J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőkomárom Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én 14 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.
|
|
- Krisztina Szalainé
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testületének május 15-én 14 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Mezőkomárom Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom, Petőfi u. 74. Jelen vannak: Köő Péter Dániel József Molnár Zoltán Poórné Zsoldos Ibolya Viktória Burdohány Józsefné Herczeg Mihályné polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő Igazoltan távol maradt: Kertészné Szépszó Anita képviselő Tanácskozási joggal meghívott:, Szanyi-Nagy Józsefné címzetes főjegyző, dr. Révész Mária aljegyző, Angyal Gábor rendőr alezredes őrsparancsnok, Paizs Tamás körzeti megbízott, Hámori Attila körzeti megbízott, Dobján Krisztián százados. Jegyzőkönyvvezető: Tóth Katalin igazgatási ügyintéző Köő Péter polgármester köszöntötte a jelenlevőket, a jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, mert 7 főből 6 fő képviselő jelen van. Köő Péter polgármester az ülést megnyitotta, jegyzőkönyvvezetőnek Tóth Katalin igazgatási ügyintézőt, jegyzőkönyv-hitelesítőnek Poórné Zsoldos Ibolya és Dániel József képviselőket javasolta. A javaslatot a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. Köő Péter polgármester javaslatot tett a napirendek megtárgyalására. A képviselő-testület az ülés napirendjét 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbiak szerint fogadta el: Napirend előtt: 1./ Tájékoztató a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről Előadó: polgármester 1
2 N a p i r e n d: 1./ Beszámoló a helyi közbiztonság megszilárdítása érdekében végzett tevékenységről. Előadó: Enyingi rendőrőrs vezetője 2./ Tájékoztató a Polgárőrség tevékenységéről. Előadó: polgárőrség vezetője 3./ Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról. Előadó: jegyző 4./ Egyebek. Napirend előtt: (Előterjesztés és határozati javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva) Köő Péter polgármester hozzászólásában elmondta, hogy a két ülés közötti tájékoztatóban a legfontosabb intézkedések fel lettek tüntetve. Képviselő-testületének 38/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről szóló tájékoztatót elfogadja. Napirend tárgyalása: 1./ Beszámoló a helyi közbiztonság megszilárdítása érdekében végzett tevékenységről. Előadó: Enyingi rendőrőrs vezetője (Beszámoló és határozati javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Angyal Gábor r. alezredes hozzászólásában elmondta, hogy a körzeti megbízotti irodák kialakítása jó hatással volt a bűnüldözés területén, sok esetben akár azonnal tudott a megbízott intézkedni. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy célja kialakítani területi megbízotti egységeket, amely már részben megoldott. Elmondta, hogy létszám és gépjármű hiánnyal küszködnek, 2
3 amely probléma miatt több esetben a körzeti megbízottakat is be kell osztania szolgálatra. Ismerteti a településen a évben előfordult bűneseteket és beavatkozási mutatókat. Elmondta, hogy Mezőkomárom község vonatkozásában nagyszámú az ittas vezetések száma, amelyet zömében kerékpárosok követnek el. A lopások alacsonyabb számban fordulnak elő, mint a környező településeken. Szeretné kérni a jelenlévőket, hogy ötleteikkel segítsék a lakókat a vagyonbiztonság, a közlekedésbiztonság megóvása érdekében, valamint segítsenek a szükséges információkat a lakosság figyelmébe ajánlani. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a évben nem kapott felkérést a helyben működő intézményektől és nyugdíjas klubtól előadás megtartására. Megköszöni a Mezőkomáromi Polgárőrség munkáját, amelyet a körzeti megbízottal összhangban végeznek, és további sikeres együttműködést kíván. Köszöni a figyelmet. Köő Péter polgármester kérdése, hogy van-e ígéret az állomány létszámának bővítésére. Angyal Gábor r. alezredes válaszában elmondta, hogy a kérdéssel kapcsolatban a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az illetékes. Ismeretei szerint előtérben van az enyingi rendőrőrs helyzete. Köő Péter polgármester hozzászólásában elmondta, a lakosság jelezte, hogy amikor rendőrautóval járőröznek, nagyobb a biztonságérzetük. Angyal Gábor r. alezredes elmondta, hogy az útvonalterveket úgy próbálja elkészíteni, hogy a településekre is eljusson a járőrautó. Köő Péter polgármester elmondta, tudomása szerint többször a lopás gyanúját nem jelentik a lakosok, mivel a károsult úgy gondolja, úgysem találják meg az elkövetőt. Angyal Gábor r. alezredes elmondta, hogy a rendőrség akkor tud eljárást indítani vagy megvizsgálni az adott esetet, ha érkezik bejelentés. Képviselő-testületének 39/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a helyi közbiztonság megszilárdítása érdekében végzett tevékenységről szóló beszámolóról a helyi közbiztonság megszilárdítása érdekében végzett tevékenységről szóló beszámolót elfogadta. 3
4 2./ Tájékoztató a Polgárőrség tevékenységéről. Előadó: polgárőrség vezetője (Tájékoztató és határozati javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Köő Péter polgármester tájékoztatta a jelenlévőket, hogy polgárőrség elnöke jelezte az ülés előtt, hogy nem tud jelen lenni, ezért elnézését kéri. Elmondta, hogy a tájékoztatót a képviselő-testületi anyag képviselők részére történő kiküldését követően tudta csak eljuttatni a hivatalhoz, ezért a tájékoztatót felolvasta. Képviselő-testületének 40/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a polgárőrség tevékenységről szóló tájékoztatóról a polgárőrség tevékenységről szóló tájékoztatót elfogadta. Angyal Gábor, Paizs Tamás, Hámori Attila és Dobján Krisztián távozott az ülésről. 3./ Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról. Előadó: jegyző (Beszámoló és határozati javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szanyi-Nagy Józsefné címzetes főjegyző hozzászólásában elmondta, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az abban foglalt szempontrendszer szerint készült a beszámoló, amely tartalmazza a tavalyi évben, a gyámügyi igazgatásban végzett munkát és intézkedéseket. Kéri a beszámoló elfogadását. 4
5 Képviselő-testületének 41/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolóról a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolót elfogadta. Határidő: május 31. Felelős: Szanyi-Nagy Józsefné jegyző 4./ Egyebek - Rendkívüli támogatás iránti kérelem az önkormányzat működőképességének megőrzéséhez Előadó: polgármester (Határozati javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Köő Péter polgármester hozzászólásában elmondta, hogy idén is javasolja a kérelem benyújtását, mivel sok a kiegyenlítetlen számla (pl. az Enyingi Egyesített Szociális Intézmény felé szociális és gyermekjóléti feladatokra, a központi orvosi ügyelet ellátására). Az önkormányzat tartozik még Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzata felé az iskolai társulás felbontásakor keletkezett hiánnyal. Dég község felé is van elmaradás a közös hivatal működéséhez kapcsolódóan. Képviselő-testületének 42/2014. (V.15.) önkormányzati határozata az önkormányzat működőképességének megőrzéséhez szükséges rendkívüli támogatás iránti kérelem benyújtásáról ának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az önkormányzat működőképességének megőrzéséhez 5
6 rendkívüli támogatási kérelmet nyújt be a Magyar Államkincstár területi szerve útján a helyi önkormányzatokért felelős, valamint az államháztartásért felelős miniszterhez. Határidő: június 15. Felelős: Köő Péter polgármester - Helyi közkutak megszüntetése Előadó: polgármester (Határozati javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Köő Péter polgármester hozzászólásában elmondta, hogy a Fejérvíz Zrt. levélben kérte az önkormányzat beleegyezését 5 db közkút megszüntetéséhez. Véleménye szerint meg kell vizsgálni, hogy az adott közkutakból történik-e fogyasztás. Ismertette a jelenlévőkkel a kutak elhelyezkedését. Szanyi-Nagy Józsefné címzetes főjegyző hozzászólásában elmondta, hogy a víziközmű szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II.27.) Korm. rendelet 81. -a alapján a közkifolyókon szolgáltatott ivóvizet háztartási célú használatra a közműves ivóvízellátásba be nem kötött vagy ivóvízszolgáltatás korlátozással érintett ingatlan lakói vehetik igénybe. Ennek díját sajnos az önkormányzat fizeti. A víziközmű-szolgáltató a közterületi vízvételi helyet a képviselőtestület és az illetékes közegészségügyi szakhatóság hozzájárulásával helyezheti át, vagy szüntetheti meg. Ezért kell a közkutak megszüntetéséről a képviselő-testületnek döntenie. Képviselő-testületének 43/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a helyi közkutak megszüntetéséről úgy döntött, hogy a Mezőkomárom, - Ady Endre utca 17.szám, - Alkotmány utca 5. szám, - József Attila utca 3 szám, - Petőfi Sándor utca 88. és 140 szám alatt 6
7 található közkutak megszüntetéséhez hozzájárul. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Fejérvíz Zrt.-t tájékoztassa. Határidő: május 31. Felelős: Köő Péter polgármester - Víziközmű-fejlesztési hozzájárulás kezeléséről szóló megállapodás elfogadása Előadó: polgármester (Tájékoztató levél és megállapodás tervezet a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Dr. Révész Mária aljegyző hozzászólásában elmondta, hogy január 1-től az önkormányzat a Fejérvíz Zrt. vagyonkezelésébe adta a vízi közművet, mely szerződés kiegészítését szolgálná az előterjesztési anyagban kiküldött megállapodás. A teljes víziközmű vagyon az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában van és a fejlesztési feladatok is őt terhelik. A beruházást, fejlesztést az önkormányzat megbízásából a víziközmű szolgáltató végzi el ellenérték fejében. Ez az ellenérték a víziközmű-fejlesztési hozzájárulásként befizetett díjakból tevődik össze, melyet az önkormányzatnak elkülönítetten kell kezelnie. A víziközmű-fejlesztési hozzájárulás beszedéséről és kezeléséről, tehát az eljárási folyamatról szól a megállapodás-tervezet. Javasolja a megállapodás-tervezet elfogadását és aláírását. Képviselő-testületének 44/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás kezeléséről szóló megállapodás elfogadásáról úgy határozott, hogy a jegyzőkönyv mellékleteként csatolt Fejérvíz Zrt.-vel kötendő megállapodást elfogadja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a megállapodást írja alá és a Fejérvíz Zrt. részére küldje meg. Határidő: május 31. Felelős: Köő Péter polgármester 7
8 - Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti jogviszonya Előadó: jegyző Dr. Révész Mária aljegyző tájékoztatta a testületet, hogy korábbi képviselő-testületi ülésen felvetődött a lakásbérleti rendelet alkotásának gondolata. Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a lakásbérletről szóló önkormányzati rendelet megalkotása nem kötelező, mivel az önkormányzat nem rendelkezik 20 lakással. Ennek ellenére ajánlja a rendelet jövőbeni megalkotását, mivel abban az önkormányzat szabályozhatná a lakásbérleti szerződések tartalmi elemeit, a lakások kiadásának módját, időtartamát, a lakásba befogadható személyek körét, a bérleti díját, a díjak meghatározott határidőhöz kötött felülvizsgálatát. A rendelet megalkotása után a jelenlegi lakásbérleti szerződéseket felül kellene vizsgálni és módosítani a rendeletnek megfelelően. Ha a képviselő-testület nem szeretne rendelet alkotni a lakásbérletre vonatkozóan, akkor az egyes bérleti jogviszonyokról külön-külön határozatban kell a képviselő-testületnek dönteni. Kéri a képviselő-testületet, hogy gondolják át az elhangzottakat és adjanak részére támpontokat, iránymutatásokat az önkormányzati bérleményeket illetően, hogy a rendelettervezetet elkészíthesse. Köő Péter polgármester hozzászólásában elmondta, hogy egyelőre megpróbálják a jelenlegi szerződéseket közös megegyezéssel módosítani, így a rendelet-alkotásra még ne kerüljön sor. - Mezőkomárom, Kossuth u. 4. szám alatti önkormányzati lakásbérleti szerződése Előadó: polgármester (Határozati javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Köő Péter polgármester hozzászólásában elmondta, hogy a szóban forgó bérleti szerződés a családban élő kiskorú gyermek érdekében jött létre. Tudomása szerint a családgondozó figyelemmel kíséri a család életét. Javasolja a lakás további kiadását Dezső Mariannának, viszont élettársa, mint bérlőtárs a továbbiakban ne szerepeljen a szerződésben. Molnár Zoltán képviselő kérdése, hogy milyen szankciók alkalmazhatók, ha nem fizetik a bérleti díjat? Szanyi-Nagy Józsefné címzetes főjegyző hozzászólásában elmondta, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben így különösen felmondási kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény az irányadó. polgármester szavazásra tette fel, aki egyetért azzal, hogy a Mezőkomárom, Kossuth u. 4. szám alatti lakást az önkormányzat Dezső Marianna részére határozott időre december 31-ig, havi ,-Ft bérleti díjért bérbe adja, kézfelemeléssel szavazzon. 8
9 Képviselő-testületének 45/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a Kossuth u. 4. szám alatti önkormányzati lakás bérletéről úgy döntött, hogy a Mezőkomárom, Kossuth u. 4. szám alatti lakást Dezső Marianna részére határozott időre június 1-től december 31-ig, havi ,-Ft bérleti díj ellenében bérbeadja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a lakásbérleti szerződést aláírja. Határidő: május 31. Felelős: Köő Péter polgármester - A köztisztviselők juttatásáról szóló önkormányzati rendelet véleményezése Előadó: jegyző (Rendelet-tervezet a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Dr. Révész Mária aljegyző elmondta, hogy a rendeletalkotásnak csupán technikai okai vannak. A rendeletek felhatalmazó rendelkezését igazítani szükséges a jelenleg hatályos jogszabályokhoz és ennek egyetlen módja az, ha a régi önkormányzati rendeletet hatályon kívül helyezzük és ugyanolyan tartalommal - de az új felhatalmazó rendelkezéssel új önkormányzati rendeletet alkotunk. A közös önkormányzati hivatalt létrehozó megállapodás értelmében a köztisztviselői juttatásokról a székhely önkormányzat alkot rendeletet, melyet Mezőkomárom Község Önkormányzat Képviselő-testülete véleményez. Kéri a képviselő-testület véleményét. polgármester szavazásra tette fel, aki a rendelet-tervezetben foglaltakkal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Képviselő-testületének 46/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a köztisztviselők juttatásáról szóló önkormányzati rendelet véleményezéséről 9
10 a csatolt rendelet-tervezettel egyetért és hozzájárul ahhoz, hogy Dég Község Önkormányzat Képviselő-testülete a köztisztviselők juttatásáról szóló önkormányzati rendeletet a fenti tartalommal elfogadja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről Dég Község Önkormányzat Polgármesterét tájékoztassa. Határidő: május 31. Felelős: Köő Péter polgármester - Mezőferment Kft. felszámolási ügye Előadó: polgármester Köő Péter polgármester hozzászólásában elmondta, hogy két ügyvéd véleményét kérték ki a Mezőferment Kft. ügyében. Az önkormányzat földhasználati jogot biztosított a Mezőferment Kft. részére. A Mezőferment részére az építési engedélyt anélkül adta ki a hatóság, hogy a terület szántó, legelő művelési ágát megváltoztatták volna. A mai napig szántó, legelő megnevezés áll a tulajdoni lapon. Szanyi-Nagy Józsefné címzetes főjegyző elmondta, hogy a Sárbogárdi Földhivatal közel 3,4 forint bírságot állapított meg a Mezőferment Kft.-nek termőföld engedély nélküli hasznosítása miatt, amelyet nem fizetés miatt átadott az adóhivatalnak. Az ügyvédnő állásfoglalása szerint nem kell az önkormányzatnak tartania további büntetés kiszabásától. Az ingatlan eladása célszerűnek tűnik, hiszen logikusan vevőként csak a felépítmény mindenkori tulajdonosa jöhet szóba. Az ingatlan szabad piaci értékét ez a körülmény nyilvánvalóan csökkenti, másik oldalról viszont annak számára, aki a felépítmény-ingatlant értékesíteni kívánja, az alapul fekvő földterület nagyon kellhet. Erre figyelemmel az ügyvédnő megpróbálna nagyobb vételárban megegyezni. Köő Péter polgármester elmondta, hogy az általa megkérdezett ügyvéd szerint a terület eladásánál pályázatot kell kiírni. A terület közművesítve van. A mezőkomáromi földárakat figyelembe véve 1,5 millió Ft/ha, így az ár 4,5 millió forint. - Betonelem készítő sablonok megvásárlása Előadó: polgármester (Adásvételi szerződés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) 10
11 Köő Péter polgármester elmondta, hogy felkereste egy szabadhídvégi lakosú cégtulajdonos, aki eladási szándékát jelezte a szerződés tervezetben felsorolt eszközökre. Véleménye szerint hasznos lenne az önkormányzatnak, mert az önkormányzati tulajdonú ingatlanok (kertek) bekerítéséhez szükséges betonoszlopok nagy költséget jelentenek, viszont a saját készítésű oszlopok harmad árban lennének a költségeket tekintve. Javasolja az eszközök megvásárlását, viszont a vételárat Ft-ban javasolja meghatározni, melyet az önkormányzat két részletben egyenlítene ki. polgármester szavazásra tette fel, aki jegyzőkönyv mellékleteként csatolt adásvételi-szerződés tervezettel egyért, kézfelemeléssel szavazzon. Képviselő-testületének 47/2014. (V.15.) önkormányzati határozata a betonelem készítő sablonok megvásárlásáról a jegyzőkönyv mellékleteként csatolt - a betonelem készítő sablonok megvásárlásáról szóló - adásvételi szerződést elfogadja. A képviselő-testület a szerződés fedezetét az önkormányzat évi költségvetésében a tartalék terhére biztosítja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az adásvételi szerződést írja alá. Határidő: május 31. Felelős: Köő Péter polgármester - Óvodai panaszok Köő Péter polgármester tájékoztatta a jelenlévőket, hogy postai úton érkezett egy névtelen levél egy aggódó szülőtől, aki leírta az észrevételeit az óvodával kapcsolatban. Az óvodai dolgozókkal munkahelyi megbeszélést tartottak, amely során az óvónők sérelmezték a levél tartalmát. Szülői értekezleten tájékoztatták a szülőket a levél tartalmáról, és kérték őket egy elégedettségi kérdőív anonim kitöltésére. Az eredményről tájékoztatta a jelenlévőket. 11
12 - Egy perc Magyarország programban való részvétel Köő Péter polgármester elmondta, hogy érkezett egy tájékoztató miszerint lehetőségünk lenne a településünket egy percben, egy tematikus kisfilm formájában az interneten bemutatni. A kisfilm elkészítésének költsége Ft. Javasolja a kisfilm elkészítésének megrendelését. Képviselő-testületének 48/2014. (V.15.) önkormányzati határozata az Egy perc Magyarország programban való részvételről úgy határozott, hogy részt vesz az Egy perc Magyarország programban és megrendeli a Mezőkomáromról szóló kisfilm elkészítését. A képviselő-testület a kisfilm elkészítésének fedezetét az önkormányzat évi költségvetésében a tartalék terhére biztosítja. Határidő: június 15. Felelős: Köő Péter polgármester - Közmunka program Köő Péter polgármester tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a járás 47 fő felvételére kapott lehetőséget, amelyből 15 főt a foglalkoztathat. - I. világháborús emlékmű felújítása Köő Péter polgármester tájékoztatta a képviselő-testület tagjait, hogy a pályázat 5 millió forint erejéig támogatja a felújítást. Elmondta, hogy a napokban felmérte egy kőfaragó mester az emlékmű állapotát, és 4,5 millió forint összköltségű árajánlatot készített. A pályázatot elkészítjük, és mihamarabb postázzuk. 12
13 13
14 14
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én 14 óra 30 perces kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 5/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről.
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges
JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 27-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület 2007. november 28-án tartott nyílt üléséről. Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26.
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2007. november 28-án tartott nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., dr. Lelkes Ákos alpolgármester Bíró Attila,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy út 21. Ügyiratszám: 495/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU J E G Y Z Ő K Ö N Y V
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj és Lesencefalu Települési
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzat Répcelak 380-6/2012. szám J e g y z ő k ö n y v Répcelak Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. március 29-én 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott üléséről. Jelen voltak:
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
NEMESREMPEHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 30-án megtartott rendes nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.5.) Önkormányzati Rendelet 2013. évi költségvetési
JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u.
JEGYZ KÖNYV. 1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról.
Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2011. December 30-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képvisel -testületének 2011.
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2010. július 14-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzıkönyve. c.
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2010. július 14-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzıkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a 2010. május és
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek
JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 27-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.
1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza
JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.
Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
2007. május 9- én megtartott ülésen felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója.
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, F ő út 53/a. 8/2007 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 9- én megtartott ülésen felvett jegyzőkönyv határozatainak mutatója.
8782 Zalacsány, Zrínyi M. u. 6. Jelen vannak: Nagy Lászlóné Polgármester
1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4.-én 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége
Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről.
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. október 28-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
A testület 5 szavazattal - ellenszavazat és tartózkodás nélkül- egyhangúlag a javasolt napirendet elfogadta. N A P I R E N D
NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:.../2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-án 8 órai kezdettel megtartott
Tárgy: Javaslat a közkifolyók használatának rendjére irányuló önkormányzati szabályozás felülvizsgálatára. Rendeletalkotás
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. AUGUSZTUS 29-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 2809-6/2013. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat a közkifolyók
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. április 22-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,
001/1-29/2009. 284/2008. sz. határozat
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-29/2009. 284/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 14-i rendkívüli
12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról
JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2008. OKTÓBER 30-ÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 1 Az ülésen született döntések jegyzéke: Rendeletek: 12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-17/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 23-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 10- én megtartott ülésén. Jelen vannak: Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
1-9/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. május 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. május 28-án (szerda) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.
9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas
Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 1/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása
Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76.
Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 2-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra.
8 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Egyházasrádóc Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 11-én megtartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Egyházasrádóci Közös Önkormányzati Hivatal Egyházasrádóc
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19. napján 15.30 órakor megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem A Képviselő-testület 8 fővel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. március 20-án Folyáson a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Folyási Kirendeltségének hivatalos helyiségében a Folyás Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő
LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete
2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 338 /2/2013. 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vázsnok Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 22. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Sásd, Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2016. február 17.-én, a kaposvári Polgármesteri
Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt
Jegyzőkönyv. H a t á r o z a t
Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,
J e g y z ő k ö n y v
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 23-án, csütörtökön 18.00 órakor megtartott közös testületi
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december
Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,
Az ülésen született döntések jegyzéke:
JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2007. DECEMBER 21-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Csór Községi Önkormányzat Képviselő testületének 25/2007.
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. július 10-én az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./
Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ
Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1
JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.
Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:
J e g y z ő k ö n y v
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Szám: 1402-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. július 30.-án (csütörtökön)
01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV
01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. május 11-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, Dr. Lelkes
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár város Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 10-én megtartott soron kívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király
A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D :
1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár (9737. Bük, Eötvös u. 11.) galériájában, Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-8/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. környezetvédelmi tanácsnok. jegyzői irodavezető
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. március 24-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott üléséről.
Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott üléséről. Határozat száma Tárgy 122/2008.(XI.27.) Heves Megyei Vízmű 2009. évre vonatkozó, lakossági víz- és csatornaszolgáltatás
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Serényfalva, Kossuth L. út 63.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án 16:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak:
JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l
Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 27-én (kedden) 14,00 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendkívüli
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 10-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről
Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 10-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
2636-10/2013. JEGYZŐKÖNYV
2636-10/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Eger, Kossuth Lajos u. 28.) tárgyaló termében 2013. szeptember 18-án megtartott Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság NYÍLT ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 184-15/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: polgármester Raff János alpolgármester
Jegyzokonyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
5/2016. Jegyzokonyv 00 Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről T a r t a 1 o m: Oldalszám: 59-től - 64- ig
Jegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Dávid Lajosné, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek
JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt.
JEGYZŐKÖNYV Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 6-án 13:00 órai kezdettel a Gamási Önkormányzat Tanácskozó termében megtartandó alakuló üléséről. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület
J e g y z ő k ö n y v
Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 5/2014. (nyilvános ülés) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat képviselő-testületének 2014. március 20. napján megtartott nyilvános
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. július 7-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. július 7-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ ÉMOP-2009-4.3.1/A kódszámú,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban
JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 66/2013. Közös Önkormányzati
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 4/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv-hitelesítő elfogadása 5/2014.
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő.
Jegyzőkönyv Amely készült Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-án 7,30 órai kezdettel a Városháza polgármesteri irodájában megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:
VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v
VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV készült 2015. március 12-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen vannak: Tabányi Pál polgármester, Kérges László
Hollókő Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1 sz. Jegyzőkönyve
Hollókő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1 sz. Jegyzőkönyve Készült: a képviselő-testület 2016. január 28-án tartott üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: 2016. január 28-án a Kossuth út 86/A.
I. a.) a település lakosságszáma 2010. január 1-én 1.000 fő feletti
102/2012.(V.11.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény
Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről
CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 25/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
JEGYZŐKÖNYV. Barlahida. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év augusztus hó 27. napján. megtartott nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Barlahida Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év augusztus hó 27. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 22/2015.(VIII.27.) 23/2015.(VIII.27.) 24/2015.(VIII.27.)
Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl.
Szám: 1/1-132/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. április 30-án, Újtikoson a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Újtikosi Kirendeltségének hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat Képviselő-testület
A bizottsági ülésrıl igazoltan távol: A bizottsági ülésrıl igazolatlanul távol: Fehérváriné Welki Mária bizottsági tag.
1 Jegyzıkönyv a Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottság 2010. szeptember 20-án, 18 óra 30 perckor megkezdett, 19 óra 45 perctıl kezdıdıen megtartott nyilvános és rendes ülésérıl. Az Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. szeptember 12-én a Városháza emeleti kistermében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli