Bevezetés KUN A. I., UJHELYI M.
|
|
- Csilla Szekeres
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szervezeti kultúra és tanulmányi teljesítmény a műszaki menedzser hallgatók körében Organisational culure and academic performance of Technical Management BSc students KUN A. I., UJHELYI M. Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, kun.andras.istvan@econ.unideb.hu Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, ujhelyi.maria@econ.unideb.hu Absztrakt. Kutatásunk a hallgatók által észlelt, illetve ideálisnak tartott kultúra és a hallgatók tanulmányi eredménye közti kapcsolat vizsgálatára irányul, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának műszaki menedzser szakos hallgatói körében vizsgálva, önkitöltős kérdőíves felmérés (módosított OCAI) eredményeire támaszkodva (N = 114). Gyenge pozitív lineáris korrelációt találtunk a tanulmányi eredményesség és a klán kultúra észlelt jelenlegi, illetve az ideálisnak tartott szintje között is. Egyéb kultúra-típusok esetében nem találtunk konzekvens összefüggést. Eredményeink alapján továbbá azok, akik a klán kultúrát tartják ideálisnak jobb eredményt érnek el, mint a másik három kultúrát kedvelők. Az órákat legalább 61%-ban látogató hallgatók közt továbbá azt találtuk, hogy magasabb teljesítményre számíthatnak azok, akik olyan típusúnak érzékelik a jelenlegi kultúrát, mint amilyet kívánatosnak tartanak, illetve akiknél kisebb mértékben térnek el az egyes kultúra-típusok jelenlegi és ideális értékei. Abstract. Our study analyses the connection between perceived and ideal organizational cultures and academic results. A modified, self-managed OCAI questionnaire was used to measure perceived and ideal organizational cultures among engineering management students of the University of Debrecen Faculty of Engineering (N = 114). Our results reveal weak positive linear correlations between academic performance and perceived or ideal level of clan culture. In case of other culture types we did not find any consistent relationship. Based on our results students who consider clan culture ideal can expect better results than those who prefer other types. Among students who visit at least 61% of the classes those who reported fitting (or better fitting) perceived and ideal cultures tend to perform better in their studies. Bevezetés Jelen tanulmány egy vizsgálat-sorozat része, melynek célja a felsőoktatási intézmények hallgatói által észlelt, illetve általuk kívánatosnak tartott szervezeti kultúra elemzése különböző karok, szakok esetében, illetve az intézményi környezet okozta eltérések, a kultúra és az eredményesség, a kultúra és az egyéni motivációk, a kultúra és a hallgatók szervezeti viselkedése között összefüggések vizsgálata ben, az elsők között kerültek felmérésre a Debreceni Egyetem műszaki menedzser hallgatói. Az felmérés első eredményeit az észlelt és az ideális kultúra, illetve ezek összetevőinek leírását egy 1
2 korábban készült tanulmány tartalmazza [1]. Ebben az írásban a hangsúly a kultúra bemutatása helyett annak a hallgatói eredményességgel való kapcsolatára kerül. Kutatási kérdéseink a következők voltak: 1. Van-e statisztikailag alátámasztható összefüggés a tanulmányi eredményesség és a hallgatók által észlelt, illetve ideálisnak tartott kari szervezeti kultúra közt? 2. Van-e statisztikailag alátámasztható összefüggés a tanulmányi teljesítmény és aközött, hogy mennyire észlelik közelinek egymáshoz (vagyis illeszkedőnek) a hallgatók a jelenlegi és az általuk ideálisnak vélt szervezeti kultúrát? Az elméleti háttér rövid bemutatása után az eredmények ismertetése következik, majd konklúzióval zárjuk tanulmányunkat. 1. Elméleti áttekintés A szervezetek kultúrájának, mint a kiválóság egyik legfontosabb forrásának elemzése az 1980-as évektől került a kutatók érdeklődésének középpontjába. Burnes [2] önálló elméleti irányzatként tárgyalja könyvében a Kultúra kiválóság megközelítést. Ez az az időszak a menedzsment tudomány fejlődésében, amikor a kutatók a lágy (soft) tényezők (emberi erőforrás, vezetési stílus, megosztott értékek, alapképességek) szervezeti sikerben betöltött jelentős szerepét igyekeznek igazolni [3]. A nemzeti és szervezeti kultúrákat összehasonlító elméletek sora születik [4], [5], [6], [7], [8], és a különböző szervezeti tényezők illeszkedésének szükségességére is ráirányítják a figyelmet a kutatók (például McKinsey 7s modellje) [3]. A személy szervezet illeszkedés elmélete lényegében arra épül, hogy az emberek azoknak a szervezeteknek vonzóak és azok választják ki őket, amelyekkel összhangban állnak értékeik, és azokat a szervezeteket hagyják el dolgozóik, amelyeknek nem felel meg személyiségük [9]. Több szerző konkrétan a szervezeti kultúra és teljesítmény kapcsolatát is vizsgálta. Avny [10] nemzetközi vegyesvállalatoknál elemezte a kultúra és teljesítmény kapcsolatát. Eredményei azt mutatják, hogy a szervezeti kultúra eltérései jelentősebb hatással voltak a vegyesvállalat teljesítményére, mint a nemzeti kultúra eltérései. Gordon és DiTomaso [11] kutatásukban azt igazolták, hogy az erős kultúra a következetessége miatt, a megfelelő kultúra a tartalma miatt okoz pozitív eredményt, de a kettő kombinációja még erősebb hatást gyakorol a teljesítményre. Hajnal [12] a közigazgatási szervezetek körében vizsgálta a kultúra és teljesítmény kapcsolatát. Véleménye szerint a szervezeti kultúra szorosan összefügg a szervezeti teljesítményt leíró változókkal. A kultúra alkalmazkodóképessége (rugalmassága) a kutatás eredményei alapján növeli, stabilitása viszont csökkenti a szervezeti teljesítményt. A cél- és eredményorientáció, illetve az innovativitás viszont nem gyakorol pozitív hatást a teljesítményre. Fralinger és Olson [13] az Organization Culture Assessment Instrument (OCAI) [8] segítségével egyetemi környezetben vizsgálják a szervezeti kultúra hallgatók általi észlelését, de nem elemzik annak a szervezeti teljesítményre gyakorolt hatását. Tanulmányunkban mi ugyanennek a kérdőívnek egy módosított változatára adott válaszok, valamint a hallgatók teljesítményét leíró változók elemzésével vizsgáljuk a szervezeti kultúra és hallgatói teljesítmény kapcsolatát. 2
3 2. Adatok és módszer International Journal of Engineering and Management Sciences (IJEMS) Vol. 1. (2016). No. 1. Az empirikus vizsgálat alapjául az OCAI (Organization Culture Assessment Instrument, azaz szervezeti kultúra becslő eszköz) kérdőívet használtuk azzal a módosítással, hogy annak 6. dimenzióját irrelevancia miatt eltávolítottuk (lásd [1]). Az kultúrabecslő-kérdőívünk így 5 dimenzióban 4-4 mérlegelendő állítást (összesen 20 darab) tartalmazott, melyet kiegészítettünk saját demográfiai és magatartási, illetve eredményességet mérő kérdéseinkkel. Az 5 dimenzióban szereplő 4-4 állítás 1-1 kultúra-típusnak felelt meg. A válaszadóknak dimenziónként 100 pontot kellett elosztani a 4 állítás közt, annak adva nagyobb pontszámot, amelyet igazabbnak éreztek. Az egyes kultúratípusokat jellemző pontszámokat úgy kaptuk meg, ha az egyes típusokhoz tartozó 5-5 állítás pontszámait átlagoltuk. A kérdőíveken a válaszadóknak külön kellett értékelniük az általuk észlelt jelenlegi kultúrát és azt a kultúrát is, amelyet ideálisnak (kívánatosnak) tartottak volna. A módosított kérdőív részletesebb bemutatását lásd korábbi tanulmányunk mellékletében [1]. Elemzésünkben használjuk a domináns kultúra fogalmát, amit úgy alakítottunk ki, hogy azt a kultúratípust tekintettük külön-külön a jelenlegi és az ideális esetben is dominánsnak, amelyik mindhárom másiknál magasabb pontszámot kapott. Ha kettő vagy négy kultúra ugyanazon a legmagasabb pontszámon osztozott, akkor nem állapítottunk meg domináns kultúra-típust. A kulturális illeszkedés lineáris korrelációs vizsgálatát a jelenlegi és az ideális kultúrára adott értékelések különbségére alapoztuk, melyet az észlelt jelenlegi kulturális jellemzőre adott pontszáma és ugyanazon jellemző ideális pontszáma különbségének abszolút értékeként számítottunk ki. A kulturális illeszkedés másik mutatóját úgy határoztuk meg, hogy a domináns jelenlegi és a domináns ideális kultúra egyezése esetén tekintettük az egyént kulturálisan illeszkedőnek, egyéb esetben nem illeszkedőnek. Összesen 125 darab megfelelően kitöltött kérdőívből áll a teljes mintánk (az ezen felüli nem megfelelően kitöltött kérdőíveket kizártuk az elemzésből). Az adatfelvételt vezetés és szervezés mesterszakos hallgatók (Fodor Tímea, Mészáros Gábor, Takács Zsolt, Tokai Sándor) végezték szemináriumi munka keretében papír alapon tanórákon (62 db) és online formában (63 db). Jelen vizsgálat a hallgatók által szeminárium keretében végzett elemzésektől függetlenül készült (csak az adatbázis volt azonos). A kérdőív önkitöltő, anonim és önkéntes volt, ezért önkiválasztási torzítással kell számolni az eredmények értékelésénél. Minden válaszadó műszaki menedzser szakra járt, 43-an építőipart, 80-an ipari specializációt jelöltek meg, 2 fő pedig azt, hogy nem specializálódott. 31 hallgató debreceni volt, 94-en más településekről érkeztek. A mintába 78 férfi és 47 nő került, akik 1991 és 1997 közt születtek. A hallgatók közül 2013 őszi félévében 47, tavaszi félévében 6, 2014 őszén 46, tavaszán 5, 2015 szeptemberében pedig 21 kezdte meg tanulmányait a vizsgált szakon. A tanulmányi eredményesség felmérése a kérdőív részeként, ötfokozatú skálán, önbevallással történt, a következő kérdéssel: Átlagosan milyen tanuló voltál az elmúlt félévekben (egész jegyre kerekítve)?. Az adatfelvétel idején más-más félévüket teljesítő hallgatóktól beérkezett válaszok tehát más és más tanulmányi félévre, vagyis más-más tantárgy-kombinációkra vonatkoztak. Mivel a tanulmányi 3
4 eredményesség szempontjából lényeges, hogy a különböző tanulmányi kihívásokkal szembenéző hallgatókat összehasonlíthassuk, ezért az elemzendő adatok közül először kizártuk a nagyon alacsony számban jelen lévő tavaszi félévekben kezdőket, majd a fennmaradó mintában (114 fő; 69 férfi, 45 nő) a tanulmányi eredményeket a kezdés féléve szerint standardizáltuk. Jogos felvetés az is, hogy az első évfolyamosok tanulmányi eredménye torzíthat, hiszen az nem származhat az egyetemről. Ezért a vizsgálatok során az elemzéseket több esetben külön elvégezzük olyan mintán is, amelyből őket kihagytuk. Elemzésünkhöz leíró statisztikákat, kétmintás t-teszteket és lineáris korrelációt használtunk. Az vizsgálatokat nem csak a teljes mintára, hanem olyan szűkített mintára is lefuttattuk, amelyben csak a vizsgálat félévében a tanórák saját bevallásuk alapján legalább 61%-át látogató hallgatók szerepeltek. 3. Eredmények Az elemzési részeredményeket két alfejezetre bontva, kutatási kérdéseink sorrendjében mutatjuk be. A tanulmányok kezdési éve szerint standardizált eredmények szórása a nemek között 1%-os szignifikancia-szinten jelentős eltérést mutat (F = 7,57), de az átlaguk nem tér el 5%-os szignifikanciaszinten (t = 1,91), a továbbiakban ezért nem teszünk különbséget a nemek között Kultúratípusok és tanulmányi eredmény Első vizsgálatunk lineáris korrelációs kapcsolatot keresett a kérdőíven szereplő egyes, szervezeti kultúrát jellemző állítások mind a jelenlegi, mind az ideális esetre vonatkozó hallgatói értékelése, valamint az ezekből átlagolással számított kultúratípusok pontszámai és a hallgatók becsült évfolyamuk (a tanulmányaik megkezdésének éve) szerint standardizált tanulmányi eredményessége között. A vizsgálatot elvégeztük a teljes és egy szűkített mintán is, mely utóbbiban csak azok szerepeltek, akik saját bevallásuk alapján a tanórák legalább 61%-át látogatták. Ezt a szűkítést azért alkalmaztuk, mert kézenfekvő feltételezés, hogy az órák többségét látogató hallgatók egyfelől jobban kell, hogy ismerjék a kar tanulmányokkal, tanítással összefüggő jellemzőit; másrészt akár személyiségükben és/vagy motivációjukban is eltérhetnek azoktól, akik kevésbé vannak jelen a foglalkozásokon. Mind a teljes, mind az óralátogatás alapján szűkített minta esetében elvégeztük az elemzést úgy is, hogy mindhárom évfolyamot szerepeltettük az adott mintában, és úgy is, hogy a 2015 őszén kezdőket kizártuk. Az 1. táblázat foglalja össze a vizsgálat eredményeit (csak a legalább 10%-on szignifikáns lineáris korrelációs mutatókat közöljük). Ezek interpretálását a kétszer két mintára egymás után közöljük, és csak a legalább 5%-os szignifikáns mutatókra térünk ki. A standardizált tanulmányi eredménnyel korreláló állítások Lineáris korrelációs együtthatók Teljes minta Órát legalább 61%- ban látogatók részmintája N = 114 (N = 93) 4
5 N = 65 (N = 52) Jelenlegi Ideális Jelenlegi Ideális 1A: Az MK nagyon közvetlen hely. Olyan, 0,20 ** mint egy nagy család. (0,23 ** ) 1B: "Dinamikus és vállalkozó szellemű. A -0,22 * tagok hajlandók kockázatokat vállalni. 1C: Az MK teljesítmény- és feladat- orientált. (-0,28 ** ) 1D: Az MK kontrollált és strukturált (jól -0,20 ** -0,25 ** szervezett, szabályozott, átlátható). (-0,26 ** ) (-0,37 *** ) 3A: Az MK működési stílusát 0,17 * 0,24 * 0,27 ** csapatmunka és részvétel jellemzi. (0,20 * ) (0,20 * ) (0,25 * ) 3D: A működési stílus: konformitás, -0,18 * kiszámíthatóság, és kapcsolati stabilitás. (-0,19 * ) 4A: Ami összetartja az MK-t, az a lojalitás 0,26 *** és az általános bizalom. (0,22 ** ) 4B: Ami összetartja az MK-t: innováció és -0,22 ** fejlődés iránti elkötelezettség. 5B: Hangsúlyozás: Új lehetőségek, források megszerzése; új kihívások leküzdése. 0,25 ** (0,27 * ) 5C: Hangsúlyozás: Versengés és -0,23 * -0,35 *** teljesítmény. (-0,35 ** ) (-0,26 * ) 5D: Hangsúlyozás: Állandóság és stabilitás. Fontos a hatékonyság és a kontroll. 0,26 ** (0,25 * ) Klán 0,23 ** 0,28 ** (0,25 ** ) Adhokrácia 5
6 Piac -0,22 * -0,21 * (-0,30 ** ) Hierarchia -0,19 ** (-0,23 ** ) Magyarázat: * 10%-on szignifikáns, ** 5%-on szignifikáns, *** 1%-on szignifikáns. A gondolatjel azt jelzi, hogy az adott állítás vagy kultúra-típus és a standardizált tanulmányi eredmény között nem mutattunk ki 10%-on szignifikáns lineáris korrelációt. A zárójelben található mutatók az első évfolyamosok kihagyásával készített mintára vonatkoznak. 1. táblázat: A tanulmányi eredmények és kultúra közötti lineáris korreláció Először a jelenlegi, észlelt kultúrára vonatkozó tapasztalatokat vonjuk le. Fontos már előre megállapítani, hogy minden kimutatott korreláció gyenge, vagyis csak kevéssé erős lineáris együttmozgásra utalnak. A teljes (óralátogatás szerint nem szűrt, mindhárom évben kezdetteket tartalmazó) mintán csak egyetlen szignifikáns korrelációt mutatott ki a vizsgálat: akik jelentősebbnek látják a kar közvetlen és családias jellegét, azok egyben hajlamosak jobban is tanulni. Mivel itt a minta 2015-ben kezdett részénél a tanulmányi eredmény nem a karról származik, ezért az ilyen kapcsolat csak úgy értelmezhető, ha az eredményességtől mutat a kultúra felé (elvben a másik irány is lehetséges, de ezen a mintán nem vizsgálható). Egy lehetséges magyarázat tehát az lehet, hogy az akár az egyetemen, akár a korábbi tanulmányaikban jobban teljesíteni hajlamos hallgatók hajlamosabbak közvetlennek és családiasnak észlelni az MK kultúráját (a kultúrából érkező jelzések nyilván függhetnek a teljesítménytől). Ha az előbbi mintából kizárjuk a 2015-ben kezdetteket, akkor is megmarad a fenti hatás, tehát az az értelmezés is lehetségessé válik, hogy akik számára az MK közvetlenebbnek, családiasabbnak tűnik, azok akár ebből kifolyólag is teljesíthetnek jobban. Ha csak az órákat legalább 61%-ban látogató, de mindhárom kezdési évből származó hallgatókat vizsgáljuk, akkor a közvetlenség és az eredményesség kapcsolata már nem mutatkozik. Valószínű tehát, hogy a közvetlenség az órákon és ezáltal a kar életében mint tanulási közösségben való részvételen keresztül érvényesülhetett. Ugyanakkor az új lehetőségek megszerzése, kihívások leküzdése gyengén kapcsolódik a jobb eredményekhez. Ez fakadhat a jobban teljesíteni hajlamos hallgatók személyiségéből is (az teljesít jobban, aki kihívásokat és lehetőségeket keres az aktuális oktatási intézményében). Az órákat jobban látogató, és egyben nem-gólya hallgatók esetében a jobb teljesítménnyel negatív irányú együttjárást mutatott a teljesítmény- és feladatorientáltság, illetve a versengés és teljesítmény észlelése, valamint általában a piaci kultúra is. Ez látszólag ellentmondás, hiszen a teljesítményorientáltságot a teljesítmény feltételeként szokás említeni. Itt azonban az is lehet a háttérben, hogy a jobb teljesítményűeknek könnyebb a megfelelés, ezért ők nem, viszont éppen a kevésbé jó eredményeket szerzők érzékelik ilyennek a kart, mint környezetet. Míg az észlelt jelenlegi kultúra elsősorban bár a hallgató szelektív észlelése által megszűrve, de mégiscsak a kart jellemezte, az ideális kultúra már a személyes elvárásokat, tehát elsősorban a 6
7 hallgatót írja le. Ha a teljes mintát (minden évfolyam, órára járástól függetlenül) nézzük, akkor az erősebben kontrollált-strukturált környezetre, innováció és fejlődés iránti elkötelezettségre vonatkozó elvárások némileg rosszabb, a lojalitás és bizalom iránti igény pedig jobb teljesítmény meglétét valószínűsíti. Általában a klán kultúra erősebb, a hierarchikus kultúra gyengébb jelenlétét ideálisnak tartók hajlamosak egyben jobban teljesítők is lenni. Az innováció és a teljesítmény negatív irányú kapcsolata paradoxnak tűnik, és további vizsgálatot igényel. Mivel most az emberek személyiségéről és nem a karról van elsősorban szó, nem meglepő, hogy a legkésőbb kezdett hallgatók eltávolítása a mintából nem sok változást hoz. Az egyetlen külön említésre méltó az előbb paradoxként említett korreláció eltűnése a szignifikánsak közül, ami arra utalhat, hogy a középiskolai és az egyetemi teljesítmények közti különbség lehet a háttérben. Az órákat gyakrabban látogató, mindhárom évfolyamot képviselő hallgatók akkor mutatnak jobb teljesítményt, ha egyben kevésbé tartják kívánatosnak a strukturáltságot és kontrollt, versengést és teljesítményt, viszont jelentősebb csapatmunkát és részvételt, valamint az állandóság, stabilitás, hatékonyság és kontroll erősebb hangsúlyozását látnák ideálisnak. Az 1D és az 5D ellentétes előjelei ellentmondásnak tűnnek, hiszen mindkettő a hierarchikus kultúrát jelentik, bár annak más-más dimenzióját (az első általános jellemző, a második a stratégia kommunikált elveire vonatkozik). Az általában a klán kultúrát idealizálók egyben jobban teljesítők is az eredmények szerint. Ha az órákat gyakrabban látogatók közül is csak a 2013-ban vagy 2014-ben kezdetteket vesszük számításba, akkor az előbbi összefüggések közül csak a kontrolláltság-strukturáltság negatív kapcsolata marad érvényben, sőt, ez némileg erősödik is. Egymintás t-tesztek segítségével azt is megvizsgáltuk, hogy az egyes domináns kultúra-típusokhoz tartozó hallgatók (standardizált) tanulmányi eredménye eltért-e szignifikánsan az átlagostól (ami standardizált változók esetében a nulla). A domináns kultúrával nem rendelkező válaszadók ebben a vizsgálatban nem szerepelnek. Nem végeztük továbbá el ezt a vizsgálatot a csak a 2013-ban vagy 2014-ben végzetteket tartalmazó részmintára sem, mert az elemszámok igen lecsökkentek volna, értelmezhetetlenné téve az eredményeket. Az adatokat a 2. táblázat foglalja össze. Eredményeink szerint a teljes minta (órára járástól függetlenül mindhárom évfolyam) esetében a klán kultúrát ideálisnak tartók hajlamosak jobb, a hierarchiát ideálisnak tartók hajlamosabbak rosszabb teljesítményt nyújtani. Az órák legalább 61%-át látogatók hallgatók (itt is mindhárom évfolyam) esetében a jelenlegi kultúrát dominánsan piacinak észlelők hajlamosak szignifikánsan rosszabb (ezt az eredményt erős fenntartással kell kezelni az alacsony elemszám miatt), a klán kultúrát ideálisnak tartók pedig jobb eredményt elérni, mint az átlag. A teljes minta, mindhárom évfolyam (N = 98) Kultúra Észlelt jelenlegi Ideális N Átlag Szórás t N Átlag Szórás t Klán 43 0,10 1,00 0, ,33 1,01 2,09 ** Adhokrácia 26-0,06 0,97-0, ,24 0,81-1,57 7
8 Piac 12-0,07 0,89-0, ,12 1,11 0,45 Hierarchia 17-0,20 1,02-0, ,42 0,68-2,40 ** Az órák legalább 61%-át látogatók részmintája, mindhárom évfolyam (N = 65) Kultúra Észlelt jelenlegi Ideális N Átlag Szórás t N Átlag Szórás t Klán 28 0,14 0,95 0, ,47 0,86 2,58 ** Adhokrácia 10 0,22 0,68 1, ,20 0,74-1,04 Piac 7-0,42 0,02-45,23 *** 14 0,06 1,18 0,19 Hierarchia 10-0,12 1,16-0,34 8-0,11 0,60-0,50 Magyarázat: ** 5%-on szignifikáns, *** 1%-on szignifikáns. 2. táblázat: Tanulmányi-eredmények és domináns kultúrák kapcsolata Megvizsgáltuk a domináns kultúrákhoz tartozó, 2. táblázatban közölt átlagos (standardizált) tanulmányi eredményeket párba állítva is, független kétmintás t-tesztek segítségével (a szövegben is a táblázatoknak megfelelő jelölésekkel közöljük a szignifikanciát). A teljes mintán vizsgálódva nem találtunk szignifikáns különbséget a különböző domináns, jelenlegi kultúrát észlelők tanulmányi eredményei között, ugyanakkor az ideális kultúrára vonatkozóan szignifikáns eltérést mutattak a klán és az adhokratikus (t = 2,59 ** ), illetve a klán és a hierarchikus (t = 3,19 ** ) domináns kultúrák. Szignifikáns eltéréseket találtunk továbbá a szűkített mintán a jelenlegi kultúrát piacinak észlelők standardizált eredményeit összevetve azokéval, akik adhokráciának (t = 2,99 ** ) vagy klánnak (t = 3,16 *** ) észlelik azt. Ugyanezen a mintán a domináns ideális kultúrák közül a klán és az adhokrácia (t = 2,53 ** ) közt találtunk szignifikáns különbséget. A vizsgált szakra vonatozóan (a mintavétel korlátai mellett) alátámasztást nyert, hogy az OCAI kérdőívvel felmért jelenlegi, illetve ideális kultúra dimenziói és maguk a kultúratípusok is mutatnak kapcsolatot a tanulmányi eredménnyel, bár a kapcsolat nem erős, és csak a dimenziók, kultúratípusok egy részénél jelentkezik A jelenlegi és az ideális kultúra illeszkedése, tanulmányi eredményesség A hallgatók kulturális illeszkedését a jelenleginek észlelt és az ideálisnak ítélt kultúra közti különbséggel mérve megvizsgáltuk, hogy ez az illeszkedés kapcsolatban áll-e a tanulmányi eredményességgel. Vagyis jobban, esetleg rosszabbul tanulnak-e azok, akik az általuk ideálisnak gondolthoz közeli kulturális közegben végzik tanulmányaikat azokhoz viszonyítva, akiknél kisebb vagy nincs ilyen illeszkedés. Természetesen oksági irányt itt sem tudtunk vizsgálni, így az előbbi megfogalmazás és annak fordítottja (akik jobban vagy rosszabbul tanulnak, azok hajlamosabbak-e kisebb vagy nagyobb különbséget érzékelni a jelenlegi és az általuk ideálisnak tartott kultúra között) közt nem fogunk különbséget tenni elemzésünk során. 8
9 Elsőként az egyes kultúra-típusok észlelt jelenlegi és ideális értékeinek abszolút különbségéből képzett mutatók (az egyes kultúratípusoknál kiszámított abszolút különbségek, a négy kultúratípus abszolút különbségeinek minimuma, maximuma és átlaga) és a standardizált tanulmányi eredmények közti lineáris korrelációkat vizsgáltuk. Ezt elvégeztük a mindhárom évfolyamot egyesítő mintán is, és az 2015-ben kezdettek kihagyásával is. A teljes mintán nem találtunk ilyen összefüggést, csak a legalább a tanórák 61%-án részt vevő hallgatók részmintáján, ezért csak ezt közöljük a 3. táblázatban. 60% feletti óralátogatás N Eltérés abszolút értéke eltérés kultúra- legkisebb átlagos legnagyobb típusban eltérés eltérés eltérés adhokrácia piac Mindhárom évfolyam 65-0,26 ** -0,26 ** -0,28 ** -0,29 ** -0,26 ** Elsősök nélkül 52-0,33 ** -0,24 * -0,34 ** -0,29 ** -0,26 * Magyarázat: * 10%-on szignifikáns, ** 5%-on szignifikáns, *** 1%-on szignifikáns. 3. táblázat: A standardizált tanulmányi eredmény és kulturális illeszkedés együttjárása A három évfolyamból álló mintán a korrelációs mutató minden vizsgált esetben 5%-os szinten szignifikáns, gyenge negatív lineáris kapcsolatot mutat (vagyis a kulturális illeszkedés jobb eredményekkel jár együtt). Az adhokrácia és a piac esetében külön is kimutatható a meg nem felelés romló eredményekkel való (lineáris) korrelációja, illetve nagyon hasonló kapcsolatot találunk akkor is, ha a négy kultúratípus esetében egyenként mért, észlelt jelenlegi és ideális kultúra közti eltérések minimumát, maximumát vagy átlagát vetjük alá vizsgálatnak. Az első évfolyamosok kihagyása kétféle változást okoz. Egyfelől a piaci kultúra eltérésének és a legnagyobb eltérésnek az eredményességgel mutatott korrelációi ekkor már csak 10%-os szinten lesznek szignifikánsak, bár értékük nagyjából változatlan; másfelől a legkisebb eltérés és az eredménymutató korrelációja erősödik. Eredményeink alapján tehát az összes vizsgált hallgatónál nem, de a tanórákat legalább 61%-ban látogató hallgatóknál alátámasztást nyert, hogy minél kevésbé illeszkedik a jelenlegi hallgató által észlelt és az ideálisnak tartott kultúra, annál rosszabb tanulmányi eredményre számíthatunk. A kapcsolat eredményességtől kultúra felé mutató irányát külön is megerősíti (bár ettől a másik irányú magyarázat is lehetséges marad), hogy az elsősöket tartalmazó mintán is alátámasztható és durván hasonló erejű az együttjárás. Az illeszkedés és a tanulmányi eredményesség kapcsolatát úgy is megvizsgáltuk, hogy a domináns kultúrájukban nem illeszkedő és illeszkedő hallgatók csoportjainak átlagos tanulmányi eredményeit hasonlítottuk össze kétmintás t-teszt segítségével (lásd 4. táblázat). Domináns kultúrájában akkor tekintettünk egy hallgatót illeszkedőnek, ha a jelenlegi és az ideális kultúra esetében egyaránt létezett számára domináns kultúra-típus, és ezek egybeestek. Minta Illeszkedés N Átlag Szórás F t 9
10 Teljes Teljes, de elsősök nélkül A tanórák legalább 61%-án részt vettek A tanórák legalább 61%-án részt vettek, elsősök nélkül nem illeszkedő 50-0,13 1,06 illeszkedő 39 0,15 0,81 nem illeszkedő 40-0,14 1,03 illeszkedő 32 0,21 0,88 nem illeszkedő 31-0,22 0,89 illeszkedő 20 0,47 0,79 nem illeszkedő 24-0,15 0,87 illeszkedő 16 0,62 0,82 <0,01-1,37 0,21-1,49 1,07-2,84 *** 0,29-2,78 *** Magyarázat: F = a Levene-teszt statisztikája, t = a kétmintás t-teszt statisztikája, * 10%-on szignifikáns, ** 5%-on szignifikáns, *** 1%-on szignifikáns. 4. táblázat: A domináns kultúra-típus illeszkedése és a tanulmányi eredményesség A teljes mintán e módszerrel sem találtunk jelentős különbséget azon hallgatók között, akiknél illeszkedett, illetve nem illeszkedett az észlelt jelenlegi és az ideálisnak tartott kultúra-típus. Az órákat legalább 61%-ban látogató hallgatóknál viszont 1%-on szignifikáns különbséget találtunk: a nem illeszkedő hallgatók rosszabbul teljesítettek. Ez az eredmény mind az elsősökkel együtt, mind a nélkülük kialakított mintán is igaz (hasonlóan a korreláció-analízis eredményeihez). 4. Következtetések Mindkét kutatási kérdésünkre igennel válaszolhatunk. Az MK hallgatóinak tanulmányi eredményei összefüggni látszanak azzal is, hogy milyen kultúrát észlelnek, és azzal is, hogy milyen kultúrát tartanak ideálisnak (a kultúra-meghatározáshoz a Cameron és Quinn által kifejlesztett OCAI kérdőívet használtunk). Ezt mind az egyes kultúrával kapcsolatos, kérdőívben szereplő állítások, mind az ezekből számított kultúra-típusok esetében alátámasztottuk (kivéve a teljes minta esetében a jelenlegi kultúra-típus és a tanulmányi eredményesség t-teszttel vizsgált összefüggését). Megerősítést nyert továbbá az is, hogy a jelenlegi észlelt kultúra és az ideálisnak vélt kultúra különbsége is kapcsolatban van a tanulmányi eredményességgel: vagyis minél inkább megfelel a jelenlegi kultúra a hallgató által ideálisnak tartottnak, annál jobbak a tanulmányi eredmények (kivétel ez alól a teljes mintán a jelenlegihez illeszkedő és a nem illeszkedő ideális kultúrájú hallgatók eredményeinek kétmintás t- teszttel való összehasonlítsa). A kapcsolat iránya azonban nem tisztázott, mindkét irány mellett felhozhatóak érvek, és ezek tesztelésére adataink sajnos nem adtak módot. Járulékos tanulsága a dolgozatnak, hogy a tanulmányi eredményesség kultúrával és a kultúra illeszkedésével való összefüggése erősebben és részben eltérő mintázattal jelentkezik, ha csak az órák többségét látogató hallgatókra korlátozzuk az elemzést. Ennek legalább két triviális oka lehet: az egyik, hogy az intézménnyel lazább kapcsolatban lévők kevésbé vannak tisztában annak kultúrájával, a másik pedig, hogy akik kevesebbet járnak órára, azoknál lehetnek háttérben a többiektől eltérő 10
11 tényezők (személyiség, motiváció, eltérő időfelhasználás stb.). A jövőbeli kultúra-vizsgálatoknál ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Hivatkozások [1] M. Ujhelyi, A. I. Kun (2016), Szervezeti kultúra vizsgálata OCAI modellel a Debreceni Egyetem műszaki menedzser hallgatói körében, Kézirat, 2016, Benyújtva a Debreceni Műszaki Közlemények folyóirathoz [2] B. Burnes (2009), Managing Change. A Strategic Approach to Organizational Dynamics, Fifth Edition, Financial Times Prentice Hall, Pearson Education, Harlow [3] T. Peters, R. H. Waterman (1982), In Search of Excellence. Lesson s from America s Best-Run Companies, Harper and Row, London [4] G. H. Hofstede (1984), Culture s Consequences. International Differences in Work-related Values, Newbury Park, CA London [5] F. Trompenaars, C. Hampden-Turner (1999), Riding the waves of culture: Understanding cultural diversity in business, Second edition, Nicholas Brealey Publishing London [6] R. J. House, P. J. Hanges, M. Javidan, P. Dorfman, V. Gupta (2004), Culture, Leadership, and Organizations. The GLOBE Study of 62 Societies, Sage [7] C. Handy (1993), Understanding Organizations, Oxford University Press [8] K. S. Cameron, R. E. Quinn (2006), Diagnosing and Changing Organizational Culture, Jossey- Bass, San Francisco CA [9] T. A. Judge, D. M. Cable (1997), Applicant Personality, Organizational Culture, and Organization Attraction, Personnel Psychology 50. no [10] G. Avny (2005), Nemzetközi vegyesvállalatok: Kultúra és teljesítmény, EU Working Papers, 2. sz. [11] G. G. Gordon, N. DiTomaso (1992), Predicting Corporate Performance from Organizational Culture, Journal of Management Studies, 29(6) [12] Gy. Hajnal (2006), Kultúra és teljesítmény a közigazgatásban, Vezetéstudomány, 37. évf. 4. sz [13] B. Fralinger, V. Olson (2007), Organizational Culture At The University Level: A Study Using The OCAI Instrument, Journal of College Teaching & Learning, November Volume 4, Number
M. UJHELYI 1, A. I. KUN 2. International Journal of Engineering and Management Sciences (IJEMS) Vol. 1. (2016). No. 1. DOI: /IJEMS
Szervezeti kultúra vizsgálata OCAI modellel a debreceni egyetem műszaki menedzser hallgatói körében Examining Organisational culture with OCAI among Technical Management BSc students of the university
NYELVISMERET, NYELVTANULÁSI
NYELVISMERET, NYELVTANULÁSI MOTIVÁCIÓ ÉS HARMADIK NYELV A nyelvi és motivációs felmérés néhány tanulsága a BGE turizmus - vendéglátás szakos I. évfolyamos hallgatók leggyengébb csoportjában Fűköh Borbála
Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén
Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2, Kiss Edina 3 MTA-ELTE Kutatásalapú Kémiatanítás Kutatócsoport 1 ELTE, Kémiai Intézet, luca@caesar.elte.hu
Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei
Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei 1. Az Országos Kompetenciamérés eredményeinek értékelése (2014-2017) Iskolánk tanulói
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán Kiss Gábor BMF, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet kiss.gabor@bgk.bmf.hu
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT A dokumentum a szervezeti önértékelés 217-es felmérési eredményeit veti össze a 213-as értékelés eredményeivel. 213-ban csak az oktató/kutató
Fekete Hajnalka * VÁLLALATI TELJESÍTMÉNY ÉS STRATÉGIAI MENEDZSMENT
Fekete Hajnalka * VÁLLALATI TELJESÍTMÉNY ÉS STRATÉGIAI MENEDZSMENT Napjainkban a szervezetekre ható legmeghatározóbb folyamat a globalizáció és a piaci verseny élesedése, aminek következtében a szervezetek
A karbantartás jövője a jövő karbantartói
A karbantartás jövője a jövő karbantartói BALOGH ÁGNES - BOGNÁR FERENC - FEHÉRVÖLGYI BEÁTA - GAÁL ZOLTÁN SZENTES BALÁZS Bevezetés Napjainkban a fejlett világban senki nem kérdőjelezi meg, hogy a gazdaság
A TÁRSADALOM KULTURÁLIS HATÁSAI A KKV VEZETŐK GONDOLKODÁSI ÉS VISELKEDÉSI MINTÁZATÁRA
A TÁRSADALOM KULTURÁLIS HATÁSAI A KKV VEZETŐK GONDOLKODÁSI ÉS VISELKEDÉSI MINTÁZATÁRA Németh Gergely munka és szervezetpszichológus Corporate Values Vezetési és Szervezetfejlesztési Tanácsadó Kft. Vállalkozó
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Nappali tagozat PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA Tantárgyi útmutató 2013/2014 tanév 1.félév 1 Tantárgy megnevezése:
A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,
Az iskolák szervezeti kultúrájának, tanulási környezetének szervezetpszichológiai elemzése
Az iskolák szervezeti kultúrájának, tanulási környezetének szervezetpszichológiai elemzése Kutatásunk olyan iskolakutatás, amely elsősorban az iskolai szervezet egyes tényezőire fókuszál. Az iskola világát
A FORMÁLIS ÉS INFORMÁLIS SZERVEZETI JELLEMZŐK SZEREPE A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK MAGYARÁZATÁBAN AVAGY A FEKETE DOBOZ ÁTVILÁGÍTÁSI KÍSÉRLETE
A FORMÁLIS ÉS INFORMÁLIS SZERVEZETI JELLEMZŐK SZEREPE A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK MAGYARÁZATÁBAN AVAGY A FEKETE DOBOZ ÁTVILÁGÍTÁSI KÍSÉRLETE Fehérvári Anikó Felvinczi Katalin Schmidt Andrea Magi Anna
A telephely létszámadatai:
Országos kompetenciamérés értékelése - matematika 2011. 2011. tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
Biostatisztika VIII. Mátyus László. 19 October
Biostatisztika VIII Mátyus László 19 October 2010 1 Ha σ nem ismert A gyakorlatban ritkán ismerjük σ-t. Ha kiszámítjuk s-t a minta alapján, akkor becsülhetjük σ-t. Ez további bizonytalanságot okoz a becslésben.
A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján
A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján 2012 tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve
VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN Tantárgyi útmutató 2012/2013 tanév őszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
Innováció és eredményesség az alacsony státuszú iskolákban
Innováció és eredményesség az alacsony státuszú iskolákban Széll Krisztián szell.krisztian@ppk.elte.hu ELTE PPK, Neveléstudományi Intézet OFI-EKE Nyíregyházi Egyetem XVII. ONK 2017. november 9. Elemzési
KISVÁLLALATOK KOMMUNIKÁCIÓS SAJÁTOSSÁGAI NEMZETKÖZI ÜZLETI TÁRGYALÁSOK TÜKRÉBEN SZŐKE JÚLIA 1
KISVÁLLALATOK KOMMUNIKÁCIÓS SAJÁTOSSÁGAI NEMZETKÖZI ÜZLETI TÁRGYALÁSOK TÜKRÉBEN SZŐKE JÚLIA 1 Összefoglalás A kommunikáció, ezen belül is a vállalati kommunikáció kutatása a társadalomtudományok egyik
Hipotézis vizsgálatok
Hipotézis vizsgálatok Hipotézisvizsgálat Hipotézis: az alapsokaság paramétereire vagy az alapsokaság eloszlására vonatkozó feltevés. Hipotézis ellenőrzés: az a statisztikai módszer, amelynek segítségével
Biomatematika 12. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar. Fodor János
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék Biomatematika 12. Regresszió- és korrelációanaĺızis Fodor János Copyright c Fodor.Janos@aotk.szie.hu Last Revision
A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata. Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola
A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola Általános gondolatok a kiégésről A munkában való kifáradás, a naponta kapott újabb és újabb feladatok
Életkor, motiváció és attitűdök fiatal dán nyelvtanulók angolnyelv-elsajátításában. Fenyvesi Katalin
Életkor, motiváció és attitűdök fiatal dán nyelvtanulók angolnyelv-elsajátításában Fenyvesi Katalin 1 Áttekintés Az átfogó projekt A motivációról és érzelmi tényezőkről szóló alprojekt Informánsok Adatgyűjtés
A kutatási program keretében a következő empirikus adatfelvételeket bonyolítottuk le
NYELVTANULÁSI MOTIVÁCIÓ AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK KÖRÉBEN: KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁS ELŐTT ÉS UTÁN (T47111) A kutatási program keretében a következő empirikus adatfelvételeket bonyolítottuk
A évi OKM iskolai szintű eredményeinek elemzése
A 2016. évi OKM iskolai szintű eredményeinek elemzése Az elmúlt évek országos, helyi és intézményi szintű kompetenciaeredményeink visszajelzései és az aktuális OKM 2016. intézményi szintű jelentés alapján
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program
Korrelációs kapcsolatok elemzése
Korrelációs kapcsolatok elemzése 1. előadás Kvantitatív statisztikai módszerek Két változó közötti kapcsolat Független: Az X ismérv szerinti hovatartozás ismerete nem ad semmilyen többletinformációt az
Innováció és eredményesség eltérő státuszú iskolákban
Innováció és eredményesség eltérő státuszú iskolákban Széll Krisztián szell.krisztian@ppk.elte.hu ELTE PPK, Neveléstudományi Intézet OFI-EKE HUCER 2017 Budapest, ELTE PPK 2017. május 25. Kutatási célok,
Hallgatói elégedettségi felmérés
Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?
A felsőoktatási innovációk fenntarthatóságának támogatása a szervezeti tanulási kapacitás segítségével
A felsőoktatási innovációk fenntarthatóságának támogatása a szervezeti tanulási kapacitás segítségével Horváth László horvath.laszlo@ppk.elte.hu ELTE Neveléstudományi Intézet, Felsőoktatás- és Innovációkutató
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva 2016. június 17. 6 évfolyam A hatodik évfolyamon összesen 296 diák tanult
Angol-Amerikai Intézet 3 tanszékbıl áll
2016. augusztus 29. Angol-Amerikai Intézet 3 tanszékbıl áll Anglisztika Tanszék Amerikanisztika Tanszék Angoltanár-képzı és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék (=ELTEAL) http://elteal.ieas-szeged.hu/ Többféle
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. november 16. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések OHV felmérés 2016/2017. tavasz Szolgáltatási felmérés
Dr. Mészáros Attila. A felsőoktatás humánerőforrás kutatásához alkalmazható mérőrendszerek
Dr. Mészáros Attila A felsőoktatás humánerőforrás kutatásához alkalmazható mérőrendszerek A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században TARTALOM o Kutatás-fejlesztések
Pszichometria Szemináriumi dolgozat
Pszichometria Szemináriumi dolgozat 2007-2008. tanév szi félév Temperamentum and Personality Questionnaire pszichometriai mutatóinak vizsgálata Készítette: XXX 1 Reliabilitás és validitás A kérd ívek vizsgálatának
KOMPETENCIA MÉRÉS ÉVFOLYAM
KOMPETENCIA MÉRÉS 2015. 6. ÉVFOLYAM MATEMATIKA A tanulók átlageredménye: Telephely: 1464 Országos: 1497 Városi ált. isk.: 1480 Megyeszékh. ált. isk.: 1530 Iskolánk átlageredménye rosszabb, mint az országos,
Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért
Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért Kiss Edina 1, Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kémiai Intézet drkissed@gmail.com 2 Debreceni
Tantárgyi útmutató Levelező
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy és számvitel mesterszak Szervezeti kultúra Tantárgyi útmutató Levelező 2016/17. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Szervezeti kultúra
Nemzetközi tanulói képességmérés. szövegértés
Nemzetközi tanulói képességmérés szövegértés A PIRLS mérés jellemzői Progress in International Reading Literacy Study Mért terület: szövegértés Korosztály: 4. évfolyam Mérési ciklus: 5 évente, 2001 től
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási
AZ ELSŐÉVES HALLGATÓK INFORMATIKA TANULÁSI SZOKÁSAINAK VIZSGÁLATA ADATBÁNYÁSZATI ESZKÖZÖKKEL A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLÁN
Informatika a felsőoktatásban Debrecen,. augusztus 7-9. AZ ELSŐÉVES HALLGATÓK INFORMATIKA TANULÁSI SZOKÁSAINAK VIZSGÁLATA ADATBÁNYÁSZATI ESZKÖZÖKKEL A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLÁN THE ANALYSING OF THE COMPUTER
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Levelező tagozat PÉNZÜGY MESTERSZAK SZÁMVITEL MESTERSZAK SZERVEZETI KULTÚRA Tantárgyi útmutató 2012/2013 tanév őszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
2017/2018. ÖSSZEGZÉS
2017/2018. ÖSSZEGZÉS 2018. Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézet (Dr. Kiss Tivadar) Herba Medica Tanulmányi Verseny (2017/2018 tanév) 1. Bevezetés A versenyzők és a felkészítő tanárok körében
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy mesterszak Tantárgyi útmutató 2015/16. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy mesterszak Tantárgyi útmutató 2015/16. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Szervezeti kultúra Tantárgy kódja: SEKU1V0MMEV Tanterv szerinti
Nyüsti Szilvia Ceglédi Tímea A HÁROM VERSENGŐ DIMENZIÓ KÍSÉRLET HALLGATÓI TÍPUSOK KIALAKÍTÁSÁRA A TANULÁS, A SZABADIDŐ ÉS A MUNKA DIMENZIÓJA MENTÉN
Nyüsti Szilvia Ceglédi Tímea A HÁROM VERSENGŐ DIMENZIÓ KÍSÉRLET HALLGATÓI TÍPUSOK KIALAKÍTÁSÁRA A TANULÁS, A SZABADIDŐ ÉS A MUNKA DIMENZIÓJA MENTÉN CHERD-H Konferencia 2010 A vizsgálat indokoltsága A felsőoktatásban,
Centura Szövegértés Teszt
Centura Szövegértés Teszt Megbízhatósági vizsgálata Tesztfejlesztők: Megbízhatósági vizsgálatot végezte: Copyright tulajdonos: Bóka Ferenc, Németh Bernadett, Selmeci Gábor Bodor Andrea Centura Kft. Dátum:
Dr. Nagy Zita Barbara igazgatóhelyettes KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért november 15.
Dr. Nagy Zita Barbara igazgatóhelyettes KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért 2018. november 15. PÉNZ a boldogság bitorlója? A jövedelemegyenlőtlenség természetes határa A boldog ember gondolata a
Biometria az orvosi gyakorlatban. Korrelációszámítás, regresszió
SZDT-08 p. 1/31 Biometria az orvosi gyakorlatban Korrelációszámítás, regresszió Werner Ágnes Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék e-mail: werner.agnes@virt.uni-pannon.hu Korrelációszámítás
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
Dr. Kozma Gábor rektor, Gál Ferenc Főiskola. Dr. Thékes István ERASMUS koordinátor, Gál Ferenc Főiskola
Dr. Kozma Gábor rektor, Gál Ferenc Főiskola Dr. Thékes István ERASMUS koordinátor, Gál Ferenc Főiskola Az oktatói részvétel hatása az ERASMUS+ mobilitási program eredményességére, a nemzetköziesítésre
Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása
Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása (In: Balogh-Bóta-Dávid-Páskuné: Pszichológiai módszerek a tehetséges tanulók nyomon követéses vizsgálatához,
A BDF website elemzése SPSS CLEMENTINE WEB MINING segítségével. Zsiros Péter
A BDF website elemzése SPSS CLEMENTINE WEB MINING segítségével Zsiros Péter 1 2 Az elemzés kiindulópontja, célok Google analízis: heti hullámzás (Grujber Zoltán) Log fájlok vizsgálata: külső és belső IP
Horváth Krisztina Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola, III. évfolyam
Menedzsment technikák hatása a tudásintenzív és nem tudásintenzív vállalatok produktivitására: magyar kis- és középvállalatok esete Horváth Krisztina Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. június 15. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói félidős felmérés adatai OHV felmérés 2016.
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Tudományos
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése Készítette: Knódel Éva 2017. június 20. I. A telephely épületének állapota
A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-
Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./
Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Kivonat a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. Stratégiai műhelymunkáról szóló visszajelző
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás
Képzési beszámoló június - július
2014. június - július Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs
A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése
A 2014. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése Matematika 6. osztály A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) Az ábra azt mutatja
Matematikai statisztika c. tárgy oktatásának célja és tematikája
Matematikai statisztika c. tárgy oktatásának célja és tematikája 2015 Tematika Matematikai statisztika 1. Időkeret: 12 héten keresztül heti 3x50 perc (előadás és szeminárium) 2. Szükséges előismeretek:
A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓ KÖZPONT Szabó Zsolt Roland: A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA VERSENYBEN A VILÁGGAL 2004 2006 GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉGÜNK VÁLLALATI
Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló
Hallgatók 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011 Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2012. március 1. Az adatfelvétel
FELADATMEGOLDÁSI SZOKÁSAINAK VIZSGÁLATA. Baranyai Tünde
Volume 3, Number 1, 2013 3. kötet, 1. szám, 2013 A SZATMÁRNÉMETI TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐS HALLGATÓK FELADATMEGOLDÁSI SZOKÁSAINAK VIZSGÁLATA THE EXAMINATION OF TEACHER TRAINING COLLEGE STUDENTS PROBLEM-SOLVING
HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A
HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A MUNKATÁRSAK BEVÁLÁSA? A BELSŐ ÉRTÉKELŐ KÖZPONT MÓDSZEREI ÉS S BEVÁLÁSVIZSG SVIZSGÁLATA Budapest, 2010.03.25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Besze Judit BÉK módszergazda. 1/28 BEVÁLÁS
Pomizs István Diplomás elvárások és realitás
Pomizs István Diplomás elvárások és realitás A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Diplomás elvárások és realitás Pomizs István PhD hallgató Széchenyi
1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása
HIPOTÉZIS VIZSGÁLAT A hipotézis feltételezés egy vagy több populációról. (pl. egy gyógyszer az esetek 90%-ában hatásos; egy kezelés jelentősen megnöveli a rákos betegek túlélését). A hipotézis vizsgálat
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!
I. Igaz-Hamis kérdések
Évközi feladatsor Menedzsment I. 2011/2012 I. félév A tesztkérdések megoldását táblázatban kérjük összefoglalni: (feladat száma, és mellette a megoldás (A, B, C/Igaz, Hamis) szerepeljen) 1 Igaz 2 Hamis
A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése
A 2015. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése Matematika 6. osztály A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) A tanulók képességeloszlása
Online marketing szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Online marketing szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési
Tartalomjegyzék I. RÉSZ: KÍSÉRLETEK MEGTERVEZÉSE
Tartalomjegyzék 5 Tartalomjegyzék Előszó I. RÉSZ: KÍSÉRLETEK MEGTERVEZÉSE 1. fejezet: Kontrollált kísérletek 21 1. A Salk-oltás kipróbálása 21 2. A porta-cava sönt 25 3. Történeti kontrollok 27 4. Összefoglalás
Idegen nyelvi mérés 2018/19
Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:
Kutatásmódszertan. Kulturális szempont megjelenése. Modulok áttekintése. Történet Témák és megközelítések. 11. Társadalmi nézőpont
Kutatásmódszertan. Társadalmi nézőpont Modulok áttekintése Kulturális szempont megjelenése Kulturális összehasonlító pszichológia Kulturális pszichológia Értékelő vizsgálatok HÁZI FELADAT 2006.08.29. Kutatásmódszertan:
STATISZTIKA. Egymintás u-próba. H 0 : Kefir zsírtartalma 3% Próbafüggvény, alfa=0,05. Egymintás u-próba vagy z-próba
Egymintás u-próba STATISZTIKA 2. Előadás Középérték-összehasonlító tesztek Tesztelhetjük, hogy a valószínűségi változónk értéke megegyezik-e egy konkrét értékkel. Megválaszthatjuk a konfidencia intervallum
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete
A telefonnal való ellátottság kapcsolata a rádió és televízió műsorszórás használatával a 14 éves és idősebb lakosság körében
A telefonnal való ellátottság kapcsolata a rádió és televízió műsorszórás használatával a 14 éves és idősebb lakosság körében Kiegészítő elemzés A rádió és televízió műsorszórás használatára a 14 éves
Költség és teljesítmény elszámolás
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Költség és teljesítmény elszámolás Számvitel mesterszak szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK
AZ EGYETEMI KAROK JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSE
E G Y E T E M I K A R O K H A L L G A T Ó I É R T É K E L É S E AZ EGYETEMI KAROK JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSE A korábbi fejezetekben témakörönként elemeztük a hallgatók elégedettségét egyetemük
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés
Adatok statisztikai értékelésének főbb lehetőségei
Adatok statisztikai értékelésének főbb lehetőségei 1. a. Egy- vagy kétváltozós eset b. Többváltozós eset 2. a. Becslési problémák, hipotézis vizsgálat b. Mintázatelemzés 3. Szint: a. Egyedi b. Populáció
Bevezetés a Korreláció &
Bevezetés a Korreláció & Regressziószámításba Petrovics Petra Doktorandusz Statisztikai kapcsolatok Asszociáció 2 minőségi/területi ismérv között Vegyes kapcsolat minőségi/területi és egy mennyiségi ismérv
A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában
A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában Összeállította: Szentmiklósi Miklós mérés-értékelés munkaközösség vezető Vályiné Pápai Viola igazgató A mérésre 2014.
Az önértékelés szerepe a továbbtanulási döntésekben
Közmunka, külföldi munkavállalás és a magyar munkaerőpiac 2014. november 28., Szirák, Hotel Kastély Keller Tamás Az önértékelés szerepe a továbbtanulási döntésekben A munka az OTKA PD-105976-os számú poszt-doktori
STATISZTIKA. A maradék független a kezelés és blokk hatástól. Maradékok leíró statisztikája. 4. A modell érvényességének ellenőrzése
4. A modell érvényességének ellenőrzése STATISZTIKA 4. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek 1. Függetlenség 2. Normális eloszlás 3. Azonos varianciák A maradék független a kezelés és blokk hatástól
Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg):
Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg): Országos kompetenciamérés: A Telephelyi jelentésből megállapítható, hogy az épület közepes állagú,
Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni
Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni tanácsadó-partner 2014. December 2. Kérdésfelvetések 1. A téma aktualitása,
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o16/2o17 Az Oktatási Hivatal (OH) harmadik alkalommal, a 2o16/2o17-es tanévben szervezett idegen
CAMPUS-LÉT A DEBRECENI EGYETEMEN: CSOPORTOK ÉS CSOPORTKULTÚRÁK Műhelykonferencia
CAMPUS-LÉT A DEBRECENI EGYETEMEN: CSOPORTOK ÉS CSOPORTKULTÚRÁK Műhelykonferencia Dr. Tóbiás László Társadalmi cselekvés ahogy egyetemisták gyakorolták és jövőjükben látják Interprofesszionális szemléletű
FIT-jelentés :: Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 4025 Debrecen, Hatvan utca 44. OM azonosító: Telephely kódja: 003. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 4025 Debrecen, Hatvan utca 44. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 8 VIII. REGREssZIÓ 1. A REGREssZIÓs EGYENEs Két valószínűségi változó kapcsolatának leírására az eddigiek alapján vagy egy numerikus
Tantárgy neve. Előadó: Dr. Kuttor Dániel Dr. Péter Zsolt
Tantárgy neve A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar lokális és regionális beágyazottságának vizsgálata Felsőoktatási kihívások és lehetőségek a 21. században az Unió perifériáján Előadó: Dr. Kuttor
Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából
Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők körében az élelmiszer-biztonság szempontjából Németh Nikolett Szent István Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Bükfürdő, 2016. április 7-8.
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2015. június 17. I. A telephely épületének állapota és
Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Középértékek és szóródási mutatók
Matematikai alapok és valószínőségszámítás Középértékek és szóródási mutatók Középértékek A leíró statisztikák talán leggyakrabban használt csoportját a középértékek jelentik. Legkönnyebben mint az adathalmaz
Hipotézis, sejtés STATISZTIKA. Kétmintás hipotézisek. Tudományos hipotézis. Munkahipotézis (H a ) Nullhipotézis (H 0 ) 11. Előadás
STATISZTIKA Hipotézis, sejtés 11. Előadás Hipotézisvizsgálatok, nem paraméteres próbák Tudományos hipotézis Nullhipotézis felállítása (H 0 ): Kétmintás hipotézisek Munkahipotézis (H a ) Nullhipotézis (H
Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető!
BGF KKK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály Budapest, 2012.. Név:... Neptun kód:... Érdemjegy:..... STATISZTIKA II. VIZSGADOLGOZAT Feladatok 1. 2. 3. 4. 5. 6. Összesen Szerezhető pontszám 21 20 7 22