A telephely létszámadatai:
|
|
|
- Brigitta Nemes
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Országos kompetenciamérés értékelése - matematika tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve az előző évihez hasonlóan zajlott. Az eredmények értékelése során egy 1500-as átlagú kb. 200 pontos szórással rendelkező skálát alkalmaztak. A szövegértés és matematika skálán (1. szint alatti), azaz 8 képességszintet alakítottak ki. A szintek eléréséhez szükséges képességek alapján a 6. évfolyam esetében a 3. képességszint, a 8. évfolyam esetében a 4. képességszint az a minimális szint, amelynek elérése szükséges ahhoz, hogy a tanuló eredményesen tudja alkalmazni képességeit a további ismeretszerzésben és az önálló tanulás során. A tesztek kitöltését követően a tanulók egy Tanulói kérdőívet is kapnak, amelyet szüleikkel együtt tölthetnek ki otthon. A kérdőív és a teszteredmények összekapcsolhatók, amelyek így a tanulók jellemzői és családi hátterének ismeretében elemezhetők. Az adatfelvételt egy Iskolai és egy Telephelyi kérdőív egészítheti ki, amelyek az iskola jellemzőiről, az intézmények oktatási körülményeiről gyűjt információkat. A kérdőívek segítségével nyert adatok lehetővé teszik, hogy az iskolai átlagteljesítményeket az iskolai viszonyok és a tanulói jellemzők figyelembevételével értékeljük. Nem szabad elfelejtenünk, a kompetenciamérés az iskolai eredményesség vizsgálatának csak egyik területe, sokat mondanak a továbbtanulási mutatók, diákjaink középiskolai teljesítménye, a versenyeredmények is. És akkor még nem beszéltünk a másik fontos területről, a nevelésről, melynek még nem tudjuk objektíven, hitelesen mérni a színvonalát, pedig a tanulók életben való boldogulásának legalább ilyen fontos meghatározója a neveltségi szintjük. A telephely létszámadatai:
2 Átlageredmények: A telephely eredménye a tanulók korábbi eredménye tükrében:
3 A telephely eredményei az eddigi kompetenciamérés tükrében Az alapszintet el nem érő tanulók aránya:
4 Matematika nyolcadik évfolyam Átlageredmények Iskolánk átlaga: 1506 Országos átlag: 1601 Általános iskolák: 1586 Közepes községek átlaga: 1548 Kunszentmártoni kistérség: 1493 A 8. osztályos tanulóink átlagos standardizált képessége a 2011-ben végzett felmérés szerint elmarad ugyan az országos átlagtól, de jobb, mint a környezetünkben található populációk eredménye. A közepes községi iskolák között hasonló eredményt ért el 329, jobb 324 és gyengébb 116. A diákok képességeloszlása Minimum 25 percent. átlag 75 percent. maximum Országos évfolyam a oszt b oszt Tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Egyéni teljesítmények Községi telephelyeken Iskolánkban 1. szint alatti 3,3% 0% 1. szint 9,2% 13,9% 2. szint 17,1% 25,0% 3. szint 23,4% 25,0% 4 szint 24,6% 25,0% 5. szint 16,0% 11,1% 6. szint 5,3% 0% 7. szint 0,9% 0% A telephelyi jelentés természetesen lehetőséget ad az országos adatokkal való összehasonlításra is, én a hozzánk hasonló településeken élő tanulókkal való összevetést tartottam célszerűnek. Pozitívumként ítélhetjük meg, hogy nincs olyan tanuló, aki az első szint alatt teljesített. Sajnos egyetlen tanulónk teljesítménye sem érte el a 6-7. szintet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezen az évfolyamon egyetlen tanulónak sem volt jelese matematikából. Érdekes módon a szinteken a tanulói teljesítmények azonos aránya látható.
5 Képességszintek összehasonlítása a 8.a és 8.b osztályban 1. szint 1.szint 2. szint 3. szint 4. szint 5. szint 6. szint 7. szint alatti 8.a b A jelentés lehetőséget ad arra is, hogy az eredményeket a tanulók előző évi matematika jegyeinek függvényében vizsgáljuk. Előző évi Minimum Medián Maximum mat.jegy a b A mérés a teljesítményeket nem csak abszolút skálán mutatja be, hanem a tanulók szociokulturális hátterét megjelenítő családi háttérindex segítségével azon iskolák rendkívül értékes pedagógiai teljesítményét is láthatóvá teszi, amelyek nem a legjobb körülmények között élő, legtehetségesebb tanulókkal foglalkoznak. Annak érdekében, hogy mindez elemezhető legyen, a mérés megírása előtt vagy azt követően a tanulók kézhez kapnak egy-egy ún. Tanulói kérdőívet. A kérdőívben - mely a mérési rendszer egyik fontos eleme - a tanulók szociokulturális hátteréről szerepelnek kérdések. A válaszokat a tanulók szüleikkel együtt adják meg. A kérdőívek kitöltése a mérési eredmények értékelésének szempontjából rendkívül fontos, ám a tanulók és szüleik számára önkéntes! Az iskolák és a szülők közös érdeke, hogy minél több, minél pontosabban kitöltött tanulói háttérkérdőív érkezzen vissza, mert ezek adatai nem nélkülözhetők az iskola mérési eredményeinek árnyalt értékeléséhez. A kérdőívben az Oktatási Hivatal a tanulókat és szüleiket részletesen tájékoztatja a kérdőív céljairól és kezelési szabályairól. A kérdőív tartalmát és kezelését az Oktatási Hivatal egyeztette az adatvédelmi biztos hivatalával, a családra vonatkozó válaszokat az iskola nem ismerheti meg. A kérdőívek feldolgozása alapján CSH index alapján várható eredmény: A tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan.
6 Az egyes években elért eredmények összehasonlítása Az átlageredmények összehasonlítása nem az adott tanulócsoport teljesítményének változását méri, hanem az adott év megfelelő évfolyamát hasonlítja egy következő év ugyanilyen évfolyamával. Ezáltal nem a tanulók, hanem az iskola eredményességét jelzi, bár a kódok alapján az egyéni teljesítmények is nyomon követhetők. Év Átlag Telephelyünk eredménye az előző évihez viszonyítva szignifikánsan csökkent, de a eshez viszonyítva nem rossz. Országos kompetenciamérés értékelése Matematika hatodik osztály Átlageredmények: Iskolánk átlaga: 1431 Országos átlag: 1486 Közepes községek átlaga:1434 Kunszentmártoni kistérség: 1371 Bár 6. osztályos tanulóink átlagos standardizált képessége elmarad az országos átlagtól, de ez az elmaradás nem szignifikáns. A Kunszentmártoni kistérség átlagánál azonban jelentősen jobban teljesítettünk. A közepes községi iskolák körében 380 ért el hozzánk hasonló eredményt, 208 rosszabbul teljesített és 205 iskola ért el magasabb szintet. A diákok képességeloszlása minimum 25 percentilis átlag 75 percentilis maximum Országos Intézményi
7 Igen figyelemre méltó,hogy maximális teljesítményünk csak 10 képességponttal marad el az országostól. Tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Egyéni teljesítmények Iskolánkban Községi telephelyeken 1. szint alatti 0% 8,6% 1. szint 21,4% 18,2% 2. szint 42,9% 24,8% 3. szint 17,9% 23,1% 4. szint 7,1% 16,3% 5. szint 10,7% 7,0% 6. szint. 0% 1,8% 7. szint 0% 0,3% Elgondolkodtató, hogy tanulóink 64,3%-a nem érte el az úgynevezett alapszintet (ebben a korosztályban a 3. sz.), amelynek elérése szükséges ahhoz, hogy a tanuló eredményesen tudja alkalmazni képességeit a további ismeretszerzésben és az önálló tanulás során. Egyéni képességszintek megadása a 6.a osztályban a tanulók száma szerint 1. szint 1.szint 2. szint 3. szint 4. szint 5. szint 6. szint 7. szint alatti 6.a A jelentés lehetőséget ad arra is, hogy az eredményeket a tanulók előző évi matematika jegyeinek függvényében vizsgáljuk. Előző évi Minimum Medián Maximum mat.jegy a Érdekesség: A közepesek legjobbja gyengébben teljesített, mint valaki az elégségesek közül.
8 A tanulók háttere, otthoni körülményei igen meghatározóak képességeik alakulásában. Senki sem tud annyit tenni a gyermek fejlődése érdekében mint saját szülei. A felmérés családi kérdőív segítségével feltérképezte a tanulók otthoni körülményeit, a szülők iskolázottságát. CSH index alapján várható eredményt számítottak, amelynek értéke a cserkeszőlői hatodik osztályra vonatkoztatva 1482, tanulóink tényleges eredménye ennél szignifikánsabban nem gyengébb. Az egyes években elért eredmények összehasonlítása Az átlageredmények összehasonlítása nem az adott tanulócsoport teljesítményének változását méri, hanem az adott év megfelelő évfolyamát hasonlítja egy következő év ugyanilyen évfolyamával. Ezáltal nem a tanulók, hanem az iskola eredményességét jelzi, bár a kódok alapján az egyéni teljesítmények is nyomon követhetők. Év Átlag Az egyes telephelyek eredményeinek összehasonlítása Átlag Itézményi 1432 Cserkeszőlő 1431 Szelevény 1340 Tiszasas 1518 Cserkeszőlő, Tóth Károlyné
A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján
A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján 2012 tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve
A 2017-es Országos Kompetenciamérés eredményei:
A 2017-es Országos Kompetenciamérés eredményei: Hatodik és nyolcadik évfolyamos tanulóink minden évben részt vesznek az Országos Kompetenciamérésen szövegértésből és matematikából. A jelentéseket a mérést
FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika
Hunyadi János Általános Iskola
4 Hunyadi János Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos
FIT-jelentés :: Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest, Bajza u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest, Bajza u. 2. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása
FIT-jelentés :: Stromfeld Aurél Általános Iskola 1202 Budapest, Mártirok u OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Stromfeld Aurél Általános Iskola 1202 Budapest, Mártirok u. 205. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013 A hatodik osztályban 26 tanulóból 26 fő írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 0 fő SNI-s, 4 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 A hatodik osztályban 12 tanulóból 11 írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 3 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést
FIT-jelentés :: Ölbey Irén Általános Iskola 4495 Döge, Osváth tér 6. OM azonosító: Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Ölbey Irén Általános Iskola 4495 Döge, Osváth tér 6. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása
KOMPETENCIA MÉRÉS ÉVFOLYAM
KOMPETENCIA MÉRÉS 2015. 6. ÉVFOLYAM MATEMATIKA A tanulók átlageredménye: Telephely: 1464 Országos: 1497 Városi ált. isk.: 1480 Megyeszékh. ált. isk.: 1530 Iskolánk átlageredménye rosszabb, mint az országos,
Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása
Kompetencia 2012 6.osztály MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz
FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (2440 Százhalombatta, Szent István tér 1.) B 001 - (8 évfolyamos gimnázium)
FIT-jelentés :: Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola 9900 Körmend, Thököly u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola 9900 Körmend, Thököly u. 31. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek
Hunyadi János Általános Iskola
4 Hunyadi János Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003
Országos kompetencia mérés Telephelyi jelentés 6.évfolyam : Általános iskola Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: 201076 Telephely
FIT-jelentés :: Széchenyi István Általános Iskola Arló 3663 Arló, Rákóczi út 3/A. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.
FIT-jelentés :: 2011 Széchenyi István Általános Iskola Arló 3663 Arló, Rákóczi út 3/A. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 004 - Széchenyi István Általános Iskola (általános iskola) (3663 Arló,
FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek
FIT-jelentés :: Trefort Ágoston Kéttannyelvű Középiskola 1191 Budapest, Kossuth tér 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakközépiskola Trefort Ágoston Kéttannyelvű Középiskola 1191 Budapest, Kossuth tér 12. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek
Zoltánfy István Általános Iskola
4 Zoltánfy István Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése. 6. és 8. évfolyamokon. 6. és 8. évfolyamokon 2017
Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Országos kompetenciamérés Levelezési cím: H - eredményeinek 4400 Nyíregyháza, Gomba kiértékelése utca
Németh Imre Általános Iskola
4 Németh Imre Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály szövegértés Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016 A hatodik osztályban 13 tanulóból 11 fő írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 2 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést
FIT-jelentés :: Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Százhalombattai Arany János Általános
FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2009 9021 Győr, Jókai u. 21. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (6 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr, Jókai u. 21.) B 001 - (4 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr, Jókai u. 21.)
FIT-jelentés :: Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola 2400 Dunaújváros, Bercsényi Miklós u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2009 2400 Dunaújváros, Bercsényi Miklós u. 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (4 évfolyamos gimnázium) (2400 Dunaújváros, Bercsényi Miklós u. 2.) B 001 - (szakközépiskola)
Ady Endre Általános Iskola
4 Ady Endre Általános Iskola 3 Gyál, Ady E. u.. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály matematika 1 3 Gyál, Ady E. u.. Standardizált átlagos képességek matematikából
Ady Endre Általános Iskola
4 Ady Endre Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos
Áldás Utcai Általános Iskola
26 Áldás Utcai Általános Iskola Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. évfolyam matematika Előállítás ideje: 27/3/5 1:22:25 125 Budapest, Áldás u. 1. 1 Standardizált
FIT-jelentés :: Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház 6000 Kecskemét, Alkony u. 11. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2009 Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház 6000 Kecskemét, Alkony u. 11. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési
FIT-jelentés :: Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay utca 4/c-8. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2016 Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay utca 4/c-8. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (1093
Áldás Utcai Általános Iskola
26 Áldás Utcai Általános Iskola Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. évfolyam szövegértés Előállítás ideje: 27/3/ 1:23:3 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből
FIT-jelentés :: Bokod-Dad-Kecskéd-Szákszend Kistérségi Általános Művelődési Központ 2855 Bokod, Fő utca 27. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2012 Bokod-Dad-Kecskéd-Szákszend Kistérségi Általános Művelődési Központ 2855 Bokod, Fő utca 27. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Öveges József Általános Iskola (általános
Ady Endre Általános Iskola
Ady Endre Általános Iskola 36 Gyál, Ady E. u.. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály szövegértés 1 36 Gyál, Ady E. u.. Standardizált átlagos képességek szövegértésből
FIT-jelentés :: Pallavicini Sándor Iskola 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt OM azonosító: Telephely kódja: 011. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 6. évfolyam :: Általános iskola Pallavicini Sándor Iskola 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon
Kispesti Deák Ferenc Gimnázium
27 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 28.3.3. 1:4:4 1 Az Önök telephelyének átlageredménye
FIT-jelentés :: Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom 2500 Esztergom, Főapát u. 1. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2012 Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom 2500 Esztergom, Főapát u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciamérésének értékelése 2017. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI
FIT-jelentés :: 2013 BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT 4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A
2012. ÉVI KOMPETENCIAMÉRÉS
A 2012. ÉVI KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE Mecsekaljai 6. és 8. évfolyam eredményeinek összefoglalása TARTALOM TARTALOM 2 Tudnivalók 3 KÉPESSÉGSZINTEK 3 A TELEPHELY NAGYSÁG SZERINTI BESOROLÁSA
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda
27 Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. évfolyam szövegértés Előállítás ideje: 28.3.22. 15:59:14 1 Az Önök telephelyének
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály szövegértés 1 18
FIT-jelentés :: Csapókerti Általános Iskola 4033 Debrecen, Jánosi utca 86. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2015 Csapókerti Általános Iskola 4033 Debrecen, Jánosi utca 86. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Csapókerti Általános Iskola (általános iskola) (4033 Debrecen, Jánosi utca
FIT-jelentés :: 2012. Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre u. 20. OM azonosító: 032478 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 6. évfolyam :: Általános iskola Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre u. 20. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon Tanulók
SzTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola
27 SzTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. évfolyam matematika Előállítás ideje: 28.6.23. 12:5:16 1 Az Önök telephelyének
FIT-jelentés :: Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay utca 4/c-8. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay utca 4/c-8. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi
FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1124 Budapest, Meredek u. 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.
FIT-jelentés :: 2009 Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1124 Budapest, Meredek u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Arany János Általános Iskola és Gimnázium (általános iskola)
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
27 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 28.3.6.
Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda
27 Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. évfolyam matematika Előállítás ideje: 28.6.23. 1:39: 1 Az Önök telephelyének átlageredménye
Hétvezér Általános Iskola
27 Hétvezér Általános Iskola Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. évfolyam matematika Előállítás ideje: 28..19. 1:9:8 1 Az Önök telephelyének átlageredménye matematikából
Országos kompetencia mérés 2017
Országos kompetencia mérés 2017 Átlageredmények Iskolánk átlageredményét az országos átlaghoz, a megyeszékhelyeken működő általános iskolák átlagához és a megyeszékhelyeken működő nagy általános iskolák
FIT-jelentés :: Lackner Kristóf Általános Iskola 9400 Sopron, Révai Miklós utca 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.
FIT-jelentés :: 2015 9400 Sopron, Révai Miklós utca 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (9400 Sopron, Révai Miklós utca 2.) B 003 - Telephelye (általános iskola) (9400
FIT-jelentés :: Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola 1148 Budapest, Lengyel utca 23. OM azonosító: Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2016 6. évfolyam :: Általános iskola Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola 1148 Budapest, Lengyel utca 23. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban
