Miskolci Egyetem 2000.

Átírás

1 A VÁLLALATELMÉLETEK ÁLTALÁNOSÍTÁSA: TÖBBDIMENZIÓS VÁLLALATELMÉLET Doktori dolgozat KAPÁS JUDIT Miskolci Egyetem 2000.

2 1. BEVEZETÉS A téma jelentősége, a témaválasztás indoklása Célkitűzés Kutatási módszer 7 2. A MODERN VÁLLALATELMÉLETEK ÉS ELŐZMÉNYEIK Bevezetés A vállalatelmélet tárgyköre és az elméletek klasszifikálása A modern vállalatelméleti kritika alapja: a standard árelmélet vállalata A szerződéses vállalatelméletek és előzménye A szerződéses vállalatelméletek előzménye: Coase elmélete Szerződéses elméletek A szerződéses elméletek általános jellemzése és klasszifikálása Teljes szerződéseket feltételező elméletek A vállalat mint szerződések nexusa elmélet Formális ügynök-megbízó elmélet Nem teljes szerződéseket feltételező elméletek Tranzakciós költségek elmélete Új tulajdonosi jogok elmélete A szerződéses elméletek összefoglalása Evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet Bevezetés és általános jellemzés Az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet szintetizálása Az erőforrás-alapú elmélet hozzájárulása A kompetencia-elmélet hozzájárulása Evolúciós elmélet hozzájárulása A vállalat mint információ-feldolgozó egység A modern osztrák iskola hozzájárulása A vállalatelméleti kérdésekre adható válaszok A vállalat létének oka A vállalat határai A belső szervezet Az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet összefoglalása A modern vállalatelméletek egymáshoz való viszonya AZ ÚJFAJTA MEGKÖZELÍTÉS IGÉNYE A VÁLLALATELMÉLETBEN A modern vállalatelméletek kritikája a szakirodalomban Az elméletek erős és gyenge pontjai A tranzakciós költségek elméletének kritikája A többi szerződéses vállalatelmélet kritikája Az evolúciós-kompetencia-alapú elmélet kritikája Újfajta kritika Következtetéseim az újfajta kritika alapján 72 1

3 4. ÚJ NÉZETEK A VÁLLALATELMÉLETBEN, AZAZ AMIRE A TÖBBDIMENZIÓS VÁLLALATELMÉLETI MODELL ÉPÍTKEZHET Újabb elméleti kiegészítés a vállalat határainak és az autoritásnak a pontosabb definiálása terén A változás és a nem teljes szerződések kölcsönös kapcsolatának bemutatása A piac és a vállalat komplementaritása A vállalati kompetencia fogalmának kitágítása A szerződéses elméletek magyarázó apparátusának kiterjesztése új területekre Dinamikus képességek elmélete Dinamikus tranzakciós költségek elmélete A vállalat határai a dinamikus tranzakciós költségek alapján A vállalat létének oka a dinamikus tranzakciós költségek alapján A TÖBBDIMENZIÓS VÁLLALATELMÉLET FELTEVÉSEI ÉS ÉPÍTŐKÖVEI Az elmélet kiinduló feltevései Az aktorok tudására vonatkozó feltevés Az aktorok magatartására vonatkozó feltevés A piaci környezetre vonatkozó feltevés Az idő koncepciója A feltevések kölcsönös kapcsolatrendszere A többdimenziós vállalatelmélet építőkövei A vállalat a piaci folyamatokban Az építőkövek a modern vállalatelméletekben Szerződéses elméletek Evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet Az építőkövek szerepe a többdimenziós vállalatelméletben Az építőkövek kapcsolatrendszere A TÖBBDIMENZIÓS VÁLLALATELMÉLET MODELLJE A modell váza Mag dimenzió A tudásprobléma megoldása a vállalatban A tranzakciós költség probléma megoldása a vállalatban A mag dimenzió a többdimenziós vállalatelméletben Vállalkozási dimenzió Piaci dimenzió Idő dimenzió A vállalatelméleti kérdések módosítása ÖSSZEFOGLALÁS Új tudományos eredmények 146 2

4 7.2. A kutatási eredmények jelentősége és további kutatási irányok 151 IRODALOM 153 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 172 3

5 1. BEVEZETÉS 1.1. A téma jelentősége, a témaválasztás indoklása A vállalat a piacgazdaság fontos intézménye, magatartásának megértése az egész közgazdasági elmélet szempontjából alapvető. Bár a vállalatok piaci magatartását a közgazdászok már régóta elemzik és a vállalattal foglalkozó alkalmazott közgazdaságtudományi ágak (vállalatgazdaságtan, szervezetelmélet) hosszú múltra tekintenek vissza, az ún. vállalatelmélet viszonylag új, ám napjainkban egyik leggyorsabban fejlődő területe a közgazdaságtannak. 1 A vállalatelmélet a vállalatnak mint olyannak a magyarázatát kívánja nyújtani, míg az említett alkalmazott közgazdasági tudományok adottságnak tekintik azt, és valamely szempontból történő elemzését adják. A vállalatelmélet tehát elméletileg magyarázza meg azt a vállalatot, amelyet a vállalatgazdaságtan vagy a szervezetelmélet leír. Azt is mondhatjuk, hogy egy szinttel mélyebbről vizsgálja/tekinti a vállalatot, mint az alkalmazott tudományok. Azok az elméletek (modern vállalatelméletek), amelyeket ma vállalatelméleteknek tekintünk, a 70-es évektől bontakoztak ki. Mivel a gazdaságban mindenfajta allokációs és disztribúciós döntést szervezetek (vállalatok) hoznak, és ezek a döntések hatással vannak a piaci folyamatokra, sőt a döntéseknek makroökonómiai konzekvenciái is lehetnek/vannak, meglepő, hogy csak ilyen későn kezdett el a közgazdasági elmélet magyarázatot keresni a vállalatelmélet kérdéseire. A vállalatelmélet a mikroökonómia egy fiatal ága, amely sok izgalmas és máig még megválaszolatlan problémával áll a kutatók előtt. A vállalatelméleti kutatások jelentőségét tovább növeli az a tény, hogy jelentős ösztönző hatással bír a közgazdaságtudomány más területeinek (szervezetelmélet, vállalatgazdaságtan, játékelmélet) fejlődésére is. A vállalatok tanulmányozásának egyik legfőbb ösztönzője, hogy a vállalatok a gazdaságok prosperitásában és növekedésében központi szerepet játszanak. Két ok miatt is ésszerűnek tűnik tehát, hogy megértsük e dinamizmus mögött meghúzódó erőket. Lényeges kérdés egyrészt annak a folyamatnak a megértése, 1 Ezt az állítást alátámasztja az a tény, hogy a világ jelentős közgazdasági folyóirataiban nagy számban jelennek meg vállalatelméleti tanulmányok, sőt az utóbbi évben több, mára már jelentőssé vált új folyóirat is elindult, 4

6 hogy a gazdasági fejlődés hogyan függ a vállalattól, másrészt a gazdaságpolitikai döntések megalapozottsága is megköveteli a vállalati magatartás megértését, a vállalatelmélet támogat(hat)ja a gazdaságpolitika döntéseit az iparpolitika, a vállalkozásfejlesztés terén. A témaválasztásban több tényező is motivált. Egyfelől, szakmai érdeklődésem tágabb területe a mikroökonómia, ezen belül a vállalatok tanulmányozása. Másfelől, egy másik terület, a vállalati stratégia elméletének kutatása során (Kapás 1997, 1998c) arra a megállapításra jutottam, hogy a stratégiai menedzsment létező paradigmáinak hiányosságai alapvetően abból fakadnak, hogy nem áll mögöttük egy koherens vállalatkoncepció. Kutatásomnak ebben a szakaszában világossá vált számomra, hogy a vállalati stratégia tartalmáról nem lehet úgy gondolkodni, hogy ne lennének válaszaink a vállalatelmélet kérdéseire, azaz a stratégiai menedzsment is egyre inkább igényli nézeteinek vállalatelméleti megalapozását. A stratégia elméletének kutatása tehát egy ponton túl új mederbe terelte addigi kutatásaim irányát. A fentieken túl azért is kezdtem vállalatelméleti kutatásokba, mert egyértelmű volt számomra, hogy a közgazdasági elméletnek több olyan területe is van, amelyek kutatása vállalatelméleti jártasságot igényel. Ilyen például a fúziók és akvizíciók elmélete, a vállalatfinanszírozás elmélete, a vállalati hálózatok elmélete. Vállalatelméleti kutatásaim viszonylag korai szakaszában már megállapítottam, hogy a vállalatelmélet gerincét képező kérdéseket a modern vállalatelméleti irányzatok nem tudják általános értelemben megválaszolni, ezért a kérdéses tudományág fejlődése jelentős mértékben függ attól, hogy sikerül-e a tudományos kutatásnak a hagyományos ( egydimenziós ) szemléleten túllépnie, és olyan irányban fejlődnie, amely új megközelítést hoz. A szakirodalom tanulmányozása arról győzött meg, hogy a vállalatelmélet fejlődését napjainkban is alapvetően az egyes vállalatelméleti irányzatok saját berkein belül történő fejlődése képviseli. Feltárva azonban ezen elméletek korlátait, úgy tűnik, hogy a vállalatelmélet fejlődése szempontjából a leginkább ígéretes útnak az elméletek kölcsönös egymáshoz való közeledése (közelítése) mutatkozik, ami a hagyományos megközelítéstől eltérő ( többdimenziós ) vizsgálatot igényel. Ez újabb melynek témája a tágabban vett vállalatelmélet. Ezenkívül sok nemzetközi tudományos konferencia szerveződik e téma köré. 5

7 ösztönzést adott vállalatelméleti kutatásaimnak, megszabva egyúttal azt az irányt, amelyben munkámat tovább folytattam. Összefoglalva, úgy gondolom, hogy választott témám több szempontból is jelentős: (1) Fontos magának a vállalatelméletnek a fejlődése miatt, mivel egy viszonylag friss, új elméletről van szó, amely az alapmodellek kidolgozása után finomításra vár. (2) A vállalkozásfejlesztés terén segíti a gazdaságpolitikai döntések szakmai előkészítését és meghozatalát. (3) A közgazdasági elmélet más területeinek (vállalati fúziók elmélete, vállalatfinanszírozás elmélete) fejlődéséhez is hozzájárul(hat). (4) Mivel néhány alkalmazott közgazdaságtudományi ág (pl. vállalatgazdaságtan, szervezetelmélet) intenzíven ráépül a vállalatelméletre és alkalmazza annak nézeteit, a vállalatelmélet e tudományágak számára is fontos Célkitűzés Dolgozatomban a modern vállalatelméletek általánosítására teszek kísérletet a többdimenziós vállalatelmélet keretében. Szándékaim szerint egy olyan elméletet vázolok fel, amely összebékíti a létező modern elméletek egymással rivalizáló nézeteit, megteremti a kapcsolatot közöttük, miközben ki is egészíti őket, és így a valóságot nagyobb relevanciával írja le, mint a létező elméletek. Dolgozatommal azt szeretném sugallni, hogy nincs szükség gyökeresen új gondolatokra, csak gyökeresen új megközelítési módra annak ellenére sem, hogy számos kritika illetheti a létező elméleteket. Bemutatom, hogy a már meglévő elméletek egy általánosabb elmélet specifikus eseteiként kezelhetőek, és adott feltételek esetén a valóságot jól leírják. Az általánosítás eredményeként kialakított vállalatelméletet többdimenziós vállalatelméletnek nevezem. Ennek kidolgozása során arra törekedtem, hogy az elmélet szigorú feltevéseket vagy megszorításokat ne tartalmazzon, és a vállalatelméleti kérdésekre minél általánosabb érvényű válaszokat adjon. Dolgozatom az alábbi szerkezet szerint épül fel. A következő (2.) részben a szakirodalom alapján a modern vállalatelméleteket tekintem át, világosan elkülönítve a két ágat, a szerződéses és az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelméleteket. A 3. részben a szakirodalomban megfogalmazódott kritikákat foglalom össze, majd ezek 6

8 problémái kapcsán egy újfajta kritikai megközelítést bevezetve, az integrált vállalatelmélet iránti igényt vázolom fel. A 4. részben azokra, a vállalatelméletben már megfogalmazott, de meglehetősen fragmentált, egymással kapcsolatban nem, vagy alig álló elméletekre utalok, amelyek kiinduló alapjai a többdimenziós vállalatelméletnek. Az 5. részben a többdimenziós vállalatelmélet feltevéseit és építőköveit mutatom be. A 6. részben fejtem ki a többdimenziós vállalatelmélet modelljét. A dolgozat befejező (7.) részében összefoglalom azokat az új tudományos eredményeket, amelyeket megfogalmaztam, szólok a többdimenziós vállalatelmélet jelentőségéről, valamint felvázolom további kutatásaim irányát Kutatási módszer Dolgozatomban a társadalomtudományok egyike, a közgazdaságtudomány elméletével foglalkozom. A többdimenziós vállalatelmélet kidolgozásával a vállalatelmélet mint tudományos elmélet módosítása, illetve továbbfejlesztése volt a célom. A társadalomtudományi elmélet végső soron arra törekszik, hogy a társadalmi élet szabályszerűségeinek leírására logikus és tartósan fennálló összefüggéseket állapítson meg. (Babbie 1995:48-49). Ez meghatározza az alkalmazható tudományos módszereket. Az elméletalkotás két módszere közül munkám során a deduktív elméletalkotás módszerét használtam. A saját elmélet készítésére a tudományelmélet nem szolgál pontos leírással, de Babbie (1995:81) mégiscsak nyújt egyfajta receptet, melyet én is követtem: (1) Határozza meg a témát. (2) Határozza meg azt a területet, amellyel az elmélet foglalkozni kíván. (3) Azonosítsa és definiálja pontosan a főbb fogalmakat és változókat. (4) Gyűjtse össze, amit a változók közötti kapcsolatokról tudni lehet (a tételeket). (5) Ezekből a tételekből logikus okfejtéssel jusson el a saját kutatási témájára vonatkozó következtetésekhez. 7

9 Vegyük sorra kutatásom fázisait a fentiek szellemében! A téma meghatározása (témaválasztás) vállalatelmélet közvetlenül szakmai érdeklődésemből adódott, ezen belül a szűkebb területet a létezőktől általánosabb vállalatelmélet kidolgozása az alapvető szakirodalom áttanulmányozása, majd rendszerezése nyomán határoztam meg. A vizsgált területre vonatkozó fogalmak és változók azonosítását és definiálását két ütemben végeztem el: (1) egyrészt a modern vállalatelméletek és azok előzményei, valamint a kapcsolódó egyéb közgazdasági (modern osztrák közgazdasági iskola, evolúciós közgazdaságtan) és szociológiai (beágyazottság-elmélet) elméletek szakirodalmának tanulmányozása során, (2) a másrészt a létező vállalatelméletek összehasonlító elemzése és újfajta kritikája nyomán bizonyos fogalmak újradefiniálása is szükségessé vált (például tranzakciós költség). A szakirodalom tanulmányozása nem csak a fogalmak és változók meghatározását segítette, hanem a kutatott terület tudományos tételeinek megismerését is. A létező elméletek kulcsproblémáinak azonosítása kutatásom irányát egyértelművé tette: plauzibilis alapfeltevések (axiómák) megvonása után azokból, a szakirodalomban megfogalmazott tételek felhasználásával, logikailag vezettem le a többdimenziós vállalatelméletet. Dolgozatomban a tételekből nem fogalmazok meg a tapasztalati valóságra vonatkozó hipotéziseket. Úgy gondolom, ez a munka újabb jelentős kutatást igényel, amely meghaladja e dolgozat kereteit, viszont további lehetőséget biztosít a téma művelésére. 8

10 2. A MODERN VÁLLALATELMÉLETEK ÉS ELŐZMÉNYEIK 2.1. Bevezetés A közgazdaságtan mindezidáig nem adott egyértelmű definíciót a vállalatra. Valójában persze sok meghatározás létezik, de ezek egyike sem általános és teljes. 2 Nézetem szerint olyan komplex dolgok esetében, mint amilyen a vállalat is, nincs feltétlenül szüksége a tudománynak definícióra ahhoz, hogy állításokat fogalmazzon meg az adott dologról. 3 A vállalat tisztán induktív alapon történő definiálásának nincs is jelentősége (Casson 1997:78), a vállalatelmélet sem igényli ezt. Nézetem szerint a vállalat tudományos elemzéséhez elegendő néhány legalapvetőbb jellemzőjében, az ún. vállalatszerű tulajdonságokban egyezségre jutni. Úgy vélem, két olyan jellemző emelhető ki, amelyben a közgazdászok egyetértenek: (1) A vállalatok végzik a gazdasági tevékenység (termelés) legnagyobb részét (Penrose 1959, Chandler 1962, Fourie 1993). (2) A vállalat egy komplex intézmény (Behrens 1985). Dolgozatomban én is csupán ezekből indulok ki. A vállalatelmélet tárgykörének precíz meghatározása előtt annyi előre bocsátható, hogy feladata a vállalat koncepcionalizálása. Tekintettel a vállalat fent említett jegyeire, a vállalatelmélet eredendően egy multidiszciplináris tan, hiszen a vállalat mint komplex intézmény nem csak közgazdasági, hanem szervezeti, szociológiai, pszichikai, kognitív, jogi, politikai aspektusokkal is rendelkezik. A vállalat megértése tehát megköveteli, hogy ne csak egyetlen tudomány felől közelítsük meg. Azt gondolom azonban, senki sem vitatja azt a tényt, hogy a vállalat legfontosabb aspektusa a közgazdasági, ezért az ún. vállalatelmélet kidolgozása abban az értelemben, ahogy a 2 Nem könnyű arra a látszólag egyszerű kérdésre válaszolni, hogy mi a vállalat. Bizonyítja ezt az a tény, hogy az egyes szerzők különböző jellemzőket emelnek ki. Chandler (1992b) például négy jellemvonással határozza meg a vállalatot: (1) jogi egység, (2) adminisztratív egység, (3) képességek, fizikai és likvid tőke együttese, (4) javak termelésének és elosztásának eszköze. Moore (1992) szerint a vállalat eszközök kollekciója, Casson (1997:80-99) pedig nyolc jellemző alapján definiálja a vállalatot. A sor még folytatható lenne, találkozni fogunk újabb meghatározásokkal az elméletek tárgyalásakor is. Nem célom e helyen e definíciók hiányosságait elemezni, de könnyen belátható, hogy ezek nem általános meghatározások, elegendő csupán a szervezet egy új típusára, a virtuális vállalatra gondolni. 3 Véleményem szerint a vállalatelméletnek nemcsak, hogy nincs szüksége a vállalat definíciójára, de az nem is fogalmazható meg ha tartjuk magunkat a definícióval szemben támasztott követelményekhez, minden próbálkozás hiányos lesz a vállalat komplexitása miatt. 9

11 következő pontban meghatározom annak ellenére, hogy az egy multidiszciplináris tan 4, mégiscsak a közgazdászok feladata. A kapcsolódó tudományterületek nézeteinek beépítése természetesen elengedhetetlen. Véleményem szerint tehát a vállalattal való foglalkozás nem a közgazdászok privilégiuma, de a releváns nézetek integrálása, szintetizálása, azaz az ún. vállalatelmélet felállítása az ő feladatuk. A jogtudomány, a szociológia, a pszichológia, a szervezetelmélet (a felsorolás természetesen nem teljes) alapvetően részproblémák megértését segíti elő. A vállalatelmélettel foglalkozó közgazdásznak ahhoz, hogy az egyes tudományterületek hozzájárulását integrálni tudja, a közgazdasági ismereteken túl a fent említett tudományterületeken is bizonyos jártassággal kell rendelkeznie. Napjainkban nincs egyetlen, többcélú 5 vállalatelmélet. A létező elméletek a valós világ valamilyen absztrakcióját adják egyfajta megközelítésből, és mind partikuláris jellemzőkön alapulnak. Azt gondolom, hogy az ún. vállalatelméletnek egy olyan közgazdasági elméletnek kell lennie, amely oly módon integrálja magába a kapcsolódó tudományterületek vállalatra vonatkozó megállapításait, hogy az, mint egy keret, a többi tudományterület számára is viszonylag nagy mozgásteret biztosíts a továbbfejlődésre, miközben a kapcsolat, az összhang a nézetek között továbbra is fennmarad. A fentiek fényében jobb elméletnek tekinthető az a vállalatelmélet, amely ezt a multidiszciplináris megközelítést alkalmazza. Fontosnak tartom azonban hangsúlyozni, hogy dolgozatomban közgazdasági elmélettel foglalkozom, nem célom a vállalat szociológiai, szervezetelméleti, stb. megmagyarázása, de az említett tudományterületek vállalatra releváns nézeteit egy szálon hozzáfűzöm a közgazdasági jellemzőkhöz. Ezek után a szál kibontása, a téma részletes kidolgozása már az adott tudományterület feladata. 4 Williamson (1993a), a szerinte még csak a formálódás fázisában lévő, általa szervezet tudományának nevezett vállalatelméletet úgy írja le, mint amely a közgazdaságtudomány, a jogtudomány és a szervezetelmélet nézeteit integrálja. 5 Többcélú vállalatelmélet alatt azt értem, hogy az elmélet az említett tudományok számára teljes mértékben elfogadható, megközelítésüknek és logikájuknak megfelelő, azaz a vállalat közgazdasági, szociológiai, jogi, szervezeti, stb. magyarázatát egyformán jól képes nyújtani. 10

12 2.2. A vállalatelmélet tárgyköre és az elméletek klasszifikálása A modern vállalatelméletek a 70-es évektől bontakoztak ki. Ezek egyrészt Coase (1937) nyomdokain épültek fel (szerződéses vállalatelméletek), illetve a 80-as évektől egy új irányzat alakult ki, az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet 6. A két vállalatelméleti ág egyike sem homogén, s különösen igaz ez az evolúciós-kompetenciaalapú elméletre. De míg a szerződéses elméletek explicit formában léteznek, meglehetősen kiforrott nézetek jellemzik őket, és hatalmas irodalmuk van, addig a fiatalabb evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet sokkal kevésbé kidolgozott, jórészt implicit formában létezik, és tulajdonképpen csak napjainkban formálódik igazi vállalatelméletté. Természetesen már korábban, a modern vállalatelméletek kialakulása előtt is fogalmazódtak meg vállalatelméletek (Knight 1921, Coase 1937, Cyert és March 1963, Penrose 1959). Ezek akkor születtek, amikor a tárgykör még nem volt egyértelműen, explicit módon meghatározva. Ennek ellenére ezek az intuitív elméletek kulcsfontosságúak a modern vállalatelméletek kialakulása szempontjából. 7 Paradoxonnak tűnhet, hogy a vállalatelmélet tárgyköre explicit módon csak 1989-ben Homström és Tirole (1989) nyomán fogalmazódott meg 8, és vált általánosan elfogadottá, jóllehet a modern vállalatelméletek már a 70-es évek elején megjelentek. Kijelenthető, hogy ma egyetértés van a közgazdászok között a vállalatelmélet tárgya tekintetében, ezt a szerződéses elméletek által megfogalmazott nagy kérdések képezik. 9 Holmström és Tirole (1989) nyomán 10 tehát úgy határozható meg a vállalatelméletet, mint a közgazdasági elmélet azon ága, amelynek az alábbi kérdéseket kell megválaszolnia: (Általában vállalatelméletnek tekintünk egy elméletet, ha legalább 6 A szakirodalom eltérő elnevezéseket használ a szerződéses elméletek mellett létező egyéb elméletekre vonatkozóan, és az egyes elnevezések alatt szűkebb vagy tágabb tartalmat ért. Az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet elnevezést azért tartom a legjobbnak, mert ez a szóösszetétel utal az elmélet két legfontosabb jellemzőjére: (1) a vállalatot dinamikusan szemléli (evolúciós) és (2) létét kapcsolatba hozza a tudással (kompetencia). 7 Intuitív vállalatelméleteknek nevezem azokat a jelentős elméleteket, amelyek a vállalatelmélet tárgykörének explicit megfogalmazása előtt születtek meg, szándékolt vállalatelméletnek azokat, amelyek utána jöttek létre. 8 Holmström és Tirole (1989) a szerződéses vállalatelméletek áttekintése kapcsán foglalták össze, hogy azok tulajdonképpen mely kérdésekre is kerestek választ. 9 A többdimenziós megközelítésben, ezeket a hagyományos kérdéseket is górcső alá véve, a vállalatelméleti kérdések újrafogalmazását is szükségesnek tartom. Minderről a 6.6. pont alatt fogok szólni. 10 Holmström és Tirole (1989) valójában csak az első két kérdést fogalmazta meg, a harmadik Foss-tól (1993a, 1997b) származik. 11

13 egy kérdésre választ tud adni, de egyre inkább elvárjuk, hogy mindhárom lentebb felsorolt kérdést megválaszolja. Nagyobb relevanciával rendelkezik az az elmélet, amely több kérdésre választ tud adni.) (1) Mi a vállalatok létének oka? Hangsúlyozni kell, hogy a vállalat mindenekelőtt egy intézmény, amely a piac mellett létezik. A vállalat létének kérdése azért merült fel a szerződéses elméletekben, mert egymás mellett két intézmény, a vállalat és a piac is végzi a tranzakciók megszervezését. A vállalat létét tehát meg kell okolni, hiszen elvileg bármely tranzakció lebonyolítható lenne a piacon is. Ugyanakkor ennek a fordítottja is elképzelhető: minden tranzakció lebonyolítható lehet egyetlen vállalaton belül is. A valóságban egyik eset sem áll fent, a két intézmény egymás mellett létezik, és így világos, hogy alapos okai vannak a vállalat (és a piac 11 ) létének. Tisztázni kell, hogy a két intézmény alternatív és/vagy komplementer koordinációs mechanizmus-e. A vállalat létének megmagyarázásakor az elméletnek nem az empirikus vállalati magatartást kell leírnia, hanem olyan érvet kell felhozni, amely szükségszerűvé teszi a vállalatot. (2) Mi determinálja a vállalat határait? A vállalatok mérete, termék- és tevékenységi köre jelentősen eltér, valamint a vállalat és a piac tiszta intézményei mellett a kettő között elhelyezkedő ún. hibrid intézményeket (pl. franchising, hosszú távú szerződés) is találunk. A vállalat határainak problémája arra vonatkozik, hogy milyen tevékenységeket koordinál a vállalat, melyeket a piac, és melyeket valamilyen hibrid forma. Felvetődik az a kérdés is, hogy a vállalat határai probléma kizárólag a vállalaton belül megszervezett tranzakciók körére vonatkozik-e. (3) Mi határozza meg a belső szervezetet? A vállalatok változatos szervezeti struktúrákban működnek, eltérő belső mechanizmusokat alkalmaznak, így a magyarázatnak ki kell terjednie a vállalati 12

14 struktúra jellegére, a szervezet tagjai közötti kommunikáció módjaira, a szervezeti tanulás lehetőségeire. Tulajdonképpen a szervezeti struktúra három mechanizmusát (kognitív mechanizmus, ösztönzési rendszer, koordinációs mechanizmus) kell megmagyarázni. Az első benyomás alapján furcsának tűnhet, hogy azokat a kérdéseket, amelyeket ma a vállalatelmélet alapkérdéseinek tekintünk, a szerződéses vállalatelméletek fogalmazták meg, és például az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet kialakulásának legkorábbi szakaszában az általa feltett kérdések nem érintették a szerződéses elméletek által megfogalmazott nagy kérdéseket. Ennek az oka az, hogy az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet csak napjainkban és csak fokozatosan vált/válik vállalatelméletté, kiemelkedve az evolúciós közgazdaságtanból és a stratégia menedzsmentből. Az elmélet gondolati csírái még nem alkottak igazi vállalatelméletet, hiszen a nagy kérdésekre nem tudtak választ adni. 12 Úgy gondolom, azzal, hogy elfogadjuk a fent említett kérdéseket, mint a vállalatelmélet kérdéseit, nem akarunk egy elméletet egy másik elmélet által felállított mérce szerint vizsgálni, ami persze nem lenne helyénvaló, hanem egyszerűen elismerjük azt a tényt, hogy a vállalatelmélet nagy kérdéseit a szerződéses elméletek fogalmazták meg. Az, hogy a másik vállalatelméleti ág fejlődése során képessé vált a fenti kérdések megválaszolására, éppen azt bizonyítja, hogy igazi, és nem ad hoc elmélettel van dolgunk. A modern vállalatelmélet két irányzata eltérő gyökerekből indult. A szerződéses vállalatelméletek Coase 1937-es nagy jelentőségű és általános referenciává vált cikkében megfogalmazott gondolatok nyomán bár időben meglehetősen nagy időeltéréssel követve Coase cikkét formálódtak/formálódnak, és erőteljesen kötődnek a 11 A piacot a szerződéses elméletek eleve adottnak tételezik fel, nem akarnak magyarázatot adni létezésére. Jól példázza ezt Williamson (1975:20) kezdetben volt a piac nézete. Véleményem szerint viszont a piac létét ugyanúgy meg kell okolni, mint a vállalatét. A későbbiekben erre a problémára még kitérek a 6.4. pontban. 12 Annak, hogy az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet a szerződéses elméletekhez hasonlóan nem termelt ki ún. nagy kérdéseket, több oka is van. Egyrészt, a szerződéses elméletek Coase nyomán több szálon indultak el, s az egyes elméletek valójában a három közül csak egy vállalatelméleti kérdés megválaszolásában lettek erősek (pl. a tranzakciós költségek elmélete a vállalat határait, az ügynök-megbízó elmélet a belső szervezetet tudja a legjobban megmagyarázni). A három vállalatelméleti kérdést tehát a szerződéses elméletek is csak összességükben tudták kitermelni. Másrészt, az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet legelőször egy tapasztalati tényre, a vállalatok heterogenitására koncentrált. Ezt a problémát a szerződéses elméletek meglehetősen elhanyagolták. Ma már látszik, hogy ez a kérdés nagyon is szorosan kapcsolódik a vállalat létének megmagyarázásához. Harmadrészt pedig teljesen természetesnek tartom azt, hogy egy elmélet fejlődése olyan folyamatnak tekintendő, amely során az elmélet által vizsgált kérdéskör is kibővül. (Kapás 1999e) 13

15 neoklasszikus (orthodox) közgazdaságtanhoz. A másik vállalatelméleti ág több gyökérből eredeztethető: (1) egyrészt az evolúciós közgazdaságtanból (Nelson és Winter 1973, 1974, 1982) bontakozott ki, (2) másrészt jelentősen épít a svéd közgazdászok (Pelikan 1988, 1989a, 1989b; Eliasson 1990a, 1990b) kompetencia-elméletére, (3) harmadrészt a stratégiai menedzsment legújabb megközelítése, az erőforrásalapú elmélet (Barney 1986a, 1986b, 1986c; Collis és Montgomery 1995; Grant 1991, 1996; Hall 1993; Hunt 1997; Hunt és Morgan 1995; Mahoney és Pandian 1992; Mahoney 1995; Peteraf 1993; Prahalad és Hamel 1990; Wernerfelt 1984) nézeteire is támaszkodik, (4) negyedrészt a modern osztrák közgazdasági iskola (Hayek 1937, 1945, 1946, 1978; Mises 1949; Kirzner 1973, 1992) számos gondolata is szükséges, (5) s végül a vállalat információ-feldolgozó egységként való megközelítése (Marschak és Radner 1972; Bolton és Dewatripont 1994) is hozzájárul az elmélethez. Nem lehet azt állítani, hogy az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet egy homogén, jól strukturált, rendszerezett elmélet lenne. 13 Sokkal inkább még maga is kidolgozásra és a fent említett összetevőkből történő összegyúrásra vár. A fentiekből következően a szerződéses elméleteket viszonylag egyszerű a szakirodalom alapján bemutatnom bár több águk és hatalmas irodalmuk létezik, viszont az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelméletet jórészt össze kell raknom, mivel annak nincs kidolgozott elmélete. Mielőtt azonban a két vállalatelméleti irányzat legfontosabb nézeteit felvázolnám, szükségesnek tartom a standard neoklasszikus közgazdaságtan (árelmélet) vállalatelméletének az áttekintését. Mindez különösen a szerződéses elméletek megértése miatt fontos, mivel azok saját nézeteiket a standard árelmélet nézeteivel szemben hangsúlyozzák, de a másik vállalatelméleti ág is visszautal bizonyos kérdésekben az árelméletre. 13 Az erőforrás-alapú elmélet heterogenitásáról lásd: Foss (1997c, 1997e). 14

16 2.3. A modern vállalatelméleti kritika alapja: a standard árelmélet vállalata A szó igazi értelmében vett vállalatelméletek azok az elméletek, amelyek meg tudják magyarázni a vállalat létének okát, a vállalat határait és belső szervezetét. Ronald Coase 1937-es The Nature of the Firm című meghatározó fontosságú cikke állapította meg elsőként, hogy a standard neoklasszikus vállalatelmélet alapján a vállalat létének nincs oka, így az nem vállalatelmélet. A közgazdasági irodalom ennek ellenére használja a standard neoklasszikus vállalatelmélet elnevezést. Megkülönböztető elnevezés hiányában és is ezt teszem, de fontos hangsúlyozni, hogy ez valójában nem vállalat-, hanem árelmélet. 14 Az 1940-es évek elejére a standard neoklasszikus vállalatelmélet dominánssá vált, és még ma is uralkodik a mikorökonómia tankönyvekben. Ez az az elmélet, amelynek kritikája alapján kialakultak azok a fontos közgazdasági nézetek, melyek a modern vállalatelméletek kiindulópontjaiként, illetve alapfeltevéseiként szolgálnak. Maguk a modern vállalatelméletek már nem fogalmaznak meg explicit kritikát a standard neoklasszikus elmélettel szemben, ám az a hat új közgazdasági elem, amely az utóbbi 30 évben a vállalatelméletbe (közgazdaságtanba) beépült, közvetetten mégiscsak kritizálja a standard elméletet azáltal, hogy irreális alapfeltevéseinek helyébe lép. Ezek közül az első ötöt Rumelt és szerzőtársai (1991) is kiemelték, de az utóbbi években az evolúciós-kompetencia-alapú vállalatelmélet fejlődése nyomán véleményem szerint elkerülhetetlen egy hatodik elem hangsúlyozása is. A hat új közgazdasági elem a következő: (1) bizonytalanság, (2) információs aszimmetria, (3) korlátozott racionalitás, (4) opportunizmus, (5) eszközspecifikusság, (6) kompetencia (tudás). Közülük bármelyik önmagában is lényeges konfrontációt jelent a standard neoklasszikus modellel szemben. A különböző modern vállalatelméletek ezek közül más-más elemeket hangsúlyoznak és építenek be, ezekrőlről az adott elméletek tárgyalásánál lesz szó. 14 A 30-as évek közgazdászai számára nem volt releváns az a kérdés, hogy miért léteznek vállalatok, ugyanis egyensúlyban amelyre ők koncentráltak semmilyen szerepe nincs sem a vállalatnak, sem a piacnak. Ennek fényében Coase (1937) kérdésfeltevése meglehetősen szokatlannak és idegennek tűnhetett a korabeli közgazdászok számára. Ugyanakkor ez a tény Coasénak a közgazdasági elmélet fejlődésében játszott szerepére és érdemeire is ráirányítja a figyelmet. 15

17 A standard neoklasszikus vállalatelmélet alapfeltevése a teljes (szubsztantív) racionalitáson alapuló optimalizálás (profitmaximalizálás) lehetősége. A standard elmélet a vállalatot technológiai értelemben ragadja meg, amelyet a termelési függvény jellemez. A termelési függvény alapján adott a lehetséges termelések halmaza, ebből a vállalat (a vezető) a maximális profitot biztosító termelési szintet határozza meg. Csak egyetlen döntési elv jellemzi tehát a vállalatot: a profitmaximalizálás. Az, hogy melyik output biztosítja a maximális profitot, a környezeti feltételektől (kompetitív viszonyok esetén az input- és output áraktól) függ. Az elmélet szerint, a teljes racionalitás feltevése alapján, az output meghatározásához szükséges információkkal költségmentesen rendelkezik a vállalat, kognitív korlátok nem lépnek fel az információ-feldolgozás terén, annak költségei sincsenek, így mindig hatékony állapot érhető el. A standard elméletben a vállalat egy fekete doboz, melynek belső folyamatai érdektelenek, egyetlen funkciója, hogy az inputokat outputokká transzformálja. A vállalat így sem nem intézmény, sem nem szervezet, csak egy anonim aktor a piacon. A standard elmélet nem vizsgálja tehát a szervezeti problémákat és a döntéshozatali folyamatot, a vállalati magatartást függetlennek tekinti a vállalat belső struktúrájától, illetve a tulajdonosi rendszertől. Ebben a gondolati körben a piaci szerződés tökéletesen megold minden koordinációs és ösztönzési problémát. A standard árelmélet tökéletes decentralizációt ír le, ahol a szereplők teljesen közömbösek egymás számára, nem törődnek egymás létével és döntéseivel 15 (Demsetz 1988). Az autoritás és a parancs nem játszik szerepet az erőforrások allokációjában, azt kizárólag az árak és a technológia határozzák meg. Ily módon a standard elmélet végeredményben azt írja le, hogy az árrendszer hogyan tud szabályozni egy decentralizált gazdaságban. A vállalat az árelméletben egy olyan kapocs amely az exogén tényezők változásának hatására az árban és a mennyiségben bekövetkező változások megmagyarázását segíti (Marshall 1925) 16. Pigou óta azonban a marshalli reprezentatív vállalat fogalma megváltozott, s így a standard neoklasszikus vállalatelmélet teljesen 15 Granovetter (1985) alulszocializált modellnek nevezi ezt a világot, ugyanis a tökéletes piacon az aktorok között nincsenek társadalmi kapcsolatok. 16 Marshall-tól (1925) származik a reprezentatív vállalat fogalma. A reprezentatív vállalat a populáció (iparág) lényeges tulajdonságait akarja megjeleníteni, nem egy egyedi, nem egy tipikus, inkább egy képzeletbeli vállalat, amely az iparág reprezentatív jellemzőit tartalmazza. Marshall a vállalatok közötti változatosság kezelésére mint analitikus eszközt vezette be ezt a fogalmat (Foss 1994a). 16

18 azonos vállalatok feltételezéséből indul ki, és az iparágat a vállalatok egyszerű összegzésével építi fel. 17 A Pigou-i elmélet sohasem akart olyan vállalatelmélet lenni, amely a vállalatot mint szervezetet vagy intézményt fogja fel. A standard neoklasszikus vállalatelmélet két tartópillérre épül: az egyik a már említett döntési szabály (profitmaximalizálás), a másik az egyensúly léte. A modellben a vállalat mindig egyensúlyi állapotban van, ily módon az elemzés statikussá válik. Ebben a keretben a környezeti feltételek megváltozására való reagálás folyamata nem mutatható be, csak az egyensúlyi végállapot. A fentiek alapján megállapítható, hogy az árelmélet egyetlen vállalatelméleti kérdést sem tud megválaszolni: (1) A vállalat létének nincs oka (ahogy ezt Coase is megállapította), hiszen a piaci tranzakciók biztosítják a Pareto hatékonyságot. A technológiai skálahozadék pedig önmagában nem magyarázza meg a vállalat létének okát, csak arra a kérdésre ad választ, hogy miért nagy egy vállalat. (2) A vállalat határait az elmélet feltételként kezeli. A tisztán neoklasszikus termelési költségek önmagukban nem képesek megmagyarázni a vállalat határait. (3) A fekete doboz belső folyamatairól egyáltalán nincs szó az elméletben. A vállalatot tehát egy végletekig leegyszerűsített formában találjuk a standard neoklasszikus elméletben, amely valójában azt írja le, hogy nagyon tiszta feltételek esetén milyen lesz a vállalat magatartása egy idealisztikus világban (De Alessi 1983). A standard neoklasszikus közgazdaságtan vállalatelméletét már a 40-es évek végétől 18 sok kritika érte. A támadások fő vonala a standard modell irrealisztikus feltételezéseire irányult. A kritikus hangok olyan elméletet követeltek, melyek predikciói a valóságot pontosabban írják le. Az 50-es évektől a standard neoklasszikus vállalatelmélet kritikájaként megfogalmazódó intuitív vállalatelméletek között két fontos elmélet is megszületett, amelyek jelentősen hozzájárultak a modern vállalatelméletek fejlődéséhez: a vezetői (managerial) 19 (Baumol 1959, Marris 1964, Williamson 1963) és a magatartási (behavioral) 20 (Simon 1957a, 1957b; Cyert és March 17 A mikroökonómia tankönyvekben leírt vállalat tehát nem az eredeti marshalli, hanem Pigou nézeteire épül. Marshall (1925) elméletének értékeléséről és jelentőségéről lásd: Foss (1994a) ben hat cikk jelent meg az American Economic Review hasábjain, melyek fő kérdése az volt, hogy el kell-e vetni a marginális eleméletet. Lásd: Machlup (1967). 19 Ezekben az elméletekben a vezetők céljait azonossá teszik a vállalat céljaival. 20 A magatartási elmélet a vállalaton belüli döntéshozatali folyamat vizsgálatára teszi a hangsúlyt, a vállalat szervezeti jellegét emeli ki, s elvet mindenféle maximalizáló magatartást. Ez az iskola vezeti be a közgazdasági elméletbe a korlátozott racionalitás, a kielégítő keresése (satisficing), és a szervezeti ellenállás fogalmakat. 17

19 1963) elmélet. A támadásokkal szemben Machlup 1967-es cikke jelentette a legfontosabb védvonalat a standard neoklasszikus elmélet mellett. Szerinte a magatartási és a vezetői vállalatelméletek a standard neoklasszikus elmélethez képest más elemzési szintet képviselnek, így nem riválisai a standard elméletnek A szerződéses vállalatelméletek és előzménye A szerződéses vállalatelméletek előzménye: Coase elmélete 21 A modern vállalatelmélet alapjait Ronald Coase rakta le azzal, hogy elsőként határozta és válaszolta is meg azokat a kérdéseket, amelyeket ma a vállalatelmélet kulcskérdéseinek tekintünk. Coase 1937-es klasszikussá vált cikke a The Nature of the Firm, szerződéses alapon közelítette meg a vállalatot, s ezzel a szerződéses vállalatelméletek általános referenciájává vált. Coase tehát mindhárom vállalatelméleti kérdést felvetette: 1) a felfedezni, hogy miért is léteznek egyáltalán vállalatok a specializált cseregazdaságban (ibid. p. 20.) kérdés a vállalat létének okára, 2) a tanulmányozni azokat az erőket, amelyek meghatározzák a vállalat méretét (ibid. p. 23.) probléma a vállalat határaira, 3) a menedzsment csökkenő hozadéka (ibid. p. 23.) pedig a belső szervezetre vonatkozik. Coase nagy érdeme, hogy megállapította, az árelmélet alapján a vállalat létének nincs oka. A neoklasszikus árelmélet szerint a tranzakciók lebonyolításának ideális mechanizmusa a piaci koordináció. Ha ez így van, akkor miért léteznek vállalatok tette fel a kérdést Coase (ibid. p. 19.). Megállapította, hogy a piaci koordinációs mechanizmus (árrendszer) használatának költsége van. Ezzel megszületett a tranzakciós költség fogalma, bár maga Coase nem használta ezt a kifejezést az 1937-es cikkében. Coase a tranzakciós költségek két fajtáját említette meg: (1) az a költség, amibe a releváns árak felfedezése kerül, (2) a tárgyalás és a szerződéskötés költségei. Szerinte, ha bizonyos piaci tranzakciókat belsővé teszünk, azaz vállalaton belül szervezzük meg őket, ezen költségek csökkenthetőek (ibid. p. 21.). 18

20 Coase úgy látta, a vállalat és piac alternatív koordinációs mechanizmusok a tranzakciók megszervezésére, azaz egymás helyettesítői. A vállalatok léte azt bizonyítja, hogy bizonyos tranzakciók megszervezésében a vállalat jelenti az erőforrások hatékony allokációját a piaccal szemben. A vállalat határaira vonatkozóan megállapította, hogy a vállalat addig nő, amíg egy újabb tranzakció megszervezésének költsége egyenlő nem lesz ugyanezen tranzakció piacon való megjelenésének, vagy egy másik vállalat megszervezésének költségével (ibid. p ). A harmadik vállalatelméleti kérdésről, a belső szervezetről említést tett ugyan cikkében, de ezzel nem foglalkozott részletesen. A Coase által megfogalmazott teória szerint tehát, ha nem lennének tranzakciós költségek, akkor csak a piac koordinálna, a szervezetek (vállalatok) létének oka így a tranzakciós költségekben keresendő. Azzal, hogy a piacot és a szervezetet egymás alternatíváinak tekintette, szigorú különbséget tett közöttük, de más típusú koordinációs mechanizmusról nem szólt. Véleménye alapján a vállalat a piactól abban különbözik, hogy a piacon az egyének között önkéntesek a tranzakciók, míg a vállalaton belül az autoritás alapján történnek. Ezzel a vállalatot azonosította a többszemélyes, hierarchián alapuló struktúrával (Pitelis 1998). Coase nézetei több mint harminc évig nem fejlődtek tovább, ő maga is azt írta (1972:63), hogy gondolatai ismertek voltak ugyan, de nem használták azokat. A Coase-i nyomokon a 70-es évekig nem is történtek újabb lépések Szerződéses elméletek A szerződéses elméletek általános jellemzése és klasszifikálása 22 A ma domináns vállalatelmélet szerződéses alapon közelíti meg a vállalatot, úgy tekinti azt, mint sok fél közötti szerződést. Fő hipotézise, hogy a vállalat explicit vagy 21 Itt csak Coase (1937) legfontosabb nézeteit foglalom össze. A dolgozatban a továbbiakban számos helyen utalok nézeteire egy-egy probléma kapcsán. 22 Ez a rész jelentős mértékben támaszkodik korábbi tanulmányaira (Kapás 1998a, 2000a). 19

21 implicit szerződéses jellege a specializált termelési tényezők közötti tranzakciós költségeket hivatott minimalizálni (Holmström és Tirole 1989). E vállalatelmélet szerint tehát a vállalat optimális megoldást jelent különböző szerződéses szituációkban. A szerződéses vállalatelméletek elnevezése alatt hatalmas irodalom értendő, amelynek csoportosítása nem egyszerű és nem egyértelmű. 23 Ezek az elméletek mind kapcsolódnak Coase (1937) nézeteihez, az általa felvetett problémát azonos gondolati keretben, de más-más konkrét módon fejlesztették tovább. Az elméletek négy nagyobb, (viszonylag) homogén csoportja különíthető el 24 : (1) a vállalat mint szerződések nexusa elmélet, (2) formális ügynök-megbízó elmélet, (3) tranzakciós költségek elmélete, (4) új tulajdonosi jogok elmélete. A szerződéses vállalatelméletek azonos nyelvezetet és elemzési keretet használnak, számos fontos kiindulópontjuk azonos, és az alapmodellek kidolgozása után napjainkban erős konvergenciát mutatnak. Mind megtartották a standard neoklasszikus elmélet hatékonysági elemzési keretét, viszont a modell irreális feltételezéseit reálisabbakkal cserélték fel, így valamilyen módon szemben állnak a tökéletesen kompetitív modellel. A reálisabb kiindulópontot a valós világban jellemző információs tökéletlenség és -aszimmetria feltételezése jelenti. Tökéletlen információk esetén a Pareto hatékonyság nem biztosított, vagyis a piac tökéletlen. Ezek a piaci tökéletlenségek jelentik a vállalat létének okait a szerződéses vállalatelméletekben. A szerződéses elméletek úgy tekinthetők, mint amelyek a Coase által felvetett tranzakciós költségek különböző fajtáira koncentrálnak, Coase ugyanis nem azonosította explicit módon azokat. A tranzakciós költségek a szerződés előkészítésekor, megkötésekor vagy végrehajtása során léphetnek fel, s a különböző elméletek ezek közül egyre vagy többre koncentrálnak. Coase (1937) az ex ante tranzakciós költségeket hangsúlyozta, Williamson (1975, 1985) bekapcsolja az ex post tranzakciós (irányítási 25 ) költségeket is (tranzakcióspecifikus beruházások esetén). A szerződések nexusa elmélet azokat az ex post tranzakciós költségeket (monitoring 23 A sokféle csoportosítás egyik oka, hogy ezek az elméletek nagyon közel állnak egymáshoz, gyakran hangsúly kérdése, hogy hol húzunk vonalat közéjük. Az általam követett klasszifikálás alapja Foss (1993c, 1996a). 24 Természetesen nem minden vállalatelméleti kérdés kap ugyanolyan hangsúlyt az egyes elméletekben. Az elméletek különböznek abban, hogy a három kérdésből melyeket tudják (jól) megválaszolni. A későbbiekben még részletesen szó lesz erről. 25 Az irányítási költség (governance cost) nem piaci tranzakciós költség, hanem a tranzakció vállalaton belüli megszervezésének költsége. A williamsoni értelemben a tranzakciós költség vonatkozhat a tranzakció piacon, illetve vállalaton belüli megszervezésének költségére is. 20

22 költségek, mérési költségek 26 ) hangsúlyozza, amelyek ex ante megállapodásokkal csökkenthetőek. Az új tulajdonosi jogok elmélete (Hart 1995) olyan ex post tranzakciós költségeket emel ki, amelyek elkerülhetőek, ha a tulajdonosi jogok megfelelően vannak elosztva. A formális ügynök-megbízó elmélet az ex post monitoring költségekre koncentrál. A szerződésekkel kapcsolatban az elméletekben két feltételezés jelenik meg: (1) A szerződés nem teljes 27, azaz bizonytalan világban a szerződés megkötésekor nem látható előre, és így nem is foglalható szerződésbe a jövőben bekövetkező minden lehetséges állapot, vagyis nem lehet előre lefektetni a felek minden lehetséges kötelezettségét (Hart 1995). Ez esetben a felek gyakran szükségesnek tartják a szerződések újratárgyalását is. (2) A szerződés teljes, azaz a felek olyan szerződést tudnak írni, amely az összes lehetséges jövőbeli állapotra vonatkozóan meghatározza kötelezettségeiket. A szerződések természetéről vallott felfogás tulajdonképpen úgy tekinthető, mint eltérő kiindulópont az Arrow-Debreu modelltől. A szerződéses vállalatelméletek az említett modell két alapfeltevésétől (a teljes szerződés és a szimmetrikus információk feltevése) térnek el. A nem teljes szerződések az első feltevést vetik el, így azt állítják, hogy a komplex szerződések létrehozása költséges. A teljes szerződések a második feltevést utasítják el, vagyis azt gondolják, hogy a felek ex ante beépített ösztönzőkkel teljes szerződést tudnak írni, ha információs aszimmetria és eltérő kockázati preferenciák léteznek. Ezek a szerződések bár teljesek, mégis különböznek az Arrow- Debreu modell szerződéseitől. A tranzakciós költségek és az új tulajdonosi jogok elmélete nem teljes szerződésekről, a szerződések nexusa elmélet és az ügynök-megbízó elmélet teljes szerződésekről beszél. Akár ilyen, akár olyan szerződésekről legyen is szó, a szerződéses vállalatelméletek a hatékony szerződések megtalálását állítják középpontba, és a problémákat ösztönzési problémaként mutatják be. Az eltérő megközelítések 26 A mérési költségekről (measurement cost) lásd: Barzel (1982). 27 A modern vállalatelméletek megjelenése előtt már Simon (1952) is nem teljes szerződésként fogta fel a foglalkoztatási szerződést. Szerinte a szerződés abban az értelemben nem teljes, hogy nem lehetséges olyan szerződést írni, amely teljes mértékben meghatározná, mit kell az alkalmazottnak tennie különböző helyzetekben. Az alkalmazott tehát egy nyitott szerződést fogad el azt remélve, hogy azok az utasítások, amiket kapni fog, beleférnek az ún. elfogadási zóná -ba. 21

23 alapvetően komplementerek, és bizonyos lépések az integráció irányába már meg is történtek (Holmström és Milgrom 1994) Teljes szerződéseket feltételező elméletek A teljes szerződéseket feltételező elméletek sarokköve az a nézet, hogy a kimenetek ellenőrzése nem lehetséges, és/vagy a felek nem tudják a teljesítményt minden releváns szituációban mérni, vagy erkölcsi kockázat, vagy ellentétes szelekció (adverse selection), azaz ún. lemons probléma (Akerlof 1972) áll fent. Ebben a keretben olyan szerződéses konstrukció (fizetési séma, részesedési rendszer) felállítása a feladat, amely megfelelő ösztönzést szolgáltat, és kizárja a felek diszkrecionális magatartását. Ezeket a szerződéseket azért tekintjük teljesnek, mert (1) teljes körűen specifikálják az összes fél kötelezettségét minden lehetséges jövőbeli esetre, (2) illetve a lehető legjobb eredmény elérését teszik lehetővé a rendelkezésére álló információk keretein belül A vállalat mint szerződések nexusa elmélet Coase (1937) cikkében a vállalatot mint a munkaadó és a munkavállaló közötti tartós szerződést írta le. Ezt a megközelítést viszi tovább a szerződések nexusa elmélet 28, amely szerint a vállalat esszenciája a szerződéses kapcsolatokban áll (Jensen és Meckling 1976:310). Az az állítás, hogy a vállalat nem más, mint szerződések halmaza, azaz egy jogi fikció, elsőként Alchian és Demsetz (1972) cikkében bukkant fel. Míg Coase különbséget tett a vállalat és a piac között, addig a szerződések nexusa elmélet ezt nem tudja megtenni: a vállalatot, mint szerződések nexusát azonossá teszi a piaccal. A piac és a vállalat csak a szerződések természetében különbözik, azaz az egyetlen különbség közöttük az, hogy a vállalatban az inputtulajdonosok hosszú távra szerződnek (Alchian és Demsetz 1972), s a vállalaton belüli szerződések nyitottak és folyamatosak. Nem meglepő tehát, hogy Alchian és Demsetz (1972), Fama (1980) és 28 Az irányzat elnevezése Jensen és Meckling 1976-os cikkéből származik. 22

24 Cheung (1983) azt állítják, hogy a vállalat fogalomnak nincs a piactól eltérő tartalma: úgy tekinthetjük a vállalatot és a piacot, mint a piac egymással versenyző formáit. (Alchian és Demsetz 1972:795). Ebben az értelemben a vállalat tulajdonlása egy irreleváns koncepció (Fama 1980:290), senki sem tulajdonosa a vállalatnak, mint entitásnak (Alchian és Woodward 1987:119), csak az egyes inputoknak lehetnek tulajdonosaik, és ők lépnek szerződéses kapcsolatokba a vállalat keretében. A szerződések nexusa elmélet alapján a vállalat koncepcióját nagyon nehéz megragadni: nem egy individuum, hanem egy olyan jogi egység, amelynek gazdasági konzekvenciái vannak. Alchian és Demsetz (1972) a vállalat létét a csoporttermelés során megjelenő ösztönzési problémával melynek oka az információs aszimmetria és az opportunista magatartás magyarázzák. Mivel a munkások határtermékének mérése problémás, lehetőség van a potyázásra, azaz a szerződésben vállaltnál kisebb erőfeszítés végzésére. Erre a mérési problémára a megoldást a monitor személye jelenti, akinek joga az alkalmazottak felvétele és elbocsátása (a határtermékük megfigyelése alapján). A monitor csak úgy lehet érdekelt a monitoring tevékenységben, ha ő kapja meg a maradványjövedelmet. Az elmélet tehát a vállalat létét tulajdonképpen azzal magyarázza, hogy a vállalat lehetővé teszi a szerződés utáni mérési költségek (measurement cost) csökkentését. Alchian és Demsetz (1972) szerint a Coase-i különbség az autoritáson és az ármechanizmuson alapuló allokációk között csak felszíni, a vállalat és a piac között a felek közti hatalom tekintetében nincs különbség: A vállalat nem tulajdonosa minden inputnak. Nincs hatalma olyan parancsra, autoritásra, amely különbözne a piaci szerződéstől... (Alchian és Demsetz 1972:777) A vállalat tehát egy speciális szerződéses megállapodás, amely a tulajdonosi jogok és a monitoring tevékenységre való specializáció miatt csoporttermelés esetén megoldja a hatékonysági problémát. A monitort a csalástól az óvja meg, hogy ő a maradványjövedelem tulajdonosa, így a monitoring tevékenység optimális szintű lesz. Jensen és Meckling 1976-os cikke sok tekintetben Alchian és Demsetz gondolatainak a kiterjesztését jelenti, beépítve az elemzésbe az ügynök-megbízó 23