V0, a Budapestet délről elkerülő vasútvonal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "V0, a Budapestet délről elkerülő vasútvonal"

Átírás

1 V0, a Budapestet délről elkerülő vasútvonal A versenyképes vasúti áruszállítás keretrendszere Előadó: Takács Miklós közlekedéstervezési igazgató október 11. 1

2 Bevezetés A Magyarországi Logisztikai SzolgáltatóKözpontok Szövetsége a KÖZOP prioritás keretében írta ki Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülővasútvonal kialakítsa (TEN-T részenként) címűfeladatra közbeszerzési pályázatát, melyet a V0 Magyarország Konzorcium (konzorciumvezető FŐMTERV Zrt.) nyert el. A célkitűzéseket a kiírás így foglalta össze: A projekt célja egy Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése, amely alapját képezi a szóban forgó beruházás következő lépcsőben való előkészítésének és kivitelezésének. A javasolt új vasútvonal két fontos célt szolgál: Az egyik cél vasútüzemi. Közvetlen, emelt sebességűkapcsolatot biztosít a páneurópai korridorokrészeit képzővasúti fővonalak között,tehermentesíti a Budapestre, ill. a Budapesten keresztül vezetővasútvonalakat, szabad kapacitásokat biztosítva ezáltal az elővárosi vasúti közösségi közlekedés fejlesztése számára. A másik cél a területfejlesztés. A magyarországi Duna szakasz hídhiányos. Ennek oldása hozzájárul a gazdasági területi kohézióerősödéséhez, a vasúti áruszállításhoz kacsolódólogisztikai szolgáltatásfejlesztés új munkahelyeket teremt és hozzájárul a gazdasági növekedéshez. 2

3 A feladat aktualitása 3

4 Mi adja az aktualitását? 2030-ra a 300 km-nél hosszabb távolságúközúti árufuvarozás 30%-át, 2050-re pedig 50%-át más közlekedési módoknak, például a vasúti vagy vízi közlekedésnek kell átvállalnia, hatékony zöld árufuvarozási folyosóknak is köszönhetően. E cél eléréséhez megfelelőinfrastruktúra kifejlesztésére is szükség lesz. /forrás: Fehér Könyv, 2011/ 4

5 Mi adja az aktualitását? 5

6 Mi adja az aktualitását? 6

7 Mi adja az aktualitását? 7

8 Mi adja az aktualitását? 8

9

10 Mi adja az aktualitását? 10

11 Mi adja az aktualitását? 11

12 Mi adja az aktualitását? FORRÁS: KTI 12

13 Mi adja az aktualitását? 13

14 Mi adja az aktualitását? 14

15 Mi adja az aktualitását? 15

16 Mi adja az aktualitását? 16

17 Előzmények 17

18 Előzetes nyomvonalváltozatok Nyugati nyomvonal Duna-híd helye Keleti nyomvonal Költség 1 Dunaföldvári átkelés Komárom Kisbér Székesfehérvár Börgönd Rétszilas Dunaföldvár Szabadszállás Kecskemét Cegléd Szolnok 149 Mrd 2 Ercsi átkelés Komárom Szárliget Váli-völgy Baracska Ercsi Kiskunlacháza Cegléd Szolnok 370 Mrd 3 Adonyi átkelés Komárom Kisbér Székesfehérvár Börgönd Pusztaszabolcs Adony Dömsöd Cegléd Szolnok 402 Mrd 4a Dunaújvárosi átkelés Komárom Kisbér Székesfehérvár Börgönd Pusztaszabolcs Dunaújváros Bösztör Kecskemét Szolnok 478 Mrd 4b Dunaújvárosi átkelés Komárom Kisbér Székesfehérvár Börgönd Pusztaszabolcs Dunaújváros Kunszentmiklós-Tass Nagykőrös Cegléd Szolnok 680 Mrd 4c Dunaújvárosi átkelés Komárom Kisbér Székesfehérvár Börgönd Pusztaszabolcs Dunaújváros Kunszentmiklós-Tass Fülöpszállás Kecskemét Szolnok 680 Mrd 18

19 Megállapítások 19

20 Forgalmi igény 20

21 Kapacitás 21

22 Időveszteség 22

23 Szabályozás irányvonatos vizsgálat Ft BILK - Logisztár (Szfvár) BILK - Bertrans (Kecskemét) Vasúti- és közúti díjak összehasonlító értékelése (irányvonatos konténerszállítás kontra közúti konténerszállítás) BILK - DELOG Kombiterminál (Debrecen) BILK - SZILK (Szeged) BILK - GYSEV Zrt. (Sopron) BILK - Adony Kikötő BILK - Záhony Port (Záhony) 2011-s évi vasúti fuvardíjak (egy konténer kiszállítása irányvonati rendszerbe - oda/vissza) 2011-s évi közúti díjak (egy konténer kiszállítása - oda/vissza) raklapos küldemények szállításának vizsgálata Vasúti- és közúti díjak összehasonlító értékelése (raklapos küldemények vasúti szállítása kontra közúti kamionos áruszállítások) vasúti fuvardíj - raklapos árú, nem veszélyes, csak oda Ft BILK - Logisztár (Szfvár) BILK - Bertrans (Kecskemét) BILK - DELOG Kombiterminál (Debrecen) BILK - Szeged (SZILK) BILK - Baja OKK BILK - Sopron (GYSEV Zrt.) BILK - Adony Kikötő BILK - Záhony Port (Záhony) közúti fuvardijak - normál ponyvás szerelvényr e, csak oda 23

24 Megállapítások A szakterület jelenlegi folyamataiban a fenntarthatóságés az energiahatékonyság, mint uralkodóhangsúlyok kiemelése indokolt. Ezen belül a vasúti áruszállítás az egyik kitörési pont, mely lehetőséget teremt: a környezeti terhelések növekedése nélküli gazdasági fejlődés megvalósítására, a szállítási hatékonyság fokozására a fajlagos energiaigény csökkentésre révén, a koordinált és megfelelően skálázott szállítási láncok kialakítására, a logisztikai rendszerek megfelelő alkalmazásával. 24

25 Megállapítások A stratégiai dokumentumokban megfogalmazott stratégai irányelvek mentén a vasúti áruszállításban a múltban komoly problémákat okozóintézményi és infrastrukturális hiányosságok orvoslására számos kezdeményezés történt és indult el, melyek eredményeképpen létrejöttek: az intézményi átjárhatóságot elősegítő európai irányelvek; a közúthoz hasonlószolgáltatási színvonalat megcélzóügyviteli rendszerek felállításának szabályozási háttere; az átjárhatóság műszaki kérdéseit rendező irányelvek; a vasúti közlekedésbiztonságés közlekedésirányítás kiemelt projektje, az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer, mely a meglévő infrastruktúrák és technikai eszközök kihasználását lényegesen javítja az infrastrukturális és technikai hátteret biztosító pénzügyi konstrukciók; valamint a fenti lehetőségeket megvalósítóegyüttműködések és pilot projektek, melyek különbözőegyüttműködési megállapodások és európai kutatás-fejlesztési projektek formájában jelentkeztek. 25

26 Megállapítások Ugyanakkor a vasúti infrastruktúra általános állapotát tekintve igen vegyes képet kapunk: a nemzetközi törzshálózat teljes egésze máig nem villamosított, egyes kiemelt irányok pl. Püspökladány-Biharkeresztes még mindig dízel vontatása vannak kiépítve; a nemzetközti vasúti áruszállítás által megkívánt D kategóriás (22,5tonnás tengelyterhelésű) kiépítettség csak a főhálózaton van meg; pályaállapotokmég a fővonalakon is sok esetben kívánnivalót hagynak maguk után, a mellékvonalak állapota a tervezett/illetve a kiépítési paraméterektől messze elmarad; a biztosítóberendezések általános állapota jellemzően nem teszi lehetővé a pálya adottságok maximális kihasználását; a vasúti fővonalak a megnövekedett személyforgalmi igényeknek köszönhetően Budapest környezetében rendkívül terheltek, különösen nappali időszakban kapacitáshiányosak; a hálózat Duna keresztezési pontjai hiányosak és a műtárgyak állapota több esetben is felújításra szorul. 26

27 Cél- és eszközrendszer Átfogó cél Vasúti szállítási igények versenyképes kielégítése, a vasúti áruszállítás részarányának növelése és a közúti szállítás részarányának csökkentése Eszközök Prioritások Operatív célok Megalapozó koncepció és stratégiák kidolgozása Közl.politika és stratégiák megalkotása Intézményi és jogi keretek fejl. Vasút versenyképességének javítása A vasúti közlekedés finanszírozási háttérének rendezése Üzemanyagárak alakítása Differenciált pályah. díjak alkalmazása A nemzetközi vasúti folyosók szolgáltatási színvonalának emelése D vonatosztály közlekedésének biztosítása Kapacitás problémák feloldása A kombinált fuvarozás előnyben részesítése Ösztönzőrendszer átalakítása Szabályozási környezet felülvizsgálata Megfelelő bevételi és finanszírozási források biztosítása Finanszírozási kérdések rendezése Egyébpénzügyi eszközök alk. (adók, stb.) Vasúti szállítás hatékonyságának javítása Infrastruktúra fejlesztése Meglévő vonalak felújítása Új vonalak építése Budapest elővárosi személyforgalmi körülményeinek javítása Vonat prioritások átgondolása A telített elővárosi pályaszak.bőv. A vasút szállításüzemi folyamatainak és kapacitáshasznosításának javí. Elegy-rendezés felülvizsgálata Szórt fuvarok kezelése Budapest átmenő vasúti teherforgalmának mérséklése, javítása Új tehervonati korridorok kijelöléseés fejl. A környezet védelme A vasút energiafelhasználásának csökkentése Járműpark fejlesztésének támogatása Villamos vontatás előnyben részesítése Közúti terhelések csökkentése Externális költségek internalizálása Közlekedési korlátozások alkalmazása Útdíjrendszer felülvizsgálata Interoperabilitás elősegítése MÁV belső adósságállom. rendezése Duna hidak létesítése Árubiztonság fokozása Felhasználói ügyintézés egyszerűsítése Egyvágányú pályasz.felszámolása szükség szer. Nem keresk.célú tartózkodások csökkentése Rugalmas menetrendi struktúra 27

28 Cselekedjünk 28

29 A jó projekt A hálózatfejlesztési elképzelések megvalósíthatóságnak több összetevőtényezője van. Egy projektre akkor mondhatjuk, hogy megvalósítható, ha funkcionálisan megfelelő, műszakilag kivitelezhető, gazdaságilag megtérülő, környezetileg elviselhető, pénzügyileg biztosítható, műszaki és pénzügyi értelemben ütemezhető. 29

30 Cselekvési terv 30

31 Cselekvési terv Az ütemezés, időtáv tekintetében az alábbi cselekvési tervvel számolhatunk: 2013 I. félév projekt Kormányzati jóváhagyása II. félév a műszaki tervek, illetve a teljes beruházási csomag finanszírozására pályázat benyújtása közbeszerzésen kiválasztásra kerül a tervező év folyamán a területszerzés lebonyolíthatópárhuzamosan a kivitelezési tenderrel az I. ütem építésének megkezdése 2025-ig befejezhetőa V0 ütemezett megvalósítása 31

32 Köszönjük a figyelmet!

KÖZOP Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására

KÖZOP Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására KÖZOP-2.5.0-09-2010-0005 Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására Megbízó: Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége V0 Magyarország

Részletesebben

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA BÜKFÜRDŐ 2019. ÁPRILIS 9-11 BACH RÓBERT VASÚTFEJLESZTÉSI IGAZGATÓ JELENLEGI PROJEKTJEINK Kivitelezés:

Részletesebben

Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja

Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja Szűcs Mihály főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium Előadásvázlat MMK tanulmány Mi a Duna Régió Stratégia? Magyarország DRS szerepe,

Részletesebben

A magyar vasút fejlődési irányai

A magyar vasút fejlődési irányai 3.2.6. A magyar vasút fejlődési irányai A Pán-európai vasúti folyosók A Páneurópai folyosók magyar szakaszai (2000. augusztus) A TINA vasúti folyosók Magyarországon Magyarországot érintő Helsinki folyosók

Részletesebben

Galovicz Mihály, IH vezető

Galovicz Mihály, IH vezető ÚMFT KÖZLEKEDÉSI OPERATÍV PROGRAMOK NFÜ Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága Galovicz Mihály, IH vezető KÖZOP A közlekedési fejlesztések átfogó célja Az elérhetőség javítása a versenyképesség

Részletesebben

MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes

MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI Pál László általános vezérigazgatóhelyettes 1 Vasúti folyosók 2 Korridorok jelentősége 3 TERVEZETT 2014 2020. közötti üzemeltetői prioritások Kiinduló állapot 2014-ben

Részletesebben

A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései

A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései NFÜ Közlekedési Programok Irányító Hatósága Galovicz Mihály, IH vezető KÖZOP A közlekedési fejlesztések átfogó célja Az elérhetőség javítása

Részletesebben

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, PÁL LÁSZLÓ PÁLYAMŰKÖDTETÉSI ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, ÁTALAKULÁS 1 A VASÚTI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON ÁLLAMI SZERVEZETEK

Részletesebben

KÖZOP Kormánystratégia 2007. július 04. szerda, 08:10

KÖZOP Kormánystratégia 2007. július 04. szerda, 08:10 2006. december 6-án fogadta el a Kormány a Közlekedés Operatív Programot (KÖZOP), amely tartalmazza azokat a közlekedésre vonatkozó fejlesztéseket, amelyek az elérhetőség javítását és a versenyképesség

Részletesebben

A magyar vasút jelenlegi helyzete

A magyar vasút jelenlegi helyzete 3.2.5. A magyar vasút jelenlegi helyzete A magyar vasúti pályahálózat kiépítettsége Jellemző Vasútvonalak hossza: menetrendi hossz vágányhossz állomási vágányokkal Országos törzshálózat ebből TENT hálózat

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés

Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. március 28. Az EU közlekedéspolitikájának prioritásai Cél: gazdasági, társadalmi

Részletesebben

Magyarország jövője a logisztikában Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű (V0)

Magyarország jövője a logisztikában Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű (V0) Magyarország jövője a logisztikában Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű (V0) Bíró Koppány Ajtony főtitkár Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége XVII. A magyar közlekedés az

Részletesebben

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár 2 3 Szolgáltatási struktúra 2015.évi adatok alapján Menetrendi teljesítmény *Km/év+ Helyközi Szolgáltatók

Részletesebben

Közúti pályák (BMEKOEAA213)

Közúti pályák (BMEKOEAA213) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Közúti pályák (BMEKOEAA213) Közlekedéspolitika Dr. Juhász János egyetemi docens Közlekedéspolitika az Európai

Részletesebben

Árufuvarozó vasútvállalatok 2013

Árufuvarozó vasútvállalatok 2013 NEWS - V0 elkerülő 1968 óta a második tervezett új vasútvonal (Őriszentpéter) Budapest tehermentesítés Fejlődés az építőiparban Finanszírozás: Kínai Fejlesztési Bank és Uniós források Tervezett vonalátadás:

Részletesebben

XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései

XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései 2017. szeptember 7-8. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. Kötöttpályás városi és elővárosi szállítás fejlesztése A NIF Vasútfejlesztésre jutó lehetőségek

Részletesebben

Záhony térsége komplex gazdaságfejlesztési program ZÁHONY: STRATÉGIAI PONT AZ ÚJ

Záhony térsége komplex gazdaságfejlesztési program ZÁHONY: STRATÉGIAI PONT AZ ÚJ térsége komplex gazdaságfejlesztési program Előadás: Kálnoki Kis Sándor 2008. május 14. ZÁHONY: STRATÉGIAI PONT AZ ÚJ EURÓPÁBAN : Stratégiai pont az új j Európában 1 : Straté Stratégiai pont az új Euró

Részletesebben

HajózásVilág konferencia

HajózásVilág konferencia HajózásVilág konferencia Vasúti és folyami árufuvarozás: együttműködési lehetőség vagy konkurenciaharc? Vernes András ügyvezető igazgató Budapest, 2017. 03. 30. 1 Fejlesztéspolitikai célkitűzések Cél:

Részletesebben

A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai

A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai Tóth Péter, főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonföldvár, 2012.

Részletesebben

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. 2012.11.08. Kőrös Norbert vezérigazgató GYSEV CARGO Zrt. 1. GYSEV általános bemutatása

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, 2015. május 12-14. A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti

Részletesebben

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ 2017. október 5. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. NIF Zrt. vasúti fejlesztések és azok hatásai 2017-2018-ban Tartalom Elindított új projektek Beszerzés

Részletesebben

Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14.

Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14. Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása összefoglaló jelentés 2009. december 14. Projekt megnevezése Forrás Támogatási kérelem kódszám

Részletesebben

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre

Részletesebben

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök VAMAV Vevőtalálkozó 2017. január 26. Gyöngyös Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei 2017-2021 k özött Források Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

Részletesebben

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei VAMAV Kft. Partnertalálkozó 2015. január 28. Dr. Mosóczi László igazgató

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei VAMAV Kft. Partnertalálkozó 2015. január 28. Dr. Mosóczi László igazgató VAMAV Kft. Partnertalálkozó 2015. január 28. Dr. Mosóczi László igazgató TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz Integrált

Részletesebben

Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben. Dr. Mosóczi László igazgató

Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben. Dr. Mosóczi László igazgató Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben Dr. Mosóczi László igazgató BEVEZETŐ, TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz

Részletesebben

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, március Völgyi Miklós igazgató

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, március Völgyi Miklós igazgató XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, 2014. március 18-20. Völgyi Miklós igazgató TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között Európai Hálózatfinanszírozási

Részletesebben

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom

Részletesebben

Szalóki Flórián, főigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Programok Irányító Hatóság vezetője

Szalóki Flórián, főigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Programok Irányító Hatóság vezetője 8. sz. napirendi pont Tájékoztató a 2007-2013. időszakban a KÖZOP támogatásból megvalósuló dél-dunántúli és nyugat-dunántúli úthálózat fejlesztésekről, a következő tervezési időszak ének helyzetéről. Szalóki

Részletesebben

Vasútfejlesztési támogatások változásai a as időszakban

Vasútfejlesztési támogatások változásai a as időszakban Vasútfejlesztési támogatások változásai a 2014-2020-as időszakban Gecse Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. június 5. RAILHUC, Budapest 1 2014-2020-as vasúti támogatások az Európai

Részletesebben

V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában

V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában Budapest, 2014. május 13. Szabó István L. V4 közlekedési koordinátor

Részletesebben

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020 Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020 Gecse Gergely Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Infrastruktúra Főosztály 2013. november 14. Integrált Közlekedésfejlesztés

Részletesebben

XI. Határok nélküli partnerség

XI. Határok nélküli partnerség XI. Határok nélküli partnerség 2017. október 6. Salgótarján Győrik Balázs mb. igazgató-helyettes NIF Zrt. 2017 2020 k özötti i dőszak vasúti projektjei Tartalom Folyamatban lévő, és befejezett szakaszolt

Részletesebben

Kardos Gábor Fejlesztési programiroda - igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Kardos Gábor Fejlesztési programiroda - igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az állam szerepe az EU-s források felhasználása terén Kardos Gábor Fejlesztési programiroda - igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bükfürdő,

Részletesebben

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10. A közlekedésfejlesztés országos céljai Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, 2015. szeptember 10. A hazai közlekedésfejlesztés három pillére Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

egy átfogó országos vasútfejlesztési koncepció keretében - Országos vasútfejlesztési koncepció ELŐKÉSZÍTÉS Dr. Tóth János BME Közlekedésüzemi Tanszék

egy átfogó országos vasútfejlesztési koncepció keretében - Országos vasútfejlesztési koncepció ELŐKÉSZÍTÉS Dr. Tóth János BME Közlekedésüzemi Tanszék A 2014 2020 közötti EU-s költségvetési ciklusban megvalósítandó és a 2021 2027 közötti ciklusra előkészítendő vasútfejlesztési projektek meghatározása és elő-megvalósíthatósági tanulmányaik elkészítése.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

A KözOP és az IKOP közötti átmenet biztosításának szakmai kérdései

A KözOP és az IKOP közötti átmenet biztosításának szakmai kérdései A KözOP és az IKOP közötti átmenet biztosításának szakmai kérdései XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bükfürdő, 2014. március 20. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető NFM Közlekedési Infrastruktúra

Részletesebben

Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben

Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben Jelentős EU források a vasúti fejlesztésekben IX. Határok nélküli partnerség Győrik Balázs Koordinációs főmérnök BEVEZETŐ, TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között

Részletesebben

ChemLog Chemical Logistics Cooperation in Central and Eastern Europe A ChemLog projekt általános ismertetése

ChemLog Chemical Logistics Cooperation in Central and Eastern Europe A ChemLog projekt általános ismertetése ChemLog Chemical Logistics Cooperation in Central and Eastern Europe A ChemLog projekt általános ismertetése Budapest, 2010. március 25. XV. LOGISZTIKAI FÓRUM 1 ChemLog küldetése Regionális hatóságok,

Részletesebben

A zalaegerszegi példa. Dr. Vadvári Tibor Oláh Gábor Firbás György. Óbudai Egyetem, augusztus 30.

A zalaegerszegi példa. Dr. Vadvári Tibor Oláh Gábor Firbás György. Óbudai Egyetem, augusztus 30. Az Országos Intermodális Konténerterminál Hálózat (OIKH) koncepciójának bemutatása, a hálózat helyszíneinek kiválasztási szempontjai és a megvalósíthatóság kutatása A zalaegerszegi példa Dr. Vadvári Tibor

Részletesebben

Minősítési kategóriák: 1. Intermodális logisztikai szolgáltató központ. 2. Regionális logisztikai szolgáltató központ

Minősítési kategóriák: 1. Intermodális logisztikai szolgáltató központ. 2. Regionális logisztikai szolgáltató központ Logisztikai ok Minősítése A gazdasági élet állandó változása, a folyamatos fejlődés indokolttá tette, hogy a logisztikai központok 1998-ban jóváhagyott és a feltételrendszert megfogalmazó koncepciója felülvizsgálatra

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN

VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM 2014-2020 KÖZOP ÉS IKOP KERETEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KÖZOP teljes keret

Részletesebben

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban Gecse Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. október 29. Nemzeti Közlekedési Napok 2014, Siófok

Részletesebben

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Közlekedésfejlesztés Magyarországon 10 év az Európai Unióban Konferencia Balatonföldvár, 2014. május 13-15. TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

Részletesebben

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak Hidász Napok, 2015. Visegrád Kardos Gábor Műszaki igazgató BEVEZETŐ, TARTALOM Keretek, források Megvalósuló gyorsforgalmi kivitelezési projektek Megvalósuló

Részletesebben

A magyarországi CEF projektek

A magyarországi CEF projektek A magyarországi CEF projektek Thoroczkay Zsolt főosztályvezető Közlekedési Infrastruktúra Főosztály 2014. január 22. Nemzeti Közlekedési Stratégia projektjei Vasúti Közúti A CEF projektek területei Vasúti

Részletesebben

TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, ÖSSZEHANGOLÁS, KÖLCSÖNHATÁSOK

TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, ÖSSZEHANGOLÁS, KÖLCSÖNHATÁSOK Balatonföldvár, 2012. február 1. Úttervezés mesteriskola 1 TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, ÖSSZEHANGOLÁS, KÖLCSÖNHATÁSOK Előadó: Kovácsházy Frigyes vezérigazgató helyettes, UVATERV Zrt.

Részletesebben

k i e g é s z í t ő a j á n l á s a

k i e g é s z í t ő a j á n l á s a H/6195/60. Az Országgyűlés Gazdasági bizottságának Idegenforgalmi bizottságának Környezetvédelmi bizottságának Önkormányzati bizottságának Területfejlesztési bizottságának Tisztelt Országgyűlés! k i e

Részletesebben

Közlekedési hálózatok. Összeállította: Sallai András

Közlekedési hálózatok. Összeállította: Sallai András Közlekedési hálózatok Összeállította: Sallai András Korridorok Közlekedési folyosó fogalom Modális közlekedési csatorna Egy fajta közlekedési csatorna fogalom Dimodális Két fajta közlekedési csatorna Közúti

Részletesebben

Nemzeti ITS stratégia

Nemzeti ITS stratégia KTE konferencia Harkány 2017.11.09. Nemzeti ITS stratégia Dr. Szeri István Igazgató KTI Albert Gábor Központvezető, KTI . Kell-e stratégia? KELL! Korai rendszerek: önálló, szigetszerű alkalmazások ITS

Részletesebben

A CIKLUS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMJÁNAK ELŐREHALADÁSA A PROGRAM FELÉNÉL

A CIKLUS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMJÁNAK ELŐREHALADÁSA A PROGRAM FELÉNÉL A 2014-2020 CIKLUS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMJÁNAK ELŐREHALADÁSA A PROGRAM FELÉNÉL Magyar Közlekedési Konferencia Eger, 2017. október 18-20. KÖZOP ÉS IKOP KERETEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KÖZOP teljes

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.

Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Uniós finanszírozású ITS projektek a közösségi közlekedésben Új megoldások

Részletesebben

MÚLT, JELEN, JÖVŐ AZ EU-S TÁMOGATÁSOK TÜKRÉBEN. XVIII. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA Bükfürdő április

MÚLT, JELEN, JÖVŐ AZ EU-S TÁMOGATÁSOK TÜKRÉBEN. XVIII. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA Bükfürdő április MÚLT, JELEN, JÖVŐ AZ EU-S TÁMOGATÁSOK TÜKRÉBEN XVIII. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA Bükfürdő 2017. április 26-28. KÖZLEKEDÉS OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 EREDMÉNYEI KÖZOP KERET ÉS KIFIZETÉS

Részletesebben

A magyar közlekedéspolitika: Nemzeti Közlekedési Stratégia

A magyar közlekedéspolitika: Nemzeti Közlekedési Stratégia A magyar közlekedéspolitika: Nemzeti Közlekedési Stratégia Szűcs Lajos, főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. február 21. XVII. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban (Változó körülmények,

Részletesebben

Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia

Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia Megbízó: Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ STRATÉGIA Konzorcium Konzorcium vezető: Budapest, 2014. november Miért kell nekünk közlekedési

Részletesebben

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. Előadó: Mayer András irodavezető

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. Előadó: Mayer András irodavezető Előadó: Mayer András irodavezető 1. A BEMUTATÓ TARTALMA 1. FOLYAMATBAN LEVŐ ÉS TERVEZETT ELŐKÉSZÍTÉSI MUNKÁK 2. PRIORITÁS 2. FOLYAMATBAN LEVŐ ÉS TERVEZETT ELŐKÉSZÍTÉSI MUNKÁK 5. PRIORITÁS 3. A FOLYAMATBAN

Részletesebben

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK TERVEZÉSÉNEK TAPASZTALATAI Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. Az ország egyik legnagyobb infrastruktúra tervezője 60 éve aktív

Részletesebben

Közösségi közlekedésfejlesztési igények

Közösségi közlekedésfejlesztési igények Közlekedési Projekt Előkészítési Napok Visegrád, 2013. november 26. Közösségi közlekedésfejlesztési igények Kerényi László Sándor közlekedésstratégia szakterületi vezető BKK Budapesti Közlekedési Központ

Részletesebben

Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009.

Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009. Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009. Honnan indultunk... A Nemzeti Autópálya Rt. létrehozásáról a 2117/1999 (V.26.) Kormányhatározat

Részletesebben

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8. Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, 2017. szeptember 8. Vasúti ingajárat (FEREX) 9 km új vonal, 1 új mh., 4 motorvonat (többlet) Menetidő (Reptér->Belváros):

Részletesebben

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Közlekedésfejlesztés Magyarországon Aktualitások Balatonföldvár, 2012. május 15-17. Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Kerényi László Sándor főosztályvezető

Részletesebben

Az elmúlt időszakban megvalósult és előkészítés alatt álló határmenti közúti fejlesztések

Az elmúlt időszakban megvalósult és előkészítés alatt álló határmenti közúti fejlesztések Az elmúlt időszakban megvalósult és előkészítés alatt álló határmenti közúti fejlesztések Határ Renáta Koordinációs főmérnök, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Siófok, 2014. október 29. 1 Határmenti

Részletesebben

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája TINER TIBOR MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Magyarország északi és nyugati határszakaszai Osztrák magyar államhatár

Részletesebben

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt

Részletesebben

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP)

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) Gecse Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. május 14. Közlekedésfejlesztés Magyarországon (10 év az Európai Unióban), Balatonföldvár

Részletesebben

MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos

MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos Stratégiai fejlesztési irányok Stratégiai fejlesztési irányok húzó projektjei Támogatási keret (Mrd Ft) Forrás Finanszírozás

Részletesebben

Integrált térségi közlekedésfejlesztés az EU szempontokra tekintettel

Integrált térségi közlekedésfejlesztés az EU szempontokra tekintettel Integrált térségi közlekedésfejlesztés az EU szempontokra tekintettel Dr. Egyházy Zoltán főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. május 14. AZ ELŐADÁS TÉMÁI Az EU pénzügyi válsága... Felkészülés a 2014 2020

Részletesebben

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettes Új megoldások a közösségi

Részletesebben

Az EU Duna Régió Stratégia mint a területiség, összefogás szimbóluma Közép-Európában. Nádasi György Külügyminisztérium Sárvár, 2011. október 6.

Az EU Duna Régió Stratégia mint a területiség, összefogás szimbóluma Közép-Európában. Nádasi György Külügyminisztérium Sárvár, 2011. október 6. Az EU Duna Régió Stratégia mint a területiség, összefogás szimbóluma Közép-Európában Nádasi György Külügyminisztérium Sárvár, 2011. október 6. A Duna Régió Stratégia kezdetei Igény a tagállamok (8) és

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS VESZPRÉMI LÁSZLÓ ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV ZRT. ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁGÁNYZÁRAKRA A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai a vágányzárak tükrében Értékesítési

Részletesebben

HIDÁSZ NAPOK VISEGRÁD, 2014. NOVEMBER 26-27. MEGNYITÓ SZABÓ ZOLTÁN FŐIGAZGATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KOORDINÁCIÓS KÖZPONT

HIDÁSZ NAPOK VISEGRÁD, 2014. NOVEMBER 26-27. MEGNYITÓ SZABÓ ZOLTÁN FŐIGAZGATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KOORDINÁCIÓS KÖZPONT HIDÁSZ NAPOK VISEGRÁD, 2014. NOVEMBER 26-27. MEGNYITÓ SZABÓ ZOLTÁN FŐIGAZGATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KOORDINÁCIÓS KÖZPONT Mi az a TEN-T hálózat? A TEN-T hálózat az Európai Unió azon közlekedési hálózata,

Részletesebben

Dr. Lányi Péter. Jövőbeni fejlesztési trendek a közúti kapcsolatrendszerben. III. Hídműhely szimpózium március 12. Előadó:

Dr. Lányi Péter. Jövőbeni fejlesztési trendek a közúti kapcsolatrendszerben. III. Hídműhely szimpózium március 12. Előadó: Jövőbeni fejlesztési trendek a közúti kapcsolatrendszerben III. Hídműhely szimpózium 2007. március 12. Előadó: Dr. Lányi Péter Hálózati Infrastruktúra Főosztály főosztályvezető-helyettes 1 Elkövetkező

Részletesebben

A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság

A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság A GYSEV születése 1872. okt. 15. Koncesszió a Győr (Raab) Sopron (Oedenburg) - Neufeld/Leitha vonal építésére Victor von Erlanger báró részére -az állam részéről

Részletesebben

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi összefüggései Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. ALAPADATOK - Hódmezővásárhelyen új egyvágányú, kitérős villamosvasút

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XI. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen április

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XI. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen április KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A 2014-2020 EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN XI. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen 2016. április 26-28. INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZOP ÉS IKOP

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. április 18. Városi közlekedési módok Vasúti közlekedés Közúti közlekedés Közösségi

Részletesebben

A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései

A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései Dr. Kovács Imre Az Igazgatóság elnöke, CEO Zrt. A magyarországi szállítási piac stagnál 2008 = 100% 103,2% 104,9% 100% 100,0% 93,9% 94,5% 95,3% 94,2% 97,9%

Részletesebben

GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató

GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató A GYSEV ZRT. Elmúlt 3 évének történései Miről is lesz szó A működést

Részletesebben

MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT

MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT , MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT INFRASTRUKTÚRA ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI TAGOZAT BUDAPESTET DÉLRŐL ELKERÜLŐ VASÚTVONAL, V. 8. KIALAKÍTÁSA BUDAPEST, ÁPRILIS 28. BALOGH IMRE A TAGOZAT ELNÖKE TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ

Részletesebben

A MÁV Zrt. együttműködései a V4 országok pályahálózat működtetőivel. HUNGRAIL Magyar Vasút konferencia október 3.

A MÁV Zrt. együttműködései a V4 országok pályahálózat működtetőivel. HUNGRAIL Magyar Vasút konferencia október 3. A MÁV Zrt. együttműködései a V4 országok pályahálózat működtetőivel Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. HUNGRAIL Magyar Vasút 2017. konferencia 2017. október 3. 1 Tartalom Együttműködés

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt.

A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. Infrastruktúra-hálózata Leközlekedtetett vonatok, 2016: Személyszállító

Részletesebben

Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében

Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bük 2019.04.12. Takács Miklós közlekedéstervezési igazgató & Ferencz Edina vasútiroda vezető

Részletesebben

Miért építünk autópályákat?

Miért építünk autópályákat? Miért építünk autópályákat? Uniós források magyar történetek Konferencia a Széchenyi István Szakkollégium szervezésében, 2008. november 19. Németh Nándor, MTA KTI 2003. évi CXXVIII. törvény pán-európai

Részletesebben

Közlekedéspolitikai fejlesztési irányok a versenyképes közúti fuvarozásért. Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Közlekedéspolitikai fejlesztési irányok a versenyképes közúti fuvarozásért. Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár Közlekedéspolitikai fejlesztési irányok a versenyképes közúti fuvarozásért Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár CÉL: 2030-ra Magyarország Európa top 5 országába kerül az életminőség

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 14. (OR. en) 13231/16 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Előző dok. sz.: 12390/16 Tárgy: a Tanács Főtitkársága TRANS 387 ENV 659 REGIO 88

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése KÖZOP 5.5.0-09-11-0027 KÖZLEKEDÉSI PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉSI NAPOK Visegrád, 2013. november 26-27. Dobrocsi Tamás Előzmények 2011 novemberben Kormányhatározat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19.

Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19. Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, 2019. március 19. Molnár László Az elmúlt évtized néhány legitim város és közlekedésfejlesztési dokumentuma: - BKRFT Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve

Részletesebben

AZ IKOP PROGRAMBAN MEGVALÓSULÓ KÖTÖTTPÁLYÁS NAGYBERUHÁZÁSOK TAPASZTALATAI. HungRail Magyar Vasút Konferencia Budapest, október 3.

AZ IKOP PROGRAMBAN MEGVALÓSULÓ KÖTÖTTPÁLYÁS NAGYBERUHÁZÁSOK TAPASZTALATAI. HungRail Magyar Vasút Konferencia Budapest, október 3. AZ IKOP PROGRAMBAN MEGVALÓSULÓ KÖTÖTTPÁLYÁS NAGYBERUHÁZÁSOK TAPASZTALATAI HungRail Magyar Vasút Konferencia Budapest, 2017. október 3. INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖTÖTTPÁLYÁS FEJLESZTÉSEK

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A 2014-2020 EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen 2017. március 22-23. 2014-20 IDŐSZAKRA VONATKOZÓ LEGFONTOSABB EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI

Részletesebben

A CSONGRÁD MEGYEI Tervezés aktualitásai (2014-2020-as tervezési időszak)

A CSONGRÁD MEGYEI Tervezés aktualitásai (2014-2020-as tervezési időszak) A CSONGRÁD MEGYEI Tervezés aktualitásai (2014-2020-as tervezési időszak) SZEGED, 2013. december 02. Magyar Anna a Megyei Közgyűlés elnöke 2014-2020 közötti európai uniós források felhasználását biztosító

Részletesebben

A.D.U. Építész Iroda Kft

A.D.U. Építész Iroda Kft A.D.U. Építész Iroda Kft TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV B A G N A G Y K Ö Z S É G Budapest, Rákos állomás Hatvan állomás vasúti vonalszakasz korszerűsítése 80 j vasútvonal menti területek Budapest, 2017. június

Részletesebben

HajózásVilág Konferencia

HajózásVilág Konferencia A belvízi fuvarozás versenyképessége és lehetőségei Magyar Belvízi Fuvarozók 1 A közút részaránya a vasút és a hajózás hátrányára nő, mára 70 % feletti a közlekedési ágak között A hajózás megkerülhető?

Részletesebben

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében X. Városi villamos vasúti pálya nap Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében FŐMTERV Zrt. 2017. március 30. Szeged 1 TARTALOM A Szeged Hódmezővásárhely tram-train fejlesztés

Részletesebben

VASÚTI ÁRUFUVAROZÁS Kohlmann Balázs GYSEV CARGO Zrt. Osztályvezető helyettes Értékesítési és Marketing Egység

VASÚTI ÁRUFUVAROZÁS Kohlmann Balázs GYSEV CARGO Zrt. Osztályvezető helyettes Értékesítési és Marketing Egység VASÚTI ÁRUFUVAROZÁS 2013.11.07. Kohlmann Balázs GYSEV CARGO Zrt. Osztályvezető helyettes Értékesítési és Marketing Egység TARTALOM 1) Vasúti árufuvarozás európai helyzetkép - jogszabályi környezet, liberalizáció

Részletesebben