HALADÓ ÜTÉSTECHNIKÁK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HALADÓ ÜTÉSTECHNIKÁK"

Átírás

1 HALADÓ ÜTÉSTECHNIKÁK A teniszben az utóbbi 10 évben nagyon komoly változások mentek végbe a régebbi tradicionális játékhoz képest. A változások a gyorsaság, atletikusság irányába mentek el, a játék sokkal gyorsabb lett, így a technikák nem engednek meg a test harmonikus, biomechanikailag helyes mozgásához képest nem megfelelő mozdulatokat. Ha ma valaki nem a megfelelő mozgásokat, ill. ütéstechnikákat alkalmazza, nem tudja túlélni a hosszú mérkőzéseket, mert vagy nem tud elég sebességgel játszani, vagy pedig az erőltetett mozdulatok miatt egyszerűen nem tudja kibírni a hosszú mérkőzéseket. Sok olyan játékost ismerhetünk, akik rendkívül jól tudnak játszani egy-másfél szettig, de nem tudják végigjátszani a mérkőzéseket. Ennek az az oka, hogy nem tudják alkalmazni az összes játékhelyzethez megfelelő technikákat, taktikai értelemben vagy nem tudnak a labdameneteken belül támadni vagy védekezni. Alapvetően két játékos típust ismerünk, az egyik ösztönösen támadó, a másik ösztönösen védekező. A mai tökéletesedett játék nem engedi meg, hogy valaki ne tudja mindkettőt megfelelően használni. Ahhoz, hogy a játékos eljusson az ideális teljesítmény eléréséhez, le kell szorítania a ki nem kényszerített hibák számát, ill. növelnie kell a megnyert pontok számát, amit megfelelő technikai tudás nélkül egyszerűen nem tud elérni. Értem ez alatt, hogy minden eredményes játékos tudja a megfelelő választ egy adott ütésre, ami akár támadást, befejező ütést jelenthet, akár egy szorult helyzetből történő kimenekülést, amikor egy olyan ütést alkalmaz, amivel visszaszerzi átmenetileg elvesztett pozícióját vagy éppen egy ütéssel újra előnyös helyzetbe tud kerülni. A kérdés az is, hogy mitől van ez a nagy változás a játékban. A felkészítés a sporttudomány fejlődése által sokkal pontosabb adatok használatával segíti a munkát, minden kornak meg vannak a maguk fejlesztési szakaszai, amik kihagyását a későbbiek során nemigen lehet megfelelően pótolni, így nem tudják utolérni a helyes metodikákkal felnevelt játékosok szintjét. A másik nagyon fontos szempont a sportfelszerelések fejlődése, ma már olyan anyagokból gyártanak ütőket, amik régebben nem voltak meg. Emlékezzünk vissza, hány évet vesztettünk azáltal, hogy testünkhöz képest nehéz, rugalmatlan ütőkkel próbáltunk megtanulni játszani, a gyors ütések élményét nem nagyon tudtuk átélni a serdülőkor előtt, mivel fizikailag képtelenek voltunk gyorsan mozgatni ütőinket. Ma már minden ütőgyártó cég gyárt a kisgyerekek méretitől egészen a felnőttekig megfelelő súlyú és rugalmasságú ütőket. Ehhez felhasználtak minden korszerű technológiát, még az űrkutatásból is profitáltunk azáltal, hogy nagyon könnyű, de roppant szilárdságú anyagokat találtak fel. Ez azt eredményezte, hogy már egészen kicsi gyerekek is tudnak nagyot ütni, és minden technikát szinte ugyanúgy tudnak alkalmazni, mint a felnőttek, így a serdülőkor később főleg a test felépítésével tud eltelni. Természetesen a test méreteinek változásával újra kell programozni az ütéseket, de ha van egy ideális alap, akkor ez nem fog komoly visszaeséseket eredményezni. Az alábbiakban ismertetjük a mai profi játékosok által használt alapvető ütéstechnikákat, amik jó bázisul tudnak szolgálni az oktatás területén: - 1 -

2 ADOGATÁS PETE SAMPRAS Testsúly hátul Karok lazán hajlítottak Csukló lazán tartja az ütőt PETE SAMPRAS Labda felvezetésénél nyújtva van a kar ( liftező kar ) Testsúly folyamatosan áthelyeződik az elöl lévő lábra - 2 -

3 PETE SAMPRAS Ütőfej éllel lendül fel (PTR pronáció) Test beugrik a pályába Fej és a szem a labdát nézi PETE SAMPRAS Jobb tenyér kifelé ( Palm out - Reid) Végbement a teljes pronáció (PTR) Test a levegőben! - 3 -

4 PETE SAMPRAS Érkezés bal lábra, majdnem 1 méterre az alapvonalon belül Könyök fent marad az alkar szöggyorsulása érdekében Szem követi a labda útját - 4 -

5 ADOGATÁSFOGADÁS ANDRE AGASSI Alapállás alapvonal mögött kb. 1 méterre Ütőfej fent Térdek hajlítottak, testsúly elöl ANDRE AGASSI A labda feldobásakor elindul a split step Fej és szem a labdára fókuszál Ütő maga előtt készenléti helyzetben - 5 -

6 ANDRE AGGASI Split stepből érkezéskor eldől, hogy merre jön a labda Testsúly folyamatosan áthelyeződik a jobb lábra ANDRE AGASSI Ütőfej vízszintesen a legrövidebb úton megy hátra a rövid idő miatt (nincs hurok!) Az egész felsőtest elfordul Bal kéz együtt fordul a jobbal - 6 -

7 ANDRE AGASSI Megindul a mozgás a pálya irányába Fej stabilan, szem a labda mozgását követi ANDRE AGASSI Találat a test előtt Rugaszkodás a jobb lábról Bal láb elindul a pályába - 7 -

8 ANDRE AGASSI Teljes beleugrás az ütésbe az érkező gyors labda irányíthatósága érdekében Fej, ill. a szem stabilan a labdát követi, nem veszi le a tekintetét a labdáról Kivezetés klasszikus módon a bal váll fölé ANDRE AGASSI Érkezés a bal lábra a pályán belül 1 méterre Teljes felsőtest rotáció Szem a labda útját követi - 8 -

9 ANDRE AGASSI Érkezés split stepbe, felkészülés a visszamozgásra A visszamozgás iránya a lehetséges szögfelező - 9 -

10 TENYERES ANDY RODDICK Korai előkészítés Mindkét kéz egyszerre nyit Ütőfej fent Splitstep használata ANDY RODDICK Két kéz csak az ütő hátralendülésekor nyílik szét Bal váll erőteljesen elfordul > vele együtt az egész felsőtest rotál > előfeszülési állapot

11 ANDY RODDICK Az egész test mozgásba lendül előre Felső test az ütéssel együtt fordul bele az ütésbe Térdmunka erőteljesen beledolgozik az ütésbe ANDY RODDICK Csukló erőteljesen dolgozik Törzs erőteljesen belefordul az ütésbe Ütés közben fel lehet ugrani

12 ANDY RODDICK Ütőfej erőteljesen felgyorsul Könyök fellendül az áll magasságába Csukló engedi az ütőfejet hátralendülni ANDY RODDICK Test teljesen visszafordul Ütés után újabb splitstep a lehetséges válaszra való felkészüléshez

13 EGYKEZES FONÁK TOMMY HAAS Korai előkészítés Ütőfej fent Splitstep használata, beugrás beállásba TOMMY HAAS Bal kéz fogja az ütő fejét Folytatódik a split step használata a ritmus megtartása érdekében

14 TOMMY HAAS Bal kéz segíti a nyitást Felső test erőteljesen elfordul (rotáció) Testsúly elfordulás közben a bal lábon TOMMY HAAS Ütőfej fent Törzs erőteljesen elfordul Fej stabilan, a labdát nézi

15 TOMMY HAAS Testsúly áthelyeződik az elől lévő jobb lábra Ütőfej változatlanul fent Előfeszülési állapot, törzs erőteljesen elfordul TOMMY HAAS Folytatódik a rotáció Fej, ill. a szem stabilan a labdát követi, nem veszi le a tekintetét a labdáról Teljes testsúly a jobb lábon Találati pont a test előtt

16 TOMMY HAAS Kivezetés a váll fölé Teljes visszafordulás Testsúly lassan elemelkedik a talajról Szem a labda útját követi TOMMY HAAS Testsúly ugrás közben áthelyeződik a kitámasztó bal lábra a visszamozgás érdekében

17 TOMMY HAAS Újabb split step használata a szögfelezőre való visszamozgás érdekében Felkészülés a következő ütésre

18 KÉTKEZES FONÁK ANDRE AGASSI Korai előkészítés Ütőfej fent Jóval a beállás előtt elfordul a váll és nyitja az ütőfejet ANDRE AGASSI Ütőfej stabilan beállítva nyitáshelyzetbe Fej és szem a labdára fókuszál Helyezkedés elfordult állapotban

19 ANDRE AGGASI Ütőfej változatlanul fent Testsúly folyamatosan áthelyeződik a jobb lábra Fej helyzete stabil ANDRE AGASSI Ütőfej félkörívben mozgásba lendül (hurok) Csukló egy pillanatra aláengedi az ütőfejet a megfelelő ív végrehajtása érdekében Törzs erőteljesen elfordul

20 ANDRE AGASSI Forgáspont a jobb lábon Ütőfej fellendül a helyes kivezetés és ív érdekében (pörgetés) ANDRE AGASSI Bal láb kitámaszt az ütés végrehajtása után Ütőfej a bal váll mögé lendül Szem a labdát követi

21 ANDRE AGASSI Bal láb kitámasztásból visszamozgás Fej, ill. a szem stabilan a labdát követi, nem veszi le a tekintetét a labdáról Ütőfej újra a test előtt (fent) Split step használata a visszamozgáshoz ANDRE AGASSI Helyezkedés a következő ütéshez Split step Szem a labda útját követi

22 TENYERES RÖPTE MARK PHILIPOUSSIS Két kéz egyszerre dolgozik az egyensúly miatt Kilépés az ütő felőli lábbal Ütőfej fent Kontinentális fogás! MARK PHILIPOUSSIS Kitámasztás a jobb lábon Bal kéz egyensúlyozó szerepe Ütőfej fent Váll, ill. törzs elfordul

23 MARK PHILIPOUSSIS Találat a test előtt Ütés közben a bal láb erőteljesen előrelép (A test mozgása adja a sebességet, nem a csukló!) Bal kéz-egyensúly MARK PHILIPOUSSIS Testsúly áthelyeződik a bal lábra Az egész alkar kivezeti az ütést (Nem igazán ütés, hanem nyomott kivezetés, csukló stabil)

24 MARK PHILIPOUSSIS Egyensúly áthelyezése a szögfelező irányába Split step használata Két kéz együtt dolgozik MARK PHILIPOUSSIS Lábak spilt step-ből kitámasztanak Felkészülés az elütésre vagy átemelésre

25 MARK PHILIPOUSSIS Felveszi az alapállást: Ütőfej fent Térdek lazán hajlítottak Testsúly a talp elülső részén (Felemelt sarkak)

26 FONÁK RÖPTE PETE SAMPRAS Ütőfej fent Jobb láb erőteljesen előrelép a lendület érdekében Könyök nem emelkedik fel PETE SAMPRAS Testsúly előrelépés közben erőteljesen a jobb lábra helyeződik át Bal kéz hátralendül a dinamikus egyensúly érdekében

27 PETE SAMPRAS Ütés után közben helyezkedés a szögfelező lezárása érdekében Bal kéz egyensúlyozó szerepe! Jobb csukló nem esik le PETE SAMPRAS Érkezés mindkét lábra Térdek erőteljes munkája Split step használata

28 PETE SAMPRAS Helyezkedés középre a szögfelező irányába Split step használata Mély térdmunka Fej helyzete stabil PETE SAMPRAS Karaoke lépés a hatékonyabb szögfelezőhöz való érkezés érdekében (PTR)

29 PETE SAMPRAS Helyezkedés alapállásba Belépés a szögfelezőre Szem a labdát követi

30 LECSAPÁS GORAN IVANISEVIC Bekészítés váll mögé Másik kéz ugyanúgy emelkedik > egyensúly megtartása Fej stabil, nézi a labdát GORAN IVANISEVIC Jobb kéz rámutat a labdára Tenyér befelé, mint a szervánál Szem követi a labdát

31 GORAN IVANISEVIC Nyitásnál a könyök nem esik le! Jobb kéz rámutat a labdára Folyamatos egyensúlyhelyzet GORAN IVANISEVIC Találatkor a fej nem néz lefelé, hanem követi a labda útját Jobb kéz is együtt mozog a ballal > összehangolt mozgás

32 GORAN IVANISEVIC Bal könyök fent marad > szöggyorsulás, mint a szervánál Jobb kéz a test előtt > egyensúly > ha leesik, szétesik a mozgás! GORAN IVANISEVIC Kivezetés a test mellett Jobb kéz változatlanul koordináltan mozog a ballal Szem követi a labda útját

33 GORAN IVANISEVIC Felkészülés a lehetséges válaszra Visszahelyezkedés alapállásba Két kéz együtt mozog közel egymáshoz

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK Törös Károly Utánpótlás szövetségi kapitány Vezetőedző, szövetségi kapitány ex Délfrika Afrika és ex Algéria 2009-2013 1. Kiinduló helyzet: kisterpeszben állva, két kéz a vesetájon

Részletesebben

6) Szabadidõközpont. b)sportcsarnok

6) Szabadidõközpont. b)sportcsarnok 6) Szabadidõközpont a) Lovarda 1. Létesítmény építésének célja: sport, kiképzés, lovagoltatás (tenyésztés) bértartás 2. Tervezés a. létesítmény helyének kiválasztása: igényeknek megfelelő környezet megközelíthetőség

Részletesebben

TAIKYOKU SHODAN. 18. Jobb lábbal előre zenkutsu dachi, jobb kézzel chudan oi tsuki.

TAIKYOKU SHODAN. 18. Jobb lábbal előre zenkutsu dachi, jobb kézzel chudan oi tsuki. TAIKYOKU SHODAN A végrehajtás részletező leírása Yoi! (kiinduló helyzet: készenléti pozíció) Rei! (köszönés, tisztelgés) A lábak a váll szélességnyire egymástól, az ökölbe zárt kezek a test előtt a comb

Részletesebben

A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI

A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI 11.ábra 1-5. A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI Jelmagyarázat: játékvezető, aki a karjelet az általános feladatai keretében mutatja játékvezető, aki a karjelet csak egyes játékhelyzetekben mutatja az első

Részletesebben

Játékrendszerek

Játékrendszerek Játékrendszerek 2. 1-4-2-2 Alapfogalmak: Felállási forma: játékosok alapvető elhelyezkedése a pályán Játékrendszer: játékmagatartás ami a felállási formából indul ki Játékstratégia: játékstílus, játékelképzelés,

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor ÓRAVÁZLAT 12/AB Röplabda leütés Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola Óratervezet Tanít: Frankó Gábor

Részletesebben

ÚJ KÉZJELEK SZABÁLYTALAN ADOGATÁSHOZ

ÚJ KÉZJELEK SZABÁLYTALAN ADOGATÁSHOZ ÚJ KÉZJELEK SZABÁLYTALAN ADOGATÁSHOZ 2016 július 1-től hatályosan a nemzetközi versenyeken minden játékvezetőnek az új kézjeleket kell használni a szabálytalan adogatás jelzésére. Volt némi módosítás egy

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

Tollaslabda. Bevezetés

Tollaslabda. Bevezetés Tollaslabda Bevezetés A tollaslabda tanterv célja, olyan versenyzők felnevelése, akik választott sportágukat magas szinten művelik és egyben megfelelnek a klasszikus értelemben vett sportember" eszményének.

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

MAI TŐRVÍVÁS ELEMZÉSE SZLOVENSZKY ISTVÁN

MAI TŐRVÍVÁS ELEMZÉSE SZLOVENSZKY ISTVÁN MAI TŐRVÍVÁS ELEMZÉSE SZLOVENSZKY ISTVÁN 2007 ELŐZMÉNYEK 2003-ban bevezetett szabálymódosítások Milyen új szabályokat vezettek be? megváltoztatták : a vívótempó idejét a találat adás idejét Rövid történelmi

Részletesebben

8. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 17 óra. Természetes és nem természetes mozgásformák

8. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 17 óra. Természetes és nem természetes mozgásformák 8. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Természetes és nem természetes mozgásformák Órakeret 17 óra Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai 8 10 gyakorlattal önállóan bemelegítés

Részletesebben

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS BEMELEGÍTÉS ugrókötél ugró kötél nélkül ugrálsz (nagyobb túlsúllyal maradj a járásnál, egyelőre ne terheld feleslegesen az ízületeidet) Karhúzás oldaltartásban vállkörzés sarokhúzás térdhúzás Összesen

Részletesebben

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN A kondicionális képességek fejlesztése állandó vita témát szolgáltat a csapatok felkészítése során. Van, aki a tiszta futásokkal kialakított,

Részletesebben

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés Rögbi Évfolyam: 9-10. osztályosok Korosztály: junior II. Cél 1. A versenysport és élsporthoz szükséges testalkati tényezők, élettani összetevők optimális fejlesztésére való törekvés. 2. Terhelési összetevők

Részletesebben

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

JÁTÉKTERÜLET. min. 3 m. min. 3 m. Jegyzôkönyvvezetôi asztal. 16 m. Kifutó. 6 m. max. 5 m. min. Kifutó. 8 m. 8 m. 5 m. min.

JÁTÉKTERÜLET. min. 3 m. min. 3 m. Jegyzôkönyvvezetôi asztal. 16 m. Kifutó. 6 m. max. 5 m. min. Kifutó. 8 m. 8 m. 5 m. min. . RÉSZ ÁBRÁK JÁTÉKTERÜLET min. 3 m. min. 3 m. Jegyzôkönyvvezetôi asztal Kifutó 16 m. 5 m. min. 6 m. max. 8 m. 8 m. Kifutó 5 m. min. 2 18 m. minimum / 20 m. maximum Nyitó zóna 6 m. max. End Line Ligne de

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. Tervezés, periodizáció

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. Tervezés, periodizáció Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ Tervezés, periodizáció Követelmények a modern futballban A játék olvasása, intelligens helyezkedés, első érintés fontossága Kis terület Magas technikai képzettség,labdabirtoklásnál

Részletesebben

A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE

A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE Általános iskolák 1-8. osztálya számára Készítette: Borka Gábor 2011 Évfolyam: 1-2. osztály(7-8 évesek) Cél: A játék megkedveltetése Alapvető szabályok

Részletesebben

10-11 éves korosztály

10-11 éves korosztály 10-11 éves korosztály Képzési célok U11: a játék megszerettetése játékérettség a játékszemlélet fejlesztése tanulás játékokkal koordináció,ügyesség fejlesztése játékhelyzetek oktatása, a mérkőzés alaptényezőinek

Részletesebben

Csapatjáték. felépítés

Csapatjáték. felépítés Csapatjáték felépítés Fontos pontok a labdarúgás oktatásában Mi játékhelyzetekkel futballozunk! Alapelvek - támadásban gólt elérni áttörni az ellenfél védelmén: mozdulattal mélységben széleken területet

Részletesebben

Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés

Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés Borjú Lovas ok 1 Overhand/Overhead 2 pont A hurkot egyenesen a fej fölött pörgetjük. Kidobáskor a tenyér lefelé néz. 2 Side arm 2 pont 3 Side arm open

Részletesebben

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása. szeptember TANMENET október I. osztály Az irányok tisztázása. Ugrások egy, páros lábon. Eltérő testhelyzetek felvétele. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

2. KYU BARNA ÖV FEKETE CSÚCCSAL

2. KYU BARNA ÖV FEKETE CSÚCCSAL A KORÁBBI KÖVETELMÉNYEKEN FELÜL: MEGJEGYZÉS: KATA VERSENYEN INDULÁS KÖTELEZŐ! KÖVETELMÉNYEK: GYEREKEK, JUNIOROK ÉS FELNŐTTEK TANÍTÁSA; VERSENYTAPASZTALAT VEZETŐ- ÉS PONTOZÓBÍRÓKÉNT SZEMINÁRIUMOK LÁTOGATÁSA

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

Labdajátékok 5-8. évfolyam

Labdajátékok 5-8. évfolyam Labdajátékok 5-8. évfolyam 5-6. évfolyam Cél: - Az 1-4. évfolyamon megszerzett elemi szintű technikai tudás közelítsen a sportági alaptechnikához - A tanulók keringési-, légzési-, és mozgató rendszerének

Részletesebben

Beachtennis szabálykönyv ( )

Beachtennis szabálykönyv ( ) Beachtennis szabálykönyv (2010.06.17.) Tartalom 1: A pálya 2: A pálya borítása 3: A labdák 4: Az ütők 5: A számolás 6: Az adogató és a fogadó 7: A meccs előtti sorsolás 8: A térfélcsere 9: A poén kezdete

Részletesebben

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok Minden amire szüksége lehet egy tökeletes edzéshez! Az Aerobic Step az egyetlen tréningeszköz, amire szüksége lehet. Ideális cardovaszkuláris

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl Fehér Nyíl 1 A FITA FEHÉR NYÍL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 10 méter Minimális elérendő pontszám: 115 pont MOZGÁSTECHNIKA - A lövési folyamat végrehajtása a következők

Részletesebben

Követelmények a modern futballban

Követelmények a modern futballban Edzés Tervezés Követelmények a modern futballban A játék olvasása, intelligens helyezkedés, első érintés fontossága Kis terület Magas technikai képzettség,labdabirtoklásnál az ellenfél leszűkíti a területet.

Részletesebben

Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások

Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások 2. gyakorlat 1. Feladatok a kinematika tárgyköréből Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások 1.1. Feladat: Mekkora az átlagsebessége annak pontnak, amely mozgásának első szakaszában v 1 sebességgel

Részletesebben

Dinamizmus állóképesség - kitartás w w w. h u n f l o o r b a l l. h u

Dinamizmus állóképesség - kitartás w w w. h u n f l o o r b a l l. h u Program: Mi is az a floorball? A floorball a jégkorong és a gyeplabda keveréke. Két nemzet is a saját találmányának tartja ezt a játékot. Egyesült Államok Floorhockey Svédország Innebandynak (Czitrom András)

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Hogyan sportoljunk? Gyógytorna program Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

2008-as korosztály szülői értekezlet éves korosztály

2008-as korosztály szülői értekezlet éves korosztály 2008-as korosztály szülői értekezlet 10-11 éves korosztály Életkori sajátosságok Fogékonyabbak, és jobban képezhetők Csoportba és csapatba történtő beilleszkedés zökkenőmentes Koncentráltak a hosszabb

Részletesebben

DI GRASSI A VÉDEKEZÉS IGAZ MŰVÉSZETE

DI GRASSI A VÉDEKEZÉS IGAZ MŰVÉSZETE DI GRASSI A VÉDEKEZÉS IGAZ MŰVÉSZETE Schollet 3. Szakdolgzoata Készítette: Héjj Gergő 2014 1. BEVEZETÉS A Scholler 3 szakdolgozatom témája Giacomo di Grassi Di Grassi His true Art of Defence című könyvének

Részletesebben

2 Fejezet/ bekezdés. Minden súlycsoport küzdelmei 2018-tól két napig fognak tartani

2 Fejezet/ bekezdés. Minden súlycsoport küzdelmei 2018-tól két napig fognak tartani 2 Fejezet/ bekezdés Verseny lebonyolítás A versenyeket kieséses rendszerben rendezik, ahol a résztvevő birkózók, számának megfelelően kell kialakítani 4, 6, 8, 16, 32, 64-es táblát. Ha a mérlegelt versenyzők

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve ARANY. Toll

Kezdő íjászok kézikönyve ARANY. Toll ARANY Toll 1 A FITA ARANY TOLL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 8m Lövésszám: 15 (5x3 vessző) Elérendő teljesítmény: 12 találat 80 cm-es lőlapra (találat = 6-10-es

Részletesebben

Kick-box light-contact övvizsga 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal)

Kick-box light-contact övvizsga 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal) 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal) 14-16 év között 16 év felett fekvőtámasz 50 60 felülés 120 150 a, első köríves rúgás (t) + fordított köríves rúgás (f) + köríves rúgás (f) - hátsó csapott (t)

Részletesebben

Kisjátékok szerepe. Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában

Kisjátékok szerepe. Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában Kisjátékok szerepe Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában Edzés kisjátékok jellemzői célirányos játék szűk térben, szűk időben az ellenfél nyomása alatt játékhelyzet megoldások tömege létszámfölény

Részletesebben

INDOOR TAMBURELLO Nemzetközi játékszabályzat

INDOOR TAMBURELLO Nemzetközi játékszabályzat INDOOR TAMBURELLO Nemzetközi játékszabályzat Tartalomjegyzék 1. fejezet Pálya Vonalak Biztonsági és neutrális zónák Játékterület 2. fejezet Labda 3. fejezet Ütők 4. fejezet Játszmák és meccsek Pontozás

Részletesebben

7x7, vagy 8x8 m-es tatami vagy pást Bírók száma: 1 vezető és 2 segédbíró, 1 jegyzőkönyvvezető és 1 időmérőbíró

7x7, vagy 8x8 m-es tatami vagy pást Bírók száma: 1 vezető és 2 segédbíró, 1 jegyzőkönyvvezető és 1 időmérőbíró Tatami sport *** Stop, Semi Contact / Pontfighting Mérkőzés helyszíne: 7x7, vagy 8x8 m-es tatami vagy pást Bírók száma: 1 vezető és 2 segédbíró, 1 jegyzőkönyvvezető és 1 időmérőbíró Technikák: Csak érintőlegesen

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

VISSZATÉRÉS A CSÚCSRA Thomas Hogstedt

VISSZATÉRÉS A CSÚCSRA Thomas Hogstedt VISSZATÉRÉS A CSÚCSRA Thomas Hogstedt A visszatérés kulcsterületei 4 játékos példája alapján : Mik a korábbi sérülések és mennyi ideig volt távol a tenisztől Technikai fejlesztés Tenisz és fitnesz edzések

Részletesebben

Tenisz. Tananyag Követelmény Megjegyzés KÉPESSÉGFEJLESZTÉS. Wilson-teszt (vonalfutás) Fiúk követelménye: 55 mp Lányok követelménye: 58 mp

Tenisz. Tananyag Követelmény Megjegyzés KÉPESSÉGFEJLESZTÉS. Wilson-teszt (vonalfutás) Fiúk követelménye: 55 mp Lányok követelménye: 58 mp Évfolyam: 15-16 évesek Tenisz Korosztály: serdülő Cél A teljesítményedzés fokozása. Megfelelő edzés és versenymennyiség és arány kialakítása. Éves edzésterv kialakítása, a pihenési időszakokat is belevéve.

Részletesebben

7. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél

7. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél 7. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Természetes és nem természetes mozgásformák Órakeret 17 óra A gyakorláshoz szükséges alakzatok

Részletesebben

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője.

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője. ÚSZÁS A sportág nevelési célrendszere Ki kell alakítani az általános szokásrendet, és kapcsolatrendszert. Irányítással és figyelem felkeltéssel viselkedési normákat kell elfogadtatni, melyek közösségre

Részletesebben

NUSI-UPI és Magyar Jégkorong Szövetség. Botkezelés

NUSI-UPI és Magyar Jégkorong Szövetség. Botkezelés Botkezelés 1 Passzolás Általánosságban: A passzolás közeli kapcsolatban van a lövéssel, bár vannak különbségek. Elöljáróban azt el lehet mondani, hogy nincs tökéletes útja a passzolásnak vagy bármi másnak,

Részletesebben

Snowskate. Használati útmutató. Tchibo GmbH D Hamburg 87516AB6X5VI

Snowskate. Használati útmutató. Tchibo GmbH D Hamburg 87516AB6X5VI Snowskate hu Használati útmutató Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 87516AB6X5VI 2016-04 Kedves Vásárlónk! A snowskate a 7 év feletti gyerekeknek igazi szórakozást nyújt a hóban. A snowskate-ezés nem snowboardozás,

Részletesebben

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2.

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. Bemelegítő gyakorlatok 1 HÁTONFEKVÉSBEN Híd Feküdj hanyatt, a lábadat húzd talpra, a lábfejed legyen majdnem pontosan a térd alatt. Nyomd le a sarkad, és emeld fel a feneked a talajról. Húzd be a hasad,

Részletesebben

Pótvizsga Feladatsor 9. évf.

Pótvizsga Feladatsor 9. évf. Pótvizsga Feladatsor 9. évf. A pótvizsga feladatsora a tanév tananyaga és a tanév során tanultakból áll. A feladatok sorrendjét a szaktanár jelöli ki a pótvizsga napján. A tanuló a pótvizsgát akkor kezdheti

Részletesebben

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. 2030 Érd, Fácán köz 1. Sportiskolai helyi tanterv 2013.

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. 2030 Érd, Fácán köz 1. Sportiskolai helyi tanterv 2013. Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. HELYI TANTERV ÚSZÁS 1.-8. évfolyam KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Pécz Imre Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT Sportiskola 1. évf. Testnevelés és sport 1. évfolyam TESTNEVELÉS ÉS SPORT A Testnevelés és sport műveltségterület tartalma az általános iskola 1 4. évfolyamán a tevékenységek közbeni kommunikáció, kooperáció

Részletesebben

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette: Kolontáry

Részletesebben

Grafomotoros fejlesztés

Grafomotoros fejlesztés Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok

Részletesebben

KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE

KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE Fekudj hanyatt, kezek a combok mellett. Emeld fel a fejed es alabakat 20-25 centire a talajtol, kezek a combok felett, tenyerek egymas fele neznek. Spiccelnek a labfejek,

Részletesebben

22 Jodan Ken Juji Uke (keresztező védés ököllel, alulról felfelé Joho Uke). Migi Mae Geri Keage.

22 Jodan Ken Juji Uke (keresztező védés ököllel, alulról felfelé Joho Uke). Migi Mae Geri Keage. 1 Heisoku Dachi (zárt lábas állás). 2 Musubi Dachi (laza V -állás). R E I! 3 Hachiji Dachi (nyitott lábas állás Joi Dachi). 4-5 Bal lábunkat hagyjuk helyben és helyezzük jobb lábunkat kissé előre majd

Részletesebben

HELYI TANTERV TESTNEVELÉS TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

HELYI TANTERV TESTNEVELÉS TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA HELYI TANTERV TESTNEVELÉS TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA A testnevelés és sport műveltségtartalma a középiskolában tovább mélyíti és bővíti a sportolás, aktív pihenés alkalmazásához

Részletesebben

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Ez a fejezet elsősorban azoknak szól, akiknek bár vannak gerinc (nyaki, háti, deréktáji) problémáik, panaszaik, azonban diagnosztizált deformitásuk

Részletesebben

FK Csíkszereda tanulmányút

FK Csíkszereda tanulmányút FK Csíkszereda tanulmányút Barcelona, 2016. 02. 8-15. Résztvevők: Szondy Zoltán Bíró Albin Dusinszki Zoltán 1.nap- edzéslátogatás a CF. Damm U8-U11 korosztályainál Vall d'hebron Blokkokban való munka,

Részletesebben

Szakmai elvek U11-U15

Szakmai elvek U11-U15 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Szakmai elvek U11-U15 MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ Szakmai és Utánpótlás Bizottsága 2014. oldal 1 Védekezési és támadási alapelvek U11-U15 korosztályokban

Részletesebben

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Az ökölvívás nyílt mozgáskészségére utalva döntő szerepet kap a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság. Ezeket a tulajdonságokat a felkészülésnek is követnie kell.

Részletesebben

Mérések és adatok a kézilabdázók teljesítményének prognosztizálásában és növelésében

Mérések és adatok a kézilabdázók teljesítményének prognosztizálásában és növelésében Mérések és adatok a kézilabdázók teljesítményének prognosztizálásában és növelésében Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor, egyetemi tanár 2017. október 19. Fejlesztési modell mérési módszertan Sportanalitika

Részletesebben

A TANTERVET szerkesztette, a szakmai anyagát összeállította: Volper László mesteredző, szövetségi edző A fizikai képességek fejlesztésének anyagát

A TANTERVET szerkesztette, a szakmai anyagát összeállította: Volper László mesteredző, szövetségi edző A fizikai képességek fejlesztésének anyagát ASZTALITENISZ TANTERV 2006 A TANTERVET szerkesztette, a szakmai anyagát összeállította: Volper László mesteredző, szövetségi edző A fizikai képességek fejlesztésének anyagát összeállította: Vocskó György

Részletesebben

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ Időszak: 1. és 2. felkészülési fázis Ízületi mozgékonyság Lazaság - Erő-Állóképesség FIGYELEM Erőfejlesztés, kondicionálás gumiszalag segítségével.

Részletesebben

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csontos váz és a mozgatórendszer fejlődése Csontosodás, izomzat és ízületek - a csontos vázrendszer az embryonális

Részletesebben

TRIANGLE OFFENSE (a háromszög-támadás)

TRIANGLE OFFENSE (a háromszög-támadás) TRIANGLE OFFENSE (a háromszög-támadás) A háromszög támadás: TRIANGLE OFFENSE ( Tex Winter, Sam Barry, Phil Jackson) *Az írás Fran Fraschilla espn.comon megjelent Take it from Tex, the 'triangle' wins titles

Részletesebben

Szakmai tanulmányút Barcelona,

Szakmai tanulmányút Barcelona, Szakmai tanulmányút Barcelona, 2016. 04. 13-17. Résztvevők: Lóczi István Hódmezővásárhelyi Akadémia szakmai igazgató UEFA "PRO" Koleszár György B.A.Z. megye szakmai igazgató UEFA "A" ELIT YOUTH A Lengyel

Részletesebben

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

11. évfolyam. Évi óraszám: 108 3 óra/hét

11. évfolyam. Évi óraszám: 108 3 óra/hét 11. évfolyam Évi óraszám: 108 3 óra/hét Sportjátékok 20 óra Torna jellegű feladatok 15 óra Atlétika jellegű feladatok 20 óra Alternatív és szabadidős mozgásrendszerek 15 óra Önvédelem és küzdősportok 8

Részletesebben

A Magyar Tenisz Szövetség Hivatalos Szabálykönyve

A Magyar Tenisz Szövetség Hivatalos Szabálykönyve A Magyar Tenisz Szövetség Hivatalos Szabálykönyve 2.5. Play and Stay versenyek 2.5.1. Hatálya Jelen szabályzat hatálya a Magyarország területén engedélyezett és megrendezett Play and Stay versenyekre.

Részletesebben

2. évfolyam. Előkészítő és preventív mozgásformák

2. évfolyam. Előkészítő és preventív mozgásformák 2. évfolyam Előkészítő és preventív mozgásformák 10 óra + folyamatos A testnevelés optimális tanulási környezetének kialakítása. Az elemi kommunikációs szabályok, formák és jelek megismertetése. A testi

Részletesebben

1005 röplabda játék és gyakorlat

1005 röplabda játék és gyakorlat 1005 röplabda játék és gyakorlat lõszó Sokszor mondjuk gyerekeinknek és tanítványainknak az egyesületi edzéseken vagy az iskolában, hogy elõször a röplabda technikáját kell megtanulniuk, mielõtt játszani

Részletesebben

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt:

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt: Várandósok Várandósok Évekig azt tartották, hogy a terhes nőnek kilenc hónapot ágyban kell töltenie. Az orvosok attól féltek, hogy az aerobik, vagy a kocogás árthat a magzatnak, így még a legaktívabb sportolóknak

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott

Részletesebben

LÁBTENISZ SZABÁLYOK AZ IFTA 2003. ÉVI ZÁGRÁBI KONGRESSZUSÁNAK MÓDOSÍTÁSA SZERINT

LÁBTENISZ SZABÁLYOK AZ IFTA 2003. ÉVI ZÁGRÁBI KONGRESSZUSÁNAK MÓDOSÍTÁSA SZERINT LÁBTENISZ SZABÁLYOK AZ IFTA 2003. ÉVI ZÁGRÁBI KONGRESSZUSÁNAK MÓDOSÍTÁSA SZERINT ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A szabályoknak az a része, mely minden szakágnál Egyéni, Páros-A, Páros-B, Hármas - közös. 1.1 Egyéni,

Részletesebben

Mozgáselemzés MEMS alapúgyorsulás mérőadatai alapján

Mozgáselemzés MEMS alapúgyorsulás mérőadatai alapján Mozgáselemzés MEMS alapúgyorsulás mérőadatai alapján Nyers Szabina Konzulens: Tihanyi Attila Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia Kar Feladatok: Végezzen irodalom kutatást, mely tartalmazza

Részletesebben

A NEMZETI EGYSÉGES TANULÓI FITTSÉGI TESZT (NETFIT)

A NEMZETI EGYSÉGES TANULÓI FITTSÉGI TESZT (NETFIT) A NEMZETI EGYSÉGES TANULÓI FITTSÉGI TESZT (NETFIT) ELŐZMÉNYEK A Nemzeti Együttműködés Programja szerint: felfutó rendszerben a közoktatásban be kell vezetni a mindennapos testnevelést és az évenkénti egységes

Részletesebben

JÚLIUS. Nagy Andrea Gyógytorna hemofíliásoknak

JÚLIUS. Nagy Andrea Gyógytorna hemofíliásoknak WWW.MHE.HU 2010. JÚLIUS Hemofília Füzetek Nagy Andrea Gyógytorna hemofíliásoknak Tartalomjegyzék: A bevérzések mozgásszervi következményei... 3 A gyógytorna célja... 3 Térdízület gyakorlatai... 4 Bokaízület

Részletesebben

Ez fontos, ha a fájdalmas helyeken csak átgurulsz, akkor az izomorsó ingerlődik és csak nő a feszültség és a fájdalom!

Ez fontos, ha a fájdalmas helyeken csak átgurulsz, akkor az izomorsó ingerlődik és csak nő a feszültség és a fájdalom! SMR henger protokoll Az SMR (Self Myofascial Release) elsősorban sportolók számára kifejlesztett rendszer, melynek lényege azizompólyákban kialakult feszültségek feloldása, felszabadítása. Ennek eléréséhez

Részletesebben

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot.

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot. TESTNEVELÉS 1-2. osztály A tanterv az első két évet egyetlen egységként kezeli. A gyerekek iskolába lépésük idején igen eltérő képességűek, tudásúak. A tanulók fizikai és szellemi tulajdonságait a második

Részletesebben

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon Évfolyam: 5-8. Kézilabda Korosztály: Cél A korosztálynak megfelelő kondicionális képességek kialakítása. A hozott kézilabdás mozgásminták megerősítése, ill. felülvizsgálata alapján jó technikai alapok

Részletesebben

14-1b Szabály bevezetése Ütő rögzítése

14-1b Szabály bevezetése Ütő rögzítése 14-1b Szabály bevezetése Ütő rögzítése Tájékoztatás a játékosok, klubvezetők és versenyszervezők részére A Golf Szabálykönyv új kiadásának részeként, 2016. január 1-től lép érvénybe a 14-1b szabály, amely

Részletesebben

ISK - Progym JÉGKORONG

ISK - Progym JÉGKORONG Száraz tesztek U18-20 ISK - Progym JÉGKORONG Nap 1 1. Pihenőpulzus 2:2 2. Reggelihőmérséklet 2:3 -"- 3. Magasság 1:1 4. Suly 1:2 -"- -------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A foglalkozás feladatai:

A foglalkozás feladatai: Adminisztráció A foglalkozás feladatai: a játék érthetővé tétele a technikai kivitelezés és pontosságának tanítása figyelem és koncentráció fejlesztés csapat, csapatrészek feladatainak oktatása a játék

Részletesebben

GRASSROOTS JÁTÉKSZABÁLYOK

GRASSROOTS JÁTÉKSZABÁLYOK GRASSROOTS JÁTÉKSZABÁLYOK U6/7 korosztály A labdarúgás versenyszabályai érvényesek! A különbségeket a következőkben ismertetjük: Pályaméret: 15x20m Kapuméret: 2x1m Büntető terület: nincs jelölve Labdaméret:

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak

Részletesebben

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY)

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) Torna - Talaj: - kötelező elemek: - gurulóátfordulás előre, - hátra, fejállás, mérlegállás, tarkóállás. - Kötélmászás: - mászókulcsolás, fiúknak függeszkedési

Részletesebben

TENISZEZZ VELÜNK! JÓ GYAKORLAT bemutatása egy általános iskolában a mindennapos testnevelés keretein belül

TENISZEZZ VELÜNK! JÓ GYAKORLAT bemutatása egy általános iskolában a mindennapos testnevelés keretein belül TENISZEZZ VELÜNK! JÓ GYAKORLAT bemutatása egy általános iskolában a mindennapos testnevelés keretein belül KÖÁI József Attila Általános Iskolája Emelt szintű testnevelés oktatásunk 1979 óta évfolyamonként

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015

JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 JÁTÉKSZABÁLYOK B33 2015 A Torna mérkőzéseit az MKOSZ által meghatározott 3 3 kosárlabda mérkőzések az alábbi szabályai szerint kell játszani. A Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok előírásai érvényesek

Részletesebben

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ U15 2015-2016. õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ Helyezés: 2. Lejátszott mérkõzés: 13 Gyõzelem: 12 Döntetlen: 0 Vereség: 1 Szerzett pont: 36 Gólarány: 81:17 A nyáron olyan csapatot

Részletesebben

HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY

HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY Heti óraszám: 5 óra TANANYAG KIVÁLASZTÁS: Kerettanterv a Szakközépiskolák számára, az EMMI 51/2012. számú rendelete alapján. Készítette:

Részletesebben

JUMPING JACK! THE AEROBIC GYMNASTICS NEWSLETTER N 4 October 2014

JUMPING JACK! THE AEROBIC GYMNASTICS NEWSLETTER N 4 October 2014 Antibes (FRA), Sunday, 5th October 201 Kedves Barátok, A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) Aerobik Technikai Bizottsága az alábbi információkról értesíti a Tagszövetségeket. COP MÓDOSÍTÁSAI és PONTOSÍTÁSAI,

Részletesebben

Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása

Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása Az úszó fekvő testhelyzetben, háton megközelíti a falat. Ne engedje le a csípőjét, megemelt állal hajtsa végre a fordulást. Fejjel is megközelíti

Részletesebben

Bozótlövész. 1. pálya: Puskázás

Bozótlövész. 1. pálya: Puskázás 1. pálya: Puskázás Történet: Nomád egy csertölgy takarásában állt, amikor meglátta a támadókat, akik elfogták Grabót. Tüzet nyitott az egyik támadóra, akit eltalált. A másik két zsoldos Rosennal vívott

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

6. Yoko ofoshi. 7. Tani ofoshi.

6. Yoko ofoshi. 7. Tani ofoshi. 6. Yoko ofoshi. Ezt a fogást akkor használjuk, ha mindketten a jobb lábon természetes vagy védelmi állásban állunk s mindketten éppen úgy, mint a sumigaeshi-né\, jobb kezünket az ellenfél karja alatt tartjuk,

Részletesebben

6. évfolyam. Természetes és nem természetes mozgásformák

6. évfolyam. Természetes és nem természetes mozgásformák 6. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Természetes és nem természetes mozgásformák Órakeret 15 óra Az egyszerű bemelegítő gyakorlatok

Részletesebben