DI GRASSI A VÉDEKEZÉS IGAZ MŰVÉSZETE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DI GRASSI A VÉDEKEZÉS IGAZ MŰVÉSZETE"

Átírás

1 DI GRASSI A VÉDEKEZÉS IGAZ MŰVÉSZETE Schollet 3. Szakdolgzoata Készítette: Héjj Gergő 2014

2 1. BEVEZETÉS A Scholler 3 szakdolgozatom témája Giacomo di Grassi Di Grassi His true Art of Defence című könyvének a felvezető-, valamint az alapokat bemutató része. A könyvben számos fegyvernem szerepel, melyek vizsgálata túlmutat jelen dolgozat terjedelmén, ezek későbbi vizsgálat tárgyát képezik A SZERZŐRŐL Giacomo di Grassi 16 századi olasz vívómester. Életéről keveset tudunk, valószínűleg Modenában született, és Trevinoban működtetett egy vívó iskolát, majd beutazta Olaszországot, hogy megfigyelhesse más iskolák tanításait ben írta Ragione di adoprar sicuramente l'arme Társalgás a fegyverek biztonságos forgatásáról című könyvét. Néhány évvel később Angliában nyitott vívó iskolát. Egyik csodálója Thomas Churchyard lefordította di Grassi könyvét angolra, és 1594-ben megjelent Di Grassi His true Art of Defence Di Grassi a védekezés igaz művészete címmel ELŐZETES MEGFONTOLÁSOK Di Grassi könyvének olvasása előtt tisztázni szükséges néhány dolgot, melyek szükségesek a könyv értlemezéséhez: A kard: Az angol fordításban több helyen szerepel a rapier, és a kard. Fontos megjegyezni, hogy Di Grassi olasz nyelvű könyvében egyfajta egykezes kardról ír (olaszul: spada ). A rapier a fordítás során került bele, mert abban a korban a rapier volt a legelterjedtebben viselt fegyver, és az angol fordításban a rapier és kard szavak használata esetleges. Di Grassi a magyarázataiban gyakran ír csak egy testrész elhelyezkedéséről. Az értelmezés során vegyük figyelembe, hogy: o Di Grassi a kardot a jobb kezében tartotta, o az 5. Fejezetben leírtak szerint a láb elhelyezkedése mindig meghatározza, hogy a karnak hol kell elhelyezkednie, és fordítva. A szúrás több elnevezéssel is szerepel a könyvben, van ahol heggyel történő ütésként, de itt is a szúrásról van szó. A ward szó alapállásnak lett fordítva jelen dokumentumban. Minden ember más és más, ezért az alapállások funkciója kerül bemutatásra, és nem az, hogy pontosan hogyan kell felvenni őket. Az ábrák segítenek a további megértésben. A további fejezetek a könyv felépítését követik. Helyenként a fejezetek struktúrája nem tűnik logikusnak, itt is a könyvben szereplő struktúrát követtem. 2. FELVEZETÉS

3 A szerző a felvezetésben az élet és a férfibecsület megóvásában határozza meg művészetének célját. Kiköti továbbá, hogy könyvét és az általa tanított vívást elsősorban becsületes lovagoknak és nemeseknek szánja. A víváshoz az alábbiakra van szükség: Erő Gyorsaság Ítélőképesség Az erő és gyorsaság testedzéssel érhető el, mely nem témája a könyvnek. Az Ítélőképesség a 3. fejezetben kerül kifejtésre. A fegyvernemek, melyek említésre kerülnek a könyvben: - Rapier - Rapier és tőr - Rapier és köpeny - Kard és buckler - Kard és körpajzs - Kard és szögletes pajzs - Két Rapier - Két kezes kard - Szálfegyverek (dárda, lándzsa, alabárd, stb.) 3. ÍTÉLŐKÉPESSÉG Az ítélőképesség lényege, hogy a vívónak minden helyzetben meg kell tudnia ítélni, hogy milyen mozdulatsort tud biztonsággal végrehajtani, és mit kell tennie egy adott helyzetben. Az ítélőképesség komponensei: 1. Az egyenes ütés a legrövidebb. 2. Aki közelebb van az találja el először a másikat. 3. Minél szélesebb egy kör, annál erősebb Minél szélesebb körben lendül meg a kardot, annál erősebb lesz az ütés. 4. Egy kisebb erőnek könnyebb ellenállni, mint egy nagyobbnak. 5. Minden mozdulathoz idő kell, ezért minél kevesebb mozdulattal kell végrehajtani az ütéseket és a védéseket. A szerző az alábbiak szerint foglalja össze az ítélőképesség lényegét röviden: Üss előnnyel, és védekezz biztonságosan. Ezt szem előtt tartva, és a fenti komponenseket figyelembe véve kell megítélni, hogy mi legyen a következő mozdulat. A fentieken túl figyelembe kell venni, hogy nincs olyan ember, aki befejezne egy mozdulatot, amit elkezdett, ha úgy érzi, hogy el fogják találni közben.

4 4. A KARDRÓL A kardnál nincs tiszteletre méltóbb, hasznosabb és biztonságosabb fegyver. Két éle és 1 hegye van, és csak ezzel lehet támadni és védekezni. A kard mindig egy körön mozog, aminek a középpontjában a kéz áll, és a sugara a kard hossza. Di Grassi a kardot 4 ujjnyi távolságonként 4 részre osztotta: 1. ábra A kard felosztása A markolattól számolva a 3. és 4. részt kell ütésre használni, mert ez van a legtávolabb a kör középpontjától, ezzel írjuk le ütés közben a legnagyobb körvonalat, így ez a leggyorsabb része a kardnak. Az 1. és a 2. rész áll ellen legjobban az ütéseknek, mert közelebb van a kézhez. A kar is akár a kard eltérő erejű és gyorsaságú részekből áll: csukló, könyök és váll. A csukló a leggyorsabb, de nem tud nagy erőt kifejteni, mert kis kört lehet leírni vele. A váll pedig a vállból indított ütés pedig a legerősebb, mert nagy kört lehet leírni vele, pont emiatt ez a leglassabb.

5 2. ábra A kar mozgása Az egyenes vonal a legrövidebb, ez mindenki számára egyértelmű. Az egyenes (így a legrövidebb és leggyorsabb) ütés a szúrás, mely körkörös mozgásokból áll össze. Ez az alábbiak szerint lehetséges: A kar a vállban csatlakozik a testhez. Mivel a vállal indítjuk meg a mozgást, ezért körkörösen tud mozogni. A kard egy egyenes merev eszköz, amit a karunkkal mozgatunk, következésképpen a kard is körkörösen fog mozogni. A kar vállból indított körkörösen felfelé történő mozgását, a csuklóval kell lekövetni egy körkörösen lefelé irányuló mozdulattal. A kard a két egymással ellentétes erő hatására egyenesen előre mozog. Ha a kardot vizsgáljuk a mozdulat közben, a kard markolata fölfelé és előre modul a vállból indított mozgás miatt, a hegy pedig lefelé és előre, a csuklóból indított mozdulat miatt.

6 3. ábra A szúrás A fentieket 3. Ábrán bemutatva a kar az AB körvonalon mozog. Ha más mozgás nem történne, akkor a D pontot találná el a kard hegye, de a B pontba kell szúrni. Ezért a csuklóval az AC körön lefelé kell mozdítani a kard hegyét. Mivel a kar az E középpont körül mozog, ezért a kard előre fog menni a mozgás közben. Belátható, hogy ez nem egy mozdulat, hanem két körkörös mozgás eredménye, mely során a kard egyenesen mozog, ezért a szúrás az egyenes (vagyis legrövidebb) ütés. Eközben a mozdulat közben nagyon fontos a lépés is, hiszen leginkább a lépés miatt lesz egy mozdulatból támadás vagy védekezés. A testnek lépés közben szilárdnak, stabilnak kell lennie, a jobb vállat az ellenfél felé fordítva, hogy minél kisebb célpontot mutassunk. A test legfeljebb hátra felé dőlhet, hogy elkerüljünk egy veszélyes helyzetet, de leginkább legyen egyenes. Támadásnál a láb és a kar előremozdul, de a törzs egyenes marad. Azok akik mozognak vívás közben, mint egy csiga, sok felesleges mozdulatot tesznek, amihez idő kell, és közben megüthetik őket. A lépéseknél is nagyon fontos, hogy rendezettek és szabályosak legyenek. Az ellenféltől olyan távolságra kell állni, hogy egyet előre lépve meg tudjuk sebezni őt, és ha ő támad, akkor hátra tudjunk dőlni annyit elesés nélkül, hogy elkerüljük az ütést. A lépések: Teljes egyenes lépés: Teljes lépésnél a hátsó láb kerül előre, és az első egy helyben marad. A teljes lépés lehet: Előre vagy hátra lépés

7 Egyenes az egyenes vonal mentén, vagy ferde. Az egyenes előre lépést ritkán alkalmazzuk, ellenben hátralépésnél az egyenes a gyakoribb. A ferde lépésnél valamelyik irányban keresztezzük az egyenes vonalat. Fél lépés: Előre fél lépésnél a hátsó láb az első közelébe lép, hátra lépésnél az első lép a hátsó közelébe. Abból a helyzetből ahova a leírt módon érkezünk bármely láb elindulhat bármelyik irányba. A fél lépés igen gyakran használt. Körkörös fél lépésnél az első vagy a hátsó láb stabil marad, majd jobbra vagy balra kell mozogni egy körív mentén. 5. A LÉPÉSEKRŐL 4. ábra A lépések A jobb láb a jobb kéz erejét adja, a bal láb pedig a bal kéz erejét. Épp ezért, ha a láb hátul van, akkor a kezet is hátra kell húzni, illetve magasan kell, hogy legyen. Ha a láb elől van, akkor a kéz is előrébb kerül, és alacsonyan van. Az egyik láb mindig stabil kell, hogy legyen, és figyelni kell rá mozgás közben, hogy a kéz és a láb egyszerre mozogjon a fent leírt két állapot között. 6. AZ ALAPÁLLÁSOKRÓL Az alapállások a vívásban olyan pozíciók, elhelyezkedések, melyek ellenállnak az ellenfél ütésének. Éppen ezért aki nem védi a testét a fegyverrel az nem áll alapállásban.

8 Egyetlen kardot használva az alapállások hármas célt szolgálnak: elfedik, és védik a testet, és könnyű támadni belőle. A kard hegye minden alapállásban az ellenfélre néz MAGAS ÁLLÁS A kardot magasan kell tartani a fej fölött, de csak annyira magasan, hogy a fejet és az egész testet védje. A kard pedig lefelé, az ellenfél felé áll. 5. ábra Magas állás és alacsony állás 6.2. A SZÉLES ÁLLÁS A széles állásnál a kardot el kell tartani a testtől amennyire csak lehet, és látszólag nagy támadási felületeket adunk így az ellenfélnek, de valójában ez nincs így. Ameddig a kard az ellenfélre néz, és a hegy a középvonalon van ez egy jó szúrási pozíció, és a ferde kard jól védi a testet. 6. ábra Széles állás

9 6.3. AZ ALACSONY ÁLLÁS Az alacsony állás a legbiztosabb állás, mert ezt a legkönnyebb hosszú ideig megtartani mégis biztonságot nyújt. A különböző iskolák többféle módon tanítják ennek az állásnak a felvételét, de ahhoz, hogy a vívó leginkább készen álljon egy védésre vagy egy támadásra a kezet a térd közelébe a láb vonalán kívülre kívülre kell tenni, és annyira kell előre tolni, hogy egy szúrás előtt ne legyen szükséges hátra húzni a kellő erő kifejtéséhez. 7. A SZÚRÁS MÓDJA A szúrás általában preferált az éllel történő ütéssel szemben, mert: Gyorsabb, csak egy mozdulat Több kárt teszt az ellenfélben A hegynek az egyenes vonalon kell lennie hozzá, és a hátsó láb mindig az egyenes vonalon legyen, a kardot tartó kéz és a kard meghosszabbításaként. Ha csak 3 ujjnyira hatol a testbe akkor nem ejt kellően súlyos sebet, ezért minden szúrás befejezésénél fél lépéssel előre kell jönni a hátsó lábbal, így a szúrás hosszabb és erősebb. Az oldal és a váll néz az ellenfél felé. Ennél hosszabb szúrás nem lehetséges. 8. MIKOR ÉRDEMESEBB AZ ÉLLEL ÜTNI Akkor érdemesebb éllel ütni, amikor az éllel történő ütés előbb talál célba, mint egy szúrás. Ha nincs a középvonalon a hegy, akkor az ütés gyorsabb, mert az egy mozdulattal végrehajtható, míg a szúrás két mozdulatra van szükség: először a középvonalra kell igazítani, majd végre kell hajtani a szúrást. Ha az ellenfél eltolja a hegyet, akkor is az ütés a jobb választás. Ha az ellenfél elüti a kardot, engedjük azt kitérni abba az irányba és ezt az erőt felhasználva üssünk az éllel. 9. A VÉDÉSRŐL Három féleképpen lehet védeni: 1. Az ütéssel a kardot támadja az ellenfél, de nem tudja elérni a testet vagy a fejet: Ilyenkor nem szabad elhúzódni, mert akkor nehezebb erőt kifejteni, és könnyen elénk kerül az ellenfelünk kardjának a hegye, ahonnan nehéz eltolni. Ilyenkor bal lábbal (hátsó lábbal) egy ferde lépést kell tenni előre, és bele kell ütni a kardba ott ahol az a leggyengébb a támadás közben.

10 Amennyiben a támadás szúrás volt, meg kell találni az ellenfél kardját, és el kell tolni azt mindenképp. Ekkor előnyös helyzetbe jutunk, mert az ellenfélhez közel vagyunk, nem veszélyeztet minket e kardja, és nem vagyunk az ő egyenes vonalán. Amikor támadunk és elhúzódik, a jobb lábunkkal kell előre lépni. Ekkor stabilan és erősen tudunk támadni. 2. Egy másik lehetőség, hogy megtámadjuk az ellenfelet mielőtt még elérne minket. Ha az ellenfél ütni készül, szújuk meg mielőtt végrehajtaná az ütés, ha pedig szúrással támad, akkor egy kicsi, és gyors ütést mérjünk rá éllel. Nagyon kevés férfi van, aki ezek után folytatja a megkezdett támadását. 3. A harmadik lehetőség, hogy kitérünk valamelyik irányba az ellenfél egyenes vonala elől. Ezt önmagában ritkán használjuk, inkább a fegyvert támadjuk közben, vagy a fentebb leírt kettes megoldást alkalmazzuk. Ha önmagában használjuk, akkor hagyjuk elsiklani az ütést, majd amikor túlment az ütése, akkor támadjuk meg. 10. IRODALOMJEGYZÉK Di_Grassi_his_true_Arte_of_Defence_modernized_v1.2.pdf:

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

2. KYU BARNA ÖV FEKETE CSÚCCSAL

2. KYU BARNA ÖV FEKETE CSÚCCSAL A KORÁBBI KÖVETELMÉNYEKEN FELÜL: MEGJEGYZÉS: KATA VERSENYEN INDULÁS KÖTELEZŐ! KÖVETELMÉNYEK: GYEREKEK, JUNIOROK ÉS FELNŐTTEK TANÍTÁSA; VERSENYTAPASZTALAT VEZETŐ- ÉS PONTOZÓBÍRÓKÉNT SZEMINÁRIUMOK LÁTOGATÁSA

Részletesebben

Kris Burm játéka. Tartozékok

Kris Burm játéka. Tartozékok Kris Burm játéka Én legyek erősebb, vagy az ellenfelemet gyengítsem? Ezt a húzós kérdést kell feltenni magadnak minden egyes körödben. Tartozékok - 1 játéktábla - 30 fehér korong: 6 Tzaar, 9 Tzarnő és

Részletesebben

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina

Részletesebben

Mechatronika segédlet 3. gyakorlat

Mechatronika segédlet 3. gyakorlat Mechatronika segédlet 3. gyakorlat 2017. február 20. Tartalom Vadai Gergely, Faragó Dénes Feladatleírás... 2 Fogaskerék... 2 Nézetváltás 3D modellezéshez... 2 Könnyítés megvalósítása... 2 A fogaskerék

Részletesebben

A rondell tőrök kialakulása és használata

A rondell tőrök kialakulása és használata A rondell tőrök kialakulása és használata Onozó Ervin Tartalom Tartalom...2 Bevezető...1 A fegyver...2 Kialakulása, változatai, megnevezésük...3 Használata...5 Összefoglalás...8 Felhasznált irodalom...9

Részletesebben

TAIKYOKU SHODAN. 18. Jobb lábbal előre zenkutsu dachi, jobb kézzel chudan oi tsuki.

TAIKYOKU SHODAN. 18. Jobb lábbal előre zenkutsu dachi, jobb kézzel chudan oi tsuki. TAIKYOKU SHODAN A végrehajtás részletező leírása Yoi! (kiinduló helyzet: készenléti pozíció) Rei! (köszönés, tisztelgés) A lábak a váll szélességnyire egymástól, az ökölbe zárt kezek a test előtt a comb

Részletesebben

CÉLJA A LASSÍTÁS ÉS EZZEL BÜNTETŐNÉL KÖNNYEBB GÓLSZERZÉSI LEHETŐSÉG MEGAKADÁLYOZÁSA

CÉLJA A LASSÍTÁS ÉS EZZEL BÜNTETŐNÉL KÖNNYEBB GÓLSZERZÉSI LEHETŐSÉG MEGAKADÁLYOZÁSA A szabályokról Az MVLSZ Játékvezetői Bizottsága a Ligával egyeztetve a szabályok eltérő értelmezésének kizárása, és az egységes játékvezetői szemlélet kialakítása érdekében az alábbi kötelező érvényű iránymutatással

Részletesebben

Teodori Verolini A vívás művészete

Teodori Verolini A vívás művészete http://kardrendje.hu Teodori Verolini A vívás művészete Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület Fordítás Teodori Verolini (HN 4 35) könyvéből 2012 Felhasználási feltételek Az itt látható dokumentum

Részletesebben

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS BEMELEGÍTÉS ugrókötél ugró kötél nélkül ugrálsz (nagyobb túlsúllyal maradj a járásnál, egyelőre ne terheld feleslegesen az ízületeidet) Karhúzás oldaltartásban vállkörzés sarokhúzás térdhúzás Összesen

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 006 403 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. (51) Int. Cl.: E05B 65/52 (2006.01)

(11) Lajstromszám: E 006 403 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. (51) Int. Cl.: E05B 65/52 (2006.01) !HU000006403T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 403 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 0 29216 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Egy feladat megoldása Geogebra segítségével

Egy feladat megoldása Geogebra segítségével Egy feladat megoldása Geogebra segítségével A következőkben a Geogebra dinamikus geometriai szerkesztőprogram egy felhasználási lehetőségéről lesz szó, mindez bemutatva egy feladat megoldása során. A Geogebra

Részletesebben

22 Jodan Ken Juji Uke (keresztező védés ököllel, alulról felfelé Joho Uke). Migi Mae Geri Keage.

22 Jodan Ken Juji Uke (keresztező védés ököllel, alulról felfelé Joho Uke). Migi Mae Geri Keage. 1 Heisoku Dachi (zárt lábas állás). 2 Musubi Dachi (laza V -állás). R E I! 3 Hachiji Dachi (nyitott lábas állás Joi Dachi). 4-5 Bal lábunkat hagyjuk helyben és helyezzük jobb lábunkat kissé előre majd

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A váltófutás oktatása általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Készítette: Németh

Részletesebben

Szakmai elvek U11-U15

Szakmai elvek U11-U15 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Szakmai elvek U11-U15 MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ Szakmai és Utánpótlás Bizottsága 2014. oldal 1 Védekezési és támadási alapelvek U11-U15 korosztályokban

Részletesebben

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette: Kolontáry

Részletesebben

Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés

Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés Borjú Lovas ok 1 Overhand/Overhead 2 pont A hurkot egyenesen a fej fölött pörgetjük. Kidobáskor a tenyér lefelé néz. 2 Side arm 2 pont 3 Side arm open

Részletesebben

Kick-box light-contact övvizsga 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal)

Kick-box light-contact övvizsga 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal) 3. kyu (barna öv egy piros keresztcsíkkal) 14-16 év között 16 év felett fekvőtámasz 50 60 felülés 120 150 a, első köríves rúgás (t) + fordított köríves rúgás (f) + köríves rúgás (f) - hátsó csapott (t)

Részletesebben

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

Ismétlő feladatsor: 10.A/I.

Ismétlő feladatsor: 10.A/I. Ismétlő feladatsor: 0.A/I. Harasztos Barnabás 205. január. Feladat Mekkora az alábbi ábrán (szürkével) jelölt síkidom összterülete? A terület egységének a négyzetrács egy négyzetének területét tekintjük!

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet dr. Koltai Miklós Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő,

Részletesebben

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában:

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Atlétika Gerelyhajítás (SMALTE 2202) 2015.03.05 Tóth Zsuzsa IUOSX0 Testnevelő-földrajz tanár Msc. I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Elsőként a gerelyhajítás oktatásánál az előkészítő gyakorlatokra

Részletesebben

Testnevelés és sport 1-2-3. Vívás

Testnevelés és sport 1-2-3. Vívás Testnevelés és sport 1-2-3 Vívás Sportági alapismeret A vívósportág 3 szakágra különül el. Ezek a kard, a tőr és a párbajtőr. Mindhármat művelik a gyengébb nem képviselői is. A versenyvívás története felöleli

Részletesebben

Kenguru és Gyermek Kupa. Védekezési és támadási megkötések U11 Kenguru és U12 Gyermek korosztályokban

Kenguru és Gyermek Kupa. Védekezési és támadási megkötések U11 Kenguru és U12 Gyermek korosztályokban MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Kenguru és Gyermek Kupa Védekezési és támadási megkötések U11 Kenguru és U12 Gyermek korosztályokban MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ Szakmai és Utánpótlás Bizottsága

Részletesebben

Csapatjáték. felépítés

Csapatjáték. felépítés Csapatjáték felépítés Fontos pontok a labdarúgás oktatásában Mi játékhelyzetekkel futballozunk! Alapelvek - támadásban gólt elérni áttörni az ellenfél védelmén: mozdulattal mélységben széleken területet

Részletesebben

Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások

Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások 2. gyakorlat 1. Feladatok a kinematika tárgyköréből Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások 1.1. Feladat: Mekkora az átlagsebessége annak pontnak, amely mozgásának első szakaszában v 1 sebességgel

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak

Részletesebben

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember?

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? TÉMAKÖR. Az ember a természet része TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? CÉL. Tovább ismertetni a tanulókat az emberi test felépítésével, a csontvázzal, mint az emberi test támasza,

Részletesebben

CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS

CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS TARTALOM FELHASZNÁLÓI FIGYELMEZTETÉS ALKATRÉSZEK LISTÁJA FELÜLNÉZETI RAJZ SZERELÉSE ÚTMUTATÓ HASZNÁLAT ELÖTTI BEMELEGÍTÉS ÉS NYÚJTÁSI TIPPEK NEHÉZSÉG BEÁLLÍTÁSA TRÉNING

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 241 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 241 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007241T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 241 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 011411 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve ARANY. Toll

Kezdő íjászok kézikönyve ARANY. Toll ARANY Toll 1 A FITA ARANY TOLL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 8m Lövésszám: 15 (5x3 vessző) Elérendő teljesítmény: 12 találat 80 cm-es lőlapra (találat = 6-10-es

Részletesebben

Állások Joachim Meyer alapján*

Állások Joachim Meyer alapján* Állások Joachim Meyer alapján* 1. Fő állások: Ökör (Ochs) Eke (Pflug) Tető (Tag) Bolond (Olber) 2. Mellék állások: Düh (Zornhůt) Hosszúhegy (Langort) Váltó (Wechsel) Közeli állás (Nebenhůt) Vaskapu (Eisenport)

Részletesebben

HALADÓ ÜTÉSTECHNIKÁK

HALADÓ ÜTÉSTECHNIKÁK HALADÓ ÜTÉSTECHNIKÁK A teniszben az utóbbi 10 évben nagyon komoly változások mentek végbe a régebbi tradicionális játékhoz képest. A változások a gyorsaság, atletikusság irányába mentek el, a játék sokkal

Részletesebben

ÚJ KÉZJELEK SZABÁLYTALAN ADOGATÁSHOZ

ÚJ KÉZJELEK SZABÁLYTALAN ADOGATÁSHOZ ÚJ KÉZJELEK SZABÁLYTALAN ADOGATÁSHOZ 2016 július 1-től hatályosan a nemzetközi versenyeken minden játékvezetőnek az új kézjeleket kell használni a szabálytalan adogatás jelzésére. Volt némi módosítás egy

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

UEFA A licencmegújító továbbképzés. A gyorsaság és az erő A két kondicionális képesség kapcsolata. Sáfár Sándor Gödöllő 2014. 08. 04.

UEFA A licencmegújító továbbképzés. A gyorsaság és az erő A két kondicionális képesség kapcsolata. Sáfár Sándor Gödöllő 2014. 08. 04. UEFA A licencmegújító továbbképzés A gyorsaság és az erő A két kondicionális képesség kapcsolata Sáfár Sándor Gödöllő 2014. 08. 04. Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció Ügyesség r=0,565 Gyorsaság

Részletesebben

JDBUG Tréningbicikli lányoknak Cikk szám: 2318

JDBUG Tréningbicikli lányoknak Cikk szám: 2318 JDBUG Tréningbicikli lányoknak Cikk szám: 2318 Használati útmutató A bicikli részei A: Elsö kerék B: Elülsö villa C: Fékkar D: Kormány E: Kormánymarkolat F: Ülés G: Üléstámogató csö H: Hátsó kerék Biztonsági

Részletesebben

Tollaslabda. Bevezetés

Tollaslabda. Bevezetés Tollaslabda Bevezetés A tollaslabda tanterv célja, olyan versenyzők felnevelése, akik választott sportágukat magas szinten művelik és egyben megfelelnek a klasszikus értelemben vett sportember" eszményének.

Részletesebben

Varázslók és Boszorkányok

Varázslók és Boszorkányok 0 Varázslók és Boszorkányok Szerepjáték Orosz Mihály Saját ingyenes kiadás Játék weboldala www.fermisjatek.gportal.hu 1 Előszó A Varázslók és Boszorkányok egy egyszerű kis szerepjáték. Első sorban kezdő

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 803 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 803 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007803T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 803 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 706613 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Arlow Gusztáv és Alfred Hutton szablyavívásának összehasonlítása

Arlow Gusztáv és Alfred Hutton szablyavívásának összehasonlítása Arlow Gusztáv és Alfred Hutton szablyavívásának összehasonlítása Márkus János Dániel 2017 Bevezetés A 2017-es tanévben egy hatfős kutatócsoport dolgozta ki az Ars Ensis Lovagi Kör és Kardvívó Iskola középhaladó

Részletesebben

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás 1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel

Részletesebben

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ Időszak: 1. és 2. felkészülési fázis Ízületi mozgékonyság Lazaság - Erő-Állóképesség FIGYELEM Erőfejlesztés, kondicionálás gumiszalag segítségével.

Részletesebben

Tárgyalás-technikai alapok

Tárgyalás-technikai alapok BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1 Tárgyalás-technikai alapok A pozícióvédő tárgyalási modell, ellenségeskedés, rivalizálás Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu Órai példafeladat

Részletesebben

A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI

A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI 11.ábra 1-5. A JÁTÉKVEZETŐK HIVATALOS KARJELEI Jelmagyarázat: játékvezető, aki a karjelet az általános feladatai keretében mutatja játékvezető, aki a karjelet csak egyes játékhelyzetekben mutatja az első

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl Fehér Nyíl 1 A FITA FEHÉR NYÍL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 10 méter Minimális elérendő pontszám: 115 pont MOZGÁSTECHNIKA - A lövési folyamat végrehajtása a következők

Részletesebben

Grafomotoros fejlesztés

Grafomotoros fejlesztés Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok

Részletesebben

Lakóház tervezés ADT 3.3-al. Segédlet

Lakóház tervezés ADT 3.3-al. Segédlet Lakóház tervezés ADT 3.3-al Segédlet A lakóház tervezési gyakorlathoz főleg a Tervezés és a Dokumentáció menüket fogjuk használni az AutoDesk Architectural Desktop programból. A program centiméterben dolgozik!!!

Részletesebben

A lehetséges kérdések

A lehetséges kérdések A lehetséges kérdések A következı fejezet tartalmazza az üzemeltetésben részt vevı hallgatók által az üzemeltetés elıtt írandó zárthelyi, zártkönyves dolgozat lehetséges kérdéseit, témakörökre bontva.

Részletesebben

Kard és köpeny fegyvernem a Dardi tradícióban

Kard és köpeny fegyvernem a Dardi tradícióban Scholler 3 dolgozat Kard és köpeny fegyvernem a Dardi tradícióban Készítette Jasik Zsófia 2013. július 18. Scholler dolgozatom témája az egykezes kard és köpeny fegyvernem, melynek kutatását fél éve kezdtem

Részletesebben

http://kardrendje.hu Johannes Lichtenawer Vívóvers Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület

http://kardrendje.hu Johannes Lichtenawer Vívóvers Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület http://kardrendje.hu Johannes Lichtenawer Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület Vívóvers 2010 Felhasználási feltételek Az itt látható dokumentum egy digitális változata egy létező történelmi dokumentum

Részletesebben

JÁTÉKTERÜLET. min. 3 m. min. 3 m. Jegyzôkönyvvezetôi asztal. 16 m. Kifutó. 6 m. max. 5 m. min. Kifutó. 8 m. 8 m. 5 m. min.

JÁTÉKTERÜLET. min. 3 m. min. 3 m. Jegyzôkönyvvezetôi asztal. 16 m. Kifutó. 6 m. max. 5 m. min. Kifutó. 8 m. 8 m. 5 m. min. . RÉSZ ÁBRÁK JÁTÉKTERÜLET min. 3 m. min. 3 m. Jegyzôkönyvvezetôi asztal Kifutó 16 m. 5 m. min. 6 m. max. 8 m. 8 m. Kifutó 5 m. min. 2 18 m. minimum / 20 m. maximum Nyitó zóna 6 m. max. End Line Ligne de

Részletesebben

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI A természettudósok számára az agresszió egy sok energiát igénylő, magas feszültség szintű, cselekvésben kifejeződő biológiai jelenség. Ezzel szemben

Részletesebben

Korszerű vérvételi eszközök - gyorsabb, könnyebb és biztonságosabb módszer

Korszerű vérvételi eszközök - gyorsabb, könnyebb és biztonságosabb módszer Korszerű vérvételi eszközök - gyorsabb, könnyebb és biztonságosabb módszer Gyors Könnyű Biztonságos Accu-Chek ujjbegyszúró rendszerek elleni harcban Partner a cukorbetegség 10 éve Magyarországon Accu-Chek

Részletesebben

60 db Várlap A várlapkák ház. udvar speciális lapkák. osztja az utat. különböző részre az útvonalat) Bástya 2 pontozó mező is van egy téglalapon

60 db Várlap A várlapkák ház. udvar speciális lapkák. osztja az utat. különböző részre az útvonalat) Bástya 2 pontozó mező is van egy téglalapon Reiner Knizia tervezte 2 személyes játék, ami a Klaus Jurgen Wrede Carcassone játékrendszerét használja. Carcassonne városának a lenyűgöző körvonala a lemenő nap fényében olyan, mint egy trón. A lovagok

Részletesebben

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép:  Súly: Ár: Átütő erő: Méreg: Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására

Részletesebben

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője.

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője. ÚSZÁS A sportág nevelési célrendszere Ki kell alakítani az általános szokásrendet, és kapcsolatrendszert. Irányítással és figyelem felkeltéssel viselkedési normákat kell elfogadtatni, melyek közösségre

Részletesebben

RKSZ előképzés - tanmenet

RKSZ előképzés - tanmenet RKSZ előképzés - tanmenet Rendészeti előképző tanmeneti anyag Írta Dr.Györki Géza Lektorálta Dr. Kovács Sándor ezredes főiskolai docens Tanmenet III. évfolyam órakeret: 2 óra /hét 72 óra /év Állandó jellegű

Részletesebben

Az Aikido technikai rendszere

Az Aikido technikai rendszere Az Aikido technikai rendszere Az Aikido-nak sokféle gyakorlási formája létezik. Az Aikido-t gyakorolhatják szabad kézzel vagy fegyverrel, egy vagy több felfegyverzett vagy fegyvertelen ellenféllel szemben.

Részletesebben

2008/2009-es tanév. Kedves Kollégák!

2008/2009-es tanév. Kedves Kollégák! 2008/2009-es tanév tankönyvi elemzések, bemutatások is segíteni kívánják Önöket a bonyolult világunkban történő könnyebb eligazodásban. Kitekintés rovatunkban olyan külföldi tapasztalatokat mutatunk be,

Részletesebben

Kézi forgácsolások végzése

Kézi forgácsolások végzése Gubán Gyula Kézi forgácsolások végzése A követelménymodul megnevezése: Karosszérialakatos feladatai A követelménymodul száma: 0594-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-018-30 KÉZI FORGÁCSOLÁSOK

Részletesebben

vérnyomásmérés Premium-minőség az Ön egészségéért. www.boso.co.hu

vérnyomásmérés Premium-minőség az Ön egészségéért. www.boso.co.hu vérnyomásmérés Premium-minőség az Ön egészségéért. www.boso.co.hu Erre kell figyelni vérnyomásmérésnél. Vérnyomásméréshez üljön kényelmesen. Támassza meg a hátát és a karját. Lábait ne keresztezze. Tegye

Részletesebben

ERSO-MUKSZ BÍRÓKÉPZÉS

ERSO-MUKSZ BÍRÓKÉPZÉS ERSO-MUKSZ BÍRÓKÉPZÉS KOVÁCS JUDIT UGROKOTEL@GMAIL.COM ERSO BÍRÓKÉPZŐ MUKSZ FŐTITKÁR EGYES ÉS DD KÖTÉL SZABADON VÁLASZTOTT FŐBÍRÓ FELADATA VERSENYZŐK SZÓLÍTÁSA, IDŐMÉRÉS (IDŐHIBÁK FELJEGYZÉSE), VERSENYTÉR

Részletesebben

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans)

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans) Klánok (Clans) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Leugallee 99 40545 Düsseldorf info@winningmoves.de http://www.winningmoves.de/ 2-4 játékos részére, 10 éves kortól, játékidő

Részletesebben

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása DEFINÍCIÓ: (Séta) A G gráf egy olyan élsorozatát, amelyben a csúcsok és élek többször is szerepelhetnek, sétának nevezzük. Egy lehetséges séta: A; 1; B; 2; C; 3; D; 4;

Részletesebben

Grafikonalakzatok felismerése a sikeres kereskedés érdekében

Grafikonalakzatok felismerése a sikeres kereskedés érdekében Grafikonalakzatok felismerése a sikeres kereskedés érdekében X-Trade Brokers Magyarországi Fióktelepe Kass Zoltán www.xtb.hu Trendvonal Támasz és Ellenállás Ellenállás - Az a szint ahol a piac valószínűleg

Részletesebben

Összecsukható mini trambulin

Összecsukható mini trambulin CIKK SZÁM: 1254 Összecsukható mini trambulin JYFM38"-DIA96CM JYFM40"-DIA101.6CM JYFM48"-dia121.92CM JYFM48"-DIA121.92CM Kérjük olvassa el az alábbi használati utasítást, mert ez elengedhetetlen részét

Részletesebben

25 i, = i, z 1. (x y) + 2i xy 6.1

25 i, = i, z 1. (x y) + 2i xy 6.1 6 Komplex számok megoldások Lásd ábra z = + i, z = + i, z = i, z = i z = 7i, z = + 5i, z = 5i, z = i, z 5 = 9, z 6 = 0 Teljes indukcióval 5 Teljes indukcióval 6 Az el z feladatból következik z = z = =

Részletesebben

Termék azonosító: KF 101. méretek: 88 x 62 x 147 cm

Termék azonosító: KF 101. méretek: 88 x 62 x 147 cm Termék azonosító: KF 101 méretek: 88 x 62 x 147 cm Eszközhasználat célja : Megerősíteni és rugalmasabbá tenni a lábak és a derék ízületekhez kapcsolódó izomzatot. Használat: Mindkét kezével fogja meg a

Részletesebben

VBKMSE Etikai Kódex. 1.. A VBKMSE teljességgel független minden politikai párttól, mozgalomtól és társaságtól.

VBKMSE Etikai Kódex. 1.. A VBKMSE teljességgel független minden politikai párttól, mozgalomtól és társaságtól. VBKMSE Etikai Kódex 1.. A VBKMSE teljességgel független minden politikai párttól, mozgalomtól és társaságtól. 2.. Bárki, vallási, politikai vagy egyéb megkülönböztetés nélkül tagja lehet a baráti körnek.

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

Bozótlövész. 1. pálya: Puskázás

Bozótlövész. 1. pálya: Puskázás 1. pálya: Puskázás Történet: Nomád egy csertölgy takarásában állt, amikor meglátta a támadókat, akik elfogták Grabót. Tüzet nyitott az egyik támadóra, akit eltalált. A másik két zsoldos Rosennal vívott

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A FIGYELMEZTETÕ MATRICA FELHELYEZÉSE

TARTALOMJEGYZÉK A FIGYELMEZTETÕ MATRICA FELHELYEZÉSE TARTALOMJEGYZÉK Figyelmesztetõ matrica elhelyezése..........................................2 Fontos óvintézkedések....................................................3 Használat elött...........................................................4

Részletesebben

MEGOLDÓKULCS AZ EMELT SZINTŰ FIZIKA HELYSZÍNI PRÓBAÉRETTSÉGI FELADATSORHOZ 11. ÉVFOLYAM

MEGOLDÓKULCS AZ EMELT SZINTŰ FIZIKA HELYSZÍNI PRÓBAÉRETTSÉGI FELADATSORHOZ 11. ÉVFOLYAM AZ OSZÁG VEZETŐ EGYETEMI-FŐISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ SZEVEZETE MEGOLDÓKULCS AZ EMELT SZINTŰ FIZIKA HELYSZÍNI PÓBAÉETTSÉGI FELADATSOHOZ. ÉVFOLYAM I. ÉSZ (ÖSSZESEN 3 PONT) 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 D D C D C D D D B

Részletesebben

V. Békés Megyei Középiskolai Matematikaverseny 2012/2013 Megoldások 11. évfolyam

V. Békés Megyei Középiskolai Matematikaverseny 2012/2013 Megoldások 11. évfolyam 01/01 1. Ha egy kétjegyű szám számjegyeit felcseréljük, akkor a kapott kétjegyű szám értéke az eredeti szám értékénél 108 %-kal nagyobb. Melyik ez a kétjegyű szám? Jelölje a kétjegyű számot xy. 08 A feltételnek

Részletesebben

Kard és buckler Antonio Manciolino Opera Nova, Horváth András Csaba Scholler III.

Kard és buckler Antonio Manciolino Opera Nova, Horváth András Csaba Scholler III. Kard és buckler Antonio Manciolino Opera Nova, Horváth András Csaba Scholler III. A kard és buckler jelen pillanatban a HEMA 1 berkein belül a hosszúkard és a rapír mellett a harmadik legjobban kutatott

Részletesebben

SZABÁLYISMERTETÉSI FILM (tőr-, kard -, párbajtőrvívás)

SZABÁLYISMERTETÉSI FILM (tőr-, kard -, párbajtőrvívás) SZABÁLYISMERTETÉSI FILM (tőr-, kard -, párbajtőrvívás) MTV-MVSZ MTV: Sass Csaba vezetőrendező Szakértő: Dr. Szepesi László egyetemi docens TF Vívómesterképzővezetője Dr. Szepesi László Mit kell tudni a

Részletesebben

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév SMANTE2202 Atlétika Magasugrás Koloszár Balázs I.évfolyam Testnevelő-egészségfejlesztő tanár Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok Minden amire szüksége lehet egy tökeletes edzéshez! Az Aerobic Step az egyetlen tréningeszköz, amire szüksége lehet. Ideális cardovaszkuláris

Részletesebben

13. Lőszabatosság.doc

13. Lőszabatosság.doc XIII. LŐFEGYVER LŐSZABATOSSÁGÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS BESZABÁLYOZÁSA A lőfegyver lőszabatosságát azért kell ellenőrizni, hogy megállapítsuk, megfelelő-e a középső találati pont helyzete és a lövedékszórás az

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Láthatósági kérdések

Láthatósági kérdések Láthatósági kérdések Láthatósági algoritmusok Adott térbeli objektum és adott nézőpont esetén el kell döntenünk, hogy mi látható az adott alakzatból a nézőpontból, vagy irányából nézve. Az algoritmusok

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve KÉK NYÍL

Kezdő íjászok kézikönyve KÉK NYÍL KÉK NYÍL 1 A FITA KÉK NYÍL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG Találatok értékelése - pontszám Lőtávolság: Minimálisan elérendő pontok száma: 18 méter 115 pont Mozgástechnika: a lövésfolyamatot a következők

Részletesebben

Minden jog fenntartva. E dokumentumnak, vagy részletének nyomtatott formában történõ rögzítése, illetve akár ingyenes, akár ellenérték fejében

Minden jog fenntartva. E dokumentumnak, vagy részletének nyomtatott formában történõ rögzítése, illetve akár ingyenes, akár ellenérték fejében Minden jog fenntartva. E dokumentumnak, vagy részletének nyomtatott formában történõ rögzítése, illetve akár ingyenes, akár ellenérték fejében történõ közzététele, sokszorosítása és terjesztése tilos.

Részletesebben

Vadak Ura Kártyajáték. Pakliteszt. Lombhullató erdők

Vadak Ura Kártyajáték. Pakliteszt. Lombhullató erdők Vadak Ura Kártyajáték Pakliteszt Lombhullató erdők Bevezető: A paklit harminc körös teszttel tesszük próbára, ami azt jelenti, hogy max. ennyi fordulón át támadjuk a virtuális ellenfelet és ő is minket.

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Miért jó kerékpározni, kerékpárral közlekedni?

Kedves Gyerekek! Miért jó kerékpározni, kerékpárral közlekedni? Kedves Gyerekek! Minél nagyobbak lesztek, annál hamarabb jön el az idő, amikor egyedül fogtok közlekedni az utcákon, viszont ehhez nagyon fontos, hogy jól ismerjétek a közlekedés szabályait! Ezeket először

Részletesebben

2010.4.10. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 91/1. (Nem jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

2010.4.10. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 91/1. (Nem jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK 2010.4.10. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 91/1 II (Nem jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK A BIZOTTSÁG 2010/22/EU IRÁNYELVE (2010. március 15.) a mezőgazdasági és erdészeti traktorok típusjóváhagyására

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

Testnevelés és sport. Alapozó és fejlesztő szakasz 5-8. évfolyam

Testnevelés és sport. Alapozó és fejlesztő szakasz 5-8. évfolyam Testnevelés és sport Alapozó és fejlesztő szakasz 5-8. évfolyam TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5-8. ÉVFOLYAM 1. CÉLOK ÉS FELADATOK BEVEZETÉS Alapozó és fejlesztő szakasz (5-8. évfolyamok) Az iskolai testnevelés

Részletesebben

XXVI. Erdélyi Magyar Matematikaverseny Zilah, február II. forduló osztály

XXVI. Erdélyi Magyar Matematikaverseny Zilah, február II. forduló osztály . feladat: Szupercsiga egy függőleges falon mászik felfelé. Első nap 4 cm-t tesz meg, éjszaka cm-t visszacsúszik. Második napon 9 cm-t tesz meg, éjszaka 4 cm-t csúszik vissza, harmadik napon 6 cm-t mászik,

Részletesebben

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása (Forrás: Az Amerikai Alaszkai Malamut Klub bírói oktatóanyaga) Összeállította: W. Willhauck Fordította: Romoda Csilla Fajta eredete:

Részletesebben

Navigáci. stervezés. Algoritmusok és alkalmazásaik. Osváth Róbert Sorbán Sámuel

Navigáci. stervezés. Algoritmusok és alkalmazásaik. Osváth Róbert Sorbán Sámuel Navigáci ció és s mozgástervez stervezés Algoritmusok és alkalmazásaik Osváth Róbert Sorbán Sámuel Feladat Adottak: pálya (C), játékos, játékos ismerethalmaza, kezdőpont, célpont. Pálya szerkezete: akadályokkal

Részletesebben

A dinamikus geometriai rendszerek használatának egy lehetséges területe

A dinamikus geometriai rendszerek használatának egy lehetséges területe Fejezetek a matematika tanításából A dinamikus geometriai rendszerek használatának egy lehetséges területe Készítette: Harsányi Sándor V. matematika-informatika szakos hallgató Porcsalma, 2004. december

Részletesebben

A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák

A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba

Részletesebben

Cikk szám: 1238 Használati utasítások

Cikk szám: 1238 Használati utasítások Cikk szám: 1238 Használati utasítások FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK 1. Mielőtt ezt vagy bármilyen más edzést elkezdene, konzultáljon kezelő orvosával. Kérje orvosa segítségét annak meghatározásában, hogy

Részletesebben

Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra

Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra Eszköztár reumatológiai betegségben szenvedő fiatalok számára Belépés a munka világába Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra Amikor behívják egy állásinterjúra, ez izgalmas, de egyben ijesztő

Részletesebben