Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
|
|
- Mátyás Pap
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: / Ea.: dr. Ruzsáli Pál Bang Gyula Nagyné Korek Katalin Radócz Zoltán Tárgy: el zetes konzultációs eljárás Nemzeti Infrastruktúra Fejleszt Zrt. Budapest Váci út Tisztelt Ügyfelünk! Az UTIBER Kft. (1115 Budapest, Csóka u ) március 9-én benyújtotta az M9 autóút 53 sz. f út M5 (Szeged) közötti szakasz tárgyában a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) alapján az el zetes vizsgálati dokumentációt. Az eljárás során a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási hivatal hiánypótlást kért, szakhatósági hozzájárulását szeptember 14-én küldte meg a felügyel ségre. Jogszabályváltozás miatt a R. 29. (1)-(2) bekezdése alapján, mivel az ügyfél kérelmét a rendelet hatálybalépését l (2010. augusztus 28.) számított nyolc napon belül nem vonta vissza, az eljárást el zetes konzultációs eljárásként kell folytatni. A felügyel ség az el zetes konzultáció keretében a R. 5/B. (3) bekezdés a) pontja alapján tekintettel arra, hogy a tevékenység kizárólag az 1. számú mellékletbe tartozik, a 6. számú melléklet figyelembevételével az alábbi véleményt adja: A konzultációs terv felülvizsgálata során el ször öt nyomvonalváltozat került kidolgozásra, majd a végleges változatban csak a C és D változat szerepel. Minden változat az el szakasz 53 sz. f úti csomópontjából indul és az M5 M43 autópálya csomópontban végz dik. A változatok f bb jellemz k a következ k: C változat Hossza: m Csomópontok száma: 3 db tárgyak száma: 8 db D változat Hossza: m Csomópontok száma: 3 db tárgyak száma: 8 db Ügyfélfogadás Központ: H és Cs: 9:00-11:30 és 12:30-15:00, K 9:00-11:30, Sze 12:30-15:00; Kirendeltség: H-P 9:00-12:00 Központ: 6721 Szeged, Fels -Tisza part 17. Postacím: 6701 Szeged, Pf.: 1048, Tel.: (62) Fax: (62) Kirendeltség: 6500 Baja, Bajcsy-Zs. u. 10., Postacím: 6501 Baja, Pf.: 113, Tel.: (79) Fax: (79) atiktvf@atiktvf.hu, Honlap:
2 2 A nyomvonalak átlagosan 2 m magas töltésben haladnak. A csomóponti ágak koronaszélessége 8,00 m, burkolatszélessége 5,50 m. Csomóponti ágak összes hossza mindkét változatban: 4200 m. Szükséges egyéb útkorrekciók hossza: C változat: 2635 m D változat: 7626 m A C és D tervezett nyomvonalak a következ jelent sebb településekt l északra vezetnek: Tompa, Ásotthalom, Mórahalom, Domaszék, Öttömös, Ruzsa és Zákányszék. A következ települések a C és D nyomvonal változatoktól északra helyezkednek el: Balotaszállás, Pusztamérges, Üllés, Bordány, Zsombó. Vízvédelmi szempontból a jelent sebb figyelembe vett hatótényez k: - anyagnyer helyek kialakítása - földmunkák, tereprendezés, útalapok építése - új út és kapcsolódó m tárgyak építése - vízelvezet, víztelenít rendszer építése és m ködése - közlekedési csomópontok, m tárgyak építése - köd képesség fenntartása (pl. útkarbantartás, téli sózás) - kapcsolódó létesítmények m ködése - balesetek, nem természeti eredet haváriák. Az M9 gyorsforgalmi út tervezett nyomvonalához közel, a tervezett közlekedési létesítmény hatásterületébe több természeti terület is esik. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) /2006. számú, a korábbi környezeti vizsgálat mellékletei között található állásfoglalásában lehatárolta azon területeket, melyek a gyorsforgalmi út közvetlen közelében találhatók és nyilvántartott, természeti értékkel rendelkez területek. A benyújtott dokumentáció tartalmazza az él helyek lehatárolását, jellemzését a területen, melynek alapját a július augusztusban történt terepbejárás adta. A tevékenység a R. 1. melléklet 37. pontja értelmében [Gyorsforgalmi út (autópálya, autóút)] környezeti hatásvizsgálat köteles. A benyújtandó környezeti hatástanulmányban a R számú mellékletében foglalt tartalmi követelményeken túl, a következ kre szükséges kitérni: Víz- és talajvédelem 1. Az autóút nyomvonala számos különböz hasznosítású belvízelvezet csatorna felett halad át. A pálya felületére hulló csapadékvizek elvezetése elhelyezése a tervezett szakaszok mindkét oldalán nyíltszelvény, földmedr talpárokkal történik. A talpárkok egyrészt, ahol a lefolyási viszonyok engedik él víz befogadókba kötnek, másrészt tározó szikkasztó jelleggel üzemelnek, illetve tározó szikkasztó tavakba továbbítják a csapadékvizeket. Az autóút él víz csatornakeresztezéseknél, a keresztez dési tárgyak kialakításánál, a bevezetések helyeinél olyan m szaki megoldást kell alkalmazni, mely biztosítja az autóút teljes nyomvonalán, hogy az út felületr l a csatornákba szennyez anyag ne kerülhessen. Ismertetni kell azokat a védelmi intézkedéseket, melyekkel teljesül, hogy a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekr l és a -szennyezések mérésér l szóló 6/2009. (IV.
3 3 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendeletben meghatározott "B" szennyezettségi határértéknél kedvez tlenebb állapotot nem okozzák a talajban, földtani közegben és a felszín alatti vizekben. 2. Ismertessék hogyan teljesülnek az autóút üzemeltetésével kapcsolatban a teljes nyomvonalon megvalósuló id szakos vízfolyásokba való bevezetésekre, a 28/2004.(XII. 25.) KvVM rendelet 2. számú mellékletében 3. területi kategóriára megállapított kibocsátási határértékek. 3. A gyorsforgalmi út vízfolyásokat keresztez szakaszainál, amennyiben lehetséges a keresztez dést l számított fm hosszon a nyílt, burkolatlan árkokat szakaszolni kell az esetlegesen el forduló haváriák kártételének lokalizására. Mutassák be ezen szaki megoldásokat. 4. Az út talpárkainak belvízcsatornákba való bekötéséhez, vizsgálni kell a befogadók terhelhet ségét, a belvizek és az útfelületen keletkez csapadékvizek szabad elfolyásának biztosítására. Ahol a szikkasztó, tározó árkok fenékszintje alatta van a maximális talajvízszintnek, az árkok befogadóképességének meghatározásánál azt figyelembe kell venni. 5. A pálya talpárkainak méretezéskor környez esetlegesen átszelt vízgy jt területtel is számolni kell. A vízgy jt terület lehatárolásával vegyék figyelembe a terep lejtésviszonyait. 6. Ismertetni kell, hogy a gyorsforgalmi út nyomvonalának közelében található-e kijelölt vagy távlati vízbázis. 7. Talajmechanikai fúrások alapján meg kell állapítani a tervezéssel érintett területen a talajvíz maximális vízszintjét és áramlási irányát. 8. El fordulhatnak a tervezési területen olyan sekély vagy mélyfúrású kutak az esetleges pontatlan bejegyzések következtében, amelyek az autóút nyomvonalának közvetlen hatásterületére esnek. Vegyék számba ezeket, illetve mutassák be, hogy azokat hogyan váltják ki. 9. A töltés építéséhez a földanyagot anyagnyer helyr l kell biztosítani. Az anyagnyer helyek kialakításával, és m ködésével kapcsolatos információkat ismertetni kell. 10. Ki kell térni a nyomvonal mellett létesítend kapcsolódó létesítmények (pihen k, üzemanyagtölt állomások) felszín alatti vízre és földtani közegre gyakorolt hatásának bemutatására. 11. Részletesen ki kell térni a téli síkosság-mentesítés felszíni és felszín alatti vízkészletre gyakorolt hatásának vizsgálatára, különösen a szennyez désre érzékeny területeken a környezetkímél technológia bevezetésére. 12. Ismertetni kell a melléképítmények létesítésével és m ködésével, a vízelvezet, víztelenít rendszer építésével és m ködésével, vízépítési m tárgyak elhelyezésével, illetve a haváriás lehet ségek kialakulásával járó környezeti hatásokat. 13. Ismertetni kell a tevékenység végzése során jelentkez vízigényt, illetve a vízhasználattal összefüggésben keletkez szennyvizek elvezetésének, elhelyezésének módját.
4 4 Leveg -és zajvédelem 14. A hatásvizsgálati dokumentációban meg kell adni a létesítmény 50 m-es védelmi övezetébe es ingatlanok adatait. 15. Helyszínrajzon kell ábrázolni a védelmi övezetet, bejelölve a kijelölésre kerül védelmi övezetben jelenleg található állandó emberi tartózkodásra szolgáló építményeket és azok funkcióját. 16. Meg kell adni a tervezett létesítmény közvetlen és közvetett zajvédelmi hatásterületét helyszínrajzon ábrázolva, feltüntetve a zajtól védend létesítményeket. 17. Helyszínrajzon kell megadni az ömlesztett anyagok beszállításának útvonalát. Meg kell határozni a beszállítási útvonal hatásterületén található zajtól védend létesítmények várható zajterhelését. 18. Meg kell adni a telepíteni szükséges zajcsökkent létesítményeket és azok típusát. Hulladékgazdálkodás 19. Nyilatkozni kell arról, hogy az autópálya és hozzá kapcsolódó kiszolgáló létesítmények építésénél tervezik-e hulladék beépítését. 20. Amennyiben hulladék beépítését tervezik, meg kell adni a hulladékok körét, illetve a beépített hulladék környezet szennyezését megel m szaki megoldását. 21. Ismertetni kell a kivitelezési munkálatok során keletkez építési hulladékok végleges kezelésének módját. 22. Tájékoztatásul közöljük, hogy hasznosítható hulladékok települési lerakón történ lerakását nem fogadjuk el, a hulladékokat hasznosításra kell átadni. 23. Nyilatkozni kell arról, hogy a megépül nyomvonal érint-e a helyszíni bejárások során ismertté vált felhagyott, illetve m köd települési hulladéklerakót, valamint talajfelszín alatti, vagy talajfelszín feletti szennyezett területet. 24. Ismertetni kell a pihen helyeken összegy jtött települési hulladékok összegy jtésének és kezelésének tervezett rendszerét. Természet- és tájvédelem 25. A természeti értékekkel kapcsolatos részletes hatásbecslést kell készíteni mindkét változatra (C, D nyomvonal) a rendelkezésre álló irodalmi, korábbi (2006. júliusaugusztusi terepbejárások adatai) terepi adatok, valamint legalább egy vegetációs periódust felölel célzott biológiai felmérések elkészítésével. Az adatgy jtésnek minden Natura 2000 jelöl fajra és él helyre, valamint az érintett területr l ismert védett és fokozottan védett fajokra is ki kell terjednie. 26. Részletesen elemezni kell a nyomvonalba es, illetve annak közelében található Natura 2000 területeken, valamennyi jelöl faj és él helytípus esetében, hogy a tervezett beruházás milyen (negatív vagy pozitív, rövid vagy hosszú távú) hatással van és lesz az él világra. Natura 2000 területek, jelöl fajok vagy él helyek érintettsége esetében a várható hatást a 275/2004. (X. 8.) Korm. r. 8. sz. melléklete alapján kell elemezni.
5 5 27. Részletesen be kell mutatni a fenti vizsgálatok (elkészített vizsgálatok) eredményének függvényében a szükséges védelmi intézkedéseket, melyekkel biztosítható az egyes él lények és él helyek zavartalansága. 28. Részletesen be kell mutatni az egyes ökológiai átjárok (vadátjárók, kiseml s átjárók, kétélt - és hüll átjárok) tervezett helyét, m szaki megoldását. A tervezésnél figyelembe kell venni más gyorsforgalmi utaknál alkalmazott m szaki megoldásokat, illetve a meglév átjáróknál elvégzett vizsgálatok eredményeit is fel kell használni. 29. A hatástanulmányban be kell mutatni, hogy a gyorsforgalmi út építése során a felhasznált anyagok id leges tárolására szolgáló deponáló területeket, egyes szállítási és megközelítési útvonalakat. A R. 5/B. (6) bekezdése alapján a megkeresett szakhatóságok állásfoglalásait mellékelten megküldöm másolatban. Felhívom figyelmét, hogy a R. 5/B. (8) bekezdése alapján a vélemény megadását követ két éven belül nyújthat be kérelmet a környezetvédelmi engedély iránt. Szeged, október 4. Némethy Tímea igazgató megbízásából: Csókásiné Dr. Király Anikó s. k. hatósági engedélyezési irodavezet Kapják: 1. Címzett tértivevény 2. UTIBER Kft Budapest, Csóka u tértivevény 3. ATI-KTVF Irattár
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 69405-1-19/2010. Tárgy: ATIKÖVIZIG - Hódtó-Kis-Tiszai El adó: dr. Séra Judit (jogi) vízrendszer el zetes vizsgálati el-
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 81.101-1-4/2011. Tárgy: Karotin Plusz Kft., Dóc Ea.: Dr. Ruzsáli Pál zajkibocsátási határérték megállapítása Dr. Siposné
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség. Bang Gyula el zetes vizsgálat Csókási Anita Balatonyi Zsolt
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 51.945-5-12/2010. Tárgy: Pannon-Növényolajgyártó Kft., Ea: dr. Ruzsáli Pál növényi olajsajtoló üzem b vítése Bang Gyula
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 18389-8-8/2011. Tárgy: OMSZ F igazgatóság, Ea: dr. Petrovics György Szentes, 499/1 hrsz, Imre Marianna kármentesítési
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 76.735-1-10/2010. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Szeged, el zetes
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 72.224-1-4/2010. Ea.: Dr. Kiss Renáta Bánfi Szabolcs (táj- és természetvéd.) Tóth Lajos (víz- és talajvéd. + összefogó)
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 14578-7-15/2011. El adó: Szenes Róbert (KVO) dr. Séra Judit (EJT) Tárgy: Pontforrás m ködési engedély H A T Á R O Z A
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 29.616-3-8/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: Szegedi Vízm Zrt., Szeged, nem veszélyes hulladék
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 29234-3-11/2010. Tárgy: Böröcz és Társa 2002 Kft. Balástya El adó: dr. Séra Judit (jogi) el zetes vizsgálati eljárása.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 50093-3-10/2010. Ea: dr. Ruzsáli Pál / P.Gy. Tóth Lajos Jenei Mária Tárgy: Démász Hálózati Elosztó Kft., el zetes vizsgálat
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 93.761-1-9/2013. Ea: dr. Balthazár Éva Berényi Anita Radócz Zoltán Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Domaszék,
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 88.075-1-10/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Kistelek 0233/2
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 76.237-1-9/2010. Ea: dr. Ruzsáli Pál Tóth Lajos Kovács Viktor Bang Gyula Balatonyi Zsolt Tárgy: Démász Hálózati Elosztó
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 73.813-1-4/2010. Ea: dr. Ruzsáli Pál Tóth Lajos Kovács Viktor Tárgy: Démász Hálózati Elosztó Kft., el zetes vizsgálat
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség. Szám: /2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 80084-1-10/2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kecskemét- el zetes vizsgálati
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság
1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság Szám: 74847-1-12/2010. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kft.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 88.496-1-7/2012. Tárgy: Hód-Mez gazda Zrt., Hmvh. Ea: dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Privitzer Jen Filakné Enyedi
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 104187-1-13/2015. Tárgy: IQ Kecskemét Kft. Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes Kecskemét, el zetes vizsgálat Lovrityné Kiss
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 86658-1-5/2012. Ügyintéz : Csomor László Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre KÜJ: 100 211 236
HATÁROZAT. zajkibocsátási határértékeket állapítok meg
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 80657-1-2/2011. Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Ügyintéz : Csomor László Hiv. szám: Zajkibocsátási
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 101379-1-13/2014. Tárgy: Fábiánsebestyéni Kinizsi Sport Klub Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Privitzer Jen
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 71.768-2-13/2012. Tárgy: Kecel Város Önkormányzata Ea: dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Tóth Éva Balatonyi Zsolt
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 88.570-1-4/2012. Ea.: Dr. Kiss Renáta Radócz Zoltán (táj- és természetvéd.) Balatonyi Zsolt (hulladékgazd. + összefogó)
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 80.319-1-8/2011. Ea: dr. Balthazár Éva Balatonyi Zsolt Tárgy: ContiTech Rubber Industrial Kft., Szeged, gumikeverék-gyártás
Felhívom a figyelmet, hogy ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályokban el írt tulajdonosi és egyéb engedélyek beszerzése alól.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 101559-1-9/2014. Ügyintéz : dr. F z István Lovrityné Kiss Beáta Berényi Anita Filakné Enyedi Andrea Privitzer Jen Tárgy:
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 85418-1-13/2012. Ea: dr. Petrovics György Csókási Anita Kovács Tibor Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., el zetes
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 23753-10-7/2011. Ea: dr. Petrovics György Pádár Csilla Tárgy: hulladékkezelési engedély H A T Á R O Z A T A BÁCSVÍZ
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 80.503-1-12/2011.. Ea.: dr. Ruzsáli Pál Balatonyi Zsolt Nagyné Korek Katalin Kovács Viktor Tárgy: Solti Biogáz Kft.,
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 78.076-2-8/2010. Ea.: dr. Hofszang Brigitta M. ea.: Tombácz Szintia ( VVO ) Tárgy: Elvi vízjogi engedély HATÁROZAT Fábiánsebestyén
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 86136-1-3/2011. Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Ügyintéz : Csomor László Hivatkozás: Zajkibocsátási
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 93595-1-12/2014. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Kiskunfélegyháza Ügyintéz : dr. Barka Dóra 043-059 transzformátor
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u Pf.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Szám: 1326-7/1/2011./I. Jogi ea.: dr. Harkay Katalin 94/506-719 Műszaki ea.:
H A T Á R O Z A T. 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének BKR/001/00773-2/2015. számú állásfoglalása:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 104440-1-12/2015. Ügyintéz : dr. Baltazár Éva Berényi Anita Kovács Tibor Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Kiskunhalas MOL
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 84120-2-9/2012. Tárgy: Oravecz Tamás el zetes vizsgálati eljá- El adó: dr. Séra Judit (EJT) rása. Hargitai Attila (KEX)
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 59.410-2-8/2011. Ea: dr. Balthazár Éva Lovrityné Kiss Beáta Tárgy: Zöldforrás Energia Kft., Szeged, biogáz kiser, el zetes
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 89.589-1-9/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Balatonyi Zsolt Dr. Siposné Musza Katalin Hargitai Attila Radócz Zoltán Tárgy:
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 81.468-1-11/2011. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Újtelek, 285-002
TÁRS-INVEST KFT. Member of Energy Invest Group Hungary, 4400 Nyíregyháza, Simai út 4. Tax N.o.: Registry N.o.
A DEBRECENI KOMMUNÁLIS-HULLADÉKLERAKÓ DEPÓNIA GÁZ PROJEKT Együttes Végrehajtási Projekt m ködésér l szóló 2008. évi monitoring jelentés. 1. Általános információk 1.1 Projekt tárgya A projekt tárgya, a
A hígtrágya tárolásának és kezelésének hatósági háttere
Előadó: Hoffmann György tanácsos Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2007. szeptember 5. Budapest Az engedélyeztetés jogszabályi háttere A vizek mezőgazdasági eredetű
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi. szám: 89814-1-17/2013. Ea.: Bang Gyula Kovács Viktor dr. F z István Tárgy: ÖKO2000 Vállalkozás, Szabó József egyéni vállalkozó
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség. Szám: /2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 79430-1-12/2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. El adó: dr. Séra Judit (jogi) Orosháza, Tatársánc- el zetes vizsgá-
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 92105-1-10/2012. Ea: dr. Joó Anikó Tóth Éva Vollmuth Eszter Balatonyi Zsolt Tárgy: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat,
a 9/2009. (VI.25.) számú önkormányzati rendelethez
a 9/009. (VI.5.) számú önkormányzati rendelethez 1. függelék 1 Műemlékek: Törzsszám Azonosító Cím Megnevezés Hrsz. 4400 7774 v. Festetich-kastély 9 Ady Endre u. 6. 4405 777 Zártkert Rk. templom 75 4406
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL HATÁROZAT
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL SÉG 9021 Gyÿr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Gyÿr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 96296-1-4/2013. Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Ügyintéz : Csomor László KÜJ: 100 670 617
Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:
Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi. szám: 91619-1-12/2013. Ea.: Bang Gyula Kovács Viktor dr. F z István Tárgy: ÖKO 2000 Vállalkozás, Szabó József egyéni vállalkozó
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 52.198-2-5/2011. Ea.: dr. Balthazár Éva Kitka Gergely Tárgy: Einkaufs-Center Szeged G.m.b.H., Szeged Árkád bevásárlóközpont
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 89.253-1-7/2012. Tárgy: Délút Kft., Hmvh. Ea: dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Balatonyi Zsolt Hargitai Attila Sipos
Infrastrukturális hálózattervezés a környezetvédelem szemszögéből Előadó: Mogyorós Péter Dátum: 2012. 01. 31.
Infrastrukturális hálózattervezés a környezetvédelem szemszögéből Előadó: Mogyorós Péter Dátum: 2012. 01. 31. Tartalom 1. Bevezetés 2. Környezetvédelmi eljárások fajtái és szerepük 3. Esettanulmány bemutatása
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95.167-1-12/2013. Ea: dr. Hofszang Brigitta Filakné Enyedi Andrea Kovács Viktor Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 87713-1-10/2012. Ea: dr. Petrovics György Balatonyi Zsolt Hargitai Attila Tárgy: Homokhátsági Hulladékgazdálkodási
Ügyiratszám: /2015. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 0544--3/05. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes zajkibocsátási határérték megállapítása Retek Zoltán Tel.: +36 (6) 553-060/4455 H
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 86811-1-14/2012. Ea: dr. Petrovics György Radócz Zoltán Sipos László Filakné Enyedi Andrea Lovrityné Kiss Beáta Tárgy:
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 27.805-6-4/2011.. Tárgy: Pannon Lúd Kft., Mez kovácsháza, Ea.: dr. Kiss Renáta el zetes vizsgálati eljárás Lovrityné Kiss
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105438-1-13/2015. Ügyintéz : dr. Valastyán Réka Berényi Anita Lipták Dávid Király Dániel Kovács Tibor Tel.: +36 (62) 553-060 / 44147 Tárgy: EDF Démász Hálózati
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 48121-1-17/2009. Ea: dr. Petrovics György / M.B. Balatonyi Zsolt Tárgy: el zetes vizsgálatot lezáró határozat H A T Á
H A T Á R O Z A T. környezetvédelmi engedélyt adok az alábbiak szerint.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 10442-2-20/2010. Ea: dr. Petrovics György (jogi ea.) Lovászi Péter (természetvédelem) Balatonyi Zsolt (hulladékgazd.)
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 82083-1-11/2011. Ea: dr. Petrovics György Balatonyi Zsolt Bánfi Szabolcs Nagyné Korek Katalin Tárgy: Alföld Metal Kft.,
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 98416-1-12/2014. Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Domaszék 0325/38 hrsz. Ügyintéz : dr. Balthazár Éva ingatlan többlet
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Szám: 100560-2-15/2015. Ea: dr. Balthazár Éva dr. Heged s Márta Balatonyi Zsolt Berényi Anita Tárgy: Szeged 2011 Sportszolgáltató és
melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás:
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 91.480-2-74/2013. Ea: Hargitai Attila dr. Ruzsáli Pál Berényi Anita Balatonyi Zsolt Lovászi Péter Tárgy: Országos
VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS
VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ 2018. december 31. TÁJÉKOZTATÁS Hazánk ivóvízellátása 95%-ban felszín alatti vízkészleteinkből történik, ezért nagyon fontos hogy a vízkivétel és a vízutánpótlódás egyensúlya
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 96888-1-7/2013. Tárgy: Hódút Freeway Kft. Ügyintéz : dr. Barka óra leveg tisztaság-védelmi engedély Szenes Róbert
Üzlet m ködésének engedélyezése iránti KÉRELEM
10.000,- Ft. Illetékbélyeg helye Üzlet m ködésének engedélyezése iránti KÉRELEM Illetékbélyeg helye Iktató bélyegz Az rlap minden rovatát olvashatóan, NYOMTATOTT BET KKEL szíveskedjen kitölteni! Kérem
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95321-1-11/2013. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Hmvh, el zetes vizsgálat Filakné
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 81.156-1-15/2011. Tárgy: Ópusztaszer Község önkormányzata, Ea: dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Novákné F. Kovács
Kardos Sándor igazgató megbízásából
A l s ó - T i s z a - v i d é k i K ö r n y e z e t v é d e l m i, T e r m é s z e t v é d e l m i é s V í z ü g y i F e l ü g y e l ő s é g K i r e n d e l t s é g e 52869-1-17/2008 Tárgy: Hirdetmény
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 79695-1-17/2011. Tárgy: Kalocsa Város Önkormányzata El adó: dr. Séra Judit (EJT) - el zetes vizsgálati eljárás. Balatonyi
Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.
Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Jogszabályok listája
Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 96.417-1-12/2013. Ea: dr. Balthazár Éva Tóth Éva Kovács Viktor Balatonyi Zsolt Tárgy: Solt Város Önkormányzata, Solt,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 106901-2-14/2015. Ügyintéz : dr. Baltazár Éva Csókási Anita Berényi Anita Balatonyi Zsolt Bánfi Szabolcs Koczkáné Kristó Gyöngyi Miklós Tímea Tel.: +36 (62)
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
Ikt.sz.: 1361 /2007. Ea.: Nagyné Lukovszky Erika. Tárgy: Cibakháza, Kaluterm Kft. előzetes vizsgálat lefolytatása
1 Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:
Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék:
Ügyszám: 5690-3/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: (42) 598-930 /223 (http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/5690-2018)
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 79979-1-/20. Tárgy: Veszélyes és nem veszélyes hulla- El adó: dr. Séra Judit (jogi) dék begy jtés és szállítás
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 79.116-1-5/2010. Ea: dr. Ruzsáli Pál Filakné Enyedi Andrea Novákné F. Kovács Hedvig Lovrityné Kiss Beáta Tárgy: Fels
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 70219-8-12/2014. Tárgy: Délút Kft., Algy Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Balatonyi Zsolt Berényi Anita Dr.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 74251-1-12/2010. Tárgy: Transz-Depar Kft. el zetes El adó: dr. Séra Judit (jogi) vizsgálati eljárása. Lovrityné (összefogó)
Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1225-6/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 06.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség VÉGZÉS I N D O K O L Á S
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.sz.: 78995-4-3/2012. Tárgy.: Mohácsi Gábor Ea.: Dr. Vér Zalán eljárási költség kötelezése Magda Balázs VÉGZÉS Kötelezem Mohácsi
151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet
151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 79.215-1-5/2010. Ea: dr. Ruzsáli Pál Csókási Anita Jenei Mária Balatonyi Zsolt Tárgy: MOL Nyrt., Magyarbánhegyes D-1
I. Vízjogi létesítési engedély
I. Vízjogi létesítési engedély Ügyleírás: Környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos ügy Vízgazdálkodással kapcsolatos eljárás Vízgazdálkodási hatósági engedélyezési kérelem kút létesítéséhez, használatba
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK
1, 2, 3 1. számú függelék a 10/2007.(Vlll.10.) önkormányzati rendelethez 1. BEÉPÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK A helyi építési szabályzat a tervszerű telekgazdálkodás, a beépítés helyes
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 33097-11-10/2013. Ea: dr. F z István dr. Heged s Márta Berényi Anita Filakné Enyedi Andrea Vollmuth Eszter Tárgy: HPS
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95444-1-8/2013. Ea.: dr. F z István Filakné Enyedi Andrea Radócz Zoltán Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Szeged
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T
Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:
TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1291-11/2011. Tárgy: Pilisszentkereszt szennyvizeinek szentendrei
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 103973-2-12/2015. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Kiskunfélegyháza Ügyintéz : dr. Hagymásy Márta Kiskunmajsa, Bugac,
- A környezetvédelem alapjai -
Urbanista szakirányú tanfolyam Értékvédelem - A környezetvédelem alapjai - Előadó: Boromisza Zsombor, egyetemi tanársegéd e-mail: zsombor.boromisza@uni-corvinus.hu Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: