Kiemelt közös követelmények
|
|
- Gizella Gréta Horváth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A tanterv a hétköznapi élet által megkövetelt kommunikáció, ezen belül a vizuális kommunikációnyelvének megismertetésére és gyakorlati alkalmazására helyezi a hangsúlyt. Az előkészítő, alapozó szakaszban, amikor a gyerekek még nem tudnak biztonsággal olvasni, ismereteiket a környezetükből látás, hallás, tapintás, azaz komplex megtapasztalás útján szerzik. A tantárgy különösen a látvány mélyebb tartalmának, jelentésének, esztétikai üzenetének megértéséhez járul hozzá. A hétköznapi élmények mellett előtérbe helyezi a remekművek által keltett élmények fontosságát, melyek a későbbiekben meghatározók lehetnek az esztétikai élményképesség, a kifejező és befogadó képesség, az ízlés fejlesztése terén. Lehetővé teszi a gyermekek számára a látható, tapintható tárgyi valóságban, a képi világban való eligazodást, személyes alkotói utak bejárására bátorít. Fontosnak tartja az új médiumok közlésformáinak, sajátos vonásainak megismertetését. A tantárgy látni, láttatni és alkotni tanít. Célok és feladatok Átfogó szakmai célja a tanulók látáskultúrájának megalapozása. Feladata vizuális megismerő, befogadó, alkotó képességek fejlesztése, a kommunikáció köznapi, művészi, műszaki és tudományos módjainak, a közlés és kifejezés képi formáinak megismertetése. Fejleszti síkbeli, térbeli ábrázoló, kifejező, közlő, alakító, konstruáló képességeiket. A gondolatban és érzelmekben gazdag tevékenységek által a világ érzéki- tapasztalati birtokbavételére nevel. Feladata a látás és a kéz intelligenciájának kiművelése. A térszemlélet, a forma-, színdinamika és szerkezeti érzék, az anyagismeret képességei a tantárgy fejlesztő hatására emelkednek magasabb szintre. A megsokszorozódott vizuális hatások, technikai információk korában a tantárgy újszerű célja az információk közti szelekció, a tanulók kritikus befogadási képességének megalapozása. Az általános nevelési célokhoz a kreativitás, a problémafelismerő- és megoldó képesség, a képzelet, a képi gondolkodás, az ízlés, a nyitottság, az empátia, az érzelmi élet gazdagításával járul hozzá. A művészeti nevelés értékközvetítő, értékteremtő, egyben személyiségformáló szerepet tölt be. Jelentősen hozzájárul a kultúra értékeit becsülő, környezettudatos magatartás formálásához. Az 1-4. osztályban a vizuális nevelés célja, hogy hozzásegítse a gyermekeket élményeik, tapasztalataik, fantáziaviláguk kifejezéséhez, látási információk, esztétikai hatások befogadásához, alkotó tevékenységekhez. A tantárgy alapozó szakaszában hangsúlyt kap a szakmai ismeretszerzés, az anyagokkal, eszközökkel való beható ismeretség, valamint a vizuális kommunikáció alapjainak lefektetése. Az érzelmekkel kísért önkifejezés elmélyültségének megőrzése mellett az egyre céltudatosabb megismerés ösztönzése, képi gondolkodásuk fejlesztése, vizuális képzeletkincsük bővítése. Lehetővé teszi a gyermekek számára a látható, tapintható tárgyi valóságban, a képi világban való eligazodást és személyes alkotói utak bejárására bátorít. A tantárgy feladata a tanulók ábrázolásbeli formakészletének további gazdagítása, megfigyelőképességük, tér- és időérzékük fejlesztése a látvány és a mozgás ábrázolásával, térbeli rendezéssel; szín- forma és szerkezeti érzékük alakítása rajzolással festéssel, mintázással, konstruálással, érdeklődésük folyamatos ébrentartásával. Esztétikai érzékenységük fejlődését a manuális munka, a látványélmények és a bemutatott műalkotások szolgálják. Az alkotó és befogadó tevékenységek szabálytudatuk, akaratuk, önértékelésük megerősítését célozzák, a csoportmunka lehetősége együttműködési készségeiket fejleszti. 1
2 A kerettanterv a Nemzeti alaptanterv Vizuális kultúra műveltségi részterületének megfelelően a tantárgyi tartalmakat négy nagy témakörbe sorolja: vizuális nyelv; kifejezés, képzőművészet; vizuális kommunikáció; tárgy- és környezetkultúra. A vizuális nyelv a látvány értelmezésének nyelve, a témakörök kifejező elemeit és rendező elveit sorolja fel; kifejezés, képzőművészet témakör a gyermekek személyes, kifejezőexpresszív tevékenységének és az elvárható műelemzési, művészeti ismereteinek leírását tartalmazza. A vizuális kommunikációhoz a vizuális megismerést szolgáló tevékenységek, és a köznapi- informatív tudományos képi közlésekkel kapcsolatos ismeretanyagok tartoznak. A tárgy- és környezetkultúra témaköre a használati tárgyakkal, a tárgyalkotó művészetekkel és az építészettel kapcsolatos alkotó és elemző tevékenységeket tartalmazza. A tananyag bővülő, spirális elrendezésű, a témakörök és a fő tevékenységi formák évenként ismétlődnek, tartalmukban gyarapodnak, műveleti szintjük emelkedik, a technikák bővülnek, anyagokat, eszközöket, eljárásokat javasol. A tananyag jellegét tekintve mind a négy évfolyamon gyakorlati tevékenységközpontú. A tanítás során a kerettantervi követelmények leghatékonyabban a több témakör szempontjait magába foglaló komplex feladatokkal teljesíthetők. Az intézmény nevelő-oktató munkájában tantárgyközi alapkompetenciának tekintjük az alábbiakat: - szövegértés fejlesztése (például a tanóra eleji motiváció keretében vers, mese,ismeretterjesztő szöveg feldolgozása), - matematikai alapkészségek fejlesztése (pl. ritmusképzések síkban, térben; különböző szempontok alapján való rendezés; építés térben-szimmetrikus- és aszimmetrikus formák), - honismeret, hazaszeretet, egészséges lokálpatriotizmus (a közvetlen lakókörnyezetünkhöz és tágabb otthonunkhoz kapcsolódó tudáselemek beemelése a vizuális kultúra tantárgyába pl. vizuális jelek alkotása és olvasása /térkép, útvonalrajz/; Hazánk -projekt készítése más osztályokkal együttműködve, - környezet- és egészségtudatos magatartás kialakítása (fenntartható fejlődéshez és az egészségtudatos életmódhoz kapcsolódó tudáselemek pl. közvetlen, illetve közvetett környezetünk rendben, tisztán tartása; értékének tudatosítása; ember és környezet kölcsönhatása; Ép testben ép lélek ), - sportszerűség, egészséges versenyszellem kialakítása (sporthoz kapcsolódó tudáselemek, valamint e tudáselemek sporton keresztüli közvetítése pl. csoportok közötti játékos versenyfeladatok megoldása /változás ábrázolása jelentekben látványolvasás, képsorok rendezgetése, sorba rakása időrend szerint/. 2
3 Kiemelt közös követelmények Hon- és népismeret A tanulók ismerjék meg népünk kulturális örökségének jellemző sajátosságait. Sajátítsák el azokat az ismereteket, amelyek az otthon, lakóhely, a szülőföld, a haza és népei megismeréséhez, megbecsüléséhez vezetnek. Ismerjék meg környezetük hagyományait és jellegzetességeit. Gyakorolják azokat az egyéni és közösségi tevékenységeket, amelyek hazaszeretetük kifejezésére szolgálnak. Ismerjék meg nemzeti kultúránk nagy művészeit és alkotásait. Becsüljék meg népművészetünk és más népek művészetének értékeit. Kapcsolódás Európához és a nagyvilághoz Legyenek érdeklődők és nyitottak az európai kultúra iránt. Ismerjék az egyetemes kultúra kiemelkedő egyéniségeit, művészeti alkotásait, a társművészetekkel együtt. Legyenek érzékenyek a problémák lényege iránt. Legyenek képesek megoldási lehetőségek keresésére. Környezeti nevelés Ismerjék meg környezetünket. Kapcsolódjanak be környezetük értékeinek megőrzésébe. Életmódjukban nyilvánuljon meg a természet tisztelete. Kommunikációs kultúra Segítsék elő a jelek útján a képi megfogalmazásokban az üzenetváltást. Segítsék az ismeretek megszerzésében és továbbadásában. Tudják használni a mesterséges közvetítő rendszereket. Testi, lelki egészség Minden tevékenységében törekedjenek testi, lelki egészségüknek megőrzésére. Fordítsanak figyelmet a családi életre. Harcoljanak a káros szenvedélyek ellen. Legyenek toleránsak és segítőkészek a sérült, beteg társaikkal szemben. Tanulás Törekedjenek ismeretszerzésre. Ismereteiket használják fel más területen is. - Fejlesszék a szemléletes és elvont ábrázolási készségüket. Pályaorientáció Fejlesszék önismeretüket. Tudatosan készítsenek fel a pályaválasztásra. Nyújtsanak lehetőséget a tehetséggondozásra. Adjanak átfogó képet a munka világáról. - Biztosítsanak feltételeket, lehetőségeket a képességek kipróbálásához. 3
4 FEJLESZTÉSI FELADATOK 1.Megismerő- és befogadóképesség 1.1 Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása A vizuális nevelés gyakorlati tevékenységeinek egyik célja az érzéki tapasztalás, a környezettel való közvetlen kapcsolat fenntartása, erősítése; a közvetlen tapasztalatszerzés, az anyagokkal való érintkezés, az érzékelés érzékenységének fokozása. Tudatosítani az érzékelés különböző formáinak kapcsolatát. Kialakítani a látvány élvezetének képességét. A manuális készség életkornak megfelelő módon történő fejlesztése évfolyam: - Különböző anyagok élményszerű megtapasztalása, az élmények szóbeli megfogalmazása. - Tájékozódás a lakóhelyen és annak környékén. - Műalkotások, természeti látványok megfigyelése, leírása, esztétikai minőségeinek jellemzése. - Szabadkézi rajzolás, festés. Eszköz nélkül és kéziszerszámmal végzett anyagalakítás Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás A fejlesztés átfogó célja segíteni a tanulókat abban, hogy képesek legyenek a nagy mennyiségű képi információt, valamint az őket érő számtalan spontán vizuális hatást minél magasabb szinten, kritikusan feldolgozni, a megfelelő szelekciót elvégezni, értelmezni, arról önálló véleményt megfogalmazni. A képességek fejlesztése mindvégig három fő képzési területen folyik: a képzőművészet mellett a vizuális kommunikáció köznapi formái, valamint a tárgy- és környezetkultúra műveltségtartalmai képezik a megismerés alapját, illetve a készség és képességfejlesztés gyakorlóterepeit. Mivel ezek a területek számos ponton szorosan kapcsolódnak egymáshoz, illetve gyakran fedik egymást, lehetséges és kívánatos, hogy az órai tevékenységek során a komplex feladatokban, projektekben szerves egészként jelenjenek meg évfolyam: - Megadott szempontok alapján tárgyak, anyagok gyűjtése. Tárgyak külső jegyeinek összehasonlítása. - Tárgyak, műalkotások csoportosítása különböző szempontok alapján. - Vizuális jelek, jelképek alkotó használata. - Képek, látványok, események leírása, leírás alapján kép készítése. 4
5 1.3. Kommunikációs képességek A fejlesztés célja a művészi és a köznapi vizuális közlések értelmezésének segítése, a kifejezés árnyaltságának fokozása. A vizuális nyelv alapelemeinek (pont, vonal, folt, szín, forma ) tudatos alkalmazása évfolyam: - Egyszerű közlő ábrák értelmezése, készítése. Az emberi gesztusok értelmezése. 2.Kreativitás 2.1. Alkotóképesség A vizuális nevelés kiemelt fontosságú feladata a kreativitás működtetése, illetve fejlesztése. A fejlesztés célja az örömteli élményt nyújtó, a személyes megnyilvánulásnak legnagyobb teret adó alkotótevékenység megszerettetése, ezáltal a motiváció fokozása, alkotómagatartás kialakítása, egyúttal pedig segíteni a művészeti alkotások mélyebb megértését. Az alkotótevékenység korosztályonként más-más műfajban és technikákkal történik évfolyam: - Történetek, versek, kitalált dolgok vizuális megjelenítése. Átélt, elképzelt vagy hallott esemény vizuális megjelenítése. - Dramatizált történet előadása (pl. közösen készített bábokkal). Új technikák kipróbálása Problémamegoldó képesség A feladatok fokozottan önálló megoldása bizonyos rutinok, készségek kialakításával kezdődik, majd egyre önállóbban végzett tevékenységeken keresztül jut el a projektfeladatok önálló megoldásáig évfolyam: - A kapott feladatok irányított és önálló értelmezése. Bizonyos munkafolyamatok, problémák tanítói segítséggel történő megoldása. Részfeladatok önálló megoldása. 3. Önismeret, önértékelés, önszabályozás A vizuális nevelés gyakorlati tevékenységeinek szinte mindegyike személyiségfejlesztő hatású. Motiváló hatásuk mellett segítik az érzelmi gazdagodást, az empátia, az intuíció fejlesztését, a belső igényesség kialakulását, az önértékelés és önismeret kialakulása révén pedig a céltudatos önszabályozást évfolyam: 5
6 - Vizuális esztétikai jellegű preferenciák érvényre juttatása az alkotótevékenységekben Fejlesztési követelmények Legyen képes a gyermek gondolatait, érzéseit, élményeit vizuális nyelvi eszközökkel, saját kifejezési céljai szerint és a tanuláshoz szükséges formában, a megismert technikák egyre jártasabb használatával megjeleníteni. Értse a műalkotások képi közlések, tárgyak életben betöltött szerepét. Tudjon a térben tájékozódni, tudja a maga számára értelmezni a tankönyveiben, környezetében található vizuális közlő, eligazító jeleket. Ízlésítéletét néhány szempont alapján indokolja. Általános nevelési követelmény a saját és mások munkájának megbecsülése, a kultúra és a környezetvédelem fontosságának megértése, az esztétikai élmények iránti nyitottság, törekvés az értékes és az értéktelen megkülönböztetésére. A tantárgyi fejlesztés eredményeképpen várható a tanulók egyéni eltéréseket mutató képesség készség-, ismeret- és magatartásbeli fejlődése, melynek tényét minden esetben önmaguk év eleji szintjéhez, valamint az életkori jellemzőkhöz viszonyítva ítélünk meg. Alkotó képességek A kisiskolások érdeklődésére, észlelési érzékenység jellemző: kíváncsi rácsodálkozás a látható világ számukra új, érdekes, szép jelenségeire. Képzelőerejük az eleven, konkrét belső képekben, képzeletben való gondolkodásban, valamint a képzettársításaik könnyedségében, tartalmi gazdagsásában és képi- plasztikai, kifejezés, síkbeli és térbeli konstruálás bátorságában, eredetiségében nyilvánul meg. Szívesen alkalmaznak szokatlan, egyéni megoldásokat. Ábrázolási jelrendszerük árnyaltabbá válik, egyéni vonásokat hordoz. Kifejezőképességük, expresszivitásuk szubjektív arány- és színkezelésben, fokozásban, kiemelésben mutatkozik meg. Kreativitásuk az ötletek könnyed áramlásában, egyéni leleményességben nyilvánul meg, amit lelkesedéssel végzett konkrét tevékenység motivál. Elképzeléseiket igyekeznek azonnal meg is valósítani, ennek során addig szerzett készségeiket, ismereteiket mozgósítják, de többségük a tanító segítő közreműködésére is igényt tart. Az alkotás öröme teszi képessé őket munkáik kidolgozására. Képesek alkotásaikat segítséggel értékelni, elemezni, társaik élményeit is figyelemmel követik. Befogadó, megismerő képességek Az alsó tagozatos gyermekre jellemző a látható világ jelenségeivel, az esztétikai értékekkel kapcsolatos élmények iránti észlelési nyitottság; ösztönös és könnyen mozgósítható kíváncsi rácsodálkozás, képesség élőlények, tárgyak, képek, jelenségek tüzetes szemlélésére, megfigyelésre; látványelemek emlékezeti megőrzésére, könnyed felidézésére. Vizuális emlékezetük megtartó erejére építve képesek az ábrázolás- alakítás során vizuális esztétikai képzetekkel végzett gondolkodási, képzeleti műveletekre (összehasonlításra, elemzésre, képzeleti átalakításra). A látványban rejlő jelentést, művészeti kifejezést, a közlések tartalmát adott szempontok alapján olvassák, elemzik. Képesek látható (tér, forma, szín, változás, mozgás) viszonylatok megítélésére lényeges összefüggések (külső- és belső forma, forma és tartalom, forma és funkció) megértésére, ábrázolásbeli és szóbeli magyarázatára. Mindenre erős szubjektivitás, egyéni felfedező látásmód jellemző. Műalkotások nézegetése, adott szempontok szerint elemzése során mozgósítják formálódó vizuális, esztétikai, művészeti képzeteiket. Élményeik érzelmeikben átszűrve tükröződnek, törekszenek asszociációkra támaszkodó egyéni ízlésítéletük megfogalmazására. 6
7 A tanulást segítő képességek A vizualitás nélkülözhetetlen a többi érzékszerv tapasztalatainak rendezésében, a tanulásban, a művelődésben, a mindennapi életben. Az információk áttekinthetővé tételéhez, tagolásához, szemléltetéséhez, ábrák megértéséhez és létrehozásához szükséges felkészültség megszerzéséhez tantárgyunk nyújt kellő alapot. Általa sajátíthatja el a tanuló a vizuális információk formáit, és ismeri meg lelőhelyeit (könyvekben, kiállításokon és egyéb más forrásokban). Az értékelés elvei és szempontjai Első évfolyamon célszerű diagnosztizáló felmérést végezni. Ezáltal felismerhetők a kiemelt adottságokkal rendelkező tehetségesek, kreatív típusú és a színtévesztő gyerekek. Formatív értékelés rendszerességgel történik. A tanító értékeli az egyes csoportok, tanulók egyéni munkáját szóban, szöveggel írásban. Szummatív értékelés a tanév végén a tantervi minimum figyelembevételével írásban történik évfolyamon formatív értékelés a befejezett feladat vagy feladatsor után, szóban és szöveggel írásban egyénenként, csoportmunka esetén szóban. Osztályzat tanév végén a továbbhaladás feltételeinek figyelembevételével. A 4. évfolyamon szummatív értékelés tanév végén osztályzattal. Osztályzattal csak az objektíve mérhető munkákat értékeljünk. Értékelheti még a nevelő a tanórán kívüli gyűjtőmunkát osztályzattal, valamint a pályázatokon elért eredménynek megfelelően a Pedagógiai Programban megfogalmazottak alapján. 7
8 Tárgy- és környezetkultúra Vizuális kommunikáció Képzőművészet Éves óraszám: 55,5 óra 1. évfolyam Témakörök, tartalmak Tanulói tevékenységek vizuális nyelv, fogalmak kreativitás, alkotás megismerés, befogadás A vizuális nyelv alapelemeinek (pont, vonal, folt, forma, tónus, szín) helyének meghatározása. A formák, a vonalfajták, fő- és mellékszínek megnevezése, a színárnyalatok megkülönböztetése. Kiemelés mérettel és színnel. Pontok, vonalak, foltok játékos alkalmazása a képeken. A jelek vizuális tulajdonságai (forma- és színegyszerűsítés). Tér-idő észlelése. A formák térkitöltő szerepe, a minták elrendezése a síkon. Forma- és színismétlések, ritmusok. Díszítőminták. Környezetalakító tevékenység. Történetek, versek, kitalált dolgok vizuális megjelenítése. Átélt, elképzelt vagy hallott esemény vizuális megjelenítése. Kitalált történet eljátszása közösen készített bábokkal. Az évszakok jellemző színeinek festése. Tárgyak, egyéb formák megszemélyesítése. Érdekes felület képzése a vizuális alapelemek változatos alkalmazásával (sűrűsödés, ritkulás, fedés, rétegződés, vékony, vastag, egyenes és hullámzó vonalak). Tárgyak és élőlények ábrázolása jellegzetes vonásainak kiemelésével. Egyszerű közlő ábrák készítése. Ritmikus felületek, mintasorok tervezése (pl. csomagolópapír). Egyszerű tárgyak (pl. játékok) készítése elképzelés alapján és mintakövetéssel. Teremdekoráció az évszakokhoz, ünnepekhez kapcsolódó saját készítésű képekkel, tárgyakkal. Műalkotások és tanulói munkák szemlélése. Beszélgetés a látott formákról, színekről, elrendezésről (képolvasás). Közös beszélgetés a látványról, formákról, színekről (rácsodálkozás, gyönyörködés, véleményalkotás). A legjellemzőbb külső tulajdonságok kiemelése. Versek és mesék cselekményének és szereplőinek megfigyelése és jellemzése. Szabadkézi rajzolás, ismétlődés, ritmikus felületek megfigyelése (formák, arányok, színek, felületek). Jelek, ábrák gyűjtése, válogatása. A néma beszéd (testmozgások, gesztusok) szavakba foglalása. Sorrendiség, időbeliség észlelése. Elemi térviszonyok megfigyelése, megbeszélése (lent-fent, jobbra-balra, elől-hátul). Tárgyak formája és rendeltetése közötti összefüggés felfedezése, megbeszélése, tudatosítása. Eszköz nélkül végzett anyagalakítás. 8
9 Megismertetésre, elemzésre ajánlott műalkotások Mezopotámiai pecsétnyomó formák; Szerencsét hozó kék víziló (egyiptomi szobor); Paul Klee: Parányi mese egy parányi törpéről; Paul Cézanne: Húshagyókedd; Georges Seurat: A cirkusz; Albrecht Dürer: Virágok; Czóbel Béla: Fiú labdával; Egry József: Vihar után. Technikák, anyagok Ceruza, színes ceruza, filctoll, kréta. Vízfestés, ecsettel és ujjal. Vegyes technikák: kréta és festék, filctoll és színes ceruza. Mintázás agyagból, plasztilinből. Tárgykollázs, konstruálás, anyagalakítás, hajtogatás, vágás (pl. papírból, textilből). Nyomatkészítés: levélnyomat, krumplinyomat, frottázs. Továbbfejlesztési alapja: Ismerje az évfolyam számára előírt eszközöket, és tudja azokat rendeltetésszerűen használni. Ismerkedjen meg a természet és az ember alkotta jelekkel. Tudjon viszonyítani (kisebb-nagyobb). Ismerje fel a főszíneket, a fehéret és a feketét. Tudjon vonal, folt és színképzéssel alkotást létrehozni. Legyen képes egyszerű tárgyak létrehozására. Fejlődjön esztétikai érzéke. Tudjon közös beszélgetésekbe bekapcsolódni, egy-egy látványra rácsodálkozni. Tudja mi a sík, tömeg, térforma (tapasztalás, érzékelés). Tudja, mi a pont, egyenes, görbe, kör. 9
10 Vizuális kommunikáció Képzőművészet 2. évfolyam Éves óraszám: 55,5 óra Témakörök, tartalmak Tanulói tevékenységek vizuális nyelv, fogalmak kreativitás, alkotás megismerés, befogadás Egyszerű vonal-, folt-, A zene hangulatának Az alkotómunkák színritmusok. kifejezése mozgással, témáihoz, hangulatához Fő- és mellékszínek gesztusokkal, illeszkedő műalkotások megkülönböztetése. ecsetkezeléssel és színekkel. megfigyelése, legfontosabb A formák, színek Történetek, versek, mesék, tulajdonságainak, elrendezése. Egyensúly, kitalált dolgok és jellemzőinek összegyűjtése szimmetria, képi események vizuális (téma, szereplők, anyag, kiemelés. megjelenítése rajzban, forma, szín, felület, Többféle vizuális festményben, szoborban. térhatás, hangulat). minőség alkalmazása egy Térviszonyok megfigyelése A legismertebb festészeti képen belül és alkalmazása, térbeliség műtípusok (pl. portré, (színárnyalatok, érzékeltetése takarással. tájkép) megismerése. vonalvastagság, szabályos A körplasztika és a és szabálytalan, kicsi és dombormű jellemzőinek nagy forma). összehasonlítása (azonosságok és különbségek kiemelése). Néhány festmény és szobor alkotójának és a mű Vonalfajták (vékonyvastag, egyenes-görbe, szabályos-szabálytalan stb.) és a különböző vonalkarakterek megjelenítése. Különböző tónusok, sötét-világos kontraszt alkalmazása a formák kiemeléséhez. A síkbeli ábrázolás elemei (pont, vonal, folt, szín). A betű mint jel. Képírás. Titkosírás. Élőlények, tárgyak ábrázolása közvetlen szemlélet és emlékezet alapján. Valóságtól eltérő, furcsa, mesebeli formák, karikatúrafigurák tervezése. Mimika, grimasz tanulmányozása, utánzása, megjelenítése, felhasználása az élményfeldolgozásban. Vers, mese főszereplőjének karakteres kifejezése formaés színtúlzásokkal. A tulajdonságok és a színek. A sötét-világos foltok formaképző, formakiemelő szerepének alkalmazása. Egyszerű képi jelek tervezése (pl.: tantárgyak jele, saját tulajdonjel). címének megnevezése. Tárgyak, anyagok gyűjtése, megfigyelése, külső tulajdonságainak összehasonlítása megadott szempontok alapján (anyag, jellemző forma és szín, változás, átalakulás). Karakteres emberi gesztusok (testbeszéd, mimika) olvasása és értelmezése. Átélt, elképzelt vagy hallott esemény (vers, mese) vizuális megjelenítése. A hangulat és a mimika közötti összefüggés megfigyelése. Egyszerű közlő ábrák, mindennapi magyarázó rajzok, jelek értelmezése, megfejtése (pl. tankönyv ábrái). 10
11 Tárgy- és környezetkultúra Témakörök, tartalmak vizuális nyelv, fogalmak A tartalom és forma összhangja. A tárgyak funkciónak megfelelő használata. Funkcionális és díszítő formálás. Díszítőminták. Tanulói tevékenységek kreativitás, alkotás megismerés, befogadás Tárgyak készítése könnyen alakítható anyagokból (papír, textil, természeti formák). Síkbábok, origami formák, karácsonyi füzérek, farsangi álarcok és díszek, gyöngyfűzés és egyedi ajándékok készítése. Csomagolás készítése mintakövetéssel. Összefüggés keresése a köznapi és ünnepi tárgyak formája, színe, díszítése, anyaga és rendeltetése között. Tárgyak csoportosítása megadott szempontok szerint. Játékok elemzése. Megismertetésre, elemzésre ajánlott műalkotások Kandinszkij: Panel; Würtz Ádám: Meseillusztráció; Henri Rousseau: A víg tréfamesterek; Szyksznian Wanda: Lovas kép; Vincent van Gogh: Országút éjjel, Napraforgó; Leonardo da Vinci: Anghiari csata (részlet); Picasso: Paloma arcképe; Borsos Miklós: Női portré Technikák, anyagok Ceruza, színes ceruza, golyóstoll, kréta, olajpasztell. Vízfestés és vegyes technikák. Formálás agyagból, plasztilinből (pl. mintázás, hurkafelrakás, formába nyomás, pecsételés). Origami jellegű papírhajtogatás. Papírvágás, ragasztás. Dúckészítés, nyomtatás, nyomhagyás (pl. papír, termés, levél). Egyszerű bábkészítési technikák (pl. síkbáb, ujjbáb, hengerbáb). Konstruálás talált tárgyakból (pl. termésekből, dobozokból, textil). Továbbfejlesztési alapja: Az első két évfolyam végére a gyermek megérti, hogy a látás és tapintás segíti a dolgok megismerésében. Élményeit szabadon jeleníti meg síkon és térben, bátran használja kedvenc színeit, rajzi formáit. A látványok, műalkotások, iskolai munkák megbeszélésébe bekapcsolódik, tetszésítéletét szóban is meg tudja fogalmazni. Képes a vizuális jelenségek megfigyelésére és a főbb jellemzők megnevezésére. Rajzaiban képes az alapvető térviszonyok (lent, fent, mellette) jelölésére, próbálkozik a mozdulat felismerhető kifejezésével. Megérti közvetlen környezete információs jeleit és tankönyveinek ábráit. El tud készíteni egyszerű tárgyakat, díszeket saját elképzelése vagy minta követése alapján. Felismeri a tárgyak rendeltetésének és formájának legjellemzőbb összefüggését. 11
12 Tud rajzolni, "színezni", festeni, agyagból vagy gyurmából mintázni, a papírt, az ollót és a ragasztót célszerűen használja, finomodik mozgáskoordinációja. Szívesen elmélyed az alkotómunkában. Képes élményeinek, elképzeléseinek árnyalt vizuális megjelenítésére. Törekszik a képelemek egyensúlyosabb elrendezésére, festményeiben többféle színárnyalatot is használ. Felismeri a vizuális minőségeket (színeket, formákat, vonalakat, foltokat). Műalkotások (festmény, szobor), megismert típusait megnevezi (csendélet, portré, stb.), a megismert művek közül legalább egyet-egyet felismer, tudja az alkotó nevét is, legegyszerűbb jellemzőkkel. Értelmezni tudja környezete emberi gesztusait, felfogja a tájékoztató, felhívó jelek üzenetét. Képes tárgyakat kitalálni, elkészíteni, és megalkotni minta követésével is, díszítésnél ügyesen alkalmaz sorritmusokat, terülő díszeket. Tud megadott vizuális jellemzők alapján tárgyakat osztályozni, csoportosítani. Ismeri a köznapi, használati és az ünnepi tárgy fogalmát. 12
13 Vizuális kommunikáció Képzőművészet 3. évfolyam Éves óraszám: 55,5 óra A továbbfejlesztés alapja: A továbbfejlesztés alapja: vizuális nyelv, fogalmak kreativitás, alkotás megismerés, befogadás Vonal-, folt-, forma- és színritmusok. A 12 tagú színkör megismerése és a színárnyalatok kikeverése. A színek hangulati hatása. Kompozíciós megoldások (szimmetrikus, középpontos, átlós). Az anyagok felületének kifejezése különböző pontés vonalsűrűséggel (textúrafaktúra). Mintázás: dombormű és körplasztika. Egyszerű közlő ábrák értelmezése és készítése. A jellemző nézet és a forma jele. A körvonal és a folt. A forma egyszerűsítése foltra. A folt mint a felület betöltésének eszköze. A befoglaló forma. A képregény rajzolásának jellegzetességei: közelkép, Az egyéni és közös élmények feldolgozása rajzban, festményben, plasztikában. Képalakítás csoportmunkával (pl. víz alatti város, akvárium). Térbeliséget és mozgásfázisokat bemutató tanulmányrajzok készítése (oldal-, elöl-, hátulnézet). Állókép-mozgókép. Jellegzetes mozdulat kiemelése (holtpont). Különböző vonalminőségek és tónusok kialakításával változatos felületek leutánzása grafikai eszközökkel és kitalált minta tervezése. Gipszlenyomat készítése: a pozitív és negatív forma megkülönböztetése. A képzelőerő fejlesztése a valóságos formák különös, furcsa társításával. Egyszerű természeti vagy mesterséges tárgy ábrázolása látvány szerint, majd elöl- és oldalnézetből (pl. játékbaba, autó). Tervezés az egyszerűsített formával. Fantáziálás: körvonaltól a belső részletekig. Dekoratív díszítőfelület ter- Különböző események átélése, és az élmények szóbeli megfogalmazása (a történet hangulata, helyszín, a főszereplő jellemzése, érdekes részletek stb.). Műalkotások, természeti látványok megfigyelése, leírása, esztétikai minőségeinek jellemzése. Műalkotások összehasonlítása adott szempontok szerint (pl. téma, hangulat, színek, a kiemelés módja, az ecsetkezelés módjai, műfaj, technika). Egyes képzőművészeti műfajok: festészet, szobrászat és műtípusok (tájkép, csatakép, kisplasztika) jellemzőinek megbeszélése és kiemelése. Néhány tanult műalkotás alkotójának és a mű címének ismerete. A gipszöntés technikájának megismerése. Könyvtárhasználat. Kiállítás, helytörténeti gyűjtemény megtekintése. Különböző tárgyak külső jegyeinek összehasonlítása, a tárgyak vizuális jellemzőinek megállapítása (sík vagy térforma, áttört vagy tömbszerű, szögletes vagy gömbölyű stb.). A művészi átalakítás jellemzői: formaredukció. Példák keresése a népmű- 13
14 Tárgy- és környezetkultúra Vizuális kommunikáció Témakörök, tartalmak Tanulói tevékenységek vizuális nyelv, fogalmak kreativitás, alkotás megismerés, befogadás távolkép, időrendiség. A térbeliség megjelenítése síkon. Tömeg-alaprajz. Tájékozódás az alaprajzon, jelek olvasása. Piktogram, felül- és oldalnézet, formaredukció. A használati tárgyak külső megjelenése és funkciója (használata) közti összefüggés. Anyagszerűség. A tervezés eszköze a vonal. Vázolás a befoglaló formától a részletekig. vezése (papírdúc). Élmények, változások, események ábrázolása képsorokkal (képregény). Egyszerű összefüggések ábrázolása magyarázó rajzzal. Konkrét útvonal megrajzolása emlékezetből. Elképzelt tér ábrázolása felülnézetből, esetleg makettjének közös elkészítése (pl. vár alaprajza és tömege, különleges, titkos varázstérkép). Egy elképzelt funkciónak megfelelő egyszerű tárgy tervezése (vázlatok, működés, fázisok). A tárgyalkotó folyamat végigvitele az ötlettől a megvalósításig. Környezetalakító tevékenység (pl. a terem átrendezése). Ajándék készítése gyöngyből, textilből. vészetben, a képzőművészetben és a mesékben. Az esemény sorrendjének értelmezése fázisrajzok alapján. Képes történetek régebbi korokból (pl. a firenzei Paradicsomkapu). Képi információk értelmezése: egyszerűség, érthetőség, a jelek és a jelentés viszonya. Tájékozódás a lakóhelyen és környékén. Egyszerű alaprajzok és térképek olvasása, értelmezése. Az alaprajz fogalmának megismerése. A felülnézeti ábrázolás jellegzetességeinek felfedezése. Nagyítás, kicsinyítés, arányok tanulmányozása. Formaelemzés: használati tárgyak, játékok. A játékok anyagainak megfigyelése (természetes és mesterséges). Régi és mai tárgyak képen és a valóságban. A funkcionális, használható tárgy készítésének szabályai (közös beszélgetés). Néhány tárgy készítésének lépései, a tárgyalkotás folyamatának megbeszélése vagy megnézése filmen. Megismertetésre, elemzésre ajánlott műalkotások Ferenczy Noémi: Teremtés, Kalotaszegi világfa; Giotto: Krisztus születése; Michelangelo: Ádám teremtése, Brüggei Madonna; Fényes Adolf: Testvérek; Ferenczy Károly: Kődobáló fiúk; Glatz Oszkár: Birkózó fiúk; Picasso: Az első lépések; Leonardo: Tanulmányrajz a madár repüléséről; Limbourg testvérek: Kalendárium Berry herceg hóráskönyvéből; Diósgyőri vár; Wágner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása; id. Pieter Bruegel: Gyermekjátékok. 14
15 Technikák, anyagok Ceruza, színes ceruza, filctoll, kréta, golyóstoll. Festés temperával, vízfestékkel. Vegyes technika (kréta, festék). Viaszkarc. A mintázás újabb technológiai változatai: építés lapokból szabásminták alapján, díszítés nyomhagyással. Különféle tárgy- és anyagnyomatok, kollázstechnikák. Papírtárgyak, papírmunkák (kivágások, papírmetszetek, mozaik, kollázs). Konstruálás különböző modellező anyagokból (textil, papír, agyag, talált tárgyak, termések). Ismeretek a megismert műalkotás-technikákról (akvarell, olajfestmény, kő, agyag-, bronzszobor). Továbbfejlesztési alapja: Tudja, mi az azonosság, hasonlóság. Legyen tisztában a beállítás tárgyainak arányával. Tudja, mi a kontraszt. Ismerje a fő- és mellékszíneket. Tudja a tempera és vízfesték jellemző fogásait alkalmazni. Tudjon valamely eseményt, élményt megfogalmazni. Legyen jártas az eszköznélküli anyagalakításban. Tudjon valamely eseményt, élményt vizuálisan megjeleníteni. Legyen képes egyszerű bábokat tervezni, megalkotni. Ismerjen néhány népművészeti technikát. Legyen képes alkalmazni néhány technikát. (pl. szövés, fonás) Gyermekkori sajátosságainak megfelelően tudjon jeleket felismerni, új jeleket alkalmazni a közlekedés vagy tanulmányaihoz kapcsolódóan más területen. Legyen képes élmény befogadására saját és társai munkájának elemzése során. Ismerjen legalább 3-3 műalkotást és alkotóját, azokról tudjon összefüggően beszélni. Ismerje lakóhelyének legalább egy nevezetes műalkotását. Tudja, mi a tájkép, csatakép, emlékmű, kisplasztika. Legyen képes alkalmazni néhány kézműves-technikát. 15
16 Vizuális kommunikáció Képzőművészet 4. évfolyam Éves óraszám: 37 óra Témakörök, tartalmak Tanulási tevékenység vizuális nyelv, fogalmak kreativitás, alkotás megismerés, befogadás Ellentétek ismerete és alkalmazása az alkotásban: színkontraszt, vonalkontraszt, tónuskontraszt. Színkeverés: derítés, tompítás. Kiemelés forma- és színminőséggel, mérettel, elhelyezéssel, kontraszttal, vonalvastagsággal. A színek hangulati hatása. Tulajdonságok kifejezése színekkel. Kompozíciós eljárások. Egyensúly és feszültség. Szimmetria és aszimmetria. Egyszerű közlő ábrák értelmezése, készítése. A formák és a színek kifejező elrendezése a képmezőben. A térbeliség hangsúlyozásának eszköze a formakövető tónusozó vonal. Fény-árnyék megfigyelése és érzékeltetése tónusfokozatokkal. Formaegyszerűsítés a forma jele. Képek, látványok, események leírása, a leírás alapján kép készítése. Élmények, emlékek, gondolatok feldolgozása közös alkotásokban (pl. utcakép). Csoportmunka: színtorony vagy színpiramis festése. Adott műalkotás vagy festmény dramatikus eljátszása közösen (megmozdul a szobor, hogyan folytatódik a kép cselekménye, mire gondol a főszereplő). Képek, tárgyak jelentésmódosítása formaátírással, átszínezéssel, megszemélyesítéssel. Szokatlan forma kialakítása a különböző részletek egy képpé formálásával. Tervezés a leegyszerűsített formák felhasználásával (pl. memóriajáték, virágdominó, emblémák). A színek hangulati hatásának alkalmazása az évszakok bemutatására (naptárlapok, évszaktündér tervezése). Természet utáni tanulmányok készítése természeti formákról. A modellek rálátásos ábrázolása megfigyelés Műalkotások csoportosítása különböző szempontok alapján. Műalkotások származási helyének megkeresése térképen. Elemző beszélgetés műalkotásokról. Képzőművészeti alkotások leírása, a legfontosabb vizuális nyelvi, kompozíciós hatás értelmezése. Egyes képzőművészeti műtípusok jellemzői (tájkép, életkép, történelmi kép, illusztráció, csendélet, portré, enteriőr, lovas szobor, kisplasztika). Műalkotások elemzése az adott vizuális témákhoz kapcsolódóan (motiválás, hangulatkeltés). Emberi karakterek, jellemek és magatartásformák megfigyelése a művészi ábrázolásokban. Néhány festmény, grafika és szobor szerzőjének és a mű címének ismerete Fényképek, újságképek, reklámképek csoportosítása, olvasása, értelmezése. Márkajelek, emblémák viseletünkben. Térkifejezési módok: a takarás, a lejjebb-feljebb helyezés, előtér-háttér. A felülnézet. A formakarakter és a részletek megfigyelése, magyarázó rajzok, metszetek, nagyított részletek és folyamatábrák elemzése. 16
17 Tárgy- és környezetkultúra Vizuális kommunikáció Témakörök, tartalmak Tanulói tevékenységek vizuális nyelv, fogalmak kreativitás, alkotás megismerés, befogadás A sötét-világos, hideg-meleg színkontrasztok figyelemfelhívó jellege. Pozitív-negatív forma. Az egyéni stílus jellemzői. A rendeltetés, az anyag, a forma, a díszítés és a méret összehasonlítása, a célnak megfelelő megválasztása. Forma- és színritmus. Az épület külső kifejezőeszközei: méret, tömeg, tagoltság, anyag, hely. Homlokzat- és alaprajz. Illúzió a térábrázolásban. Optikai csalódások, lehetetlen, kétértelmű helyzetek. alapján (szín- és tónusos megjelenítés). Csendélet festése. Dekoratív felület tervezése a valóságos forma egyszerűsítésével, továbbgondolásával. Érdekes faktúrák kialakítása pontok, vonalak és foltok segítségével. A jelalkotó forma: vonal- és színredukciók. Tervezés a látványtól az ábráig. Egyszerű térosztásokat közlő alap- és térképvázlatok készítése. A fekete-fehér kontrasztra épülő szimmetrikus papírkivágás készítése. Egyéni igényt kielégítő tárgyak készítése. A mintaképzés különböző lehetőségeinek megismerése és alkalmazása különböző textiltervek készítésénél (pl. kockás anyag). Emblémák, piktogramok tervezése. Környezetalakító tevékenység: az utcakép közízlést formáló dekorációi. Egyszerű tárgy, épület modellezése. Makettkészítés szabásminta alapján. Egyszerű tömeg, az alaprajz és a homlokzat egyeztetése. Álomképszerű jelenet tervezése valóságos és kitalált formák összekeverésével (pl. fantáziaváros, élet egy távoli bolygón). Magyarázó rajzok, folyamatábrák értelmezése. Az ábra és a látvány kapcsolatának elemzése. A színismeretek összefoglaló áttekintése. Sík- és térformák jellemzői. Köznapi és ünnepi tárgy elemzése, a rendeltetés, az anyag, a méret, a forma bemutatásával. A viseletdivat változásának megismerése. Régi korok öltözködési szokásai és a mai divat. Beszélgetés az alkalomhoz illő viseletekről. Az egyéni ízlés. Az épített környezet és egyes épülettípusok (pl. lakó- és középület) elemzése. A rendeltetés és a forma összefüggésének vizsgálata. A népi építészet emlékeinek megismerése. Nevezetes épületek. A helytörténeti gyűjtemények és a lakóhely múzeumainak megismerése. 17
18 Megismertetésre, elemzésre ajánlott műalkotások Giuseppe Arcimboldo: Az ősz; id. Pieter Bruegel: Bábel tornya, Tél; Zórád Ernő: Hegyalja út Fehérsas tér; Pollack Mihály: Magyar Nemzeti Múzeum; M. C. Escher: Belvedere; Frans Hals: Dada a gyermekkel; Aba-Novák Vilmos: Álarckészítő; Auguste Renoir: Krizantémcsokor; Kisalföldi mángorló (Néprajzi Múzeum); Bakonyi cifraszűr (Néprajzi Múzeum); Albrecht Dürer: Nyúl; Jan Brueghel: A Paradicsom, Perui totemoszlop. Technikák, anyagok az előző években már tanult technikákon kívül; kollázs, fonás, madzagszövés, gyöngyfűzés; textil-, drót- és papírplasztikák és tárgykonstrukciók, modellek; művészeti technikák ismertetése a megismert műtípusok kapcsán (pl. egyedi rajz, sokszorosító grafika, olajfestés, freskó, bronzöntés, kőfaragás, fafaragás, agyagmunka). A TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI A 4. ÉVFOLYAM VÉGÉN Természet utáni tanulmányok készítése: felismeri és elemzi a forma jellemzőit, halvány vonalakkal felvázolja a tömeget, a térbeli helyzetet jelöli a forma lejjebb-feljebb helyezésével és a takarásokkal. Néhány tónus alkalmazásával kifejezi a domborodást, megkülönbözteti a megvilágított és az árnyékos oldalt. Kompozíciós feladatok: kiemeli egy hallott vagy kitalált történet főszereplőjét, az ábrázolásban tudja hangsúlyozni mérettel, színnel, elhelyezéssel. A felületalakításban változatos faktúrákat alkalmaz, többféle technikát ismer. Színismeret: megnevezi a fő- és mellékszíneket, tudja keletkezésük módját. Ismeri a 12 tagú színkör színeinek kikeverését 3 főszínből kiindulva. Tárgykészítés: Ötletes ajándéktárgyakat készít alkalmakra. Képes az elemzett mindennapi tárgyak, eszközök formája (anyaga, mérete) és funkciója (jelentése) közötti kapcsolat felismerésére. Műalkotás-elemzés: a képolvasástól eljutott a tanuló a művészeti élmények árnyaltabb kifejezéséig. Ismeri a képzőművészet több műtípusát. Felismeri és megnevezi a tanult műalkotások közül háromnak az alkotóját és címét. MEGISMERTETÉSRE, ELEMZÉSRE AJÁNLOTT MŰALKOTÁSOK Őskor: a Stonehenge-i megalitépítmény; barlangfestmények: Altamira, Lascaux; a Willendorfi Vénusz. Egyiptom: az egyiptomi sírépítmények (Dzsószer lépcsős piramisa és a gizai piramisegyüttes Kheopsz, Khephrén, Mükerinosz); Királyok ölgye (Tutanhamon sziklasírja; Tutanhamon koporsói hatalmi jelképek és amulettek); Karnaki nagytemplom; II. Ramszesz sziklatemploma (Abu-Szimbel); falfest- 18
19 mények (a Halastó, A fáraó vadászata); szobrok (az Írnok, Rahotep és Nofret, Nofertiti királyné mellszobra). Mezopotámia: Zikkurat; Gudea szobra; vadászjelenet Asszurbanipal ninivei palotájából; kapuőrző lény II. Asszurnaszirpal nimrúdi palotájából; Hammurapi törvénykönyve; Babilon (Istar-kapu). Görög művészet: Knósszoszi palota (Kréta); az Oroszlán-kapu; Atreusz kincsesháza (Mükéné); Az athéni Akropolisz; Polükleitosz: Lándzsavivő; Müron: Diszkoszvető; Laokoón-csoport; kerámiaedények (geometrikus, feketealakos, vörösalakos). Római művészet: etruszk falfestmény (Tarquinia); Terrakotta szarkofág (Cerveteri); Római lakóház; Pompeji; Colosseum; Pantheon; Constantinus császár diadalíve; Marcus Aurelius császár lovas szobra. TECHNIKÁK, ANYAGOK Vázolás ceruzával, filctollal, ecsettel. Felületképzés ponthalmazzal, vonalrácscsal, ecsettel, kollázzsal. Szabadkézi tónusos rajzok, grafitceruzával, színes ceruzával és golyóstollal. Grafikák: tus, diófapác, monotípia, papírmetszet. Festés akvarellel, temperával, kevert eljárással (kréta + festék, festék + tus). Színes munkák kollázzsal (grafikai kiegészítés), frottázzsal, nyomhagyással. Egyszerű levonatok (monotípia). Mintázás. Fazekasmunkák a korong nélküli ősi eljárások alapján. Modellezés szabásmintával, papírtárgyak készítése hajtogatással. Papírmasé. Egyszerű szerkesztés körzővel, vonalzóval. Betűk kivágása. A szerkesztés ésszerű lépéseinek megismerése és betartása. KIMENETI KÖVETELMÉNY Ismeri és megkülönbözteti a vizuális művészeti ágakat és műfajokat, kérdések segítségével véleményt alkot a műalkotásokról, ismeri a műelemzés néhány módszerét. Ismeri a tanult művészettörténeti korok fő stílusjegyeit. Felismer és megnevez koronként legalább három-három alkotást. Természet utáni tanulmányokban képes megfigyelni és megörökíteni az egyszerű látványt formailag, színben és tónusban. Képes élményeit, emlékeit megörökíteni, a történet legjellegzetesebb részleteit a kompozícióban kiemelni. Ismeri a téri helyzetek megjelenítésének néhány módját. Ismeri a tömegkommunikáció fő jellemzőit. Ismeri a 12 tagú színkör színeinek nevét és a színek keletkezési jellemzőit. A tanult ábrázolási technikákat többnyire önállóan alkalmazza. 19
20 20
HELYI TANTERV / ALSÓ TAGOZAT / RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. ÉVFOLYAM. 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf.
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. ÉVFOLYAM 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. Heti óraszám 1 1 1,5 1,5 Évfolyamok óraszáma 37 37 55 55 A harmadik évfolyamon az óravezetés részben angol nyelven történik, ezért
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. évfolyam
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. évfolyam Célok és feladatok A vizuális nevelés látni és láttatni tanít. Átfogó célja a tanulók látáskultúrájának megalapozása. Feladata a vizuális megismerő-, befogadó-, alkotóképesség
Tanulói feladatok értékelése
Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek
VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának
VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -
Rajz és vizuális kultúra. Négy évfolyamos gimnázium
Rajz és vizuális kultúra Négy évfolyamos gimnázium 9. évfolyam Tárgyak, vizuálisan érzékelhető jelenségek ábrázolása, valamint elképzelt dolgok, elvont gondolatok, érzések kifejezése különböző vizuális
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Tankönyv: Apáczai Kiadó Rajz és vizuális kultúra Minimum követelmények 1. évfolyam Képzelőerő, belső képalkotás fejlődése. Az életkornak megfelelő, felismerhető ábrázolás
TANTÁRGYI HELYI TANTERV. Tantárgyi program MŰVÉSZETEK
TANTÁRGYI HELYI TANTERV Tantárgyi program MŰVÉSZETEK Szekszárd, 2015 MŰVÉSZETEK 9/AJKP évfolyam Az alábbi helyi tanterv a kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú
7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály
Tematikai egység Kifejezés, képzőművészet Valóság és képzelete Kifejezés, képzőművészet Stílus és mozgás Vizuális kommunikáció Időbeli és térbeli változások Vizuális kommunikáció Jelértelmezés, jelalkotás
KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK 1 GRAFIKA ÉS FESZTÉSZET TANSZAK
KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK 1 GRAFIKA ÉS FESZTÉSZET TANSZAK KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK 2 KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK GRAFIKA ÉS FESTÉSZET ALAPJAI TANTÁRGY (A képzőművészeti tanszak főtárgya alapfok 1-2-3. évfolyamon)
Tömbösített tanmenet 5.o
Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális
Budapesti POK - Őszi Pedagógiai Napok,
Budapesti POK - Őszi Pedagógiai Napok, 2016. 10. 15. Előadás/Óravázlat Készítette: Dr. Géczi-Laskai Judit Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola, ELTE-TÓK Vizuális nevelés Tanszék laskai.judit@chello.hu
Vizuális kommunikáció: alapkompetencia és
Vizuális kommunikáció: alapkompetencia és k é p e s s é g r e n d s z e r Sándor Zsuzsa M TA S z a k m ó d s z e r t a n i K u t a t á s i P á l y á z a t Vizuális Mesterpedagógus Műhely Budapest, 2015.
RAJZ HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM)
1. oldal RAJZ HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM) 2007 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam Éves óraszám 37 óra 37 óra 37 óra 55 óra Heti óraszám 1 óra 1 óra 1 óra 1,5 óra Kerettantervi
Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és
Vizuális kultúra 1. évfolyam, első félév : A közvetlen környezet megfigyelése és 1.évfolyam, év vége : A közvetlen környezet megfigyelése és Alkotótevékenység és látványok, műalkotások szemlélése során
Műszaki rajz 37 óra. MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam. Pedagógia program kerettanterv. Szabadon választható óra:
MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam Pedagógia program kerettanterv Szabadon választható óra: Műszaki rajz 37 óra A műszaki rajz szabadon választható órák célja: hogy a szakirányban továbbtanulóknak sajátos szemléleti
VIZUÁLIS KULTÚRA Általános iskola 5 8. évfolyama
VIZUÁLIS KULTÚRA Általános iskola 5 8. évfolyama A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
MOZAIK KERETTANTERVRENDSZER AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA NAT 2003 RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1-4. évfolyam Készítette: Maróti Antalné A kerettantervrendszert szerkesztette és megjelentette: MOZAIK KIADÓ
Vizuális nevelés tantárgypedagógia
NEVELÉS KIFEJEZÉS- KÉPZŐMŰVÉSZETTEL, TÁRGY- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRÁVAL alkotó- és elemző feladatok Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat SZUBJEKTÍV OBJEKTÍV a TÁRGY-
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. évfolyam
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. évfolyam óraszám: 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam rajz: heti 1 évi 37 heti 1 évi 37 heti 1 évi 37 heti 1 évi 37 Célok és feladatok A vizuális kultúra tanításának
ke zmu ves tanszak 2013/2014
Művészeti beszámoló ke zmu ves tanszak 2013/2014 Az alapfokú művészeti képzés nagymértékben elõsegíti a tanulók személyiségfejlõdését és biztosítja a tehetséggondozás lehetõségét. Figyelembe veszi az életkori
A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve
Balassi Bálint Gimnázium Vizuális kultúra rajz ésművészettörténet 5-12.évfolyam A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve Rajz és vizuális kultúra 5-12. évfolyam Készítette: Heffterné Gáspár Lilla Balassi
2017. február 9. Horváth Kinga
ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 2 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG A KÉPZÉS CÉLJA ÉS FELADATA: Az alapfokú művészetoktatás keretében folyó vizuális nevelés
HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA
HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez és megítéléséhez,
Rajz és vizuális kultúra
Rajz és vizuális kultúra 1 4. évfolyam Célok és feladatok A vizuális nevelés látni és láttatni tanít. Átfogó célja a tanulók látáskultúrájának megalapozása. Feladata a vizuális megismerő-, befogadó-, alkotóképesség
1. óra : Az európai népviseletek bemutatása
RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az
A vizuális kultúra új tantervi szabályozás legfontosabb jellemzői. Pallag Andrea Győr szeptember 29.
A vizuális kultúra új tantervi szabályozás legfontosabb jellemzői Pallag Andrea Győr 2012. szeptember 29. Háromszintű tartalmi szabályozás NAT kerettantervek helyi tanterv Az oktatásirányítás szabályozási
RAJZ-ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA FAKULTÁCIÓ Helyi tanterv 11-12 évfolyam
RAJZ-ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA FAKULTÁCIÓ Helyi tanterv 11-12 évfolyam A rajz fakultáció elsődleges célja a rajz és vizuális kultúra középszintű érettségire való felkészítés. A helyi tanterv a részletes érettségi
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 5. évfolyam A fokozott realitásigény megjelenése az adott életkorban megalapozza a tanulók információk közti szelekciós képességét, és kritikai gondolkodást alakít ki. A művészeti
Felvételi kép és fogalomjegyzéke 8. osztályosok számára. Képjegyzék:
2017-18 Felvételi kép és fogalomjegyzéke 8. osztályosok számára Építészet: Képjegyzék: 1. Stonehenge/Anglia 2. Gizái piramisok és szfinx/ Egyiptom 3. Dzsószer fáraó piramisa/szakkara/egyiptom 4. Istar
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1-4. évfolyam Célok és feladatok Tantárgyunk látni és láttatni tanít. Átfogó szakmai célja, a tanulók látáskultúrájának
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1-4. évfolyam Célok és feladatok Tantárgyunk látni és láttatni tanít. Átfogó szakmai célja, a tanulók látáskultúrájának megalapozása. Feladata vizuális megismerő, befogadó, alkotó
Imrehné Sebestyén Margit TANMENETJAVASLAT A RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA TANÍTÁSÁHOZ A 3. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA. Készült A képzelet világa 3.
Imrehné Sebestyén Margit TANMENETJAVASLAT A RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA TANÍTÁSÁHOZ A 3. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA Készült A képzelet világa 3. tankönyv alapján Éves óraszám: 55, 5 Heti óraszám: 1,5 Óra Téma, tananyag
Foglalkozási napló. Ötvös
Foglalkozási napló a 0 /0. tanévre Ötvös (OKJ száma: 54 06) szakma gyakorlati oktatásához 4. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanuló neve:
TANMENET 4.OSZTÁLY. Adaptálta:Beckné Vlasits Ildikó
TANMENET 4.OSZTÁLY Adaptálta:Beckné Vlasits Ildikó 1-2. óra Színek és formák ősszel hogyan jelenik meg az ősz? MÉDIA Médiahasználat, élménybefogadás, élményfeldolgozás Médiumok a mindennapi környeztünkben
TANMENET. A tantárgy neve: Rajz és vizuális kultúra. Tankönyv: Imrehné Sebestyén Margit A képzelet világa 9.
TANMENET A pedagógus neve: Kelemen Dénes A tantárgy neve: Rajz és kultúra Évfolyam, (osztály): 9. A, B Heti óraszám: 1 óra/hét, 36 óra/év Tankönyv: Imrehné Sebestyén Margit A képzelet világa 9. Taneszközök:
MŰVELTSÉGTERÜLET VIZUÁLIS KULTÚRA 1-8. ÉVFOLYAM HON-ÉS NÉPISMERET 5-6. ÉVFOLYAM MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 8. ÉVFOLYAM
MŰVELTSÉGTERÜLET VIZUÁLIS KULTÚRA 1-8. ÉVFOLYAM HON-ÉS NÉPISMERET 5-6. ÉVFOLYAM MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 8. ÉVFOLYAM SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY
Technika követelmény első félév 5. o.
Technika követelmény első félév 5. o. Olyan ismeretekkel rendelkezzen, amelyek továbbfejlesztve alkalmasak legyenek a jövőbeni felhasználásra is. Olyan ismereteket, készségeket, képességeket, beállítódásokat
RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A képző- és iparművészet ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy részletes
helyi tanterv Rajz és vizuális kultúra 1-4. évfolyam
helyi tanterv Rajz és vizuális kultúra 1-4. évfolyam Összetett óraterv Tanítási hetek száma: 37. Évi összóraszám: 1.o. 56 ó (18 ó) 2.o. 55 ó (18 ó ) 3.o. 74 ó ( 37 ó ) 4.o. 55 ó ( 18 ó ) Ebből 80 % a kerettantervben
2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken?
KOVÁCSNÉ DANI TÜNDE Projektfeladat Problémafelvetés Az alsó tagozatos gyerekek minden évfolyamon ismerkednek természetismeret órákon az erdő élővilágával. Vizuális nevelés terén is sokszor tananyag az
Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához
Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő
2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció.
TEMATIKA Tantárgy neve Alakrajz II. Tantárgy kódja KAB 1015 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 6 Félévi követelmény gyakorlati jegy Tematika 1. Figura, mozgásban. Akt krokik, 5 perces. 10 kroki egy beállításról,
Minta. Minta. Minta. 1. A gótikus és románkori templomépítészetre találhat példákat a mellékelt képeken. Emelt szintű feladatsor
Emelt szintű feladatsor 1. A gótikus és románkori templomépítészetre találhat példákat a mellékelt képeken. a.) Csoportosítsa a képeket korstílusuk szerint, a betűjelek segítségével az alábbi táblázatban!
Rajz és Vizuális kultúra évfolyam
Az osztályozó vizsga feladatai és témái. (A törzsanyag pirossal jelölve!) Szóbeli! Tanmenet Rajz és Vizuális kultúra 11.-12. évfolyam Tankönyv: 11.évfolyam,-Imrehné Sebestyén Margit: A képzelet világa
HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA Évfolyam: 1-4.
MŰVÉSZETEK Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 1-4. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 1. 2. 3. 4. norm. ném. norm. ném. norm. ném. norm. ném. Rajz és vizuális kultúra 2 1,5 2 1,5 2 1,5 2 1,5 Éves óraszám
TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM
TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának
A műalkotás értelmezése
A műalkotás értelmezése A mű megismerése 1. Személyes benyomások Milyen a hangulata? Milyen érzéseket vált ki a nézőből? A mű megismerése 2. Az alkotás adatai Alkotó neve, mű címe, a keletkezés ideje,
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend
A vizuális nevelés legfőbb célja és feladata
A vizuális nevelés legfőbb célja és feladata Hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. Így nemcsak a képző- és iparművészet
Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.
Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!
SZENT ISTVÁN EGYETEM GYAKRLÓÓVODA ÉS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA BILLY ELLIOT TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM. Szárnybontogató
SZENT ISTVÁN EGYETEM GYAKRLÓÓVODA ÉS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA BILLY ELLIOT TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM Szárnybontogató vizuális kultúra és vizuális kommunikáció tehetségműhely munkaterve Műhelyvezető: Czékus
Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök
TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai
A vizuális kultúra óra jellemzői
A tantárgyi tanítás tervezése óratervezés A vizuális kultúra óra jellemzői Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat) Bakos Bálványos Preisinger Sándor: A vizuális nevelés
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy
A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások
A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások A múzeumi foglalkozások keretében intézményünk hallássérült iskolai tagozatának
Vizuális alkotó gyakorlat Alapfok 1-6. évfolyam
Célok és feladatok Vizuális alkotó gyakorlat Alapfok 1-6. évfolyam A vizuális alkotó gyakorlat célja a tanuló egyéni, kreatív személyiségjegyeinek előhívása, az ismeretek, élmények feldolgozásának segítése,
Művészetek - vizuális kultúra
Művészetek - vizuális kultúra tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013 A tantárgy tanításának célja A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a
VIZUÁLIS KULTÚRA. helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára
VIZUÁLIS KULTÚRA helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez
A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon
Vizuális nevelés tantárgypedagógia
A vizuális nevelés szabályozása a Nat-ban, vizuális kultúra kerettanterv és egy iskolai tantárgyi tanterv Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa animációk nélküli változat a tantervi ismeretek
VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok
VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához.
Érettségi előkészítő 11-12. évfolyam
Érettségi előkészítő 11-12. évfolyam A vizuális nevelés legfőbb ja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez és megítéléséhez,
Az őszi témahét programja:
Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,
KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK
5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA AZ ÁLTALÁNOS ISOLA 5 8. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA AZ ÁLTALÁNOS ISOLA 5 8. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam Heti óraszám 1 1 1 1 Évfolyamok óraszáma 37 37 37 37 Célok, feladatok A tanulók látáskultúrájának
1.számú melléklet. Projektleírás
1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET
Állati Móka Egyhetes projekt
Állati Móka Egyhetes projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Projekt felelős: Pásztor Judit Ideje: 2014. október 14 október 18. Bevont tanulók köre: 4. osztály, alkalomszerűen az alsós napközis
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 3-4. évfolyam
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 3-4. évfolyam A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez.
A KISGYERMEK VIZUÁLIS GONDOLKODÁSA
A KISGYERMEK VIZUÁLIS GONDOLKODÁSA vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat) egy kis ismétlés a) SZUBJEKTÍV (SZEMÉLYES) b) OBJEKTÍV (DIREKT) Mi a fentebbi a) és b) képfajta
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben
Zipernowsky Károly Általános Iskola
2. évfolyam Éves óraszám: A osztály: 72 (16, 14, 12, 2, 2, 2, 2, 10, 12) ---heti 2 óra B osztály: 108 (26, 24, 15, 2, 2, 2, 2, 17, 18) ---heti 3 óra E osztály: 72 (16, 14, 12, 2, 2, 2, 2, 10, 12) ---heti
Vizuális kultúra RAJZ 1-8. ÉVFOLYAM. I. rész: 1-4. évfolyam
Vizuális kultúra RAJZ 1-8. ÉVFOLYAM A tantárgy tanításának célja és alapelvei: I. rész: 1-4. évfolyam Tantárgyunk látni és láttatni tanít. Átfogó fejlesztési célja, hozzásegíteni a tanulókat a látható
FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY ÉVFOLYAM MŰVÉSZHÁZ ÉVFOLYAM ÚJRAGONDOLVA CSAPATMUNKA SZEMPONTJÁBÓL
FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY 2019.. 5-6. ÉVFOLYAM MŰVÉSZHÁZ 11-12. ÉVFOLYAM ÚJRAGONDOLVA tervezői gondolkodás ÉS CSAPATMUNKA SZEMPONTJÁBÓL FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY 2019. >>> tervezői gondolkodás szempontjából
Vizuális kultúra, művészet
Vizuális kultúra, művészet osztályozó vizsga írásbeli beadandó alkotások időtartam 20perc aránya az értékelésnél 50% 50% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2)
CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR
TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES
HEFOP 4/A MODUL A MŰVELTSÉG- TERÜLET
HEFOP 4/A MODUL A MŰVELTSÉG- TERÜLET Kompetencia fejlesztés Kooperációs módszerek Életpálya építés Óratervek 9. évfolyam számára (14-15 évesek) Vizuális kultúra tantárgy, 7 tanóra Adaptáció a Berzsenyi
TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
HON-ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM
HON-ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM Évi óraszám:36 óra, heti óraszám: 1óra Készült az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklete 2.2.05. Hon- és népismeret az 5-8. évfolyam számára alapján. Bevezetés
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes
Projekt témakör: itthon láss csodát Projekt cím/téma/: Országos Kék Túra értékeinek megismerése
A MINDENNAPOS MűVÉSZETI NEVELÉS MEGVALÓSULÁSÁNAK LEHETőSÉGEI TANTÁRGYAK KÖZÖTTI INTEGRÁCIÓS PROJEKTEK GÁSPÁR TAMÁS Projekt témakör: itthon láss csodát Projekt cím/téma/: Országos Kék Túra értékeinek megismerése
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám
HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. TECHNIKA Évfolyam:
ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 1. - 4. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 1. 2. 3. 4. Technika 1 1 1 1 Éves óraszám 36 36 36 36 Témakörök Tematikai egység címe: 1. 2. 3. 4. Család,
TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR
TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét
Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21.
Kompetencia alapú óvodai programcsomag Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21. Kompetencia alapú képzés fogalma Kompetencia alapú képzésen az ismereteken alapuló, de a készségek,
Német nyelv évfolyam
Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem
Rajz és vizuális kultúra. T a n m e n e t
Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Rajz és vizuális kultúra T a n m e n e t A 2. osztályos A képzelet világa c. könyv tanmenetjavaslata alapján Éves óraszám: 36 óra
Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő
Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV
SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Hajdúböszörmény PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM... MOLNÁR MAGDOLNA ILONA
KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel
KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel Hallgató neve: Szabóné Förhécz Krisztina Projekt téma: TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉS (Rajzolás, mintázás, kézimunka technikákkal) KIDOLGOZÁS
Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program 2016 Helyi tanterv Képző- és iparművészeti ág
KAZINCBARCIKAI KODÁLY ZOLTÁN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 3. FEJEZET HELYI TANTERV KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 2016. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG Az alapfokú művészetoktatás követelménye és
RAJZ 429 RAJZ 1 4. ÉVFOLYAM
RAJZ 429 RAJZ 1 4. ÉVFOLYAM RAJZ 430 CÉLOK ÉS FELADATOK A vizuális kultúra tanításának célja a harmonikus személyiség kialakítása, a teljes ember nevelése a vizuális kultúra ismeretein, a vizuális képességek,
NYME - SEK Némethné Tóth Ágnes
A kooperatív technikák típusai (Horváth H. Attila: Kooperatív technikák Altern füzetek) Mozaik módszer Páros mozaik Kereszt mozaik Kerekasztal módszer Csillag módszer Puzzle módszer Pókháló mődszer NYME
Tánc és dráma /modul tantárgy/
Tánc és dráma /modul tantárgy/ 5-6. évfolyam TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. ÉVFOLYAM 1 BEVEZETŐ Tánc és dráma választható modul tantárgy 5-6. évfolyam A dráma és tánc tanítása komplex pedagógiai munka, mely a különféle
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek