Médiaismeret a film formanyelve. Plánok, kameramozgások
|
|
- Rudolf Varga
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Médiaismeret a film formanyelve Plánok, kameramozgások
2 A filmkép A képkivágás a kamera, a művész valósághoz közeledésének első állomása: meghatározza a kép tartalmát, hogy mi kerüljön a látómezőbe, s egyben az így kiválasztott anyag sajátos elrendezését is adja. Az, hogy mekkora térszeletet metsz ki a valóságból a képkészítő, az egy olyan arány, amely megmutatja a dolgokhoz, a világhoz viszonyát. A kép vizuális mezője korlátoltabb a látásunkénál. A vizuális mezőnek nincs rögzített határa, a néző a dolgok helyét, kiterjedését saját térbeli helyzetéből kiindulva értelmezi, önmagával hozza vonatkozásba. A térbeli orientáció helyébe a képfelület új vonatkozási kerete lép. A kép, a képmező határaival képez viszonyítási alapot, ezek révén képezi át térbeli világgá két dimenziós felületét: irányt, feszültséget adva a benne foglaltaknak. A négy határ rögzíti a tér fő irányait. Az elemek helyi értéke attól függ, hogyan viszonyulnak a felület széleihez, az így teremtett világ vízszintes és függőleges tengelyéhez. Metszéspontjuk a képfelület közepe határozzameg az elemek szerepét, jelentőségét. A képi tér egyben pszichológiai tér, a figyelem 5-6 optikai egységet tud átfogni, tagolni.
3 Plán Plán (képsík, képkivágás): A kamera és a képtárgy mértékviszonyát jelölő fogalom, melyben a mérték mindig az emberi alak. A plán vagy képkivágás a hangsúlyozás egyik legfontosabb eleme a filmen, ahol a képtárgy fontosságát többnyire annak relatív - a többi képéhez viszonyított - nagysága (kicsisége) érzékelteti. Ameddig a kamera nem mozdul meg, a plánfajták viszonylag könnyen azonosíthatók. A kameramozgás azonban a plánok legváltozatosabb kombinációit, s a plántípusok átmeneteinek végtelen sorát hozhatja létre, akár egyetlen jeleneten belül.
4 Szuperplán A képen csak az arc egy részlete látható
5 Premier plán A képen egy teljes arc látszik
6 Szűk szekund A képen a fej és a felső test egy része látható (mellkép)
7 Szekund A képen látszik az egész felső test
8 Amerikai plán A szereplő körülbelül comb magasságban van vágva
9 Kis totál A szereplő teljes egészében látszik. A háttér is jól kivehető Az alak 30 m-nél közelebb van
10 Totál A helyszín teljes egészében látszik Az alak 30m-nél távolabb van
11 Nagy totál Az alakok nagyon messze a horizonton látszanak csak
12 Ansnitt Az egyik szereplő hátulról látszik, általában a képernyő jobb oldalán
13 Plánok A legelső filmkészítők még nem voltak tisztában a plánváltások jelentőségével. (Szoros összefüggésben azzal, hogy a montázs lehetőségeiről is keveset sejtettek.) A korai némafilmek többnyire egyetlen kamerabeállításból készültek, merev, színpadias hatást keltettek. (lásd pl. Melies filmjeit.) A moziélmény akkor képes majd elszakadni a színháztól, amikor a plánváltások bevonják, az események résztvevőjévé teszik a nézőt, s az eltérő időtartamú s különböző plánok váltakozása sajátos ritmust, tempót ad a képsoroknak. A képkivágások váltakoztatásának - a plánok rendszerében pedig a premier plánnak -rendkívüli jelentősége van abban, hogy a film nemcsak mint új technikai eszköz, de mint sajátos esztétikummal megragadható művészi közlésforma is megszülessen a század elején.
14 Nézőpont vízszintes: az optikai tengely vízszintes; rézsútos: az optikai tengely ferde ritka; Alsó gépállás (szélsőséges esetben békaperspektíva) Felső gépállás (madártávlat) függőleges: alulról fel, vagy felülről le. Rendszerint az alsó, illetve felső gépállások a hangsúlyozottabb, drámai értékkel bíró beállítások. Az alulról való fotografálás általában a személy vagy a tárgy nagyságának kiemelésére szolgál. Lehet félelmetesség fokozó ereje, emelkedettség érzését kifejező. A felülről való fényképezés éppen fordítva: a kicsinyességet tudja kifejezni nagy érzéki erővel. Ennek is lehet fájdalmas, melankolikus vagy pejoratív értelme.
15 Mélységélesség Mélységélesség: A fotografálásnak az a jellegzetessége, hogy - az objektív műszaki tulajdonságaitól és a megvilágítástól függően - a fókuszban lévő képtárgy előtti és mögötti tartományban is élesnek látja a néző a képet. A rövid fókusztávolsággal dolgozó ún. nagylátószögű objektív ugyanannyi fénymennyiség mellett a tér különböző távolságra lévő pontjait élesebben képezi le, mint más objektívek. Használata nyomán egy-egy filmjelenet megnyílik a tér mélysége felé. A megvilágítástól függően a frontlencsétől már fél méterre lévő tárgy éppúgy élesnek látszik, mint pl. a távolban lévő domboldal.
16 Kameramozgások Kameramozgás - a fogalom a felvevőgép (kamera ) mozgási lehetőségeit (gépmozgás) jelöli egy-egy beállításban a kiinduló helyzethez képest. A némafilm korszakában ritkán mozog a kamera, bár az első, még alkalmi kameramozgató eszközt" - az egyik, Velencét bemutató filmben egy gondolát - már Lumiere-ék feltalálták". Az olasz Giovanni Pastrone alkalmazott először kamerakocsit, illetve darut a Cabíria című háromórás történelmi film tömegjeleneteiben. (1914.) A rendkívül fejlett német filmiparban pedig Friedrich Murnau nevéhez kötik a kocsizó kamera alkalmazását. (Az utolsó ember 1924) A film technikatörténetét ettől kezdve a kameramozgató eszközök szüntelen és egyre dinamikusabb fejlődése jellemzi. A felvevőgép a következő mozgásokat végezheti: svenk (vagy panorámázás), lendítés, fahrt (kocsizás), kran (daruzás). A hatvanas évektől a játékfilmekben is elterjedtek az ún. könnyű kézi kamerák. A kézikamerát az operatőr a vállán tartja, s gyakorlatilag teljesen szabadon mozoghat vele. A feladat nem könnyű, mert az elkerülhetetlen képremegés zavaró a vetítőben. A steadycam már egy olyan speciális hidraulikus csillapítással ellátott berendezés, amely képes kiegyenlíteni az operatőr testének mozgását a felvételen, amikor a kameramozgató eszköz" maga az operatőr. Napjainkban az egyik legeredetibbnek számító filmes elbeszélői mód, az ún. dogma" követői számára (legismertebb képviselője Lars von Trier, dán rendező) egyenesen tiltott a kiegyenlített, speciális eszközökkel megsegített kameramozgás használata.
17 Svenk A svenk a kameramozgás olyan fajtája, amelyben a kamera helyet nem változtat, csak függőleges vagy vízszintes tengelye körül forog. Többnyire leíró jellegű, megismertet a környezettel. Beszélünk részletes és körpanorámáról. Ügyelni kell arra, hogy ha a kamerával svenkelni akarok, olyan beállítást válasszak, amelyből biztosított a képek egymásba történő folyamatos átmenete. A kamera függőleges tengelye körüli vízszintes mozgását panorámázásnak nevezzük. Ha a kamerát vízszintes tengelye körül forgatjuk függőlegesen, levagy felsvenkről beszélünk. Ilyenkor az optikai tengelyt viszonylagosan emeljük vagy süllyesztjük. A felvétel tárgya a képből vagy az alsó vagy a felső képhatáron keresztül lép ki.
18 Kocsizás (Fahrt) A kamera a helyszínen mozgó, gördülő szerkezetre van szerelve, és a szereplőkhöz, tárgyakhoz viszonyítva mozog. A dolgoktól, személyektől való távolságát változtatja, de ha azok is mozognak, velük együtt is haladhat a távolságot tartva. Az előrekocsizás ráközelít valamilyen tárgyra, kiemel. Leggyakrabban használt kocsizási forma. Ez áll a legközelebb a normális emberi magatartáshoz, a megfigyelés mechanizmusához, amellyel az érdeklődésre igényt tartó dolgot, eseményt az ember szemügyre vesz. A hátrakocsizással a kamera eltávolodik, ezáltal nagyobb egészbe, szélesebb környezetbe ágyazódik a kompozíció. Az oldalkocsizásnak rendszerint leíró jellege van. Pl. az emberek előtt végig guruló kamera bemutatja az ott álló személyeket. A körbekocsizással a tárgyat a kamera körbejárja, ezáltal részletez és hangsúlyoz. Ez a forma valójában a panorámázás egyik különleges változata.
19
20
21
22
23 Lendítés A lendítés rendkívül felgyorsítja a látott képet. A nagy sebesség következtében a kiinduló kép és a befejező kép között elmosódnak, absztrakt mintává folynak szét a tárgyak. Ezt a jelenetek, riportok szétválasztására szokták alkalmazni
24 Daruzás (Krán) A daruzás a helyváltoztatást szintváltoztatással oldja meg (háromdimenziós mozgás). Megkülönböztetünk emelkedő, süllyedő, átlós és kombinált daruzást. A kamerának ilyen fajta mozgatása komoly technikai felszereltséget igényel. Egészen egyszerű formája a liftezés. Ilyenkor az operatőr maga mozog daruszerűen (kézi kamera).
25
26 Variózás (Zoom) Optikai (látszólagos) mozgás: a képsíkok folyamatos átmenete, változtatása, közeledés vagy távolodás a felvétel tárgyához a kamera egészének elmozdítása nélkül, csupán optikai eszközök segítségével. Két formája van: a közelítés és a távolítás.
27 Szubjektív kamera Az operatőrre erősített kamera együtt mozog a témával. A jelenetet a szereplő szemszögéből láthatjuk
SZKA208_54. A szabadság farkaskölykei
SZKA208_54 A szabadság farkaskölykei tanulói A SZABADSÁG FARKASKÖLYKEI 8. évfolyam 513 54/1 A FILM TARTALMÁNAK FELDOLGOZÁSA Szétvágható csoportos feladatlap 1. Milyennek mutatja be a film a galerit? Hogyan
AZ ANIMÁCIÓ 2. A filmötlettől a bemutatásra kész filmig. A képes forgatókönyv
AZ ANIMÁCIÓ 2. A filmötlettől a bemutatásra kész filmig A képes forgatókönyv Írónak, filmmel foglalkozó szakembernek, de civilnek is eszébe juthat olyan történet, amiből egy film megszülethet. 1995-ben
Alapfogalmak. objektívtípusok mélységélesség mennyi az egy?
2007. február 5. Alapfogalmak objektívtípusok mélységélesség mennyi az egy? A látószög arányosan változik a gyújtótávolsággal. ZOOM objektív: fókusztávolsága adott objektíven keresztül fokozatmentesen
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 20. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
I. RÉSZ: a filmnyelv. 1. Bevezetés. 1.1. A mozgókép jelentései és élményei. 2.1. Monitor élmények: televíziós műsorok
I. RÉSZ: a filmnyelv 1. Bevezetés 1.1. A mozgókép jelentései és élményei A mozgókép mindent a maga konkrétságában tud csak bemutatni. Temérdek olyan elemet, motívumot rögzít, amelynek a közlendő szempontjából
Térbeli transzformációk, a tér leképezése síkra
Térbeli transzformációk, a tér leképezése síkra Homogén koordináták bevezetése térben A tér minden P pontjához kölcsönösen egyértelműen egy valós (x, y, z) számhármast rendeltünk hozzá. (Descartes-féle
VIDEOTECHNIKAI ALAPOK
VIDEOTECHNIKAI ALAPOK A videokamera működése A mai kamerák nagy része ún. kamkorder, vagyis a kamera és a rekorder (felvevőegység) egybe van építve. A kamkorder rendszerétől függ, hogy a rögzített jelek
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Mozgóképkultúra
A tér lineáris leképezései síkra
A tér lineáris leképezései síkra Az ábrázoló geometria célja: A háromdimenziós térben elhelyezkedő alakzatok helyzeti és metrikus viszonyainak egyértelmű és egyértelműen rekonstruálható módon történő ábrázolása
kompakt fényképezőgép
kompakt fényképezőgép A digitális fényképezőgépek legszélesebb kategóriája, minden olyan, viszonylag kis méretű gép ide sorolható, amely egymagában sokféle fotós feladatra alkalmas. Előnyük a relatíve
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI
Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola A FILMES KAMERAMOZGÁS FEJLŐDÉSE ÉS BEÉPÜLÉSE A KORTÁRS FILMNYELVBE DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI SZABÓ GÁBOR, HSC filmoperatőr Témavezető: XANTUS JÁNOS DLA
DINAMIKA ALAPJAI. Tömeg és az erő
DINAMIKA ALAPJAI Tömeg és az erő NEWTON ÉS A TEHETETLENSÉG Tehetetlenség: A testek maguktól nem képesek megváltoztatni a mozgásállapotukat Newton I. törvénye (tehetetlenség törvénye): Minden test nyugalomban
A folyamatos megfigyelés analógiája A nézőpont optikai kontinuitását teremti meg
A folyamatos megfigyelés analógiája A nézőpont optikai kontinuitását teremti meg Vagy a kép tárgya mozog Vagy a kép kerete mozog egy látványon Gyakran egyszerre történik a kettő A képek kompozíciója mozgás
Lencse típusok Sík domború 2x Homorúan domború Síkhomorú 2x homorú domb. Homorú
Jegyzeteim 1. lap Fotó elmélet 2015. október 9. 14:42 Lencse típusok Sík domború 2x Homorúan domború Síkhomorú 2x homorú domb. Homorú Kardinális elemek A lencse képalkotását meghatározó geometriai elemek,
Egy nyíllövéses feladat
1 Egy nyíllövéses feladat Az [ 1 ] munkában találtuk az alábbi feladatot 1. ábra. 1. ábra forrása: [ 1 / 1 ] Igencsak tanulságos, ezért részletesen bemutatjuk a megoldását. A feladat Egy sportíjjal nyilat
Mozgóképelemzésben használatos SZAKKIFEJEZÉSEK
Mozgóképelemzésben használatos SZAKKIFEJEZÉSEK (Források: Ephraim Katz: The Film Encyclopedia. New York, Harper Collins Publishers, 1994; Bíró Yvette: A hetedik művészet. Budapest, Századvég Kiadó, 1994.)
Terepmunka 2015. 2. félév FILMKÉSZÍTÉS választott témában. Kádár Anna és Németh Annamária előadása SOTE, 2015. február 23.
Terepmunka 2015. 2. félév FILMKÉSZÍTÉS választott témában Kádár Anna és Németh Annamária előadása SOTE, 2015. február 23. Bemutatkozás Hogy vagy most? - Hogy vagyok most? Címmel. 1 fotó készítése telefonnal.
Síklapú testek. Gúlák, hasábok Metszésük egyenessel, síkkal
Síklapú testek Gúlák, hasábok Metszésük egyenessel, síkkal Az előadás átdolgozott részleteket tartalmaz a következőkből: Gubis Katalin: Ábrázoló geometria Vlasta Szirovicza: Descriptive geometry Síklapú
Fényerő Fókuszálás Fénymező mérete. Videó kamerával (opció)
Fényerő Fókuszálás Fénymező mérete LO-05 LO-03 Videó kamerával (opció) A vezérlő panel lehetővé teszi a lámpák be- és kikapcsolását, a fényerő és a fókusz állítását (az izzó elmozdulása a reflektor fókuszpontjához
W = F s A munka származtatott, előjeles skalármennyiség.
Ha az erő és az elmozdulás egymásra merőleges, akkor fizikai értelemben nem történik munkavégzés. Pl.: ha egy táskát függőlegesen tartunk, és úgy sétálunk, akkor sem a tartóerő, sem a nehézségi erő nem
Géprajz - gépelemek. AXO OMETRIKUS ábrázolás
Géprajz - gépelemek AXO OMETRIKUS ábrázolás Előadó: Németh Szabolcs mérnöktanár Belső használatú jegyzet http://gepesz-learning.shp.hu 1 Egyszerű testek látszati képe Ábrázolási módok: 1. Vetületi 2. Perspektivikus
alkotómunkák forgatókönyv cselekmény nélküli film asszociációs filmlíra logikai kísérleti film történetmesélő film a történet forrása adaptáció
alkotómunkák forgatókönyv cselekmény nélküli film asszociációs filmlíra logikai kísérleti film történetmesélő film a történet forrása adaptáció eredeti forgatókönyv ötlet alapján készült a történet szerepe
A drámai tér, a cselekmény tere nem azonos a látható térrel A filmkép csak egy részletét mutatja meg annak a világnak, ahol a cselekmény játszódik A
A drámai tér, a cselekmény tere nem azonos a látható térrel A filmkép csak egy részletét mutatja meg annak a világnak, ahol a cselekmény játszódik A képen kívüli tér is szerepet játszik a rendezésben és
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
Ebben a fejezetben egy szögtámfal tervezését, és annak teljes számítását mutatjuk be.
2. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Szögtámfal tervezése Program: Szögtámfal File: Demo_manual_02.guz Feladat: Ebben a fejezetben egy szögtámfal tervezését, és annak teljes számítását mutatjuk
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
Mozgóképkultúra és médiaismeret középszint 0521 É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 28. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
Láthatósági kérdések
Láthatósági kérdések Láthatósági algoritmusok Adott térbeli objektum és adott nézőpont esetén el kell döntenünk, hogy mi látható az adott alakzatból a nézőpontból, vagy irányából nézve. Az algoritmusok
5.1. ábra. Ábra a 36A-2 feladathoz
5. Gyakorlat 36A-2 Ahogyan a 5. ábrán látható, egy fénysugár 5 o beesési szöggel esik síktükörre és a 3 m távolságban levő skálára verődik vissza. Milyen messzire mozdul el a fényfolt, ha a tükröt 2 o
A nyomás. IV. fejezet Összefoglalás
A nyomás IV. fejezet Összefoglalás Mit nevezünk nyomott felületnek? Amikor a testek egymásra erőhatást gyakorolnak, felületeik egy része egymáshoz nyomódik. Az egymásra erőhatást kifejtő testek érintkező
OPTIKA. Vékony lencsék képalkotása. Dr. Seres István
OPTIKA Vékony lencsék képalkotása Dr. Seres István Vékonylencse fókusztávolsága D 1 f (n 1) 1 R 1 1 R 2 Ha f > 0, gyűjtőlencse R > 0, ha domború felület R < 0, ha homorú felület n a relatív törésmutató
Folyadékok és gázok áramlása
Folyadékok és gázok áramlása Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért felmelegedik. A folyadékok
Hármas integrál Szabó Krisztina menedzser hallgató. A hármas és háromszoros integrál
Hármas integrál Szabó Krisztina menedzser hallgató A hármas és háromszoros integrál Definició A fizikai meggondolások előzményeként jutunk el a hármas integrál következő értelmezéséhez. Legyen értelmezve
Folyadékok és gázok áramlása
Folyadékok és gázok áramlása Hőkerék készítése házilag Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért
5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?
Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró
Mechanika. Kinematika
Mechanika Kinematika Alapfogalmak Anyagi pont Vonatkoztatási és koordináta rendszer Pálya, út, elmozdulás, Vektormennyiségek: elmozdulásvektor Helyvektor fogalma Sebesség Mozgások csoportosítása A mozgásokat
Transzformációk. Grafikus játékok fejlesztése Szécsi László 2013.02.26. t05-transform
Transzformációk Grafikus játékok fejlesztése Szécsi László 2013.02.26. t05-transform Koordinátarendszerek: modelltér Koordinátarendszerek: világtér Koordinátarendszerek: kameratér up right z eye ahead
Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.
Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember
TÁVOKTATÁSI ANYAG KAMERAKEZELÉS.
TÁVOKTATÁSI ANYAG KAMERAKEZELÉS. 1.lecke Bevezetés, kamera működése, jellemzői, segédfelszerelések 2.lecke A film formanyelve 3.lecke Hangtechnika, világítástechnika, forgatókönyv, kamerakezelés 1.LECKE
Világosító Mozgóképgyártó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Mé diakommunika cio MintaZh 2011
Mé diakommunika cio MintaZh 2011 Mekkorára kell választani R és B értékét, ha G=0,2 és azt akarjuk, hogy a szín telítettségtv=50% és színezettv=45 fok legyen! (gammával ne számoljon) 1. Mi a különbség
x = cos αx sin αy y = sin αx + cos αy 2. Mi a X/Y/Z tengely körüli forgatás transzformációs mátrixa 3D-ben?
. Mi az (x, y) koordinátákkal megadott pont elforgatás uténi két koordinátája, ha α szöggel forgatunk az origó körül? x = cos αx sin αy y = sin αx + cos αy 2. Mi a X/Y/Z tengely körüli forgatás transzformációs
Elektrosztatika. 1.2. Mekkora két egyenlő nagyságú töltés taszítja egymást 10 m távolságból 100 N nagyságú erővel? megoldás
Elektrosztatika 1.1. Mekkora távolságra van egymástól az a két pontszerű test, amelynek töltése 2. 10-6 C és 3. 10-8 C, és 60 N nagyságú erővel taszítják egymást? 1.2. Mekkora két egyenlő nagyságú töltés
OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének
OPTIKAI CSALÓDÁSOK Mint azt tudjuk a látás mechanizmusában a szem által felvett információt az agy alakítja át. Azt hogy valójában mit is látunk, nagy szerepe van a tapasztalatoknak, az emlékeknek.az agy
Mit nevezünk nehézségi erőnek?
Mit nevezünk nehézségi erőnek? Azt az erőt, amelynek hatására a szabadon eső testek g (gravitációs) gyorsulással esnek a vonzó test centruma felé, nevezzük nehézségi erőnek. F neh = m g Mi a súly? Azt
A diákok végezzenek optikai méréseket, amelyek alapján a tárgytávolság, a képtávolság és a fókusztávolság közötti összefüggés igazolható.
Az optikai paddal végzett megfigyelések és mérések célkitűzése: A tanulók ismerjék meg a domború lencsét és tanulmányozzák képalkotását, lássanak példát valódi képre, szerezzenek tapasztalatot arról, mely
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
2. E L Ő A D Á S D R. H U S I G É Z A
Mechatronika alapjai 2. E L Ő A D Á S D R. H U S I G É Z A elmozdulás erő nyomaték elmozdulás erő nyomaték Mechanizmusok Mechanizmus: általánosságban: A gép mechanikus elven működő részei Definíció: A
Nyomás. Az az erő, amelyikkel az egyik test, tárgy nyomja a másikat, nyomóerőnek nevezzük. Jele: F ny
Nyomás Az az erő, amelyikkel az egyik test, tárgy nyomja a másikat, nyomóerőnek nevezzük. Jele: F ny, mértékegysége N (newton) Az egymásra erőt kifejtő testek, tárgyak érintkező felületét nyomott felületnek
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ POLYCOM HDX VIDEOKONFERENCIA RENDSZERHEZ
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ POLYCOM HDX VIDEOKONFERENCIA RENDSZERHEZ - FONTOS TEENDŐK VIDEOKONFERENCIA ELŐTT - A VIDEOKONFERENCIA ÜZEMBE HELYEZÉSE - HÍVÁS KEZDEMÉNYEZÉSE ÉS FOGADÁSA - A KAMERA ÉS A MIKROFON HASZNÁLATA
Bosch nagy sebességű pozicionáló rendszer o egyetlen másodperc alatt! A kép bármilyen körülmények közt fókuszáltan látható a képernyőn
Bosch nagy sebességű pozicionáló rendszer 0 100 o egyetlen másodperc alatt! A kép bármilyen körülmények közt fókuszáltan látható a képernyőn Nagy sebességű pozicionáló rendszer 0 100º egyetlen másodperc
Számítógépes Grafika SZIE YMÉK
Számítógépes Grafika SZIE YMÉK Analóg - digitális Analóg: a jel értelmezési tartománya (idő), és az értékkészletes is folytonos (pl. hang, fény) Diszkrét idejű: az értelmezési tartomány diszkrét (pl. a
Digitális tananyag a fizika tanításához
Digitális tananyag a fizika tanításához A lencsék fogalma, fajtái Az optikai lencsék a legegyszerűbb fénytörésen alapuló leképezési eszközök. Fajtái: a domború és a homorú lencse. optikai középpont optikai
Az élesség beállítása vagy fókuszálás
Az élesség beállítása vagy fókuszálás Képalkotás: nevezetes sugármenetek T tárgy mérete K kép mérete t tárgytávolság k képtávolság f - gyújtótávolság 1 t 1 k = 1 f t f k f = f 2 K T = k t Forrás: DrBob
Az ikonok leírása balról jobbra, felülről lefelé: Felső sor
Az ikonok leírása balról jobbra, felülről lefelé: Felső sor 1. Megnyitás Egy E-drawing fájl megnyitása. 2. Mentés Egy E-drawing fájl mentése. 3. Nyomtatás E-drawing fájl nyomtatása 4. Küldés E-mailben
EGYSZER SÍTETT STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY
EGYSZER SÍTETT STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY GO-CAM kamerarendszer tartószerkezetének felfüggesztésér l Az ÁSZ Bt. az általa kifejlesztett, GO-CAM kamerarendszer tartószerkezet felfüggesztésének statikai vizsgálatára
Mozgókép és médiaelemzés
Mozgókép és médiaelemzés Szerző: Fekete Richárd Lektor: Murai András Bevezető Ebben az elektronikus tananyagban ön megismerkedhet a mozgóképek alapvető technikai, illetve hermeneutikai sajátosságaival.
Virtuális hegesztés. A jövő kiképzési módja
Virtuális hegesztés A jövő kiképzési módja Valósághű tanulás a szimulátorral 100%-ban biztonsági kockázat nélkül Erőforrás takarékos A sikeres oktatócsomag ÁLTALÁNOS TUNDNIVALÓK A jövő hegesztési kiképzésének
Hossz-szelvény tervezés
Hossz-szelvény tervezés Hossz-szelvény terepvonala Keresztszelvények terepvonala Magassági vonalvezetés tervezése Keresztszelvények megtekintése Földtömegeloszlás Vonalvezetés ellenőrzése 1 Hossz-szelvény
Sok szabályt érdemes betartani. Sokat pedig át lehet hágni, ha ismerjük azt, és tudatosan tesszük.
Rozslay Miklós Sok szabályt érdemes betartani. Sokat pedig át lehet hágni, ha ismerjük azt, és tudatosan tesszük. Casino Royale Kamerakezelés, Kameraképi igények I. Láthatatlan technika Hasson természetesen,
OPTIKA. Gömbtükrök képalkotása, leképezési hibák. Dr. Seres István
OPTIKA Gömbtükrök képalkotása, Dr. Seres István Tükrök http://www.mozaik.info.hu/mozaweb/feny/fy_ft11.htm Seres István 2 http://fft.szie.hu Gömbtükrök Domború tükör képalkotása Jellegzetes sugármenetek
SilverCrest Action Camcorder Alkalmazás
SilverCrest Action Camcorder Alkalmazás Android verzió Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 A SilverCrest Action Camcorder alkalmazás elindítása... 2 Rögzítés üzemmód... 2 A Média album... 3 Felvételek átvitele
Mechanika - Versenyfeladatok
Mechanika - Versenyfeladatok 1. A mellékelt ábrán látható egy jobbmenetű csavar és egy villáskulcs. A kulcsra ható F erővektor nyomatékot fejt ki a csavar forgatása céljából. Az erő támadópontja és az
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből Newton három törvénye 1.1. Feladat: Három azonos m tömegű gyöngyszemet fonálra fűzünk, egymástól kis távolságokban a fonálhoz rögzítünk, és az elhanyagolható tömegű
A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata.
A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata. Eszközszükséglet: Mechanika I. készletből: kiskocsi, erőmérő, súlyok A/4-es írólap, smirgli papír gyurma
Számítógépes látás alapjai
Számítógépes látás alapjai Csetverikov Dmitrij, Hajder Levente Eötvös Lóránd Egyetem, Informatikai Kar Csetverikov, Hajder (ELTE Informatikai Kar) Számítógépes látás 1 / 23 Rekonstrukció speciális hardverekkel
Előszó. International Young Physicists' Tournament (IYPT) Karcolt hologram #5 IYPT felirat karcolása D'Intino Eugenio
Előszó International Young Physicists' Tournament (IYPT) Karcolt hologram #5 IYPT felirat karcolása Karcolt hologramok Hologram: A hullámfrontok rekonstrukciójával létrehozott és megörökítő lemezen rögzített
A Filmes kamera technikai kifejezőeszköz táráról
A Filmes kamera technikai kifejezőeszköz táráról (Avagy plánok, látószögek, nézőpontok, kameramozgás és expozíció) A nézőtől nem mindig lehet elvárni, hogy egy képen belül, tekintetét jobbra-balra cikáztatva,
(11) Lajstromszám: E 008 506 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU00000806T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 06 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 82 (22) A bejelentés napja:
Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások
2. gyakorlat 1. Feladatok a kinematika tárgyköréből Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások 1.1. Feladat: Mekkora az átlagsebessége annak pontnak, amely mozgásának első szakaszában v 1 sebességgel
MECHANIKA I. /Statika/ 1. előadás SZIE-YMM 1. Bevezetés épületek, építmények fizikai hatások, köztük erőhatások részleges vagy teljes tönkremenetel használhatatlanná válás anyagi kár, emberáldozat 1 Cél:
Háromdimenziós képkészítés a gyakorlatban és alkalmazási területei
Háromdimenziós képkészítés a gyakorlatban és alkalmazási területei Bálint Tamás Dr. Berke József e-mail: balinttamas85@gmail.com, berke@gdf.hu Gábor Dénes Főiskola Hogyan működik a 3D? Az emberi látás
Fiatal lány vagy öregasszony?
Zöllner-illúzió. A hosszú, átlós vonalak valójában párhuzamosak, de a keresztvonalkák miatt váltakozó irányúnak látszanak. És bár egyiküket sem látjuk párhuzamosnak a szomszédjával, ha figyelmesen és tudatosan
Nyomás. Az az erő, amelyikkel az egyik test, tárgy nyomja a másikat, nyomóerőnek nevezzük. Jele: F ny
Nyomás Az az erő, amelyikkel az egyik test, tárgy nyomja a másikat, nyomóerőnek nevezzük. Jele: F ny, mértékegysége N (newton) Az egymásra erőt kifejtő testek, tárgyak érintkező felületét nyomott felületnek
FIZIKA ZÁRÓVIZSGA 2015
FIZIKA ZÁRÓVIZSGA 2015 TESZT A következő feladatokban a három vagy négy megadott válasz közül pontosan egy helyes. Írd be az általad helyesnek vélt válasz betűjelét a táblázat megfelelő cellájába! Indokolni
EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR MŰVÉSZETELMÉLETI ÉS MÉDIAKUTATÁSI INTÉZET FILMTUDOMÁNY TANSZÉK CSODALÁMPA.
EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR MŰVÉSZETELMÉLETI ÉS MÉDIAKUTATÁSI INTÉZET FILMTUDOMÁNY TANSZÉK CSODALÁMPA című filmetűd Technikai forgatókönyv Készítette: Nikli Károly Mozgóképkultúra
A forgalomsűrűség és a követési távolság kapcsolata
1 A forgalomsűrűség és a követési távolság kapcsolata 6 Az áramlatsűrűség (forgalomsűrűség) a követési távolsággal ad egyértelmű összefüggést: a sűrűség reciprok értéke a(z) (átlagos) követési távolság.
Fotó elmélet. Objektívek Megtalálhatók: Videókamera Diavetítőben Írásvetítőben Webkamera Szkenner És így tovább
Jegyzeteim 1. lap Fotó elmélet 2016. január 11. 14:43 Objektívek Megtalálhatók: Videókamera Diavetítőben Írásvetítőben Webkamera Szkenner És így tovább Egyszerű objektívek Gyűjtő és szóró lencsék Meniszkusz
Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete
Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete Mérés célja: 1909-ben ezt a mérést Robert Millikan végezte el először. Mérése során meg tudta határozni az elemi részecskék töltését. Ezért a felfedezéséért Nobel-díjat
KISFILMEK A MINTAPROJEKTEKBEN
KISFILMEK A MINTAPROJEKTEKBEN SZU ANNAMÁRIA SZEKERES VIKTÓRIA SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM MÚZEUMI OKTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI KÖZPONT CSELEKVŐ KÖZÖSSÉGEK AKTÍV KÖZÖSSÉGI SZEREPVÁLLALÁS EFOP-1.3.1-15-2016-00001
A SEBESSÉG. I. kozmikus sebesség (Föld körüli körpályán való keringés sebessége): 7,91 km/s
A SEBESSÉG A sebesség az, ami megmutatja, mi mozog gyorsabban. Minél nagyobb a sebessége valaminek, annál gyorsabban mozog Fontosabb sebességek: fénysebesség: 300.000 km/s (vákumban) hangsebesség: 340
A természet- és tájfotózás rejtelmei. Mitől jó a jó fénykép?
A természet- és tájfotózás rejtelmei Mitől jó a jó fénykép? I. Kompozíció II. Technika I. Kompozíció Mit, hová, hogyan és miért teszünk egy képbe? 1. Harmadolás, vagy aranymetszés Klasszikus és a legalapvetőbb
Tippek és trükkök az éjszakai fotózáshoz.
Tippek és trükkök az éjszakai fotózáshoz. Milyen paraméterektől függ az éjszakai fotók készítése? Igazából három paraméterrel kell-lehet játszani az éjszakai fotóknál. Ez a három paraméter a: BLENDE ZÁRIDŐ
Munka, energia Munkatétel, a mechanikai energia megmaradása
Munka, energia Munkatétel, a mechanikai energia megmaradása Munkavégzés történik ha: felemelek egy könyvet kihúzom az expandert A munka Fizikai értelemben munkavégzésről akkor beszélünk, ha egy test erő
rnök k informatikusoknak 1. FBNxE-1 Klasszikus mechanika
Fizika mérnm rnök k informatikusoknak 1. FBNxE-1 Mechanika. előadás Dr. Geretovszky Zsolt 1. szeptember 15. Klasszikus mechanika A fizika azon ága, melynek feladata az anyagi testek mozgására vonatkozó
Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések
Vízszintes kitűzések A vízszintes kitűzések végrehajtása során általában nem találkozunk bonyolult számítási feladatokkal. A kitűzési munka nehézségeit elsősorban a kedvezőtlen munkakörülmények okozzák,
Kinematika szeptember Vonatkoztatási rendszerek, koordinátarendszerek
Kinematika 2014. szeptember 28. 1. Vonatkoztatási rendszerek, koordinátarendszerek 1.1. Vonatkoztatási rendszerek A test mozgásának leírása kezdetén ki kell választani azt a viszonyítási rendszert, amelyből
25. Képalkotás. f = 20 cm. 30 cm x =? Képalkotás
25. Képalkotás 1. Ha egy gyujtolencse fókusztávolsága f és a tárgy távolsága a lencsétol t, akkor t és f viszonyától függ, hogy milyen kép keletkezik. Jellemezd a keletkezo képet a) t > 2 f, b) f < t
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Szilárd testek rugalmassága
Fizika villamosmérnököknek Szilárd testek rugalmassága Dr. Giczi Ferenc Széchenyi István Egyetem, Fizika és Kémia Tanszék Győr, Egyetem tér 1. 1 Deformálható testek (A merev test idealizált határeset.)
Tárgy. Forgóasztal. Lézer. Kamera 3D REKONSTRUKCIÓ LÉZERES LETAPOGATÁSSAL
3D REKONSTRUKCIÓ LÉZERES LETAPOGATÁSSAL. Bevezetés A lézeres letapogatás a ma elérhet legpontosabb 3D-s rekonstrukciót teszi lehet vé. Alapelve roppant egyszer : egy lézeres csíkkal megvilágítjuk a tárgyat.
Hely, idő, haladó mozgások (sebesség, gyorsulás)
Hely, idő, haladó mozgások (sebesség, gyorsulás) Térben és időben élünk. A tér és idő végtelen, nincs kezdete és vége. Minden tárgy, esemény, vagy jelenség helyét és idejét a térben és időben valamihez
14.3. Animáció létrehozása útvonallal
14. Fotórealisztikus megjelenítés 1027 14.3. Animáció létrehozása útvonallal Az renderelő modulja renderelt képek sorozatával egy.avi formátumú filmet hoz létre. Az animáció létrehozásához szükség van
Image elemzés Marketingkommunikációs és Pr eszközök. Készítette:
Image elemzés Marketingkommunikációs és Pr eszközök Készítette: 1 Köszöntés, mottó 2 Használat 3 Tartalom 1. Általános szempontok (5.) 2. Megjelenési formák (10.) 3. Jelek, jelzések (15.) 4. Nyomtatott
IPARI ROBOTOK. Kinematikai strukturák, munkatértípusok. 2. előadás. Dr. Pintér József
IPARI ROBOTOK, munkatértípusok 2. előadás Dr. Pintér József Az ipari robotok kinematikai felépítése igen sokféle lehet. A kinematikai felépítés alapvetően meghatározza munkaterének alakját, a mozgási sebességét,
Navigáci. stervezés. Algoritmusok és alkalmazásaik. Osváth Róbert Sorbán Sámuel
Navigáci ció és s mozgástervez stervezés Algoritmusok és alkalmazásaik Osváth Róbert Sorbán Sámuel Feladat Adottak: pálya (C), játékos, játékos ismerethalmaza, kezdőpont, célpont. Pálya szerkezete: akadályokkal
Infobionika ROBOTIKA. X. Előadás. Robot manipulátorok II. Direkt és inverz kinematika. Készült a HEFOP P /1.0 projekt keretében
Infobionika ROBOTIKA X. Előadás Robot manipulátorok II. Direkt és inverz kinematika Készült a HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0018/1.0 projekt keretében Tartalom Direkt kinematikai probléma Denavit-Hartenberg konvenció
METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK
METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK Földtudomány BSc Mészáros Róbert Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék MIÉRT MÉRÜNK? A meteorológiai mérések célja: 1. A légkör pillanatnyi állapotának
Folyadékok és gázok mechanikája
Folyadékok és gázok mechanikája Hidrosztatikai nyomás A folyadékok és gázok közös tulajdonsága, hogy alakjukat szabadon változtatják. Hidrosztatika: nyugvó folyadékok mechanikája Nyomás: Egy pontban a
72-74. Képernyő. monitor
72-74 Képernyő monitor Monitorok. A monitorok szöveg és grafika megjelenítésére alkalmas kimeneti (output) eszközök. A képet képpontok (pixel) alkotják. Általános jellemzők (LCD) Képátló Képarány Felbontás
A gördülőelemes hajtás előnyei
A gördülőelemes hajtás előnyei Az alábbi táblázatban összehasonlítjuk a gördülőelemes hajtást a fogaskerékhajtással: Megnevezés Gördülőelemes hajtás Fogaskerékhajtás Elemek közötti kapcsolódás módja Hatásfok