EGY IRODALMI KÁVÉHÉZ ÜZLETI TERVE
|
|
- Mariska Szalai
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az olaj után a világ második legkeresettebb terméke a kávé EGY IRODALMI KÁVÉHÉZ ÜZLETI TERVE BEVEZETŐ 2012 Európában a 17. század elejétől kezdték megismerni a kávét, de népszerűsége rohamosan terjedt. Az első kávéház Velencében nyílt meg 1624-ben, majd ennek mintájára sorra nyitottak meg kapuikat szinte minden országban. Bár Magyarországon a kávé a törökökkel jelent meg, népszerűségét a bécsi udvarnak köszönhetjük. A szokás aztán olyan gyorsan terjedt, hogy 1896-ra csak Budapesten 500 kávéház és legalább ennyi kávékimérés működött. A kávéházak a szellemi és társasági élet központjává váltak írók, költők, művészek találkozó helye volt, később pedig már üzletemberek találkozóhelye is. A későbbi évtizedekben kivált a II. világháború után - létük inkább a nagyvárosokra koncentrálódott, de igazából sosem vesztek ki. A rendszerváltás után kezdték újra reneszánszukat élni. Egyre szaporodtak a korabeli hangulatot idéző kávéházak tonett székekkel, friss napilapokkal. Bár számuk elég sok, kínálatuk azonban elég egyforma: egyik sem igazán különbözik a másiktól, nincs bennük egyediség. Sok-sok új ötlettel, színes kínálattal, különlegességekkel, irodalmi programok szervezésével a mi kávéházunk rövid időn belül a mostani piac fölé tud emelkedni. Ez az üzleti terv egy induló, megálmodott vállalkozáshoz készül, melyet próbáltunk úgy elkészíteni, hogy érdeklődését felkeltse és vonzza a befektetőket és hitelezőket. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalkozásunk félig meddig családi vállalkozásként működne. Az én végzettségem művelődésszervező, s bár hosszú ideig a médiában dolgoztam, de munkám során tanultam némi marketing alapismeretet és nagy gyakorlatom van az adminisztratív munkavégzésben. Egyik alapítótársam egy barátnőm, akinek a vállalkozások területén van óriási tapasztalata, mellette matematika szakon végzett. Végül nővérem, aki a színházi világban dolgozik évtizedek óta, magyar irodalom szakos, dramaturgiai és múzeumpedagógusi végzettsége is van. Ezeknek terveink szempontjából óriási a jelentősége, hiszen kávéházunk irodalmi kávéház lesz. Testvérem kapcsolatainak köszönhetően hetente beszélgetést tervezünk egy-egy híres művésszel, tervezünk kiállításokat, de hétvégenként akár gyermekprogramokat is. Fő tevékenységünk a vendéglátás lenne, de ezt idővel kiegészítenénk kereskedelemmel is: különböző pörkölésű szemes és darál kávékat is árusítanánk, de tervezünk kávékból és süteményekből elvitelre kínálást is. A kezdeti időben egy alkalmazottat vennénk csak fel, olyan fizetéssel, hogy munkatársként érdekelt legyen a vállalkozás sikerességében. IPARÁG ELEMZÉSE Egy üzleti terv készítésekor, egy vállalkozás beindításakor elengedhetetlen szempont a piaci környezet vizsgálata, melyben kávéházunk működni fog. A kávé jótékony, illetve káros hatásairól igen megoszlanak a vélemények, de tény, hogy a világon igen népszerű élvezeti cikk. Magyarországon az emberek legalább 80 %-a fogyaszt kávét.
2 A rendszerváltást követően a vendéglátóipar meglendült az országban. Sorra nyíltak az éttermek, bárok és persze kávézók is. Kétségtelen, hogy konkurencia van. Egy kávéház nyitása nem egy új dolog a nap alatt. Csak a fővárosban több száz van belőlük, s ezek között találunk számos külföldi érdekeltségű, nemzetközileg ismert kávéházláncot, mely üzletet nyitott hazánkban. Az Európai Unióhoz való csatlakozással számos előírás lépett életbe, mely ugyan sok tekintetben megköti a vállalkozók kezét, ugyanakkor garantálja a minőségi vendéglátást, ami korábban sokszor kifogásolható volt. Ez azért is fontos, mert ha a mi példánkat nézzük, a város egyre több nemzetközi hírű rendezvénnyel dicsekedhet, így egyre több külföldi vendég is ellátogat ide, akik az otthon megszokott minőséget várják el tőlünk is. A városban számos hely van, ahol megihatunk egy kávét, de kimondott kávéház nem sok. Akik számunka említésre méltóak: Cinema Café, Art Café, Bánya Café és a Frei Café. Az első kettő, bár közkedvelt helyek, de nem igazán azt a hangulatot adják vissza, amit mi szeretnénk. Az Art Café az a hely, ahol a berendezés a korabeli hangulatot tükrözi ugyan, de semmi pluszt nem nyújtanak a kávézás mellett. A Frei kávézó jelent talán leginkább konkurenciát, hiszen számos kiállítást, beszélgetéseket, programokat is kínál a kávézás mellett, de sokkal modernebb környezetben, mint amit mi tervezünk. Itt érzünk piaci rést, ami még betölthető: egy korabeli hangulatot idéző kávézó programokkal, könyvsarokkal /verseskötetek, novellás gyűjtemények azoknak, akik egyedül szeretnének kikapcsolódni nálunk/, napi lapokkal, házi, helyben készül édes és sós süteményekkel. A kávé mellett jó fajta borokat is kínálnánk, de elsősorban a környék termelőitől. A megfelelő termékkínálattal és hatásos marketingstratégia kiválasztásával esélyt látunk arra, hogy kávéházunk egy sikeres vállalkozássá váljon. Kávéházunk természetesen nem képes az egész piacot, a vevők igényeit kielégíteni, ezért van szükség a piac szegmentálására, felosztására, hogy kik azok akik lesznek a mi potenciális vevőink. A piac szegmentálásánál leginkább a területi, demográfiai és pszichográfiai tényezőket vizsgáltuk. Területi tényezők alapján: A városban közel 80 ezer ember él. A felnőtt lakosság aránya megközelítően 86 %, ebből 71% az aktív, nem nyugdíjas felnőtt. (KSH 2007) Kávéházunk a belvárosban lesz, és mivel a hivatalos ügyek intézése leginkább a belvárosban lehetséges, annak forgalma igen nagy. Sokan jönnek be szórakozási szándékkal: mozi, színház, koncert. Az egyetem egyik épületrésze is a belvárosban található. Ilyen szempontból a potenciális vendégeink száma nagy. Demográfiai alapján: A városban élők tartoznak ide, illetve azok a vidékiek, akik itt dolgoznak, hivatalos ügyet intéznek, vagy például színházba, moziba, esetleg egészségügyi okokból jönnek /megyei kórház/. Demográfiai szempontból fontosak a turisták is, akár hazaiak, akár külföldiek. A korosztály szempontjából 18 évtől 70 éves korig bárki. Lehetnek középiskolások vagy egyetemisták, értelmiségiek vagy nem értelmiségiek, nyugdíjasok. Pszichográfiai tényezők alapján: Akik szeretik kávéjukat csendes, nyugodt környezetben, vagy éppen egy művészt hallgatva elfogyasztani. Egy kávé mellett szeretnék kedvenc újságukat olvasgatni. Akik igényesek arra, hogy a hely, ahol fogyasztanak hangulatos és tiszta hely legyen és igényesek a kiszolgálást illetően is. Ha megvizsgáljuk piacunk szegmentálásának eredményeit összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy kávéházunk igazi célközönsége a város és vonzáskörzetének, illetve a turistáknak az az értelmiségi rétege, akik elsősorban humán beállítottságúak, fogékonyak az irodalomra, a kulturális programokra. Korosztályukat tekintve a év közötti aktív korosztály, de számítunk a már nyugdíjas humán értelmiségiekre is. Pozicionálás: Ki kell alakítanunk egy olyan arculatot, ami megkülönbözteti kávéházunkat a versenytársainktól. Például a könyvsarok kialakítására gondolunk, az igényes, halk zenére /nem rádióra/, ami a háttérben szólna. Antik tárgyak, régi fotók színesítenék a berendezést. Kialakítanánk egy helyet olyan fotók számára is, amit a városban élő, kortárs művészek készítenek /esetleg meg is vásárolhatók/, és bele illenek a hely hangulatába. Választékban, árakban nem igazán tudjuk felvenni a versenyt a konkurenciával, de a tervezett programjainkkal, az egyedi miliő kialakításával és az igényes kiszolgálással, a vendégekkel való törődéssel igen. Itt meg kell említeni az üzlet teljes akadálymentesítését is, a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy mozgáskorlátozott emberek nem igazán tudnak a városban egy kávéházban fogyasztani. Az üzlet egy részét úgy alakítanánk ki, hogy ott vendégeink meg is vásárolhassák kedvenc kávéikat, házi süteményeiket. A VÁLLALKOZÁS BEMUTATÁSA Végzettségem művelődésszervező, s bár hosszú ideig a médiában dolgoztam, de munkám során tanultam némi marketing alapismeretet és nagy gyakorlatom van az adminisztratív munkavégzésben. Egyik alapítótársam egy barátnőm, akinek a vállalkozások területén van óriási tapasztalata, mellette matematika szakon végzett. Végül nővérem, aki a színházi világban
3 dolgozik évtizedek óta, magyar irodalom szakos, dramaturgiai és múzeumpedagógusi végzettsége is van. Vállalkozásunk még nincs bejegyezve. Három alapítója, tulajdonosa lenne, akik egyenlő tőkét visznek a vállalkozásba: 5-5 millió forintot. A törzstőke tehát 15 millió forint. Hitel felvétele szükséges. Pályázati lehetőségek folyamatos figyelése. A helység, melyben a kávéház működne, egy 100 négyzetméteres alapterületű belvárosi bérlemény. Mivel hasonló vállalkozás működött benne előzőleg, gyökeres átalakításra nincs szükség: pult, konyhai rész, mellékhelyiségek kialakítva. Belsőépítész és berendező segítségével az üzlet dizájnját kell kialakítani elképzeléseink, ötleteink alapján. Szolgáltatásaink: Több fajta kávéból kínálunk széles választékot Helyben készült sütemények felszolgálása és árusítása Kávét és süteményt elvitelre is kínálunk és csomagolunk Irodalmi esteket szervezünk, az ezeken résztvevők mindig számíthatnak meglepetésre Kiállítások szervezése Friss napilapok és heti lapok állnak az vendégek rendelkezésére kávéházunkban MARKETINGTERV Filozófiánk: Kávéházunk egy szentély lesz. Egy olyan hely, ahol csak érezni kell. Ahová azért járnak vissza, hogy az érzést újra és újra átéljék, ahogy azt tették elődeik, híres írók, költők, művészek és átlag emberek. Élvezni a kávé zamatát, nézelődni, olvasgatni, ismerősökbe futni és ha kedvük van beszélgetni. Célunk: Mit szeretnénk elérni? Célunk a piac kitöltése. Meglévő terméket, már meglévő piacon, meglévő piaci szegmensen kívánunk elhelyezni. Azokat a kávét szerető embereket szeretnénk megnyerni, akik valami pluszra is vágynak a fogyasztás mellett. Akár egy jó könyvre, újságra, akár egy kis kulturális élményre, jó zenére, vagy egy baráti beszélgetésre, feltöltődésre egy stresszes nap után. Célunk elérni, hogy úgy érezzék erre csak nálunk van lehetőségük. Nem célunk a gyors meggazdagodás, elérhető áron szeretnénk termékeinket értékesíteni, de úgy, hogy az árbevétel a költségek levonása után hozzon annyi profitot, ami segíti a tulajdonosokat a kávéház folyamatos fejlesztésében. Marketingstratégiánk: Stratégiánknak az alapját céljaink kell, hogy adják. Kiknek kívánjuk szolgáltatásainkat és termékeinket eljuttatni? Azokhoz a felnőttekhez korhatár nélkül, akik szeretik azt a hangulatot, érzést, melyet egy jó kávéházban megtalálhatnak. Itt nem számít a kor, nem számít az iskolai végzettség, csak a hasonló beállítódás. Stratégiánk kidolgozásánál a marketing mix elemeit használtuk. Termékpolitika: Kávéházunkban a vevő teljes megelégedettségét a termék iránt csak úgy tudjuk elérni, ha szolgáltatásainkat a lehető legmagasabb színvonalon biztosítjuk. Széles választékot állítunk össze a vevők igényeinek szem előtt tartásával. Mindig ügyelünk arra, hogy termékeink minőségét folyamatosan magas szinten tartsuk. Árpolitika: Az árak kialakításánál a vendéglátásban 100 százalékos, a kereskedelemben 30 százalékos árréssel számolunk. Ez egy elfogadott arány a piacon, de az így kialakított árak valamivel alacsonyabbak a konkurencia árainál. Terveink szerint a viszonteladókat ahol csak lehet kihagyjuk, beszerzésnél közvetlenül a termelőhöz fordulunk, ez is segíti a kedvezőbb, megfizethető árak kialakítását. Elosztáspolitika: Az eladás, értékesítés a kávéházban történik. A beszerzés több helyről. Ösztönzéspolitika: reklám Mivel ez egy teljesen új vállalkozás, első fontos lépés, hogy megismertessük az emberekkel. Ehhez több fajta reklámeszközt is használnunk kell. Hatékonynak gondoljuk az újsághirdetést, a közösségi oldalakon való hirdetést, ötletes szórólapok készítését. Honlapot csináltatunk, ahol a későbbiekben folyamatosan tájékoztatjuk vendégeinket tervezett programjainkról, kínálatunkról és aktuális akcióinkról. Tervezzük törzsvásárlói kártya bevezetését, amivel 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak nálunk azok tulajdonosai. A későbbiekben autókon, utcai plakátokon is népszerűsítenénk üzletünket. A kiegészítő elemek közül nálunk az emberi tényező /people/ meghatározó. A kávéházban dolgozók udvariassága, figyelmessége követelmény kell, hogy legyen. Ezek az emberi tényezők és az empátia szükséges ahhoz, hogy viszonylag rövid idő alatt már törzsvásárlókat szerezzen üzletünk. Marketing kommunikációs terv: Már korábban említettük azokat az eszközöket, amivel induláskor vállalkozásunkat szeretnénk megismertetni az emberekkel: újsághirdetés, honlap készíttetése, szórólapok. A vevőinkkel azonban folyamatosan tartanunk kell a kapcsolatot, folyamatosan figyelnünk kell visszajelzéseiket, elégedettségüket, esetleg elégedetlenségeiket. Ezért van szükségünk a marketing kommunikációs tervre. A vevők elégedettségének mérésére leghatékonyabb módszer a beszélgetés velük. Olyan kapcsolatot kialakítani vendégeinkkel, hogy nyíltan és bátran mondják meg azt is ha
4 kifogásolnak valamit, ha hiányérzetük van. Honlapunkon is lenne egy olyan menüpont, ahová írhatnak nekünk, ahol megfogalmazhatják véleményüket. Erre a felületre várjuk javaslataikat is. Ezeket mindig komolyan kell venni, és tenni is értük. A személyes kapcsolattartás mellett kommunikációs eszköz a már szintén említett plakátok, hirdetések az éppen aktuális programokról, esetleges akcióinkról. Felvesszük a kapcsolatot a helyi média képviselőivel. Időről, időre ajánlatos megjelenni az írott sajtóban, egy helyi rádióban, esetleg a televízióban is, ha kávéházunk táján valami említésre való történik /de generálhatunk is hírt/. Ezek természetesen nem fizetett hirdetést jelentenek. A marketing kommunikációnak is vannak költségei /honlap üzemeltetése, hirdetések, szórólapok nyomtatása stb./, ezt a kiadást be kell építeni éves költségvetésünkbe. MŰKÖDÉSI TERV A VÁLLALKOZÁS LEÍRÁSA Az alapítók egyike már volt vállalkozó, több éves tapasztalattal rendelkezik és eligazodik ebben a világban. A másik két tulajdonos csak érintőlegesen ismeri a vállalkozói létet, de széles kapcsolatrendszerük előnyt jelent egy vállalkozás beindításában és hosszabb távú működtetésében. Nem elhanyagolható tény, hogy mindhárman szeretik a kávét. Alapvető céljuk a vásárlók igényeinek maximális kielégítése, igényes kiszolgálása. Az alapítók továbbképzik magukat a szükséges területeken: marketing és PR ismeretek, nyelvtanulás, némi pszichológia. Az alkalmazott kiválasztásánál figyelembe kell venni a szakirányú végzettséget, a nyelvtudás és a tapasztalat előnyt jelent. A kezdeti időszakban, amikor még csak egy alkalmazott foglalkoztatására van lehetőség, váltott műszakban az alapítók is dolgoznak, mind a hárman. Az üzlet beindítása után egyikük teljes egészében az üzleti ügyeket vinné /beszerzések, szállítások, gépek szervizelése/ persze a többi tulajdonos segítségével, a másik programokat szervezne, a harmadik feladata a vendégekkel való aktív kapcsolattartás lenne, vagyis ő nagyrészt a kávéházban dolgozna. Könyvelőre szükség lesz, de őt nem alkalmazottként foglalkoztatják, hanem megbízásos formában. A vállalkozás körülményei: A bérlemény átalakításánál fontos figyelembe venni a praktikus, helytakarékos elrendezést. A 100 négyzetméter legnagyobb része maga vendégtér lenne a kiszolgálópulttal /ez nagyjából az alapterületből 70 négyzetméter/, a fennmaradó 30 négyzetméterből egy iroda, egy konyha és a mosdók lennének kialakítva. Lehetőség van egy terasz kialakítására is, ez a 100 négyzetméteres alapterületen felül, az üzlet előtt alakítható ki, amihez az önkormányzat engedélye szükséges. Mint említettük, az iroda is itt lenne, tehát a cég telephelye és székhelye ugyan az, a vállalkozásnak egyéb ingatlana nincs. A szükséges gépek, konyhai felszerelések beszerzését az átalakításokkal együtt fogjuk lebonyolítani. Fontos hogy a gépek megbízhatóak, jó minőségűek, könnyen tisztán tarthatóak legyenek és kevés helyet foglaljanak el. Ezen spórolni nem szabad. Jó minőségű kávét csak jó minőségű géppel lehet főzni. Az irodai gépek között szerepel egy számítógép is. Az eszközök megvásárlása megközelítően 5 millió forintba fog kerülni. Nyitva tartásunk: reggel fél nyolctól este 10 óráig. A korai nyitást azért tartjuk fontosnak, mert sokan nem érnek rá otthon meginni a reggeli kávéjukat és elolvasni az újságot. A munkahelyek nagy részén fél kilenckor kezdenek, a boltok is kilenc órakor nyitnak, így pont egy órát tölthet nálunk a vendég reggel nyugodt, hangulatos környezetben. A programokat, író-olvasó találkozókat, beszélgetéseket neves személyiségekkel késő délutánra tervezzük, 18 óra felé, amikor a legtöbb helyen már vége a munkaidőnek. A bérleti díj összegéről még folynak a tárgyalások. A vállalkozáshoz szükséges engedélyek az önkormányzat által kiadott működési engedély, ÁNTSZ engedélye, tűzoltósági és rendőrségi engedélyek. A HACCP előírásainak is minden körülmények között meg kell felelnünk. A kávék esetében havi beszerzést tervezünk, míg a süteményekhez szükséges alapanyagokat heti rendszerességgel, hiszen a frissesség fontos például a tojás, tej, tejszín stb. esetében. A viszonteladókat ahol csak lehet kihagyjuk, az alapanyagokat közvetlenül a termelőtől vásároljuk meg: bor, méz, tejtermékek. SZERVEZETI TERV A vállalkozás Kft-ként működne. Három tulajdonosa van, akik egyenlő arányban járultak hozzá a jegyzett tőkéhez, és egyenlő arányban részesülnek a bevételekből is. Az üzletfelekkel /pl. beszállítók/ közösen tárgyalnak, a felmerülő, a vállalkozás számára meghatározó ügyeket együtt intézik. Az ügyvezetői tisztséget a vállalkozásban jártas alapító tölti be, ő foglalkozik a vállalkozás pénzügyeivel. A másik két tulajdonos ügyvezető helyettesi munkakörben lesz. Ők a kávéház programjairól, a marketing feladatokról gondoskodnak, maximálisan kihasználva kapcsolatrendszerüket. A helyettesek feladata lesz a munkaerő felvétele is. Eleinte egy alkalmazott kerül felvételre. KOCKÁZATELEMZÉS A vállalkozásra leselkedő legjelentősebb kockázati tényezők egyrészt a gazdasági élet alakulása Magyarországon, másrészt fenyegetettség a versenytársak részéről. Kockázati tényezők: a kávé árának emelkedése a piacon szintén kockázati tényező. bérleti díjak emelkedése
5 alkalmazott utáni járulékok kedvezőtlen alakulása adózás változása SWOT ANALÍZIS Erősségek: elhivatottság a tulajdonosok részéről kreativitás: sok-sok ötlettel egyedivé tenni a kávéházat a kávé nagyon népszerű a magyar lakosság körében is széles választék kialakítása Gyengeségek: új a vállalkozás, még ismeretlen a piacon kevés tapasztalat az üzleti világban határokat szab a rendelkezésre álló tőke vezetői engedély hiánya Lehetőségek: jelentős kapcsolatrendszerrel rendelkeznek a tulajdonosok egyediség hangsúlyozása jó reklámmal speciális igények felmérése, kiszolgálása előny a versenytársakkal szemben üzleti és marketing ismeretek tanulása / részvétel továbbképzéseken/ Veszélyek: az eredmény csak pár év múlva jelentkezik erős a versenyhelyzet pénzügyi kockázatok: adóemelések, bérleti díj, infláció alakulása vásárlóerő csökkenése
H.D.Napfény Kft. marketingterve
H.D.Napfény Kft. marketingterve Egy 10 milliós ország és egy 15 milliós nemzet. Budapest - Magyarország fővárosa. 2014-at írunk. Az ország gazdasága folyamatosan változik. Magyarország teljes mértékben
Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)
Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok
Vállalkozás általános bemutatása
Helyi adottságokhoz, erőforrásokhoz illeszkedő térségi gazdaságfejlesztés keretében Helyi vállalkozások fejlesztése, új szolgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése célterületre benyújtott
Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.
Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing A fogalom 1. vállalati tevékenység piaca szolgáltatások 2. filozófia Szemléletmód A vállalat
Vállalkozás gazdaságtan SZIKORA PÉTER TAVASZ
Vállalkozás gazdaságtan 2015-2016 TAVASZ A vállalat piaci aktivitása. Marketing A vállalat tervezési célrendszere A vállalat küldetése Stratégiai célok Stratégiai szakterületi célok Operatív célok A vállalat
Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.
Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. 1 koncepció meghatározza, hogy kiknek mit ad el, és hogyan teremt ebből pénzt a vállalkozás. StartUP Vállalkozásindítás
STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE
STRATÉGIAALKOTÁS, ÜZLETI TERVEZÉS A VÁLLALKOZÁS KREATÍV RÉSZE Mi az üzleti tervezés A józan ész diadala az önámítás felett A tervezés tisztán matematika Nagy számok törvénye Egy egész szám felírható néhány
BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP
BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP Marketing kommunikációs megjelenési lehetőségek TISZTELT PARTNERÜNK, Szakáruházunkban online és offline hirdetési felületek illetve számos marketing eszköz áll rendelkezésükre
ÜZLETI TERVEZÉS. Csepregi László 2011. március 24.
ÜZLETI TERVEZÉS Csepregi László 2011. március 24. Csepregi László Közgazdász A szakértőről Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Kisvállalkozás-Fejlesztési Központ PhD (doktorandusz) hallgató
A gazdálkodás és részei
A gazdálkodás és részei A gazdálkodás a szükségletek kielégítésének a folyamata, amely az erőforrások céltudatos felhasználására irányul. céltudatos tervszerű tudatos szükségletre, igényre összpontosít
Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése
Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Megvalósulás Jó hírnév Rendezvény Új piac Egri bor Hagyományőrzés
A kutatás időtartama: 2013. március
1 A kutatás célja a Magyarországon működő, rendszeresen frissített termékkínálattal rendelkező, online kiskereskedelemmel foglalkozó cégek működésének vizsgálata. A kutatás célcsoportjának kiválasztása:
Marketing tervezési naptár 2012.
Marketing tanácsadó program kis- és középvállalkozásoknak! Marketing tervezési naptár 2012. A Marketing EXPRESSZ egy marketing szakmai segédanyag, így a leírt példák és gyakorlati ötletek megvalósítása,
Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez
Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez Kedves Könyvtárhasználónk és Látogatónk! Szeretnénk megismerni, hogy könyvtárunk szolgáltatásai mennyire felelnek meg az Ön igényeinek.
PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I.
OTP Kockázati Tőke Alap I. BEFEKTETÉSI ELŐMINŐSÍTŐ ADATLAP I. A társaság adatai: 1. Alapadatok Teljes név: Székhely: Iparág: A fő tevékenység és TEÁOR kódja: Alapítás dátuma: Kapcsolattartó személy neve:
4. AZ ÜZLETI TERV VÁLLALKOZÁSI ISMERETEK PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE Az üzleti terv szerkezeti felépítése, az egyes fejezetek tartalma
4. AZ ÜZLETI TERV 4.2. Az üzleti terv szerkezeti felépítése, az egyes fejezetek tartalma Az üzleti terv készítésének folyamata, fázisai, a célszerűen alkalmazandó elemzési és számítási módszerek eltérőek
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Vendéglátásszervező-vendéglős szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 11 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:
VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek
VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK A középszintű érettségi vizsgán a számon kérhető témakörök megegyeznek a kerettantervek témaköreire és fogalmaira vonatkozó
Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik:
Tisztelt Bizottság! A Hétszínvilág Egyesület szerződéséhez híven elkészítette a kortárssegítő képzésre jelentkezők fiatalok körében felmérését. A kérdőív az Ifjúság Kutatás 2000 Dunaújváros felhasználásával
A VÁSÁRLÓI DÖNTÉS. 7. tétel
A VÁSÁRLÓI DÖNTÉS ÉS VEVŐTÍPUSOK 7. tétel A vásárlási döntés folyamata A kereskedelmi vállalkozások létérdeke a forgalom folyamatosságának fenntartása, növelés. Ehhez nem elegendő csupán alkalmazkodniuk
marketingterve Az erős egyén addig tart ki a víziója mellet, amíg azt el nem éri!
marketingterve Az erős egyén addig tart ki a víziója mellet, amíg azt el nem éri! A tánc köztudottan kiváló szórakozás, de emellett természetes gyógymód, erősítő kúra és nem utolsósorban önmegvalósítás.
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. június 15. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói félidős felmérés adatai OHV felmérés 2016.
MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ
MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ Az előadás témái 1./ A marketingkommunikációs mix tartalma 2./ Reklám 3./ Eladásösztönzés 4./ Személyes eladás 5./ PR Kommunikációs mix Reklám Eladásösztönzés Public Relations Személyes
VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA. Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK
VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK A MENÜ Vállalkozási alapok: ötlettől a vállalkozóvá
Darvas Noémi Elekes Csaba Urzică Olivér
Babos Botond Darvas Noémi Elekes Csaba Urzică Olivér A TEA képes erre... Az Aroma Teaház KFT működését nagyban befolyásolják a jogi- és törvénykeretek, amelyet a teázási kultúra hiánya és a magas beszerzési
Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Stengl Kereskedelmi és Székhely: 7632 Pécs, Júlia u. 13. IV. em. 13. Tel: 06 30 758 75 16 Fax: 06 72 520 263 Tisztelt leendő Partnerünk! Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket. A Stengl Kereskedelmi
Marketing mix. Marketing-orientált árazás 2012.02.25. Értékajánlat
Marketing mix Partnerek Értékajánlat Pozícionálás Márkaépítés Referenciacsoportok Szolgáltató Fogyasztó Termék Árazás Értékesítés Versenytársak Reklám gyüttfogyasztók Árazás Ár Áron egy termék vagy szolgáltatás
Vállalati kérdőív - Bécs
Vállalati kérdőív - Bécs kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy személyzeti
BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP
BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP Marketing kommunikációs megjelenési lehetőségek TISZTELT PARTNERÜNK, Szakáruházunkban online és offline hirdetési felületek illetve számos marketing eszköz áll rendelkezésükre
ÜZLETI TERV február
ÜZLETI TERV 2017. február az üzleti terv foglalja össze az elkövetkezendő 2-5 évre előirányzott terveket, melyek reális elképzelésekre épülve alapozzák meg az üzletmenetet, a stratégiát úgy, hogy azt
Kamara a vállalkozásokért Tantárgy
Kamara a vállalkozásokért Tantárgy (Gyakorlati tanácsok az írásos üzleti terv elkészítéséhez) Molnár Albert GYMSKIK Kereskedelmi Tagozat alelnök molnara@gymskik.hu 70-333-2217 2017. 03. 13. Kamara a vállalkozásokért
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ
2.123. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 811 01 VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ A 10051-12 azonosító számú Vendéglátó marketing és kommunikáció megnevezésű
I. Demográfiai kérdések. II. Használói szokások
I. Demográfiai kérdések 1. Az Ön életkora? Kérjük, jelölje meg a megfelelő választ! 14-18 éves 13 19 % 19-25 éves 8 12 % 26-40 éves 14 20 % 41-65 éves 25 36 % 65 év feletti 9 13 % 2. Legmagasabb iskolai
NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)
NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz
HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN. Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27.
HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27. 1 Nézzük először globálisan. Jól teljesítők Magyarország
Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22.
Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. 1.Mi is az a beiskolázási marketingtevékenység? A felsőoktatási
avagy mit mond cégvezető * a marketingjéről 1. Ki foglalkozik az Ön vállalkozásában a marketinggel?
KKV marketing felmérés 2009 IV. avagy mit mond 1 300 cégvezető * a marketingjéről Miklovicz Norbert kkv marketing szakértő Kis- és középvállalkozási marketing felmérésünk 2009 elején indult útjára; célom
Marketing a gyakorlatban I. előadás BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék
MARKETINGKUTATÁS Marketing a gyakorlatban I. előadás Kovács István BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Piac-, marketing- és közvélemény kutatás elhatárolása Kutatás: célja a problémamegoldás
Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten?
Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Október vége van, 2013 októberéé, és jövő tavasszal, ha igaz, Budapesten is beindul a közbicikli rendszer, BUBI néven. Tud róla? Tudja, hogy mi is ez? Érdekli? Szeretné
Intézményi C-SWOT C-SWOT 1. C-SWOT alapján készített stratégiaalkotás egy lehetséges (javasolt) módja
0.0.0. Intézményi C-SWOT Koczor Zoltán C-SWOT C-SWOT alapján készített stratégiaalkotás egy lehetséges (javasolt) módja Adatgyűjtés és dokumentálás, meglévő stratégiai területek azonosítása A korlátok
A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Vállalati kérdőív - Magyarország
Vállalati kérdőív - Magyarország kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV
ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre
Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/
Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni /Véghelyi Balázs/ 1 Az óvoda hivatalos elnevezése: BALATONVILÁGOSI SZIVÁRVÁNY ÓVODA Az óvoda pontos
A marketing új koncepciói. Dr. Petruska Ildikó
A marketing új koncepciói Értékorientáció (értékvezérelt marketing) A vevő nem terméket akar vásárolni, hanem problémamegoldást Szükségletkielégítő hasznosság Gyakorlati Társadalmi Érzelmi 3 A vevő problémája
Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria
Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy
Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok)
1. szöveg Hallgassa meg a szöveget, és oldja meg az utána következő feladatokat! Maximális pontszám: 10 Feladatmegoldási idő: 15 perc Ha farsang, akkor természetesen bál. A farsangi bálok a XIX. század
MUNKAANYAG. Nagyné Bauman Anita. Vállalkozási formák, a vállalkozásokkal kapcsolatos ismeretek. A követelménymodul megnevezése:
Nagyné Bauman Anita Vállalkozási formák, a vállalkozásokkal kapcsolatos ismeretek A követelménymodul megnevezése: Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek A követelménymodul száma: 2219-06 A tartalomelem
A közterek funkcióiról és a belső udvarok használatáról Egy győri példa
A közterek funkcióiról és a belső udvarok használatáról Egy győri példa Magyar Regionális Tudományi Társaság XII. Vándorgyűlése 2014. november 27-28. Jóna László okleveles településmérnök, tudományos segédmunkatárs
Torma Dorisz 2012. május 29. Kaposvári Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Tanszék
Torma Dorisz 2012. május 29. Kaposvári Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Tanszék Konzulens: Dr. Szente Viktória Egyetemi docens Dr. Szakály Zoltán Egyetemi docens In-store minden
VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT
VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT MÉDIAAJÁNLAT BEVEZETŐ ITTHON VAGYUNK Az elektronikus média egyre inkább meghatározza életünket. Gondoljunk csak a televízióra, ami ma már az
2. tétel: 3. tétel: 4. tétel:
1. tétel: Ismertesse az egyéni és a társas vállalkozások tevékenységének megkezdéséhez szükséges dokumentumokat és azok főbb tartalmi elemeit! Cége versenytárgyalást kíván kiírni. Sorolja fel az előkészítés
Marketing és kommunikáció PR Online kommunikáció. Schwarcz Tibor Oneline PR
Marketing és kommunikáció PR Online kommunikáció Schwarcz Tibor Oneline PR Marketingkommunikáció elhelyezése A marketing ( társadalmi és vezetési lépések láncolata, melyek során az egyének és csoportok
Kiskegyed Otthona. A Kiskegyed Otthona magazin fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos szeptemberében végzett kutatása alapján
Kiskegyed Otthona A Kiskegyed Otthona magazin fogadtatásának vizsgálata Készült a Szonda Ipsos 2007. szeptemberében végzett kutatása alapján A kutatás háttere A Szonda Ipsos piackutató cég 2007. szeptemberében
TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014.
TURISZTIKAI EGYESÜLET AI 2014. Gyenesdiási Turisztikai Egyesület H-8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel.: +36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu Tisztelt Partnerünk! Gyenesdiás mára
A fenntarthatóság 5 pontja - Kisfaludy és ami utána jön. Holczer Ágnes HONifo Kft. turisztikai tanácsadó
A fenntarthatóság 5 pontja - Kisfaludy és ami utána jön Holczer Ágnes HONifo Kft. turisztikai tanácsadó holczer.agnes@honifo.hu Fenntarthatóság szintjei a gyakorlatban: 1. IDŐBEN: hosszú távon biztos jövő
Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében
Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Budapest, 2017. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági
Üzleti terv. Fogalma: A vállalkozás jövőbeni elképzeléseit foglalja össze írásban és a megvalósítási lehetőségeket elemzi.
Üzleti terv Fogalma: A vállalkozás jövőbeni elképzeléseit foglalja össze írásban és a megvalósítási lehetőségeket elemzi. Felhasználói: Belső vagy külső használatra, Időtáv: rövid táv (egy év)vagy középtáv
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.
1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás
BKF KarrierCentrum KarrierCentrum Szakmai gyakorlat (SZGYN 09/10-1) Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális
Egy még vonzóbb Budapestért
Egy még vonzóbb Budapestért Dudás Krisztina marketingigazgató Magyar Turizmus Zrt. 2011. május 4. Kedvező piaci trendek A trendek nekünk dolgoznak Növekvő népszerűségnek örvendenek Rövid utazások Közeli
ZA5478. Flash Eurobarometer 328 (Survey on the Attitudes of Europeans Towards Tourism in 2011) Country Questionnaire Hungary
ZA5478 Flash Eurobarometer 328 (Survey on the Attitudes of Europeans Towards Tourism in 2011) Country Questionnaire Hungary Questions for Eurobarometer FLASH-survey (February 2011) Q1. 2010 folyamán hányszor
A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS. SZERVEZETI PROFIL. SZERVEZETI STRATÉGIA
A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS.. SZERVEZETI STRATÉGIA 2 Szervezet neve:... 1. ALAPOK A. Szervezet neve B. Szervezet jogi háttere C. Szervezet víziója D. Szervezet missziója és célrendszere 2. TERVEK A.
33 811 02 1000 00 00 Pincér Pincér
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Toborzási helyzetkép
Toborzási helyzetkép 2016. második negyedév Az OnlineToborzas.hu felmérésének eredményei Felmérésünket alapvetően a 100 dolgozónál többet foglalkoztató cégek HR vezetőinek a körében végeztük, kérdőívekkel
Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív
Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról VENDÉGLÁTÁS kérdőív A Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2014 májusában kapcsolódott be egy franciaországi
Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai. Vállalat jelen és jövőképe
Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai Vállalat jelen és jövőképe A kérdőív 3 oldalt tartalmaz, összesen 25 kérdésből áll és az alábbi témakörökben keresi a válaszokat: - Vállalata jelen
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,
KLÍMASTRATÉGIA A FOGYASZTÓI SZOKÁSOK, ISMERETEK ÉS TERMELŐI LEHETŐSÉGEK FÉNYÉBEN
KLÍMASTRATÉGIA A FOGYASZTÓI SZOKÁSOK, ISMERETEK ÉS TERMELŐI LEHETŐSÉGEK FÉNYÉBEN A KLÍMASTRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉSEK EREDMÉNYEI Erdős Katalin Tudományos munkatárs, MTA-PTE Innováció és
Üzleti terve. Készítette: Nagy Vivien Balázs Adrienn
Üzleti terve Készítette: Nagy Vivien Balázs Adrienn Vállalat adatai: Cég neve: Vivien kávézó Kft. Működési forma: önálló cég Társasági forma: KFT. Cég székhelye: 1052 Budapest, Szt. István utca 2. Telefon:
EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE
EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes
STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11.
STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 11. A gazdasági teljesítmény bővülésével párhuzamosan hazánkban nem csak a foglalkoztatottak létszáma, de a munkaerő iránti kereslet is folyamatosan növekszik, ami egyes
Az üzleti terv lehetséges céljai
Az üzleti terv minden vállalkozás legfontosabb dokumentuma. Fő kritériuma, hogy legyen szakszerű és egyben közérthető. Lehetőleg optimista lelkesedést tükrözzön, derüljön ki belőle az ügy iránti elkötelezettség.
Vállalkozás általános bemutatása
Helyi adottságokhoz, erőforrásokhoz illeszkedő térségi gazdaságfejlesztés keretében Helyi vállalkozások fejlesztése, új szolgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése célterületre benyújtott
b) Állapítsa meg a raktár leltáreredményét a következő adatok alapján, értékelje a kapott eredményt!
1464-06 ELŐKÉSZÍTÉS 1464-06/1 GAZDÁLKODÁSI SZÁMÍTÁSOK, VESZTESÉGSZÁMÍTÁS, KAPACITÁSSZÁMÍTÁS 1. a) Ön egy vendéglő vezetője. Kérem, mutassa be, hogy üzletében az árubeszerzéskor milyen források állnak rendelkezésére,
ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése
Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése A projekt jövőbeni hasznosíthatósága kétirányú: egyrészről a Továbbképzési és Szakképzési Központ segítségével külső körnek történő értékesítés,
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők Az előterjesztés tárgya: Önálló képviselői indítvány: Petőfi Sándor Művelődési
Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni -
Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Green Edge reklámügynökség integrált kommunikációs ügynökség vagyunk a projektek kezelését tervezéstől a kivitelezésig
JELENTKEZÉSI ADATLAP
JELENTKEZÉSI ADATLAP Jelen adatlap kitöltésének célja, hogy a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. munkatársai a legfontosabb információk alapján tudják javasolni a továbblépés lehetőségét és felkészülni egy
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 1-11/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: perc A 0/007. (V. 1.) SZMM rendelet 3. 1. bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit
Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon
PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja
Tapasztalatok az infokommunikációs akadálymentesítés területén létező példák bemutatásával
Részben akadálymentes?! Tapasztalatok az infokommunikációs akadálymentesítés területén létező példák bemutatásával A Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézetről röviden Kik vagyunk? Az Intézetet két fogyatékos
Pincér Pincér
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Pomázi Zenekastély Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2013 Pomáz, Templom tér évi üzleti terv
Pomázi Zenekastély Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2013 Pomáz, Templom tér 3. 2016. évi üzleti terv 2016. május 17. Tartalomjegyzék I. Bevezetés II. A Nonprofit Kft adatai III. Tevékenységi kör
KÉZMŰVES FAGYLALTOZÓT NYITNI
BABBI a siker minden titkát feltárja . 2. A kézműves fagylalt A VILÁGBAN A kézműves fagylalt az egész világon a Made in Italy zászlaja; nemzetközi skálán a legkedveltebb ételek, Olaszország határain kívül
Az üzleti terv (Renner Péter, BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar)
1/15 Az üzleti terv (Renner Péter, BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar) Az üzleti tervnek három funkciója van: egy terv, amely segít az üzlet vezetésében, egy eszköz arra, hogy a múlt eseményeit figyelembe
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.
MIKÉNT TEREMTSÜK MEG A STRATÉGIAALKOTÁS, AZ ÜZLETI TERV ÉS AZ ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ ÖSSZHANGJÁT?
MIKÉNT TEREMTSÜK MEG A STRATÉGIAALKOTÁS, AZ ÜZLETI TERV ÉS AZ ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ ÖSSZHANGJÁT? Hódmezővásárhely Egy város, amely már a nevében is hordozza a kereskedelemhez, a gazdálkodáshoz, a vállalkozáshoz
ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin
Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és
BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1
BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat
C é g t ö r t é n e t
C é g t ö r t é n e t t a l a p a s p o r t k f t. z ö l d s é g - g y ü m ö l c s n a g y k e r e s k e d é s A Talapa Sport Kft. 1994. április 11- ével alakult, határozatlan idôre. A cég alapítója és
Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék
Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs
Egy híján húsz. 1. Mit olvasol a legtöbbször? Többet is megjelölhetsz! a) kötelező olvasmányokat
Egy híján húsz Kérdőív az olvasási szokásokról A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Erasmus csoportjának javasolt kérdései a diákok olvasási szokásainak/ kedvének felmérésére 1. Mit olvasol a
A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:
A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év
ÜZLETI TERV Tartalomjegyzék:
ÜZLETI TERV Tartalomjegyzék: 1) Vezetői összefoglaló 2. oldal 2) A KFT általános bemutatása 3. oldal 3) Marketing terv 4. oldal 4) Működési terv 5. oldal 5) Vezetőség és szervezeti felépítés 5. oldal 6)
ÚJ SZÉCHENYI HITEL KÖLCSÖNKÉRELEM ÜZLETI TERV TÁRSAS VÁLLALKOZÁS RÉSZÉRE
ÚJ SZÉCHENYI HITEL ÜZLETI TERV TÁRSAS VÁLLALKOZÁS RÉSZÉRE CÉGADATOK Teljes név Rövid név Székhelye Telephely(ek) Postacím Telefon Cégjegyzékszám Statisztikai számjel Alapítás dátuma Tevékenység megkezdésének
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/118-1/213/I. Tárgy: Makói Gyógyfürdő Kft. üzleti terve Üi.: Juhászné Kérdő Edina Melléklet: Üzleti terv Makó Város Önkormányzat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN. egyfordulós nyilvános pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN A Flesch Károly Nonprofit Kft. (9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14., a továbbiakban Kiíró), egyfordulós nyilvános
Az üzleti tervezés 7 lépése
Az üzleti tervezés 7 lépése www.marketingtervezes.hu Forrás: pixabay.com A stratégia lényege mit NEM választunk. Michael Porter Tervezés lépései 1 2 3 4 5 6 7 Elemzés Forgalmi célok és a költségvetés Fő