JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan távol: Jobb Gyula alpolgármester. Lakosság részéről jelen van: 0 fő. Meghívottként jelen van: Budai Árpád

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan távol: Jobb Gyula alpolgármester. Lakosság részéről jelen van: 0 fő. Meghívottként jelen van: Budai Árpád"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének június 12. napján órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Kiss Csaba polgármester Posch János alpolgármester Árva Helga jegyző Balogh Imre, Fekete Ágota biz.vezető, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők Igazoltan távol: Jobb Gyula alpolgármester Lakosság részéről jelen van: 0 fő. Meghívottként jelen van: Budai Árpád Kiss Csaba polgármester Köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület létszáma 6 fő, a képviselőtestület határozatképes. Az intézményvezetői pályázat véleményezése miatt kerül sor a mai rendkívüli testületi ülésre. A pályázó jelezte, hogy más irányú elfoglaltsága miatt késni fog, ezért kéri, hogy a napirendi pontokat fordítsa meg a képviselő-testület, hogy a pályázó is részt vehessen az őt érintő tárgyaláson. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Posch János alpolgármestert javasolja. Szavazásra bocsátja a napirendi pontokat. A képviselő-testület jegyzőkönyv hitelesítőnek a Képviselő-testület Posch János alpolgármestert kézfeltartással, egyhangúlag elfogadja. A napirendi pontokat a Képviselő-testület kézfeltartással, egyhangúlag elfogadja. Napirendi pontok: 1. A Duna áradása miatt vis maior pályázat benyújtása 2. Javaslat a KDOP /C azonosítószámú, Kulcs, Deák F. u. Hullám u-i csúszásveszélyes partfal állékonyság biztosítás I. ütem elnevezésű projekt kivitelezésének műszaki ellenőrzése megbízási szerződés keretében tárgyú pályázati eljárás lezárására 3. Budavári László (1118. Budapest, Regős u. 5. X. 43.) kérelme változtatási tilalom feloldása iránt 4. Godó Tivadar István (2458. Kulcs, Petőfi S. u. 1/A.) kérelme a Kulcs, Árpád u. 1. szám alatti ingatlan bérlőjeként az ingatlanon elhelyezendő könnyűszerkezetes üzlethelyiség építésének hozzájárulásához 5. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dunaújvárosi Tankerülete - Fekete István Általános Iskola és AMI intézményvezetői pályázat véleményezése 6. Egyebek

2 1. A Duna áradása miatt vis maior pályázat benyújtása Kiss Csaba polgármester június 6. napján Kulcs községet is elérte a Duna áradása. A területen azonnal megkezdődött az árvíz elleni védekezés, homokzsákokkal történő gát építésével. A veszélyeztetett területről 8 fő kiköltöztetése történt meg, akik rokonoknál helyezkedtek el az árvíz idejére. Az árvízi védekezés fő feladata a kulcsi Hajóállomás épületének védelme az életveszély elhárítása után. Az árvíz a település minden dunaparti ingatlanát érinti, ez kb. 350 ingatlan. A 9/2011. (II. 15.) Kormányrendelet adta lehetőséget kihasználva vis maior pályázatot nyújtottunk be az élet- és vagyonvédelem mentése érdekében. A védekezésre 3 millió Ft összegű vis maior pályázati igényt jelentettünk be a megadott határidőig. Ennek 10 %-át kell saját erőből biztosítanunk, a fennmaradó 90 %-ra pályázunk. Kulcsot is érinti az árvíz, főképp a Hajóállomás környékét, ahová eddig szerencsére nem ment be a víz. Kb homokzsákot használtunk el, fóliát is vásároltunk. Sok iszap rakódik le. A bérlő vállalkozó felújította az udvart, itt is minden rongálódott. Holnap elkezdjük a homokzsákok felszedését, fertőtlenítést, amelyet majd a saját közmunkásaink végeznek el. Az árvíz legjobban a Geiszler ingatlant érintette. 8 fő kitelepítésére volt szükség. 6 ingatlannál kértek külön homokzsákokat, ezt megkapták, és a DRV is kért. Költségeink a traktor, a gépmunka, s homok, a fólia költsége, a katasztrófavédelem csak a zsákokat adta, 2000 db-ot. Kiürítésre kerülnek a zsákok, a homokot elhasználhatjuk, a zsákokat várhatóan összegyűjti a katasztrófavédelem, a fóliát is eltesszük, ha használható még. A katasztrófavédelem 24 órás folyamatos ügyeletet rendelt el, éjjel-nappal a hivatal dolgozói itt vannak. Attól félnek, hogy ha a Duna visszamegy, a partfal csúszni fog. Nem hiszi, hogy tragédia történik, de el kellett készíteni és le kellett adni a 800 ingatlanra vonatkozó kitelepítési tervet. Tegnap aláírásra került a partfal pályázat, hétfőn műszaki átadás lesz, de az árvíz miatt a munkálatokat megkezdeni a BM engedélyéig nem lehet. Az idei év végéig elkészül 90 %-osra a szivárgó rendszer, de ezzel a Dunapart nem lesz teljesen védett. A katasztrófavédelem elrendelte a folyamatos mérést, mérnökök méréseket folytatnak, kiértékelik hogy csúszik-e most a part. Határidőn belül benyújtottuk a vis maior támogatási igényünket az árvíz miatt, amely előreláthatóan 3 millió Ft, ebből 10 % az önrész. Ehhez a testület megerősítését kéri. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 70/2013. (VI. 12.) KT. számú határozat Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete vis maior pályázatot nyújt be a Magyar Köztársasághoz a 9/2011. (II. 15.) Kormányrendelet alapján a Kulcs településen árvíz elleni védekezés, valamint az Önkormányzati tulajdonban lévő Kulcs, 2654, 2641/2, 2665/8. hrsz-ú ingatlanainak árvíz elleni védekezése céljából. A pályázat teljes várható költsége Bruttó ,- Ft. A pályázaton elnyerhető támogatás összege: ,- Ft (90 %), Kulcs Községi Önkormányzat által vállalt önerő összege: ,- Ft (10 %) A pályázat kedvező elbírálása esetén a helyreállítás tervezett megkezdésének időpontja: ; A tervezett befejezésének időpontja:

3 Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete nyilatkozik, hogy az érintett ingatlanok közül a 2641/2, 2665/8. és a hrsz-ú ingatlan közút, ezért az biztosítási szerződéssel nem rendelkezik, kárkifizetést nem igényelt; a 2641/2, 2665/8. és hrsz-ú közutak önkormányzati utak, amelyek a településüzemeltetés kötelező önkormányzati feladat ellátását szolgálják, és az önkormányzat más, a tulajdonában lévő közterülettel ezt a feladatát nem tudja ellátni; a közterületre értékkövető biztosítást nem tud kötni biztosító társasággal; az érintett ingatlanok közül a hrsz-ú ingatlan a Kulcsi Hajóállomás épülete, amely a Generali Biztosítónál a kötvényszámú biztosítási szerződéssel rendelkezik. A határozat meghozataláig az önkormányzat kárkifizetést nem igényelt, mivel még a károsodás mértéke és összege nem ismert, de károkozás esetén kárkifizetési igényét a biztosító társaság felé be fogja nyújtani; vállalja a károsodott ingatlanainak a költséghatékonyság és a megvalósíthatóság szempontjaira történő helyreállítását; saját erejéből sem részben, sem egészben a vis maior esemény okozta helyzetet nem tudja megoldani. Felelős: Kiss Csaba polgármester Posch János: Tájékoztatja a képviselőket, hogy szombaton a kivitelező a partfal károsultaknak tájékoztatót tartott, ahol 9 fő jelent meg, akik újra kritizálták a terveket. Ragaszkodni kell a tervhez, amihez a pályázatot nyertük. A KIPKE nem veszi figyelembe, hogy a csökkentett létszám mellett a hivatal dolgozói leterheltek, a két évvel ezelőtti és az azóta történt partfaéesemények összes papírját kérik előszedni, döntéseket, támogatásokat, a bizottság munkáját akarják vizsgálni. Csakhogy emellett most a csatornával, partfallal, árvízzel kell foglalkozni, a dolgozóknak ügyeletet kell tartani. Tegnap is adatkérések voltak, a katasztrófavédelem nem engedte a köztisztviselőket haza, amíg minden adatot ki nem gyűjtöttek, amire szükség volt a 800 fő kitelepítésének tervéhez. A KIPKE ilyen szinten támadja a hivatalt, ami a jelenlegi helyzetben inkorrekt dolog. A község problémáival nem foglalkoznak, csak az egyéni érdekeikkel. Kiss Csaba: Emellett próbálnak utasítani minket, folyamatosan bejelentéseket tesznek, nemcsak hozzánk, hanem minden elképzelhető hatóság felé, akik szintén tőlünk kérnek ehhez adatot. A vízjogi engedély is miattuk késett, mivel kérték az ügyféli jogállásukat. Botrányos ami történik, lehet nem ér semmit a sok munka, ha az árvíz miatt lecsúszik. Azt senki nem mondta közülük, hogy önrésszel beszállnának, vagy legalább most, az árvíz idején eljönnének segíteni. Árva Helga: 5 emberből kell megoldania a 24 órás ügyeletet is. A kolléganők, köztük csupa kisgyermekes anyuka, egyszerűen nem tudják kipihenni magukat. Köztisztviselőnek túlóra nem jár, szabadságmegváltást kaphatnának, de még a rendelkezésre álló szabadságukat sem tudják kivenni. A határidők lecsökkentek, azokat is be kell tartanunk. Balogh Imre: A DRV-től is kéri folyamatosan az adatokat a KIPKE. A DRV már azt mondta, hogy fizessék meg a dolgozók munkabérét, mert ez sok munka és kevés a dolgozójuk.

4 Posch János: Hozzátenném, hogy figyelembe kellene venni, Kulcs költségvetése mekkora. Az önrész összege csak 32 millió Ft a partfalnál, mint az éves költségvetés15 %-a. Ennyivel kevesebb jut az állandó lakosokra. Nem hajlandóak tudomásul venni, hogy milyen nagy erőfeszítéseket tesz az önkormányzat. A KIPKE elvárja, hogy hónapok alatt megcsináljuk a területet. Kiss Csaba polgármester: Köszönetet mondok az árvízzel kapcsolatosan mindenkinek aki segített, Szabadegyházáról küldtek segítséget, a Pomóthy étterem felajánlotta a főzést, a Tavasz utcából homokzsákokat kaptunk a lakóktól. A hajóállomást bérlő is sokat tett, hogy megvédje- az épületet, pedig az a mi tulajdonunk. 2. Javaslat a KDOP /C azonosítószámú, Kulcs, Deák F. u. Hullám u-i csúszásveszélyes partfal állékonyság biztosítás I. ütem elnevezésű projekt kivitelezésének műszaki ellenőrzése megbízási szerződés keretében tárgyú pályázati eljárás lezárására Kiss Csaba polgármester: Amint az a képviselő-testület előtt ismert, a tárgyban jelzett beruházás megvalósítása érdekében Kulcs Községi Önkormányzat eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban Étv.) 43. -ának (1) bekezdése c) pontja alapján az építtető (megrendelő) felelőssége az építési műszaki ellenőr kiválasztása, melyre vonatkozóan közbeszerzési értékhatár alatti pályázati eljárás kerül lefolytatásra. A Képviselő-testület 57/2013. (V.22.) KT sz. határozatában a lefolytatott eljárást eredménytelenné nyilvánította, és új eljárás lefolytatását rendelte el. A képviselő-testület fenti határozatában foglaltaknak megfelelően az ajánlattételi felhívás megküldésre került. Az ajánlatok benyújtására meghatározott határidő június 7. napján 10:00 óra volt, amely határidőt megelőzően a T7 Mérnökiroda Kft. kérte az ajánlattételi határidő meghosszabbítását, a csatolandó dokumentumok beszerzésére rendelkezésre álló idő rövidsége miatt. A határidő június 10. napján 14:00 óráig meghosszabbításra került, melyről egyidejűleg értesítést kapott mindhárom ajánlattételre felkért szervezet. A meghosszabbított határidőig két szervezet a Szigma-T Kft. és a SMART ROAD Mérnöki Szolgáltató Kft. nyújtotta be ajánlatát. A Szigma-T Kft. a PALÓCIA Mérnökiroda Kft-vel közös ajánlatot nyújtott be, amely nem volt kizáró feltétel. Javaslom a Képviselő-testület részére, hogy az eljárást nyilvánítsa eredményesnek, és a műszaki ellenőri megbízási szerződést a Szigma-T Kft- PALÓCIA Mérnökiroda Kft. közös ajánlattevőkkel kösse meg, a felhívás feltételeinek megfelelően. A közös ajánlattevők ajánlata tartalmazza a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást és az ajánlatban benyújtott dokumentumok alapján a kért alkalmassági feltételeknek megfelelnek a közös ajánlatot benyújtó szervezetek. Javaslom továbbá, hogy a SMART-ROAD Kft. ajánlatát a képviselő-testület nyilvánítsa érvénytelennek, figyelemmel arra, hogy az ajánlattevő nem igazolta az előírt felelősségbiztosítás rendelkezésre állását, valamint nem igazolta vizi létesítmények építése műszaki ellenőri jogosultsággal rendelkező szakember rendelkezésre állását. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

5 71/2013. (VI. 12.) KT. számú határozat Kulcs Községi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a KDOP /C azonosítószámú, Kulcs, Deák F. u. Hullám u-i csúszásveszélyes partfal állékonyság biztosítás I. ütem elnevezésű projekt kivitelezésének műszaki ellenőrzése megbízási szerződés keretében tárgyú pályázati eljárás lezárására vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta: 1.) A képviselő-testület a KDOP /C azonosítószámú, Kulcs, Deák F. u. Hullám u-i csúszásveszélyes partfal állékonyság biztosítás I. ütem elnevezésű projekt kivitelezésének műszaki ellenőrzése megbízási szerződés keretében tárgyú pályázati eljárást eredményesnek nyilvánítja, és nyertes ajánlattevőnek a Szigma-T Kft PALÓCIA Mérnökiroda Kft. közös ajánlattevőket hirdeti ki. 2.) A képviselő testület a SMART-ROAD Kft. ajánlatát érvénytelenné nyilvánítja, figyelemmel arra, hogy - ajánlattevő nem igazolta VZ/I. jogosultsággal rendelkező műszaki ellenőr rendelkezésre állását, - nem igazolta érvényes, káreseményenként és évenként legalább ,- Ft fedezeti értékű, műszaki ellenőrzésre vonatkozó felelősségbiztosítással való rendelkezést. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy a megbízási szerződést az ajánlatban foglalt feltételekkel a Szigma-T Kft- PALÓCIA Mérnökiroda Kft. közös ajánlattevőkkel megkösse. Felelős: Kiss Csaba polgármester 3. Budavári László (1118. Budapest, Regős u. 5. X. 43.) kérelme változtatási tilalom feloldása iránt Kiss Csaba: Budavári László a mellékelt kérelemmel fordult Önkormányzatunk felé. Ingatlana a változtatási tilalom alatti területen fekszik. A tulajdonos fa szerkezetű épületet szeretne építeni rá, ezért kéri a változtatási tilalom részleges módosítását. A jelenlegi szabályozás szerint itt változtatási és építési tilalom áll fenn. Kéri a képviselőket, hogy az előterjesztést vitassák meg, és a szükséges döntést hozzák meg. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 72/2013. (VI. 12.) KT. számú határozat Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Budavári László Budapest, Regős u. 5. X. 43. szám alatti lakos által benyújtott, a Kulcs, Kőgát u hrsz-ú ingatlanra vonatkozó kérelmet megtárgyalta,

6 és úgy döntött, hogy a kérelmet elutasítja. A kérelemmel érintett területen jelenleg is érvényben van Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 1/2011. (I. 27.) Önkormányzati Rendelete a Kulcs község területén bekövetkezett partfalcsúszással érintett területeken változtatási tilalomról. Felelős: Kiss Csaba polgármester 4. Godó Tivadar István (2458. Kulcs, Petőfi S. u. 1/A.) kérelme a Kulcs, Árpád u. 1. szám alatti ingatlan bérlőjeként az ingatlanon elhelyezendő könnyűszerkezetes üzlethelyiség építésének hozzájárulásához Kiss Csaba: Godó Tivadar István a mellékelt kérelmet és alaprajzot nyújtotta be Önkormányzatunkhoz. Kérelmében előadta, hogy az általa bérelt, Önkormányzati tulajdonú Kulcs, Árpád u. 1. szám alatti ingatlanra a mellékelt alaprajz szerinti épületet kívánja építeni. Kéri a képviselőket, hogy az előterjesztést vitassák meg, és a szükséges döntést hozzák meg. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 73/2013. (VI. 12.) KT. számú határozat Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Godó Tivadar István (2458. Kulcs, Petőfi S. u. 1/a.) által a Kulcs, Árpád u. 1. szám alatti ingatlan bérlőjeként az ingatlanon elhelyezendő könnyűszerkezetes üzlethelyiség építésének hozzájárulásához benyújtott kérelmet megtárgyalta, és úgy döntött, hogy az Önkormányzat saját tulajdonát képező, helyrajzi számú, természetben a Kulcs, Árpád u. 1. szám alatti ingatlanon engedélyezi a mellékelt alaprajz szerinti Nemzeti Dohány Trafik megépítését. Felelős: Kiss Csaba polgármester 5. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dunaújvárosi Tankerülete - Fekete István Általános Iskola és AMI intézményvezetői pályázat véleményezése Kiss Csaba polgármester A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 68. (1) bekezdése szerint Az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény, többcélú intézmény vezetőjét nevelési-oktatási intézmény esetében a nevelőtestület, többcélú intézményben az igazgatótanács, a fenntartó, az intézmény székhelye szerint illetékes vagy az intézményt működtető települési önkormányzat, szakképző iskolában a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter véleményének kikérésével az oktatásért felelős miniszter bízza meg őt öt évre. A nevelési oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 189. (6) bekezdése értelmében a

7 pályáztató a vélemények kialakításához a pályázatok átvételétől számítva legalább 30 napot köteles biztosítani. A véleményalkotásra megállapított határidő jogvesztő. Az Általános Iskola igazgatói álláshelyére Budai Árpád adta be egyedül a pályázatát. A pályázatban írásban hozzájárult, hogy pályázatát nyilvánosan kezeljük. A pályázat alapján megfelelő iskolai végzettséggel rendelkezik az álláshely betöltésére. Az utolsó napirendi pont az általános iskola új igazgató lehet pályázatot beadni. Egy pályázó volt. Kérte, hogy mutatkozzon be a testületnek. Budai Árpád: Köszöni a megelőlegezett bizalmat. Fél éve óraadóként tanít itt Kulcson. Korábban Daruszentmiklóson volt tanár. Barátságosnak találja a tantestületet. 11 éve Nagyvenyimen lakik, 3 gyermekes családos ember. A Hild-ben, Szórád-ban tanított, jelenleg a Dózsa- Szilágyi egységben. A tantestület felől érkezett a kérés, hogy próbálja meg. Balogh Imre: Kulcs történetét biztosan ismeri, itt régen csak alsó tagozat volt. A jelenlegi fenntartó nem az önkormányzat, hanem a Klebelsberg központ. Gyakorlatilag nem szólhatunk bele a működésbe, de sokat tettünk azér,t hogy legyen 8 osztály. Biztatást tud mondani arra vonatkozóan, hogy küzdeni fog azért, hogy megmaradjon a 8 osztály? Budai Árpád: Hasonló a helyzet Daruszentmiklóssal, ahol iskolavezető volta. A szülők kitartóak voltak hogy ne zárjon be a felső tagozat. Átélte a folyamatot, küzdöttünk. Ha ebbe a helyzetbe kerülne, magának érezné a sorsát. Posch János: Tudja-e, hogy a vezetés és a pedagógusok között feszültség volt? Emiatt jónak tartja, hogy viszonylag kívülálló jelölt van és férfi. Az ellentétek csillapítása többször megtörtént az önkormányzat által, de még nem volt végleges megoldás. Budai Árpád: Minden tantestületben vannak feszültések. Kompromisszumokra törekvő, igyekszik a feleket nyugtatni. A munka és a minőség a fontos. Nála tiszta lappal indul mindenki. Nem hiszi, hogy kezelhetetlen szituáció nincs. De sok változás lesz a munkaidő beosztás terén, ezt is nehéz lesz megoldani. Kiss Csaba: Sok sikert kívánunk, és reméljük jó kapcsolat lesz az iskola és az önkormányzat között. A jelentkezését javasoljuk. Kéri a képviselőket, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével, az előterjesztést vitassák meg, a pályázattal kapcsolatos véleményt hozzák meg. 74/2013. (VI. 12.) KT. számú határozat Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Fekete István Általános Iskola és AMI igazgatói állására a Budai Árpád, Nagyvenyim, Pipacs u. 4. szám alatti lakos által benyújtott pályázatot megtárgyalta, és úgy döntött, hogy Budai Árpád pályázatát elfogadásra javasolja.

8 A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy döntéséről tájékoztassa a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dunaújvárosi tankerületét. Felelős: Kiss Csaba polgármester, Árva Helga jegyző Mivel több hozzászólás nem volt, a polgármester a nyílt testületi ülést berekesztette. Kmf. Kiss Csaba polgármester Árva Helga jegyző Hitelesítő: Posch János alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. Lakosság részéről jelen van: 0 fő.

JEGYZŐKÖNYV. Lakosság részéről jelen van: 0 fő. JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. június 21-én 12.00 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-8/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jobb Gyula, Posch János alpolgármesterek Árva Helga jegyző Fekete Ágota, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jobb Gyula, Posch János alpolgármesterek Árva Helga jegyző Fekete Ágota, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 28-án 16.30 órakor tartott nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: Igazoltan távol: Jobb Gyula, Posch János alpolgármesterek

Részletesebben

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 25/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal Tanácsterem Kezdete: 15.o5. h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné osztályvezető dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 44 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 23-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Patkó András alpolgármester, Helli József képviselő, Tőzsér András képviselő, Nagy István

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó Anna, Kiss Zoltán, Kocsis István, Péter Zoltán,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. július 30. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. július 30. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. július 30. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Rózsás Elemér polgármester, Nagy Dániel Lászlóné, Szabó Tamás, Szipli Béla, Vörös László

Részletesebben

Állandó tanácskozási joggal meghívott: Kövecses Timea alpolgármester Németh Dóra jegyző. A képviselő-testületi ülést az Öttevényi KÁBEL-TV rögzítette.

Állandó tanácskozási joggal meghívott: Kövecses Timea alpolgármester Németh Dóra jegyző. A képviselő-testületi ülést az Öttevényi KÁBEL-TV rögzítette. Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete Öttevény Fő u. 100. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 10. napján hétfőn 17 órakor az

Részletesebben

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. április 10-én 17.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. április 10-én 17.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

I-1/5-15/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/5-15/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/5-15/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. október 11.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság rendkívüli

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Posch János alpolgármester Jobb Gyula alpolgármester Árva Helga jegyző Fekete Ágota, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Posch János alpolgármester Jobb Gyula alpolgármester Árva Helga jegyző Fekete Ágota, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. október 31. napján 16.30 órakor a Faluházban tartott soron következő nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: Posch János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 26. napján 14:00 órai kezdettel a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYILVÁNOS

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),

Részletesebben

12/2009. m u t a t ó j a.

12/2009. m u t a t ó j a. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a. 12/2009 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 13- án megtartott ülésen felvett, hangfelvétellel rögzített ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Szaniszló Tamás

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Szaniszló Tamás Jegyzőkönyv Készült: 2012. február 6-án Bocskaikert Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében tartott rendkívüli testületi ülésről. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester

Részletesebben

5/2014.(III.21.) számú rendelet: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 3/2014. számú rendelet módosítása.

5/2014.(III.21.) számú rendelet: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 3/2014. számú rendelet módosítása. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén. 5/2014.(III.21.) számú rendelet: A szociális

Részletesebben

2012. november 15. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről készült. Az ülésen hozott határozatok:

2012. november 15. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről készült. Az ülésen hozott határozatok: Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 15. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok: 221/2012. (XI.15.) határozattól

Részletesebben

Jegyzıkönyv. A polgármester javaslata alapján a képviselı-testület az alábbi napirendet 7 igen szavazattal elfogadta.

Jegyzıkönyv. A polgármester javaslata alapján a képviselı-testület az alábbi napirendet 7 igen szavazattal elfogadta. Jegyzıkönyv Készült Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 23. napján 14 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében kezdıdı nyilvános képviselı-testületi ülésérıl. Jelen

Részletesebben

Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv

Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv Készült: Szil Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én (kedd) 19,oo órakor a Községháza

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 14-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 14-én megtartott üléséről J e g y z ő k ö n y v készült a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 14-én megtartott üléséről Jelen vannak: -, - Dankó József alpolgármester, Jozó Tamás, Kenyér Endre, dr.

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

Jegyzokonyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Jegyzokonyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 5/2016. Jegyzokonyv 00 Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről T a r t a 1 o m: Oldalszám: 59-től - 64- ig

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2016. március 9-én 19.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2010. december 10. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó. 2010. december 10. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 5/2014. (nyilvános ülés) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat képviselő-testületének 2014. március 20. napján megtartott nyilvános

Részletesebben

2013. március 27. rendes nyílt ülés

2013. március 27. rendes nyílt ülés 588-6 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 27. rendes nyílt ülés Rendeletek: 10/2013. (IV.5.) A külterületen lévő helyi közutak létesítéséről, korszerűsítéséről, karbantartásáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

9/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 10-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

9/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 10-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 9/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 10-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. május 6-án 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. július 29.-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. július 29.-i ülésére KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. július 29.-i ülésére Országos Egyesület A Mosolyért közhasznú Egyesület támogatása Tisztelt Képviselő- testület! Megkeresés érkezett

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 16/2014 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2014. november 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november

Részletesebben

26/2007. 2007. november 14-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülésen felvett jegyzőkönyv határozatainak. m u t a t ó j a.

26/2007. 2007. november 14-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülésen felvett jegyzőkönyv határozatainak. m u t a t ó j a. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, F ő út 53/a. 26/2007 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. november 14-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülésen felvett

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve 12/2010. számú jegyzőkönyve Készült: 2010. június 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: dr. Antal Ida Boriszov Zoltán polgármester Badics Csaba Cseh József Dörömbözi András dr. Mayer András

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő- testületének 2014. március 25-i soros, nyílt üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő- testületének 2014. március 25-i soros, nyílt üléséről J E G Y ZŐKÖNYV Csabdi Község Önkormányzat Képviselő- testületének 2014. március 25-i soros, nyílt üléséről Az ülés helye: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme 2064 Csabdi, Szabadság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. május 28-án (szerda) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2009. november 12- án tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Rédai János polgármester, Ács Gyuláné, Bana Lajosné, Gelléné Tokai Erzsébet, Szeremi Krisztián képviselık

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Rédai János polgármester, Ács Gyuláné, Bana Lajosné, Gelléné Tokai Erzsébet, Szeremi Krisztián képviselık J e g y z ı k ö n y v Készült: Kuncsorba Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 17-i rendkívüli n y í l t ülésén Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme Jelen vannak: Rédai János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án megtartott soros ülésén. 17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 2-án megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete:

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete: Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete 8943 Bocfölde, Ady u. 15 Sárhida község Önkormányzati Képvisel -testülete 8944 Sárhida,

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),

Részletesebben

2010. m á j u s 3 1 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. m á j u s 3 1 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági, és Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri

Részletesebben

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete megtartott soros testületi ülésének könyvéből: Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2013 (X. 30.) sz. határozata a lejárt határidejű határozatok teljesüléséről szóló beszámolóról

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É Jegyzőkönyv 8/2013. Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. Jelen vannak: Nagy Imre Gusztáv polgármester Ferenczi Róbert képviselő

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án megtartott képviselő-testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án megtartott képviselő-testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án megtartott képviselő-testületi üléséről Jelen vannak: Papp János polgármester, Merena Lászlóné, Fenyves Györgyné,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Róka László mőv.ház igazgató. Zádori Krisztián

JEGYZİKÖNYV. Róka László mőv.ház igazgató. Zádori Krisztián JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 2- án 14.00. órakor kezdıdı a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl.

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-12/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18.

Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18. Lajosmizse Város Önkormányzata Iktsz: I/394/9/2013. Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 50/2013. (IV. 18.) ÖH. Lajosmizse Város

Részletesebben

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről.

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338 /2/2013. 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 13.-án megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 13.-án megtartott ülésén. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 13.-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Veres Istvánné alpolgármester Csontos Sándor

Részletesebben

KT-2013-13 JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. augusztus 6-i rendkívüli, nyílt üléséről. Rendeletek:

KT-2013-13 JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. augusztus 6-i rendkívüli, nyílt üléséről. Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 6-i rendkívüli, nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 184, 185, 186, 187, 188, 189, 190/2013 (VIII.06.) KT-2013-13 2 J E G Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről 10 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-199-13/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2012. március 22. napján 11:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésén. Dr. Pőcze Ferenc alpolgármester

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (79-80) T á rgysorozat 1.) Előterjesztés a Piac

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. november 25. napján az Önkormányzat hivatali épületében (8943

Részletesebben

11. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Község Önkormányzata. Képviselő-testületének

11. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Község Önkormányzata. Képviselő-testületének 11. számú Jegyzőkönyv Mátraverebély Község Önkormányzata ének 2014. augusztus 7-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. augusztus 07-én megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73.

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23.

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23. Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Távol maradt bejelentéssel: Benke József, Horeczki László képviselık

Jegyzıkönyv. Távol maradt bejelentéssel: Benke József, Horeczki László képviselık Jegyzıkönyv Készült Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. október 6. napján 14 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében kezdıdı rendkívüli nyilvános képviselıtestületi ülésérıl.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 21- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 21- én megtartott soron kívüli üléséről. 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 21- én megtartott soron kívüli üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1. Napirendi pont

JEGYZŐKÖNYV. 1. Napirendi pont JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. április 8.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 14,00 óra.

Részletesebben

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z

Részletesebben

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76.

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 2-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Répcelak 380-6/2012. szám J e g y z ő k ö n y v Répcelak Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. március 29-én 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. október 15-én (szerda) 15.00 órakor megtartott Képviselı-testületi ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D :

A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D : 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár (9737. Bük, Eötvös u. 11.) galériájában, Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. november 19-én tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. november 19-én tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 480-29/2013 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. november 19-én tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Jeneiné Dr. Egri Izabella (polgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a napirend-tervezetet.

J E G Y ZŐKÖNYV. Jeneiné Dr. Egri Izabella (polgármester): Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a napirend-tervezetet. 1017 1018 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 3-án (hétfőn) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület rendkívüli ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 29/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. november 15-én

Részletesebben

KIVONAT. A Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 07-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. A Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 07-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvéből. KIVONAT A Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 07-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület egyhangúan, 6 igen szavazattal, ellenszavazat

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Kiss Miklós polgármester Bársony János alpolgármester Gazdag

Részletesebben