76 397 770 0 0 6 032 500 0 0 0 84 134 350 699 541 130 283 26 604 562 0 0 0 0 0 0 27 434 386 56 699 964 LAKÁSGAZDÁLKODÁSI FELADATOK 207 Kötelező feladatok: 207 010 Társasházak üzemeltetése, fenntartása 100 000 000 109 631 301 6 000 000 115 631 301 102 011 384 102 011 384 13 619 917 207 020 Zárolt lakások üzemeltetése, fenntartása 18 000 000 19 586 724 7 927 848 27 514 572 15 167 790 7 927 848 23 095 638 4 418 934 207 030 Mésztelepi lakások üzemeltetése, fenntartása 13 000 000 16 932 315 16 932 315 3 971 013 3 971 013 12 961 302 207 040 VI-os telepi lakások üzemeltetése, fenntartása 15 000 000 16 749 403 16 749 403 7 779 431 7 779 431 8 969 972 207 050 Egyéb tulajdonban lévő lakások üzemeltetése, fenntartása 5 000 000 30 000 6 000 5 443 608 5 479 608 30 000 6 000 3 724 488 3 760 488 1 719 120 207 060 Kilakoltatással kapcsolatos 6 000 000 6 000 000 6 000 000 4 936 887 4 936 887 1 063 113 207 070 Állami támogatással épített lakások kötelező felújítási alapja (2 %) 60 000 000 1 000 760 55 566 507 56 567 267 1 000 760 1 000 760 55 566 507 207 080 Önkormányzati tulajdonú lakások felújítása: ablakcsere 8 000 000 0 8 862 238 12 699 273 21 561 511 6 189 951 6 189 958 12 379 909 9 181 602 207 090 Közüzemi díjak rendezése a megszűnt bérleti szerződések miatt 0 66 000 000 66 000 000 0 66 000 000 Kötelező feladatok összesen: 225 000 000 30 000 6 000 241 344 111 0 0 7 927 848 70 428 745 12 699 273 0 332 435 977 30 000 6 000 138 591 753 0 0 7 927 848 6 189 951 6 189 958 0 158 935 510 173 500 467 Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 Maradvány 1. oldal
Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 208 Önként vállalt feladatok 208 010 Új lakások építésének támogatása, lakásvásárláshoz, korszerűsítéshez kamatmentes kölcsön 5 000 000 2 725 588 2 725 588 800 000 800 000 1 925 588 208 020 Társasházak felújításához nyújtható kamatmentes kölcsön 8 000 000 160 10 947 325 10 947 485 160 4 399 985 4 400 145 6 547 340 208 030 Lakásértékesítés kiadásai 1 400 000 1 318 102 91 381 1 409 483 975 800 91 381 1 067 181 342 302 208 040 "Lakásért-életjáradék" program 1 200 000 1 400 000 1 400 000 1 174 185 1 174 185 225 815 Önként vállalt feladatok összesen: 15 600 000 0 0 1 318 262 1 400 000 91 381 0 0 13 672 913 0 16 482 556 0 0 975 960 1 174 185 91 381 0 0 5 199 985 0 7 441 511 9 041 045 LAKÁSGAZDÁLKODÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 240 600 000 30 000 6 000 242 662 373 1 400 000 91 381 7 927 848 70 428 745 26 372 186 0 348 918 533 30 000 6 000 139 567 713 1 174 185 91 381 7 927 848 6 189 951 11 389 943 0 166 377 021 182 541 512 Maradvány OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT FELADATOK, TÁMOGATÁSOK 209 Kötelező feladatok: 209 0 Nevelési, oktatási és ifjúsági feladatok: 209 010 Nyári Napközis ellátás támogatása 15 350 000 2 494 000 496 800 9 239 349 4 277 954 16 508 103 2 493 082 496 800 8 058 260 11 048 142 5 459 961 209 1 Kulturális feladatok: 209 2 Egészségügyi és humán feladatok: 209 210 Fogászati alapellátás bérleti és közüzemi díjak 3 000 000 3 219 738 3 219 738 1 155 111 1 155 111 2 064 627 209 220 Orvosi ügyelet 40 000 000 15 133 620 26 751 080 4 115 300 46 000 000 15 133 620 25 800 000 4 115 300 45 048 920 951 080 209 230 Fogászati ellátás 12 000 000 6 318 700 5 349 240 11 667 940 5 703 015 5 349 240 11 052 255 615 685 209 240 Ifjúság-egészségügyi ellátás 11 500 000 12 994 014 12 994 014 9 476 156 9 476 156 3 517 858 209 250 13. sz. házi gyermekorvosi körzet 8 500 000 11 480 700 11 480 700 8 848 000 8 848 000 2 632 700 209 260 Utcai és lakótelepi munka támogatása 3 475 000 3 475 000 3 475 000 3 475 000 3 475 000 0 Kötelező feladatok összesen: 93 825 000 2 494 000 496 800 58 386 121 0 34 504 034 9 464 540 0 0 0 105 345 495 2 493 082 496 800 48 374 162 0 29 275 000 9 464 540 0 0 0 90 103 584 15 241 911 210 Önként vállalt feladatok 210 0-3 Nevelési, oktatási, ifjúsági, kulturális, egészségügyi és humán feladatok: 210 010 Stúdium Közalapítvány 12 200 000 12 200 000 12 200 000 12 200 000 12 200 000 0 210 020 Arany János Tehetséggondozó programban résztvevő tanulók támogatása 645 000 675 000 675 000 645 000 645 000 30 000 210 03 Nem állami fenntartású közoktatási intézmények támogatása 15 805 000 0 0 0 0 16 805 000 0 0 0 0 16 805 000 0 0 0 0 16 805 000 0 0 0 0 16 805 000 0 210 031 Dallam Alapfokú Művészeti Iskola támogatása 4 800 000 4 800 000 4 800 000 4 800 000 4 800 000 0 210 032 Thália Alapfokú Művészeti Iskola támogatása 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 210 033 Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda 2 880 000 2 880 000 2 880 000 2 880 000 2 880 000 0 210 034 Élménygazdag, Néphagyományőrző Óvoda 480 000 480 000 480 000 480 000 480 000 0 210 035 Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Tatabányai tagintézménye 2 640 000 2 640 000 2 640 000 2 640 000 2 640 000 0 210 036 Vidámságok Háza Bölcsőde és Óvoda 2 080 000 2 080 000 2 080 000 2 080 000 2 080 000 0 210 037 Tatabányai Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola 1 425 000 2 425 000 2 425 000 2 425 000 2 425 000 0 210 040 Tatabányai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum támogatása 500 000 205 950 16 800 327 250 100 000 650 000 205 950 16 800 309 606 532 356 117 644 210 050 Ösztöndíj az EDUTUS Főiskola első éves hallgatói számára 2 700 000 0 2 700 000 2 700 000 2 700 000 2 700 000 0 210 060 MÜTF Alapítvány támogatása 10 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 0 210 070 Szakértői díjak és pályázati költségek 500 000 138 180 35 011 326 809 500 000 138 180 35 011 100 800 273 991 226 009 210 080 Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjalap 7 000 000 7 003 538 7 003 538 6 645 000 6 645 000 358 538 210 090 Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány támogatása 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 210 100 KPVDSZ Művelődési Ház támogatása 9 000 000 9 000 000 9 000 000 9 000 000 9 000 000 0 210 11 Tatabányai táncegyüttesek támogatása 10 400 000 0 0 0 0 10 400 000 0 0 0 0 10 400 000 0 0 0 0 10 400 000 0 0 0 0 10 400 000 0 210 111 Bányász Táncegyüttes 4 750 000 4 750 000 4 750 000 4 750 000 4 750 000 0 210 112 Népház Show Formációs Tánc Egyesület 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 0 210 113 Bányász Mazsorettek 700 000 700 000 700 000 700 000 700 000 0 210 114 Bányász Ifjúsági Táncegyüttes 950 000 950 000 950 000 950 000 950 000 0 210 115 Forgórózsa Népművészeti Központ 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 210 12 Tatabányai zenekarok, együttesek támogatása 11 225 000 0 0 0 0 11 225 000 0 0 0 0 11 225 000 0 0 0 0 11 175 000 0 0 0 0 11 175 000 50 000 210 121 Tatabánya Város Fesztivál Fúvószenekar támogatása 4 750 000 4 750 000 4 750 000 4 750 000 4 750 000 0 210 122 Tatabányai Big Band támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000 950 000 950 000 50 000 210 123 Tatabányai Bányász Fúvószenekar támogatása 475 000 475 000 475 000 475 000 475 000 0 210 124 TatabányaArt Egyesület (Városi Szimfónikus Zenekar) támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 210 13 Tatabányai énekkarok támogatása 1 600 000 0 0 0 0 1 600 000 0 0 0 0 1 600 000 0 0 0 0 1 600 000 0 0 0 0 1 600 000 0 210 131 Bárdos Lajos Vegyeskórus 800 000 800 000 800 000 800 000 800 000 0 210 132 Kertvárosi Bányász Dalkör 500 000 500 000 500 000 500 000 500 000 0 210 133 Tatabányai Vegyeskórus 200 000 200 000 200 000 200 000 200 000 0 210 134 Berek Dalkör 100 000 100 000 100 000 100 000 100 000 0 210 140 Színházi diák-, gyermekbérletek és közszférában dolgozók bérleteinek támogatása 4 500 000 4 849 400 4 849 400 4 822 980 4 822 980 26 420 210 150 Fafaragó tábor 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 210 160 Civil szervezetek, intézmények pályázati alapja 4 000 000 4 127 742 4 127 742 4 096 372 4 096 372 31 370 210 170 Kulturális rendezvények támogatása 5 500 000 5 500 000 5 500 000 4 027 436 4 027 436 1 472 564 210 180 Újforrás című folyóirat és Újforrás Klub támogatása 2 560 000 2 560 000 2 560 000 2 560 000 2 560 000 0 210 190 Népházban működő, nem önálló jogi személyiségű művészeti együttesek támogatása (Bányász Képzőművészeti Kör, 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 Orfeusz Társulat) 210 200 Krajcsirovits Henrik - Városi Művészeti Ösztöndíj 2 350 000 2 435 000 465 000 2 900 000 1 800 000 1 800 000 1 100 000 210 210 MOST Fesztivál támogatása (Jászai Mari Színház, Népház) 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 210 220 Dzsessz-szerda rendezvény támogatása 600 000 600 000 600 000 600 000 600 000 0 210 230 Tatabányai Múzeum Jószerencsét Emlékévben szervezett programjainak támogatása 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 210 240 Máltai típusú játszótér üzemeltetése 17 000 000 17 000 000 17 000 000 17 000 000 17 000 000 0 210 250 Mozgáskorlátozottak KEM Egyesület támogatása 1 800 000 1 800 000 1 800 000 1 800 000 1 800 000 0 210 260 Komárom-Esztergom Megyei Vöröskereszt támogatása 550 000 550 000 550 000 550 000 550 000 0 210 270 Máltai Szeretetszolgálat támogatása 5 000 000 9 000 000 9 000 000 9 000 000 9 000 000 0 2. oldal
Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 210 280 Utcai Szociális Segítők Egyesülete 2 000 000 4 000 000 4 000 000 4 000 000 4 000 000 0 210 290 Lakossági gombavizsgálat 2 250 000 1 416 000 287 180 583 650 2 286 830 1 416 000 287 180 488 128 2 191 308 95 522 210 300 Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért támogatása 197/2017. (IX.21) határozat alapján 0 160 000 160 000 160 000 160 000 0 210 4-5 Sport: 210 410 Jégpálya közüzemi számláinak finanszírozása 20 000 000 24 292 068 24 292 068 16 480 695 16 480 695 7 811 373 210 42-43 Sportszervezetek támogatása 97 900 000 0 0 0 0 108 700 000 0 0 500 000 0 109 200 000 0 0 0 0 107 700 000 0 0 0 0 107 700 000 1 500 000 210 421 Tatabányai Petőfi Tömeg és Szabadidősport Egyesület (Csákányos) 800 000 800 000 800 000 800 000 800 000 0 210 422 Széchenyi Tömegsport Egyesület támogatása 800 000 800 000 500 000 1 300 000 800 000 800 000 500 000 210 423 Tatabányai labdarúgás támogatása 33 000 000 28 000 000 28 000 000 27 000 000 27 000 000 1 000 000 210 424 Tatabányai Sport Club támogatása 26 500 000 31 500 000 31 500 000 31 500 000 31 500 000 0 210 425 Múltunk és Jövőnk Egyesület támogatása 2 300 000 2 300 000 2 300 000 2 300 000 2 300 000 0 210 426 IPPON Judo Tatabánya SE támogatása 6 000 000 6 000 000 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 210 427 Tatabányai Vízmű SE támogatása 6 500 000 16 500 000 16 500 000 16 500 000 16 500 000 0 210 428 Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség támogatása 22 000 000 22 800 000 22 800 000 22 800 000 22 800 000 0 210 440 Tatabánya Kézilabda KFT támogatása 65 000 000 85 000 000 85 000 000 85 000 000 85 000 000 0 210 450 Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetségének támogatása 250 000 250 000 250 000 250 000 250 000 0 210 460 Világversenyek eredményességi alapja 2 000 000 2 000 000 0 2 000 000 300 000 300 000 1 700 000 210 470 Sporttámogatások 22 000 000 3 729 2 000 39 107 25 005 164 25 050 000 3 729 2 000 39 107 24 205 000 24 249 836 800 164 210 480 Gerecse 50 teljesítménytúra (együttműködés) 500 000 500 000 500 000 500 000 500 000 0 210 490 KEM-i Kézilabda Szövetség együttműködési megállapodása 250 000 250 000 250 000 250 000 250 000 0 210 500 Földi Imre Sport Ösztöndíj 5 000 000 6 000 000 6 000 000 5 000 000 5 000 000 1 000 000 210 510 Tatabányai Vízmű Sportegyesület TAO pályázat önrész 0 21 408 607 21 408 607 21 408 607 21 408 607 0 210 6-9 Egyéb feladatok: 210 610 Önkormányzat által alapított díjak 11 000 000 7 366 309 2 202 540 1 196 818 300 000 11 065 667 6 501 022 2 202 540 512 686 250 000 9 466 248 1 599 419 210 620 Külföldi kapcsolatok 5 000 000 2 520 630 1 139 161 2 655 107 1 060 020 120 000 7 494 918 2 315 726 1 139 161 2 096 661 1 060 020 120 000 6 731 568 763 350 210 63 Nemzetiségi Önkormányzatok 5 500 000 0 0 0 0 5 500 000 0 0 0 0 5 500 000 0 0 0 0 5 500 000 0 0 0 0 5 500 000 0 210 631 Tatabányai Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 682 128 682 128 682 128 682 128 0 210 632 Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 1 418 050 1 418 050 1 418 050 1 418 050 0 210 633 Tatabányai Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 1 598 138 1 598 138 1 598 138 1 598 138 0 210 634 Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 1 077 006 1 077 006 1 077 006 1 077 006 0 210 635 Tatabányai Görög Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 724 678 724 678 724 678 724 678 0 210 636 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 000 0 0 0 0 210 640 Egyházi pályázat 2017. 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 0 210 650 Balatonakali Nyári Tábor költségei 4 500 000 1 507 559 341 415 2 651 026 4 500 000 1 507 559 308 240 1 978 736 3 794 535 705 465 210 660 Tanulmányi versenyeken kimagasló eredményt elért tanulók és felkészítő tanáraik jutalmazása 1 500 000 281 954 156 200 1 061 846 1 500 000 281 954 156 200 709 071 1 147 225 352 775 210 670 Városi diák- és ifjúsági önkormányzat támogatása 1 000 000 612 120 80 000 615 380 0 1 307 500 270 545 15 800 329 060 615 405 692 095 210 680 OMBKE támogatása 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 210 690 Nyugdíjas klubok támogatása 10 000 000 10 000 000 10 000 000 9 637 282 9 637 282 362 718 210 700 "Szépkorúak bálja" rendezvény támogatása 1 900 000 1 900 000 1 900 000 1 900 000 1 900 000 0 210 710 "Az Ezer Lámpás Éjszakája" országos rendezvény 2 540 000 2 540 000 2 540 000 2 540 000 2 540 000 0 210 72-74 Jó Szerencsét! Emlékévvel kapcsolatos 93 865 000 5 282 205 1 982 625 58 777 129 0 41 696 350 26 717 016 0 16 570 359 0 151 025 684 2 203 979 1 004 300 41 955 573 0 45 188 907 14 982 180 0 0 0 105 334 939 45 690 745 210 721 Jó Szerencsét Emlékév kommunikációs 10 000 000 2 093 555 950 000 16 956 445 20 000 000 2 008 555 905 500 13 722 981 16 637 036 3 362 964 210 722 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódóan Bányászvárosok találkozója - országos rendezvény megszervezése 210 723 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódóan "Bányászati emlékek" tematikus kerékpáros túraútvonal kialakítása 210 724 Jó szerencsét! Emlékév kapcsán szakmai programok a Tatabányai Múzeum szervezésében 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 0 13 000 000 4 197 864 8 802 136 13 000 000 0 13 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 210 725 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódóan 120 db fa ültetése 5 000 000 5 000 000 5 000 000 4 998 720 4 998 720 1 280 210 726 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódó rendezvények (Agora szervezésében) 210 727 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódó szakmai bányásznapi programok szervezése 30 000 000 25 000 000 25 000 000 25 000 000 25 000 000 0 4 500 000 0 4 500 000 4 500 000 4 500 000 4 500 000 0 210 728 Jó szerencsét! Emlékévhez kötődő jubileumi évkönyv kiadása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 1 862 650 1 862 650 3 137 350 210 729 Jó Szerencsét! Emlékévhez kapcsolódó helyi rendezvények 4 365 000 10 000 000 10 000 000 9 905 000 9 905 000 95 000 210 730 I/A akna helyén megemlékezésül szolgáló falfestmény 0 5 588 000 5 588 000 5 588 000 5 588 000 0 210 731 Jó Szerencsét Emlékév programjának szervezése 0 3 188 650 1 032 625 1 397 520 196 350 2 583 180 8 398 325 195 424 98 800 1 371 222 196 350 2 583 180 4 444 976 3 953 349 210 732 Jó Szerencsét Emlékév sörfőzde pályázat, receptúra kidolgozása 0 1 725 300 16 570 359 18 295 659 1 000 000 1 000 000 17 295 659 210 733 Városrészi emlékhely pályázat 0 4 500 000 4 500 000 2 587 557 2 587 557 1 912 443 210 734 Vándorfénykép kiállítás 0 2 023 100 2 023 100 2 023 100 2 023 100 0 210 735 Bányászathoz kötődő szobrok készítése 0 7 720 600 0 7 720 600 4 787 900 4 787 900 2 932 700 210 750 Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról 0 1 746 334 2 023 100 3 769 434 0 3 769 434 Önként vállalt feladatok összesen: 508 890 000 22 444 636 6 707 932 94 272 524 0 462 790 821 28 860 116 0 37 070 359 0 652 146 388 17 289 644 5 167 232 65 000 123 0 459 331 604 15 102 180 0 20 000 000 0 581 890 783 70 255 605 OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT FELADATOK, TÁMOGATÁSOK MINDÖSSZESEN: 602 715 000 24 938 636 7 204 732 152 658 645 0 497 294 855 38 324 656 0 37 070 359 0 757 491 883 19 782 726 5 664 032 113 374 285 0 488 606 604 24 566 720 0 20 000 000 0 671 994 367 85 497 516 Maradvány 3. oldal
3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 Maradvány SZOCIÁLIS FELADATOK 211 Kötelező feladatok: 211 010 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 31 000 000 17 637 600 1 397 800 19 035 400 16 922 600 1 397 800 18 320 400 715 000 211 020 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 500 000 18 810 18 810 6 270 6 270 12 540 211 030 Személyi szabadság korlátozása 100 000 0 0 0 0 211 040 Szociális ellátások utalványdíja 2 000 000 2 000 000 2 000 000 388 690 388 690 1 611 310 211 050 Köztemetés 6 000 000 6 587 900 6 587 900 1 216 263 1 216 263 5 371 637 211 060 Lakásfenntartási támogatás 0 13 030 13 030 0 13 030 211 070 Adósságcsökkentési támogatás 0 123 400 123 400 33 538 33 538 89 862 Kötelező feladatok összesen: 39 600 000 0 0 2 000 000 24 380 740 1 397 800 0 0 0 0 27 778 540 0 0 388 690 18 145 133 1 431 338 0 0 0 0 19 965 161 7 813 379 212 Önként vállalt feladatok 212 010 Települési támogatás 60 000 000 6 860 259 55 318 294 62 178 553 6 860 259 26 587 673 33 447 932 28 730 621 212 020 Rendkívüli települési támogatás 10 000 000 10 255 385 10 255 385 5 729 385 5 729 385 4 526 000 Önként vállalt feladatok összesen: 70 000 000 0 0 6 860 259 65 573 679 0 0 0 0 0 72 433 938 0 0 6 860 259 32 317 058 0 0 0 0 0 39 177 317 33 256 621 SZOCIÁLIS FELADATOK MINDÖSSZESEN: 109 600 000 0 0 8 860 259 89 954 419 1 397 800 0 0 0 0 100 212 478 0 0 7 248 949 50 462 191 1 431 338 0 0 0 0 59 142 478 41 070 000 KOMMUNIKÁCIÓS KIADÁSOK, RENDEZVÉNYEK 213 Kötelező feladatok: 213 010 Városi honlap működtetése 4 000 000 4 635 000 4 635 000 4 127 500 4 127 500 507 500 Kötelező feladatok összesen: 4 000 000 0 0 4 635 000 0 0 0 0 0 0 4 635 000 0 0 4 127 500 0 0 0 0 0 0 4 127 500 507 500 214 Önként vállalt feladatok 214 010 Kommunikációs (hirdetések, műsorvásárlások, városi újság) 25 000 000 2 492 1 300 27 650 854 27 654 646 2 492 1 300 17 761 462 17 765 254 9 889 392 Önként vállalt feladatok összesen: 25 000 000 2 492 1 300 27 650 854 0 0 0 0 0 0 27 654 646 2 492 1 300 17 761 462 0 0 0 0 0 0 17 765 254 9 889 392 KOMMUNIKÁCIÓS KIADÁSOK, RENDEZVÉNYEK MINDÖSSZESEN: 29 000 000 2 492 1 300 32 285 854 0 0 0 0 0 0 32 289 646 2 492 1 300 21 888 962 0 0 0 0 0 0 21 892 754 10 396 892 PÁLYÁZATOS TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK 215 Kötelező feladatok: Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 216 Önként vállalt feladatok 216 010 Pályázatok előkészítése, tervezése, önrész biztosítása, EU pályázatok önrésze, egyéb pályázatokkal kapcsolatos kifizetések 800 000 000 2 431 106 465 255 63 107 327 10 412 918 430 576 405 23 365 304 165 589 346 695 947 661 2 431 106 465 255 37 760 105 10 412 918 341 713 821 6 706 781 108 843 568 508 333 554 187 614 107 Önként vállalt feladatok összesen: 800 000 000 2 431 106 465 255 63 107 327 0 10 412 918 430 576 405 23 365 304 165 589 346 0 695 947 661 2 431 106 465 255 37 760 105 0 10 412 918 341 713 821 6 706 781 108 843 568 0 508 333 554 187 614 107 PÁLYÁZATOS TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: 800 000 000 2 431 106 465 255 63 107 327 0 10 412 918 430 576 405 23 365 304 165 589 346 0 695 947 661 2 431 106 465 255 37 760 105 0 10 412 918 341 713 821 6 706 781 108 843 568 0 508 333 554 187 614 107 JOGI KÉPVISELET 217 Kötelező feladatok: 217 010 Közbeszerzési hirdetések 4 000 000 6 150 000 6 150 000 5 056 667 5 056 667 1 093 333 217 020 Perköltségek, perveszteségek 4 500 000 4 500 000 4 500 000 4 500 000 0 Kötelező feladatok összesen: 4 000 000 0 0 10 650 000 0 0 0 0 0 0 10 650 000 0 0 9 556 667 0 0 0 0 0 0 9 556 667 1 093 333 218 Önként vállalt feladatok 218 010 Ügyvédi megbízási és közbeszerzési tanácsadói díjak keretösszege 39 400 000 40 390 000 40 390 000 19 016 850 19 016 850 21 373 150 Önként vállalt feladatok összesen: 39 400 000 0 0 40 390 000 0 0 0 0 0 0 40 390 000 0 0 19 016 850 0 0 0 0 0 0 19 016 850 21 373 150 JOGI KÉPVISELET MINDÖSSZESEN: 43 400 000 0 0 51 040 000 0 0 0 0 0 0 51 040 000 0 0 28 573 517 0 0 0 0 0 0 28 573 517 22 466 483 GONDNOKSÁGI FELADATOK 219 Kötelező feladatok: 219 010 Zászlózási feladatok 2 200 000 2 200 000 2 200 000 1 712 713 1 712 713 487 287 Kötelező feladatok összesen: 2 200 000 0 0 2 200 000 0 0 0 0 0 0 2 200 000 0 0 1 712 713 0 0 0 0 0 0 1 712 713 487 287 220 Önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 GONDNOKSÁGI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 2 200 000 0 0 2 200 000 0 0 0 0 0 0 2 200 000 0 0 1 712 713 0 0 0 0 0 0 1 712 713 487 287 VÁROSRENDÉSZETI FELADATOK 221 Kötelező feladatok: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 221 010 Katasztrófavédelmi feladatok, rendezvények, gyakorlat 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 1 500 000 Kötelező feladatok összesen: 1 500 000 0 0 1 500 000 0 0 0 0 0 0 1 500 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 500 000 222 Önként vállalt feladatok 222 010 Térfigyelő rendszer üzemeltetése 20 000 000 2 843 060 7 537 400 10 380 460 7 537 400 7 537 400 2 843 060 Önként vállalt feladatok összesen: 20 000 000 0 0 2 843 060 0 7 537 400 0 0 0 0 10 380 460 0 0 0 0 7 537 400 0 0 0 0 7 537 400 2 843 060 VÁROSRENDÉSZETI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 21 500 000 0 0 4 343 060 0 7 537 400 0 0 0 0 11 880 460 0 0 0 0 7 537 400 0 0 0 0 7 537 400 4 343 060 PÉNZÜGYI JELLEGŰ KIADÁSOK 231 Kötelező feladatok: 231 010 Biztosítások, vagyoni és személyi 9 600 000 9 600 000 9 600 000 6 530 937 6 530 937 3 069 063 231 020 ÁFA befizetés 25 851 420 14 439 782 14 439 782 0 14 439 782 231 030 Ökormányzati dologi kiadás (bankszámla költség, utalványdíjak, egyéb költség) 25 000 000 3 425 1 899 25 003 242 25 008 566 3 425 1 899 24 866 803 24 872 127 136 439 Kötelező feladatok összesen: 60 451 420 3 425 1 899 49 043 024 0 0 0 0 0 0 49 048 348 3 425 1 899 31 397 740 0 0 0 0 0 0 31 403 064 17 645 284 232 Önként vállalt feladatok 232 010 Könyvvizsgálói díj 1 200 000 1 300 000 1 300 000 1 200 000 1 200 000 100 000 232 020 Továbbszámlázott szolgáltatások 27 106 037 32 460 274 32 460 274 26 922 815 26 922 815 5 537 459 232 030 ÁFA befizetés 77 177 701 78 541 983 78 541 983 68 720 165 68 720 165 9 821 818 Önként vállalt feladatok összesen: 105 483 738 0 0 112 302 257 0 0 0 0 0 0 112 302 257 0 0 96 842 980 0 0 0 0 0 0 96 842 980 15 459 277 PÉNZÜGYI JELLEGŰ KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: 165 935 158 3 425 1 899 161 345 281 0 0 0 0 0 0 161 350 605 3 425 1 899 128 240 720 0 0 0 0 0 0 128 246 044 33 104 561 4. oldal
3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 Maradvány VAGYONGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK 233 Kötelező feladatok: 233 010 Nem lakás helyiségek gazdálkodási költségei 25 000 000 25 503 822 3 319 800 28 823 622 20 132 732 3 319 800 23 452 532 5 371 090 233 020 Építési telkek előkészítése és ingatlan rendezése 22 000 000 17 942 177 7 829 273 30 000 25 801 450 12 949 328 7 829 273 20 778 601 5 022 849 233 030 Közösségi házak közüzemi díjai, támogatása 3 600 000 3 655 005 140 000 3 795 005 836 450 140 000 976 450 2 818 555 233 040 Ingatlan értékesítés közvetítői jutalék (GFSZ Kft.) 10 096 500 12 542 812 12 542 812 9 501 278 9 501 278 3 041 534 Kötelező feladatok összesen: 60 696 500 0 0 59 643 816 0 140 000 11 149 073 0 30 000 0 70 962 889 0 0 43 419 788 0 140 000 11 149 073 0 0 0 54 708 861 16 254 028 234 Önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 234 010 Állampapírok vásárlása 5 000 000 000 7 200 000 8 000 000 000 8 007 200 000 7 200 000 8 000 000 000 8 007 200 000 0 234 020 Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft. tulajdonszerzés 0 330 000 330 000 330 000 330 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 5 000 000 000 0 0 7 200 000 0 0 330 000 0 0 8 000 000 000 8 007 530 000 0 0 7 200 000 0 0 330 000 0 0 8 000 000 000 8 007 530 000 0 VAGYONGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: 5 060 696 500 0 0 66 843 816 0 140 000 11 479 073 0 30 000 8 000 000 000 8 078 492 889 0 0 50 619 788 0 140 000 11 479 073 0 0 8 000 000 000 8 062 238 861 16 254 028 ÁTADOTT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK 235 Kötelező feladatok: 235 010 AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása 250 000 000 250 000 000 250 000 000 250 000 000 250 000 000 0 235 020 Gazdaságfejlesztő Szervezet Nonprofit Kft. támogatása 45 000 000 72 000 000 72 000 000 60 000 000 60 000 000 12 000 000 235 030 Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények támogatása 959 815 663 1 106 944 533 1 106 944 533 1 106 944 533 1 106 944 533 0 235 040 Helyi közlekedési támogatás 510 000 000 573 017 000 573 017 000 572 936 000 572 936 000 81 000 235 050 Városi ünnepségek és kiadványok 36 700 000 36 700 000 36 700 000 36 700 000 36 700 000 0 Kötelező feladatok összesen: 1 801 515 663 0 0 0 0 2 038 661 533 0 0 0 0 2 038 661 533 0 0 0 0 2 026 580 533 0 0 0 0 2 026 580 533 12 081 000 236 Önként vállalt feladatok 236 010 AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása 180 000 000 180 000 000 180 000 000 180 000 000 180 000 000 0 236 020 Sportuszoda fenntartási támogatás 50 000 000 50 000 000 50 000 000 50 000 000 50 000 000 0 236 030 Tatabányai televízió támogatás 40 000 000 40 000 000 40 000 000 40 000 000 40 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 270 000 000 0 0 0 0 270 000 000 0 0 0 0 270 000 000 0 0 0 0 270 000 000 0 0 0 0 270 000 000 0 ÁTADOTT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 2 071 515 663 0 0 0 0 2 308 661 533 0 0 0 0 2 308 661 533 0 0 0 0 2 296 580 533 0 0 0 0 2 296 580 533 12 081 000 EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK 237 Kötelező feladatok: 237 010 Közfoglalkoztatás 30 000 000 40 000 000 40 000 000 29 200 000 29 200 000 10 800 000 237 020 Tartós bérleti díjak (Szemünk fénye program) 35 803 236 35 803 236 35 803 236 35 712 537 35 712 537 90 699 237 030 Előző évi normatíva és egyéb visszafizetési kötelezettség 10 000 000 113 9 999 887 10 000 000 113 113 9 999 887 237 040 Önkormányzati vezetők és képviselők, egyéb kiadásai 107 251 963 93 462 713 21 828 365 1 034 109 116 325 187 93 452 776 19 485 830 887 307 113 825 913 2 499 274 237 050 Megelőlegezett állami támogatások elkülönítése 86 475 208 182 504 440 182 504 440 86 475 208 86 475 208 96 029 232 237 060 Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tartozás megfizetése 28 152 658 28 152 658 28 152 658 28 152 658 28 152 658 0 237 070 Szolidalitási hozzájárulás 156 766 291 156 766 291 156 766 291 156 766 291 156 766 291 0 237 080 T-SZOL Zrt. tőkeemelés 0 25 000 000 25 000 000 25 000 000 25 000 000 0 Modern Városk Program: A tatabányai tömegközlekedés 237 090 színvonalának és hatékonyságának javítása projekt (T- Szol Zrt. - T-BUSZ kft.) 0 5 641 200 000 5 641 200 000 5 359 140 000 5 359 140 000 282 060 000 Kötelező feladatok összesen: 454 449 356 93 462 713 21 828 365 36 837 458 0 234 918 836 25 000 000 0 5 641 200 000 182 504 440 6 235 751 812 93 452 776 19 485 830 36 599 957 0 214 118 949 25 000 000 0 5 359 140 000 86 475 208 5 834 272 720 401 479 092 238 Önként vállalt feladatok 238 010 Polgármesteri keret 8 000 000 657 959 268 390 2 851 978 6 534 394 3 209 417 811 063 782 983 15 116 184 643 000 268 390 2 567 136 4 349 000 517 017 8 344 543 6 771 641 238 020 Körzeti fejlesztési keret 36 000 000 16 817 293 1 642 308 14 409 789 14 023 111 19 157 121 66 049 622 10 004 220 463 980 5 294 023 5 340 053 6 887 204 27 989 480 38 060 142 238 030 Tatabányai Több Kistérségi Társulás tagdíja 5 582 560 11 165 120 11 165 120 11 165 120 11 165 120 0 238 040 Közbiztonsági és bűnmegelőzési feladatok 22 000 000 4 500 000 17 050 000 450 000 22 000 000 1 100 000 1 501 601 450 000 3 051 601 18 948 399 238 050 Tagdíjak 9 500 000 9 500 000 9 500 000 5 940 851 5 940 851 3 559 149 238 060 Egyéb körzeti városi feladatok 17 000 000 1 258 179 485 274 6 408 571 17 798 125 268 248 92 000 2 983 264 29 293 661 1 016 714 411 922 3 108 250 7 729 000 1 306 000 13 571 886 15 721 775 238 070 Fűtéskorszerűsítési keret 75 249 799 145 425 928 145 425 928 12 227 200 12 227 200 133 198 728 238 080 Rákóczi Szövetség támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 238 090 TAOT marketing alap befizetés 5 000 000 500 000 500 000 500 000 500 000 0 238 100 Tatabánya Hazavár program 12 000 000 4 000 000 8 000 000 12 000 000 0 12 000 000 238 110 Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 238 120 Ipari Parkban működő cégekkel kötött megállapodásokkal kapcsolatos 62 400 550 0 0 0 0 64 383 115 2 080 617 0 12 782 068 0 79 245 800 0 0 0 0 52 013 115 0 0 7 169 409 0 59 182 524 20 063 276 238 120 01 Fel nem osztott keret 62 400 550 36 685 715 1 175 107 3 687 578 41 548 400 36 685 715 2 937 769 39 623 484 1 924 916 238 120 02 Benedek Elek Óvoda támogatása (BD) 0 1 000 000 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 238 120 03 Tatabányai Otthon Segítünk Alapítvány támogatása (BD) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 238 120 04 KEM Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány támogatása (BD) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 238 120 05 Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány támogatása (BD) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 238 120 06 AGORA Nonprofit Kft. támogatása (BD) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 238 120 07 Szent Borbála Kórház Tatabánya támogatása (BD) 0 905 510 9 094 490 10 000 000 4 231 640 4 231 640 5 768 360 238 120 08 AGORA Nonprofit Kft. támogatása (Bridgestone) 0 300 000 300 000 180 000 180 000 120 000 238 120 09 Tatabánya Kézilabda Kft. támogatása (Bridgestone) 0 1 000 000 1 000 000 0 1 000 000 238 120 10 Jászai Mari Színház Népház támogatása (Bridgestone) 0 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 0 238 120 11 Jó Szerencsét Emlékév támogatása (Bridgestone) 0 3 000 000 3 000 000 3 000 000 3 000 000 0 238 120 12 Arany János Óvoda támogatása (Bridgestone) 0 450 000 450 000 450 000 450 000 0 238 120 13 Tatabányai Szakképző Centrum támogatása (Bridgestone) 0 0 0 0 0 238 120 14 Szent Borbála Kórház Tatabánya támogatása (Bridgestone) 0 4 300 000 4 300 000 0 4 300 000 238 120 15 KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Bridgestone) 0 3 950 000 3 950 000 0 3 950 000 238 120 16 Országos Mentőszolgálat támogatása (Bridgestone) 0 3 000 000 3 000 000 0 3 000 000 238 120 17 MÜTF Alapítvány támogatása (Bridgestone) 0 4 197 400 4 197 400 4 197 400 4 197 400 0 5. oldal
Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 238 130 Tatabánya kártya kibocsátás költségei 15 240 000 0 0 0 0 238 140 Közérdekű tájékoztatási program 0 190 500 190 500 190 500 190 500 0 238 150 Tatabánya - Esztergom Kiemelt Járműipari Térség és Fejlődési Zóna Nonprofit Kft. alapítása 0 750 000 750 000 750 000 750 000 0 238 160 World Robot Olympiad nemzetközi döntőjén való részvétel támogatása 0 700 000 700 000 700 000 700 000 0 238 170 Kárpátaljai magyarok támogatása 0 10 000 000 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 238 180 Társasházak és lakásszövetkezetek részére pályázat kiírása zárt hulladéktárolók kialakítására 0 10 000 000 10 000 000 0 10 000 000 238 190 Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit kft. támogatása 0 6 257 220 6 257 220 5 868 197 5 868 197 389 023 238 200 Tatabányai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya által támogatott nyári diákmunka 0 1 243 137 273 494 1 516 631 1 243 137 273 494 1 516 631 0 238 210 KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Tűzoltóság támogatása 0 0 0 0 0 238 220 Tatabánya, Verebély László u. 40. társasház energetikai felújításának támogatása 0 1 000 000 1 000 000 0 1 000 000 Önként vállalt feladatok összesen: 269 972 909 3 159 275 1 027 158 50 933 462 0 114 315 162 37 768 071 15 926 174 199 581 364 0 422 710 666 2 902 851 953 806 32 976 077 0 84 723 292 8 062 641 5 340 053 28 039 813 0 162 998 533 259 712 133 EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 724 422 265 96 621 988 22 855 523 87 770 920 0 349 233 998 62 768 071 15 926 174 5 840 781 364 182 504 440 6 658 462 478 96 355 627 20 439 636 69 576 034 0 298 842 241 33 062 641 5 340 053 5 387 179 813 86 475 208 5 997 271 253 661 191 225 BERUHÁZÁSI FELADATOK Kötelező feladatok: 239 0-2 Intézményi beruházások 15 000 000 0 0 2 600 000 0 0 1 465 639 165 0 0 0 1 468 239 165 0 0 2 600 000 0 0 87 718 972 0 0 0 90 318 972 1 377 920 193 239 010 Benedek Elek Óvoda tornaterem statikai megerősítés 10 000 000 10 489 453 10 489 453 698 500 698 500 9 790 953 239 020 Német Nemzetiségi Óvoda udvar fejleszesztése 5 000 000 5 000 000 5 000 000 4 937 760 4 937 760 62 240 239 030 Dózsa György Általános Iskola szülői váró kialakítása 0 5 882 712 5 882 712 5 882 712 5 882 712 0 239 040 Modern Városok Program keretében Tatabánya Megyei Jogú Város József Attila Megyei és Városi Könyvtár fejlesztése 0 2 600 000 471 600 000 474 200 000 2 600 000 76 200 000 78 800 000 395 400 000 Maradvány 239 050 Modern Városok Program keretében a Tatabányai Árpád Gimnázium reálgimnáziummá történő fejlesztése 972 667 000 972 667 000 0 972 667 000 239 3-6 Utak, járdák, terek, parkok, hidak, parkolók beruházásai 224 000 000 0 0 29 683 931 0 0 339 990 608 2 727 674 22 332 540 0 394 734 753 0 0 29 683 931 0 0 204 668 261 2 727 674 0 0 237 079 866 157 654 887 239 310 Önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út- és járdaépítések pályázati kerete 50 000 000 12 667 460 22 332 540 35 000 000 0 35 000 000 239 320 Mátyás király úton gyalogátkelőhely tervezése és létesítése 5 000 000 5 000 000 5 000 000 554 800 554 800 4 445 200 239 330 Sárberki "B" Spar üzlet előtt parkolók építése 16 500 000 16 500 000 16 500 000 0 16 500 000 239 340 Dózsakert 51-55. lépcsőházak mögé járda létesítése 4 000 000 11 000 000 11 000 000 0 11 000 000 239 350 Petőfi utca hiányzó szakaszon járdaépítés 12 700 000 12 639 598 12 639 598 12 639 598 12 639 598 0 239 360 Dr. Vitális utca 34-38. sz. előtti parkolóépítés 2 800 000 2 721 441 2 721 441 2 721 441 2 721 441 0 239 370 Új parkolók kialakítása a Mártírok u. 78-81. sz. előtt 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 6 000 000 239 380 Béla király krt. 43. melletti útszakaszon parkoló kialakítása 1 600 000 1 600 000 1 600 000 1 599 852 1 599 852 148 239 390 Gál ltp. 702-705. számú épületek mögött parkolóhelyek kialakítása 15 000 000 15 108 052 15 108 052 15 108 022 15 108 022 30 239 400 Gál ltp. 223. (volt óvoda) előtt rámpa kialakítása 800 000 800 000 800 000 799 045 799 045 955 239 410 Forgalom csillapítás az Ótelepi úton 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 490 995 1 490 995 9 005 239 420 Gál ltp-i kiserdő mellett járda kiépítése 2 000 000 2 000 000 2 000 000 1 833 423 1 833 423 166 577 239 430 Vadász út 56-64 sz. mögött parkoló kiépítése 33 000 000 40 282 231 40 282 231 40 281 911 40 281 911 320 239 440 Erdész u. 22. melletti parkolók kiépítése 6 500 000 6 581 794 6 581 794 6 581 794 6 581 794 0 239 450 Kertvárosi körforgalom direkt ágának kialakítása 60 000 000 60 000 000 60 000 000 10 478 10 478 59 989 522 239 460 Murvás parkolók kialakítása Kertváros családi házas övezetében 4 600 000 4 567 013 4 567 013 4 567 013 4 567 013 0 239 470 Bánhidai Református Egyházközség melletti járdakapcsolat kiépítése 2 000 000 2 000 000 2 000 000 1 987 572 1 987 572 12 428 239 480 VII-es telepen a Vigadó utca két oldalán autóbusz öblök és a hozzájuk csatlakozó járdakapcsolatok kialakítása 0 6 785 277 25 214 723 32 000 000 6 785 277 25 133 274 31 918 551 81 449 239 490 Mátyás király út 22. előtt parkoló építés 0 4 932 463 4 932 463 434 420 434 420 4 498 043 239 500 Réti út 46-52. között parkolóhely bővítés 0 4 790 820 4 790 820 4 790 820 4 790 820 0 239 510 Töhötöm vezér úti gyalogátkelő létesítése 0 429 554 2 704 096 3 133 650 429 554 2 704 096 3 133 650 0 239 520 Bárdos László út forgalom csillapítása 0 809 625 809 625 809 625 809 625 0 239 530 Szende L. út járda építése 0 500 000 500 000 500 000 500 000 0 239 540 Kórház bejáratánál gyalogos átkelőhely kiépítése 0 361 916 4 763 745 5 125 661 361 916 3 066 639 3 428 555 1 697 106 239 550 Kazinczy utcában zúzottköves parkolók építése 0 2 727 674 2 727 674 2 727 674 2 727 674 0 239 560 Lakóutak kiépítése és közművesítése (Önkormányzati tulajdonú telkek érdekeltségi hozzájárulása) 0 22 107 184 93 738 040 115 845 224 22 107 184 75 605 481 97 712 665 18 132 559 239 570 Bárdos lakópark murvás pakoló építése 0 1 569 507 1 569 507 1 447 962 1 447 962 121 545 239 7-9 Egyéb beruházások 170 100 000 0 0 6 000 0 1 588 091 161 044 064 6 109 020 38 032 547 0 206 779 722 0 0 6 000 0 1 472 899 85 929 511 6 109 020 31 986 877 0 125 504 307 81 275 415 239 710 Önkormányzati lakásfejlesztési alap 70 000 000 1 588 091 35 270 342 37 141 567 74 000 000 1 472 899 35 270 342 31 986 877 68 730 118 5 269 882 239 720 Ifjúság u. 30. előtti területre parkolóhelyek tervezése 1 000 000 500 000 500 000 0 500 000 239 730 Hársfaliget 1. számú társasház előtti útszakaszra a szükséges lámpák telepítése 3 000 000 3 000 000 3 000 000 0 3 000 000 239 740 Petőfi utcai buszmegállóban 2 db fedett buszváró kialakítása 3 000 000 2 000 000 2 000 000 1 991 077 1 991 077 8 923 239 750 Panoráma Lakópark lámpaoszlopok cseréje 14 000 000 14 000 000 14 000 000 13 949 972 13 949 972 50 028 239 760 Verebély utca 17. sz. mellett közvilágítási oszlop kihelyezése 1 200 000 1 500 000 1 500 000 0 1 500 000 239 770 Síkvölgyi üdülő terület vízellátásának fejlesztése 25 000 000 18 000 000 6 109 020 890 980 25 000 000 6 109 020 6 109 020 18 890 980 239 780 Tatabánya 7867/35; 7867/50; és 7867/66. hrsz-ú. Ingatlanok megvásárlása 3 000 000 5 590 286 5 590 286 5 590 286 5 590 286 0 239 790 Parkolók tervezése a Mártírok útján és az Ifjúság úton 5 000 000 5 000 000 5 000 000 4 026 675 4 026 675 973 325 239 800 Paletta lakópark melletti parkoló közvilágítás bővítése 1 300 000 1 000 000 1 000 000 0 1 000 000 239 810 Millenium lakópark közvilágítás fejlesztése 8 600 000 8 600 000 8 600 000 0 8 600 000 239 820 Delphi buszmegálló II. ütemének kivitelezése 30 000 000 27 300 000 27 300 000 62 700 62 700 27 237 300 239 830 Kinizsi Pál alsó utca felújítás tervezése 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 5 000 000 239 840 Vadász út 113. melletti átjáró rendezése, világítás kialakítása 0 404 531 404 531 404 531 404 531 0 239 850 Hadsereg út 38-40. közötti terület csapadékelvezetése 0 721 218 721 218 721 218 721 218 0 6. oldal
Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 239 860 Tatabánya 7865/6. hrsz.-ú telekrész vásárlása Alpla Kft-től (1164 m2) 0 1 164 000 1 164 000 0 1 164 000 239 870 Ipari parkban járda és közvilágítás kiépítése 0 7 504 648 7 504 648 7 504 648 7 504 648 0 239 880 Mártírok út 34. mögött támfal javítása 0 827 222 827 222 0 827 222 239 890 Gál I. ltp-i gyermekorvosi rendelő nyílászárók cseréje 0 3 157 962 3 157 962 3 157 962 3 157 962 0 239 900 Antall József utcai viziközmű fejlesztés 0 12 000 000 12 000 000 12 000 000 12 000 000 0 239 910 Réti u. mentén hulladékgyűjtők áthelyezése 0 1 500 000 1 500 000 0 1 500 000 239 920 Réti úti parkolók tervezése 0 1 102 400 1 102 400 0 1 102 400 239 930 Széchenyi úti buszmegálló bontása 0 750 000 750 000 0 750 000 239 940 Tatabánya-Környe Ipari Parkban a Környe, Üveggyári úton új autóbusz megállóhelyek tervezése 0 6 000 1 994 000 2 000 000 6 000 1 181 100 1 187 100 812 900 239 950 Ifjúság utcai buszmegálló átépítése 0 2 000 000 2 000 000 69 000 69 000 1 931 000 239 960 Ebrendészeti telep korszerűsítése Tatabányán 0 1 157 455 1 157 455 0 1 157 455 Kötelező feladatok összesen: 409 100 000 0 0 32 289 931 0 1 588 091 1 966 673 837 8 836 694 60 365 087 0 2 069 753 640 0 0 32 289 931 0 1 472 899 378 316 744 8 836 694 31 986 877 0 452 903 145 1 616 850 495 240 Önként vállalt feladatok 240 0-1 Intézményi beruházások 6 000 000 0 0 0 0 0 0 5 537 413 0 0 5 537 413 0 0 0 0 0 0 4 598 608 0 0 4 598 608 938 805 240 010 Jókai Mór Általános Iskola kerítés építése II. ütem 6 000 000 0 5 537 413 5 537 413 4 598 608 4 598 608 938 805 240 2-5 Utak, járdák, terek, parkok, hidak, parkolók beruházásai 10 000 000 0 0 0 0 0 22 000 000 0 0 0 22 000 000 0 0 0 0 0 9 827 476 0 0 0 9 827 476 12 172 524 240 210 Kodály Zoltán Általános Iskola Hermann Ottó Általános Iskola telephelyén udvari parkolóhelyek kialakítása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 4 847 692 4 847 692 152 308 240 220 Mártírok útja 9. melletti játszótér bővítése, bekerítése 5 000 000 5 000 000 5 000 000 4 979 784 4 979 784 20 216 240 230 MLSZ Országos Pályaépítési Programjának keretében rekortán futballpálya építése Kertvárosi Általános Iskola 0 12 000 000 12 000 000 0 12 000 000 Verebély utcai telephelyén 240 6-9 Egyéb beruházások 74 500 000 0 0 1 156 100 0 0 406 277 992 0 7 460 000 0 414 894 092 0 0 444 900 0 0 128 977 086 0 7 460 000 0 136 881 986 278 012 106 240 610 Közösségi tér tervezése az alsógallai falurétre 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 2 000 000 240 620 Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 40 000 000 0 0 0 0 240 630 Záray Márta emlékpark 4 db fix kamera tervezése 1 500 000 1 500 000 1 500 000 444 500 444 500 1 055 500 240 640 Bánhidai ltp. szánkózódombja körüli rét parkosításának tervezése 1 800 000 1 800 000 1 800 000 0 1 800 000 240 650 Turul emlékmű díszkivilágítás fejlesztése és tereprendezés 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 10 000 000 240 660 Kodály tér - Ifjúság út térfigyelő kamerák kiépítése 13 000 000 10 000 000 10 000 000 9 138 436 9 138 436 861 564 240 670 Bánhidai műfűves labdarúgó pálya kialakítása (önrész) 5 000 000 5 000 000 5 000 000 3 868 865 3 868 865 1 131 135 240 680 Felsőgallai sportpályán három fázisú áram kiépítése 1 200 000 1 200 000 1 200 000 803 102 803 102 396 898 240 690 Sárberki szánkozó domb áthelyezése 0 547 370 547 370 0 547 370 240 700 Térfigyelő kamerarendszer tervezése a Kertvárosi lakótelepen 0 444 500 444 500 444 500 444 500 0 240 710 Diófa úti szennyvízcsatorna tervezése 0 123 900 1 866 900 1 990 800 123 900 1 866 900 1 990 800 0 240 720 ÉDV. Zrt. részére pénzeszköz átadás a Milleniumi Közpark ivókútjának és kútházának kialakításához 0 7 460 000 7 460 000 7 460 000 7 460 000 0 240 730 Tatabányai Ippon SE cselgáncs csarnokának létesítése 0 8 581 072 8 581 072 0 8 581 072 240 740 Integrált biztonságtechnikai rendszer kiépítése 0 10 000 000 10 000 000 0 10 000 000 240 750 Turul Mozi bontása 0 100 000 000 100 000 000 95 504 000 95 504 000 4 496 000 240 760 Tatabányai sportlétesítmény fejlesztése (1980/2013. (XII.29.) Korm. hat.) 0 192 140 284 192 140 284 0 192 140 284 240 770 Szent Borbála úti Árkád tetőszigetelése 0 3 000 000 3 000 000 872 663 872 663 2 127 337 240 780 2488/2 hrsz.-ú ingatlanon lévő pakura tartály okozta szennyezés elhárítása 0 1 032 200 11 797 200 12 829 400 321 000 1 826 260 2 147 260 10 682 140 240 790 Dózsakert u. - Sétáló u. találkozásához tervezett térfigyelő kamera kiépítése 0 1 500 000 1 500 000 0 1 500 000 240 800 Kodály téri térfigyelő kamerarendszer tervezése 0 882 500 882 500 0 882 500 240 810 Jedlik Ányos Terv Elektromos töltőállomások alprogram 0 11 277 600 11 277 600 0 11 277 600 240 820 Réti út 24-36. udvar rendezése 0 3 500 000 3 500 000 0 3 500 000 240 830 Csónakázó tó vízminőség javítása 0 2 017 268 2 017 268 0 2 017 268 240 840 Millenniumi lakóparkban ingatlanok megvásárlása (7/2017. (I.26.) határozat) 0 32 000 32 000 0 32 000 240 850 Grosics Gyula Stadion és az alsó műfüves pálya atlétikai beruházása 0 9 861 298 9 861 298 7 860 7 860 9 853 438 240 860 Krajcsirovits Henrik festőművész hagyatéka egy részének megvásárlása 0 2 900 000 2 900 000 2 900 000 2 900 000 0 240 870 8204/12 hrsz. és 8204/13 hrsz. ingatlanok megvásárlása 0 8 800 000 8 800 000 8 800 000 8 800 000 0 240 880 7721/11/A/37 hrsz. Ingatlan megvásárlása 0 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 0 240 890 Gépkocsiba telepíthető térfigyelő kamera 0 3 130 000 3 130 000 0 3 130 000 Önként vállalt feladatok összesen: 90 500 000 0 0 1 156 100 0 0 428 277 992 5 537 413 7 460 000 0 442 431 505 0 0 444 900 0 0 138 804 562 4 598 608 7 460 000 0 151 308 070 291 123 435 BERUHÁZÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 499 600 000 0 0 33 446 031 0 1 588 091 2 394 951 829 14 374 107 67 825 087 0 2 512 185 145 0 0 32 734 831 0 1 472 899 517 121 306 13 435 302 39 446 877 0 604 211 215 1 907 973 930 FELÚJÍTÁSI FELADATOK 241 Kötelező feladatok: 241 0-2 Intézményi felújítások 17 500 000 0 0 548 323 0 0 0 63 621 847 0 0 64 170 170 0 0 548 323 0 0 0 50 062 916 0 0 50 611 239 13 558 931 241 010 Kodály Zoltán Óvoda Micimackó Óvoda telephelyén főzőkonyha felújítás 6 000 000 6 000 000 6 000 000 4 030 783 4 030 783 1 969 217 241 020 Benedek Elek Óvoda Móra Ferenc Óvoda telephelyén játszótér felújítás 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 10 000 000 241 030 Német Nemzetiségi Óvoda lábazat felújítása 1 500 000 548 323 951 677 1 500 000 548 323 948 844 1 497 167 2 833 241 040 Kölcsey Ferenc Általános Iskola tető felújítása 0 31 737 574 31 737 574 30 150 695 30 150 695 1 586 879 241 050 Tatabányai Járási ESZI öltöző felújítása 0 9 996 574 9 996 574 9 996 574 9 996 574 0 241 060 Móra Ferenc Általános Iskola öltöző felújítása 0 4 936 022 4 936 022 4 936 020 4 936 020 2 241 3-8 Utak, járdák, terek, parkok, hidak, parkolók felújításai 379 350 000 0 0 0 0 0 0 419 503 050 0 0 419 503 050 0 0 0 0 0 0 230 278 023 0 0 230 278 023 189 225 027 241 310 Táncsics Mihály út járda felújítás 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 495 934 2 495 934 4 066 241 320 Szabó Ignác út hibás szakaszainak helyreállítása 7 200 000 7 194 901 7 194 901 7 194 901 7 194 901 0 241 330 Béke úton a Szent Borbála út és Ótelep út közötti szakaszon járdafelújítás 6 900 000 6 849 172 6 849 172 6 849 172 6 849 172 0 241 340 Panoráma utca felújítása 12 000 000 12 229 794 12 229 794 12 229 794 12 229 794 0 241 350 Jázmin utcában a Fa játszótér melletti járda felújítása 2 500 000 2 472 483 2 472 483 2 472 483 2 472 483 0 241 360 Sárberki 200-300-as tömbök közötti út és járdák felújítása 35 000 000 35 000 000 35 000 000 34 944 450 34 944 450 55 550 Maradvány 7. oldal
Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 241 370 Fő téri parkoló felújítás (Árpád hotellel szemben - lakossági parkoló) 14 000 000 14 690 137 14 690 137 0 14 690 137 241 380 Köztársaság út 23-33. mellett teljes járdafelújítás 13 000 000 12 969 665 12 969 665 12 969 665 12 969 665 0 241 390 Köztársaság út 22. melletti járdaszakasz és kislépcső felújítása 1 700 000 1 700 000 1 700 000 1 568 637 1 568 637 131 363 241 400 Piac tér 1. és 2. sz. udvarába vezető felhajtó utak felújítása 6 300 000 6 331 482 6 331 482 6 331 482 6 331 482 0 241 410 Komáromi út és Botond v. út közötti járda felújítása 2 350 000 2 318 518 2 318 518 2 312 582 2 312 582 5 936 241 420 Kós Károly u. 3-9. járda felújítása 19 000 000 18 994 915 18 994 915 18 820 990 18 820 990 173 925 241 430 Dózsakert u. 53-55. sz. előtti útszakaszon csapadékcsatorna rekonstrukció és útburkolat felújítás 19 000 000 11 690 802 11 690 802 11 690 802 11 690 802 0 241 440 Verebély utca 2-8. sz. előtti járdafelújítás 10 000 000 9 999 500 9 999 500 9 999 375 9 999 375 125 241 450 Járda felújítás a Béla király krt. 34-36. sz. előtt 6 700 000 6 610 165 6 610 165 6 610 165 6 610 165 0 241 460 Járda felújítás a Mártírok útján az Ifjúság úti buszmegálló és a Gyermekkert Óvoda előtti szakaszon 9 200 000 9 200 000 9 200 000 9 154 474 9 154 474 45 526 241 470 Gál ltp. 201. számú épület körüli járda- és lépcsőfelújítás 700 000 700 000 700 000 675 438 675 438 24 562 241 480 Gál ltp. 401-406. előtti gyephézagos parkolók térköves parkolóhelyekké való átalakítása 14 000 000 14 000 000 14 000 000 0 14 000 000 241 490 Béla király krt-i gyűjtőút első szakaszának felújítása 90 000 000 105 267 928 105 267 928 0 105 267 928 241 500 Huba vezér út felújítása 19 000 000 19 000 000 19 000 000 18 754 923 18 754 923 245 077 241 510 Járdafelújítás a Balaton utcában 11 300 000 11 217 196 11 217 196 11 217 196 11 217 196 0 241 520 Építők útja részleges felújítása 17 000 000 17 438 723 17 438 723 0 17 438 723 241 530 Parkok felújítása a kertvárosi buszvégállomásnál és az Almafa és a Kölcsey utcák között a Hadsereg út melletti területeken 6 000 000 6 000 000 6 000 000 5 978 823 5 978 823 21 177 241 540 Orgona sor felújítás 12 000 000 12 000 000 12 000 000 11 850 926 11 850 926 149 074 241 550 Eötvös utca járda felújítása 9 000 000 9 000 000 9 000 000 8 999 056 8 999 056 944 241 560 Szent Erzsébet Óvoda előtti tér felújítása 12 000 000 12 000 000 12 000 000 0 12 000 000 241 570 Kőszikla utca kiemelt szegély csere 1 000 000 773 000 773 000 772 375 772 375 625 241 580 Felsőgallai útfelújítások 20 000 000 20 000 000 20 000 000 596 527 596 527 19 403 473 241 590 Dózsakert u. 55. járdafelújítás 0 388 000 388 000 0 388 000 241 600 Komáromi úti lépcsőházakhoz vezető lépcső felújítása 0 381 589 381 589 0 381 589 241 610 Dália utca helyreállítása (vis maior támogatás) 0 1 978 143 1 978 143 1 978 143 1 978 143 0 241 620 Dózsakerti lakóudvarok felújításának tervezése 0 1 060 800 1 060 800 0 1 060 800 241 630 Dózsakert utca járdafelújítás II. ütem 0 3 131 000 3 131 000 0 3 131 000 241 640 Baross Gábor úti járda felújítása 0 387 571 387 571 0 387 571 241 650 Kálvária utca helyreállítása (vis maior támogatás) 0 3 256 451 3 256 451 3 184 694 3 184 694 71 757 241 660 Kertalja utca helyreállítása (vis maior támogatás) 0 10 830 501 10 830 501 10 684 402 10 684 402 146 099 241 670 Bánhidai járda felújítások 0 9 940 614 9 940 614 9 940 614 9 940 614 0 241 9 Egyéb felújítások 64 767 420 0 0 0 0 0 0 96 536 524 0 0 96 536 524 0 0 0 0 0 0 44 385 538 0 0 44 385 538 52 150 986 241 910 Víz és csatornavezeték felújítása 33 967 420 65 273 937 65 273 937 21 855 054 21 855 054 43 418 883 241 920 Győri út 34-36. sz. mögötti csapadékvíz elvezető rendszer felújítása 14 800 000 14 800 000 14 800 000 14 542 580 14 542 580 257 420 241 930 Szent Erzsébet u. páratlan oldalán vízelvezető árok felújítása 8 000 000 8 000 000 8 000 000 7 987 904 7 987 904 12 096 241 940 Felsőgallai temető kerítés felújítás 8 000 000 8 462 587 8 462 587 0 8 462 587 Kötelező feladatok összesen: 461 617 420 0 0 548 323 0 0 0 579 661 421 0 0 580 209 744 0 0 548 323 0 0 0 324 726 477 0 0 325 274 800 254 934 944 242 Önként vállalt feladatok 242 0-1 Intézményi felújítások 16 000 000 0 0 0 0 0 0 16 000 000 0 0 16 000 000 0 0 0 0 0 0 952 500 0 0 952 500 15 047 500 242 010 Tatabányai Múzeum felújítási keret 12 000 000 12 000 000 12 000 000 952 500 952 500 11 047 500 242 020 Móra Ferenc Általános Iskola vizesblokk felújítás 4 000 000 4 000 000 4 000 000 0 4 000 000 242 2-6 Utak, járdák, terek, parkok, hidak, parkolók felújításai 1 177 999 398 0 0 203 199 0 0 0 1 403 100 454 0 0 1 403 303 653 0 0 0 0 0 0 1 301 818 164 0 0 1 301 818 164 101 485 489 242 210 Kegyeleti park felújítása 10 000 000 14 900 000 14 900 000 14 018 241 14 018 241 881 759 242 220 Dózsakert 56-65. sz. tömbök közötti tér (orosz játszótér) felújítása 18 000 000 18 000 000 18 000 000 18 000 000 18 000 000 0 242 230 Ligeti park felújítása 150 000 000 150 000 000 150 000 000 149 794 076 149 794 076 205 924 242 240 Útfelújítási beruházások Modern Városok Program keretében 999 999 398 0 1 006 957 629 1 006 957 629 0 906 963 022 906 963 022 99 994 607 242 25 Modern Városok Program végrehajtása (2016. évről áthúzódó) 0 0 0 203 199 0 0 0 213 242 825 0 0 213 446 024 0 0 0 0 0 0 213 042 825 0 0 213 042 825 403 199 242 251 Aradi utca útfelújítás II.ütem 0 25 400 14 049 110 14 074 510 14 049 110 14 049 110 25 400 242 252 Alkotmány utca útfelújítás II.ütem 0 25 400 68 974 441 68 999 841 68 974 441 68 974 441 25 400 242 253 Orgonás út felújítása 0 25 399 129 274 312 129 299 711 129 274 312 129 274 312 25 399 242 254 Sárberki gyűjtő út felújítása I. ütem 0 25 400 25 400 0 25 400 242 255 Mártírok út felújítása I. ütem 0 25 400 744 962 770 362 744 962 744 962 25 400 242 256 Dózsa György út felújítása II. ütem 0 25 400 200 000 225 400 0 225 400 242 257 Vadász út felújítása I. ütem 0 25 400 25 400 0 25 400 242 258 Komáromi út felújítása Győri úttól Töhötöm útig 0 25 400 25 400 0 25 400 242 7-9 Egyéb felújítások 62 400 000 0 0 0 0 0 0 42 373 000 11 500 000 0 53 873 000 0 0 0 0 0 0 6 313 468 6 500 000 0 12 813 468 41 059 532 242 710 Gyémánt Fürdő felújítása 25 400 000 0 0 0 0 242 720 Jubileum parki műfűves pálya felújítása 20 000 000 20 000 000 20 000 000 0 20 000 000 242 730 Csákány patak kotrása 1 000 000 873 000 873 000 872 470 872 470 530 242 740 Szent György patak kotrása 16 000 000 16 000 000 16 000 000 0 16 000 000 242 750 Tatabányai Szakképzési Centrum labor felújítás 0 5 000 000 5 000 000 0 5 000 000 242 760 Felsőgallai I. világháborús emlékmű felújítása 0 5 500 000 5 500 000 5 440 998 5 440 998 59 002 242 770 Tatabányai Szakképzési Centrum Péch Antal Iskola homlokzati felújítás támogatása 0 6 500 000 6 500 000 6 500 000 6 500 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 1 256 399 398 0 0 203 199 0 0 0 1 461 473 454 11 500 000 0 1 473 176 653 0 0 0 0 0 0 1 309 084 132 6 500 000 0 1 315 584 132 157 592 521 FELÚJÍTÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 1 718 016 818 0 0 751 522 0 0 0 2 041 134 875 11 500 000 0 2 053 386 397 0 0 548 323 0 0 0 1 633 810 609 6 500 000 0 1 640 858 932 412 527 465 Maradvány 8. oldal
3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 Maradvány EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL MEGVALÓSULÓ PROJEKTEK, PROGRAMOK, BERUHÁZÁSOK 243 Kötelező feladatok: Bölcsődefejlesztés Tatabányán I. (TOP-6.2.1-15-TB1-243 010 2016-00001) 361 986 729 900 000 191 750 43 338 166 318 661 585 363 091 501 900 000 191 750 43 338 166 293 092 019 337 521 935 25 569 566 Óvodafejlesztés Tatabányán - Sárberki Óvoda (TOP- 243 020 6.2.1-15-TB1-2016-00002) 132 191 416 167 680 748 167 680 748 5 958 116 5 958 116 161 722 632 Óvodafejlesztés Tatabányán - Gyermekkert Óvoda (TOP- 243 030 6.2.1-15-TB1-2016-00003) 92 929 324 100 000 92 262 741 190 500 92 553 241 100 000 91 497 274 190 500 91 787 774 765 467 A Dózsa Iskola energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15- 243 040 TB1-2016-00001) 232 695 579 2 396 216 300 326 785 302 723 001 2 396 216 7 340 600 9 736 816 292 986 185 A Kertvárosi Általános Iskola Verebély utcai telephely 243 050 energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016- 179 758 294 3 295 636 197 367 206 200 662 842 3 295 636 3 295 636 197 367 206 00002) A Széchenyi Iskola energetikai korszerűsítése (TOP- 243 060 6.5.1-15-TB1-2016-00003) 113 880 138 2 204 020 178 712 174 180 916 194 2 204 020 635 000 2 839 020 178 077 174 A József Attila Iskola energetikai korszerűsítése (TOP- 243 070 6.5.1-15-TB1-2016-00004) 149 310 441 1 497 164 191 744 458 193 241 622 1 497 164 240 000 1 737 164 191 504 458 A Bányász Művelődési Otthon energetikai korszerűsítése 243 080 (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00005) 93 871 596 1 091 547 91 610 379 92 701 926 1 091 547 88 890 951 89 982 498 2 719 428 A Puskin Művelődési Ház energetikai korszerűsítése 243 090 (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00006) 36 488 388 1 668 276 67 875 612 69 543 888 1 668 276 1 668 276 67 875 612 A Családi Intézet és a Bánhidai Fiókkönyvtár energetikai 243 100 korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00007) 49 208 961 1 741 603 0 1 741 603 1 741 603 1 741 603 0 Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények Szent 243 110 Teréz Idősek Otthona III. pavilon épületének energetikai 63 206 347 1 964 459 0 1 964 459 1 964 459 1 964 459 0 korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00008) A Turul Óvoda energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15- 243 120 TB1-2016-00009) 63 335 998 632 819 83 284 079 83 916 898 632 819 79 771 518 80 404 337 3 512 561 A Kodály Zoltán Óvoda energetikai korszerűsítése (TOP- 243 130 6.5.1-15-TB1-2016-00010) 52 322 969 577 902 69 275 167 69 853 069 577 902 66 099 762 66 677 664 3 175 405 Egészségügyi alapellátás fejlesztése Tatabányán I. (TOP- 243 140 6.6.1-15-TB1-2016-00001) 199 987 462 155 575 140 208 269 731 839 6 550 270 034 172 130 175 140 208 64 516 905 6 550 64 793 838 205 240 334 Tatabánya szociális alapellátó intézményeinek fejlesztése 243 150 (TOP-6.6.2-15-TB1-2016-00001) 175 000 000 677 869 149 131 193 294 371 475 171 096 778 160 000 172 648 547 99 314 371 475 123 039 389 160 000 123 670 178 48 978 369 A Dózsakerti Óvoda és Óvárosi Bölcsőde energetikai 243 160 korszerűsítése - Tatabánya (KEOP-5.5.0/A/12-2013- 0 3 251 709 3 251 709 3 251 709 3 251 709 0 0268) 243 170 Az Üveggyári út 2. ütemének kialakítása (TOP-6.1.5-16) 0 231 600 65 046 004 65 277 604 231 600 7 086 310 7 317 910 57 959 694 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP 243 180 Központhoz való csatlakozása (KÖFOP-1.2.1-VEKOP- 16-2017-01291) 0 6 840 000 2 160 000 9 000 000 0 9 000 000 Óvodafejlesztés Tatabányán - Arany János Óvoda 243 190 (TOP-6.2.1-16) 0 33 135 000 33 135 000 0 33 135 000 Egészségügyi alapellátás infrastruktúrális fejlesztése 243 200 Dózsakertben (TOP-6.6.1-16-2017-0001) 0 186 132 970 186 132 970 0 186 132 970 Egészségügyi alapellátás infrastruktúrális fejlesztése 243 210 Újvárosban (TOP-6.6.1-16-2017-0002) 0 115 160 246 115 160 246 0 115 160 246 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése (TOP- 243 220 6.5.1-16) 0 40 000 000 40 000 000 0 40 000 000 A Szarkaláb utcai átkötő szakasz és a Kerék utca 243 230 korszerűsítse az Ipari Parkban (TOP-6.1.1-16-TB1-2017- 0 308 465 000 308 465 000 0 308 465 000 00001) Kötelező feladatok összesen: 1 996 173 642 1 577 869 340 881 61 088 277 0 7 351 683 2 950 820 480 357 050 2 160 000 0 3 023 696 240 900 000 191 750 60 968 897 0 511 683 831 419 553 357 050 0 0 894 348 933 2 129 347 307 244 Önként vállalt feladatok Bánhida és Dózsakert komplex kerékpáros 244 010 közlekedésfejlesztése (TOP-6.4.1-15-TB1-2016-00001) 470 000 000 45 299 779 473 659 167 518 958 946 45 299 779 85 754 762 131 054 541 387 904 405 Fenntartható Városi Mobilitási Terv készítése (TOP- 244 020 6.4.1-15-TB1-2016-00002) 1 189 000 0 0 0 1 102 012 0 73 018 1 175 030 1 102 012 73 018 1 175 030 0 Tatabányai Foglalkoztatási Paktum (TOP-6.8.2-15-TB1-244 030 2016-00001) 8 687 464 8 539 509 8 539 509 990 600 990 600 7 548 909 A Tulipános ház turisztikai felújítása (TOP-6.1.4-15- 244 040 TB1-2016-00002) 1 440 553 184 45 656 500 1 388 572 884 1 434 229 384 23 418 800 9 841 020 33 259 820 1 400 969 564 A városközpont és Dózsakert közösségi tereinek 244 050 rekonstrukciója (TOP-6.3.2-15-TB1-2016-00001) 2 078 449 273 750 000 148 500 60 854 314 1 991 408 661 2 053 161 475 750 000 148 500 6 576 296 172 382 425 179 857 221 1 873 304 254 Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán I. (TOP- 244 060 6.9.1-15-TB1-2016-00001) 2 487 440 2 482 106 2 482 106 0 2 482 106 Gerecse kapuja turisztikai látogatóközpont kialakítása (TOP- 244 070 6.1.4-15-TB1-2016-00001) 601 134 702 200 000 39 650 33 212 760 595 133 167 16 256 000 644 841 577 200 000 39 650 33 000 121 20 736 457 53 976 228 590 865 349 VII-es telepi iparterület fejlesztés (TOP-6.1.1-15-TB1-244 080 2016-00001) 253 506 600 1 421 000 280 383 726 3 771 900 285 576 626 1 141 600 5 390 769 6 532 369 279 044 257 Iparterületek közlekedésfejlesztése Tatabányán (TOP- 244 090 6.1.5-15-TB1-2016-00001) 646 252 721 507 400 667 418 954 9 867 900 677 794 254 507 400 44 573 190 45 080 590 632 713 664 INTERREG V-A Szlovákia - Magyarország Együttműködési 244 100 Program SKHU/1601 0 1 200 000 1 200 000 0 1 200 000 244 110 Hagyomány és megújulás Óvárosban 0 1 920 000 1 920 000 1 920 000 1 920 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 5 502 260 384 950 000 188 150 152 316 868 0 1 102 012 4 056 780 175 1 388 572 884 29 968 818 0 5 629 878 907 950 000 188 150 87 515 796 0 1 102 012 354 176 403 9 841 020 73 018 0 453 846 399 5 176 032 508 EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK MINDÖSSZESEN 7 498 434 026 2 527 869 529 031 213 405 145 0 8 453 695 7 007 600 655 1 388 929 934 32 128 818 0 8 653 575 147 1 850 000 379 900 148 484 693 0 1 613 695 1 185 595 956 10 198 070 73 018 0 1 348 195 332 7 305 379 815 9. oldal
3.2 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Témaszám Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Felhalmozási Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2017. ÉV Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 Teljesülés 56 Felhalmozási 57 58 59 Maradvány ADÓSSÁGSZOLGÁLAT 245 Kötelező feladatok: 245 010 Hitel és kamattörlesztés 29 204 651 4 941 572 30 300 000 35 241 572 4 941 572 24 240 000 29 181 572 6 060 000 Kötelező feladatok összesen: 29 204 651 0 0 4 941 572 0 0 0 0 0 30 300 000 35 241 572 0 0 4 941 572 0 0 0 0 0 24 240 000 29 181 572 6 060 000 246 Önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ADÓSSÁGSZOLGÁLAT MINDÖSSZESEN: 29 204 651 0 0 4 941 572 0 0 0 0 0 30 300 000 35 241 572 0 0 4 941 572 0 0 0 0 0 24 240 000 29 181 572 6 060 000 ÁLTALÁNOS TARTALÉK 247 Kötelező feladatok: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 248 Önként vállalt feladatok 248 010 Önként vállalt feladatok összesen: 67 795 208 15 265 108 15 265 108 0 15 265 108 ÁLTALÁNOS TARTALÉK MINDÖSSZESEN: 67 795 208 0 0 0 0 15 265 108 0 0 0 0 15 265 108 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 15 265 108 CÉLTARTALÉK 249 Kötelező feladatok: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 250 Önként vállalt feladatok 250 010 Tatabányai Kézilabda KFT (nemzetközi kupa szereplés) támogatása 20 000 000 0 0 0 0 0 250 020 Tatabányai Alapítvány Sportkör Egyesület támogatása TAO önerő 0 2 000 000 2 000 000 0 2 000 000 250 030 Járásszékhely Múzeumok szakmai támogatása 0 5 313 000 5 313 000 0 5 313 000 Önként vállalt feladatok összesen: 20 000 000 0 0 0 0 7 313 000 0 0 0 0 7 313 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 313 000 CÉLTARTALÉK MINDÖSSZESEN: 20 000 000 0 0 0 0 7 313 000 0 0 0 0 7 313 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 313 000 IRÁNYÍTÓSZERVI TÁMOGATÁS: 251 Kötelező feladatok: 251 010 Intézmények finanszírozása 3 115 985 388 3 163 858 189 3 163 858 189 3 163 858 189 3 163 858 189 0 251 020 Polgármesteri hivatal finanszírozása 1 500 970 804 1 506 335 452 1 506 335 452 1 506 335 452 1 506 335 452 0 Kötelező feladatok: 4 616 956 192 0 0 0 0 0 0 0 0 4 670 193 641 4 670 193 641 0 0 0 0 0 0 0 0 4 670 193 641 4 670 193 641 0 252 Önként vállalt feladatok 252 010 Intézmények finanszírozása 440 328 239 467 801 837 467 801 837 467 801 837 467 801 837 0 252 020 Polgármesteri hivatal finanszírozása 17 277 913 44 189 747 44 189 747 44 189 747 44 189 747 0 Önként vállalt feladatok összesen: 457 606 152 0 0 0 0 0 0 0 0 511 991 584 511 991 584 0 0 0 0 0 0 0 0 511 991 584 511 991 584 0 IRÁNYÍTÓSZERVI TÁMOGATÁS MINDÖSSZESEN: 5 074 562 344 0 0 0 0 0 0 0 0 5 182 185 225 5 182 185 225 0 0 0 0 0 0 0 0 5 182 185 225 5 182 185 225 0 Államigazgatási feladatok KÖTELEZŐ FELADATOK MINDÖSSZESEN ÖNKÉNTVÁLLALT FELADATOK MINDÖSSZESEN ÁLLAMIGAZGTÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN ÖNKORMÁNYZATI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 11 181 189 844 99 264 112 23 273 710 1 611 818 205 24 380 740 2 392 681 977 5 011 591 128 667 679 791 5 716 454 360 4 882 998 081 20 430 142 104 97 943 629 20 484 247 1 156 034 065 18 145 133 2 347 600 055 1 291 351 353 344 474 614 5 397 316 835 4 780 908 849 15 454 258 780 4 975 883 324 14 587 747 789 28 987 509 8 389 795 609 834 281 66 973 679 889 113 802 5 017 252 395 2 894 875 229 464 842 800 8 511 991 584 18 492 261 074 23 576 093 6 775 743 406 028 176 33 491 243 833 484 607 881 624 649 1 335 570 594 176 116 384 8 511 991 584 12 208 659 073 6 283 602 001 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 768 937 633 128 251 621 31 663 505 2 221 652 486 91 354 419 3 281 795 779 10 028 843 523 3 562 555 020 6 181 297 160 13 394 989 665 38 922 403 178 121 519 722 27 259 990 1 562 062 241 51 636 376 3 181 084 662 2 172 976 002 1 680 045 208 5 573 433 219 13 292 900 433 27 662 917 853 11 259 485 325 10. oldal
3.3 melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Közüzemi kiadás Egyéb dologi Kötött dologi Étkezés Közüzemi kiadás Egyéb dologi Kötött dologi Étkezés EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Kötelező feladatok Tatabányai Gazdasági és Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet 1 216 844 568 256 749 535 59 872 773 93 305 511 36 200 501 125 663 430 578 511 806 1 855 040 2 061 099 27 876 712 153 998 602 0 0 1 336 095 009 255 407 284 59 436 202 56 499 568 34 206 223 120 250 077 575 043 732 268 805 2 061 099 26 457 605 135 805 391 0 0 1 265 435 986 70 659 023 Tatabányai Egyesített Bölcsődék 417 182 970 306 343 127 77 768 332 34 077 899 11 574 583 8 595 001 26 796 074 0 2 654 158 12 784 105 1 031 694 0 0 481 624 973 299 189 166 76 270 141 29 634 592 11 359 376 7 326 082 26 385 376 0 2 654 158 6 988 348 0 0 0 459 807 239 21 817 734 Tatabányai Benedek Elek Óvoda 224 553 564 133 856 296 33 732 348 11 506 985 2 020 240 1 887 941 43 507 130 0 4 775 878 5 435 135 0 0 0 236 721 953 130 059 931 32 495 522 11 252 699 1 829 285 1 799 089 43 507 130 0 4 775 878 5 435 135 0 0 0 231 154 669 5 567 284 Kodály Zoltán Óvoda 235 724 503 147 944 773 36 640 769 11 583 805 2 757 740 2 325 309 41 933 064 0 2 768 461 3 295 590 0 0 0 249 249 511 146 991 809 36 405 111 11 201 757 2 542 716 2 138 932 41 576 276 0 2 768 461 3 227 630 0 0 0 246 852 692 2 396 819 Kertvárosi Óvoda 211 748 360 129 455 197 32 035 087 10 370 959 2 667 179 1 538 790 37 497 283 0 4 464 195 3 230 000 0 0 0 221 258 690 128 304 346 31 338 937 8 976 470 2 532 514 1 518 864 37 497 283 0 4 464 195 3 219 933 0 0 0 217 852 542 3 406 148 Tatabányai Turul Óvoda 208 302 262 127 122 853 31 745 321 9 685 138 2 211 038 1 798 071 39 279 266 0 3 260 558 4 123 690 279 132 0 0 219 505 067 124 503 180 30 817 649 9 285 461 2 141 090 1 785 099 39 279 266 0 3 260 558 3 797 040 279 132 0 0 215 148 475 4 356 592 Tatabányai Sárberki Óvoda 320 495 770 197 876 136 50 066 035 14 604 254 2 837 699 3 000 093 55 801 780 0 7 558 029 3 863 842 0 0 0 335 607 868 194 546 609 48 496 067 14 454 842 2 693 699 2 251 597 55 632 119 0 7 558 029 3 863 842 0 0 0 329 496 804 6 111 064 Tatabányai Gyermekkert Óvoda 213 352 681 112 063 066 28 020 500 10 574 616 1 359 929 30 654 790 30 839 352 0 2 146 979 2 228 833 0 0 0 217 888 065 110 901 284 27 300 204 9 027 313 1 340 558 24 175 072 30 260 049 0 2 146 979 2 191 343 0 0 0 207 342 802 10 545 263 Német Nemzetiségi Óvoda 129 652 215 75 041 762 19 118 446 4 583 436 1 676 718 1 085 999 24 733 192 0 5 330 828 2 010 982 0 0 0 133 581 363 73 684 065 17 169 176 4 345 367 1 607 056 1 085 999 24 733 192 0 5 330 828 2 010 982 0 0 0 129 966 665 3 614 698 Arany János Óvoda 152 172 102 91 931 700 23 045 563 7 562 876 1 323 660 1 525 832 29 543 889 0 8 381 759 2 377 279 0 0 0 165 692 558 89 086 185 21 587 168 6 857 584 1 178 174 1 525 339 29 144 048 0 8 381 759 2 377 279 0 0 0 160 137 536 5 555 022 Tatabánya MJV József Attila Megyei és Városi Könyvtár 213 528 163 115 854 608 26 300 234 14 625 094 16 868 739 35 508 440 0 0 2 939 064 48 359 508 0 0 0 260 455 687 114 547 063 25 472 513 13 584 505 16 505 756 34 492 253 0 0 2 939 064 42 979 412 0 0 0 250 520 566 9 935 121 Kötelező feladatok összesen: 3 543 557 158 1 694 239 053 418 345 408 222 480 573 81 498 026 213 583 696 908 442 836 1 855 040 46 341 008 115 585 676 155 309 428 0 0 3 857 680 744 1 667 220 922 406 788 690 175 120 158 77 936 447 198 348 403 903 058 471 268 805 46 341 008 102 548 549 136 084 523 0 0 3 713 715 976 143 964 768 Önként vállalt feladatok Tatabánya MJV Tatabányai Múzeum 85 741 656 50 235 707 11 819 205 12 775 194 21 633 963 4 190 595 0 0 3 431 363 2 317 515 19 362 800 0 0 125 766 342 50 044 244 11 490 818 11 434 283 15 267 520 1 185 803 0 0 3 431 363 2 308 490 19 362 800 0 0 114 525 321 11 241 021 Tatabánya MJV Városi Levéltár 18 326 692 12 764 876 2 830 345 2 330 529 2 866 621 100 313 0 0 391 093 1 873 400 531 500 0 0 23 688 677 12 500 635 2 706 450 2 273 459 2 780 401 100 313 0 0 391 093 1 873 400 531 500 0 0 23 157 251 531 426 Tatabánya MJV Jászai Mari Színház, Népház 464 701 891 202 739 929 55 586 486 56 921 310 272 740 790 8 000 000 0 0 0 8 034 517 9 664 698 0 0 613 687 730 184 744 792 41 050 518 44 486 045 249 973 648 8 000 000 0 0 0 8 034 517 9 664 698 0 0 545 954 218 67 733 512 - Színházi üzemeltetés 246 120 368 105 051 394 29 854 387 56 921 310 80 112 207 0 0 0 0 1 916 254 4 075 390 0 0 277 930 942 101 609 636 22 577 785 44 486 045 78 137 561 0 0 0 0 1 916 254 4 075 390 252 802 671 25 128 271 - Színházi produkciós bevétel 212 078 161 93 404 529 24 611 751 0 189 738 559 8 000 000 0 0 0 6 118 263 5 589 308 0 0 327 462 410 79 440 261 17 651 723 0 168 946 063 8 000 000 0 0 0 6 118 263 5 589 308 0 0 285 745 618 41 716 792 - Egyéb művészeti tevékenység 6 503 362 4 284 006 1 120 348 0 2 890 024 0 0 0 0 0 0 0 0 8 294 378 3 694 895 821 010 0 2 890 024 0 0 0 0 0 0 0 7 405 929 888 449 Önként vállalt feladatok összesen: 568 770 239 265 740 512 70 236 036 72 027 033 297 241 374 12 290 908 0 0 3 822 456 12 225 432 29 558 998 0 0 763 142 749 247 289 671 55 247 786 58 193 787 268 021 569 9 286 116 0 0 3 822 456 12 216 407 29 558 998 0 0 683 636 790 79 505 959 Államigazgatási feladatok Eredeti előirányzat összesen 2/2017. (II.03.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Módosított előirányzat 4/2018. (II.22.) Ellátottak pénzbeli 3. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL IRÁNYÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KIADÁSAI 2017. ÉV Felhalmozási Egyéb felhalmozási Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Teljesülés Ellátottak pénzbeli Egyéb működési Felhalmozási POLGÁRMESTERI HIVATAL Kötelező feladatok Jegyzői hatáskör 1 210 711 318 959 630 126 241 976 105 28 849 011 72 732 005 22 536 277 30 500 000 0 0 1 356 223 524 911 972 651 217 874 488 0 20 181 155 0 0 0 72 732 005 21 907 222 30 458 645 0 0 1 275 126 166 81 097 358 Jogi Iroda 500 000 500 000 1 000 000 0 0 1 500 000 0 0 0 0 0 0 0 1 000 000 0 0 0 0 1 000 000 500 000 Hatósági Iroda 3 000 000 50 000 25 000 3 330 384 933 007 0 0 4 338 391 50 600 3 165 0 1 783 711 0 0 0 933 007 0 0 0 0 2 770 483 1 567 908 Titkárság 185 294 174 1 620 000 1 070 000 64 068 704 113 435 381 20 549 006 20 477 222 4 210 000 0 0 225 430 313 0 0 45 700 081 86 275 973 0 0 0 20 549 006 8 353 263 2 704 304 0 0 163 582 627 61 847 686 Városrendészeti Iroda 20 700 000 14 499 484 3 199 874 3 316 985 8 455 535 0 0 29 471 878 0 0 0 11 689 225 0 0 0 3 199 874 1 418 071 0 0 0 16 307 170 13 164 708 Informatikai Iroda 85 953 000 68 345 261 6 500 960 32 385 000 0 0 107 231 221 0 0 0 50 533 241 0 0 0 6 500 960 19 322 721 0 0 0 76 356 922 30 874 299 Európai Uniós Forrásból megvalósuló projektek, programok: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása (KÖFOP-1.2.1-VEKOP- 16-2017-01291) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kötelező feladatok összesen: 1 506 158 492 961 300 126 243 071 105 64 068 704 228 959 521 0 0 0 104 914 852 78 715 484 43 165 535 0 0 1 724 195 327 912 023 251 217 877 653 45 700 081 170 463 305 0 0 0 104 914 852 51 001 277 33 162 949 0 0 1 535 143 368 189 051 959 Önként vállalt feladatok Jegyzői hatáskör 16 780 323 27 558 548 6 824 901 2 611 500 0 0 36 994 949 17 596 513 4 952 256 0 2 771 387 0 0 0 0 0 0 0 0 25 320 156 11 674 793 Titkárság 12 502 315 12 975 320 1 610 162 8 608 635 2 380 720 1 259 100 0 0 26 833 937 12 578 734 2 381 865 0 7 069 549 0 0 0 2 380 720 1 173 711 0 0 0 25 584 579 1 249 358 Városrendészeti Iroda 11 000 000 14 058 570 3 899 491 880 000 0 0 18 838 061 0 0 0 7 876 004 0 0 0 3 899 491 756 754 0 0 0 12 532 249 6 305 812 Önként vállalt feladatok összesen: 40 282 638 40 533 868 8 435 063 0 25 278 705 0 0 0 6 280 211 2 139 100 0 0 0 82 666 947 30 175 247 7 334 121 0 17 716 940 0 0 0 6 280 211 1 930 465 0 0 0 63 436 984 19 229 963 Államigazgatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN: 1 546 441 130 1 001 833 994 251 506 168 64 068 704 254 238 226 0 0 0 111 195 063 80 854 584 43 165 535 0 0 1 806 862 274 942 198 498 225 211 774 45 700 081 188 180 245 0 0 0 111 195 063 52 931 742 33 162 949 0 0 1 598 580 352 208 281 922 Egyéb felhalmozási Maradvány EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÖSSZESEN: 4 112 327 397 1 959 979 565 488 581 444 294 507 606 378 739 400 225 874 604 908 442 836 1 855 040 50 163 464 127 811 108 184 868 426 0 0 4 620 823 493 1 914 510 593 462 036 476 233 313 945 345 958 016 207 634 519 903 058 471 268 805 50 163 464 114 764 956 165 643 521 0 0 4 397 352 766 223 470 727 KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK MINDÖSSZESEN: 5 658 768 527 2 961 813 559 740 087 612 358 576 310 632 977 626 225 874 604 908 442 836 1 855 040 161 358 527 208 665 692 228 033 961 0 0 6 427 685 767 2 856 709 091 687 248 250 279 014 026 534 138 261 207 634 519 903 058 471 268 805 161 358 527 167 696 698 198 806 470 0 0 5 995 933 118 431 752 649 1. oldal
4. sz. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Kimutatás a több éves kihatással járó feladatokról, kötelezettségekről () 2017. év Szerződés száma Feladat megnevezése Szerződés időtartama 2017. év 2018. év terv 2019. év terv 2020. év terv 2021. évtől lejáratig Megjegyzés Felújítási feladatok 1513/2016 Szennyvíz közmű felújítás 1999.04.30.-folyamatos 21 855 054 553/2010. sz. szerződés 753/2011. sz. szerződés Beruházási 935-936/2007,1466/08,1736/08 Szemünk fénye program 2007.06.20-2023.12.31. 35 712 537 36 507 211 36 929 441 37 536 471 92 476 829 szerződések szerint, költségvetési alapján Ellátottak pénzbeli juttatása 1580/2006 Életjáradék 11093/A/22 hrsz. 2006.08.28.-folyamatos 224 341 267 540 275 566 283 833 1 552 116 18.695 /hó, inflációt követő 962/2007 Életjáradék 2007.06.12.-folyamatos 542 136 646 380 665 771 685 744 3 749 925 45.178 /hó, inflációt követő 50/2006 Életjáradék 11258/A/3 hrsz. 2006.01.04.-folyamatos 407 708 486 080 500 663 515 683 2 819 971 33.976 /hó, inflációt követő kiadás 78/2014 Helyi közlekedési támogatás 2014-2018. 80 000 000 80 000 000 Hitelek és járulékok törlesztése OTP hitelek 2015-2023.; 2018-2028. 29 181 572 28 409 718 27 630 391 26 589 125 69 594 915 : 167 923 348 146 316 929 66 001 832 65 610 856 170 193 756 1. oldal
a 5. melléklet 11/2018. (V.30.) hez 1. KEZESSÉGVÁLLALÁS VÁLLALÁSONKÉNTI BONTÁSBAN 2017. évben összesen Tatabányai Erőmű Kft. fejlesztési hitel 2 000 000 000 ÖSSZES TŐKE: 2 000 000 000 1. oldal
6. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Kimutatás a közvetett támogatásokról 1. Az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése 2017. év sorszám 1. 2. 3. 4. 5. kedvezményezett kedvezmény jogcíme Mindösszesen: kedvezmény összege () 0 hivatkozás Kimutatás a közvetett támogatásokról 2. A lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedése 2017. év sorszám 1. 2. 3. 4. 5. kedvezményezett kedvezmény jogcíme Mindösszesen: kedvezmény összege () 0 hivatkozás 3. Kimutatás a közvetett támogatásokról Egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedése 2017. év sorszám 1. 2. 3. 4. 5. kedvezményezett kedvezmény jogcíme Mindösszesen: kedvezmény összege () 0 hivatkozás 1. oldal
7. sz. melléklet a 11/2018. (V.30.) önkkormányzati hez TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖLTSÉGVETÉSÉNEK KÖZÉPTÁVÚ TERVE 2017. ÉV BEVÉTELEK KIADÁSOK EGYENLEG (Bevételek - Kiadások) ("+" egyenleg többlet; "-" egyenleg hiány) Bevételi előirányzatok 2017. 2018. 2019. 2020. Kiadási előirányzatok 2017. 2018. 2019. 2020. 2017. 2018. 2019. 2020. Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési támogatás államháztartáson belülről 4 614 150 724 4 637 221 478 4 660 407 585 4 683 709 623 Személyi juttatások 2 978 228 813 3 037 793 389 3 098 549 257 3 160 520 242 Közhatalmi bevételek 8 203 364 843 8 244 381 667 8 285 603 575 8 327 031 593 Működési bevétel 1 376 657 790 1 383 541 079 1 390 458 784 1 397 411 078 Működési átvett pénzeszköz Működési bevételek összesen Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről 62 436 908 62 749 093 63 062 838 63 378 152 14 256 610 265 14 327 893 317 14 399 532 782 14 471 530 446 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális 714 508 240 728 798 405 743 374 128 758 241 364 hozzájárulási adó Dologi 3 485 907 518 3 492 568 906 3 518 676 678 3 526 472 394 Ellátottak pénzbeli 51 905 181 52 164 707 52 425 531 52 687 659 3 342 443 189 3 358 855 405 3 375 649 682 3 392 527 930 Működési összesen 10 572 992 941 10 670 180 812 10 788 675 276 10 890 449 589 3 683 617 324 3 657 712 505 3 610 857 506 3 581 080 857 7 562 692 336 0 0 0 2 340 672 700 2 401 361 779 2 346 014 314 2 307 650 999 Felhalmozási bevétel 75 292 568 100 000 000 100 000 000 100 000 000 1 878 851 678 600 000 000 600 000 000 600 000 000 Felhalmozási átvett pénzeszköz 81 291 611 0 0 0 Felhalmozási bevételek összesen 7 719 276 515 100 000 000 100 000 000 100 000 000 Költségvetési bevételek összesen KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY BELSŐ FINANSZÍROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK: KÖLTSÉGVETÉSI MARADVÁNY, SZABAD PÉNZESZKÖZ BETÉTBŐL VALÓ VISSZAVONÁSA Költségvetési maradvány Szabad pénzeszköz betétből való visszavonása Maradvánnyal korrigált költségvetési bevételek összesen Felhalmozási összesen 5 573 433 219 51 000 000 51 000 000 51 000 000 9 792 957 597 3 052 361 779 2 997 014 314 2 958 650 999-2 073 681 082-2 952 361 779-2 897 014 314-2 858 650 999 Költségvetési 21 975 886 780 14 427 893 317 14 499 532 782 14 571 530 446 20 365 950 538 13 722 542 591 13 785 689 590 13 849 100 588 1 609 936 242 705 350 726 713 843 192 722 429 858 összesen 10 095 987 708 500 000 000 500 000 000 500 000 000 10 095 987 708 500 000 000 500 000 000 500 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 Költségvetési kiadás 32 071 874 488 14 927 893 317 14 999 532 782 15 071 530 446 20 365 950 538 13 722 542 591 13 785 689 590 13 849 100 588 11 705 923 950 1 205 350 726 1 213 843 192 1 222 429 858 összesen HIÁNY KÜLSŐ FINANSZÍROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Működési Felhalmozási FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK Megelőlegezett állami 96 029 232 0 0 0 : támogatás hiteltörlesztés és egyéb 110 715 208 24 240 000 24 240 000 24 240 000-14 685 976-24 240 000-24 240 000-24 240 000 Hitelfelvétel 0 0 0 0 kiadás Állampapírok visszaváltása 8 000 000 000 0 0 0 Állampapírok vásárlása 8 000 000 000 0 0 0 0 0 0 0 BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 40 167 903 720 14 927 893 317 14 999 532 782 15 071 530 446 28 476 665 746 13 746 782 591 13 809 929 590 13 873 340 588 11 691 237 974 1 181 110 726 1 189 603 192 1 198 189 858 1. oldal
8.1. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez KIMUTATÁS A 2017. ÉVI MARADVÁNYRÓL Működési Kötelezettséggel terhelt maradvány Felhalmozási Szabad maradványból 2017. évi maradvány Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Közüzemi kiadás Dologi Egyéb dologi Kötött dologi Ellátottak pénzbeli Egyéb felhalmozási kiadás Szabad maradvány elvonásra javasolt visszaadásra javasolt Önkormányzat 11 259 485 325 1 812 927 149 131 215 661 068 882 262 19 415 192 1 941 028 167 380 047 051 345 018 316 6 060 000 2 910 074 114 8 349 411 211 Polgármesteri Hivatal 208 281 922 3 475 901 13 712 926 7 338 390 28 903 135 0 0 0 23 293 755 9 883 766 0 0 86 607 873 121 674 049 71 674 049 50 000 000 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Tatabányai Gazdasági és Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet 70 659 023 1 045 251 427 457 537 429 1 994 278 4 660 244 0 0 1 409 107 18 192 081 0 0 28 265 847 42 393 176 27 393 176 15 000 000 Tatabányai Egyesített Bölcsődék 21 817 734 1 957 589 1 498 191 0 107 405 1 268 919 0 0 5 795 757 1 031 694 0 0 11 659 555 10 158 179 5 714 872 4 443 307 Tatabányai Benedek Elek Óvoda 5 567 284 126 236 849 397 0 68 770 10 000 0 0 0 0 0 0 1 054 403 4 512 881 4 258 595 254 286 Kodály Zoltán Óvoda 2 396 819 43 122 159 726 0 188 450 0 0 0 67 960 0 0 0 459 258 1 937 561 1 555 513 382 048 Kertvárosi Óvoda 3 406 148 33 500 353 816 0 121 031 0 0 0 0 0 0 0 508 347 2 897 801 1 503 312 1 394 489 Tatabányai Turul Óvoda 4 356 592 33 500 532 822 0 0 0 0 0 326 650 0 0 0 892 972 3 463 620 3 063 943 399 677 Tatabányai Sárberki Óvoda 6 111 064 142 613 791 433 0 144 000 0 0 0 0 0 0 0 1 078 046 5 033 018 4 883 606 149 412 Tatabányai Gyermekkert Óvoda 10 545 263 33 500 357 296 0 0 0 0 0 37 490 0 0 0 428 286 10 116 977 8 569 674 1 547 303 Német Nemzetiségi Óvoda 3 614 698 80 629 367 302 0 68 940 0 0 0 0 0 0 0 516 871 3 097 827 2 859 758 238 069 Arany János Óvoda 5 555 022 54 936 415 441 130 576 134 523 0 0 0 0 0 0 0 735 476 4 819 546 4 244 830 574 716 Tatabánya MJV. József Attila Megyei és Városi Könyvtár 9 935 121 597 752 480 415 333 053 362 983 151 543 0 0 5 380 096 0 0 0 7 305 842 2 629 279 1 921 743 707 536 Tatabánya MJV.Tatabányai Múzeum 11 241 021 55 108 328 387 0 6 366 443 44 450 0 0 9 025 0 0 0 6 803 413 4 437 608 3 096 697 1 340 911 Tatabánya MJV. Városi Levéltár 531 426 0 91 685 13 928 86 220 0 0 0 0 0 0 0 191 833 339 593 296 451 43 142 Tatabánya MJV. Jászai Mari Színház, Népház 67 733 512 1 127 490 964 494 7 722 823 20 635 542 0 0 0 0 0 0 0 30 450 349 37 283 163 0 37 283 163 - Színházi üzemeltetés 25 128 271 620 120 530 472 7 722 823 1 972 646 0 0 0 0 0 0 0 10 846 061 14 282 210 0 14 282 210 - Színházi produkciós bevétel 41 716 792 484 820 414 732 0 18 662 896 0 0 0 0 0 0 0 19 562 448 22 154 344 0 22 154 344 - Egyéb művészeti tevékenység 888 449 22 550 19 290 0 0 0 0 0 0 0 0 0 41 840 846 609 0 846 609 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÖSSZESEN: 223 470 727 5 331 226 7 617 862 8 737 809 30 278 585 6 135 156 0 0 13 026 085 19 223 775 0 0 90 350 498 133 120 229 69 362 170 63 758 059 POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÖSSZESEN: 431 752 649 8 807 127 21 330 788 16 076 199 59 181 720 6 135 156 0 0 36 319 840 29 107 541 0 0 176 958 371 254 794 278 141 036 219 113 758 059 MINDÖSSZESEN 11 691 237 974 10 620 054 21 479 919 16 076 199 274 842 788 6 135 156 882 262 19 415 192 1 977 348 007 409 154 592 345 018 316 6 060 000 3 087 032 485 8 604 205 489 141 036 219 113 758 059 1.oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 2017. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány 201 010 Köztisztasági feladatok 1 936 824 438 277 438 277 1 498 547 1 498 547 201 020 Illegális lerakóhelyek megszüntetése 1 069 895 645 276 645 276 424 619 424 619 201 030 Parkok, zöldterületek fenntartása 87 322 951 24 389 897 28 800 24 418 697 62 904 254 62 904 254 201 040 Parlagterület-rendezés 62 956 0 62 956 62 956 201 050 Temető fenntartás 1 177 865 187 350 187 350 990 515 990 515 201 060 Csapadékcsatornák fenntartása, vízelvezetés 1 180 049 423 304 423 304 756 745 756 745 201 070 Közvilágítási díj 53 673 360 23 786 037 704 883 24 490 920 29 182 440 29 182 440 201 080 Téli útüzemeltetés 27 145 227 20 275 267 20 275 267 6 869 960 6 869 960 201 091 Útfelügyelet azonnali hibaelhárítás 9 039 721 1 854 390 1 854 390 7 185 331 7 185 331 201 092 Forgalomtechnika 5 363 821 3 296 115 3 296 115 2 067 706 2 067 706 201 093 Útburkolat és hídfenntartás 22 582 139 10 435 294 10 435 294 12 146 845 12 146 845 201 094 Egyéb fenntartási munkák 1 745 334 976 934 976 934 768 400 768 400 201 095 Taxiállomások üzemeltetése 1 000 000 0 1 000 000 1 000 000 201 100 Díszvilágítás, aluljáró-világítás, javítási munkái 586 902 429 266 429 266 157 636 157 636 201 110 Csapadékcsatornák és közterületek rágcsáló és féregirtása 0 0 0 201 120 Környezetvédelmi Alapból Környezetvédelmi feladatok 2 626 249 1 246 487 1 246 487 1 379 762 1 379 762 201 130 Környezetvédelmi Alapból Környezeti nevelés és Klímaprogram 219 816 55 300 58 861 114 161 105 655 105 655 201 140 Csónakázó tó fenntartása 1 369 442 1 035 050 1 035 050 334 392 334 392 201 150 Csónakázó tó, Ligeti tó vízpótlása 28 294 28 294 28 294 0 201 160 Lakossági veszélyes hulladékártalmatlanítás és lomtalanítás 31 000 000 0 31 000 000 31 000 000 201 170 Játszóterek fenntartása, felülvizsgálata, elbontása, intézményi játszóeszközök felülvizsgálata és javítása 2 677 950 819 893 819 893 1 858 057 1 858 057 201 180 Út, híd fenntartás havaria keret 2 518 167 0 2 518 167 2 518 167 201 190 Kiemelt területek fenntartása 686 236 37 465 37 465 648 771 648 771 202 010 Millennium park, Jubileum park és Május 1. park őrzése 6 100 951 1 072 122 1 072 122 5 028 829 5 028 829 202 020 Térinformatikai szolgáltatás 253 975 213 360 213 360 40 615 40 615 202 030 Térfigyelő kamerarendszerek üzemeltetése és áthelyezése 10 202 438 181 219 181 219 10 021 219 10 021 219 202 040 Által-ér völgyi kerékpárút üzemeltetése és fenntartása 0 0 0 202 050 Karácsonyi díszkivilágítás 9 373 910 7 923 530 7 923 530 1 450 380 1 450 380 202 060 Brikettáló működtetése 899 765 380 716 380 716 519 049 519 049 202 070 Ligeti-tó és környezetének felújítása koncepcióterv 0 0 0 203 011 Azonnali hibaelhárítás 6 575 662 447 091 447 091 6 128 571 6 128 571 203 012 Érintésvédelem, tűzoltó készülékek 851 483 418 465 418 465 433 018 433 018 203 013 Távfűtött intézmények szekunder oldalának kezelése 1 000 000 0 1 000 000 1 000 000 203 014 Gázkészülékek és vezetékek hatósági felülvizsgálata 946 990 0 946 990 946 990 205 010 205 020 Köztéri szobrok, műemlékek fenntartásának és eredeti állapotának visszaállítása Településrendezési eszközök készítése, tervpályázatok, tanulmány-, engedélyezési-, tender- vagy kiviteli tervek készítése 1 678 408 121 920 121 920 1 556 488 1 556 488 53 931 300 1 550 000 6 032 500 7 582 500 46 348 800 46 348 800 205 030 Építészeti-műszaki Tervtanács felállítása, működtetése 1 090 256 216 000 216 000 874 256 874 256 207 010 Társasházak üzemeltetése, fenntartása 13 619 917 916 161 916 161 12 703 756 12 703 756 207 020 Zárolt lakások üzemeltetése, fenntartása 4 418 934 1 440 517 1 440 517 2 978 417 2 978 417 207 030 Mésztelepi lakások üzemeltetése, fenntartása 12 961 302 9 973 636 9 973 636 2 987 666 2 987 666 207 040 VI-os telepi lakások üzemeltetése, fenntartása 8 969 972 1 353 476 1 353 476 7 616 496 7 616 496 207 050 Egyéb tulajdonban lévő lakások üzemeltetése, fenntartása 1 719 120 299 435 299 435 1 419 685 1 419 685 207 060 Kilakoltatással kapcsolatos 1 063 113 10 028 10 028 1 053 085 1 053 085 207 070 Állami támogatással épített lakások kötelező felújítási alapja (2 %) 55 566 507 0 55 566 507 55 566 507 207 080 Önkormányzati tulajdonú lakások felújítása: ablakcsere 9 181 602 435 672 435 673 871 345 8 310 257 8 000 000 310 257 207 090 Közüzemi díjak rendezése a megszűnt bérleti szerződések miatt 66 000 000 0 66 000 000 66 000 000 208 010 Új lakások építésének támogatása, lakásvásárláshoz, korszerűsítéshez kamatmentes kölcsön 1 925 588 0 1 925 588 1 925 588 208 020 Társasházak felújításához nyújtható kamatmentes kölcsön 6 547 340 0 6 547 340 6 547 340 208 030 Lakásértékesítés kiadásai 342 302 5 681 5 681 336 621 336 621 208 040 "Lakásért-életjáradék" program 225 815 0 225 815 225 815 209 010 Nyári Napközis ellátás támogatása 5 459 961 0 5 459 961 5 459 961 209 210 Fogászati alapellátás bérleti és közüzemi díjak 2 064 627 0 2 064 627 2 064 627 209 220 Orvosi ügyelet 951 080 0 951 080 951 080 209 230 Fogászati ellátás 615 685 328 968 328 968 286 717 286 717 209 240 Ifjúság-egészségügyi ellátás 3 517 858 1 964 002 1 964 002 1 553 856 1 553 856 209 250 13. sz. házi gyermekorvosi körzet 2 632 700 720 000 720 000 1 912 700 1 912 700 209 260 Utcai és lakótelepi munka támogatása 0 0 0 210 010 Stúdium Közalapítvány 0 0 0 210 020 Arany János Tehetséggondozó programban résztvevő tanulók támogatása 30 000 0 30 000 30 000 210 031 Dallam Alapfokú Művészeti Iskola támogatása 0 0 0 210 032 Thália Alapfokú Művészeti Iskola támogatása 0 0 0 210 033 Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda 0 0 0 210 034 Élménygazdag, Néphagyományőrző Óvoda 0 0 0 210 035 Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Tatabányai tagintézménye 0 0 0 210 036 Vidámságok Háza Bölcsőde és Óvoda 0 0 0 210 037 Tatabányai Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola 0 0 0 1. oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 2017. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány 210 040 Tatabányai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum támogatása 117 644 0 117 644 117 644 210 050 Ösztöndíj az EDUTUS Főiskola első éves hallgatói számára 0 0 0 210 060 MÜTF Alapítvány támogatása 0 0 0 210 070 Szakértői díjak és pályázati költségek 226 009 0 226 009 226 009 210 080 Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjalap 358 538 0 358 538 358 538 210 090 Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány támogatása 0 0 0 210 100 KPVDSZ Művelődési Ház támogatása 0 0 0 210 111 Bányász Táncegyüttes 0 0 0 210 112 Népház Show Formációs Tánc Egyesület 0 0 0 210 113 Bányász Mazsorettek 0 0 0 210 114 Bányász Ifjúsági Táncegyüttes 0 0 0 210 115 Forgórózsa Népművészeti Központ 0 0 0 210 121 Tatabánya Város Fesztivál Fúvószenekar támogatása 0 0 0 210 122 Tatabányai Big Band támogatása 50 000 0 50 000 50 000 210 123 Tatabányai Bányász Fúvószenekar támogatása 0 0 0 210 124 TatabányaArt Egyesület (Városi Szimfónikus Zenekar) támogatása 0 0 0 210 131 Bárdos Lajos Vegyeskórus 0 0 0 210 132 Kertvárosi Bányász Dalkör 0 0 0 210 133 Tatabányai Vegyeskórus 0 0 0 210 134 Berek Dalkör 0 0 0 210 140 Színházi diák-, gyermekbérletek és közszférában dolgozók bérleteinek támogatása 26 420 0 26 420 26 420 210 150 Fafaragó tábor 0 0 0 210 160 Civil szervezetek, intézmények pályázati alapja 31 370 0 31 370 31 370 210 170 Kulturális rendezvények támogatása 1 472 564 0 1 472 564 1 472 564 210 180 Újforrás című folyóirat és Újforrás Klub támogatása 0 0 0 210 190 Népházban működő, nem önálló jogi személyiségű művészeti együttesek támogatása (Bányász Képzőművészeti Kör, Orfeusz Társulat) 0 0 0 210 200 Krajcsirovits Henrik - Városi Művészeti Ösztöndíj 1 100 000 0 1 100 000 1 100 000 210 210 MOST Fesztivál támogatása (Jászai Mari Színház, Népház) 0 0 0 210 220 Dzsessz-szerda rendezvény támogatása 0 0 0 210 230 Tatabányai Múzeum Jószerencsét Emlékévben szervezett programjainak támogatása 0 0 0 210 240 Máltai típusú játszótér üzemeltetése 0 0 0 210 250 Mozgáskorlátozottak KEM Egyesület támogatása 0 0 0 210 260 Komárom-Esztergom Megyei Vöröskereszt támogatása 0 0 0 210 270 Máltai Szeretetszolgálat támogatása 0 0 0 2. oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 2017. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány 210 280 Utcai Szociális Segítők Egyesülete 0 0 0 210 290 Lakossági gombavizsgálat 95 522 36 830 36 830 58 692 58 692 210 300 Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért támogatása 197/2017. (IX.21) határozat alapján 0 0 0 210 410 Jégpálya közüzemi számláinak finanszírozása 7 811 373 0 7 811 373 7 811 373 210 421 Tatabányai Petőfi Tömeg és Szabadidősport Egyesület (Csákányos) 0 0 0 210 422 Széchenyi Tömegsport Egyesület támogatása 500 000 0 500 000 500 000 210 423 Tatabányai labdarúgás támogatása 1 000 000 0 1 000 000 1 000 000 210 424 Tatabányai Sport Club támogatása 0 0 0 210 425 Múltunk és Jövőnk Egyesület támogatása 0 0 0 210 426 IPPON Judo Tatabánya SE támogatása 0 0 0 210 427 Tatabányai Vízmű SE támogatása 0 0 0 210 428 Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség támogatása 0 0 0 210 440 Tatabánya Kézilabda KFT támogatása 0 0 0 210 450 Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetségének támogatása 0 0 0 210 460 Világversenyek eredményességi alapja 1 700 000 0 1 700 000 1 700 000 210 470 Sporttámogatások 800 164 460 000 460 000 340 164 340 164 210 480 Gerecse 50 teljesítménytúra (együttműködés) 0 0 0 210 490 KEM-i Kézilabda Szövetség együttműködési megállapodása 0 0 0 210 500 Földi Imre Sport Ösztöndíj 1 000 000 0 1 000 000 1 000 000 210 510 Tatabányai Vízmű Sportegyesület TAO pályázat önrész 0 0 0 210 610 Önkormányzat által alapított díjak 1 599 419 865 287 165 213 1 030 500 568 919 568 919 210 620 Külföldi kapcsolatok 763 350 97 500 26 325 123 825 639 525 639 525 210 631 Tatabányai Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 0 0 0 210 632 Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 0 0 0 210 633 Tatabányai Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 0 0 0 210 634 Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 0 0 0 210 635 Tatabányai Görög Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 0 0 0 210 636 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 0 0 0 210 640 Egyházi pályázat 2017. 0 0 0 210 650 Balatonakali Nyári Tábor költségei 705 465 0 705 465 705 465 210 660 Tanulmányi versenyeken kimagasló eredményt elért tanulók és felkészítő tanáraik jutalmazása 352 775 0 352 775 352 775 210 670 Városi diák- és ifjúsági önkormányzat támogatása 692 095 0 692 095 692 095 210 680 OMBKE támogatása 0 0 0 210 690 Nyugdíjas klubok támogatása 362 718 0 362 718 362 718 210 700 "Szépkorúak bálja" rendezvény támogatása 0 0 0 210 710 "Az Ezer Lámpás Éjszakája" országos rendezvény 0 0 0 210 721 Jó Szerencsét Emlékév kommunikációs 3 362 964 85 000 22 950 107 950 3 255 014 3 255 014 210 722 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódóan Bányászvárosok találkozója - országos rendezvény megszervezése 210 723 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódóan "Bányászati emlékek" tematikus kerékpáros túraútvonal kialakítása 210 724 Jó szerencsét! Emlékév kapcsán szakmai programok a Tatabányai Múzeum szervezésében 0 0 0 13 000 000 8 802 136 8 802 136 4 197 864 4 197 864 0 0 0 210 725 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódóan 120 db fa ültetése 1 280 0 1 280 1 280 210 726 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódó rendezvények (Agora szervezésében) 0 0 0 210 727 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódó szakmai bányásznapi programok szervezése 0 0 0 210 728 Jó szerencsét! Emlékévhez kötődő jubileumi évkönyv kiadása 3 137 350 0 3 137 350 3 137 350 210 729 Jó Szerencsét! Emlékévhez kapcsolódó helyi rendezvények 95 000 0 95 000 95 000 210 730 I/A akna helyén megemlékezésül szolgáló falfestmény 0 0 0 210 731 Jó Szerencsét Emlékév programjának szervezése 3 953 349 0 3 953 349 3 953 349 210 732 Jó Szerencsét Emlékév sörfőzde pályázat, receptúra kidolgozása 17 295 659 0 17 295 659 17 295 659 210 733 Városrészi emlékhely pályázat 1 912 443 0 1 912 443 1 912 443 210 734 Vándorfénykép kiállítás 0 0 0 210 735 Bányászathoz kötődő szobrok készítése 2 932 700 0 2 932 700 2 932 700 210 750 Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról 3 769 434 0 3 769 434 3 769 434 211 010 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 715 000 0 715 000 715 000 211 020 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 12 540 0 12 540 12 540 211 030 Személyi szabadság korlátozása 0 0 0 211 040 Szociális ellátások utalványdíja 1 611 310 0 1 611 310 1 611 310 211 050 Köztemetés 5 371 637 277 667 277 667 5 093 970 5 093 970 3. oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 2017. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány 211 060 Lakásfenntartási támogatás 13 030 0 13 030 13 030 211 070 Adósságcsökkentési támogatás 89 862 0 89 862 89 862 212 010 Települési támogatás 28 730 621 60 595 60 595 28 670 026 28 670 026 212 020 Rendkívüli települési támogatás 4 526 000 544 000 544 000 3 982 000 3 982 000 213 010 Városi honlap működtetése 507 500 317 500 317 500 190 000 190 000 214 010 Kommunikációs (hirdetések, műsorvásárlások, városi újság) 9 889 392 4 793 260 4 793 260 5 096 132 5 096 132 216 010 Pályázatok előkészítése, tervezése, önrész biztosítása, EU pályázatok önrésze, egyéb pályázatokkal kapcsolatos kifizetések 187 614 107 24 994 320 85 019 387 18 554 167 128 567 874 59 046 233 59 046 233 217 010 Közbeszerzési hirdetések 1 093 333 0 1 093 333 1 093 333 217 020 Perköltségek, perveszteségek 0 0 0 218 010 Ügyvédi megbízási és közbeszerzési tanácsadói díjak keretösszege 21 373 150 2 514 600 2 514 600 18 858 550 18 858 550 219 010 Zászlózási feladatok 487 287 453 714 453 714 33 573 33 573 221 010 Katasztrófavédelmi feladatok, rendezvények, gyakorlat 1 500 000 0 1 500 000 1 500 000 222 010 Térfigyelő rendszer üzemeltetése 2 843 060 0 2 843 060 2 843 060 231 010 Biztosítások, vagyoni és személyi 3 069 063 0 3 069 063 3 069 063 231 020 ÁFA befizetés 14 439 782 0 14 439 782 14 439 782 231 030 Ökormányzati dologi kiadás (bankszámla költség, utalványdíjak, egyéb költség) 136 439 40 177 40 177 96 262 96 262 232 010 Könyvvizsgálói díj 100 000 100 000 100 000 0 232 020 Továbbszámlázott szolgáltatások 5 537 459 2 419 964 2 419 964 3 117 495 3 117 495 232 030 ÁFA befizetés 9 821 818 0 9 821 818 9 821 818 233 010 Nem lakás helyiségek gazdálkodási költségei 5 371 090 1 975 085 1 975 085 3 396 005 3 396 005 233 020 Építési telkek előkészítése és ingatlan rendezése 5 022 849 792 500 792 500 4 230 349 4 230 349 233 030 Közösségi házak közüzemi díjai, támogatása 2 818 555 53 463 53 463 2 765 092 2 765 092 233 040 Ingatlan értékesítés közvetítői jutalék (GFSZ Kft.) 3 041 534 0 3 041 534 3 041 534 234 010 Állampapírok vásárlása 0 0 0 234 020 Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft. tulajdonszerzés 0 0 0 235 010 AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása 0 0 0 235 020 Gazdaságfejlesztő Szervezet Nonprofit Kft. támogatása 12 000 000 12 000 000 12 000 000 0 235 030 Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények támogatása 0 0 0 235 040 Helyi közlekedési támogatás 81 000 0 81 000 81 000 235 050 Városi ünnepségek és kiadványok 0 0 0 236 010 AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása 0 0 0 236 020 Sportuszoda fenntartási támogatás 0 0 0 236 030 Tatabányai televízió támogatás 0 0 0 237 010 Közfoglalkoztatás 10 800 000 0 10 800 000 10 800 000 237 020 Tartós bérleti díjak (Szemünk fénye program) 90 699 0 90 699 90 699 237 030 Előző évi normatíva és egyéb visszafizetési kötelezettség 9 999 887 0 9 999 887 9 999 887 237 040 Önkormányzati vezetők és képviselők, egyéb kiadásai 2 499 274 9 937 66 785 76 722 2 422 552 2 422 552 237 050 Megelőlegezett állami támogatások elkülönítése 96 029 232 0 96 029 232 96 029 232 96 029 232 237 060 Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tartozás megfizetése 0 0 0 237 070 Szolidalitási hozzájárulás 0 0 0 237 080 T-SZOL Zrt. tőkeemelés 0 0 0 Modern Városk Program: A tatabányai tömegközlekedés 237 090 színvonalának és hatékonyságának javítása projekt (T-Szol Zrt. - T- BUSZ kft.) 282 060 000 282 060 000 282 060 000 0 238 010 Polgármesteri keret 6 771 641 100 000 2 692 400 2 792 400 3 979 241 3 979 241 238 020 Körzeti fejlesztési keret 38 060 142 1 274 776 299 720 2 069 703 3 644 199 34 415 943 34 415 943 238 030 Tatabányai Több Kistérségi Társulás tagdíja 0 0 0 238 040 Közbiztonsági és bűnmegelőzési feladatok 18 948 399 2 500 000 2 500 000 16 448 399 16 448 399 238 050 Tagdíjak 3 559 149 0 3 559 149 3 559 149 238 060 Egyéb körzeti városi feladatok 15 721 775 22 034 3 966 290 000 92 000 332 000 740 000 14 981 775 14 981 775 238 070 Fűtéskorszerűsítési keret 133 198 728 31 539 443 31 539 443 101 659 285 101 659 285 238 080 Rákóczi Szövetség támogatása 0 0 0 238 090 TAOT marketing alap befizetés 0 0 0 238 100 Tatabánya Hazavár program 12 000 000 0 12 000 000 12 000 000 238 110 Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület támogatása 0 0 0 238 120 01 Fel nem osztott keret 1 924 916 0 1 924 916 1 924 916 238 120 02 Benedek Elek Óvoda támogatása (BD) 0 0 0 238 120 03 Tatabányai Otthon Segítünk Alapítvány támogatása (BD) 0 0 0 238 120 04 KEM Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány támogatása (BD) 0 0 0 238 120 05 Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány támogatása (BD) 0 0 0 238 120 06 AGORA Nonprofit Kft. támogatása (BD) 0 0 0 238 120 07 Szent Borbála Kórház Tatabánya támogatása (BD) 5 768 360 905 510 905 510 4 862 850 4 862 850 238 120 08 AGORA Nonprofit Kft. támogatása (Bridgestone) 120 000 0 120 000 120 000 238 120 09 Tatabánya Kézilabda Kft. támogatása (Bridgestone) 1 000 000 0 1 000 000 1 000 000 238 120 10 Jászai Mari Színház Népház támogatása (Bridgestone) 0 0 0 238 120 11 Jó Szerencsét Emlékév támogatása (Bridgestone) 0 0 0 4. oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA 2017. ÉV Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány 238 120 12 Arany János Óvoda támogatása (Bridgestone) 0 0 0 238 120 13 Tatabányai Szakképző Centrum támogatása (Bridgestone) 0 0 0 238 120 14 Szent Borbála Kórház Tatabánya támogatása (Bridgestone) 4 300 000 0 4 300 000 4 300 000 238 120 15 KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Bridgestone) 3 950 000 3 950 000 3 950 000 0 238 120 16 Országos Mentőszolgálat támogatása (Bridgestone) 3 000 000 0 3 000 000 3 000 000 238 120 17 MÜTF Alapítvány támogatása (Bridgestone) 0 0 0 5. oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 2017. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány 238 130 Tatabánya kártya kibocsátás költségei 0 0 0 238 140 Közérdekű tájékoztatási program 0 0 0 238 150 Tatabánya - Esztergom Kiemelt Járműipari Térség és Fejlődési Zóna Nonprofit Kft. alapítása 0 0 0 238 160 World Robot Olympiad nemzetközi döntőjén való részvétel támogatása 0 0 0 238 170 Kárpátaljai magyarok támogatása 0 0 0 238 180 Társasházak és lakásszövetkezetek részére pályázat kiírása zárt hulladéktárolók kialakítására 10 000 000 755 400 755 400 9 244 600 9 244 600 238 190 Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit kft. támogatása 389 023 0 389 023 389 023 238 200 Tatabányai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya által támogatott nyári diákmunka 0 0 0 238 210 KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Tűzoltóság támogatása 0 0 0 238 220 Tatabánya, Verebély László u. 40. társasház energetikai felújításának támogatása 1 000 000 0 1 000 000 1 000 000 239 010 Benedek Elek Óvoda tornaterem statikai megerősítés 9 790 953 9 790 953 9 790 953 0 9 790 953 239 020 Német Nemzetiségi Óvoda udvar fejleszesztése 62 240 0 62 240 62 240 239 030 Dózsa György Általános Iskola szülői váró kialakítása 0 0 0 239 040 239 050 Modern Városok Program keretében Tatabánya Megyei Jogú Város József Attila Megyei és Városi Könyvtár fejlesztése Modern Városok Program keretében a Tatabányai Árpád Gimnázium reálgimnáziummá történő fejlesztése 395 400 000 0 395 400 000 395 400 000 395 400 000 972 667 000 0 972 667 000 972 667 000 972 667 000 239 310 Önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út- és járdaépítések pályázati kerete 35 000 000 0 35 000 000 35 000 000 239 320 Mátyás király úton gyalogátkelőhely tervezése és létesítése 4 445 200 0 4 445 200 4 445 200 4 445 200 239 330 Sárberki "B" Spar üzlet előtt parkolók építése 16 500 000 15 196 566 15 196 566 1 303 434 1 303 434 239 340 Dózsakert 51-55. lépcsőházak mögé járda létesítése 11 000 000 7 939 509 7 939 509 3 060 491 3 060 491 239 350 Petőfi utca hiányzó szakaszon járdaépítés 0 0 0 239 360 Dr. Vitális utca 34-38. sz. előtti parkolóépítés 0 0 0 239 370 Új parkolók kialakítása a Mártírok u. 78-81. sz. előtt 6 000 000 0 6 000 000 6 000 000 6 000 000 239 380 Béla király krt. 43. melletti útszakaszon parkoló kialakítása 148 0 148 148 239 390 Gál ltp. 702-705. számú épületek mögött parkolóhelyek kialakítása 30 0 30 30 239 400 Gál ltp. 223. (volt óvoda) előtt rámpa kialakítása 955 0 955 955 239 410 Forgalom csillapítás az Ótelepi úton 9 005 0 9 005 9 005 239 420 Gál ltp-i kiserdő mellett járda kiépítése 166 577 0 166 577 166 577 239 430 Vadász út 56-64 sz. mögött parkoló kiépítése 320 0 320 320 239 440 Erdész u. 22. melletti parkolók kiépítése 0 0 0 239 450 Kertvárosi körforgalom direkt ágának kialakítása 59 989 522 3 797 300 3 797 300 56 192 222 56 192 222 59 989 522 239 460 Murvás parkolók kialakítása Kertváros családi házas övezetében 0 0 0 239 470 Bánhidai Református Egyházközség melletti járdakapcsolat kiépítése 12 428 0 12 428 12 428 239 480 VII-es telepen a Vigadó utca két oldalán autóbusz öblök és a hozzájuk csatlakozó járdakapcsolatok kialakítása 81 449 0 81 449 81 449 239 490 Mátyás király út 22. előtt parkoló építés 4 498 043 3 914 108 3 914 108 583 935 583 935 239 500 Réti út 46-52. között parkolóhely bővítés 0 0 0 239 510 Töhötöm vezér úti gyalogátkelő létesítése 0 0 0 239 520 Bárdos László út forgalom csillapítása 0 0 0 239 530 Szende L. út járda építése 0 0 0 239 540 Kórház bejáratánál gyalogos átkelőhely kiépítése 1 697 106 0 1 697 106 1 697 106 239 550 Kazinczy utcában zúzottköves parkolók építése 0 0 0 239 560 Lakóutak kiépítése és közművesítése (Önkormányzati tulajdonú telkek érdekeltségi hozzájárulása) 18 132 559 0 18 132 559 18 132 559 239 570 Bárdos lakópark murvás pakoló építése 121 545 0 121 545 121 545 239 710 Önkormányzati lakásfejlesztési alap 5 269 882 115 192 115 192 5 154 690 5 154 690 239 720 Ifjúság u. 30. előtti területre parkolóhelyek tervezése 500 000 150 000 150 000 350 000 350 000 239 730 Hársfaliget 1. számú társasház előtti útszakaszra a szükséges lámpák telepítése 3 000 000 2 946 400 2 946 400 53 600 53 600 239 740 Petőfi utcai buszmegállóban 2 db fedett buszváró kialakítása 8 923 0 8 923 8 923 239 750 Panoráma Lakópark lámpaoszlopok cseréje 50 028 0 50 028 50 028 239 760 Verebély utca 17. sz. mellett közvilágítási oszlop kihelyezése 1 500 000 1 485 900 1 485 900 14 100 14 100 239 770 Síkvölgyi üdülő terület vízellátásának fejlesztése 18 890 980 18 000 000 18 000 000 890 980 890 980 239 780 Tatabánya 7867/35; 7867/50; és 7867/66. hrsz-ú. Ingatlanok megvásárlása 0 0 0 0 239 790 Parkolók tervezése a Mártírok útján és az Ifjúság úton 973 325 350 000 350 000 623 325 623 325 239 800 Paletta lakópark melletti parkoló közvilágítás bővítése 1 000 000 990 600 990 600 9 400 9 400 239 810 Millenium lakópark közvilágítás fejlesztése 8 600 000 8 509 000 8 509 000 91 000 91 000 239 820 Delphi buszmegálló II. ütemének kivitelezése 27 237 300 12 301 619 12 301 619 14 935 681 14 935 681 27 237 300 239 830 Kinizsi Pál alsó utca felújítás tervezése 5 000 000 3 810 000 3 810 000 1 190 000 1 190 000 239 840 Vadász út 113. melletti átjáró rendezése, világítás kialakítása 0 0 0 239 850 Hadsereg út 38-40. közötti terület csapadékelvezetése 0 0 0 6. oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 2017. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány 239 860 Tatabánya 7865/6. hrsz.-ú telekrész vásárlása Alpla Kft-től (1164 m2) 1 164 000 0 1 164 000 1 164 000 239 870 Ipari parkban járda és közvilágítás kiépítése 0 0 0 239 880 Mártírok út 34. mögött támfal javítása 827 222 827 222 827 222 0 239 890 Gál I. ltp-i gyermekorvosi rendelő nyílászárók cseréje 0 0 0 239 900 Antall József utcai viziközmű fejlesztés 0 0 0 239 910 Réti u. mentén hulladékgyűjtők áthelyezése 1 500 000 0 1 500 000 1 500 000 239 920 Réti úti parkolók tervezése 1 102 400 0 1 102 400 1 102 400 239 930 Széchenyi úti buszmegálló bontása 750 000 0 750 000 750 000 750 000 239 940 Tatabánya-Környe Ipari Parkban a Környe, Üveggyári úton új autóbusz megállóhelyek tervezése 812 900 787 400 787 400 25 500 25 500 239 950 Ifjúság utcai buszmegálló átépítése 1 931 000 0 1 931 000 1 931 000 1 931 000 239 960 Ebrendészeti telep korszerűsítése Tatabányán 1 157 455 0 1 157 455 1 157 455 1 157 455 240 010 Jókai Mór Általános Iskola kerítés építése II. ütem 938 805 0 938 805 938 805 240 210 Kodály Zoltán Általános Iskola Hermann Ottó Általános Iskola telephelyén udvari parkolóhelyek kialakítása 152 308 0 152 308 152 308 240 220 Mártírok útja 9. melletti játszótér bővítése, bekerítése 20 216 0 20 216 20 216 240 230 MLSZ Országos Pályaépítési Programjának keretében rekortán futballpálya építése Kertvárosi Általános Iskola Verebély utcai telephelyén 12 000 000 0 12 000 000 12 000 000 12 000 000 240 610 Közösségi tér tervezése az alsógallai falurétre 2 000 000 1 998 345 1 998 345 1 655 1 655 240 620 Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 0 0 0 40 000 000 240 630 Záray Márta emlékpark 4 db fix kamera tervezése 1 055 500 0 1 055 500 1 055 500 240 640 Bánhidai ltp. szánkózódombja körüli rét parkosításának tervezése 1 800 000 1 800 000 1 800 000 0 240 650 Turul emlékmű díszkivilágítás fejlesztése és tereprendezés 10 000 000 0 10 000 000 10 000 000 10 000 000 240 660 Kodály tér - Ifjúság út térfigyelő kamerák kiépítése 861 564 0 861 564 861 564 240 670 Bánhidai műfűves labdarúgó pálya kialakítása (önrész) 1 131 135 0 1 131 135 1 131 135 240 680 Felsőgallai sportpályán három fázisú áram kiépítése 396 898 292 608 292 608 104 290 104 290 240 690 Sárberki szánkozó domb áthelyezése 547 370 0 547 370 547 370 240 700 Térfigyelő kamerarendszer tervezése a Kertvárosi lakótelepen 0 0 0 240 710 Diófa úti szennyvízcsatorna tervezése 0 0 0 240 720 ÉDV. Zrt. részére pénzeszköz átadás a Milleniumi Közpark ivókútjának és kútházának kialakításához 0 0 0 240 730 Tatabányai Ippon SE cselgáncs csarnokának létesítése 8 581 072 8 581 072 8 581 072 0 240 740 Integrált biztonságtechnikai rendszer kiépítése 10 000 000 8 774 646 8 774 646 1 225 354 1 225 354 240 750 Turul Mozi bontása 4 496 000 0 4 496 000 4 496 000 240 760 Tatabányai sportlétesítmény fejlesztése (1980/2013. (XII.29.) Korm. hat.) 192 140 284 2 571 750 2 571 750 189 568 534 189 568 534 192 140 284 240 770 Szent Borbála úti Árkád tetőszigetelése 2 127 337 0 2 127 337 2 127 337 240 780 2488/2 hrsz.-ú ingatlanon lévő pakura tartály okozta szennyezés elhárítása 10 682 140 711 200 711 200 9 970 940 9 970 940 10 682 140 240 790 Dózsakert u. - Sétáló u. találkozásához tervezett térfigyelő kamera kiépítése 1 500 000 0 1 500 000 1 500 000 240 800 Kodály téri térfigyelő kamerarendszer tervezése 882 500 0 882 500 882 500 240 810 Jedlik Ányos Terv Elektromos töltőállomások alprogram 11 277 600 0 11 277 600 11 277 600 11 277 600 240 820 Réti út 24-36. udvar rendezése 3 500 000 2 606 700 2 606 700 893 300 893 300 240 830 Csónakázó tó vízminőség javítása 2 017 268 2 017 268 2 017 268 0 240 840 Millenniumi lakóparkban ingatlanok megvásárlása (7/2017. (I.26.) határozat) 32 000 0 32 000 32 000 240 850 Grosics Gyula Stadion és az alsó műfüves pálya atlétikai beruházása 9 853 438 0 9 853 438 9 853 438 140 138 702 240 860 Krajcsirovits Henrik festőművész hagyatéka egy részének megvásárlása 0 0 0 240 870 8204/12 hrsz. és 8204/13 hrsz. ingatlanok megvásárlása 0 0 0 240 880 7721/11/A/37 hrsz. Ingatlan megvásárlása 0 0 0 240 890 Gépkocsiba telepíthető térfigyelő kamera 3 130 000 2 794 000 2 794 000 336 000 336 000 3 130 000 241 010 Kodály Zoltán Óvoda Micimackó Óvoda telephelyén főzőkonyha felújítás 1 969 217 0 1 969 217 1 969 217 241 020 Benedek Elek Óvoda Móra Ferenc Óvoda telephelyén játszótér felújítás 10 000 000 9 896 094 9 896 094 103 906 103 906 241 030 Német Nemzetiségi Óvoda lábazat felújítása 2 833 0 2 833 2 833 241 040 Kölcsey Ferenc Általános Iskola tető felújítása 1 586 879 1 586 879 1 586 879 0 241 050 Tatabányai Járási ESZI öltöző felújítása 0 0 0 241 060 Móra Ferenc Általános Iskola öltöző felújítása 2 0 2 2 241 310 Táncsics Mihály út járda felújítás 4 066 0 4 066 4 066 241 320 Szabó Ignác út hibás szakaszainak helyreállítása 0 0 0 241 330 Béke úton a Szent Borbála út és Ótelep út közötti szakaszon járdafelújítás 0 0 0 241 340 Panoráma utca felújítása 0 0 0 241 350 Jázmin utcában a Fa játszótér melletti járda felújítása 0 0 0 241 360 Sárberki 200-300-as tömbök közötti út és járdák felújítása 55 550 0 55 550 55 550 7. oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 2017. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány 241 370 Fő téri parkoló felújítás (Árpád hotellel szemben - lakossági parkoló) 14 690 137 14 690 117 14 690 117 20 20 241 380 Köztársaság út 23-33. mellett teljes járdafelújítás 0 0 0 241 390 Köztársaság út 22. melletti járdaszakasz és kislépcső felújítása 131 363 0 131 363 131 363 241 400 Piac tér 1. és 2. sz. udvarába vezető felhajtó utak felújítása 0 0 0 241 410 Komáromi út és Botond v. út közötti járda felújítása 5 936 0 5 936 5 936 241 420 Kós Károly u. 3-9. járda felújítása 173 925 0 173 925 173 925 241 430 Dózsakert u. 53-55. sz. előtti útszakaszon csapadékcsatorna rekonstrukció és útburkolat felújítás 0 0 0 241 440 Verebély utca 2-8. sz. előtti járdafelújítás 125 0 125 125 241 450 Járda felújítás a Béla király krt. 34-36. sz. előtt 0 0 0 241 460 Járda felújítás a Mártírok útján az Ifjúság úti buszmegálló és a Gyermekkert Óvoda előtti szakaszon 45 526 0 45 526 45 526 241 470 Gál ltp. 201. számú épület körüli járda- és lépcsőfelújítás 24 562 0 24 562 24 562 241 480 Gál ltp. 401-406. előtti gyephézagos parkolók térköves parkolóhelyekké való átalakítása 14 000 000 13 951 191 13 951 191 48 809 48 809 241 490 Béla király krt-i gyűjtőút első szakaszának felújítása 105 267 928 105 267 928 105 267 928 0 241 500 Huba vezér út felújítása 245 077 0 245 077 245 077 241 510 Járdafelújítás a Balaton utcában 0 0 0 241 520 Építők útja részleges felújítása 17 438 723 17 438 723 17 438 723 0 241 530 Parkok felújítása a kertvárosi buszvégállomásnál és az Almafa és a Kölcsey utcák között a Hadsereg út melletti területeken 21 177 0 21 177 21 177 241 540 Orgona sor felújítás 149 074 0 149 074 149 074 241 550 Eötvös utca járda felújítása 944 0 944 944 241 560 Szent Erzsébet Óvoda előtti tér felújítása 12 000 000 11 909 852 11 909 852 90 148 90 148 241 570 Kőszikla utca kiemelt szegély csere 625 0 625 625 241 580 Felsőgallai útfelújítások 19 403 473 17 048 943 17 048 943 2 354 530 2 354 530 241 590 Dózsakert u. 55. járdafelújítás 388 000 0 388 000 388 000 241 600 Komáromi úti lépcsőházakhoz vezető lépcső felújítása 381 589 381 589 381 589 0 241 610 Dália utca helyreállítása (vis maior támogatás) 0 0 0 241 620 Dózsakerti lakóudvarok felújításának tervezése 1 060 800 1 060 800 1 060 800 0 241 630 Dózsakert utca járdafelújítás II. ütem 3 131 000 0 3 131 000 3 131 000 241 640 Baross Gábor úti járda felújítása 387 571 0 387 571 387 571 241 650 Kálvária utca helyreállítása (vis maior támogatás) 71 757 0 71 757 71 757 241 660 Kertalja utca helyreállítása (vis maior támogatás) 146 099 0 146 099 146 099 241 670 Bánhidai járda felújítások 0 0 0 241 910 Víz és csatornavezeték felújítása 43 418 883 43 418 883 43 418 883 0 241 920 Győri út 34-36. sz. mögötti csapadékvíz elvezető rendszer felújítása 257 420 0 257 420 257 420 241 930 Szent Erzsébet u. páratlan oldalán vízelvezető árok felújítása 12 096 0 12 096 12 096 241 940 Felsőgallai temető kerítés felújítás 8 462 587 8 462 587 8 462 587 0 242 010 Tatabányai Múzeum felújítási keret 11 047 500 0 11 047 500 11 047 500 242 020 Móra Ferenc Általános Iskola vizesblokk felújítás 4 000 000 0 4 000 000 4 000 000 4 000 000 242 210 Kegyeleti park felújítása 881 759 0 881 759 881 759 242 220 Dózsakert 56-65. sz. tömbök közötti tér (orosz játszótér) felújítása 0 0 0 242 230 Ligeti park felújítása 205 924 0 205 924 205 924 242 240 Útfelújítási beruházások Modern Városok Program keretében 99 994 607 99 994 566 99 994 566 41 41 242 251 Aradi utca útfelújítás II.ütem 25 400 25 400 25 400 0 242 252 Alkotmány utca útfelújítás II.ütem 25 400 25 400 25 400 0 242 253 Orgonás út felújítása 25 399 25 399 25 399 0 242 254 Sárberki gyűjtő út felújítása I. ütem 25 400 25 400 25 400 0 242 255 Mártírok út felújítása I. ütem 25 400 25 400 25 400 0 242 256 Dózsa György út felújítása II. ütem 225 400 25 400 200 000 225 400 0 242 257 Vadász út felújítása I. ütem 25 400 25 400 25 400 0 242 258 Komáromi út felújítása Győri úttól Töhötöm útig 25 400 25 400 25 400 0 242 710 Gyémánt Fürdő felújítása 0 0 0 242 720 Jubileum parki műfűves pálya felújítása 20 000 000 0 20 000 000 20 000 000 20 000 000 242 730 Csákány patak kotrása 530 0 530 530 242 740 Szent György patak kotrása 16 000 000 12 882 474 12 882 474 3 117 526 3 117 526 242 750 Tatabányai Szakképzési Centrum labor felújítás 5 000 000 0 5 000 000 5 000 000 242 760 Felsőgallai I. világháborús emlékmű felújítása 59 002 0 59 002 59 002 242 770 Tatabányai Szakképzési Centrum Péch Antal Iskola homlokzati felújítás támogatása 0 0 0 243 010 Bölcsődefejlesztés Tatabányán I. (TOP-6.2.1-15-TB1-2016-00001) 25 569 566 0 25 569 566 25 569 566 37 951 899 Óvodafejlesztés Tatabányán - Sárberki Óvoda (TOP-6.2.1-15-TB1-243 020 2016-00002) Óvodafejlesztés Tatabányán - Gyermekkert Óvoda (TOP-6.2.1-15- 243 030 TB1-2016-00003) A Dózsa Iskola energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016- 243 040 00001) 161 722 632 140 734 278 140 734 278 20 988 354 20 988 354 161 722 632 765 467 0 765 467 765 467 765 467 292 986 185 0 292 986 185 292 986 185 292 986 185 8. oldal
8.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. ÉVI MARADVÁNYKIMUTATÁSA Témaszám Költségvetési maradvány 2017 Személyi juttatások 51 2017. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (52) Működési Dologi 53 Ellátottak pénzbeli 54 55 56 Kötelezettségvállalással terhelt maradvány 2017. Felhalmozási 57 58 59 Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 2017. 2017. évre kötelezettségvállalással nem terhelt, de 2018- ban elvégzendő feladatra visszaadandó maradvány 2017. évi kötelezettségvállalással nem terhelt elvonható maradvány 2018. évi eredeti költségvetésben beállított maradvány A Kertvárosi Általános Iskola Verebély utcai telephely energetikai 243 050 korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00002) A Széchenyi Iskola energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-243 060 2016-00003) A József Attila Iskola energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-243 070 2016-00004) A Bányász Művelődési Otthon energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-243 080 15-TB1-2016-00005) A Puskin Művelődési Ház energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15- 243 090 TB1-2016-00006) A Családi Intézet és a Bánhidai Fiókkönyvtár energetikai 243 100 korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00007) Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények Szent Teréz Idősek 243 110 Otthona III. pavilon épületének energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00008) A Turul Óvoda energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016- 243 120 00009) A Kodály Zoltán Óvoda energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-243 130 2016-00010) Egészségügyi alapellátás fejlesztése Tatabányán I. (TOP-6.6.1-15-TB1-243 140 2016-00001) Tatabánya szociális alapellátó intézményeinek fejlesztése (TOP-6.6.2-243 150 15-TB1-2016-00001) A Dózsakerti Óvoda és Óvárosi Bölcsőde energetikai korszerűsítése - 243 160 Tatabánya (KEOP-5.5.0/A/12-2013-0268) 197 367 206 0 197 367 206 197 367 206 197 367 206 178 077 174 3 810 000 3 810 000 174 267 174 174 267 174 178 077 174 191 504 458 0 191 504 458 191 504 458 191 504 458 2 719 428 110 001 110 001 2 609 427 2 609 427 2 719 428 67 875 612 64 853 542 64 853 542 3 022 070 3 022 070 67 875 612 0 0 0 0 0 0 3 512 561 0 3 512 561 3 512 561 3 512 561 3 175 405 0 3 175 405 3 175 405 3 175 405 205 240 334 25 400 200 761 897 200 787 297 4 453 037 4 453 037 205 240 334 48 978 369 677 869 149 131 32 400 537 33 227 537 15 750 832 15 750 832 51 881 071 0 0 0 243 170 Az Üveggyári út 2. ütemének kialakítása (TOP-6.1.5-16) 57 959 694 0 57 959 694 57 959 694 509 107 136 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP Központhoz való 243 180 csatlakozása (KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2017-01291) Óvodafejlesztés Tatabányán - Arany János Óvoda (TOP- 243 190 6.2.1-16) Egészségügyi alapellátás infrastruktúrális fejlesztése Dózsakertben 243 200 (TOP-6.6.1-16-2017-0001) Egészségügyi alapellátás infrastruktúrális fejlesztése Újvárosban (TOP- 243 210 6.6.1-16-2017-0002) 9 000 000 0 9 000 000 9 000 000 9 000 000 33 135 000 0 33 135 000 33 135 000 33 135 000 186 132 970 0 186 132 970 186 132 970 186 139 753 115 160 246 0 115 160 246 115 160 246 115 160 246 243 220 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-16) 40 000 000 5 067 300 5 067 300 34 932 700 34 932 700 40 000 000 A Szarkaláb utcai átkötő szakasz és a Kerék utca korszerűsítse az Ipari 243 230 Parkban (TOP-6.1.1-16-TB1-2017-00001) 308 465 000 88 900 88 900 308 376 100 308 376 100 308 465 000 Bánhida és Dózsakert komplex kerékpáros közlekedésfejlesztése (TOP-6.4.1-244 010 15-TB1-2016-00001) Fenntartható Városi Mobilitási Terv készítése (TOP-6.4.1-15-TB1-244 020 2016-00002) 387 904 405 316 835 769 316 835 769 71 068 636 71 068 636 411 703 015 0 0 0 244 030 Tatabányai Foglalkoztatási Paktum (TOP-6.8.2-15-TB1-2016-00001) 7 548 909 0 7 548 909 7 548 909 7 548 909 A Tulipános ház turisztikai felújítása (TOP-6.1.4-15-TB1-2016- 244 040 00002) A városközpont és Dózsakert közösségi tereinek rekonstrukciója (TOP- 244 050 6.3.2-15-TB1-2016-00001) Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán I. (TOP-6.9.1-15- 244 060 TB1-2016-00001) Gerecse kapuja turisztikai látogatóközpont kialakítása (TOP-6.1.4-15-TB1-244 070 2016-00001) 1 400 969 564 22 237 700 22 237 700 1 378 731 864 1 378 731 864 1 400 969 564 1 873 304 254 54 278 018 514 050 351 568 328 369 1 304 975 885 1 304 975 885 1 882 187 937 2 482 106 0 2 482 106 2 482 106 2 482 106 590 865 349 212 639 401 300 973 16 256 000 417 769 612 173 095 737 173 095 737 623 370 728 244 080 VII-es telepi iparterület fejlesztés (TOP-6.1.1-15-TB1-2016-00001) 279 044 257 279 400 3 771 900 4 051 300 274 992 957 274 992 957 279 044 257 Iparterületek közlekedésfejlesztése Tatabányán (TOP-6.1.5-15-TB1-244 090 2016-00001) 632 713 664 12 763 500 9 867 900 22 631 400 610 082 264 610 082 264 632 713 664 INTERREG V-A Szlovákia - Magyarország Együttműködési Program 244 100 SKHU/1601 1 200 000 0 1 200 000 1 200 000 1 200 000 244 110 Hagyomány és megújulás Óvárosban 0 0 0 245 010 Hitel és kamattörlesztés 6 060 000 6 060 000 6 060 000 0 0 0 0 248 010 Általános tartalék 15 265 108 0 15 265 108 15 265 108 250 010 Tatabányai Kézilabda KFT (nemzetközi kupa szereplés) támogatása 0 0 0 250 020 Tatabányai Alapítvány Sportkör Egyesület támogatása TAO önerő 2 000 000 0 2 000 000 2 000 000 250 030 Járásszékhely Múzeumok szakmai támogatása 5 313 000 0 5 313 000 5 313 000 5 313 000 251 010 Intézmények finanszírozása 0 0 0 251 020 Polgármesteri hivatal finanszírozása 0 0 0 252 010 Intézmények finanszírozása 0 0 0 252 020 Polgármesteri hivatal finanszírozása 0 0 0 Államigazgatási feladatok Kötelező feladatok összesen Önként vállalt feladatok összesen ÖNKORMÁNYZATI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 0 0 0 4 975 883 324 743 106 149 131 113 847 780 277 667 12 115 192 544 684 332 246 254 141 282 495 673 6 060 000 1 206 627 022 3 769 256 302 3 389 179 842 380 076 460 4 171 184 229 6 283 602 001 1 069 821 0 101 813 288 604 595 7 300 000 1 396 343 835 133 792 910 62 522 643 0 1 703 447 092 4 580 154 909 4 200 365 826 379 789 083 5 689 901 906 11 259 485 325 1 812 927 149 131 215 661 068 882 262 19 415 192 1 941 028 167 380 047 051 345 018 316 6 060 000 2 910 074 114 8 349 411 211 7 589 545 668 759 865 543 9 861 086 135 9. oldal
9. melléklet a 11/2018.(V.30.) hez Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2017. évi pénzeszközeinek változása Önkormányzat Önkormányzat által irányított költségvetési szervek Pénzkészlet a tárgyidőszak elején - Hosszúlejáratú betétek 0 0 - Pénztárak, csekkek, betétkönyvek 260 704 5 260 709 - Forintszámlák 9 803 326 092 406 602 313 10 209 928 405 - Devizaszámlák 0 0 - Idegen pénzeszközök 0 0 Pénzkészlet összesen 2017. január 1-jén 9 803 586 796 406 602 318 10 210 189 114 Bevételek (maradvány nélkül) 29 237 696 586 6 016 404 651 35 254 101 237 Kiadások 27 662 917 853 5 995 933 118 33 658 850 971 Sajátos elszámolások forgalmi egyenlege (pl. előlegek) Pénzkészlet a tárgyidőszak végén -204 786 107-3 852 077-208 638 184 11 173 579 422 423 221 774 11 596 801 196 - Hosszúlejáratú betétek 0 0 - Pénztárak, csekkek, betétkönyvek 440 919 332 035 772 954 - Forintszámlák 11 173 138 503 422 889 739 11 596 028 242 - Devizaszámlák 0 0 - Idegen pénzeszközök 0 0 Pénzkészlet összesen 2017. december 31-én 11 173 579 422 423 221 774 11 596 801 196
1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. ÉVI MÉRLEGE (Nem konszolidált) 2017. évi Mérleg Önkormányzat 10.1. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Önkormányzat által irányított költségvetési szervek 2017.01.01 Módosítások 2017.12.31 2017.01.01 Módosítások 2017.12.31 ESZKÖZÖK A/I Immateriális javak 46 081 414 0 37 961 204 20 166 373 18 206 726 A/II Tárgyi eszközök 33 817 246 310 0 33 453 953 937 1 491 463 798 1 895 102 358 A/III Befektetett pénzügyi eszközök 3 419 700 742 0 3 412 184 496 0 A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök 4 756 640 854 0 4 569 243 389 0 A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 42 039 669 320 0 41 473 343 026 1 511 630 171 0 1 913 309 084 B/I Készletek 0 0 0 6 265 737 8 427 967 B/II Értékpapírok 0 0 0 0 0 B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK 0 0 0 6 265 737 0 8 427 967 C) PÉNZESZKÖZÖK 9 803 586 796 0 11 173 579 422 406 602 318 423 221 774 D/I Költségvetési évben esedékes követelések 903 085 240 0 942 061 381 14 114 273 11 319 847 D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések 190 668 333 0 231 135 390 49 000 3 544 931 D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások 76 166 557 0 407 864 500 5 910 494 9 354 406 D) KÖVETELÉSEK 1 169 920 130 0 1 581 061 271 20 073 767 0 24 219 184 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK -29 711 678 0 12 459 160 57 041 580 9 997 262 F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK 1 922 261 0 12 949 908 6 108 961 43 121 763 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 52 985 386 829 0 54 253 392 787 2 007 722 534 0 2 422 297 034 FORRÁSOK G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke 47 639 876 715 0 47 639 876 715 2 348 524 969 2 348 524 969 G/II Nemzeti vagyon változásai 0 0-2 052 929 906-110 561-110 561 G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai 2 181 628 555 0 2 181 628 555 156 110 584 156 110 584 G/IV Felhalmozott eredmény -7 433 950 326 0-7 444 881 393-1 307 898 099-1 215 700 213 G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása 0 0 0 G/VI Mérleg szerinti eredmény -10 931 067 0 700 762 313 92 197 886-149 980 319 G) SAJÁT TŐKE 42 376 623 877 0 41 024 456 284 1 288 824 779 0 1 138 844 460 H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek 541 036 189 0 903 273 921 54 347 705 67 167 889 H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek 448 226 196 0 397 922 583 719 425 16 179 737 H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások 673 756 721 0 816 273 874 3 477 570 3 525 254 H) KÖTELEZETTSÉGEK 1 663 019 106 0 2 117 470 378 58 544 700 0 86 872 880 EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK 0 0 0 0 0 I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK 0 0 0 0 0 J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK 8 945 743 846 0 11 111 466 125 660 353 055 1 196 579 694 FORRÁSOK ÖSSZESEN 52 985 386 829 0 54 253 392 787 2 007 722 534 0 2 422 297 034 1.oldal
2. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. ÉVI EREDMÉNYKIMUTATÁSA 10.2. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez 2017. évi Eredménykimutatás Önkormányzat Önkormányzat által irányított költségvetési szervek 2017.01.01 Módosítások 2017.12.31 2017.01.01 Módosítások 2017.12.31 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek 6 994 375 068 0 7 534 301 842 6 560 892 0 2 218 900 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű 568 911 628 0 772 855 270 381 023 812 0 353 427 645 bevételei 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei 42 082 107 0 35 982 385 0 I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) 7 605 368 803 0 8 343 139 497 387 584 704 0 355 646 545 04 Saját termelésű készletek állományváltozása 0 0 0 0 0 0 05 Saját előállítású eszközök aktivált értéke 0 0 0 0 0 0 II Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05) 0 0 0 0 0 0 06 Központi működési támogatások eredményszemléletű bevételei 2 901 143 836 0 3 052 588 112 5 302 967 669 5 182 185 225 07 támogatások eredményszemléletű bevételei 212 726 071 0 425 259 894 223 305 093 262 177 537 08 Felhalmozási támogatások eredményszemléletű bevételei 174 545 545 6 231 291 347 3 335 900 5 614 990 09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek 847 512 240 0 1 650 823 607 29 076 956 0 36 898 284 III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) 4 135 927 692 0 11 359 962 960 5 558 685 618 0 5 486 876 036 10 Anyagköltség 4 094 219 0 552 118 149 968 523 0 137 558 816 11 Igénybe vett szolgáltatások értéke 943 139 935 0 985 832 201 1 641 284 745 0 1 386 496 611 12 Eladott áruk beszerzési értéke 0 0 0 154 774 0 193 291 13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 31 775 257 0 61 411 712 38 786 217 0 28 266 842 IV Anyagjellegű ráfordítások (= 10+11+12+13) 979 009 411 0 1 047 796 031 1 830 194 259 0 1 552 515 560 14 Bérköltség 109 458 592 0 1 243 137 2 356 397 785 0 2 645 553 237 15 Személyi jellegű egyéb kifizetések 104 334 724 0 120 979 472 327 175 359 0 311 134 698 16 Bérjárulékok 42 471 414 0 27 406 001 759 452 419 0 714 299 175 V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) 256 264 730 0 149 628 610 3 443 025 563 0 3 670 987 110 VI Értékcsökkenési leírás 1 522 192 014 0 836 431 727 141 736 537 0 191 060 517 VII Egyéb ráfordítások 9 041 878 685 0 17 106 438 653 439 124 934 0 577 949 219 A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) -58 048 345 0 562 807 436 92 189 029 0-149 989 825 17 Kapott (járó) osztalék és részesedés 0 0 0 0 0 0 18 Részesedésből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek 0 0 0 19 Befektetett pü. eszközökből származóeredményszeml. bevételek, árfolyamnyer. 0 0 0 20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek 53 008 027 0 150 145 594 14 698 0 9 520 21 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=21a+21b) 5 862 0 0 0 21a - ebből: lekötött bankbetétek mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége 0 0 21b - ebből: egyéb pénzeszközök mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége 0 0 0 0 VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) 53 013 889 0 150 145 594 14 698 0 9 520 22 Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszeteségek 23 Befektetett pénzügyi eszközökből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek 24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 5 896 611 0 12 187 614 1 414 0 0 25 Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése (>=25a+25b) 0 0 26 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=26a+26b) 0 3 103 4 427 0 14 26a - ebből: árfolyamveszteség 0 0 IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26) 5 896 611 0 12 190 717 5 841 0 14 B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) 47 117 278 0 137 954 877 8 857 0 9 506 C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) -10 931 067 0 700 762 313 92 197 886 0-149 980 319 1.oldal
10.3. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő társasági üzletrészek 2017.12.31. jegyzett tőke jegyzett tőke -ban %-ában T-Szol Zrt 1 379 970 000 100,00 Tatabányai Közszolgáltató Kft 3 000 000 100,00 AGORA Kft 125 000 000 100,00 Gazdaságfejlesztő Szervezet Nonprofit Kf 3 000 000 100,00 Cseri Strand és Élményfürdő Kft 30 000 000 100,00 T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft 250 000 000 100,00 T-Ingatlanfejlesző 2016 Ingatlanfejlesztő Kft 140 000 000 100,00 Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Kft. 10 000 000 52,00 Távfűtési Rendszert fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. 10 000 000 51,00 T-Ház Kft. 3 000 000 50,00 Turulgáz Zrt. 102 000 000 25,25 Bánki Donát Térségi Integrációs Szakképző Központ Nonprofit Kft. "v.a." 9 000 000 90,00 Tatabánya Erőmű Kft. 1 620 020 000 51,00 NHSZ Biogáz Tatabánya Kft 102 570 000 38,90 Tatabányai Futball Club Kft. 10 800 000 30,00 Tatabányai Kézilabda Kft. 600 000 20,00 Tatabánya-Esztergom Kiemelt Járműipari Térség és Fejlődési Zóna Nonprofit Kft 750 000 20,00 Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft 330 000 9,00 ÉDV Zrt. 114 000 000 8,26 Közép-Pannon R.F. Zrt. 12 562 176 1,51 Győri ÉPFU Zrt. 8 445 000 1,84 MVM Zrt. 144 000 1 ezrelék alatt Vértesi Erőmű Zrt. 53 000 1 ezrelék alatt 3 259 244 176 Tatabánya, 2017.12.31.
10.4. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. ÉVI VAGYONKIMUTATÁS ESZKÖZÖK A) Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök I. A KÖNYVVITELI MÉRLEGBEN ÉRTÉKKEL SZEREPLŐ ESZKÖZÖKRŐL ÉS FORRÁSOKRÓL I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök Forintban 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Tatabányai Egyesített Bölcsödék Benedek Elek Óvoda Kodály Zoltán Óvoda Kertvárosi Óvoda Sárberki Óvoda Gyermekkert Óvoda Turul Óvoda Német Nemzetiségi Óvoda Arany János Óvoda forgalomképtelen 0 0 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 korlátozottan forgalom-képes 37 197 37 164 37 092 37 720 54 739 37 146 35 898 17 950 1 976 234 2 885 229 826 386 12 223 971 18 206 726 37 961 204 56 167 930 Üzleti vagyon 0 0 forgalomképtelen 0 12 760 121 204 12 760 121 204 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 3 317 981 100 3 317 981 100 korlátozottan forgalom-képes 533 254 733 125 483 695 103 227 251 145 707 309 80 852 922 139 948 562 191 199 809 70 520 540 54 010 053 82 119 475 175 074 826 48 352 461 1 749 751 636 9 486 184 376 11 235 936 012 Üzleti vagyon 0 5 552 304 229 5 552 304 229 forgalomképtelen 0 0 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 korlátozottan forgalom-képes 3 949 316 676 181 18 606 94 996 505 960 273 217 537 463 11 258 24 647 541 121 380 7 499 271 27 807 210 9 119 394 60 687 422 135 949 215 144 360 314 280 309 529 Üzleti vagyon 0 0 forgalomképtelen 0 0 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 korlátozottan forgalom-képes 0 0 Üzleti vagyon 0 0 forgalomképtelen 0 1 623 458 299 1 623 458 299 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 korlátozottan forgalom-képes 5 778 310 3 623 197 9 401 507 569 544 415 578 945 922 Üzleti vagyon 0 forgalomképtelen 0 0 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 korlátozottan forgalom-képes 0 0 Üzleti vagyon 0 0 forgalomképtelen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 II. Tárgyi eszközök összesen Törzs-vagyon nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 korlátozottan forgalom-képes 537 204 049 126 159 876 103 245 857 145 802 305 81 358 882 140 221 779 191 737 272 70 531 798 54 010 053 106 767 016 121 380 13 277 581 202 882 036 57 471 855 64 310 619 1 895 102 358 33 453 953 937 35 349 056 295 Üzleti vagyon 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1. Tartós részesedések Törzsvagyon korlátozottan forgalomképes 0 0 Üzleti vagyon 0 3 412 184 496 3 412 184 496 2. Tartós hitelviszonyt Törzsvagyon korlátozottan forgalomképes 0 0 megtestesítő értékpapírok Üzleti vagyon 0 0 3. Befektetett pénzügyi Törzsvagyon korlátozottan forgalomképes 0 0 eszközök érték-helyesbítése Üzleti vagyon 0 0 III. Befektetett pénzügyi eszközök Törzsvagyon korlátozottan forgalomképes 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 összesen Üzleti vagyon 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 412 184 496 3 412 184 496 III. Befektetett pénzügyi eszközök Immateriális javak 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 2. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek 3. Tenyészállatok 4., felújítások 5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése Törzs-vagyon Törzs-vagyon Törzs-vagyon Törzs-vagyon Törzs-vagyon Törzs-vagyon Jászai Mari Színház, Népház Tatabányai Levéltár Gamesz Tatabányai Múzeum József Attila Megyei és Városi Könyvtár Polgármesteri Hivatal Intézmények összesen Önkormányzat Mindösszesen ESZKÖZÖK FORRÁSOK A) Nemzeti vagyonba tartozó befektetett esz B) N.v. forg C) Pénzeszkö zök D) Követel ések G) Saját tőke H) Kötelez ettsége IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök 1. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök 2. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök összesen Törzs-vagyon Törzs-vagyon Törzs-vagyon forgalomképtelen 0 0 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 korlátozottan forgalom-képes 0 4 569 234 389 4 569 234 389 Üzleti vagyon 0 0 forgalomképtelen 0 0 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 korlátozottan forgalom-képes 0 0 Üzleti vagyon 0 0 forgalomképtelen 0 0 0 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jel. 0 0 0 korlátozottan forgalom-képes 0 4 569 243 389 4 569 243 389 Üzleti vagyon 0 0 0 A) Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök összesen 537 204 049 126 197 073 103 283 021 145 839 397 81 396 602 140 276 518 191 774 418 70 567 696 54 028 003 106 767 016 121 380 15 253 815 205 767 265 58 298 241 76 534 590 1 913 309 084 41 473 343 026 43 386 652 110 I. Készletek össszesen 972 786 659 143 835 62 117 46 732 124 142 379 842 296 283 239 051 5 220 498 426 538 8 427 967 8 427 967 II. Értékpapírok összesen 0 0 B) Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök összesen 972 786 659 143 0 835 62 117 0 46 732 124 142 379 842 0 296 283 239 051 5 220 498 426 538 0 8 427 967 0 8 427 967 I. Lekötött bankbetétek 0 0 II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek 261 500 54 825 15 710 332 035 440 919 772 954 III. Forintszámlák 20 065 311 5 567 284 2 358 739 3 406 148 6 105 578 10 338 128 4 356 592 3 614 698 5 535 022 67 075 812 522 811 69 652 629 11 380 431 8 210 003 204 700 553 422 889 739 11 173 138 503 11 596 028 242 IV. Devizaszámlák 0 0 C) Pénzeszközök összesen 20 065 311 5 567 284 2 358 739 3 406 148 6 105 578 10 338 128 4 356 592 3 614 698 5 535 022 67 337 312 522 811 69 652 629 11 380 431 8 264 828 204 716 263 423 221 774 11 173 579 422 11 596 801 196 I. Költségvetési évben esedékes követelések 306 636 1 305 466 372 391 251 600 1 934 780 7 148 974 11 319 847 942 061 381 953 381 228 II. Költségvetési évet követően esedékes követelések 71 942 0 0 0 696 152 2 518 905 257 932 3 544 931 231 135 390 234 680 321 III. Követelés jellegű sajátos elszámolások 1 583 987 0 38 080 5 485 207 135 20 000 506 200 8 615 972 889 97 106 2 031 503 3 883 406 9 354 406 407 864 500 417 218 906 D) Követelések összesen 1 962 565 0 38 080 0 5 485 207 135 0 0 20 000 2 507 818 8 615 3 864 185 348 706 3 966 283 11 290 312 24 219 184 1 581 061 271 1 605 280 455 E) Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások 148 593 447 533 358 737 284 139 498 011 131 473 451 025 206 302 389 866 6 024 727 29 081 529 1 574 494 3 719 897-194 563 43 121 763 12 459 160 55 580 923 F) Aktív időbeli elhatárolások 11 250 19 098 29 892 258 112 37 048 686 544 74 156 6 385 578 2 495 584 9 997 262 12 949 908 22 947 170 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 560 364 554 132 890 131 106 038 577 149 530 519 88 067 793 150 953 254 196 658 659 74 512 838 60 352 733 182 894 985 986 137 118 777 753 224 365 550 81 061 365 294 842 186 2 422 297 034 54 253 392 787 56 675 689 821 I. Nemzeti vagyon induláskori értéke 301 663 575 130 765 048 138 437 004 113 745 260 123 059 189 87 934 887 96 566 081 90 673 419 68 875 998 258 423 546 43 701 799 46 005 647 252 313 534 166 855 201 429 504 781 2 348 524 969 47 639 876 715 49 988 401 684 II. Nemzeti vagyon változásai -110 561-110 561-2 052 929 906-2 053 040 467 III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai 9 203 808 6 007 960 1 305 835 4 026 403 10 480 556 2 301 146 5 440 291 1 657 360 4 122 306 21 063 000 1 548 040 26 810 758 16 952 470 4 354 092 40 836 559 156 110 584 2 181 628 555 2 337 739 139 IV. Felhalmozott eredmény -149 618 217-69 761 924-55 614 249-51 131 294-59 615 300-42 312 645-49 945 120-35 035 048-26 562 355-172 125 501-45 880 885-24 281 179-36 482 858-92 844 701-304 488 937-1 215 700 213-7 444 881 393-8 660 581 606 V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása 0 0 VI. Mérleg szerinti eredmény -3 673 330-5 449 175-6 421 787-6 616 783-11 283 347 3 995 500-5 467 223-5 159 898-6 460 706 36 453 379 43 944 20 355 457-15 036 325-12 386 188-132 873 837-149 980 319 700 762 313 550 781 994 G) Saját tőke összesen 157 575 836 61 561 909 77 706 803 60 023 586 62 641 098 51 918 888 46 594 029 52 135 833 39 975 243 143 814 424-587 102 68 780 122 217 746 821 65 978 404 32 978 566 1 138 844 460 41 024 456 284 42 163 300 744 I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek 326 378 29 050 0 0 0 0 0 0 130 576 13 417 965 13 928 9 811 352 776 178 689 711 41 972 751 67 167 889 903 273 921 970 441 810 II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek 3 385 832 270 358 294 667 236 303 409 393 1 006 646 158 693 485 588 159 291 0 254 673 3 343 974 1 242 767 2 333 174 2 598 378 16 179 737 397 922 583 414 102 320 III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások 0 0 0 0 0 0 0 3 156 590 0 42 373 8 544 0 317 747 3 525 254 816 273 874 819 799 128 H) Kötelezettségek összesen 3 712 210 299 408 294 667 236 303 409 393 1 006 646 158 693 485 588 289 867 16 574 555 268 601 13 197 699 2 027 489 3 022 885 44 888 876 86 872 880 2 117 470 378 2 204 343 258 I) Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások 0 0 0 J) Passzív időbeli elhatárolások 399 076 508 71 028 814 28 037 107 89 270 630 25 017 302 98 027 720 149 905 937 21 891 417 20 087 623 22 506 006 1 304 638 36 799 932 4 591 240 12 060 076 216 974 744 1 196 579 694 11 111 466 125 12 308 045 819
10.4. melléklet a 11/2018. (V.30.) hez Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. ÉVI VAGYONKIMUTATÁS I. A KÖNYVVITELI MÉRLEGBEN ÉRTÉKKEL SZEREPLŐ ESZKÖZÖKRŐL ÉS FORRÁSOKRÓL FORRÁSOK ÖSSZESEN Forintban 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Tatabányai Egyesített Bölcsödék Benedek Elek Óvoda Kodály Zoltán Óvoda Kertvárosi Óvoda Sárberki Óvoda Gyermekkert Óvoda Turul Óvoda Német Nemzetiségi Óvoda Arany János Óvoda Jászai Mari Színház, Népház 560 364 554 132 890 131 106 038 577 149 530 519 88 067 793 150 953 254 196 658 659 74 512 838 60 352 733 182 894 985 986 137 118 777 753 224 365 550 81 061 365 294 842 186 2 422 297 034 54 253 392 787 56 675 689 821 Tatabányai Levéltár Gamesz Tatabányai Múzeum József Attila Megyei és Városi Könyvtár Polgármesteri Hivatal Intézmények összesen Önkormányzat Mindösszesen II. A KÖNYVVITELI MÉRLEGBEN ÉRTÉKKEL NEM SZEREPLŐ ESZKÖZÖKRŐL, KÖVETELÉSEKRŐL, 1. "0"-ra leírt eszközök 2. Haszbálat ban lévő kisértékű 3. Befektetett eszközök, készletek 4. Érték nélkül nyilvántart 5. Függő követelések, kötelezettségek, biztos (jövőbeni) követelések Függő "0"-ra leírt eszközök (bruttó értékben -ban) használatban Immateriális javak használaton kívül használatban Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok használaton kívül használatban Gépek, berendezések, felszerelések és járművek használaton kívül használatban használaton kívül Használatban lévő kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek Immateriális javak (db) Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (db) Gépek, berendezések, felszerelések és járművek (db) Készletek () Befektetett eszközök, készletek ( ) Befektetett eszközök Készlet ek 728 333 725 939 239 347 392 315 714 132 536 635 588 564 99 150 178 230 1 355 240 16 794 234 2 352 071 296 000 15 053 875 124 660 842 164 714 907 39 388 723 204 103 630 0 0 3 193 000 0 0 456 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 649 000 25 448 925 29 097 925 0 0 32 260 505 30 083 143 20 432 953 16 828 677 20 694 904 13 012 080 18 177 198 11 591 499 11 552 199 101 781 945 8 110 036 21 772 594 49 029 659 74 381 273 184 277 412 613 986 077 413 809 473 1 027 795 550 0 0 36 181 838 30 809 082 20 672 300 17 676 992 21 409 036 13 548 715 18 765 762 11 690 649 11 730 429 103 137 185 24 904 270 24 124 665 49 325 659 89 435 148 308 938 254 782 349 984 478 647 121 1 260 997 105 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 1 1 5 60 3 362 437 26 463 3 3 3 5 947 6 919 4 559 11 021 6 131 5 193 6 113 7 405 1 454 974 853 291 1 032 1 499 59 391 100 554 159 945 1 273 368 659 143 835 62 117 46 732 124 142 379 842 296 283 5 220 498 426 538 8 489 498 8 489 498 Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök 0 2 325 065 756 2 325 065 756 Bérbe vett befektetett eszközök 0 0 Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök 0 0 PPP konstrukcióban használt befektett eszközök 0 0 Bérbe vett készletek 0 0 Letétbe, bizományba átvett készletek 0 0 Intervenciós készletek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 325 065 756 2 325 065 756 Kulturális javak és régészeti leletek (érték nélkül nyilvántartott eszközök: db, fm) Képzőművészeti alkotások 28 28 28 Kép- és hangarchívum 122 122 122 Gyűjtemények 3 267 3 267 3 267 Régészeti leletek 0 0 Kulturáli s javak Függő követelések, kötelezettségek, biztos (jövőbeni) követelések ( ) Támogatási előlegekkel kapcsolatos elszámolások Egyéb függő követelések Biztos (jövőbeni) követelések Kezeséggel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek El nem ismert tartozások Támogatási előlegekkel kapcsolatos elszámolási kötelezettségek Egyéb függő kötelezettségek ás biztos (jövőben Függő kötelezettségek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Tatabánya, 2018. P.H. kitöltésért felelős intézményvezető
Működési bevételek Felhalmozási bevételek Működési támogatások államháztartáson belülről 1. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 1. TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZESÍTŐ KIMUTATÁSA 2018. ÉV BEVÉTELEK KIADÁSOK EGYENLEG (Bevételek - Kiadások) ("+" egyenleg többlet; "-" egyenleg hiány) 1/2018. (I.29.) 12/2018. (V.30.) Közhatalmi bevételek 7 539 700 000 8 088 200 000 Működési bevételek 1 508 947 707 1 609 942 455 1/2018. (I.29.) 12/2018. (V.30.) 3 145 768 545 3 399 347 398 Személyi juttatások 3 251 285 643 3 314 067 335 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 702 752 546 741 816 967 Dologi 3 535 365 886 4 245 269 155 Ellátottak pénzbeli 300 200 000 161 060 757 Működési átvett pénzeszközök 36 511 000 37 812 007 2 989 088 063 3 252 769 041 12/2018. (V.30.) Működési bevételek összesen 12 230 927 252 13 135 301 860 Működési összesen 10 778 692 138 11 714 983 255 1 420 318 605 Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről 3 213 175 960 3 706 209 706 13 769 590 033 14 498 530 888 Felhalmozási bevételek 115 500 000 215 581 882 2 284 176 909 2 769 053 433 Felhalmozási Felhalmozási átvett pénzeszközök 32 000 000 182 000 000 400 103 213 821 434 614 Felhalmozási bevételek összesen 3 360 675 960 4 103 791 588 Felhalmozási összesen 16 453 870 155 18 089 018 935-13 985 227 347 Költségvetési bevételek összesen KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY BELSŐ FINANSZÍROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK: KÖLTSÉGVETÉSI MARADVÁNY, SZABAD PÉNZESZKÖZ BETÉTBŐL VALÓ VISSZAVONÁSA Költségvetési maradvány Szabad pénzeszköz betétből való visszavonása Maradvánnyal és szabad pénzeszköz betétből való visszavonásával korrigált költségvetési bevételek összesen Hitelfelvétel Bevételi előirányzatok KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY KÜLSŐ FINANSZÍROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK Állampapírok visszaváltása Külső finanszírozási bevételek összesen: BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN Működési Kiadási előirányzatok 15 591 603 212 17 239 093 448 Költségvetési összesen 27 232 562 293 29 804 002 190-12 564 908 742 10 761 228 313 11 691 237 974 11 691 237 974 0 0 0 26 352 831 525 28 930 331 422 Költségvetési összesen 27 232 562 293 29 804 002 190-873 670 768 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK : hiteltörlesztés és egyéb 1 000 000 000 1 000 000 000 120 269 232 126 329 232 kiadás 10 000 000 000 10 000 000 000 Állampapírok vásárlása 10 000 000 000 10 000 000 000 11 000 000 000 11 000 000 000 összesen 10 120 269 232 10 126 329 232 873 670 768 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 37 352 831 525 39 930 331 422 37 352 831 525 39 930 331 422 0 1. oldal
1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) 2. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 1/2018. (I.29.) Működési támogatások államháztartáson belülről Működési bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök Költségvetési maradvány és szabad pénzeszközök betétből való visszavonása bevételek Hitelfelvétel és állampapírok visszaváltása Irányító szervi támogatások Eltérés Kötelező feladatok Önkormányzat 17 445 400 516 3 034 839 235 8 084 000 000 460 580 000 258 127 2 932 434 976 0 0 4 975 883 324 0 0 19 487 995 662 2 042 595 146 Polgármesteri Hivatal 1 590 321 044 15 227 212 1 200 000 8 567 688 0 0 0 0 200 237 299 0 1 587 896 464 1 813 128 663 222 807 619 Egyéb költségvetési szervek 3 635 894 489 154 502 243 0 343 051 535 2 880 502 000 78 740 0 143 964 768 0 3 209 545 624 3 851 647 790 215 753 301 Kötelező feladatok 22 671 616 049 3 204 568 690 8 085 200 000 812 199 223 261 007 2 932 936 976 78 740 0 5 320 085 391 0 4 797 442 088 25 152 772 115 2 481 156 066 összesen: Önként vállalt feladatok Önkormányzat 19 291 184 599 180 106 500 3 000 000 676 589 894 0 773 272 730 215 500 000 182 000 000 6 283 602 001 11 000 000 000 0 19 314 071 125 22 886 526 Polgármesteri Hivatal 74 259 072 9 549 830 0 11 070 490 0 0 0 0 8 044 623 0 62 842 212 91 507 155 17 248 083 Egyéb költségvetési szervek 575 812 192 5 122 378 0 110 082 848 37 551 000 0 3 142 0 79 505 959 0 452 074 643 684 339 970 108 527 778 Önként vállalt feladatok 19 941 255 863 194 778 708 3 000 000 797 743 232 37 551 000 773 272 730 215 503 142 182 000 000 6 371 152 583 11 000 000 000 514 916 855 20 089 918 250 148 662 387 összesen: Államigazgatási feladatok Önkormányzat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Polgármesteri Hivatal 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb költségvetési szervek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ÖSSZESEN Önkormányzat 36 736 585 115 3 214 945 735 8 087 000 000 1 137 169 894 258 127 3 705 707 706 215 500 000 182 000 000 11 259 485 325 11 000 000 000 0 38 802 066 787 2 065 481 672 Polgármesteri Hivatal 1 664 580 116 24 777 042 1 200 000 19 638 178 0 0 0 0 208 281 922 0 1 650 738 676 1 904 635 818 240 055 702 Egyéb költségvetési szervek 4 211 706 681 159 624 621 0 453 134 383 37 553 880 502 000 81 882 0 223 470 727 0 3 661 620 267 4 535 987 760 324 281 079 : 42 612 871 912 3 399 347 398 8 088 200 000 1 609 942 455 37 812 007 3 706 209 706 215 581 882 182 000 000 11 691 237 974 11 000 000 000 5 312 358 943 45 242 690 365 2 629 818 453 korrekció (irányítószervi támogatás) -5 260 040 387-5 312 358 943-5 312 358 943-52 318 556 BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 37 352 831 525 3 399 347 398 8 088 200 000 1 609 942 455 37 812 007 3 706 209 706 215 581 882 182 000 000 11 691 237 974 11 000 000 000 0 39 930 331 422 2 577 499 897 1. oldal
2. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez Témaszám 1/2018. (I.29.) Működési támogatások államháztartáson belülről 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2018. ÉV Működési bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek ÖNKORMÁNYZATI SAJÁT BEVÉTELEK 101 Kötelező feladatok Kötelező feladatok összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 102 Önként vállalt feladatok 102 010 Kamatok és egyéb kamatjellegű bevételek 80 000 000 80 000 000 80 000 000 0 102 020 Továbbszámlázott szolgáltatás 29 735 099 73 847 181 73 847 181 44 112 082 Alap bevétel 23 413 464 67 123 644 67 123 644 43 710 180 ÁFA bevétel 6 321 635 6 723 537 6 723 537 401 902 102 030 Egyéb bevételek 8 822 726 8 822 726 8 822 726 0 Alap bevétel 6 947 028 6 947 028 6 947 028 0 ÁFA bevétel 1 875 698 1 875 698 1 875 698 0 102 040 ÁFA visszatérülések 22 521 635 26 589 484 26 589 484 4 067 849 Önként vállalt feladatok összesen: 141 079 460 0 0 189 259 391 0 0 0 0 0 0 0 189 259 391 48 179 931 ÖNKORMÁNYZATI SAJÁT BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 141 079 460 0 0 189 259 391 0 0 0 0 0 0 0 189 259 391 48 179 931 VAGYONHASZNOSÍTÁSSAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK 103 Kötelező feladatok 103 010 Földterület bérlet (Kőbányával együtt) 38 100 000 38 100 000 38 100 000 0 Alap bevétel 30 000 000 30 000 000 30 000 000 0 ÁFA bevétel 8 100 000 8 100 000 8 100 000 0 103 020 Hulladéktároló használati díj (nem tatabányai) 7 620 000 7 620 000 7 620 000 0 Alap bevétel 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 ÁFA bevétel 1 620 000 1 620 000 1 620 000 0 103 030 Önkormányzati bértelkek bérleti díja 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 103 040 Nem lakás helyiségek bérleti díja 22 860 000 22 860 000 22 860 000 0 Alap bevétel 18 000 000 18 000 000 18 000 000 0 ÁFA bevétel 4 860 000 4 860 000 4 860 000 0 103 05 Önkormányzati tulajdonú lakások lakbér- és vízdíjbevétele 350 000 000 0 0 360 000 000 0 0 0 0 0 0 0 360 000 000 10 000 000 103 051 Önkormányzati tulajdonú lakások lakbérbevétele 340 000 000 350 000 000 350 000 000 10 000 000 103 052 Önkormányzati tulajdonú lakások vízdíjbevétele 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 103 060 Millenniumi lakópark Réti úti bérlakások lakbérbevétele 23 000 000 23 000 000 23 000 000 0 103 070 Szent Flórián utca 4/C bérlakások lakbérbevétele 3 000 000 3 000 000 3 000 000 0 Kötelező feladatok összesen 450 580 000 0 0 460 580 000 0 0 0 0 0 0 0 460 580 000 10 000 000 104 Önként vállalt feladatok 104 010 Hamvasztókemence használati díj 10 160 000 10 160 000 10 160 000 0 Alap bevétel 8 000 000 8 000 000 8 000 000 0 ÁFA bevétel 2 160 000 2 160 000 2 160 000 0 104 020 Strand és élményfürdő bérleti díj 25 400 000 25 400 000 25 400 000 0 Alap bevétel 20 000 000 20 000 000 20 000 000 0 ÁFA bevétel 5 400 000 5 400 000 5 400 000 0 104 030 Piac bevételei 8 255 000 8 255 000 8 255 000 0 Alap bevétel 6 500 000 6 500 000 6 500 000 0 ÁFA bevétel 1 755 000 1 755 000 1 755 000 0 104 040 Közterület használati díj 15 875 000 15 875 000 15 875 000 0 Alap bevétel 12 500 000 12 500 000 12 500 000 0 ÁFA bevétel 3 375 000 3 375 000 3 375 000 0 104 050 Fizető parkolók díjbevétele 59 690 000 59 690 000 59 690 000 0 Alap bevétel 47 000 000 47 000 000 47 000 000 0 ÁFA bevétel 12 690 000 12 690 000 12 690 000 0 104 060 Tatabánya kártya díjbevétele 15 240 000 15 240 000 15 240 000 0 Alap bevétel 12 000 000 12 000 000 12 000 000 0 ÁFA bevétel 3 240 000 3 240 000 3 240 000 0 Működési átvett pénzeszközök 12/2018. (V.30.) Felhalmozási bevételek Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök Költségvetési maradvány és szabad pénzeszközök betétből való visszavonása bevételek Hitelfelvétel és állampapírok visszaváltása Irányító szervi támogatások Eltérés 1. oldal
2. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez Témaszám 1/2018. (I.29.) Működési támogatások államháztartáson belülről 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2018. ÉV Működési bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök 12/2018. (V.30.) Felhalmozási bevételek Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök Költségvetési maradvány és szabad pénzeszközök betétből való visszavonása bevételek 104 070 Nagyobb értékű telkek 76 200 000 0 0 24 300 000 0 0 90 000 000 0 0 0 0 114 300 000 38 100 000 Alap bevétel 60 000 000 90 000 000 90 000 000 30 000 000 ÁFA bevétel 16 200 000 24 300 000 24 300 000 8 100 000 104 080 Lakásépítési telkek értékesítése 25 400 000 0 0 8 100 000 0 0 30 000 000 0 0 0 0 38 100 000 12 700 000 Alap bevétel 20 000 000 30 000 000 30 000 000 10 000 000 ÁFA bevétel 5 400 000 8 100 000 8 100 000 2 700 000 104 090 Kisebb telkek értékesítése 3 175 000 0 0 2 025 000 0 0 7 500 000 0 0 0 0 9 525 000 6 350 000 Alap bevétel 2 500 000 7 500 000 7 500 000 5 000 000 ÁFA bevétel 675 000 2 025 000 2 025 000 1 350 000 104 100 Nem lakás helyiségek értékesítése 38 100 000 0 0 22 950 000 0 0 85 000 000 0 0 0 0 107 950 000 69 850 000 Alap bevétel 30 000 000 85 000 000 85 000 000 55 000 000 ÁFA bevétel 8 100 000 22 950 000 22 950 000 14 850 000 104 110 Önkormányzati tulajdonú lakások értékesítése 3 000 000 3 000 000 3 000 000 0 104 120 Részesedések, hozambevétel 40 000 000 0 0-40 000 000 104 130 Duna-Vértes Hulladékgazdálkodási Társulás földterület használati díj 295 335 503 295 335 503 295 335 503 0 Alap bevétel 232 547 640 232 547 640 232 547 640 0 ÁFA bevétel 62 787 863 62 787 863 62 787 863 0 Önként vállalt feladatok összesen: 615 830 503 0 0 487 330 503 0 0 215 500 000 0 0 0 0 702 830 503 87 000 000 VAGYONHASZNOSÍTÁSSAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 1 066 410 503 0 0 947 910 503 0 0 215 500 000 0 0 0 0 1 163 410 503 97 000 000 HELYI ADÓK ÉS ÁTENGEDETT BEVÉTELEK 105 Kötelező feladatok 105 010 Helyi iparűzési adó 4 701 500 000 4 900 000 000 4 900 000 000 198 500 000 105 020 Építményadó 1 350 000 000 1 400 000 000 1 400 000 000 50 000 000 105 030 Telekadó 160 000 000 180 000 000 180 000 000 20 000 000 105 040 Környei ipari területet érintő adó 1 120 000 000 1 400 000 000 1 400 000 000 280 000 000 105 050 Gépjárműadó 40 %-a 170 000 000 170 000 000 170 000 000 0 105 060 Talajterhelési díj 500 000 500 000 500 000 0 105 070 Adó pótlék, bírság 30 000 000 30 000 000 30 000 000 0 105 080 Helyszíni és közigazgatási bírság 3 500 000 3 500 000 3 500 000 0 Kötelező feladatok összesen 7 535 500 000 0 8 084 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 8 084 000 000 548 500 000 106 Önként vállalt feladatok 106 010 Idegenforgalmi adó 3 000 000 3 000 000 3 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 3 000 000 0 3 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 3 000 000 0 HELYI ADÓK ÉS ÁTENGEDETT BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 7 538 500 000 0 8 087 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 8 087 000 000 548 500 000 ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása 107 Kötelező feladatok 107 01 A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA 85 000 3 302 184 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 302 184 3 217 184 107 011 Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása 85 000 85 000 85 000 0 107 012 A 2017. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása 0 3 217 184 3 217 184 3 217 184 107 02 A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 1 277 896 234 1 288 909 996 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 288 909 996 11 013 762 107 021 Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 1 076 223 000 1 076 223 000 1 076 223 000 0 107 022 Óvodaműködtetési támogatás 171 515 534 171 515 534 171 515 534 0 107 023 Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többlethoz 30 157 700 41 171 462 41 171 462 11 013 762 Hitelfelvétel és állampapírok visszaváltása Irányító szervi támogatások Eltérés 2. oldal
2. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2018. ÉV Működési bevételek 12/2018. (V.30.) Felhalmozási bevételek bevételek Témaszám 1/2018. (I.29.) Működési támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök Költségvetési maradvány és szabad pénzeszközök betétből való visszavonása Hitelfelvétel és állampapírok visszaváltása Irányító szervi támogatások Eltérés 107 03-107 A TELEPÜLÉSI ÖNKROMÁNYZATOK SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI ÉS 09 GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 1 227 160 787 1 272 554 111 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 272 554 111 45 393 324 107 030 Szociális ágazati összevont pótlék 0 45 393 324 45 393 324 45 393 324 107 04-107 05 Szociális feladatok támogatása (TJ ESZI támogatás) 609 030 048 609 030 048 0 0 0 0 0 0 0 0 0 609 030 048 0 107 041 Család- és gyermekjóléti szolgálat 50 320 000 50 320 000 50 320 000 0 107 042 Család- és gyermekjóléti központ 36 300 000 36 300 000 36 300 000 0 107 043 Szociális étkeztetés 38 547 168 38 547 168 38 547 168 0 107 044 Házi segítségnyújtás 34 391 000 34 391 000 34 391 000 0 107 045 Időskorúak nappali intézményi ellátása 29 430 000 29 430 000 29 430 000 0 107 046 Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása 9 350 000 9 350 000 9 350 000 0 107 047 Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása 7 068 000 7 068 000 7 068 000 0 107 048 Hajléktalanok nappali intézményi ellátása 20 774 880 20 774 880 20 774 880 0 107 049 Hajléktalanok átmeneti intézményei 35 035 000 35 035 000 35 035 000 0 107 050 A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása 262 016 000 262 016 000 262 016 000 0 107 051 Intézmény - üzemeltetési támogatás 85 798 000 85 798 000 85 798 000 0 107 06 Gyermekétkeztetés támogatása 372 386 624 372 386 624 0 0 0 0 0 0 0 0 0 372 386 624 0 107 061 Az étkeztetési feladatot ellátók után járó bértámogatás 171 551 000 171 551 000 171 551 000 0 107 062 Az intézményi gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása 200 835 624 200 835 624 200 835 624 0 107 070 A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésésnek támogatása 4 086 615 4 086 615 4 086 615 0 107 080 Bölcsöde, mini bölcsőde támogatása 241 657 500 241 657 500 241 657 500 0 A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 230 048 858 230 048 858 0 0 0 0 0 0 0 0 0 230 048 858 0 107 10 Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása 230 048 858 230 048 858 0 0 0 0 0 0 0 0 0 230 048 858 0 107 101 Megyei hatókörű városi könyvtárak feladatainak támogatása 141 600 000 141 600 000 141 600 000 0 107 102 Megyeszékhely megyei jogú városok közművelődési feladatainak támogatása 31 560 718 31 560 718 31 560 718 0 107 103 Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása 3 000 000 3 000 000 3 000 000 0 107 104 Megyei hatókörű városi könyvtár kistelepülési könyvtári kiegészítő támogatása 53 888 140 53 888 140 53 888 140 0 Kötelező feladatok összesen 2 735 190 879 2 794 815 149 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 794 815 149 59 624 270 108 Önként vállalt feladatok A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 168 100 000 168 100 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 168 100 000 0 A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadóművészeti szervezetek támogatása 168 100 000 168 100 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 168 100 000 0 108 01 A kiemelt minősítésű színházművészeti szervezetek támogatása 168 100 000 168 100 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 168 100 000 0 108 011 ~művészeti támogatás 100 900 000 100 900 000 100 900 000 0 108 012 ~ létesítmény-gazdálkodási működési támogatás 67 200 000 67 200 000 67 200 000 0 Önként vállalt feladatok összesen 168 100 000 168 100 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 168 100 000 0 Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása mindösszesen 2 903 290 879 2 962 915 149 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 962 915 149 59 624 270 Kiegészítő támogatások 109 Kötelező feladatok 109 010 2018. évi bérkompenzáció 0 7 332 916 7 332 916 7 332 916 109 020 Kulturális illetmény pótlék 0 10 478 816 10 478 816 10 478 816 109 030 Szociális ágazatban egészségügyi végzettséghez kötött munkakörben foglalkoztatottak egészségügyi kiegészítő pótléka 0 101 296 101 296 101 296 109 040 Vis maior támogatás - Dália utca 0 1 384 304 1 384 304 1 384 304 109 050 Nemzetiségi nevelési-oktatási feladatot ellátó pedagógusok nemzetiségi pótlékának támogatása 0 1 980 000 1 980 000 1 980 000 Kötelező feladatok összesen 0 19 893 028 0 0 0 1 384 304 0 0 0 0 0 21 277 332 21 277 332 3. oldal
2. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez Témaszám 1/2018. (I.29.) Működési támogatások államháztartáson belülről 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2018. ÉV Működési bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök 12/2018. (V.30.) Felhalmozási bevételek Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök Költségvetési maradvány és szabad pénzeszközök betétből való visszavonása bevételek 110 Önként vállalt feladatok Önként vállalt feladatok összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kiegészítő és egyéb kötött felhasználású támogatások mindösszesen 0 19 893 028 0 0 0 1 384 304 0 0 0 0 0 21 277 332 21 277 332 KÖTELEZŐ FELADATOK MINDÖSSZESEN 2 735 190 879 2 814 708 177 0 0 0 1 384 304 0 0 0 0 0 2 816 092 481 80 901 602 ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK MINDÖSSZESEN 168 100 000 168 100 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 168 100 000 0 ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK MINDÖSSZESEN 2 903 290 879 2 982 808 177 0 0 0 1 384 304 0 0 0 0 0 2 984 192 481 80 901 602 EURÓPAI UNIÓBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK 111 Kötelező feladatok 111 010 Bölcsődei szakemberek szakmai fejlesztése Tatabányán (EFOP-1.9.9-17- 2017-00001) 26 000 000 26 000 000 26 000 000 0 111 020 Óvodafejlesztés Tatabányán - Arany János Óvoda (TOP-6.2.1-16-TB1-2017-00001) 214 503 740 214 503 740 214 503 740 0 111 030 Bölcsődefejlesztés Tatabányán II. - Sárberki Bölcsőde (TOP-6.2.1-16-TB1-2017-00002) 149 385 000 149 385 000 149 385 000 0 111 040 Bölcsődefejlesztés Tatabányán II. - Kertvárosi Bölcsőde (TOP-6.2.1-16- TB1-2017-00003) 99 897 000 99 897 000 99 897 000 0 111 050 Az Üveggyári út 2. ütemének kialakítása (TOP-6.1.5-16) 0 451 147 442 451 147 442 451 147 442 Kötelező feladatok összesen 489 785 740 26 000 000 0 0 0 914 933 182 0 0 0 0 0 940 933 182 451 147 442 112 Önként vállalt feladatok 112 010 Által-ér völgyi kerékpárút II. ütem (TOP-6.4.1-16-TB1-2017-00001) 733 272 730 733 272 730 733 272 730 0 Önként vállalt feladatok összesen 733 272 730 0 0 0 0 733 272 730 0 0 0 0 0 733 272 730 0 EURÓPAI UNIÓBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 1 223 058 470 26 000 000 0 0 0 1 648 205 912 0 0 0 0 0 1 674 205 912 451 147 442 ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLI EGYÉB TÁMOGATÁSOK 113 Kötelező feladatok 113 01 Egészségügyi Alapellátás 19 800 000 19 800 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 19 800 000 0 113 011 Ifjúság-egészségügyi ellátás 6 300 000 6 300 000 6 300 000 0 113 012 Fogorvosi ellátás 4 500 000 4 500 000 4 500 000 0 113 013 13. sz. házi gyermekorvosi körzet 9 000 000 9 000 000 9 000 000 0 113 020 Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 25 000 000 25 000 000 25 000 000 0 113 030 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 100 000 100 000 100 000 0 113 040 Önkormányzatok által megtérített köztemetés 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 113 050 Modern Városok Program keretében a Tatabányai Árpád Gimnázium reálgimnáziummá történő fejlesztése 546 617 490 546 617 490 546 617 490 0 113 060 Modern Városok Program keretében az egykori MÁV szálló épületének középfokú kollégiumi célokra történő felhasználása 800 000 000 800 000 000 800 000 000 0 113 070 Modern Városok Program keretében Tatabánya Megyei Jogú Város József Attila Megyei és Városi Könyvtár fejlesztése 669 500 000 669 500 000 669 500 000 0 113 080 Tatabányai Több Kistérségi Társulás 2017. évi elszámolásából eredő visszafizetés 0 3 108 560 3 108 560 3 108 560 113 090 2017. évi állami támogatások elszámolása alapján járó támogatás 0 3 086 279 3 086 279 3 086 279 113 100 Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2017. évi szabad 0 141 036 219 141 036 219 141 036 219 Kötelező feladatok összesen 2 063 017 490 194 131 058 0 0 0 2 016 117 490 0 0 0 0 0 2 210 248 548 147 231 058 114 Önként vállalt feladatok 114 010 Tata Város Önkormányzat hozzájárulása Által-ér völgyi kerékpárút üzemeltetéséhez és fenntartásához 3 000 000 3 000 000 3 000 000 0 114 020 Települési fogászati ügyeleti ellátás támogatása támogatási szerződés alapján 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 114 030 Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjalap támogatásából visszajáró támogatás 0 785 000 785 000 785 000 114 040 Hiszek Benned Sport II. ütem támogatása 0 3 221 500 3 221 500 3 221 500 114 050 Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása 0 40 000 000 40 000 000 40 000 000 Önként vállalt feladatok összesen 8 000 000 12 006 500 0 0 0 40 000 000 0 0 0 0 0 52 006 500 44 006 500 ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLI EGYÉB TÁMOGATÁSOK MINDÖSSZESEN Hitelfelvétel és állampapírok visszaváltása 2 071 017 490 206 137 558 0 0 0 2 056 117 490 0 0 0 0 0 2 262 255 048 191 237 558 Irányító szervi támogatások Eltérés 4. oldal
2. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 2. ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI 2018. ÉV Működési bevételek 12/2018. (V.30.) Felhalmozási bevételek bevételek Témaszám 1/2018. (I.29.) Működési támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök Költségvetési maradvány és szabad pénzeszközök betétből való visszavonása Hitelfelvétel és állampapírok visszaváltása Irányító szervi támogatások Eltérés ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK 115 Kötelező feladatok: 115 010 Egyes jövedelempótló támogatások lakossági visszafizetései 0 258 127 258 127 258 127 Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 0 258 127 0 0 0 0 0 0 258 127 258 127 116 Önként vállalt feladatok 116 010 Magyar Atlétikai Szövetség támogatása Grosics Gyula stadionhoz 0 150 000 000 150 000 000 150 000 000 Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 150 000 000 0 0 0 150 000 000 150 000 000 ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK MINDÖSSZESEN 0 0 0 0 258 127 0 0 150 000 000 0 0 0 150 258 127 150 258 127 TÁMOGATÁSI KÖLCSÖNÖK VISSZATÉRÜLÉSE 117 Kötelező feladatok Kötelező feladatok összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 118 Önként vállalt feladatok 118 010 Lakossági kölcsön visszatérülés 8 000 000 8 000 000 8 000 000 0 118 020 Dolgozói lakásépítési kölcsön visszatérülés 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 118 030 Fűtéskorszerűsítési keretből nyújtott kölcsönök visszatérülése 22 000 000 22 000 000 22 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen 32 000 000 0 0 0 0 0 0 32 000 000 0 0 0 32 000 000 0 TÁMOGATÁSI KÖLCSÖNÖK VISSZATÉRÜLÉSE MINDÖSSZESEN 32 000 000 0 0 0 0 0 0 32 000 000 0 0 0 32 000 000 0 ELŐZŐ ÉVEK KÖLTSÉGVETÉSI MARADVÁNYA, SZABAD PÉNZESZKÖZÖK BETÉTBŐL VALÓ VISSZAVONÁSA 119 Kötelező feladatok 119 010 Előző évek költségvetési maradványa kötelező feladatok 4 171 326 407 4 975 883 324 4 975 883 324 804 556 917 Kötelező feladatok összesen 4 171 326 407 0 0 0 0 0 0 0 4 975 883 324 0 0 4 975 883 324 804 556 917 120 Önként vállalt feladatok 120 010 Előző évek költségvetési maradványa önként vállalt feladatok 6 589 901 906 6 283 602 001 6 283 602 001-306 299 905 Önként vállalt feladatok összesen 6 589 901 906 0 0 0 0 0 0 0 6 283 602 001 0 0 6 283 602 001-306 299 905 ELŐZŐ ÉVEK KÖLTSÉGVETÉSI MARADVÁNYA, SZABAD PÉNZESZKÖZÖK BETÉTBŐL VALÓ VISSZAVONÁSA MINDÖSSZESEN 10 761 228 313 0 0 0 0 0 0 0 11 259 485 325 0 0 11 259 485 325 498 257 012 KÜLSŐ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 121 Kötelező feladatok Kötelező feladatok összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 122 Önként vállalt feladatok 122 010 Magyar Állampapírok visszaváltása 10 000 000 000 10 000 000 000 10 000 000 000 0 122 020 Fejlesztési hitelfelvétel 500 000 000 500 000 000 500 000 000 0 122 030 A korábbi években megkötött hitelszerződések még le nem hívott hitelkerete 500 000 000 500 000 000 500 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen 11 000 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 11 000 000 000 0 11 000 000 000 0 KÜLSŐ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 11 000 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 11 000 000 000 0 11 000 000 000 0 123 Államigazgatási feladatok Államigazgatási feladatok összesen KÖTELEZŐ FELADATOK MINDÖSSZESEN ÖNKÉNTVÁLLALT FELADATOK MINDÖSSZESEN ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 17 445 400 516 3 034 839 235 8 084 000 000 460 580 000 258 127 2 932 434 976 0 0 4 975 883 324 0 0 19 487 995 662 2 042 595 146 19 291 184 599 180 106 500 3 000 000 676 589 894 0 773 272 730 215 500 000 182 000 000 6 283 602 001 11 000 000 000 0 19 314 071 125 22 886 526 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 36 736 585 115 3 214 945 735 8 087 000 000 1 137 169 894 258 127 3 705 707 706 215 500 000 182 000 000 11 259 485 325 11 000 000 000 0 38 802 066 787 2 065 481 672 5. oldal
2. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 3. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL IRÁNYÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK BEVÉTELEI 2018. ÉV 1/2018. (I.29.) Működési támogatások államháztartáson belülről Működési bevételek Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési átvett pénzeszközök 12/2018. (V.30.) Felhalmozási támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási bevételek POLGÁRMESTERI HIVATAL Kötelező feladatok 1 590 321 044 15 227 212 1 200 000 8 567 688 0 0 0 0 200 237 299 1 587 896 464 1 813 128 663 222 807 619 Önként vállalt feladatok 74 259 072 9 549 830 0 11 070 490 0 0 0 0 8 044 623 62 842 212 91 507 155 17 248 083 Államigazgatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN: 1 664 580 116 24 777 042 1 200 000 19 638 178 0 0 0 0 208 281 922 1 650 738 676 1 904 635 818 240 055 702 Felhalmozási bevételek Felhalmozási átvett pénzeszközök bevételek Költségvetési maradvány Irányító szervi támogatások Eltérés EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Kötelező feladatok Tatabányai Gazdasági és Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet 1 187 861 486 152 527 836 0 261 647 847 0 0 0 0 70 659 023 808 244 659 1 293 079 365 105 217 879 Tatabányai Egyesített Bölcsődék 475 200 291 0 0 24 226 114 0 50 000 0 0 21 817 734 458 461 350 504 555 198 29 354 907 Tatabányai Benedek Elek Óvoda 234 413 044 0 0 7 310 962 0 0 0 0 5 567 284 230 079 421 242 957 667 8 544 623 Kodály Zoltán Óvoda 242 368 780 60 000 0 7 780 212 0 0 0 0 2 396 819 237 227 548 247 464 579 5 095 799 Kertvárosi Óvoda 214 126 210 0 0 5 326 351 0 32 000 0 0 3 406 148 211 537 910 220 302 409 6 176 199 Tatabányai Turul Óvoda 214 208 966 0 0 7 259 353 0 0 0 0 4 356 592 211 616 483 223 232 428 9 023 462 Tatabányai Sárberki Óvoda 328 573 099 0 0 7 853 366 0 420 000 0 0 6 111 064 325 736 757 340 121 187 11 548 088 Tatabányai Gyermekkert Óvoda 203 711 887 0 0 3 536 298 0 0 0 0 10 545 263 199 513 214 213 594 775 9 882 888 Német Nemzetiségi Óvoda 129 290 302 0 0 3 039 923 0 0 0 0 3 614 698 127 901 345 134 555 966 5 265 664 Arany János Óvoda 160 974 488 0 0 6 316 849 0 0 0 0 5 555 022 156 462 851 168 334 722 7 360 234 Tatabánya MJV József Attila Megyei és Városi Könyvtár 245 165 936 1 914 407 0 8 754 260 2 880 0 78 740 0 9 935 121 242 764 086 263 449 494 18 283 558 Kötelező feladatok összesen: 3 635 894 489 154 502 243 0 343 051 535 2 880 502 000 78 740 0 143 964 768 3 209 545 624 3 851 647 790 215 753 301 Önként vállalt feladatok Tatabánya MJV Tatabányai Múzeum 81 972 495 0 0 2 244 848 0 0 3 142 0 11 241 021 81 698 337 95 187 348 13 214 853 Tatabánya MJV Városi Levéltár 19 420 697 0 0 30 000 0 0 0 0 531 426 18 814 679 19 376 105-44 592 Tatabánya MJV Jászai Mari Színház, Népház 474 419 000 5 122 378 0 107 808 000 37 551 000 0 0 0 67 733 512 351 561 627 569 776 517 95 357 517 Önként vállalt feladatok összesen: 575 812 192 5 122 378 0 110 082 848 37 551 000 0 3 142 0 79 505 959 452 074 643 684 339 970 108 527 778 Államigazgatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÖSSZESEN: 4 211 706 681 159 624 621 0 453 134 383 37 553 880 502 000 81 882 0 223 470 727 3 661 620 267 4 535 987 760 324 281 079 KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK MINDÖSSZESEN: 5 876 286 797 184 401 663 1 200 000 472 772 561 37 553 880 502 000 81 882 0 431 752 649 5 312 358 943 6 440 623 578 564 336 781 1. oldal
3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez Működési 1. KIADÁSI ÖSSZESÍTŐ 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi Ellátottak pénzbeli Kötelező feladatok Önkormányzat 16 741 559 671 113 706 106 21 507 131 1 597 479 327 32 877 667 2 198 933 777 8 062 453 280 911 818 005 325 642 550 4 923 771 320 18 188 189 163 1 446 629 492 Polgármesteri Hivatal 1 590 321 044 1 050 194 428 240 697 438 374 653 660 0 64 405 616 63 409 989 19 767 532 0 0 1 813 128 663 222 807 619 Egyéb költségvetési szervek 3 635 894 489 1 771 189 082 392 519 130 1 425 695 594 0 65 969 022 98 553 950 97 721 012 0 0 3 851 647 790 215 753 301 Kötelező feladatok összesen: 21 967 775 204 2 935 089 616 654 723 699 3 397 828 581 32 877 667 2 329 308 415 8 224 417 219 1 029 306 549 325 642 550 4 923 771 320 23 852 965 616 1 885 190 412 Eltérés Önként vállalt feladatok Önkormányzat 19 995 025 444 16 554 821 4 038 000 562 243 909 128 183 090 912 799 045 6 263 140 655 1 716 209 185 495 792 064 10 514 916 855 20 613 877 624 618 852 180 Polgármesteri Hivatal 74 259 072 53 552 506 9 824 026 19 362 190 0 7 268 433 1 500 000 0 0 0 91 507 155 17 248 083 Egyéb költségvetési szervek 575 812 192 308 870 392 73 231 242 265 834 475 0 3 393 148 9 473 014 23 537 699 0 0 684 339 970 108 527 778 Önként vállalt feladatok összesen: 20 645 096 708 378 977 719 87 093 268 847 440 574 128 183 090 923 460 626 6 274 113 669 1 739 746 884 495 792 064 10 514 916 855 21 389 724 749 744 628 041 Államigazgatási feladatok Önkormányzat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Polgármesteri Hivatal 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb költségvetési szervek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ÖSSZESEN Önkormányzat 36 736 585 115 130 260 927 25 545 131 2 159 723 236 161 060 757 3 111 732 822 14 325 593 935 2 628 027 190 821 434 614 15 438 688 175 38 802 066 787 2 065 481 672 Polgármesteri Hivatal 1 664 580 116 1 103 746 934 250 521 464 394 015 850 0 71 674 049 64 909 989 19 767 532 0 0 1 904 635 818 240 055 702 Egyéb költségvetési szervek 4 211 706 681 2 080 059 474 465 750 372 1 691 530 069 0 69 362 170 108 026 964 121 258 711 0 0 4 535 987 760 324 281 079 : 42 612 871 912 3 314 067 335 741 816 967 4 245 269 155 161 060 757 3 252 769 041 14 498 530 888 2 769 053 433 821 434 614 15 438 688 175 45 242 690 365 2 629 818 453 korrekció (irányítószervi támogatás) -5 260 040 387-5 312 358 943-5 312 358 943-52 318 556 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 37 352 831 525 3 314 067 335 741 816 967 4 245 269 155 161 060 757 3 252 769 041 14 498 530 888 2 769 053 433 821 434 614 10 126 329 232 39 930 331 422 2 577 499 897 1. oldal
Témaszám VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 201 Kötelező feladatok: 201 010 Köztisztasági feladatok 105 000 000 40 438 277 65 000 000 105 438 277 438 277 438 277 201 020 Illegális lerakóhelyek megszüntetése 9 000 000 9 645 276 9 645 276 645 276 645 276 201 030 Parkok, zöldterületek fenntartása 225 000 000 239 389 897 8 468 800 247 858 697 22 858 697-1 560 000 24 418 697 201 040 Parlagterület-rendezés 20 000 000 20 000 000 20 000 000 0 201 050 Temető fenntartás 3 500 000 2 187 350 1 500 000 3 687 350 187 350 187 350 201 060 Csapadékcsatornák fenntartása, vízelvezetés 19 000 000 16 923 304 500 000 2 000 000 19 423 304 423 304 423 304 201 070 Közvilágítási díj 200 000 000 223 786 037 704 883 224 490 920 24 490 920-29 182 440 53 673 360 201 080 Téli útüzemeltetés 165 000 000 192 145 227 192 145 227 27 145 227 27 145 227 201 09 Út-, hídüzemeltetési feladatok 137 000 000 0 0 150 562 733 0 0 1 000 000 2 000 000 0 0 153 562 733 16 562 733 0 0 16 562 733 0 201 091 Útfelügyelet azonnali hibaelhárítás 30 000 000 31 854 390 31 854 390 1 854 390 1 854 390 201 092 Forgalomtechnika 35 000 000 38 296 115 38 296 115 3 296 115 3 296 115 201 093 Útburkolat és hídfenntartás 61 000 000 68 435 294 1 000 000 2 000 000 71 435 294 10 435 294 10 435 294 201 094 Egyéb fenntartási munkák 10 000 000 10 976 934 10 976 934 976 934 976 934 201 095 Taxiállomások üzemeltetése 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 201 100 Díszvilágítás, aluljáró-világítás, javítási munkái 2 000 000 2 429 266 2 429 266 429 266 429 266 201 110 Csapadékcsatornák és közterületek rágcsáló és féregirtása 4 500 000 4 500 000 4 500 000 0 201 120 Környezetvédelmi Alapból Környezetvédelmi feladatok 6 500 000 7 746 487 7 746 487 1 246 487 1 246 487 201 130 Környezetvédelmi Alapból Környezeti nevelés és Klímaprogram 4 500 000 455 300 78 000 280 861 3 800 000 4 614 161 114 161 114 161 201 140 Csónakázó tó és Ligeti tó fenntartása 3 000 000 4 035 050 4 035 050 1 035 050 1 035 050 201 150 Csónakázó tó, Ligeti tó vízpótlása 1 500 000 1 528 294 1 528 294 28 294 28 294 201 160 Kiemelt területek fenntartása 22 000 000 7 037 465 15 000 000 22 037 465 37 465 37 465 201 170 Játszóterek fenntartása, felülvizsgálata, elbontása, intézményi játszóeszközök felülvizsgálata és javítása 10 000 000 6 819 893 4 000 000 10 819 893 819 893 819 893 201 180 Út, híd fenntartás havaria keret 15 000 000 15 000 000 0 15 000 000 0 Kötelező feladatok összesen: 952 500 000 455 300 78 000 944 455 417 0 68 800 000 30 468 800 4 704 883 0 0 1 048 962 400 96 462 400 0-30 742 440 127 204 840 0 202 Önként vállalt feladatok 202 010 Millennium park, Jubileum park, Május 1. park és Ligeti park őrzése 15 000 000 16 072 122 16 072 122 1 072 122 1 072 122 202 020 Térinformatikai szolgáltatás 3 000 000 3 213 360 3 213 360 213 360 213 360 202 030 Térfigyelő kamerarendszerek üzemeltetése 15 000 000 6 238 260 8 942 959 15 181 219 181 219 181 219 202 040 Által-ér völgyi kerékpárút üzemeltetése és fenntartása 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 202 050 Karácsonyi díszkivilágítás 20 000 000 12 923 530 15 000 000 27 923 530 7 923 530 7 923 530 202 060 Brikettáló működtetése 3 000 000 3 380 716 3 380 716 380 716 380 716 Önként vállalt feladatok összesen: 62 000 000 0 0 47 827 988 0 0 23 942 959 0 0 0 71 770 947 9 770 947 0 0 9 770 947 0 VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 1 014 500 000 455 300 78 000 992 283 405 0 68 800 000 54 411 759 4 704 883 0 0 1 120 733 347 106 233 347 0-30 742 440 136 975 787 0 INTÉZMÉNYÜZEMELTETÉSI FELADATOK 203 Kötelező feladatok: 203 01 Intézmények fenntartási Havaria keret 0 0 865 556 0 0 0 0 0 0 865 556 865 556 0 0 865 556 0 203 011 Azonnali hibaelhárítás 0 447 091 447 091 447 091 447 091 203 012 Érintésvédelem, tűzoltó készülékek 0 418 465 418 465 418 465 418 465 Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 865 556 0 0 0 0 0 0 865 556 865 556 0 865 556 0 204 Önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 INTÉZMÉNYÜZEMELTETÉSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 0 0 0 865 556 0 0 0 0 0 0 865 556 865 556 0 0 865 556 0 Eltérés Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új 1. oldal
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez FŐÉPÍTÉSZI IRODA 205 Kötelező feladatok: 205 010 Köztéri szobrok, műemlékek fenntartásának és eredeti állapotának visszaállítása 3 600 000 150 000 30 000 2 441 920 1 100 000 3 721 920 121 920 121 920 205 020 Településrendezési eszközök készítése, tervpályázatok, tanulmány-, engedélyezési-, tender- vagy kiviteli tervek 10 000 000 6 550 000 57 381 300 63 931 300 53 931 300 53 931 300 készítése 205 030 Építészeti-műszaki Tervtanács felállítása, működtetése 2 200 000 1 300 000 250 000 866 000 2 416 000 216 000 216 000 Helyi területi- és egyedi védettségre tett javaslatok 205 040 értékvizsgálati dokumentációjának elkészítése, értékvédelmi támogatások 1 000 000 3 000 000 3 000 000 2 000 000 2 000 000 Kötelező feladatok összesen: 16 800 000 1 450 000 280 000 12 857 920 0 0 58 481 300 0 0 0 73 069 220 56 269 220 0 0 54 269 220 2 000 000 206 Önként vállalt feladatok Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 FŐÉPÍTÉSZI IRODA MINDÖSSZESEN: 16 800 000 1 450 000 280 000 12 857 920 0 0 58 481 300 0 0 0 73 069 220 56 269 220 0 0 54 269 220 2 000 000 LAKÁSGAZDÁLKODÁSI FELADATOK 207 Kötelező feladatok: 207 010 Társasházak üzemeltetése, fenntartása 110 000 000 110 916 161 110 916 161 916 161 916 161 207 020 Zárolt lakások üzemeltetése, fenntartása 22 000 000 23 440 517 23 440 517 1 440 517 1 440 517 207 030 Mésztelepi lakások üzemeltetése, fenntartása 13 000 000 22 973 636 22 973 636 9 973 636 9 973 636 207 040 VI-os telepi lakások üzemeltetése, fenntartása 13 000 000 14 353 476 14 353 476 1 353 476 1 353 476 207 050 Egyéb tulajdonban lévő lakások üzemeltetése, fenntartása 5 000 000 5 299 435 5 299 435 299 435 299 435 207 060 Kilakoltatással kapcsolatos 6 000 000 6 010 028 6 010 028 10 028 10 028 207 070 Állami támogatással épített lakások kötelező felújítási alapja (2 %) 60 000 000 60 000 000 60 000 000 0 207 080 Önkormányzati tulajdonú lakások felújítása: ablakcsere 10 000 000 9 435 672 9 435 673 18 871 345 8 871 345 8 871 345 207 090 Közüzemi díjak rendezése a megszűnt bérleti szerződések miatt 0 66 000 000 66 000 000 66 000 000 66 000 000 Kötelező feladatok összesen: 239 000 000 0 0 248 993 253 0 0 0 69 435 672 9 435 673 0 327 864 598 88 864 598 0 88 864 598 0 208 Önként vállalt feladatok 208 010 Új lakások építésének támogatása, lakásvásárláshoz, korszerűsítéshez kamatmentes kölcsön 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 208 020 Társasházak felújításához nyújtható kamatmentes kölcsön 8 000 000 8 000 000 8 000 000 0 208 030 Lakásértékesítés kiadásai 1 400 000 1 405 681 1 405 681 5 681 5 681 208 040 "Lakásért-életjáradék" program 1 400 000 1 400 000 1 400 000 0 208 050 Önkormányzati tulajdonú bértelkekkel kapcsolatos 4 000 000 4 000 000 4 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 19 800 000 0 0 5 405 681 1 400 000 0 0 0 13 000 000 0 19 805 681 5 681 0 0 5 681 0 LAKÁSGAZDÁLKODÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 258 800 000 0 0 254 398 934 1 400 000 0 0 69 435 672 22 435 673 0 347 670 279 88 870 279 0 0 88 870 279 0 OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT FELADATOK, TÁMOGATÁSOK 209 Kötelező feladatok: 209 0 Nevelési, oktatási és ifjúsági feladatok: 209 010 Nyári Napközis ellátás támogatása 15 350 000 2 500 000 500 000 8 350 000 4 000 000 15 350 000 0 209 1 Kulturális feladatok: 209 2 Egészségügyi és humán feladatok: 209 210 Fogászati alapellátás bérleti és közüzemi díjak 6 500 000 6 500 000 6 500 000 0 209 220 Orvosi ügyelet 40 000 000 15 000 000 21 000 000 4 000 000 40 000 000 0 209 230 Fogászati ellátás 9 000 000 9 328 968 9 328 968 328 968 328 968 209 240 Ifjúság-egészségügyi ellátás 10 000 000 11 964 002 11 964 002 1 964 002 1 964 002 209 250 13. sz. házi gyermekorvosi körzet 9 000 000 9 720 000 9 720 000 720 000 720 000 209 260 Utcai és lakótelepi munka támogatása 3 500 000 3 500 000 3 500 000 0 Kötelező feladatok összesen: 93 350 000 2 500 000 500 000 60 862 970 0 28 500 000 4 000 000 0 0 0 96 362 970 3 012 970 0 0 3 012 970 0 2. oldal Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 210 Önként vállalt feladatok 210 0-3 Nevelési, oktatási, ifjúsági, kulturális, egészségügyi és humán feladatok: 210 010 Stúdium Közalapítvány támogatása 15 000 000 15 000 000 15 000 000 0 210 020 Arany János Tehetséggondozó programban résztvevő tanulók támogatása 660 000 600 000 600 000-60 000-60 000 210 03 Nem állami fenntartású közoktatási intézmények támogatása 17 340 000 0 0 0 0 17 340 000 0 0 0 0 17 340 000 0 0 0 0 0 210 031 Dallam Alapfokú Művészeti Iskola támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 210 032 Thália Alapfokú Művészeti Iskola támogatása 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 210 033 Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda 2 980 000 2 980 000 2 980 000 0 210 034 Élménygazdag, Néphagyományőrző Óvoda 480 000 480 000 480 000 0 210 035 Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Tatabányai tagintézménye 2 640 000 2 640 000 2 640 000 0 210 036 Vidámságok Háza Bölcsőde és Óvoda 2 240 000 2 240 000 2 240 000 0 210 037 Tatabányai Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 210 040 Tatabányai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum támogatása 100 000 0 0 100 000 100 000 0 210 050 Ösztöndíj az EDUTUS Főiskola első éves hallgatói számára 2 700 000 0 2 700 000 2 700 000 0 210 060 Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért támogatása 197/2017. (IX.21.) határozat alapján 400 000 400 000 400 000 0 210 070 Szakértői díjak és pályázati költségek 500 000 150 000 30 000 320 000 500 000 0 210 080 Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjalap 7 000 000 7 000 000 7 000 000 0 210 090 Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány támogatása 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 210 100 KPVDSZ Művelődési Ház támogatása 9 000 000 9 000 000 9 000 000 0 210 11 Tatabányai táncegyüttesek támogatása 11 400 000 0 0 0 0 11 400 000 0 0 0 0 11 400 000 0 0 0 0 0 210 111 Bányász Táncegyüttes 4 750 000 4 750 000 4 750 000 0 210 112 Népház Show Formációs Tánc Egyesület 3 500 000 3 500 000 3 500 000 0 210 113 Bányász Mazsorettek 700 000 700 000 700 000 0 210 114 Bányász Ifjúsági Táncegyüttes 950 000 950 000 950 000 0 210 115 Forgórózsa Népművészeti Központ 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 210 12 Tatabányai zenekarok, együttesek támogatása 12 225 000 0 0 0 0 12 275 000 0 0 0 0 12 275 000 50 000 0 0 50 000 0 210 121 Tatabánya Város Fesztivál Fúvószenekar támogatása 4 750 000 4 750 000 4 750 000 0 210 122 Tatabányai Big Band támogatása 2 000 000 2 050 000 2 050 000 50 000 50 000 210 123 Tatabányai Bányász Fúvószenekar támogatása 475 000 475 000 475 000 0 210 124 TatabányaArt Egyesület (Városi Szimfónikus Zenekar) támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 210 13 Tatabányai énekkarok támogatása 2 300 000 0 0 0 0 2 300 000 0 0 0 0 2 300 000 0 0 0 0 0 210 131 Bárdos Lajos Vegyeskórus 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 210 132 Kertvárosi Bányász Dalkör 500 000 500 000 500 000 0 210 133 Tatabányai Vegyeskórus 200 000 200 000 200 000 0 210 134 Berek Dalkör 100 000 100 000 100 000 0 210 140 Pályázati keret kedvezményes színházbérlet vásárlás támogatására 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 210 150 Fafaragó tábor 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 210 160 Civil szervezetek, intézmények pályázati alapja 4 000 000 4 000 000 4 000 000 0 210 170 Pályázati keret kulturális rendezvények támogatására 5 500 000 5 500 000 5 500 000 0 210 180 Újforrás című folyóirat és Újforrás Klub támogatása 2 500 000 2 500 000 2 500 000 0 210 190 Népházban működő, nem önálló jogi személyiségű művészeti együttesek támogatása (Bányász Képzőművészeti Kör, 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 Orfeusz Társulat) 210 200 Krajcsirovits Henrik Művészeti Ösztöndíj 2 350 000 2 600 000 850 000 3 450 000 1 100 000 1 100 000 Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új 3. oldal
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási 210 210 MOST Fesztivál támogatása (Jászai Mari Színház, Népház) 1 300 000 1 300 000 1 300 000 0 Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 210 220 Dzsessz-szerda rendezvény támogatása 700 000 700 000 700 000 0 210 230 Tatabánya Alkotó Művészeiért Közalapítvány - Nemzetközi fémszobrász tábor támogatása 500 000 500 000 500 000 0 210 240 Máltai típusú játszótér üzemeltetése 17 000 000 17 000 000 17 000 000 0 210 250 Mozgáskorlátozottak KEM Egyesület támogatása 1 800 000 1 800 000 1 800 000 0 210 260 Komárom-Esztergom Megyei Vöröskereszt támogatása 550 000 550 000 550 000 0 210 270 Máltai Szeretetszolgálat támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 210 280 Utcai Szociális Segítők Egyesülete 4 000 000 4 000 000 4 000 000 0 210 290 Lakossági gombavizsgálat 2 250 000 1 200 000 234 000 852 830 2 286 830 36 830 36 830 210 300 Szimfonikus Zenekar jubileumi évi rendezvényeinek támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 210 4-5 Sport: 210 410 Jégpálya közüzemi számláinak finanszírozása 20 000 000 20 000 000 20 000 000 0 210 42-43 Sportszervezetek támogatása 108 400 000 0 0 0 0 108 400 000 0 0 0 0 108 400 000 0 0 0 0 0 210 421 Tatabányai Petőfi Tömeg és Szabadidősport Egyesület (Csákányos) 800 000 800 000 800 000 0 210 422 Széchenyi Tömegsport Egyesület támogatása 800 000 800 000 800 000 0 210 423 Tatabányai Futball Club Egyesület támogatása 30 000 000 30 000 000 30 000 000 0 210 424 Tatabányai Sport Club támogatása 30 000 000 30 000 000 30 000 000 0 210 425 Múltunk és Jövőnk Egyesület támogatása 2 300 000 2 300 000 2 300 000 0 210 426 IPPON Judo Tatabánya SE támogatása 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 210 427 Tatabányai Vízmű SE támogatása 16 500 000 16 500 000 16 500 000 0 210 428 Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség támogatása 22 000 000 22 000 000 22 000 000 0 210 440 Tatabánya Kézilabda KFT támogatása, pótbefizetés 65 000 000 85 000 000 85 000 000 20 000 000 20 000 000 210 450 Tatabányai Sport Club TAO pályázat önrész 153 175 800 153 175 800 153 175 800 0 210 460 Világversenyek eredményességi alapja 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 210 470 Sporttámogatások 25 000 000 25 460 000 25 460 000 460 000 460 000 210 480 Gerecse 50 teljesítménytúra (együttműködés) 500 000 500 000 500 000 0 210 490 KEM-i Kézilabda Szövetség együttműködési megállapodása 250 000 250 000 250 000 0 210 500 Földi Imre Sport Ösztöndíj 12 000 000 13 000 000 13 000 000 1 000 000 1 000 000 210 510 Széchenyi Tömegsport Egyesület TAO pályázati önrész 22 805 730 22 805 730 22 805 730 0 210 520 Petőfi Tömeg és Szabadidősport Egyesület támogatása (jégpálya beruházás) 16 461 683 16 461 683 16 461 683 0 210 530 Hiszek Benned Sport II. ütem 0 3 221 500 3 221 500 3 221 500 3 221 500 210 6-9 Egyéb feladatok: 210 610 Önkormányzat által alapított díjak 11 000 000 6 365 287 1 500 000 3 665 213 500 000 12 030 500 1 030 500 1 030 500 210 620 Külföldi kapcsolatok 6 000 000 2 097 500 700 000 2 326 325 1 000 000 6 123 825 123 825 123 825 210 63 Nemzetiségi Önkormányzatok 5 500 000 0 0 0 0 8 000 000 0 0 0 0 8 000 000 2 500 000 0 0 0 2 500 000 210 631 Tatabányai Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 670 163 670 163 170 163 170 163 210 632 Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 1 445 226 1 445 226 945 226 945 226 210 633 Tatabányai Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 2 231 533 2 231 533 1 731 533 731 533 1 000 000 210 634 Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat támogatása Bevétel Átcsoportosítás 500 000 2 625 251 2 625 251 2 125 251 625 251 1 500 000 210 635 Tatabányai Görög Nemzetiségi Önkormányzat támogatása 500 000 1 027 827 1 027 827 527 827 527 827 210 636 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 000 0 0-3 000 000-3 000 000 4. oldal Maradvány Új
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 210 640 Egyházi pályázat 20 000 000 20 000 000 20 000 000 0 210 650 Balatonakali Nyári Tábor költségei 4 500 000 1 500 000 300 000 2 700 000 4 500 000 0 210 660 Tanulmányi versenyeken kimagasló eredményt elért tanulók és felkészítő tanáraik jutalmazása 1 500 000 235 000 46 000 1 219 000 1 500 000 0 210 670 Városi diák- és ifjúsági önkormányzat támogatása 1 000 000 400 000 78 000 522 000 1 000 000 0 210 680 OMBKE támogatása 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 210 690 Nyugdíjas klubok támogatása 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 210 700 "Szépkorúak bálja" rendezvény támogatása 2 300 000 0 0-2 300 000-2 300 000 210 72-74 Jó Szerencsét! Emlékévvel kapcsolatos 0 85 000 0 22 950 0 0 8 802 136 0 0 0 8 910 086 8 910 086 0 0 8 910 086 0 210 721 Jó Szerencsét Emlékév kommunikációs 0 85 000 22 950 107 950 107 950 107 950 210 723 Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódóan "Bányászati emlékek" tematikus kerékpáros túraútvonal kialakítása 0 8 802 136 8 802 136 8 802 136 8 802 136 Önként vállalt feladatok összesen: 625 968 213 15 232 787 3 738 000 34 949 818 0 386 875 000 8 802 136 0 212 443 213 0 662 040 954 36 072 741 3 221 500 17 700 000 12 711 241 2 440 000 OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT FELADATOK, TÁMOGATÁSOK MINDÖSSZESEN: 719 318 213 17 732 787 4 238 000 95 812 788 0 415 375 000 12 802 136 0 212 443 213 0 758 403 924 39 085 711 3 221 500 17 700 000 15 724 211 2 440 000 SZOCIÁLIS FELADATOK 211 Kötelező feladatok: 211 010 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 25 000 000 25 000 000 25 000 000 0 211 020 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 100 000 100 000 100 000 0 211 030 Köztemetés 7 500 000 7 777 667 7 777 667 277 667 277 667 211 040 Szociális ellátások utalványdíja 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 Kötelező feladatok összesen: 34 600 000 0 0 2 000 000 32 877 667 0 0 0 0 0 34 877 667 277 667 0 277 667 0 212 Önként vállalt feladatok 212 010 Települési támogatás 60 000 000 2 264 511 57 796 084 60 060 595 60 595 60 595 212 020 Rendkívüli települési támogatás 8 000 000 8 544 000 8 544 000 544 000 544 000 212 030 Tatabánya 70 program születési támogatása 50 000 000 50 000 000 50 000 000 0 212 040 Tatabánya 70 program utazási támogatás 135 600 000 135 600 000 0 135 600 000 0 212 050 Tatabánya 70 program bárányhimlő védőoltás 12 600 000 2 156 994 10 443 006 12 600 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 266 200 000 0 0 140 021 505 126 783 090 0 0 0 0 0 266 804 595 604 595 0 604 595 0 SZOCIÁLIS FELADATOK MINDÖSSZESEN: 300 800 000 0 0 142 021 505 159 660 757 0 0 0 0 0 301 682 262 882 262 0 0 882 262 0 KOMMUNIKÁCIÓS KIADÁSOK, RENDEZVÉNYEK 213 Kötelező feladatok: 213 010 Városi honlap működtetése 4 000 000 4 317 500 4 317 500 317 500 317 500 Kötelező feladatok összesen: 4 000 000 0 0 4 317 500 0 0 0 0 0 0 4 317 500 317 500 0 0 317 500 0 214 Önként vállalt feladatok 214 010 Kommunikációs (hirdetések, műsorvásárlások, városi újság) 30 000 000 34 793 260 34 793 260 4 793 260 4 793 260 214 020 Városi kiadványok kiadása 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 32 000 000 0 0 36 793 260 0 0 0 0 0 0 36 793 260 4 793 260 0 0 4 793 260 0 KOMMUNIKÁCIÓS KIADÁSOK, RENDEZVÉNYEK MINDÖSSZESEN: 36 000 000 0 0 41 110 760 0 0 0 0 0 0 41 110 760 5 110 760 0 0 5 110 760 0 Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új 5. oldal
3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új PÁLYÁZATOS TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK 215 Kötelező feladatok: Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 216 Önként vállalt feladatok 216 010 Pályázatok előkészítése, tervezése, önrész biztosítása, EU pályázatok önrésze, egyéb pályázatokkal kapcsolatos 800 000 000 83 994 320 41 804 033 525 647 480 38 554 167 70 000 000 760 000 000-40 000 000 580 192 118-635 237 363 128 567 874-113 522 629 kifizetések 216 020 MVP és TOP projektekkel kapcsolatos, el nem számolható infrastrukturális fejleszési és egyéb 0 214 000 000 214 000 000 214 000 000 40 000 000 174 000 000 Önként vállalt feladatok összesen: 800 000 000 0 0 83 994 320 0 41 804 033 739 647 480 38 554 167 70 000 000 0 974 000 000 174 000 000 620 192 118-461 237 363 128 567 874-113 522 629 PÁLYÁZATOS TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: 800 000 000 0 0 83 994 320 0 41 804 033 739 647 480 38 554 167 70 000 000 0 974 000 000 174 000 000 620 192 118-461 237 363 128 567 874-113 522 629 JOGI KÉPVISELET 217 Kötelező feladatok: 217 010 Közbeszerzési hirdetések 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 217 020 Perköltségek, perveszteségek 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 Kötelező feladatok összesen: 6 000 000 0 0 6 000 000 0 0 0 0 0 0 6 000 000 0 0 0 0 218 Önként vállalt feladatok 218 010 Ügyvédi megbízási és közbeszerzési tanácsadói díjak 13 000 000 15 514 600 15 514 600 2 514 600 2 514 600 Önként vállalt feladatok összesen: 13 000 000 0 0 15 514 600 0 0 0 0 0 0 15 514 600 2 514 600 0 0 2 514 600 0 JOGI KÉPVISELET MINDÖSSZESEN: 19 000 000 0 0 21 514 600 0 0 0 0 0 0 21 514 600 2 514 600 0 0 2 514 600 0 GONDNOKSÁGI FELADATOK 219 Kötelező feladatok: 219 010 Zászlózási feladatok 2 200 000 2 653 714 2 653 714 453 714 453 714 Kötelező feladatok összesen: 2 200 000 0 0 2 653 714 0 0 0 0 0 0 2 653 714 453 714 0 0 453 714 0 220 Önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 GONDNOKSÁGI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 2 200 000 0 0 2 653 714 0 0 0 0 0 0 2 653 714 453 714 0 0 453 714 0 VÁROSRENDÉSZETI FELADATOK 221 Kötelező feladatok: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 221 010 Katasztrófavédelmi feladatok, lakossági riasztó eszközök javítása, felkészítések finanszírozása 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 Kötelező feladatok összesen: 1 500 000 0 0 1 500 000 0 0 0 0 0 0 1 500 000 0 0 0 0 0 222 Önként vállalt feladatok 222 010 Pótdíjazási eljárások megindításánál, MOKK fizetési meghagyásos eljárások díja, per- és végrehajtási költségek 0 4 000 000 4 000 000 4 000 000 4 000 000 Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 4 000 000 0 0 0 0 0 0 4 000 000 4 000 000 0 0 4 000 000 VÁROSRENDÉSZETI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 1 500 000 0 0 5 500 000 0 0 0 0 0 0 5 500 000 4 000 000 0 0 4 000 000 PÉNZÜGYI JELLEGŰ KIADÁSOK 231 Kötelező feladatok: 231 010 Biztosítások, vagyoni és személyi 9 600 000 9 600 000 9 600 000 0 231 020 ÁFA befizetés 144 560 196 171 962 098 171 962 098 27 401 902 27 401 902 231 030 Ökormányzati dologi kiadás (bankszámla költség, utalványdíjak, egyéb költség) 25 000 000 25 040 177 25 040 177 40 177 40 177 Kötelező feladatok összesen: 179 160 196 0 0 206 602 275 0 0 0 0 0 0 206 602 275 27 442 079 27 401 902 0 40 177 0 6. oldal
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 232 Önként vállalt feladatok 232 010 Könyvvizsgálói díj 1 200 000 1 300 000 1 300 000 100 000 100 000 232 020 Továbbszámlázott szolgáltatások 29 735 099 32 155 063 32 155 063 2 419 964 2 419 964 Önként vállalt feladatok összesen: 30 935 099 0 0 33 455 063 0 0 0 0 0 0 33 455 063 2 519 964 0 0 2 519 964 0 PÉNZÜGYI JELLEGŰ KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: 210 095 295 0 0 240 057 338 0 0 0 0 0 0 240 057 338 29 962 043 27 401 902 0 2 560 141 0 VAGYONGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK 233 Kötelező feladatok: 233 010 Nem lakás helyiségek gazdálkodási költségei 25 000 000 23 975 085 3 000 000 26 975 085 1 975 085 1 975 085 233 020 Építési telkek előkészítése és ingatlan rendezése 30 000 000 20 792 500 10 000 000 30 792 500 792 500 792 500 233 030 Közösségi házak közüzemi díjai, támogatása 3 600 000 3 653 463 3 653 463 53 463 53 463 233 040 Ingatlan értékesítés közvetítői jutalék (GFSZ Kft.) 10 096 500 10 096 500 10 096 500 0 Kötelező feladatok összesen: 68 696 500 0 0 58 517 548 0 0 13 000 000 0 0 0 71 517 548 2 821 048 0 0 2 821 048 0 234 Önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 234 010 Magyar Állampapírok vásárlása 10 000 000 000 10 000 000 000 10 000 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 10 000 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 10 000 000 000 10 000 000 000 0 0 0 0 VAGYONGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: 10 068 696 500 0 0 58 517 548 0 0 13 000 000 0 0 10 000 000 000 10 071 517 548 2 821 048 0 0 2 821 048 0 ÁTADOTT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK 235 Kötelező feladatok: 235 010 AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása 260 000 000 260 000 000 260 000 000 0 235 020 Gazdaságfejlesztő Szervezet Nonprofit Kft. támogatása 65 000 000 68 000 000 68 000 000 3 000 000-9 000 000 12 000 000 235 030 Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények támogatása 989 030 048 1 043 378 936 1 043 378 936 54 348 888 47 217 514 7 131 374 235 040 T-Busz Kft. helyi közlekedési támogatás 270 000 000 270 000 000 270 000 000 0 235 050 Városi ünnepségek és kiadványok 50 000 000 0 0 0 0 50 000 000 0 0 0 0 50 000 000 0 0 0 0 0 235 051 Húsvét hétfő 500 000 500 000 500 000 235 052 Tatabányai Malacságok 2 000 000 2 000 000 2 000 000 235 053 Majális 1 500 000 1 500 000 1 500 000 235 054 Tatabányai Sörfesztivál 16 000 000 16 000 000 16 000 000 235 055 Szent István nap 6 500 000 6 500 000 6 500 000 235 056 Bányásznap 12 000 000 12 000 000 12 000 000 235 057 Faszén Fesztivál 2 000 000 2 000 000 2 000 000 235 058 Adventi vásár 5 000 000 5 000 000 5 000 000 235 059 Szent Borbála Nap - Jászai Mari Színház Népház 1 000 000 1 000 000 1 000 000 235 060 Szilveszteri utcabál 2 000 000 2 000 000 2 000 000 235 061 Doni Hősök emléknapja 100 000 100 000 100 000 235 062 Bányászhősök emléknapja 100 000 100 000 100 000 235 063 Nemzeti Összetartozás Napja 250 000 250 000 250 000 235 064 Március 15-ei ünnepség 300 000 300 000 300 000 235 065 Október 6-ai megemlékezés 250 000 250 000 250 000 235 066 Október 23-ai ünnepség 500 000 500 000 500 000 235 060 2013. előtti veszteségek megtérítése KNYKK részére 80 000 000 80 000 000 80 000 000 0 Kötelező feladatok összesen: 1 714 030 048 0 0 0 0 1 771 378 936 0 0 0 0 1 771 378 936 57 348 888 47 217 514-9 000 000 12 000 000 7 131 374 Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új 7. oldal
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 236 Önként vállalt feladatok 236 010 AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása 190 000 000 190 000 000 190 000 000 0 236 020 Sportuszoda fenntartási támogatás 50 000 000 50 000 000 50 000 000 0 236 030 Tatabányai televízió támogatás 44 000 000 44 000 000 44 000 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 284 000 000 0 0 0 0 284 000 000 0 0 0 0 284 000 000 0 0 0 0 0 ÁTADOTT ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 1 998 030 048 0 0 0 0 2 055 378 936 0 0 0 0 2 055 378 936 57 348 888 47 217 514-9 000 000 12 000 000 7 131 374 EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK 237 Kötelező feladatok: 237 010 Közfoglalkoztatás 30 000 000 30 000 000 30 000 000 0 237 020 Tartós bérleti díjak (Szemünk fénye program) 36 519 301 36 519 301 36 519 301 0 237 030 Előző évi normatíva és egyéb visszafizetési kötelezettség 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 237 040 Önkormányzati vezetők és képviselők, egyéb kiadásai 126 000 000 104 509 937 20 500 000 1 066 785 126 076 722 76 722 76 722 237 050 Megelőlegezett állami támogatások elkülönítése 96 029 232 96 029 232 96 029 232 0 237 060 Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tartozás megfizetése 28 152 657 28 152 657 28 152 657 0 237 070 Szolidalitási hozzájárulás 233 259 992 233 259 992 233 259 992 0 Modern Városk Program: A tatabányai tömegközlekedés 237 080 színvonalának és hatékonyságának javítása projekt (T- Szol Zrt. - T-BUSZ kft.) 0 282 060 000 282 060 000 282 060 000 282 060 000 Kötelező feladatok összesen: 559 961 182 104 509 937 20 500 000 37 586 086 0 301 412 649 0 0 282 060 000 96 029 232 842 097 904 282 136 722 0 0 282 136 722 0 238 Önként vállalt feladatok 238 010 Polgármesteri keret 8 000 000 500 000 100 000 1 000 000 4 100 000 8 071 641 500 000 500 000 14 771 641 6 771 641 6 771 641 238 020 Körzeti fejlesztési keret 36 000 000 19 274 776 2 000 000 22 299 720 18 069 703 18 415 943 80 060 142 44 060 142 6 000 000 38 060 142 238 030 Tatabányai Több Kistérségi Társulás tagdíja 17 379 250 17 379 250 17 379 250 0 238 040 Közbiztonsági és bűnmegelőzési feladatok 2 000 000 4 500 000 4 500 000 2 500 000 2 500 000 238 050 Tagdíjak 10 000 000 10 724 339 10 724 339 724 339 724 339 238 060 Egyéb körzeti városi feladatok 17 000 000 822 034 200 000 11 003 966 18 271 775 92 000 2 332 000 32 721 775 15 721 775 15 721 775 238 070 Fűtéskorszerűsítési keret 72 000 000 103 539 443 103 539 443 31 539 443 31 539 443 238 080 Rákóczi Szövetség támogatása 500 000 500 000 500 000 0 238 090 TAOT marketing alap befizetés 7 500 000 7 500 000 7 500 000 0 238 100 Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit kft. támogatása 2 000 000 2 389 023 2 389 023 389 023 389 023 238 110 Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 238 120 Ipari Parkban működő cégekkel kötött megállapodásokkal kapcsolatos 85 000 000 0 0 0 0 129 294 916 905 510 0 4 862 850 0 135 063 276 50 063 276 30 000 000 0 20 063 276 0 238 120 01 Fel nem osztott keret 85 000 000 56 054 916 56 054 916-28 945 084 30 000 000-60 870 000 1 924 916 238 120 02 Szent Borbála Kórház Tatabánya támogatása (BD) 0 905 510 4 862 850 5 768 360 5 768 360 5 768 360 238 120 03 AGORA Nonprofit Kft. támogatása (Bridgestone) 0 120 000 120 000 120 000 120 000 238 120 04 Tatabánya Kézilabda Kft. támogatása (Bridgestone) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 238 120 05 Szent Borbála Kórház Tatabánya támogatása (Bridgestone) 0 4 300 000 4 300 000 4 300 000 4 300 000 238 120 06 KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Bridgestone) 0 3 950 000 3 950 000 3 950 000 3 950 000 238 120 07 Országos Mentőszolgálat támogatása (Bridgestone) 0 3 000 000 3 000 000 3 000 000 3 000 000 238 120 08 Benedek Elek Óvoda (Kéz a kézben program) támogatása (BD) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 238 120 09 Tatabánya Otthon Segítünk Alapítvány támogatása (BD) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 238 120 10 KEM Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány támogatása (BD) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 238 120 11 Nyári táborok (Agora Nonprofit Kft.) támogatása (BD) 0 1 320 000 1 320 000 1 320 000 1 320 000 238 120 12 Vértes Agorája (Agora Nonprofit Kft.) támogatása (BD) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 238 120 13 Szent Borbála Kórház Tatabánya támogatása (BD) 0 10 000 000 10 000 000 10 000 000 10 000 000 8. oldal Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 238 120 14 MÜTF Alapítvány támogatása (Bridgestone) 0 5 250 000 5 250 000 5 250 000 5 250 000 238 120 15 Nyári táborok (Agora Nonprofit Kft.) támogatása (Bridgestone) 0 800 000 800 000 800 000 800 000 238 120 16 Agora Nonprofit kft. rendezvények támogatása (Bridgestone) 0 4 000 000 4 000 000 4 000 000 4 000 000 238 120 17 Arany János Óvoda (Kéz a kézben program) támogatása (Bridgestone) 238 120 18 Szakképzési Centrum (Kéz a kézben program) támogatása (Bridgestone) Bevétel Átcsoportosítás 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 238 120 19 Szent Borbála Kórház Tatabánya támogatása (Bridgestone) 0 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 238 120 20 Országos Mentőszolgálat támogatása (Bridgestone) 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 238 120 21 T-BUSZ Kft. támogatása (Bridgestone) 0 18 000 000 18 000 000 18 000 000 18 000 000 238 120 22 Tatabánya Kézilabda Kft. támogatása (Bridgestone) 0 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 238 130 Tatabánya kártya kibocsátás költségei 15 240 000 15 240 000 15 240 000 0 238 140 Kárpátaljai magyarok támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 238 150 Társasházak és lakásszövetkezetek részére pályázat kiírása zárt hulladéktárolók kialakítására 15 000 000 25 000 000 25 000 000 10 000 000 10 000 000 238 160 Tatabánya, Verebély László u. 40. társasház energetikai felújításának támogatása 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 238 170 MJVSZ közgyűlés és jegyzői kollégiumi ülés megrendezése 0 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 Önként vállalt feladatok összesen: 293 619 250 1 322 034 300 000 79 622 331 0 174 555 714 31 276 871 18 661 703 155 650 236 0 461 388 889 167 769 639 30 000 000 6 000 000 126 045 300 5 724 339 EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 853 580 432 105 831 971 20 800 000 117 208 417 0 475 968 363 31 276 871 18 661 703 437 710 236 96 029 232 1 303 486 793 449 906 361 30 000 000 6 000 000 408 182 022 5 724 339 BERUHÁZÁSI FELADATOK Kötelező feladatok: 239 0-2 Intézményi beruházások 3 933 975 443 0 0 0 0 0 4 367 593 431 0 0 0 4 367 593 431 433 617 988 0 333 617 988 0 100 000 000 239 010 Benedek Elek Óvoda tornaterem statikai megerősítés 9 790 953 9 790 953 9 790 953 0 239 020 Modern Városok Program keretében a Tatabányai Árpád Gimnázium reálgimnáziummá történő fejlesztése 1 819 284 490 2 152 902 478 2 152 902 478 333 617 988 333 617 988 Maradvány Új 239 030 239 040 Modern Városok Program keretében az egykori MÁV szálló épületének középfokú kollégiumi célokra történő felhasználása Modern Városok Program keretében Tatabánya Megyei Jogú Város József Attila Megyei és Városi Könyvtár fejlesztése 800 000 000 880 000 000 880 000 000 80 000 000 80 000 000 1 304 900 000 1 304 900 000 1 304 900 000 0 239 050 Polgármesteri Hivatal informatikai fejlesztése 0 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 239 3-6 Utak, járdák, terek, parkok, hidak, parkolók beruházásai 322 995 200 0 0 0 0 0 354 733 796 0 0 0 354 733 796 31 738 596 0 3 126 486 27 050 183 1 561 927 239 310 Madách-Bajcsy-Zsilinszky út közötti utcanyitáshoz közművek kiépítése 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 239 320 Mátyás király úton gyalogátkelőhely tervezése és létesítése 4 445 200 3 506 054 3 506 054-939 146-939 146 239 330 Gerecse köz burkolása nyilt árok kialakításával 19 500 000 0 0-19 500 000-19 500 000 239 340 Gyalogos átkelőhely kialakítása a Május 1. utcai kereszteződésnél 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 239 350 Ifjúság út 12. mögött parkolók kialakítása 7 500 000 7 500 000 7 500 000 0 239 360 Bánhidai ltp. szánkózódomb körül parképítés 47 500 000 50 621 927 50 621 927 3 121 927 1 560 000 1 561 927 239 370 Új parkolók kialakítása a Mártírok u. 78-81. sz. előtt 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 239 380 Parkolóhelyek kialakítása a Templom utcában 8 900 000 8 900 000 8 900 000 0 239 390 Vitális utca 37-39. előtt parkolók kialakítása 17 800 000 17 800 000 17 800 000 0 239 400 Parkolók építése a Mártírok út 82-89. és az Ifjúság út 50-57. között 25 000 000 25 000 000 25 000 000 0 239 410 Kós Károly u. 1. mögött zúzottköves parkoló építése, támfallal 4 400 000 4 400 000 4 400 000 0 9. oldal
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 239 420 Jázmin utca páros oldalán zúzottköves padka kialakítása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 239 430 Béla király krt. 49-51. előtt parkoló építése 3 200 000 3 200 000 3 200 000 0 239 440 A Gál István lakótelepen parkolók kialakítása 30 500 000 30 500 000 30 500 000 0 239 450 Kertvárosi körforgalom direkt ágának kialakítása 60 000 000 60 000 000 60 000 000 0 239 460 Gál ltp. 702. mellett járda és lépcső építése 5 500 000 5 500 000 5 500 000 0 239 470 Bárdos László utca parkolóhelyek kialakítása és víznyelők szintbe emelése 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 239 480 Kodály Zoltán Általános Iskola mellett gyalogos átkelőhelynél taktilis burkolat kialakítása 3 500 000 3 500 000 3 500 000 0 239 490 Óvárosi Általános Iskola előtti közlekedési felület rendezése 2 500 000 2 500 000 2 500 000 0 239 500 Parkoló építések Óvárosban 15 000 000 15 000 000 15 000 000 0 239 510 Vadász u. 161-165. előtt hiányzó járda kiépítése 5 250 000 5 250 000 5 250 000 0 239 520 Réti utca 99-111. előtti terület rendezése 35 000 000 35 000 000 35 000 000 0 239 530 Sárberki "B" Spar üzlet előtt parkolók építése 0 15 196 566 15 196 566 15 196 566 15 196 566 239 540 Dózsakert 51-55. lépcsőházak mögé járda létesítése 0 7 939 509 7 939 509 7 939 509 7 939 509 239 550 Mátyás király út 22. előtt parkoló építése 0 3 914 108 3 914 108 3 914 108 3 914 108 239 560 Önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út- és járdaépítések pályázati kerete 0 22 005 632 22 005 632 22 005 632 22 005 632 239 7-9 Egyéb beruházások 131 521 264 0 0 0 0 115 192 151 001 815 0 31 986 877 0 183 103 884 51 582 620 0 7 000 000 40 574 114 4 008 506 239 710 Önkormányzati lakásfejlesztési alap 67 363 809 115 192 35 376 932 31 986 877 67 479 001 115 192 115 192 239 720 Bánhidai ltp. 119. mögötti vízelvezetés korrekciója 1 500 000 1 500 000 1 500 000 0 239 730 Otthon utca és a Baross köz között közvilágítás kiépítése 3 200 000 3 200 000 3 200 000 0 239 740 Barackos területén csővezeték pótlása 2 850 000 2 850 000 2 850 000 0 239 750 Panoráma lakópark közvilágítás kiépítése 7 500 000 7 500 000 7 500 000 0 239 760 Szent György utca 50-52. közvilágítás kiépítése 3 200 000 3 200 000 3 200 000 0 239 770 Kós Károly u. 1. mellett új kialakítású parkolók tervezése 2 200 000 2 200 000 2 200 000 0 239 780 Síkvölgy közvilágításának fejlesztése I. ütem 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 239 790 Alugyári út közvilágításának mérősítése 1 000 000 1 000 000 1 000 000 0 239 800 Vízhálózat fejlesztési tervek készítése 3 000 000 3 000 000 3 000 000 0 239 810 Ingatlanok szennyvízbekötésének támogatása 2 500 000 2 500 000 2 500 000 0 239 820 Delphi buszmegálló II. ütemének kivitelezése 27 300 000 27 300 000 27 300 000 0 239 830 Széchenyi úti buszmegálló bontása 750 000 750 000 750 000 0 239 840 Ifjúság utcai buszmegálló átépítése 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 239 850 Ebrendészeti telep korszerűsítése Tatabányán 1 157 455 1 157 455 1 157 455 0 239 860 Ifjúság u. 30. előtti területre parkolóhelyek tervezése 0 150 000 150 000 150 000 150 000 239 870 Hársfaliget 1. számú társasház előtti útszakaszra a szükséges lámpák telepítése 0 2 946 400 2 946 400 2 946 400 2 946 400 239 880 Verebély utca 17. sz. mellett közvilágítási oszlop kihelyezése 0 1 485 900 1 485 900 1 485 900 1 485 900 239 890 Síkvölgyi üdülő terület vízellátásának fejlesztése 0 22 008 506 22 008 506 22 008 506 18 000 000 4 008 506 239 900 Parkolók tervezése a Mártírok útján és az Ifjúság úton 0 350 000 350 000 350 000 350 000 239 910 Paletta lakópark melletti parkoló közvilágítás bővítése 0 990 600 990 600 990 600 990 600 239 920 Millenium lakópark közvilágítás fejlesztése 0 8 509 000 8 509 000 8 509 000 8 509 000 239 930 Kinizsi Pál alsó utca felújítás tervezése 0 3 810 000 3 810 000 3 810 000 3 810 000 239 940 Mártírok út 34. mögött támfal javítása 0 827 222 827 222 827 222 827 222 239 950 Réti u. mentén hulladékgyűjtők áthelyezése 0 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 239 960 Réti úti parkolók tervezése 0 1 102 400 1 102 400 1 102 400 1 102 400 239 970 Tatabánya-Környe Ipari Parkban a Környe, Üveggyári úton új autóbusz megállóhelyek tervezése 0 787 400 787 400 787 400 787 400 239 980 Cseresznyefa u. 1-9. sz. szennyvízcsatorna kiépítése 0 7 000 000 7 000 000 7 000 000 7 000 000 Kötelező feladatok összesen: 4 388 491 907 0 0 0 0 115 192 4 873 329 042 0 31 986 877 0 4 905 431 111 516 939 204 0 343 744 474 67 624 297 105 570 433 Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új 10. oldal
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 240 Önként vállalt feladatok 240 0-1 Intézményi beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 1 000 000 0 1 000 000 1 000 000 0 1 000 000 0 0 240 010 Térképészeti Látványtár kialakítása a Tatabányai Múzeum - Bányászati és Ipari Skanzenben 0 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 240 2-5 Utak, járdák, terek, parkok, hidak, parkolók beruházásai 101 253 715 0 0 0 0 0 87 450 000 0 13 803 715 0 101 253 715 0 0 0 0 0 240 210 Ingatlanok vásárlása a Konzum üzletházban a 123/2017. (V.25.) határozat alapján 44 450 000 44 450 000 44 450 000 0 240 220 VII-es telepi vízhálózat fejlesztés 13 803 715 0 13 803 715 13 803 715 0 240 230 MLSZ Országos Pályaépítési Programjának keretében rekortán futballpálya építése Kertvárosi Általános Iskola 12 000 000 12 000 000 12 000 000 0 Verebély utcai telephelyén 240 240 Mártírok út 32-43. között új játszótér kialakítása 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 240 250 Győri út 38-40. mögött játszótér és parképítés (2. ütem) 13 000 000 13 000 000 13 000 000 0 240 260 Sárberki ltp. 119. mögött játszótér bővítés 8 000 000 8 000 000 8 000 000 0 240 6-9 Egyéb beruházások 499 668 726 0 0 0 0 0 598 157 788 0 0 0 598 157 788 98 489 062 180 138 702 61 064 985-142 714 625 0 240 610 Kölcsey Ferenc Általános Iskolában grundpálya kialakítása 8 000 000 8 000 000 8 000 000 0 240 620 Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 40 000 000 40 000 000 40 000 000 0 40 000 000-40 000 000 240 630 Záray Márta park térfigyelő kamerák kiépítése 8 500 000 8 500 000 8 500 000 0 240 640 Hulladéktárolók bekerítése Óvárosban 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 240 650 Turul emlékmű díszkivilágítás fejlesztése és tereprendezés 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 240 660 Tatabányai sportlétesítmény fejlesztése (1980/2013. (XII.29.) Korm. hat.) 192 140 284 207 255 269 207 255 269 15 114 985 15 114 985 240 670 2488/2 hrsz.-ú ingatlanon lévő pakura tartály okozta szennyezés elhárítása 10 682 140 10 682 140 10 682 140 0 240 680 Erdész út 19. előtti játszótéren ütéscsillapító burkolat kialakítása 4 000 000 4 000 000 4 000 000 0 240 690 Jedlik Ányos Terv Elektromos töltőállomások alprogram 11 277 600 11 277 600 11 277 600 0 240 700 Grosics Gyula Stadion és az alsó műfüves pálya atlétikai beruházása 140 138 702 149 992 140 149 992 140 9 853 438 140 138 702-130 285 264 240 710 Gépkocsiba telepíthető térfigyelő kamera 3 130 000 3 130 000 3 130 000 240 720 Tatabánya 11080/40 hrsz. ingatlan megvásárlása 50 800 000 50 800 000 50 800 000 240 730 Az Alsógallai volt polgári védelmi ingatlanok bontása 16 000 000 16 000 000 16 000 000 0 240 740 Közösségi tér tervezése az alsógallai faluréten 0 1 998 345 1 998 345 1 998 345 1 998 345 240 750 Bánhidai ltp. Szánkózódombja körüli rét parkosításának tervezése 0 1 800 000 1 800 000 1 800 000 1 800 000 240 760 Felsőgallai sportpályán három fázisú áram kiépítése 0 292 608 292 608 292 608 292 608 240 770 Tatabányai Ippon Se cselgáncs csarnokának létesítése 0 8 581 072 8 581 072 8 581 072 8 581 072 240 780 Integrált biztonságtechnikai rendszer kiépítése 0 8 774 646 8 774 646 8 774 646 8 774 646 240 790 Dózsakert u. - Sétáló u. találkozásához tervezett térfigyelő kamera kiépítése 0 1 500 000 1 500 000 1 500 000 1 500 000 240 800 Réti út 24-36. udvar rendezése 0 2 606 700 2 606 700 2 606 700 2 606 700 240 810 Csónakázó tó vízminőség javítása 0 2 017 268 2 017 268 2 017 268 2 017 268 240 820 Konzum üzletházban ingatlan vásárlások 0 31 450 000 31 450 000 31 450 000 31 450 000 240 830 Földi Imre síremlék felállítása 0 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 240 840 Kertvárosban játszótéri eszközök beszerzése, telepítése 0 12 500 000 12 500 000 12 500 000 12 500 000 Önként vállalt feladatok összesen: 600 922 441 0 0 0 0 0 685 607 788 0 14 803 715 0 700 411 503 99 489 062 180 138 702 62 064 985-142 714 625 0 BERUHÁZÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 4 989 414 348 0 0 0 0 115 192 5 558 936 830 0 46 790 592 0 5 605 842 614 616 428 266 180 138 702 405 809 459-75 090 328 105 570 433 FELÚJÍTÁSI FELADATOK 241 Kötelező feladatok: 241 0-2 Intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0 0 11 482 973 0 0 11 482 973 11 482 973 0 0 11 482 973 0 241 010 Benedek Elek Óvoda Móra Ferenc Óvoda telephelyén játszótér felújítás 0 9 896 094 9 896 094 9 896 094 9 896 094 241 020 Kölcsey Ferenc Általános Iskola tető felújítása 1 586 879 1 586 879 1 586 879 1 586 879 11. oldal Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 241 3-8 Utak, járdák, terek, parkok, hidak, parkolók felújításai 577 540 000 0 0 0 0 0 0 765 913 007 0 0 765 913 007 188 373 007 0 6 623 864 181 749 143 0 241 310 Parkfelújítás Kertvárosban a nagyfeszültség alatti területen, járda kialakítása a Kazinczy utca 12. és a buszmegálló között 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 241 320 Gerecse köz és Gerecse utca között járdafelújítás 3 700 000 3 700 000 3 700 000 0 241 330 Jószerencsét utca garázsok közötti útfelújítás közvilágítással 8 000 000 8 000 000 8 000 000 0 241 340 Mártírok út 47. mellett lépcső javítása és korlát kihelyezése 3 200 000 3 200 000 3 200 000 0 241 350 Mártírok út 13. előtti lépcső felújítása 2 900 000 2 900 000 2 900 000 0 241 360 Köztársaság út 34-42. között járdafelújítás 16 500 000 13 995 337 13 995 337-2 504 663-2 504 663 241 370 Füzes utca útjavítás 20 500 000 20 500 000 20 500 000 0 241 380 Szőlődomb utca páros oldal 62-96. sz. között járdafelújítás 21 500 000 21 500 000 21 500 000 0 241 390 Mártírok út 90-95. előtt járdafelújítás 7 800 000 8 802 850 8 802 850 1 002 850 1 002 850 241 400 Mártírok út 64-69. előtt járdafelújítás 13 700 000 14 049 560 14 049 560 349 560 349 560 241 410 Béla király krt. gyógyszertárhoz levezető lépcső felújítása 5 000 000 5 000 000 5 000 000 0 241 420 Kós Károly u. 11-17. előtt járdafelújítás (2. szakasz) 15 200 000 13 140 789 13 140 789-2 059 211-2 059 211 241 430 Aradi vértanúk tere 11. előtti parkoló felújítása 15 000 000 15 000 000 15 000 000 0 241 440 Fellner Jakab Középfokú Iskola és az üzletsor közötti terület burkolat felújítása 33 440 000 33 440 000 33 440 000 0 241 450 Sárberki "B" Spar mellett járdafelújítás 3 800 000 4 952 253 4 952 253 1 152 253 1 152 253 241 460 Összekötő út felújítása a Március 15. út és a Tesco között (Sárberek felöli útpálya) 106 000 000 106 000 000 106 000 000 0 241 470 Előd vezér út felújítása II. ütem 45 000 000 45 000 000 45 000 000 0 241 480 Szent István út rekonstrukciója a templomtól a Szent István úti buszfordulóig (I. ütem: kapubejárók felújítása, csapadékvíz elvezető árok javítása) 57 000 000 57 000 000 57 000 000 0 241 490 Síkvölgyi út felújítása a rehabilitációs intézettől a buszfordulóig 33 000 000 33 000 000 33 000 000 0 241 500 Béke út felújítása Napsugár út és Gál ltp. 508. között 50 000 000 50 000 000 50 000 000 0 241 510 Mikes Kelemen Iskola előtti útszakasz javítása, parkolók kialakítása 11 900 000 11 900 000 11 900 000 0 241 520 Madách u. 39-43. előtt járdafelújítás 1 700 000 1 700 000 1 700 000 0 241 530 Szemere Bertalan utca járda javítása, akadálymentesítése (páratlan oldal) 17 000 000 17 000 000 17 000 000 0 241 540 Árpád út járdafelújítás (I. ütem) 20 000 000 19 093 574 19 093 574-906 426-906 426 241 550 Újtelepi temető járdáinak szakaszos felújítása 11 000 000 11 000 000 11 000 000 0 241 560 Újtelepi temető régi ravatalozó előtti tér felújítása 6 000 000 6 000 000 6 000 000 0 241 570 Olimpikon út melletti garázssor bekötő útjának felújítása 3 500 000 3 500 000 3 500 000 0 241 580 Mátyás király úti járdafelújítás (páratlan oldal) 20 000 000 29 589 501 29 589 501 9 589 501 9 589 501 241 590 Cseri ltp. 22-24. előtti járdaszakasz felújítása 8 000 000 8 000 000 8 000 000 0 241 600 Réti út 45. előtti közösségi tér felújítása 7 200 000 7 200 000 7 200 000 0 241 610 Fő téri parkoló felújítás (Árpád Hotellel szemben - lakossági parkoló) 0 14 690 117 14 690 117 14 690 117 14 690 117 241 620 Gál ltp. 401-406. előtti gyephézagos parkolók térköves parkolóhelyekké való átalakítása 0 13 951 191 13 951 191 13 951 191 13 951 191 241 630 Béla király krt-i gyűjtőút első szakaszának felújítása 0 105 267 928 105 267 928 105 267 928 105 267 928 241 640 Építők útja részleges felújítása 0 17 438 723 17 438 723 17 438 723 17 438 723 241 650 Szent Erzsébet Óvoda előtti tér felújítása 0 11 909 852 11 909 852 11 909 852 11 909 852 241 660 Felsőgallai útfelújítások 0 17 048 943 17 048 943 17 048 943 17 048 943 241 670 Komáromi úti lépcsőházakhoz vezető lépcső felújítása 0 381 589 381 589 381 589 381 589 241 680 Dózsakerti lakóudvarok felújításának tervezése 0 1 060 800 1 060 800 1 060 800 1 060 800 Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új 12. oldal
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 241 9 Egyéb felújítások 8 400 000 0 0 0 0 0 0 60 281 470 0 0 60 281 470 51 881 470 0 0 51 881 470 0 241 910 Skrován I. utcában burkolt vízelvezető árok felújítása 8 400 000 8 400 000 8 400 000 0 241 920 Víz és csatornavezeték felújítása 0 43 418 883 43 418 883 43 418 883 43 418 883 241 930 Felsőgallai temető kerítés felújítás 0 8 462 587 8 462 587 8 462 587 8 462 587 Kötelező feladatok összesen: 585 940 000 0 0 0 0 0 0 837 677 450 0 0 837 677 450 251 737 450 0 6 623 864 245 113 586 0 242 Önként vállalt feladatok 242 0-1 Intézményi felújítások 18 700 000 0 0 0 0 0 0 29 747 500 0 0 29 747 500 11 047 500 0 0 11 047 500 0 242 010 Tatabányai Múzeum felújítási keret 10 000 000 21 047 500 21 047 500 11 047 500 11 047 500 242 020 Móra Ferenc Általános Iskola vizesblokk felújítás 4 000 000 4 000 000 4 000 000 0 242 030 TJ ESZI Szent Márton Központ (Füzes u) nyílászáró csere 4 700 000 4 700 000 4 700 000 0 242 2-6 Utak, járdák, terek, parkok, hidak, parkolók felújításai 2 000 000 0 0 203 199 0 0 0 102 194 566 0 0 102 397 765 100 397 765 0 0 100 397 765 0 242 210 Bánhidai ltp. 101. mötötti játszótér felújítása 2 000 000 2 000 000 2 000 000 0 242 220 Útfelújítási beruházások Modern Városok Program keretében 0 99 994 566 99 994 566 99 994 566 99 994 566 242 25 Modern Városok Program végrehajtása (2016. évről áthúzódó) 0 0 0 203 199 0 0 0 200 000 0 0 403 199 403 199 0 0 403 199 0 242 251 Aradi utca útfelújítás II. ütem 0 25 400 25 400 25 400 25 400 242 252 Alkotmány utca útfelújítás II. ütem 0 25 400 25 400 25 400 25 400 242 253 Orgonás út felújítása 0 25 399 25 399 25 399 25 399 242 254 Sárberki gyűjtő út felújítása I. ütem 0 25 400 25 400 25 400 25 400 242 255 Mártírok út felújítása I. ütem 0 25 400 25 400 25 400 25 400 242 256 Dózsa György út felújítása II. ütem 0 25 400 200 000 225 400 225 400 225 400 242 257 Vadász út felújítása I. ütem 0 25 400 25 400 25 400 25 400 242 258 Komáromi út felújítása Győri úttól Töhötöm útig 0 25 400 25 400 25 400 25 400 242 7-9 Egyéb felújítások 55 900 000 0 0 0 0 0 0 71 081 685 0 0 71 081 685 15 181 685 0 1 999 211 12 882 474 300 000 242 710 Gyémánt Fürdő felújítása 25 400 000 25 400 000 25 400 000 0 242 720 Jubileum parki műfűves pálya felújítása 20 000 000 21 999 211 21 999 211 1 999 211 1 999 211 242 730 Turul Emlékmű részleges felújítása 10 500 000 10 800 000 10 800 000 300 000 300 000 242 740 Szent György patak kotrása 0 12 882 474 12 882 474 12 882 474 12 882 474 Önként vállalt feladatok összesen: 76 600 000 0 0 203 199 0 0 0 203 023 751 0 0 203 226 950 126 626 950 0 1 999 211 124 327 739 300 000 FELÚJÍTÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN: 662 540 000 0 0 203 199 0 0 0 1 040 701 201 0 0 1 040 904 400 378 364 400 0 8 623 075 369 441 325 300 000 Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL MEGVALÓSULÓ 243 Kötelező feladatok: Bölcsődefejlesztés Tatabányán I. (TOP-6.2.1-15-TB1-243 010 2016-00001) Óvodafejlesztés Tatabányán - Sárberki Óvoda (TOP-6.2.1-243 020 15-TB1-2016-00002) Óvodafejlesztés Tatabányán - Gyermekkert Óvoda (TOP- 243 030 6.2.1-15-TB1-2016-00003) A Dózsa Iskola energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15- 243 040 TB1-2016-00001) A Kertvárosi Általános Iskola Verebély utcai telephely 243 050 energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15-TB1-2016- 00002) A Széchenyi Iskola energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-243 060 15-TB1-2016-00003) A József Attila Iskola energetikai korszerűsítése (TOP- 243 070 6.5.1-15-TB1-2016-00004) A Bányász Művelődési Otthon energetikai korszerűsítése 243 080 (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00005) A Puskin Művelődési Ház energetikai korszerűsítése 243 090 (TOP-6.5.1-15-TB1-2016-00006) 37 951 899 25 569 566 25 569 566-12 382 333-12 382 333 161 722 632 161 722 632 161 722 632 0 765 467 765 467 765 467 0 292 986 185 292 986 185 292 986 185 0 197 367 206 197 367 206 197 367 206 0 178 077 174 178 077 174 178 077 174 0 191 504 458 191 504 458 191 504 458 0 2 719 428 2 719 428 2 719 428 0 67 875 612 67 875 612 67 875 612 0 13. oldal
Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez Bölcsődei szakemberek szakmai fejlesztése Tatabányán 243 100 (EFOP-1.9.9-17-2017-00001) 26 000 000 4 113 000 21 887 000 26 000 000 0 Bölcsődefejlesztés Tatabányán II. - Kertvárosi Bölcsőde 243 110 (TOP-6.2.1-16-TB1-2017-00003) 99 897 000 121 206 347 121 206 347 21 309 347 21 309 347 A Turul Óvoda energetikai korszerűsítése (TOP-6.5.1-15- 243 120 TB1-2016-00009) 3 512 561 3 512 561 3 512 561 0 A Kodály Zoltán Óvoda energetikai korszerűsítése (TOP- 243 130 6.5.1-15-TB1-2016-00010) 3 175 405 3 175 405 3 175 405 0 Egészségügyi alapellátás fejlesztése Tatabányán I. (TOP- 243 140 6.6.1-15-TB1-2016-00001) 205 240 334 207 076 241 207 076 241 1 835 907 1 835 907 Tatabánya szociális alapellátó intézményeinek fejlesztése 243 150 (TOP-6.6.2-15-TB1-2016-00001) 51 881 071 677 869 149 131 48 151 369 48 978 369-2 902 702-2 902 702 Bölcsődefejlesztés Tatabányán II. - Sárberki Bölcsőde 243 160 (TOP-6.2.1-16-TB1-2017-00002) 149 385 000 149 385 000 149 385 000 0 243 170 Az Üveggyári út 2. ütemének kialakítása (TOP-6.1.5-16) 509 107 136 534 682 531 534 682 531 25 575 395 451 147 442-451 147 442 25 575 395 Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP 243 180 Központhoz való csatlakozása (KÖFOP-1.2.1-VEKOP- 16-2017-01291) 9 000 000 6 840 000 2 160 000 9 000 000 0 Óvodafejlesztés Tatabányán - Arany János Óvoda (TOP- 243 190 6.2.1-16-TB1-2017-00001) 247 638 740 247 638 740 247 638 740 0 Egészségügyi alapellátás infrastruktúrális fejlesztése 243 200 Dózsakertben (TOP-6.6.1-16-2017-0001) 186 139 753 186 132 970 186 132 970-6 783-6 783 Egészségügyi alapellátás infrastruktúrális fejlesztése 243 210 Újvárosban (TOP-6.6.1-16-2017-0002) 115 160 246 115 160 246 115 160 246 0 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése (TOP- 243 220 6.5.1-16) 40 000 000 40 000 000 40 000 000 0 A Szarkaláb utcai átkötő szakasz és a Kerék utca 243 230 korszerűsítse az Ipari Parkban (TOP-6.1.1-16-TB1-2017- 308 465 000 308 465 000 308 465 000 0 00001) Kötelező feladatok összesen: 3 085 572 307 4 790 869 149 131 0 0 28 727 000 3 083 174 138 0 2 160 000 0 3 119 001 138 33 428 831 451 147 442 1 835 907-466 439 260 46 884 742 244 Önként vállalt feladatok Bánhida és Dózsakert komplex kerékpáros 244 010 közlekedésfejlesztése (TOP-6.4.1-15-TB1-2016-00001) 411 703 015 4 453 816 383 450 589 387 904 405-23 798 610-23 798 610 Által-ér völgyi kerékpárút II. ütem (TOP-6.4.1-16-TB1-244 020 2017-00001) 733 272 730 733 272 730 733 272 730 0 Tatabányai Foglalkoztatási Paktum (TOP-6.8.2-15-TB1-244 030 2016-00001) 7 548 909 7 548 909 7 548 909 0 A Tulipános ház turisztikai felújítása (TOP-6.1.4-15- 244 040 TB1-2016-00002) 1 455 969 564 1 455 969 564 1 455 969 564 0 A városközpont és Dózsakert közösségi tereinek 244 050 rekonstrukciója (TOP-6.3.2-15-TB1-2016-00001) 2 162 045 158 65 971 313 2 096 073 845 2 162 045 158 0 8 883 683-8 883 683 Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán I. (TOP- 244 060 6.9.1-15-TB1-2016-00001) 2 482 106 2 482 106 2 482 106 0 Gerecse kapuja turisztikai látogatóközpont kialakítása (TOP- 244 070 6.1.4-15-TB1-2016-00001) 640 370 728 591 609 349 16 256 000 607 865 349-32 505 379-32 505 379 VII-es telepi iparterület fejlesztés (TOP-6.1.1-15-TB1-244 080 2016-00001) 279 044 257 275 272 357 3 771 900 279 044 257 0 Iparterületek közlekedésfejlesztése Tatabányán (TOP- 244 090 6.1.5-15-TB1-2016-00001) 636 213 664 692 984 551 9 867 000 702 851 551 66 637 887 66 637 887 INTERREG V-A Szlovákia - Magyarország Együttműködési 244 100 Program SKHU/1601 1 200 000 1 200 000 1 200 000 0 Önként vállalt feladatok összesen: 6 329 850 131 0 0 80 456 144 0 0 4 773 863 421 1 455 969 564 29 894 900 0 6 340 184 029 10 333 898 0 8 883 683-65 187 672 66 637 887 EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK MINDÖSSZESEN 9 415 422 438 4 790 869 149 131 80 456 144 0 28 727 000 7 857 037 559 1 455 969 564 32 054 900 0 9 459 185 167 43 762 729 451 147 442 10 719 590-531 626 932 113 522 629 14. oldal Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új
3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez Témaszám 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi Ellátottak pénzbeli 2. ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI 2018. ÉV 12/2018. (V.30.) Felhalmozási Eltérés Bevétel Átcsoportosítás Maradvány Új ADÓSSÁGSZOLGÁLAT 245 Kötelező feladatok: 245 010 Hitel és kamattörlesztés 34 507 088 10 267 088 30 300 000 40 567 088 6 060 000 6 060 000 Kötelező feladatok összesen: 34 507 088 0 0 10 267 088 0 0 0 0 0 30 300 000 40 567 088 6 060 000 0 0 6 060 000 0 246 Önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Önként vállalt feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ADÓSSÁGSZOLGÁLAT MINDÖSSZESEN: 34 507 088 0 0 10 267 088 0 0 0 0 0 30 300 000 40 567 088 6 060 000 0 0 6 060 000 0 ÁLTALÁNOS TARTALÉK 247 Kötelező feladatok: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 248 Önként vállalt feladatok 248 010 Önként vállalt feladatok összesen: 55 340 366 25 564 298 25 564 298-29 776 068 188 599 460 69 580 670-130 324 527-157 631 671 ÁLTALÁNOS TARTALÉK MINDÖSSZESEN: 55 340 366 0 0 0 0 25 564 298 0 0 0 0 25 564 298-29 776 068 188 599 460 69 580 670-130 324 527-157 631 671 CÉLTARTALÉK 249 Kötelező feladatok: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kötelező feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 250 Önként vállalt feladatok 250 010 Tatabányai Kézilabda KFT (nemzetközi kupa szereplés) támogatása 20 000 000 0 0-20 000 000 0-20 000 000 Önként vállalt feladatok összesen: 20 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0-20 000 000 0-20 000 000 0 0 CÉLTARTALÉK MINDÖSSZESEN: 20 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0-20 000 000 0-20 000 000 0 0 IRÁNYÍTÓSZERVI TÁMOGATÁS: 251 Kötelező feladatok: 251 010 Intézmények finanszírozása 3 189 617 087 3 209 545 624 3 209 545 624 19 928 537 12 617 130 7 311 407 251 020 Polgármesteri hivatal finanszírozása 1 585 633 356 1 587 896 464 1 587 896 464 2 263 108 516 099 247 009 1 500 000 Kötelező feladatok: 4 775 250 443 0 0 0 0 0 0 0 0 4 797 442 088 4 797 442 088 22 191 645 13 133 229 247 009 0 8 811 407 252 Önként vállalt feladatok 252 010 Intézmények finanszírozása 430 651 192 452 074 643 452 074 643 21 423 451 6 172 793 2 300 000 12 950 658 252 020 Polgármesteri hivatal finanszírozása 54 138 752 62 842 212 62 842 212 8 703 460 8 703 460 Önként vállalt feladatok összesen: 484 789 944 0 0 0 0 0 0 0 0 514 916 855 514 916 855 30 126 911 6 172 793 2 300 000 0 21 654 118 IRÁNYÍTÓSZERVI TÁMOGATÁS MINDÖSSZESEN: 5 260 040 387 0 0 0 0 0 0 0 0 5 312 358 943 5 312 358 943 52 318 556 19 306 022 2 547 009 0 30 465 525 Államigazgatási feladatok KÖTELEZŐ FELADATOK MINDÖSSZESEN ÖNKÉNTVÁLLALT FELADATOK MINDÖSSZESEN ÁLLAMIGAZGTÁSI FELADATOK MINDÖSSZESEN ÖNKORMÁNYZATI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 16 741 559 671 113 706 106 21 507 131 1 597 479 327 32 877 667 2 198 933 777 8 062 453 280 911 818 005 325 642 550 4 923 771 320 18 188 189 163 1 446 629 492 538 900 087 312 708 814 424 622 635 170 397 956 19 995 025 444 16 554 821 4 038 000 562 243 909 128 183 090 912 799 045 6 263 140 655 1 716 209 185 495 792 064 10 514 916 855 20 613 877 624 618 852 180 1 028 324 573-312 708 814 73 634 377-170 397 956 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 36 736 585 115 130 260 927 25 545 131 2 159 723 236 161 060 757 3 111 732 822 14 325 593 935 2 628 027 190 821 434 614 15 438 688 175 38 802 066 787 2 065 481 672 1 567 224 660 0 498 257 012 0 15. oldal
Közüzemi kiadás Egyéb dologi Kötött dologi Étkezés 3. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez POLGÁRMESTERI HIVATAL Kötelező feladatok 1 590 321 044 1 050 194 428 240 697 438 62 359 390 312 294 270 0 0 0 64 405 616 63 409 989 19 767 532 0 0 1 813 128 663 222 807 619 Önként vállalt feladatok 74 259 072 53 552 506 9 824 026 0 19 362 190 0 0 0 7 268 433 1 500 000 0 0 0 91 507 155 17 248 083 Államigazgatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN: 1 664 580 116 1 103 746 934 250 521 464 62 359 390 331 656 460 0 0 0 71 674 049 64 909 989 19 767 532 0 0 1 904 635 818 240 055 702 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Kötelező feladatok Tatabányai Gazdasági és Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet 1 187 861 486 268 362 635 58 891 610 28 349 980 29 364 640 159 944 192 604 329 599 0 27 393 176 19 805 535 96 637 998 0 0 1 293 079 365 105 217 879 Tatabányai Egyesített Bölcsődék 475 200 291 324 586 361 74 303 727 32 393 988 6 961 804 18 093 940 30 135 748 0 5 714 872 11 333 064 1 031 694 0 0 504 555 198 29 354 907 Tatabányai Benedek Elek Óvoda 234 413 044 143 343 592 32 395 844 11 491 287 1 807 539 1 905 393 45 255 417 0 4 258 595 2 500 000 0 0 0 242 957 667 8 544 623 Kodály Zoltán Óvoda 242 368 780 152 597 073 33 402 658 11 029 031 1 863 079 2 015 433 42 433 832 0 1 555 513 2 567 960 0 0 0 247 464 579 5 095 799 Kertvárosi Óvoda 214 126 210 133 691 304 29 704 123 10 625 360 1 797 846 1 606 582 38 993 624 0 1 503 312 2 380 258 0 0 0 220 302 409 6 176 199 Tatabányai Turul Óvoda 214 208 966 131 937 643 29 728 302 10 801 585 1 513 715 1 670 702 41 729 890 0 3 063 943 2 786 648 0 0 0 223 232 428 9 023 462 Tatabányai Sárberki Óvoda 328 573 099 207 993 438 46 259 150 13 974 026 2 428 345 3 092 522 57 770 100 0 4 883 606 3 720 000 0 0 0 340 121 187 11 548 088 Tatabányai Gyermekkert Óvoda 203 711 887 116 025 100 25 731 206 11 438 120 1 159 817 15 229 722 33 503 646 0 8 569 674 1 937 490 0 0 0 213 594 775 9 882 888 Német Nemzetiségi Óvoda 129 290 302 80 411 186 16 658 235 4 778 581 861 678 1 144 557 26 150 621 0 2 859 758 1 640 030 51 320 0 0 134 555 966 5 265 664 Arany János Óvoda 160 974 488 98 718 556 22 521 031 7 515 396 1 284 994 1 293 715 31 056 200 0 4 244 830 1 700 000 0 168 334 722 7 360 234 Tatabánya MJV József Attila Megyei és Városi Könyvtár 245 165 936 113 522 194 22 923 244 15 060 964 7 114 796 54 723 588 0 0 1 921 743 48 182 965 0 0 0 263 449 494 18 283 558 Kötelező feladatok összesen: 3 635 894 489 1 771 189 082 392 519 130 157 458 318 56 158 253 260 720 346 951 358 677 0 65 969 022 98 553 950 97 721 012 0 0 3 851 647 790 215 753 301 Önként vállalt feladatok Tatabánya MJV Tatabányai Múzeum 81 972 495 50 423 882 10 450 273 10 786 966 9 609 476 5 026 340 0 0 3 096 697 4 796 015 997 699 0 0 95 187 348 13 214 853 Tatabánya MJV Városi Levéltár 19 420 697 12 531 045 2 535 014 2 647 575 809 120 197 901 0 0 296 451 358 999 0 0 0 19 376 105-44 592 Tatabánya MJV Jászai Mari Színház, Népház 474 419 000 245 915 465 60 245 955 59 041 899 177 715 198 0 0 0 0 4 318 000 22 540 000 0 0 569 776 517 95 357 517 Önként vállalt feladatok összesen: 575 812 192 308 870 392 73 231 242 72 476 440 188 133 794 5 224 241 0 0 3 393 148 9 473 014 23 537 699 0 0 684 339 970 108 527 778 Államigazgatási feladatok 1/2018. (I.29.) Személyi juttatások 3. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL IRÁNYÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KIADÁSAI 2018. ÉV Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Működési Dologi 12/2018. (V.30.) Egyéb működési Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Ellátottak pénzbeli Felhalmozási Egyéb felhalmozási Eltérés EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÖSSZESEN: 4 211 706 681 2 080 059 474 465 750 372 229 934 758 244 292 047 265 944 587 951 358 677 0 69 362 170 108 026 964 121 258 711 0 0 4 535 987 760 324 281 079 KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK MINDÖSSZESEN: 5 876 286 797 3 183 806 408 716 271 836 292 294 148 575 948 507 265 944 587 951 358 677 0 141 036 219 172 936 953 141 026 243 0 0 6 440 623 578 564 336 781 1. oldal
4. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 1. HITELEK ÉS JÁRULÉKAINAK TÖRLESZTÉSE () HITELTÍPOSONKÉNTI BONTÁSBAN 2018-2028. ÉVEKBEN Kamat mértéke 2018.év 2019.év 2020.év 2021.év 2022.év 2023.év 2024.év 2025.év 2026.év 2027.év 2028.év OTP 100.000 e hitel (Utak felújítása) 12 120 000 12 120 000 12 120 000 12 120 000 12 120 000 12 120 000 0 0 0 0 0 72 720 000 Kamat 3,171% 2 189 539 1 800 121 1 414 972 1 021 287 631 870 242 452 0 0 0 0 0 7 300 241 OTP 100.000 e hitel (Intézmények felújítása) 12 120 000 12 120 000 12 120 000 12 120 000 12 120 000 5 522 159 0 0 0 0 0 66 122 159 Kamat 3,171% 1 977 549 1 588 132 1 202 401 809 297 419 880 63 713 0 0 0 0 0 6 060 972 Takarékbank 5*100 M hitel 0 0 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 0 500 000 000 Kamat 0,800% 4 055 556 4 055 556 3 875 347 3 357 292 2 850 347 2 343 403 1 842 014 1 329 514 822 569 315 624 0 24 847 222 2018. évi 5*100 M hitel 0 0 0 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 62 500 000 500 000 000 Kamat 0,800% 2 044 444 4 055 556 4 066 667 3 864 236 3 357 292 2 850 347 2 350 347 1 836 458 1 329 514 822 569 317 014 26 894 444 Folyószámla hitel kamat Tartalék ÖSSZES TŐKE: 24 240 000 24 240 000 86 740 000 149 240 000 149 240 000 142 642 159 125 000 000 125 000 000 125 000 000 125 000 000 62 500 000 1 138 842 159 ÖSSZES KAMAT: 10 267 088 11 499 365 10 559 387 9 052 112 7 259 389 5 499 915 4 192 361 3 165 972 2 152 083 1 138 193 317 014 65 102 879 ÖSSZESEN: 34 507 088 35 739 365 97 299 387 158 292 112 156 499 389 148 142 074 129 192 361 128 165 972 127 152 083 126 138 193 62 817 014 1 203 945 038 1. oldal
5. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 1. KEZESSÉGVÁLLALÁS VÁLLALÁSONKÉNTI BONTÁSBAN 2018. évben összesen Tatabányai Erőmű Kft. fejlesztési hitel 2 000 000 000 ÖSSZES TŐKE: 2 000 000 000 1. oldal
6. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 1. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzat és az önkormányzat által irányított költségvetési szervek létszámadatai 2018. év Fő Intézmény Engedélyezett létszám összesen Éves átlagos statisztikai létszám Engedélyezett létszám összesen Éves átlagos statisztikai létszám 1/2018. (I.29.) 12/2018. (V.30.) ÖNKORMÁNYZAT 3,00 3,00 3,00 3,00 POLGÁRMESTERI HIVATAL 242,00 242,00 242,00 242,00 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Tatabányai Gazdasági és Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet 80,57 80,57 80,57 80,57 Tatabányai Egyesített Bölcsődék 118,00 118,00 118,00 118,00 Tatabányai Benedek Elek Óvoda 42,00 42,00 42,00 42,00 Kodály Zoltán Óvoda 42,00 42,00 42,00 42,00 Kertvárosi Óvoda 38,00 38,00 38,00 38,00 Tatabányai Turul Óvoda 38,00 38,00 38,00 38,00 Tatabányai Sárberki Óvoda 60,00 60,00 60,00 60,00 Tatabányai Gyermekkert Óvoda 33,00 33,00 33,00 33,00 Német Nemzetiségi Óvoda 25,00 25,00 25,00 25,00 Arany János Óvoda 28,00 28,00 28,00 28,00 Tatabánya MJV József Attila Megyei és Városi Könyvtár 39,25 39,25 39,25 39,25 Tatabánya MJV Tatabányai Múzeum 18,00 18,00 18,00 18,00 Tatabánya MJV Városi Levéltár 4,50 4,50 4,50 4,50 Tatabánya MJV Jászai Mari Színház, Népház 68,50 68,50 68,50 68,50 EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÖSSZESEN 634,82 634,82 634,82 634,82 MINDÖSSZESEN 879,82 879,82 879,82 879,82 1. oldal
7. melléklet a 12/2018. (V.30.) hez 1. Az adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásból fennálló kötelezettségek és a saját bevételek kimutatása 2018. évtől az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig 1/2018. (I.29.) 12/2018. (V.30.) 2019. 2020. 2021. 2022. 2023. 2024. Saját bevétel - helyi adóból és a települési adóból származó bevétel 7 334 500 000 7 883 000 000 8 119 490 000 8 363 074 700 8 613 966 941 8 613 966 941 8 613 966 941 8 613 966 941 34 455 867 764 - vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel, valamint tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből, vagy privatizációból 115 500 000 215 500 000 216 577 500 217 660 388 218 748 690 218 748 690 218 748 690 218 748 690 874 994 760 származó bevétel - osztalék, koncessziós díj és hozambevétel 40 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 - bírság, pótlék és díjbevétel 34 000 000 34 000 000 34 170 000 34 340 850 34 512 554 34 512 554 34 512 554 34 512 554 138 050 216 - kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Saját bevétel összesen 7 524 000 000 8 132 500 000 8 370 237 500 8 615 075 938 8 867 228 185 8 867 228 185 8 867 228 185 8 867 228 185 35 468 912 740 Saját bevétel 50 %-a 3 762 000 000 4 066 250 000 4 185 118 750 4 307 537 969 4 433 614 093 4 433 614 093 4 433 614 093 4 433 614 093 17 734 456 370 Előző években keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség - hitelből eredő fizetési kötelezettség 32 462 644 32 462 644 31 683 809 93 232 720 91 927 876 90 642 097 82 791 727 64 342 014 189 967 707 - kölcsönből eredő fizetési kötelezettség 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból eredő fizetési kötelezettség 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - adott váltóból eredő fizetési kötelezettség 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - halasztott fizetés, részletfizetés fizetési kötelezettsége 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - Államadósság Kezelő Zrt-nél elhelyezett fedezeti betétek és azok összege 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - kezesség-, illetve garanciavállalásból eredő, jogosult által érvényesített fizetési kötelezettség összege: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Előző években keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség összesen 32 462 644 32 462 644 31 683 809 93 232 720 91 927 876 90 642 097 82 791 727 64 342 014 189 967 707 2025-től 2028-ig Tárgyévben keletkezett, illetve keletkező tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség - hitelből eredő fizetési kötelezettség 2 044 444 2 044 444 4 055 556 4 066 667 66 364 236 65 857 292 65 350 347 64 850 347 254 305 555 - kölcsönből eredő fizetési kötelezettség 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból eredő fizetési kötelezettség 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - adott váltóból eredő fizetési kötelezettség 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - pénzügyi lízingből eredő fizetési kötelezettség 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - halasztott fizetés, részletfizetés fizetési kötelezettsége 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - Államadósság Kezelő Zrt-nél elhelyezett fedezeti betétek és azok összege 0 0 0 0 0 0 0 0 0 - kezesség-, illetve garanciavállalásból eredő, jogosult által érvényesített fizetési kötelezettség összege: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Tárgyévben keletkezett, illetve keletkező tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség összesen 2 044 444 2 044 444 4 055 556 4 066 667 66 364 236 65 857 292 65 350 347 64 850 347 254 305 555 Tárgyévi fizetési kötelezettség összesen 34 507 088 34 507 088 35 739 365 97 299 387 158 292 112 156 499 389 148 142 074 129 192 361 444 273 262 Saját bevétel 50 %-a csökkentve a fizetési kötelezettséggel 3 727 492 912 4 031 742 912 4 149 379 385 4 210 238 582 4 275 321 981 4 277 114 704 4 285 472 019 4 304 421 732 17 290 183 108 1 oldal