A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában"

Átírás

1 A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában Összeállította: Szentmiklósi Miklós mérés-értékelés munkaközösség vezető Vályiné Pápai Viola igazgató

2 A mérésre május 27-én került sor a 6. és 8. évfolyamokon. A mérést a Kassai utca 16 sz alatti telephelyen végeztük. Ebben az évben minőségbiztosító nem érkezett iskolánkba. A 6. és 8. évfolyam mérési füzeteit, telephelyi kérdőíveit és a családi háttérindexhez szükséges kérdőíveket az Oktatási Hivatal megbízásából elszállították, a tesztek javítása, a kérdőívek feldolgozása központilag történt meg. Ennek eredményéről 2015 márciusában az Oktatási Hivatal honlapján tájékozódhattunk, mint intézmény és külön összesítés is készült a fenntartók számára. A tanulók teljesítményét az alábbi táblázatok mutatják, amelyeket szintén az Oktatási Hivatal szakemberei által összeállított elemzésekből készítettünk el. Az adatainkat többféle szempont szerint rendszereztük. Láthatóak az országos, a városi, a kisvárosi és kistérségi iskolák teljesítményei a mi intézményünk eredményeivel összevetve. Az eddigi kompetenciamérés eredményei is összehasonlításra kerültek az idei eredményekkel, amely szintén táblázatos formában tekinthető meg. Lényeges összehasonlítási szempont, a családi háttérindex alapján (szociális háttér) elvégzett elemzés, amely az Irinyis diákoktól elvárható eredményt adja meg.

3 OKM 2014 MATEMATIKA 6. osztály (Jelenlegi: 7. osztály) 19 főből 15-nek volt CSH indexe. (Értékeléshez szükséges a 2/3 mennyiség megléte!) Országosan: 125 (784) iskola jobb volt nálunk; 1139 (1544) ugyanolyan szinten teljesített; 1365 (317) gyengébben teljesített nálunk! Intézmény Elért pontszám Megjegyzés Irinyi János Ált. Isk (1436) 19fő/19fő írt Országos 1491 (1489) 8. évfolyamos 1624 Általános Iskolák 1486 Községi Á.I Városi Á.I Megyeszékhelyi Á.I Budapesti Á.I Kisvárosi Á.I Közepes városi Á.I Nagyvárosi Á.I Észak- Alföldi régió 1464 Derecske-Létavértes kistérség 1456 (1435) Megjegyzés: A zárójeles rész a tavalyi 2013-as eredményt mutatja! Matematika 6. osztály Irinyi János Ált. Isk. Országos évfolyamos Általános Iskolák Községi Á.I. Városi Á.I Megyeszékhelyi Á.I. Budapesti Á.I. Kisvárosi Á.I. 400 Közepes városi Á.I. 200 Nagyvárosi Á.I. Észak- Alföldi régió 0

4 A CSH index tükrében várható eredmény: 1398 (1395) pont. Elért eredmény: 1572 (1436) pont. Következtetés: A tényleges eredmény a várthoz képest lényegesen jobb! 2014-ben: 1sz. alattiak aránya: 0fő 1sz: 0 fő 2sz: 3 fő 3sz: 7 fő 4sz: 5 fő 5sz: 4 fő 2014-ben 6. osztály Matematika átlagpontja: ban 6. osztály Matematika átlagpontja: ben 6. osztály Matematika átlagpontja: ben 6. osztály Matematika átlagpontja: ben 6. osztály Matematika átlagpontja: ban 6. osztály Matematika átlagpontja: ban 6. osztály Matematika átlagpontja: 1461

5 OKM 2014 SZÖVEGÉRTÉS 6. osztály (Jelenlegi: 7. osztály) 19 főből 15-nek volt CSH indexe. (Értékeléshez szükséges a 2/3 mennyiség megléte!) Országosan: 539 (1428) iskola jobb volt nálunk; 1783 (1127) ugyanolyan szinten teljesített; 328 (90) gyengébben teljesített nálunk! Intézmény Elért pontszám Megjegyzés Irinyi János Ált. Isk (1350) 19fő/19fő írt Országos 1481 (1497) 8. évfolyamos 1649 Általános Iskolák 1474 Községi Á.I Városi Á.I Megyeszékhelyi Á.I Budapesti Á.I Kisvárosi Á.I Közepes városi Á.I Nagyvárosi Á.I Észak- Alföldi régió 1442 Derecske-Létavértes kistérség 1394 (1371) Megjegyzés: A zárójeles rész a tavalyi 2014-es eredményt mutatja! Szövegértés 6. osztály Irinyi János Ált. Isk. Országos 8. évfolyamos Általános Iskolák Községi Á.I. Városi Á.I Megyeszékhelyi Á.I. Budapesti Á.I. Kisvárosi Á.I. 400 Közepes városi Á.I Nagyvárosi Á.I. Észak- Alföldi régió

6 A CSH index tükrében várható eredmény: 1350 (1383) pont. Elért eredmény: 1448 (1350) pont. Következtetés: A tényleges eredmény a várthoz képest lényegesen jobb! 2014-ben: 1sz. alattiak aránya: 0 fő 1sz: 1 fő 2sz: 5 fő 3sz: 6 fő 4sz: 5 fő 5sz: 1 fő 5,3% fő 6sz: 1 fő ben 6. osztály Szövegértés átlagpontja: ban 6. osztály Szövegértés átlagpontja: ben 6. osztály Szövegértés átlagpontja: ben 6. osztály Szövegértés átlagpontja: ben 6. osztály Szövegértés átlagpontja: ban 6. osztály Szövegértés átlagpontja: ban 6. osztály Szövegértés átlagpontja: 1456

7 OKM 2014 MATEMATIKA 8. osztály (Jelenlegi: 9. osztály) 20 főből 18 - főnek volt CSH indexe. (Értékeléshez szükséges a 2/3 mennyiség megléte!) Országosan: 248 (154) iskola jobb volt nálunk; 1592 (1212) ugyanolyan szinten teljesített; 886 (1359) gyengébben teljesített nálunk! Intézmény Elért pontszám Megjegyzés Irinyi János Ált. Isk (1702) 20fő/20fő írt Országos 1617 (1620) 8. évfolyamos gimn évfolyamos gimn Általános Iskolák 1602 Községi Á.I Városi Á.I Megyeszékhelyi Á.I Budapesti Á.I Kisvárosi Á.I Közepes városi Á.I Nagyvárosi Á.I Észak- Alföldi régió 1590 Derecske-Létavértes kistérség 1566 (1546) Megjegyzés: A zárójeles rész a tavalyi 2013-as eredményt mutatja! Matematika 8. osztály Irinyi János Ált. Isk. Országos 8. évfolyamos gimn. 6. évfolyamos gimn. Általános Iskolák 1000 Községi Á.I Városi Á.I. Megyeszékhelyi Á.I. Budapesti Á.I. Kisvárosi Á.I. Közepes városi Á.I. 0

8 A CSH index tükrében várható eredmény: 1531 (1530) pont. Elért eredmény: 1660 (1702) pont. Következtetés: A tényleges eredmény a várthoz képest lényegesen jobb! 2014-ben: 1sz. alattiak aránya: 0 fő 1sz:0 fő 2sz: 0 fő 3sz: 8 fő 4sz: 6 fő 5sz: 3 fő 6sz: 3 fő 2014-ben 8. osztály Matematika átlagpontja: ban 8. osztály Matematika átlagpontja: ben 8. osztály Matematika átlagpontja: ben 8. osztály Matematika átlagpontja: ben 8. osztály Matematika átlagpontja: ban 8. osztály Matematika átlagpontja: ban 8. osztály Matematika átlagpontja: 1701

9 OKM 2014 SZÖVEGÉRTÉS 8. osztály (Jelenlegi: 9. osztály) 20 főből 18 - főnek volt CSH indexe. (Értékeléshez szükséges a 2/3 mennyiség megléte!) Országosan: 952 (219) iskola jobb volt nálunk; 1567 (1638) ugyanolyan szinten teljesített; 207 (868) gyengébben teljesített nálunk! Intézmény Elért pontszám Megjegyzés Irinyi János Ált. Isk (1598) 20fő/20fő írt Országos 1557 (1555) 8. évfolyamos gimn évfolyamos gimn Általános Iskolák 1540 Községi Á.I Városi Á.I Megyeszékhelyi Á.I Budapesti Á.I Kisvárosi Á.I Közepes városi Á.I Nagyvárosi Á.I Észak- Alföldi régió 1518 Derecske-Létavértes kistérség 1442 Megjegyzés: A zárójeles rész a tavalyi 2013-as eredményt mutatja! Szövegértés 8. osztály Irinyi János Ált. Isk. Országos 8. évfolyamos gimn. 6. évfolyamos gimn. Általános Iskolák Községi Á.I. Városi Á.I. Megyeszékhelyi Á.I. Budapesti Á.I. Kisvárosi Á.I. Közepes városi Á.I. Nagyvárosi Á.I.

10 A CSH index tükrében várható eredmény: 1454 (1465) pont. Elért eredmény: 1482 (1598) pont. Következtetés: A tényleges eredmény a várhatóhoz képest lényegesen nem tér el! (2014) 2014-ben: 1sz. alattiak aránya: 0 fő 1sz: 0 fő 2sz: 6 fő 3sz: 3 fő 4sz: 8 fő 5sz: 3 fő 6sz: 0 fő 7sz: 0 fő 2014-ben 8. osztály Szövegértés átlagpontja: ban 8. osztály Szövegértés átlagpontja: ben 8. osztály Szövegértés átlagpontja: ben 8. osztály Szövegértés átlagpontja: ben 8. osztály Szövegértés átlagpontja: ban 8. osztály Szövegértés átlagpontja: ban 8. osztály Szövegértés átlagpontja: 1562

11 Értékelés a törvényi háttér tükrében A felmérés eredményéről a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 80. (2) bekezdése alapján a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon és időpontig minden intézmény és fenntartó visszajelzést kap. Ez segíti az intézményeket abban, hogy objektív képet kapjanak teljesítményükről, megismerjék erősségeiket és gyenge pontjaikat a felmért tudásterületeken. Az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a mérés eredményeiről országos elemzést készít. A Hivatal az országos elemzést megküldi az minisztériumnak, amely a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott időpontig a kormányzati honlapon nyilvánosságra hozza. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 80. -ában foglaltak szerint az iskola székhelye szerint illetékes kormányhivatal felhívja az iskola fenntartójának figyelmét, hogy az általa fenntartott iskolában intézkedési terv elkészítését kell kezdeményeznie, ha az adott évben elvégzett mérések központilag feldolgozott eredményei alapján a felmért évfolyamok vonatkozásában az iskola bármely telephelyére és bármely képzési típusára vonatkozóan a) a 6. évfolyamon a tanulók legalább fele szövegértésből és legalább fele matematikából nem érte el a 2. képességszintet, b) a 8. évfolyamon a tanulók legalább fele szövegértésből és legalább fele matematikából nem érte el a 3. képességszintet, c) a 10. évfolyamon a tanulók legalább fele szövegértésből és legalább fele matematikából nem érte el a 3. képességszintet. A képességszinteket az adott tanévben az országos mérési feladatok keretében felmért tanulók teljesítményértékei alapján kell meghatározni pedagógiai, méréselméleti és statisztikai számítások alapján. A képességszinteket a tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet - évente, az országos mérések lebonyolítása évének megjelölésével együtt - tartalmazza.

12 A 2012/2013. tanévben lefolytatott országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határok A tanulók képességszintjeinek határai a standard képességpontok skáláján (A képességszintek határértékeire eső képességpont esetén a tanuló teljesítményét a magasabb képességszintbe kell sorolni.) Matematika (egységesen a 6, a 8. és a 10. évfolyamon) a) a 6. évfolyamon a tanulók legalább fele szövegértésből és legalább fele matematikából nem érte el a 2. képességszintet, 1. alatti szint: 1168-ig 1. szint: szint: szint: szint: szint: szint: szint: 1984 től. Szövegértés (egységesen a 6, a 8. és a 10. évfolyamon) 1. alatti szint: 1071-ig 1. szint: szint: szint: szint: szint: szint: szint: 1911 től. Matematika (egységesen a 6, a 8. és a 10. évfolyamon) b) a 8. évfolyamon a tanulók legalább fele szövegértésből és legalább fele matematikából nem érte el a 3. képességszintet, 1. alatti szint: 1168-ig A 8. osztály esetében matematikából 0,00 % azon 1. szint: tanulók aránya, akik nem érik el a 3-as szintet. 2. szint: szint: szint: Következtetés: Az 50 % - ot nem éri el a 3-as szint 5. szint: alatt lévő tanulók aránya, így nem kell intézkedési 6. szint: szint: 1984 től. tervet készíteni. Szövegértés (egységesen a 6, a 8. és a 10. évfolyamon) 1. alatti szint: 1071-ig 1. szint: szint: szint: szint: szint: szint: szint: 1911 től. A 6. osztály esetében matematikából 0,00 % azon tanulók aránya, akik nem érik el a 2.-es szintet. Következtetés: Az 50 % - ot nem éri el a 2-es szint alatt lévő tanulók aránya, így nem kell intézkedési tervet készíteni. A 6. osztály esetében szövegértésből 5,3 % azon tanulók aránya, akik nem érik el a 2.-es szintet. Következtetés: Az 50 % - ot nem éri el a 2-es szint alatt lévők aránya, így nem kell intézkedési tervet készíteni. A 8. osztály esetében szövegértésből 30,00 % azon tanulók aránya, akik nem érik el a 3-as szintet. Következtetés: Az 50 % - ot nem éri el a 3-as szint alatt lévők aránya, így nem kell intézkedési tervet készíteni.

13 1304 pont Matematika (6. évfolyamon) a) a 6. évfolyamon a tanulók legalább fele szövegértésből és legalább fele matematikából nem érte el a 2. képességszintet, 1. alatti szint: 1168-ig 1. szint: szint: szint: szint: szint: szint: szint: 1984 től. A 6. osztály esetében matematikából 0,00 % azon tanulók aránya, akik nem érik el a 2.-es szintet. Következtetés: Az 50 % - ot nem éri el a 2-es szint alatt lévő tanulók aránya, így nem kell intézkedési tervet készíteni pont

14 Szövegértés (6. évfolyamon) 1. alatti szint: 1071-ig 1. szint: szint: szint: szint: szint: szint: szint: 1911 től. A 6. osztály esetében szövegértésből 5,3 % azon tanulók aránya, akik nem érik el a 2.-es szintet. Következtetés: Az 50 % - ot nem éri el a 2-es szint alatt lévők aránya, így nem kell intézkedési tervet készíteni pont Matematika (8. évfolyamon) b) a 8. évfolyamon a tanulók legalább fele szövegértésből és legalább fele matematikából nem érte el a 3. képességszintet, 1. alatti szint: 1168-ig A 8. osztály esetében matematikából 0,00 % azon tanulók 1. szint: aránya, akik nem érik el a 3-as szintet. 2. szint: szint: szint: szint: szint: szint: 1984 től. Következtetés: Az 50 % - ot nem éri el a 3-as szint alatt lévő tanulók aránya, így nem kell intézkedési tervet készíteni.

15 1351 pont Szövegértés (8. évfolyamon) 1. alatti szint: 1071-ig 1. szint: szint: szint: szint: szint: szint: szint: 1911 től. A 8. osztály esetében szövegértésből 30,00 % azon tanulók aránya, akik nem érik el a 3-as szintet. Következtetés: Az 50 % - ot nem éri el a 3-as szint alatt lévők aránya, így nem kell intézkedési tervet készíteni. Az alapszintet el nem érő tanulók aránya: Mérési terület Évfolyam Képzési forma Alapszint Az alapszint alatt teljesítő tanulók aránya (%) A Országosan telephelyen Matematika 6. o ált.isk 3. képességszint 15,8 % 39,5 % 43,6 % 8. o ált.isk 4. képességszint 35,0 % 42,0 % 46,9 % Szövegértés 6. o ált.isk 3. képességszint 31,6 % 26,3 % 29,4 % 8. o ált.isk 4. képességszint 45,0 % 36,3 % 41,2 % A megfelelő képzési típusban/településtípusban Fejlesztési terv készítése szükséges az intézkedési terv elkerüléséhez!

16 A 8. osztályosok eredményeiből levonható konklúziók Az összehasonlító táblázatokból is kitűnik, hogy a 8. osztályos tanulóink az országos átlaghoz, a városihoz, a kisvárosihoz és a kistérségi átlaghoz képest viszonyítva is szignifikánsan jobban teljesítettek. A többéves eddigi eredményeinkkel való összehasonlítás is olyan tendenciát mutat, amely alátámasztja a kompetencia alapú oktatás alkalmazásának sikerességét. A legnagyobb eredménynek azt tartjuk, hogy tanulóink teljesítménye több területen is lényegesen jobb, mint amit a családi háttérindex alapján az Oktatási Hivatal elvárhatónak tartott. Ez az index mutatja meg, hogy a kedvezőtlen szociális háttér ellenére a magas hozzáadott pedagógiai értéknek köszönhetően a tanulók mégis jóval felülteljesítették a tőlük elvárható szintet. Külön siker, hogy míg a korábbi években előfordult egyes szinten, vagy ez alatt teljesítő tanuló, addig ez az érték mára már nullára csökkent, így elmondható az is, hogy valamennyi mérésben résztvevő diák rendelkezik a középfokú iskolák követelményeinek elsajátításához szükséges kompetenciákkal. A 6. osztályosok eredményeiből levonható konklúziók A 6. osztályos tanulóink matematikából az országos átlaghoz, a városihoz, a kisvárosihoz képest nem szignifikánsan, de jobban teljesítettek. Szövegértésből az országos átlaghoz, a városihoz, a kisvárosihoz és a kistérségi átlaghoz hasonlóan teljesítettek.

17 A nevelőtestület, a kompetenciamérések eredményeinek javítása érdekében, az alábbi fejlesztésre irányuló célokat, feladatokat tűzte ki: kompetencia alapú feladatok nagyobb teret kapjanak a tanórákon egyéni fejlesztőn foglalkozásokon hasonló feladatok megoldása időbeli korlátok felállítása, a tanulók megtanítása az idővel való helyes gazdálkodásra a tananyagok elsajátítása, mérése, gyakorlása közben kompetenciamérésben előforduló feladattípusok nagyobb számú alkalmazása, beillesztésük a tanmenetbe is önálló feladatmegoldás erősítése a tanulókban 8. osztályos magyar és történelem óra elején kompetenciaalapú feladatok megoldása rendszeresen csoportbontásban tartott órákat, egyéni fejlesztőfoglalkozások egy részét mérésre való felkészülésre használja minden nevelő A kompetenciamérés eredményeit a nevelőtestület a június 22-én ismerte és tárgyalta meg. Létavértes, június. 20. Szentmiklósi Miklós mérés-értékelés munkaközösség-vezető Vályiné Pápai Viola igazgató

A 2015.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában

A 2015.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában A 2015.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában Összeállította: Szentmiklósi Miklós mérés-értékelés munkaközösség vezetője A mérésre 2015. május 25-én került sor a

Részletesebben

A 2017.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában

A 2017.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában A 2017.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában Szentmiklósi Miklós mérési-értékelési munkaközösség vezetője Vályiné Pápai Viola igazgató A mérésre 2017. május 24-én

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Az Országos kompetenciamérés céljai Iskolák, fenntartók: a visszajelzés az intézmény, tanulócsoportok és a tanulók egyéni teljesítményéről saját elemzések készítése saját mérések

Részletesebben

Az Országos Kompetencia Mérés eredményei az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a ig tartó időszakban

Az Országos Kompetencia Mérés eredményei az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a ig tartó időszakban Az Országos Kompetencia Mérés eredményei az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a 2011-2016-ig tartó időszakban Az Expanzió Humán Szolgáltató szakértői elemzése szerint az OKM intézményi szintű

Részletesebben

Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI

Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI 2015. évi OKM Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI Intézményi összefoglaló jelentés 2015. évi Országos Kompetenciamérés eredményeiről Gyöngyössolymos, 2016. április 2015. évi OKM

Részletesebben

Pécs, május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető

Pécs, május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető Pécs, 2016. május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető Intézményi eink: Matematika 6. Matematika 8. Szövegértés 6. Szövegértés 8. Intézmény 1635 (1613;1658) 1702 (1685;1717) 1623 (1600;1650)

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva 2016. június 17. 6 évfolyam A hatodik évfolyamon összesen 296 diák tanult

Részletesebben

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003 Országos kompetencia mérés Telephelyi jelentés 6.évfolyam : Általános iskola Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: 201076 Telephely

Részletesebben

A 2017-es Országos Kompetenciamérés eredményei:

A 2017-es Országos Kompetenciamérés eredményei: A 2017-es Országos Kompetenciamérés eredményei: Hatodik és nyolcadik évfolyamos tanulóink minden évben részt vesznek az Országos Kompetenciamérésen szövegértésből és matematikából. A jelentéseket a mérést

Részletesebben

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése A 2008. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése Bevezetés A közoktatásért felelős minisztérium megbízásából 2008-ban hatodik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre.

Részletesebben

Országos kompetencia mérés 2017

Országos kompetencia mérés 2017 Országos kompetencia mérés 2017 Átlageredmények Iskolánk átlageredményét az országos átlaghoz, a megyeszékhelyeken működő általános iskolák átlagához és a megyeszékhelyeken működő nagy általános iskolák

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika

Részletesebben

FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika

Részletesebben

tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika

tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika OKÉV felmérés értékelése 2011-2012. tanév Országos Kompetenciamérésének értékelése 6. évfolyam matematika Országos szinten 2087 általános iskola vett részt a mérésben. Nálunk jobb teljesítményt 28 iskola

Részletesebben

Országos kompetencia-mérés Létszámadatok

Országos kompetencia-mérés Létszámadatok A mérésben résztvevő tanulók száma: Országos kompetencia-mérés. Létszámadatok : 71fő (mérésre jogosult 77 fő), azaz a mérésre jogosultak kb. 8-a részt vett a mérésben. (CSH-index-szel rendelkezik 61 fő)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Würtz Ádám Társult Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Fő Utcai Tagiskola 7090 Tamási, Fő u. 1. Matematika Országos kompetenciamérés

Részletesebben

FIT-jelentés :: Petőfi Sándor Általános Iskola és Benedek Elek Tagiskola 2163 Vácrátót, Petőfi tér 6. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Petőfi Sándor Általános Iskola és Benedek Elek Tagiskola 2163 Vácrátót, Petőfi tér 6. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Petőfi Sándor Általános Iskola és Benedek Elek Tagiskola 2163 Vácrátót, Petőfi tér 6. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek

Részletesebben

Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Kompetencia 2012 6.osztály MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz

Részletesebben

Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Kompetencia 2012 MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz viszonyítva

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat Iskolája 4765 Csenger, Ady Endre u. 13-15. Matematika Országos kompetenciamérés

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Fazekas - Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3525 Miskolc, Fazekas u. 6. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Általános Művelődési Központ Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye 6000

Részletesebben

A telephely létszámadatai:

A telephely létszámadatai: Országos kompetenciamérés értékelése - matematika 2011. 2011. tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2008 Telephelyi jelentés 6. évfolyam :: Általános iskola József Attila Általános Iskola

FIT-jelentés :: 2008 Telephelyi jelentés 6. évfolyam :: Általános iskola József Attila Általános Iskola FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola 4030 Debrecen, Monostorpályi u. 63. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika

Részletesebben

Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen. matematikából és szövegértésből

Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen. matematikából és szövegértésből Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen Általános iskola 8. osztály matematikából és szövegértésből Matematika Szövegértés Iskolánkban Ált. iskolákban Budapesti ált. iskolákban Iskolánkban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ölbey Irén Általános Iskola 4495 Döge, Osváth tér 6. OM azonosító: Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Ölbey Irén Általános Iskola 4495 Döge, Osváth tér 6. OM azonosító: Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Ölbey Irén Általános Iskola 4495 Döge, Osváth tér 6. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE LÉTSZÁMADATOK Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 2016 6. a 6. b osztály 1. ÁTLAGEREDMÉNYEK A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági

Részletesebben

FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában

FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában 1. Létszámadatok: A 2011-es kompetenciamérésben, a 6.évfolyamosok közül 64, míg a nyolcadik évfolyamosok közül 76 tanuló

Részletesebben

FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola 9900 Körmend, Thököly u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola 9900 Körmend, Thököly u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola 9900 Körmend, Thököly u. 31. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek

Részletesebben

FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon

FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Intézményi jelentés FIT jelentés 2016 Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Az intézmény egy jelentést kap a 6- és a 8. évfolyam esetében. Emellett készült egy összesített jelentés is. Az adatok a 2015-16-os

Részletesebben

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve Az iskola önmeghatározása (PP alapján) Iskolánk nyolc évfolyamos, koedukált, katolikus általános iskola. Iskolánkban prioritása van a teljes

Részletesebben

FIT-jelentés :: Hild József Általános Iskola 1051 Budapest, Nádor u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Hild József Általános Iskola 1051 Budapest, Nádor u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Hild József Általános Iskola 1051 Budapest, Nádor u. 12. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2009 Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Arany János Általános Iskola és Gimnázium (általános

Részletesebben

A Rumi Rajki István Általános Iskola pedagógiai munkájának elemzése

A Rumi Rajki István Általános Iskola pedagógiai munkájának elemzése A Rumi Rajki István Általános Iskola pedagógiai munkájának elemzése A 2014/2015. TANÉVBEN ÉS A KORÁBBI TANÉVEKBEN MEGSZERVEZETT ORSZÁGOS ALAPKÉSZSÉG, KÉPESSÉG MÉRÉS A HIVATAL ÁLTAL FELDOLGOZOTT ÉS KÖZZÉTETT

Részletesebben

FIT-jelentés :: Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest, Bajza u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest, Bajza u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest, Bajza u. 2. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Nyugat-Magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola 9022 Győr, Gárdonyi u. 2-4. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 A hatodik osztályban 12 tanulóból 11 írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 3 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben

FIT-jelentés :: Stromfeld Aurél Általános Iskola 1202 Budapest, Mártirok u OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Stromfeld Aurél Általános Iskola 1202 Budapest, Mártirok u OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Stromfeld Aurél Általános Iskola 1202 Budapest, Mártirok u. 205. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése. 6. és 8. évfolyamokon. 6. és 8. évfolyamokon 2017

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése. 6. és 8. évfolyamokon. 6. és 8. évfolyamokon 2017 Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Országos kompetenciamérés Levelezési cím: H - eredményeinek 4400 Nyíregyháza, Gomba kiértékelése utca

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 2890 Tata, Tanoda tér 5. Matematika Országos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2500 Esztergom, Helischer u. 5. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények

Részletesebben

Németh Imre Általános Iskola

Németh Imre Általános Iskola 4 Németh Imre Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály szövegértés Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE 2015-2016. tanév Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Nagyesztergár A kompetenciamérésről A 6., a 8. és a 10. évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 2000 Szentendre, Rákóczi u. 6. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 2000 Szentendre, Rákóczi u. 6. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2008 II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 2000 Szentendre, Rákóczi u. 6. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon 1142 Budapest,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2009 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (2100 Gödöllő, Batthyány u. 32.) Az intézmény létszámadatai a on Tanulók száma A

Részletesebben

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2009 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 6 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2008 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2008 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakközépiskola Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola 4024 Debrecen, Varga u. 5. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakiskola Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola 9700 Szombathely, Szent Márton u. 77. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2009 Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (6 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr,

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményei Kiskulcsosi Általános Iskola 035857 Telephelyi jelentés 6. 8. évfolyam szövegértés

Országos kompetenciamérés eredményei Kiskulcsosi Általános Iskola 035857 Telephelyi jelentés 6. 8. évfolyam szövegértés Országos kompetenciamérés eredményei Kiskulcsosi Általános Iskola 035857 Telephelyi jelentés 6. 8. évfolyam szövegértés Karcag, 2011. április 4. Horváthné Pandur Tünde munkaközösség vezető Kiskulcsosi

Részletesebben

Ady Endre Általános Iskola

Ady Endre Általános Iskola Ady Endre Általános Iskola 36 Gyál, Ady E. u.. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály szövegértés 1 36 Gyál, Ady E. u.. Standardizált átlagos képességek szövegértésből

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013 A hatodik osztályban 26 tanulóból 26 fő írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 0 fő SNI-s, 4 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola

Hunyadi János Általános Iskola 4 Hunyadi János Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Juhász Gyula Általános Iskola 2600 Vác, Báthori u OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Juhász Gyula Általános Iskola 2600 Vác, Báthori u OM azonosító: Intézményi jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2009 Juhász Gyula Általános Iskola 2600 Vác, Báthori u. 17-19. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Juhász Gyula Általános Iskola (általános iskola) (2600 Vác, Báthori u. 17-19.)

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakiskola Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 6726 Szeged, Temesvári krt. 38. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakközépiskola Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Weöres Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola - Gimnáziumtagintézmény. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Weöres Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola - Gimnáziumtagintézmény. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Weöres Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola - Gimnáziumtagintézmény 1098 Budapest, Toronyház u. 21 Matematika Országos kompetenciamérés

Részletesebben

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kép:

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kép: ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2 0 1 6. É V I E R E D M É N Y E K Kép: http://eduline.hu/kozoktatas/2016/3/3 OKM_2016 INFOGRAFIKA OKM_2016 INFOGRAFIKA 6.o. 1535 8.o. 1632 OKM_2016 INFOGRAFIKA 6.o. 1547 8.o.

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában

Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában A mérések és a hozzá tartozó dokumentumok itt tekinthetõk meg. Intézményi jelentés A 2001 õszén elkezdõdött Országos kompetenciamérések sorában

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2008 Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály szövegértés 1 18

Részletesebben

FIT-jelentés :: Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakközépiskola Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek

Részletesebben

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kolping Katolikus Szakképző Iskola 7100 Szekszárd, Pázmány tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Kolping Katolikus Szakképző Iskola 7100 Szekszárd, Pázmány tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 7100 Szekszárd, Pázmány tér 4. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan jobban, hasonlóan,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1124 Budapest, Meredek u. 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1124 Budapest, Meredek u. 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2009 Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1124 Budapest, Meredek u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Arany János Általános Iskola és Gimnázium (általános iskola)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Széchenyi István Általános Iskola Arló 3663 Arló, Rákóczi út 3/A. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Széchenyi István Általános Iskola Arló 3663 Arló, Rákóczi út 3/A. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2011 Széchenyi István Általános Iskola Arló 3663 Arló, Rákóczi út 3/A. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 004 - Széchenyi István Általános Iskola (általános iskola) (3663 Arló,

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakiskola Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola 9024 Győr, Örkény I. u. 8. Matematika Országos

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2009 Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 1108 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Montessori Alapítványi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Krúdy Gyula Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 64. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Krúdy Gyula Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 64. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Krúdy Gyula Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 64. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan

Részletesebben

FIT-jelentés :: Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2008 Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Jedlik Ányos Gimnázium 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Jedlik Ányos Gimnázium 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Jedlik Ányos Gimnázium 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2009 Szász Endre Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény 7255 Nagyberki, Ifjúság u. 1.

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2009 Szász Endre Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény 7255 Nagyberki, Ifjúság u. 1.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2040 Budaörs, Esze Tamás u. 1. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2040 Budaörs, Esze Tamás u. 1. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2011 Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2040 Budaörs, Esze Tamás u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Mindszenty József Római Katolikus Általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: Jókai Mór Általános Iskola 7622 Pécs, Jókai Mór u. 49. OM azonosító: Telephely kódja: 006. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Jókai Mór Általános Iskola 7622 Pécs, Jókai Mór u. 49. OM azonosító: Telephely kódja: 006. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Jókai Mór Általános Iskola 7622 Pécs, Jókai Mór u. 49. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakiskola Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Petőfi Sándor u. 1. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények

Részletesebben

FIT-jelentés :: Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2008 Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kecskeméti Református Gimnázium 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Kecskeméti Református Gimnázium 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Kecskeméti Református Gimnázium 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika

Részletesebben

FIT-jelentés :: Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2008 Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola

Hunyadi János Általános Iskola 4 Hunyadi János Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2009. Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: 032551 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2009. Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: 032551 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2009 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 6. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szerb Antal Gimnázium 1164 Budapest, Batthyány Ilona u. 12. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Szerb Antal Gimnázium 1164 Budapest, Batthyány Ilona u. 12. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Szerb Antal Gimnázium 1164 Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan

Részletesebben

Radnóti Miklós Gimnázium

Radnóti Miklós Gimnázium 27 Radnóti Miklós Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 28.2.29. 11:2:34 1 Az Önök telephelyének átlageredménye

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakiskola Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskolája 2500 Esztergom, Budai Nagy Antal u. 38. Matematika Országos kompetenciamérés

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016 A hatodik osztályban 13 tanulóból 11 fő írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 2 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben

FIT-jelentés :: Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2009 8. évfolyam :: Általános iskola Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Hétvezér Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Hétvezér tér 1. OM azonosító: 030062. Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: 2012. Hétvezér Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Hétvezér tér 1. OM azonosító: 030062. Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2012 Hétvezér Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Hétvezér tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Hétvezér Általános Iskola (általános iskola) (8000 Székesfehérvár, Hétvezér

Részletesebben

FIT-jelentés :: Epreskerti Általános Iskola 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Epreskerti Általános Iskola 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2011 Epreskerti Általános Iskola 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Epreskerti Általános Iskola (általános iskola) (4030 Debrecen, Epreskert

Részletesebben

KOMPETENCIA MÉRÉS ÉVFOLYAM

KOMPETENCIA MÉRÉS ÉVFOLYAM KOMPETENCIA MÉRÉS 2015. 6. ÉVFOLYAM MATEMATIKA A tanulók átlageredménye: Telephely: 1464 Országos: 1497 Városi ált. isk.: 1480 Megyeszékh. ált. isk.: 1530 Iskolánk átlageredménye rosszabb, mint az országos,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2009 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u. 6-14. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Pázmány Péter Utcai Óvoda és Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27. OM azonosító: Telephely kódja: 005

FIT-jelentés :: Pázmány Péter Utcai Óvoda és Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27. OM azonosító: Telephely kódja: 005 FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Pázmány Péter Utcai Óvoda és Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2008 Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan

Részletesebben

Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola

Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola 26 Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.26. 13:17:29 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az

Részletesebben